Új privát üzeneted érkezett!

Mozza,
vizipálma. ha kell adok, épp egy csomót hajtatok. :)

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Sziasztok! Csak ezt az oldalt tudtam egyelőre visszaolvasni, de majd igyekszem!

Talisoknak jó talit!

Látom valami kanalazós vita lehetett a hétvégén. Hát az én lányom bizony nem akart kanalazni 6 hósan, mikor kezdtük, de még hónapokkal később sem, csőrős pohárból szinte soha nem ivott, az sem tetszett neki. Egy percig sem gondoltam viszont, hogy ez amiatt lenne, hogy későn kezdtük vagy sokáig szopizott. Szerintem egyszerűen ilyen típus és kész, mésrészt szerintem az átlágnál később érett meg a szilárd kajára, a fogai is majdnem egy évesen kezdtek csak kibújni.
Áron bár most remek evő, de még csak szopizik. Lehet, hogy a kanalazásnál már vele is lesznek problémák, ugyanis cumisüveből nem tudja/ nem akarja meginni a lefejt tejet.

Nekünk mióta hazajöttünk a kórházból nem volt ilyen pocsék éjszakánk, tiszta zombi vagyok, pedig már két kávét is lenyomtam. Áronom fél óránként ébredt és sírt, nyafogott. Enni nam akart. 4-kor meguntam a rohangálást és áthoztam a mi ágyunkba, de ott is folytatta. Nem tudom mi lehet, talán nálunk is a fog? Mindent töm a szájába és nyáladzik, de még nem látok semmit. Remélem nem romlott el a jó kis éjszakai alvókája.

Alízon nem győzök csodálkozni. Ma már szinte el sem köszönt tőlem, úgy rohant be az oviban a terembe.

Esztó! Álmi nagyon édes!

Kép

Kép
hean
 
 



Esztó
Kép
sz.eszter
 
 

 
 

Eszto, nagyon szepek vagytok,a csalados kep is tuti :wink:

Boronak siman van h total nincs kedve kanalazni, ilyenkor nem eroltetem, de remelem ma megeszi amit csinaltam! :roll:

Netti
Kép
maumau
 
 


Húúú de jó éjszakánk volt! :lol:

Du 5-kor bealudt a szentem. 10-kor mondtam Apának, keltsük fel enni, mert akkor kel majd, amikor mi aludnánk. Kajált, visszaaludt, majd 4 körül kelt megint. -na ott volt egy kis nyügi, de nem volt vészes. Tulajdonképpen elvolt egyedül másfél órát, Aztán 7 körül kelt rendesen. Isteni ez a chamomilla! :lol:

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers




Trixi
trixi78
 
 


Trixi,
örülök, hogy jó volt az éjszaka :)
ma mentek az eredményért?

Netti,
leírnád mégegyszer a homeos bogyó nevét?

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Eszto, chamomilla! :D

Netti
Kép
maumau
 
 


Annus! Csak nagyon gyorsan lepattantam a gép elé. Nem biztos,hogy tudunk menni,Apa ma itthon van és nagyon fontos lenne délelőtt intézgetni a dolgainkat,délután meg a szülinapja miatt jönnek hozzánk,amire készülnöm is kellene egy kicsit.
De remek talit kívánok Mindenkinek és a legközelebbi Annus talin már ott leszünk!

Kép
f.ancsi
 
 


Eszto, sztem vegyetek 2-3 dbot egyszerre :D egesz hamar elfogy,de olcso :)

Netti
Kép
maumau
 
 


Netti,
köszi :)

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Esztó!
Igen, pls. kellene! Olyan szép! Imádom! Jól menne a bambuszaimhoz.... :roll:

Trixi!
Nem a mellbimbót nyomkodom. :lol:
Egy elég jó szopitanácsadó mutatta meg párszor, hogy hogy csináljam. van 2 pont a mellbimbó szélén, amitől beindul a tej, azt nyomkodom, és mellette meg 'húzom lefelé' a tejet a csatornákból....szóval tuti nem a módszer miatt fáj....egyszerűen nekem este már az is fáj, ha a felsőm hozzáér a bimbihez...érzékeny... :?
Meg olyan fura....néha a tükörből látom magam....nem egy szívderítő látvány ez a mutatvány....de ez van.....még pár hónap és vége a szado-mazonak. :lol:

Kép
mozza
 
 


Ja, ez az a módszer, bocs, ha félreértettem a technikát :oops:

Kép
Kép
zili
 
 


Annus: megyünk! Most értünk haza a bevásárlásból, mindjárt szoptatok egyet, bepattintom a gyerököt az ergóba, oszt go! Szerintem Csongi jól van, reggel szíttam az orrát, valami jött, de nem vészes. Nem engedem senki közelébe, meg viszek neki saját nyalogatni valót.

Kép
Kép
tinu
 
 


Ja, kérdés:
Ti mivel takarjátok be a babókat éjszakára???????????
Lilit ma a vastag takarójával....de nem nagyon jött be, mert nem tud tőle megfordulni ezért éjjel felnyekergett....segítettem, aztán szunya....
Nem todom mivel kellene.....mi még nem fűtünk....szóval vm. vastagabb kellene....de mi?????????

Kép
mozza
 
 


Halihó!

Talisoknak jó talit!!!

Szofi, Blanki is csak a ciciket nyúzza eddig, nem kapott még mást. Decembertől majd jönnek az egyebek. Bal cickó nálam is gyengébb amúgy. Érdekes, mert úgy emléxem, h az első hónapban az volt a jobb, hehe. :P

Niki, merre? Beszéltél férjeddel? Akár blogba is írhatsz! Izgulok érted!

Miért alszik a gyerek össze-vissza? Utóbbi három nap első kelései/szopiidejei: 5, 6 és ma 2 óra??? Olyan rendszeres Blanki, h ökörh...zást lehetne igazítani hozzá. :?

Réka, a füles sapi: úgy rémlik, kínaiból van. Kis űrhajós benne a lyány, de tök jó. :D

Anikó

Kép

Kép

Kép
vki17
 
 


Mozza, én hosszú ujjú body+ vastag plüss rugi kombót adok rá, vékony takaróval.így ha kitakarózik, nem fázik.A hálózsákot nem szereti, belegabalyodik.

Kép
Kép
zili
 
 


Mozza,
nálunk hálózsák van, én rajta vékonyabb pléd.

akkor kapsz vizi pálmát. most lett nekünk is babmusz ültetve, jól néz ki :)

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Na, ez az, nekünk se plüss rugi, se hálózsák.....újabb beszerzendő cuccok.....
Hálózsákban tud forodni?????????????

Esztó!
Ohhh, köszi-köszi, nagyon tetszik, olyan szép!
Bambuszunkról majd csinálok képet, én 3-4 nagy szálat ültettem egybe, ebből van 2 csomag, most ezeket akarom egyesíteni....
Nagyon szép...kb. másfél-2 méteres rajta a zöld leveles rész! Kész fa már! :shock: :D
(a B57-ben van gyönyörű bambusz, vagy 30 szál egyben és kb. 2 méteresre nőtt meg, egy bambuszerdő, szép nagy magas design kaspóban.....na, olyat akarok majd nevelni....még pár év és kész is. :roll: )

Kép
mozza
 
 


Mi hosszú ujjú body+ rugi/naci + hálózsák ( nem forgolódik éjjel, de ha akar tud benne) + takaró. Olyan hideg volt tegnap éjjel a keze, picit talán meg is fázott, h ma hősugárzó is ment, h kb. 20 foknál ne legyen hidegebb.

Anikó

Kép

Kép

Kép
vki17
 
 


Nekem is kell vastag hálózsákot venni, mert a tescosat már vékonynak találom.

Levágtuk Kolos haját, 1.5 cm mindenhol, jópofa. Márnagy lobonca volt felül, oldalt meg kikopva.
pumuklii
 
 


Hozok "pár" képet:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Anikó

Kép

Kép

Kép
vki17
 
 


Esztó, meggyógyultál már? Szülinap hogy telt?

Anikó

Kép

Kép

Kép
vki17
 
 


Milyen szep Blanka kisasszony is :D jajj de koran kezdi!! :wink:

mozza, mi h.ujju body + extra meleg vastag pluss rugi!!! plusz takaro :D halozsakban Boro nemtud fordulni..

Netti
Kép
maumau
 
 


Blanka nagyon szép. neki is milyen csókos szája van :)
Anikó,
még nem, megint visszaestem, egyre durvább :(

szülinap jól telt, köszi :) a kiscsaládom átjött, volt tatárbeefsteak (imádom), torta süti, minden :) de nagyon nem tetszett a 27-es szám a tortán :lol:

Netti,
mindjárt írok.

Mozza,
Álmos tus forgolódni a hálózsákban, esetleg nappal próbáld ki, hogy viseli.

Pumukli,
nem raksz képet Kolos új sérójáról?mivel vágtad?

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Hajvágó géppel csináltuk. Még gyakorolni kell, nem lett mindenhol egyforma :-)
Kép Kép
pumuklii
 
 


De jó lett. és milyen szépek még mindíg :) Kolos Rád hasonlít, nem? Maja meg apukája

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Maja tiszta apja tenyleg, Kolos meg inkabb anyukaja,de megis hasonlitanak. De Kolos nagyon pasis! az elso kepen kb mintha Maja korabeli lenne :lol:

Netti
Kép
maumau
 
 


Igen, az első kép csalóka, mert az ölében ül és előrébb van, nagyobbnak látszik.
Igen, Maja apjalánya (néha mondják, hogy rám is hasonlít kicsit), Kolosra meg általában nem tudják kire. :-)
pumuklii
 
 


Pumukli!Nagyon szépek a gyerekek!!!!Jó lett Kolos haja!!Így kép alapján semmi egyenetlenség nem látszik.
Blanka is nagyon szép!Micsoda vastag ajkak!!!!
Hű, még mit is akartam??Ja Esztó szeglénykém!!!!Jobbulást!!!!!Együttérzek Veled.Én is nagyon kész vagyok. Főleg ma. Írom a szakdogát, mert még vissza kell küldeni a tanárnak.Remélem nem dobja már vissza, de így is két hét, mire elolvassa. És 25 nap múlva határidős.Addig még meg kell csinálnom az összefoglalást is, a tartalomjegyzéket, 5x átolvasni helyesírási hibák után kutatva, nyomtattatni, fűzetni,stb.Ááááá.Közben Erik üvölt meg nyüszög folyamatosan, én meg minden levegővételkor pusztulásra ítélem magam, mert fáj.Asszem vagy a légcsövem vagy a tüdőm.Valami kaját is kéne keríteni és még reggel óta nem mosdottam.Kb ennyi. Kivagyok.....

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Pumukli!
Nagyon édik a gyerkőcök. Az első képen olyan, mintha közel 1 idősek lennének. De nemcsak a méret miatt....Kolosnak nagyon kis értelmes nagyfiús pofija van! :D
Hajvágás nekünk még messze van.... :roll:
Na, én is teszek képet, nem bírom ki.... :roll:
Kép huncut Kép cukikám Kép nyúlkálós :)

Kép
mozza
 
 


Mozza
Tényleg kis huncut mosolya van. :-)
Bambuszról is raksz?
Gondoltam rád 7végén, hogy a szomszédod is valami hasonló csodát épít, mint amiben voltunk.

Blanka is cuki, tényleg szép buksza szája van. Mi szeretjük, nekünk is van, Majának is, Kolos a kakukktojás.
pumuklii
 
 


Most láttam Blankit! :D
Milyen íves szemöldöke lett! :shock: :D Gyönyörű....mint mindig. :D
Az eslő képen már a sportülésben van???
Azt mikortól lehet?????
És milyen döntésben???

Kép
mozza
 
 


Mozza!

Kevertél, én nem kritizáltam a fejési technikádat, sőt még csak hozzá sem szóltam. :D (Nem baj, nehogy félre érts!Annyian vagyunk, előfordulnak keveredések)Nem is tudnék, hiszen én mindig mellszívóval csináltam! :(

Esztó!
Igen voltunk ma a vese specialista dokinál, és diszkréten bár,de lehülyézte a heim pálosokat!
Azt mondta, hogy tök felesleges tenyésztést csináltatni, mert abban MINDIG lesznek bacik. Szval most feleslegesen tömtem megint antibiotikummal. Vizsgálgatni sem kell, csak 1-2 havonta pisi teszt, és ha az negatív,akkor nincs semmi teendő! Negatív lett az izotóp is, meg a mai uh is! :lol: :lol: :lol:

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers




Trixi
trixi78
 
 


Mozza
Kolos is már sportülésben nyomja, mózest már kinőtte. Beleraktam egy bundazsákot, majdnem vizszintes.
pumuklii
 
 


Pumukli,
milyen az a sportülés? megmutatod?

Trixi,
tök jó, hogy nincs gáz. és inkább fölöslegesen legyen megcsinálva a vizsgálat, de legalább igy Ti is nyugodtabbak vagytok :)

Mozza,
Lili tüneményes, és nagyon szép :)

Niki,
menj dokihoz, ne húzd mint én ...látod, már 4 hete nyomom ezt a szart...
szakdogához kitartást :) nemsokára én is kezdhetem :?

MNIKI,
HOOOL vagy???

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Pumukli!
Szolid kis vityilló lehetett.....szomszéd is hasonló paraméterekben gondolkozhat....még mindig a föld szintje alatt dolgoznak....istenem kell az a 4. szint...márpedig ha a felszínen csak 2 lehet, akkor muszáj bányászni..... :x jó kis sziklás a talaj...ohh, yeah.....
Az albitok milyen? Hány szobátok lesz?
Bambuszt majd befotózom du....kövi kaja után indulunk Lilivel bugyikat venni az Intimissimibe....azt nem kell próbálni, talán menni fog...és lesz egy újabb Lilis progi, amit eü. csinálhatunk. :lol:

Kép
mozza
 
 


Ez csak 3 szintes 400 nm-es volt, szomszédod veri.

Esztó
a sportülés csak annyi, hogy már a rendes babakocsiban fekszik, nem mózesben.
http://www.photoblog.com/simonkolos/200 ... -alvs.html
2. kép, ülésre bundazsák, és így alszik a játszótéren.
pumuklii
 
 


Trixi, Zili!
Sorry, ott a pont!!!!
Tényleg kevertelek. De Zili sem kritizált, csak u.azt mondtuk máshogy, mint ahogy végül kiderült. :roll:

Trixi!
Petyának a múltkori miatt kellett a vesespec., vagy a házidokker küldött el?????

Kép
mozza
 
 


Pumukli!
Hol vettétek ezt a faca kis bundazsákot? Mibe kerül egy ilyen? :oops:

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers




Trixi
trixi78
 
 


Na itt :)

Várom, hogy Zsófi elaludjon...

Bevásárlókörút jó volt :wink:

Mozza: Fruzsi reggel szopik, délelőtt gyümölcsöt eszik, délben szopik, délután sinlacot kap, este szopik. A délutáni szopit lecseréltük sinlacra, mert bár tej volt, de nem hízott, a sinlac kalóriatartalma nagyobb, így most hízik.

Netti: kedd vagy csütörtök délelőtt jó nekünk :)
Vendég
 


Ja, és a babák nagyon szépek, mind :)
Vendég
 


Pumukli,
nagyon jó a copfos kép :) :) :)
igy már értem a sportülést :)

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Mozza, igen, sportban gyakoroljuk a hátonalvást. :lol: Télen sztem nem nagyon fog beleférni a mózesbe a sok cuccban, meg lehet, h nem is tetszene neki, h nem lát ki belőle. De eddig még csak itthon a kertben, meg a faluban használjuk, leghátsó pozícióban. Kép kicsit csalóka, mert fentről fotóztam. :D Szemöldöke meg ilyen határozott volt, ebből is kiderült, h nem lesz szőke, mint az anyja- nekem semmi nem látszik.

Kolos és Lili is milyen szép!

Hah, lenyomtam egy adag vasalást, meg kimostam Kisnyúl cuccait :arrow: holnap azt vasalhatom. Soha sincs vége... A ház meg szalad, a múlt hét elment a festéssel, laminált lerakással. :?
Enni is kéne, melegítek is...

Anikó

Kép

Kép

Kép
vki17
 
 


panndi,akkor csutortok,holnap megyunk csipoo kontrollra budara :D

Netti
Kép
maumau
 
 


Akkor csütörtök délelőtt randizunk? Jajjdejóóó :)

Nem tudtam visszaolvasni, mi újság Sanyival?
Vendég
 


Esztó
egy ikres anyukával jóban vagyok a házban. Maja cimborái a lányai.
Vettem már pár dolgot tőle. Bundazsákot 4 e ft-ért adta, másikat meg barátnőm vette meg. Alig használták, újonnan minimum duplája szerintem.
pumuklii
 
 


Annus
Bocs, de ma mégsem megyek. Majd legközelebb.

Netti
Karolina útramentek? Az nagyon jó kórház én ott feküdtem a balesetem után 2 hétig. Kihez mentek? Kiss doki nagyon lelkiismeretes és jó orvos.

Kép
Kép
incike
 
 


Basszus!

Kicsit sem vagyok idegbeteg!2 és fél éve húzódik a gyerek donorjával a végrehajtás, mivel nem fizette/fizeti a gyerektartást. A fene sem tudja, hogy mi van, mert a végrehajtó állítja, hogy visszament neki a levél, hogy külföldön van, ő meg azt állítja, hogy itthon. (Persze szám nélkül hívott, hogy nehogy megtudjam az igazat) Mindenesetre MÁJUSBAN kértem a nemzetközi végrehajtást,amit állítólag szept 21-én átküldtek a Fővárosi Bíróságnak, éppen csak oda nem érkezett meg a mai napig! :twisted: :twisted: :twisted:
Közel egymillió forintról van szó, ezek meg évekig szarakodnak!ÁÁÁÁÁÁ!

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers




Trixi
trixi78
 
 


Trixi!
Donor?????? Nem értem. :(

Kép
mozza
 
 


Trixi,
milyen donor?
erről lemaradtam.

Pumukli,
köszi, de Trixi kérdezte :lol:

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?