Új privát üzeneted érkezett!

Hali!

Apánknál ma reggel nagy pangás volt. Késtem vagy 20 percet, gondoltam, úgy sem tűnik fel a nagy tömegben, erre még így is én voltam az első. :shock: Így aztán volt kedve, meg ideje beszélgetni, nagyon jó volt nála. :oops: Peti baba jól van, épp a korának megfelelőek a méretei, és már Apánk is látta a kukiját. Még egy érdekes és vicce történt: Apánk egész elcsodálkozott milyen szép nagy gyomra van, mondta is, hogy biztos étkes kisbaba lesz. Kérdezte, ki a nagyevő a családban, én persze azonnal Petimet neveztem meg, ekkor kitört a férfiszolidaritás és jól le lettem huhogva. :lol: :lol:
A súlyomat meg sem említette, (fél kilóval kevesebb voltam, mint tegnap a védőlánynál :lol: ) fölöslegesen aggódtam. Na jó, nem is aggódtam. :lol:
Igazából nem akart uhut csinálni, de "szerencsére" ilyenkor kapóra jön a két méhszájplasztikám, amit mindig felemlegetek neki és így megméri a cervixem, ha meg már ott járt, alaposan megnézegette Babucit is.

(Pszt! Chilike, Rencsinek Domija van, nem Marcija... :wink: )

Ezek a teák meg általában nem valami finomak, én is ittam még amikor azt hittem egy kis teázás után majd magunknak fogunk gyereket csinálni. Egyébként hozzá lehet szokni... Én nem tudok olyan fincsi teát ízesíteni, mint annak idején anyukám, így inkább megiszom üresen.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Chilikém,

és ilyenkor mit dolgozol??? az érdekes mert nekem 16:45re volt időpontom és azt mondta ez volt az utolsó időpont, mert dolga van, aztán tegnap este ezt is lemondta.....

Marcika az én pocimba nem csinál semmit max a Domika! :wink: :D :D :D
Mi éjfél előtt nem fekszünk, mert a párom későn jön haza és ha már 9 körül lefeküdnék, akkor szinte nem is lennénk együtt, és éjfélkor méd Domcsi mindig fent van, én nem tudok aludni ha rugdos. Aztán éjszaka 3-4x kimegyek pisilni és nehezen alszom vissza, sőt ha Domi is felébred, akkor meg kell várni, amíg elalszik újból. Én nagyon rossz alvó vagyok, lehet más észre sem veszi, hogy ha éjszaka közepén parti van odabent.....
Én ilyenkor már mentem a cukorra....te még beutalót sem kaptál???
Nem a cukros löttyöt kellett meginni, hanem éhgyomorra vettek vért, majd meg kellett enni egy kiflit inni kellett egy kis tejet és utána 1 órával később újból megszúrtak. Ha nem lett volna jó az eredmény csak akkor jön a cukros lé.....

Holnap megyek este 7re, már nagyon izgulok, hogy mi lesz, szeretnék jövő héten szülni...akkor még lenne esély hogy kifér...

Kép
rencsi79
 
 


Moncsikám,
és mekkora a babuci? te sem voltál még cukros vizsgálaton? de mázlista vagy, hogy nem kellett várnod, nekem még soha nem volt ekkora szerncsém... de jó hogy nem lettél lecseszve a kg miatt, már izgultam, hogy kapni fogsz, de úgy látszik csak ha rossz kedve van akkor lovagol rajta....

Képzeljétek Domcsi minden nap 3-4x csuklik....annyira édike, most is, és tökre látszik a pocakomon is, hogy mi zajlik odabent..ja ami nagyon fura és nem is értem hogy lehet, hogyha én iszom, akkor elmúlik neki, ez nem tudom miért van......

Kép
rencsi79
 
 

 
 

Sziasztok.

Voltam védőnőnél.Nagyon rendik voltak.Több mint egy órát foglalkoztak velem.Vízeletett is néztek.Minden oké.És én is híztam. :oops:

moncsi:tényleg ritka az ilyen,hogy apánk így ráér.De jó,hogy minden rendben!!! :lol:

Rencsi:szivesen küldök neked az én álomkóromból!!! Nem győzök aludni.De egyébként egyre jobban vagyok.
Már itt tartunk,hogy szülni mész! Hogy eltelt az idő. :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Melikém, de jó hogy itt vagy!!! én is álmos vagyok, csak általában napközben tudok aludni, amikor a fiatal úr is alszik... :wink: hát még nem szülök, csak szeretnék, hogy ne járjak úgy hogy nem fér ki a bébi, mert most van rendes szülési nagyságban és gondoltam milyen jó lenne, ha túllenék már rajta....Hízzál is, a -4t le kell dolgozni!!!

Kép
rencsi79
 
 


Megnéztem: BPD: 62,5 FL: 44,9

Én sem voltam még cukros vizsgálaton. Azt mondta a védőcsaj, hogy a 24-28. hét között kell, annyi meg még nem vagyok.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Ja és SZIASZTOK!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Este elaludtam, ma pótolni fogom a dolgokat.
Addig is:

Szakemberek tapasztalatai

A terhesség első fele homeopátiás szemmel

A várandósság egy nő életében gyakran a legszebb időszakok egyike, de orvosi szemmel nézve is több szempontból „más állapot”. Ilyenkor a kismama szervezete a benne fejlődő babára összpontosít, sok mindent ennek rendel alá.
A terhesség alatt felmerülő egészségügyi problémák megoldásakor jelentősen csökken az alkalmazható gyógyszerek száma mellékhatásaik, illetve torz fejlődést előidéző jellegük (teratogenitásuk) miatt. Ezzel szemben a homeopátiás kezeléskor nem lépnek fel mellékhatások sem a kismamára, sem a babára nézve. A homeopátiás kezelés nem allergizál, hanem a szervezet öngyógyító erejét ösztönzi, erősíti az immunrendszert, harmonizálja a betegség alatt felborult egyensúlyi mechanizmusokat a szervezetben.

Hányinger, hányás

A terhesség első harmadában leggyakrabban fellépő probléma a hányinger, hányás, mely sokszor banális, de kellemetlen tünet, és ritkább esetben akár szövődményekhez is vezethet, mint amilyen például a dehidráció, az alultápláltság. Igen jól kezelhető homeopátiás gyógyszerekkel, a hasonlóság alapszabálya szerint.

A SEPIA az egyik legtöbbször használt szer erre a tünetre. Akkor javasolható, ha már reggel, ébredéskor jelentkezik az émelygés, hányinger, és étel szagára, látványára fokozódhat. Evésre nem javul a gyomor ürességérzete, a kismama megundorodik a cigarettafüsttől és olyan ételektől is, amelyekkel a terhesség előtt nem volt problémája.

IPECA jön szóba, ha szinte állandó a hányinger, gyakori, habos hányás, öklendezés kíséri. A hányinger ilyen esetekben nem csökken a hányás után, és fontos tünet, hogy a terhes kismama a folyadékvesztés ellenére sem szomjas, ami kiszáradásos tünetekhez is vezethet. A hányás ellenére a nyelv tiszta marad, fokozottabb nyáltermelődés észlelhető. Az IPECA adása megszakítja a hányinger—hányás ismétlődésével kialakult ördögi kört, de ne feledjük, hogy pótolni kell az elvesztett ásványi anyag és folyadékmennyiséget is.

BRYONIA alkalmazható, ha a mozgás vagy a felkelés váltja ki az epés jellegű hányást. Mozdulatlanság, fekvés hatására viszont csökken a hányinger.

COCCULUS vagy COCCULINE tabletta adható, ha a hányingert utazás vagy vizuális inger váltja ki, és a hányinger erősödik erős illatok és kialvatlanság hatására. Ekkor szédülés, ásítozás, fáradtságérzés is társul a tünetekhez, viszont meleg szobában, pihenésre javul az állapot.

Az IGNATIA az alkalmas szer a szorongó, érzékeny kismamáknak. Gyakran a gyomorszájnál görcsös érzés lép fel, a torokban gombócérzet alakul ki, sóhajtozással, nehézlégzés érzésével, időnként szapora szívveréssel. A hányinger fokozódik, ha a kismama a problémájára gondol, de evésre javul, kikapcsolódásra elmúlik.

NUX VOMICA-t adjunk akkor, ha a hányinger evés után, erős álmosságérzet mellett lép fel. A hányás megkönnyebbülést hoz, pár korty savanykás vagy szénsavas ital megnyugtatja a felkavarodott gyomrot. Gyakori, hogy a kávé illata erős hányingert válthat ki, még akkor is, ha a kismama szereti a kávét.

Gyomorpanaszok

A terhesség idején bizonyos gyomorpanaszok is felléphetnek, melyek vagy az első trimeszterre jellemzők és spontán elmúlnak a 3. hónap után, vagy ha nem, akkor végigkísérhetik a 9 hónapot. ROBINIA javasolt gyomorégés csökkentésére, mely a sok gyomorsav termelődése miatt lép fel. Éjszaka is éghet a beteg gyomra, savas hányások jelentkezhetnek, fejfájásokkal.

IRIS VERSICOLOR adandó, ha a gyomorégés igen erős, a gyakori hányingereket erős, migrénes fejfájás kíséri, mely szinte rendszeres időközökben, főként hétvégén, pihenéskor jelentkezik.

Ha a kismamát böfögés kínozza, akkor az ASA FOETIDA segít, ilyenkor gombócérzés van a nyelőcsőben, mely a gyomorszájtól a torok felé okozhat idegentest-érzést.

KALIUM CARBONICUM adandó, ha kis mennyiségű étel fogyasztására is erős hasi feszülés lép fel, fáradtsággal, hát- és derékfájással. A hasfeszülés előrehajlásra javul.

LYCOPODIUM jön szóba az alhasi puffadásnál, mely szinte rögtön evés után lép fel. Az alhasi puffadás délután erősödik, evéstől függetlenül is. Ha a kismama éhes, ég a gyomra, de egyszerre csak keveset eszik, mert hamar eltelik.

Vashiányos vérszegénység

Már a terhesség elején gyakran vashiányos vérszegénység lép fel sok kismamánál, és ez a terhesség előrehaladásával fokozódhat. A vérszegénység javítására a CHINA golyócska adható, mely segíti a vörösvértestképzést, ezáltal csökkenti a fáradékonyságot is.

Vashiánynál a vasat külső bevitellel kell pótolni táplálék vagy gyógyszerek segítségével, de a vasfelszívódást a FERRUM METALLICUM kiválóan felgyorsítja, javítja.

Alvászavar, rossz álmok

A várandósság elején és végén alvászavarok, rossz álmok zavarhatják a közérzetet. Ha hirtelen ijedtség, félelemérzet vagy szorongás váltja ki az éjfél körüli felébredést, akkor az ACONITUM szünteti az alvászavart. Ez a szer alkalmas a tömegben fellépő ájulásérzés megszüntetésére is.

LACHESIS adására szorul a kismama, ha nappal bőbeszédű, este nagyon későn tud csak elaludni, éjjel rossz álmok gyötrik, gyakran halálról vagy temetőről álmodik. Kiválthatja ezt az állapotot gyászesemény, illetve féltékenység is.

COFFEA TOSTA alkalmazható olyan esetekben, amikor az elalvást a kismama fejében tolongó gondolatok nehezítik meg; gyakori, hogy örömhír vagy izgalom miatt nem tud elaludni.

Megfázás, nátha, influenza, köhögés

Megfázás, nátha, influenza, köhögés esetén is első lépésben, minél hamarabb érdemes homeopátiás gyógyszerekkel megszüntetni a betegséget. Mivel ezek gyakran vírusos betegségek, melyek főleg az első trimeszterben okozhatnak bonyodalmakat, mindenkor kérje ki szülésze és homeopátiás orvosa tanácsát!

Banális náthás esetben leggyakrabban az ALLIUM CEPA segít. Ilyenkor a gyakori tüsszögést bő, vizes orrfolyás kíséri, mely az orrcimpát és a felső ajkakat felmarja. A tiszta, hűvös levegő enyhíti a panaszokat.

SABADILLA jön szóba akkor, ha az ALLIUM CEPA-hoz nagyon hasonlóak a tünetek, de a meleg szobában enyhülnek a panaszok.

Ha az orrváladék színtelen, de nagyon tapadós és hátra, a garatba csorog le, váladékoldásra nagyon jó a HYDRASTIS.

Amikor a náthás orrváladék sárgásfehér, éjjel dugul az orr, nappal folyik, PULSATILLA-t kell adni.

Influenzás megbetegedésnél az OSCILLOCOCCINUM javasolható, mely megelőzésként is igen jó.

GELSEMIUM-ot adhatunk, ha az influenzás beteg izomösszetörtségre panaszkodik, melyet levertség, tompaság, ködös állapot kísér. A beteg a lázas állapot ellenére sem szomjas.

Ha az izomösszetörség érzése mozgáskésztetéssel jár, a beteg nem tud sokáig feküdni, a fokozatos mozgás javítja a közérzetét, akkor a RHUS TOXICODENDRON-t kell adni.

A száraz köhögést enyhíti a DROSERA, melyre a rövid, ismétlődő, fájdalmas köhögés a jellemző. A STODAL szirup mind hurutos, mind száraz köhögésnél csökkenti a tüneteket.

Torokfájás

Torokfájásnál sokszor a BELLADONNA segít, ha a torok sötétpiros, fájdalmas, száraz köhögés, erős szomjúság és levertség kíséri a betegséget, a helyi meleg és a meleg folyadék enyhíti a torokfájást.

APIS MELLIFICA adható, ha a szúróan fájdalmas torokfájásra a hűvös, hideg esik jól, de a beteg nem szomjas.

MERCURIUS SOLUBILIS javasolt akkor, ha a torokfájdalom mellett a nyaki nyirokcsomók is fájdalmasak, a nyelv lepedékes, kellemetlen a lehelet, a fogbenyomat látszik a nyelv két oldalán.

Utazási rosszullét

Utazási rosszullét esetén hányinger, szédülés, sápadtság, gyengeség lép fel, ilyenkor a COCCULINE tabletta ajánlott.

Ha a hányingert a hajó hánykolódása vagy a repülő fel-le mozgása váltja ki, akkor a BORAX szedése javallt.

A fent említett homeopátiás gyógyszerekből általában közepes potenciában (9 CH), napi 1-2x5 szemet kell bevenni.

Érdemes homeopátiás orvos véleményét kérni, hogy a kismama minél hamarabb meggyógyuljon, illetve az alkati kezeléssel felerősítsük a leendő anyuka immunrendszerét, s megelőzzük a betegségek fellépését.

Dr. Zarándi Ildikó

belgyógyász, homeopátiás orvos

Kép
bodza2005
 
 


Csajok én voltam IR vizsgálaton lombik elött.Az nagyon car volt.Az a tömény cukros löttyi borzasztó volt.
Holnap megyünk a dokimhoz magánba,csütörtökön meg genetikára.Már izgulok.A vérnyomim is magasabb volt a védőbe.134/valamennyi. :oops:

Kép
Kép
melánia
 
 


Másállapotban


Egy nő életében a terhesség talán élete legcsodálatosabb időszaka. A kilenc hónap során azonban előfordulhat, hogy felmerülnek olyan problémák, melyek kellemetlenek az anya számára, azonban félve a gyógyszerek esetleges mellékhatásaitól inkább eltűrik ezeket. A hagyományos gyógyszerek egy része a magzatra is veszélyes mellékhatásokkal járhatnak, éppen ezért számos gyógyszert nem is alkalmaznak ebben az időszakban.

A homeopátia, mely mellékhatásmentes gyógymód, éppen ezért nagyon jól használható a várandósság alatt.

Manapság nem ritka, hogy a leendő szülők közösen tervezik meg, hogy mikor szülessen gyermekük. Figyelembevéve munkahelyi kötöttséget, karriert, az anyagi lehetőségek kedvező alakulását, s gyakran a csillagok állását is. S egyre többen vannak azok, akik genetikai tanácsadásra is elmennek, annak érdekében, hogy gyermeküknél minél kisebb kockázata legyen egyes krónikus betegség kialakulásának.

Nem árt tudni, hogy már a terhesség bekövetkezte előtt érdemes a szülőket homeopátiás alkati kezelésben részesíteni, ezzel is megtámogatva azt, hogy a leendő gyermek minél kedvezőbb körülmények között foganjon.

A TERHESSÉG ALATT

A terhesség folyamán számtalan testi és lelki panasz keserítheti meg az anya napjait. A következőkben ezeket vesszük sorba, bemutatva a megfelelő homeopátiás gyógyszert.

Vérszegénység: A terhesség során nagyobb mennyiségű vasra van szükség, hogy az anya és a magzata igényét egyaránt kielégítse, mivel a közös keringés miatt az anyai szervezet a saját készleteiből biztosítja a magzat számára szükséges vasat. Ezért általában vaspótlásra van szükség, mivel a táplálékból nem szívódik fel a terhességben fennálló igénynek megfelelő mennyiségű vas. Ez a pótlás azonban gyakran fejfájást és székrekedést okozhat. A homeopátia Ferrum phosphoricum segítségével a hagyományos terápiával szemben nem többlet vasat ad, hanem visszaállítja a normális felhasználási képességet.

A hányinger és a hányás szinte elkerülhetetlen a terhesség folyamán. Ugyanakkor semmilyen hagyományos gyógyszer sem javallott ebben az időszakban a panaszok orvoslására. A homeopátia több szert is kínál a hányás, hányinger kezelésére.

A Sepia, a leggyakoribb terhességben használatos szer. A hányinger már az étel puszta látványára is jelentkezik, a várandós anya undorodik a cigifüsttől, savanyú és fűszeres ételeket kíván, amelyek csökkentik a panaszait. Hangulata sírós és szomorú.

Az Ipeca abban az esetben ajánlott, ha az anya állandóan émelyeg, sokat hány és hányás után sem könnyebbedik meg. Szeme karikás, vérnyomása alacsony, s tünetei a mozgástól tovább romlanak.

Nux vomica enyhíti a tüneteit azoknak a várandós asszonyoknak, akik kora reggel hányingerre ébrednek, nyugtalanok, ingerlékenyek, s ebéd után rövid sziesztára vágynak.

A visszeresség az arra hajlamos embereknél már fiatal korban jelentkezik, különösen gyakran fordul elő a terhesség időszakában. Ezzel párhuzamos jelenség az aranyér megjelenése. Sajnos mindkét probléma megkeserítheti a kismama napjait. Ezeknél a tüneteknél is van lehetőség homeopátiás kezelésre.

SZÜLÉS ELŐTT, ALATT ÉS UTÁN

A homeopátiás szerek szabályozzák a méh működését, segítik a tágulást, megkönnyítik a vajúdást, oldják az anya szorongását, félelmét, enyhítik a fájdalmat, segítenek a szervezetnek a sebek gyorsabb gyógyulásában.

Az Actaea racemosa elsősorban a női nemi szervekre ható gyógyszer. Különösen ajánlott, ha a méhnyak görcse miatt szabálytalan, erős szülési fájdalmak akadályozzák a tágulást. E szer elrendelhető megelőző céllal is, illetve a vajúdás megindulásakor és a burokrepedést követően is.

Amikor nagyon erős, de szabálytalan és nem hatékony szülési fájdalmak kínozzák a kismamát, akkor a Caulophyllum nagyon hatásos szer. Ez a gyógyszer ajánlott, ha a méhnyak merevsége akadályozza a szülés menetét.

Az Arnica montana alkalmazása során a gát, végbél és hüvelytájéki sérülések miatti fájdalmak és duzzanatok könnyebben szűnnek meg, gyorsabban gyógyulnak a sebek, csökken a méhvérzés.

Az Aconit napellus nagyon jól bevált szer a félelem, pánik és ijedtség, halálfélelem ellen. Nemcsak az anyának ajánlott, hanem az újszülött is könnyebben vészeli át a születés okozta traumát e szer segítségével.

A China rubra a folyadékveszteség következtében fellépő gyengeség, kimerültség, vérszegénység elleni homeopátiás gyógyszer.

Fontos tudni, hogy a terhesség során ezekből a homeopátiás szerekből az alacsony és a közepes hígítások ajánlottak. Alkati kezelést pedig minden esetben csak homeopata orvos végezhet.

Sajnos Magyarországon még nem megoldott a szülés alatti homeopátiás kezelés, de bízvást lesz egyre több orvos, aki eleinte csak passzívan megengedi a szülés alatt a homeopátiás gyógyszer bevételét, ideális esetben maga rendeli el ezeket a szereket megkönnyítve ezzel a vajúdást, és gyorsítva a gyógyulást.

Calcarea fluorica: a harmadik terhességi hónaptól kezdve ajánlott gyógyszer, mely segítségével megelőzhető a terhességi csíkok (striák) kialakulása, a bőr rugalmasságának elvesztése.
Úgy tűnik újra szoptatnak a kismamák. Egyre többen választják a csecsemők táplálásának ezt az ősi formáját. Ezzel nemcsak védettséget, s megfelelő táplálékot biztosítanak az apróságoknak, elkerülve a tápszerek okozta allergiás reakciók kialakulását az arra hajlamos babáknál, hanem segítik a gyermek pszichés és értelmi funkcióinak kedvezőbb fejlődését is. A szoptató anyukák többet és meghittebben foglalkoznak csöppségükkel, többet beszélgetnek velük, szorosabbá válik a köztük lévő kötelék. Ugyanakkor az anyatejjel való táplálás során a kismama többféle problémával kerül szembe, s sajnos az is előfordul, hogy egyáltalán nincs teje. A homeopátia ezekre a problémákra is kínál lehetőséget:

Elégtelen tejbelövellés esetén, illetve, ha az anyának egyáltalán nincs teje az Agnus castus, illetve a Ricinus communis megoldást jelenthet. Természetesen társítani kell a megfelelő étrenddel és folyadékbevitellel. Fontos figyelembe venni, hogy a tejtermelés fokozására az alacsony hígításokat kell használni, naponta többször, az eredmény eléréséig.

Akkor, ha bőséges mennyiségű tej termelődött, de a mell egy részén gyulladásos, vértolulásos, fájdalmas folyamat figyelhető meg, a bőrfelület piros, feszes, csillog és lüktet, óránként öt granula Belladonna 9 CH javíthatja az állapotot. A javulásnak megfelelően növeljük a gyógyszer bevétele közti intervallumot. Különösen javallott a homeopátia ebben az esetben, hiszen ezáltal elkerülhetővé válik az antibiotikumok alkalmazása, mely során abba kell hagyni a szoptatást.

Apis mellifica akkor hatásos, ha az ödéma éget, szúr és hideg borogatásra javul. A bőr ilyenkor kevésbé piros és kevésbé csillog. Amikor a mellek nagyon súlyosak, nehezek, kemények, mint a kő, a kismama fájdalomról panaszkodik, s az emlő legkisebb mozgására rosszabbodik a Bryonia alba segíthet a tünetek enyhítésében. Ez utóbbi két szernél az adagolás megegyezik a Belladonnánál leírtakkal.

Amikor a kőkemény csomók tapinthatók a duzzadt és érzékeny emlőkben, a mellbimbó berepedezett és annyira érzékeny, hogy a szoptatás fájdalmat okoz, akkor a Phytolacca nevű homeopátiás gyógyszer segíthet a panaszok enyhítésében.

Gyakori panasz a kismamák körében, hogy a kezdeti ügyetlenkedés során a baba kiharapja a mellbimbót, vagy a mellbimbó bereped. Előfordul, hogy ilyenkor sűsű, nyúlós, sárga méz-szerű váladék jelenik meg, amelyből vastag seb képződik. A váladékozás megszüntetésére magas hígításban adott Graphites 15 CH alkalmas, melyet reggel és este célszerű bevenni.

A tüskeszúrás szerű fájdalommal járó, könnyen vérző, határozott rajzolatú repedések hatásos gyógyszere a Nitricum acidum 9 CH ajánlott, naponta kétszer-háromszor.

A szoptatási időszakban a kismamák fáradékonyabbak, gyengébbek. Ezekre a problémákra is kínálkoznak homeopátiás gyógyszerek. A jelentős folyadékveszteséget követő gyengeség, vérszegénység esetén jó hatású szer a China rubra 9 CH naponta kétszer, egy hónapon keresztül.

Abban az esetben, ha a kismama szoptatás alatt hátfájásra panaszkodik, s fázékonyságáról ugyanakkor bőséges izzadásról is említést tesz, akkor a Silicea ajánlott.

Az Avena sativa és az Alfalfa alacsony hígításban főként étvágygerjesztő hatású.

Amennyiben megfelelően beindult a tejképződés, s ha elegendő folyadékot iszik a kismama, s a gyermek szorgalmasan szopik, akkor a folyamatos tejtermelődés biztosított. Ilyenkor megnyugszanak a kedélyek, a gyermek szépen gyarapszik, fejlődik, kikerekedik, s az anyukák is kissé megpihenhetnek. Egy, másfél év elteltével azonban eljönnek az elválasztással kapcsolatos kérdések, kételyek.

Természetesen ilyenkor is célszerű a mértékletes, szelíd megoldásokat megkeresni, s mind a gyermeket, mind pedig a saját szervezetet egy fokozatos leálláshoz hozzászoktatni. Így elkerülhetővé válik, hogy a gyermek foggal-körömmel ragaszkodjon a megszerzett jogaihoz, s az is, hogy netalán a kezdetekhez hasonló problémák (emlőgyulladás) előforduljon. Természetesen előfordulhat, hogy mindezek ellenére a tejcsorgás még hónapokig megmarad. Ebben az esetben a már említett Ricinus communis alkalmazható, azonban az előzőekkel ellentétben, magas hígításban egészen a tejkiválasztás leállásáig.

A homeopátiás gyógyszer mindig mentes mérgező és mellékhatásoktól, hiszen nem egy molekuláris tömegnek tulajdonítható vegyi hatásról van szó, hanem az elkészítés módjából fakadó különleges fizikai állapotról, amit a gyógyszer gyógyszerészeti formája hordoz. Ennek ellenére, ha a tünetek, a fájdalom, gyulladás nem szűnnek, esetleg magas láz jelentkezik, feltétlenül fontos az orvost felkeresni.


Előkészítés a szülésre a terhesség 32. hetétől

gestosis
apis, helleborus, melilotus
dysmaturitás
arnica, secale
Szülés-előkészítés: pulsatilla, caulophyllum


Vajúdás kezdetén: arnica, hypericum
Vajúdás alatt: caulophyllum, pulsatilla
cimicifuga, gelsemium
Kitolási szak elején: arnica
Magzat megszületése után: sabina, secale
2 órával a szülés után: staphysagria, arnica
Szülés napjától: bellis perennis, staphys.
hypericum, causticum
echinacea, pyrogenium

china

Kép
bodza2005
 
 


bodzi:én szedtem az Ignátiát és szuper!!! A Stodalt is szedjük ha köhögünk,NAGYON JÓ!!! :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 



rencsiké
Ezer bocsiiiiiii, de hüle vagyok :lol: , tudom én, hogy Domikád van, nem is tudom, hogy kevertem össze :roll: :lol:
Én is éjfél- fél1 körül fekszem és átlagba 5 körül kelek fel, ha szerencsém van vissza tudok aludni 7 körül, úgy tudok még aludni 9.-ig esetleg fél10-ig, én napközben már nem tudok aludni, pedig én elég jó alvó vagyok(voltam)!
És én is mindig felébredek amikor mocorgáss van odabennt, sőőt félek is nehogy nyomjam valamelyik babát, habár múltkor apánk azt mondta, hogy ez alaptalan félelem, mert ők csinálnak helyet maguknak, csak mindig úgy gondolom, hogy azért ütöget a baba, hogy forduljak kicsit arrébb. ma még elég nyugodtak voltak eddig, tegnap este biztos ki ugra-bugrálták magukat! :lol:

na az a kifli-tej még nem is hangzik olyan rosszul, én erről a cukros dologról olvastam. És utánna csak 1x veszik le a vért 2 óra múlva? szóval összesen 2x vesznek vért? Na jó, az még nem vészes..
Neem nincs még beutalóm se! Biztos majd ad apánk!

Figyú akkor én rácsörögjek szerinted? De mit mondjak honnan tudom, hogy neki nem jó az időpont?
Nem lehet, hogy csak sokan voltunk és ezért mondott le(már bocsika), vagy tudod mit? Lehet megyek előbb hozzá, úgysincs sose képben :lol:
(Tudod úgy volt, hogy én nem itthon szülök, csak betojtam és nem mertem elutazni, ezért a legútobbi látogatásunknál már nem is adott időpontot, csak telefonon beszéltünk utánna, hogy itthon maradtam, lehet nem irta be??? :roll: )
chilike1
 
 


Bodzikám, köszi az új tanítást! :wink: Apánk mit szól a homeopátiához?

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Szia Melikém! Igen, nekünk is bevált jópár dolog. Este jövök, most mennem kell. PUSZIKA

Kép
bodza2005
 
 


moncsika
Most milyen vizsgálatokra kell menned? Vérvétel vagy valami?
És mikor mész legközelebb apánkhoz?
Na majd pénteken összehasonlitom Petikédet a kislányaimmal :lol: , már, ha csinál apánk uh-t, de majd valahogy ráveszem, be kell dobnom magam :lol:


melánia
akkor te már nem is jársz apánkhoz, ugye?
most mész előszőr ehez a dokihoz?
A vérnyomással " ne foglalkozz", nekem itthon meg mondjuk a védőnőnél is olyan alacsony, hogy szédelgek, ha már 106/ valamennyire felmegy már fel vagyok dobva :lol: , apánknál meg már 2x volt százharminc valamennyi..szóval ez biztos csak az "idegességtől" van :wink:

Bodzika
Húúú pont most végeztem a tegnapi anyatejes témával, látom holnapra is van mit olvasni... :lol:
Pont azt akartam kérdezni tőled, hogy (nálam nem kérdés, hogy fontos-e a szoptatás, én mindenképp szeretnék/fogok szoptatni, csak nem tudom, hogy ez hogy van. Pl Hazamész a kórházból és akkor nézed az órát 3 óránként cicire teszed a babá(kat) és meddig kell szoptatni? honnan tudom, hogy mikor elég? Már azt is olvastam, hoy előszőr csak 10 perc, stb, de hát ha 10 perc alatt nem jön annyi amennyi elég? Ráadásul a babák el is fáradnak a szopizásba, elalszanak közben, akkor mi van? felkelted, hogy megbüfiztesd, vagy eteted tovább?
chilike1
 
 


chilike:nem,ennek a dokimnak nagyon sokat köszönhetek.Ő csinálta anno a laparomat,ő javasolta Dévait is,hogy menjünk fel Pestre.Hát igen,én már nem megyek apánkhoz.Nem is tehetem meg.Megtiltotta a dokim az ilyen hosszú utat.
Vérnyomim a kórházban nekem is 110 volt.

Kép
Kép
melánia
 
 


Chilikém,
hát nem tudom, amikor minket beleírt a naptárjába, akkor ki volt húzva a 16:45 utáni időpontok, így nem értem akkor veletek mi van....az lehet, hogy elfelejtette hogy mentek....és ha azzal felhívnád, hogy a múltkor csak villámgyorsan a telefonon beszéltétek meg az időpontot és csak az szeretnéd megkérdezni, hogy biztos tudtok-e akkor menni.....vagy ez nagyon átlátszó???? nem hiszem hogy csak minket mondott le....
az a furi, hogy azt mondta múltkor, hogy mindenképpen menjek, mert korábban akarja látni mi van a keményedéssel.....

Kép
rencsi79
 
 


Chilike, általános vérkép, vizelet, cuki. Ennyi! Legközelebb Dec. 2. 16.00-kor randizunk. :)

Melike! Otthon nekem is sokkal kulturáltabb a vérnyomim, mint közönség előtt. :oops:

Chilike, most olvastam épp, hogy max 20-30 percig szabad hagyni szopizni a babát, mert nagyon fellazulnak a hosszú ingerléstől a bimbóudvar szövetei és begyulladhat. Ennyi idő alatt bőven jól lakik.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára moncsiga 2009.11.10 17:20-kor.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Melikém,
akkor most is jó kezekben vagy!!! még mindig feküdnöd kell??

Kép
rencsi79
 
 


Chilike, szerintem Apánknak nem kell ködösíteni. Mondd meg, hogy hallottad, hogy mondott vissza péntek du-i időpontot, és szeretnéd tudni,a tiéd éri-e. Max. mosolyog magában egyet, hogy milyen jól működik a bozótrádió.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


rencsi:majd holnap leszek okosabb ha késő délután megjárjuk a dokim.Majd felvilágosít,hogy mi a helyzet a fekvéssel.

Na megyek mert hazaért a párom.Puszancs mindenkinek.

Kép
Kép
melánia
 
 


Azta lányok mennyit írtatok.

Én nagyon fáradt vagyok, egész nap kretívkodtam, de most pihennem kell. pedig még vár a jó kis teregetés.

Moncsika,
De szép nagy már Petid! A súlyát-hosszát nem becsülte meg esetleg?


Chilike,
A szülésfelkészítőn is azt mondták, hogy egy ciciből egyszerre csak max. 15 percet szoptassunk, mert különben nagyon begyullad. Ha még nem lakott jól, akkor át kell tenni másik cicire. Hogy ikreknél hogy kell, azt nem tudom :)
vjulcsi
 
 


Chilike!
Holnap megyek IH-re, aztán pénteken Apánkhoz!
Már én is alig várom, hogy érezzem is Ficánkát!
Tudom, hogy a képpel adós vagyok, de sajna még nem sikerült olyan "minire" lekicsinyítenem, hogy ide is fel tudjam tenni! Bocsi! De igyekszem! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Sziasztok!

Reggel felhivtam apánkat az időpont miatt, mert Rencsi irta a másik topikba, hogy őt péntekről elrakta, mert sok lesz a műtét. Minket is berendelt inkább mára, úgyhogy voltunk is.
Az egyik babánk angyalkává vált. :( De az élő baba szép egészséges, kaptunk képet is! Még igy is hálás vagyok a Jóistennek, nagyon örülök ennek az egy babának is, elvégre nem is két baba kihordására terveztek engem... Csak mostmár ő rendben legyen, ezt kérem a Jóistentől! :)
kislibus
 
 


Sziasztok,

Gyors bejelentkezés, hogy itthon vagyunk.
Lányok nagyon szépen köszönjük a drukkokat és a gratulációkat nagyon aranyosak vagytok. A "kis" kórházi meglepetésről nem is beszélve, nagyon meg voltam hatva.

Első éjszaka húzós volt, Marcika 1,5 óránkánt szopizott. Elég ügyesen eszik a drága.

Amint tudok jövök, és hozok képeket.

Addig is mindenkinek drukkok és a kismamáknak boldok babavárást.

Puszi

Kép
gmelcsi1
 
 


Na kitaláltam, hogy legyen :wink: . Nem hivom fel apánkat, mert nem szeretnék máskor menni hozzá, már igy is alig várom, hogy menjünk, úgyhogy inkább korábban megyek, azidőtájt, mint kati. :wink:
Egyébként nem is vagyok benne biztos, hogy nem-e 15 órát mondott... :roll: :lol: , holnap megnézem az irataimat!

moncsi
Akkor azt a terheléses cukrot irta ki? Mert, ha dec 2.-án mész, az már bőven ott lesz a 28. hét körül, nem? Vagy még akkor is ráér?

julcsi
Elméletileg azt olvastam, hogy nem fordulhat elő, hogy az ikres mamáknak nincs elég teje :wink: , hát majd meglátjuk :lol:

melánia
Na mondom én, hogy csak az izgalomtól megy fel a vérnyomi :wink:

Rencsike
Sokat gondolkozott a hétfő-kedd-péntek között, szóval nem kapkodva beszéltük meg, még beszélgettünk is közben, igaz voltak nála, ha jól hallottam, de mindegy! Ezt fogom csinálni, hogy korábban megyek, ha meg szerencsém van, akkor egyébként is erre kaptam az időpontot(15 órára, nem 5 órára :lol: )
chilike1
 
 


kislibus
És hogy hivtad fel apánkat, mit mondtá? Hogy hallottad, hogy sok lesz a műtét pénteken?
Ááá az a gáz, hogy én már ezt nem tudom kivitelezni, mert holnap a férjemnek csomó dolga van, csütin meg nincs apánk, jövő hétre meg nem akarom átrakatni, szóval marad a péntek... :wink:
Sajnálom !!!!-az egyik babád, de lehet, hogy ennek igy kellett lennie, tényleg elég kis csöppség vagy :lol: , megterhelő lett volna a 2 baba a szervezetednek. A másik babával minden rendben lesz, úgy mint ercsikati és melánia esetében is :wink:
chilike1
 
 


melcsike
Dejóóóóóóóóóóó, hogy itt vagy(tok)!
Pont holnap akartam irni, hogy hogy ment a haza cuccolás?
Akkor ezekszerint már a kórházban megindult a tejed, ugye? (Ma mentetek haza , nem?)Na ez jó jel!
Hát a 1, 5 óra elég húzos, tényleg, de kitartás, Marcika nagy fiú, kell neki a fincsi kaja :wink:
puszi, ha lesz időd gyere mesélj, minden érdekel :wink:
chilike1
 
 


Libuskám,
sajnálom a kis angyalkát, de szerintem a te méreteiddel szinte csak így van esély az egészséges baba kihordására....olyan kis törékeny "pici" vagy hogy nagyon durva lett volna az ikreket kihordanod, és a lényeg, hogy a babó jól van!!!! felteszed a képet?
nagy ölelés neked!!!!

Marcimamika!!!!

De jó, hogy itthon vagytok!!holnap este majd hívlak a doki után. Millió puszi nektek!!!

Chilikém,
te telcsiztél???

Kép
rencsi79
 
 


Chilike! Hogy hogyan hivtam fel??? Hát olyan kislibus módra! :lol:
" Doktor úr pénteken kell mennem önhöz, de pontosan nem tudom hány órára." Mondta, hogy máris megnézi, aztán kérdezte mire mennék, mondtam, hogy 10 hetes uhura, erre mondta, hogy ma be tudnánk-e menni. Mindezt 11-kor beszéltük meg, egy órára ott is voltunk. Pangás volt, egy pár volt ugyan az intézeben, de még előttük behivtak minket. (Ezt mondjuk nem tudtam hova tenni.) De az szent, hogy apánk nagyon örült, hogy hipsz-hopsz ott teremtünk.

Rencsi! Megpróbálom, de nem vagyok egy számitógép guru, először is le kell fotóznom, aztán a képet a fényképezőgépről át kell mentenem a gépre és ezek után még méretre is kell állitanom. Nohát ez utóbbi szokott menni, de hogy hogy kell a fényképezőről a gépemre feltenni a képet???? :shock: :oops:

Melcsi! Nagyon jó volt bemenni és személyesen megcsodálni Marci babát! Kitartást a gyakori szopioz és sok tejecskét! Ha juttányi időd engedi tényleg irj, hogy mi a helyzet!
kislibus
 
 


Kislibus,nagyon sajnálom az angyalkát.. :cry: De a másik pici erős,biztos,hogy minden rendben lesz!!!
Melcsi,de jó h itthon vagytok!!!Majd ha időd és energiád engedi,gyere beszámolóval!!!Pihenj sokat amikor csak tudsz!!!
Rencsikém,te már jövőhéten szülni készülsz??? :lol:
Puszi nektek!

Kép
cs.andi
 
 


Andikám,

már a 36 hét lesz és akkor lesz kb átlagos szülési súlyba, fejmérettel stb, így álmodozom arról, hogy jövő héten jó lenne szülni, de sajnos esélyem nulla, hogy tényleg szülök.....

Kép
rencsi79
 
 


Jaj kicsikém,ne idegeld magad előre ezen,hidd el,minden rendben lesz..Nem egyszerű a feladat,hisz ismeretlen terepre lépünk,de a végén ott vár a kisfiatok..
És fejben kell erősnek és felkészültnek lenni!! :lol: (ezt pont neked nem kell mondani..)
Tényleg ne stesszeld magad előre Domi méretei miatt!Annyi mindentől függ,h zajlik majd le az egész.Lehet,h pikk-pakk megszülsz simán,ki tudja..
Egyébként is nagyon úgytűnik,h a fiatalúr nagyon is jólérzi magát a pocidban! :D

Kép
cs.andi
 
 


Julcsika és Rencsike!
Megható, amiket a babáitok művelnek!!!! :D

Katás
4DGenesis http://www.4dgenesis.hu/
Ott addig csinálják, amíg le nem veszik a takaró rétegeket és amíg nem tökéletes a felvétel. A mozgás nem akadályozza a fotókat!!! Hidd el, ott profik és megoldanak bármilyen helyzetet. Mi 100fotóval és 1óra videóval jöttünk ki+papírkép.

Moncsika
Köszi a sok scannelést, cikkeket!!! Cukiság vagy!!!!!!!!!!!!!!!
4D Genesis, írtam, ugye?

Rencsike
Homeo ok így?

Julcsika!
Jane-t megkeresem.

Cukorterhelés:
Akinek nincs gondja, elég a kiflis-tej, de ahol gyanú van, jobb és pontosabb a löttttttty.
Kibírható.

Chilike!
Én medelás steril zacsikba fejtem, amíg fejtem /a Medela fejőre rá lehet tenni és rögtön abba fejni/. A zacskó sokkal kevesebb helyet foglal, mint az Avent-es pohár. Nálunk most kereslet-kínálat egyensúly van, de előfordul, h fejni kell, h ne legyen mellgyulladás. A barátnőmnél beállt a tejci, neki már nem fejek.
Ha bárkinek lenne majd (ne legyen) gondja a szoptatással, cicivel, már minden praktikát eltanultam Ibiolytól, kérdezzetek nyugodtan. ;-)
Nagyon nem mindegy a fejőgép, kinek ez, kinek az válik be. Nekem az, amit elküldtem mailben.
Ami fontos, ne hagyjátok, h állat mód "kimasszírozza" valami okos a csomókat, mert szétroncsolja a tejcsatornákat+pont azzal jut be a szövetek közé, ami komoly gyulladást idéz elő.
Nekem ma volt egy pangás (2x fordult elő eddig), az nem olyan fájdalom, mint a gyulladás kezdete, hanem olyan kis csípős, fájós és Ibolytól kiokosodva, már tudtam, hogy meleg kell rá (30mp frottír törölköző, kicsi), utána Babcika állal a fájás irányába eső szopi. Elsőre meg is oldódott. Nagyon jó érzés, h mindannyian evidensnek tartjátok, h mindent megtegyetek, hogy szoptatni tudjatok!!!
Tényleg! Melcsike írta, hogy klasszul szopizik Marcika is! Úgy örülök!

Kép
bodza2005
 
 


http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekval ... at-irnatok

Az első alkalommal meg is nézik a piciket!
Nagy rutinnal rendelkeznek, megnyugtató a véleményük és adhattok is rá. Olyan dolgokat észrevettek 2barátnőmnél, amit addig senki... Apróság volt, de fontos volt figyelni rá!
Tiszta fürdő, svájci wc, amin körbefut egy steril fólia, nem árt várandósan... Csoki, üdítő, á.víz, kedvesség, ha 5en mentek (egy barinőm családostól vonult fel), akkor is és amit az árért kapsz, egyedülálló, a minőségről nem is beszélve. Nekem egy lány meglátta a fotókat és kiakadt, azt mondta, ahova Ő ment, olyan képek lettek, h felismerhetetlen minden.

Kép
bodza2005
 
 



Kép
bodza2005
 
 


Jézusom! Mire megírtam, annyit írtatok. :lol: Olvasok. :D

Kép
bodza2005
 
 


Visszafelé olvasok, itt van Melcsi????????????????????

Kép
bodza2005
 
 


Édes Libuska!
Sajnálom az angyalkádat én is, talán Ő később jön vissza Hozzátok.
Nyugodt legyél, minden rendben lesz a kis erős Babuciddal!!

Édes kis 5napos Marcikám!!! Sok jó tejcit Mucikám!!!
Tarts ki, megéri! ;-)

Chilikém! Neked is megválaszolok majd mindent a szopizással kapcslatban.

Most megyek dóógomra, puszika!!!!!!
Holnap írok, jó?
Cupppppppp Mindenkinek!!!!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


Julcsika! Chlike!
Ez az:

Kép

Kép
bodza2005
 
 


bodzi
Pont post néztem ezeket a tasakokat atej tárolásához!
Húú ez tényleg annyi infó, lehet én is úgy csinálom, ahogy miciona irta, felirom egy füzetbe mit hol találok, hogy könnyebb legyen vissza keresni, mert mire aktuális lesz, tuti nem emlékszem majd :lol:
Akkor ezekszerint te is fejsz csak nem cumisüvegből adod a babának hanem pohárkából?

Figyú csajok! már zsong a fejem annyi babakocsis céget megnéztem, eküldhetnétek ki mit választ/választott...
Van csomó jó , de ikresbe szinte csak a jane-t atláltam(amit bodzi ajánlott) abban van a mátrix tipusú az tetszik, de szinben nem találtam megfelelőt, úgyhogy tuti kompromisszumot kell kötnöm!
Találtam egy céget, a rózsaszinűje tökéletes lenne számomra, de nem látom a honlapon, hogy lenne ikres kocsijuk( a cég a neonato-lehet nektek kicsit extravagáns lesz, de hozzám ez a stilus áll közel)
Már azon is gondolkoztam,hogy adventkor megyünk ki Bécsbe, megnézem hátha ott találom meg a tökéleteset! ha van valakinek tippje, küldheti :wink:

rencsike
nem szivem, nem hivtalak(bocsi :lol: )
Szerintem se aggódj a szülésen, habár meg tudlak érteni, már én is úgy várom, hogy eljöjjön az idő, nemhogy te aki, "bármikor" megszülhet :lol:

na megyek, olvasom tovább a magazinokat, amiket kaptam.

Olvastam a párásitóról, van elektromos, meg ultrahangos is, melyik a jobb? Ja meg van mostmár olyan légzésfigyelő amit a pelusra kell feltenni, hallotatok róla?
chilike1
 
 


Chilike! Nem bírom ki. :lol:
Én az igény szerinti szoptatás híve vagyok, így akkor adtam, amikor éhes volt Eszti. Ez szuperjól bevált és be is állt a rend. Az eleje fárasztóbb, de kiegyensúlyozott gyerek lesz a végeredmény. Ransburg könyvében olvastam, h így valószínűleg később sem lesz evészavar, mert tudja, van még, ha szükség lesz rá, nem KELL akkor és most mindent megenni, mert sokáig nem jön utánpótlás. Persze, nem ezért döntöttünk e mellett, nekünk ez így volt/van jól.

Tudni fogod, mikor elég, mert nagyon elégedetten lecuppan vagy elalszik. CUKIK ilyenkor!!! (is)
A másik kérdésnél nem az idő az, ami igazán számít, hanem a helyes mellretétel!!!!!! Nekem 1óra után sem volt gondom, miután Iboly megmutatta, h kell. A kórházban nem volt az igazi, ott érzékeny is volt a cicim és ki is sebesedett picit, majd kis hematómát is sikerült rászívni, mert nem volt teljesen jó a ráhelyezés, hiába olvastam el és tűnik halál egyszerűnek. Ha nagyobb a mell, ezt javasolják, tartsd el az orrocskától. NE TEDD! Simán kap levegőt oldalra a kis orrlukacskákon!!! Ha eltartod, ahol nyomod, ott pangás alakulhat ki.

Nem kell felkelteni, csak, ha annyira aluszékony, h nem is szopizik szinte, de ez meg akkor van, ha besárgulnak és sok a bilirubin, ha az rendeződik, rendbejön a szopi is.
Ha mégis lustika, akkor kicsit csikizn, finoman masszírozni kell a talpacskáit pl.
Ha gondoljátok, gyűjtsük össze a kérdéseket és elküldöm Ibolynak, megválaszolja és felteszem. Jó? Ha szeretnétek!
Mégis Ő a szaki, nem én. ;-)

Kép
bodza2005
 
 


A Bécs jó ötlet! Sokkal olcsóbb és nagyobb a választék!!!!!!!!!!!!!

Igen, fejtem az első hónapokban, mert féltem, h nem lesz elég 6 hónapig a tejem (most 10.hónapja bővelkedünk hála Istennek).
A zacsiban jól elfér és csak fel kell melegíteni forróvizes edényben.
Addig friss és jó, amíg, ha felmelegedés után összerázod a zsíros és vizes részt, homogén, szép állagú lesz és jó illatú.
Ha összeugrik és szaga van, dobd ki. 6hónaptól 1évig áll el, de ez a tuti, h megnézed, megszagolod.
Pohárból itta Babcika, ha elmentem otthonról valamiért és a Párom adta Neki.
Amit jó tudni, h a friss anyatej madártej ízű, édeskés, a fagyasztott pedig kicsit vas ízű lesz. Eszti az utóbbit meg nem issza. :-(
Vannak babák, akik simán megisszák, vannak, akik nem.
Jelöld ki és Wordben elteheted a dokukba, nem?
Azt azért egyszerűbb előszedni.
Én mailben tárolok sok dolgot így. Azt is könnyű előkapni.
Aranyosak vagytok Micikével.

Kép
bodza2005
 
 


[quote] írta:des Libuska!
Sajnálom az angyalkádat én is, talán Ő később jön vissza Hozzátok.
Nyugodt legyél, minden rendben lesz a kis erős Babuciddal!!


Bodzi! Ha igazad van, akkor még két babám lesz, :) nekünk ő már a második angyalkánk. :(
kislibus
 
 


Sziasztok!

Húúúú, itt aztán van élet!

Kislibus! Az angyalkádnak add át, hogy én is puszilom, és hogy mindannyian visszavárjuk, ha eljön az ő leszületésének az ideje. Addig még picit lógássza a lábacskáit valamelyik felhőn, odafenn. Kép
Annak viszont nagyon örülök, hogy a másik baba jól van!
A fényképezőhöz adtak egy kábelt, amivel a sz.géphez tudod csatlakoztatni...

Ez a babakocsi ügy nekem is nagy dilemma. Úgy gondolom, nekünk nem lesz szükségünk olyanra aminek mélykocsi funkciója is van,mert ha márc. elején születünk, egy ideig úgysem megyünk sehová, aztán meg már jó idő lesz és a nyitottabb is megfelel. Vagy rosszul gondolom?

Hát, bevallom, én a szüléstől nem tartok annyira, mint a szopitól. Valahogy ki kell jönnie annak a gyereknek úgy is, de a szopi az nagyon rajtam múlik, s minél többet tudok róla, annál inkább érzem a jelentőségét és hogy nem is egyszerű művelet az.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Chilike, szívem, Dec.2-án Apánkhoz megyek, nem cukorra. Már jövő héten, vagy utána megcsináltatom a cukilabort, hogy addigra meglegyen.

Szia Melcsi! Ezek szerint hazajöttetek tegnap. Sajnos én nem tudtam megoldani, hogy a csajokkal tartsak szombaton, de sokat gondoltam rátok. Gyönyörű a Marcika, szívemből gratulálok nektek!

Rencsike, miért is jönne elő már jövő héten a Domi? Ne aggódj, nem lesz gond akkor sem, ha kivárja a kiírt időt!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára moncsiga 2009.11.11 10:54-kor.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Chilike! A CAM ikresét ézted már?? Kinnt voltak az expon, prototipus, de minden van hozzá, mondjuk nekem iszonyat nagynak tűnt. Én meg most kereshetek mono babakocsit. De mondjuk nagyjából tudom már mit szeretnék.
kislibus
 
 


Moncsiga! Aranyos ez az angyalkés kép, megkönnyeztem! :cry:

Ami azt illei, páromat nagyon arcul ütötte, hogy az egyik baba nem fejlődött tovább. Teljesen ki van akadva, nagyon sajnálom. Én meg nem is vagyok nagyon letörve, mert sokkal jobban örülök annak, hogy ez a baba rendben van, mint amennire szomorú vagyok a másik miatt. De neki meg nem tudom hogy segitsek, hogy túl tegye magát ezen. :(

Volt valaki anno az RMC-ben? Nekem apánk az RMC-ből mondta az Elekes dokit, mondta az IH-it is, de ott nem mondott orvost. Most dilemmázom, mert nézem, hogy az RMC-ben Elekes doki genetikai tanácsadást tart, meg akkor kell a kombinált teszt is. Szerintetek ez hogy működik? Akkor az Uhut is az Elekes fogja csinálni?

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

Kislibus,
Sajnálom a másik babádat :( Búcsúzzatok el tőle, és koncentráljatok az egészséges, szép babára aki a pocakodban van! Valamiért ennek így kellett lennie, lehet, tényleg nagyon megterhelő lett volna két babát kihordanod...

Bodzikám,
Köszi a babakocsi infot! Merre vettétek, mennyi volt? Nem kaptam mailt, nem küldtél vagy megint elveszett?

Kislibus,
Közben olvasom hogy tudod milyen babakocsit akarsz. Milyet, ha szabad kíváncsiskodni?

Melcsike,
De jó hogy otthon vagytok! Gyere majd ha tudsz, és számolj be nekünk, hogy telnek a napjaitok.

Moncsika,
Én is gondolkodtam,hogy a mózest csak nyáron használnánk, mert az őszi-téli hidegre pont kinövi, és így van-e értelme egyáltalán. Én a magam részéről eldöntöttem, hogy egy sima babakocsit veszünk, aminek vízszintesig dönhető az ülése, ,mózes nem lesz, hordozót meg kapunk elvileg tesóméktól. Ilyet láttam is teszveszen már 20eFt-ért. Na ehhez képest kimentünk az expora, és a férjem kitalálta, hogy a tesómék hordozója nem elég jó (tényleg nem a legújabb szabvány szerinti), és hogy nekünk olyan babakocsi kell, aminek a váza fix, és arra lehet csatlakoztatni külön-külön mózest, hordozót és sportrészt. Ez így árban nem kicsit dobja meg a dolgot. Én meg most tanácstalan lettem, hogy mi legyen...
vjulcsi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?