Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Adrienn!
Bealvás: egyszer már írtam itt, és olyan bénaság, hogy picit szégyellem is, de azért leírom még egyszer a mi kis ébresztőmódszerünket:
Ha elaludt, a cicit picit elkezdtem húzni kifelé a szájából, de úgy, hogy még nem cuppant ki, meg ide-oda mozgattam, erre ő érezte, hogy a vákuum erősödik, biztos csikizte belülről a száját, és erre tuti biztosan felébredt, akkor is, ha semmi másra.
Nem tudom, hogy ez működik-e akárki másnál, de nálunk működött.
Igaz, hogy voltak szopik, amikor egyfolytában ki-be kellett húzogatni a cicit...

Bóbita
bobita
 
 


Adrienn, biztos, hogy kell öt macerálni? Tudod, nekem is Mátém van Kép, és döbbenetes a hasonlóság. 4 napos korától átaludta az éjszakát (sajna ezzel jó ideje felhagyott), napközben órákig evett, aztán 3-4-5 órákat aludt. Mindeközben hizott gyönyörüen. Én bevallom, nem ébresztgettem, hagytam enni is, aludni is, amig akart. Igaz, nekem nem volt másik gyerköcöm, akivel foglalkozni kellett.
Szóval nem tart örökké ez az állapot. Nálunk kb. két hónapos koráig tartott, akkor egyszer csak megtanult rendesen enni, magától beállt a 3-4 óránkénti evésre, és több, rövidebb alvásra.
A mérleget pedig vidd vissza azonnal. Kép
Ja, és nekem is Avent Isis-em volt, remekül bevált, bár én csak reggelente fejtem, mikor még aludt éjjel.

Kép
Kép
rekabeka
 
 


Sziasztok Lányok,
az én módszerem valószínűleg sokakból fog ellenállást kiváltani, de nálunk bevált. Egyszer pont a védőnéni szeme előtt aludt be a pici szopizás közben és én sikertelenül próbáltam felébreszteni. Erre ő fogta és finoman meghúzta a kicsi haját a tarkóján. Erre aztán azonnal újra enni kezdett. Sokáig nem akartam bevetni ezt a 'módszert', de idővel elegem lett a felázott mellekből..
Barnus
barnus
 
 

 
 

Sziasztok!

MOst ha itt lenne Pele, biztos megirná, hogy a sokáig szoptatás, ha a cici jól van a baba szájában, nem okoz problémát.Kép

Adrienn, nem, tuti nem fog örökké tartani ez az állapotKép, ha most a meleggel jött, akkor jó eséllyel egy lehűlés véget vet neki. De az idő is, Ancsi kb az első 2-3 hétben aludt békésen, utána már kezdte a zűröket, 2-3 hónaptól meg egyre kevesebbet birt aludni, 3 hótól éjjel se. Pedig egy hetesen még azt hittem, szépen át fogja aludni az éjjelt (akkor aludt először 6-7 órát egyben), 3 hetesen gyönyörűen evett kb 3,5-4 óránként és közte aludt én meg házitündérkézhettem (ez megmaradt, mert akkor jöttek keresztanyámék látogatóba és keresztanyám akkor volt először nálunk ebben a lakásban -8 éve lassan, hogy itt lakunk) 6 hetesen már nem tudott nyugton aludni,arra is emlékszem.
Tudom mit akartam még kérdezni: amikor magától ébred, olyankor is gyorsan bealszik? És a másik kérdésem:délután, estefelé is ilyen hosszúkat aludna, vagy akkor már rövidebbet?

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi, és többiek!
Ébreszgetési módok közül SEMMI nem vált be. Még legjobban az, hogy odahozok egy ásványvizes palackot, és pattintok néha rajta egy kicsit. De hiába ébred fel, attól a félálomban szopás nem lesz elég erős ahhoz, hogy normálisan egyen.

Az órákig szoptatás nem fog menni. Nem is akarom, nem is tehetem. Nem is célom ENNYIRE alkalmazkodni egy olyan igényhez, aminek éppen elmúlnia kéne. Vagyis azt gondolom, a cél az volna, hogy egyen abból a tejből is, amelyik nem tárolódik a ciciben, hanem szopás közben termelődik.
De mondom: főleg arról van szó, hogy sem nem akarok, sem nem tudok órákon át cumiként funkcionálni a gyerek szájában. Vannak emberek, akik ehhez eléggé önfeláldozóak (a gyerekük meg első gyerek), de én nem tartozom közéjük.

Hogy az éjszakát átaludja, az egyáltalán nem célom. Ha egyszer vagy kétszer felkel enni éjszaka, az teljesen normális. Ádám is felkelt, és ez nekem semmiféle problémát nem okozott. Nyilván ha óránként felkelne, az zavarna. De nem fog. Vagy ha igen, az megint egy olyan dolog lesz, amihez nem sok támogatást kap majd. Tudom, hogy ezzel nem értetek egyet, de hát...
Most amúgy Máté ébren van egy reggeli félálomban szopás után. Éhes. Kíváncsi vagyok, így eszik-e. Szerintem nem. De akkor is meg kell tanulnia. Szemét vagyok? Nem baj. Nem fogom az elkövetkezőkben a fél napot mindig hiányos öltözetben tölteni a lakás egy eldugott zugában. Erre én nem vagyok alkalmas.

Mi az a szoptanít? És mire való? Nem erre véletlenül?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a tippeket. Anno a nagyfiamnál kávéspoharaztunk, kanalaztunk.Cumisüvegbôl nem volt hajlandó inni. Végül a nem szelepes csôs vált be amin van egy kis csôr de ugyanúgy kifolyik belôle a folyadék.Utána meg a műanyag üvegbôl ivás, meg a sportkupakos szívószálas megoldás.két gyerekkel már nincs kedvem hozzá, hogy annyiszor melléfollyon a víz. Egy hét múlva négy hós egyébként, eddig még csak szoptatom. Viszont iszonyú nehezen tudtam elaltatni és gondoltam hátha a simavíz bejön.Szerintem nagyon melege volt tegnap, pedig át szokta aludni az éjszakát.Sajnáltam nagyon.Az viszont tetszett hogy sokszor kérte magát mellre, legalább sok tejem lesz.Csak a nemalvás ne menjen rovására. És megint iszonyúan kezdett hízni.
V
veronika01
 
 


Szia Adrienn,
nekem elég távoliak már a szoptatós élményeim (úgy 1,5 évesek), de teljesen megértem a hozzáállásodat és egyáltalán nem tartalak "szemétnek"! Épp javasolni akartam, hogy próbáld meg kicsit kiéheztetni Mátét, hátha akkor jobban eszik majd. Nekem volt olyan, hogy a pici 5 perc alatt jóllakott és elégedetten el is aludt. A mérés igazolta, hogy eleget evett ilyen rövid idő alatt is, sőt a védőnő is megnyugtatott, hogy bizony van ilyen. Nem lehet, hogy nálatok is vmi hasonló a helyzet? Ne haragudj, ha hülyeséget kérdeztem, de nem olvastam át az egész eddigi levelezésedet...
Barnus
barnus
 
 


Adrienn!

Magamon látom, hogy mennyire hibás úgy hozzáállni egy babához, hogy "az aluszékonyságnak éppen elmúlnia kéne". Rájöttem, hogy a vég nélküli frusztráció fő forrása, ha lépten-nyomon elvárásokat fogalmazok meg a sráccal kapcsolatban, amiket persze neki esze ágában sem lesz teljesíteni, elvégre nem azért van, hogy azt csinálja, amit én szeretnék. Mennyivel működőképesebb az, ha semmit nem vársz el, így csupa kellemes meglepetés az élet.
Azért írom ezt, mert úgy látom, hogy mintha kissé kezdené elurallni a gyermekneveléssel kapcsolatos frusztráció a gondolkodásodat. Nem tudom, mi miatt lehet ez, talán a korábbi tejelapadás? Hát, emiatt semmiképp ne legyen rossz érzésed. Én valahogy azt hittem, amikor írtad, hogy pár hét után apadt el. De öt hónap után! Ez tutira több, mint a sokéves átlag, megadtad a babádnak annak a 99,9%-át, amit szopival meg lehet adni (ezzel, lehet, hogy a hosszú ideig szoptatás-pártiak nem teljesen értenek egyet, én mindenesetre ezt gondolom, lévén, hogy pl. nekem cici a számban sem volt).
De lehet, hogy más oka van a frusztrációnak, én pl. talán akkor kerülnék ilyen hangulatba, ha a párommal nem mennének teljesen flottul az ügyek (na jó, nem is mindig mennekKép).
Bocsi, hogy így beleturkálok a lelkivilágodba, de szerintem valahogy ezt a negatív tendenciát kellene átfordítani, talán nem is lenne olyan nehéz, mint tűnik, és hirtelen a másfél órás szopi még sikerélményt is jelentene, mert tény és való, hogy nagy önfeláldozást igényel, én pl. tutira a Nagyszerű Anya szerepében tetszelegnék magam előtt hasonló esetbenKép.
Lehet, hogy zavaros, amit írtam, meg off is, meg ilyenkor szokott valami történni, ami rámutat, hogy minek írogatom meg a tutifixet, amikor olyan béna vagyok, hogy na, de azért hátha... Kép

Bóbita
bobita
 
 


Szóval úgy gondoltam a szelepes, itthonra meg a nem szelepes csőrös, de csak ha nem rontja el tényleg.
Azt akartam még, hogy régebben írtátok, hogy ne ugyanarra a mellre rakjam vissza, mert bánthatja a pocit. Viszont szomjas, sürün kéri. Ha ilyenkor ugyanoda rakom vissza talál magának elég szomjoltó tejcit? Valszeg ezért hízik megint Kép.
V
veronika01
 
 


Sziasztok!
Hát, a mai nap se jobb, mint az eddigiek. Lehet, hogy eddig elég volt Máténak annyi kaja, amennyit evett az érzésem szerint rövid aktív szopás alatt, mert aludt. De ma már tényleg az van, hogy eszik, elalszik, legkésőbb egy óra múlva ordít az éhségtől. De ha evés közben elalszik, akkor aztán nem lehet felébreszteni. Tehát most már volt olyan, hogy egy óra múlva kellett újra szoptatni. Holnap már majd fél óra lesz, aztán ki se szállok a szájából, a másik gyerek (két éves) meg max ellátja magát... Kép . Vagy hogy van ez?
Fejni sem géppel, sem kézzel, sem forró borogatással, sem semmivel nem sikerült, pedig próbálkoztam.

Bóbita, nálunk valóban elég rossz a párkapcsolat, főleg mikor újszülött van a háznál, de egyébként is. Az a csoda, hogy még együtt vagyunk. És a Nagyszerű Anya szerepre nem annyira vágyom, viszont az tény, hogy a gyerekeim a legfontosabbak számomra. A gond azzal kezdődik, hogy nálam a szoptatás csak kényszer, én már sokszor leírtam, hogy csakis azért nem adom fel az első nehézségnél, mert ahhoz túl gyáva vagyok. Úgy nézne rám mindenki, mint a véres rongyra. Ennyi az oka annak, hogy nem választom el. Semmi meggyőződés, semmi "szeretek szoptatni" érzés. Ilyen sose volt bennem, de az első kudarc után kimondottan elegem lett. És most sincs ez másképp.
Bocs, hogy ilyen őszinte voltam. Úgyis tudta mindenki eddig is, hogy ilyen öző disznó vagyok, most mit takargassam már ennyi hsz után? Meg különben is: vállalom. (Legalább nem szoktam fényezni magam.)

Egy kérdés: létezik olyan mellszívó, ami a kisbaba szopásáshoz hasonlít? Mert az ilyen tölcséres-vákumos szerszámok nekem nem jók. Ma egyet kipróbáltam, de gyorsan abbahagytam. Tej egy csöpp nem jött, de éreztem, hogy percek alatt úgy járnék, mint egy hasonlóval két éve: vért sikerülne fejni. És utána már a mellbimbóm is oda lenne. Két éve ez történt. Most olyan fejőt kéne találnom, ami a gyerek szopási technikája alapján működik. Létezik ilyen? Mert egyelőre nem sikerül a gumót eltüntetnem. Pedig mindent megpróbáltam.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn!
Ilyen fejőgép az Avent Isis vagy a Medela Harmony. Mindkettő elég jól utánozza a babát. Az Aventet ráadásul jóformán bárhol - pl. Tesco be lehet szerezni.
Illetve Snoopyéktól (www.tiva-med.hu) bérelni is lehet, ami azért jó, mert tizenezer forintba kerül bármelyik, így meg csak akkor kell megvenned, ha bejött. Szerintem meg lehet oldani a szállítást Kecskemétre.
(Személyes véleményem: bátran tojj a közvélemény fejére: a nemszeretem helyzet a babának se jó, bármennyire előnyös is a szoptatás. Bár ha találsz egy jó fejőt, esetleg mehet egy darabig a fejés+cumisüveg.)

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Borcsa, köszönöm. Felhívtam őket, és fogok egyet bérelni. Megkérem a sógornőmet, hogy hozza el. Én még sajnos nem tudom az újszülöttemet autóztatni, nem jó még neki az autósülés. Pedig nagyon sürgős lenne. Már odáig süllyedtem, hogy jéggel nyomkorásztam a csomót, mielőtt nagyobb baj lesz vele.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn!

Remélem, nem sugalltam azt, hogy bármi negatívat gondolok rólad. Nagyon nem gondolom így! Csak frusztrációt érzek ki az írásaidból, és szerettem volna segíteni, de hát dumával nem sokat lehet, ez tény... De ha bármi egyébbel tudok segíteni, szóljál!
Egyébként a mi párkapcsolatunk is gyakorlatilag a mélypontját élte, mikor a fiam újszülött volt. Kép

Bóbita
bobita
 
 


Most már elég volt belőlem, csak azt még, hogy pont erről beszélek: hogy az első kudarc elveszi a kedved. Az átlagember valahonnan összeszedi azt a kis sikerélmény-mennyiséget, ami ahhoz kell, hogy ellensúlyozza a kudarcokat, túllendüljön ezen a ponton. Kicsit fel kéne töltődnöd sikerélménnyel, de hogy? Tényleg, ha bármiben hozzá tudok járulni ehhez, nagyon szívesen.
Lécci-lécci ne gondold azt, hogy bármi véleményem van azon kívül, hogy a sikerélmény-téren kéne egy kis javulás.

Bóbita
bobita
 
 


Adrienn!
Amikor elkezdtem használni a mellszívót,nekem se nagyon jött,csak úgy,ha KÖZBEN maszíroztam,szünetekben meg jól átdörzsöltem a mellet.Tehát ahogy húzta a vákum szépen módszeresen minden oldalról préseltem(érzéssel)A végén már tudtam hol érdemes,hol gyűlik össze jobban a tejcsi.
Előtte a csöpi mellszívó nudli volt,és ráadásul rettentően fájt.
Hátha bejön az Avent a maszírozással..Kép

Fel a fejjel.Próbálj megnyugodni.Én is átmentem ezen és a végén már ott tartottam,hogy sírtam,és legszívesebben földhöz vágtam volna a kínzóeszközt.Egyre inkább behergeltem magam,pláne mikor a sok 'okos'-kodó el kezdte:nem értem mi a baj?Most mért vagy kiborulva?-gőzük nem volt,hogy mit érzek,min megyek keresztül.
Nekem van gőzőm,hogy mit érzel.
Ahogy lenyugodtam,eszembe jutott,hogy közben is maszírozhatok,így aztán egyre több tejcsi lett.Kép

Ne haragudj hogy megkérdezem,Máté bizti nem sárga,nem volt az?Azért kérdem,mert az aluszékonysággal jár.Hannám határeset volt,de hazaengedtek bennünket.Itthon azonban megittuk a levét,mer szopi közben állandóan elaludt.Akkor már inkább maradtam volna pár napot benn,hogy ő a fény alatt lehessen.Kép
Sajnos sok babát nem 100%-osan engednek haza.Kép
Te tudod..
A párkapcsolatban az nehéz nagyon,hogy apa nem részesedett abból amiből anya,neki nem jelenti ugyanazt,hogy most rugott a baba,hogy hányinger kerülget stb.Sok férfi későb is félrevonul ,és a nőre hagyja a 'gyerek ellátását',mondván az a nő dolga.Kép
Szegény anyuka meg igyekszik jól 'teljesíteni' mindenhol,ami persze nem megy.Ettől meg jól felhúzza magát.A rokonok segítenek ugyan egy darabig,de nehezére esik az anyukának ezt elfogadni,mert ez is csak a kiszolgáltatottságérzést erősíti benne.Nálunk csak annyi volt a különbség,hogy fokozatosan próbáltam belevonni mindenbe a férjemet,és rengeteget dícsértem ,hogy milyen szépen bánik a babával.Így azért már más.Kép
Nálatok mi a gond?
üdv.:E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Adrienn!
Amúgy azt mondják az okosok,hogy 4-5 óránál tovább ne aludjon a gyerek nappal,mert gond lehet.Inkább azért4,mint5.E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Bóbita, Szilde!
Bóbita, nem gondoltam semmi ilyet!
Az együttérzést meg mindkettőtöknek köszönöm, jól esik, ha valaki emlékszik, hogy neki is volt ám nehéz, és hogy milyen szar, mikor mások nagyon okosak. Szilde, abszolút szívemből szóltál. A rokoni segítség meg tényleg kb. úgy hiányzik, mint a púp a hátamra. Alig várom már, hogy túl legyünk az első heteken, és megint normálisan éljünk, csak már két gyerekkel. Majd' megőrülök attól, hogy a saját terepemen (gyerekek, háztartás) jelenleg nem vagyok elég, nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném. És nincs se időm, se energiám, hogy élvezzem is a gyerekeim társaságát. Pedig olyan aranyos mindkettő. De mikor fáj a mellem, lázam van, és eközben fizikai munkát kell végezni, mert nem lehet nem megcsinálni... Hát, nem egyszerű. Nyilván ha ágynak esnék, segítséget hívnék, egyszerűbb lenne technikailag, de lelkileg annyira mélyre kerülnék, hogy onnan aztán évek alatt se jönnék ki, sosem tudnám elfelejteni, sőt, talán a harmadik gyerektől is elmenne a kedvem. Azt meg nem szeretném. Ennyit nem ér az egész.

Avent Isis nincs a helyi Tescoban. A patikában se volt. Úgyhogy ma éjszaka még mindig ott lesz a csomó. Sebaj, az előző éjszakát is túléltem. Talán a mait még kibírja. Holnap meg még megnézem pár helyen.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Szia Adrienn,
tudtam, hogy vmi még nem jutott eszembe és most itt van!! Amikor a barátnőmnek becsomósodott a melle mindig túró pakolást tett rá és mindig segített is neki.Kép Vegyél egyszerűen fél kiló tehéntúrót, terítsd el a kritikus területen és boríts rá egy pelenkát! Azután jöhet a melltartó, hogy összetartson. A túró természetesen ne legyen hideg. Ő álltalában éjszaka csinálta így reggel ki tudta fejni. Remélem segítettem...A helyedben pedig magasról ejtenék mások véleményére, neked kell az adott helyzettel megbírkóznod, csak te tudom min mész keresztül.Ha csak másoknak akarunk megfelelni abból soha nem sül ki jó.
Barnus
barnus
 
 


Sziasztok!

Adrienn: töröm a fejem, hogy mit irhatnék, ami találna. Emlékszem arra ,mikor Ancsi kb 10 napos volt és itt dekkoltam vörös cicikkel, lázasan, tipikus gyerekágyi depiféle szélén. Esténként kibőgtem magam a fürdőszobában. Persze egy év távlatából tudom, hogy csak néhány nap volt, túl lehetett élni, és nálunk szerencsére utána minden ment simán, és valahol ott és akkor is reméltem, hogy ennyi lesz, de ez nem volt vigasz. És türelmetlen, ideges, kétségbeesett voltam.
Tuti, hogy fontos szerepet játszik nálad is, hogy dolgoznak a hormonok, teljesen normális jelenség, nagyon sokan esnek át ilyesmin.
A háztarás és rokoni segitség kérdést is át tudom érezni, évek óta utálom, ha akár csak anyám is ténykedik a lakásomban. Első gyereknél még birtam hetekig hol anyóst, hol anyut éjjel nappal üzemmódban, ikrek után is, aztán költöztünk ide, és itt már valahogy nem birom. Ancsinál már nem aludtak itt amikor itthon voltam én is, és nappalra is csak főzni engedtem ide anyut. Szóval nagyjából ezt az érzést is ismerem.

Ezzel együtt én úgy érzem, neked most a legfőbb dolog valahogy a pihenés és a lazitás lenne, kicsit becsukni a problémákat, megállni a baba fölött és gyönyörködni benne. Hagyni, hogy átjárjanak a pozitiv érzelmek. Milyen szép a füle, a kis hajacskája, milyen pindurkák a körmei, milyen bájos, mikor álmában elmosolyodik. Ebben nagyon kéne, hogy segitsen a párod. Most a legutóbbi szopisztrájkunk jutott eszembe, még 24 óra sem volt, de én ki voltam idegileg, gyerek ébredt éjjel, mint máskor, de nem fogadta el a cicit, reggel se, fejni alig tudtam, nem indult be és nem látszott, hogy lesz-e ebből kiút. És az volt a megoldás, mikor hármasban elvonultunk, párom játszott a kicsivel, én figyeltem őket, hagytam, hogy meghatódjak, ellazuljak. Közben próbáltam fejni, beindult. És ráadásnak akkor megpróbáltuk cicire rakni és elfogadta.

Fejésnél, de szopinál is valahogy az ellazulás lenne a fontos, de ezt rendelésre nem lehet megcsinálni. Egy jó forró fürdő előtte, egy kis kényeztetés magad felé sokat segithet.
Vagy egy pici kimozdulás gyerekek nélkül, akár csak a helyi tesco szintjén.

Hidd el, nem rontod, kényezteted el a gyerkőcöt, nem rendeled neki alá magadat azzal, ha az első időkben engedsz neki! Ebben a melegben aluszékonyság meg minden más nélkül is teljesen normális dolog, ha óránként cicit kér a baba! Az ő életkorukban ez teljesen normális, belefér. SŐt, ebben a melegben nagyobbakkal is megesik, hogy óránként szomjasak és inni szeretnének!
Ne várd el tőle, hogy nagykönyv szerint (milyen nagykönyv?) viselkedjen, minden baba egyéniség, mindegyiknek külön külön megvan, hogy hogyan lenne jó, milyen szeretne lenni. Ne nézd az órát, a mérleget, engedd neki, hogy akkor szopizzon és annyit amikor szeretne! Nem fogja hónapokra bevenni a rossz szokásokat, néhány hét, sőt lehet, hogy csak pár nap. Bizz őbenne!

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Pakolásról jut eszembe: káposztalevél! Huh ,valahol ez is megvan az arhivban, meg Kriszi ha jár erre, azt hiszem,ő már használta. De valami olyan rémlik, addig jó mig büdös utána kell cserélni. ezt is dunsztolásra kell a melltartóba. (amúgy meg részemről a csomó és a melltartó általában egymás elleni dolgok, azaz csomósan végképp utáltam a melltartókat)
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Adrienn,
ígérem, hogy nem "kampányolok" a szoptatás mellett. DE: ha az ember egészségesen lusta, szereti a gyerekekkel tölteni az időt, akkor mégiscsak több marad (mármint idő), ha nem kell a cumi-, üveg -fertőtlenítés, vízforralás, hűtés, stb. dolgokkal az időt tölteni, ami a napi 5-6x-i tápszerkészítéssel jár. Ha most kitartó vagy a fejéssel és az ébresztgetéssel, sztem pár hét alatt megtérül a befektetés. Tudom, hogy macera és az ember a legkisebb ellenállás felé halad, de hosszú távon mégis ez a praktikusabb.
Mivel elég maximalista vagy, próbáld meg ezt egy teljesítendő célnak tekinteni, ami, ha sikerül, sokat lendít az önbizalmon, önértékelésen.
Én az elején kutyául szenvedtem a kétgyerekes léttől, mert mit tagadjam, Dóriban az első 3 hónapban nem sok öröm volt.
Akkor úgy döntöttem, hogy nem túlélni fogom ezt a ki tudja meddig tartó időszakot, hanem teljesítem, mint egy rám rótt feladatot. És, ahogy teltek a napok, mindig egyre büszkébb voltam magamra, hogy Zsófi, Dóri, férj nem szenved hiányt semmiben, a háztartás rendben, én meg tartom magam, mintha minden OK volna. Aztán elmúlt a rinyálós időszak, és tényleg tök jó lett. Mondjuk túl sok választásom nem volt, mert csak nem küldhettem vissza a gyereket a feladónak, de úgy is végigcsinálhattam volna, hogy közben mindenki szenved és issza a levét.
Volna egy kérdésem: ha Máté bealszik az etetés alatt, honnan gondolja az orvos, hogy a cumisüvegtől nem fog?
Talán nem ártana nézetni egy bilirubin-szintet, hátha magas, és azért aluszékony.
rjuli
 
 


Sziasztok!

Adrienn!
Te telefonáltál reggel? Na, jó, tízkor? Ha Te voltál, akkor a hölgyhöz kapcsolatalak, akinek már kissé régiek a szopis tapasztalatai, de most aktívan frissíti. Minden infót megkaptál, amit szerettél volna?

Számomra a különbség a 2 mellszívó között az volt, hogy a Harmonyval reflexxel és anélkül is 100ml tejet tudtam fejni teli ciciből, míg az Aventtel reflexxel 150-et, anélkül 10-20 ml-t.
De a Harmonynak van babaszopi utánzó reflexcsalogató mozgása, az aventnek pedig babaínyhatású tejöbölmasszírozója. Most légy okos, ha tudsz... Szerintem a sógornőd, ha addig nem lesz még valamilyen mellszívód vigye el mindkét fajtát kölcsönzésre, és a amelyik bejön, azt tartsd meg. Pl.

Referenciasztori:
cicifüggőfajta gyermek (mint a mieink PIldi Kép), 15 hónapos, mint a mieink, mostmár mindenfélét eszik szopi mellett, mint a mieink és nincs HÉT kiló, NEM ÚGY mint a mieink. Jár, pakol, játszik, vigyorog. Semmi baja. Pedig az orvos sosem akarta beadni neki az oltásokat, amíg ki nem vizsgálják. Anyuka csak emiatt hordta a dedet mindenhova, ő maga meg volt róla győződve, hogy semmi baj. Tényleg semmi baj! KépKépKép

NO PANIC!!!
KépKépKép

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Snoopy, nagyon köszönöm. És az infokat is, jó hogy megírtad, pont erre voltam kíváncsi.
Az a szomorú, hogy egyelőre senkit sem találtam, aki kikölcsönözné nekem. Kép
Én meg nem tudok elmenni, nem tenném ki Mátét ekkora útnak, de itthon se hagynám olyan sok órára, hisz néha három-négy órát bír ki, néha viszont csak egyet.
Ezzel együtt lehet, hogy ma valahogy megoldom. Még nem tudom hogy, de valahogy meg kell, mert kezd riasztó lenni...

Ahogy leírtad a különbséget, azt gondolom, nekem mindkettőre lenne szükségem, a reflexcsalogatóssal kéne kezdeni, a babaínyhatásúval folytatni. Vicces lenne, de az eredmény a lényeg. Ha Pesten laknék, komolyan kibérelném mindkettőt egy hétre, legalább míg a bal mell problémája megoldódik. Az az igazság, hogy sajnos kezdek nagyon pánikba esni, mert nem múlik a csomó, egyre nagyobb, feszül és viszket (meg fáj úgy rendesen is), és nem csak fejésre nem jön belőle semmi, de már a babának se (ez alól a ma reggel kivétel volt). Ez a mellem (a bal) már az első gyereknél is rendszeresen pánikba ejtett, de akkor olyan kevés tejem volt, hogy ennyire riasztóvá sose vált a probléma. Tegnap este annyira megijedtem (szerintem nem ok nélkül), hogy jeget tettem rá. Kép Ez a legagresszívebb dolog, és nem épp tejtermelés barát, de már nagyon fájt és ijesztő volt. Meg hát úgyis annyi a tejem egyelőre, amennyi pillanatnyilag nem kell. A jobból simán tudok kézzel fejni, de a bal csak nől. És ez rémisztő.

Juli, a gyerekorvos dilettantizmusához nem fér kétség. A sajátunk nem mondott volna ilyet.

A hozzáállásod (hogy megoldandó feladat) nekem is kezd hasonló lenni. De egyelőre nem csinálom túl jól. Kép Nagyon nehezen viselem, hogy nem vagyok fitt, mint máskor.
A bilirubin-szint mit jelent, mit okoz (aluszékonyságon kívül), ha magas?

Ildi, köszi a tanácsokat, remélem, pár hét múlva én is tudom majd - legalább az eszemmel -, hogy ez csak pár nap volt. Kép

Ja, egy kérdésre nem válaszoltam anno: sárgasága nem volt Máténak. Semennyi. Persze, ettől most még lehet.

Juli, ha már szombat óta nem volt kaki (de pisi bőven), az még mindig rendben van? És ilenkor gyűlik, gyűlik, és nehezen jön ki? Tegnap nagyon szenvedett, próbálkoztam többször is hőmérővel, de semmi nem jött?
Szerencsére ő aztán ezt is megoldotta egy kis alvással. Kép De kaki még mindig nincs, nem tudom, mi lesz ebből. Ilyet se láttam még.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


felülről a 3. sorban ? helyett .

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn!

A DM-ekben is kapható AVENT ISIS, ha jól láttam.
Nincs a környéken egy fél év körüli baba? Biztos kiszívná a csomót egykettőre.Kép

Bóbita
bobita
 
 


Bóbita, ugyanez jutott eszembe tegnap! Kép A barátnőm lánya tuti, hogy másodpercek alatt végezne vele. És jól is jönne neki. De két dolog van. Egyik, hogy csak pénteken jönnek haza. A másik, hogy mikor kb két hónapja véletlen megkérdeztem a barátnőmet, hogy ilyen esetben ő kölcsönadná-e a lányát egy szoptatásra, azt mondta, hogy nem lenne képes rá. Igaz, az elvi kérdés volt, nem konkrétan hogy nekem. De ezek után már nem kérdezném meg, hogy nekem kölcsönadná-e.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn,
pisi-kaki ügyben sem vagyok képzett, csak, amiket itt olvastam. Ha kap vizet pluszban, akkor azt pisili ki, de, ha csak anyatejet kap, akkor csak akkor bír sokat pisilni, ha be is megy elég. Szakirodalom szerint az 5-6 nap belefér. Ha nagyon tekereg a hasa, kipróbálhatsz gyerekeknek való glicerines kúpot. Bedugod, kicsit összeszorítva tartod a farpofákat, visszacsomagolod a babát, és, ha van ott bent valami, akkor az pár perc múlva tuti kijön.
A bilirubin -szint sárgaság esetén emelkedett, de ki tudja, lehet, hogy annyira nem sárga, és mégis magasabb az érték és azért aluszékony.
rjuli
 
 


Adrienn!
Mi a Brendonban vettük az Avent Isist.Van a környéken?Esetleg rokonnal hozatni?
Én is úgy tudom mint Rjuli,sárgaság esetén bilirubin magas,jó lenne megnézetni,de legalábbis dokinak jelezni a gyanút.
Kitartás!
Nem rossz ötlet a nagyobb gyerkőc.Védőnő nem tud 'kölcsön' egyet.Kép
E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Nem kérhetek kölcsön nagyobb babát, míg antibio-t szedek. Kép Pedig jó lenne.
Kecskeméten próbáltam kölcsönözni Avent Isist. Bementem a kölcsönzőbe, és mondtam, mit szeretnék. Meglepetés ért. Egy kézi fejőt mutattak. Én elektromosnak hittem, a boltban meg kézit akartak adni. De nem ám kölcsönbe... CSak venni lehet. És tényleg 15.000. Elég brutális ára van. Valahogy ki kéne próbálnom, mielőtt ennyit kiadok rá. Nagyon idegesít a gondolat, hogy megveszem ennyiért, és nem jön be... Szóval még gondolkozom rajta.

Juli, vizet adunk neki pluszban, de csak pár "kortyot". Olyan babakortyot. Akkor lehet, hogy csak ezért van pisi?
Olyan jó lenne, ha a mérleg megbízható lenne. Akkor tudnám, hányadán állunk.
Mondjuk az jelent valamit, hogy Máté kinőtte az első adag ruháját. Meg a kis kosarat is végigéri már. A ráncai eltűntek. És jól érzi magát.

És mi van akkor, ha több mint 5-6 nap telik el széklet nélkül? De közben a baba gyarapodik és jól érzi magát, eltekintve némi esti hasfájástól...

Nagyon várom már, hogy a gyerekorvos hazajöjjön. Többé nem fogok uborkaszezonra szülést tervezni.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn, most már jól meg vagyunk kavarva. Kicsit úgy érzem, mikor fáradtabb vagy, akkor minden baj van a kicsivel is, mikor kicsit pihentebb, akkor már te se látod olyan sötétnek a dolgot. Ez igy van rendjén!
Azt irod szépen nő, gyarapodik, jól érzi magát. Akkor szerintem te se stresszeld magad az ő alvási és evési szokásain, engedd, hogy ő irányitson, és próbálj csak szimplán örülni neki!
Nálunk kb 8 napos nem kakilás volt a csúcs, kb egy -két nappal előtte kezdett nyűgi lenni vele a gyerek. De akkor nem csak este, hanem egész nap. Az esti nyűgösség oka lehet a pocak ,de sokszor egyszerűen a fáradtság az oka. (egész napos sok inger stbstb)
Ha pisi bőven van, akkor elő az alapelvet: csak az tud kijönni, ami be is ment!!! Ha nem szopizna magának eleget, akkor nem is tudna pisilni!

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Adrienn!
Ja a gyógyszer,elkerülte a figyelmemet.Kép
Kézi?Olyan hát!.KépNékünk is olyan van.Erősödik az ember keze izma.Kép
Én nem bíztam a motorosban,így tényleg biztosan én irányitok.
Aranyos ez a szülés-tervezés-elszólás!Kép
Úgy tűnik jobb a hangulatod.?E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Szia Adrienn,
nálunk a 12 napos'nem kakilás' volt a csúcs, az orvos szerint a 14 is belefért volna még. Úgyhogy nyugiiii! Kipróbáltad a túró pakolást?
Barnus
barnus
 
 


Vettem Avent Isist. Használtam is. Fél óra alatt ilyen változást! Kép Rögtön más színben kezdtem látni a világot.
Köszönöm a javaslatot.
Így most azon se aggódom, hogy éhezne Máté. Csak szólna...
Remélem, elindultunk kifelé a gödörből.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Hurrá! Ennek őszintén örülök! Csak igy tovább!
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!
Pici babáink ugye elfogadnának egy kis vizecskét ebben a nagy melegben, ha esetleg mégsem lenne nekik elég az anyatejci és szomjasak maradnak? Kislányomat cici után kínálgatom vizecskével, úgy félek, hogy megárt neki ez a nagy meleg és nem iszik eleget, de nem fogadja el! Nem veszem észre, hogy többször kéne szopit, mint mikor még nem volt ilyen meleg. Ne aggódjak, okosak a babák?
Üdv
Kata
mkata
 
 


Adrienn!
Szuper!KépHogyhogy nem kölcsönzés?
Különben meg nem lényeg,csak az,hogy haladnak a dolgok előre!E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Kata, Ancsi lányom tavalyi nyáron volt pici, tavaly már májusban kánikula volt. Ő meg szépen 3 óránként (kb) evett. És nem kért súrűbben. Azért gondolj bele, az az evés az azért folyadék, simán lehet, hogy elég neki, Meg van olyan baba, akinek nem elég, és sűrűbben szeretne inni. Ha kinálod cicivel és nem kéri, akkor nyugodt lehetsz, hogy nem szomjas. Meg ah alszik, játszik, jókedvű stb. Ha szomjas lenne, jelezné.
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Adrienn,
na ugye, hogy ugyeKép
rjuli
 
 


Biztosan jelez a gyerkőc! De néha nehéz megállapítani,hogy mért sír a poronty ,így én időnként megkínálom vízzel a nap folyamán.Szopival is.Sokszor elfogadja,és a szopit nem.Talán mert melegítjük egymást,a víz meg'hideg'.KépVan ilyen.Kép

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Szilde, azért nem kölcsönzés, mert nem tudtam érte menni Pestre. Meg ha érte megyünk, aztán visszavisszük, az két út, össz 8-10 ezer ft + a kölcsönzési díj. Ha megveszem, az 15.000, és enyém a cucc. Ha Pesten lennénk, vagy szokásos gyakorisággal járna a férjem Pestre, külcsönöztük volna. De pont nem jár mostanában arra. (Aminek egyébként örülök.)

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Off.Adrienn!
Nem tudom férjed mivel foglalkozik,de vannak ilyen munkák ami ezzel jár.Tudnék mesélni,mikor fiatal házasként csak hétvégeken találkoztunkKép
Most már jó ideje itthon van egyhuzamban,és a baba 1-2 hós koráig is.Tudom értékelni.Kép
Bár röhej,hogy még az apás szülés alatt is,pont sürgős hívása volt még sürgősebb munkára!Mondta nekik,hogy épp most szülünk.A kórházi személyzetet abajgatta konektor után mert, a laptop aksija lemerült.Nehéz ügy,de nekem is óriási szükségem volt a drágámra.
Bocsi lányok,ez kikívánkozott.
On.E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Sziasztok!

Adrienn, ez nagyon jó, örülök!Kép

Bóbita
bobita
 
 


Sziasztok,

SnoopyKép
az ISIS tölcsérébe való szilikon bigyó a tejöböl masszírozó? Az tökéletesen illik a Medala Mini Ekectric mellszívóra is. Én így kombináltam a kettőt. Így szuperkényelmes a fejés.

Mariann
tmarianna
 
 


Váhuuu ez utóbbi nagyon klasszul hangzik, komolyan szinte kedvem támadt fejni és kipróbálni! (pláne, hogy Ancsi ma mással volt elfoglalva, és alig szopizott, és szépen megteltek a cicik) (nekem pont eza medela mini elektric fedőnevű akármim van)
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi! Már 1000 éve akartam írni. Olvastam egy másik topicban, hogy jöttek a gyerekek, diplomák, stb. És minden elismerésem! Persze nekem is van 4 gyerkőcöm, diplomám, meg sok mindent kipróbáltam abból, amit írsz, de annál inkább. Nem tudom , hogy csináltad, mivel foglalkoztok, ki segített, de ez mindegy is, így is -úgyis nagy dolgot nyomtatok le eddig. ehhez további jó egészséget, erős ideg rendszert, és sok örömet kívánok! Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Mariann!

Igen!!!! Azaz! Ez egy hasznos info!
Akkor mindenkinek ajánlom, akinek Medelája van és tejöböl masszírozásra van szüksége, hogy szerezzen be Avent szilkon betétet (hasonló a háromfunkciós kagyló belső része, csak kicsit nagyobb, esetleg azt is meg lehet próbálni), sajnos ezt egyelőre úgy tűnik, hogy a Pro-Mama Kft-nél lehet. (Ők az importőrök és azt mondtáklegutóbb, hogy alkatrészt csak tőlük lehet venni) Kép

Kata!
Egy szabadon választó ded biztosan nem szomjazik.
Nekem tavaly nyáron a víz sztrájkkezdeménytörésre jött be.

Adrienn!
Ez teljesen jól hangzik! Használd egészséggel! Kép

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


sziasztok!

Érdeklődnék, ismeri-e valaki ezt a rendszert használatban?

Medela Szoptatási készlet (SNS)
Ez a szenzációs rendszer a tej nélkül, illetve kevés tejjel rendelkező anyák részére igazi szoptatási élményt nyújt.
Kiválóan alkalmas a tejképződés megindításához, és a tej mennyiségének növeléséhez.

A kérdésem oka az, hogy a lányom nem fogadja el a cumisüveget, de lefejt tejem lenne. Este emiatt nagyon nyűgös, mire összeeszik annyit, hogy aludni is tud.
Várom a tanácsokat!

Zsuzsa
zerko
 
 


Claire, köszi! Idegrendszer, na igen, azt hiszem az a legfontosabb, az van néha romokban!Kép Én is olvasgatlak itt-ott, szóval kezdek képbe kerülni veletek, ti is benne vagytok rendesen a menetben!Kép Kivánom viszont mindezeket nektek is!

Zerko:szerintem ird be a keresőbe, hogy szoptanit, és keress rá, biztos lesz itt a babanet-társalgóban az arhivumban róla.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Zsuzsa!

Nem használtam az SNS-t személyesen, de mivel nálunk beszerezhető, ezért igyekeztem minél többet megtudni róla.

Mire vagy kiváncsi?
Biztos, hogy a dedednek szüksége van pótlásra (még ha anyatej is)esténként?

Jó szopit!
Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Sziasztok!

Van egy kis gondomKép
Egy hete megerkezett hozzank a masodik gyerkoc, egy sarga es lusta fiucska szemelyeben. Aki a bal mellembol egyszeruen nem tud szopni. Vagyis mar bekapni sem tudja, egyszeruen nem "harap ra", akarmilyen pozt probalok, szetlapitani mellbimbot, stb.. a masikkal nincs gondunk, fogjuk ra.
Most igy ezt fejem es hasznalom az Avent tejgyujto-kagylojat /aldassek a neve, aki kitalalta, egy szopi alatt 30-40g minden erofeszites nelkul lejon bele/, igy egyre jobban kiemelkedik a bimbo /bar megjegyzem a most ketevesem gond nelkul szopott, sot, en nem latok kulonbseget a ket mell kozott sem/.

Szoval a kerdes: szerintetek van-e esely arra, hogy ha a ded egy kicsit megerosodik, "oregebb" lesz, kisargulKép, kepes lesz normalisan szopni? Meg tud tanulni ilyenkor is? Mert ez igy igen macera, a kezi Medelatol lassan inhuvelygyulladasom lesz. Nem ilyen gyakori hasznalatra terveztek, gyanitom. Mert ha nincs esely a javulasra, inkabb beruhazok egy gepire.

Adrienn,
ugy latszik, a Matek mar csak ilyen pasikKép En is kuzdok rendesen, egyutterzek Veled.

-Afonya
afonya
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?