Új privát üzeneted érkezett!

Julcsi!!!!!!

Pont reggel írtam neked pü-t , és a masziról is írtam! Megérzés!!
Megkaptad????
miciona
 
 


hanyatka
N tök jó, hogy jöttél. :wink: Már úgy vagyok veled, hogyha nem jössz, mindig azt gondolom, hogy már Patrika jön azért nem tudsz te jönni. :lol:
De jó, hogy már napok kérdése és láthatod élőben a kislányod. Már én is úgy várom, hogy láthassam az enyémeket, persze mindig biztatom őket, hogy legyenek csak szép nyugodtan, de azért jó lesz majd az is, ha majd ott tartok, hogy szülni fogok.
Szerinted, ha engem császározni fognak akkor kell szülésznő? Vagy az csak a vajjúdásnál segit(nálam remélhetőleg az a fázis kimarad).

szurikáta
Köszi, elolvasom. :wink:

julcsika
Az teljesen más amit te mondassz. Ti tudatosan úgy tervezitek majd, hogy a 2 baba között otthon tudjál maradni, ha meg nem jön "időben" a köv. bébi akkor mész vissza dolgozni. Ez nem ugyanaz, mintha megszületik a baba és a mama számolja a napokat, hogy mikor mehet vissza dolgozni. Ez lehet csúnyán hangzik, de azért kell meggondolni, hogy mikor és hány gyereket vállal az ember, a szomszédunknál ez teljesen másképp volt, mint amit te irtál. Persze én nem itélek el senkit, de az én életembe ez nem férne bele, vagy legalábbis nem érezném jól magam lelkileg,
ha nem a gyerekekre koncentrálnék.
Nekünk elég "különleges" a családunk, akármelyik nő szült otthon maradt a gyerekel 3 évig és nem szokás otthon hagyni másra. Biztos ez azért szerencse kérdése is, meg alkati dolog, de például amikor a férjemnek volt a szülinapja és nagy buli volt nálunk, a sogornőmnek akkor volt kb 1,5 éves a kislánya, ugyanúgy hozta a buliba, amikor a pici elálmosodott, leraktuk az egyik szobába aludni és éjszaka többyször megnézte a sogornőm.De nem hagyta az anyósánál. Jó mondjuk nálunk más azért, mert sajnos a párom árva, szóval a sogornőm se számithat az anyukájára, lehet, ha élne másképp lenne, de nem hiszem. Én is nagyon szeretem anyumat maximálisan megbizom benne, felnevelt már csomó gyereket, de nem akarom ráhagyni a babákat.Eleve nem csinálná ugyanúgy a dolgokat, mint én, én meg azt szeretem, ha minden úgy van ahogy én akarom, minek vitatkozzak vele ilyen hülyeségeken, pl. hogy hogy altatja a babákat, amikor ő jót akar, de lehet a gyerek meg nem úgy szokta meg. Majd meglátod te is, hogy nem fogod szivesen odaadni másnak, még akkor se , ha a saját anyukádról van szó. nem akarok okoskodni, de nálunk nagyon sok gyerek van a családban, sőt mondhatni a párom két öccsét is mi neveltük fel (egyiket 13 a másikat 4 éves kora óta), illetve a párom lánya is velünk él, és én tapasztalom a minden napokban, hogy hogy űkődnek a dolgok. (legalábbis nálunk). Most ezen lehet megbotránkozol, de például a párom lányának, ha valami baja van, "nem engedem", hogy az anyja vigye orvoshoz, vagy ilyenek, mert az a tuti, ha mi visszük el. Persze az anyja , ha akarja elviheti külön is, de mi azt vesszük figyelembe amit mi tapasztalunk vele kapcsolatban.
Ja ez a válság senkinek nem jött jól, nekünk is olyan számlák jönnek mostanában, hogy lehidalok tőle. De én próbálok pozitivan gondolkozni, hátha igy nem érnek el azok a dolgok amiket nem akarok.
Láttad a Yes Man-t? Jim Carrey-vel, nemrég láttam, tök vicces, nézd meg, ha tudod. :wink:

Én sokat táncolok, páromnak is szoktam, persze közben megszakadunk a röhögéstől. Mindig mondja, hogy: Most csináld a centrifugát :lol: :lol: , na jó mi kicsit bolondok vagyunk. :wink:

De jóó neked, én is úgy imádom, ha kényeztetnek. Oldalt fekszel a masszázsnál? Kényelmes?
Már én is pedzegettem itthon, hogyha megszülök és meggyógyul a sebem, az első dolgom lesz egy jó fűrdő, imádok fürdeni, nagyon hiányzik, meg elmegyek masszázsra, meg szaunázni. :wink:
chilike1
 
 


kislibus
Na én ilyeneket azért nem eszem :lol: :lol:
Alapból én is szeretem a házi kolbászt, de amióta terhes vagyok savam van és ezért nagyon meg kell válogatnom, hogy mit ehetek és mit nem. Ha meg néha eszem olyat ami nem tesz jót a gyomromnak, akkor gyorsan visszaveszek és másnapra rendeződik a helyzet.
Húú 7 kiló azért nem kevés, talán én is annyit hiztam amikor ennyi hetes voltam, mint most te. :lol:
Igen ez biztos, hogy igy van, hogy megterhelő a szervezetnek, még én is érzem magamon, hogy plussz 12 kilót cipelek, nemhogy te amikor te alapból is törékeny alkat vagy.
Én mindig megnézem a beutalókat, mert nem bizom meg senkiben, hiába orvos az illető, akkor is leellenőrzöm, hogy mit húzott alá a papiron, nehogy 2x kelljen menni.
Ma reggel elmentem vérvételre(sok vért szoktak levenni, ma is kb 4-et, vagy 5-öt) alapból nem zavar, meg nem is félek a vérvételtől, de most vérszegény is vagyok, hazajöttem rögtön ettem -ittam, de még igy is olyan fáradt voltam, hogy bealudtam, most kelltem nemrég. :lol:
chilike1
 
 

 
 

hanyatka
Akartam már kérdezni, hogy mit mondtak kb mekkora Patrika?
Nőtt a hasad az utóbbi hetekben? Vagy már nem nagyon.
chilike1
 
 


akartam már kérdezni, hogy szerintetek az normális, hogy mostanában émelygek meg hányingerem van? :shock:
Nekem az elején se volt különösebben rosszul létem, na jó most se azt mondom, hofgy rosszul vagyok, de többször érzem a torkomban azt az érzést, mintha émelyegnék...
chilike1
 
 


Chili!
Hát ez az, asszem nincs mese, vissza kell térnem az irogatom a kalóriákat módszerre, az bevált. Mondjuk magamon nem érzem, hogy nehezebb lennék, szerintem az majd csak akkor jön, mikor tényleg elkezd nőni a hasam.
A beutalót meg meg is néztem, de hirtelen csak a vcs. ellenanyag tünt fel, hogy nincs raajta (mondjuk azt sem értem, hogy apánk miért kéri ennyire korán, csak a 24 hetessel szokták levetetni), ugyhogy arra még oda adta a beutalót, igy elterelődött a figyelmeme, hogy a vizelet meg hiányzik... No mindegy, majd megyek.

Ami a babák másra hagyását illeti, én sem hagynám anyukámra. Hugom kislányán, Dorinán látom, hogy anyunak etetési kényszere van, mindent sokkal korábban megetet a gyerekkel mint kéne, csak azért, hogy ő is etethesse. Hát az én gyerekemnek nem hiányzik 3 hónaposan húsleves... A hugom meg nem elég erős, hogy azt mondja anyunak, hogy ne, pedig ő is ki van ezen akadva rendesen....

Kép
kislibus
 
 


Hali csajok.

moncsiga:jaj de aranyos vagy!!! Végre válaszolt nekem valaki! :lol: Köszönöm!! Hogy vagy ma?

kislibus:igen most már szinte egész nap mozgás van.Kivéve 1-2 órákat.Szép pocid van már! És tényleg kis vékony csontú vagy mellette. :lol: Neveket még ne kérdez.Nekem van egy befutóm de párom még emészti a dolgot.Nem mondta még,hogy tetszik neki vagy nem.Majd most már kifaggatom.
Én az utcsó védőnő látogatás óta ami novemberbe volt 70dkg híztam.Nekem 2 védőnőm van.Nem tudom nektek ez hogy van.Én Szeged mellett lakom így van helybe egy meg Szegeden aki adja a pecséteket a kiskönyvbe meg a beutalókat.
A másik meg figyel rám,házhoz jön meg a babánál ad tanácsokat.

szurikáta:rég voltál erre.Örülök,hogy jól vagy!!! :lol:

Csajok ezek a méhszáj adatok,számok mit jelentenek? Nekem 3000 valamennyi.Az jó?

Kép
Kép
melánia
 
 


Chili! Ez gyakori a terhesség vége fele. A gyomor helyzete megváltozik, ez nem csak savat okozhat, hanem émelygést, hányingert is. Sokszor kevés kajcsi, ahogy eddig is...

Kép
kislibus
 
 


Meli! 3000 az tökély. Az első szám a méhnyak hossza cm-ben.
A második a külső méhszáj nyitottsága. 0=zárt
A harmadik a nyakcsatorna (külső és belső méhszájat össze kötő szakasz) nyitottsága
A negyedik számjegy a belső méhszály nyitottsága.
Jaj, már aig várom, hogy nekem is egész nap ficánkolás legyen. Most úgy van, hogy egy rugdosódás délelőtt, egy délután, egy pedig este, mindegyik szigorúan kaja után. :D

Kép
kislibus
 
 


kislibus:voltál már genetikai uh-on? A 18-20hetesre gondolok.Ha nem,mikor mész?

Kép
Kép
melánia
 
 


Megnéztem nekem 1 számom van.Bv:3100 Ez jó???

Kép
Kép
melánia
 
 


ú,kicsit olvasgattam és teleírtátok az oldalt :)

olvasok vissza :)

Julcsika,igen csak bepróbálkozott Patrika,de aztán az esti hancúr után gondoltam,hogy nem lesz itt még semmi :)

Libuska,még pár napot várj a pezsgővel ;-)remélem kölyök pezsit vettél ;-) :)

Kép
hanyatka
 
 


Bizony Chilikém,minden nap egyre izgisebb :)
Császárnál biztos nem kell szülésznő,ott az orvos végzi a dolgát.
Sima szülésnél van nagyobb szerepe a szülésznőnek mint a dokinak,ha minden rendben zajlik,legalábbis én így gondolom.

Én úgy látom,hogy már nem nagyon nőtt/nő a hasam.A könyvek szerint 3 kg. körüli,de hétfőn megyünk dokihoz és akkor okosabb leszek.Már várom nagyon a vizsgálatot,hogy lássam minden rendben odabent :)

Reggel valami nagy hülyeséget álmodtam,veszekedtem meg sírtam álmomban és arra ébredtem,hogy Patrika olyan megijedősen összerándult egymás után többször is.:(

Én nem éreztem émelygást a 16.hét óta,de ez is biztos mindenkinél más.Nekem a savam nagyon durva :(

Kép
hanyatka
 
 


Kislibus,elképzeltelek,ahogy térülsz fordulsz a konyhában és harapsz egyet a kolbiból :)
Jó már,hogy képem is van a nevedhez :)Talán te voltál az egyedüli,akiről eddig nem láttam fotót.

Kép
hanyatka
 
 


A terhesség utolsó heteiben (3. harmadban) megnézik az alábbi értékeket is
AFI magzatvíz index

Flowmetria (áramlásmérés):
RI rezisztencia index
PI pulzatilitási index

Lepény érettsége:
0: sima magzati felszín, egynemű szerkezet
1: enyhén hullámos felszín, mészszemcsék közel a magzati felszínhez
2: közepes fokban érett lepény, a lebenyek határain is mészlerakódás
3: kiérett lepény, fészkes mészlerakódások

Méhszáj értékei:
3000 zárt méhszáj, a méhnyak 3 ujjnyi
2000 zárt méhszáj, a méhnyak 2 ujjnyi
1000 zárt méhszáj, a méhnyak 1 ujjnyi
3100 3 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső méhszáj, a középső és belső méhszáj még zárt
2100 2 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső méhszáj, a középső és belső méhszáj még zárt
1100 1 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső méhszáj, a középső és belső méhszáj még zárt
3110 3 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső és középső méhszáj, a belső méhszáj még zárt
2110 2 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső és középső méhszáj, a belső méhszáj még zárt
1110 1 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső és középső méhszáj, a belső méhszáj még zárt
3111 3 ujjnyi méhnyak, teljesen nyitott méhszáj
2111 2 ujjnyi méhnyak, teljesen nyitott méhszáj
1111 1 ujjnyi méhnyak, teljesen nyitott méhszáj

Kép
hanyatka
 
 


ezt is találtam nektek :)

Ha arra vagy kíváncsi, hogy az ultrahang leleten található értékek alapján milyen korú a babád, akkor kattints ide: http://www.kismamablog.hu/egyeb/kiszamolo.html

Kép
hanyatka
 
 


hanyatka:köszi az infót!
Mondta nekem a doki hogy kicsit nyitva van a méhszáj.Erre én ideges lettem.Azt mondta,hogy nyugodjak meg.Nincs semmi komoly baj.Ilyen előfordul.Ne is foglalkozzam vele.Tölcsér alakúnak képzeljem el a méhszájat.Nekem végig zárt csak a vége kicsit megnyílt.
Kérdeztem,hogy akkor most mi a teendő.Azt mondta,hogy semmi.Éljem úgy az életem ahogy eddig.
Azért hozzáteszem tiszta ideg voltam vagyok.Alig aludtam szerda este. :?

Kép
Kép
melánia
 
 


hanyatka
Nagyon kiváncsi vagyok ám, hogy mekkora Patrika. :wink:
Mondjuk a könyvek kicsit kamuznak sztem, én kapom minden héten azt a mailt itt a netten, és abban az avan, hogy elméletileg ilyenkor 2 kilósak a babák(mármint az én koromban), az ismerősőm aki meg megszült 1700 g. volt a kislánya. Szóval azért ez biztos nem tuti.
:wink: Nem fektetnek be ugye? Csak, ha esetleg túl hordanád, nem?


melánia
Ez neeem igaaaz, én is mindig válaszolok, csak ritkán jössz. :wink: :lol:

doktor kislibus
Hát te miket tudsz!! :lol:
Én még sose néztem meg ezeket a számokat, na majd ma megnézem. :wink:
Igazad lehet az émelygéssel kapcsolatban, mert tényleg úgy van, hogyha eszem-iszom elmúllik szerencsére.
Mondjuk én sokszor keresgetem a gyomrom, merre lehet, el sem tudom képzelni. :lol:
Hát nekem is hasonló a gondolkodásom anyuval kapcsolatban.,tesómmal teljesen ugyanigy van, min nálatok, tesóm ráhagyja, közben meg panaszkodik, hogy ez igy nem jó, de nem tesz ellene semmit. Igaz nálunk nem ez a gond, hogy adja a húsilevest, hanem túlzottan aggódik(aztán majd meglátjuk én milyen leszek), de néha olyanokat tud mondani, hogy csak mosolyogni tudok rajta, abszolút nem valóságosak a félelmei, még a széltől is óvják a tesóm kisfiát, én azért ennél sokkal lazább vagyok. A másik meg, hogy megfigyeltem, hogy ő egy másik korban szült és azokat szokta meg amik akkor voltak, én meg már sokkal önállóbb, függetlenebb személyiség vagyok. Irok egy példát csak, hogy értsd. Abban az időben amikor mi születtünk a védőnőnek nagy szerepe volt, mert az anyák kicsit tudatlanok voltak, ahogy én látom, és rengeteg dologban tudtak segiteni a kismamáknak, ezért nagy tekintélynek is örvendtek. Manapság nagyon sok nő, nagyon felvilágosult, köztük én is, :lol: , van internet, van egy csomó nő körülöttem aki szült már, nagyjából tudom mi a dörgés. Amit meg nem azt meg inkább az orvostól kérdezem meg, nem a védőnőtől. Anyikám folyamatosan védőnénizi a védőnőmet amikor beszélünk róla, közben már csomószor mondtam neki, hogy kb 8 évvel fiatalabb nálam :lol: , ez még nem is lenne baj, habár nekem furcsa, mert a suliba is tanitónéniznek, meg igazgató néniznek, mondtam is múltkor a tesómnak amikor levelet irt a kisfia oszt. főnőkének, hogy ez kábé olyan megfogalmazás, mintha nem az anyuka hanem a kisfia irta volna. :lol:
Ja a másik, hogy amikor pólyás volt a tesóm kisfia, akkor kijött a védőnő házhoz, és elkezdte ecsetelni, hogy a baldachin mekkora hülyeség és vegyék le a gyerek feje felől. Persze ők le is vették. Hát nekem eleve nem is mernek ilyet mondani, biztos látják, hogy ennél azért határozotabb egyéniség vagyok, de még ha mernék is mondani, tutira szólnék érte, hogy ez az én lakásom, és nem lakberendezési tanácsért hivtam ki a védőnőt.Persze ezen tesóm is meg anyum is megrökönyödik, ha ilyeneket mondok és szólnak érte, hogy: hülyee vaaagy, ilyet nem szoktaak moondaani! Hát én meg szoktam. De ezért nem is szoktak nekem szólni, sztem. :wink:
chilike1
 
 


ne idegeskedj,az senkinek sem jó.
Ahogy írják is,a középső és belső még zárt.Sztem. arra figyelj,hogy ne cipekedj,ne erőltesd meg magad és nem lesz gond.
Sok helyen olvastam,hogy teljesen nyított méhszájjal sokan végig viszik a terhességet,persze sok pihenéssel,de nálad erről még szó sincs.

Kép
hanyatka
 
 


ja eszembe jutott még valami.
Múltkor mondja a tesóm, hogy nem lehet bevinni otthoni kaját a gyerekeknek a napköziba! Hát én ezen is teljesen felháborodtam!
Mondtam is , hogy felhivom az igazgató nőt, mert ez nem normális dolog, hogy a gyerek csak azt eheti amit a npközibe kap. 1. azt is mi fizetjük, szóval eldöntheti a gyerek,hogy izlik-e neki vagy nem 2., ha nem szereti a gyerek akkor miért kéne megennie, vagy egész nap étlen lennie. 3, nem tudom elképzelni, hogyha egy gyerek például cukor beteg vagy liszt érzékeny, vagy egyszerűen a szülű úgy gondolja, hogy nem akarja mondjuk fehér kenyérrel etetni a saját gyerekét, akkor azt hogy mondhatná meg egy idegen ember,hogy de azt kell megenned!
Én az ilyeneken mindig kiakadok. Na jó én kicsit lázadó tipus vagyok, de én ezt sem tudom elképzelni magunkról, hogy nekem a napközis tanárnő szabja meg, hogy mit egyen meg a gyerekem meg mit nem!
chilike1
 
 


hanyatka:oké,köszike!! Nem emelek komoly súlyokat.Bevásárláskor a párom még a könnyű szatyrokat sem engedi hogy vigyem.

chilike:bocsánat!! :lol:
Megyek mert hazaért a párom.Adok neki enni.

Kép
Kép
melánia
 
 


Elképzelhető,hogy a könyvekben nem mindig a valóság van,ez amit én nézegetek edgi nagyjából u.azt mondta,mint amit az Uh-on mértek.
Hát majd hétfőn kiderül,mert már elég rég mérte a doki.

Itt nem nagyon fektetnek be,ha minden rendben.Korház függő,hogy hol mennyit várnak a kiírt időpont után.Az "én" morházamban,azt mondták,hogy 3 napot várnak és megindítják a szülést.
A másik lány,ahol szülni fog,ott 10 napot várnak.Na ő ugye jan.4-re volt kiírva,ott sem kell korházba mennie,de mondták neki,hogy 10 nap múlva indítják,addig 2 naponta jár a dokinőjéhez a rendelőbe,ott figyelnek mindent (méhszáj,baba,magzatvíz,ctg).

Kép
hanyatka
 
 


hanyatka
ha kislibus a doktor, akkor te egyenesen proffesszor vagy. :lol:

melania
Ja ezen sztem se izgulj, egy ideig kb a 20 hét környékén nekem is elkezdett megrövidülni a méhszájam. Mondta apánk, hogy sokat pihenjek. Mire legközelebb mentem hozzá, már teljesen rendben volt ismét.
A sogornőmnek 5 hónapos korában nyilt ki a méhszája , ő is otthon volt többnyire, pihengetett, de azért nem vitte túlzásba. A végén úgy kellett meginditani a szülést. Úgyhogy ne izgulj ezen. :wink: Ne emelj és ne erőltesd meg magad.
chilike1
 
 


Chilike,kb. hasonló típus vagyok én,nem félek megmondani a magamét,ha arról van szó.A párom meg nem szereti ha balhézok,hiába mondom neki,hogy ne úgy vegye,hogy balhé,hanem ,hogy kiállok magamért,az igazamért és nem hagyom,hogy hülyére vegyenek.
Anno ha volt 1-2 kisebb összetűzésem pl. bolti eladókkal, szegénykém meg arrébb sétálgatott,mert rosszul érezte magát :)Ő nem ilyen,de sokszor volt szerencsénk vagy megoldódott 1-2 helyzet,mert én nem hagytam magam lerázni sb. :)

Kép
hanyatka
 
 


hanyatka
Esetleg megnéznéd, hogy az én koromba miket irnak a baba méreteiről? köszike :wink:
chilike1
 
 


:) professzor :)de lökött vagy :)de hát én csak keresgéltem és találtam :) :lol:

Kép
hanyatka
 
 


van az a link amit küldtem,oda beírod az Uh-os papírkán szereplő adatokat és megmondja a progi,hogy hány hetesnek felenek meg.Próbáld ki,kivi vagyok.

a könyvben nézzem meg?

Kép
hanyatka
 
 


A 33.hétre a baba összes érzékszerve tökéletesen fejlett,remek a látása,hallása,ízlelése,szaglása és tapintóérzéke.
Nemi szerveinek fejlődése is befejeződött.Ülőmagassága 30 cm,tömege 2 kg.Hatalmasakat ásít.Ezen a héten a feje egy cm-t nő,az agy gyors növekedésének köszönhetően.A fej már nem túl nagy a testhez képest.A baba szervezete vasat,kálciumot,foszfort raktároz,melyek fontosak a csontjai fejlődéséhez.

Kép
hanyatka
 
 


na?

Kép
hanyatka
 
 


ja és amit mostanság egyre több helyen olvasok:

A babahintőport kerüljük, a legújabb kutatások szerint ugyanis a benne található talkum rákkeltő.

Nem tudom mennyire igaz,de gondoltam megosztom veletek is,mots,hogy eszembe jutott és a könyvben is ezen az oldalon írja.

Kép
hanyatka
 
 


Hali!
Ti aztán megint beszédes kedvetekben voltatok! :lol: :lol:

Nálunk megtörtént a nagyszabású ágycsere. Most megint jó nagy kupi van, mert Petikém ment egykor dolgozni, én meg ugye nem pakolhatok....Nem baj, majd becsukom a szemem...

Csak a végére reagálnék most, mert érzem, hogy itt a fekvés ideje.

Chilikém, az oviba sem lehet privát kaját behozni. (nálunk mivel saját konyhánk van tudjuk vállalni a tej és lisztérzékeny gyerekek külön főzőcskéjét is) Nem én mondom meg, hanem az ANTSZ, hogy mit lehet és mit nem. Másrészt a többi gyerekkel szemben nem fair, ha egyik kakaós csigát eszik ebédre, mert azt hozott otthonról, a másiknak meg meg kell ennie a finomfőzeléket, amit elé rakunk. Mi is ugyanazt esszük, amit a gyerekek akár tetszik, akár nem. Így igazságos.
Ha innen nézed a dolgot, nem fest más színben kicsit? Otthon meg mindenki azt eszik, amit akar. (meg amire telik a szülőknek)

Nálunk reggel volt nagy buli a pocakban. :lol: :lol:

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Melánia!
Szia drága.Zugolvasó voltam nagyon sokáig.De figyeltem ám hogy mi ujság Veletek! :)

Libuska!
Két ünnep között bepakoltam a kiscsajt a kocsiba (a Reni nevű 4 évest) és elmentünk Békéscsabára.Ugyhogy együtt volt mind a 4 unoka- mondanom se kell milyen nagy élmény volt.Nagyon cukik.
le sem szakadtak rólam. Nagyon jól éreztem magam velük.
Persze onnan hoztam a fini kolbit :lol: :lol: :lol:

szurikáta
szurikáta56
 
 


Na sziasztok csacsogók :)

Megvan a vérvétel eredményem és tökéletes :) Sehol egy csillag rajta :) Megkönnyebbültem!

A masszázs szuper jó volt! Ellazított, jól esett, és mintha picit a derekam is jobb lenne.

Chilike, Kislibus,
De fura amit anyukáitokról írtok! Chilike hidd el, pár órára simán ott fogom hagyni a babát az anyunak, ez tuti :) Tudom, hogy hogy viselkedik, most pl., hogy Zsófi 2 hónapos volt, sógornőmnek el kellett utaznia egy napra, éjjelre is. Anyukám odament este, éjjel ott volt, tesóm meg másnap ment ugye dolgozni, így anyukám és én vigyáztunk egész nap Zsófira. Anyu szerencsére nagyon jófej, nem szól bele semmibe, nem okoskodik, ha elmondom neki, hogy mi így szoktuk,akkor így csinálja... Nagyon jó nagymama ilyen szempontból, szóval egészen biztosan nem fogok attól tartani, hogy ráhagyjam a babát.
Anyósom már más helyzet, bár ő is olyan, hogy ha nem is ért egyet, elfogadja, ha másképp csinálunk valamit. Csak ő kicsit bizonytalanabb, anyu meg olyan talpraesett, magabiztos, nagyszájú típus :)

Melánia,
Vigyázz magadra, és tényleg semmi baj nem lesz! ennél sokkal jobban kinyílt méhszájjal hónapokig elvannak a kismamák.

Hanyattka,
Én is kíváncsi lennék arra, hogy mekkora most Patrika. Holnap mész? De izgi :)

Moncsika,
Nekem is pont ez jutott eszembe az óvodai kajálásról, hogy a többbi gyerekkel szemben nem jó, ha hozhatnak hazait. Amúgy meg vannak olyan óvodák (fizetősek), ahol nem a megszokott kosztot, hanem hipiszupi egészségeset kapnak a gyerkőcök, nem? Ralán waldorfban? De lehet h most tök hülyeséget mondtam...

Chilike,
Nekem is van hányingerem-émelygésem, és igen, ez is tipikus 3. harmados tünet :) Nekem érdekes módon kaja után van, pedig abszolút nem eszem sokat egyszerre.

Na megyek alukálni, pihengetni, míg férjecske megjön.
Puszik!
vjulcsi
 
 


Moncsi!
Szerencsés az ovitok!
Az én egyik unokám lisztérzékeny és neki viszi az anyja a kaját mert nem biztosítják.A másik oviba meg ahova előtte járt megetették ropival.Oda rendeltek neki a városi kórházból ebédet és ahhoz meg odatették a fehér lisztből készült piskóta szeletet.
Na ennyit az odafigyelésről. Csak az a szörnyű hogy egy ilyen hiba végzetes is lehet.

szurikáta
szurikáta56
 
 


csak 1 percre kukkantok be, mert megyek főzni madár tejet. :wink:
Családom nagyon sokat reklamál, hogy eddig mindig sütöttem valami finomat, amióta meg terhes vagyok, karácsony kivételével nem sütögetek, mert nincs hozzá "erőm". Méga tegnapra igért brownie-t se sütöttem meg...
Ma egyébként is olyan gyenge vagyok. Megfigyeltem, hogy vérvétel után kicsit szarabbul szoktam lenni, de ha eszem elmúllik, ma meg szinte egész nap feküdtem, dvd-tem és ugyanolyan fáradt vagyok.
Most ez lehet hülyén hangzik a tegnapi menű után, de étvágyam se nagyon van, ma is megettem a napi húsadagomat, meg etten 1 mandarint és kész. Már a párom szólt rám, hogy nem ártana valamit ennem két gyerekkel. El is felejtettem enni...

hanyatka
Köszi drága, madártej után jövök, megnézem. :wink:

moncsika
Hát ja, de a fene se tudja.
Az élet nem egyformán oszt, van akinek ez jut van akinek az. Nem csak az anyagiakra gondolok. Ennyi erővel nem fair az anyák napja se, mert a pároméknak nem él(t) az anyukája, és az öccsének szar volt ezt megélnie az oviba meg az isibe, érted??,!
Persze te ebben a "rendszerben" élsz, biztos jobban átlátod, hogy mi miért jó .... én kivül állóként sok mindennel nem értek egyet.
Mondjuk, ha a másik oldalát néem a dolognak, akkor meg még mindig jobb, ha a gyerek a borsó fözeléket kapja ebédre, mint a kakaós csigát! Nekem inkább maga az elv nem tetszik, hogy mások mondják meg, hogy mit egyen, igyon, csináljon az ÉN gyerekem, akiért én küzdöttem, szenvedtem, stb. Persze lehet kicsit eltúlzom a dolgot és , ha majd oda kerülök másképp látom majd.

szurikáta
Húú, ez elég gáz! Persze, ha ne adj Isten baj lett volna, tuti ment volna az egymásra mutogatás és senki nem lett volna felelős!

julcsika
Nem tudom milyen a waldorf ovi, én csak annyit hallottam róla, hogy nagyon ember központú, amivel egyet is értek. Mondjuk én az oktatási rendszerrel se értek egyet, ha már itt tartunk. Szerintem nagyon sok a túl képesitett ember, akinek vagy pénze van és azért tud tovább tanulni, vagy azért , mert felvesz dák hitelt és már eleve minuszba kezdi az életét, holott még az alap dolgai (kocsi, lakás, stb) sincsenek biztositva. Ehhez képest mégse tudnak elhelyezkedni, hiába tanultak ennyit, a fizetésnél nem látszik meg a diploma, rosszabb esetben fel sem veszik őket , mivel túlképzettek egy-egy állásra. Hihetetlen számomra, hogy diplomások jelentkeznek recepciós munkára!
Kőműves meg ács meg senki nem akar lenni manapság...
Keresni kell, a jó szakembert, ha valamit meg kell csináltatni.
Nagyon jó helyzetben vagy, anyukáddal kapcsolatban, biztos eleve hasonló tipusúak is vagytok. :wink: Én nagyon különbözöm anyumtól, persze nagyon szeretem és számithatok rá, de teljesen más , mint én.
chilike1
 
 


Chilike
Tudod az az érdekes a dologban hogy a gyereknek elsö perctől meg lett tanítva hogy ha mondjuk ebbe liszt van,akkor tudta hogy nem eheti meg.És ezt az óvónőknek is megmondták a szülei . Mert persze hogy megkívánja ő is,hiszen gyerek. És minden hétfőn bevitték egész hétre való nasit meg rágcsálni valót hogy csipegethessen a többiekkel. Azt hiszem ennél többet nem lehet tenni.

szurikáta
szurikáta56
 
 


Na, látom, jó kis hangyabolyba nyúltál Chilkém!

Nagyon édes vagy, hogy ne mondják meg a te gyerekednek, hogy mit egyen... De ha minden szülő így gondolná és mindenki más kaját vinne ebédre, mi lenne??? (említettem az ANTSZ-t, raktározás?, tálalás?) A kicsik nem tudják azt még megérteni, hogy egyiküknek van valami, amiből ők nem kaphatnak... Ez egyszerűen nem megvalósítható. ( sok mindenki, sok mindent meg fog mondani a gyerekeinknek és semmi bajuk nem lesz tőle, sőt!) Tudod mi az, ami most még hiányzik? Egy kis bizalom belőled a gyerekeid leendő nevelői felé. Hidd el, mi nem megmondunk, hanem szeretve, gondoskodva, a legjobbat akarva terelgetjük a gyerekeket és bizony vannak szabályok... Ha nem fogod tudni ezt elfogadni nagyon megnehezíted majd a gyerkeid és a magad óvodában, iskolában töltött éveit. Én nem tudom, neked milyen rossz tapasztalataid vannak, amiből táplálod ezt a bizalmatlanságot, de keresned kell majd egy olyan óvó-, tanítónénit, akire nyugodt szívvel bízod rá a lányokat. Hidd el, a legkevesebb óvónéni vérszomjas, gyerekgyűlölő, szadista szipirtyó. Én személy szerint minden gyerekemet szerettem, mert mindenkiben van valami amiért szeretni lehet, csak venni kell a fáradtságot a kollégának, hogy megismerje a gyereket. (de ez már bőven szakmai kérdés)
Én a kakaós csigát,meg a főzit csak azért írtam, mert az egyiket minden nap ennék a gyerekek a másik helyett is. Hidd el, (nálunk legalábbis, és remélem mindenütt így van ez a gyerekétkeztetésben) nagyon átgondoltan állítják össze az étlapot. Pontosan ki van számítva a fehérje, zöldség stb aránya, még a sófogyasztást is keményen ellenőrzik ( a rejtett sót is beleértve). Nálunk az élelmezésvezető olyat is szokott, hogy bejön a csopiba és megkérdezi a gyerekeket, mit szeretnének enni a jövő héten és ha tudja egy-két kérést is beletesz az étlapba. Nálunk a program miatt (Lépésről-lépésre) reggelinél pl. van mód a választásra. Van 2 féle enni és innivaló, a gyerek maga dönt, mit választ. (mindig van fehér, és rozs, vagy egyéb magvas kenyér, zsömi, kifli is) Ez viszont nem általános... Az a szörnyű, hogy annyira kevés pénzből kell egészséges, tápláló étrendet összeállítani, hogy szinte bűvészmutatvány.
Hogy az élet nem egyformán oszt...ez igaz. Én úgy érzem, nekem az az egyik legfontosabb feladatom a gyerekek között, hogy én viszont egyformán osszak és ne hangsúlyozzam, hanem elsimítsam legalább azokat a különbségeket amiket tudok, amit lehet.
Amit a párodról írtál nagyon szomorú, kiegyenlíthetetlen hátrány... Nálunk is volt egy család, ahol 5 gyerek mellől halt el az édesanya... Minden ünnepen együtt sírtunk a gyerekekkel és az apukával... Megbeszéltük, hogy az ő anyukája a kis szívében lesz ott az ünnepségen és úgy fogja hallgatni, milyen szépen énekel neki. Készítettünk ajándékot anyának (amit kivittek a sírhoz) és megköszöntük a gondoskodást apának egy apás ajándékkal. Hihetetlen volt a társak hozzáállása a dologhoz. Annyira együttérzőek, gondoskodóak voltak, hogy sok felnőttnek tanítani kellene.

Szurikáta, amiről te írtál, az valóban óriási felelőtlenség! Igen, az a legjobb, ha a kisgyerek tudja, neki mit nem szabad ennie, mert bármikor előfordulhat, hogy valaki jószándékúan megkínálja egy szál ropival (pl. másik gyerek anyukája az öltözőben) és nagy bajt csinál vele.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára moncsiga 2010.01.08 19:39-kor.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Moncsi
Képzeld el hogy a mostani oviba a vezetőnő szólt a szülőknek hogy az öltözöbe ne etessék és ne kínálgassák a kicsiket mert van egy lisztérzékeny kicsi és az ö érdekében tegyék meg.és mindenki szó nélkül elfogadta.Hát ilyen is van. Ugyhogy most teljes biztonságban van.

szurikáta
szurikáta56
 
 


Chili! Doktor... :lol: De mondjuk még lehetek, csak egy kis ambició kellene hozzá, de őszintén egyenlőre négy év főiskola bőségesen elég volt. :D
Anyukával akkor nagyon hasonlóan vagyunk, csak nálunk annyi még, hogy nagyon utálok anyuval veszekedni. (Ő kos, igy mindig én maradok alul. :) ) Ezért inkább nem hagyom ott a gyereket.
A védőnőkkel kapcsolatban meg a legfontosabb, hogy ne gondold, hogy rosszat akar, vagy azért szedeti le a baldachint, mert nem tetszik neki a lakás berendezése... Csak jót akar. Jelenleg a hirtelen csecsemőhalállal foglalkozó orvosok is a baldachin és rácsvédő mentes kiságyat javasolják, mert ezek akadályozzák a levedő áramlását. Ez egy csecsemő számára pedig nagyon fontos, mert a csecsemők kevésbé érzékenyek a vérükben a széndioxid emelkedésére, lassabban kapcsol be a "riasztó" az agytörzsben. A baldachin, meg a rácsvédők a levegő felfrissülését akadályozzák a kiságyban, emiatt magasabb lesz a széndioxid koncentráció, amit a baba visszalélegez. Szóval nem lakberendezési tanácsokat akart adni, meg nem is rosszat akart a gyereknek.
Az mondjuk igaz, hogy abszolút nem mindegy, hogy hogyan mondja a tanácsait egy védőnő se. Vannak nagyon tenyérbemászó emberek a védőnők közt is sajnos. Mint ahogy orvosok közt is, meg másutt is.

Julcsi! Szrencséd van, hogy anyukád és anyósod is elfogadja amit mondassz neki és úgy fogja csinálni. Nekem a ko. ott volt, mikor adott valamit a Dorinának amit nem kellett volna még, aztén simán letagadta a hugomnak, hogy mennyit adott belőle! Ott döntöttem el, hogy sose fogom ráhagyni a gyereket.
Örülök, hogy jó volt a masszázs meg a véreredményed is jó lett!

Szurikáta!Akkor a lehető legjobban telt az ünnep! Remlem majd nekem is ez adatik meg nagymama koromban, hogy az unokáimmal lehessek! De még addig sokmindent meg kell élni. :)
Unokáddal nem semmi mit csináltak, de gondolom meg is adtátok tételesen, hogy mit nem ehet a gyerek.

Moncsi! Bizony, szemet becsukni, új ágyikót kipróbálni! :D Nimród meg korán kelő tipus lesz ezek szerint, ha reggel bulizik?

Meli! Hétfőn megyek a genetikaia! A méhszáj miatt tényleg ne aggódj, de azért ne most kezdj el súlyemelést tanulni... :D

Kép
kislibus
 
 


Libuskám, már teljesítettem, amire felszólítottál. Aludtam vagy 2 órát délután. :oops: (az ágyikó nem új, már ismerem ,az volt a nappalinkban -a megboldogult lakásunkban- eddig meg ott dekkolt, ahol a többi bútorunk)
Ja, nekem a reggel az 9-10 óra.:oops: :oops:
Gondolkodtam is rajta, hogy hogyan fogom a magzatmozgás-számolást megejteni Apánk elvárásai szerint. Eszerint az első rubrikába ébredéstől reggeli utánig kellene számolni a mozgásokat. Na most, ez nálunk kb. másfél órát jelent.

Hát, az én anyukám is épp olyan,mint Libuskám, a tiéd! Már lecsekkoltam a kerilányomon. Ő is dugiba tömi sütivel, holott a tesóm kérte, hogy ne adjon neki, mert akkor nem fog kajázni, aztán meg letagadja...meg ilyenek. Én ilyen akcióktól nem félek. Nem lehet nagy kárt tenni a gyerekben egy-egy szelet sütivel. Meg okosak ám a lurkók, és tudni fogják egyhamar,mi az amit otthon lehet és mi az, amit a mamánál... Csak az a fontos, hogy a gyereket ne kérje arra, hogy hazudjon nekem és tagadja le a nyilvánvalót.

Melcsike most ne kezdj el megijedni! Szép, hosszú a méhnyakad, ha egy picit megnyílik, attól nagy baj nem lehet, csak ne erősködj!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára moncsiga 2010.01.08 19:42-kor.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Rencsike, homályosíts már föl légyszi'! Neked is így kellett számolnod? 1. ébredéstől reggeli utánig, 2. reggelitől ebéd utánig, 3 ebédtől lefekvésig.

Mi számít egy mozgásnak? Gondolom a komplett mozgássor ugyanúgy egy, mint egy rúgás önmagában. Időben mennyinek kell eltelnie a két mozgás között, hogy kettőnek számítson? Csak a spontán mozgás számít, vagy az is, ha ijedtünkben - mivel már rég éreztük- mozgásra kényszerítjük a babát ( zenehallgatás, kül. kényelmetlen testhelyzetek felvétele).
A másik bizonytalanságom, hogy ha jövök-megyek akkor általában nem érzem annyira, mint fekve-nyugiban. Akkor ezek az időszakok nem fognak reális eredményt adni egymáshoz képest.
Írt még Apánk egy ilyet 10 :!: a könyvbe, ez azt jelenti, hogy legalább 10 mozgás elvárandó-gondolom (de naponta, vagy rubrikánként?) Meg a lap aljára egy ilyet 20és fölfelé nyíl- ez azt jelenti, hogy a 20 fölötti mozgásnál elég ennyit beírni?

Mondom, olyan sokkot kaptam Apánknál, hogy ezeket csak itthon láttam meg. :oops: :oops:

Még eszembe jutott valami. A Ctg-k eredményét mikor nézi meg Apánk? Nekem febr. 03-tól kell mennem hetente. Ez azt jelenti, hogy Apánkhoz is hetente kell menni? (már ha egyben maradok addig)

Julcsikám,annyira örülök, hogy rendben van a véred!

Chilike,neked milyen vért vettek ma? Nekem azt mondta a védőnő, hogy a 33. héten kell levenni a 3. trimeszteri vért, vizeletet. Apánk tőled is kérni fog most már mindig vizelet laborról eredményt?

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Látom, egyedül maradtam. :cry: Puszik!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Moncsiga! Nem is a sütiről van szó, de a 3 hónaposan húsleves azért szerintem gáz...
Remélem Rencsi felvilágosit, hogy hogyan várja el apánk a magzatmozgás számolást. Én eddig ugy tudtam reggeli után 20 p-ig, ebéd után 20p-ig, vacsi után 20 p-ig kell figyelni. De ez nem az, ahogy Dévai elvárja.

Kép
kislibus
 
 


Igazad van, Libuska azt már tényleg nem lehet szó nélkül hagyni...

Én is hasonló módszert hallottam, csak 1 órával, vagy olyat, hogy azt kell följegyezni, hány órára van meg a 10 mozgás és abból is jól látható, ha lassul a baba.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Na itt vagyok, kész a madártej, meg közben tesómmal is kidumcsiztuk magunkat, mert ő is hazaért. :wink:

moncsika
Nekem ezekről a dolgokról még fogalmam sincs(magzatmozgás irás, ctg , stb) tőlem még ilyet nem kért, biztos majd legközelebb(15.-én megyek hozzá). De biztos rákérdezek pontosan, mert mostmég abszolút nem érthető amit irsz. :lol:
Általános vérkép/vizeletet kért a 3.-ik trimeszterit. Én a hetekről nem tudtam, habár, ha úgy vesszük, már a 33. hét küszöbén járok, szóval akár jó is lehet, az időzités. Én mondjuk ezeket az általános vérvételeket sose kötöttem héthez, adta a beutalót, mondta.,hogy mi kell, én meg mentem megcsináltatni.(nyilván kivétel az afp meg ilyenek).

A kajával kapcsolatban :szerintem nem az a gáz, hogy a szülő mit ad a gyerekének, az az ő felelőssége, inkább az a gáz, ha a nagyszülő nem azt adja! Sogornőméknél is pont ez van, nagymami eteti cukorral, rágóval a 2,5 éves kislányt, aki otthon is követeli utánna a nasit, természetesen a normális kaját nincs kedve megenni vacsira, mert már jól lakott az édességtől, ráadásul mire este hazaviszik, már nem lehet lefektetni, mert túl pörgött a csokitól, stb, stb. Ettől függetlenül a sogornőm is nagyon korán kezdett húst adni a gyereknek, de sztem az egy olyan dolog, hogy az ő gyereke, ő tudja mit ad neki és mit nem. De, hogy a nagymami önállósitsa magát a cukorral, az más tészta.


Nem akartalak ám megbántani moncsika, tudod, :wink:
Csak én egyszerűen nem igy gondolom... mármint nyilván sok igazság van abban amit irsz, és te teljesen más megközelitésből látod a dolgokat, mint én. A keresztfiam sulijába nincs választási lehetőség, hiába a kerület legjobb iskolája, azt kapja amit kap és azt egye meg a gyerek.
Szerencsére abszolút nincsenek rossz tapasztalataim, nem ezért gondolom igy, hanem felnőttként látom úgy, hogy sok minden nem tetszik.,Valószinűleg gyerekként ezeket nem is érzékeltem. Nagyon jó a ti ovitok, ha igy oda figyelnek és lehet választani a kaják között. :wink: Mi például nem eszünk csak teljes kiörlésű kenyeret és tök jó, ha nálatok lehet ilyet is választani. Igaz nincs nagy tapasztalatom ezen a téren, de még erről nem is hallottam, én csak a hagyományos májkrémes kenyeret hallottam, hogy adják az oviba.Pedig anyuék még jó kerületbe is laknak budán, de nem jellemző , hogy lehetne válogatni. Te biztos nagyon jó óvónéni vagy, anyuéknak se volt bajuk az óvónénijükkel, csak én látok néha "porszemet a gépezetbe" ami nekem nem tetszik a rendszerbe. Egyébként érdekes, hogy attól függetlenül, hogy ilyen nyiltan kinyilvánitom a véleményemet, sosincs konfliktusom emiatt, valószinűleg az emberek azért "értékelik" az őszinteségem. Számomra nem újdonság a gyerek nevelés, párom kislányát 3 éves kora óta ismerem és több éve már, hogy nálunk lakik, járok of. órákra, intézzük a beiskolázását, stb, az eddigi anárainak is mindig elmondtam/elmondtuk, hogy mi jó mi nem jó a gyerekkel kapcsolatban, de sose volt belőle gond. Az meg, hogy esetleg valamelyik tanárja nem kedvelte vagy ilyesmi, azt nem is bánom, az életben sem fogja mindenki szeretni hozzá kell szoknia ehhez, hogy az emberek ilyenek, van aki kimutatja nyiltan, ha nem szereti, van aki sumákol, stb, de sztem jobb, ha most tanulja meg kamaszként legalább később se éri annyi csalódás. Én nagyon az életre nevelem és nem akarom hogy burokba éljen, hogy minden szép meg jó, amikor meg kap egy pofont az élettől akkor meg összetörjön, hogy ilyen is van. Érted?! :wink:
chilike1
 
 


Na még 1 dolog eszembe jutott ezzel kapcsolatban aztán leszállok a témáról :lol:
Tesóm kiutazott a férjéhez most karácsonyra( a férje külföldön dolgozik), kivitte a gyereket is(nyilván), viszont igy az utolsó két nap nem tudott a gyerek suliba menni, igaz tanitás már nem volt, csak a szokásos karácsonyi ajándékozás, műsor stb.
Namármost a tanitónő kiállitotta a kórusból a gyereket, hogy ő ne énekeljen, ha úgysem lesz itt az ünnepségen, az egész osztályt felvitte a dráma terembe(mellesleg a tesóm külön dráma tagozatra járatja a kisfiát, amiért a tanitónő pénzt kap, hogy tanitsa őket szavalni, énekelni, stb), a tesóm kisfiát meg 2 másik gyereket meg ott hagyta a terembe az óra alatt, hogy találjanak maguknak elfoglaltságot! 7 évesek, felügyelet nélkül!!! Na ez már az a kategória amit én nem tűrők el, tutira bementem volna az ig. nőnek panaszt tenni. Nem is tudom milyen bunkó tanár ez, aki nem gondol bele, hogy a gyerekeknek ez rosszul is eshet! Tesóm már nem akart balhézni, utazás előtt, igy annyiba haygyta a dolgot.
chilike1
 
 


kislibus
Hát a fene se tudja már, hogy mi az igaz ezzel a baldahinos, csecsemőhalálos témával. Én csomó gyereket ismerek akik baldachinba nőttek fel, mégse volt soha semmi bajuk. Mellesleg az én védőnőm múltkor azt mondta, hogy annyira elenyésző a csecsemő halál manapság, hogy szóra sem érdemes.
Amit általánosan lehet tudni róla, az az, hogy például nem szabad, hogy a baba túl melegedjen, mivel akkor úgy érzi, hogy még mindig az anyaméhbe van és nem vesz levegőt attól fulladhat meg.
Legalábbis én igy tudom.
Nyilván nem feltételezem, hogy egy védőnő rosszat akar, elvégre nem az a dolga, csak én nem vagyok az az ember, aki feltétel nélkül elhiszi amit a másik mond. Legyen az orvos, védőnőm, vagy akárki. Általában meg van a saját véleményem a dolgokról és a kettőt próbálom közeliteni egymáshoz. Azt hiszem ezt hivják arany középútnak. :wink: Szerintem az a helyes.
chilike1
 
 


Chili! Az más, ha arany középutat akarsz járni, az kifejezetten jó dolog, csak akkor nem szerencsés ilyen sarkosan fogalmazni és érdemes mindig belegondolni a másik oldalba is. :)
Az biztos, hogy sokminden el van túlozva a gyereknevelés körül, de speciel én ebben az okfejtésben látok logikát is, ezért csak a fal felőli oldalon lesz nálunk rácsvédő, de ezt persze nem mindenkinek kell igy csinálni.
Ami meg elenyésző nekünk, mert csak ezrelékes arányokról beszélünk, az azoknak a családoknak akiket érint a legnagyobb kataszrtófa a világon. Há ha az ő helyükben lennénk, bizony már nem is lenne szóra sem érdemes ez a téma.
Ugyhogy a magam részéről csak imádkozom a Jóistenhez, hogy segitsen egészségben, épségben kihordani, megszüli és felnevelni ezt a babát.
Az ovis-sulis étkeztetéssel is úgy vagyok, amit Moncsiga ir, ha a gyerek nem beteg, igazából nem lesz semmi baja attól, ha néha olyat eszik amit nem szeret. Nekem is meg kellett annak idején enni a gyümölcslevest, amit akkor utáltam, ma az egyik kedvenc ételem. :lol:

Kép
kislibus
 
 


Chilike,

Most ahogy olvastam amit írtál, eszembe jutott, hogy ahogy mondod, hogy baldachin mellett is felnőnek gyerekek, ugyanez igaz a menzakosztra is, nem? Amellett is felnőttünk és jól vagyunk :)

Na jól van, csak hülyéskedek. A baldachin is olyan mint a cumi, sokan ellenzik, attól függ éppen milyen a védőnő... persze ettől az embernek meglehet a saját véleménye, nálunk speciel lesz baldachin :)

Az ovis étkeztetéssel kapcsolatban egyetértek Moncsival, a rendszer maga nem teszi lehetővé, hogy egyéni igényeket ilyen módon lehessen kielégíteni. Ezért mondtam a waldorf ovit, ismerősöm gyereke ilyen suliba jár (asszem waldrorf, de nem esküszöm meg, mindenesetre valami fizetős): na ott nagyon egészséges kaja van, már akinek van pénze kifizetni....Valamit valamiért... (amúgy van most egy cikksorozat az indexen a sulis menzakosztról, hát nem semmi. A baj, hogy az egészséges kajákat meg sem eszik a gyerekek:()
vjulcsi
 
 


julcsika, kislibus
Én alapból nem az ovodai, iskolai étkeztetést nem tartom jó dolognak, nem erről van szó, szerintem félre értettétek amit irtam.

Nekem csak az nem tetszik, hogy miért ne vihetne be a saját gyerekem otthoni kaját. És nem, amikor én alsóba jártam nem volt kötelező megenni a menza kaját, engem például anyum hazavitt ebédre és aztán vissza a napközibe. Nagyon sok oszt. társammal csinálták ezt, persze akkor még nem ilyen világ volt, anyukám például megtehette, hogy otthon marad velünk 9 évig. Persze ma már mások a körülmények, igy nem sokan tehetik meg ezt, hogy minden nap főzzenek a gyerekeikre, ezért is esznek igy a gyerekek ahogy esznek és ezért van ilyen sok túlsúlyos , különböző problémákkal küzdő gyerek/kamasz, mivel nekik is egyszerűbb beugrani hazafelé a mekibe.
Ettől függetlenül kiskoromba én is utáltam a spenotot mostmár szeretem.De nem azért , mert a napköziben meg kellett ennem :lol:

Igazad van julcsi, ez a baldachinos téma tényleg ugyanolyan, mint a cumi meg sok más, mindenkinek magának kell eldöntenie, mit lát jónak.
Nálunk is lesz mindkettő, aztán majd meglátjuk, hogy szükséges lesz-e vagy csak felesleges holmi.

kislibus
Hát mint irtam nekem még nem volt gondom abból, hogy nyiltan kimondom amit gondolok, olyat viszont már láttam aki csak finoman célozgat és mindig belekerül emiatt a kakiba, utánna meg nem győz kimászni belőle. Szóval én az egyenes beszéd hive vagyok, mégha néha mondják is , hogy fájó az igazság. Persze az más kérdés, hogy mi az igazság! :wink: De abból nem lehet gond szerintem, ha az ember őszinte. :wink:

Egyébként ezzel nyilván mindenki igy van, hogy bizik benne, hogy szép egészséges gyermeke születik, akit fel tud nevelni és egsézségben, boldogságban élnek hosszú életet, bizom benne , hogy nálunk igy is lesz. :wink:
Ez szerintem természetes, hogy mindenki erre vágyik. :wink:
Viszont ugyanakkor én úgy gondolom, hogy nem lehet állandó félelembe élni, hogy Jaj, nem kell a baldachin, jaj, ha cumit adok neki, nem kell majd neki a cici, stb, igy nem túl élvezetes a gyermek nevelés, inkább csak álandó stressz és izgalom, úgyhogy az ember szerintem (jobb esetben) ösztönösen tudja mi a jó a gyereknek és mi nem. Nálun például a baldachin disznek lesz, de el lesz fogva a fejük felett, amiatt mivel a két ágy egymás alá van tolva és , ha elhúznám a baldachint nem látnám a babákat éjszaka az ágyamból.
chilike1
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?