Sziasztok Lányok,
nagy-nagy lelkifurim van, amiért nem tudok rendszeresen jönni, gyerkőcsömnek különleges radarja lehet, amint leülök a gép elé, rögtön történik valami...
visszaolvasni egyszerűen lehetetlenség...
köszönöm szépen mindenkinek a gratukat Pepéhez, édesek vagytok
Zsrit, ha jól értem a Te Zoéd 1 nappal fiatalabb Pepénél? És egy időben voltunkn a II. klinikán???
Mondjuk én ott sokkos állapotban voltam, a babán kívül semmire és senkire nem tudtam odafigyelni. Én kicsi fiam elég nagy baba nagy étvággyal, kissé türelmetlen volt az első napokban, tejcsi hiányában...
De ez mostmár múlni látszik, ma 140g-ot reggelizett Pepe, 20 perc alatt magához vette és beájult. Majd 3 óra múlva tisztába tétel közben az egészet kipakolta a pelenkázófiókba
Van kifinomult humora, tegnap csak 3x pisilte le magát...
Egy rövid szüléstörténet Nektek
A szülésnél kvázi minden rendben volt, ami lehetett. Pont a kórházban indult meg a szülés okt 18-án vasárnap, mármint vizsgálaton voltam (NST), mikor a doki közölte, hogy tudom-e hogy rendszeres fájásaim vannak. Mondtam, tudom, már két napja, csak mindig elmúlnak. Azt mondta, hogy igazából szülhetünk, mert a vizsgálatok alapján én is a baba is készen állunk, ráadásul már túlhordás volt 2 nappal. Ekkor két ujjnyi volt már a méhszáj. Ezután burokrepesztés, ami nem volt csak kicsit fájdalmas, az első igazi fájás vasárnap délben jött, és 5 óra után néhány perccel már kinn is volt a baba
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
A doki poénkodott, mivel jön ez a kicsi, talán gőzmozdonnyal??? A végén ahogy írtam, fájásgyengeségem volt, egyszerűen nem éreztem fájást amire nyomhattam volna. Oxitocyn ezerrel, kapkodás, a doki egy mondata nagyon megragadt bennem: "Látja, ezért nem szülünk otthon, mert egy mintaként zajló szülésnél is előfordulhat hirtelen komplikáció". Erre pánikba estem, csak annyit tudtam kommunikálni, hogy a baba jól van? Leesett a szívhangja, a doki azt mondta itt már nincs császár, segítséggel tudom csak megszülni. Nem emlékszem pontosan, hányadik nyomásra, de a doki préselte ki belőlem a bébit, aki megakadt.
Fájt, rendesen, de ami rosszabb, hogy gátvédelemmel készültünk, de nem sikerült, mert a baba kézzel előre jött. Hát így esett, hogy sajna mégis volt ellátnivaló rajtam is (másodfokú gátrepedés), sőt, nagyon nehezen gyógyulok, majdnem miattam kellett ráhúzni a kórházban 1 napot, de végül időben, október 22-én csütörtökön hazaengedtek minket.
Apa különben benn volt velünk a vajúdóban (szerencsére rajtunk kívül más éppen nem volt), sokat segített és nagyon türelmes volt. A szülőszobán csak 1 órát töltöttünk együtt, végül én kértem meg, hogy menjen ki, szegényke két órát várt és izgult kinn a folyosón (emiatt máig kissé szarul érzem magam). Az az igazság, még én sem szívesen nézném vissza magam az utolsó két órában.
A 4 nap a kórházban eddigi legnehezebb napjaim voltak, olyan állapotok uralkodtak, hogy máig is alig hiszem el... Mióta itthon vagyunk, érzem magunkat biztonságban.
Bocsi hogy most megint elköszönök, önzőnek érzem magam hogy csak magunkról írok, de mihelyst belejövök a babázásba, remélem több időm lesz amit itt tölthetek, mert azért futtában is elkaptam itt néhány nagyon hasznos témát és tanácsot.
Mindenkinek a legjobbakat, babásak babázzanak kedvükre, pocakosok szüljenek!
Üdv
Cosmic