Új privát üzeneted érkezett!

Katlina! Persze, örülnénk egy kislánynak, de mindketten úgy vagyunk vele, hogy majd akkor lesz biztos, ha megszületik :)

Tündi! Nagyon szépek vagytok! Gyerkőcök még mindig hasonlítanak egymásra :)
Örülök, hogy javulnak az éjszakák!

Már megvannak a nevek. Ha lány: Milla, ha fiú: Alex

Erika! A tiéteknek, lehet már tudni, mi lesz a neve?

Tegnap az sztk-ban jól felidegesítettem magam :evil: Mint kiderült, valószínűleg nem csináltak ellenanyag szűrést mindezidáig. Nálam meg nem mindegy, mert rh negatív vagyok, Marci meg pozitív. Úgyhogy ezen parázok, nehogy baj legyen.
Ja, az oltással kapcsolatban is nagyot változott a világ az elmúlt 2 hónapban... Most már ott a tg-ben is helybenbeoltják a kismamákat, aki kéri. Ahhoz képest, hogy amikor a múltkor megkérdeztem, még senki nem javasolta.
Most már E. doki is azt mondta, hogy az az álláspont, hogy be kell oltani mindenkit.

Na megyek, sütöm a mézes zserbót. jó készülődést mindenkinek!
judit_79
 
 


Judit: Még nem tudjuk, mi lesz a neve. TÁvol állunk a konszenzustól. :roll: Milla? Nekem tetszik! :P :P :P

Nem tudom, mikor legutóbb voltam tg-n, akkor minden lány azt mondta, hogy privi rendelésen azt mondják a dokik, hogy ne oltasson a kismama, tg-n meg kvázi hivatalból javasolják. :roll: :twisted: :roll:

Nyilván, van doki, aki oltáspárti és ő mindenhogy javasolja, de nem ez az általános....
jaimee1
 
 


ÉÉÉs:

Kép

Nagyon boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!!!! :P
jaimee1
 
 

 
 

Akkor én is, bár én leszek kari alatt is :wink:
Kép

Milla nekem is tetszik, a múltkor egy ilyen nevű nő hozott melót, hát rákérdeztem a nevére, hogy jól értettem-e :lol: ?
Egyből Milla Jovovitch ugrott be róla ....

A babanet főoldalán van szavazás az oltásról...hát úgy látszik, nem csak én vagyok így ezzel a kérdéssel :roll:

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Békés,boldog Karácsonyt mindenkinek! Kép

Kép
Kép
mongi
 
 


Sziasztok.

Boldog Békés Karácsonyi ünnepeket kívánunk.
Kép

Krisztina és Dávid
Kép
kriszti83
 
 


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk! :)
Kép

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Most csak röviden:

Tündi:Zsombinak utólag is minden szépet és jót kívánunk keresztelője alkalmából :) És nagyon szépségesek vagytok :)

Erika:Tök jó lehetett az éjszakai hógolyózás :) Réka édes mint mindig :)

Katlina:Gratula a vizsgához :)

Judit:Gratula a kislányhoz :) Nagyon szép nevet választottatok :)

Nóri:Jól vagytok?Lilcsi drága ?Anyud hogy van?

Linda:Kérhetek majd meghívót?lucuska3@gmail.com-ra.Köszike előre is :)

És akkor:
MEGHITT,ÁLDOTT,BÉKÉS,BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!!
Kép

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 


Óóóó,pedig olyan szép nagy kép volt :(
De azért a lényeget értitek :)

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 


Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Kép
judit_79
 
 


Kellemes ünnepeket kívánunk minden babanetes anyukának,apukának és legfőképpen a babáknak!!!

Kép

Kép
katlina
 
 


Kép

Nagyon boldog Karácsonyi ünnepet kívánok minden kedves barátunknak!

puszi[/img]

Kép
kbernadett
 
 


Karácsonykor villámlik és dörög az ég :shock: na szépen vagyunk...

Kidurrant már mindenki? :wink: :lol:

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Nóri,mi is csak néztünk, hogy ilyenkor villámlik és dörög :roll: nem semmi....
Mi már alig bírunk enni :P

Lili örült az ajándékoknak?

Betti,kicsit mesélj már magatokról!Milyen az új melóhely,Bettike beillszkedett már az új oviba?

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Hoztam pár képet!:) Nem a legjobbak,tesóm gépével csináltuk,de nem igazán sikerültek jól a beállítások : (

Kép
Kép
Kép
Gyertek mesélni,kinek,hogy teltek az ünnepek?:)

Kép
Kép
tundi24
 
 


Egy képet nem csatol be,később újra próbálkozom vele :(

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Hová tűnt mindenki? :(

Tündi:Nagyon édesek a kicsik :)

Akkor kezdem én a mesélést,de gyertek ám ti is :)

Mi 24.én anyósoméknál voltunk,ott laknak párom tesójáék is.Halászlé volt a menü,sült kacsacomb,rántott hal.Na meg sütik :P
25.én anyáéknál voltunk,ott is degeszre ettük magunkat :P Volt tyúkhúsleves,kocsonya,sült pulyka comb és szárny,rántott pulykamellfilé,sonkával-sajttal-aszaltszilvával göngyölt p.mell,baconba tekert combfilé,töltött kápi.Ezenkívűl sütik.
26.án mi láttuk vendégül Valiékat,szerintem nagyon jól sikerült nap volt,úgy láttam a főztöm is ízlett mindenkinek :P Gyerkők nagyon jól elvoltak :)
Az én menüm:husileves,rántott csirkemell,csirkemell torta,aszaltszilvával göngyölt hekkfilé,köretnek sült krumli.Volt vegyes zöldsaláta,gyümölcssaláta,sajtos-túrós rúd,mascarpone golyó és máktorta narancskrémmel.Vali pedig hozott egy nagyadag tiramisut :) Minden nagyon fini volt,2kg-ot sikerült magamra kapni,amit nem bánok.És legszívesebben már most előről kezdeném az egész menüsört :P
Sajnos 26-án nem fotóztam :( egyedül a máktortámat kaptam le,de már az is jócskán fogyóban volt akkor...
Erről a napról majd kunyizok képeket Valitól :)

A többiről mindjárt csatolok képeket..

De várom ám a tiéteket is :!: :)

Ja,mézest is sütöttünk a gyerkőkkel,de Karácsonyra elfogyott... :oops:

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 


Kép

Máktortám: Kép

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 


És ha nem bánjátok töltöm még az oldalt :)

Bölcsiben: Kép

Luca névnapi tortácskája: Kép

És vegyes: Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Zolcsival díszítettük :) Kép

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 


Móni,micsoda menüsor!:) Én is nekilátnék még1x a nagy evésnek!:)
Gyönyörűek a gyerekek!:) Luca nagyon sokat változott! :) A múltkor voltam a bölcsiben,az egyik ismerős kisfiúért,és a szekrénye pont Lucáé mellett van :wink:

Valiékkal mizujs?Olyan kár hogy nem ír!:( És sajnos a blogjába sem tudok belépni!

Szóval Vali,ha olvasol szeretnék kérni meghívót! :)

Többiek merre vannak?Szilvesztert ki hogyan fogja tölteni?Mi itthon :?

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Megvagyunk mi is. 25-én jöttünk el Szolnokról, holnap megyünk haza. A szilvesztert otthon töltjük, a szomszédok jönnek majd át. Én örülök neki :) Jó lesz már kipihenni a vendégeskedést.
Most Anyuéktól írok, épp elmentek Marcival az agárdi fürdőbe.

Tündi / Móni: nagyon jók a képek :) A kaják is igen jól néznek ki :)

Én is teszek fel pár karácsonyi képet.
ezek még otthon készültek:
Kép
Kép

Itt pedig a legkisebb unokatesóval: Kép
ő Botond:
Kép

Holnap már nem valószínű, hogy jövök, úgyhogy mindenkinek
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!
Kép
judit_79
 
 


Judit,nagyon aranyosak a gyerekek!:) Nemsokára már mindennap babázhatsz!:)
Jó bulizást! :) :)

Kép

Kép
Kép
tundi24
 
 


Ja,és látszódik már igen szépen a pocid ülve is :wink:

Kép
Kép
tundi24
 
 


B.Ú.É.K.! Kép Kép

Kép
Kép
mongi
 
 


Sziasztok!

Tündi:Köszi a dícséreteket :) Valiék jól vannak,dolgozik reggeltől-estig :( Itt voltak tegnap is,fodrászkodtunk :P Levágta a hajam meg a Luciét is.Na apa olyan mérges volt,mit csináltunk az ő gyönyörű kislányával? :oops: Mondtam neki most is gyönyörű,csak rövid lett a haja,majd megnől.De olyan kis vékony,párszál haja van :( Én is sajnálom,de így is aranyos :)
Mi is itthon vagyunk,itt alszik Zolcsi egy osztálytársa,bohóckodnak,társasozunk...

Judit:Édesek a gyerkők :) Marci nagyfiú már :) Na igen,nemsoká babázhatsz reggeltől-estig,estétől-reggelig :)
Jó bulizást nektek :!:

Letti:Te gyerkőceid is csodaszépek :) Anta igazi csajszi és
Attila kis vasgyúró,nagyfiú már ő is :)

Kép

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 


Kép
Békés, boldog új évet mindenkinek!

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Örömökben sikerekben egészségben gazdag nagyon boldog újévet kívánok mindenkinek!!!!





ui.: jövök majd nem sokára s mesélek hogy milyen a munka meg Pest meg az ovi :-)

Kép
kbernadett
 
 


Boldog új évet kívánunk!!!!!!!!!!

Kép

Kép
katlina
 
 


Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Kép
jaimee1
 
 


Sziasztok!

Boldog új évet kívánunk!
Kép

Mi itthon szilvesztereztünk, de nem is bántam, punnyadósra terveztem, mert karácsonykor annyit mentünk, alig voltunk itthon...

Kép
pimelinda
 
 


Sziasztok!

Jól sikerült a Szilveszter, miután aludtunk egy nagyot délután, Marci is jól bírta, fél 11-ig volt fent. Jól eljátszottak a gyerekek, Apáék ellőttek egy kis tüzijátékot, aztán miután a gyerekek lefeküdtek, mi még fél 3-ig pókereztünk :)

Tündi! Lehet, hogy látszik a pocim, de attól tartok, nemcsak a babát növesztettem az ünnepek alatt :roll:
Ja és tesómtól megkaptam az 56-os babaruhákat... Olyan jó volt nézegetni őket, el nem tudom képzelni, hogy majd azokba belefér :)
judit_79
 
 


Judit pedig nemsokára öltöztetheted a kis jövevényt ezekbe a pirinyó ruhácskákba!!!!


Nálunk minden rendben,méhszáj zárt,pocak nő,babó ficánkol ezerrel :D

Ünnepek is elteltek amit egy kicsit sajnálok,mert már holnaptól ismét ketten maradunk Robikával,mindenki elmegy dolgozni

Kilók:Hát 3kiló csúszott fel az ünnepek alatt-de nem is sajnáltam magamtól semmit :wink:


Robika nagyon élvezte a szilvesztert a nyaralós banda csinált bulit-hát a gyerekem táncizott eszméletlen módon
Persze doki nélkül sem úsztuk meg,láz, orrfolyás,köhögés

Judit,Tündi,Lucuska!
Nagyon jók a képek!!!!!!

De Liliről is régen láttam és Rékáról is!!!!

Kép

Kép
katlina
 
 


Sziasztok!

B.Ú. É. K!
Kép

Katlina: Robika jobban van már? Sajna mi sem úsztuk az ünnepeket doki nélkül Dávidnak is folyik az orra meg köhög. Nem is szabad sajnálni magadtól semmit egyél csak annyit amennyi jól esik. :)

Móni: Ez aztán a menüsor még olvasni is sok volt nem még elkészíteni én csak szilveszterre csináltam salit de az is megtartott 9-13óráig Dávid nagyon nyügi. Édik a gyerekek. :)

Judit: Karácsony előtt én is átválogttam Dávid ruháit mi az ami jó rá meg ami nem és beleragtam őket dobozba mert eddig csak mindig beraktam a szekrénybe hát számomra is hihetetlen volt, hogy azokba az aprócska ruhákba is volt Dávid, el tudom képzeli, hogy várod már a kis jövevény érkezését. :) Marci nagyon édi a képeken. :)

Tündi: Luca és Zsombi is gyönyörű. :) A jövő héten elmennénk hozzátok majd valamikor. A babakocsit is vissza juttatom majd végre megérkezett a miénk a 30-án. Köszi szépen. :)

A karácsony nálunk is jövés mennésel telt és persze csőtörés is volt közbe kettő is. Zsolti már alig várja, hogy jogsim legyen, hogy én is tudjam vinni az autókat ő csőtörésen a főnöke telefonált hogy a másik kocsit meg hozza el a szervízből meg még tankoljon is a 2 autóba meg markolóba is szóval kész lett mire végzett. A szilvesztert mi is itthon töltötük Dávid fél11-ig volt ébren nagyon fájt az íne megint 2 foga jön egyszerre meg még a nátha is szóval teljesen készen voltam alig vártam, hogy éjfél legyen és le tudjak feküdni.

Krisztina és Dávid
Kép
kriszti83
 
 


Sziasztok!
Az új évben mindenki ennyire elfoglalt?! :wink:
Igaz, velünk sem történik semmi említésre méltó :roll:
A hónak örülök is, meg nem is...
Ja, tegnap beadtuk a bölcsibe a jel. lapot :) / :(

Kép
pimelinda
 
 


Tündi, szeptembertől már nem lesz zenebölcsi :( (mondjuk engem nem érint, de gondolom te Zsombival mennél, nem?) tegnap 3 gyerkőc volt. Alvásotok milyen?

Kép
pimelinda
 
 


Sziasztok!

Linda:Én itt vagyok,de csak olvasgatok...olvasgatnék...nem nagyon ír mostanában senki :( Jól vagytok?Gratula a kis unokahugihoz :) Nagyon szép nevet találtak a tesódék :)
Bölcsit ne sajnáld,ha már muszály menni.Én nagyon féltem tőle és olyan szépen beszokott Luca.Hétfőn attól tartottam,hogy lesz nyafi meg bömbi,ugye nem voltunk majd 1 hónapot,de olyan ügyesen,szépen bement.Először kezet mosott,mint a nagyok :) aztán szaladt befelé :) Egész nap játszik,rajzol,eszeget...és szépen lefeküdt,elaludt ahogyan a többiek :) Bezzeg itthon... :(

Katlina,Kriszti:Köszi a dícséreteket :) Fiúk jól vannak már?

Többiek?Tündi,Erika,Nóri????Képeket!!!is :)

Ja,a hóra visszatérve:én most nagyon nem szeressem :( Életveszély bicóval közlekedni,ma még rosszabb volt,mint az elmúlt 2 napban :( és még ónos esőt is mondanak :(

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 


Sziasztok!

Kriszti,gyertek nyugodtan!:)

Linda,azt hitttem,hogy majdcsak jövő héttől lesz zenebölcsi,azért nem mentünk,így más dolgokat intéztünk apával délelőtt :( De szeretttem volna vinni Zsombit igen :( Nagyon sajnálom,hogy nem lesz.És mit mondott Erika,hogy miért?Azért,mert kevesen voltatok vagy nem fér már be az idejébe?

Móni,hát ebben az időben bicózni tényleg katasztrófa...Vigyázz nagyon magatokra!!!
Apa nem tudja elvinni őket,meg értetük menni?

Alvásunk katasztrófa..hullák vagyunk...ma beszéltem doktor nénivel...kikevernek a gyógy-tárban vmi port...délután mehetek értte,azttán hétfőn meglátjuk,hogy mi lesz a helyzet.
Sajnos a hasa fáj ez tuti.Kaki kijön a laveolaccal...de a pukik nem akarnak...iszonyat mód tud sírni...Doki néni azt mondja,hogy érzékeny a pocikája.Na majd meglátjuk mi lesz.ráadásul az ő bőre is ekcémás lett,mint anno Lucának...a kis arcocskája :?

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Mi jól vagyunk, nem történik semmi különös. Ma itt volt a védőnő, hozott beutalót a vérvételre. Holnap mehetek a cukorterhelésre :?

Tündi! Szegény Zsombi. :( Remélem hamar elmúlik a hasfájása. Az ekcémára gondolom kapott valami krémet? Marcinak is volt.

Móni! Hú, bicóval, ónos esőben tényleg elég veszélyes. Most már én is unom ezt az időt. Á, mikor lesz még tavasz...

Le kéne bontani a karácsonyfát, mert eléggé hullik. (Ezüstfenyő.) De az illata még mindig nagyon jó, és Marci sem szeretné, ha lebontanánk :) Amikor hazajön, mindig az az első, hogy bekapcsolja rajta az égőket.
judit_79
 
 


Bekukk! :)

Tündi: Hű, nagyon klassz ez a favasút. Miket kapott Luca karácsonyra? A nemalvás miatt részvétem....remélem, ez a por most már hatni fog. Elvileg a hasfájósságot már lassan kinövi Zsombi, nem?

Móni: Nem semmi menüd volt, nyamnyammm... :lol: Nagyon jó, hogy ilyen sok képet tettél fel. Lucus nagyon aranyos! :P Olyan jó, hogy ilyen könnyen beilleszkedett a bölcsibe. Ügyi nagyon! Jaj, és azok a torták.....

Judit: Szép fátok volt (van), nem csoda, hogy nem akaródzik leszedni...Nálunk is áll még, pedig Vízkereszt van....Amíg nem kezd drámaian "vedleni" marad is. Cukkervizsgálathoz drukk! +++

Hiányzók írhatnának...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára jaimee1 2010.04.26 07:28-kor.
jaimee1
 
 


Judit,még nálunk is áll a fa :) Sztem majd csak hétvégén fogjuk lebontani:)
Cukorterheléshez kitartás!:) Majd gondolok rád! :wink:

Erika,nagyon csini pocakod van!:) szépen növöget és előrefelé :D Lehet hogy kisöcsitek lesz? :wink: Réka is cuki a képen :) Blogot nem írod????

Hasfájás,már 2 hónapja túl kellene rajta lennünk:( Pedig semmi olyat nem eszem...Lucánál még szénsavas üdítőt is döntöttem magamba,na meg káposzta és társai is jöhettek :) Bízok ebben a porban,6után lehet érte menni,du még nem volt kész.

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!


Bocsi,hogy csak így jövök egy KÉRÉSEM lenne felétek!Egy barátnőmnek a kislányának(három hónapos) szüksége lenne anyatejre,ha tudtok valakit akinek sok van és adna le belöle jelezzétek már nekem légyszives elsősorban szolnoki helyről lenne jó!!!


Köszönöm!Üdv.Kati!

Kati Kép
virag9
 
 


Móni, nagyon ügyes a kis Luca :) sztem Rékával sem lesz nagy gond, nem olyan fajta :P csak olyan jó most vele itthon, sajnálom, hogy mindjárt vége :( :oops:

Tündi, az idejébe sem fér bele, kiscsoportja lesz jövőre, meg még mondott valamit, de nem emlékszem...
hát részvétem a nehéz időszak miatt :( Rékánál csak 3 hétig tartott, én mégis kivoltam lelkileg elsősorban, nem is a fáradtságtól... mi lehet ez a por? vmi görcsoldó? remélem, rendbe teszi a dolgokat :wink:

Erika, csinos poci :wink:

Kép
pimelinda
 
 


Virág,én sajnos nem tudok senkit sem :( Mi még szopizunk,szívesen adnék,de sajna nincs olyan sok.Remélem tudtok találni vkit akinek lesz!

Linda,igen tudom,hogy Erika lesz a kiscsoportos,elvileg Luca is az ő csoportjába fog járni,ha egyáltalán felveszik majd :roll: Igaz azt mondta,ha nem vennék fel,írjunk fellebbezést.Aztán majd meglátjuk.Én azért reménykedem,hogy legalább fél napra felveszik.

Por:2féle shüssler só keveréke,ha jól sejtem :) Az egyiket már szedtük tabletta formájában és nekem kellett összetörni,ez meg össze van már törve egy másik fajtával..

Kép
Kép
tundi24
 
 


Erika,kár,hogy nekünk nem írsz az uh-ról:(

Kép
Kép
tundi24
 
 


Tündi: Igazad van, bocsi. Uhu-róL? Minden rendben van, szép egészséges babókánk van. :D Jakab doki nézte meg tegnap a kórházban, ő is úgy látta. És nagyon ficánka. :shock: Medencevégű, korának megfelelő.

Miért ne vennék fel Lucát? Túljelentkezés van? :roll:
Szóval mit kapott karácsonyra a csajszi??
jaimee1
 
 


Erika,örülök,hogy minden oké volt az uh-n!:) És nem mondta,hogy milye van a babynek? :wink:
Azért nem valószínű,hogy felveszik,mert itthton leszek még Zsombival,és errefelé aki otthon van annak nem veszik fel általában a gyerekét.Túljelenttkezés is biztosan van..Csak azt nem értem,hogy pl a sok kisebbségi akkor miért jár oviba,de gondolom a rossz szociális helyzettel magyarázzák....
Én meg igenis szertném,hogy járjon oviba,mert az itthoni mondókázás,játszás az nem ugyanaz,mint ami a közösségben van.És hát itthon sajnos sehogy sem lehet rábírni,hogy egy helyben mgüljön és egyen...És ha látni,hogy a többi kisgyerek is úgy eszik,akkor belátná,hogy úgy kell :wink: :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Tündi! Igazad van, egy 3 évesnek azért már kell a hasonló korosztály társasága. Azért próbáljátok meg az ovit, hátha mégis fölveszik Lucát. Csak egy ovi van Abonyban?

Erika! Látom nálad is alakulgat a pocak :) Réka nagyon aranyos ahogy kukucskál a kép alján :)
Már mind a két UH-n túl vagy, vagy lesz még?
Ti mikor mentek 4D-re, és hová?

Túlvagyok a cukros vizen, hát elég émelyítő volt (úgyis, hogy egy fél citromot belenyomtam) , utána fájt a gyomrom rendesen.
Teljesen jó lett a vérképem, csak a szokásos hemoglobin, ami kicsit alacsony. Lehet, több vasat kell szednem.

Jó éjt!
judit_79
 
 


Sziasztok!

Erika: Aranyos a pocid. :D

Judit: Örülök, hogy jó lett a vérképed. :D

Móni: Boldog Születésnapot a 4 éves Milánnak!
Kép

Tündi: Bocsi, hogy nem mentünk a múlt héten de semmi kedvem nem volt elindulni itthonról. Meg Dávid is nagyon nyügi a náthája miatt. A babakocsitokat meg remélem a héten vissza tudja vinni apánk. De előtte úgy is felhívlak. Zsombinak hatott a por?

Krisztina és Dávid
Kép
kriszti83
 
 


Sziasztok!

Tündi:Szerencsére megúsztuk a múlthetet esés nélkül :roll: Milánt apa hozza-viszi,hogy elég legyen nekem 1 gyerkővel bicózni.De ugye ők így hamarabb mennek,később jönnek.Lucáért 3 körül szoktam menni,de az ovisok később uzsiznak és Milán ott akar enni a többiekkel :)
Éjszakáitok milyenek azóta?Alakulnak már?Melyik oviba akarod adni Lucát?

Judit:Szuper,hogy minden oké a vérképeddel :) Tavaszt már én is nagyon várom :)

Erika:Köszi a dícséreteket :) Pocid nagyon csini és Réka is édes ahogyan kukucskál :) Tényleg ti még nem tudjátok milye lesz a babának? :)

Linda:Elhiszem,hogy jó otthon Rékával :) De sajnos a muszály nagyúr :( Én is maradtam volna még itthon Lucival,de ugye a helyet nem tartották tovább :( De azért örülök is,mert szeret járni bölcsibe,jól érzi ott magát :)

Kriszti:Nagyon szépen köszönjük a köszöntést,tetszett Milánnak a képeslap :) Ti jól vagytok?Dávid rendben van már teljesen?Vezetés hogy megy?

Rólunk pár szó:Sajnos Milán megint itthon van,fáj a füle :) Panaszkodik már december közepe óta,de doktornéni nem látott semmi különöset eddig.Pénteken már egész nap panaszkodott az oviban,hogy fáj a füle.Mikor hazajöttek apával fölhívtam a doktornénit azt mondta vigyük át Ceglédre.Na ott majdnem kikaptak,hogy ez nem sürgősségi eset,apa meg nem mondta,hogy ki küldte őket :? A lényeg fülkürt hurutja van :( Augmentint kapott.Mellé Nurofen,Cataflám cseppet kap.De még egész hétvégén sokat panaszkodott,sírdogált.Ma már nem mondta szerencsére,hogy fájna,kedve is jobb :) Soha nem volt még egyik gyerkőc sem fülfájós,így elég tanácstalan voltam,mit is kéne tenni ellene...
Tegnap szülinapoztunk :) Sajátkészítésű tortát kért Milán,azt mondta amit én sütök az nagyon finom :) :oops:
Teszek 1-2 képet,sajnos Lucát abszolút nem tudtam lekapni,mindig meglógott... :?
Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kép
lucuska
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?