Új privát üzeneted érkezett!

Kata,

Tekintettel az ikerterhességre, én jónak tartanám az antibiotikum kezelést most, majd újra tenyésztés végzését annak kiderítésére, hogy sikerült-e kikezelni a fertőzést. A vajúdás alatt adott, illetve a születés után a babának adott antibiotikum életet menthet.

Hallottam egy esetről, ahol iker babák voltak, egyik kapott gyógyszert születés után, ő egészséges, a másik nem, őt elveszítették.

A bélflóra majd helyrejön, anyatejet amúgy is még könnyű emészteni a babának. Inkább szájgomba lehet kellemetlen mellékhatás, de azt is ki lehet kezelni.

Üdv,

Doki
lilka
 
 


Lilka és Doki!

Köszönöm a válaszokat. Egy hét múlva megyek a dokimhoz, majd rákérdezek. Akkor az is kiderül gondolom, hogy most ez az a veszélyesebb típus e, amit Lilka te is említesz.

Egyébként osztom a véleményeteket, hogy inkább antibiotikum kezelés mintsem bármi más! Majd ragaszkodok is hozzá, bár remélem tudják a dolgukat, mert PIC-es kórházban fogok szülni - gondolom ott találkoztak már ilyennel!

Amúgy a dokim ilyen téren elég alapos. Állandóan kenetet veszünk, és tenyésztetünk. Nekem előző terhességeknél ilyen nem is volt. Mindig kezelgeti a bajaimat... bízok abban, hogy tudja mit csinál.

Még az lenne a kérdésem, hogy ha születés után megkapják az antibiotikum kezelést, vajon később elő bukkanhat e újra a Streptococcus??? Mármint hogy okozhat e agyhártyagyulladást a későbbiek folyamán??? Lilka, ezt neked írtam priviben, hogy azt olvastam, a 12. hétig előfordulhat, ha fertőződött a baba. Gondolom az a kórházi tartózkodás alatt azért kiderül, hogy fertőződött e a baba, vagy sem! De ha kap antibiotikum kezelést, vajon azzal kivédtünk minden későbbi szövődményt???

Köszönöm a segítséget!

Üdv,

Kata
labkat
 
 


sziasztok

leírom, mi történt idáig és ha valaki tud tanácsot adni, mit tehetek még, az nagyon jó lenne.

megszületett 2 hete a kislányom:-))
szülés alatt 1 antib-t kaptam.
kitenyészett a kislányom gyomrában és fülében a streptococcus. most derült ki.
azt mondták, ez természetes, nem kell kezelni, csak ha egyéb panasz is van, akkor is helyileg kezelik (pl. láz, gyulladás)
volt már valakinek hasonló?ott mit mondott az orvos?
a kórházba azt mondták a légzésfigyelő alkalmazásánál többet nem tehetek.

labkat,
nekünk azt mondta a kórházi orvos, hogy a korai streptococcusra szűrnek csak, a szűrés eredménye lehet negatív, de akkor is később is előjöhet, 1-2 hó, ezt nem lehet előre kivédeni.
aua
 
 

 
 

Ma a védőnővel beszéltem. Ő azt mondta, hogy simán ki tudnak gyógyítani a streptocuccusból szülésig. Azt mondta, hogy több kismamájának is volt már ilyen fertőzése... Na furi volt!

Mindenesetre azt mondta, hogy ha akkor, mikor szülök, negatív a kenet tenyészet, akkor a babák nem kapnak antibiotikum kezelést.

Most mi az igazság???

Persze, és ezzel ismétlem magam, még mindig nem tudom, hogy melyik fajtáját sikerült összeszednem, úgy hogy ki se mozdulok itthonról, és jobban vigyázok a tisztaságra, mint bármikor máskor!!!

Kata
labkat
 
 


kedves Labkat,

Ha szülésnél a tenyésztés negatív, a babának nem kell antibiotikum, ha nincs betegségtünete. Ezt jól mondta a védőnő. A kérdés az, hogy mikor végzik a tenyésztést. Én az antibiotikus kezelés után javasolnék kontroll tenyésztést. Majd a szüléskor akkor is tenyésztenék, ha a kontroll tenyésztés ár előbb negatív volt.
A következő esetekben feltétlenül kell a vajúdásalatt antibiotikum:
-nem volt kontroll tenyésztés, vagy az pozitív,
-ha a szülés a betöltött 37. hét, 289 nap előtt megindul
-ha előbb reped a burok, indul meg a magzatvízcsorgás mint a fájások jelentkeznének.

Az is helytálló, hogy sok anyuka hordozza a baktériumot és sokakat ki is tudnak kezelni. De a kontroll és a kezelés meghatározott szabályok szerint szükséges.

Üdv
Doki
lilka
 
 


Kedves Aua,

Nincs olyan, hogy a koraira vagy a későire szűrünk. A baktérium jelenlétét lehet kiszűrni.

"Később is előjöhet, de azt nem lehet kiszűrni" Ez igy nem igaz.
Azt nem lehet kiszűrni, amely fertőzést a baba később és nem az anyától kapja. Az anyától kapott fertőzés az anya szűrésével megelőzhető szerintem.

Pozitív tenyésztés esetén én az antibiotikum adását javasolnám a gyermeknek. Szerintem kérni kellene!!! Ez még szájon át is jobb mintha semmit sem adnak.

Ha megtagadják, ami nem valószínű, akkor az anya is kaphat penicillin származékot, lehetőleg injekcióban, mely a tejjel a csecsemőbe megy.

Meg kell mondani, hogy nem nyughat az édesanya, ha a baba nem kap kezelést.
Hol történt a terhesgondozás?

Véleményem szerint a streptococcus jelenléte a babában NEM TERMÉSZETES!!!!! Az potenciális veszély, mely órák alatt okozhat súlyos állapotot, eszméletesztést és akár még rosszabbat is.

A következő laborvizsgálat kellene minimum elvégezni vérből:
CRP, direct és indirect bilirubin, fehérvérsejtszám., vérkép, kémia.

Ha ezeket elvégzik és azok negatívak, némileg meg lehet nyugodni, de az antibiotikumot én nem hagynám ki, mert a frtőzés később aktiválódhat.

Biztos ami biztos.

A légzésfigyelő a késői streptococcusra mit sem ér, a baba zihál a légzésfigyelő semmit sem jelez, amikor már igen, akkor pedig már KÉSŐ!

Üdv
Doki
lilka
 
 


Kedves Doki!

Azért az más eset, ha ikrek vannak a pocakban, mert itt nem lehet mérvadó a koraszülés. Iker terhességek spontán is beindulnak a 37. hét előtt, mégsem kapnak feltétlenül antibiotikumot. Nem?

De amúgy a dokim minden esetben vesz ellenőrző kenetet, aminek kb 1 hét alatt van meg az eredménye. De azt nem tudhatjuk, hogy mikor indul be a szülés. Ha egy pozitív tenyészet után nincs ellenőrző kenet, mert épp úgy akarnak kibújni a babák, feltétlenül ragaszkodni fogok az antibiotikumos kezeléshez!!!

Még az a kérdésem, hogy hogy kaphatja el később a streptococcus fertőzést a baba? Azaz mennyire van biztonságban a környezetem, a családom, ha én fertőzött vagyok???

Köszönöm a válaszokat!

Üdv,

Kata
labkat
 
 


Kedves Doki

köszönöm a választ.minket sem nyugtattak meg az orvosok.
közben a következők történtek:
felhívtuk a heim pált (szerda délután), ott azt mondták, vigyük be a babát a kórházba, intravénásan kap antib-t, vesznek tőle vért.de nem hozzájuk tartozunk, hanem a bethesdahoz.
felhívtuk a bethesdát, ott azt mondták, legkésőbb másnap reggel vigyük be. bevittük tegnap. vettek torokváladékot (ez mára már kiderült, hogy negatív)és 10 napig antib-t (3 szor 1 ml amoxicillin) kell szednie szirup formájában.vérvétel nem volt.
azt mondták, figyeljük a babót árgus szemekkel és ha bármi nem tetszik rajta ( a láz már régen rossz), gyorsan vigyük be. 6 hetes koráig kell figyelni.
azt mondták, a streptococcust nagyon komolyan kell venni.
menjek el én is a nőgyógyászomhoz és kérjek antib-t. (oda nem megyek, mert ő nem hajlandó felírni, ez utóbb már kiderült)

Doki, szerinted ez elég most? (vérvétel nincs, antib. szájon át) vagy ragaszkodni kell még valamihez?(a háziorvostól kérhetnék én is antibiotikumot is esetleg)


az ÁEK-ban szültem. magánrendelésre jártam terhesgondozásra, aki ott dolgozik.

köszönöm
aua
 
 


Kedves Aua,

Ha a baba kap antibiotikumot, akkor a vérből történő vizsgálatoknak remélhetően nincs jelentőségük. A gyógyszert pontosan kell adni, és én a megfigyelést 3 hónapos korig mondanám!!!
Sárgaság, bágyadtság, mozgások lassulása, etetési nehézség, hányás, visító sírás, esetleg hőemelkedés lehetnek tünetek. Ha ilyen lenne indulni kell.
A babát éjjel is be kell vinni, ha szükséges. Órák számítanak.

A negatív tenyésztési eredmény jó hír, de azért csak figyelni kell!

Az anyukának háziorvos is felírhat antibiotikumoti...Olyan szer kell, lehetőleg penicillin származék, mely a babának nem árt. Az amoxicillin jó, a tejjel pedig a baba is kap belőle, még egy kicsit.

Szomorú....
De így rendben lesz minden. FIGYELNI!!!

Üdv:
Doki
lilka
 
 


Kedves Labkat,

A koraszülés az koraszülés ikerszülés esetén is, függetlenül attól, hogy 1 vagy 6 gyermek születik.
Az ikerszülés egyébként veszélyesebb mint egy egyes szülés.

Ha nincs utolsó negatív tenyésztés az előző pozitív után, az antibiotikus kezelés akkor is kell, ha nem lenne koraszülés.

A baktérium fél évesnél idősebb gyermekre, felnőttre gyakorlatilag veszélytelen, így a családra is.

A fertőzés kialakulhat szülés előtt, alatt, esetleg után.

A gyermek hordozhatja a baktériumot lényegesebb betegség nélkül születés után, majd később hirtelen lesz nagyon beteg.

A kórkép összetett és bonyolult, ha lehet meg kell előzni azt, hogy a babában a baktérium megtelepedjen, mert
- azonnal súlyos betegség alakulhat ki
-kb 3 hónapos korig még súlyosabb lefolyású beteg alakulhat ki.

Üdv
Doki
lilka
 
 


Kedves Doki,

Köszönöm a választ! Akkor ez megnyugtató, hogy a családom biztonságban van. Azon gondolkoztam, hogy rábeszélem a dokit antibiotikum kúrára - kedden megyek hozzá.

Köszönöm azt is, hogy leírtad a tüneteket. Remélem a legjobbakat persze, de nem árt figyelni. Sajnos a gyerekorvosunk nem áll a helyzet magaslatán, és egyik gyermekünk pl amoxicillin érzékeny - az még nem tudott hogy penicillinre is érzékeny e, de a cefzil nevezetű antibigyó se volt számára megfelelő. Attól tartok a leginkább, hogy valamelyik pocak lakó is érzékeny lesz és akkor vajon mit tudnak vele kezdeni???

Köszönöm a segítséget!

Üdv:

Kata
labkat
 
 


Kedves Labkat,

Az amoxicillin penicillinszármazék, a cefzil pedig a cephalosporin nevű csoportba tartozik. A penicillin és cephalosporin keresztallergia gyakori, azaz ha valaki egyikre érzékeny, akkor gyakran a másikra is.

Vannak más gyógyszerek például a macrolid csoportba tartozók(ilyen pl a Rulid ) melyek a bacira hatnak, a babát nem károsítják. Ezt az orvosok tudják. De el kell mondani milyen mellékhatás volt amoxicillin ill. cefzil mellett.
Üdv:
Doki
lilka
 
 


Kedves Lilka és Doki!

Tegnap voltam az orvosomnál, és végül kiderült, hogy nálam is a streptococcus ezen válfaja tenyészett ki. Most semicillin kezelést írt fel, 4X500mg-osat. Aztán kérdeztem a szüléssel kapcsolatos teendőkről, mert befordultak a babák, és van esély a természetes szülésre is. Azt mondta, hogy egy órával szülés előtt adnak valami antibiotikumot, ha addig nincs negatív kenet eredményem, DE a babák nem kapnak semmit, sőt, tenyészetet se csinálnak ilyenkor náluk, mert az nekik is elég lesz, amit én kapok :roll: :shock:
Nem nyugtatott meg a válasz, amit kaptam. Vajon elég ez így? Vagy szülés után értekezzek a kórházi gyerekorvossal és verjem ki a balhét hogy márpedig az én gyerekeimtől vegyenek tenyészetet legalább???

A védőnő azt mondta, hogy neki a lányának is volt, a 37. héten tenyészett ki, és végül a szülésre eltüntették. Aztán a másik védőnő is említette, hogy egy kismamájának mindhárom gyermekénél kitenyészett, és mindhárom gyermek épp és egészséges. Mindemellett azt is mondta, hogy rákérdez a gyerekorvosnál, hogy mi a teendő ilyenkor, illetve azt tanácsolta, hogy ha a kórházban nem akarnak semmit sem tenni, akkor ha hazajövök, szépen mondjak el mindent a gyerekorvosnak, és itthon kezdjük meg a kezelést, meg a tenyésztést csináltassuk meg. Ez nem tudom mennyire jó ötlet... :?

Bár bízok benne, hogy pont mire beindul a szülés minden eltűnik, de a doki nem biztat ezzel. Mégis én másban bízok. Tudom, ez nem ide tartozik, de azért remélem nem bánjátok ha leírom, hogy az általam olvasott útmutatóban ma (evangélikus) ez volt:
"Az ÚRhoz folyamodtam, és õ meghallgatott, megmentett mindattól, amitõl rettegtem." (Zsolt 34,5)
Csak mert most ettől rettegek!

Köszönöm a válaszokat!

Kata
labkat
 
 


Kedves Kata,

A vajúdás alatt adott antibiotikus kezelés igen hatékony megelőzési módszer a streptococcus szepszis ellen.

Ez az egyik választható szakmai út. Ilyenkor, ha a baba nem kap antibiotikumot, akkor gondos megfigyelés, legkisebb gyanú esetén laborvizsgálatok és kezelés is javasoltak. Az ikerszülés feltételezem olyan kórházban / klinikán lesz ahol van szülés körüli intenzív újszülött ellátás, és mivel a babák valószínűleg korábban születnek, 1-2 napra átviszik őket oda. Ezeken az osztályokon nagy a tapasztalat és valószínű, hogy a legkisebb tüneteket észreveszik. Lesz ilyen ellátás?

Ha nem, akkor én a magam részéről megkérném a szülészorvosomat, hogy mivel olvastam erről és félek az esetleges betegségtől, kérem, ,hogy végezzenek tenyésztést a babákról születés után. Ha kell kifizetném.

Ha a tenyésztés negatív lesz, az megnyugtató, ha esetleg pozitív akkor valószínű, hogy automatikusan adnak antibiotikumot.
Üdv:
Doki
lilka
 
 


Kedves Doki,

Igen igen, PIC-es kórházban szülök, ezért is váltottam a 17. hét környékén dokit, hogy ilyen helyen szülhessem az ikreket! Több ikres kismama ajánlotta, hogy a babák érdeke is ezt szolgálja, hogy legyen intenzív koraszülött osztály a kórházban, és nekem se kelljen aggódnom, ha esetleg sokáig a kórházban lennénk.

Akkor szerinted, ha van ilyen osztály, nyugodt lehetek, mert a nekem adott antibiotikum elég a babáknak is és úgyis megfigyelik őket???

Egyébként a dokimról azt hallottam, hogy egy kismamájánál, akinél volt ilyen fertőzés, bár a szülés idejére volt negatív kenet, azért a biztonság kedvéért még adtak neki antibiotikumot infúzióban!

Üdv:

Kata
labkat
 
 


Kedves Labkat,

Amit utóbb írtál azt mutatja, hogy az orvosod biztosan igen gondosan fog eljárni.

A PIC-en dolgozók tapasztalata nagy, biztos, hogy a legkisebb gyanú esetén is adnak gyógyszert a babáknak is.

Bízom benne, hogy jó helyen lesztek.

Üdv:
Doki
lilka
 
 


Szia Labkat!

Én is sokat írtam már ebbe a topikba, és nagyon sok hasznos tanácsot, segítséget kaptam Lilkától és Dokitól, meg a többiektől :wink:

Nekünk ugye egy a dokink :D , ezért is írom le, hogy nálam is találtak a második terhességemnél streptococcus agalactiét. Nagyon megijedtem, és a dokinkkal szinte minden egyes találkozásunknál átbeszéltük a témát, volt, hogy kétszer ugyanazt, mert megerősítésre volt szükségem, stb. Mindig nagyon türelmes és segítőkész volt. Sőt, egyszer volt, hogy rosszul fogalmaztam, és valami olyasmit mondtam, hogy akkor ez valójában nem is olyan veszélyes? És ő azt mondta, hogy de, nagyon veszélyes, DE!, már tudunk róla, kezelni fogjuk, és ez a fontos! Én akkor (még a Szabolcsban) két gyerekorvossal is beszéltem, és egyikük sem tartotta szükségesnek a mintavételt, és az antibiotikumos kezelést a babánál :? , aztán a háziorvosunknak is említettem (ő pár éve még a MÁV-ban volt gyerekorvos az újszülött osztályon), és ő is csak a fokozott megfigyelést javasolta, legalábbis annak tükrében, hogy már x napos volt Niki, és szerinte már nagy valószínűséggel fals adatot kaptunk volna. Nehéz volt az első három hónap az aggodalom miatt, de szerencsére Nikkancs megúszta :) Ja, még annyit szeretnék, hogy Niki kórlapjára nagy betűkkel fel volt írva, hogy "Strepto B", meg több nővérnek is említettem, úgyhogy bízom benne, hogy odafigyeltek rá. Én egyébként csak egy adag antibiotikumot kaptam, mert elég gyors szülés volt (szerencsére :D ). Jaj, még egy fontos dolog :D Az első mintám pozitív lett, majd a következő negatív. Nagyon boldog voltam, hogy akkor elmúlt a veszély, de a dokink mondta, hogy ő egy + lelet után már mindenképpen hordozónak tekint, és szülésnél antibiotikumot ad, mert a teszt nem 100%-os, ráadásul a baktérium csíraszáma is hol több, hol kevesebb a szervezetben. Így biztos, ami biztos, inkább legyen antibiotikum. És ezek után még 37+0-nál is vett mintát, mert tudni akarta, hogy mi a helyzet! Szóval a dokinknál jó kezekben vagy, nagyon figyel erre, főleg, hogy két baba van a pocakban :wink: Ő személy szerint ennél többet nem tehet, a babákról a kórházi gyerekorvosoknak kell(ene) gondoskodniuk....
lamme
 
 


Sziasztok!

Hát köszönöm a megnyugtató válaszokat, és örülök lamme, hogy te is jelentkeztél :) Igazán a doki nekem is azt mondta, hogy ettől nem lehet megszabadulni. Aztán én csak csodálkoztam rajta, mert hát lehet negatív a lelet. De a barátnőm most tanul ilyenekről, és ő mondta, hogy ez az a fertőzés, amit csak magas csíraszámban lehet kimutatni. Na akkor vajon lehet itt egyáltalán nyugodt valaki? Csak mert ha alacsony a csíraszám, és a teszt negatív a 37. héten, akkor lehet hogy a baba végig megy a fertőzött szülőcsatornán, és megkapja a fertőzést is, csak senki semmit nem tud róla! És csak Isten kezében van akkor az ilyen babák élete, nem?

Bízok benne, hogy jó kezekben vagyok, bár a legjobb az lenne tényleg, ha vennének kenetet a babáktól még a kórházban, hogy kiderüljön hogy most akkor van e fertőzés, vagy sem! Azért ezt még én is át akarom beszélni a dokival, és majd a gyerekorvossal, és mindenkivel odabent, ha szülni megyek! Remélem nem lesznek korababák, és karácsonynál előbb nem dörömbölnek, hogy ki akarnak jönni :D

Kata
labkat
 
 


Sziasztok!
Sajnos nekem is strepto B fertőzésem van, hétfőn derült ki, a 39. héten vagyok.
Bóraxos kúpot kaptam, valamint mondta a doki, hogy szüléskor antibiotikumot fognak adni négy óránként, és akkor minden rendben lesz.
Elég ez a kúp, vagy most már annyira a végén vagyok, hogy azért nem írt nekem augmentint?
Sztem ez a bórax nem gombára való? Bóraxos lemosásról hallottam már, amit gombára használnak.
Köszönöm a választ.
kozsu
 
 


Egyébként a curam duo is amoxicillin hatóanyagú.
Miért az augmentint írják fel gyakrabban?
kozsu
 
 


Kedves Kozsu,

Az Augmentin Magyarországon régebben jelen van, ismertebb is.
A bórax lemosás fertőtlenít némiképp, a szülés bármikor megindulhat.

A lényeg a vajúdás alatt adott antibiotikum, és szerintem a baba fül-, orr-, gége-, váladékainak illetve azok valamelyikének tenyésztése, annak pozitív eredménye esetén a baba kezelése antibiotikummal.

Üdv:

Doki
lilka
 
 


Kedves Doki!
Köszönöm a választ.
Ha jól értem a válaszodat a fül, orr gége váladék tenyésztéssel kapcsolatban, akkor elég, ha a 3 közül az egyikből vesznek mintát?
Köszönöm
kozsu
 
 


Kozsu!

Doki üzeni, hogy igen, elég ha a 3 közül az egyikből vesznek mintát tenyésztésre. :)

Kérlek jelentkezz majd! Sok sikert!

Lilka és Doki
lilka
 
 


Kedves Lilka és Doki!

Ma tovább faggattam a dokit a szüléssel kapcsolatosan. Azt mondta, hogy én már mindenképp kapok majd antibiotikum infúziót szüléskor. Kérdeztem a babákról, és azt mondta, hogy mivel szinte biztos, hogy már ők is megfertőződtek, ezért alaposan megfigyelik őket, és ha valamit tapasztalnak, kezelik. :shock: Nem értem miért nem csinálnak tenyésztést??? Vagy tényleg igaz, hogy a fertőzés szinte biztos, hogy a babáknál is jelen lesz??? Ha pedig jelen van, akkor miért nem adnak nekik azonnal antibiotikumot???? Ugyan mire várnak???

Míg Doki azt mondja, hogy az antibiotikum ilyenkor fontos - gondolom ezt nem háttér tudás nélkül írtad - akkor miért van ezzel kapcsolatban szakmai eltérés???

Köszönöm a válaszokat!

Üdv:

Kata
labkat
 
 


Kedves Kata!

Ez nem szakmai eltérés, hanem különböző kezelési sémák lehetősége.
A szakmai álláspont szerint ha a szülés ellőtti antibiotikum kezelést az anya megkapja, a babákat nem kötelező antibiotikummal kezelni, de a tenyésztés elvégzése ésszerű, annak pozitivitása esetén a babának is kell antibiotikumot adni. Ezt november 4-én részletesen leírtam. (lásd fentebb)

A másik dolog, hogy az orvosod mondta, hogy a babák már valószínűleg fertőzöttek. Ez lehetséges, de a neked adott antibiotikumot, mely a placentán át a babákba is eljut, így az ő fertőzöttségüket is csökkenti. Jelenleg ez a legjobb amit csinálni lehet.

Ha a babákat PIC-re viszik, ott biztosan végeznek vizsgálatokat, akár vérvételt, akár tenyésztést. Talán érdemes lenne felkeresni a kórházi gyermekorvost, hogy ő mit tervez ilyen esetekben.

Üdv:
Doki
lilka
 
 


Kedves Doki,

Bocs ha kissé értetlenkedek, csak hát szeretek mindent jól tudni, többször megkérdezni, hogy biztos nem e értettem félre :oops: Köszönöm a választ. Akkor mindenképp beszélek a gyerekorvossal, ha lehet még szülés előtt, vagy legalább szüléskor!

Üdv:

Kata
labkat
 
 


Kata!

Kérlek írd majd meg mi lett Veletek!

Köszi,

Lilka
lilka
 
 


Lilka, Doki és mindenki: Boldog karácsonyt kívánunk nektek!
lamme
 
 


Kedves Lilka és Doki!

A 35. hét betöltése előtt pár nappal beindult a szülés. Doki bent tartott a kórházban, ahol magnézium infúziót majd Bricanylt kaptam. Közben folyton adták az antibiotikumot vénásan. Sikerült leállítani a folyamatot úgy, hogy az utóbbi gyógyszert szurin keresztül kellett már kapnom 4 óránként. A szurit a 36. hét betöltekor leállították. Addig Semicilint kaptam a strepto kezelésére! A szuri leállítása után a folyamat újra beindult, és mivel kiderült, hogy a B baba ismét farfekvésbe fordult, császármetszéssel kikapták a babákat. Azt mondták, hogy a műtét alatt is kaptam infúzióban antibiotikumot, bár minden olyan gyorsan történt. Ami biztos, hogy nem úgy kaptam, ahogy az első szülésbeinduláskor.
A srácok nem kerültek koraszülött osztályra, hanem a gyerekágyra vittek minket, ahogy bármilyen más császáros kismamát. 4 nap után engedtek haza.
Többeket kérdeztem a streptoval kapcsolatban. Egy nő a csaszira hivatkozva mondta, hogy nem lehet fertőzés. Egy gyerekorvos a PIC-ről azt mondta, hogy tankönyv szerint nem lehet gond, mert kaptam antibiotikumot szülés alatt. Az a gyerekorvos aki haza engedett minket, azt mondta, hogy a korai fertőzés már kimutatkozott volna.
A srácok nem sárgultak be vészesen, úh még csak fény alatt sem voltak. Az utóbb említett doki annyit mondott, hogy figyeljük az általános életfunkciókat, és ha mint bármely más betegségnél eltérést tapasztalunk, akkor szóljunk a gyerekorvosnak. Említette pl a keringést, ami most kissé aggaszt, mert mindkét srác, de főleg a kisebb végtagjai sokszor hidegek. Ez nem baj??? Amúgy jól alszanak, szépen szopiznak, gyarapodásnak indultak. A születési súlyuk egyébként 2890g és 2480g volt.

Boldog karácsonyt kívánok én is!

Üdv

Kata
labkat
 
 


BUÉK mindenkinek! :D
lamme
 
 


Sziasztok!

Én is Áldott új évet kívánok mindenkinek!

Az előző levelemhez fűzném hozzá, hogy a srácok végtagjai már ritkábban hidegek. Gyarapodásnak indultak szépen, és ébrednek, ha megéheztek - ma kissé többször is mint máskor!

Kérdésem viszont lenne. A késő strepto fertőzés az anyaméhben kialakult fertőzésből eredhet, vagy tőlem kaphatják el valamilyen úton módon??? Ha igen, hogy fertőzhetem meg őket - már az elővigyázatosság miatt. Bocs ha budatásgokat kérdezek. Pl. szoptatás útján lehet fertőzés???

Köszi a válaszokat!

Kata
labkat
 
 


Kedves Labkat,

Az anyatej elméletben tartalmazhatja a baktériumot, de az anyatejből történő fertőződés lehetősége csekély.
Jól ismert esetben a baba igen súlyos betegsége mellett sem volt jelen a strepto agalatiae az anyatejben, pedig az anya vagy baba semmilyen antibiotikus kezelést sem kapott, és a vizelet pedig tartalmazott kórokozót.

Emellett a Te esetedben a szülés ill. vajúdás alatti kezelés:
- az anyában levő bacikat elölte
- a babákra terjedésüket gátolta.

Így nem gondolom, hogy a szoptatás veszélyt jelentene. Az anyatej inkább hasznos a benne levő ellenanyagok miatt.

Nem javasolt, hogy felnőtt fürödjön a babákkal együtt ilyen kis korban, de gondolom, ez senkinek sem jut eszébe.

A babák testtömege kicsi, ezért könnyebben hűlnek le a végtagjaik, így lehetnek kissé hidegebbek mint a hasuk, arcuk. A csecsemők keze gyakran van ökölben, ilyenkor (a gátolt vérkeringés miatt) bizony a kézfejük, hidegnek tűnik.

Szerintem ez nem jelent veszélyt.

Most hogy vannak a lurkók? Gratulálunk a babákhoz!

BÚÉK 2010!

Üdv:
Doki, Lilka
lilka
 
 


Így utólag is, minden kedves topik látogatónak nagyon boldog új esztendőt kívánunk és sok egészséget!

Doki és Lilka
lilka
 
 


Kedves Doki és Lilka,

Köszönöm a választ!

Természetes, hogy nem fürdünk pici babákkal :) Lurkók köszönöm jól vannak. Sokat alszanak, és esznek. Kicsit fáj a hasuk, azért szoktak sírni :( Picit még sárgák, erre javasolta a védőnő, hogy napi 3-4 csepp cebiont adjak nekik. De szerintem egyre szebb rózsaszín a bőrük. Amúgy minden gyerkőcünk sárgás volt az első hetekben. Veruska még fény alatt is volt!
Tejci van elég, legalábbis a pelusok erről árulkodnak. Bár én mindig mellre teszem őket, ha igénylik.
Kezdenek husibbak lenni :)
Szépen emelgetik a fejüket, és már nézelődnek is hosszabban. Figyelik a világot. Ha üvöltenek a fürdéskor és utána, a fülükbe búgok, és attól picit megnyugszanak. Hangokra mindenképp reagálnak.
Bálintnak eleinte egyszer-kétszer bepittyent a légzésfigyelő, de csak mert egy hosszabb szünet volt. Aztán már vette is a levegőt. Mostanság már nem jelzett be egyszer sem.

Valami amit érdemes figyelnem??? Persze nem a tünetekre kérdezek rá, mert azt már a fejembe véstem. Csak hogy a fejlődésnél van e valami olyan, amit esetleg kifejezetten figyelni kell ilyenkor...

Köszönöm a választ!

Üdv:

Kata
labkat
 
 


Kata!

Nagyon édesek a picik! A fejlődésüket azért lenne érdekes figyelni, mert ikrek és mert picit korábban jöttek világra. Amúgy nem szükséges, ráadásul szépen emelgetik a fejüket. A tüneteket figyeld, de azt amúgy is megteszed. Azt lehetne még tenni, hogy pisilsz egyet, steril pohárba és azt beküldi a körzeti orvosod, hogy biztosan megszűnt-e a "baktérium jelenléte" a szervezetedben.

Szerintem lassan nyugodj meg! :D Minden rendben lesz, az anyatej mindennél többet ér!

Sok boldogságot kívánok!
Lilka
lilka
 
 


Sziasztok!

Nagyon örülök hogy sok keresgélés után végre rátaláltam erre a topicra.

Egy kicsit kilógok a sorból, mivel mi még csak most tervezzük a babát :)

Azért írok mert a néhány hete Sreptococcus agalactiae-t tenyésztettek ki a kenetemből. Bár a dokim igyekezett megnyugtatni, de azért elkezdtem utánaolvasni. És meg kell hogy mondjam, egyre ijesztőbb cikkeket olvastam.

Amit leszűrtem az az hogy aki egyszer megfertőződött azt mindig hordozónak kell tekinteni. És hogy törekedni kell a csíraszám csökkentésére, jobbára antibiotikum segítségével.

A dokim adott kúpot, és azt mondta hogy nyugodtan elkezdhetünk próbálkozni a babával. A félelmem az hogyha terhes leszek, és a kenetemből újra kitenyésztik ezt a nagyszerű bacit (pl. már a terhességem elején) akkor rögtön elkezdenek antibiotikummal kezelgetni?
Mert ugye nálam, legalábbis eddig nem volt tünete a fertőzésnek, de ugye a babában okozhat kárt. Ez a baci milyen esetleges betegségeket okoz a babánál?

Előre is köszönöm a segítséget.

Üdv,
Ági
meag
 
 


Szia Ági!

Az jó, ha már most tudjátok, hogy van ilyen bacid, mert akkor lehet ellene védekezni. Nálunk valóban, az 5. hónaptól antibiotikumot kellett szedni, havonta, hogy alacsony csíraszámon tartsuk a baktériumot. Sajnos a mai tudásunk szerint, nincs más hatékony védekezés a baktériumok ellen, mint az antibiotikum. Ez a baktérium érzékeny az antibiotikumok többségére, így könnyen kezelhető. Valószínűleg vajúdásnál is kapsz majd vénásan antibiotikumot megelőzésnek, de majd az orvosod eldönti.

A babánál súlyos, akár idegrendszeri károsodással járó megbetegedést is okozhat, de ez nem törvényszerű. Legrosszabb esetben halál is bekövetkezhet, de ez ritka.

Nyugodj meg! Inkább antibiotikum, mint bármi más probléma :)

Lilka
lilka
 
 


Sziasztok!

Teljesen új vagyok itt, eddig csak hébe-hóba olvasgattam a topicokat.
De örülök, hogy erre rátaláltam, mert a 2. babámat várom, s már most a terhesség vége miatt aggódom. Próbálok nem ráparázni, de egyelőre nem nagyon megy.

A "nagyfiam" a napokban volt 2 éves, hál' istennek minden OK vele. :D

Ám elég rosszul indultunk....
A 36. héten levették a Streptococcus kenetet, de az orvosom elfelejtette megnézni az eredményt, s csak a kórházba való felvételnél (2 és fél héttel később) derült ki, hogy sajna pozitív lett.
Akkor viszont már 7 órája szívárgott a magzatvíz.

Azonnal kaptam antibiotikumot (Ampicillint), majd 4 óránként újra, összesen 4x. Aztán összesen 22 órás vajúdás után megszületett a babóm. Az antibiotikumok ellenére sajna azonnal megállapították, hogy tüdőgyulladása van, s rögtön átvitték mentővel egy másik kórház PIC-jére.
A zárójelentésbe azt írták a "korai burokrepedés miatt" fertőződott meg.

Ott 3 szörnyű hetet töltött, mire végre hazavihettem, de azt tényleg nem kívánom senkinek..... A tüdőgyulladásból vérmérgezés lett, a gyulladás végigment egy csomó kis szervén. Több gyógyszert kapott szegénykém, mint én egész életem során, de a lényeg a lényeg, EGÉSZSÉGESEN kaptam vissza. Azt mondták felejtsem el az egészet, de hát könnyű azt mondani.

És most megint retteghetek az újabb babó miatt, bár remélem 2x ugyanoda csak nem csap.....

Nem tudom meg lehetett volna-e oldani ezt másképp, előzetes antibiotikum kúrával vagy császárral vagy nem tudom. Láthatóan erre az antibiotikumra ugyanis nem igazán reagált a szervezetem.

Viszont most próbálok másik orvost keresni, de nem túl megnyugtató a kép. Mintha a történtek rajtam kívül senkit nem izgatnának, akit megkérdeztem orvos azt mondta, ők vmi másik gyógyszert adnak szülés közben és az hatni szokott.... Szokott....kösz.
Gondolom úgy általában az Ampicillin is szokott hatni, ha már mi azt kaptuk.

Mindegy, kérlek adjatok vmi tippet, merre/kihez menjek tovább, hogy amennyire lehet most majd elkerülhessük a hasonló "szülésélményt"!

Nem ijesztgetésül szántam a leírtakat, csak szeretnék tényleg mindent megtenni, ami manapság lehetséges

Üdv mindenkinek
Dilit
dilit
 
 


Kedves Dilit!

Türelmedet kérem, mert Doki nagyon elfoglalt. Hamarosan jelentkezünk. :)

Lilka
lilka
 
 


Kedves Dilit!

Ha jól értem az első baba streptococcus agalatiae korai sepsis-t, azaz a szülés után rögtön kialakuló vérmérgezési formát kapta meg. Ennek a betegségnek jobb a prognózisa. De attól még lehett volna nagyobb baj is. Így nagyon örülni kell annak, hogy egészséges. Ilyen esetben ha már volt megbetegedés egy előző terhességnél, a szülés előtt alatt adott antibiotikum kezelés a következő terhességnél kötelező, és a babának is kell adni antibiotikumot születés után.
Emellett a terhesség 5. hónapjától havi 1 abntibiotikus kúra alacsonyan tartja a baktériumszámot, így a baci méhbe jutása gátolható.
Termel ugyanis egy enzimet, és ha elég sok a baci akkor elég az enzim ahhoz, hogy a baktériumok a magzatvízbe jussanak. kezelés

Hol laksz, írj privát üzenetet.

Üdv,
Doki
lilka
 
 


Sziasztok!

Babám most 2 hónapos, születése után derült ki, hogy vizeletébe van streptoccocus B 10 az 5-en. Itthon kezeltük Zinnattal. Sajnos ezután a kontroll tenyésztés kimaradt. (Sokáig azt hittük minden rendben, negatív a lelet, erre ma kiderült, hogy a vizeletből tenyésztés nem is készült,csak sima vizelet) Pár napja kicsikém aluszékony, ma alig evett. Aggódok, hogy ez lehet-e a fertőzés jele? Mire ügyeljek? Egyébként nyugodt, kiegyensúlyozott most is, nem sír. Gyerekorvos szerint nem eszik eleget lányom (keveset hízott) és ezért van ez a helyzet.
A szűrésem a 30. héten a baktériumra negatív lett, szülés előtt-után nem kaptam rá semmit, ez nem jelent később gondot?
arszi
 
 


Arszi!

Ezek szerint nálad nem mutatták ki a strepto. B-t terhesség alatt/ után, egyszer sem?

"Gyerekorvos szerint nem eszik eleget lányom (keveset hízott) és ezért van ez a helyzet. " Bocsánat, de ezt a mondatot nem értem. A dokitok szerint azért aluszékony, mert nem eszik? És milyen lelete negatív?

Amúgy, ha beszedtétek az antibiotikumot, szerintem ettől a bacitól nem lehet most aluszékony. Nem lehet valami más a háttérben?

Szia, Lilka

A Strepto B. fertőzött baba lehet aluszékony, hányhat, sírhat visítva, (vagy túl nyugodt, vagy túl "izgága"), lázas... ezek általános tünetei a fertőzésnek ha nagyobb baj van, de mivel Ti szedtetek antibiotikumot nem hiszem, hogy jelen van még a baci.
lilka
 
 


Szia Lilka!

Köszi, hogy válaszoltál. Nem, nem mutatták ki nálam a streptot, lányomnál véletlenül derült ki, mert besárgult. Már a kórházból kiengedtek minket, mikor meglett a tenyésztés eredménye. Így itthon kezeltük Zinnattal. Az utána lévő kontroll maradt ki véletlen. (Az orvos is és mi is úgy tudtuk sokáig, hogy a kontroll vizelet tenyésztés negatív lett, de közben az el se készült.) Most lett kontrolláltatva, ma készült el: eredmény strepto valami A betűs (agalatiae?) 10 a negyediken, rögtön leadtam a papírt az orvosnak. Augmentin-t kell 1 hétig adni. Remélem ez már használni fog és nem lesz semmi baja a lányomnak. Olvastam, hogy milyen veszélyes ez a baktérium, ha nem veszik észre és nem kezelik. A fenti tünetekből csak az aluszékonyság és nyugodtság jellemző lányomra.
Ja és igen orvos szerint azért aluszékony, mert keveset eszik, de ezt korábban mondta. Akkor egy darabig mértem ,de úgy néz ki most beindult a gyarapodása. Nem szabad sokáig aludni hagynom.
arszi
 
 


Lilka, még egy pár kérdés eszembe jutott, ami érdekelne.

Hogy lehetséges,hogy az első antibiotikum hatására alig csökkent a csíraszám? Lehetséges, hogy visszafertőztem pl anyatejen keresztül vagy csak nem jól megválasztott antibiotikum volt? A kórház unasynt javasolt, csak gyermekorvosunk döntött a Zinnat mellett. A baci egyedül a gentamicinre nem érzékeny. A mi esetünkben ugye ez a csíraszám nem sok, de gondolom ez is lehet veszélyes. Ezentúl lányom akkor hordozónak számít, ki lehet irtani teljesen? Valahol olvastam, hogy a baktériumot más felső légúti betegség aktivizálhatja. Kisfiam vírust szedett össze pár napja, ami magas lázzal kezdődött mára viszont kislányom kivételével mindenki beteg. Lányomnak is mértem a hőjét, 37,5 37,6 ,de ő most antibiotikum kúra alatt van 2 napja. Így védve van? Még egy utolsó kérdés a 2 hónaposan kapott kötelező oltásra nincs hatással az antibiotikum, nem öli ki? köszi
arszi
 
 


Arszi!

Hát, az biztos, hogy nem jó ha benne van a baktérium és jó lenne ha belőled is kiirtanák, ha benned van. Tejjel nem tudod befertőzni, abban nem szokott lenni. Dokit megkérem majd olvassa át amiket írtál, mert azokra nem tudok pontos választ adni, majd Ő.

Azt viszont nem tudom, hogy engedném-e beoltatni ha benne van a Strepto...

Na, majd jön Doki!

Lilka
lilka
 
 


Arszi,

A Streptococcus agalatiae csaknem minden antibiotikumra érzékeny, Így valószínűleg a Zinnat-ra is. A terhesség 30 hetében nem mutatott ki hordozást a tenyésztés. Ezután a hordozás még kialakulhatott.
A baba vizeletében kimutatott 10 a 4-en csíraszám alacsony, de fertőződöttséget jelöl.
A léguti fertőzés a hordozott bacikat aktiválhatja, ezt ebben a topikban korábban én is leírtam. Az antibiotikum szedés jelentős fokú védettséget ad, és emelltt a fartőzés a vizeletben van, amely terület savós hártyái révén tulajdonképpen külvilágnak számít.

Az antibiotikum folytatása és a tünetek figyelése a feladat most.

Ha lenne sírás láz, hányás, etethetetlenség a gyermekorvoshoz, illetve gyermekkórházhoz kellene fordulni.
Üdv:
Doki
lilka
 
 


ITT VAGYUNK! Kérdezzetek nyugodtan!

Lilka és Doki :D
lilka
 
 


Sziasztok!

Én kérdeznék megint.
(Ha még emlékeztek rám, pár éve írtam én is ide rendszeresen, az első gyerekemnél szepszist okozott ez a baktérium 4 hetes korában, a másodiknál szerencsére nem volt semmi gond, hála Nektek és az útmutatásotoknak.)

Most ismét terhes voltam, de sajnos a 9. héten meghalt. Tegnap volt a műtét.

Tudom, hogy millió és egy oka lehet annak, hogy ez történt, de nekem természetesen a Streptococcus is megfordult a fejemben mint potenciális ok.

A millió és egy ok egy része úgyis kivédhetetlen (pl. genetikai rendellenesség), de szeretném minimalizálni a megismétlődés kockázatát (amennyire tőlem telik) és ezért megakadályozni, hogy a Streptococcus valaha is vetélést okozzon nálam.

A kérdésem tehát az, hogy hogyan tehetem ezt meg?
Hogyan irthatom ki magamból? Mert ugye nem szedhetek folyamatosan antibiotikumot és nem csináltathatok havonta tenyésztést... De akkor mit csináljak?
jaya
Budapest
 
 


Szia Jaya!

Sajnálom ami veletek történt, de valóban nem kell minden mögött a streptot keresni. Nekem például a 2. és a 3. gyerkőcőm között két vetélésem is volt és később derült csak ki, hogy valószínüleg egy mióma okozta a vetéléseket, amit az utolsó vetélést követően pár hónapra meg is szültem, a szó szoros értelmében. A genetika, a hormon háztartás, rossz osztódás, rossz beágyazódás és számtalan más oka is lehet a vetéléseknek a 12. hét előtt. Az orvostudomány mai állása szerint az a terhesség amelyik a 12. hét előtt spontán befejeződik, valószínüleg életképtelen lett volna amúgy is. Tudom, hogy ez egy cseppet sem vígasztal, de fel a fejjel! :D

Azt tudom tanácsolni, hogy a teherbe jutást megelőzően próbálj tenyésztést kérni vizeletből és grapefruitmag olajat inni, ami nagyon jót tesz a bacik és a gombák ellen is. Ezt egyébként terhesség alatt is ihatod, természetes gomba, baktérium és vírus ölő. Ez egy lehetőség, de a strepto jelenléte nem törvényszerű. Sem a jelenléte, sem az hogy bajt okozzon.

Igazság szerint, én csak nyugtatgatni tudlak, mert lesz még 3. babótok is! :wink:

Drukkolunk!
Lilka
lilka
 
 


Sziasztok!

Én is tanácsot szeretnék kérni.
Ez a második terhességem az elsővel nem volt semmi gond.
Ma vagyok 40+0 egyelőre semmi jele a szülésnek :)
A 35 héten derült ki hogy Streptococcusom van.Kaptam semicilint de a kontroll is pozitív lett.Azt mondták most már semmit nem kapok hanem a szülés alatt 4 órán keresztül kell kapnom az infúziót.
Itt viszont azt olvastam hogy 4 óránként.
Most akkor 4 órán át vagy 4 óránként?
A lányom 4 óra alatt született meg, ha most is ilyen gyors lesz akkor lehet hogy nem lesz ideje lefolyni az infúziónak, akkor mi lesz?
Az István kh-ban szülök nem tudom itt a kicsi automatikusan kap majd gyógyszert?

Köszönöm a válaszokat.
újélet27
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?