Új privát üzeneted érkezett!

csürci, de jó hog ylina 1. ébredése éjfél után van. Én alig teszem le a fejem, alszok kb. fél órát és ébred 10-f11 körül, aztán többször is. Brrr. Bár már elég jól hozzászoktam.
Ügyesen beszélget akkor már Lina is. És miért csak 2 hónap múlva jössz? Érdekelne az ajándékötlet!!! Tessék írni!

Mostanában én sem jövök minden nap. Hétfő kedd, alvásidőben festettem, reggelente ülök a gép elé, akkor meg teszezek főként.

Tényleg, nektek van valami tapasztalatotok kézi masszírozógéppel kapcsolatban. Tibinek szeretnék karira és nem tudom eldönteni, hogy infrásat vegyek vagy olyat ami elektromossággal kezel? Ezeket böngészem most.

Momoska, ez nagyon jó érzés tud lenni, amikor az ember ilyen hatékony, és halad előre, sokmindent el tud intézni. Néha nekem is összejön, és jót tesz a kis pörgés, sokszor hiányzik.
Néha azt mondom amikor Orsi írja, hogy elvitték Kolit, egyedül van, mit nem adnék én is egy ilyenk kis szabadságért. Biztos nem értitek félre, mindenki imádja a gyerekét, de néha olyan jó lenne, csak egy kis időre, pár órára csak úgy lenni. Nekem már az is elég ha elmegyek vásárolni egyedül és nem kell rohannom, hanem szép nyugisan nézelődhetek. Na persze aztán mégis rohanok haza :lol:

Body kérdés: nálunk pizsiben alszik Lili, az igaz hogy néha kijön a gyatyóból a fölső, de hálózsákban van, uh. nem fázik meg. Vissza szoktam neki tűrni amikor fölébred inni. Mindig megnézem, mert ha sokat iszik, néha pelust is kell cserélni.

Ha már a pelusnál tartunk én is dicsekszem egy kicsit. Nappalra már egyáltalán nem adok rá, csak alváshoz, meg ha messzebbre megyünk és tudom hogy nem tudunk wc-re rohanni. Játszóházba se adok már rá. Nagyon tetszett neki az ottani kicsi wc, mosdó. kicsi, nagydolog már megy a wc-be. De hogy az éjjeli leszokás hogy lesz, ha ennyiszer fölébred és iszik, mert a pelus éjjel jól megtelik. Remélem addigra ez is változni fog.

Ja Tina, megnéztem amit belinekltél, de az nem a városban van, vagy nem jól láttam?
Meg cipőt nem a kékdunában vettem, ott nem is igazán volt, hanem csak csizma, hanem a skálában, de gondolom mostanra már rájöttél. A kabátokat viszont nem néztem, de szoktak lenni elég jók.
Veletek sem tudunk már talizni a játszón :( Jártok még a játszóházba? Egyszer, egy hétfői napon összejöhetnénk. MEg úgy emlékszem ott is hirdettek ilyen zenés-énekes foglalkozásokat nem?

Lilinél is van fejlődés a beszédben, de nem tisztán ejti ki a szavakat. Újak: ez, az, ott van, oda

KépKép
domidina
 
 


csakhogy jelentkeztel csurci! anyukadat nagyon sokszor latom, olyankor mindig eszembe jut, hogy te mennyire ellustulsz neha! varom a kariajandekotleteket. edina maszirozogep otlete is bejon. foleg, ha en is kielvezhetnem:-) milyeneket talaltal eddig, edina.
lina nagyon ugyi kiscsaj, pedig o itt - asszem - a legfiatalabb, vagy anna?? (hol van evi?). erdekes, ez a zebran megkoszonni, hogy atengedtek, borisznal is megy, o csak annyit mond: "töszi", nem int hozaz, ami azert fura, mert en nem szoktam mondani, hogy koszi, csak intek, talan az apjatol hallhatta.

a sokszotagu szavakrol jut eszembe: tegnap a trolin egy no volt a vezeto, boriszt ez meghatotta, ma a lego helikoptarenek egy pasi volt a vezetoje, ezert ma fel oran at ezt skandalta:
"tolizezetőnéni, elitotterzezetőbácsi"....megallithatatlanul! eleg monoton volt mar a vegere, kicsit zugott a fejunk:-)
s o eddig max. 1-2 sorat mondta el egy-egy mondokanak, vagy kiegeszitette a veget a verseknek, de tegnap rakezdett: "áll a bajhé. áll a bál, zidám néni (sic!) handa száll". egyebkent borisz szerintem meg nem beszel tisztan, mert kb. igy, ahogy leirom, azaz irasban - nagyreszt -ertheto, de olyan viccesen hangsulyoz, hogy gyakran kell forditanom meg az apja fele is. aliz persze erti!

edina,
ez nagyon jo hir, ez a szobatisztasag dolog, hogy mar ennyire stabil. ugyesek vagytok! ejjel, ha iszik, akkor is kialakulhat, sot...csak akkor nem csak inni fog, hanem ki is keredzkedik majd wc-re. de ahhoz, hogy almukban ne termelodjon annyi, vagy eszrevegyek a szukseget, meg valami hormonnak teljesen ki kell alakulnia bennuk, az kb. 1.5-2 eves korig tortenik meg leghamarabb.

ja. kora.
nem, sajna, nincs fenykepem tamararol, de majd egyszer viszek a jatszora, bar mostanaban meg annyira be voltak oltoztatev, hogy minden gyerek ugyanugy nezett ki:-) ma eppen megharagudott borisz tamarara, mert a jatszo melletti focipalyara mentunk ki focizni, de mas a stilusuk, borisz szereti passzolgatni, oda-vissza, s lehetoleg keveset futni a labda utan, tamara meg magaban is elvezetgeti a labdat 10-2 percig, de kozben kiabal borisznak. azaz eleinte meg ment ez a : "gyere borisz", s borisz szaladt, de tamar nem fele rugta a labdat, hanem csak ugy elfele, akkor borisz utana szaladt, odarugta tamaranak, s varta, hogy visszakapja, de tamara megint csak masfele vezetgette, igy a vegen borisz mar megallt egyhelyben, s onnan uvoltott mergesen: "tajaja, juddad vissza!"

en siman benne vagyok egy tavaszi gyongyosi taliban orsieknal:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Edina!
Nekünk jó a hétfői játszóházas tali. Délelőtt 10 óra körül? Igazából talán akkor voltunk utoljára mikor veletek találkoztunk.
A Ringató van máshol is, azon az oldalon felsorolja az összes helyet, ahol ez a nő tart, de közte van a városi is.
Voltunk Kék Dunában, de tényleg nem nagyon volt cipő. Egy kabátot találtam méretben, de nekem az túl világos volt. Lehet majd hétfőn felszaladunk a boltba is. Viszont kesztyűt sikerült venni.

Csürci!
Tessék gyakrabban jönni! :)
Biztos nagyon aranyos Lina ahogy dumálgat.

Momoska!
"tajaja, juddad vissza!"
-ezen olyan jót nevettem :lol:

Kép
Kép
tina82
 
 

 
 

Edina!
Ha jó idő lesz, mehetnénk játszótérre is. Mit szólsz?

Kép
Kép
tina82
 
 


Tina,
Hááát, igazából most szívesebben mennénk a játszóházba, Lili nagyon évezi a sok játékot, meg már meséltem neki az ugrálóvárról is, hogy majd ugrálhat stb. Csütörtökön nem akart eljönni a játszóházból. Most kint voltunk az udvaron, aztán amikor bementünk a bérletet lyukasztani, rohant a szobába, hogy ő most akkor játszik még..... Sírás lett a vége amikor a csúnya anya azt mondta hogy nem.

Na meg nem hiszem hogy annyira jó idő lenne délelőtt 10 órakor... Az az igazság hogy régen voltunk a batsányis játszótéren, mert az utóbbi alkalmakkor soha nem volt senki. A fűben szaladgálni itthon is tud egyedül, na meg homokozni is. Jó persze veletek nem egyedül lennénk, de nem lenne baj, ha most a játszóba mennénk?

KépKép
domidina
 
 


Edina!
Jó a játszóház. Akkor mi megyünk, 10 óra körül érünk oda. Jöttök akkor Ti is?
Milyen udvar van ott???

Kép
Kép
tina82
 
 


Sziasztok!

Jó lehet ez a játszóház :)
Holnap nekünk is torna, fél óra nekem, majd félóra neki is.
Mindig jön oda hozzám, hogy vegyem fel és Gólya viszi a fiát meg Hinta-palintát, Zsipp-zsupp kenderzsuppot és társait énekeljem és hordozzam is közben :) persze ezt ő is megteszi a babájával, macikkal.

Elfelejtettem írni, hogy itthon már Annán sincs pelenka, már bő hónapja. Nem én találtam ki, ő szedi le magáról a pelenkát és mondja, hogy "biji". Alváshoz és ha elmegyünk, akkor adok rá, nem kísérletezek.

Momoska, aranyos lehet Borisz, ahogy Tamarával társalog :lol:
Nagyon ügyes, ha ilyen sokat beszél és már mondatokban meg mondókázva is. :)

Én is mindig adok rá bodyt, éppen azért, hogy a derekát védje, azt nem kell folyton gyűrögetni a nadrágba.

Edina milyen masszírozógépre gondolsz? Nekem van egy infrás és szeretem. Igaz, nem használom túl gyakran, de jó, hogy van :roll: meg ha meg vagyunk fázva, akkor ugye csak az infra funkciót használjuk.

Anna is jó sokat alszik már folyamatosan. Este leteszem, és többnyire 2 körül ébred, de volt már olyan is, hogy csak 5 körül.
Most amikor bejött ez a hidegfront, szeles idővel, akkor többször ébredt, de azóta megint rendeződött.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Timi, sajnálom, hogy a bölcsiben nem megértőbbek :( nem mindegy nekik, mikor mennek be a gyerekek, hiszen nincsenek foglalkozások. Mi anno változó időpontokban és néha későn vittük Gerit, mégsem szóltak soha. Annyit kértek, hogy addig érjen be, hogy tudjon még játszani ebéd előtt az udvaron.

Egyébként mi ez a Ringató? Mi van, ha a gyereknek nem akaródzik közreműködni?

Jó éjt nektek :)

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


csak gyorsan, felteszem amit kigyűjtöttem a masszírozógépekről, elfelejtettem, aztán még Lili képeket is kell nézni, addig nem tágít innen....

Tina,
Családi házat vettek meg, ott alakították ki a napközit és van egy nagy udvar is csúzdás toronnyal, homokozóval, kis csúzdával, most már egy valódi csónak is van, tomas mozdonnyal, ez is fából és nagyon nagy, kis fa híddal és egyre több játékot csinálnak, fejlődnek.

Megyünk mi is 10-re.

ezeket néztem meg a neten, remélem sikerült bemásolni, mert így ránézésre nem ok de kiabáljatok:

1256542075.1401.doc

KépKép
domidina
 
 


mindenki eltünt!!!! Merre vagytok???

Éva
éppen ez az hogy nem tudom eldönteni milyen masszírozógépet vegyek a páromnak. Sokszor fáj a dereka (lumbágo) és gondoltam jól jönne ilyenkor egy kis masszázs, de melyik a hatásosabb, vagy praktikusabb. AZt hiszem az infrás felé hajlok már csak azért is mert az elektromos inpulzusosnál tappancsok vannak és azt nehezebb használni :roll:

Ringató? én sem tudom mit csinálnak ott és még a Beától sem kérdeztem. Mondjuk nem is jutott eszembe, meg tegnap ugye találkoztunk, de olyan hamar elmegy az idő, az az alig egy óra hogy sok beszélgetésre nem jutott idő a gyerkőcök mellett...

megyek mert még ezer a dolgom, belfogtam több mindenben ami félig készen vár rám....

Tényleg csináltatok már tiramisut? Most hétvégén csináltam és nagyon ízlik, fincsi... Lilinek is nagyon ízlett, igaz kávés meg egy kis konyak is van benne, de ennyi még elmegy.. :lol:

KépKép
domidina
 
 


Szia Edina, nekem infrás van és szeretem.
A derekam ugyan nem fáj, de szoktam masszírozni a hátam-válla, infrázni a nyakam, arcom, ha pl. náthás vagyok.
Orrfolyásnál kifejezetten használ a napi többszöri infrázás, meg mindennemű arc-és homloküregi nyavalyánál.

Nem is volt drága, 3-4 ezer Ft körül volt az ára.

Tiramisut még nem csináltam, mindig attól féltem, hogy túlságosan munkaigényes :oops: pedig nagyon szeretem.
Biztosan nagyon finom lett :)

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Úgy látszik Éva, ketten beszélgetünk csak egymással!
Többiek mi van veletek!? Merre vagytok napok óta nem jelentkeztek!!!

Tiramisu? szerintem tök egyszerű, sütni sem kell és nekem nagyon ízlik. Jövő héten is csinálok, hazajön a nagyi ilyenkor mindig van közös hétvégi ebéd uh. most azokat tesztelem aki még nem kostolta :lol:

KépKép
domidina
 
 


ja. mi fertodon. szombat ota, s meg vasarnapig:-) tiramisut imadom. anyukam tutit csinal, de o azt a nagy kockara vaghato fajtat, de ettem mar masnal olyan talkaban elkeszithetot, s timi is azt mondta, h. az ecceru. mindig tervezem. nagy kavekedvelo a csaladom, ezert a tiramisu szinte az egyetlen kozos edesseg a kedvesemmel, mert o a szarazabb linzeres vagy dios-makos sutiket szereti, en meg a konnyu kremes cuccokat. de az is lehet, szolok anyukamnak mindjart, h. susson:-)

edina,
s miert vannak ilyen nagy arkulonbsegek a masszirozo gepek kozott?

evi,
a tied hogyan masziroz. remeg? infralampaja anyukamnak van, most eppen jol jon, mert bedurrant megint az arcuregem (kronikus amugy), s gyorsan elokapta akek fenyet hozza, en meg ezzel szorakoztatom magam.

ma borisz volt bolcsiben. a helyi oviban van egy bolcsis csoport, es az ovi-sulik mind a jatszotr kornyeken vannak, s aliz-borisz nezelodtek a keritesen, s behivtak oket a gondozonok, en meg a jatszoteren napozgattam kozben 1 orat...alizzalk jol elvan ezek szerint, s borisszal meg aliz is elvezi a bolcsit, asszem kiveszem a sulibol:-)


ja ringato,
hat aliz zenebolcsijetol annyiban kulonbozik, hogy nem olyan osszeszedett, hanem csak ugy enekelget a no, zenelget, a szulok (mar aki tud) meg vele enekel, a gyerek meg vagy ul az oledben, vagy tancol, vagy maszkal, hentereg, szaladgal, s neha vannak ilyen lovagoltatos, csikizos, tapsolos, maszkalos, forgos, tancolos enekek is, akkor a gyerek az anyjaval van, vagy maszkal, hentereg, szaladgal. szal minden gyerek mashogy elvezi, aki meg nem elvezi, azzal nem erdemes jarni egy ido utan, mer minek:-)
aliz mindig nagyon fegyelmezett volt, mindig velem volt, csinalta, ami kell, borisz ontorvenyubb, o neha tancolgatott maga, ismerkedett, de erdekes modon, ha szoltam neki, akkor mindig odajott (bar o engedelmesfajta), s elvezte.

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Edina!
Momoska leírta a lényeget a Ringatóról. Még annyit tennék, hozzá, hogy a nő külön hangsúlyozta, hogy semmi sem kötelező
Megyek felébredt, Apa meg még alszik (éjszakás volt)

Kép
Kép
tina82
 
 


Sziasztok!

Nagyon örülök, már a végefelé jártam amikor fogta magát és elszállt az egész! :twisted:

A ringató tényleg csk ennyi, ezért drága szerintem.

Még a múlthét közepén Roli lesérült útban hazafelé. Szállt le a buszról újpesten, pár öregasszony tolakodott (merthát nekik mindig borzasztó sietős ugye) és lecsúszott a patkáról a lába, jól maga alá fordult. Szerencsére a röntgen nem mutatott sem törést sem repedést. Persze nemigen tud még mindig ráállni (megkapta anyukám botját), a semmittevést meg csudára unja. Többnyire itt ül a gép előtt így én nem nagyon férek már ide... legalább nagytakarítok. :wink:

Azért a nagyikat megjártuk (szokás szerint kocsival fuvaroztak minket). Az egyik nagyitól kapott Levi olyan műanyag puzzlés hintaszéket. Nahát úgy tűnik telitalálat volt! Ő hinta-palintának hívja, olykor-olykor beleülteti a nagy jegesmaciját és tologatja miközben azt kiabálja, hogy palinta maci! :D Tiszta bohóc ez a gyerek! Nagyon puszilkodós is.

Persze még verekedős is :roll: :x , de már kezdek rutinos lenni, ha már látom, hogy kezd nagyon zizi lenni akkor bekenem az ínyét és le is nyugszik!

Én a tiramisut nem szeretem pont a kávé miatt, valahogy kávéból egy korty sem megy le a torkomon.

Azért nekem furcsa, hogy behívták Alízt meg Boriszt az ovi-bölcsibe! Itt biztos nem tennék!
Egyébként jobbulást Momos!

Nekem lövésem sincs ezekről a masszírozó gépekről, annyit tudok, hogy amikor Rolinak arcideggyulladása volt azt kellett használnia, de a simát, nem az infrásat.

Ajándékokról volt szó a múltkor. Kitaláltam, hogy Roli kap mobilt, mert a mostani már kukába való, apukámnak masszírozó kisszőnyeget veszünk a talpának (ez érdekli most). A két nagylány: az egyik ékszert a másik meg szempillaspirált, szájfényt meg parfümöt kap. Tesóm fia ruhákat. Egyenlőre ennyi. Van még kinek vásárolni...
Megyek mert fürödnöm kell. Levi nélkülem nem fekszik le. :roll:

KépKép
kora
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, csak párocskám itthonról dolgozott, így elfoglalta a gépet, a laptopot meg nem szeretem,mert nem valami jó az aksija és állandóan lefagy. Egyébként nem szeretem,ha itthonról dolgozik,mert bár lehetne jó is,hogy nem megy el, így többet van velünk, de nem ez van, mert se eleje se vége a munkájának ijenkor... :?

Esztim bölcsizik ügyesen és nagyon jól viseli, az egyetlen gond akkor van, amikor mennek le az udvarra. Akkor sír és nem érzi lent jól magát..ami tök fura, mert itthon alig várja hogy lemenjünk. Szerintem fél a nagyobbaktól.
Amúgy tanult új játékokat és énekel,közben mutogat, mondókázik.
Bili nálunk továbbra sem megy, illetve fürdés előtt néha hajlandó ráülni és egyszer találtunk benne pár csepp pisit, amit jól meg is ünnepeltünk, azóta meg semmi..

Momoska akkor ti most nagyon jól érezhetitek magatokat!!És kifogtátok a kellemes szép időket! Tényleg jófejek voltak az ovi/bölcsiben,hogy behívták játszani a gyerkőcöket (és Borisz nem is hiányolt 1 órán át?, mondjuk gonodolom,hogy a játékok érdekelték és 1 óra ilyenkor nem is olyan hosszú) de ha ilyen jól ment, tényleg irasd vissza Alízt bölcsibe és akkor Borisznak nem lesz gondja 8)

Tiramisut szeretem, de a múltkor elszúrtam, túl sok rum aromát tettem bele. Fura,a nagyon kávés édességeket nem szeretem, ezt pedig mégis... Évi, én is azt hittem pepecs,de amikor csináltam rájöttem,hogy ez a legegyszerűbb süti a túrótortán kívül :wink:

Izgulok az Uh miatt, annyira szeretném látni már,hogy minden rendben van. Most eltolódott az időpontom nov.9-re, mert akkor lesz betöltött 12. hét, így akkor van értelme a genetikai uh-nak.
Tiszta hülye vagyok,mert olvastam egy csomó mindent kezdő terhesekről és eszembe is jutottak rémtörténetek a melóból...jaj, nagyon szeretném,ha minden oké lenne odabent! Hányingerem megvan még, de nem bánom, remélem ez egy jó jel.
Esztivel is volt parám az ultrahangok előtt, mikor lefeküdtem a géphez azért izgultam,hogy csak dobogjon a pici szive és legyen mindene rendben.

Képzeljétek, tegnap éjjel fél négyig olvastam, annyira belemerültem,hogy nem is éreztem magam álmosnak. 8)

Orsi?!! Minden rendben??? Remélem a felújítás miatt nem írsz!

Kora, sajnálom a párod! Múlt karácsonyra Gábor is mobilt kapott tőlem, már régi és rossz volt az övé (mikor már megvettem karácsony előtt 1 héttel, akkor kezdte el mondani,hogy majd vesz egy jó telefont magának és sorolta,hogy miket fog tudni és milyen jókat látott...) 8)
Én nem tudom milyen az a puzzles hintaszék, de édes lehet Levi ahogy játszik a macikájával!

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


kora,
ha verekszik, bekened az inyet:-))))))))))))))))))). nalunk aliz verekedosebb, kiprobalom:-) nalunk is borisz a puszilkodosabb, aliz sosem volt egy bujos kicsi koraban, borisz meg mindenkinek ad puszit, a csaladtagoknak spontan is, de barki leszolitja az utcan egy pusziert, annak is. mar itt fertodon is megesett:-)) rolinak jobbulast. oregasszonyok neha telleg sulyosak.
2 eve kapott a kedvesem is mobilt tolem, de egy ev mulva borisz foldhoz vagta, s a kijelzojen akkora repedes lett belulrol, hogy az sms-eket ugy olvasta honapokig, mint a jatek a betukkel versenyzoi a kozmondasokat. ugyhogy most egy regit vett elo, azaz kaphatna egy ujat, vagyik is ra, de ebben is annyira specialisak az igenyei, h. azt nemtom kovetni, ugyhohgy nem kockaztatok tobbet.

hat masutt furcsalottam volna, ha beengedik a kolykoket a bolcsibe, foleg, hogy csak ugy maguk setalgattak arra, engem nem is lattak a gondozonok, utolag kerdeztek meg toluk, kivel jottek. de itt fertodon nem csodalkozom rajta valahogy:-) en meg abba az oviba jartam, ahol most a bolcsi is van:-))
borisznak eszebe se jutottam. itt fertodon eleve le vagyok sz@rva mindket gyerekem altal, mert mama-papa-istenek vannak, de ha alizzal van, akkor sem hianyzom, sztem aszitte, aliz egy sima jatszoterre vezette be.

timi,
nov 9. mindjart itt van.:-)) drukkolok! en egyebkent alizzal UH-fuggo lettem, egyreszt az elotte es a vele valo gondok miatt, masreszt, mert az elso 20 hetben volt kb. 18 UH-m, s utana mar csak(!!) 6, s az nekem nagyon ritkanak tunt, allandoan izgultam:-). borisszal meg a 11. het utan mentem eloszor, bar ra 4 napra megint genetikaira, de ott meg a hulye doki teljesen beparaztatott a 4-5 mm-es nyaki redovel, raadasul kiutat sem hagyott, mert tutira vette, h. baja van a kolyoknek, s meg azt is kitalalta, hogy minden vetelesem biztos ilyen miatt volt, ezert kb. 2 het mulva elmentem az istenhegyi utra kvartett tesztre, de akkor mar nem paraztam, mert 2 nappal a paraztatos doki utan ugy ebredtem reggel, hogy semmi baja a gyereknek, biztos voltam benne, s kozben vizsgaztam, s allamvizsgaztam is, viszont a doki nem hitt az istenhegyi klinikan mert 1.2 mm-nek, csak maganak, mert ott az...nem is tudom, nem allami:-)), ezert meg az I. Noi klinikara is elkuldott, ahol 2mm-t mertek, s erre kepes volt azt mondani, hogy "na latja, hogy a klinikan jobban mernek, azaz kozelebb volt az o 4-5 mm-jehez", s hulyenek nezett, hogy nem vallalom az amniocentezist, s ot sem tovabb. szoval kezdtem megint beleesni az UH-k csapdajaba, ezert orvost valtottam, s a 12. het utan osszesen 3 UH-m voplt mar csak, s egesz megnyugodtam, nyugisabb volt az egesz terhessegem. na csak nosztalgiaztam timi kapcsan:-)

s mit olvasol, timi, ami ennyire lekot, mert veke ota nem talalok ilyesmit!!!???

tenyleg, orsi??? hahoooo?

ja evi, nagyon ugyes anna is biliileg.:-)
bar tobb embertol hallottam, hogy a kolyok levette magarol neha a pelust, de sosem ertettem, igaz nekem egyik gyerekem sem volt zoknilehuzogato sem, de a pelus folott mindig volt nekik body es/vagy nadrag, oda meg nem is nyulkaltak, bar nyaron se, mikor nem volt. anna a naci alol lehuzta a pelusat???
s nem zavarja annat/esetleg lilit, ha adtok ra pelust, egyreszt akkor nem akarja anna lehuzni, masreszt ha mar bilibe pisilnek, hajlandok pelusba is???...mert jol emlekszem, alizr az elso wc-hasznalati nap utan mar nem lehetett pelust adni napkozbenre, azaz lehetett, nem zavarta, de ugyanugy szolt utcan is, aruhazban is stb., hogy pisilni kell, en egyszer mondtam is, h. akkor pisiljen a pelusba, de erre o akkor mar nem volt hajlando, ejjel elviselte a pelust, de a 4. nap le is vettem rola, mert egyidejuleg a nappali szobatisztasaggal szaraz pelussal ebredt alvas utan is. ugyhogy nalunk nem volt egy hosszu atmenet, s en ezt varnam borisztol is majd jovo nyar korulre is, csak lehet, hogy nem jon be, ezert gyujtom az infokat a mas modszerekrol. borisz bilit meg nem latott, ha lehet ki is kerulnem, de meg a wc-t sem ajanlottam fel neki...bizom benn, h. majd maga keri egyszer:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


jo peldat mutatok,mert ugy megritkultatok kepfelrakasilag (is), hogy ezzel osztonzok mindenkit!:-)

egy tesos:
Kép
egy tipikus:
Kép
egy ven kecskes:
Kép

Kép
Kép
momoska
 
 


ja. anyukam szolt reggel, hogy holnap sut tiramisut, meg se kellett emlitenem, gondolatolvaso, de azert ma is sutott dios-vanilias sutit:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


na elszorakoztatom magam.

Szoftver reklamáció!

Tisztelt Technikai Segítség!

Tavaly frissítettem a Barát 5.0-ról a Férj 1.0-ra, és azt tapasztaltam,hogy a rendszer teljesítménye csökken, különösen a Virág és Ékszer alkalmazásokban, melyek pedig kifogástalanul müködtek a Barát 5.0 alatt.

Ezen túlmenöleg a Férj 1.0 több kedvenc programomat is eltávolította, mint például a Romantika 9.3-at és az Odafigyelés 6.4-et,ám telepített olyan alkalmazásokat, mint a Bajnokok Ligája 4.1 és az Újpest 3.0. Most már az Elbeszélgetés 8.0 sem müködik, és ha Takarítás 2.8-at akarom indítani, visszautasít a rendszer.

Megpróbáltam a Nyaggatás 5.3-mal kijavítani a hibákat, de sikertelenül.

Mit tegyek?

Elkeseredett

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Elkeseredett!

Elöször is, ne felejtse, hogy a Barát 5.0 szórakoztatócsomag, míg a Férj 1.0 operációs rendszer, saját utasításkészlettel. Gépelje be következo parancssort: C:Azt hittem, szeretsz [Enter] Ezután töltse le a Könnyek 6.7-et, amellyel telepítheti a Bűntudat 3.0-át! Ha minden rendben megy, akkor a Férj 1.0 ezután magától indítja az Ékszer 2.4 és Virágok 3.6 alkalmazásokat.

Kérem figyeljen oda, hogy ne terhelje túl a Férj 1.0-át több ilyen alkalmazás gyakori, vagy egyidejű' futtatásával, mert ez esetben előfordulhat, hogy a Férj 1.0 telepíti az Ingerült Csönd 2.3-at, vagy a Kocsmázás 7.0-át, mert ezek által a rendszer fokozottan ki lesz téve a Sör 6.1 támadásainak.

A Sör 6.1 kártékony program, mely HangosHorkolás.wav fájlokat hoz létre a merevlemezen.

Egyes tapasztalatok szerint a Férj 1.0 a Pletykadélután 2.1 és a Barátnőim Átjönnek Vacsorára 3.2 futtatása esetén lemerevedhet, ezeket csak akkor indítsa, ha előtte telepítette az Elmehetsz A Meccsre 1.5-öt! Bármilyen hibát is tapasztal a Férj 1.0 működésében, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NE telepítse az Anyós 1.0-át, és ne telepítsen új Barát programot se! Ezek nem támogatott alkalmazások; a Férj 1.0 rendszer összeomlásához és a kapcsolat megszakadásához vezethetnek.

A Férj 1.0 remek program, de csak korlátozott memóriakezelési lehetőségei vannak és nem kompatibilis néhány újabb alkalmazással (ilyen például a Vegetáriánus Étel 4.3)

Érdemes lehet fontolóra venni néhány kiegészítő szoftver beszerzését.

Személy szerint a Meleg Vacsora 3.1-et és a Rafinált Alsónemű 7.7-et ajánlom.

A legjobbakat,

Szoftver Fejlesztés

Kép
Kép
momoska
 
 


épp hogy elkezdtem, gondoltam azért lesz egy kis időm írni, de nem hagy!!!!!!!!! elolvasni még csak tudtam... uh. majd reggel, vagy délben...

na, na talán...

szóval szobatisztaság. Lilit nem zavarja a pelus ha ráadom, ő belepisil abba is. Olyankor adok már csak rá, ha városba megyünk, itt a faluban már nem ha megyünk pl. boltba, postára. Persze csereruha van nálam mindig.
Nála még a déli alváskor is vann benne pisi, az éjjeliről meg ne is beszéljünk! Tegnap cserélnem is kellett, megint annyit ivott.
Persze valesetek előfordulnak, de inkább a kakival, ma is a bugyiba sikerült. Kiraktuk a wc-be, ültünk még rajta egy kicsit, de azt mondta hogy nem kell.
Jó, hát akkor új bugyi, 2 perc múlva megint látom ám hogy kakil. Tök jó, egymás után 2x bugyicsere.
Na szóval ilyenek is vannak.

KépKép
domidina
 
 


Momoska, ez tetszik! :D
Jók a képek, főleg a sólámpa nyalós 8)
A könyvet még múlt karácsonyra kaptam egyik barátnőmtől,de csak most kezdtem el. Nem gondoltam,hogy tetszeni fog!Amúgy is 1000 oldalas..Ken Follett: A katedrális
Az előző könyvem Spirótol a Fogság volt, az is vagy 700 oldal,de a kicsit döcögő kezdet után az is nagyon tetszett!

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


most csak annyit hogy jól vagyunk, csak behavazódtam... köszi a hiányolást! jövök majd bővebben is.
snooopy
 
 


KOra, ha erre jársz írtam privit.
snooopy
 
 


Sziasztok!

Orsi örülök,hogy minden rendben!(azért majd írj pár sort!!)

Juj,a hétre hideget mondanak, én annyira nem szeretem!!Útálok fázni.
Esztire ma húztam kesztyűt, nagyon tetszett neki!(nekem már nem annyira... 8) )

Eszterre rájött,hogy útál hajat mosni,ezért nagy perpatvar közepette tudom csak megmosni neki... ti hogy álltok ezzel? Pedig vigyázok,nehogy a szemébe menjen a víz,mert azt sem viseli jól.
Ja, és egyre öntudatosabb! Mostmár ha mondok valamit és ő másképp gondolja nem hagyja már magát és ellenkezik, ha azt mondom erre: nem, ő egyből rávágja: de! Akár le is veti magát a földre és ott szenved, ha pedig elnevetem magam és megkérdezem tőle,hogy mivan Eszti,mért feküdtél a földre, akkor ő is elkezd nevetni és mintha misem történt volna..Kis cicám már nagyon nagy lány!!

Még mindig nincs overálja, szerdán megyek a turiba, akkor érkeznek az új cuccok, kiváncsi vagyok! Múlt héten is voltam és az egyik turiban pont aznap 250 forint volt minden ruha, találtam Esztinek egy bélelt c&a-s farmert (csak udvarinak jó és játszótérre) és magamnak egy barna mintás Esprit pulcsit (kapucnis-kenguruzsebes),tök jó meleg. Pedig nem szokott szerencsém lenni a turkálásokban.

Ti mit gondoltok az influ védőoltásról? főleg a h1n1-ről? Jövőhét hétfőn megyek a klinikára,s remélem találkozom a dokimmal, megkérdezem az ő véleményét is, szerencsére genetikus,hátha mond valami okosat.

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


Sziasztok!

Timi a turikban nekem sincs soha szerencsém! Bár itt a piacon találtam egy csajszit akinél szép cuccok vannak még elfogatható áron csak az a baj, hogy Levire való béleltj nadrágja neki sincs. :( Azért megnézem a héten is!

Ellenkezni Levi már jó régóta ellenkezik, mostmár művészien dobálja magát és sajna már valóságos őrjöngései is vannak (szó szerint értsétek!) Na ilyenkor kenem a fogát dologéllel. 8) Ne ílyedjetek meg azért nem viszem túlzásba, az estivel együtt napi kettőnél többet nem kencézek! :wink:
Hajmosásnál a samponnál semmi gond és a bevizezésnél, de amikor le kellene öblíteni a hajáról a sampont akkor már van ordítás! Esztinél is így van?

Szobatisztasággal még mindig sehogy nem állunk hacsak annak a kis nyári haladásnak az eltűnését nem veszem negatív fejlődésnek. :roll: :?

Momos ez a szoftver reklamáció nekem is nagyon tetszett!!! :lol:
A képeid megint nagyon jók, édesek így összeölelkezve! Persze a sólámpanyalogatós is tuti! :D

Ismét beszéltem a bölcsivel akik még mindig nem képesek konkrét igent vagy nemet mondani! :evil: Azt mondja nekem a bölcsivezető:"Jobb lenne ha azt mondanám biztos nem vesszük fel jövő szeptemberig? Ezt meg nem akarom mondani, mert lehet fel tudjuk venni." Jó nem? Ami azt illeti jobb lenne ha azt mondaná, mert ennél még az is jobb!!! Mostantól úgy veszem kibökték azt a nemet! :twisted:

Roli viszont már 2. napja nem használja a botot, már ugyesen megy a "bibis" lábával is, bár még szépen be tud dagadni! Ma el is mosogatott nekem amíg boltba voltam.

Megyek, van itt egy tökmag aki bűzt ereget! :)

KépKép
kora
 
 


Sziasztok!

Timi!
Mi nem adatjuk be az oltást. Annyi mindent hallani ezekről mostanában. Inkább ha lehet kerüljük a tömeget és próbálunk minél több vitamint enni és nagyon figyelni a kézmosásra.

Hajmosásnál nálunk a "zümmög a légy a lámpánál" sztori megy, amire Dávid felnéz, keresi a legyet, közben lelocsolom a haját, mert egyébként hátra nem döntené a fejét. Samponozás után ugyanez. Előtte persze odakészítem a törcsijét és ha esetleg víz menne a szemébe, akkor gyorsan letörlöm.

Hiszti az van nálunk is. 2 verzió van: ha nem kap meg valamit, nem csinálhatja amit akar, akkor "verdes" a kezével, mintha elakarna repülni, a másik ha valahova nem akar jönni, akkor leül a földre. Eddig egy esettől eltekintve- el ne kiabáljam- csak itthon voltak ilyen jelenetei.

Kép
Kép
tina82
 
 


Sziasztok,

nem tudom mennyi időt hagynak a fiúk írni, de amíg nem jön ide az egyik írok. :lol:

szóval, kicsit magunkról: jól vagyunk, baba már szépeket tud rúgni...aludni még tudok aminek örülök, mert kolossal állandóan éjjel voltam fenn úgy mocorgott. igaz pisilni kelek van hogy többször is.
Kolos nálunk is elég akaratos lett, ha nem kap meg vlmit vagy ha vlmi nem úgy történik ahogy ő akarja földhöz vágja magát, vagy csapkod, rúgdos...és már nem mind1 neki melyik zokni vesszük fel, vagy pólót. hihetetlen, hogy nincs két lves de már vannak kedvenc ruhái. :shock: :lol: ált. a türkiz zokni kell neki, ha az nincs akkor jó a narancs...a többi büntiben van. :lol: :lol:

Timi, nem csinálsz még 1 vonalzót? vagy babonából nem? hol is tartasz? mikor mész dokihoz?
ja most olvasom 9én. hát hajrá!! :)
én nem adatom be az oltást csak rosszat mond mindeki róla.

Kora, fel tudtad venni a kapcsolatot a csajjal? én már utaltam neki, azt ígérte ma feladja a cipőket. kíváncsi vagyok, mert elég hideg van.
szerintem keress másik bölcsit, mert tényleg elég szemetek veled. lehet jobb is ha nem oda jár Levi.

hajmosos: nálunk is csak a lemosásnál van hiszti. ő annyira imádja amúgy, hogy ő kéri, h mossunk hajat.

hú, nekem meg mindjárt ctg-k. dúrván elment az idő. és képzeljétek jön a mellemből a tej. :oops: lehet ez csak nekem meglepő, de kolossal ilyen nem volt, lehet készülődik vlmi, vagy tök normális? Évi, Momoska mint két gyerekes anyukák, nektek is volt hasonló??
snooopy
 
 


Tényleg enm is írtam a védőoltást pedig akartam. Én sokkal jobban félek a védőoltástól mint a betegségtől, ebből adódóan nem nem adatom be senkinek a családból.

Igen Orsi, írtam a csajnak, választ is írt és én is utaltam már. Köszi!!
Csak türkiz meg narancs zokni? :shock: Nem semmi fiad van! :D Szerencsére nálunk ilyen nincs. Eddig talán 2 ruha volt amit nem akart felvenni, valamiért utálta őket az első pillanattól, de nem is erőltettem.

Nekem ugyan még szülés után is csak 1x jött tej a mellemből, de már hallottam olyat akinek a terhesség alatt is.

Zümmög a légy a lámpánál... ez jó! :D

KépKép
kora
 
 


sziasztok!

reggel 6-kor ideültem, aztán épphogy végigolvastam, már föl is kelt! Amióta volt az óraátállítás, sokkal korábban kel. Nálatok megérezték?

Oltás: Egyenlőre mi sem oltatjuk be magunkat, illetve Tibi lehet, ő dolgozik, emberek között van, a rendes influt is mindig elkapja és hozza haza. Mivel mi nem megyünk tömegbe, meg szedjük a sok vitamint így valszi mi nem.

Kora,
Szerintem is inkább másik bölcsit nézzél, ha már most ilyen ellenszenvesek, tényleg lehet jobb ha máshoa jár majd Levi. Mi ez a kence amit a fogára kensz?

Nálunk szerencsére nincs hiszti. Csak ha valamit nagyon akar és nem engedem meg neki, akkor van egy kis sírás, de nem hiszti. De hamar elfelejti.

A hajmosást Lili sem szereti, illetve ha mosom a haját az ellen nem tiltakozik, hanem amikor öblítem le neki a zuhannyal. Én nem hajtatom hátra a fejét, egyszerűen folyatom rá a vizet, nem tart sokáig, aztán gyorsan megtörlöm a szemét. Van közben ordítás, de hamar végzünk. De ez a légynézegetés jó ötlet, kipróbálom.

Képzeljétek, nem tudom mi van vele 2 napja, de egyszerűen nem szól ha pisilnie kell. Késő délutánra valamelyik nap már a 4. gatyát, bugyit, zoknit adtam rá. A kakiról ne is beszéljek! Mondjuk az még nem megy simán, valahogy a WC-be még nem szeret belekakilni.
Tegnap már délután jól leszidtam, na aztán este 1x szólt, utána meg megint bepisilt :lol:

Uh. ma pelusba megyünk a játszóházba!
Na megyek is készülődünk.

KépKép
domidina
 
 


Heló-belló! :)

Dologél direkt fogzásra van. Már nagyon élesen érezni az íny alatt a fogat, de nem töri még át.

A bölcsivel az a probléma, hogy ez az egy állami van. Sajnos azt meg nem tudjuk megengedni magunknak hogy magánbölcsit fizessünk. Vagy azért dolgozok, hogy a bölcsit fizetni tudjuk vagy inkább itthonmaradok vele. Anyagiakban a végeredmény ugyanaz: lakáshitel a levegőben. Az azért elég durva, hogy Levi mégcsak 7 hónapos volt amikor jelentkeztünk, hogy majd 2 éves korában tudjon menni és mégsem jön össze. Most majd beszélek a munkahely könyvelőjével azután meg remélem találok valamit!

Kiváncsi vagyok Lili mi lehet ez és meddig tart majd!

KépKép
kora
 
 


Sziasztok!

Kipróbáltam Tina ötletét a hajmosásnál, csak én pillangós verzióval éééés...bejött!! :D Nem is sírt, utána tök büszke volt magára és mondogatta,hogy hajat mostam, szép a hajam, nem sírtam 8)
Én a kisvödrével locsolom a haját egyelőre nem zuhannyal.

Esztinek új unokatesója érkezett, bátyáméknak tegnap született meg a babájuk. Jó nagy lett, 60 cm és 4050 gr.

Orsi, én megvárom az uh-t és ha minden rendben, akkor készítek még egy vonalzót! Pont ma 12 hetes!

Nálunk a bölcsibe nincs előjelentkezés, csak adott évben lehet jelentkezni.

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


Jaj,még Orsinak: teljesen természetes,hogy pár csepp tej jön a mellből! Már készül a szervezeted!!
Nekem amikor Esztit vártam a vége felé volt ilyen, de csak 1x-2x és az is éjszaka..

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


en is hallottam mar ilyen terhessegkori tejrol, sot a masik forumomban is dec elejen szul a csaj, o is most irta eppen, s 2 eve neki sem volt. nekem egyik koloknel sem volt ilyen tapasztalatom, sot a szules utan a 4. nap tudtak csak eloszor valami mennyiseget enni a kis segenyek:-)

kora,
megertem, ah ki vagy bukva a bolcsire, a bizonytalansag a legjobb, de felig oket is megertem, mert ha telleg nem tudnak semmi biztosat, akkor ezt kell mondaniuk, bunkok lennenek, ha elutasitananak, aztan kiderulne, megis van hely. bar azt meg vegkepp nem ertem, ki kerulhet be, ha az nem, aki majdnem masfel eve jelentkezett?????
mi majd csak majusban megyunk borisszal beiratkozni?
de neked van mhelyed? uj? ugy remlik, a regi helyedre nem mennel vissza.

huuu esztinek jo sok uncsitesoje van mar. joneki:-)

en oltasellen vagyok. a kedvesem meg most raparazott, s kardoskodik, h. oltassuk be csak alizt. en befogom fulem-szam, ove a felelos dontes, mert, ha o parazik, azt nehez hallgatni.

erdekes ez az uj hobort lilinel. sztem leszidni nem erdemes, max. mindig rakerdezni, s felajanlani a wc-t. annyi sokfele dolog zavarja meg ezeket a kolykoket, agyalni nem erdees rajta, max. turelmesnek lenni, aztan lehet, ugy mulik, ahogy jott.

borisz se hisztis. volt tavasszal 2 klasszikus foldhozveros-20 perces mutatvanya szabadteren,bemutatva, milyen lesz, ha...aztan nyar ota mintagyerek. olyan van, hogy nem akar valamit, s akkor erelyes lesz, el is sirja magat, de az a normalitas hatarain belul, nem dackorszakosan, hanem ami minden emberne elkepzelheto, meg az "én egyedül", de azt hagyom, ha nem veszelyes dolog.

hajmosas ugy, ahogy mondjatok. a leoblites necces, ezert gyorsak vagyunk, o meg kuzd, pedig mi mar probaltunk arnyjatekot a plafonon meg mindent:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


Jó ötlet ez az árnyjáték is! Na valamelyiket kipróbálom ma! :)

Munkahelyem éppen van. Elméletben. A főnök bérbeadta az üzletét a dolgozókkal együtt, de nála vannak létszámban. Oda nem is tudtam volna visszamenni sajna (8or ment volna a vonat és este 8ra haza is értem volna). Az újnál viszont ha minden igaz van olyan, hogy beugró ember (ha jól hallottam olyan, hogy 1 hónapban van 8 munkanapja és akkor helyettesít, mert nekik van pár üzletük) amit én bevállalnék főleg ha tényleg annyit fizet amennyit fél füllel hallottam. Ezt akartam eredetileg megpróbálni, de nem tudom lesz-e belőle valami vagy egyáltalán igaz-e ez az infó...
Tényleg akik már voltak gyeden/gyesen hogy van ha vissza akarsz menni? Timi? Van szabi amit egyből kiadnak? Gondolom van erre fizu is...ááá meg kell tudnom a könyvelő számát!

KépKép
kora
 
 


nekem kb. 52 nap szabim van, de en 22 hetes terhessegemtol nem dolgozom. alizzal is kb. ennyi volt, o ugye dec. 20.-ai. kb. aprilis legelejetol kellett dolgoznom, addig kaptam a fizetesem, csak szabin voltam. borisszal most aprilisig fizetesnelkulin leszek (csak gyes)-8eleggazlesz!!!!!, a 70E-es torlesztonk miatt mostanaban is meg kell neznunk, mi marad ho vegere, nemhogy majd januartol!!!!), aztan kiveszem a szabim remenyeim szerint juni 31ig kitart, onnan megyek vissza, de az ugye meg nyari szunet, ezert valojaban szeptemberben kezdek. nalad nemtom, kitol, nelunk a munkaugy szamolta ki!

Kép
Kép
momoska
 
 


Momoska, és azt lehet, hogy a kivett szabadság után ismét szabadságra menj? Nem mondanak erre semmit a suliban? Az igazgató simán rábólint?

Az 52 nap sem tudom, hogy jön össze. Tudom, már beszéltünk erről, de nem értem. Igaz, én nem voltam táppénzen, csak jan. 5-től 25-ig, tehát a téli szünet még a szabadságomból ment, igaz így a tgyásom is magasabb volt, mert egész 2007-ben dolgoztam, így minden összeadódott, túlóra, jutalom, stb.

Nekem azt mondták, ha gyed után megyek vissza, akkor 23 nap+ gyerekszabadságok 8 nap. Aztán lehet, hogy ha én is valamennyit gyesen vagyok, az még plusz szabadságnap.
Egyébként én is a szeptemberi kezdésen agyalok. Közben meg ki vagyok bukva azon, hogy itt nincs állami bölcsi, holott a település lélekszámát tekintve kellene, hogy legyen (16 ezer fő), van családi napközi, de az is csak kb. 1 éve.
De 2,5 éves kortól viszont nem veszik fel oviba, mert 10 ezer főnél többen laknak itt. :(

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


haaat evi, nemtom. alizzal ugyan mar majus elejetol tappenzen voltam (bar nyarra visszemnetm, aztan szeptembertol ujra tappenz:-), de vele is ugy jott ki, hogy dec 20 utan kiveve a szabiimat kb. aprilis 1.-en kellett kezdenem, s vele nem voltam gyesen sem.

Kép
Kép
momoska
 
 


sziasztok!

Tegnap nem pisilt be, uh. megjavult :lol:
Én bizony leszidtam érte, amikor már 4x pisilt be és azért, mert nála már úgymond állandósult az hogy szól, viszonylag hosszú ideje, tudja hogy ha pisilni kell mit kell tennie.
Persze tudom, sokminden miatt lehetnek ilyen "zavarok", de én már elvárnám hogy szóljon. A kaki az más, az még nem megy zökkenőmentesen.

Orsi,
ilyen tejfolyásom, ha jól emlékszem, nekem is volt, tök normális dolog.

Nekem sajnos már nincs hova visszamennem dolgozni, uh. ilyeneken nem kell törnöm az agyam, hogy mennyi szabit adjanak ki. Megszünt a kirendeltség mint működési forma, ügynökséggé alakulnak át és oda már nem mehetek vissza. Megpályáztatátták a vezetését és a gondolom a mostani asszisztenst viszi magával.

De egyébként ált. úgy szokott lenni, hogy ami szabit nem vettél ki az idő alatt míg otthon voltál, összeadják, mindegy hogy gyed/gyesről mész vissza, azt egyben kiadják és ha letelik utána kell dolgozni menni, vagy ha nincs hova kifizetik.
Kora azt biztos tudod mennyi az éves szabid, akkor a teljes évre megvan, a többi meg időarányosan jár. Így akár te is ki tudod számolni.

megyek, Lili már türelmetlen

KépKép
domidina
 
 


sziasztok,

Edina, örülök hogy Lili megjavult. :lol: jól emlékszem te mondtad, hogy van lilinek elektromos kismotorja? és szereti, tudja használni? szüleim ilyet vettek Kolosnak karácsonyra. biztos odalesz tőle. :D

Timi, grtaula az újabb unokatesóhoz. hány van már eddig?

tényleg Csürci nagyon eltűnt! havonta jön 1x egy fél oldalas hsz-sal azt megint 30 napig semmi. :lol: ha olvasol oszd meg velünk mi van Linával.

és Tina? jól vagytok??
snooopy
 
 


Sziasztok!

Orsi!
Köszi jól vagyunk, csak az utóbbi napokban tettünk- vettünk (pl. szőnyeget :) ).
Írtad a ctg-t. Hát nekem csak most esik le igazán, hogy nemsokára jön nálatok a tesó. Készülődéssel hogy álltok?

A szabi számítását én is úgy tudom, ahogy Edina írta. Pontosan még nem számoltam, de én kb. júliusig GYES-en leszek :? , onnantól kiveszem a szabikat és próbálom úgy beosztani, hogy elég legyen a beszoktatás idejére és maradjon még pár nap szükség esetére.

Képzeljétek az apja bukfencezni tanítja Dávidot. :lol: Ott tartanak, hogy a Dávid leteszi a fejét, felemeli a hátsóját és eldől oldalra és ez nagyon tetszik neki. :D
Meg mostanában elkezdett bújócskázni. Ha szólok neki, hogy jöjjön pl. ebédelni, akkor elszalad és azt várja, hogy keressem meg.

Kép
Kép
tina82
 
 


Sziasztok!

Igen, Tina is el szokott tűnni Csürsziről nem is beszélve! :wink:

Nahát a jogi fórumról megtudtam, hogy szabadság a tgyás és a gyed első évére jár azaz másfél évre. Azért írom le, mert lehet ez most változott Momoska vedd számításba hátha kevesebb szabid lesz neked is! Most már csak azt nem tudom akkor is jár-e ha nem tudok oda visszamenni dolgozni.Viszont a könyvelő számát már kiderítettem! 8) Az meg elég durva, hogy aki gyesen van annak semmilyen munkanélküli juttatás nem jár. :(

Húú biztos izgalmas lehet egy ilyen elektromos kis járány! :)

Lili ügyes, hogy ilyen hamar túltette magát a dolon akármi is volt az ami ezt okozta!

Mi most voltunk védőnős klubba és ott mondták többen is, hogy nyáron szóltak a gyerekek ha pisilni kellett, mostmeg semmi, úgy mint Levinél. Azért ez egy kicsit megnyugtatott. 8)

Voltak magánoviból ovónők akik nagyon aranyosak voltak, de mondott ilyet, hogy ne tanítsunk a gyereknek számokat meg betűket pl, mert akkor ők mint fognak. Aztán persze kiderült amit amúgy is tud mindenki, hogy egy magánbölcsiben sokal kevesebben vannak, mint az államiba, tehát jóval több idejük és türelmük van tanítani, foglalkozni a gyerekkel arról nem is beszélve, hogy egyénileg is akár. Az álamiban meg örülnek ha egyben maradnak a nap végére!

Na megyek altatni!

KépKép
kora
 
 


Olyan sokáig írtam, hogy megelőztél Tina! :)

Bukfenc? Éédes lehet! :D

KépKép
kora
 
 


ma voltunk ringaton, s 4x kellett elenekelnunk a szelrol legeljetek c. szamot, mert a vegen borisz mindig beorditott, hogy médeccej!:-)

majd leszek hosszabban is, reagalok is, csak ellattak egy kis munkaval, azzal kuzdok alvasidoben!

Kép
Kép
momoska
 
 


Akkor így már érthető a különbség Momoska a te szabadság napjaid és aközött, amit nekem mondtak. Úgy tűnik, nálunk a gazdasági iroda nincs a helyzet magaslatán. Emlékszem, még ki is hangsúlyozták, hogy csak a tgyás idejére jár szabi, ha gyed után megy vissza valaki. Így már kicsit más a gyerek fekvése, hogy a gyed első évére is jár.

Én is olvasgattam a jogi fórumon, vannak hasznos infók. :) Köszi, Kora :)

Edina, Anna is hasonló dolgokat csinált, mint Lili, hogy elkezdett bepisilni, sőt, ha éppen nem volt rajta sem pelenka, sem nadrág, elkezdett ide-oda csurgatni. Látszott rajta, hogy direkt csinálja, mert nézett nagy hamisan és szaladt egy következő helyre. Na, attól kezdve nem engedem meztelenül járkálni. :lol: Hát, nem kell mondanom, én is nagyon mérges lettem, és meg is szidtam.

Tina, édes lehet Dávid, ahogy bukfencezik. Annyira aranyosak, amikor igyekeznek bizonyos mozdulatokat megcsinálni :)

Kora, sajnálom, hogy ennyire nehéz a bölcsődét elintézni meg a munkahelyed körüli zűrzavar sem éppen megnyugtató.

Ezt soha nem értettem, miért mondják, hogy ezt vagy azt ne tanítson a szülő, mert akkor ők mit csinálnak :roll: Hát akkor majd tovább fejlesztik, nem?
Mondjuk nekem eszembe sem jutott számokat és betűket tanítani Annának. Vagy nagyobb gyerekekről van szó?

Orsi, nekem nem jött tej a mellemből, csak szülés után 2-3 nappal. Jól eltelt az idő, nemsokára jön az újabb babó :)

Edina, azt hittem neked megvan még a munkahelyed :roll:
Sajnálom, hogy még sincs. Gondolom keresel majd más helyet, legalábbis megpróbálsz.

Hiszti: Anna is hisztis, ha valami nem úgy van, ahogy szeretné, akkor akár a téren is leveti magát a földre, de csak most, hogy vastagon fel van öltöztetve, régebben csak itthon művelte. :lol:
Azt vettem észre, hogy az értelmi fejlődése előrébb tart, mint a verbális és ebből adódnak konfliktusai. Valamit szeretne, de nem tudja kifejezni magát, persze nem is értjük meg azonnal, így hirtelen dühbe gurul.

Hajmosás: én is az egész fejét zuhanyozom, kicsit tiltakozik ugyan mostanában, de legtöbbször ráhagyom Gerire, úgyis sokat fürödnek együtt, neki érdekes módon nem tiltakozik annyira. Kisebb korában fel sem tűnt neki, most már a leöblítés nem tetszik neki sem.

Overallja még Annának sincs, volt az Aldiban jó áron, de már hétfő délben nem lehetett kapni, pedig reggel indult az akció. Igaz kaptam neki csizmát, az fontosabb volt, mert overall nadrágja és kabátjai viszont vannak.

Oltást nem adatjuk be egyiknek sem, igaz a párom mondogatta, hogy esetleg, de én inkább nem szeretném.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Ez a mi baba-tornánk is ún. Ringató, csak nem az a neve. Meg ugye félóráig mi tornázunk, utána félóra a babákkal, pénteken meg egy egész óra.
De ugyanazokat csináljuk.

Hétfő óta beteg Ancsi. Elmentünk tornára, na ott kidobta a taccsot, azután többször is, nem maradt meg benne semmi, megivott egy kanál teát, három jött vissza.
Persze a dokinéni szabadságon van :) tavaly ugyanígy jártunk, akkor volt a 3 napos láza, akkor sem volt.
Aztán az Ügyeleten írattam fel Daedalonettát, már egy darab segített. Igaz azóta még hányt néhányszor és a hasa is ment egy kicsit, de már megmarad benne az étel és ital és a kedve is jobb Gondolom valami vírus támadta meg :(

Az a vicces, hogy ma reggel pl. nagyon sírt és mondogatta, hogy enni, de semmit nem fogadott el, amit kínáltam neki. Na akkor elkészítettem neki a szokásos tojásos omlettjét, abból jó étvággyal evett és nem is volt semmi baja. Semmi egyéb ételt nem fogadott el ezen kívül.
Este evett egy kis tejbegrízt, de abból visszajött valamennyi.
Amúgy mindenképpen jobban van, mert már ellenkezik ezerrel, de még mindig nagyon rám van tapadva.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


sziasztok!

Évi,
Szegény kicsi anna,jobbulást neki.
Én is összeszedtem valamit. Tegnap bementünk a városba vásárolni, gyógyszert iratni. Odafele még semmi bajom, visszafelé meg már kapart a torkom. Most is és a fejem is fáj.
Este fertőtlenítettem a torkom portoicoi rummal. Mondanom sem kell 1 kortynál többet nem tudtam lenyomni belőle, de azért gargalizáltam vele egy kicsit, hátha használ.

Munkahelyem nem olyan régen nincs, mostanában írt a kolleganőm. Nagyon nem vagyok oda érte, mármint nemt tört le a dolog annyira, mert amik ott zajlottak, zajlanak nem is szívesen mentem volna vissza. Kész téboly a hely. Hogy mi lesz majd meglátjuk. Még odébb lesz, de majd persze körülnézek, keresgélek, de nálunk nem könnyű a helyzet munkaügyileg.

Én sem gondoltam még arra, hogy ne tanítsam számolni pl. mert akkor nem lesz dolguk az oviban. Lili már szépen számol 10-ig, élvezi és már elég érthetően mondja ki a szavakat.
Egyébként szépen halad beszédileg, egyre több szóval próbálkozik.

Orsi,
Igen, Lilinek van elektromos quadja, rá-rá ül néha, de hosszasan még nem használja. Na meg most már nem is viszem ki, de később biztos jobb lesz.

Szabi ügyben akkor én le vagyok maradva!

Bunkfencet minden gyerek szereti, Lili is. Főleg nyáron a fűben! Néha már sikerült is neki egyedül. Na meg a másik az ugrálás, az megy folyamatosan a trambulinon, de főleg az ágyon, vagy csak simán a földön átugrálni a járólap csikjait. A szaladgálásról ne is beszéljek oda-vissza a nappaliban. Most hogy többet vagyunk bent, mint kint, hiányzik neki a sok mozgás.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

Ó, Anna gyógyuljon meg mihamarabb!!Olyan rossz ez a hányós-hasmenéses vírus.

Esztimnek mostmár 4 unokatesója van, így anyának már 5 unokája!
Tegnap be is mentünk a kh-ba meglátogatni a picúrt, meg is foghattam, annyira jó volt!Kis finom illatú babácska :D

Tényleg Orsi összepakoltál már?Van már új kiságy is?

Nálunk a melóhelyem intézte a Gyed lemondást, nekem kellett megigényelnem a Gyest a Mák-nál, illetve kiszámolták a szabimat, 33nap jött ki, amit a Gyed lejártakor azonnal el is kezdtem, és nov.16-án megyek először dolgozni. A gyesről egyébként még semmiféle papír nem érkezett,hogy utalnák,vagy sem...kíváncsi vagyok mikor küldik, mert postán kértem nem személyesen. Bár egyszer elmentem a Váci útra a kirendeltségre,de ki is fordultam az ajtón annyian voltak. Jó nekem postán is, bár kétségkívül lassabb...

Momoska, jófej ez a Borisz! Ötödször már nem akarta?vagy csak nem hallottátok meg? 8) :lol:

Ezt a ne tanítsuk a gyerekünket én sem értem...
A magánbölcsi persze hogy biztosan jobb, de éppen most hallottam egy itteni magánról, ahol a havidíj 80e forint..nem is fűzök hozzá semmit.

Évi, neked így elég nehéz lesz..mármint bölcsiügyileg! Nincs esetleg szomszéd akiben megbízol?vagy ez hülyeség? :roll:

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


Timi, de jó, hogy ennyi unokatesó van :) főleg, hogy ilyen közel. Az én gyerekeimnek csak másod unokatesói vannak, akik hasonló korúak, ami nem lenne baj, de távol lakunk egymástól sajnos.

Itt nem olyan drága a bölcsi, "csak" 33 ezer Ft-ot kell fizetni és még 10 ezret ad a város gyerekenként. Viszont ha beteg, akkor csak az étkezési díjat térítik vissza.
Olyan szomszédom-ismerősöm nincs, akiben megbíznék, édesanyámra bíznám rá, de ő messze van vagy anyósomra, aki anno sokat vigyázott Gerire, de sajnos már nem él. 1-2 néni szóba jöhetne esetleg, de az sem lenne olcsóbb, mint a bölcsőde.

Az én munkahelyem is kiszámolja a szabimat, de én szeretek úgy odamenni, hogy tudom, mi és mennyi jár, mert komoly melléfogásaik voltak az évek során, velem is és másokkal is. És egy odavetett bocsi, de rosszul tudtam nem segít már utólag.

Anna már jobban van, de még megy a hasa.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Sziasztok,

na Tina előkerült egy bukfencező Dáviddal és új szönyeggel. :lol: hát azt nekünk is kell venni, már kinéztük a diegóban ott a legolcsóbb és elég jól is néz ki.

Timi, még nem pakoltam össze, és még a pici ruhákat is ki kéne mosni. Kolos kap egy új ágyat, 90x200-sat és a pici megy a kiságyba.
tényleg dúrva, h mindjárt szülök. kicsit tartok is tőle, most hogy közeledik, pl. tudunk-e addig költözni, mi lesz Kolossal ha menni kell...stb stb

Annának gyógypuszikat a pici hasára.
[quote]A írta:zt vettem észre, hogy az értelmi fejlődése előrébb tart, mint a verbális és ebből adódnak konfliktusai. Valamit szeretne, de nem tudja kifejezni magát, persze nem is értjük meg azonnal, így hirtelen dühbe gurul.
ez nagyon ismerős. Kolos is tök mérges szokott lenni ha nem értjük meg mit akar.

Oltás: Szabi most mondta, hogy az aki az egész házunkat felügyelte meg intézte a munkálatokat h1n1-es. ezért ő be akarja adatni, legalább is elgondolkozik rajta. végülis én nem járok szinte sehova, Szabi meg sok helyre ő hozhatná haza a betegséget.
Kolosank tuti nem adatom be, meg magamnak se.

Edina, neked is jobbulást!
snooopy
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?