Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy olyan voltam múltkor, de néha nagyon bekattanok.
Alex eszméletlenül foglalkozás igényes, gyakorlatilag amikor fönt van, mellette kell ülni, és mostanában rászokott arra, hogy csak kézbe alszik.
Szóval a derekam az oda van meg vissza egy kicsit.
Mindjárt reagálok, csak először meg akarok veletek osztani egy történetet, ami tegnap történt velem, és ez már nem is az első eset volt.
(ha ezt most leírom ne gondoljátok, hogy én egy miss picsa vagyok légyszi
)
Szóval:
Tudni kell rólam, hogy eszméletlenül imádok vásárolni, imádom költeni a pénzt, és imádom a ruhákat.
26 évesen, csak azért mert 2 gyerekes anya vagyok, nem gondolom, hogy el kéne hanyagolnom magam, csak azért mert anya vagyok.
Én sose voltam külsőleg az a tipikus anya, imádom a converse tornacipőket, a csőgatyákat, szóval úgy öltözködök gyakorlatilag, mint egy tini.
Namost...mentem tegnap Charlotteért az oviba, és az óvónő mondta, hogy beszélni szeretne velem. Hát mondom jó, gondoltam lányom megint dirigált a népnek, vagy ilyesmi.
Erre mit vágott a képembe??
Hogy azt gondolja, hogy én nem adom meg a megfelelő figyelmet a gyerekeim számára, előbbre tartom a magam kinézetét a gyerekeimnél.
Nahát én mikor ezt meghallottam, kinyílt a bicska a zsebemben, és nagyon türtőztetve magam, elmagyaráztam a kedves óvónőnek, hogy:
1. mióta Alex megszületett gyakorlatilag, nappalom, éjszakám csak körülötte forog. Gyakorlatilag minden probléma rám szakad, mert a párom estig dolgozik. Nekem ezzel nincs problémám, hiszen valakinek pénzt is kell keresni. A fürdetéshez még így is ragaszkodik mind2 gyereknél...viszont van amikor nem ér haza fürdetésre, akkor nekem kell azt is megoldanom, miközben a kicsit fürdetem, vigasztalnom kell a bőgő nagyot, hogy "ugyan kicsim semmi baj, apa dolgozik", természetesen nem nyugszik meg, mert nagyon apás, így tovább hisztizik.
2. mikor Charlotte megszületett ugyanaz volt a helyzet, annyi könnyedséggel, hogy akkor nem volt még egy nagy, és azzal a nehézséggel, hogy előtte 1 hónappal költöztünk az országba, és azt se tudtam, hogy fiú vagyok vagy lány.
3. kiutaztak Anyukámék, Anyósomék, Anyósom lerokkant, persze Nekem kellett vele is foglalkozni, mikor így is volt elég problémám.
4.a hírre, hogy Anyukája majdnem meghalt, Párom teljesen kikészült, vele is nekem kellett foglalkozni.
5. mindeközben Anyukám (imádom) ellátta a gyerekeket, és ha netán volt 1 nap 1 órám, akkor elmentem fodrászhoz, vagy körmöshöz, vagy urambocsáss a barátnőimmel. De miközben kicsit kikapcsolódnom kellett volna, végig az órát lestem, és azon agyaltam, hogy jajj Alexnek most kéne enni, jajj Charért most kell menni az oviba, és hogy minden rendben van-e, és 3/4 óra után elköszöntem a barátnőimtől, és mentem haza.
És panaszkodtam én egy szóval is akárkinek????
Nem.
Ide se jöttem inkább panaszkodni nektek. De ez most nagyon kijött. Nem szoktam sírni, de tegnap egész este sírtam, és mikor a lányom megkérdezte, hogy Anya mért sírsz? nem mondhattam neki el ezeket mind, és inkább csak annyit mondtam, hogy fáj a pocim.
Szóval ennyi. Lehet, hogy converse tornacipőbe és csőgatyába járok, és próbálok odafigyelni magamra, de könyörgök ennyi jár nekem!
Ne haragudjatok