Új privát üzeneted érkezett!

Subesz!
Köszi a segítséget előre is.
A zseléhez véletlenűl hozzá tudok szólni.Az elsőt ugyanis azzal indították volna..Prepidil vagy ilyesmi a neve.Nos nekem abból nem lett gyerek.Semmilyen hatással nem volt.Két nap mulva adták az infúzióba kötött indítót.Na az volt a gyors görcsokozó.Igaz a gyerek nem tudott kijönni és császár lett a vége..Ugyanakkor volt akkor olyan is a korházba,akinek szépen hatott a zselé...És nem olyan drasztikus,tehát,ha neked sikerűl vele az majdnem olyan,mintha símán kezdődne..Mindenképpen érdemes kipróbálni..
Pusza és sok sikert,gondolok Rád.
Ibolya
ibolyka
 
 


Subesz! Az egy méhszáj lazító zselé, nekem az elsőt indították, de nem azzal, bár be volt ígérve. Aztán a 2. infúziba adott oxitocinra született. Egyébként fájás erősítésnek az ikreknél is kaptam infúziót, erős fájásokar csinált, de így gyors volt. Ha nem muszáj, minden ilyet érdemes elkerülni, de szerintem jobb infúzióval szülni, mint kivárni a császárt, én azt végső megoldásnak tekintettem.
Amikor amásodikat vártam, elég sokat olvastam a testvér kérdésről, és én a korkülönbségre azt szűrtem le, hogy nincs ideális korkülönbség. Mindegyiknek megvan az e lőnye is, a nehézsége is. Szerintem megvan mindenkinek az elképzelése arról, hogy neki mi volna jó, és miért, aztán alkalmazkodik ahhoz, ami van. Nem?
drukkolok, hogy meggondolja magát a pici, és kijöjjön minden piszkálás nélkül, mert azért az a legjobb! C
claire
 
 


Lányok köszi szépen a támogatást egyelőre semmi jele nincs, hogy ki akarna jönni magától a babci.
Marad a vasárnap 17 órai indítás.

Ha kijöttem a kórházból jelentkezem.
Puszi mindenkinek
Subesz
subesz
 
 

 
 

Kedves Hrabtimi!

Ha netán erre jársz üzenj, mert most jöttem rá, hogy mi egy kórteremben feküdtünk, és együtt babáztunk, és eszembe sem jutott az elérhetöségedet megkérdezni. Remélem jól vagytok, a kis Roland jó baba és egészséges.

Az Armand, egyáltalán nem olyan sírós baba mint a kórázban volt, egy szopi közbeiktatással kibirja az éjszakát.

Puszi (Hajni)

Lányok!

Igaz már rég jártam errefelé de akadt egyéb elfoglaltságom, 1 hete jöttünk haza a kórházból a babámmal. Ha valakinek van kérdése, szivesen válaszolok, bár ritkán jutok gépközelbe.

Üdv Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Szia Hajni


Ugye milyen kicsike a világ!
Amióta a babával hazamentetek biztos rengeteget nőtt már a kicsikéd és remélem kezdesz helyrejönni. Olyan gyorsan repül az idő és csak most kezdek eszmélni hogy már 2 hetesek a picikéink persze ti Armyval lépéselőnybe vagytok. Kép Kép
Mellesleg néhány kérdés: voltál már röntgenen, a picurnak elmúlt már teljesen a sárgasága? Mennyit nőtt a picikéd az elmúlt néhány napba?
A mi Rolink 3100 g-vel jött haza 12-n és most 3760g-nél jár. Ha jól tudom az első időszakban havi 0,5-1 kg a "normális". Ha gondolod felteszek egy képet a piciről mert az apja szinte minden nap fotózza.

Nos most egyenlőre ennyit remélem hamarosan újra hallok rólatok.

Puszi
Timi és Roli
hrabtimi
 
 


Szia Timi!

Én elég ritkán jutok géphez mert az apukáméknál tudok csak netezni, ezért keveset járok erre.

Szóval, az Armand 3930 g-al jött haza, most 4230 g. Igaz volt egy kis gondom a tejjel mert kezdett elapadni, de úgy néz ki, hogy sikerült helyrehozni a dolgot. Sajnos nem sokat fejtem a szopik után, ezért kevés termelödött újra és ez kevésnek bizonyult. Szerencsére már régen nem sárga.

Ti hogy vagytok, ezek szerint neked még mindíg döl a tej, hál istennek.

Üdv: Hajni, Armand

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Sziasztok!

Én, azaz mi is megvagyunk.
2004. 06. 14-én 16 órakor látta meg a napvilágot Máté Zalán, 3490 grammal és 54 centive..
Aztán még egy hetet bent kellett töltenünk, mert húgyúti fertőzése lett, amit antibiotikummal kellett kezelni.
De biztos van, aki emlékszik ránk. 13-ától 26-áig voltunk bent.
Sajna nálunk a lefejt tejet kell cumisüvegből adni. Van némi probléma a berendezésemmel és szegényke nem bír rendesen szopni.

Gratulálok a szülteknek és kitartás a szülésre váróknak.

Üdv:
Linamina
linamina
 
 


Sziasztok

Gratulálunk a most születetteknek!


Hajni!

A csípőszűrésen tapasztaltak után(millió váró kismama babával egyszerre berendelve)gondoltam felhívom a SOTE-t hogy bejelentkezzünk hasi UH-ra. Nos most ugye Jun30 van a kedves hölgy pedig az előjegyzésnél tájékoztatott hogy időpontot csak jul20-ra tud adni és még így is szerencsés vagyok. Következés képpen ha gondolod és be akarod tartani a 6 hetes előírást még most emeld fel a telefont és kérj időpontot Armandnak mert lehet hogy aztán már csak aug-ra tudnak bejegyezni.

Üdv Timi
hrabtimi
 
 


szia Timi,

koszi az infot, remelem minden rendben van a Rolival, bocsi de itt a hegyen angol a klaviatura igy nincsenek ekezetes betuk

puszi Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Lányok, aki még nem szült meg!

Jó, ha tudjátok, hogy a fiatalabb gyerekorvos (dr. K. É.) igencsak brutál szakon végzett. Azon a héten, amikor ügyeletes volt, 7 gyereket "rontott" el. Aztán a lehető legdurvább stílusban előadta a horrorverziót. Nekem még a tejem is elapadt egy időre. Aztán kiderült, hogy mégsem haldoklik a babám.

Szóval, ha ez a nő lesz, kössétek fel a gatyát és osszátok el kettővel a mondandóját.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Mit jelent az, hogy "rontott el"? Mi történt velük? Szerintem nálunk ő adta ki az enyéimet, de nem volt vele gondom. Igaz, viszonylag rendben voltak a dolgok, az is igaz, hogy szerintem neki már látni kellett volna és írni vmit a lányom szájpenészére. Ugyanis nekem már ott feltűntek a kis fehéres pöttyök, csak nem tudtam, hogy ez az. Nálunk a nagyoknak nem volt.
Lehet, hogy sokára kapsz időpontot a szűrésre, viszont nekünk ott elég flottul ment, és a fiatal dokinéni nagyon rendes volt.
Milyen tapasztalatotok volt a szülésznőkkel? C
claire
 
 


Gyerekorvossal kapcsolatban nem értelek teljesen Linamina. Elmagyarázod? Egyébként emlékeim szerint ő A gyerekorvos. Lehet, hogy néha helyettesítik, de alapállaptban vele kell számolnunk.

AKik most jártak arrafelé: Hogy hívják a szülésznőket? Mert az ambulancián meglepődve találkoztam azzal a lánnyal, akinél nagyon szívesen szültem volna. Ezek szerint voltak változások az eltelt egy évben.

Gratulálok a friss kismamáknak, minden jót a sok új jövevénynek.

sofka
sofka
 
 


Sziasztok!

Most azt mondták, hogy a két gyerekorvos hetente váltja egymást.

Azt jelenti a rontás, hogy voltak babák, akiket a szüléskor megsértett a szívógéppel, aztán tagadott, végül bevallotta. Két babának is volt véres hányása. Hogy a miénk hogyan lett beteg, az rejtély.

A főorvosnő Dr. Geréby Krisztina viszont nagyon kedves, udvarias és szakszerű volt. A fiatal dokinő meg csak találgatott, pontos információt nem tudott adni, csak rémisztgetett. Kiderült aztán, hogy a gyerekklinikán dolgozott a legdurvább esetekkel és nála egy tüsszentés is felér valami halálos kórral. Ezért mindig nagyon ráhozza a frászt az emberre. Ráadásul tiszteletben sem tartja az orvosi titoktartást és mindenki előtt olyan stílusban adja elő a mondandóját, mintha a hátsójából rángattak volna elő.

A szülésznők tulajdonképpen okésak. Amikor én szültem, akkor még ketten voltak bent a szülőszobán, így a Fehér Andrea szimultán 3 szülést vezetett le. Nagyon profi volt. A Magdika nevű egy kicsit gázos lehet, ha rossz napja van.
A többiekről csak jót hallottam.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Akkor én a főorvosnőt ismerem. Ez a szívógépes akció durván hangzik, de mivel én eddig mindig éjszaka szültem, ott sosem volt gyerekorvos. Most sem tervezem másként. Kép
sofka
 
 


Nálunk is a csecsemősök látták el a törpéket, de semmi gond nem volt. A fiamnak fel kellett vágni a nyelvféket, de azt azt hiszem a főorvosnő csinálta.
Én most Beniczky Évinél szültem, csak jót tudok róla mondani, de az osztályon többel összefutottam, szerintem elég rendesek és segítő készek voltak. Ja, és a vezető szülésznő, Gergelics Mariannhoz is nyugodtan lehet fordulni. Még olyan kérést sem utasítottak vissza, hogy hideg a kaja, meg szeretném melegíteni, pedig mikro csak a nővér szobában volt.
Én a nagy viziteket utáltam, eddigi gyerekeim ünnepkor születtek, akkor ebből kimaradtam!C
claire
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek. Tegnap voltunk a babával uh-on, mert a fertőzése miatt ellenőrizni kellett. Nagyon úgy néz ki, hogy az ég világon semmi baja sem volt. Semmi nyomát nem találták betegségnek. Sőt a nephrológus azt mondta, hogy a vizeleteredmények sem támasztják alá a betegséget.

Ezek után mit is mondhatok még?

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Mi van veletek? Szüléstörténetet várok nagyoooon!! Kép Meg a kórházzal kapcsolatos élménybeszámolókat és háttérinformációkat a friss anyukáktól!

Subesz: milyen volt Hunkánál szülni?? Jelentkezz mert lyuk lesz az oldalamon Kép

És persze gratulálok mindenki babójához!

Sapi
sapi
 
 


Sziasztok!

Szia Sapi!
Az én történetem: indítással kezdtünk, reggel hétkor. Igaz, volt egy kicsi csúszás, mert a másik kismamának még előző este szivárogni kezdett a magzatvize. 9.30-kor elszállt a nyákdugó, 8 perccel később pedig ömleni kezdett a magzatvíz. Eközben már a harmadik ágyra kellett költöznöm, mert közben jött egy újabb kismama megrepedt burokkal. Tehát egyszerre hárman szültünk. A szülésznőnk Fehér Andrea volt. Szuper a csaj! Szimultán levezette mindhárom szülést úgy, hogy az egyikből császár lett.
Szóval már másfél perces fájásaim voltam fél tíz utántól egészen kb. fél háromig. Akkor már a szuperágyon voltam, mert mindenki megszült. Itt már nekem sem volt sok hátra. Kaptam cukros infúziót, mert egész nap nem ettem-ittam semmit, meg valami lazítót. Ettől egy kicsit bágyadt lettem. Így fél három felé már olyan fájások voltak, hogy közben nyomtam is. Aztán egyszer csak szóltak, hogy feküdjek a hátamra és gyakoroljuk a kitolást. A dokim odatette a kezét és mondta, hogy ott nyomjak, nyomjam ki a kezét. Elég nehéz volt eltalálni azt a pontot. Azért sikerült. Hogy hány nyomásra, azt nem tudom. Nem számoltam. Ekkor már nem fájt annyira. Aztán hirtelen eltűnt a hasam és kint volt a kisfiam.
A hasamra tették egy kicsit. Meg hallottam a szívógépet, aztán letakarították, odaadták a férjemnek.
Ekkor kezdtek el stoppolni. Kiderült, hogy állatira szétnyomott a gyerek, olyan másfél órán keresztül varrtak. Ez már meg se kottyant.

Eleinte valószínűleg nem leszel éhes a kórházi kajától, viszont pár nap múlva már nem lesz elég a szoptatáshoz és a regenerálódáshoz. Ha lehet, akkor vitess be kaját.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!
Aki már kezében tarthatja babóját válaszoljon egy-két kérdésemre légyszi.
Magáról az osztályról..
Azt tudom,hogy három ágyas szobák..
A baba velünk lesz,vagy hozzák?Mi a rendszer?Erről semmit sem tudok..Van-e egyágyas szoba fürdővel??Ha igen,annak mi az ára??
Nekem császár lesz és akkor jobb lenne,ha saját Wc...stb lenne.De,ha húzós az ára,akkor kimarad..Ha esetleg van olyan,aki császárral szűlt itt,adhatna infót,mi-hogy zajlik
Előre is köszi
pusza
Iboly
ibolyka
 
 


Szia Ibolyka!

Minden szoba három ágyas. A császárosoknak van külön fenntartott szoba (kicsit más az ágyuk), de a fürdő és vécé közös (három zuhanyzó + 2 vécé, valamint van külön 2 vécé). Ebbe jobb, ha beletörődsz. Annyira nem vészes, mert mostanában lett felújítva. Nincs fizetős hely. A babákat hozzák, viszik. Ha akarod, nálad maradhat. Reggel hétkor és este hétkor viszont mindenképpen a csecsemősökhöz be kell tolni. Reggel mérés, vizit, este pedig a fürdetés miatt. Aztán a fürdetés utáni szoptatást is megmérik. Ezután eldöntheted, hogy együtt alszol-e a babáddal. A folyosón nem lehet felemelni a babát, a szobában csak akkor hagyhatod, ha a szobatársad is bent van. Látogatók csak az üvegajtón keresztül nézegethetik.
Császár esetén 7 nap a benttartózkodási idő. Csak akkor nyúlik, ha a babát nem engedik ki, vagy valamilyen ok miatt te nem jöttél még rendbe.
Kajálni a folyosón lévő asztalnál lehet. Van közös hűtő. Célszerű a nevedet, szoba/ágyszámodat ráírni meg a dátumot.

Üdv: Linamina

Ui.: a 7 nap nem olyan szörnyű, ki lehet bírni. Én 13 napot töltöttem ott...
linamina
 
 


Sziasztok!

En mar eleg reg jartam erre, de most talaltam egy gepet, ezert leirom az en tortenetemet, bar ekezetek nelkul, mert itt nincsenek.

Szoval, en 1 het tulhordas utan fekudtem be a korhazba, junius 3-an, 4-en reggel beontes, kis csomag es irany a szuloszoba, szules inditas oxytocin infuzioval, 7-tol 11-ig de semmi eredmeny.
Kovetkezo inditas 6-an lett volna, de az en babam ugy dontott jon o magatol is 5-en. Reggeltol rendszertelen fajasok, 10-tol rendszeres 5 percesek majd 3 percesek, du. 3-kor elment a magzatviz. Irany a szuloszoba, iszonyatos fajasok. Kesobb raultem a labdara, nekem nagyon sokat szamitott, sokkal konnyebben tudtam elviselni. Nem tudom, hogy mennyi ideig toltam a babat de annyira fajasgyenge voltam, hogy harmatgyengek voltak a nyomasok, a sajat dokim es az ugyeletes tolta ki belolem a baby-t. Armand 2004. junius 5-en 20 ora 5 perckor jott a vilagra. A szulesznom Maya volt, nagyon elegedett voltam vele, pedig szegenynek aznapra volt par szulese, raadasul mi ketten szultunk szinte egyszerre.
Sajnos az en gyermekem nagyon kifaradt, ezert nem maradhatott velunk, rogton vittek az inkubatorba, de szerencsere nem volt semmi baj vele. Besargult de nem lepte at a hatart. Mi egy nappal tovabb maradtunk mert az en kicsim belazasodott, de mint kiderult valoszinuleg csak rettento melege volt, mert minden eredmenye negativ lett.
En sajnos eleg rosszul voltam a szules utan es meg most sem jottem teljesen rendbe mert a szules kovetkezteben a szemeremcsontom (symfizis)1 cm-re szetcsuszott, es sajnos nagyon nagyot kellett vagni mert nem fert ki a baba, jarni alig birtam, es a mai napig nem tudok oldalra fekudni, vagy akar egy nadragot alva felvenni. Ha esetleg valaki tud errol valamit, hogy ennek milyen hosszu a gyogyulasi ideje segithetne, mert en mar ezzel par orvosnal voltam de segiteni egyik sem tudott, kaptam ra fuzot de az mindig felcsuszik mert nem is oda valo.

De nekem minden megerte mert egy kis tunder van velem, es O barmilyen aldozatot megert.

Udv:
Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Szia Ibolyka! Én 3x szültem itt, legutóbb most áprilisban, először 1999-ben. Azóta sokat fejlődött a dolog, igaz, külön wc-s zuhanyzós szobák nincsenek, ls az egész nem az extrákról híres, de a személyzet nagyon rendes, és igyekeznek a lehető legtöbbet nyújtani. Pl a szobákat úgy töltik fel, hogy csak akkor vannak 3-an egy szobában, ha teltház van, ha mód van rá, akkor egyedül v. max 1 szobatárssal elvagy, ami sokszor még jól is jön. Van most egy új szülőágy, az nagyon tuti, meg beszereztek néhány alternatív eszközt, labda, meg ilyesmi. Ahogy itt is láthattad, mindenki más szülésznőről írt, és mind elégedetten, tehát elég jó lehet a gárda. Én legutóbb Beniczki Évinél szültem, nagyon tudta a dolgát, ráadásul együttérző is volt, szóval abszolút ideális.
Én több más szülészeten jártam, ahol ismerősök szültek, szerintem az, hogy nem jöhetnek be látogatók a csecsemős -és gyermekágyas osztályra, az tök jó, még akkor is, ha így csak üvegen keresztül mutogathatod a bébit. Viszont nem kell végigélvezni egymás látogatóit, van olyankor az embernek lég baja, nem túl szalonképes az idegenekkel való jópofizáshoz!
Én azt is díjaztam, hogy a baba kint lehetett, de ha gondod volt, pihenni akartál, stb akkor volt hova leadni, otthon már úgy sem lesz, érdemes összeszedni magad odabent, amennyire tudod.
Most már van pl hálóing is, persze hordhatod a sajátodat, a kórházinak az az előnye, hogy ők mossák, nem te vagy a család, de jó, hogy ezt is te döntöd el.
A szülés levezetésében alkalmazott módszerek eléggé orvos függők, ha megírod kinél szülsz, biztos tud vki infót adni! Ráadásul rengeteg a külsős orvos, többek közt az enyém is.
Összességében nekem jó élmények maradnak a szüléseim, bár volt indítás, meg vákuum, meg infúzió, meg burok repesztés, persze nem mind egy szülésnél. Nem tudom, hány gyereket tervezel, engem az első (indított) szülés viselt meg legjobban, pedig a legutóbbi ikerszülés volt. Úgy látszik, ebbe is bele lehet jönni! Hajrá! C
claire
 
 


Szió Claire!
Köszi szépen az infót Neked és a többieknek is.Tudod én nem tervezek többet,nem is lehetne.A műtét közben el is leszek kötve.Nekem ez lesz a negyedik babám...Mindegyik császárral született,ez is az lesz.Az első hármat a Szt.Margitban szűltem,de orvosommal etikai problémám támadt.Ezért is váltottam.Itt,igaz még csak egyszer találkoztam a doktorommal (Dr.Unk),de nagyon szimpatikus volt.Azért kérdezgettem a tapasztalatokat,mert még nem is láttam az osztályt...stb.
A szülésznő kérdés nem foglalkoztat,teljesen mindegy ki borotvál(azt is csak minimálisat) és ad beöntést.Más dolga velem nem nagyon lesz a szülésznőnek.Kicsit aggódom,hisz már a terhességet is nehezebben viselem,mint az előzőeknél,igaz lehet azért,mert most kisfiam lesz.
Félek,hogy túl alacsony már a fájdalomküszöböm,nem akarok majd hisztis lenni.
Tényleg,mi van,ha valaki nem tud kimenni a látogatókhoz,annak a férje sem jöhet be???
Mert ugyebár császárnál,főleg negyediknél,nem hiszem,hogy hamar menetkész leszek...
Nem tudom,miért,de pár napja elkezdtem félni..Érdekes,hiszen,ha valakinek,hát nekem van tapasztalatom..
Mindenesetre örülök,mert amiket írtatok,azok mind szimpatikus dolgok voltak.
A Margitban pl.a császárosok 6 ágyasban voltak.Utáltam,volt mindig egy-kettő,aki horkolt.És ugyebár jó lett volna pihenni..
Mégegyszer köszönöm mindenkinek az infókat
pusza
Iboly
ibolyka
 
 


Sziasztok!

Hajni, Te feküdtél a 30/3-ason? Ha igen, akkor egy kicsit szobatársak voltunk. Én voltam a "szülőszobás", aki 12 órán keresztül boldogította Maját meg a Hunkát, aztán szépen leálltak a fájásaim. Végül 14-én az első indításra szülni kezdtem...

Ibolyka!

Ne parázz már, ekkora tapasztalattal. A kórház okés (bár apuka akkor sem mehet be - viszont nyugodj meg, eddig mindegyik császáros másnap már sétálgatott, nekem elhiheted, sokukat láttam). A stáb nagyon okés. Talán szerencséd lesz és nem lesz csúcs. Akkor még lehet, hogy unatkozni is fogsz. Amikor én voltam bent (másodszor), akkor nagyon sokan voltunk. Mondhatni teltház, mégis ki lehetett bírni azt a tömeget (14-en voltunk).

Üdv: Linamina
linamina
 
 


szia Iboly! Az osztályt megnézheted, szokott lenni ilyen több alkalmas felkészítés, biztos megmondják neked, hogy mikor lehet azokkal megnézni, mert gondolom gyereket pelenkázni már tudsz! De vicc nélkül, én az első előtt voltam ilyenen, és szerintem hasznos volt.
Amúgy csatlakozom Linamina véleményéhez. Különben jó, hogy kicsi (15? fős) az egész, mert elég személyes az ellátás, és ez a császárosokra, ahogy elnéztem, fokozottan igaz.
4. császár, merész vagy. 3 lány, és ez fiú lesz? Nálunk fordított a felállás, 3 fiú, 1 lány!
Ne aggódj, támaszkodj a tapasztalatodra, minden ok lesz! C
claire
 
 


Sziasztok!

Rég voltam itt,mert csak nagyon ritkán tudok géphez jutni.

Ibolya!

én május 17-én szültem.A végén komplikációk miatt császár lett.
Utána anémiás lette.Szédültem,nem tudtam lábra állni.De az egyik szülésznő,Timi-azt hiszem-hozott egy széket és kitolt.Máanapra már rendeződtem.Saját lábon tudtam kimenni,igaz szédülés nem múlt el.
na mennem kell.
kitartás
zs
zsuh
 
 


Sziasztok
Claire! Vicc nélkül:sose tettem tisztába kisfiútKép fura lesz..
Amúgy megfogadom a tanácsot,megnézem majd az osztályt.Nekem még idegen a hely,de remélem én is jó tapasztalatokkal fogok távozni onnan.
Zsuh!
Anémia?Túlszúrták a spinált annak a következménye??És mitől mult el?
Remélem ma nem lesz olyan meleg,tegnap nagyon tikkadtam..
pusza
Iboly
ibolyka
 
 


vérszegény lettem hirtelen.kicsit ugyan fura,mert végig szedtem a vasat,úh.ezért nem értette senki miért lett akkor olyan rossz a vérképem.
azért Neked jobb,mert előre tudod,hogy császár lesz.én még 11órát szórakoztam rendesen,aztán valahogy nem akart kijönni Blanka,ezért lett császár.nekem a spinális nem használt,vagy nem várták meg az időt,vagy rossz helyre ment.Lényeg az,hogy éreztem a vágást,szóltam ugyan,de az altatós nem hitte el,hogy érzem.Aztán a végén bealtattak.Csúcs volt,mondhatom.
azért Nálad ilyen nem fordulhat elő,mert tervezett császárnál megvárják a félórát és csak miután meggyőződtek arról,hogy nem érzel semmit azután vágnak.szóval ne izgulj emiatt.
kitartás
zs
zsuh
 
 


felteszek néhány képet Blanka lányomról,aki május 17-én született.Ezek még az első képek...KépKépKép
zsuh
 
 


Zsuh!
Nagyon édes Blanka.
Nos én is tudom,milyen az,ha hirtelen császár van.Első lánykámnál,Pankánál,kétszer indítottak.Kedden zselével,hatás semmi,csütörtökön infuzióval.én kb 7-8 órát vajudtam,borzalmasan szenvedtem,mire rájöttek,hogy beszorult a baba.Én a végére egyfolytában kiabáltam,tiszta ciki volt.Rám is szóltak és az meg olyan kellemetlen volt.A császárnál derült ki,hogy a vajudás közben,már repedt a medencecsontom,és nem a görcsök,hanem emiatt volt a nagy fájdalom..
A legkisebbnél,Dorkánál pedig túlszúrták a spinált és szivárgott az agyvizem.Nos az iszonyú fejfájással jár.3 nap mulva szúrták újra,és bizonyos vértapaszos megoldással raktak rendbe..
Lehet,most ezek a rossz élmények jöttek elő bennem,de remélem,most minden oké lesz.
Egyedűl a középsővel,Katával nem volt semmi gondom.Hiszen nem voltam kifáradva a vajudástól,( az már programcsászár volt),élvezni tudtam rögtön,hogy megszületett a babám.A fájdalmakra felkészültem és egészen jól viseltem.Tudtam,hogy az első 3 nap,az ami borzasztó,de utána,naponta sokkal jobb.Ezért nem is féltem a harmadiknál...Hát ott végülis az intenzíven kötöttem ki a túlszúrás miatt...
Érdekes,hogy kb. csak egy-két hete kezdtem el aggódni,hisz annyira vártuk a párommal,hogy összejöjjön a közös baba,hogy eszembe sem jutott félni.Pedig a negyedik császár már nem semmi,ráadásul 2 éve volt egy hasplasztikám is..Tehát az ötödik nagy műtét lesz..
Ugyanakkor meg olyan boldog vagyok,minden egyes megmozdulásánál a kicsinek,hogy hihetetlen.
Már most annyira szeretem,hogy párom szerint ez a kis törpe úgy el lesz kényeztetve,hogy csak na.Egyrészt a három lánykámtól,másrészt tőlünk.De nem baj...
Annyira várom,hogy kezemben lehessen,hogy szinte számomra is hihetetlen...
Ilyen érzések bennem az előzőeknél,csak a vége felé voltak ennyire erősek..
Huh.De sokat írtam,bocsi a sok beszédért..
Üdv
Iboly
ibolyka
 
 


Sziasztok!

Linamina!

De en voltam. Mi van veletek? Kislanyod vagy fiad szuletett? Biztos mondtad de sajnos nem emlekszem ra.
En egy masik lanyal is egyutt fekudtem a Hrabtimi-vel, szinten beszelgetotarsunk, o is olyan sokat vajudott de neki vegul inditottak, sajna komplikacio lepett fel es csaszar lett a vege. O mar nem fert be a csaszaros korterembe mert full-on volt, meg az egesz szuleszet is.

Lanyok,

akik meg ezutan fogtok szulni, ne aggodjatok minden okes ezzel a korhazzal, en mindennel es mindenkivel nagyon elegedett voltam. Nekem meg az is tetszett, hogy kozosen ettunk mert olyan jo kis tarsasag verodott ossze, minden gondunkat bajunkat megbeszeltuk.

sok szerencset es boldogsagot mindenkinek.

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Szia Hajni!

Olyan furcsán éreztem magam. Mindenkit úgy lestem, hátha valakivel innen találkozom. Ahhoz viszont nem volt bátorságom, hogy rákérdezzek, ki kicsoda.

Szóval mi végül még kihúztuk 14-éig, akkor is indítottak. Fiam lett: Máté Zalán. 3490 gramm és 54 centi lett. Majdnem császárrá vált, de végül kibújt, igaz, nagyon szétszakadtam (másfél órán keresztül varrtak). Aztán mielőtt hazajöhettünk volna kiderült, hogy valami húgyúti fertőzése lett a babának és még egy hetet bent kellett maradnunk, mert antibiotikumot kapott. Azóta már az is kiderült, hogy semmi nyomát nem találták a fertőzésnek, és igazából a laboreredményei sem támasztják alá a diagnózist.

Mi viszonylag jól vagyunk. Máté üvegből kapja a tejet, mert nem valami jó a berendezésem és sok levegőt nyel a szopáskor. Most legalább nem kell küszködnünk. Arról nem is beszélve, hogy már folytak a könnyeim és összerándult a gyomrom minden egyes etetéskor.

Attól tartok, hogy a terhességi cukorbaj nem múlt el. Már néhány napja kissé rosszul vagyok, ha 5-6 óránál hosszabb ideig nem ehetek.
Fogalmam sincs, hogy van-e ennek hatása a tejre és a babára. Egyáltalán lehet-e ilyenkor anyatejet adni neki?

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok Lányok! Szia Sapi!

Sajnos a kedvezményes internetezésünknek vége, így csak most tudtam bejelentkezni (értsd: szegény páromat kitúrni a gép előlKép

Szóval, június 23-án, 12:20-kor megszületett a kisfiam, Karcsi, 4340 gr 62 cm lett. A szülésznőről - Maja -, és a dokiról - Hunka - csak a legjobbakat tudom mondani.
Sajnos kétszer kellett indítani mivel tágulni nem tudtam így vasárnap estétől szerda délig mondhatni vajúdtam, de ezzel együtt se volt annyira vészes. A méhszájat össze kellett varrni mivel kisfiam elég nagy, és egy kicsit szétszedte. A gátvarrás egyáltalán nem fájt, a méhszáj se bár arra nem adnak érzéstelenítést. A harmadik napon már rendesen tudtam ülni, és tükörből megnéztem de semmi sem látszik.

Összességében csak jót tudok mondani az osztályról, a nővérekről és a csecsemősőkről is. Mikor kitoltak a szülőszobáról az ebédem be volt készítve a mikroba, hogy melegen kapjam meg.

Szerencsére én csak Geréby doktornővel beszéltem, a szőke fiatallal nem, de a stílus ahogy végigvonult a folyosón nem nagyon nyerte el a tetszésemet, plusz a szobatársam is panaszkodott rá, hogy eléggé kelti a pánikot.

Picikémet 4080 gr-val engedték ki a kórházból, és tegnapi mérés szerint már 4,65, szóval félelemre nincs okomKép Tegnap piros pöttyök, mint pici pattanások jelentek meg a pofiján, de a védőnő megnyugtatott, hogy csak az anyatej miatt van. Ha esetleg ezzel kapcsolatban valakinek észrevétele van, megköszönöm.


Sapi!
Ha van még valami kérdésed írd meg. Most eléggé tömören írtam le mindent.

Puszi mindenkinek
Subesz
subesz
 
 


Subesz! Gratulálok! A tejkiütésre eddig hallott ötletek: 1. várd meg. míg elmúlik
2. kend anyatejjel 3. dokinéni krémet ír rá 4. egyél te élesztőt v. b vitamint. Őszintén én legkitartóbban az 1. pontot gyakoroltam, ezért a többi tippért nem vállalok felelősséget. Amúgy ilyenkor melegkiütése is lehet, de a védőnő biztos meg tudja különböztetni! Üdv: C
claire
 
 


Szia Subesz!

Gratula a nagy fiúhoz!Kép

Ha 23-án szültél, akkor tuti, hogy találkoztunk, mert mi 26-án jöttünk haza. Ki vagy?

Ugye hogy ugye a szőke dokinő!!!

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Linamina,

akkor, azert megdolgoztal ezert a csoppsegert, de szerintem ok minden aldozatot megernek. A szopizas nalam is problemas csak kicsit maskent, nekem sajnos kevesebb mint amennyit a babam igenyelne, altalaban 6X eszik, az elso harom szopira eleg, meg tudok is egy kicsit lefejni, a negyedik szopitol kezdve mar ki kell potolnom a korabban lefejt tejbol mert keves mar neki. Pedig tenyleg mindent megteszek erte, hogy legyen, amit csak a szakirodalom meg a LLL ajanl.

Subesz,

en is szeretnek gratulalni neked a babadhoz, a tejkiutesrol: az en babamnak is kijott, azt mondta a doki neni, hogy kb. 2 honapos koraig marad meg, es a hormonok okozzak ami az anyatejel jut at a baba. Nekem hydrocortysont(lehet, hogy rosszul irtam)ajanlott, igaz csak halvanyitja de nem mulik el tole. (bar en nem nagyon kenem vele, mert kicsit tartok tole, hogy ilyen kenocsel kenjem a baba arcat).

Udv:

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Sziasztok!

Gratula a szép babákhoz!

Tejkiütésünk nekünk is volt, úgy tűnt, nem zavarja őket. Dokinéni szerint is a legnagyobb gond vele, hogy a fényképen nem elég hamvasak a lurkók Kép . Így én nem is kenegettem őket soha.

Linamina, a cukorral csak óvatosan. Szerintem ha nem vagy jól, érdemes megnézetni. De a babát szerintem ez nem zavarja. Inkább csak az, ha anyukája nem érzi jól magát! Esetleg keresd meg Ibolyt, ő szoptatási tanácsadó. Szerintem a lefejt tejjel az üvegből ugyanannyi levegő juthat a baba hasába. De erről is Vele kellene beszélni. címe: segits@iboly.hu . Legalábbis remélem.

Zsuh, nagyon szép kicsi Blanka.

Hajni, itt a környéken volt egy lány, aki sokáig bicegett hasonló okból. De mire a baba egyéves volt, már nyoma sem maradt. Ha jól olvaslak, Te nem is bicegsz, reméljük hamarabb elmúlik!

sofka
sofka
 
 


Sziasztok!

Hajni:
Nekem is rendesen lecsökken a tej mennyisége déltől kezdve. Nálatok nem zavar be a szoptatás és a cumisüveg keverése?

Sofka:
Szopni is csak bimbóvédővel volt hajlandó és ilyenkor gyakran előfordult, hogy csak levegőt szívott, mert a tejcsatornák elzáródtak a szívástól elfordult bimbóban. Most jobb a helyzet. Egy hónap már letelt, talán a többi sem lesz túl hosszú és vége az anyatejes korszaknak. Most ebben reménykedem.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok,

Sofka, sajnos en is bicegeg, de ezzel mar nem is foglalkozom, mert legalabb nem faj. Egyebkent ugy jarok mint egy biceboca, erdekes latvany. De mar 10 percig tudtam szoptatni az oldalamon fekve, ez mar haladas.

Linamina, en csak akkor adok cumisuvegbol a babanak, ha mar igazan nincs mas megoldas, szerencsere ez csak 3-4 alkalommal esett meg eddig miota hazajottunk a korhazbol, etettem mar kiskanallal is, es itattam poharbol is.
En nagyon remelem, hogy azert meg termelodik tobb tejem is mert egyre nagyobb mennyiseget igenyel a gyermek.

Kepzeljetek, az en babam szep hajas baba volt mikor megszuletett, most meg ugy hullik a haja, hogy mar elol teljesen kopasz, nehany helyen abszolut meg pihek sincsenek, hatul meg mar copfot lehetne csinalni neki, ott meg nem hullik. Talan ez a termeszetes hajcserelodes?

udv:
Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Hajni! Igen, ez a hajcsere, az enyémeknek születésükkor is alig volt haja, és még az is kihullott. De nem aggódom, a nagyok is tök kopik voltak, az egyik kb 2 éves koráig, de most egészen jó haja van.
A sántításra aloe freedomot próbáltad? Ismered? Ha nem, emil a profilban ! Üdv: Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Kaptam egy receptet, amivel lehet növelni a tej mennyiségét.
Kell pár nap, mire hatása jelentkezik és nem lesz több liter plusz tej, de valamennyire növelni lehet.

25 dkg búzapehely
15 dkg árpapehely
10 dkg zabpehely
1 marék mandula
15 dkg barna cukor
15 dkb teavaj

A cukrot a vajban megfuttatjuk, majd a ledarált pelyhekre és mandulára borítjuk és jól összekeverjük. Dobozba zárjuk és úgy esszük, mint a müzlit.

Én joghurtba teszek úgy fél bögrényit és megeszem. Nem minden nap eszek belőle, talán egyéntől függ, ki hogyan szereti.

Valamint még javasolták az alkoholmentes sör fogyasztását is.

Mivel én fejek, ezért látom, hogy mennyi tejem van. Amióta ezt a müzliszerűt kipróbáltam, úgy 200 ml-rel több tejem van naponta.

Sok sikert!

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!
Linamina leírtam recepted,hátha,majd nekem is használ..
Hétfőn megyek cukorvizsgálatra.Mikor érdemes menni?
Először kell kérni ugye a beutalót?Ilyenkor kétszer vesznek vért?(terheléses vércukor)Már nem nagyon emlékszem..Jó lenne már látni a picurt,hisz másfél hónapja volt az utolsó UH.
Na megyek is.
Kellemes hétvégét,sziasztok
Iboly(24+5)
ibolyka
 
 


Szia Ibolyka!

Jó korán menjél, ha szerencséd van, akkor már negyed nyolckor lesz valaki az ambulancián, beutalót ott kell kérni.
Zsemle+tej a terhelés. Először vesznek éhgyomorra vért, aztán meg kell enni az üres zsemlét és a 2 dl tejet meginni, azután 60 perc múlva szúrnak megint, újabb 60 perc múlva ismét. Tehát összesen 3 szúrás lesz.
Ha egyedül mész, szerintem vidd magaddal a zsemlét és a tejet, mert akkor nem kell a büféig eltámolyognod.
Sőt, furakodj előre (sorszámot a biztonság kedvéért vegyél), hogy Neked terheléses lesz, meg dugd ki jól a hasad is, akkor talán 10-re készen leszel. A második és harmadik szúrásnál úgyis soron kívül be kell menned.

Nekem 3-szor volt terheléses és csak az elsőnél vártam ki a sorszámomat, a másik kettőnél előre álltam, hogy lásson a laboráns és rögtön be is hívtak.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Ma kipróbáltuk, megy-e a szoptatás! És sikerült!!!!!Kép

Mindenkinek jó hétvégét!

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Linamina, Kép Kép Kép csak így tovább!

sofka
sofka
 
 


Sziasztok!

Hát, nagy csalódás lett a szoptatásból. Vasárnap este már megint dőlt a vér a mellemből, ma reggelre meg a másik is vérzett.

A legklasszabb, hogy nem felületi a sérülés, hanem belül megint elpattant egy ér.

Ezek után újból csak a cumisüveg jöhet szóba.
Bele sem merek gondolni, hogy véres tejet kapjon a baba.
Mondjuk az furcsa volt, hogy amíg szombaton minden további nélkül elfogadta a mellem, addig vasárnap délutántól már nagyon aggresszíven eltolta, kiköpte.
Remélem nem nyelt vért.

Ugye mindenki jól van? Nincs valami nagy forgalom...

Üdv:
Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Linamina!

Én a legutolsó szobában - 31 - voltam egy alacsony, vörös hajú sorstárssal. A mellbimbób nekem is sebes volt és vérzett is, azóta is védővel szoptatok, mert úgy szív mint egy porszívó. 100 gr alatt már nem is eszik.


Picikém mostanában majd' egész nap fent van, láthatólag baja nincsen, mivel ha felveszem csönd van, nem tekereg, nem sír. Viszont ha leteszem....

Ez már a hiszti korszak??????Kép (most is visít)

Már egészen megszokta a 4 órás etetést, sőt van, hogy annyira alszik, hogy kihúzzuk az 5 órát is.

A szeme még mindig váladékos picit, ha nincs más jön az átmosás, de doki bácsi szerint ez egyáltalán nem fáj. Mai méricske szerint 4,92 kg volt, az én "Picikém".Kép


Üdv

Subesz
subesz
 
 


Szia Subesz!

Sajnos, nem tudlak beazonosítani.Kép
A 100 grammot már mi is elértük. Nekem a bimbóvédő sem segített egy idő után (a könnyeim folytak, annyira fájt), meg a megnövekedett étvágyát már azon keresztül nem tudtam kielégíteni.

Már a kórházban sem tudtak mit kezdeni az ér elpattanásával. Ha nagyon megszívja, akkor vérzik. Azt előre meg nem lehet tudni, hogy mikor durran el. Pont mint az orrvérzés.

A hiszti nálunk is megvan. Sőt, ha nagyon mérges, akkor a hasáról átfordul a hátára.

Főleg délutánra lesz nyűgös, meg ha nagyon pocsék idő van. Iszonyúan érzékeny az időjárásra.
Éjszaka alszik, vagy csöndben van. Bár többször kéredzkedett be közénk, mint amennyiszer az ágyában alszik. Azért erről le kellene szoktatni...

Üdv: Linamina

Szerencsére a szemei rendben vannak.
linamina
 
 


Sziasztok

szertném hozzáértők segítségét kérni! Milyen természetes gyógymódja van a mellgyulladásnak? Próbálkoztam masszírozással forró majd hideg fürdővel de mindig maradtak kisebb csomók. Sajnos mindez annak köszönhető, hogy újabban a kicsike átalussza a teljes éjszakát és hát kényeztettem magam.

Köszi a segítséget
Timi
hrabtimi
 
 


Kedves Claire, köszönöm az infot, de sajnos nem ismerem az aole freedomot, és ezt a profilos emailt sem tudom hogyan kell megnézni, légyszi segíts.

Kedves Linamina, azzonnal kuldöm a páromat, hogy szerezze be a hozzávalokat, mert én már nagyon el vagyok keseredve, tegnap ota tápszerrel kell potolnom mert annyira kevés a tejem, pedig tényleg mindent megprobáltam, de igy is csak a reggeli ket etetesnel van 110-100 g tejem a tobbinél joval kevesebb, és hát az en kicsi fiam már sokszor a 150 g-ot igényli.

Szia Timi, rég halottam feloletek, hogy vagytok, én csutortokon viszem az Armandot UH-ra, nálatok rendben volt?
Sajna mellgyulladás ugyben nem tudok segiteni, szerencsére ez nálam nem jelentkezett, de annyit hallottam, hogy tovább kell szoptatni igy is nehogy elapadjon a tej.

sok szerencsét mindenkinek,

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?