Új privát üzeneted érkezett!

Hello!
Olyan jó, hogy találtam egy ilyen fórumot! Remélem kapok én is egy két bíztató szót! 28 éves vagyok és lassan egy éve próbálkozunk az első babával, de nem jön össze. Az 1 év az már gáz? Aggódjak? Amúgy nem görcsölök rajta, csak néha pityergek. A gyertyaállást én is próbáltam de csak késleltette a kifolyást. mi az, hogy kicsi a méh, az enyém 3,5 cm - az kicsi? Köszi ha válaszol valki!
rózsalány
 
 


Hali!
Tegnap este a popsim alá tettem vagy 3 nagyméretű párnát és akció után is így próbáltam elaludni. Nagyon kényelmetlen volt, megmozdulni sem mertem, nehogy egy kis rész is kárbavesszen. A férjem lassan lükének néz, de én ha olvasok valami új dolgot a babaproject terén, azt szeretem gyorsan kipróbálni. Nem tudom most lesz-e ennek eredménye. Ki próbálta már valaki a PG/53 termékenységvizsgáló tesztet? Ez hány darabból áll?
reaand
 
 


Szia!
Olvastam fent, hogy még csak pár hónapja próbálkoztok a babával.Én is 28 vagyok és kicsit be vagyok már gazolva, hogy elkéstem. Állítólag soxor nem is elég ha 2 naponta van szex. Mi már lassan 1 éve reménykedünk, de abszolút semmi. Egyik ismerősöm is így volt mint én és az ő orvosa megnézte, hogy mikor van peteérése és akkor kapott egy szurit és akkor terhes is lett. Ez a PG/53 is valami hasonló otthoni módszer? vagy ez terhességi teszt?
rózsalány
 
 

 
 

Szia Rózsalány.

Itt hallottam erről a tesztről. Ez egy temékenységi tesz, ami a nyálból mutatja ki a termékeny napokat.
reaand
 
 


Fúú az nekem kell! Jövő héten megyek dokihoz majd megkérdezem tőle, hogy mi ennek a módja, ha addig nem kapsz infót akkor majd én fölteszem ide. Azt olvastam, hogy a 6 - 9 hónap a normális egy egsészgéges párnál amíg bekövetkezik a foganás. Ti a 2 hónapotokkal még nagyon az elején jártok.
rózsalány
 
 


Lányok!
PG/53 a nyálból, illetve a hüvelyváladékból mutitja ki a termékeny napokat... Tul.képpen egy kis mikroszkóp, rá kell kenni az "anyagot" és ha kikristályosodik, akkor az termékeny nap.... Nekem a hőmérőzés és az UH-k alapján volt tüszőrepim, de ez a szerkezet sosem jelezte... De hátha, hallottam már, hogy valakinek ezzel jött össze!!! Ez kb 2ezer körül van a patikában. Van még egy teszt, ami az LH hormon alapján mutatja a termékeny napokat, nem tom hogy hívják, de 5 db-os csomagban árulják és a pisiből mutitja ki...ugyanazt. (Elég drága!!!) Ezt is patikában lehet kapni.
Rózsalány! Nem késtél le semmiről! Ez butaság, hogy nem elég a sex.... Soxor jobb, ha kimarad több nap!!! (Kis spermácskák fittebbekKép)
törpepe
 
 


Rózsalány! Mi 3,5cm? Több dimenziós a méh... De ha nem mondták eddig, hogy nem kicsi, akkor bizti nem az! Nekem mondtákKép
Ha úgy gondolod, és egy év rendszeres sex mellett sem jött össze a babóca, akkor én azt tanácsolom érdemes lenne felkeresnetek egy meddőséggel foglalkozó nőgyógyászt! Megcsinálnátok a kivizsgálásokat pikk-pakk, és ha semmi gond- mert miért lenne - mehet a menet tovább!!!

Törpepe
törpepe
 
 


Szilvi,
a világért se sértődj meg, főleg a párod ne, de nem lehet, hogy a kamionon való rázkódás sokat árt az "anyagnak"? Hallottam ilyet buszsofőrökről. Végülis a fiatok már 4,5 éves, ez azt jelenti, hogy a több, mint 5 év alatt, ami azóta eltelt, sok minden történhetett. A férfiak vizsgálata sokkal egyszerűbb minden szempontból, csak rávenni őket nehezebb.Kép
rjuli
 
 


Itt Rózsalány.
Volt egy cisztám és azt ultrahanggal nézte meg a doki és akkor olvatsam a leleten, hogy a méh 3,5 cm - a ciszta meg 5cm volt... Köszi a bíztatást mi is ki akarjuk magunkat vizsgáltatni, de előbb a páromat tenném ki a "tortúrának" aztán ha ő OK akkor én jövök. Azt meg tudja nekem valaki mondani, hogy van e összefüggés a ciklus rendzsteressége és a fogamzóképesség között? Úgy értem, hogy ha rendszeres, normális a cilusom akkor az feltételezi, hogy egészséges vagyok termékenységileg?
rózsalány
 
 


Rózsalány!
Ha normális és rendszeres a ciklusod, az már jó! De: számos kis bibi lehet, amitől mégsem jön össze....
Nekem teljesen normális a ciklusom, a hormonjaim is okésak, van tüszőérésem, átjárhatók a petevezetékeim...
Ám a páromnak igen kevés kiskatonája van...Pedig 15 évvel ezelőtt teherbeejtett egy lányt!!!!
Ezért nem jött össze eddig!!!
De ez nem tortúra ám!!
törpepe
 
 


Visszaolvastam egy kicsit, látom új tagokkal bővült a topic, sziasztok csajok és ne maradjatok sokáig!

Reaand, ne aggódj, a két hónap nagyon rövid idő, lehet, hogy a gólyák még nem kaptak értesítést a jelentkezésetekről Kép

B
baree
 
 


Baree! köszi az üdvözlést, remélem tényleg nem maradok sokáig és ti sem! Engem miért nem bíztat senki, hogy az 1 év még nem olyan nagy idő??? Azért mert igenis az már gáz. Msotmár szerencsér eolyan stádiumban vagyok, hogy nem parázok ezen folyton. Te mióta próbálkozol? Voltál már valamilyen vizsgálaton, esetleg a párpddal? Engem az érdekelne, hogy hogy megy egy ilyen vizsg? Hormonszintet meg petevezetéket néznek? És ha átjárható a vezeték akkor is belepiszkálnak, vagy csak ha gond van? Van egy cisztám - múlóban, remélem - az sokat számít? Az orvosom szerint nem. Ha valaki tud válaszokat azt megköszönném!
rózsalány
 
 


Rózsalány!
Nálad hormonvizsgálat(vérszívás), a ciklus meghatározott napjain.
Ugye kismedencei UH, illetve hüvelyen keresztül is.
Átjárhatósági vizsgálat: több féle van... Van egy UH-s, az a legegyszerűbb (azt nem ismerem), de állítólag nem is olyan megbízható. Van a HSG: hüvelyen keresztül egy katétert rögzítenek a méhszájadra, aztán a katéteren keresztül kontrasztanyaggal "feltöltenek" és röntgenen keresztül nézik, hogy milyen a méhüregeg, átjárható-e a petevezetéked stb.
Aztán vannak komolyabb beavatkozások, de azok már műtéti dolgok, azokkal tuti nem kell foglalkoznod!
Apának:"anyagleadás" (általában a helyszínen kell produkálni, de Te is mehetsz vele, ha egyedül nem megy) Nézik a mennyiséget, a minőséget, bacikat...
Ennyi...
Van még egy un. terminált együttlét: dokibácsi megmondja, hogy mikor kell pontosan együtt lennetek a pároddal, utána megmondja, mikor kell hozzá visszamenni és megnézi, hogy "nem ölöd-e meg" a kiskatonákat!
Cisztához hál istennek nem értek!
törpepe
 
 


Baree!
Szia! Hol tartotok?
törpepe
 
 


Kedves Törpepe!
Köszönöm a hasznos infokat! Azt hittem, hogy ennél sokkal több a macera. Egy év után nekem is illene ilyen tályékozottnak lenni. Azt még megkérdezhetem, hogy mennyi ideig kell várni az eredményekre? Azonnal megvan vagy majd postázzák a végerdményt? Előre is köszi
rózsalány
 
 


Rózsalány!
Ez attól függgggg....
Hormonvizsgálat:vérszívás után elvileg még aznap megvan az eredmény, de kérdés, hogy az "intézmény", ahova mész mennyi idő alatt csinálja meg.
HSG:Azzzon nyomban kiderül, hogy mi a helyzet
Kiskatona vizsgálat:ez megint intézmény függő... De úgy hallottam, hogy a spermabankban gyorsan (1 héten belül) megvan az eredmény!
Személyes tapasztalat: minimum 2 ciklus kell...
1 a hormonvizsgálatokhoz
1 a HSG-hez
Apa meg bármikor mehet!KépKép
Pussz (Ha van valami, csak kérdezz...Hátha tudom a választKépKép)
törpepe
 
 


Nagyon Aranyos vagy Törpepe! Félek, hogy nem lesz egyszerű a dolog, mert itt vidéken a kórház elég ritka, nekünk pl a legközelebbihez is 30 km-t kell utazni és ott szentem nem is csinálnak ilyen vizsgálatot. Szóval irány Pécs ami 200 km. A kérdezési lehetőséggel biztos, hogy élni fogok és előre is köszi! Bizakodunk. Sok sikert mindenkinek!!!
rózsalány
 
 


Rózsalány!
Lehetetlen nincs, ugyeKép

Nagyon szorítok Nektek!
De aztán tessék beszámolni!!!

Pusssz
törpepe
 
 


Szia Nyetus!
Én ezen a fórumon még új vagyok, bár már régóta olvasgatlak Benneteket. Azért ragadott meg a leveled, mert nálunk is a kistesó nem-jövetele okoz gondot. 20 hónapja próbálkozunk eredménytelenül, ami lehet, hogy nem tűnik soknak, de engem kezd felőrölni.
Tudsz abban segíteni, hogy Ti esetleg milyen alternatív módszereket ismertetek meg? Én még semmiféle gyógyszert nem szedtem, a PG53, a Babymark mutatja a peteérést és uh-nis látták a domináns tüszőt és mégsincs semmi. A férjem is ok, ma vizsgálták meg reggel.
Üdv
Tigris
tigris
 
 


Sziasztok,
Üdv minden újnak!Most már elmerem mondani,hogy úgy néz ki összejött a kistesó,bár még csak a petezsák látszik.
Okulásul minenkinek és Tigris neked is:
Első babánk 3 hónap allatt összejött.Módszer 10-20 napi akció.
Kistesónál pg 53 és egyéb tesztek nálam nem váltak be egyáltalán.Figyeltem magam mikor lehet pé saccra.Általában hosszú ciklusaim voltak így megpróbáltam a cickafark teát amit a ciklus első 14 napjában ittam 2 cikluson keresztül és ez bejött.28-30 napos lett a következő 2 ciklusom.Ezenkívül elkezdtem folsavat szedni.Ettől először elcsodálkoztam,hogy milyen erősek lettek a körmeim,aztán meg azon, hogy már nem jött meg...A gyogyi abbahagyása utáni 8. ciklus volt a befutó,úgy,hogy nem néztem magam egyáltalán,nem gyertyaállásoztam,egyszerűen nem is foglalkoztam az egésszel.És nagy meglepi volt,hogy pont most sikerült.Most már tudom,hogy amikor az agyadat ki tudod kapcsolni és nem e körül forog minden akkor jön össze leginkább!
Ne görcsöljetek(könnyű mondani) és előbb utóbb összejön mindenkinek!
Az én receptem tehát:cickafark,folsav és no stressz!
pusza mindenkinek és kitartás!
nyetus76
 
 


Nyetus!
Szívből gratulálok!KépKépKép
törpepe
 
 


Nyetus76!

Örülök, hogy összejött. Sok örömteli pillanatot kívánok.
reaand
 
 


Nyetus!Kép

Gratulálok!!!!KépKépKépKépKép
Azt hiszem, a no stressz és nem odafigyelés a tuti receptKép, mert ez nekem még nem megy...Kép
Én már egy éve szedem a folsavat és más csoda dolgot, de ezek még nem segítettekKép
Talán egyszer eljön nálunk is az az idő, amikor nem ezen jár állandóan az eszem!Kép Remélem!!!Kép

Vigyázz magadra, és nagyon boldog babavárást kívánok!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Nyetus!
Gratulálok Nektek és köszönöm a választ!
Boldog babavárást kívánok!
Zita, az agy kikapcsolása még sajnos nekem sem sikerült, de hétfőn megyek egy kineziológushoz, talán ő ad új impulzusokat.
És a nyaralás...
tigris
 
 


Sziasztok!

10-én reggel megjött. Kép
Elötte még kipróbáltam a gyertyaállást, de csak késleltette a kifolyást. Kép
Mi a fenét csináljak, olyan letört vagyok. A doki szerint ne aggódjak, nemsoká újra (19-24 között) próbálkozhatunk.
Ráadásul a vizsgálat során kiderült, hogy nekem egyszerre 2 petesejt szabadul ki, tehát ha újra teherbe esem nagyon valószínű, hogy ikrek lennének.

puszmusz: Szilvi
szuszi74
 
 


Sziasztok!

Nyetus!! GRATULA!!!!!!!KépKépKép
Zitus Neked is nagyon szorítok!!
Különben ebben az agy-kikapcsolásban biztos van valami, mert nekünk is februárban jött össze, amikor egyáltalán nem azzal foglalkoztunk, hogy lesz-e baba, hanem autó után szaladgáltunk. Mármint hogy vásárolni szándékoztunk Kép. Aztán február 13-án pénteken végre hazahoztuk a kis drágát és szerintem az azt követö 1-2 napban fogant meg a babucink! Kép De akkor teljes erövel az autóba voltunk szerelmesek Kép, tényleg nem a babán görcsöltünk. (Mint elötte majd 1 évig!)

Puszi mindenkinek, megy a drukk!!

Marica (ma pont 23 hetes! Kép )
marica69
 
 


Törpepe,

Gyakorlatilag tavaly október óta, hivatalosan khm... a decemberi esküvő után Kép
Túl vagyok a hőmérőzésen (nem volt türelmem hozzá), a Babymarkon (egyszercsak eltűnt a csíkom, ahelyett, hogy erősödött volna) és a Billings módszeren.

Most a természetben és a véletlenekben bízunk.
(És persze megpróbálunk neeeeem a babára gondolni)

B
baree
 
 


Sziasztok!

Csütörtökön kellett volna megjönnie, de még nem jött meg a mensim. Szombaton reggel csináltam egy terhességi tesztet, és egy nagyon halovány 2. csík megjelent. Nem erem elhinni, hogy talán összejött. Lehet, mivel félálomban voltam és nagyon szerettem volna 2 csíkot látni azért látam azt. 11 körül még egyszer megnéztem a reggeli tesztemet, és a haloványka csíkocska még látható volt. Nem erősödhet a csík használat után 3-4 órával???? A melleim kezdenek nagyobbodni és érzékenyek egy kicsit. Majd szerda reggel csinálok még egy tesztet. Megírom mi újság.
reaand
 
 


Baree!
Hát akkor ti még "nagyon kezdők" vagytok!! Akkor itt még a természet és a véletlen segítségével bármi lehet, ez még olyan, de olyan kis idő!!!Kép

Reaand!
Húú de izgi! (Én úgy hallottam, hogy a csík erősödhet....) De a halvány csík is csík! Kíváncsian várom a holnapi tesztet! Szorítok!!

Törpepe
törpepe
 
 


Szilvi!
Próbálj a feneked alá egy párnát rakni (felpolcolni), hogy tuti valamennyi bennt maradjon!

Törpepe
törpepe
 
 


Törpepe!

Kicsit szomorú vagyok, mert most amikor hazajöttem a munkahelyemről csináltam egy tesztet. Ez du. 4 után volt. Az eredmény szintén egy nagyon halvány 2. csíkocska. Abban reménykedek, hogy az a teszt, amit reggel csinálok erősebb csíkokat mutat majd. A párom is látta a csíkokat, neki is megmutattam, nehogy az én szemem káprázzon ennyire. A popsi alá tett párna szerintem is hatásos, én próbáltam úgy akciózni a párommal és úgy maradni 1-2 órát. Csak reggel keltem fel. Sokkal kevesebb katona akart a másik irányba (kifelé) szökni. Majd reggel megírom, mi lett a teszt 2. csíkjával. Erősödik, vagy gyengül. Elvileg lefekvéstől reggelig nem pisilek, így hátha erősebb lesz a csík.
reaand
 
 


Egy kérdésem azonban van. Mikor (hány hetesen) érdemes először dokihoz menni?
reaand
 
 


Törpepe!

Megcsináltam ma reggel a Medi-Lab-bal a tesztet, és megvan mind a két csíkom. Nagyon örülök neki.
reaand
 
 


Reaand!

Nagy-nagy gratula!!!!!
De örülök!!!KépKépKépKépKépKépKép

Szerintem biztos, ami biztos menj el a dokihoz és nézze meg UH-n (hátha többen vannakKép), csináljanak egy vérvételt. Meg hátha mond egy-két okos dolgot...

Puszi

Törpepe
törpepe
 
 


Sziasztok!

Mi még csak a múlt hónapban kezdtünk el újra próbálkozni a párommal, már van egy két éves kisfiunk, most szeretnénk tesót neki.

Peti annak idején elsőre összejött, most a tesó úgy tűnik, nem lesz ilyen egyszerű. Akkor nagyon nyugodt időszakot éltünk, végeztük a munkánkat, de nem hajtottuk túl magunkat, előtte derült ki, hogy a páromnak nem kell elmenni katonának, stb., szóval Peti egy olyan helyzetben fogant meg, ami ideálisnak nevezhető.

Most azonban más a helyzet: én pár napja jöttem vissza dolgozni, amit nagyon nem akartam, de a pénz miatt muszáj legalább egy rövid időre, és nagyon megviselt a fiamtól való elválás, a férjem munkahely váltás előtt áll, Petire a nagyszülők vigyáznak, akik nálunk laknak, ráadásul a tesóm is, mert nála meg lakásfelújítás folyik, szóval rengetegen vagyunk.

Ebből az egészből csak azt akartam kihozni, hogy szerintem nagyon fontos minden egyéb praktika mellett, hogy hogyan folyik körülöttünk az élet.

Mindenesetre a cickafark teát én is ajánlom, tényleg nagyon hasznos. És szerintem a kétnaponkénti együttlét is fontos, és nem csak a ciklus közepén. És fő a nyugalom.Kép Mondom én, aki éppen idegi eredetű gyomorbántalmakkal küzd, és emiatt a párját is hanyagolja.Kép

Egyébként van ahol azt olvasom, hogy nem baj, ha az "anyag" kifolyik akció után, a spermiumok pontosan tudják, merre kell menni. Hát, azért én is fekve szoktam maradni...Kép

Reeand!
Én annak idején kb. öt hetesen mentem először, el is küldött ultrahangra, de még nem látszott semmi. Szóval nem kell sietni szerintem. Nagyon gratulálok!Kép

És mindenkinek minden jót kívánok!

Dió
szabotimi
 
 


Reeand KépKépKép !!!

Szia Dió! Manó nagyon cuki, csak vigyázzatok a telefonköltséggel Kép
A cickafark tea hogyan segíthet? Mikor kell inni és mennyit?

B
baree
 
 


Baree!

A cickafarktea beállítja a menstruációs ciklust, szabályos ciklusaid lesznek, amitől jobban behatárolható a termékeny időszak. Az első vérzésmentes naptól kb. a 14. napig kell inni, kétszer két decit, reggel-este. Nekem annak idején hajszál pontos 28 napos ciklusaim lettek, most is alkalmazom, de mivel Peti a múlt hónapban hagyta abba a szopit, így még egy kicsit ingadozik.

Dió
szabotimi
 
 


Dió!

Nagyon édes a kisfiad! Gratulálok! (Még jó, hogy nem a mobilra talált rá Kép)
A cickafarkot én minden nap iszom, az egész ciklus alatt... Ez gáz?

Törpepe
törpepe
 
 


Törpepe!

Szerintem nem gáz, régen én is így ittam, csak az interneten írják másképp.

Köszi lányok a gratulát a fiamhoz, imádom is nagyon, és most nagyon hiányzik, mert hétfő óta megint dolgozom, sajnos anyagilag nem állunk olyan jól, hogy a GYES-t bevállaljuk, és mivel szombaton volt két éves, hétfőn már kezdtem is. De ha minden jól megy, nem kell sokáig itt koptatnom a széket, arról nem is beszélve, hogy még a felhalmozott szabimat sem vettem ki.

Dió
szabotimi
 
 


Dió, Köszönöm Kép. Az én ciklusom mostanában jól viselkedik, valami más lehet a gond Kép
Irigykedem a sok szabidra, nekem már alig maradt Kép (így év közepére ...)

B
baree
 
 


Köszönöm nektek, hogy velem együtt örültök. Igazán még nem fogtam fel a dolgot. Ma mondtuk el a szüleimnek. Annyira izgatott voltam, hogy bőgve monmdtam el nekik, hogy ha minden jól megy, akkor márciusban nagyszülők lesznek. Nagyon örültek neki. Ez egy kicsivel jobb helyzet, mint arra várni, hogy mikor leszek terhes. De az őszintét megmondva nem lettem ezzel a 2 csíkkal nyugodtabb. A tesómnak (nővéremnek) volt 2 vetélése ( 5. és a 7. héten) nem tudni, hogy miért. Az orvosa a tesómékat elküldte Szegedre egy genetikai vizsgálatra, akkot majd minden kiderül. De ez csak szeptemberben lesz. Remélem, hogy ez nálam nem lesz. Addig meg aggódva örülök.
reaand
 
 


Sziasztok! Az első 2 gyerekemhez a recept: A fiam (3 hónap alattKép) hőmérőzés, gyertyaállás, és kész. A lányom (majdnem 2 év!!!): Bromocriptin, Clostylbegyt (magas volt a prolaktinszintem), hőmérőzés, PG53, gyertyaállás. Most úgy gondoljuk, jöhetne egy újabb kistesó, de a prolaktin már megint magas (Réka lányomat márciusban választottam el, de még van tejemKép). Még a hónapban megyek nőgyógyászhoz, szerintem kénytelen leszek megint hormonokat szedni, de mindenesetre a cickafarkot is elkezdem inni a következő ciklusban.
Ja, még valami! Tudom, könnyű mondani, de ne idegeskedjetek, a babák a nyugodt anyukákat szeretik! A lányom is államvizsga után pontosan 2 héttel fogant meg, ő tudta, hogy nem akar agyonstresszelt anyukát Kép!
Tünde

Tünde
tünde28
 
 


Reaand, ne gondolj semmi rosszra!! Ilyenkor pozitív gondolatok kellenek! Kép

Szia Tünde, gratulálok a két gyerkőchöz, mit is mondjak, csak így tovább... Kép

B
baree
 
 


Rózsalány! Merre vagy?
Régen nem hallottunk felőletek!
Túl vagytok már a vizsgálato(ko)n?

B
baree
 
 


Sziasztok!

Kevesen írogattok, mi van, mindenki nyaral?

Mi éppen a nagyon igyekszünk időszakban vagyunk, remélem lesz eredménye...

Reaand!
Próbálj meg sokat pihenni, biztosan nem lesz semmi baj!

Tünde!
Gratulálok a két gyerekhez! Az ember nem is gondolná, hogy ilyen nagy különbség lehet két gyermek fogantatása között. Én is úgy indultam neki a másodiknak, hogy Peti is pikk-pakk meglett, biztos nem lesz gond a másodikkal sem. Hát, ezek szerint nem biztos...

Dió
szabotimi
 
 


Szisztok!
Csatlakoznék hozzátok, mert nagyon jó dolgokat írtok!
27 éves vagyok, novemberben hagytam abba a foxit, azóta teljesen normálisak a ciklusaim (sajnos). 5 hónapja próbálkozunk, de sajnos eddig semmi eredmény.
A hőmérőzés nálam nem jött be, mert hiába volt ackió a hőm szerinti legjobb napokon, továbbra sincs baba.
Remélem mindenkinek minél elöbb összejön!
St

Kép
stella9
 
 


Azért ne ess kétségbe (tudom, könnyű mondani, én is azt hittem a fiamnál, hogy 1 akció = 1 gyerekKép), 5 hónap még nem a világ! A barátnőm szerint 1 évben általában 2 olyan időpont van, amikor egy nő teherbe eshet az asztrológia szerint. Én ebben nem nagyon hittem, de aztán kiszámolta, hogy nekem ez dec. és jún., anélkül, hogy tudta volna, hogy a fiam szeptemberi születésű (akkor még a lányom nem volt meg). Gondolom, a folytatás sejthető: Réka jún. 14-én fogant... Lehet, hogy ez csak véletlen, én alapállásban elég szkeptikus vagyok. Mindenesetre a 3. után megmondom...

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok,
Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat!Babócám 1cm-re nőtt és ver a szíve.kicsit nyugodtabb vagyok,hogy láttam uh-n.Mindenkinek kitartást és pocaklakókat kívánok!
pusza
nyetus76
 
 


Nyetus! Hát mit mondjak, szívből örülök Kép Kép Kép!
Tünde

Tünde
tünde28
 
 


Nyetus!
Gratulálok és kellemes babavárást kívánok! Aztért ne hagyj el minket és írd meg néha mi a helyzet veletek!

Tünde!
Erről az asztrológiás dologról még nem hallottam, de lehet benne valami, majd kiderül!
Tegnap vettem egy pg53-at. Ez nagyon jó móka és most legalább tudom mikor érdemes ezerrel próbálkozni.
Ez sem tuti recept, de ajánlom mindenkinek, mert egyszerű használni és 5 perc alatt bármikor meg lehet nézni, hogy éppen termékeny időszakban vagy-e.

Kép
stella9
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?