Reunion: no ezt nem is tudtam. Hát akkor talán már hétfőn babázhatsz is
Remélem jobbnak éled meg majd a csaszit mint én!
A sárcok nem kerültek PIC-re, gyermekágyon voltam a többi kismamával és a babák velem voltak egy szobában! Gondolom akkor van valami abban, amit a dokid mondott, mert nekem ugye több mint 5 kg-ot nyomtak együtt a srácok
Tigriske: a lábam nekem is vizesedett, és fel se tűnt. Ahogy haza értem, akkor vettem észre csak, hogy milyen vékonyak lettek a vádlijaim. A bokám inkább a kórházban tűnt el! Ami biztos, hogy szülés után vissza áll az eredeti állapot max 3 hét alatt! Nekem hála Istennek már most rendbe jött a vizesedés!
Ha pedig kiváncsiak vagytok a szülésre és minden másra részletesebben, tegnap írtam épp meg memoáromat
amit ide bemásolok. Annyit hozzá tennék, hogy ma épp jó kedvem van, tegnap meg borús hangulatom volt! Szóval akit érdekel, íme a MI TÖRTÉNETÜNK:
Csak akit érdekel, az olvassa el születéstörténetemet lefirkantom. Mondjuk legszívesebben az egész történetet átnyálaznám. Kezdve ott, amikor megvizsgált a doki, és megkérdezte, hogy volt e gemini a családban - emlékszem könnybe lábadt a szemem, és Tibi meghökkent arcát sem felejtem el soha
Úton hazafelé mindenki másképp fogadta a bejelentésünket, ahogy körbe telefonáltuk az ismerősöket... Csodás élmény vette kezdetét! Persze legcsodásabb mindig mindent hátulról nézni, mert benne lenni az első 14 hét hányós-gyomorégős időszakában nem volt valami kellemes. Átélni az orvosváltás izgalmait, és végül kikötni Dr. Spánik Gábornál, aki tényleg életem legjobb orvos választása volt!
Telve sok aggodalommal, hogy vajon megmaradnak e a babák, mert Bálint mindig is kisebb volt Gergőnél. Vagy végig szenvedni a sok fertőzést, amit a jó ég tudja hogy hogy nem elkaptam itthon. Izgalommal várni a szülést, és cipelni a nehéz terhet, ami miatt most épp hasszorítót hordok, mert a hasam kb egy sharpey kutyára emlékeztet
Szép kis striáim lettek
De persze megérte értük!!!
Na és a jóslófájások izgalma, amik már a 20. héten bejelentkeztek...
Most valahogy üresnek is érzem magam nem csak fizikálisan, hanem lelkileg is... Fura nem?
Nos, lássuk a lényeget:
2009-12-02: ekkor voltak először másfél órán át tartó jóslófájásaim, kb 5 percesek. Aztán másnap semmi. Pénteken megint másfél óra után leálltak a fájások, de szombat nagy változást hozott! Már délelőtt is keményedgetett rendesen a pocakom, és ezt még elő is segítette az autó kitakarítási programunk Gödöllőn. Tibi kívül, én belül tisztogattam, és persze velünk voltak a lányok is, hogy még bonyolultabb legyen a dolog. Aztán este bibliakör alatt megint beindultak a rendszeres keményedések. 10 perces fájásaim voltak - amik tényleg nem voltak vészesen erősek - és 2,5óra elteltével felhívtam a dokit. Akit mindig nehéz elérni, így épp akkor sem sikerült. De végül úgy döntöttem, elalszok a fájásokkal, ha nem jósló, akkor úgysem tudok majd tőlük aludni. Hát sikeresen elaludtam, de hajnalban újra fájásokra ébredtem. Ezek már 5 percesek voltak. Elmosogattam, rendet tettem a konyhában, lehalkítottam a telót, és mentem aludni. Reggel 8 körül keltem, és láttam, hogy a doki többször is keresett. Vissza hívtam, de nem volt elérhető. Végül is másnap úgyis találkozunk - gondoltam, így nem kerestem többször. Aznap nem is nagyon voltak már fájásaim.
2009-12-07: 12-re volt időpontunk a Máv-ba UH-ra. Már reggel óta keményedett rendszertelenül a hasam. Uh-on szépen megmérték a babákat, és szépen egymáshoz közeli értékeket kaptunk. A kedvenc szonográfusom volt, nem Mécsné, aki állandóan más méreteket mért, mint a váltótársa. A fiúk ekkor még fordítva feküdtek: azaz Gergő befordult már, és nem is forgott, de mint ezelőtt sokszor, Bálint ismét medencevégű volt. Kissé aggódtam is, hisz mindennél jobban féltem a császártól. Dokihoz átmentünk a Honvéd kórházba a rendelésre. Nem volt időpontom, így kivártuk a sorunkat. Elég hamar bekerültem. A doki megvizsgált, és hát kinyílt a méhszájam egy ujjnyira. Vizsgálat után elkezdte ecsetelni, hogy ilyenkor azért be szokták fektetni az ikres kismamákat, így rákérdezett, hogy be szeretnék e feküdni. Alkudoztunk, és végül rávettem, hogy másnap reggelig várjunk. Azt mondta, nyugodtabb lenne, ha kórházban lennék! Nem erőszakoskodott, ez tetszett benne, mindig is az az érvelős fajta volt, és szépen lassan meggyőzött arról, ami szerinte a legjobb...
CTG-re raktak, ami rendszeres fájásokat mutatott. Megnézte a doki az irka-firkát és zárszóként közölte, hogy akkor menjünk most a kórházba! Azt hiszem még azt is kérdezte, hogy a gyerkőcökre van e kinek vigyázni meg ilyenek, szóval nagyon figyelmes volt. Megírta a beutalót, én átadtam a szokásos borítékomat és vágtáztunk a MÁV-ba vissza.
A kórházba érve felmentünk a szülészetre. Ott szépen ráraktak megint a CTG-re, az ügyeletes doki (Szabó Gergő) nagyon bénán megvizsgált, és bevezettek egy kádas szülőszobába. Ott átöltöztem hálóingbe, és rám kötöttek egy fél liter infúziós oldatot magnéziummal vegyítve. Ebből kb 3 is lefolyt. Aztán alhattam egy kicsit, de nagyon nem tudtam. Elég meleg volt az ablaktalan szülőszobában, ment a légkondi, és folyton kiszáradt a torkom. Inni nem tudtam sokat, mert mielőtt a kórházba bejöttünk, apuval bevásároltunk ezt-azt, de véletlenül szénsavas vizet vettem. Volt egy vízgép kint, és abból iszogattam néha-néha. Alvás után megint CTG következett. Rengeteg CTG eredményem volt, sajnos egyet se kaptam meg
A CTG ismét fájásokat mutatott, tehát a magnézium hatástalan volt. De volt még egy szer, Bricanyl a neve, amivel le tudták állítani a méhtevékenységet. Közben átköltöztettek egy másik szobába - olyan megfigyelő jellegű ablaktalan kétszemélyes kis kalitka volt, üvegablakokkal elválasztva a szülőszobák előtt tátongó nagy tértől. De legalább így jobban láttam az eseményeket. A babák születése mindig örömmel töltött el
Még költözés előtt befutott a dokim, és érdeklődött hogylétem felől! Nagyon figyelmes volt mindvégig, többször rám nézett, és helyzetjelentést tartott arról, hogy csinálják nekem a helyet a Terhes Patológián (TP). Este valamikor 6-8 között kerültem fel az osztályra. Előtte Tibi még meglátogatott a szülőszobán a kis üveges kalitkában. Ja és a doki egyszer megvizsgált, a méhszáj tartotta az egy ujjnyi nyitottságot, így nem volt gáz. Az infúziót 4 óránként adagolandó szurikra váltották, kaptam valami véralvadás gátlót és a bekötött branülbe néha benyomtak egy fecskenőnyi antibiotikumot a strepto miatt.
Ahogy felkerültem a TP-re, a szurik mellett kaptam még egy véralvadás gátló szurit és az antibiotikumot tabletta formájában. A szurik miatt felpörgött szivemre egy sárga bogyót is kellett szednem, és persze magnéziumot és vasat továbbra is, úgy ahogy eddig.
Csütörtöktől leállították a 4 óránkénti szurikat 8 óránkéntira, mert némi mellkas fájdalomra ébredtem. Ennek hatására pénteken reggel újra indultak a méhtevékenységek. Megint szülőszoba, most a kádas mellettibe kerültem. Ez a 3-as volt! Doki minden nap rám-rám nézett, és érdeklődött hogylétem felől. Amikor lekerültem a szülőszobára, akkor is épp ügyeletes volt, de folyamatosan nézegetett ill. érdeklődött, hogy hogy alakulok. Megint magnézium infúzióval kezdtek, de nem akartam, hogy többet adjanak egy félliteres flaskánál, mert hatékony volt előzőleg is. Így megvártuk a dokit, és megint jött a bricanylos infúzió! Ettől megint stabilizálódott a helyzet, és a méhszáj sem mutatott változást, így vissza állítva a 4 óránkénti szúrásra ismét felkerültem a TP-re.
Az osztályon sok történettel találkoztam. Voltak érdekes esetek. És bár eseménytelenül teltek a napok ezt követően szerdáig, igazán jókat beszélgettünk a lányokkal. Próbáltuk egymásba önteni a lelket! 5-en voltunk ikres kismamák a szinten
2009-12-16: Aztán elérkezett a szerda. Alig vártam, mert akkor töltöttem a 36. hetemet. Ez volt a vízválasztó, hisz doki megígérte, hogy ha ezután beindul a szülés, már nem állítják le. A szurit viszont leállították, és tudtam, most már bármikor beindulhat a szülés. Délután uh-ra mentünk, és Bálint ismét medence fekvésű lett - mert előző pénteken még koponyavégű fekvésbe helyezkedett el! Ez aztán teljesen lehangolt. Épp mikor tudtam, hogy beindul, és végre teret engednek a természetnek, nem szülhetek természetesen, mert koponya-medence fekvésű babákat hordok nagy pocakomban
Sajnos a fájások fél 5-kor be is indultak. 5 percenként keményedett a hasam, és bár nem voltak elviselhetetlenek, de erősödtek. Dokinak aznap épp magánrendelése volt, így vártam, hogy az véget érjen. Csak ezután kerestem telefonon. Természetesen akkor sem értem el. Hívtam még egyszer, majd kimentem a nővérhez beszámolni a fájásokról. Ő írt egy sms-t a dokinak, aki nem sokkal ezután felhívta, és átadta nekem a telefont. Mondtam neki, hogy nem szeretném, ha más vizsgálna meg - Szabó Gergő doktor vizsgálatára emlékezvén - és erre megígérte, hogy 3/4 órán belül bejön. Addig lekísért kedves szobatársam a szülőszobára, ahol ismét CTG-re tettek. Többször kérdeztem a nővéreket, hogy hívjam e a férjemet, de azt mondták még ráérek. Aztán kb 9 körül beérkezett a doki. Megvizsgált, ami most az egyszer kissé fájt is. Már két ujjnyira kinyílt a méhszájam. Szomorúan közöltem, hogy medencefekvésű lett Bálint, de azért még ő is megnézett uh-al. Sajnos teljesen fent volt a pici bucija a köldökömnél. Még ki is tapogatta kívülről. Aztán szépen közölte a szomorú tényállást, hogy császármetszéssel ki fogják venni a babákat
Megkérdezte, hogy el tudom e fogadni, én pedig mondtam, hogy hát muszáj vagyok. Aztán ahogy kiment, megkérdeztem mennyi időm van, azt mondták fél óra. :O Tibinek telefonáltam, aki persze várta a hívást, és közöltem, hogy vágtasson fel. Érte izgultam, mert épp aznap esett le az első hó, neki meg alig volt ideje felérni! Húztuk a dolgot ahogy lehet. Közben felküldtem a szobatársamat a fényképezőgépért, és amíg egyedül voltam, elbőgtem magamat. Nagyon utáltam, hogy nem szülhetem meg a fiúkat. Féltem a császártól, és nehéz volt elfogadni a helyzetet!
Beöltöztettek, megkaptam az érthetetlen tájékoztatást a spinális érzéstelenítésről az aneszteziológus dokitól, és vártunk. Csöngettek, és jött a doki, közölve, hogy apuka is megérkezett! Épp csak pár szót váltottunk, aztán toltak is be a műtőbe. Kaptam még egy búcsú puszit Tibitől, mielőtt a helyszínre értünk.
Hideg volt, és rémes a sok műszer. A dokik rötyögve készülődtek a műtétre, előttem is egy ikres kismamának volt császárja épp a másik doki betegénél. Fogadtak is a dokik, hogy vajon nekem, vagy neki nagyobbak a gyerekek. Beadták az érzéstelenítő előtti szurit, ami nagyon kellemetlen volt, feszítette a gerincemet és csípett. Aztán beadta az érzéstelenítést. Éreztem, ahogy zsibbadok deréktól lefelé. A doki munkához látott. Közben kezdték eltakarni előlem a látványt. Fertőtlenítették a metszet helyét, azt még láttam. Majd elkezdtem bizseregni, úgy éreztem mindjárt elájulok. Kerestem Tibit az ablak mögött, de csak az a szülésznő vigyorgott rám, aki pénzre várva előkészített a szülésre vadul megborotvált. Egyre rosszabbul voltam, és az anesztes már kérdezte is, hogy minden ok-e. Volt még két nővér is, és az egyik beadott egy atropint. Anesztes kiakad, és közölte, hogy nem írja alá a jegyzőkönyvet. Én meg ott szenvedtem, de gyorsan hatott a gyógyszer, és jobban lettem. Félig kómásan éreztem, ahogy cibálnak odalent. Olyan volt, mintha nem is a hasamat, hanem intim részeimet cibálnák. Felhangzott az első édes hang, kiemelték Gergőt és felsírt. Ezt nagyon jó volt hallani.
Mintha éreztem volna hogy a hasam egyik fele kiürült. Dokinak felhívtam a figyelmét, hogy mutassa meg a babákat. De gondolom az állapotomra való tekintettel siettek, és mondta, hogy most nem tudja megmutatni. Aztán megrepesztették a másik burkot is. Szörcsögött az a szívó, ami a magzatvizet szívta el, és felhangzott a másik édes hang. Bálint sírt fel. Doki átkukkantott, és közölte, hogy megszületett Bálint is. Bár én ezt nem nevezném szülésnek
(bocs ezért mindenkitől, aki még csak így szült, de én ezt így éltem meg). Aztán észrevettem Tibit az ablak mögött. Nagyon megörültem neki
Kérdezte, hogy "nem vagy jól?" én pedig mondtam, hogy nem. Mondta, hogy látta a méhemet, ahogy varrták össze. Tulajdonképpen ez tartott a legtovább, nem is a babák kiemelése. Aztán egyszer csak hozták az egyik babát - nem tudom melyiket - megpuszilhattam, és hozták a másikat is, azt is megpusziltam. Csuda finom illatuk volt, és puha bőrük, de sajnos nem tudtam kiélvezni, mert jött egy újabb rosszullét. Ezúttal ájulásos hányni akarásosféle. Öklendeztem erőtlenül és némi cucc fel is jött, majd vissza folyt a torkomon. Meg akartam fogni a homlokom, de a kezeim le voltak kötve. Szörnyen éreztem magamat! Újabb atropint kaptam ami lassan hatni kezdett. Nem sokkal ezután vége lett az egésznek. Kitoltak a műtőből, és végre találkozhattam megint Tibivel. Visszatoltak egy kicsit a szülőszobába (ja ez a harmadik volt amit rövid ottlétem alatt kipróbálhattam
). Akkor már jól voltam, csak épp érzéstelen. Tibi megmutatta az elkészült fényképeket, és azt a kis videót, amit csinált a srácokról. Kiderült, hogy nem vitték őket a PIC-re, hanem gyermekágyon lesznek velem. Engem áttoltak a megfigyelőbe, ahol 10 órát feküdtem. Tibi közben haza ment aludni, és reggel 8-ra meg is érkezett. Sajna még mindig az őrzőben feküdtem. Többszöri próbálkozásra sikerült csak felkelnem, mert mindig elájulás kerülgetett, ha felálltam. Végül Tibi segítségével sikeresen lefürödtem és áttoltak a normál kórterembe, ami egy kétágyas szoba volt. A másik ikres kismamával kerültem egy szobába. Ő nyert egyébként a súly versenyben
A felépülés még tart, de napról napra jobban vagyok. Sokat segít Tibi is, és anyu is! Az érzések kavarognak bennem, mert valahogy olyan hirtelen történt minden, hogy még fel sem tudtam igazán fogni! Egyik nap boldogság miatt, másik nap meg depi miatt sírok.
Bocs ha kissé hosszú lettem, de muszáj volt ezt kiírnom magamból, mert némiképp csalódott vagyok, és ez segít a feldolgozásban.
Szumma-szummárum azt mondanám, a legjobb természetesen szülni, aztán EDA-val, végül a csaszi.