Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Szokás szerint el vagyok havazva, de mostanában Ámin este 10 -kor alszik el 8 helyett és utána már nem sok kedvem van netezni. Na meg vendégem is volt csütörtökön az unokatesómék Miskolcról.
Velünk minden rendben már nincs orrfolyás sem.
Nálunk a karácsonyi forgatagba van ingyenes kis csihu a gyerekeknek meg körforgó és a héten már 3x voltunk ott játszani. Ámint alig lehet kiszedni a kis autóból.
Ja és kedd éjszakánk szörnyű volt Ámin 3-6-ig nem aludt és a kedves apja, hogy ne nyávogjon tovább a csillárt felkapcsolva kisautózott vele, legszívesebben fejbe vágtam volna :cry:
Persze én sem tudtam így aludni és amikor már Ámin hulla fáradt volt újra visításba kezdett, amit az apja nem tud kezelni. Gondoltam lefekszem vele az ágyba cumisüveg a kezébe és mérgében úgy hozzám csapta, hogy életemben először kicsattant a szám. Persze az ölemben a sötétben 10 perc alatt visszaaludt csak az apja erre képtelen :twisted: :twisted: :twisted:

Joli!
De jó, hogy ilyen álmaid vannak és főleg, hogy értelmezni is sikerült.
Én is szerettem volna néha ha segítettek volna az álmaim, de nem akartak :evil:

Na próbálok tovább visszaolvasni csak gondoltam írok először, mert utána már nem biztos, hogy összejön.
Sajnos napközben esélyem sincs bekapcsolni a gépet, mert Ámin gépfüggő :lol:
Néha magától is bekapcsolja, de nem szeretem. Mi lesz később????

Kép
havacska
 
 


Sajna nem sikerültek olyan jól a képek.



Kép Kép

Kép
havacska
 
 


Közbe írok is, mert később elfelejtem.
Áminnak kibújt a 16. foga is, talán ezért volt a sok nyávogás miostanában.
Mesélés nálunk:
Este amíg issza a tejcsit közbe mesélek ez szertartás, evés közben a tévében mesét néz és válogat nem mindegy, hogy melyiket.
Könyvben a képeket mi is szoktuk nézegetni és mutogatja, de azt hamar megunja sajnos.

Kép
havacska
 
 

 
 

Patr!
Elolvastam a szomorú történetedet, nagyon megható volt.

Ámin se egy díjbirkózó 82 cm és 10,5 kg olyan, mint Ártemisz.
Máté viszont valóban szép szál legény :wink:

Joli! Azt néztem, hogy nemsokára megírod az 1000. hsz-et.

Na most kaptatok belőlem eleget majd máskor folytatom, mert felébresztem Ámint. Lusta malac este megint nem lesz korai alvás.

Kép
havacska
 
 


Sziasztok!


Ez a 38-as csizma és a Peugeot nagyon tetszett! :lol: :lol: Hajrá Joli!



Ámin nagyon édi a képeken! Nálunk nagyon nincs most semmi a városban. Eddig a főtéren volt Aranykapu vásár. Most nem engedték megrendezni. A piac területén van a "vásár", de az alig valami! Ráadásul csak a helyi árusokkal, akiket minden héten látunk a piacon.


Joli! Sikerült vásárolni Télapóra, de karácsonyra csak holnap fogunk. Így is egy vagyont hagytam ott a Tescoban. Karton tej, 5 mikulás csomagnyi édesség. Mosószer! Jázminnak még mindig nem merek mással mosni, csak Persil Sensitiv géllel, öblítő nélkül. És hát nagyon drága! De mást meg nem merek kipróbálni, mert rögtön pöttyös lesz.


Berni! Azért ott még nem tartunk, hogy a konyhaszekrényből kipakolja Jázmin az edényeket! Nem is szeretnék! De a pulton kutat, a kis dobogójára feláll és nyúlkál!


Ma megyünk elvisszük a mikucsomagokat az ikreknek (keresztgyerekek). Csak még az enyémek alszanak!


Csilla! Azért az óvónőknek illene tudni ilyesmiről és persze szólni is. Ha valami ilyen durva dolog történik a suliban, én mindig szólok az érintett szülőknek! Szegény Toncsi!


Mit is akartam még? Nem tudok visszalapozni!

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Berni! Mentoangyal!!!! :D Mar be is szereztuk a szivacsot a szomszedbol. Az ejszakank SZORNYU!!! volt. Lanyok le a kalappal Dorian, Mark, Mira, Mate es minden kismano elott, aki kepes szulei mellett/kozott aludni. Az en gyermekem nem tud. :evil: Eloszor az apja szorult ki az agybol, utana engem rugdosott, tolt, matatott Rebus. A pohar akkor telt be, mikor ramfekudt. Ja, es Rebus beszel almaban, akar csak az apja. :D Ez eloszor rendkivul muris volt, aztan mar kevesbe.
Hulla vagyok a kialvatlansagtol.
De a ma ejszaka! :D

Sly! Sajnos utazoagya senkinek nem volt. Azaz egy hazasparnak igen, de toluk nem akarom elkerni. Valami miatt attol a pasitol nem akarok szivesseget kerni. A ferjem szerint suket vagyok, de ez valami megerzes.
Akkor most jol bevasaroltok. Milyen volt a mikulasozas az ikrekkel?
Jazmin nagyon cukker lehet, ahogy a dobogojaval kozlekedik. Nagyon kis okos am! :lol:

Csillus! Szegeny Toncsi! Nem csoda, ha sirt ovibamenes elott. Ovono nem volt ott, hogy latta volna?! A megtepessel egyetertek, rajta! Te csajszi, hol van Egerben ingyen turi? Ne mondd, hogy lemaradtam rola. :evil:
Boginak es neked gyogypuszik! Gyogyuljatok gyorsan, mert mar mindjart otthon leszunk, hogy talizunk igy? :D De komolyan, gyogyuljatok meg hamar.
Amugy urad mi jot csinal Berlinben?

Mariann! Edes nagyon Amin! :D Rebus is ult mar ilyen gyereksorgon, neki is nagyon tetszett. Ugy csavargatta egy kezzel a kisauto kormanyat, mint a nagyok. :lol: Sajna gep nem volt nalunk, nem tervezett program volt. En mondjuk halalra izgultam magam, hogy kiesik, mert en nem fertem fel melle.

Pat, Joli! :lol: Vegul is jobb elobb megvenni, mint soha. :lol:

Meg akartam valamit...

Kép
atina12
 
 


Aha!

Berni! Remelem nem estek bele a hanyasos-hasmeneses trutyiba. Dorko jol van?

Pat! Ez a szintanitos dolog nekem nagyon jol hangzik. Ez utan en is utanajarok. Amugy itt nem tudom van-e miku. Husvet itt is van tudom, de nincs locsolkodas.

Megyek, Rebus ebredezik.

Kép
atina12
 
 


sziasztok!
pat!
azért írtam,h lehet,Dodó kivétel az alvásal,hol itt alszik,hol ott.de szerintem nála nagyban döntő,h du.a hálóban alszik,így az nem akkora kiváltság :) a könyv:deákné-gyermekjátékok az első évekre.szerintem csúcs!én már kitaláltam,h minden 7en új játékkal játszunk. :lol:

Kép
berni1
 
 


joli!
én megértelek,mi a yale-re írattuk be,biztos,ami biztos :lol:

ancsa!
azért az hozzátartozik,h mi sem alszunk 100%osan,ha D.velünk alszik,de nem szokik át szerencsére.ha sokat mocorog és már idegesít,akkor vissza szoktam vinni és általában szépen elalszik,tehát én is arra következtetek,h neki is ott kényelmesebb.amúgy ma éjjel is "átjött",mert sikerült felébresztenem éjféltájban,mikor bekapcsoltam a riasztót és mivel elütöttem,hangosan csipogott :roll: persze azonnal felsírt,nekem meg nem volt energiám altatgatni :oops: én mondjuk jól aludtam,mert "átmászott"az apja térfelére,én meg elnyújtózva alhattam 8) :lol:

Kép
berni1
 
 


Minden gyerkőcnek és szüleinek KELLEMES MIKULÁST
KÍVÁNOK INNEN VAJDASÁGBÓL!!! :wink: :wink: :wink:
Kép

Ui.--hozzánk már reggel 6-kor megérkezett :wink: :wink: :wink: :roll: :lol:

Kép
Kép
szintus
 
 


Sziasztok!

Mariann, tényleg nagyon bosszantó, ha az apja teljesen másképp neveli a gyereket. Nálunk a másik irányba voltak nézeteltérések és én annyira meg tudok sértődni miatta! A képek jól sikerültek :) Legalábbis látunk benneteket és az a fő! Gratulálunk a sok foghoz! Ezer hsz? Hááát... én is gépfüggő, mint Ámin :lol: Vagy csak társas lény? Én ikertesó mellett nőttem fel, mindig volt társaságom. Aztán amikor férjhez mentem olyan jó szomszédi közösség volt ott, hogy alig bírtam otthagyni. Itt meg alig van valaki, akivel néha szót váltsak :(

Sly, felénk is szokás az ajándékozás s a keresztgyerekeknek. Persze így 700 km távolságból elodázódik a találkozásig. Pedig a gyerekek jobban örülnének, ha nem együtt kapnák meg a mikulás és karácsonyi ajándékokat.

Ancsa, hogy telt a ma éjszaka? Ismerem én is azt az érzést pár emberrel kapcsolatban, hogy legszívesebben elkerülném őket, nemhogy szívességet kérjek tőlük.

Csanád tegnap délután keveset aludt és az esti séta után azonnal kidőlt vacsora, pizsi, fürdés nélkül. Persze azért később a tejét megitta félálomban. De éjszaka felébredt a köhögés miatt, akkor átöltöztettem - muszáj volt tisztába tenni -és úgy kiment az álom a szeméből, hogy majd két órát forgolódott. De a kis szentem olyan ügyes volt, hogy fekve eljátszogatott a plüssállataival és ha nem lennék olyan érzékeny az ágya felől jövő minden apró zajra, akkor akár aludhattam volna nyugodtan is. De reggel kárpótolt, mert csak fél tízkor kelt fel! :)

KépKép
Kép
el..né
 
 


Sziasztok!
Mariann,örülök,hogy írtál! Látom potyáztál egyet te is a körhintán!!! :lol: Jobbulást a szádnak,nem semmi mit tudak okozni ezek a törpék! :? Sajnálom,hogy az éjszakai problémákban (sem) vagytok egy hullámhosszon Houval. :( Bár ebben az én férjem is kutya...az sem jó,ha sírni hagyom a gyereket,de az sem,ha közénk vesszük!Akkor mi a frászt csináljak? Mondjuk szerinte pl. ringathatnám,míg vissza nem alsizk! :?

Szintus!
Köszi a jókívánságokat,de ennyivel nem rázol le minket!!!!Tessék írni magatokról!!!!! :wink:

Na Sly!
Megvolt a karácsonyi vásár? Mit kapnak a gyerekek???Olyan kiváncsi vagyok!! Mi kedden hazaúton bemegyünk a Guliverbe (csak a férjem nem tudja még :lol: ) és szétnézek a rajztáblák között,meg hátha látok valami mást is. A kisebb keresztfiunknak is kellene valami.
A férjem fia PSP-t kért! :evil: :evil: No comment!!!..mondjuk nem kap,de azért ezek az igények így 12 évesen!!! :evil:

Ancsa!
Sajnálom az éjszakát,de hát ugye nem vagytok ehhez hozzászokva,ő is már megszokta a saját kis kuckóját! Hátha majd ma éjjel a szivacson!! :)

KépKép
Kép
patricia83
 
 


sziasztok!
na most aztán nem volt pörgés :(

szintus!

nektek is szép mikit! :)

tegnap lemaradt a "rémtörténet" :cry: ami lelkileg kikészített :shock: :
este megérkezett hozánk a mikulás tesóm személyében.Dorkó szaladt ajtót nyitni sikongatva és mikor meglátta,h ki áll ott,elszaladt és bebújt az apja ölébe.pedig tesómon farmer,piros ing,vattaszakáll és mikisapka volt csak.de ez még nem minden,mert Dorkó elkönyvelte,h ő fél a Mikitől,úgyh átölelte a nykam,sírt és rá sem akart nézni.próbálkoztunk mindennel,de nem vált be.ekkor a sógórnőm elkezdte mondogatni,de vagy 100x egymás után,h akkor elviszi az ajándékot a mikulás.már ott tartottam,h ráüvöltök,h akkor vigye b...meg!de próbáltam Dorkót nyugtatni.leültem vele a kanapéra,ő belefúrta a fejét a nyakamba ésfel sem nézett.ekkor a tesóm(tudom,h jószándékból)megfogta a kezét.Dodó felnézett és zokogni kezdett és úgy remegett,mint a nyárfalevél :cry: :cry: na itt megszakadt a szívem,tudjátok,milyen vok :cry: :oops: hamar elkűldtük a Mikut,de még hosszú ideig,ha hallott vmi hangot ölbebújt vkihez.és kapott tőlük egy plüssmikit és még attól is sírógörcsöt kapott.(mérgemben,mikor elmentek,bevágtam a sarokba :oops: )engem ez tényleg megviselt,mert én még iskoláskoromban is rettegtem a Mikulástól és nem tudtam volna megmondani,miért.na,tessék itt a válasz. :?
no Joli,szépen leírtam :cry: szal én még ma is lelkiismeretfurdalással kűzdöttem és,ha csak a tegnapi esetre gondoltam,csak remélem,h elfelejti.

Kép
berni1
 
 


pat!
én is keddre terveztem a gullivert,bár nem tudom,mikor,mert csomagot várok,csak,ha megjött,akkor tudunk menni.azért este írj,h tényleg jól láttam-e a táblaárakat,mert mi is azt tervezzük a keresztgyerekeknek.

Dorkónak hozott a Miki mesekönyvet,korongfűzőt(amit az új könyvem alapján továbbfejlesztettem,az most a kedvenc játék.ha vkit érdekel,leírom szívesen,bár nem hiszem,h nagy szám,csak nekem :) ),csokimikit,sok gyümit(a csoki és a gyümi közül a narancs-banán gyümikompozíciót választotta :lol: anyuci örömére),apukának meg távirányítós autót,amit azért Dorkó is kipróbálhatott és őszintén mondom,hamar megértette,h kell használni :D meg a padlásról le kell szedni a montessori tornyokat is,mert az fennmaradt :oops: és karácsonyra anyóséktól kap konyhát,csak ki kell választanom.esküszöm csajok,úgy örülök,mintha én kapnám :lol: hüle vagyok,mi?így meglesz a hintaló,a konyha is :lol: tudom,h szét fog forgácsolódni,de most tényleg mindenhol ez neki a favorit

Kép
berni1
 
 


Sziasztok!


Egész nap nem voltunk itthon, vásároltunk Debrecenben karira.

Reggel így fogadott Roli, alig hogy kinyitotta a szemét: " anya!!!! A Télapó mégis teszett csomagot a csizmámba! "!!!!! Annyira örült! Öröm volt nézni, ahogy bontogatták a csomagokat! Van egy évre való édességünk!


Aztán összekaptuk magunkat és mentünk Debrecenbe! Jázmint nem vittük, mert csak nyűgösködött volna az egész napos vásárlástól. A gyerekeknek mindent megvettünk. Jázmin végül hintalovat kapott, mást nem tudtam kitalálni. Meg egy asztalt, amin kis zongora van, meg bizgentyűk, amiket lehet lapozni, nyomkodni stb.

Roli kap majd egy nagy vödör legot ömlesztve. Van benne jó sok kerék! Playstationt vettünk neki használtan, az egyik volt csoporttársamtól. Szegény! Alig ismertem rá! Legalább + 30 kiló van rajta. Nem jön nekik össze a baba már 1.5 éve és a sok gyógyszertől csak hízik! Annyira szeretnének már, remélem hamar összejön nekik! Mindenük megvan már, full gazdagok, nagyon rendesek....... Sajnálom nagyon!


Az ikreknek és keresztlányomnak is megvettük az ajándékokat. Meg még anyunak sikerült venni egy kártyafüggetlen telefont. A legegyszerűbb, még kamera sincs benne, de neki nem is kell.


Még lesz egy körünk, amikor a felnőtteknek vásárolunk. Lejártam a lábam. Jázminnak annyira nem találtunk értelmes dolgot. Ja még ruhát is kapni fog!

Holnap meg munka. fáradt vagyok, a lakás úszik a rumlitól!

Roli nagyon élvezte a vásárlást! Két perc alatt benyomott egy egész sajtburgert! Annyira imád a Mekibe menni! Mi kínait ettünk. Nagyon finom a szezámmagos csirke.

Készültek képek is, amit tesóm átküldi, mutatok párat! Igaz csak Roli van rajtuk.

Az autónkban is elromlott valami stabilizáló kar vagy mi a szösz, de most kb 10 ezerből megússzuk a javítást! Megy, csak irtóra kopog!


Na mit gondoltok, mit csinál Gyuri? Játszik a Playstationnal! Tudtam én, hogy Roli nem fog vele tudni játszani! Túl kicsi még! De apa élvezi!



Ezt bemásoltam a Tanyáról, mert nem volt kedvem újrafogalmazni! Bocsi, ha valamit ti már tudtok és újra kell olvasni!



Berni! Jaj szegény Dorián! Roli is fél a Télapótól! Kis butuskák!

Ja Patri! Még kap Roli emeletes garázst, lego traktort, szétszedhető Verdás autót, Transformers Autobotot. Fa vonatszettet sínnel. Kb ennyi, ami most eszembe jut! Ezeket persze nem mindet tőlünk, hanem összesen, nagyszülők, keresztszülők, tesóm, stb.

Kép
szly27
 
 


Sziasztok Mindenki!

Nemsokára díszítjük a fát, meggyújtjuk a gyertyákat és örömmel figyeljük majd, amint a gyerekek mohón bontogatják az ajándékokat.

Addig viszont még van pár hét! Nyitottam egy topikot, gyertek, ötleteljünk, készüljünk a Karácsonyra együtt! Mert biztos, hogy mindenkinek van legalább egy olyan remek ötlete, ami másoknak nem jutott eszébe.

http://www.babanet.hu/tarsalgo/viewtopi ... t=&start=0

Üdv, és mindenkinek jó ráhangolódást, készülődést:

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Hello!
Sly!
Ez aztán a nap!!!Jó kis vásárlást rendeztetek,ügyesek vagytok!

Joli!
[quote]C írta:sanád tegnap délután keveset aludt és az esti séta után azonnal kidőlt vacsora, pizsi, fürdés nélkül. Persze azért később a tejét megitta félálomban. De éjszaka felébredt a köhögés miatt, akkor átöltöztettem - muszáj volt tisztába tenni -és úgy kiment az álom a szeméből, hogy majd két órát forgolódott.

Ezt mintha szó szerint én írtam volna!!!! :shock: Nálunk Mira 8-kor dőlt ki,a kezemben!Majd fél 11-től vagy 1,5 órát ében volt,de én végül közénk vettem! :oops: És ő is negyed 10-kor kelt! 8)

Berni!
Elég szörnyen hangzik ez a miku-story! Talán ha a"kedves "sógornőd annyira nem erőltette volna ezt az aji-elvivős dolgot,még meg is tudod nyugtatni! :evil: amúgy meg ne is törődj vele,jövő decemberben majd szűk családi körben ünnepeltek,és Dorián addigra biztosan mindent el fog felejteni!És lesz rá egy éved,hogy könyv alapján "összebarátkoztasd" Dorián a Mikuval! :wink:
Engem érdekelne a játék,írd le! Sőt a könyv is,utána fogok nézni!

Egy esti Márk-száj,amin behaltunk!
Valahogy szóba jött beszélgetés közben a meztelen csiga.Pont a gép előtt ültünk,kerestem neki a YouTube-on egy videót a csigáról.Elég vicces volt..na mindegy. Ismeritek a YouTube-ot,oldalt egy oszlopban még vannak egyéb kapcsolódó videók.Egyszer Márk megszólal:
-Anya,ezt még megnézhetem??Anya,anya,ezt az ÖLTÖZÖTTcsigásat!!!!
:lol: :lol:
(éti :lol: )

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Ja, hozzánk idén nem látogatott el személyesen a miku,és bár eredetileg úgy volt tervezve,hogy ma reggelre pakolja telia cipőket,Márk annyira türelmetlen volt,hogy a miku megszánta és már tegnap este meghozta az ajándékot!!!Volt nagy öröm! Márknak főleg Mira könyve jött be! :?

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Joli!
Te csináltál valami extrát,hogy 2 kicsi+ 1 nagy vonalzód is elfér? Nálam 2 kicsire már azt írja ki,hogy túl hosszú aláírás! :evil: ...pedig még Karácsonyit is akartam! :(

KépKép
Kép
patricia83
 
 


...a fényképek miatt van! :evil:

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Maszat betaknyosodott - vagy az oltástól, vagy valamit megint elkapott... szóval már megint nem vagyunk használhatóak.... Ááááááááááááá És remélem, Karácsonyra már rendben lesz, mert elmennénk az ünnepek közt pihizni, de beteg gyerekkel én nem indulok el...

Pat, Márk dumája hatalmas :) A jólöltözött csiga :lol: :lol: :lol:

Berni: az én fiamnak sem jött be a csoki :roll: És ennek én is örültem :) (na nem azért, mert több marad nekem)

No, most ennyi fussa.... pusz, jövök még (tegnap írtam egy jó hosszút, aztán ráfrissítettünk az oldalra... elszállt mind én meg nem emlékszem már miket írtam...)

Ja: Mariann, nálunk is nagy különbségek vannak a problémamegoldási módszereink közt Gyurival... és van amikor csak az apja tudja megnyugtatni. Evvan. Végül is az apja ;) Gratula a rengeteg fogacskához!

Körkérdés: Hol tartotok fogacskailag? (Máténak 11 foga van)

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Sziasztok!

Réka! Jázminnak 16 foga van!

Most rohanok, így csak néhány képet hoztam!

Kép Kép Kép Kép

Kép
szly27
 
 


Az én tündérem idehozta a porszívót, az orrcseppet, az orrszívót. Kihúzta a kábelt és mutogatta az orrát. Amikor erre én az ágyra fektettem, sírva fakadt és el akrt szaladni. Édesem már rájött az összefüggésre, de annyira fél az orrszívástól.... ezek után végigüvöltötte a szívást, majd cicit kért. És végre tudott szopizni. (Szortyogott rendesen. Nálatok kiszívja teljesen a cucc és én vagyok béna, vagy ez az orrszívás ennyit tud? Nem mintha nem két tonna trutyi jött volna ki a gyerekből...)

Joli! MI a helyzet nálatok?

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Szly, nagyon édesek a gyerkőceid! Roli is annyira nagyfiú már...

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Sziasztok!

Pat, szépek a vonalzóid! Ja és a gyerekeid is rajta :lol: Jól néztek ki a múlt hetiek is, észrevettem, csak nem volt érkezésem lereagálni. Én rengeteg vonalzót kipróbáltam, de csak ebből a fajtából fért el három.
Öltözött csiga!:lol:

Berni, sajnálom a Mikulásos sztorit! Csanád csak a bábú Mikulásoktól fél, az "igazi" emberektől nem. Igaz nem is nyúlt hozzá egy sem :) Dorkó aztán nem szűkölködik játékokban!

Szly, jobban tetszik az "itteni" stílusod! :) Olyan hírközlés jellege volt a bemásoltnak. De az igaz, hogy tényleg sok információt közölt :D Tutik a képek!

Réka, gyógyulást kívánok Máténak! Ma még én sem vittem bölcsibe Csanádot, hogy múljon a takonykór! Neki is 16 foga van! Ő bírja az orrszívást, de jócskán marad még benne sajnos.

Több mint száz álláspályázat után megértem, hogy behívtak egy interjúra! :wink: Majdnem száz jelentkező közül 15 embertől kértek plusz információt, azt már nem tudom, hogy ebből személyesen hányat hallgatnak meg.

KépKép
Kép
el..né
 
 


Sziasztok!
Nem volt ma olyan igazi a pörgés! Hiányzók,ritkánírók gyertek!!!

Joli!
Hurrá-hurrá-hurrá!!! Végre,jajjdejó!!És mikor mész?? Nagyon szorítok,biztos sikerülni fog!!!! :D

Réka!
Sajnálom,hogy Máté megint "benne van a tutiban"!!! :evil: Pedig ő még nincs is annyit gyerektársaságban,nem? Én is írtam múltkor,hogy Mira visít az orrszívásnál (és Évi kérdezte is,csak asszem nem válaszoltunk :oops: ,pedig én akartam-szóval,hogy nem tudja egyedül lefogni Vincét.) Nekem korábban Márk segített,mert apuci elvből nem kínoz gyereket :evil: ,de megfejtettem a bonyolult elméletet!!!Oda kell adni a gyerek kezébe az orrszívót!!!Mirának csak mondani kell,h megyünk orrot szívni,már rohan a cuccokért,és csapkodja a porszívó tetejét!!Ha ezt nekem valaki korábban mondja nem hiszem el!!!Azért az is hozzátartozik a dologhoz,hogy ha hagyni akarjuk,gyakrabban kell csinálni,és bizony a saját orrunk is"kezelésbe lesz véve"! :lol:
Mirának teljesen 6 foga van kint,és további 5 különböző stádiumban!

Sly!
Szuperek a képek,Roli nagyon helyes kis pasi!!!És szép család is vagytok!!Jázmin meg egy kis angyal,meg az a tincs! :D

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Valami más... :(
Tudjátok holnap megyünk haza.Családlátogatás miegymás.Anyu ma hívott,hogy mama nagyon beteg. (tudjátok,már írtam,hogy áttátes rákja,hatalmas fájdalmai vannak,és nagyon le van fogyva...) Azt mondta anyu,már csak 20 kg!!! :shock: Ez döbbenet.És képzeljétek azt üzente,hogy (most megy kórházba) ne látogassuk meg,hogy ne lássuk ilyen állapotban!Az egy dolog,hogy én mindenképp bemegyek,de szerintetek mi legyen a gyerekekkel? :idea: Lehet (és ezt nagyon sz@r kimondani :cry: :cry: ),hogy utoljára látnák a dédit.Mira még nem sokat értene a dologból,de azért Márk már csak 3,5 éves,neki azért már vannak sejtései,meg állandóan kérdezget is.Azt sem akarom,hogy valami végleges negatív nyomot hagyjon benne,de talán a dédinek jól esne ha láthatná őket.talán kicsit javulna az állapota :cry: :cry:
mit csináljak lányok???

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Jó reggelt!

Pat, jó lenne Márk találkozzon a dédivel, hogy ne az maradjon meg neki, hogy aki kórházba megy, azt már nem is látja többé, és ha látja, hogy nem olyan, mint volt, beteg, akkor talán később jobban elfogadja, hogy meghalt. Mi felnőttek is azt dolgozzuk fel nehezen, ha olyan ember hal meg, akinek semmi baja nem volt, amikor utoljára láttuk. Én mindkét szülőmmel úgy voltam:( Ha lehet akkor először nélküle kellene találkozz a dédivel, megbeszélni vele a dolgokat, hogy ő se érezze azt, hogy teljesen semmibe veszik az akaratát.

Én írtam az orrszívásról minimum kétszer. Most már egy teljes napja nem kellett szívni :) Pénteken délben lesz az állásinterjú. Korántsem biztos, de én annyira szeretném! 4 órás pénzügyi asszisztens, a munkaköri leírás csupa szeretem dolgot tartalmazott.

KépKép
Kép
el..né
 
 


Sziasztok!

Joli
Drukkolok az álláshoz! Jól hangzik nagyon! Nekem is tetszene. Az is szimpatikus, hogy csak 4 órás, bár így azért a pénz nem annyi, mintha 8 órás lenne, de legalább maradna időd a gyerekekre.

Patr
Szegény dédi, nagyon sajnálom! Nehéz kérdés, hogy bevidd-e a gyerekeket a kórházba. Érthető, hogy nem akarja, hogy így lássák, de lehet, hogy mégis jól esne neki, ha láthatná a gyerekeket. Az is benne van a pakliban, hogy Márkban negatív nyomot hagyna, meg abban is van igazság, amit Joli írt, hogy így később könnyebben megérti, hogy a dédi meghalt.

Réka
Jobbulást Máténak!
Máténak én nem tudnám kiszívni az orrát, mert nagyon sír a porszívótól, és szerencsére még nem is volt rá szükség, illetve kisebb korábban volt, amikor nagyon beszáradt az orra, de nem tudom mi lesze velünk, ha benáthásodik.

Nekünk 10 fogunk van teljesen kint, 3 meg most bújt ki, azoknak még csak a hegye látszik ki.

Szly
Szuperek a képek!

Mariann
Nagyon édes Ámin.
Mátéval is előfordul, hogy éjjel felkel, és nem akar visszaaludni, de a játszunk vele dolgot én is ellenezném.

Berni
Rosszul hangzik ez a mikulásos sztori. Máté nem találkozott egy Mikuval sem, szerintem hasonló lett volna a reakciója, majd jövőre.
Jövőre meg Dorkó biztosan elfelejti, van egy éved, hogy felkészítsd rá, és biztos nem fog tőle már félni.

Ancsa
Milyen volt az éjszaka?
Mi nem tudnánk a gyerekkel együtt aludni, túl kicsi az ágyunk ehhez. Máté szobájában van két heverő, én szoktam átköltözni hozzá, ha nem tudom visszaaltatni. Van, hogy egyész héten se kell költöznöm, aztán a következő héten meg minden nap.


Mi azért kelünk korán, mert nagyon korán fekszünk, de azért pár hete még elaludt 6-ig, sokszor fél 7-ig is, most meg beállt erre a hajnali fél 5-ös kelésre, és hiába alszik el később, akkor is felkel olyan korán, és nem is alszik már vissza.

Az én fiamnak bejön a csoki. A mikut már papírostol meg akarta enni. Elég sokat kapott, de csak egyet hagytam, hogy megegyen, a többi szülői felügylet alá került.

Nincs valami jó ebédötletetek, amit szeretnek a gyerekek? Máté nem eszik meg semmit, ami kanálról jön, illetve megeszik, de csak a krémtúrót, azt meg azért ne egye túl sűrűn. Azt eszi, amit meg tud fogni, de azt sem mindig. Tegnap már sonkás, sajtos párnácskákat sütöttünk neki, abból megevett egy párat, és mégis volt benne egy kis husi. Most meg főzöm neki a tejberizst, az meg legalább risz, és remélem, hogy eszik belőle, ha krémtúrós dobozba teszem. Nagyon nem akarom átvágni, így főzeléket nem tennék krémtúrós dobozba, de azért a tejberizst szokta szeretni.
kittina30
 
 


Sziasztok!

Erre mifelénk nagyon ramaty idő van... Mivel esik az eső, kocsiban altattam Vincét, és otthagytam, de a szobából pont rálátok!

Réka!
Máténak jobbulást, remélem csak egy "sima" takonykórral megússzátok! Erre már én is kíváncsi voltam, mert nálam orrszívás után is ugyanúgy szörcsög, mintha le se szívtam volna, ráadásul még orrcseppet is kap ilyenkor általában... :roll:

Pat!
Én már próbáltam, amit írsz, de nálunk nem jött be, így marad a kínzás! Mondjuk, mivel ilyen nehéz, egy nap csak 2x szívom az orrát, szerencsére, eddig nem ment a fülére.

Most amúgy már jól vagyunk, a fent leírtak múlt időben értendők. Én nyugodtabb vagyok, mióta megkapta az oltást, remélem így megússzuk a H1N1-et.

Én most nagyon szégyellem magam, de nem tudom, hány foga van Vincének... :oops:
De ha felébred, bizti megnézem, csak olyan nehéz benéznem a szájába! :? Violával anno pontosan vezettem a bébinaplót is, most Vincénél talán fél éves kora óta elő sem vettem. Lelkiismeret-furdalásom is van miatta! :oops: :roll:

Joli!
Remélem összejön az állás, nagyon drukkolok!

Kittina!
Engem mondjuk az se zavar, ha a húslevest kézzel eszi, szóval nálam nem akadály, hogy "kanalas" az ebéd! :) Úgyis mindent úgy eszik, ahogy akar, múltkor szépen "kihalászta" a húslevesből a répákat, van amikor a tésztát szedi ki belőle, és azt eszi, aztán fogja a kanalat, és eszik a levéből is... Én már régóta nem etethetem, mindent egyedül akar csinálni! De könnyen tisztítható műanyag tálcás az etetőszékünk, így nem problémázok rajta. Most is éppen olyan korszaka van, hogy ált.ban kézzel eszik, de van amikor mindent kanállal akar, még a palacsintát is! :wink:

Vince is szereti a csokit, de nem én, hanem a nővére rontotta el! :oops: Nálunk is én adagolom, mert ha pl. elölhagynám a télapókat, már egy se lenne! :? :oops:

Gabi, nagyon eltűntél, azért jelentkezz néha, hogy ne aggódjunk...Sok +++++++++++++++++++++, és ölelés neked!

Felébredt Vince, és indulnunk is kell az oviba, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Még lemaradt, hogy nekem is tetszenek Pat vonalzói (Lilypie-al u.az volt a gondom :? ), és Szly ti is aranyosak vagytok a képeken, Roli nagyon jófiú lehetett, h. még fagyit is kapott!

Rohanok, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Hali!

Én is még mindig köhögök, de már nagyon unom. Bogi is ma még kapja a gyógyszert, de már csak reggel köhögött 1x, azóta nem. Remélem, mire összejön a tali, 100%-osak leszünk. Mióta szedi az antibiotikumot, folyamatosan megy a hasa, naponta kb.7-8x peluscsere és MINDIG kifolyik, megőrülök. Folyton öltözködünk. Remélem, holnaptól megszűnik. Tegnap előtt fürdéskor kimentem a fürdőből, mire visszamentem öntözgette a vizet a pohárkáiból és a vize tele volt, zöld híg szmötyivel. Hurrá!

Boginak is 16 foga van, de a fogmosás nem igazán sikerül, egyáltalán nem hagyja. Ő meg csak kiszívogatja belőle a vizet :? .

Évi én szoktam néha szívni Bogi orrát egyedül. Elég drasztikusan, de másképp nem megy. Szóval hanyatt fektetem, fölé térdelek, hogy a 2 kezét a testétől ne tudja felemelni és így az egyik kezemmel tartom a fejét, a másikkal meg fogom a gépet.
Én sem vezetem igazán Bogi naplóját :oops: .

Ancsa, Ti mikor érkeztek Egerbe? Valamikor a héten, ugye? Éjszakák jól telnek?

Berni, írhatsz jó játékokat a könyvedből. Egy időben nagyon meg akartam venni, csak pont nem lehetett kapni. Utána meg már el is felejtettem.
A színtanító könyvről jut eszembe, én tettem egy dobozba csak piros egy másikba meg csak zöld színű dolgokat. Talán még jobb is, mert jobban megtapasztalja mint könyvből, ki-be pakol, hozza viszi. Bogi is nagyon szereti a tornyait.
Elég szörnyű lehetett a mikus dolog. Szegényke. Én sem kértem élő mikut hozzánk (bár inkább Toncsi miatt). A múltkor ahogy meglátta a télapót, szaladt hozzám, fel a nyakamba. Bogit nem ijesztette meg.
Érdekes, másnap viszont az oviban, nem félt a mikutól, énekeltek neki, megköszönte a csomagot (ez meglepett :shock: ). Csak mesélt és mesélt, édes volt.
Ma már megint nem sírt az oviban, hogy mitől függ?

Kriszti, Bogi is szeret kézzel enni, picit matat a kanállal, de utána kézzel folytatja. Én sem etetem már.

Pat, azt hiszem, én nem vinném be a kórházba.

Joli, szorítok az interjúhoz!

Nálunk is bejön a csoki, bár annyira nincs oda érte, csak amit szeret. Akármilyen csoki nem jó 8) . Kapott egy telefont, azóta le se teszi, csak zenélteti és sétál vele körbe-körbe.

Ti fogtok sütni mézeskalácsot? Nincs valami tuti receptetek? Az enyém, nem lett valami puha 2 éve :? . Idén újra próbálom.

Szly, miféle tanyáról :shock: ? Ezt nem értem. Nagyon jók a képek. Mindjárt téli szünet!!!

Szerintetek az normális, hogy már 5 hónapja nem szoptatok, de tüszőéréskor mindig jön pici tej???

No, pá!

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Mindjárt elkezdek visszaolvasni, míg N alszik.

Kicsit se bánjátok, hogy nem jöttem mostanában, egy dühöngő őrülttel úgysem tudtatok volna mit kezdeni. :oops: :roll:

Végülis eget rengető baj nincs, "csak" az, hogy 3 hete beteg az egész család, az, hogy én 5 év után elmentem a háziorvoshoz antibiotikumért önmagáért beszél.
Ami kiverte a biztosítékot nálam az az, hogy tavaly végig szívtuk az egész telet, sőt az első tavaszi hónapot is, rémálmaiban ne jöjjön elő, amit októbertől áprilisig kiálltam a két beteg gyerekkel, marhára megviselt fizikailag, agyilag.
Most hogy megint elkezdődött behergeltem magam, hogy tuti megint nem lesz vége 6 hónapig, és reggeltől estig néztem, ahogy teleköhögik a lányok a lakást bacival, úgy meg aztán naná, hogy valamelyikünket mindig ledönti a lábáról a betegség, ördögi kör. Mikor egyikünk jobban lett, kezdte a másikunk. A kicsi sokszor úgy köhögött, hogy hányt is, adhattam neki bármit, csinálhattam bármit nem kapott levegőt az orrán, sok éjjel volt, hogy egész éjjel fent volt, reggel fél6kor !!! aludt el, Livi pedig a bezártságtól a szokottnál is kibírhatatlanabb volt, egész nap a veszekedés ment.
Olyan depis tudok lenni ezektől a dolgoktól, hogy élni sincs kedvem.
Mostanra már csak én vagyok beteg, L ment tegnap már oviba, Nóri is majdnem százas, és így, hogy végre szedek gyógyszert már én is jobban vagyok. (Azt hittem tüdőgyuszim van, nagyon fájt a mellkasom, úgy köhögtem, hogy két emelettel feljebb hallották éjjel a szomszédok.)

Írni írhattam volna, de mivel olvasni nem tudtam, mert nem volt hangulatom hozzá (de semmihez máshoz sem), ezért inkább nem írtam, mert nem szeretek úgy, hogy közben nem tudom hogy mi történt, nem tudok semmire reagálni.

Nade mostmár teszünk róla, hogy képben legyek. Olvasásra fel! :arrow:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


[quote="berni1"]g írta:berni1abi!
magunk közt szólva,ha a szívedre teszed a kezed,te is gondolom azért azt mondod,h télen,főleg télen az összes vírus,influenza és minden egyéb "betegség"ellen leghatékonyabban a vitaminok,a gyümik és a sok friss levegő véd.lehet,h van doki,aki megváltja a világot,de tán évezredek óta ezek a leghatékonyabb védelmezők szerintem és nagyanyáink szerint is :D


Igen, igen. Tavaly télig ugyanígy gondolkoztam én is. Csak elbizonytalanodtam. Pontosabban elbizonytalanítottak. Megint csak a gyerekorvosunkra hivatkozok, meg 1-2 médiában megszellőztetett infóra, hogy a vírusok már teljesen mások, mint pár évvel ezelőtt, agresszívek, "intelligensek" (mint a mosópor) :lol: , és egyre kevésbé hatásosak azok a módszerek, amiket ismerünk, alkalmazunk ellenük. Kezd kevés lenni az egészséges táplálkozás, a sok vitamin stb. Őszintén mondom, én annak drukkolok, hogy ne legyen igazuk, de félek, hogy igen. :(
Ja, a másik meg, ami nagyon "megnyugtatott", hogy a vitamin nem az immunrendszert erősíti, hanem a vírust táplálja.
Hát ember legyen a talpán, aki eligazodik.
Mi most ott tartunk, hogy multivitamint nem szedünk, csak tablettás c-vitamint (gyerekeknek cebion) és rengeteg gyümölcsöt, aztán lesz ami lesz.
Már a homeósokból is kiábrándultam, szeptemberben nagy lelkesen elkezdtük a megelőző kúrákat, aztán nesze, marha egészségesek vagyunk. :(

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


[quote="kittina30"] írta:kittina30n meg végre lefogytam, jó sokáig tartott, de most annyi kiló vagyok, mint 10 évvel ezelőtt (53-54), 12 kiló mínusznál járok.


Hú, de ügyes vagy!

Én meg csak hízok, mert embertelen mennyiségű csokit megeszek. A fenekemen, hasamon nagyon látszik. :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


[quote="szly27"]R írta:szly27oli megint elég beteg lett. Nagyon nem lázas, de köhög, taknyos, folyik az orra. Elkapott valamit megint az oviból. Szerintem tavaszig ez lesz! Jövő héten így nem viszem oviba. Majd pénteken beviszem, mert akkor megy a Télapó! Már kezdem egyébként nagyon nagyon unni ezt, hogy három nap ovi után rögtön beteg lesz!


Látom nem vagyok egyedül. :( Remélem hamar meggyógyult, még nem tartok ott az olvasásban.
Az a rossz még, azon kívül, hogy beteg a gyerek, hogy nem lehet vele kimozdulni. És gondolom a többi gyerek is, de Livi meghibban, ha 2-3 napnál többet kell itthon lennie. Ettől meg a szülő is sík ideg, szóval jáááááááááááj az egész. :x

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Gabuska! Orulok, hogy ujra itt vagy. Elhiszem, hogy megviselt, hogy betegek vagytok, de latod, lassan mindenki jobban lesz, te is. Es nem ennyire bedepizni a betegsegtol legkozelebb! (mondjuk megertem)Es attol, hogy nem olvasol vissza, meg irhatsz, legalabb tudjuk, hogy ugyan betegen, de jol vagytok.

Kriszti! Szerintem is, ha Mate most kezzel akar enni, akkor hagyd. Majd megint akar kanallal is enni. De azert nekem van egy jo receptem, amit biztos szeretni fog. Leirom:
15g vaj, kis liszt,1 dl tej, 15-20 g sajt- ebbol csinalj martast. Parolj olyan 30 g brokkolit, adhatsz hozza egy kis borsot vagy repat is, majd add a martashoz es ezt rakd tesztara. Ezt kezzel is tudja enni, ha ugy jobban esik.

Az ejszakank az nagyon jooooo! Mi alszunk a szivacson, Rebus meg a mi agyunkban. Kicsit huzatos a lakas, ezert nem akartam Rebust a szivacsra tenni. Vegre mindenki nyugodtan alhat. :)

Csillus! 10.-en megyunk, azaz 2 nap mulva. Szegeny Bogi, Rebus is emlekszem hasmenest kapott az antibiotol. Remelem holnapra tenyleg elmulik mar.

Pat! Nehez kerdes. Szerintem is eloszor menj be te hozza, aztan majd eldontod. En lehet bevinnem oket a korhazba.

Joli! Mi is szoritunk nagyon az allasinterjuhoz!!!

Sly! Nagyon edik a gyerkocok. Jazmin haja meg mindig szuper! :lol:
Roli azzal a fagyival nagyon edes. :D

Reka! Remelhetoleg Mate gyorsan kilabal a takonykorbol es semmi akadalya nem lesz a pihenesnak a ket unnep kozott! Gyogypuszit kuldjuk. Biztos csak a vacak ido miatt, mostanaban mindenki nathas. :(
Rebusnak 15+ 1 eppen attoro foga van.

Na, en ma vittem Rebus meretni, de nem hagytam a jatszohazban ( Itt a jatszohazhoz heti egyszer mennek a vedonok.), mert meint rengeteg gyerek volt es nem szeretnem, ha most kapna el valami trutyit az utazas elott. Rebus 9620g, de hosszra nem neztek, amin kiakadtam. Na, de itthoni meres alapjan 78 cm. Nem valami dijbirkozo alkat, azt mondhatom. :D

Most epp fozok porkoltet Rebusnak vacsira, meg holnap ebedre. Magunknak ugyanis curry-t csinalok, a ferjem kivansaga szerint jo csiposen. :D

Kép
atina12
 
 


Pat,
én is sokszor tettem őket hasra a bkocsiban.

Az ovit nem zárták be, annak ellenére, hogy a kirendelt gyerekorvos javasolta...
Minket úgysem érintett, mert Livi nem ment 2 hétig.

Nálunk is Jutka a dadusnéni, L őt szereti a legjobban. :)

Adri,
nagyon aranyosak a lányok! Öröm nézni őket! :D

Hiszti? Abbamarad? ááááááááááááááááááááá! Két éves korában elkezdte, azóta hallgatom, hogy ő, ez csak a dackorszak, majd elmúlik. Aha. 4 és fél éves lassan, és még nem múlt el. :x

Joli,
Nórit egyáltalán nem érdekli a meseolvasás, de szereti lapozgatni a mesekönyveket, és akkor mutogat, én meg mondom, hogy igeeeen, ott a lovacska, igeeeeeen, ott a béka stb. nagyon izgi.
:lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


[quote="berni1"]j írta:berni1a és kivágtam neki képeket újságból,régi mesekönyvből,celluxszal átragasztottam,h tartson és a hátára raktam gyurmaragsztót,úgyh most már mesélhetünk a szekrényen is,meg majd kitalálok feladatokat a rossz időre :D ma addíg jutott,h leszedte őket és hordozta a lakásban :D

Ez mekkora ötlet!!!

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


[quote="kittina30"]G írta:kittina30abusék, Éviék és Szlyék oltatták a gyerekeket is, ugye?

Igen. Szezonális és újinfluenza ellen is.

Réka,
ég a pofám, hogy nem vettem fel a telefont, pont gyógyszertárban voltam és én voltam az ablaknál, aztán mikor kijöttünk N úúúúúgy sírt (ki akart jönni a bkocsiból), hogy úgysem hallottalak volna, itthon meg szokásomhoz híven elfelejtettem, hogy vissza kéne hívjalak. :oops:

Pénteken bementünk az oviba a mikire
Kép

Itthon
Kép

Ez az a pillanat, amikor megtudja, hogy a Mamánál is járt a mikulás :lol:
Kép

Nórit meg ez érdekelte, nem a nagyszakállú...
Kép

Kép Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


[quote="atina12"]S írta:atina12ziasztok!

Gabuska! Orulok, hogy ujra itt vagy. Elhiszem, hogy megviselt, hogy betegek vagytok, de latod, lassan mindenki jobban lesz, te is. Es nem ennyire bedepizni a betegsegtol legkozelebb! (mondjuk megertem)Es attol, hogy nem olvasol vissza, meg irhatsz, legalabb tudjuk, hogy ugyan betegen, de jol vagytok.


Hát sajnos épp ez az, hogy tavaly is max 1 hetet voltunk jól, aztán megint kezdődött. Ettől voltam bezuhanva most, hogy ez lesz megint. Szóval várjuk ki a végét, meddig tart ez a fene nagy egészségünk. :(
DE! Nagyon köszi a soraidat, aranyos vagy! (puszi ikon)

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Csilla,
én úgy csináltam tavaly mézeskalácsot, hogy vettem készen hozzá csomagolt ízesítőt, és a csomagra írt receptből sütöttem meg. Jó lett. Persze nem emlékszem már rá, de idén is így fogom sütni, majd leolvasom megint a zacskóról. :oops: Háziasszonyok gyöngye. :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Jaj, Gabi, sajnálom, hogy ilyen betegeskedések voltak! Ilyenkor legalább kellene egy-egy fél szabadnap! csak persze a beteg gyereket nem hagyja az ember még az apjára sem.

Csilla, úgy írod, hogy már unod a köhögést, mintha csak valami okból csinálnád, de akár abba is hagyhatod, ha már tényleg nem akarod :D Bár úgy lenne! Gyógyulást!
Én szőrösszívű anya vagyok és nem adok csokit Csanádnak, így nem tudja, mi az. Amit kapott a bölcsiben, azt megették a nagyok, ő pedig kapott helyette gyümölcsöt. A Mikulás sem hozott neki semmi édességet. A fogát mossa mindig, amikor én is mosom, egy két mozdulatot enged rásegíteni, de annyi.

Évi, remélem nem erőszakoskodtál Vincével, hogy mutassa meg a fogait :lol: Amúgy szerintem minden gyereknek nehéz megnézni, főleg ha épp fáj valamelyik, akkor nem nyissa ki kérésre a száját. Látod, ha nekünk mindig leírnád, mit csinál Vince, már nem is kellene babanapló! :)

Kriszti, egyedül sem akar kanalazni Máté? Csanád eszik egyedül, de ha én is besegítek, akkor az én kanalam kell, akkor is ha, nagy. Persze a kézzel megfogható kaják a kedvencek, azokat sokkal jobb enni.Milyen ravasz vagy a krémtúrós dobozzal! :) Bevált?

KépKép
Kép
el..né
 
 


Én sem adtam ennyi idősen csokit Livinek, még a mama zserbójának a tetejéről is leszedtem :oops: , mondanom sem kell, Nóri már rég túl van az első csokiján... De ritkán eszik, olyan formában, hogy ad egy harapást neki L az övéből. kábé egy héten egyszer. :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabi, csuda aranyosak a lányok! Főleg amikor együtt játszanak!

Ancsa, de jó nektek, mentek(jöttök) haza!

KépKép
Kép
el..né
 
 


És Nóri nem ordít a csokiért, ha látja a nagyot enni??? Ha egy harapással kiszúrnám a szemét, nem hagyná :? .

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!


Csilla! Tanya=Anyatanya, az a zárt fórum, ahová elköltöztünk innen a Babáról.
Már csak másfél hét és téli szünet! Hurrá! Csak ilyenkor sűrűsödnek a tennivalók sajnos!


Gabuska! De édes Nóri és Livi a képeken! Jó, hogy jöttél! Sajnos nálunk is megy a betegeskedés! De most, hogy lekopogjam (kopkopkop) a múlt heti ovi után még ezen a héten is jár Roli! Ilyen már rég volt, talán októberben legutoljára.


Patri! Én sem vinném be a helyedben Márkot! De talán Mirát igen! Ő még annyira sem tudja mi van, mint Márk, és legalább a dédi is látja utoljára!

Joli! Drukkolok a munkához! Már egy lépcsőfokkal közelebb vagy hozzá!

Orrszívást én is pont úgy csinálom egyedül, mint Csilla!

Kép
szly27
 
 


Atina! Rebus kis csini! Már vissza sem mentek Angliába, VAgy még van mit intézni?

Évi! Jázmin babanaplóját én sem írom úgy, ahogy Roliét írtam! :oops:

Kitti! Mikor szoktatok lefeküdni?


Berni! Sajnálom, hogy Dorkó ennyire megijedt a Mikulástól. Roli is fél tőle, Jázmin annyira nem. Nálunk nem is lesz rendszer a valódi télapó rendelés. Főleg emiatt!

Kép
szly27
 
 


Nokkernek nincs is babanaplója. :oops:
Livinek is azért van csak, mert a kórházban kaptak az anyukák.

Joli,
az kérem nem játék, csepegtetett Livi fülébe, majd odabújással folytatta a gyógyítást. :lol: Merthogy L-nek a füle is begyulladt. :x

Csilla,
érdekes, mert ha valakitől kap, aki épp eszik, akkor beletörődik, hogy egy falat, de ha valahol letéve látja, akkor az egész kéne neki. De nem hat meg. :lol: Szenyaanya. De csak a csokival vagyok így, a kekszek, ropi, azok mehetnek neki is. Persze csak kaja után...

Ja, volt szó a gyerekek súlyáról. Noshát, Nóri a nyár vége óta dekkol a 8 és fél kilón, és 78 centi. Csak azért nem pánikoltam be, mert nagyon jól eszik, iszik, nem látni, hogy bármi gond lenne a belügyminisztériumában.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Szombat délután, Livi és Zoli punnyadnak az ülőgarnitúrán, egyik jobban szétfolyik, mint a másik. L gondolkozik, mit kéne csinálniuk.
L: nem veszekszünk, hogy kié legyen a tehén? (Épp az volt a kezében)
Z: de, veszekedhetünk.

:shock: :oops: :evil: :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?