Új privát üzeneted érkezett!

Na vissza is jöttem.
Szuper volt a jóga! És Szonja megint nagyon édes volt :) Ahogy elkezdődőtt a jóga, elkezdett nagyon rugdosni, mintha nem érteni, hogy ez most mi? Vagy az is lehet, hogy csinálta velem a gyakorlatokat. Aztán picit lenyugodott, finomabban mozgott ő is. A relaxáció alatt beszélgetni kellett a babákkal gondolatban, és képzeljétek, ahogy elkezdtem hozzá beszélni, gondolatban simogatni, puszilgatni, annyira elkezdett megint virgonckodni, hogy csoda! Csak mosolyogtam és közben még a könnyem is folyt... :oops:
Aztán el kellett tőle búcsúzni (mondtam neki, hogy most alukáljon, mert én most mással fogok foglalkozni, de majd még 'jövök') elcsitult, és utána meg sem moccant.... :)
Hihetetlen, ha más mesélné nehezen hittem el. Most, ahogy ezeket a sorokat írom, ébredt fel újra.
Éreztem én, hogy csodababám van, de most már egész biztos vagyok benne! :oops: :P

Moncsika,
Kitartást kívánok neked a költözéshez! Semmi jót nem tudok mondani, tudom, hogy nagyon fárasztó (én is nagy költöző vagyok), én mindig azzal vigasztaltam magam, hogy azért költözöm, mert az új helyen jobb lesz. Téged is csak ezzel tudlak vigasztalni, amennyiszer költöztök, annyiszor lesz mindig egyre jobb!

Bodzikám,
Melyik Jane babakocsitok van? Hol/mennyiért vettétek, ha szabad megkérdeznem?
Mivel az is lengyel, párom nem annyira akarja, pedig nekem tetszett nagyon... na majd meglátjuk. Szerinted érdemes mózest venni, ti meddig használtátok, ill. otthon (lakásban) is használtátok, vagy 'csak' séta közben?

Micike,
Kérlek nekem is küldj privit!
Ezek szerint akkor elkészült a sz.gépetek és működik?

Libus,
Én is örülök, hogy kimentünk az expora, csak valahogy nagyobb dobásra számítottam...Utojára ilyen típusú rendezvény, ahol voltunk, az esküvő kiállítás volt, és az jóval összeszedettebb, struktúráltabb volt.
vjulcsi
 
 


Rencsike,
Te hogy vagy?
Majd beszéljünk!

Kata,
Nem is mesélted szombaton, hogy voltál 4d-n az expon? Milyen volt?
vjulcsi
 
 


Moncsikám,
és ez a 3 kg az utolsó Apánknál tett látogatás óta jött fel??? Én is úgy érzem, hogy ez a 10kg ami rajtam van egyáltalán nem tett dagivá, pedig így kimondva vagy leírva a 10 soknak tűnhet...de ez nem fogyókúra mellett jött fel, eddig ettél rendesen, nem?

Kép
rencsi79
 
 

 
 

Julcsika,

de szuper lehetett!!!!! :D , tudod nekem számolni kell a mozgását, hogy nincs-e baj a Domcsival és ha 2-3 óráig nem mozog akkor elkezdek tudat alatt beszélgetni vele és rögtön rúg 1-2-t, hogy minden ok mami nyugodj meg. Ezt már vagy 10x kipróbáltam és mind a 10x így volt, annyira szupi....

Megjött a málnalevél tea, azt már ma este elkezdem inni+ a palástfűt már iszom egy-két napja, készüljön csak a méhen a nagy feladatra.... :D

Mostantól férjecske mindehova viszi magával a telcsit, hogy el tudjam érni, aztán ha éppen tárgyal akkor 2x kell rácsörögnöm, hogy tudja, sos hívnia kell.......jaj....

Kép
rencsi79
 
 


Igen Drágám, az utóbbi 3 hétben kaptam ezt magamra. :lol: És nincs bűntudatom... az baj? :lol: :lol:

Lehet, hogy nem kell azon agyalnom, hogy kinél szüljek, mert Apánk rövid úton faron billent? :lol:

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Lányok ! Szerintem sikerült elküldenem mindenkinek a pü-t.
Nem egy Best-be való story, csak meglepő volt számomra.

Julcsi,
nagyon klassz lehetett a jóga. Gondoltam, hogy tetszeni fog ,de azt nem ,hogy elsőre ekkora élmény lesz. Olvastam egyszer egy pszichológus pasit aki megtanít kommunikálni a magzattal. Persze egy csomó pénzért. Nekem az nem tetszett annyira, de ez igen.
Bodza biztos tudja kiről van szó, mert egy időben sokat cikkeztek róla.
A laptopom amúgy még nem jó, de vasárnaptól van egy asztali gép, ami elvileg a férjem kap holnap a szülinapjára, mert én rakattam össze egy informatikus barátommal, de most is már arról írok,illetve reggel melóhelyről.
miciona
 
 


rencsike
nem azért mondom, de te olyan kis sudár vagy, hogy még1x 10 kiló is simán rád férne :lol: :lol:
Ha meg belegondolsz, hogy a 10-ből mennyi Domika súlya, a méh, plussz vér, stb, akkor még lehet kevesebb is leszel, ha megszülsz, mint azelőtt... :wink: :lol:

moncsika
Én az elején hiztam kb. ilyen tempóban és most kb az utolsó 6 hétben nem hiztam semmit, csak talán 1 kilót(ezért is dicsért meg múltkor apánk), de nem tudom ez mitől van, nem átom, hogy másképp ennék, talán csak többet mozgok!
Nekem tetszett az expó, igaz nekem minden új :lol: , szóval én jól éreztem magam, mondjuk én nem is vártam semmit tőle, lehet ezért nem csalódtam benne...

julcsi
Jó lehetett a jóga, biztos vagyok benne, hogy a babaák érzik ahogy az anyukájuk érez, Szonja is érezhette, hogy te most jl érzed magad, nyugodt vagy, stb és őrá is hatással volt ez!
Ma az én babáim is feltűnően virgoncok, már nem is tudom, hogy ülljek, mert szétrugdossák mindenemet :lol:
Az egyikőjük épp alul van a köldököm alatt a másik meg a jobb oldalon a bordáim közé küldi a jól irányitott rúgásait, ütéseit.
Persze birom a gyűrődést, mindig örülök , ha érzem őket :wink:
Én kaptam az expón egy konditeremtől ingyenes bónt, kismama tornára, plussz van náluk edvezmény, hogyha bérletet vesz az ember, kap ajándékba egy 4D-s uh-t is, a XII. ker-ben vannak én nem használom fel, mert nekem eléggé kiesik, de ha esetleg neked kell, vagy bárki másnak , szóljatok...! :wink:

Hát lehet a 28. hetet én is kivárom az uh-val.
Rencsike, te mikor voltál? Már nem emlékszem :roll:
chilike1
 
 


miciona
Én nem kaptam privit, pedig nagyon kiváncsi vagyok!!!!
Légyszi... valaki... küldjétek már át nekem is!!!
köszi
chilike1
 
 


Julcsim!A Jane spanyol. Visszaolvasok es valasolok.Pusssz

Kép
bodza2005
 
 


Rencsi,
küldöm majd az e-mail címet a párodnak, csak rájöttem, hogy az a laptopon volt ,úgyhogy holnap megkérdezem bent a volt csajától :)
Képzeld a főnököm felesége (ők is Dévaisok) most jár agykontrolra és azt várja, hogy elmúljon az endoja is tőle. Remélem sikerül neki.
Milyen a tea ? Iható?
Szegény urad, el tudom képzelni, ahogy minden telefonra ugrik....
Biztos nagyon gondoskodó apuka lesz!

Bodzus,
arra gondoltam, hogy vezetnem kell majd egy füzetet, hogy melyik oldalon miről írtál, milyen hasznos linket raktál fel, hogy ha odakerülök, csak gyorsan előkeressem. Ezekből már összeállíthatnál egy könyvet. Felkészülés a várandóságra, várandóság és csecsemőkor...:)

Moncsi,
én is elolvastam a cikket. Azóta nem ittam tejet. ÉS ez fontos, de azóta nincs hasmenésem ami már állandó volt, amióta nem iszom.
Amikor tavasszal elmentem pszichológushoz, amúgy pont a Szenditől kértem e-mailben ,hogy ajánljon vkit. Igazából kétszer voltam a nőcinél és tök jó dolgokat mondott, és szimpi volt az is, hogy azt mondta, hogy nem akar kifosztani szerinte nekem nincs szükségem rá. A nőci is lombikos volt, de aztán spontán lett terhes!
Szerintem a kilók miatt ne is legyen bűntudatod!! Rencsi is nagyon csinos, vékony pedig aztán őt elővette Apánk.
miciona
 
 


Chilike,
bocsánat, pedig neked küldtem el először, csak most nézem, hogy nem raktam oda az 1-et a neved mellé :oops:
miciona
 
 


Chilike
tetszett a pocid, lehet,hogy elsőre tényleg azt gondolnám, hogy előrehaladottabb állapotban vagy már , de igazából teljesen más a formája is , mint az egykéké. És ,ha úgy nézem, hogy ketten vannak akkor már nem is nagy, sőt!
miciona
 
 


A Jane mòzesèt be szabad kötni autòba is,ez ritka, mi 6hònapig nagyon kihasznàltuk. Mivel Babcika tèli gyerek, szàzszor kènyelmesebb volt abban utazni,a sok ruhàban, sétàltatni is,mint a hordozòban, a gerincènek sem volt megterhelô. Nyàron, ha valahol voltunk, pl.ètterem,barátok, simàn elaludt benne du.Mi nagyon kihasznàltuk ès szerettük. Volt benne,beèpìtve, esôvèdô,szùnyoghàlò, zene /termèszet hangjai/, emelhetô fejrèsz, àtlàtszò rèsz, szellôztetô alul-felül stb. A hordozòja is nagyon biztonsàgos, könnyû, szuper, esôtetô is van hozzà,az is zenèl. Maga a babakocsi könnyû,mozgèkony,fordulèkony,könnyen csukhatò,befèr a cs.tartòmba,pedig egy kényelmesebb mèret. A sport rèszèt imàdom!! Eszti is!:D Nem olcsò, de ha a 3at+pelenkàzòtàska külön megveszed, màr megèrte. Ami fontos még,h strapabìrò,nem kell 3kocsit venni 1gyerekre,ezt mèg nem vittèk vissza soha az eladò szerint. Megkeresem,mi a pontos neve,ára ès küldöm mailben, csak vedd èszre a spamben. :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bodza2005 2009.11.09 16:54-kor.

Kép
bodza2005
 
 


Micike!:lol: Èn sem ittam azòta! :lol:
Chilike! Nekem is tessèk ìrni. :D
Ikky! Èdes Fannika! Cukik a fogacskàk. :D

Kép
bodza2005
 
 


Csodàs ez a kommunikàciò Julcsika ès Rencsike!
Micim! Raffaira gondolsz?

Kép
bodza2005
 
 


Micikém,

hát a tea minden csak nem jó, de azért inni fogom rendületlenül, annyira jókat olvastam róla, így bízom benne, hogy nekem is segít majd a szülésnél. Még a homeós bogyókon gondolkozom....
Nem nagyon hívogatom, max egy rövidet rácsörgök, nehogy frászt kapjon.... :wink:
Szerintem az endot simán el lehet mulasztani, ha ügyes és még hisz is benne. Most a félelmemet próbálom minimalizálni, hogy tudjak majd koncentrálni arra, hogy 36 héten, vagyis a jövő hét környékén kezdjen el felkészülni a Domi a kijövetelre. Ez az egyetlen esélyem a természetes szülésre, mert aztán már egyre kevesebb az esély hogy kifér.....

Kép
rencsi79
 
 


Èn is szedtem a homeòsokat Rencsikèm. Minden rendben lesz!!! Puszik!!

Kép
bodza2005
 
 


Julcsikám, nagyon édi-megható a jógás történeted. Az én gyermekem fütyül rám! :lol: :lol: Tegnap, meg azelőtt volt pörgős üzemmódban, ma kicsit nyugisabb, bár épp most ébredt föl, és bökött belém párat. :lol:

Nekem ma megint elkezdődött a késelős, hüvelybe nyilallgatós műsorszám. Jó, hogy holnap megyünk Apánkhoz, addig nem moccanok, amíg meg nem méri a cervixem.

Micikém, válaszoltam.
Ja, én a cikk első része után még ittam kakót, de most hogy a kismamákról és babákról külön szó volt, már nem csúszik le a torkomon.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


miciona
válaszoltam :wink:
Háát köszi, de azért én is látom, hogy elég nagy a pocim, persze nem zavar, sőőt szeretem is, csak az elején volt kicsit fura megszokni.
A babakönyvek azt irják, hogy iker terhesség alatt átlagban 2 hónappal néznek ki idősebbeknek a kismamák, igazán moncsikámmal tudnám összehasonlitani magam(egyszerre lettünk babásak), de vele meg már tök rég nem találkoztam, a fénykép meg ugye csal :lol:
Az első hetekben olyan volt a hasam, mint az egyke babás mamáknak,hogy csak alul kerekedett, aztán egy idő után kezdett úgy alul-felül kigömbölyödni :lol: Sokat gondolkoztam rajta, hogy mitől lehet, de igazán nem jöttem rá.(Mondjuk az egyik bébi alul van a másik meg felül -oldalt, gondolom a köztes helyre rakják a szerveimet, szóval ez is lehet az oka) :wink:
Persze nekem aztán per pillanat tök mindegy mekkora a pocim, csak a bébik kényelmesen elférjenek benne, az a lényeg.
Mindenesetre kiváncsi vagyok, mekkora lesz mire megyek szülni :shock: :lol:
chilike1
 
 


moncsika
Figyú, holnap gyere mindenképp ird már meg lécci, csinált-e uh-t apánk?

bodzikám
Veled mindig úgy vagyok, hogy olvasom amiket irkálsz, közben helyeslek vagy kommentálom az olvasottakat és mindig azt hiszem, hogy igy meg is beszéltük a témát...!!! :lol: :lol:
Egyébként délután irtam megint kb. 1 oldalt a babbútorokról, stb, de ez a szemét gép kilépett a nettből.., aztán már nem vol lelkierőm még1x megirni .
chilike1
 
 


nem babbútorok és nem is a muszlimokról akartam irni, de ez a gép mindig mellé ir.... :lol:
chilike1
 
 


Bodza,
nem tudom már sokat írtk róla 2 éve, akkor volt terhes egyik bnőm és együtt olvastuk a nőklapjában a cikket a pasiról.

Lányok elbúcsúzom, mert kaptunk igyen jegyet a Zeneakadémiára, és most gondolkoznom kell a ruhán amit felveszek.
Bodzus (neked írom, mert írtad, hogy anyukád zongorista, hogy a Szokolay család által, a Balázs játszik)
miciona
 
 


Eszti lassan 2òràja horpaszt.:lol:
Ikky! Èjjel mi is fent voltunk akkor,amikor Ti. ;-)
Most megy a pòtlàs. :lol:
Chilike!Ez kèsz!!! :lol: :lol: Èn is mindent fèlreütök ezen telefonon.
Micike! Az klassz lesz! Csini legyèl! :D

Kép
bodza2005
 
 


Moncsim!Àtküldöd az ùjabb tejet? Màr a Fèrjem sem issza...

Kép
bodza2005
 
 


Bodzám,
megírod, hogy pontosan mit és mikortól szedtél, mert elég sok homeós bogyit találtam de nem tudom melyik a tuti....

Kép
rencsi79
 
 


ahhhh, elszállt amit írtam :(

nincs erőm újra leírni, így mindenkinek csak egy puszit küldök!
vjulcsi
 
 


Bodzikám,
Teljesen igazad van, összekevertem, a Jane spanyol és nem lengyel.
De ez meg sajnos nekünk már a drága kategóriába tartozik :( Ezért esett ki :(

De azért várom a részleteket emailben, ha lesz időd megírni! Puszi
vjulcsi
 
 


Julcsi! Nagyon irigykedem ám a jógás élményeidet olvasva!!! :oops:

Rencsi! Nagyon csini vagy szerintem is! A te Domival beszélgetős élményed is nagyon jó lehetett!!! Bár már ott tartanék.. :roll:
De ne hisztizzek, igaz? Inkább hálát adok a Jóistennek minden napért, ami gond nélkül telik. :)

Miciona! Majd ha olvasol, nekem is küldd el légyszi a privit!

Vagy valaki küldje el!

Bodza!! Köszi a sok At-es infót, szerinem sokat profitál belőle minden kismama!!! A krémek lemosásával meg úgy vagyok, hogy szerintem a leghiperszuperebbet is lemosnám, nem érzem természetesnek rajta hagyni, nem szeretném, ha tejcsin kivül bármi más kerülne a babáim szájába! Amúgy ezt a lanolinost majd kipróbálom!

Chilike! Azért ird meg lécci azt az oldalt a bútorokról, érdekelne!!!

Moncsiga! Még jó, hogy megnézted a naptárat! Apánk igen furán nézett volna, ha egy nappal később mész! Nálunk bevált a párom is megjegyez mindent múdszer!

Kép
kislibus
 
 


Libuska! Ezért érdemes, hogy örültök neki! :D
Igen, én is, de a körömvirágkrém keserű, ha lemosod is, a Germastan is, ennek nincs íze és természetes anyag, elvileg nem kellene lemosni sem.
Éjjel még válaszolok.

Kép
bodza2005
 
 


Küldöm a cikket, akinek tudom. Kicsit nehezen tölti fel a gép, van,akinek át se fér(citromail, freemail), pedig 2 oldalanként küldöm. A közös gmailra is átpostázom, aki nem kapja meg, de érdekli, nézzen oda be. Volt egy oltásos cikk is, azt is beolvastam és küldöm. majd...

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Bodzika, mit is írtál, hová menjünk 4D-re? 4D Genesis?? Jól emlékszem?

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Sziasztok!
Hogy van a pocis társaság? :D
Micikém,de jó,h többet tudsz már jönni(ide is!!)Nagyon szorítok nektek ám!!
Bodzus,nagyon jók a cikkek,amiket mindig"előásol"..Hihetetlen,h mennyi energy van benned mindenhez..Édi-bédi Esztit puszilom!
Chili,a te elírásaid..mindig megmosolygom.. :lol: Hol lehet pocisfotót látni rólad?
Moncsi,örülök,h zajlik a költözés.Legalább a házeladáson túl vagytok!Nagyon arik voltatok Zsófival a képen! :D
Julcsi,szuper lehetett a jóga,nagyon meghatott ahogy leírtad..
Kislibus,neked már múltkor akartam írni,ne aggódj,a pasik nagy része,csak akkor tud mit kezdeni ezzel a babahelyzettel,amikor már fizikailag ott vannak a kezükben.. :lol:
Rencsi,látom készülődsz te is a nagy napra..Szedd csak a homeót,meg idd a borzalmas teát,hidd el minden rendben lesz!
Mónika,köszi a képket Marciról!Puszi Melcsinek,én is úgy éreztem,h császár volt.
Ikky,nagyon aranyos Fanni!!Kis vigyorgós..Jókedélyű baba ő is,látszik rajta.. :lol:
Rólunk:ma voltunk 6 hós tanácsadáson,az én"pici"fiam,8540 g,76 cm,2 foggal bír,és stabilan ül.A kartonos néni 2x visszakérdezett,h biztos-e h 6 hónapos.. :oops: Jó,mi?? :D
Puszi.

Kép
cs.andi
 
 


Mici,nekem is küldhetnél pü-t,ha tudsz!Kiváncsi lennék mit hallottál..(olyan vagyok mint egy pletyire éhes banya.. :oops: )Puszi.

Kép
cs.andi
 
 


Andi! Micsoda nagylegény a Petid! :lol: :lol: Én is így érzem, hogy nagy lépés az is, hogy egyáltalán el bírtuk adni a lakást, manapság az a nagyon nehéz mutatvány!
Köszi a dicséretet a Zsófika nevében is.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Sziasztok,

én már vagy 3 órája fent vagyok, az ismert okokból, de remélem hamarosan elalszik a kicsike és akkor visszafekszem egy kicsit.

Moncsikám,

jó sok érdekes dolgot küldtél, köszike!!!!

Andikám,
hűha, jegyzem a méreteket, hogy tudjam kb mekorra ruhát fog hordani Domcsi a nyáron, mert szerintem nagyon hasonló lesz a méret. Még 1-2 nyugis hónap aztán beindul a "kicsike" aztán győzd utolérni..... :D

Micikém,
Milyen volt a hangverseny???

Chilikém,
ha jól emlékszem, akkor 27 és 30 vagy talán 31. héten voltunk, a mivel domi nagyon nagy a 2 alkalommal már kevésbé volt látványos. szerintem te 25-27 között menj el, mert aztán ki tudja mi fog már látszani belőlük....szerintem már nem fog mostanság uh-t csinálni Apánk, bár lehet, hogy az ikreknél más a szabály.....


Képzeljétek, tegnap felhívott Dévisz, úgy meglepődtem, elég késő volt már és privát mobiljáról csörgött, szóval semmi különös, csak lemondta a pénteki időpontomat és kaptam egy másikat jövő szerdára.....

Elaludt, megyek aludni, mert kb 4 órát aludtam....pusz

Kép
rencsi79
 
 


Szia Rencsi,
szép Domis álmokat !
A hangverseny kicsit hosszú volt , ahhoz képest főleg hogy 5-kor keltem mert délelőttre jöttem. Na mindegy majd holnap a kórházban legalább alszom :)
Azt gondoltam ,hogy a málnalevél tea az jó ízű, olyan jól hangzik a neve...

Andi,
Petya nagyon erős fiú. Amilyen vékony, csinoska vagy lassan ő emel fel téged ,mint Benőke a Frédi Béniben :))

Moncsi,
remélem szerencsés leszel és nem ülsz órákat a váróban...
Bár kedd az elvileg nem műtétes nap, meg nem stimus.
miciona
 
 


Sziasztok!

Rencsi! Húha! Nem mondta apánk miért mondta le a pénteket??? Mert én is pénteken mennék, de nekem nem tudják az új mobil számomat!!! Azóta változott meg, hogy legutoljára voltam, esetleg felhivjam őket??? :shock:

Kata! Úgy emlékszem te is pénteken jöttél volna, téged is felhivtak???

Andi! Hihetetlen Nagy Kisbabád van!!! Én is abban reménykedem, hogy ha majd megszületnek, már testközelibb élmény lesz!

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!
Én is itt! :) Annyit írtatok, hogy alig bírom visszaolvasni! :) De ez az én hibám, mert már lassan 2 napja nem írtam, csak olvastam amennyit engedtek gép előtt lenni! :)

Voltunk vasárnap az expón 4D-n. Hát a Mi kis Gyermekünk - aki az UH után a Ficánka nevet kapta - meg sem állt! Egész végig bulizott, meg pörgött forgott! A csajszi összesen 3 db képet tudott készíteni róla, mert meg sem állt! Nagyon klassz élmény volt! Majd megpróbálom felvarázsolni Nektek, ha nem bánjátok! :) Holnap IH, nagyon izgulok! Remélem minden rendben lesz! Csak azt nem tudom, hogy ilyenkor már a következő időpontot is meg kell beszélni, vagy előtte felhívni őket?

Kislibus!
Én is pénteken megyek, de engem még nem hívott senki! Nem tudom, hogy most csak a délutáni időpontjait mondta le, vagy mindent, de nálam még nem jelentkezett senki! Azért remélem 13:30-kor még ott lesz, és nem megyünk fel potyára, mert akkor mérges leszek kicsit! :twisted:

Julcsi!
A jógáért irigyellek, biztos szuper lehetett. Előtte is jártál, vagy most kezdtél bele? Egyébként mi az expón sok érdekességet láttunk, és hallottunk, persze mindent elraktároztam, aztán majd ha "szükséges" lesz előkotrom a szürkeállományból! :)

Bodza!
Elküldenéd nekem azt a linket, ahol közel 2 órás "videót" készítettek Nektek! Kíváncsi lennék rá én is!

Chilike!
A pocid nekem nagyon tetszik. És nagyon jól áll! :) Jó hogy most már tudom kötni a nevet egy archoz. :) Megvannak már a lánynevek? Mikor kapunk képet????

További szép napot ebben az esős időben! Én úúúúúútálom!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


na szisztok csajszikák!

ercsikati
Hát igen, sztem is jobb, hogy igy "összejöttünk", mert igy jobb, hogy az ember tudja hogy ki kicsoda :lol:
Téged mondjuk én hasonlónak képzeltelek :wink: , rencsikét már "ismertem" a fényképek alapján, melcsivel már találkoztam apánknál is, Marcika még nekem is új volt :lol: , julcsit és micionát másmilyennek gondoltam(nem rosszabbnak vagy jobbnak csak másnak :wink: ),
Jó lehetett az uh én is tervezem a közeljövőben, hogy elmegyek.
Nekem is jó volt az expó, szeretem amikor ilyen babás környezet vesz körül, igaz én nem járok bababoltokba, lehet, hogy ezért is volt sok újdonság számomra, meg igy támadt csomó ötletem, hogy mit hogy szeretnék. :wink:
chilike1
 
 


Sziasztok!
Ma nagyon nyunya vagyok ebben az időben, és vérzik a szívem hogy nem tudok kimenni egy nagyot sétálni a majmokkal (magyarul kutyákkal). Legszívesebben aludnék egész nap, de valahogy mégsem megy az alvás.

Reggel is elvarázsolt minket a kislányunk: nem mocorgott egyáltalán, amikor apukája munkába indult. Persze Szonja is kapott puszit a pocakon keresztül, de nem volt reakció. Erre kedvesen megkértem, hogy rúgdossa meg picit apukáját, mert úgy szeretné... és megtette :) Egy tündér, úgy meg voltunk hatva :D

Andi,
Gratulálok Petidhez!

Szép pihengetős napot nektek!
vjulcsi
 
 


bodzi
a babakocsira rákeresek a netten, de esetleg átküldhetnéd nekem is, neked mi vállt be :wink:
Igazságszerint nagyon nehéz jó babakocsit találni, főleg 2 babának, amik idáig tetszettek azok testvér babakocsik voltak, ami azt jelenti, hogy az egyik ülésbe 6 hónaposnál idősebb babát lehet rakni, én egymás utánit szeretnék, lehetőleg "multifunkciósat", szóval én inkább 1x áldoznék rá több pénzt, de akkor jót szeretnék venni, de eddig még ilyet nem találtam(főleg ami szinben is tetszene)
Már azon is gondolkoztam,hogy 2 külön babakocsit veszek úgyis mindig lesz velem valaki aki tudja tolni az egyiket...., de azért jobb lenne, ha egy babakocsival meg tudnám oldani.
Figyelj csak bodzika, azt akartam kérdezni tőled, hogy neked tej tárolód se volt, igaz nekem a 2 baba miatt nem hiszem, hogy lesz "felesleges" tejem, de azt olvastam, hogy nagyon nem szabad hagyni, hogy maradjon a cicibe tej, jobb leszivni, mert begyulladhat a mell, stb.A mellszivóból is van aki a kézit van aki a gépit ajánlja, most kaptam tájékoztató füzetet az Avent-től abban azt irják van olyan készülék amit lehet gépiként és kéziként is használni, ha vennék ezt venném meg.De, 2 baba mellett meg nem hiszem, hogy lesz felesleges tejem... csak azt sem akarom, hogy ne vegyek, aztán itt állok 2 siró gyerekkel és nem tudok nekik rögtön enni adni.
Egyébként a tesóm se használt cumit, úgyhogy lehet akkor én se fogok...
chilike1
 
 


julcsi
én is mindig "szólok" a "babáimnak, hogy mikor adjanak egy "bal egyenest", mondjuk amikor a férjem pont a közelben van és mindig meghallják, mert elkezdenek viháncolni.
Mondjuk én az elmúlt napokban olyan vagyok, mint egy profi hastáncosnő, csak nekem önálló életet él a hasam :lol: , össze-vissza hullámzik, tegnap a jobb oldali babám ráfeküdhetett valamimre, na az nagyon car érzés volt, fájt, nyomott, stb, de átfordultam a másik oldalamra és megsimiztem kicsit lejebb a pocimat, szerintem vette az adást a baba, mert arébb is jött egy idő után! :wink:

kislibus
Átnézegettem , amiket kaptam, aztán elküldöm azokat a web lap cimeket amik nekem tetszenek,oké?

cs.andi
Hát a pocimról készülök csináltatni friss képet, azt majd feldobom.
A babákról, ha csinál most apánk akkor felteszem, ha nem, akkor majd csak amikor 2-3 hét múlva megyek 4d-re, akkor tudom felrakni. :wink:

rencsike
Én úgy tudom, hogy az ikreknél később több uh-t csinálnak, sztem ezért nem fog most a "köztes időben" csinálni apánk uh-t, de majd meglátjuk. :wink: Igazságszerint már nagyon szeretném látni őket, most néztem-nem is tudom, hogy epült el igy az idő-, de utóljára a 17 hét 4. napon voltam az istenhegyin és ott láttam őket, szóval az már legalább 6 hete volt, kiváncsi vagyok már most mekkorák.
Ha esetleg neked megvannak Domika méretei átküldhetnéd mekkora volt ezidőtájt!
Irtam julcsinak, hogy tegnap az egyik babám rendesen megtaposott, most érzem át igazán, hogy te miről beszéltél... :roll:
Mi ez a tea? A szülésre készit fel?
Én is pénteken megyek apánkhoz, délután, de nekem nem szólt...remélem nem is fog, mert alig várom, hogy menjek!!!
chilike1
 
 


Libuska, Katám,
írtam privit..


Chilikém,

nincsenek méreteim mert, tudod, nekem ekkor volt, hogy Apánk majd 3 hónapig nem csinált uh-t, mert a hízás miatt nem érdemeltem meg..... :cry: , de azért te írd már meg, hogy mi volt....mikorra kell menned?

Valaki nem jön jövő szerda délután, nekem akkora van új időpontom.......

Micikém,
nagyon drukkolok a műtéthez!!!!!!!!!!

Julcsikám,

bocsi, de még nagyban durmoltam amikor hívtál, egészen addig aludtam, amíg domi fel nem ébresztett....nálunk most az a legújabb, hogy Apa kezére meghúzza magát és nyugton marad, bezzeg amikor én odarakom a kezem, akkor le akarja rúgni......nagyon vicces fekszünk az ágyban az éjszaka közepén és Apa altatja domikát, keze a pocakon, eltelik 10-15 perc, majd úgy gondoljuk, hogy de szuper elaludt, mert nem mozgolódik, Apa keze le....és beindult a parti újból..... :D

Kép
rencsi79
 
 


a teát elfelejtettem leírni...... :oops: igen a szülésre készíti fel a méhet, én a málna teát imádom, de sajnos ennek nem olyan az ize....ha viszont jól megcitromozom, akkor meg lehet inni....

Kép
rencsi79
 
 


Csajszikák, mindjárt odaér a szívecske a vonalzóm végére......jaj

Melcsike,

ha lesz egy kis szusszanásnyi időd, akkor mesélj már nekünk , milyen otthon az első nap 3-ban!!!!


Melikém,

jól vagy???? nagyon eltűntél!!! :cry: azóta is fekszel és pihengetsz???

Kép
rencsi79
 
 


Katám,

jöhetnek a képek!!!! és azt nem látták mi van a lába között????


De jól elvagyok itt magamba, mindenki ebédel, vagy mit tudtok csinálni ebben a sz--r időben????

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi!
Hamarosan - reményeim szerint - feldobálom azt a három darab képet amit Ficánkáról sikerült készíteni! :) Hogy mi van a lába között? Hát ez rejtély maradt! Majd talán holnap! Ha holnap sem, akkor majd később. De én már alig várom, hogy kiderüljön kisfiú vagy kislány bulizik egyfolytában a pocimban! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Katám,
én már megkukkoltam az iwiwen....:) nagyon édike!

Kép
rencsi79
 
 


rencsikém
Látom jól elvoltál délután! :lol:
Itt voltam én is gép közelben, csak nem tudtam jönni, mert néha dolgozom is kell-egy kicsit- :wink:
ÚrIsten 3 hónapig nem volt uh!!! az igen!
Én is úgy gondoltam, hogyha nem csinál, akkor bejelentkezek a közel jövőbe, pont ezért amit irtál, mert később már biztso takarni fogják egymást! Mostmég teljesen elférnek ahogy érzem, tök különböző helyeken vannak!
Engem reményeim szerint nem fog "megbüntetni", ma is méreckedtem és pont ugyanannyi vagyok, mint amennyi a 2-vel ezelőtti terhes gondozáson voltam nála, szóval, ha úgy veszzük akkor 6 hét alatt nem hiztam semmi, de engem annyira az se foglalkoztatna, ha hiznék!Habár az ő mérlege mindig csal! :lol:
Kicsit azért figyelek oda az édességre, mert azt hiszem mostanában kell menni arra a terheléses cukorra, ugye?
Mesélhetnél róla, az milyen, nagyon szar? mondjuk én útálom a tömény-édeset, úgyhogy izleni biztos nem fog az a lötty!
Múltkor alacsony volt a cukrom, olt mellette csillag is, azt mondta apánk, nem baj, de vigyázok is , hogy ne legyen magas!
chilike1
 
 


kata
Holnap mész apánkhoz?Vagy holnap az Ih-ra mész? Húú, de bekeveredtem :lol: :roll:
Én múltkor ugyanigy voltam, hogy egyik nap Istenhegyi másnap apánk, és igy már nem akart csinálni uh-t! Azért a végén meggyőztem,de meggondolandó, hogy mondod-e neki... :wink:
Tök jó lesz majd, ha érzed is a babád, az már olyan megnyugtató!
Dobhatnál fel ide is képet, kiváncsi vagyok én is.(nekem nincs iwiwem)
A teljesen rószaszin vonalzód alapján sztem tuti kiscsaj lesz, jó lesz vigyázni a bulikkal! :lol:

Moncsika
Mi volt apánknál?

Ja rencsike
én 5-re megyek, ha jól emlékszem...
Te holnap mész abba a rendelőbe?
Kicsit majd irhatnál részletesebben, hogy mi van veled? Mit csinál Marcika ami miatt nem tudsz aludni, rúgdoss vagy egyszerűen csak kényelmetlen a fekvés? Hogy állsz a levegővel? Nem szuszogsz?
Nem fáj semmid ?
chilike1
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?