Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Most olvasom milyen értelmesen köszöntöttem meg Kamit... :oops:
Kicsit összekeveredtek a jókívánságok. :?

Andi, hol lehet ilyen jól vásárolni???? :lol: :lol:
Én is, én is. :twisted:

Zsu, igen Nelly több, mint egy hónapja egyedül eszik.
Nehogy azt gondold, hogy ez az én érdemem, egyszerűen ordított, ellökte a kezem, összeszorította a száját stb. etetésnél, én meg odaadtam a kanalat, hogy akkor rendezze kedve szerint.
Azóta egyedül eszik kanállal, kb. 2 hete villával is.
Senkinek sem engedi, hogy etesse. Nem mondom, hogy maszatmentesen megy még, de ez erről szól, így tanulja meg.
Ma nincs okom panaszra, remekül ebédelt.
Egy babatányér zöldséglevest, ua. rizst a hagymás máj szaftjával (a májtól kirázta a hideg), majd 2 ui. tányér meggybefőtt. Ekkor befutott az "ellenség", akitől csokit kunyerált.
Hideget Nelly is úgy eszik, mint Pannika ,először elcsócsája a kiflit, majd a feltétet (sokszor meg sem eszi), nem baj lényeg a pékáru.

Olgi, nem láttam, hogy írtál, mikor derül ki?
Hol ez a suli? Olyan osztrákos neve van.

Zsanna, örülök, hogy letudtam, mindig úgy tönkreteszi az ünnepet a bolti tülekedés, idegeskedés.
Na ezt most megelőztük, bár az "ellenség" mindig tesz róla, hogy ne unatkozzunk Karácsonykor sem.
Nálatok miért van hideg a folyosón? Nincs fűtőtest?
Mekkora már a pocid, látszik?
Mi lesz a kicsi neve? Bocs, ha már írtad, nem mindig vagyok képben. Kisfiú, azt tudom. Legalábbis eddig... :lol:
Ügyesen rajzolsz, tanultad vagy őstehetség vagy?
Évek óta készülök a holisztikus rajztanfolyamra, de sosem jutok el.
:cry: :cry:

Nem is írtam, hogy Nelly kimászott a kiságyból vmelyik reggel. Hallom, hogy motyog, benyitok, majd elájultam. Ott állt az ágy mellett, játszott.
Először meg is ijedtem, el nem tudtam képzelni ki vagy mi az. Na jó, kicit hülye vagyok, f....a egy anyuka. :oops: :oops: :roll:
Hát az én édes kislányom vigyorgott, hogy hogy jutott ki ne kérdezzétek.
Mennyit dolgozhatott a drága rajta, édes pofám.
Kivehetnénk két rácsot, no de ugye akkor kezdődik a tatárjárás.

Hallom, hogy kiabál, megyünk a nagyim szülinapjáral.


Jó hétvégét mindenkinek!

Tudom utáljátok, én örülnék egy kis hónak... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:



Sziasztok!

Most szállt el egy kisregényem. :evil:

Kriszti!
Örülök, hogy tetszettek a képek.Nem tanultam sehol, általánosban volt szakkör, ott tanultunk technikákat, de inkább hobbi szintű volt.
Teszek a picasára pocakos képet is, az tegnap készült, most nem nőtt olyan nagyot az utóbbi 3 hétben, de lehet hogy csak nekem tűnik úgy. :D Egyébként jól emlékszek, kisfiú és Gergő lesz a neve.
Ja, igen a fűtés.Gázos lakásban lakunk és ha nem vagyunk itthon, akkor nem fűtünk, de hamar felmelegszik.Csak földszinti a lakás és a lépcsőház nincs fűtve+alattunk pince van+csak egy oldalról vagyunk fűtve másik lakás által.A többi utcafront, meg üres lakás.A folyosónkat meg nem tudjuk fűteni, de a szobába meleg van, csak a bejárat felől jön a hodeg a lépcsőház felől. :cry:
Nelly lányod már nagyon önállósította magát, addig jó amíg ilyen. Kamaszként biztos nem lesz ilyen buzgó, de az még odébb van.:D

Most ennyi, gyorsan elküldöm, mielőtt elszáll.
zsanna7
 
 


Sziasztok!

Köszi a jókívánságaitokat, csak megmaradok. Vagyis nagyon remélem. :P

Kriszti!
A Cora-val szemben a Kik-ben (Humanic és a Charles Vögele közötti sarokban van) lehetett ennyire "akciósan" vásárolni férjem sídzsekijét. :lol: :lol: :lol: :lol: Egyébként meg összesen 6 ezer lett volna. Végülis az sem sok. Na de ha azt nézzük, hogy ezért a 6-ért tudtam venni négy farmert (Dorkának 2db, nekem 2 db 1190.-/darab áron, plusz Bencének ugyanennyiért egy bermudát, az akkor nagyon jó, nem? ) Volt ott 5990 Ft-os farmer is, próbáltam azt is, majd láttam, hogy vannak 3990-ért is. Na akkor azt kezdtem el próbálgatni. Majd még nézelődtem és láttam, hogy középen vannak kitéve akciós farmerek 1990.-ért amik egyébként 5990.- Ft-osak eredeti áron. Hát nyilvánvaló, hogy ezekből vettem, ha már volt rám való. :lol: Persze mondanom sem kell másfél órát töltöttem a boltban . :P :lol: :lol: :lol: :lol:
Egyébként meg én is úgy voltam vele, annyira sokszor vágnak át a boltokban (Cora-ban rendszeresen szólni kell, és szó nélkül korrigálnak is, hisz tudják, hogy a pénztárban sz@rul vannak árazva egyes termékek :evil: ) hogy ennyit most megérdemlek. Igaz sajnáltam kicsit az eladónőt, mert nagyon rendes volt, dehát így járt. Máskor majd jobban figyeljen. :P :P :P :P
Huuuuuha, Nelly baba ennyire ügyes, hogy kimászik a kiságyból? Bennem megállt volna az ütő tutira. :lol: :lol: :lol:

Zsuzsi!
Jajj, szegény Pannika jó hogy nem fázott meg a hülye távfűtők miatt. :roll: Persze jól felöltöztetted, így biztos nem lesz gond.
Állás ügyben hogy haladtok? Vagy inkább ne is kérdezzem?

Olgi!
Akkor halkan, de GRATULÁLOK !!!!!!!! Tudtuk mi, hogy ilyen ügyes vagy. Az meg nagyon jó, hogy a kicsik jól elvoltak a nagyszülőkkel is.
Most ez a doktori iskola ahova felvételiztél hol van? És hol fogod csinálni?

Zsani!
Jó vásárlást Nektek, aztán holnap vegyetek sok szépet a babónak!!!
Én csak péntekenként látlak, de hidd el minden héten sokat nő a pocid, és még mennyit fog nőni, hisz most indul be igazán. Hol van még a vége? :lol: :shock: A feltett képen is nagyon jól látszik már.
Huuuu Zsani, ezek a képek, amiket rajzoltál, csúcsszuperek. Nagyon -nagyon ügyi vagy.Nagyon tetszenek, jól tetted hogy feltetted. Nem akarsz versenyen indulni, vagy kiállításon részt venni velük? Nagyon szuperek. Nekem ennek a tehetségnek az ezredrésze sincs meg. :roll: :roll: :roll:

Krisztina!
Nagyon a finishben vagy már, el is hiszem, hogy nagyon várod már a nagy napot és hogy végre a kis hajasbabádat a karjaidban tarthasd. Kívánunk Neked gyors, komplikációmentes szülést, egészséges kisbabát!!!!!

Edina!
Mesélj, milyen volt a szülinap?

Kép
Kép
bendor
 
 

 
 

Edina!
Kamillát Isten éltesse nagyon sokáig, erőben egészségben!!!:D

Andi!
Te aztán tudsz shoppingolni, ez igen! 8)
pankaa
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépen köszönjük a köszöntést és a jókívánságokat!

Megmondom őszintén, hogy a 15-ei még csak az ünneplés első része volt, még holnap jön a java.
Természetesen 15-én megtartottuk, mert akkor van a jeles nap, debiben anyóséknál és csak mi voltunk ott.
Kapott cipőt, csizmát, kismotort, tárcsás FP telefont, fényképezőt, könyvet...én is kaptam apósomtól és a páromtól is virágcsokrot és a család pedig egy 2 éjszakás wellness hétvégét teljes ellátással :wink: Mit ne mondjak,majd leesett az állam, nagyon szükségünk van már egy kis relaxációs pihenésre.


Holnap Miskolcon folytatjuk, akkor már többen leszünk, oda tervezzük a nagy ünneplést.
Rengeteg ajándék vár Kamira, kiváncsi leszek hogy fogja fogadni, hiszen annyira aranyosan tud az ujdonságoknak örülni.
Majd beszámolok jövő7en arrol is és fotokat is töltök fel.

Andi!
Nagyon ügyesen vásároltál! :wink: a Kik-ben amugy is jó árak vannak, én zoknit és harisnyát vettem ott Kaminak és magamra is 1-2 dolgot, de nagyon jó áron dolgoznak igy is.
Kis cipő ügyben, napközben elfelejtettelek hivni, este mikor meg eszembe jut már késő van.
Nem tudom, h holnap délelőtt otthon lesztek-e, mert mi olyan 10-11 között indulunk Miskolcra, hogy akkor egy percre összefutnánk?! Teljesen az utolsó pill-ra hagytam, de még az sem biztos h jo lesz Kamira, próba szerencse :wink:
Reggel csörgetlek, hogy miz ujs, remélem nem zavarok majd.

Kriszti!
Nellyd nagyon ügyes nagylány már! Aranyos lehet ahogy egyedül eszik! :wink: Viszont mikor kimászott a kiságyból...húúú nem is tudom mit csináltam volna abban a pill-ban, elképesztő lehetett.
Akkor majd jövő7en vmikor elmegyünk hozzátok a cuccok miatt.


Mindenkinek kellemes hétvégét!!!!

Kép
dinaedo
 
 



Kriszti, Andi: Köszike :wink: Ez a doktori iskola Ukrajnában van , Lembergben ( vagy LVIV, LVOV-ban, ki hogyan mondja). Nemzeti Zeneakadémia keretében. Még papírt nem kaptam róla, de minden felvételi pontocskám jeles lett, ennél többet nem is tehetnék :lol:

Zsani: nagyon ügyesek a rajzaid!!! Én is szoktam rajzolni, de inkább festeni ( csak babák mellett már 4 éve nem volt ecset a kezemben :roll: ) Csinike a pocakod is meg a gazdája is :D Nagyon jól nézel ki :!:

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Edina!
Holnap délelőtt nem leszünk itthon. Bencének lesz iskolák közti focitorna. Azt hiszem a Vörösmarty iskolában lesz, az pedig a Tócósban van. Ha csörögsz megmondom hol vagyunk pontosan, viszem a cipőcskét és jöhettek oda. Csak halljam meg a telefonomat abban a nagy zajban. :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:
További jó ünneplést nektek. Tényleg szép ajándékokat kapott a leányzó, na és Ti is!!!!

Olgi!
Aha, értem. De a doktoridat akkor hol fogod csinálni? Itt a Zeneművészetin? Vagy ki fogsz járni? Még mindig nem értem. :oops: :P

Zsebi!
A kis kabátba jár Dorka ebben a vacak időben, szereti nagyon. Ugyhogy ez telitalálat volt. Köszi még1x!!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Andi: ott csinálom meg levelezőn( pontosabban egyéni tanrendes lennék) ,3 év múlva, ha megvan, akkor Budapesten honosítani fogom.

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Sziasztok!

Andi! Örülök, hogy tetszik Dorkának a kabát!!!

Olgi! Esküszöm, én végig azt hittem, hogy a "doktori iskola" az orvosi. :oops: nem is értettem, hogy jön ez össze a koncertezéssel. És akkor mi leszel, ha ezt elvégzed? (mi leszel, ha nagy leszel? :D )

Edina: Kamillának én is boldog szülinapot kívánok!!

Tegnap voltunk a Kölcseyben az Operettgálán. Nagyon jó volt!!!!

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Olgi!
A festés még nem az erősségem, ezek nagy része kréta, de az olajat ki fogom majd egyszer próbálni, csak az nem bérházba való a szaga miatt.

Ma megjártuk Pestet, szinte mindent kaptunk amit akartunk, így már nem is kell sokminden.Vettünk kombi ágyat kókuszmatraccal ágyneművel baldachinnal pelenkázóval, kocsit amihez van autósülés is, overállt, hálózsákot, cumit, cumisüveget, orrszívót, kengurut, légzésfigyelőt bébiőrrel, zoknikat, sapit, fürdőlepedőt, textilpelust, manikürkészletet, lepedőt textilt+gumisat.Kaptunk a cégtől ajándékba egy kiságyra szerelhető zenélős forgót, amin 5 kiságy van.Mindez 160.000 volt.

Majd ha sikerül rendet rakni vagyis helyet csinálni a dolgoknak teszek fel fotót is. :D
zsanna7
 
 


Zsani!
Szuper, ügyesek vagytok. Tényleg várjuk a fotókat. Kiváncsi vagyok, miket kapott a kis drága.

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Andi!
Én meg arra várok hogy legyen lomtalanítás és kiürüljön a pince és le tudjuk vinni a kanapét és össze tudjuk rakni az ágyat, mert addig csak a dobozba maradhat. :D Nálatok volt már most őszi lomtalanítás?
zsanna7
 
 


Zsani!
Igen, nálunk szeptember közepén már megvolt.

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Két gyors kérdés: A 4d uh-t szerintetek mikor érdemes megcsinálni?
2. Van itt Debrecenbe babamama klub?Isaszegen van egy nagyon jó és ott összejárnak a családok, meg szerveznek közös főzést meg kirándulásokat meg kreatív foglalkozásokat a kicsiknek.
zsanna7
 
 


Sziasztok!

Már megint elég nyomoronc az időjárás, nagyon úúúúútálom az esőt.
Szombaton Bencéék focitornáján voltunk. A drágámék a 2002-es korosztályban megnyerték mind a 4 meccsüket. De ez több fordulós. (Zsebi , Te biztos tudod, Chio-kupa, hisz tavaly irtad, Gergőék is voltak)
Vasárnap a Paripa csárdában ebédeltünk anyóssal és sógornővel.Anyós meglepije volt sógornőnek, mert az most kapta meg a doktori kinevezést mint gyógyszerész. Tudjátok, mostmár minden gyógyszerész megkapja automatikusan. Férjem szépen kifejtette a hugának erről a véleményét, de ezt inkább nem részletezném, nem lenne szalonképes. :lol: Anyóssal az ebéd... no comment. :P
Ma az agyam is kakukkolt a munkahelyen, egész nap szívták a vérem. (Zsani Te aztán tudod)
Ráadásul már 12 napja fáj a fejem. :roll: Pénteken megmértem végre a vérnyomásom, persze hogy az egekben volt. Ugyhogy majd megyek kivizsgálásra, de persze akkor tudok ha elmúlt a köhögésem, meg az orrfolyásom. De az már alakul. Holnap kellene mennem varatszedésre az ínyemmel a szájsebészetre, de nekem nincs kedvem fél délelőttöt ott tölteni. :roll: Majd kiszedem magamnak. :lol: :lol: :lol: Vagy jobb esetben megkérem a fogorvost, vegye ki.
Na szóval... a hócipőm totál tele. Jöhetnének már a karácsonyi ünnepek, mert jó lenne már kicsit pihenni. Néha hulla vagyok.
Bencének a jövő héten őszi szünet lesz, most szívesen lennék a helyében. De a drágám anyuéknál lesz , mert szabadsággal nem vagyok túlzottan ellátva , kell az ünnepek idejére.
Hétvégén voltak programok a Corában a Cora szülinapja alkalmából, és tegnap este musicalek voltak . Meghírdetve az volt, hogy Szinetár-Bereczky házaspár jön, ők fognak énekelni, de nem jöttek, helyettük Náray Erika és Szabó Dávid voltak. Ettől függetlenül nagyon jó volt, szépen énekeltek. Ezt elmentem megnézni, de az utána következő Tóth Gabi koncertből kb. 1 dalt hallottam, mert rohantam haza, fiúk mentek korizni.
Ma cirkuszba szerettünk volna menni, de ebben a csúnya időben nem mentünk. :(

Zsebi!
Klassz lehetett az operett gála.
Holnap lesz a Kölcseyben egy színházi előadás, el akartam menni megnézni, de férjem holnap megy fel Pestre a Loki meccsre. :twisted: Ez az én formám.
Nem baj, de a jövő csütörtökre már jegyem van a This Is It-re. Azt ha piros hó esik sem hagyom ki. :lol: :lol: :lol: :lol:

Zsani!
24.-30. hét között a legjobb 4D-re menni,ekkor a leglátványosabb, legalábbis nekem azt mondta egy 4D-s orvos, mert előtte még pici a baba, később meg már túl nagy. Mi 24 hetesen és pár naposan voltunk. Így utólag várnék még vele 1-2 hetet. De többet nem.

Mizujs lányok, merre vagytok??????????

Ja... tettem fel hétvégi képeket.

Kép
Kép
bendor
 
 


Ja... babamamaklubról nem tudok, persze ez nem jelenti azt, hogy nincs is. Fogalmam sincs.

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Köszi Andi.Már próbáltam keresni, de én se találtam a neten.Holnap felhívom azt a 4d-t aki a dokimmal együtt csinálja az uh-t a klinikán, aztán megkérdezem tőle.
zsanna7
 
 


Sziasztok lányok!
Gyorsan vissza olvastam, elírogattatok itt.
Nekem időm semmi, rohangálok jobbra balra, egyik lakástól a másikig. Dobozolok, takarítok, pakolászok stb.
Haladunk látványosan mostmár. Villany, gáz, víz szerelés megtörtént, kőmüvesek be tömték, kijavították a dolgokat, felhúzták a zuhanyzó falát, most a menyezeti gipszkartont cserélik ki a 2 fürdőszobába. Ajtók az asztalosnál, festi őket, csütörtökön be is teszi. Lakozza a mennyezeti lambériát, szigeteli az ablakokat.
Hétfőn jön a burkoló. A héten még átfűzik a kéményt és felszerelik a kazánt. Regnap kiszállitoták Gulyástól a sok cuccot, 2 órán keresztül csak hordtuk a garázsbba, persze szakadt az eső. :roll: Reggel fél 8tól este 8ig végig a háznál voltunk. Elhordtunk még egy adag törmeléket is, kitakaritottam.
Szóval nem unatkozom, de annál nagyobb az öröm mikor látjuk hogy haladnak a dolgok.
teszek majd fel képeket a mostani állapotárol, nem szép még de lássuk miből lesz a cserebogár!!! :lol: :lol: :lol:

Ma voltunk oltáson, be adattuk mi is neki a Menjugate oltást, volt nagy sírás. Súlya: 9500 gr., 78 cm.
És a nagy hír!!! Ki bújt az első fogacskánk tegnap. :lol: :lol: Nagy öröm volt számunkra. Olyan édesen csillog a kis szájába!!!Már egy hete tiszta piros a popija, naponta van vagy 4 kaki, kenem neki Dentinoxal esténként, és nem is nagyon viselte meg. :lol:

Zsani: Nagyon szép kismama vagy, hogy telik az idő! Nagyon szép pocid van, és még csak most indul be. Tehetséged az van!!!!!! gyönyörüek a képek, főleg így hogy hobbibol csinálod. Jó sok mindent vettetek a picinek, és nagyon jó áron.

Andi: Fogorvos. :evil: :evil: :evil: :( :( no comment.
Édesek a képek, Dorka milyen grimaszokat vág, csúcs, jót nevettem rajtuk. Gratulálok Bencéék eredményeihez, nagyon ügyes kis csapat.

Olgi: Neked is Gratula, nagyon ügyes vagy, és még bírsz tanulni!!! Én már nem tudnéj lépést tartani a tanulással. Soha nem is szerettem. És menyi időközönként fogsz kijárni oda?
Anyukád mikor költözik ide?

Puszika, megyünk a házhoz Patríciával.
Vendég
 


Sziasztok!

Zita!
Köszi a dícséreteket. :D Nektek meg aztán beindult rendesen a ház körüli munka, biztos nagyon fárasztó, de meg fogja érni.Azért már látod a végét nagyjából, nem?Az mindig ad még kitartást.

Megint van egy körkérdésem:Van-e volt-e valakinek terhességi csíkja?És ha igen mivel próbáltátok mérdékelni?Azt tudom, hogy nem lehet tőlük megszabadulni teljesen, de kezdek belebetegedni (na, jó ez túlzás), hogy oda a szép bőröm. :( Már van rajtam egy pár kicsi, de az nagyon csúnya.
zsanna7
 
 


Sziasztok!

Szombaton megyünk 4d-re, most jelentkeztem be, már nagyon várjuk, majd teszek fel képet. :D
zsanna7
 
 


Zsanett

Én az elejétől kenem krémmel, az a lényeg, hogy vmi jó kis zsiros krém legyen, bár én a fodrászkellékesnél veszem, kifejezettem terhességi csikok ellen van. Annával is használtam és egy csikom sem lett. Bár hallottam, hogy van akinek a krém sem segit. Mindenesetre én már a megelőzésre koncentráltam és örülök, hogy nem lett egy sem.
Hol is lehet megnézni a fotóidat?

Pusz

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Anita!

Én azt hittem, hogy a genetika működni fog a csíkok tekintetében, de a mellemen jelentek meg nagyon durván a hasamon még nem, de remélem meg tudom valahogy előzni.
A képeim: www.picasaweb.google.hu/mzsanett82
zsanna7
 
 


Sziasztok!!

Zsanna:
Én is már ahogy kezdett nőni a pocakom kb. 12. héttől már kentem mind a két terhességemnél.Én avonost használtam és bevált ,nincs egy csíkom sem .
nagyon szépejk a képeid,főleg a fáraós nagyon tetszik.
Tehetséges vagy tényleg.
Szépen növekszik a pocakod.

Zita:
Hú beindultak a munkálatok roham tempóban,de nemsokára kész lesz,gondolom még nem látod a végét de kitartás,hamarosan gyönyörű lesz.

Kép

Kép
aliza
 
 


Sziasztok!
Jelentkezem én is…
Meg volt a nagy szülinapi banzáj, volt minden ami szem szájnak ingere. :wink:
Tulajdonképpen több mindent is ünnepeltünk egyszerre… első volt Kamilla szülinapja, majd apám lett 50 éves, anyóséknak 39. házassági évfordulója és ez mind egy hét leforgása alatt.
Csináltunk itthon pezsgőre címkét, amin természetesen az 50 ill a 39. szám volt fotóval.
Összeállítottam aranyköpéseket 50 éveseknek, nagyon jol sült el, vette apám a poént, pedig voltak benne durva szavak is.
Kamilla kapott ismét két tortát, egy erdei gyümiset és egy diósat amit nagyim sütött.
Jajj el is felejtettem mondani, hogy okt.15-én a RadioFM95 szülinapi tortáját Kami nyerte meg, majd leesett az állam amikor reggel a párom arra ébresztett és az ő hangját hallottam a rádioban, és mikor a műsorvezető Kamit köszöntötte el is sirtam magam, olyan megható volt. :oops:
Kaminak nagyon tettszett a tűzijáték, olyan aranyos volt. Ruhája pont ugyanolyan mint amilyen nekem volt 1 évesen, ugyanis anyum varrta mindkettőnknek. :wink:
Csak Kami sokkal izgőbb mint én voltam, ugyh pont ugyanolyan tirtás képet nem tudtunk csinálni, sajnáltam is, inkább video felvétel lett több. Pedig én annyira próbáltam fotózni, de mindig lenéz vagy oda sem figyel.
Aztán el volt foglalva a játékaival, legjobban a FP sütifaló bödön tetszett neki, de kapott még Lego Duplo állatkertet, hercegnős sátrat, készségfejlesztő játékokat.
Olyan fáradt lett nap végére, mert napközben nem nagyon akart és nem is tudott aludni a nagy tömeges hangzavarban.
Ja és jön a felső 2 középső fogunk is egyszerre ezért nagyon nyűgös is, érdekes módon a 2 vámpirfog már kint van, pedig azoknak kellett volna másodjára kijönni.
Képeket majd teszek fel, csak még szelektálni kell.

Zita!
Gratula az első fogacskához, ami késik nem múlik!
Gondolom milyen fárasztó lehet most a ház körüli teendők és a belső felújjitás, nem semmi ahogy birod még Patrici mellett is.

Andi!
Gratula Bencének a meccshez! ügyesek voltak nagyon!
Kiscipő ügyben még a hónapban remélem összehozzuk a talit.
Egyébként hogy érzed magad? Sikerül gyógyulgatni?

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!

Olgi!
Láttam , tettél fel ovis képeket. Hogy azokon Tündike már milyen nagylány. Sokat nőtt a drága mióta nem láttam. Zolcsika pedig milyen komoly a képen, nemhiába, érett óvodás.

Zita!
Gratula a fogacskához!!!!
Nagyon haladtok a házikó rendezgetésével, gondolom szeretnétek már mielőbb költözni. Ígérted az új képeket. de én sehol nem találtam. :(

Edina!
Köszi, már sokkal jobban vagyok. Még nem tökéletesen, de igyekszem.
Látom voltak események, volt mit ünnepelnetek a múlt héten.
Várjuk majd a Kami szülinapi fotóit. Megkukkoltam a honlapot, látom még nem tettél fel. Tök jó, hogy anyukád varrt neki ugyanolyan rucit , mint amilyen neked is volt ennyi idősen. Évek múlva visszanézni és összehasonlítgatni a te képeddel jó érzés lesz.

Zsani!
Jajj, de izgi, a 4D-s UH mindig nagy élmény.
Majd részletesen számolj be milyen volt.

Mindenkinek szép, hosszú hétvégét kívánok.
Puszi

Kép
Kép
bendor
 
 



Halihó!
Felvették a doktori iskolába! Most jöttünk vissza, be is íratkoztam!!! Hát ne tudjátok meg mekkora kő esett le a szívemről :wink:

Andi: igen nagyok már, de ezek már régi képek, azóta még nőttek :lol: Majd rakok frissebbeket.
Most ennyi, nagyon fáradt vagyok, pihi, ha lehet :roll:

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Olgi!
Szívből gratulálok!!!!! Szuperügyes voltál/vagy!!!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Olgi!
Gratula!Ez a legjobb amikor túl vagy rajta.Jó pihizést. :D

Ma voltunk a 4d-s uh-n.Nagyon jó volt.Kb 24 percet vettek fel dvd-re, amit Gergő végigaludt. :? Direkt ebédeltem előtte még csokit is ettem, erre a kis piszok bevágta a szunyát. :evil: De legalább láttuk, mert kedden is megyek a dokihoz, de akkor nem lesz uh.Alvás közben szürcsizett a magzatvízből és teljesen tele volt a gyomra.Szóval jóllakott aztán elaludt mire odaértünk.Próbáltuk ébresztgetni, de csak ásítozott.Néha nyitogatta a szemét, meg nyújtogatta a nyelvét és egyszer mosolygott is. :D A keze és a lába végig a fejénél volt, de azért látszott az arca.Most farvégű, de még sokat forgolódik.A végtagjai meg az ujjai hosszúkásak, mint az enyém, az arca meg kerek és pufi mint az apukájának.Szóval vegyesfelvágott a gyerkőc. :D Átlagos méretei vannak, az uh-s nő szerint.Kb 47-48 cm lesz, nem lesz nagy, de nem is baj.
Tettem fel képeket:
www.picasaweb.google.hu/mzsanett82
zsanna7
 
 


Ja és mindene megvan és minden rendben van vele, most részletesebben elmondták mint egy sima uh-n.
zsanna7
 
 


Ja és most 750g.Bocsi, csak folyamatosan jutnak eszembe a dolgok.
zsanna7
 
 


Sziasztok!

Anita! Nagyon boldog szülinapot kívánunk Neked!!!!!


Olgi! Gratulálok, ügyes vagy!!

Kép
zsuzska81
 
 


Sziasztok!

Zsani!
SZépseéges a kisfiatok, nagyon szépen látszik már az UH-n. Örülök, hogy minden oké vele és hogy szépen növöget.
Te pedig tényleg menj tp-re ha hamar elfáradsz, a pihenés jót fog tenni. Otthon is fogsz ugyis találni tennivalót, de nem mindegy hogy milyen tempóban csinálod meg. Meg otthon bármikor lepihenhetsz ha kedved tartja.

Anita!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk Neked mi is. Puszilunk!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Anita!
Sok Boldog Szülinapot így utólag is. :D

Andi!
Ma még megyek dolgozni, aztán délután Majorhoz és ha javasolja, hogy tp, akkor holnap már be se megyek, hanem megyek az OTI-ba.Pont jól jön ki, mert nekünk szerdán van ott tg.
zsanna7
 
 


Sziasztok!!!

ANITA!!! Isten éltessen nagyon nagyon sokáig!!!!!

Zsani! Nagyon édes Gergő! Szépen megmutatta magát, csini vagy nagyon. Én is kentem magam az elejétől fogva és hála istennek nem lett egy csíkom se, de ténleg genetika az egész.

Olgi!!! Hatalmas Gratula. Nagyon ügyes csaj vagy!!!

Andi: Most tettem fel a képeket, nem csoda hogy nem találtad. Tegnap este fényképeztem, eddig le volt merülve a gépem. Jól látszik milyen nagy rumli és kossz van bent. De ma reggel feltették már az első csempét , mostmár egész látványos. Este már szebb képet tudok feltenni. Hétfőn már a festő jön. Én le írtam hogy melyik helység micsoda de úgysem lehet normálisan érteni, majd meglátjátok élőben. :lol:

Színte egész nap ott vagyok, be tették az ajtókat, festették a lambériát. Most burkolnak, aztán szigetelik a nyílászárókat, le fessük a nagy teraszajtót és a bejáratit, le cseréljük a zárat egy biztonságosabbra, és festünk. Ja meg a parkettázás. És aztán költözünk. Most már látom a végét. :lol: :lol: :lol: :lol:

Most nézegetek fal színeket, van valami jó ötlete valakinek, nappali színkombinációra. egyik falat sötétebbre akarjuk.
Patrícia jól van, édes nagyon, okosodik napról napra, hall egy kis zenét már forog körbe körbe, riszálja a kis fenekét. Ha megkérdezzük hogy ki a legszebb a világon, mutatja magát. :lol: :lol: :lol:

Puszika
Vendég
 


Sziasztok!

Zita!
Köszi szépen.Ti aztán jól haladtok, hipp-hopp és kész lesz az egész.Tök jó.Milyen színű lesz a bútororok?Falszínbe semmilyen elképzelésetek nincs, hogy kb. milyet szeretnétek?Nekem tetszik az nagyon, hogy terrakotta+sárga.Kicsit mediterán ahhoz jó a bükkszínű vagy sötétebb bútor is.Vagy láttam olyat az egy kicsit vadabb, hogy egyik fal lila, a többi mályvaszín.Biztos hogy nem minden bútorhoz megy és inkább nagyobb terű szobánál jó, de nekem tetszett.

Andi!
Beszéltem Kiss Andival, mondtam neki a Béla verzióját, azt mondta, hogy lehet inkább ő is veled beszél,mint mást kérjen meg mert akkor annak vissza kell adnia a gyak-ot.Én mondtam neki, hogy lepakolás lesz meg ha valami gáz van a másik terembe akkor téged rángassanak ki a hallgatók közül?És inkább kérjen meg valakit, mert neked dolgod lesz még kint.De majd beszél veled.Major amúgy javasolta a tp-t, úgyhogy holnap megyek du Székelyhez és nem megyek dolgozni.Majd Évit hívom reggel, de már mondtam neki is.A hasamat tapogatta meg, mondta hogy igyak többet meg emeljem a magnéziumot, de amúgy minden ok.
zsanna7
 
 


Sziasztok,

Már rég irtam, bocsi, de egyre sűrűbbek a napok. Pedig mi nem is újitunk fel, mint pl Zitáék:-)
Voltunk mi is UH-on, persze már nagyon nagy. Annához képest kb 200 grammal becsültél többnek a súlyát, most 1900 gr. Nyilván attól függ meddig lesz bent, de kb 3000-3200 gr lehet majd a születési súlya. Úgy gondolom ez még belefér. Már nagyon várom. Azt is hogy túl legyek rajta, meg hogy lássam végre. Elég érdekes pózban van, de sztem ez neki már régóta természetes. Fejjel lefelé van, és az egyik kezével a lábát a fejéhez emeli, a másik kezével meg az orrát babrálja:-)) Szóval gondolhatjátok sokat nem láttunk az arcából:-)

Anna már egy kész nagylány. Sztem már ő is várja mi jön ki anya pocakjából. Ja és megvan a név: Madai Benedek, mostmár végleges. Mutatja hol fog majd aludni és puszit ad a hasamra, ha Benedekről beszélünk:-) Nagyon okos - egyébként sztem minden ilyen korú gyerek nagyon okos, csak foglalkozni kell velük - és meglepően szófogadó, jó gyerek. Voltunk hétvégén a csabai kolbászfesztiválon, barátoknál aludtunk, semmi gond nem volt vele. Persze megint összeakadt egy olyan hasonló korú gyerekkel aki kicsit verekedős, de jól kezeli ezeket a szitukat. Nem verekszik, hanem simogat és minden játékot ad oda a másiknak :-) Nagyon büszkék vagyunk rá.
Találkoztunk Pankáékkal is, bár sajnálom, hogy Anna már olyan fáradt-nyügi volt és nem tudtunk kicsit többet beszélgetni. De jó volt összefutni. Vicces, hogy abban a tömegben épp egy időben voltunk egy helyen :-)
Ez volt az utolsó utam szülés előtt és a köv. 3-4 hónapig. Már be kellett jelentkeznem NST-re, 3 hét múlva megyek. Picit többet hiztam mint Annával ennyi idősen, de most elkezdek kicsit diétázni, nem szeretnék több súllyal bemenni szülni, mint anno Annával.

Évi voltatok végül Monacoba?Vagy jól emlékszem egyáltalán, hogy oda készültetek?

Zsanett sajnálom, hogy nem sikerült felébreszteni Gergőt, de a babák már csak ilyenek:-) Azért aranyos a felvételeken.
És megnéztem én is a képeket, tényleg nagyon ügyes vagy. Én is szeretek igy kreativoskodni, de én inkább varrok, meg üvegfestek, bár azt már vagy 3 éve nem, nem volt rá időm.

Puszi

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Anita!
Köszi a dícséreteket.Én a varrásban nem vagyok annyira ügyes, ha egyenest kell az ok, de egy ruhát már nem tudnék megvarrni.Már nagyon közel vagytok a szüléshez tök jó.Hihetetlen, hogy mindjárt december, tegnap már láttam, hogy teszik fel a Piac utcán a karácsonyi díszkivilágítást. :shock: Én is várom már, hogy megszülessen, rossz, hogy nem látom így csak a 3d-s fotók meg a video marad egyenlőre.
Tegnap Majort kérdeztem szülésznő ügyben, ő is mondta hogy jó a Pap Judit, meg Hamza Anitát ajánlotta.Őt ismeri valamelyikőtök?
zsanna7
 
 


Sziasztok!!!



Anita:

Nagyon sok boldog születésnapot kívánok én is neked így utólag.
Már tényleg nagyon telik az idő ,nemsokára újra a szülőszobán leszel.Második terhesség még hamarabb eltelik ,vagyis nekem olyan pillanatakok eltelt. :( Egyáltalán nem látszik rajtad hogy több lenne a súlyod mint Annával ,nagyon csini kismami vagy a képek alapján.Ráér az a diéta szülés után pár hónappal ,nyugi.
Biztos elpesztrálja majd Anna majd a kisöcsit. :D

Zsanna:
nagyon édes a képeken Gergő,szépen látszik a pofija.
Az uh-n nekem is mindig bealiudtak vagy eltakarták a kezükkel az arcukat. :D
Pap Judit tényleg rendes,nekem is ő volt,meg még péntek Anikó is szimpi ,ő Balázsnál volt ott a judit mellett.

Zita:
Most már tényleg alakultok,nemsoká itt a vége,Tök jó kis házatok lesz.Ez már most is látszik a képeken.
Gratula az első fogacskához!!!!!!!

Andi:
Jók a képek,aranyosak a gyerekek.
Gratula Bencéék eredményéhez,ügyesek nagyon.

Egyelőre ennyi lánykák mert nemsoká indulok a fogorvoshoz.Brrrrrr.
egész éjjel nyilalt a fogam,így elmegyek ha hazajött a férjem.

Pusz.

Kép

Kép
aliza
 
 


Sziasztok!

Alíz!
Én is fogorvoshoz járok éppen. :roll: :roll: :roll:
Nekem szerencsére nem fáj egy fogam sem, de párban ki kell cserélni a tömést, ugyhogy biztos kell majd mennem milliószor. Annyira gyűlölöm ha hetekig oda kell járni. :roll: :roll: :roll:

Zita!
Tényleg szép lesz a házikótok és már valóban látszik a vége. Kb. mikor költöztök át teljesen?

Anita!
Tényleg nemsokára ismét pici babázhatsz, megtapasztalhatod milyen kisfiút nevelgetni.
Egyáltalán nem látszik szerintem sem rajtad, hogy többet mutat most a mérleg alattad mint Annánál mutatott. Emiatt ne aggódj.

Zsani!
Na már akkor tuti a tp, igaz? Tg-n ma mi volt? Mondtak valami érdekeset? MIndenesre mostmár jobban élvezheted a terhességedet, csak jobban tudsz már magadra és a kicsire koncentrálni napközben is. :wink:
Képzeld még ma sem szólt Andi sem, Béla sem, hogy most akkor mi lesz pénteken, csak Tőled tudom. Újságoltam Bálintnak is, ő is azt mondta de jóóóóóó....... :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: Mindenesetre úgy készülök, hogy viszem a csoportodat. :wink:

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Andi!
Pedig direkt hívtam Patka Andit, mondtam neki, hogy hívja fel Kiss Andit, hogy akkor keressen valakit helyettem.DE amúgy azt mondta hogy elindítja őket, számolni meg most otthon fognak mert nem lesz rá idő.Ma voltam tg-n, mától vagyok tp-n, jövőhéten kell visszamennem a tp papírért és utána hosszabbítja meg.Nem volt Székely, helyettesítés volt (Makai).Legalább megvizsgált, megnézte a szívhangot, mindig elúszkált Gergő, úgyhogy kergetni kellett, de tegnap is ez volt.Most van a pár napos ugribugri nap.Hétvégén lesz megint bealvós. :D
És te mész szabira jövőhéten?
zsanna7
 
 


Hello csajok!!

Látom fogproblémák vannak itt nálunk mostanába!!
Én is egész éjjel kínlodtam a fogam miatt, ráadásul egy olyan fogam ami be van tömve nyílalt. kenegettem Patrícia Dologélével, és segített. De a fogdokim csak hétfőn rendel így kénytelen vagyok azt kivárni. Máshoz nem szívesen mennék. Ráadásul a fejem is fáj, egyfolytába aludnék, lehet kerülget valami megfázás. Kéne szedjek valami vitamint, biztos legyengült a szervezetem.
Most nem hiányozna egy betegség.
folytatom............
Vendég
 


Sziasztok!

Anita!
nagyon sok boldog szülinapot kívánok!:)
Tényleg vicces, hogy pont ott futottunk össze, de legalább láttalak élőben Benneteket:D
Hát igen, a 2.terhességnél általában nagyobbak a babák, főleg ha fiú az illető:)

Zsanna!
A Pap Jucit én is csak ajánlani tudom, nekem is ő volt a szülésznőm, azóta is ajánlgatom mindenkinek:)

Zita!
Tegyél majd föl képeket a házról, nagyon kíváncsi vagyok!!!

Mi jól vagyunk, írtam a blogba is;)
pankaa
 
 


Anita!
Utólag is Nagyon Boldog Születésnapot Kívánunk!

Fogzás....ugy látszik tényleg mindenkit kerülget ez a probléma :cry:
Kami is már napok óta nyűgös én is kenem neki Dentinox-al és szedi a homeopátiás Pulsatillát. Képzeljétek nagy nehezen, de kijött már a középső egyik foga is, igy már nem olyan kis vámpiroska :lol: de nagyonnehezen törte át az inyét, gondlom milyen nagy fájdalom, a felnőttnek is fáj nemhogy egy gyereknek.

Jajj képzeljétek el, fülbevalós probléma is elért minket, megvolt vele kapcsolatban a félelmünk és majdnem be is igazolodott, ugy mint Zsuzsiéknál.
Kami a délutáni alvásábol ébredt fel, amikor megyek be hozzá, áll a kiságyban, mennék oda kivenni erre a lepedőn látok vmi kis fekete (sötét miatt) db vmit. Felveszem és a fülbevaló hátulján lévő pöcök jött le. Szerencsére a fülbevaló a fülében maradt, rá akartam tenni a végét, de annyira mocorgott h az is kijött, és a helyén mikor a két ujjam közé fogom a cimpáját egy gümő van.
Nem tudom, h mi lehet a baj, még csak 3 hete lett beletéve, egy hónapig kellett volna, ha nincs benne pl egy napig akkor beforrhat a füle? Vagy ami a mégrosszabb, h mi lehet az a gümő?
Hogyha nem javulunk irány az orvos! :twisted: nem hittem volna h ezzel jár. :cry:

Kép
dinaedo
 
 


Anita!
Nagyon csinos kismami vagy nem kell aggódnod! :wink:
Szerintem szép nevet választottatok! :wink:
És biztosan jó kezekben lesztek, mert ismerem azt a dokit akinél Annát szülted (találkoztam vele Kamival és nagyon lelkiismeretesen vizsgált), akkor most is őt válaszotod.
Hihtetlen okos már Anna baba, hogy igy felfogja h tesója fog születni, vagyis h van egy baba a hasadba, emlékszel mikor utoljára kérdeztem tőled, h Anna már érti -e akkor volt 1 éves, azt mondtad akkor h még annyira nem, és azóta eltelt 2 hónap, mennyit fejlődött a kis csajod! :wink:
Benedek baba meg szépen fejlődik, jo nagy baba lesz akkor!
Egyébként hogy fogjátok becézni?

Pintyus!
Rengeteg munka van egy kertesház körül, de a lényeg, h már látjátok a végét és a végeredmény kárpótolni fog!
Vigyázz magadra, nehogy megfázz, megelőzésre tudom ajánlani a homeopátiás Oscilucoccinum készitményt, szerintem hatásos.

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok Lányok!

Szeretnék veletek megosztani egy nem mindennapi lehetőséget!
Bizonyára ti is hallottatok már, esetleg használtátok is az Oriflame termékeit:?

Az Oriflame termékeket kizárólag független Szépségtanácsadók értékesítik, üzletekben nem kapható.
Hogyha mégsem, akkor azt kell tudni róla, hogy az Oriflame a kizárólag kiváló minőségű szépségápoló termékekre szakosodott, és a tudomány legjavát kombinálja a természet legjavával kozmetikai területen (smink, arcápolás, kéz-köröm-lábápolás, női-férfi parfümök) mindenki számára elérhető áron, időszakonkénti HIHETETLEN AKCIÓKKAL!!!!

Tudnotok kell, hogy engem meggyőzött a cég, így Oriflame tag lettem. Ezért kezdő Oriflame-es Szépségtanácsadóként, ezen katalógus kedvezményeken felül szeretnék ajánlani egy nagyon kedvező lehetőséget, hogyha a most aktuális 15-ös katalógusból , 2000 Ft érték felett vásárolsz, a vásárlásod összegéből 10% kedvezményt kapsz! (5.000 - 10.000 Ft vásárlási összeg felett személyre szabott kedvezmények!)

A katalógus megtekinthető a : http://www.oriflame.hu/prod/offers/FlippCat.jhtml
honlapon.

Rendelésed lehetőleg a jövő héten november 4-ig, de maximum november 11-ig add le, hogy még időben meg tudjam rendelni a termékeket.
Kérlek ehhez add meg a termék nevét, db számát, árát és hogy melyik oldalon található!!!


A 15-ös katalógus október 26.-ától november 15-ig érvényes.
A katalógust megtekintheted személyesen nálam is, előző egyeztetés alapján.

Bármilyen kérdésed felmerülne, nagyon szívesen válaszolok!
Rendelésedet leadhatod e-mail címemre: beres.edina@citromail.hu, vagy időpont egyeztetéssel személyesen, telefonszámot küldök e-mailben.

Hogyha netalántán az üzleti oldala érdekelne az értékesítés, arra is van lehetőség, erről bővebben személyesen tudnánk beszélni.
Köszönöm, hogy meghallgattál.

További szép napot!
Várom jelentkezésed!
Edina

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok Lányok!

Zita! Szépen haladtok, nemsokára itt a vége, és költözhettek. Tudjátok már, hogy kb mikor?

Zsani! Jól is tetted, hogy tp-re mentél! Elhiszem, hogy fáraszt a munka. Édes Gergő a képeken! :D

Anita! AZta, mindjárt nst, nagyon repül az idő. Anna milyen kis drága, hogy várja a kisöcsit! :) SZép nevet választottatok! És nyugi, nem látszik, hogy többet híztál volna, mint Annával! :wink:

Andi, Alíz, Zita! Fogatoknak jobbulást!

Andi! Bencének most van őszi szünet? Szabin vagy Te is?

Mi vasárnap voltunk a Hangyabolyban, Pannika nagyon élvezte, na meg mi is a csúszdát! :lol: Jó alibi a gyerek! :lol: Biztosan megyünk még máskor is! Tegnap pedig kapott egy kismotort. Szerdán voltak Apával játszin, és olyan vágyakozva nézte a motorokat, és tök boldog volt, mikor kölcsönkapott egyet. :D Úgyhogy tegnap vettem egyet, hát azt a boldogságot! :D Kis drágám itt mondogatta, hogy moti-moti, és le sem szállt róla! Olyan jó az ilyet látni!

Én tegnap voltam diabetológián kontrollon. PCOS nem vagyok, mert cisztáim nincsenek, de inzulinrezisztencia és hiperinzulinaemia van, ez majdnem ugyanaz. Kaptam gyógyszert, fokozatosan kell elérni a napi adagot, lassan emelve. Tegnap este vettem be az első fél szemet, persze a mellékhatások már megjelentek, émelygek rendesen... :( Pajzsmirigyemmel is van baj, arra is kaptam gyogyit, bár az enyhébb baj. Szóval ez van, tiszta selejt vagyok. Az egészben csak az bosszant, hogy mondjuk erre 10 évvel ezelőtt is rájöhetett volna vki, na meg szerintem erre nem nekem kéne rájönnöm a 0 biológiai és egészségügyi tudásommal.... :?

Kép
zsuzska81
 
 


Meg egy fontos dolog....

Beszéltetek már a terhességi csíkok elleni krémről, hogy az milyen hatásos, én nem használtam, mert akkor még nem tudtam, h ilyen van pl az Oriflamenél is, de mostmár tudom és legközelebb használni fogom.
További részletek a katalógus 9.-oldalán, http://www.oriflame.hu/prod/offers/FlippCat.jhtml
Stira elleni bőrkisimító krém 1.999 Ft és már erre is vonatkozik a 10 % kedvezmény. Viszont nem biztos, h a következő katalógusban is akciós lesz a termék, mert eredeti ára 3.499 Ft, ezért esetleg érdemes két db -ot rendelni belőle.
Akit érint, rátok bízom, csak azért szóltam mert én is most vettem észre.

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!

Andi!
Mi volt pénteken?Hogy ment a gyaxi?Tényleg a Jacko filmet megnézted már?
zsanna7
 
 


Sziasztok!

Zsani!
Megcsináltunk minden "előírt" dolgot pénteken mindkét csoporttal, alá is írtam mindent nekik. Igaz a két gyakszi közt egy perc szünet sem volt, ugyhogy kissé lefáradtam , és még utána jött a pakolás, Tibi segített.
Jót nevettem, mert az egyik lány kérdezni akart tőlem valamit, és így kezdte a mondatát:
-Tanárnő.... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Dorka péntek óta viszont köhög, folyik az orra, fogalmam sincs hogy fog alakulni a következő hetünk. :? :(

Igen, csütörtökön voltam moziban, nagyon tetszett a film, igaz sírtam rajta párszor. :( De pozitív és szép film, valóban tisztelgés Michael előtt. Nem bántam meg hogy elmentem, sőt.... dvd-n is fog kelleni mindenképpen.

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltűntem, ugyanis őszi szünetezni voltunk Galyatetőn. Isteni volt! A szálloda is nagyon jó volt ( a Hunguest Grandhotel Galya) , most ilyen őszi szüneti akció volt, ami azt jelenti, hogy egy csomó program volt gyerekeknek. Minden nap volt kézműves foglalkozás, aztán lehetett lovagolni, volt esti tábortűz melletti gitározás és éneklés, volt esti fáklyás túra a töksötét erdőben :) , lézeres vadlövészet, szóval szinte az egész napot el lehetett tölteni a szállodában. A vizes része is nagyon jó volt, van egy úszómedencéje, egy élmény- és egy gyerekmedencéje. Első nap Szabi kicsit megijedt a nagy zajtól, hiszen sokan is voltak és a jakouzzi is elég zajos, kicsit mi is megijedtünk, hogy akkor 4 napig mi lesz, de aztán megbarátkozott vele, és próbáltunk olyan időpontban fürdeni, amikor kevesebben voltak lent, úgyhogy ő is élvezte. Az idő is nagyon szép napsütéses volt, úgyhogy azért kicsit túrázgattunk is (tényleg csak kicsit :) ) illetve elmentünk egy kalandparkba, ahol én is végigmentem a pályán.
A kajálás pedig külön élmény volt Szabival, végig ette az étterem kínálatát! :D Már féltem, hogy elrontja a gyomrát, annyit evett, meg olyanokat is evett, amit itthon még nem, de szerencsére nem lett semmi baj, csak jól kikerekedtünk mindannyian. :D Majd teszek föl képeket a közösre.

Zsuzska! Nem biztos, higy az a kis pajzsmirigy probléma olyan kicsi a fogamzás szempontjából! Nekem is "csak" az volt a bajom, hogy a max 4 egész valamennyis TSH nálam 6 egész valamennyi volt. A doki szerint aki valóban pajzsmirigy beteg, annál ez az érték 100 körül is lehet, úgyhogy általában az ilyen 6-os értékkel nem is foglalkoznak, de ahhoz pont elég volt, hogy ne essek teherbe. De amint gyógyszerrel beállították, azonnal megfogant Szabi!

zsebi_baba
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?