Megint sziasztok!Visszaolvastam, megpróbálok mindenkinek reagálni valamit, elnézést ha valaki kimarad.
Tündércserje: gratulálok a fiúhoz.
Csnixi: a hányás és a hányinger még nálam is megvan, szerintem végig ki fog tartani. Elég kényelmetlen.
Domi: Üdv itt. Már az elejétől fogva nem dolgozom a munkahelyemen, mert fogyatékos beteget ápolok és vannak köztük veszélyesek is. Oltást semmiképpen nem adatom be, sem a háziorvos, sem a nőgyógyász, sem a védőnő nem ajánlotta. Sőt a kislányomnak sem adatom be pedig ő asztmás, mert a háziorvos azt mondta, hogy összesen 10 gyereken tesztelték le. Beszéltem kismamával is akinek azt mondta az orvosa, hogy a magzatnak nem lesz semmi baja az oltástól, de a kismama belehalhat. Úgyhogy én nem párti vagyok. Hüvelyi folyásom az első terhességem alatt is folyamatosan volt, több alkalommal kellett használnom kúpot és kenőcsöt is, még a szülés előtt pár héttel is. Ne aggódj nálam is lent van a baba, sőt az első kislányomat is végig lent hordtam ki, annyi, hogy nem biciklizhettem és nem nagyon emelhettem semmi.
Kírus: Nálunk a kislánynak Veronika lesz a neve.
Calendula: családlátogatásnál kijött a védőnő és el kérdezett pár dolgot. Egyébként nálam az elsőnél sem sokat jött ki, mert nem volt nálam semmi probléma. Egyébként egy velem egykorú védőnőm van és nagyon rendes. Havonta egyszer kell mennem hozzá akkor megméri a súlyom, a vérnyomásom, a haskörfogatom, megnézi a pisit, szívhangot néz és beírja a kis könyvembe az eredményeket.Például az elsőnél sem kívántam jobban az édességet mint előtte, kivéve az egy puncs fagyit.
Dudu: Étvágyam nekem sincs, szinte még nem is híztam egy kilót sem. Az elsővel erre az időre már 4-5 kg-ot is híztam. 8 hetesen voltam 61 kg, most pedig vagyok 60kg és 80 dkg.
Atizka: gratula a kisfiúhoz. Nekem az elsőnél is volt saját szülésznőm találkoztam vele a kórháznál és már szóltam is neki, ő pedig elvállalta, sőt meg is sértődött volna, ha nem neki szólók.
Yusz: Üdv itt! Az én vérnyomásom is állandóan alacsony. A rekordom 85/50.
Krisztike: nekem az első babánál is folyamatosan azt mondogatták, hogy nagyon lányos hasam van kislány is lett és most is azt mondják és nagyon úgy néz ki, hogy kislány is lesz. Jobbulás kívánok, remélem meggyógyultál már.
Chrysta: üdv itt!
Csilumilu: Gravidát szedek, de hányingerem van tőle, most majd át kell állnom valami másra. Az elsőnél én is Maternát szedtem, nem volt vele semmi gondom, viszont a kislányom az akkori termetemhez képest elég nagy volt. 3700 g és 52 cm.
Az Újaknak Üdv!
Mérlegelés: az elsőnél én nem mérlegeltem itthon, mindig a védőnőnél mérték meg. Igény szerint szoptattam a kislányt. Volt bőven tejem, igényelte is ő több alakalommal, és nem mindig három óránként. Ő nem evett egyszerre sokat,mindig csak egy keveset, evett az egyik mellemből, aztán aludt egyet persze az ölembe, aztán egy óra múlva meg a másik mellemből. Mellszívót semmilyent nem használtam nem volt rá szükség, ha kellett lefejtem magamnak, de mivel a kislány nem volt hajlandó cumisüvegből enni csak a ciciből így nem is igen volt értelme.
Moncsi: tényleg úgy néz ki, hogy én vagyok az első a lányos csapatban.
Ha nem bánjátok teszek fel képet a nagylányomról is. Ezek a mostani ovis képei.
Itt egy pocakfotós kép.