Olvastam valamit ami annyira meghatott, csak úgy potyogtak a könnyeim, bemásolom ide, hátha érdekel valakit
"- Már kint vagyok …
- De várjatok, ez fáj – görbítettem lefelé ajkaimat – mi ez a fény, ez a fájó fény, melynek sugarai a szemembe csapódnak. Mára megszerettem, sőt lassan már a szemeimmel is követem játékukat….
- És ez a hideg! Szinte éget, húzom össze magam, ez a hideg, mely felváltotta az addigra már megszokott kellemesen meleg, körülölelő, átfonó, mindent be- és kitöltő magzatvizet. Ebben a pár hónapos , rövid létezésemben, amelyet az anya pocakjában töltöttem el, megszoktam, hozzá szoktam, hogy mindig Vele vagyok. Együtt kelünk, fekszünk, eszünk … És most itt vagyok, tőle – számomra – elérhetetlen távolságban. Nem hallom, ahogy a szíve rendszeresen dobol, nem hallom, ahogy levegőt vesz. Elvették az anyámat, illetve engem vettek el Tőle.
- De most mégis valami hozzám ér, megérint. Csontos, erős kéz. De nem fáj, sőt úgy érzem mintha már éreztem volna, ahogy hozzám ért, ahogy megérintett …
- Megragad, felemel és elvisz. Hé, hé hová visz – görbítem a számat, nyelvem tologatásának közepette de ekkor lefektetnek, illetve valakire, vagy valamire – ekkor még nem tudhattam – rá hasaltatnak.
- Jé! Fejezem ki újfent csodálkozásomat, de ismerős ez a ritmikus dübögés, ez a mélyről feltörő ősi ritmus. És ez az illat, mintha már ezerszer és ezerszer magamba szívtam volna. Jé és ott van valami, ami határozottan irányomba mered, nekem szegődik. Egy tekintet. Már-már a „szerelem” pillantása, mely földöntúli boldogsággal tölt el …
Rám mosolyog … Én félszegen visszapillantok … Először találkoznak pillantásaink.
- Hozzám szól … De hiszen ez az a hang, amelyet odabenn mindig hallottam, amelyet mindig szerettem.
- Szia anya, -grimaszolok, mozgatom arcom megannyi izomzatát-, de jó, hogy most már látlak is és a hangodat is hallom …
- De Ő megértett, mert gyengéden átölelt …"
"Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,
Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.
Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,
Mutasd meg magad, gyere a világra.
Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,
Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.
Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,
Sírásod számukra isteni nóta.
Hideg van, megszoktad a burkolt világot,
nem ismerted máig az igazi valóságot.
Megszakad hirtelen az összetartó kötél,
nem visz vissza senki, ide születtél.
Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,
Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.
Lefektetnek valakire, ez most már tabu.
Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!"