Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Zsuzsi: jobbulást Zsombinak és remélem jól sikerül a szülinapozás.

Tündi: Nórikának is jobbulást! Biztos sikerülni fognak a vizsgák!

Red: Jó, hogy bekukkantottál :) Remélem Misi gyógyulgat és nem kapjátok el a nyavalyát.

Lettike köszönöm, jobban van, az orra alig folyik, köhögés is csillapodik annak ellenére, hogy sokszor a 3 helyett csak kétszer tudom beadni az ACC-t. Azt ugye gyógyszeradagolóval mégsem lehet, mert az tömény lenne, azt a teát meg sosem akarja meginni amibe teszem, pedig kevéske és azt teszem keze ügyébe, de nem ízlik neki. Lehet, hogy most jobban édesítem majd, hátha akkor menni fog a dolog.
Viszont Lili is beteg lett. Derült égből villámcsapásként vasárnap reggel úgy kezdett köhögni mintha valami tüdőbaja lenne, pedig az orra nem is folyik meg eldugulva sincs. Du-ra már nagyon fájt a feje és be is lázasodott. Húúú idejét sem tudom mikor volt utoljára lázas, talán 3-4 éves korában??!! Panadol segített legyűrni a fejfájást, a láza viszont éjszakára is megmaradt, igaz azt nem is csillapítottuk mert csak 38,3 volt. Reggelre mire mentünk a dokihoz lement magától (Lettit addig Dédinél hagytam, ne kapjon el még valamit). Meglátjuk este mi lesz. Persze félő, hogy Letti bébi is benyeli ezt a Lilis vacakot, na abból már nem kérnék. Előtte is, még az egyikből ki sem gyógyult még javában szedtük a gyógyit már a másikba bele...
Doki bácsi meg viccelődött, hogy keveselte a téli szünetet, mi? Kicsit meghosszabbította. :lol: Ugyanis 22-ig kiírta, de akkor már kezdődik a téli szünet. Megint lesz mit pótolni. De most már a magam feje után megyek, mert az egyik tanár néni nem igen volt a helyzet magaslatán. Így aztán szépen haladunk folyamatosan, nem fogok a végén szenvedni vele megint 2 nap alatt 1 heti tananyag. Meg megpróbálok egy anyukát is kipécézni magamnak leckeinfó terén.
Remélem karácsonyra helyre jönnek mert szeretnék velük szép karácsonyt. Lettinek is ez lesz az első számottevő karácsonya, meg mindannyiunknak Lettivel. (tavaly ugye csak 1 hónapos volt, nemigen voltam erőm teljébe, így szerényke volt és korán fekvés).

Mikulás: édesség nemigen, csak túrórudi, Dörmi maci meg mutatóba íztelen szaloncuki (de csak apa eszi), kekszi. A többiek is inkább gyümit meg amire szükség lehet (popsitörlő stb). 1-2 kivétellel, az meg untig elég édességből. Viszont Apa bedurvult mert meglátott Lilinek egy "Én kicsi pónim" családot. 10-12 db volt egy nagy szettben, 3 családra osztva. Nagy pónik kicsikékkel, fésükkel, meg lehet fonni a sörényüket.. igazi eredeti, igényes kivitel. Tesco-ban volt valamiért munkaidőben, ott látta meg 2000 Ft-ért. Mondtam hogy akkor karácsonyra esetleg valamelyik nyagyinak aki úgyis pénzt ad, hogy azt az ő Jézuskája azt hozza, mert nekünk erre sem telik most, amúgy is megvan már az ajija.. De őt nem érdekli, akkor is.. :o Na, akkor persze úgy igazságos, hogy Lettinek is legyen ott valami, ő meg kapott egy kimoshatós filckészletet (szerényebbet) és hozzá sima vázlatfüzet, amit én Micimackós szalvétával és öntapadós átlátszó borítóval fedtem be, és egy bazárban 500 Ft ért szép kemény Mikulásos könyvet. Na, szép kis rongyrázás ahhoz képest milyen helyzetben vagyunk. (Kössz Apa!) Karácsonynak is beillene. Viszont megvolt az örömük. Letti is tudja már mit jelent, ha meglát egy piros csomagot, felcsillan a két kis szeme :lol: Anyámnál egy héttel később voltunk így ért rá. Be se értünk Letti már a csomagoknál visítozott és beleharapott a bontatlan mandarinba :lol: rázva a piros zacsit, hogy nyíljon már ki.
Megpróbálok képeket rakni majd, jól sikerültek.

Most viszont megyek, én is zombi vagyok. Egész éjjel ébren feküdtem, egyszerűen nem tudtam aludni. :( Korán feküdtem de alig bírtam elaludni aztán Lili ébresztett 1-kor és onnantól virrasztottam 5-ig. Hiába olvastam stb.. semmi nem használt.
kchriske
 
 


Már megint én vagyok laptetőőőn!! :o

Ma Letti is belázasodott és délre már úgy kezdett köhögni, mint Lili, meg hörög-mörög a levegővételnél.. ahhhh :cry: :cry: :cry:

Remélem karácsonyra már meggyógyulnak, fontos ez a kariii! Nem akarom, hogy az első aktív Lettis karácsony csődbe menjen mert betegek.

Remélem a többi betegecske meggyógyult!
kchriske
 
 


Sziasztok!
Jobbulást kívánok én is mindenkinek!
Sajnos nálunk sem jobb a helyzet: múlt csütörtökön kezdődött lázzal és most a köhögéses szakasznál vagyunk. Persze Apa is belázasodott, úgy hozták haza kocsival :oops:
Csodás karink lesz mindannyiunknak, mert a gyerkőcök meggyógyulnak ugye, de mi tiszta zombik leszünk!
Kitartás lányok!

Ja és esik a hó! Mit esik?! Szakad! Én örülök neki :D

Kép
Kép
nicolca
 
 

 
 

Sziasztok!

jobbulást mindenkinek!
nálunk a vírus-helyzet javulni látszik:
M még köhög valamennyire, de már bizti, hogy megmarad :wink: és eddig úgy tűnik, mi megúsztuk a lánnyal.

kedden voltunk 15 hós oltáson, remélem nem fog belázasodni vagy bepöttyösödni, mert ha mégis, akkor pont karácsonykor lenne beteg, amit ugye nagyon nem szeretnék...
vettünk neki egy tök jó téli bakancsféleséget a deichmannban 4ezerért, mert kinőtte az előző téli lábbelijét. ez már 22-es!:shock:
nagyon élvezi a havat, hempereg, beleveti magát meg minden :D( lehet h tőlem örökölte, M utálja a telet én meg imádom)

én meg szerdán voltam nődokinál: Botival minden rendben (+szépen be van fordulva, remélem így is marad), viszont a külső méhszáj elkezdett picit megnyílni. 3 hét múlva kontroll.
:?
hát ja, 30 heteske már az ifiúr, kb január végére jó lenne nagyjából összekészíteni a kh-i pakkot.

Kép

Kép
redwings
 
 


na tessék:
végre van netem, erre sehol senki :!: :wink: :? :roll: :?:

Kép

Kép
redwings
 
 


Én is itt vagyok kicsit..

Csak most nehéz gép elé jutni.. ugyan de. bekapcsolom, de egyszerűen nem jutok oda, hogy valami érdemlegeset csináljak rajta. Ráadásul ketten lázadnak ellene, ebből Letti tettlegesen is: kapkodja le a kezem a billentyűről, mindig van valami nyűgi, meg folyton mászik rám..
Lili is folyton velem csinálna valamit, de mikor odafordulok hogy tessék itt vagyok: hááát nem tudom mit. Amiket meg esetleg kitalál.. na köszi azt azért mégsem.

Rosszul aludtak éjjel és nappal is, illetve Letti még most is. Szegény nagyon kellemetlen a köhögése, nagyon fájhat neki már az egész légcsöve és gyomra és rekeszizma.. következés képp ki is hányta ma az ebédet 3 részletben (rám)..
Tudom milyen neki. Mikor vele voltam kisterhes én is ezt a nyavalyát kaptam el.. 2 hónapig szenvedtem míg végre 12 hetesen antibiot. kaphattam. Szörnyű volt. Lilinek legalább szépen felszakad.. Mióta kenegetjük a mellkasukat eukaliptuszos krémmel azért kicsit jobb az éjszakájuk, Lilinek legalább is mindenképp. Visszatért a színe is, de nagyon lefogyott. Szinte semmit nem esznek, csak falatokat. Lettinek azért lecsúszik nagy nehezen a reggeli-esti tápszer, de Lilinek ugye még az sincs.
De legalább már 3-4 napja nem lázasak. Kicsit sajnálom, hogy nem vihetem ki őket a hóba.. Biztos nagyon élveznék.. Hétfőtől kicsit enyhébb időt mondanak akkor talán lemegyünk 10 percre mert már mind kezdünk itt megzakkanni bezárva. Kissé kicsináltak ők is, meg az egyéb gondok is.. már kész idegroncs vagyok.
A lakással sem tudok haladni mert még főzni is alig -alig tudok... folyton az utánam nyivogás meg Lili nem akar tanulni, hisztizik, de nem gyengén, emiatt is perlekedünk.. ez a hetek óta alig alváshoz már túl sok. Holnapra szabadnapért könyörögtem apának de nem akar... :cry: :cry: Kicsit besokalltam. Egyedül vittem végig a lázas éjjeleket nappalokat mindkettővel, most is nyűgősek és rajtam lógna mindkettő, közben legyen kaja és viszonylag rend és tisztaság és úgy érzem magam mint akin átment az úthenger.

Vidámabb dolgok:

Lettinek új neve: H. Letícia Nyávika (a Hanna helyett). Lili így nevezte el.. van benne valami. :lol:
A másik H. Letti Kisdalospacsirta
Állandóan dúdolgat, énekelget. Ha számára tettsző zenét hall.. sőt, ma reggel még hajnalban kiabált meg visítozott nekem (fél órával előtte ette meg a tápszert csurig, pelus rendben, csak ő már kelt volna) én meg még nem lévén magamnál elég határozottan rászóltam: csönd legyen, még alszom és ő is aludjon. Erre megdöbbent (gondolom a hosszas csönd miatt). Leült és finoman el kezdett énekelni.. :lol: Ezzel nem volt gondom, még tudtam volna aludni tőle, mert annyira fáradt voltam (csak a visítozástól, kiabálástól nem). Úgy nem tom meddig el is volt így, már épp elaludtam volna, de csak nem hagyott békén.. :roll:
Apa meg Lili rá van kattanva a csillag születikre.. Letti meg még kivételesen bírta az iramot (pedig mostanában már fél 7-kor kidőlt), így hatam még hátha tovább alhatunk.. és az Andréval együtt énekelt :lol: Sajnálom, hogy nem vettük fel.. nagyon cuki..
Lili a táncos (ő ilyenkor rázta a kis popikáját ezerrel meg mindenféle figurákat csinált, marha jól nyomta, de nem énekelt) azóta is megmaradt ez, Letti max jobbra-balra dűlöngél, azt is talán csak a ritmus miatt de ő énekel, és egyre inkább kiereszti a hangját. A járássegítőn lévő zenékből sokat ismerek, néha énekelgetem neki akkor ő is bekapcsolódik, de ha Lili is elkezdi akkor nem énekel, sőt sokszor kicsit mérges is. :lol: Nem igen értem miért szereti ha énekelek neki.. a kocsiban is elvarázsolva néz, mikor a rádióval együtt nyomom nekik.. többnyire persze elviccelődve.. pedig sztem nemigen vagyok nagy durranás.. Lehet terhesen többet énekeltem így (a kocsiban) mint amire emlékszem? :roll:

És hát persze az ekcémát Letti sem úszta meg.. :(

Na, megyek hátha alszom is valamit..
Remélem a többi kis beteg jobban van és anyák sem zombulnak.. Puszi mindenkinek ha más nem azért karira jövök 2 mondattal.. de remélem előbb is.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 17:51-kor.
kchriske
 
 


Sziasztok!

Kchriske: annyi mindent akartam (csak sajna sem elég időm, sem elég energiám nincs nezetni), de tulajdonképpen a lényeg:
KITARTÁS!
tudod: új év, új remények, meg minden... és ezennel receptre felírom neked a "Lesz ez még így se" című Jack Nicholson filmet!
:roll:

és amúgy mindenkinek az "Igazából szerelem" c filmet, most így karira..

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Gyors és önző leszek: valaki dobjon meg legyen szíves szupi mézeskalács-recivel.

Kchriske: minden elismerésem a Tiéd. Kitartás, ennél csak jobb jöhet, nem igaz?

Remélem, minden kisbeteg meggyógyult mostanra, nálunk már minden rendben (volt 1-2 bibi, pl. hányt az antibiotikumtól, de sebaj, legalább nem adtam be neki egy adagot se).

Kép
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!
Mézeskali reci van a 28-29 vmelyik lap alján, de az alábbi is nagyon jó:
http://www.noioldalak.hu/mezeskalacs/me ... ecept.html

Én túl vagyok a vizsgákon, már csak egynek nem tudom az eredményét, de az összes többi sikerült. Ma meg tegnap takarítottam, legalábbis próbáltam úgy csinálni,. mert nagyon le vagyok merülve, ma még porszívózom, felmosom, átrendezem a szobát, bepakolok, mert holnap megyünk apáékhoz, meg boltba, postára megyünk, mézeskalit díszítünk...szóval nem unatkozunk.

Kellemes ünnepeket kívánunk! Remélem, mindenkinek jól sikerül majd a karácsonyozás!
Nóri és Tündi
Vendég
 


Mindenkinek békességest-boldogságost... stb kívánunk mi is!

És íme egy kis történet, talán már ismeritek...
Egyszer volt, régen volt, a Mikulás karácsony elött észrevette, hogy a
4 kismanója megbetegedett. De a segédmanók nem tudtak olyan
gyorsan csomagolni, mint az igazi manók, így igencsak lemaradtak.
A gondok közepette Mikulásné bejelentette, hogy az édesanyja velük
fogja tölteni a Karácsonyt. Szegény meggyötört Mikulás ennek hallatán
kiment a rénszarvas szánhoz, amely a nyári záporok hatására korhadni kezdett, és erősen szaglott. Ráadásul szomorúan vette tudomásul, hogy az 5
rénszarvas ból 3 vemhes, 2 meg ismeretlen helyre távozott a kerítésen
átugorva. Valószínűleg a harcias szarvasanyák nem tudtak megosztozni kettőjükön, így dicstelen menekülésre fogták a dolgot. Rudolfnak meg orrpéasztikára kellett mennie, így betegszabadságot vett ki.
Ezek után a teljesen összetört Mikulás bement a házába, hogy igyon egy
kis pálinkát, de azt látta, hogy a segédmanók már mindet megitták.
Erre olyan mérges lett, hogy a kezében tartott poharat a padlóhoz
csapta.
Mikor össze akarta söpörni a szilánkokat az egyikbe belelépett, majd ugrándozva véletlenül lefejelte a nyitva hagyott kamraajtót, és beleüt a megmaradt szilánkokba. Ezek után még végighallgatta Mikulásné dörgedelmeit az alkoholizmusról, mert az asszony nem hitte el, hogy nem ő itta meg a pálinkát, meg a hazugságokról, de kitért a Mikulás súlyproblémája miatti impotenciájára is. Valamint felpanaszolta, hogy az egerek az ő hibájából szétrágták a seprűt. Ekkor csöngettek. A lelkileg meggyötört Mikulás
ajtót nyitott.
Az ajtóban egy angyalka állt, kezében karácsonyfával.
Az angyalka így szólt:
- Hát nem csodálatos a mai nap?
Így alakult ki az a szokás, hogy a karácsonyfa csúcsára angyalkát húznak...

Kép

Kép
redwings
 
 


Csodálatos történet Red! :D

Békés, Boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Talán kari után lesz már időnk egy-egy regényt is megírni :)

Kép
Kép
nicolca
 
 


Most csak röviden:

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk kicsiknek és nagyoknak. Legyenek olyan ünnepnapjaitok amilyennek szeretnétek.

Jobbulást minden kicsinek és nagynak és köszönjük a bíztatást Mindenkinek.

Sajnos Lettiske nem javult, mint Lili, így vissza kellett tegnap vinni a dokihoz, de azért jól bírja. Viszont nálam meg most kezdődik, de hát csalánba nem üt a mennykő szokták mondani (de ebben nem hiszek mert már ütött ).
Mindegy, lényeg, hogy a lányok jobban vannak és tudták élvezni az itthoni ünnepet.

Red: jó történet.. :) Nekem az adventi koszorúról van egy nagyon szép, de máskor írom le.. megpróbálom holnap este, mert reggel indulunk anyósékhoz.

Puszi mindenkinek!
kchriske
 
 


Nem tudom bemásolni a történetet, így a linket teszem fel..

http://ezoterikus.hu/hir?id=288
kchriske
 
 


Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek és családotoknak! Egészséget, gazdagságot meg amit kívántok az élettől!

Puszi, Kchriske
kchriske
 
 


Most írhatnám, hogy:
"Langy esőben, tömör ködben,
Hótt részegen mély gödörben
Szilveszternek nehéz napján
4kézláb az árok partján
Átölelem a világot,
Boldog Új Évet Kívánok!"
... de egyikünket sem fenyegeti az a veszély, hogy imígyen tántorodjunk át az új év küszöbén, szóval asszem én is maradok a sima BÚÉK-nél...

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Hogy teltek az ünnepek? remélem, mindenkinek kellemes hangulatban.

Mi 24-én itthon főztünk, sütöttünk, fát dísztettünk, ajándékoztunk, aztán elutaztunk apáékhoz. Igazából elég rohanós napra sikeredett, így nem tudtunk elmenni a karácsonyi műsorra és a temetőbe sem, de ezt pótolni fogjuk. Este apáéknál is ajándékoztunk, éjféli misére mentünk. Sokat játszottunk, pihiztünk, voltunk Betlehemet nézni, főztünk, ott töltöttük a szilvesztert. Szóval jól éreztük magunkat.
Nóri már tud jónéhány szót, most jön a 8.foga, egyre huncutabb.
Karira kapott plüss cicát, felsőket, nacit , harisnyát, 2féle formabedugós játékot, mesekönyvet, zoknikat, perselyt, mini műanyag cicát, hajgumit.
másik nagyiéknál rengeteg édesség volt, úh kisszivem szinte futószalagon tömte magába azokat.
Röviden ennyi, remélem, mindenki megosztja velünk, hogyan teltek az ünnepek, mert már rég hallottunk egymásról.
Puszi Mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

BÚÉK mindenkinek!
Nálunk eléggé eseménytelen volt ez a másfél hét, jólesett, hogy a nagy karácsonyi rohangászás után jórészt otthon voltunk. Volt pár jobb éjszaka is, asszem most jönnek a rosszabbak megint.
Zsombinak 3 foga van, 2 felül, 1 alul, pár hete kezdte, hogy megáll már több másodpercig és 1-2 lépésre elmerészkedik kapaszkodás nélkül. Szavak még nincsenek nagyon, aja és ada van, ill. dide (add ide?). Felismeri már néhány plüssállatát. Nagyon-nagyon bújós amúgy, sok puszit kapunk apával, sajna néha hatalmas harapás formájában.
Nálatok hogy alakulnak az alvások? Nálunk napközben melléfekvős módszer van, ujja a szájában és elalszik elég hamar. Este is szopi/melléfekvős ujjszopós. Rosszabb éjszakákon van, hogy felébredek, és nem tudom, hol/ki mellett fekszem éppen :)
A fő dolog, amin mostanában stresszelek, az a tejtermék-dolog. Kipróbáltuk a Milupa babatejet, de Zs nem nagyon csípi. Félek, hogy egyszerűen már elfelejtette, milyen jókat evett cumisüvegből. Elvileg napi 500 ml tejterméket kéne magukba dönteniük, anyatej max. 100-150 ml van, azon kívül esti Sinlac, de az pár nap múlva elfogy és nem írnak már fel neki. Ezen kívül joghurtot hajlandó enni, dehát az megint csak max. 1 dl. Na mind1, inkább nem stresszelek, annyit eszik, amennyi jólesik neki, aztán kész.
Remélem, lassan mindenki magához tér és felélénkül újra a fórum (mondom én, aki jó ha havonta ír valamit :( )

Puszi

Kép
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Jó, hogy írtatok! :)
Nálunk a karácsony igazán meghittre sikeredett itthon a kis családommal, és a rohangászást is sikerült viszonylag leredukálni. (persze anyóséknak voltak húzásaik, de úgy döntöttem, c*rok a fejükre, mert nem ér annyit az egész, hogy felhúzzam magam miattuk.)
P rengeteg játékot kapott, szerintem egy bölcsis-csoportnak is elég lenne, de jó részük olyan, hogy rá se néz. Annak a néhánynak viszont amiket mi választottunk apájával, nagyon örül és sokat játszik.
Ja, képzeljétek, 23 db babája van :shock: nem igazán értem, miért gondolják a rokonok, hogy egy kislánynak a baba+könyv kombó az egyetlen örömteli ajándéklehetőség?.... (mert ha legalább megkérdezték volna.... na mind1)

A szilveszter irtó jól sikerült, cimboráknál voltunk házibuliban - persze én csak szolidan nyomultam, de nagyon jól esett kikapcsolódni. ÉS az is szuper volt, hogy Misi a téli szünet végett itthon volt velünk jópár napot. Ennek folyományaképpen ma P elkeseredetten ült az ajtó előtt egész reggel és telefonál apájának hogy húzzon mááááá haza és mi az, hogy nincs itthon?!?!?!
Amúgy nagyon megindult a beszédfejlődése, egyszerű mondatokat is hallani már tőle, és számomra hihetetlen ütemben bővül az aktív szókincse, és eddig nagyon szép az artikulációja, még az sz/zs/cs-ket is tisztán ejti (na nem mintha baj lenne ha pöszézne, csak ki szokott kukucskálni belőlem a logopédián töltött évek szelleme és ebből a szempontból is figyelgetem... ) ;)

Amúgy irtó huncut ő is, és egyre inkább megmutatkozik a zsarnokságra hajlamos természete: ha nincs a környéken hasonlóan domináns egyed a gyerektársaságban, akkor 5 perc múlva azt játsszák, amit ez a kis maki akar - és itt 3-4-5 éves gyerekekről van szó. Bár a nagyobb tömegben visítozó kölköktől még tart, ám ha csak páran vannak, akkor azonnal megpróbálja átvenni a stafétabotot. Úgyhogy nekem egyre inkább az a feladatom, hogy a többiek érdekeit védjem és P szárnyait nyesegessem, ha gyerektársaságba megyünk.

Én viszonylag jól vagyok, egy kis 2 napos torokfájáson kívül minden nyavalya elkerült eddig. Bár egyre inkább elnehezülök... és szerdán megyek nőgyógyihoz, remélem meg tud majd nyugtatni hogy nem nyílt tovább a méhszáj.

zsuzsi:
nálunk az alvás-téma elég rendhagyó, talán emlékszel hogy írtam korábban, mennyi problémát felvetett hogy P ennyire testkontakt-függő.
most ott tartunk, hogy napközben és este is egyből kéredzkedik az ágyába, ahol úgy alszik el, hogy vagy az ujjamat, a karomat (néha a fülemet ha nagyon nyugtalan) simogatja/markolássza. de alapesetben már nem kell melléfeküdni. bár ha épp a foga miatt szenved akkor fel szokott kéredzkedni hogy : "hozzád! vagy hogy "fel!" és akkor ringatni kell kicsit ölben, közben ő markolászik, de közvetlenül elalvás előtt átkéredzkedik hogy "ágyba!" és ott is alszik el minden esetben.
Nehéz periódusból lábalunk kifelé már ami az éjjel i alvásokat illeti, mert megint vagy 4 foga jön egyszerre és ez eléggé megviseli. gyakran átkunyizta magát mellém, de már leszokóban van erről is.

500 ml tejféle: hát ja, nálunk is problémás volt, mert egy időben nem akarta elfogadni a tápszert és egyéb tejtermékből sztem nehéz kihozni ezt a mennyiséget. aztán kipróbáltuk a banános Mildi-t és azt imádja. meg néha kakaónak vagy karamellnek ízesítem be és azokat is szereti - bár én kevésbé tartom jónak, de úgy vagyok vele, hogy néha belefér hogy változatosabb legyen :?
amúgy meg imádja a joghurtot, pudingféléket, a sajtért meg egyenesen rajong, szal már nincs gond a tejes cuccok mennyiségével.

Kép

Kép
redwings
 
 


na, elkiabáltam.... : P-nak folyik az orra, indul a porszívózós-nagyüzem :?

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Nálunk is megy a porszívó ...
Jobbulást P-nek.

Ma eszembe jutott 2 dolog (éppen időben):
1. Ha nem nyilatkoztunk róla, hogy ki veszi ki a gyerek után az évi 2 nap pótszabit, akkor az kinek jár? Ugyanis a páromnál nemhivatalosan megy a szabizás, marhaság lenne, ha neki kéne kivennie. És amúgy erről mikor kell/kellett volna nyilatkozni?
2. Ha nekem idén jár adójóváírás, azt már kellett volna igényelnem, vagy jövőre is lehet az adóbevallásban?
Hiába, suta vagyok, no....
Help me please.

Kép
pzsuzsi
 
 


Szia Zsuzsi!

1, a Zsombira járó két nap szabi mindig csak az adott naptári évben használható fel, tehát vagy kiveszi a párod, vagy, ha visszamész dolgozni idén, akkor te most szólsz a mhelyen, vagy egyikőtök sem, de a lényeg, hogy ha pl a párod szeretné, akkor a te mehlyednek kell leigazolni, h nem veszed igénybe. egyébként elúszik. úgy tudom, januárban kell intézni.

2, lehet igényelni az év bármelyik napján, de, ha úgy döntesz, h nincs épp rá szükséged, akkor visszakaphatod az adóbevalláskor is.

remélem, tudtm segíteni.
Tündi
Vendég
 


Sziasztok!

Lehet, hogy buta kérdés, de a gyerek után járó szabi nem adódik hozzá a rendes szabihoz ami felhalmozódik a GYÁS, GYED, GYES alatt?? Én eddig azt hittem.

Nálunk is megy az porszívózás és szombat éjjel Letti be is lázasodott, de kedden már csak hőemelkedésre csillapodott. Viszont éjszakánként még 2 óránként, néha sűrűbben felsír.. fogalmam sincs miért. Ilyenkor inni alig iszik, szóval nem hinném, hogy szomjas....ha meg fáj valamije, akkor nem hinném, hogy olyan gyorsan visszaaludna.
Beléptünk az első hiszti-dac és az ÉN EGYEDÜL AKAROM és a CSAK AZÉRT IS AZT AKAROM (amit nem lehet) korszakba.. szóval kész vigalom az élet.. vagy végigvisíttatom a 4. -ig a lépcsőházban felvonszolva-cipelve-kishíján elejtve... vagy megvárom míg fél óra alatt egyedül felszenvedi magát (a korlát rácsába 2 kézzel kapaszkodva oldalazva, időnként mászva-feltörölve a sáros lépcsőházat). Azt sem engedi, hogy etessem, annak ellenére, hogy van saját kanala, ő is szépen próbálkozhat.. na mostmár csak ő.. persze ehhez még nem elég ügyi és hiába javítom ki a kanál fogását, akkor is elfordítja és fejjel lefelé.. ja.. sok megy bele. A szőnyeg, a ruhája a szék.. sokkal többet eszik így. Na és végül persze elfogy a türelme és elkezdi csapkodni, hátha úgy magától berepül néhány kósza falat a szájába és vagy amúgy is, de ha megpróbálok segíteni akkor egyszer csak lök egyet és kiborítja az egészet!! :cry: :evil: Tegnap már totál elfogyott a türelmem és jól összevesztem vele és elvettem a kaját. Elraktam messze, hogy ne érje el és vagy eszel úgy hogy én is adom vagy éhes maradsz. Visítás.. akkor megpróbáltam egy fél falatot, hogy hátha.. először eltologatta és kapkodott a kanál után.. nem és evettem a kaját.. visítás.. ezt eljátszottuk párszor aztán nagy nehezen "résnyire" kinyitotta a száját (és közben fixírozott, hogy mit szólok hozzá, hogy nem tátja ki rendesen) és tetuszkoltam a falatkát.. aztán rohant egy kört elégedetten, és ezt minden falatnél eljátszottuk. Végül az ellenállás csökkent kicsit, kapott saját kanalat is azzal a feltétellel, hogy én is etethetem.. így aztán ő is etetett engem. De legalább evett rendesen. A következő csata a "maradj ülve" project... meg a "neeeee borítsd ki!" kiegészítő project. SOKKKAL ÁLLLHATATOSABB, mint Lili és SOKKAL CSIBÉSZEBB! Nem is, talán az igazi rosszcsont a helyes szó.. vagy valahol ez és a vásott kölök között nem is tudom.. Olyan dolgai vannak, ez csak ízelítő.
Új szokása: brahiból harapdál.. először azt hittem nyalogat és marhára csikizett, hát könnyesre röhögtem magam... erre persze még jobban tetszik neki.. de mikor már az arcomat harapdálta meg a kezemet ahol össze is tudja csípni (teljes erőből) az már nem volt olyan vicces. (nem puszit ad!!! Azt másképp csinálja)

Tegnap ari volt, szedtem le a karácsonyfadíszeket stb-t erre ő is Lili kis műfenyőjéről kezdte szedegetni, nézve, hogy is kell ezt csinálni.. megkóstálta a tűlevelet is (még igőben kikaptam) és bár ellenkezik az elveimmel kénytelen voltam szaloncukrot is engedni. Ugyanis csakazért is szerez egyet, mert a 6 évesem is apa is elég rendetlen.. valahonnan mindig előbukkan egy kósza és addig képes harapdálni a papírját, míg végül azt a műanyag szart eszi... mire eljutna a cukorhoz.. hiába kínálok helyette gyümit akármi másssal lekötni a figyelmét. NEM LEHET ELTERELNI. Lilit simán ki tudtam így zökkenteni. Lettit semmi nem tántorítja és nem téríti el. És semmit nem felejt. Így aztán ha talál egyet, inkább kibontom neki aztán a nagy részét úgyis hozza nekem és tömi a számba (én meg titokban köpöm ki). Tegnap Dédinél berontott a kisszobába ahol a karifájuk áll és keresett valamit nagyon.. persze szemmagasságban nem volt és azon az oldalon..tudtuk hogy a habcsókot keresi, már karikor is nagyon kinézte magának és akkor kapott apuéknál. No, dédi adott neki egyet... hát lányok! azt az elégedett boldogságot, meg ahogy a kis szemei csillogtak!! :D Közben dédipapa pakolta a szaloncukit Lilinek, persze Letti meg sasolta ezerrel: látszott arra gondol: na lesz mit dézsmálnom.. hihi! :roll:
Itthonról végre kipateroltam őket (ritka vacakok lettek már ezek, még nekem se kell), elvitte Lili a suliba és nagyon örültek neki a gyerekek... kiszámoltuk, hogy biztos jut-e mindenkinek és a fáról pótoltunk 1-1-et, meg a tanító néniknek is. Apa meg is rökönyödött, hogy hova tünt ennyi cukor (persze engem gyanusított volna :evil: ). Erre most visszakaptuk... :? Megint dugdoshatom és még itt van amit a fáról leszedtem. Ja, azzal meg nem vesződtem, ledobtam este a 4.-ről, Z. meg a kukához vitte. Én ugyan nem takarítom végig a 4 emeletet a tűlevelektől. Volt mit takarítani itthon.

Zsuzsi: Én még nem adok tejet Lettinek, valahogy még nem érzem hogy itt az ideje, meg nem találtam meg a megfelelő tejet ami megfizethető, de tényleg minőség. Babatejet meg pláne nem kap. Sztem irreálisan drága... és semmivel sem vagyok előrébb vele. A Milupát meg sok gyerek nem szereti tápszerben sem. Én anno nagyon sok megmaradt Milupa tápszert kaptam barátoktól, mert nem ette a gyerek.
Nekem egyszer valamire azt mondta a doki, hogy a 2-es tápszet (ez a BEBA volt) akár 1,5 éves koráig ihatja. Nem feltétlen kell 3-asra váltani. Ebből kiindulva, nyugodt szívvel kapja reggelire és vacsira a tápit. De már nem BEBÁ-t mert drága. Én kipróbáltam a DM-es Babylove tápszert és bevállt. Ráadásul végigbetűztem az összetevőket, szinte 1-1 g mikrogramm eltérés van csak 1-2 nyomelem stb-ből, így sztem szinte ugyanaz. Azzal a különbséggel, hogy dobozonként 1000 Ft-ot spórolok és jól tud lakni a gyerek. Sűrítőnek meg a Rossman-os tejpépet teszem bele, mert tejpépet pépeket nem óhajt már megenni, mert ő "nagylány", így arra tökéletes. És még így is jobban jövök ki a pénzből, mintha a BEBÁ-t venném. Este megeszik 290-300ml-t (270 vízhez 3-4 kanál pépet és 5-6 kanál tápszert) sűrített tápszert és így ha nincs gondja átalussza az éjszakát 5-6-ig. Reggel csak simán tápszert kap, de akkor csak 210-240-et eszik, de a napi kívánt mennyisége megvan.
Tejtermékeket már apránként megszoktuk.. mostmár szép adagokat eszik ebből -abból... sajt, joghurt, túró, tejföl.. Sztem érdemesebb ezekkel eljutni előbb arra a szintre, hogy babaszinten nrendes adagokat egyen belőle, aztán később jöhet a tej. Bár néha próbálhatsz 1-1 kortyot adni. Akár ízesítve is ahogy Red írta. Kis vaníliás cukorral, vagy karamellás tej, enyhe kakaó, vagy Maci (cikória) kávé. Ha félted a fogát: a Canderellnek van kakaópora. Nem olcsó, de nem is vészes és sokáig elég, ha csak neki adod pici adagokban. A cikória kávéhoz adnak cukrot, de pl a Bio gabona kávéhoz nem. Ezek nem koffeinesek. Ezeket ittam a magasvérnyomi mellett. Ha ragaszkodsz a babatejhez mert abban bbízol, akkor abba is tehetsz ilyesmit. Vagy akár gyümit. Pl. kis banánt beleturmixolhatsz.. De kérdés, hogy később elfogadja -e a sima tejet. Bár sztem tök mindegy, csak igya meg. Ha banános tejet kér minden este, hát engem pl nem zavarna. Bizonyos tejhez Lilinek mindig kellett leheletnyi vaníliás cukit adni, de egy másikhoz meg nem, azt natúran szerette jobban.. szóval lesz mit kitapasztalni.
Alvás: Letti maradt az egyszer de nagyot alvásnál, kivéve, ha beteg. Akkor többször, kevesebbet vagy akár nagyot is. Szerencsére ő szól, megy és döngeti a hálóajtót, meg magyaráz nekem már sürgetőn vagy húzza a kezem, esetleg rátapad a cumisüvegre és már laposakat pillog hozzá.. szóval látható, érezhető ha fáradt. Este meg már megint 8-kor percre pontosan jelez.. ha épp elcsúsznánk kicsit az idővel..

Na, ma vacak napom van, nem bírok többet írni.. Jobbulást mindenkinek!(még jó, épp elég ez is)
kchriske
 
 


ja, lehet hogy nem jött le rendesen, de én se adok tehéntejet P-nak, a tápit keverem be kakaónak vagy karamellnek. de feldolgozott formában szereti mindenhogy ő is.

kchriske: folyamatban van a priv :oops:
és kitartást...!

Kép

Kép
redwings
 
 


Ok, gondolom, most van bőven dolgod-gondod. Látszik már valami? Nekünk semmi és már nem is fogzás a tippem, ugyanis tele van a törzse (elől-hátul beterítve- nem valószínű, hogy allergia lenne) apró és egybefüggővé váló piros kiütésekkel.. már fellapoztam a könyveket.. volt ugye a láz, van egy kis náthaszerű tünet- az orrfolyás és most ez... Ebből kiindulva talán valami fertőző akármi... és emiatt gondolva talán azért sírogat fel éjjel, mert viszkethet neki és a simogatással pont segítek öntudatlanul.. mittomén. Bár én egyszer sem láttam vakarózni-dörgölőzni napközben, de a kiságyban fetreng mint egy bolhás kutyus. Bekentem krémmel ma.. meglátom. Lehet hogy hiba volt, de ha viszket mit tehetnék mást??? Mégsem ússzuk meg az orvost, muszáj lesz holnap elvinnem.. :cry:
És mindehhez Lili is olyan orrdugulásos lett, meg őrületesen fájt egész nap a feje, este már kifeküdt tőle, meg a hasa is.. Már elég a sok betegségből.. komolyan elegem van. Miközben sajnálom őket, azért egyre inkább fogya türelmem és a teherbírásom is. Asszem Letti most megintcsak nem kapja meg az oltást.. :? Hát így kezdődik az új év.. (az egyebeket már nem is említem).
Jöhetne már a tavasz..hátha akkor már vége lesz..

Tündi: köszi az érdeklődést! :wink:
kchriske
 
 


na, kchriske, most tényleg nagyon rátok jár a rúd! Szegény gyerkőcök... és szegény te - bár tudom, a sajnálkozásom mit sem segít rajtatok!
majd írd meg, mi volt a dokinál, drukkolok, hogy ne vmi randa fertőzés legyen...
pusz

többiek! hun vagytok, csajok??????????????

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Red: Hát, sajna de. Fertőzés, de legalább nem randa és Letti már kifelé jön belőle. Nézegettem itthon a könyvemet, a roseola meg ilyesmihez hasonlít. Rá is kérdeztem a dokinál. Azt monda nem és nem mondott utána semmit, hogy mi ez.
Lilit meg ha már Lettit viszem hát megmutattam mert szerda este még semmi baja, reggel meg már úgy be volt dugulva az orra, mintha kettő lenne.. plusz egész nap fájt a hasa, feje. Este már annyira fájt a feje, hogy összerogyadozott. Csak nurofent tudtam neki adni, kicsit segített is. Nekem is fájt napokig nagyon, nem sokat tett a gyógyszer sem. No, hát gyorsan ki is írta.. egyenlőre csak keddig, szerdán már mehetne, de szerinte még lázas is lesz meg köhögés is, csak nagyon az elején csíptük el és ez is vírus. (remek) Kiütéseket nem emlegetett, szóval nem valószínű, hogy ugyanaz, vagy mittomén, de remek. Ezek meg most szájra pusziszkodnak, az egyik új szokása Lettinek, Lili meg még forszírozza is.. :roll:
Na, hát ez van. A tanító néni meg sajnálkozott, hogy nagyon sokat hiányzik, és egy dolog, hogy otthon pótoljuk, de amit órán csinálnak azt ugye nem tudjuk és fontos nagyon... Tudom, de mégis mit tehetnék? Szedi a béres cseppet C-vitaminnal... apjától kapott valami vitaminos pezsgőtabit, egy ideje azt is issza... Levegőn is van rendesen.. mégis mit csináljak? Letti is kapja a c-vitamint.. nem tudom még mit tehetnék. Remélem Letti most nem kapja el Lilitől, így talán ha ennek vége, hétfőn beadathatom neki az oltást.
Na megyek..

Többiek! Tényleg jöhetnétek ha tudtok, tegyétek félre a lustit, ha arról van szó, mert így tök uncsi. Reddel másképp is tudunk levelezni, de rátok is kíváncsiak vagyunk.
kchriske
 
 


Sziasztok!

Tündi: köszönöm szépen a válaszokat, örülök, hogy nem maradtam le az adójóváírásról. Kchriskéhez hasonlóan én is úgy gondoltam, hogy a gyerekek után járó szabi automatice nekem jár majd, ha visszamegyek, de pároméknál elég tudatlanok e téren, és félő, hogy kivetették vele tavalyelőtt meg tavaly is (anélkül, hogy erről nyilatkoztunk volna). Még utána kell néznem, meg annak is, hogy az én cégemnél mit nyilatkoztunk. Meg jó lenne, ha legalább az idei nem veszne így el, mert a párom tényleg annyit van szabin szinte, amennyit nem szégyell, csak félhivatalosan van számolva (persze szerintem sose veszi ki a kivehető szabikat, csak sokszor későn megy be, stb.).
A Milupás cucc tényleg nem jött be, vettünk banános Mildit és azt szinte egyből lenyomta tegnap (Red: köszi a tippet). Még nem tudom, mi lesz babatej-tejpép téren, ha elfogadná valamelyik babatejet, akkor pépet már nem adnék neki, csak az a baj, hogy annyira nehézkes a kajálás mostanában, hogy egyedül az esti sinlac volt az, amit szinte gond nélkül gyorsan megevett. Jó lenne, ha este is főzit enne, vagy legalábbis nem ezeket a túlédes pépeket, de estére elfáradok a napközbeni evési küzdelmekbe. Mondjuk a babatej + tejpép rendesen megdolgozná a pénztárcánkat :?
Az esték pár napja igen furán alakulnak, napközben viszonylag simán elalszik a melléfekvős módszerrel, este viszont nem hajlandó nagyon szopizni, viszont tombizni akar. Fekszem mellette az ágyon, ő meg fel-alá mászik. Aztán látszik, hogy aludni szeretne, mert állandóan leteszi a kis buksiját, meg cumizik, de általában csak 9-re sikerül "lelőnöm". Elég fárasztó. Próbáltam állatot is adni neki, de csak csapkod vele ide-oda. Arra gondolok, lehet, hogy az a baj, hogy amikor pocsékak az éjszakák, 8-ig alszik, és akkor este 8-kor nem igazán álmos még.
Pénteken beadtuk a bölcsibe a jelentkezési lapot, úgy tűnik, egész jók az esélyeink a bekerülésre, és a bölcsivezető örült neki, hogy nem szeptembertől akarjuk járatni. Sajna október végénél így sem lehet tovább húzni a beszoktatást, de úgy érzem, minden hét számít, amit még otthon vele tölthetek.
Az oltás nálunk sem tudom, meddig húzódik még, már abban sem vagyok biztos, hogy be akarom oltatni. Szeretném, ha megkapná a Menjugate-t, aztán itt van a nyakunkon a 15 hós oltás is. Ez az én lelkelmnek sok egy picit. Persze tudom, hogy nem ez a fontos...

Kchriske: jobbulást a törpéknek, Neked pedig egypár kiadós alvást!

Kép
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Elnézést, de azt hittem, ez a hónap nyugis lesz, vizsgáknak vége, mind sikerült, bár lehettek volna jobbak is.
Nóri nagyon sok szót tanul és tud már, most a legfontosabb neki a "torta". Minden nap megy: torta-torta-torta. és 8 foga van már. a karácsonyfáról lógó különféle díszeket nézegeti, mutogatja és tanulja a nevüket.
Az alvás mostanság: együtt fekszünk le, és nyúzza a cicimet. napközben 1x 1,5órát+ éjjel 10-12-t alszik.

Az evés hasonló, nem szereti, ha iránytani próbálom. Ő meg kilötyögteti a levest, fordítva fogja a kanalat, bár ma este már elég ügyes volt.

Apával problémáink vannak.. persze, mikor nincs...

Mi is csak a héten kaptuk meg a 15hósat+previt. jövő hóban meg a 18hós lesz.

Puszilunk mindenkit!
Vendég
 


Hellóóóóó Mindenki!


Van itt vki?Mert én vagyok és ha minden jól megy,leszek is :lol:
Szóval van netem!

Jajj,csajok!Tudom,hülyén hangzik,de annyira hiányoztatok.......Olyan jó lett volna sok-sok átsírt éjszaka köztetek lenni :cry:

Ja,majd elfelejtettem:
Októberig visszamenőleg minden kicsi s "nagy" ünneplőnek BOLDOG SZÜLINAPOT ill. NÉVNAPOT........KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és NAGYON BOLDOG BÉKÉS ÚJ ÉVET :P

Most egyenlőre nincs időm visszaolvasni,pedig jó lenne tudni,mi történt veletek az elmúlt időben.....Mondjuk ha lenne kedvetek,örülnék ha írnátok magatokról pár sort :lol:

Babásaink hogy vannak??????????Mindenkire rengeteget gondoltam!!!!!!!

Most megyek,Csenge lassan ébred,de-és ezt most vehetitek fenyegetésnek...-még jövök :wink:

Szép napot Nektek

Kép
Kép
nusyka
 
 


Sziasztok!

Nusyka: de jó, hogy jelentkeztél!
Detty, Kisbogárka, Nicolca: rajtatok a sor (remélem, nem hagytam ki senkit)!!!

Kép
pzsuzsi
 
 


Sziasztok! Már idejét sem tudom, mikor jártam erre, de most talán tudok nyugodtan írni.

Nusyka! De jó, hogy leszel megint! Apátok haza tudott jönni az ünnepekre? Hogy vagytok?

Kchrishke! Kitartás, tudom, hogy nagyon fárasztó a két kis beteg állandó visszaesése, de Lettinél legalább minél előbb kialakul a védettség ezek ellen a vírusok ellen. Lilivel nem tudok elmenni egy homeós dokihoz? Ahogy figyeltem, mindig az erős változékony idő környékén jön neki ez a görcsös fejfájás. Vagy scak én látom rosszul? Vagy esetleg ha úgyis foglalkoztál már kinezzel, nem lehet, hogy egy oldás jól jönne rá? Ha a változékony idő az oka, akkor az átvitt értelemben a körülötte lévő változékonyság miatt is lehet, esetleg valami olyan dolog viseli meg, ami ha sokat változik körülötte, akkor bizonytalanná teszi. Hm? Nincs esetleg otthon vagy a suliban sok hangulatváltozás, amit ő így élhet meg? Csak tipp, de hátha...
A pöttyökre nekem régebben azt mondta a dokink, hogy általában vírusfertőzés végén szoktak jöni, és fentről lefelé haladnak végig az egész testen, ha nem így van, és több napig is megmarad egy helyen, érdemes bőrgyógyászt megkeresni, de egyébként ne kenjem semmivel, magától elmúlik. Nekünk eddig csak ilyen pöttyök voltak, de olyankor tényleg mindenhol, és láthatóan vonultak lefelé.

A fogak nálunk is okoztak némi galibát, gyakorlatilag Csny majdnem összes örlőfogának kint van valamelyik csücske. De az egyik nagyon csúnyán begyulladt, és egy borsónyi vérömleny is lett rajta. Két hétig nézegettem, mert a doki azt mondta, hogy fel fog szívódni, de ha elvinném szájsebészetre, egyből vágnák. Úgyhogy vártam egy kicsit, mert úgy láttam, nem érzékenyebb neki, mint a többi, de marha ronda volt, mert a vér megalvadt benne, és ettől fekete lett. :shock: Persze ketten sem bírtuk szétfeszíteni a száját, (mindeféle trükközés után próbálkoztunk már ezzel a drasztikus módszerrel), hogy bekenjük kamillával, így hagytam, hogy magától haladjon a dolog. Aztán két nap alatt egyszer csak eltűnt, de ezzel párhuzamosan lázas is lett. Szerintem egyszerűen már annyi méreganyag volt benne, hogy így tudta csak helyretenni magát, de a két nap elteltével a láza is elmúlt, és megjelent egyszerre a 4 kis csücsök azon a fogán... Azért az elmúlt egy hónap végig a hátsó fogak növesztésével telt, így gyakorlatilag összesen 100g-ot hízott egész hónapban (azt is lehet, hogy csak azért, mert mondjuk pisilés előtt mértem...), mert semmit sem volt hajlandó megenni, csak a gyümölcsöket, és a friss zsemlét, ráadásul nagyon elindult, olyan szaladgálósan, úgyhogy nem elég, hogy nem evett, de még le is szaladgálta a tartalékot. Na de sebaj, azért még mindig jóltápláltnak néz ki, csak most olyan kis nyurga lett hirtelen. :) De legalább rossz kedve nem volt hozzá.

Zsuzsi! Nekünk nagyon bejött a tejberizs, ha azt kap vacsira, sokszor otthagyja az esti lefekvős tejét, mert elég neki az a mennyiség. Meg én tejbegrízt is szoktam csinálni neki, azt is imádja, és nem feltétlenül kell rá kakaót vagy édes valamit tenni, gyümölcsöt is keverhetsz bele. És a rizsbe is. Póbáld valahogy nap közben ilyenekkel pótolni, ha ennyire nem akar direktben tejet. De ezek szerint a Mildi bejön.

Tündi! Remélem, hogy apával mielőbb helyre áll a béke...
Csny meg azzal szórakozott, hogy a karácsonyfa díszek elé állt, az ujjával bökdöste őket, és hangosan kacagott, hogy milyen nagy lett az ujja a tükörképben, meg közelebb-távolabb ment, pofákat vágott bele, stb. :lol:

Red! Remélem, jól vagytok a pocakoddal! Nagyon sokat gondolok rád, pláne, mikor beteszem az ágyba esténként Csny-at. :) Arra a régi privire asszem már nem fogok válaszolni, mert fogalmam sincs, hogy miket akartam írni, úgyhogy ne haragudj érte... :oops: Panna nagyon kis életrevaló, szerintem neked is elég nagy lehet a kontraszt, nem? Mármint úgy értem, én ha Csny-lal megyek valahova, annyira meg tudok lepődni, hogy más gyerekek hasonló korban miket csinálnak, és az enyém miket. Nem úgy értem, hogy kis zseni, egyáltalán nem, inkább hogy valahogy más. Ő valahogy már most totál ésszel működik. Pl. képtelenség lefektetni, ha nem akar menni, de ha megkérdezem, hogy megyünk-e, és akar, akkor magától megy, leteszem, és két perc múlva alvás is van. Ha viszont nem, akkor tök mindegy, mit csinálok, csak azért sem alszik. Akkor időnként meg kell kérdezni, általában a harmadikra már beadja a derekát, vagy olyankor ha mégis elmegyünk, mesélek neki hosszabban, amitől valahogy lenyugszik, és vevő lesz rá, hogy aludjon. Anyukámmal állandó vitatéma ez, de múlt héten aztán pont végig nézte, nem hitt a szemének, de megértette. Azóta látom, hogy tök másképp áll hozzá, pl. ha játszanak, akkor is elmondja, hogy mi hogy működik, mert megértette, hogy neki ez kell, pl. megmutatta neki, hogy a házikónak a kulcsát ha elfordítod, hol fordul el a kallantyú, és ettől záródik be. Csny meg ámulattal nézte, és egyől partner volt. Mondta, hogy sosem gondolta volt, és hogy most már elfogadja, hogy miért ellenkeztem folyton a "de erőltetni kell, majd megszokja" szabályok ellen, ha előhozta. Ugyanez az ebéd utáni alvás. Nálunk ilyen nincs, mert ahogy eszik, egyből felpörög. Én sem láttam még ilyet, de tény, hogy így van, így aztán ebéd után még legalább egy óra kell, hogy le tudjam tenni aludni, szóval az már inkább délutáni alvás.

Ő még nem beszél, elég kevés szót mond, de mindent megértet valahogy, tényleg egyértelmű, mit akar. Viszont elképesztő, hogy mennyire elemi szinten mozog az érzelmek között. Egyből vágja, ha valakit bántott vagy valaki szomorú, örül, szeret, vitatkozik vagy veszekszik. Ha csak vitázunk, látszólag oda sem figyel. De ha érzi, hogy már több, és komolyabb, egyből beleszól, és ő is elkezd magyarzni, egyből odaáll valamelyikünk mellé, vagy közénk. iylenkor elmondom, hogy szeretjük egymást, csak nem értünk egyet, és meg is szoktuk ölelni egymást, hogy lássa, hogy nincs gond. Ha látja, hogy valaki szomorú, megy megvígasztalni, ha ő okozott szomorúságot, jön hozzám, hogy vígasztaljam meg, mert ő is egyből szomorú lesz, ahogy leesik neki, hogy bántotta a másikat. Ez nekem elképesztő, bár én is nagyon érzékeny vagyok mások hangulataira, úgyhogy volt kitől hoznia...
A másik, hogy ha igen/nemmel megválaszolandó kérdést teszek fel neki, akkor tök ügyesen és következetesen válaszol, és már rendesen lehet vele így kommunikálni, annak ellenére, hogy a szavakat még nagyon nem mondja. Persze vannak amiket már mondana, de inkább mindennek csak az első szótagját, meg csak pár mássalhangzót, úgyhogy sokszor nem is hasonlít, mégis tudom, mi az amit akar, mert következetesen azt használja rá.

Én jól elvagyok a pocakommal, bár egy kicsit zavar, hogy nem tudok vele annyit foglalkozni, mint annak idején Csny-lal. De neki meg majd az lesz a természetes, hogy sürgés-forgás van körülötte. Viszont már iszonyú honvágyam van, pláne, hogy ennyit esett az eső. Otthon ilynekor kimentünk a teraszra a tető alá és máris levegőn voltunk, ázás nélkül, de itt olyan körülményes kimenni, hogy ilyenkor annyi volt a levegőzés, hogy felöltöztünk, levettem a fűtést, becsuktam az ajtókat, hogy csak egy helység hűljön ki, és beöltözve ültünk a franciaerkény ajtajában a negyediken és néztük a vonatokat... A harmadik ilyen nap után Csny már mindent csapkodott, ami a kezébe került, de én meg már nem bírom hosszabb távon cipelni pocakostól, és esőben még babakocsizni sem lehet, ő meg hiába van gumicsízmája, két ház után feladja a sétát... Úgyhogy alig vártam, hogy végre kisüssön a nap, ma egyből kiszabadulunk, ha felébredt az emberkém.

Na be is fejezem, mert mindjárt ébred, és még semmit sem csináltam, csak itt üldögéltem, de már annyira régen jöttem, hogy muszáj volt...

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Örömmel látom, hogy végre hírt adtok magatokról! :)

Zsuzsi:
szívesen a tippet :) (ráadásul nem is vmi nagyon drága fajta tápszer...szerencsére ;) )
Kchriskéhez hasonlóan én sem erőltetem itthon a babatej-témát, mert ha megnézed az összetevő-listát, nüansznyi különbség van a tápok meg a babatej között - árban viszont ... :?
Ja, meg hát a sinlachoz inkább hasonló a tejpép, minta babatej, lehet hogy az állaga tetszene neki, pl a rossmann-nak van egy kukoricagrízes pépje, nem vészes az ára és sztem ez hasonlít is a sinlac-hoz ízben valamennyire. P egyből elfogadta a sinlac után.
és nem gej édes!!!

én mostanában már úgy etetem este, hogy fürdés előtt kb 40-50 perccel eszik főzeléket, vagy a miénkből vacsit, aztán fürdés és közvetlen utána jön a tápi, ami az alvási rituálé része.
ha keveset evett vacsira előzőleg ,akkor én is tejpéppel dúsítom a tápszert ( pl: 300 ml vízhez megy 6-7 kanál táp és 5-4 kanál pép. meg néha 1 teáskanál kakaópor). ő ugye sokszor ébred éjjel, de nem jellemző, hogy enni kérne reggel 5-6 óránál előbb.

figyi, volt szó a beíratáskor arról, hogy menyibe kerül a napi ellátás? pl: kaja, meg hogy mit kell vinni: ágynemű, papírzsepi, ilyesmik?? csak kíváncsiságból...


Tündi:
ó, ha tudnád, mennyire irigyellek a másfél + 10-12 órás alvás miatt...
:roll:
(ahogy így számolgatom, Panna kb feleannyit alszik, mint Nórid...
és mikor ébren van, csak pörög-pörög, mint akinek duracell elem van a ... szal érted. )

Nusyka:
helyes-helyes, gyere csak mihamarabb megint! :)
magunkról pár sort?... háááát, ez nehéz... Panna most az elmúlt hetekben olyan hirtelen nagylányosodott meg, hogy csak kapkodom a fejemet. Rafkós kis dög lett ám, persze a jó értelemben ;)
Boti szépen növöget, két hét múlva megyek legközelebb nődokihoz, meg nst-re, majd akkor tudok pontos paramétereket mondani.
remélem ő nyugisabb és szemlélődőbb temperamentumúbb lesz, mint a nővére (bár ha igen, akkor meg félő, hogy a kis csaj elevenen falja fel.. nem tom mi lenne a jobb, de tényleg. Mert bár baromi fárasztó P-val, azért jó tudni, hogy ilyen életrevaló... na mind1)
én is szépen növögetek :wink: mert hát zabálok, de legalább van kire fogni, meg remélem úgyis leszopizza majd a kiskrapek +valszeg úgyis leszaladom majd a felesleget 2 törpeterrosita után rohangálva...
néha jósolgatok, meg keményedek, meg már eléggé el is nehezültem. de ennyi. semmi egyéb konkrét bajom nincs. ha nem nehezíteni meg P ellátását a várandósság, akkor szinte észre sem venném.

majd írj-írj írj te is ám! ne mér megint eltűnni! :)

Kisbogárka:
nincs harag a priv miatt, ne aggódj! ennyi nem teszi be a kiskaput, úgyhogy nem úszol meg a jövőben sem ;)
Igen, hatalmas a kontraszt nálunk is!
És nálunk is úgy van, hogyha ő nem akar vmit , akkor az istennek se és csakazért se...!
viszont: MINDIG TUDJA HOGY MIT AKAR. és nem lehet ám eltántorítani, vagy elterelni, ha kellően érdekes az új alternatíva, akkor is visszatért az eredeti témához, ha a bejövőt feldolgozta...
nagyon tudatos (és öntudatos) :D
és ugyan eddig is teljesen jól megtudta értetni magát gesztusokkal és mimikával, de én rettentően élvezem, hogy mostmár beszél. és ő is :lol:
Szerencsére eléggé empatikus és jók a radarjai a hangulatokra.... és nem szégyenlősködik ám ezt mások tudomására hozni, pl múltkorában a postán rá is morgott egy pofátlan és bunkó nyanyára, csak a miheztartás végett... :wink:

komolyan, sztem vmi mesterkénm is tanulhatna a gyerekektől: egy szempillantással képesek felmérni az adott helyszínt, az ott lévőket, a hangulataikat... képesek MINDENT globálisan megfigyelni, azonnal elemezni. ...elképesztő!
8)

na megyek, mert velem lesz tele az oldal...
bár most javítottatok az arányokon, mindenkinek pirospont érte ;)

Kép

Kép
redwings
 
 


Aztaaaaaa!!!

Helló mindenki!! :D Örülök nektek!! Külön üvd a hosszabb nyaralóknak! :D

Na, most viszont nem tudom lesz-e elég agyi kapacitásom jól reagálni mindenre.. alig aludtam már két napja.. (de most nem a gyerekek miatt).
.. majd mindjárt.. dolog akadt..
kchriske
 
 


No.. altatás, etetés, tanulás (persze nem hiszti mentesen :? ) Brrr igazán imádom őket, de azért örülök, hogy most nincs még egy gyerkőcöm. Jóóó hosszúúú pillanatnyilag nem lenne energiám és idegem hozzá. Persze erről nem ők tehetnek, én vagyok nyúzott és egyebek.

Tündi: apával nekünk is problémáink vannak..

Nusyka: Jó, hogy bekukkantottál, de azért bővebben is kíváncsiak vagyunk ám!!
Hmmm. Ennyi időt nehéz leírni röviden magunkról... a fenti pár mondatból asszem kiderül pár dolog.
Lilim meg van veszve a csajos dolgokért, főleg a smink a smin.. és ékszerek.. meg egyáltanlán "tinis" akar lenni.. sokszor úgy is viselkedik :S , egyébként jól tanul, a felmérői a százalékok szerint 5-nek minősülnének, ha lenne 1-ben osztályzás. Most sokat volt beteg, így nem tudom, hogy az új felmérőket mennyire tudta megírni, de lemaradva ahhoz képest nincsen, mert ha "rugdosva" is, de azért hajtjuk a pótlást. Egyébként kisebb dackorszakát éli és a "nem hall" és "100-szor kell szólni, meg már kiabálni" meg "vitatkozik ezerrel" meg az "elsunnyogja (fogmosás, amit kérek stb) és simán a szemembe hazudik" korszakát.. Próbál totál hülyének nézni.. de hát ha egyszer nem vagyok az... már rájöhetett volna.
Már apa is kezd kilenni, pedig ő az engedékeny és a "gyenge kezű", viszont most hirtelen átvette a bekeményítést. Muszáj, másképp nem bírni vele. Hiába az elbeszélgetés, a lelkére hatás.., már a jutalom-motiváció módszer sem igen.. Szóval elkezdtem a csendes lázadást.. ha nem akkor én sem és ha nem hall, akkor én sem hallom meg őt... stb. ha pedig nagyon elveti a sulykot, bezavarom a szobájába és nem beszélek vele.. na ettől kifekszik. Most épp ez jön be. Marha okos, és cseles, ha épp használja az eszét.. de néha rájön a hihetetlen marhulás.. na azt már nagyon nem bírjuk.. mindenkit zavar itthon..
Amúgy a tanító nénik is megjegyezték, hogy fifikás a kisasszony!
Letti: hmm hát: külön fejezet. Mostanában nagyon anyás (de apás is meg Lilis is)..amúgy meg 1000-szer túltesz a nővérén..(és az apján is!!) neki még annyi esze is van, ha épp megszidom, valamiért, hogy a nyakamba borul és összepuszilgat.. meg édesgetőn néz stb.. na hát aztán haragudjon aki tud.. még megjátszani is nehéz... :lol: :lol: Néha már csak ha kezdi.. menekülök.. oldalra hajtja a fejét, jön a kérő, csibészes, szeretlek anya nézés..és már végem is van :? Már Ő IS rászól Tesóra, hogy tanuljon és ne húzzon fel minket, szintén mindent megért (már meg is csinálja, van hozzá kedve, motivációja) és meg is érteti magát ,ha épp akarja. Amilyen szépen elkezdett beszélni, na azt visszaszívta.. kis kényelmes, fifikás, rájött, hogy úgy is el lesz látva.. :roll: Pár napja viszont, mintha azt csinálná, hogy a foga között mormogva halkan (de nem suttogva), ha észreveszem kissé szégyenlősen, de megismétli a szavakat. Ami épp tetszik neki, általában az újakat, nehezebbeket. Kíváncsi leszek mit hoz ki belőle.. ezután kirobban a duma, vagy megint visszahúzódik kicsit. Ezzel ellentétben a személyisége, a dolgai, a fejlődése.. az villámgyorsan halad előre.. Még hiszti közben is (ha érdeke szolgálja) "megáll" (elhallgat), hogy megtudja, hogy neki előnyös-e ha abbahagyja.. szóval feleslegesen nem fárasztja ám magát még ezzel sem. Nagy kópé ám és mindennap csinál olyat, hogy égnek áll a hajam.. mindent, de mindent eszik, papírt, fát, gumit, tűlevelet.. amit csak talál..
Imádja a könyveket, de újabban elkezdte tépkedni őket.. örömét leli benne, meg főleg abban, hogy morgolódunk emiatt... Néha aztán pórul jár. Apropó pórul. Hiába jár pórul akár velünk, akár a szekrény ajtóval vagy bármi mással... CSAK AZÉRT IS visszamegy és újra csinálja, csak valahogy olyan: most akkor jobban fog menni - dologként. Szóval semmi nem riasztja el, nem egy meghátrálós gyerek és véleményem szerint Lilihez képest és baba létére sokkal vakmerőbb, mint ahogy azt én normálisnak ítélem meg.. bár még nem kritikus a helyzet.. azért aggaszt a dolog, hogy milyen lesz.
Imád enni.. egész nap csak ennee.. bármi jó szinte csak ehessen. Szép lassan, komótosan ízleli és "rágja" meg a dolgokat. Szerintem amennyire látom hatalmas örömét leli benne.
Nagyon barátkozós.. szinte lerohanós (Lili is ilyen volt). Megy és már öleli puszilgatja is a másik gyereket. A kis uncsi tesó (19 hónapos) pl.. fél órát hátrált, mikor összetalálkoztunk a Dédinél. Pedig már találkoztak..
Szerintem neki is, sőt talán még fontosabb lesz a társaság és a zsibongás, mint Lilinek. Asszem ő szeret majd bölcsibe járni, és már igénye lenne egy kis magakorú társaságra. Kíváncsiságból egyik nap ha még ne lesz beteg elmegyünk a közeli bölcsibe játszani.. én körbeszaglászom és meglátjuk, hogy viszonyul a többi gyerekhez és úgy egyáltalán.. nagyon érdekel hogy reagálna és hogy boldogulna. Na asszem ez már így is elég hosszú.. majd folyamatában a többit.

Zsuzsi: nem tudom kaptál-e levelet, Te akkoriban nem voltál.. szóval Detti elköszönt. Valószínűleg nem jön már babanetre.

Na, hát most a mi DM-s tápszerünk hiánycikk lett.. minden környező településen is megnéztem...
Emiatt kacsingattam a Rossmanossal, de hát mi van ha az nem jó.. nincs pénzem kísérletezgetni.. Nekünk meg még a Mildibé is drága, ha 3-4 dobozzal nézem (havi adag). Ezért aztán pont a Tescoban jártunk anyámmal és megtetszett az egyik Tesco-s tej. Lilia dobozban van, 3,5-ös a zsírtartalma, ebből következően a Ca tartalma is magasabb - és vettem egy dobozzal, hogy lassan kortyonként kostólgasuk..hozzászoktatom.. Aztán meglátjuk..

Kisbogárka: Tudom, nehéz sokat visszaolvasni.. így leírom:
Már apa 2. munkanélküli időszakát vagyunk túl.. most kapta az első fizuját ami 50 E-rel kevesebb (meg majd a többi is), mint amit meg szokott keresni és ami min. kellene. Nekünk marha nagy luxus, sőt elképzelhetetlen megvalósítani, hogy akár homeos dokihoz, vagy akár kineziológushoz vigyem Lilit. Kinezzel meg nem foglalkoztam, én sosem írtam ilyet, én csak voltam 2-3 alkalommal még nagyon régen, úgy 6-7 éve, meg van egy kis fogalmam arról, hogy mi az, de ennyi.
A feje meg nem állandóan fáj, csak akkor fájt a betegség előhírnökeként meg elég erős front is volt ami még engem is letaglózott, plusz a nagyon bedugult orr, kevés levegőt kap.. együtt jár ezzel. Szóval ez nem egy állandó probléma.
Letti pöttyei: igen, én is írtam hogy a doki mondta, hogy kifelé jön a vírusból. Most jól is van, úgyhogy asszem holnap rohanunk hogy végre megkapja a h1n1-et.

Szegény Csupanyál, jól megszenvedett akkor a fogaival. Lettinek még mindig csak az a 6 van elől és imádná a paprikát stb.. de ugye nem tudja megrágni, csak leharapni.

Na, felébredt és motyogta, hogy enni.. (és már a 3. váltás ruhánál tartunk)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 17:58-kor.
kchriske
 
 


Az egyik legfontosabb kimadt:
Letti imád tetoválni....főleg engem: tollal rajzol rám mindenfélét, és közben nagyon tetszik a saját munkája, fennhangon örül, magyaráz és mutatja mit hozott létre :lol:
Meg fontos neki az is, hogy dicsfényben fürödjön... árgus szemekkel figyeli, hogy figyel-e az, akinek mutatja, hogy milyen ügyi (pl Lilinek evésben stb.)
Most van folyamatban egy egészlábas tetkóóóó húú csajok.. nagyon vadi mami leszek! :lol:

(ennyi gépelési hibát! :oops: )
kchriske
 
 


Találtam egy aranyos oldalt..

http://dalokversek.hu/dalok/index.htm
kchriske
 
 


Kchriske! Igen, ezeket fogtam még anno amikor olvastam, csak valamiért úgy maradt meg bennem, hogy sokat fáj a feje Lilinek, de ezek szerint akkor mindig beteg is volt hozzá. Meg az is megmaradt, hogy gáz van Apa munkájával, csak azt nem tudtam, hogy ebbe pl. mennyire lát bele Lili, vagy fogja fel, hogy mekkora gond. A kinezt meg úgy értettem, ahogy írtad, hogy tudod mi az, és hogy segített már. Csak arra akartam utalni, hogy zat mondtad, hogy régen jártál kineziológusnál, és jó volt, és hogy mostanában eszedbe sem jutott mint lehetőség, pedig akkor segített. Na, érted remélem. Szóval örülök, hogy ha csak a betegségek tünete a fejfájás, és nem önmagában jelentkező probléma. Apával meg remélem, hogy ti is rendezitek a soraitokat idővel, mert lehet, hogy csak nekem jön át így, de úgy tűnik, mintha az utóbbi időben egy kicsit aktívabb lenne a lányokkal kapcsolatban, még ha köztetek nincs is igazán béke. Vagy rosszul érzem?

Jól van, látom Letti is életrevaló kisasszony! :) De ezek szerint Lili már meg fog titeket edzeni, mire Letti eléri a kiskamasz időszakot... Kitartás, mekkora sikerélmény lesz, mikor megint "normális" nagylány lesz és nem lesznek ilyen kis kamaszbalhéi! Aztán úgyis jön a nagyobb kamaszkor... :D

Ez a mormogás ismerős. Csny is csinálja, aztán ha elkapom, hogy valamivel próbálkozik, és megismétlem, hogy hallottam, hogy próbálta mondani, és megdícsérem milyen ügyes, akkor elkezdi magát produkálni örömében, de akkor már egyáltalán nem hasonlít arra, amit először mondott, elbohóckodja. Nagyon édes ez az időszak, ahogy ezt is tanulgatják! :)

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Kisbogárka: Lettinek tetszenek a vonalzóid :D

Neem a feje nem fáj állandóan, az a pocija. Lehet ez kavart össze. Az pedig szorongás miatt van. De ezen nem tudok totál segíteni, mert eleve nagyon szorongós és aggódós lett. Sokszor csak későn tudom meg mitől, vagy miért, mert szégyelli.. de végül azért csak kiderül. Talán ez is a kor jellemzője kicsit (remélem), de sajnos lelki tulajdonság is. Azért bízom benne, hogy enyhül, mert régen azért pocifájások nem voltak (de apával régóta vannak gondok). Nem hinném, hogy a kapcsolatunk miatt. Akkor kezdődött ez, mikor a nagyon alkalmatlan óvónők totál lerombolták az önbizalmát... Már sokat javult, de még van min dolgozni. Bár sokat foglalkoztam vele, de utóbb nem tudtam most erre annyi időt és energiát fordítani, habár asszem gyökeres változások lesznek sok mindenben.

Teljesen jól jött le, valóban aktívabb apa a lányokkal, mármint az ellátásukat, nevelésüket illetően (játék eddig is volt valamennyi), éppen ideje. Csak nehogy ez is kérészéletű legyen. Meg hát még sete-suta kicsit, mert nem fogadja meg amit mondok... de talán majd egyszer. Azért megvan a jutalma (meg az én munkámnak köszönhetően és Lili lelkesedésének), Letti akkora örömtáncot, visítást mindent levág ha hazajön.. nem érdekli ha vizes, ha hideg, ha piszkos csak azonnal kapja fel és puszilgassa meg! :D Már ha pittyeg a kaputelefon, jelezvén, hogy bejött a kapun, már izgatottan toporog az ajtóban, hogy mikor kattan a zár és lép be apa. Lilinél ez NAGYON kimaradt és még unszolásomra sem akart puszit sem adni.. sokáig nem fogadta el őt, úgyhogy most örül a Letti féle üdvözlésnek nagyon.

Hát, Lili nudli lesz kamasznak Lettihez képest.. legalábbis apával ezt már leszűrtük így előre... Már lelki szemeink előtt lejátszódott a kép.. vakmerő kis pirszinges, tetkós kifestett bőrszerkós mittomén milyen kis vadóc.. :D :D Aki minden rosszaságban benne van...
Liliben is van egy kis vadóc-vagány igény, de korához képest (ez mindig is így volt, már picinek is) megvan benne egy hatalmas fék! Egy vészjelző, hogy talán ezt nem kéne, ez azért már túl veszélyes. Ez mondjuk jó, de nem lesz könnyű dolga.. sztem ő lesz az a nővér, aki a vadóc hugit ki kell rátsa minden sz-ból, vagy megvédje, lebeszélje.. Remélem ez csak egy borús jövőfélelem és nem pont így lesz, de sanszos. Na meg azért én is ott leszek (ha elmondják mi van, vagy megfelelően működnek a szenzoraim, amiket professzionálisra kell hamar fejleszteni.) Biztos hülyeség, de ha Letti tényleg ilyen irányt mutat.. ha belegebedek is.. összekaparom és csipet ültetünk bele :D :? Na jó, ez nem olyan vicces.
A kinez stb meg ugye a pénzgondok miatt nem jut eszembe eleve. Egyébként leginkább az agykontrollban látnám a megfelelő megoldást, ami kellő időben is segíthet, mert a kinez nagyon hosszútávú. 7 éve volt anyaoldásom és kb 1 éve kezdett működni.. ha egyáltalán ennek köszönhetem. A gyerekek még bejöttek, de az anyagiak.. hát köztünk szólva egyelőre visszafelé sült el. Bár az anyaoldás után is úgy a közepe felé egyre rosszabb lett a kapcsolatunk anyámmal..most elviselhető: egymástól kellő távolságban és nem mindennapos kapcsolatként. Sőt, még segít is. .pedig ő egy nagyon önző teremtés. Szóval akár még a lottó 5-öst is megnyerhetjük (Úgy legyen!) én várok rá. De a gyerekek gondjaira nincsenek 5-10 éveim. Gyors megoldások kellenek. Ugye érted mit akarok ebből kihámozni?

Letti a mormogásnál nem bohóckodja el, óvatosan, de továbbra is mormogva és szégyenlős vigyorral ismétli, de nem mindig. Mostanság sokat morogtam vele, hogy beszéljen mert nem értem a visítozást.. :S Legalább az inni, enni visszajött, meg a pelust hozza néha hogy cseréljem le. feleslegesen nem fárasztja ám magát. Mondjuk ez sem rossz tulajdonság.. legalább nem pocsékolja az energiáit :D

Van egy édes Lili óvatossági story-m:
A havazás idején jöttünk haza a suliból, Lili mesél:
- Anya képzeld el, hogy a suliban láttam olyan hózó gépet!
- :lol: Micsodát?
- Amit tolt a bácsi és egy csövön szórta el a hót. ( :lol: )
- Jaa, hótakarító amit a boltnál láttunk?
- Igen, olyat. És képzeld meg akartuk nézni, de a bácsi eltette aztán csalogatott minket, hogy menjünk nézzük meg. Képzeld el!! De mi nem mentünk ám, mert kitaláltuk, hogy lehet, hogy ez egy GYEREKRABLÓ!!
- Micsoda?? És miből gondoltátok? Hát hogy gyanús volt, hogy annyira csalogatott minket?
- ? -an voltatok? A barátnőddel? (kezdtem aggódni)
- Neeemm többen voltunk, fiúk is (itt már annyira nem aggódtam)
- Nagyon ügyik vagytok, hogy nem mentetek a bácsival. Vigyázni kell tudod. Beszéltünk róla. Okosak vagytok.
- Igen és képzeld nekem is eszembe jutott, de először a Siminek, aztán az Annának aztán nekem és...
- ÓÓ akkor nem is neked jutott először eszedbe? Ha a Simi nem lett volna ott akkor eszedbe sem jut?
- deee hát nem érted, nekem is eszembe jutott, de először a Siminek, aztán Annának és harmadinak nekem.. (röhögtem, nem forszíroztam tovább, csak megdicsértem, hogy okosak voltak)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 18:00-kor.
kchriske
 
 


Sziasztok Lányok!!!!!

Én lennék Tündinek a párja Nóri apukája.

Ugy éreztem hogy nem bánjátok ha én is irok ide egy pár sort remélem ezért nem fogtok utálni.

sajnos anyával nekünk is sok problémánk van főleg mostanság legfőképp az én hibámból adondóan 1éve olyat tettem amit már megbántam vagy 1000szer senkinek nem kivánom azt ez szól apukáknak is hogy nem láthatja a gyermekét felnőni és a gyermeke apa nélkül marad. Probálom helyrehozni amit lehet de nem sikerül én nagyon szeretem a családom és nem akarom elveszíteni őket ő értük élek szeretnék élni!
Annyira jófej kislányom van kár hogy nem ismeritek személyesen egy tündérkirálylány és őszintén mondom hogy egy csodálatos anyja is van neki aki törödik vele foglalkozik vele és mindent megad neki amit csak tud még azt is amit nekem kellett volna anno én vagyok a világ legszerencsétlenebb apukája aki szeretni akarja a lányát és az anyját velük akar élni együtt akarok lenni velük és soha de soha el nem engedni őket! Egyszer elkövettem ezt a hibát mégegyszer nem fogom!

Sokat olvasok itt rólatok nagyon jó hogy igy vagytok egymásnak megmondom őszintén én is tanulok ám tőletek bármilyen furán is hangzik egy pasitól.

JÓ FEJEK vagytok és aranyosak a gyerköcök is!!!!!

habcsók mindenkinek és bocsi a lelkizésért
egy apa
tsabey
 
 


8) :lol:

Kép

Kép
redwings
 
 


:o :o :o
:lol:

A mi apánk ilyet sosem csinálna... (sajnos)
kchriske
 
 


Sziasztok!

Mozgalmas hetünk van, pedig közel sem tartunk a végénél.

Hétfőn voltunk dokinál.....

Ma pedig babalátogatóban. 2hónapos kislánynál voltunk, de Nóri úgy simogatta, ölelgette, mintha kb az ikertestvére lenne. Még puszit is adott neki, sőt fel is akarta emelni, de az 5 kilós baba nem olyan könnyű, mint az ő játékbabái.... És, amin meglepődtem: nem irigykedett, amikor a kezembe vettem az Andi babát. Nagyon jó élmény volt őt így látni. Remélem, hosszú távon sem lesz problémánk.
Vendég
 


1tök ari dolog:
Pelenkázáskor, amikor összeragasztom a használt pelust, Nóri mondja, h kuka, kuka (megmutattam neki, mi a pelus sorsa) és öltöztetés után ő viszi és dobja bele a szemétkosárba :)

Puszi mindenkinek!
Vendég
 


Tündi! :D:D:D Gratula a "vonalzódhoz"! Apával (aki ezek szerint vevő erre) meg tényleg szedjétek valahogy rendbe a soraitokat, ha már dupláztatok! :D Sok erőt és egészséget a következőkhöz!!!

Kchriske! Így már értem! Apa kérdést sajnálom, mármint kettőtöket, de legalább Letti már kap belőle rendesen.
Ami a kinezt illeti, meglep kicsit, hogy ennyi idő kellett a változáshoz, én oldás után azonnal meg szoktam könnyebbülni, és pár nap alatt rengeteget javul a helyzet, aztán pár hét alatt gyakorlatilag észrevétlenül fel is oldódik bennem a feszültség, és már sokkal szebb a világ. De mindenkinek más ami segít, ha neked az pont az agykontroll, akkor az a jó és kész. Priviben megy egy mondat még ehhez.

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Tündi, gratulálok! :lol:

jaja-jópofa dolog a kuka, P is ha talál vmi "szemetet" /szerinte szemetet/ akkor hozza és mondja, hogy kukáé.
szerencsére rá tudtam szoktatni, hogy nem nyithatja fel egyedül, így néha már csak arra figyelek fel, hogy áll a kuka előtt, lengeti a zsákmányt és kiabál nekem, hogy :kinyit!kinyit! kukáé!anyucika! kinyit!

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Tündi: Nagy nagy gratula nektek!! :D
Nórika nagyon ügyi és jó, hogy szeretgeti a babát.. nem lesz gond.
Red: nálatok sem lesz ezzel gond szerintem és Panna is tök ügyi.
Ma Letti is meglepett egy kis gondolatsorral, de majd este, mert most mennem kell nődokihoz meg Lettidokihoz, Liliért stb..

Kisbogárka: az agykontroll sajnos csak lenne megoldás, de 13 éves korom óta csak vágyakozom rá. Valami mindig közbejön és megakadályozza, hogy elmehessek tanfolyamra. Úgy látszik még nem jött el az ideje! :( Így marad a pozitív gondolkodás és a józan paraszti eszem. :?

Na rohanok..
kchriske
 
 


Gyors bekukk:
Tündi: gratula!!!!!!!!!!!!!


Ezek szerint egyedül maradtam az 1 gyerekes anyukák klubjában. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Puszi mindenkinek

Kép
pzsuzsi
 
 


Na azért írok is...
A héten úgy fest, Zsombi baba részéről vége a szopizásnak (nem nagyon volt már mit). Örülök, hogy ennyire zökkenőmentesen lezárult ez a korszak. A banános Mildi tényleg bejön neki, így végre úgy érzem, megfelelő mennyiségű folyadék és tejtermék kerül a szervezetébe. Ez a projekt kipipálva.
Így viszont újra előtérbe került az altatás dolog, tegnap a Tavasz szél/Sárga rózsa kombó végzetesnek bizonyult, röpke 20 eléneklés után elaludt a drágám. Tudom, hogy sokkal jobb annak, aki csak leteszi a gyereket és az magától elalszik, de olyan jó, ahogy mellettem fekszik, birizgálja a hajam, aztán egyszercsak elkezd egyenletesen szuszogni.
Zs pár napja próbálgat lépegetni, tetszik neki a dolog nagyon. Ma már 7-8 totyizós lépést is megtett, szerintem mindjárt belendül és meg se lehet majd állítani (mászni is szédületes iramban tud).
Ma voltunk dokinéninél, megkapta a Fluvalt, meg se nyekkent, remélem, panaszmentesen telnek majd a következő napok. Mérés alapján 81 cm és 10,6 kg. A kortársai 97%-ánál magasabb a statisztika szerint (75%-ánál súlyosabb, pedig olyan kis soványka).
Az önálló evés projekttől futkos a hátamon a hideg, tegnap egy egész üveg sütőtököt terített el magán és az etetőszéken és környékén. Kaja semennyi se került a szájába. Tudtok valami trükköt, amivel gyorsan megtanulja a dolgot? Annyira fáj a szívem az elpocsékolt kajákért (tudom, hogy hülye vagyok, de ez van)...
Bölcsi: asszem 400 ft körül van a napi kajapénz, mást nem tudok, majd májusban derül ki, hogy felveszik-e és akkor lesz egy szülői, ahol mindent elmondanak.

Kép
pzsuzsi
 
 


helyesbítek: Ha én rózsa volnék volt a második :lol:

Kép
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Tündi: meséj már, hogy is alakult így?? Én lemaradtam ott, hogy gondolkodtok azon, hogy jó lenne Nórikának kistesó.. de lehet, hogy elvesztem a sok infó között (akkor bocs). Apa mit szólt? És Te mit szólsz a hsz-éhez? Sikerült rendezni a problémát apával?

Zsuzsi: tök jó, hogy ilyen zökkenőmentesen ment a leszoktatás és hogy a megfelelő tápszert is megtaláltátok.
Külön gratula a járáshoz :D
Altatás: Hát, megértelek, hogy jó érzés amit leírtál, amíg lehet sztem jó így ha nektek ez a jó, de ha már készültök, bölcsibe azért nem árt megszokni hogy úgy is eltudjon aludni, hogy csak lefekszik, esetleg egy állatkát, vagy valami kedvencet ölelget, morzsolgat, mert a bölcsiben nem fognak énekelgetni elalváshoz, főleg nem ennyit. De az még odébb van, addig élvezzétek ki :lol:

Szép méretek! Letti 1 kg-val kevesebb, hosszt meg nem mértek tegnap, majd én, ha alszik :lol: De kb ő is úgy 80-aska lehet, mert a váróban volt egy ajtóra ragasztott macis magasságmérő és eleve 79-től kezdődött, na hát azt bőven elérte a fejecskéje búbocskája.

Evés: hááááát ezt gyorsítani nem igen tudod. Max, ha kicsit írányítod a kezét és sikerül a szájába irányítani akkor mosolyogva megdícséred, hogy lássa, hogy örülsz. Akkor talán jobban törekszik az ügyesebb evésre. Illetve nem tudom, hogy közben te azért másik kanállal eteted, nem? Az legalább nem megy pocsékba. Minél gyorsabban kanalazol annál kevesebbet tud szétpocsálni, de hogy ne törd le a törekvéseit és azért gyakoroljon is a tányér alján hagyhatsz egy kicsit :wink:
Az is jó, hogyha mintás a tányér alja, hogy úgy kanalazol, hogy felvillanjon az alján a minta és felkelted az érdeklődését, hogy az micsoda és keressétek meg gyorsan! Ahogy eszi, úgy egyre több látszik belőle és azzal lesz elfoglalva hogy mielőbb megtalálja a macikát vagy ami az alján van.
Most több ötletem nincs, de türelem rózsát terem, különösebben ezt gyorsítani nem lehet. Letti pl. már régóta akar egyedül "enni", de nem fogadott el segítséget, egy időben meg csak rágcsálni kellett a kanál, meg ütögetni a tányért. De plusz kanál nélkül nem volt hajlandó enni, különben kikapkodta a kezemből az én eszközömet. Most próbálkozik igazán, de még nem annyira ügyeske, mert mindenáron felnőttesen fogja a kanalat, mint ahogy én. De így nem tudja jól tartani és irányítani, hogy ne folyjon ki belőle. Hiába tanítom, hogy marokra fogja.. hát utánoz, de hülye fejjel csak most jöttem rá. Így most ÉN tanulok babául etetni :lol: Így már jobban elfogadja a marokra fogást, de nekem marhára oda kell figyelnem mert ösztönösen másképp sikeredik fogni és ő is azonnal vált. Érdekes, hogy Lilinél ilyen nem volt.

Lettim a napokban nagyon kis ügyeske.. olyan összefüggő dolgokkal lep meg.
Tegnap reggeli pelusozásnál még lenge öltözékben voltam.. hát jött a tzitziiiii öröm. Mutatott az ágya fölött lévő falon vigyorgó cicára is meg a cicimre is. A cicimnél meg kikapta a bimbit és nézegette... aztán azt mondta tel (tej) és a cicának is magyarázta. Gondolom emlékezett, hogy Dédi adott a cicának tejecskét és összekapcsolta a dolgokat :)
Most meg talált egy mágnes báránykát ami Lili mágneses farmos könyvéből való. (úgy két hónapja játszott vele, csak elkezdte bekapkodni és eltettem). Jött és magarázott kérőn, indult ki a nappaliból. Mit szeretnél? Mutatja a báránykát. Kéred a mágneses könyvet Tesó szobájából? Kicsit gondolkodik és nagyokat bólogat. Nekiindulunk, de csak a fél papucsom van meg (ő játszott vele). Lettike, hol a másik papucsom? Mutatom a csupasz fél lábam és már rohant is a hálóba és hozta :lol:
Hjajj olyan kis ügyik már ilyenkor!

Tegnap Letti is megkapta végre a h1n1 oltást. Végre idáig is eljutottunk. Remélem mire újra indul a következő járvány már védett lesz.

Van akik még mindig el vannak tűnve!! Nicolca mi van veletek??
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 18:02-kor.
kchriske
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?