Úgy látom nem tétlenkedtetek délelőtt, szorgalmasan írogattatok. Nekem sikerült kimosnom a csüccsnek és a babakocsinak a huzatját, meg kipakoltam az egyik gardróbszekrény alját. Olyan dolgok kerültek elő belőle, amikről nem is tudtam, hogy vannak. Tervezek mára még egy kis vasalást, na meg almáspite sütést. Főzni nem fogok, mert holnap megyünk férjem Szüleihez, úgyhogy kajahegyekre kell készülnöm (lehet, hogy nem ártana kipakolnom a hűtőnket előtte). Kórházi cuccot mindenképpen visszük, mert a múltkor náluk távozott a nyákdugesz egy része és indultak a hétperces fájások (hiába nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon velük), azóta pedig már két hét is eltelt és úgye lassan közeleg a 40. hét.
Monica,
(sztem Aishának most már kijár a gmail jelszó ugye Csajok? Wink )
Egyetértek.
Anyabébi,
Én még hálóingben lebzselek, megbeszéltük a gyerekkel, hogy ez ma egy pizsamás nap lesz. Nincs iskola és egész nap henyélünk Smile.
Én meg majd irigykedek Rátok. Jó mulatást!
Tilli, 14-ig csak kibújik magától is. Drukkolok!
Pattogó,
Lányok én bevállalom a mai szülést tényleg.. Támogatom eme nemes elhatározást, csak nehogy a többiek besokkalljanak, hogy Kicsike után Te is így beelőzől
![Laughing :lol:](./images/smilies/icon_lol.gif)
. A mai dokitúráért viszont nagyon nem irigyellek.
Ervick, ma éjjel nekem is nagyon sokat görcsölt a vádlim. Szerencsére a combom nem, az nagyon tud fájni. És úgye ilyenkor már nem vesz be magnéziumot és kálciumot sem a kismami.
Kkia, nem irigyellek a ma éjszakádért! Bár pisilni háromszor keltem fel, de legalább kutya nem ugatott és szorgalmas szomszédunk sincs
![Shocked :shock:](./images/smilies/icon_eek.gif)
, inkább didlfelpnisek vannak, de ma éjjel egyik sem ordítozott.
Bobó, sajnálom, hogy rosszul telt az éjszakád! Bobópapa arcát szívesen megnéztem volna miközben Te centized a pocakod
![Laughing :lol:](./images/smilies/icon_lol.gif)
.
Sztercsi, oltás témában épp az imént olvastam egy cikket a HVG-ben, amiből az derült ki, hogy az orvosok is épp annyit (nem) tudnak róla mint én. Mi biztos nem oltatjuk magunkat.
a dokim a szeméremcsontomhoz rakott egy centit és megkerestem a pocakom legtetejét. Ez a szám egészen pontosan 37 cm volt, ami azt jelenti, hogy tényleg a 37 hétben vagyok. Állítólag enneka számnak meg kell egyeznie mindíg.
Erről még nem is hallottam
![Rolling Eyes :roll:](./images/smilies/icon_rolleyes.gif)
! Ma is tanultam valami újat, megyek is mérni (remélem nem az derül ki, hogy már a 46. héten tartok!
Pocok,
Te aztán ügyes vagy, ilyenkor felvegyék a telefont egy önkormányzatban?! Kész csoda!!!!!!!!!!!!!
Köszönöm a dícséretet, de ez nem az én érdemem, az övék! Ráadásul kedvesek, készségesek és segítőkészek voltak!
Eszti, örülök, hogy jól indult a napod!