Sziasztok!
Kubi 'ismerőse' vagyok, ő ajánlott titeket, hogy nagyon jó kis társaság van itt.
Ha nem bánjátok, csatlakozok.
Nem vagyok gyakorlott fórumozó itt, bár az ősszel sokat olvasgattam a 2010 júniusi babákat. Többet nem fogom...
Pont ma egy hónapja történt.
Röviden leírom a történetünket, remélem nem untatlak benneteket.
Ezer év és ezer lombik után, szeptember végén teherbe estem, ikreket vártunk. Először hárman voltak a kicsikék, de egyikük elhalt. Fura érzés volt, mert én örültem annak is, amikor kiderült, hogy van harmadik is, de az orvosaim nem. Aztán ő elhalt, és az orvosok megnyugodtak.. Eleinte voltak apróbb vérzéseim, ágyba parancsoltak és minden rendeződött. Rosszullétek elkerültek, viszont a méhszalagjaim ahogy nyúltak nagyon fájtak. A babócák nagyon szépen fejlődtek, a 12 heti UH-on kiderült, hogy fiúcskák. Elmondhatalan boldogság két babát hordani a szívem alatt! Ugye, Kubi? Aztán a 14. heti UH-n jött a szörnyű hír, mindketten meghaltak. Semmit nem éreztem, csak annyi, hogy elmúlt a hasfájás. 22.-én már műtöttek is, épp 'belefértünk', nem kellett megszülnöm őket. Borzasztó volt, hiába volt mindenki annyira kedves velem a kórházban, és csak bőgtem. És ez azóta is így megy.
Nem derült ki, hogy miért. Az orvosom szerint vagy a placenta nem vette át a szerepet, vagy a harmadik baba zavart be, bár ez ritka és zárójelben megjegyezte, hogy az infuenza oltás. Pont akkor adattam be, és ezt sosem bocsájtom meg magamnak.
Rengeteg kérdőjel van bennem és talán lassan-lassan eljön az idő, hogy felkerekedek és megpróbálok válaszokat keresni. Nem lesz könnyű, mert már nagyon elfáradtam a lombikos küzdelemben, rengeteg hülye és tudatlan orvos van sajnos. Ráadásul én vidéki vagyok és itt sokkal rosszabb a helyzet.
Igen, én is magyarázhatom a szomszédoknak, hogy mi történt. Igaz, én még alig merek kimozdulni. Viszont február 1-én megyek dolgozni. Hogy hogyan, azt még nem tudom.
A melleim bedurrantak, kellett gyógyszer, hogy elapadjon a tejem. Még elég piros.. Több, mint 3 hétig véreztem, pedig a kontrollon rendben volt minden. Hétfőn kell visszamennem.
Álmok: mielőtt meghaltak a fiúcskák, azt álmodtam, hogy a mellemre teszem a babám, de nem szopizik. Szörnyű volt. Azóta minden éjszakám rémálom, de felébredni sem jó, hiszen annyira fáj.
Már mindenki türelmetlenkedik velem, hogy szedjem össze magam, de nekem idő kell. A környezetem megszokta, hogy erős, kemény csaj vagyok. Hát már nem.
Igyekszem visszaolvasni, és megismerni benneteket. Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Kubi, voltál a kórházban?
Üdv, Tancsa