Új privát üzeneted érkezett!

Szeretném megkérdezni, hogy valakinek nincs, vagy eseleg nem volt problémája terhesség alatt a gyomorsavval? Egy hete időnként mellkasi fájdalmat érzek. Égő érzés, ami a has felső területén is néha érződik, a nyelőcsövemben is, és nyeléskor. Néha a hátamba is kisugázik, de legjobbn a naponta töbször jelentkező mellkasi fájdalom zavar. Olvastam, hogy ez leheta refluxtól. EKGne már voltam, ott a doki nem mondta, hogy probléma volna, egyedül valami aVF volt alacsony kicsit. Nem tudom az m, de nem mondta, hogy a szívvel gond lenne. Remélem csak a gyomorsav. Tegnap próbáltam odafigyelni, hogy mit eszek és este jelentekezett csak egy nagyon rövid időre. Főleg fekvéskor, este érzem. Napközben munkaidő alatt nem igazán.

Kép
domi001
 
 


Domi!

Nekem a mostani terhességem alatt okozott problémát a gyomorsav, de nem ilyen durván, mint nálad.
Csak annyit éreztem, hogy folyton éhes vagyok és ha nem eszem marja a gyomrom, illetve sokszor a torkomban is éreztem, na akkor émelyegtem rendesen.
Sokszor lefekvés után is, ha vízszintesbe kerültem, de csak a 12. hétig. Már jó régen nem volt.

Az estin tudsz segíteni avval, hogy magasabbra emeled a fejed, mondjuk plussz párnákkal.
Napközben meg a Reni Antacydum nevű tabletta segít, teljesen biztonságos, terhesek is szedhetik. Nekem a védőnőm ajánlotta.
Ha ezek segítenek, akkor tényleg a sav, ha nem akkor mindenképpen vizsgáltasd ki, mi lehet az oka. :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Domi: néha nekem is jelentkezik sajnos, napközben nem, csak éjjel. Próbáltam én is magasabbra tenni a párnát, de kényelmetlen volt és nem tudtam aludni rajta.
Egy pohár tej vagy egy joghurt engem rendbe szokott tenni, de ha ezek nem segítenek, akkor marad a Rennie.

Kép
calendula
 
 

 
 

Sziasztok!
Próbálkozom a Renniet vettem én is. Ma még nem éreztem olyan dutván, csak a nyelőcsövemet érzem most. De igaziból így estefelé szokott előjönni, mikor lepihennék, fene a fejét neki. Ma nem nagyon lesz időm, mert 19:50re megyek a dokihoz. Hátha ma megúszom. :lol:
Ja a Rennieből annyit lehet terhesen is szedni, ami rajta van? Na nem mintha 16-ot szeretnék egy nap bevenni. Ma kettőt vettem be eddig.Csak nem akarom túlzásba vinni. Ja a tejjel is próbálkozom, teganp is ittam már és tegnap csak kicsit jött elő.
Az is lehet, hogy ez már pszichés alapon van nekem :lol:

Kép
domi001
 
 


Sziasztok!

ÚÚÚÚgy örülök tegnap este végre énis éreztem mozogni a kicsit :D Leirhatatlan érdekes érzés volt, mintha repdesnének odabent :wink:

A jelekből ítélve fiunk kell legyen: nemvoltak rosszullétek, az arcbőröm is tiszta, bár ezzel szerencsére soha nemis volt gondom és ha az arányokat nézem, inkább megeszem a sóst mint az édeset, bár a kedvenc a savanyú :) De még jó hogy nem feltétlenül kell hinni ezeknek a jeleknek, mivel a kislány a favorit, és ha a kinait nézzük, akkor csajszi kell legyen :) nameg reménykedek, hogy a doki is azért mondta, hogy a köldökzsinór takarja a nemét, mert nem látott semmi fiúra utaló dolgot :) de persze a fiu is eppoly kedvenc lesz:)

Chrysta gratulálok!

Kérdésem az lenne, hogy ti milyen vitamint szedtek?

Szép estét!

Kép
csilumilu
 
 


nekem a dokim femibiont mondott, szedem is.

Kép
marymirella
 
 


marymirella
Mire? A gyomorsavra? És neked milyen tüneteid vannak neki? Azt csak receptre lehet venni?

Kép
domi001
 
 


Bcsi azt a vitaminra írtad :lol:

Kép
domi001
 
 


Chrysta31
Üdv itt :lol:
Reméljük, hogy csak rémisztget téged ez a gyerek és egy életrevaló, eleven kisbaba lesz!

Gyomorsav
Tej, keksz, natur pattogatott kukorica, buláta, kölesgolyó... és főként a gyakori, kismennyiségű étkezés... :wink:

Csilumilu
Én Elevitet szedek...
alicia
 
 


Sziasztok!

domi001!
Nekem is szokott égni a gyomrom néha, pedig régen csak nagyon ritkán fordult elő. Több helyen is olvastam, hogy ez terhesség alatt jelentkezhet, úgyhogy szerintem ne aggódj emiatt.
És mi volt ma a dokinál?

Csilumilu!
Én Elevitet szedtem mielőtt teherbe estem, de abba is hagytam, mert nagyon hányingeres-hányós voltam, és képtelen voltam lenyelni. Egy ideig szedtem még Hipp Natalt, mert az folyadék, ezért be tudtam venni, de már azt sem szedem. Megpróbálok sok gyümit enni és aránylag egészségesen táplálkozni. Az orvosom azt mondta, nem mondja, hogy ne szedjek vitamint, de szerinte nem szükséges. Bár tudom, erről orvosok közt is megoszlanak a vélemények.

Csajok, szerintetek a 18. heti UH-on már biztosan meg tudják mondani a baba nemét, vagy az is lehet, hogy épp nem fog jól látszani aminek kéne? :)

[url=http://picibaba.hu]Kép
krisztike83
 
 


Sziasztok!

az elmúlt 2 napban nem nagyon tudtam gép előtt lenni! De holnap felteszem a frissített táblázatot! :)

Én is Femibiont szedek!

szép estét!

Kép

Kép
csnixi
 
 


Sziasztok,jó reggelt mindenkinek!

Kb két-három hete,egyfolytában viszketek,de mindenhol az egész testemen.A hátamon és a mellkasomon kijöttek pöttyök is és azok mégjobban viszketnek,ráadásúl lefekvéskor viszket csak igazán és megkeseríti az egész éjszakámat mert még álmomban is csak vakarózok vakarózok...
A védőnő szerint ez csak arra utal hogy nagyon száraz a bőröm,tán ez okozhat kipöttyösödést is.Az igaz hogy alapból nagyon száraz a bőröm.Tegnap vettem egy új magyar terméket(ezt javasolta)ami babáknak való testápoló,és azzal kenem magam.Nem mondanám hogy túl sokat változott volna a helyzet de persze ez egy nap alatt nem is fog...
Szóval valakinek van valami hasonló tapasztalata ezen a téren vagy valami hasznos tanácsa vagy menjek el bőrgyógyászhoz vele?


Más:Nektek a párotok/férjetek hány hetesen érezte előszőr a baba rugdosását????Én már a 16. héttöl érzem,azóta mindig odarakja a kezét de ha rúg is ő még nem érzi pedig most már a 19. hetet kezdem meg...
chrysta31
 
 


Sziasztok!

Chrysta: mi holnap töltjük a 20. hetet, és apa szombaton érezte először a lurkót, vagyis 19+2-nél...vagyis lehet, hogy pont mostanától fogja a te párod is érezni :D
Néha én is viszketek, de a testápoló segít+nincsenek pöttyök. Az biztos, hogy érzékenyebb a bőröd, úgyhogy szerintem olyasmitől is kijöhet, ami eddig nem okozott gondot. Ha nagyon durva, azért érdemes orvoshoz menni.

Krisztike:nekem a 18. hetin mondták meg tutira, hogy kisfiunk lesz, de pl. a bátyámék csak a 22. héten tudták meg, sőt olyat is ismerek, akinél végig kérdéses volt...szóval attól függ, hogy fekszik a baba, meg hogy mennyire takargatja magát. Azért drukkolok, hogy nálatok is kiderüljön! :wink:

Csilumilu:jó, hogy már te is érzed a babót! :lol:
Nekem mindenki azt mondta, hogy ha a savanyút (és nem a sósat vagy az édeset) kívánom, akkor fiú lesz, és bejött...aztán ki tudja? Korábban is rendszeresen ettem "csak úgy" citromot...
Én Elevitet szedek, és semmi gondom nem volt vele.

Domi:korábban nekem is volt ilyen gyomorsavas problémám, de a tej mindig megoldotta, mostanában meg már nincs is.

Nixi: ezt a bolt tortúrát nem csinálom végig újra...csak egy szoknyát sikerült vennem...a csaj nagyon kedves meg segítőkész volt, de mégiscsak állati messze van...

Kép
tündércserje
 
 


Sziasztok!
Gyomorsav: nekem gyomorégésem volt az első 12 héten. Utána elmúlt, de a gyomorsav néha kínoz. Volt hogy egésznap le-föl járt bennem. Szar...
A gyomorégésre próbáltam a Rennie-t, nemek semmit sem segített. Sajnos későn ajánlották a pattogatott kukoricát (más is említette itt), meg a Salvus vizet. Ezeket már nem próbáltam.
Nekem a kajálás :) segített. (ja és a kefír)

Babamozgás: én folyamatosan érzem a Picurt, de apa nem még.
Már nagyon várja. Ja és hétvégén engedélyeztem egy kárdürdőt magamnak és akkor beindult. Láttam, ahogy mozog a hasam. Eddig csak belülről éreztem, meg a kezemmel. Hát érdekes látvány volt, hogy magától mozog a hasam :)

Gyerek neme: nekünk a 12. heti UH-n a doki mondta, hogy fiú lesz. Mi még akkor nem akartuk biztosra venni, de a 16. hetin már mi is láttuk a lényeget. Nem egy szégyenlős! :)
Már szinte biztos, de nekünk 100%os megerősítésnek ott lesz (remélem a héten) a genetikai vizsgálat eredménye.

Vitaminok: Elevitet szedek, de most már csak heti 1-et. Naponta mg és folsav.
Meg gyümölcs. Eddig sláger volt az alma, de tagnaptól rámjött a narancs mandarin ehetnék.
Hétvégén mi is ettünk savanyúkáposztát (székelykáposztát) és én teljesen elvoltam ájulva, hogy mennyire jól esik. (fiú!!!)

Szép napot mindenkinek!

Kép
moncsi73
 
 


Sziasztok!

Csilu!

Én a Gravidát szedem. Állítólag jobban passzol a Mo-n élő nők vitamin szükségletéhez. Mivel Béres gyártmány.
A lányomnál Elevitet szedtem, de elég hamar jelentős súlyt szedtem fel vele és a 18. héttől már csak kétnaponta, aztán hetente a 25.től meg teljesen elhagytam.

Különben minden orvos esküszik egyre és azt ajánlja. (szerintem jutalékot kapnak :lol: )
Gratulálok a picurmozgáshoz, ugye milyen hihetetlenül fantasztikus érzés? :lol:

Lehet, hogy nem fogjátok elhinni, de szülés utáni pár hétben a pocakrugdosás hiányzott nagyon. Igaz ott volt élőben a pindur, de a testemnek hiányérzete volt. :wink:

Krisztie!
A 18. heti uh-n a babák többségénél látszik a nem. De előfordulhat, hogy úgy helyezkedik, hogy ez nem sikerül. Nálam 2 gyerkőcnél már akkor kiderült, ők mellső falon tapadt lepénnyel rendelkeztek.
A középső lánykámnál hátsó fali volt a lepény és ő mindíg a lepény felé fordult, így mindíg csak a popsija látszott. Csak a 36. uh-n mutatta meg magát, hogy kislány. :roll:

Chyrista!
Nekem a köldököm körül szokott viszketni, de írtóra. Ha elkezdem vakarni abba sem tudom hagyni. :?
Eddig a Fenistil gél vált be, kicsit hűsíti és a viszketést is megszünteti. De az egész testre azért nem használnám.
Az én párom már csak akkor érzi a babát, ha olyan nagy, hogy szinte látszik a hasamon ahogy odatartja a kezecskéjét vagy a lábát.
Nem tudom miért, de ő nagyon nehezen érzi meg. :lol:

Volt olyan, hogy rátettem egy kis tálcát a hasamra és látni látta, ahogy a tálca megmozdul sőt leesik. :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Sziasztok!
Alacsony lett az afp-m 0,23 :(
Hétfön megyek genetikára,aztán kiderül mi van :roll: ,remélem semmi!!!
Vendég
 


A pöttyökre a babaolajat, vagy valami nagyon erős hidratálót tudok ajánlani, nekem nem viszketett, de pöttyös lett a szemem környéke, meg az arcom korábban, én bőrgyógyászhoz mentem, mert nagyon durva volt, és azt mondta, hogy a hideg is árt neki, de a száraz bőr a ludas, és gyógyszertári kikevert hidratálót kaptam, 3 nap alatt teljesen elmúlt. de már egy nap alatt halványodott. a hasam viszket meg a köldököm a húzódástól, és a dm-ben vettem babylove mama olajat, kb 1e ft volt, és nagyon jó, 1-2 csepp elég belőle, és nem szárad ki a bőröm.

Kép
marymirella
 
 


Kirus!

Ne ijedj meg. Nem lesz gond. Az AFP csak iránymutató, az uh a lényeg.
Volt kombi vagy integrált teszted?

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Sziasztok!

Én még csak nagyon össze-vissza érzem a babát, van hogy napokig semmi. :( Még csak belülről lehet érezni, kívülről nem.

Én az olívia bogyóra cuppantam rá egyszer nagyon durván, megettem egy egész kis üveggel belőle. :lol:
Volt édesség mániám is néhány hétig, de az már elmúlt szerencsére.

Kép
calendula
 
 


Nem olívia, oliva. :lol:

Kép
calendula
 
 


yusz!
nem csináltak egyik tesztet sem,mire én oda kerültem a kombinált tesztet beszüntették ami ugye ingyenes volt elötte....az integrált meg sok pénz :?
Vendég
 


Kirus!

Ettől függetlenül én azt mondom, ne izgulj, nem lesz gond. Itt a b.neten van olyan fórum, ahol alacsony afp-s hozzászólások vannak.
Olvasd át szerintem megéri, hogy picit megnyugodj. :wink:

Különben külföldön sehol sem használják az afp meghatározást a terhesség alatt pont a megbízhatatlansága miatt.

Christa, közben eszembe jutott pár dolog a viszketéssel kapcsolatban. Az egyik, hogy kerüld a szappant és a túl illatos tusfürdőket. (nekem az intim szappan vált be az egész testre használva) Sokszor ezek a szerek a terhesség alatt allergénként lépnek fel.
A másik az alapos ruha öblítés. Inkább használj az alsóneműkre dupla öblítést, esetleg öblítő szer nélkül is.
Hasonlóan reagál a testünk ezekre a dolgokra terhesség alatt, mint az újszülött bőre, mivel az még csak ismerkedik a sok vegyi anyaggal, ezért eleinte nagyon óvatosan kell vele bánni.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Kírus: sajnálom az ijesztő afp eredményt, de remélhetőleg tényleg nem jelent semmi rosszat. Yusszal egyetértésben én is azt mondom, próbálj megnyugodni - ami persze állati nehéz...Nekem a dokim mondta, hogy külföldön egyáltalán nem használják az afp-t, mert nagyon bizonytalan, túl sok tényező befolyásolja...mindennek ellenére M.o-on még kötelező, de ehhez hozzátartozik, hogy a "legszőrszálhasogatósabb" terhesgondozás is nálunk van. Sehol nincs ennyi vizsgálat...
Drukkolok, hogy hétfőn megnyugodhass, hogy nincs semmi baj!

Kép
tündércserje
 
 


Sziasztok!

Kisfiam 2008 decemberi, már van pár kinőtt holmink. :)

Ezeket hirdettem most meg a teszveszen, esetleg ha érdekel valakit:
http://teszvesz.hu/show_user_auctions.php?uid=10879551

Aida

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Köszönöm a sok hasznos tanácsot,a hasamat én is a dm-es babaolajjal kenem,az tényleg nagyon jó.
Fürdésnél majd kipróbálom az intim szappant az is van a háznál... :lol:
Meg fenistil is (az uram focista :? elengedethetetlen)azt majd csak a kritikus helyekre kenem,bízom benne hogy pár nap múlva minden rendben lesz.

Én kedden megyek a 20 hetes genetikára eddig minden eredményem jó,bár a magzatvíz minta eredmény az még sokára lesz meg pedig az lenne a legfontossabb...

Kírus:Az egyik barátnőmnek 0,14 lett az afp-je és nem volt semmi jelentősége,a kislánya tündéri.Szerintem semmi gond nincs azzal...ne aggódj!
chrysta31
 
 


Kép
chrysta31
 
 


Sziasztok, na túl vagyok a tegnapi vizsgálaton és ma egy hosszú napon.
Tegnap a doki azt mondta széen nő a pocakom és a méhszáj zárt. Kenetet vett. Ma mentem védőnőhöz, fogdokihoz, UHra.
A védőnő a vérnyomásomat megint nem tudta megmérni :D A labor, ami eddig megvan at mondta jó, bár itthon néztem a papírt a fehérvérsejt számomnál ott egy csillag és nagyobb mint a tartomány. De azt mondta oké, akkor oké.
A Fogorvost megúsztam egy szimpla töméssel.
Na és az UH nagy élmény volt. Láttam a szívét, ahogy vert, meg a hosszú kezeivel, ahogy nyújtozkodott. Csak egy baj volt, hogy azt nem tudtuk meg, hogy kisfiú vagy kislány. AZt mondta a doki, hogy karácsony előtt elmegyek még egyszer és akkor biztos kiderül. :lol:
Ja meg a másik baj, hogy a nagy csodálkozásomban, ahogy néztem a méretét nem figyeltem és alpomra nem írták rá.
Azon ez van:
szívműködés: rendben, magzatvíz: kp, lepény mellső falon (és azt mondták mélyen) na ezt sem tudo ez mit jelent???. BPD: 36,5mm/16hét, FL:23mm, gerinc:ép, hasfal:sima, szív:négyüregű, gyomorban, hólyagban folyadék. Durva magazti malfomatiot nem észleltünk. Azt sem tudom mi a folyadék a hasban és hólyagban???
És a felvételen vannak valami számok.
Valaki nem tudja, hogy bal oldalon ott ahol az van, hogy CN0 az az alatti szám a 14 cm az mi lehet?
A 11 hetes 5 naposomon ott 10 cm volt.
Holnap reggel labor az aFP miatt.
És íme a mostani fotónk:
Kép

Kép
domi001
 
 


Kírus!
Hogyhogy beszűntették a kombinált tesztet. Nekem alapból azt csinálták meg 12 hetesen. AZ nagyon jó lett azt mondta a doki, úgyhogy holnap megyek a laborba az Afp miatt, de nem is érdekel mi lesz. Na persze ez csak vicc. De én is sok rosszat hallottam róla, nem szbad komolyan venni.

Kép
domi001
 
 


Domi: nagyon édes a Babád, gratulálok! Szerintem ne analizáld ezeket a számokat, az a lényeg hogy minden rendben van, és megfelel a korának a mérete! A doki úgyis szólt volna ha vmi rendellenességet talál.

Kép
calendula
 
 


Domi!

A folyadék a hasban és gyomorban azt jelenti, hogy a babád már kortyolgatja a magzatvizet és az ürül belőle. Ergo a gyomor és bélműködése rendben van.

A képen látható számokkal ne foglalkozz. A lényeget a lapodra írják, amit te is szépen leírtál.

:lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Sziasztok!

Domi!
Pont mikor én odakerültem volna a kombinált teszthez,jött a hír hogy itt megszüntették(biztos megint valami pénz áll a háttérben),pedig már elötte héten megírta a védőnő a beutalót is....

chrysta!
Ez komoly? Hu ezek a tapasztalatok olyan erőt tudnak adni komolyan mondom :roll:
Persze azért izgulok a genetikától hogy mit mondanak :roll: ,de probálok tényleg csak a jóra gondolni!!!!

tündércserje!
Hát igen ezt hallottam hogy csak itt Mo-n van ez az afp...pl azt kéne megszüntetni nem a kombinált tesztet(mint itt nálunk)..
Köszi a drukkot!!!

yusz!
Átolvasom azt a topicot mindjárt!!

Ha van kedvetek időtők légyszi szavazzatok a lányomra!!!
http://www.szuloklapja.hu/baba/body/baba_szepsegverseny.php#
3-7éves-30.kép-Bolvári Kíra

Köszi aki szavaz!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Kírus:Hogy erőt adnak e?
Én már két hónapja nem menstruáltam mielött a babánk megfogant,a doki csodálkozott hogy egy olyan vékony méhfalra ami akkor nekem volt hogy tudott egyáltalán megtapadni a lepény.Be is véreztem két helyen is.
12 hetesen úgy ömlött belőlem a vér mintha egy csapot nyitottál volna meg és lökésszerűen bugyogott ki minden,azt hittem egyszer csak a baba is kijön.Utána még egy hónapig vérzés....
De a bébink túlélő,eddig minden rendben van...nagyon virgonc és cukipofa... :D
De én csak a jóra gondolok,mert nem is lehet másra.2 hét és a 100%-os genetika is meglesz ha ott nincs semmi akkor makk egészséges a baba.
chrysta31
 
 


Sziasztok lányok!

Köszi a válaszokat a baba nemére vonatkozóan, remélem nem lesz szégyenlős a babi és nálunk is hamar kiderül, mert én már nagyon kíváncsi vagyok. :)

Sajnos én tegnap óta beteg vagyok. Iszonyúan fáj a torkom, és megállás nélkül fújom az orrom, de szerencsére eddig lázam nem volt. Remélem nem is lesz, és hamar kigyógyulok.

A bőr szárazság és viszketés nálam is jelen van, hát nem kellemes.

Én ma megyek afp-ra, bár ilyen betegen nagyon nincs kedvem kimozdulni. :(

Kírus, ne idegeskedj, biztos minden rendben lesz, drukkolunk, hogy az UH-on is minden okés legyen!
Szavaztam a kislányodra, nagyon édes ez a kép róla! :) Bár ezen a linken, amit küldtél, nem jött be az oldal, de sikerült megtalálom :)
krisztike83
 
 


Sziasztok!

Krisztike jobbulást! Nem csinálsz vonalzót, hogy lássuk mennyi idős vagy?

Képzeljétek be akartam ma jelentkezni 4D uh-ra. Azt mondta az asszisztens hogy azt szokták tanácsolni, érdemes megvárni a 2. genetikai uh eredményét és azzal menni a 4D-re, mert ahhoz szokták igazítani hogy mit néznek meg jobban. :shock: Hát ilyet sem hallottam még.
Úgyhogy 4D elnapolva egy időre, a gen. uh. csak másfél hét múlva lesz. :cry:

Kírus biztos minden rendben lesz! Én még mindig várom az afp-met. :?

Kép
calendula
 
 


calendula!
Hát ilyet én sem hallottam még :shock: ,de akkor 2 hét és mehetsz 4D-re nyugi!!! :wink:
Nálunk itt szerencsére 2 nap és megvan az afp eredmény!

Krisztike!
Köszi,ari vagy!!!
Változtattak a linken ezek szerint...

Itt a jó link!:
http://www.szuloklapja.hu/baba/body/baba_szepsegverseny_separet.php

Itt szavazhattok!! :wink: Köszike!
Vendég
 


Kirus!

Szavaztam a lánykádra, nagyon aranyos!

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


A fenistil bevált a viszketésre,nagyon köszi a tanácsot.Ma már sokkal jobb a helyzet... :D

Az én afp-m 44-es lett.Azt mondják az jó...

A vasam 115 arra pedig azt hogy rosz... :D Gyógyszert írtak fel,de nem váltottam ki,inkább maradok a természetes dolgoknál(sütőtök,spenót,cékla...)
Egyik barátnőmnek 104-es lett a 12 hetes vérvételen,aztán ő is így csinálta és a 20 hetire 126-os lett.Alig akarták elhinni... :wink:
Hátha bejön...[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/url
chrysta31
 
 


Száraz bőr
Különböző hidratáló krémek mellett nagyon fontos a megfelelő folyadékbevitel!!!!!

Kírus
Testsúlyod milyen? Megkérdezték a vérvételnél?
Menjetek el egy nagyon alapos 3-4D-s UH-ra! Olyan helyre, ahol nem csak babamozi, hanem tényleges vizsgálat van!!!!

Calendula
Én se érzem még kívülről Juniort, pedig nem is vastag a hasfalam...

Domi
Jó a sztárfotó :lol: :lol: :lol: :lol:

Krisztike
Jobbulást!
A babócáddal beszéld meg, hogy UH-nál mutassa meg szépen a lába közit :wink:
alicia
 
 


Krisztike
Akkor nálam is jön a betegség ugye. :) Ami nyavalyád van az nekem is :) És én is ma voltam AFpn. :) Én is ma elkezdetm érezni a torkom, még nem veszélyes, de érzem.

Kép
domi001
 
 


Előszöris a betegeknek jobbulást! Aki meg "csak" a közelében van, vigyázzon magára!

Kírus: én is voksoltam, nagyon helyes a kiscsajszi! :D

Calendula: furcsa, amit a 4D-ről írtál, merthogy nekem a 18. heti genetikai UH-n csináltak 4D-t is... :cry:

Chrysta: mit ne mondjak, jó kis szörnyűségeken mentél keresztül az elején! Igazi életerős kis fickó növöget benned, hogy ezt végigcsinálta veled!
A vaspótlással az a baj, hogy kajákkal viszonylag nehéz úgy bevinni, hogy a szervezet meg is kösse, ezért szoktak bogyót adni...azért próbálkozz, hátha...

Mi pedig ma betöltöttük a félidőt! :lol: :lol: :lol: Hihetetlen, hogy már ennyi eltelt...
Domi: cuki a babó!

Kép
tündércserje
 
 


Tündércserje: gratula a 20. héthez! :)
Nekem is fura volt amit mondott ez a nő...

Megvan az afp eredményem, minden rendben van. :lol:

Kép
calendula
 
 


[quote="chrysta31"]
írta:
chrysta31A vasam 115 arra pedig azt hogy rosz... :D Gyógyszert írtak fel,de nem váltottam ki,inkább maradok a természetes dolgoknál(sütőtök,spenót,cékla...)
Egyik barátnőmnek 104-es lett a 12 hetes vérvételen,aztán ő is így csinálta és a 20 hetire 126-os lett.Alig akarták elhinni... :wink:
Hátha bejön...


Akinek a terhessége alatt vérzése volt, annál főként kevés a táplálékkal bevihető vas!!!
Terhesség alatt egyébként is nő a vasszükséglet!

Étkezéssel lehet segíteni...hús, hal, szárnyas, zöldségek, sok-sok C-vitamin :wink:

Növényi vas nem szívódik fel olyan jól... és mellette van más olyan anyag, ami a felszívódást gátolja...(pl.: spenótban az oxalát)
Vas felszívódását gátló anyag van: teában, gabonafélékben, dióban, szójában!
alicia
 
 


Köszi csajok hogy szavaztatok!! :wink: Arik vagytok!!!

Alicia!
A súlyom extra sok :( ,az elsö vérvételnél felírták a papíromra,a másodiknál nem oda is van írva az eredményre hogy testsúly:nincs közölve...
Azt olvastam meg mondták is hogy a testsúllyal is össze függésben lehet.. :!: :?: :roll:
Hétfőn megyek genetikára,szerintem elég megbízhatók,ott majd kiderül hogy van-e valami...
Vendég
 


[quote="kírus"]K írta:kírusöszi csajok hogy szavaztatok!! :wink: Arik vagytok!!!

Alicia!
A súlyom extra sok :( ,az elsö vérvételnél felírták a papíromra,a másodiknál nem oda is van írva az eredményre hogy testsúly:nincs közölve...
Azt olvastam meg mondták is hogy a testsúllyal is össze függésben lehet.. :!: :?: :roll:
Hétfőn megyek genetikára,szerintem elég megbízhatók,ott majd kiderül hogy van-e valami...


Általában a súlyosabb kismamiknál alacsonyabb szokott lenni!
Barátnőmet is mindig az alacsony AFP-vel riogatták...és ő is túlsúlyos...
alicia
 
 


Tudja valaki, hogy a folsavat meddig kell szedni, vagy meddig érdemes? A férjem ma azzal jött haza, hogy valamilyen kutatás szerint a folsavat csak a terhesség első felében szabad szedni, mert utána szedett folsavnak köszönhetően nagyobb valószínűséggel lesz asztmás a baba.

Kép
domi001
 
 


[quote="domi001"]T írta:domi001udja valaki, hogy a folsavat meddig kell szedni, vagy meddig érdemes? A férjem ma azzal jött haza, hogy valamilyen kutatás szerint a folsavat csak a terhesség első felében szabad szedni, mert utána szedett folsavnak köszönhetően nagyobb valószínűséggel lesz asztmás a baba.


Olvastam én is...
http://www.lifenetwork.hu/lifenetwork/2 ... sztas.html

Csak... biztos, hogy az anya terhesség alatti folsav-fogyasztása okozta a gyerek asztmáját????


http://egeszseg.origo.hu/cikk/0920/3666 ... rgia_1.htm
Több helyen is lehet arról olvasni, hogy az asztma tüneteit csökkenti a folsav...

Én szedem... :wink:
alicia
 
 


Sziasztok!

Megint jöttem kotyogni :D

Nekem hegyes pocakom volt és maradt derekam, pedig kislány lett, ez sztem inkább a sportosságnak köszönhető, a hasfalam végig peckesen tartotta a súlyt :D mindig 1-2 hónappal kevesebbet saccoltak rám. Ja és nem voltam édesség-kívánós, és nem lettek ragyáim sem.

A mi bébink csak decemberben mutatta meg hamburgeres mivoltát, és kintről érezni is csak karácsonyt tájt lehetett a mozgást, tehát nem vagytok lemaradva semmiről.

Az alacsony AFP sokkal kisebb para, mint a magas! Mellesleg ez a legmegbízhatatlanabb vizsgálat, sok szakértő szerint már rég el kellett volna törölni, mert fölöslegesen idegesíti a kismamákat, csak a kombinált tesztet nem akarják helyette, mert ez drága lenne az egészségügynek... :evil:

Én is egyszerű Rossmannos olajat kenegettem a hasamra, nem hiszem, hogy bármi köze lenne a csíkosodáshoz, mert az alkati, de nagyon jól ápolja a bőrt, én is olyan voltam, hogy elkezdtem vakarni oldalt, aztán mikor már 2 perce csak kapartam magam, akkor észbe kaptam :P Finom olajok, kenegetni és fürdővízbe is, és sok folyadék.

Vitamint Elevitet szedtem, a Gravidától alapból émelyegtem sajnos. A vaspótlás alap, ha volt vérzés, lehetőleg folsavval, hogy könnyebben szívódjon, magnéziumot a 36. hétig szedtem, utána már szabad görcsölni, sőt, kell is a gyakorlás a méhnek.

Így hirtelen ennyi. Jó hasnövesztést! (én már inkább csökkenteném a méretet)

icamica
 
 


Sziasztok!
Ne haragudjatok a betolakodásért, csak szeretném figyelmetekbe ajánlani a kisfiam által kinőtt ruhákat 0-6 hó. Nagyon szép állapotban vannak, mert vigyáztam rájuk és nem szakadtak foltosak és bolyhosak, ha használtabb leírom!A lényeg,hogy szép és nem drágák!
Katt ide, ha megszeretnéd nézni őket!
http://ruhaparadicsom.gportal.hu/gindex.php?logout=1

Kép

Kép
gabka7926
 
 


Én 6 hetesen tudtam meg hogy terhes vagyok és akkor már nem kellett szednem a folsavat,azt mondta a dokim,hogy azt pont abba a 6 hétbe lett volna fontos,mert akkor alakunak ki olyan szervi dolgok a babánál amire a folsav hatékonysága használ.

Én elevitet szedek néha néha ha eszembe jut,nem viszem túlzásba mert állítólag ezektől a vitaminos bogyóktól nőnek olyan hatalmasra a bébik a hasban.
Inkább próbálok változatosan és vitamindúsan enni...

Kép
chrysta31
 
 


úgy látom sokan voltunk csütörtökön afp-n (én is). nekünk a genetekiai uh egy napra fog esni a 20 hetes uhuval, szóval nov. 30ig várunk, hogy mi lehet manóka neme. Dokibácsi szerint szépen nő a pocakom, szerintem meg alig. Voltam otthon hétvégén, és mindenki azt mondta, hogy nem is látszik semmi (azért ez nem igaz) de tényleg kicsi a poci. Dokibácsi azt mondta, hogy max. 10 kg-ot hízhatok még a karácsonyi beiglivel együtt, vagyis 70 kg-nál stop. Ez azért furi nekem, mert 64 kg-ról indultam, és az igaz, hogy az elején rövid idő alatt 6,5 kg lepergett, de mégiscsak a kiindulástól kellene számítani, nem? nem mintha tudnék hízni.... de ez megváltozhat még.

Kép
marymirella
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?