Sziasztok, jó estét!
Ma nem tudtam napközben jönni, Babóka teljesen lefoglalt. Annyit sikerült elérni, hogy cumizik a cicin. El tudom altatni cicivel, igaz, hogy nehezen megy, de megy. Ma vagy 3X is mellé feküdtem egy-egy félórára, álmában hadd cumizzon rajtam. Állítólag a sok testkontaktus segít, ezért ma magamra kötöttem Babókát, és úgy végeztem a házimunkát. Egész jól elvoltunk kb. délután 5-ig, akkor kezdett ismét sírni a cicin. Adtam neki reggel meg tegnap este lefejt tejet, meg tápot is, nyakalta nagyon.
Netti és Emese véleményének olvasása után úgy döntöttem, hogy megkötöm azt a bizonyos kompromisszumot, és elkezdjük a hozzátáplálást. Valahogy a szilárd kaja szimpatikusabb, mint a tápszer. Így dél körül kapott kb. 3 kiskanál almapépet. Az a meglepődéssel vegyes undor, ami kiült az arcára, leírhatatlan.
Pedig édes alma volt, utána én ettem meg a többit. Holnapra keverek neki egy kis tejet bele, hogy legyen benne ismerős íz is.
Emese: El lenne egy kis ideig játszócumival is, de most azt szeretném, ha az összes szopizási késztetését rajtam vezetné le.
Annyi változás van reggel óta, hogy rá tudom venni, hogy szopizzon egy kicsit. Sajnos kb. 1-2 percet tölt el egy mellen, amíg ömlik a szájába, és utána nem érdekli már, sír. Azt hiszem, hogy emiatt nagyon lecsökkent a tej mennyisége. Ma próbáltam minél többet mellre tenni, és szaporító fejéssel is fejtem.
Szoptatási tanácsadót azért nem hívok, mert az elején volt egy nálam, és most is beszéltem a hordozás hetén velük, kb. tudom, mit ajánlanánk.
Anyám szerint örüljek annak, hogy eddig tudtam szoptatni, és engedjem el a témát. Még ezen a héten kínlódom, de aztán ez lesz, muszáj határt szabni.
Niki: Gratulálok Lilkónak a felüléshez!
Nagyon nagy dolog, kis erős!
Szofi: Végül én is a hozzátáplálás megkezdése mellett döntöttem, remélem, nem bánom meg. Próbáltam ma délután azt, hogy fejek előtte, néha bejött, néha nem. Köszi a drukkokat!
Hunccutka: De egészen biztosan kevesebb a tejem mostanában. Csak azt nem tudom, hogy azért-e, mert Lilla türelmetlen szopizni, vagy azért türelmetlen, mert kevés a tej. Igazából édesmindegy.
Tinu: Úgy látom, nálatok sem lesz jobb a helyzet.
Gyógyulást kívánok Csonginak, és könnyebb éjszakát.
István is általában rám hagyja a dolgokat, csak mondta, hogy rossz nézni, amit összekínlódok. Ma már enyhült a feszültség, jobb a hangulatunk. Segíteni annyit segített, hogy ő etette meg almapürével. Ha itthon van, akkor sem tudom Babókát rábízni, mert egyfolytában keresik az ügyfelek telefonon, s ha olyankor sír, csak nálam köt ki.
Mozza: Gyógyulást kívánok Lilinek! Igen, én fejek, de így is apad.
Dóri: Isten éltessen!
Na, ma ennyi voltam, lenne még 2 és fél visszaolvasandó oldal, de majd reggel.
Jó éjszakát mindenkinek!
Réka