Új privát üzeneted érkezett!

Szépek vagytok Gégéé, tavaly ilyenkor én úgy sajnáltalak, már annyira de annyira menni akartál szülni.
Néztem a képeket és elkezdtem énekelni: formákat rejt a bödönkém, szivecskét, csillagot...hogy én ezt hogy fogom unni. :lol:

Zsófia: nagyon cukik a lányok, és az a roller is nagyon tuti.

Anyany: ahhha, mi is azután döntöttük el, hogy oltatunk, a tüdővérzéses riportot néztük. Hétfőn megkapják a gyerekek, meg apa is, ha addig meggyógyulnak teljesen.

Jaffa: gratulálok, ügyes vagy! Mi nem megyünk talira mostanában, igaz most nem jár Levi oviba, de bármit hordozhat, amit továbbadhat a kicsiknek. Múlt héten bementünk a mikulásra, most meg mondták, hogy kötőhártya gyulladása van több gyereknek. Tavaly a bárányhimlőt is így kaptuk el, aztán telefonálgattam mindenkinek, akivel együtt voltunk, hogy figyeljék a gyerekeket.

Beze: a te helyedben én is kivizsgáltatnám az alvását, tudsz valamit a vizsgálatról?

Lara: dévényes szakgyógytornász: Szakácsné Kovács Judit Mór 30-515-5684. Szerintem még ráérsz vele, de unokatesóm nála volt a kislányával, őket megnyugtatta, hogy nincs semmi baja Nórának. Nem is kell menniük többször, csak egyszer megnézte.

Katinka: nálatok hogy lesz a karácsony? Együtt díszítetek Lilivel, vagy a fa is meglepi lesz? Azon agyalok hogyan csináljuk.

Voltunk ma vásárolni, vettünk Levinek egy farmos társast, meg mesekönyveket, Dorcsinak egy babát egy rajzolós táblát, meg mesekönyveket, mert anyuval a múltkor megvetettem a bödönt, de le is nyúlta, hogy akkor azt ő rakja a fa alá.
Várom a feleségeket.
Vendég
 


Anyany:De édes Zsófi :D és milyen sokat nött a haja :D
Igen én is olvastam hogy a lényeg hogy egyböl orvoshoz kell menni, az egyik kismama 1 hét után ment csak el dokihoz.Keresztanyukádnak jobbulást kívánunk.

Mancsa:Én is a feleségeket várom :D Köszi szépen :wink: De még lehet hogy várunk picit.
Jó kis ajándékokat kapnak a gyerekek.Mi este diszítjük a fát 23-án és 24.én reggel lesz meglepi(de ugye Hannus még pici)

Jaffa:Ügyi voltál a vizsgán :D És Apa hogy boldogult?
Vendég
 


Hihi, gondoltam, hogy többen itt leszünk a feleségek előtt... :lol: Ilyenkor mindig nagy a forgalom. Bár én sokszor nem bírom kivárni, Anyukám letöltötte most nekem ezt az évadot (nagy letöltés-guru az én anyukám), majd vasalások közben szemezgetek belőle - mit láttam-mit nem.

Mancsa: nálunk családi hagyomány, hogy az angyalok díszítik a fát, a Jézuska meg az ajándékokat hozza. Mondjuk Lilinél már elég necces, mert a délutáni alvása alatt szoktunk díszíteni, az meg már nem annyira kiszámítható, na meg izgalmában nem tud elaludni. Az is gond, hogy a nappalin nincs ajtó, így előre sem lehet valahogy stikában megcsinálni. Na, majd kiötöljük Apával.
Jó kis ajándékokat kapnak majd a gyerekek.

Gégéé: nagyon szépek vagytok a képeken, Emma tényleg milyen nagy, nem is látszik a fényképekről.

Zsófia: a Te lánykáid is nagyon szépek, nagyszeműek. :D

Anyany: egyre durvább ez az influenza-ügy, már a barátnőm is hívott, hogy menjünk oltatni. Zsófi nagyon édes a képeken, valahogy mindig Lilire emlékeztet, mikor ő ekkora volt, pedig nem hasonlítanak, inkább csak a mozdulatok. :) Jobbulást nektek!

Jaj, megint megy a kedvenc téli whiskas-reklámom, Nati teljesen odáig lesz érte. :wink:

Lara: meg szoktuk nézni a vásárt, nagyon hangulatos, de vásárolni nem nagyon szoktunk, iszonyú drága minden. Egy forralt bor/puncs 3 euro felett volt már 2 éve is. Egy szép csúcsdíszt vettünk, az mindig a vásárra emlékeztet. Most nem biztos, hogy megyünk, sógornőm elvileg pihenésre-fekvésre van ítélve, majd meglátjuk, nélküle(nélkülük) megyünk-e.

Jaffa, mondtuk mi, hogy ügyes leszel. :wink: Tényleg, otthon is rendben ment minden?

Tali: szerintem a legnagyobb kérdés a hol, játszóházba szerintem most nem szívesen megy senki... :?

megyek, kezdődik!

Kép
Kép
katinka31
 
 

 
 

Sziasztok!!!!

Rég voltam már én is, így minden gyerkőcnek boldog szülinapot, névnaposoknak boldog névnapot kívánok így utólag!!!!!!!

Milán az utóbbi két hétben kétféle vírusos nyavalyát szedett össze, mkettő kiütéssel jött ki rajta, az egyikhez hurut is párosult, szval nálunk is zajlik az élet... :cry: már jól van, de az orrát még mindig szívni kell :cry:

Mi ma apával beoltattuk magunkat, de amint a Miló is kigyógyult sztem őt is beoltatjuk, bár még vacillálok mindig, nehéz döntés....

mérges vagyok nagyon, mivel a teszv-en elvileg eladtam a szgépünket, de a vevő nem jelentkezett és nem is lehet őt elérni :twisted: :twisted: fel tudnék robbanni :cry:

karácsony: hát mi még nem vettünk semmit, ötletek már vannak, viszont attól félek, h a Miló a karácsonyfa díszeit le fogja szedegetni, eltörnek, összevagdossa a kezeit vele :shock: :shock:
ti ezt h oldjátok meg? mert nekem ötletem sincs, a lakás meg ahhoz kicsi, h a fát elbarikádozzam tőle, v feltegyem vmi asztalra :shock:

nem tudom ki kérdezte a tejet, aszem Katika: sztem forrald ki mindenképp, az a biztos! én este tápszert, reggel tejitalt adok a Milánnak, sima tejet még csak ételekhez adva kapott, tejbegríz, habarás..sztem majd csak jövőre adok neki sima tejet reggelire v kakaónak, az esti tápi 3 éves koráig megmarad

Kép
naspolyácska
 
 


Beze: Sajnálom, h Lexi nem alszik jól, biztosan oka van neki :cry: őszintén szólva, én a homeopátiában csalódtam, nekünk nemmilyen formában nem jött be, nem használt. fogzásra, nekünk a dentinoxon kívül a gyógyszertári ecsetelő nagyon jó, és az ára is kedvező. próbáld meg azt. én lefekvések előtt mindig alaposan bedörzsölöm az ínyét, ott is, ahol már kibújt a fog, de még nem teljesen. azért az már jó, h visszaalszik, miután megébred. Miló is sokszor megkel éjjelente, változó , h hányszor, és az is , h visszaalszik-e, ha nem, akkor kivesszük magunk közé. mostanában hajnalban megkel, akkor odavesszük és reggelig ott alszik. nekünk sincs erőnk órákon keresztül az ágya mellett ülni, és sokszor ő sem akar ott maradni, kikéretőzik, nagy fineszes a fiatal úr :lol:

Anyany: teletubbies? tesód h van?

Kép
naspolyácska
 
 


Lara: apával mi is erre gondoltunk, hogy előző éjjel díszítünk, reggelre meg ott lesznek az ajándékok is. Tavaly már együtt díszítettünk Levivel, úgyhogy lehet, hogy ő is fentmarad este, majd még meglátjuk. Igazából azért gondoltunk erre, mert apának dolgoznia kell 11-este 7-ig. Így nem maradna rám a díszítés is a főzéssel együtt.

Naspi: de jó, hogy jöttél! A betegségeknek nem örülök, de jó, hogy már jól vagytok. Nálunk a karácsonyfa egy ágyneműtartó szekrényen lesz, azt nem éri fel Dorcsi, majd elhozzuk a déditől addig. Mi cserepes ezüstfenyőre gondoltunk, utána meg kiültetjük a kertbe.

Tej: én nem forralom, a védőnőnk azt mondta nem kell, ő azt tanácsolta 2,8-ast használjunk, ne higítsam hanem fokozatosan szoktassam hozzá. Dorcsi már nem iszik tápszert.
Dobozos, tartós tejet használunk.

Anyany: tündéri Zsófi!
Vendég
 


Szia Naspi!Már hiányoltalak :D

Nálunk idén nem lesznek üveg diszek mert Hannus állandóan pakol úgyhogy a karácsonyfa diszek sem lesznek kivételek.Vettem szalmadiszt meg fa diszeket meg nagyon szép csillagokat ami nem törékeny úgyhogy idén ilyen lesz a fa.
Milónak gyógypuszik mennek.

Mancsa:Hannus nem issza meg a tejet kakaót én forraltam a tejet.A macikávéból ivott egy picit de a többi nem izlik neki :(

Katinka:Már megbeszéltük Apával hogy jövőre kimegyünk az adventi vásárba mindenkitöl hallottam hogy milyen szép.Tényleg jó kis árak vannak.
Vendég
 


Katinka:Natinak ma van a névnapja :?: :?: :?:
Vendég
 


Jó reggelt!

Zombi vagyok, fogat növesztettünk. De kint van a kismetsző csücske, szegénykémnek az ínyéből egy husicafat lóg (bocs) úgy felszakította a foginca. De most jókedvű, élvezettel pakol, kukázik :twisted: :lol:

De jó képek!
Gégéé tök jó, hogy a pocis fotót is felraktad :lol: Emma olyan nagylány már :lol:
Nincsen picikénk a topikban, na majd a tavasszal Betti hozza a képeket :lol: És remélem Tünci is visszatér!!!

Zsófia nagyon helyesek a lányaid :lol:

Jaffa gratula a vizsgához! :lol: És apuka hogy vizsgázott? :lol:

Tali: Én is gondoltam rá hogy jó lenne csak a hellyel van nekem is gondom. Hol lehetne?

Mindenki itt várta a feleségeket én meg nem is ültem géphez, fél tízkor aludtam :oops:

A karácsonyfa nálunk is kicsi lesz és asztalon, nem törékeny díszekkel. Ja és kössétek ki a fát! Nálunk azóta van kikötve amikor az apukám egyszer bement csengetni és feldőlt a fa :lol:

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Jaffa, Mancsa, nem kértem időpontot, egyelőre próbálkozom mással, aztán ha nem megy, megyünk.
Jaffa, grat a vizsgához, nagyon ügyes voltál. :D

Anyany, Zsófinak jobbulást, nagyon édes a képeken! Én örülök most már, hogy beoltattam magam. :roll:

Naspi, Milónak is jobbulást, neki és Zsófinak küldöm a gyógypuszikat!
A homeo-s cuccok nálunk egyáltalán nem jöttek be sajna. :(

Katinka, a bécsi vásár tényleg nagyon drága, de gyönyörű. Jövőre terveim szerint visszük Lexit, most még pici ehhez a nagy úthoz.

Tavaly ezüstfenyőt vettem, gyönyörű volt, tavasszal kiültettük, 2 hónap múlva kivettük, mert teljesen elsárgult. :cry:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


8 óra 20-tól negyed 7-ig alvás volt. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze mit csináltál a lánykáddal hogy ennyit aludt? Nálatok ez csodának számít :lol:

Anyany még akartam neked írni, hogy Zsófi nagyon édes főleg a papucsban :lol: Gondolom nem szorította :lol:

Betegeknek jobbulást!

Csajok páromnak megrendeltem a karácsonyi ajándékát, átutaltam az összeget erre jön a mail, hogy ma hozza a csomagot a dpd de utánvéttel ennyit és ennyit fizessek. Már beszéltem a céggel, és korrigálják hogy én már fizettem, de most ezen izgulok hogy tényleg ne kérjen a futár semmit mert még 1x fizetni nem vagyok hajlandó akkor meg visszaküldik a csomagot :evil:

KépKép
winchi
 
 


Nekünk műfenyőnk van 4 éve, olyan igazi tökéletes formájú. Dolga végeztével becsomagolom és lemegy a garázsba.

Délelőtti programom a következő: kiveszem a fizum a bankból és átballagok vele a postára....ismerős valakinek? :?
Tegnap a lakógyűlésen még hozzácsaptunk elég sokat, mert szemét vízműnek fizetni kell, bár a helyzet vitatott, de ők vannak nyeregben, mert egyszerűen elzárják a csapot és mehetek a Tiszára vizet meríteni. A visszakapcsolás pedig 150-200 ezer közt van. Jó fejek nem?
Majd felrobbant mindenki tegnap, de beláttuk, hogy nem sokat tudunk erőlködni, csak fizetni.

De süt a nap! Legalább ez!

Betti
Kép
betti0412
 
 


Winchi, úgy, ahogy mondod. :lol: Igazából nem tudom, tegnap 2 óra fentlét után aludt csak vissza, ma kétszer hallottam, hogy dobol a lábával a matracon, de nem szólt egy szót se. :)

Remélem, nem kell ráfizetned, ha igen, akkor nem is tudom, mit csinálnék. Talán nem venném át :?: A futárral azért tisztázd, ha mégis kérne valamit. Drukkolok!!!

Én vatera-n rendeltem az ajándékát, 6 napja utaltam, csomag még sehol, pedig keddre ígérte a fószer. :evil: Azt hiszem, nem lesz könnyű visszakérnem a lóvét, ha nem küldi a hangfalakat. :evil:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Talán még emlékeztek rám, régebben irtam ide, de aztán jól eltüntem :oops: Mostanában megint bekukantontam és gondoltam én is irok, ha nem bánjátok.

Nagyon szépek a babáitok, gratulálok a szülinaposoknak és az első lépésekhez!

Rólunk: Lotti kapaszkodva lépeget, bár hamar feladja és inkább kúszik, amit még csak nemrég kezdett. Enni nagyon szeret, föleg a mi kajánkat. Tejet tegnap megkóstoltattam vele. Hát nem volt elájulva. Két kortyott ivott de azt is kicsurgatta a száján. Mindent leutánozz Olivértől. Firkálgat a rajztáblán, tologatja az autókat és brümög hozzá. Nagyon ari, de remélem babázni is fog :)
4 fogunk van, most jön a ötödik, minha a csücske már kint lenne.
Már nem szopizik :( És nem tudom hogy van e összefüggés, de azóta kisebb nagyobb szünetekkel beteg. Torokgyulladás általában és nehezem gyógyul meg. Át adja Olivérnek, ő meggyógyúl aztán visszaesik. Az elmúlt 2 hónapban többet látuk a dokinőnket mint az 5 és fél év alatt.
Na jó hosszúra sikerültem.

Kép
Kép
rhkrisztina
 
 


Bocsánot elirtam. Már mászik, nem kúszik :oops:

Kép
Kép
rhkrisztina
 
 


Sziasztok!

Krisztina: Szia! Én emlékszem rád! Akkor most ne tűnj el, és írjál sokat! :)

Beze: Hát ne is panaszkodj! :D Ha Réka aludna egyfolytában ennyit, az nálunk is csoda lenne! Ma nagyon fárasztó volt nekünk is az éjszakánk, és reggel éppen azon morogtam, hogy már egy éve nem aludtam 8 órát folyamatosan! :cry:

Winchi: Mi lesz a karácsonyi ajándék? Remélem nem lesz gond a fizetéssel! Utálom, ha valamit megrendelek, és nem úgy van, ahogy lennie kellene! :twisted:

A bécsi vásár tényleg szép, de szerintem elviselhetetlenül sok ember van. Mi egyik hétvégén voltunk, lehet, hogy hétköznap jobb a helyzet.

Gégéé: Nagyon jó az a közös kép! Szép nagyra nőtt Emma! :D

Anyany: Zsófi is nagyon cuki, nagyon jó az a ruci! :D

Képzeljétek már színezik a házat! Talán a hét végére már megszabadulunk az állványtól is!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Nekünk voltak gondjaink az esti fürdéssel. Hát most Réka annyira szeret fürdeni, hogy alig lehet kiszedni a vízből. Mikor tesszük be a kádba, akkor meg rúgkapál örömében, olyan édi! :D Remélem kitart nyárig a vízszeretet!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Szösz, ma nem is. :wink: Egyébként én amióta lexi megvan, 5 órát nem aludtam egyfolytában, persze ma éjszaka sem, ez ugye murphy. :evil:
Örülök, hogy Réka megint szeret fürdeni, kis vizi tündérke lehet. :D

Lányok, képzeljétek, Lexi ma a nappaliból kimászott az előszobába, ami magában nem is érdekes, de a szék alatt tette, aminek ráadásul lábtartója is van. :shock: Még jó, hogy pont ma szólt a férjem az asztalosnak, hogy jöjjön, mert rendelünk 2 ajtót fából. A készek méretei nem jók, és nem is illenének ide.

Kriszti, gyere gyakrabban. :wink:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Férjem ajándéka állítólag már a futárnál van. Ja, és talán Amerikába vitte? :twisted:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Szerencsére megoldódott a csomagügy már itt van nálam :lol: A cég aki küldte utánaszólt a futárnak és így nem kért semmit.
Ilyet vettem:
http://vennikene.hu/index.php?/vmchk/CA ... e.tpl.html

Sokat nézegettem mire döntöttem, a légnyomásmérés volt nekünk a fontos. Egy fali barométer 10 ezernél kezdődik és akkor azt még nem is tudja magával vinni :lol:
Meg ez az oldal olcsóbb volt mintha a teszveszen vettem volna meg.

Krisztina én is emlékszem :wink: Jobbulást a kicsilánynak, adsz a gyerekeknek valami vitamint? És ti az oltással hogy álltok? Ha olvastad a topikot biztos láttad, hogy ez örök téma nálunk, fontos is.

Beze miért adtál meg amerikai címet? :lol: Akkor biztos ma v holnap megkapod! :wink:

Szösz remélem megszabadultok hamar az álványoktól :wink:

KépKép
winchi
 
 


Winchi, lehet, tényleg azt kellett volna. :lol: A pasas nekem bűzlik, még arra sem vette a fáradtságot, hogy a férjemet visszahívja. :evil:
Jó az ajándék, férjed biztosan nagyon fog örülni neki. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Ma délutáni alvásunk 8 perc. :( Hiába, a 2 együtt nem megy. :cry:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze: Hát a 8 perc az tényleg nem sok!

Réka éjszakai alvása éjféltől tartott 7-ig kisebb megszakításokkal. De már fél 10-kor újra aludt, és délben kelt fel. De azt hiszem megvan az oka: újabb fogak. Én nem értek hozzá, mi a nevünk, de felül jön kettő szimmetrikusan, ha a középről számolom a negyedik jobb, és bal oldalon is. Elég nagy fogak, szegényt biztos nagyon bántják. Egyébként a felső harmadik fogak kimaradtak. :shock:

Szösz

KépKép
szosz
 
 


szosz!
a negyedik az a kisőrlő, a harmadik meg a szemfog. az később jön majd ki, vagy legutoljára.
ha Zsófinak annyira fájt, hogy nem tudott aludni, csak a nurofen volt a megoldás. a viburcol sem nagy szám. ha azt kapott, nem fájt, és enni is tudott meg aludni is.


beze!
azért jó ah alszik éjszaka. de hogy te megint nem aludtál az a szörnyű.
én elaludni nem tudok. 1kor még nem voltam fáradt tegnap sem. de reggel pedig felkelni... hááát...
de Zsófi 9-fél10től alszik 8fél9ig. ha ébred, akkor általában szomjas. megitatom, betakarom és alszik.
lehet, hogy Lexinek nincsen akkora alvásigénye?
ha viszed mégis alvásambulanciára, ott majd megmondják.

szerintem a bécsi vásár is szép meg a szegedi is!
a szegedi általában a dóm téren jobb, mert a kézműves vásár... hát... igen.
a bécsiről meg nem is szólva.
na majd egysezr... megint.

köszönjük a dicsiket. nagy huncut az én lányom.
szerencsére nem nagyon beteg a Zsófi, még nem is kellett szívnom az orrát. de tegnap jól betakartam és megizzadt. de mélyen aludt, nem takarózott ki. lehet, hogy attól?
Vendég
 


Szösz azok a szemfogak amik kimaradtak azok később jönnek :wink:

KépKép
winchi
 
 


betti!
nekem ismerős. mire mindent kifizettem, már maradt kb 3000Ft a számlámon. és még Zsófi ajándékának az egyik fele sehol.
teszveszelni akarok neki kiskonyhát. edények már megvannak és a baba laptop is.
de miből fizetem ki? egyelőre rejtély...

winchi!
jó a férjed ajándéka!
mihez tudja majd használni? horgászáskor?

az én férjem azt fogja kapni, hogy megcsináltatom a telefonját. de lehet, hogy majd csak következő hónapban. ja meg veszek hozzá egy olyan bőrtokot, amiben nem törik majd be a kijelzője. ez kb 14E lesz...

én elliptikus trénert szeretnék, de mivel piszok carul állunk, meg helyünk se nagyon van, ez a projekt elnapolva.
de már kaptam egy kabátot még októberben. :)

mi nem nagoyn fenyőzünk. 2-3 ágat szoktunk venni, hogy azért mégis legyen. van pár díszünk, meg veszünk hozzzá szaloncukrot.
rátesszük az égőket, főzök valami finomat és kész. vacsi után pedig ajándékozunk.
de mindezt még karácsony előtt, mert szenteste anyósnál leszünk már, utána megyünk 26án anyumékhoz. aztán megint anyós és utána jövünk vissza fehérvárra.
Vendég
 


Winchi: hihi, párom ajándékát várom én is, már ki van fizetve. Külső-belső hőmérő is páratartalommérő, csak még mindig nem tudok linkelni. Ez nem hordozható, de csak itthonra terveztem.

Beze: 8 perc :shock:
Vendég
 


Anyany: hát így tényleg nem sok értelme van fenyőzni, ha nem is lesztek otthon.

Krisztina: én is emlékszem ám rád! Jó, hogy jöttél! :wink:
Dorcsikám is inkább autózik, meg állatokkal játszik, hisz ezt látja Levitől, de néha tologatja a babáját is a kocsijában.
Én is azt mondom, Levivel alig láttuk a dokit, csak a kötelező státuszokon, most meg folyton betegek.

Szösz: milyen színű lesz a házatok? Akkor már nem sokára tény0gfjbvleg kész. Na ebbe már Dorcsi is beleírt.

txdesswswsssgh bgbggggggggggggggggggggggggggbhnibjs y
Vendég
 


Olivérnek marslakócskákat adok, Lottinak pedig Cebion multivitamint. Szombaton kezdtem adni.Remélem valamit használni fog. Oli étvágya katasztófa, normális főt kaját szinte nem eszik. Csak joghurt, gabona karika tejjel, meg ilyesmi.

Lotti kivételével be vagyunk oltva. Elöször én sem akartam, de aztán a védőnő győzött meg. Most már Lottit is beszeretném, ha betölti az egyet.

Ajándékot csak a gyerekek kapnak. Egymásnak már régóta nem veszünk semmit. Viszont a tesóméknél nincs gyerek, ott kellene valamit, de túlzásba nem tudjuk vinni. Egy üveg ital és valami kozmetikai csomag. Apukám szokás szerint "nekem nem kell semmi, rám ne költsetek" . Anyós: tölem meg nem kap semmit, max ha a fia vesz neki valamit.

Én még nem voltam ilyen karácsonyi vásárba, de biztos nagyon szép lehet. És meghozza a hangulatot.

Kép
Kép
rhkrisztina
 
 


Sziasztok Lányok!

Megint nagyon sokat, és sokan írtatok. Nem nagyon van időm visszaolvasni, de majd igyekszem.

Szerdán bevittem Dorkát a dokihoz, hogy oltsa be. A védőnő nem igazán javasolta, de a doktornéni nem szólt semmit, csak nem volt oltóanyag, így holnap kell visszamennünk. Szóval mi is oltatunk. Azt mondta, karácsonyra már kialakul a védettség. Ez jó, mert úgyis sokan leszünk a maminál ünnepekkor, remélem így nem kap el semmit.
A házimunkával is jól el vagyok maradva, szóval kicsit összecsaptak a fejem felett a hullámok. Meg persze szaladgálás, rohangálás mostanában.....bevásárlás karácsonyra még hátravan.

Képzeljétek hívtak a munkahelyemről, hogy jövő hét pénteken lesz a karácsonyi céges vacsi, és menyjek el. Tavaly nem voltam, még pici volt Dorka, meg szopizott nem tudtam volna kire hagyni. Most elvileg megyek, tesóm majd vigyáz rá du. míg apa meg nem jön. Az Isolabellában lesz, imádom azt a helyet, és a kajájuk is nagyon tuti.

Ajándék: én elvileg kapok egy telefont, mert a mostanit már Dorka ripityára törte. Még lehet vele telefonálni, de már érdekes dolgokat produkál. Sajnálom rá a pénzt, de mivel már régi előfizetők vagyunk, így elég kedvezményesen megvehetjük.
Apa nem tom mit kap. Gőzöm sincs. Mondjatok már valami jó ötletet pasinak...
Amúgy mi sem nagyon szoktunk már egymásnak, vagyis mindig megbeszéljük, hogy nem és apa mindig meglep valamivel, én meg állok üres kézzel, mint egy hülye....mostmár nekem is kéne valamit sutyiban venni...

Gégéé: nagyon szépek vagytok Emmulival. És igen, még emlékszem az utolsó pocifotódra, és jééé, mennyi idő eltelt azóta, és mintha csak tegnap lett volna. :) Nagyon ügyes a kisasszony, hogy már ennyi mindent csinál! :) Ha nem jönnék addíg, akkor Boldog szülinapot Emmácskának!

krisztina: én is emlékszem rád, gyere gyakrabban,és képeket is hozzál a manókról. Lehet összefüggés a szopi és a betegség közt. Én is úgy vettem észre, miután már nem szopizott hamarabb beteg lett.

beze: aztaaaa, na megy ez az alvás Lexikének. Mit csináltál vele??? :) Én inkább nem írok semmit. Nálunk megint áll a bál éjszakánként. Volt egy idő, amikor csak 2-szer kelt, de megint kezdődik.... persze fogak is jönnek megint... Mikor mentek az alvás amublanciára, ha mentek egyáltalán... Kíváncsi vagyok milyen okosságot tudnak mondani.

any: Zsófi is nagyon édes, aranyos, kislányos. :) Látszik, hogy huncut. :) Én is tesz-vesz-eltem a hintalovat Dorkának.

szosz: de jó, hogy Réka így megszerette a pancsizást. Bízzunk benne, hogy kitart nyárig. :) Remélem hamar befejezik a ház színezését.

winchi: Matyi szívdöglesztő a képeken. Hú, hát jól választottunk vőlegényt! :)

találkozó: nem lehetne valamikor a két ünnep között? Akkor mi is jobban ráérnénk, és már úgy szeretnék mindenkivel találkozni..

Jaffa: nagyon édi Milu a képeken, és torta is nagyon jól néz ki. Hihetetlen, hogy már ő is két éves. :) h1n1 oltást kapott?

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


katinka: mikor mi picik voltunk nálunk mindig úgy volt, hogy elmentünk szánkózni, mamával, papával, rokonsággal, és közben meghozta a Jézuska a fát, meg az ajándékokat. :) Csak egy ötlet, ha van aki segítsen kivitelezni....

naspi: szia, jó régen voltál már te is. Miló pocikája hogy van?

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Mi eddig minden évben kimentünk a bécsi vásárba...de nem hétvégén, akkor tömegnyomi van. Gyönyörű. Az idén kimarad, mert takonykóros időszakban nem kellene szerintem. Egyébként gesztenyén meg forralt boron kívül nem vettünk még soha semmit, nem is azért mentünk, azért elég drága, de a látvány megéri.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Ancsi, igazából én sem tudom. Kíváncsi leszek a maira...Alváslaborba egyelőre nem megyünk, meglátjuk, hogyan alakulnak a továbbiakban az éjszakák.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Köszönyük szépen

beze,de jó reméljük egyre gyakoribb lessz. Nekem Zsófi az elsö 3 órát nyugodtan utána meg sokszor sírdogál csukott szemmel ilyenkor iszik pici teát és alszik. Védönö szerint lehet éhes,de én nem akarom eteni végre leszoktunk a 2-szer 2.5dl tea és 2dl tápiról 2dl teára.

Anyany Zsófinak jobbulást nagyon édik a képek.

Nekünk is műfenyönk van már tavaly óta. Dorka 10 hónapos volt még rendes fenyönk volt hát kész voltam nehogy megegye,lakás tele volt mindig tüsivel,nem tudott rendesen mellette játszani ......

jaffa,lara nagyon ügyik vagytok

ancsi,de jó,hogy hívnak a melóhelyről az enyém némán hallgat és idáig aki gyerek után vissza akart menni nem sikerült el is vagyok keseredve,de majd azért egy probát megér.

Mancsa igen szupi a roller ugy odavolt,hogy neki kell és pár lökés után mindig megunya :cry:

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


na de jó!
most nem olyan sok az albérlet csak a szokásos 80E. de a férjem is levette a fizuját, azaz a maradékot a hitel után. és maradt -8000...
ez hosszú távon nem működik.
mire kifizetünk mindent, addigra elfogy az összes.
még kellene pelenka, meg még haza kellene menni. na meg vissza is. lehet, hogy beteget jelentünk, hogy megvárhasssuk a fizetést...
szép lesz a boldgo új év is... :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Vendég
 


A fadíiszítésel mi is gondban vagyunk mikor. Tavaly lefekvés után hajnali 2-kor végesztünk. Elég bénák voltunk elöször raktuk össze a műfenyöt :oops:

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


anyany átérzem nekünk hitel plusz számlák havonta ugy 160e.
Én is most írkáltam miket kell még venni....

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Szerintetek B-Bip kerékpárt vegyek Dorkának szülinapra vagy inkább már egyböl 12"-ot?

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Ezen rágodunk már apával egy jó ideje,de ha Bip-et veszünk utána nyáron biztos vehetek másikat is nem?

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


De borzasztó ez lányok, hogy normál munkahely és végzettség után napi kenyér gondokkal kell küzdeni.
Pártállástól független elbeszélgetnék az összes parlamenti képviselővel, aki eddig ott ücsörgött mert igen is mindegyik tehet róla, ha jobb, ha bal oldalon szunyókált, hogy itt tartunk.

Betti
Kép
betti0412
 
 


betti!
hiába beszélgetnél velük. ők "kicsit jobban keresnek...

még egy ok, hkogy ma se tudjak aludni...

:cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Vendég
 


zsófi!
sajnos ehhez nem tudok tanácsot adni.
mi úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a triciklit. az auchanban láttunk tök aranyos katicabogaras kisbicajt. lehet, hogy azt próbáljuk majd meg. olcsóbb is, mint a tricikli. pótkereke is van. kb 8ezer.
de Dorcsi már nagyobb.
Vendég
 


Zsófia: Levinek 12" es bringája volt az első, pótkerékkel, de Dorcsinál futóbringát szeretnék előbb. Barátnőméknek van és mindkettő gyereke a futóbringa után simán ment rendesen pótkerék nélkül. Nagyon frankó egyensúlyfejlesztő. Újonnan nagyon drága, de majd használtat veszek.
Ja és Levinek a 12-es után 16-osat vettünk, pont azért, mert hamar kinövi.
Vendég
 


Anyany: semmit nem veszítesz, ha kimarad a tricikli. Levinek sem volt, Dorcsinak csak azért van, mert kaptam kölcsön egyet, de nem igazán toltam benne. Vagyis próbáltam, de miután minden kanyarodásnál majdnem felborítottam, így maradtunk a babakocsinál.
Vendég
 


Amúgy hajtani a triciklit, meg a tekerős kismotort a legnehezebb, mert tökre elöl kell tekerni, a pótkerekes biciklinél meg alattuk van a pedál. Ha belegondoltok milyen fárasztó lenne nekünk is, ha az első keréknél lenne a pedál a bringánkon.
Vendég
 


Na megyek aludni, mert már fárasztó vagyok.
Jóéjt mindenkinek.
Vendég
 


Mancsa, Lara, köszi :lol:

hát igen, sajnos október óta nálunk is mindig van vmi betegség, és még mindig folyik az orra, bár ez már sztem a fogzás miatt van, már egy szemfog és akkor 16 foga lesz a Milónak, már látszik az ínye, h fehérlik alatta a fog, remélem már mielőbb kibújik :shock:

ezek a szalmadíszek jó ötlet, majd keresgélek, hol lehet ilyet kapni?

Winchi, köszi, jó ötletet adtál a fa kikötéssel :wink:

hát igen, sajna a teszvesz és a vatera sem a legmegbízhatóbb

:cry: én is jól megjártam, most meghirdettem újra a gépet, hátha :shock:

anyagiak: pfff, hát mi is elég carul állunk, örülök, ha a Milónak jut ajándékra, meg utazunk is szegedre, szolnokra, szülőkhöz, a házat is megnézzük a két ünnep között, remélem az albérlők nem döntötték szét :shock: fát is kell venni, az is pénz, nem könnyű :wink:

Kép
naspolyácska
 
 


Tricikli azt mi sem dijazuk Dorka ajándékba kapta rokontól és nem tudta tekerni most meg már kicsi nem fér el a lába csak tologatuk mint most Zsófit.
Mancsa igen újonnan 14 alatt még nem találtam.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


triciklit mi a brendonban vettünk, mikor kuponakció volt, ill. beváltottam a pontjaimat, így kb. 10 körül volt az ára :shock: így sem volt olcsó

most karácsonyra kismotort szeretnék a Milónak

Kép
naspolyácska
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?