Új privát üzeneted érkezett!

Banyoszka: a hajlam talán megmarad neki az érzékeny bőrűségre. Legalábbis a mondatok közt ezt "olvastam" ki a dokinéni szavaiból. Én meg annyira örültem, hogy nem pikkelysömör, hogy nem érdeklődtem. Meg annyira mondta, hogy majd 2 hét múlva kontroll, hogy fel sem merült bennem az a lehetőség amivel elköszönt tőlünk: ha nagyon hamar gyógyulna, akkor ne is jöjjünk vissza.
Lehet, hogy így lesz? Az este a kettes számú beteg részt nem tudtam bekenni, bealudt a drágám az első kence utáni szopiban, én meg úgy voltam vele, hogy akkor marad ma estére.
S most nem tudom, hogy beképzelem-e magamnak (remélem nem), de úgy tűnik már észlelhető pozitív elmozdulás a fiam bőrén.

Kép
kissmanó
 
 


ja, s a fotók tündériek.

Kép
kissmanó
 
 


Manó, nagyon jó a story! :)

Magdii, igen Árun rucija tescos - kivéve a cipőt, arra egy turiban találtam rá, pedig tök új!

Tökmag, én is megnéztem a 2010 májusi topicot. Szerintem egy szép gesztus volt a 2009-esektől megnyitni. Én egyáltalán nem érezném úgy, hogy valamit elvettek ezzel tőlem - sőt. Szerintem sok elsőbabás azt sem tudja hogy megy ez, meg sem nyitnák...inkább az a felháborító, hogy egy régi babanetes így beszól egy másik anyukának...mindegy.
Ami viszont jó volt, hogy akinek már van + tesztje, most kezdi ezt az "utazást" tele kérdésekkel, és még annyi jó dolog van előtte! Valahogy azt érzem én is vágyom rá! :)

Szegény Áron ma nagyon nyűgős. Gondolom megviselte a nyaralás - változás - hazatérés - változás. :(

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 

 
 

Ja, Manó 10-én megyünk dokihoz, Áront csak akkor tudom lemérni...szerintem kb. 7,5 kg lehet...

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 


Noémi, nagyon tetszik a ruci, és nagyon jól áll Áronnak! A cipő is nagyon vagány! :)

Manó, nagyon jó a story :)

Én is beleolvastam a májusi topicba, érdekes...

Dávid elaludt, megyek lefürdök. Nemsokára megérkezik anyósom, jön unokalátogatóba. Ha tudok, este még felnézek.
magdii
 
 


Sziasztok!

Kata!

Én is csak irigykedni tudok a napirendetekre. MOndjuk engem az nem zavarna, hogy nem áll be ennyire pontosan, inkább az fura, hogy Noé nagyon rövid ideig tud eljátszani egymaga. De amikor ébren van és játszunk vele, nagyon kitartó. Ugyanazt képes fél óráig is ismételgetni, viszont addigra már nagyon elfárad. Na akkor jön a hiszti, gondolom, hogy szeretné megcsinálni, de nem megy neki, viszont aludni sem akar,de ha berakom az ágyba és simizem a hátát, fejét, akkor hamarosan elalszik. Csak olyan rossz, hogy mindig a sírásba alszik bele... :( Ritkán van olyan, hogy már a cicin elalszik és sikerül berakni az ágyba, hogy nem kel fel.

Amúgy nektek is keresztbe fekszik az ágyon? Berakom rendesen és mindig beforog keresztbe. :shock: Mert látom, Niki is úgy fekszik. De mi lesz, ha már nem fog úgy beférni...? :shock: :lol:

Lányok!

Annyira elegem van anyósomékkal együtt lakni. :( Semmi különösebb probléma, csak utálok hozzájuk alkalmazkodni. Nagyon nehezemre esik...Talán azért, mert annyira másképp élünk, és ők (szeritem a koruk miatt) nagyon figyelmetlenek tudnak lenni. És bárhogy töröm a fejem, mégis ki kell bírnunk még pár évig. nincs más normálisabb megoldás. :( Úgy imádnám őket, ha csak hetente párszor összejönnénk unokázni, dumálni. De így nagyon idegesítenek néha. (egyre sűrűbben) Apukámmal is ez volt amikor eljöttem otthonról, és azóta leírhatatlan mennyivel jobb a kapcsolatunk, mindig alig várom, hogy lássam vagy hogy beszéljek vele telefonon.
Most kicsit el vagyok kenődve, jó lenne egy külön élet... Néha rámjön ez, bocsánat, hogy itt panaszkodom. Ilyenkor azon is elgondolkodom, hogy lehet én vagyok nehéz eset...túl sok a rigolyám vagy ilyesmi...

Jó volna sétálni...de nem merem ilyen szélben kivinni Noét. Ti viszitek a babukat? (nekünk nem olyan nagyon zárt a babakocsi, nincs benne mózes)

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok Lányok!

Most megint van pár percem, így megint be tudtam nézni hozzátok. Nagyon szépek a képek, Áron óriási már, és nagyon sokat komolyodott a pofija. Dávid egyszerűen zabálnivaló, és a többi baba is hihetetlen sokat nőtt, mióta nem láttuk őket...

Mi túl vagyunk a kötelező oltáson, mármint a 3hónaposon és a vizsgálaton is. Minden oké, nem lett lázas a szuritól, sőt, egyáltalán nem sírt. A front jobban megviselte őt, mint az oltás... :) Viszont elég nyugtalan volt szegénykém, gondolom, érezte a tegnap esti vihart, mert azóta szinte teljesen rendben van minden. Kicsit nyűgös, mert nagyon feszíti már a fogacska az ínyét, de nagyon jók a hűthető rágókák, más gond nincs. Két hét múlva lesz a következő szuri, és a Rota-vírus elleni első injekciót is akkor kapja. (Azt szájon át.) Elég nagy dilemma volt, hogy adassam-e be neki vagy sem, de aztán úgy gondoltam, hogy ezt, és az agyhártya gyulladás elleni injekciót 1 éves korában megkapja.

Tabati, elhiszem, hogy nyűgös dolog együtt lakni anyósodékkal. Ha szereted őket, akkor nézd a jó oldalát: segítenek, gondolom, amiben tudnak. De persze megértem azt is, hogy mit érzel... jobb lenne külön. Gondolj arra, hogy milyen mázlisták vagytok, hogy saját erőből, hitel nélkül épül a házatok, és egy jólelkű anyóssal és apóssal élni még akkor sem olyan nagy áldozat, mintha minden hónapban rettegnél attól, hogy vajon elég pénzetek marad-e, miután levonja a bank az egyre csak növekvő törlesztőösszeget. Beni babakocsiját ha bezárom, nagyon meleg, így még én sem tettem rá a mózes lecippzározható tetejét, de adtam rá sapit, jól felöltöztettem és szélvédett helyre kivittem... kell neki a friss levegő, nem beszélve arról, hogy kell, hogy szokja a hűvösebb levegőt. Nagyon ügyes vagy a tejcsivel. Örülök, hogy ilyen kitartó vagy! Noé nagyon meg fogja hálálni, meglátod majd.

Anuk, boldog hófordulót kívánok Emmának! :)

Most sajna mennem kell, de dobok még Beniről két képet:

Kép

Kép

Heni

Kép
tücsök75
 
 


Hello csajok!

De szép képek!!!

Nincs energiám részletesen válaszolni, de mindent elolvastam.

Sünikém,
örülök, hogy jelentkeztél! Írj gyakrabban!

Manó,
hogy álltok tejjel? A bőr-probléma remélem hamar megoldódik!

Nálunk a tej továbbra is ingadozik, de a tápot kihányja. Amúgy is sokat bukik, de a táptól meg rettenet mennyiséget, pedig sűrítőt is kap bele. Előtte nem megy, mert azt is sugárba hányja. Így néha, ha éhes marad akkor folyamatosan szopizunk félóránként, ha meg tápot adok, mohón megissza és visszaküldi. A gyerekorvos nem foglalkozik vele, mert a baba jól néz ki, hízása nem sok, de megfelelő, és mivel rövid, így jól néz ki, tömör gyönyör :)

Aki tud magán gyerek-gasztroenterológust, légyszi szóljon!

Most mennem kell, folyt. köv.

Benta

Kép
benta
 
 


Heni!

Igen, tudom, hogy igazad van, úgyhogy nálam ez kis ideig szokott tartani, de akkor nagyon el tudok keseredni, és elgondolni sem tudom, hogy bírom ezt még 2 évig. De most már amúgy sokkal jobban érzem magam pedig csak pár óra telt el. Noé is nagyon nyügös, gondolom a szél miatt, meg férjem sincs itthon és holnap sem lesz...ilyenkor mindig kicsit magamba zuhanok. Persze jó volt Noéval játszani, de hamar elfáradt megint. Mindegy, fel a fejjel (mondom magamnak :lol: ) fél 12re párom is itthon lesz már. :lol:

Édes Beni, ahogy fogja azt a labdát. :D Noé ma először fogta meg tudatosan a cumiját. Szerintetek ha még nem nagyon fog dolgokat, akkor is használhatjuk valahogy azt a hűthető rágókát? Mert szegény a kezét tömködi a szájába...

Kép
Kép
tabati
 
 


Benta: hát ez tényleg nem buli. Mármint a tápozás. Meg tudom, írtad, hogy téged megnyugtat, ha tápot is kell adni, mert akkor legalább jól lakik Beni. Sajnálom, hogy ilyen gubancokba keveredtetek. Most az a nagy bökkenő, hogy a tápi miatt, vagy a cumisüveg miatt bukázik? Esetleg próbálj egy másfajta (ha eddig Aveneztél, most nyomass Nuk cumit) cumival, cumisüveggel szerencsét. Nem bíztos, hogy bejön, de hátha másképp nyel abból, s az lenne a gond. Persze tápi is lehet símán.
Tápot csak egyfélét próbáltál?
Amúgy a másik fórumon "kiadtam a leckét", hogy nyomassanak nekem Bp-ről gasztrós infót. Tudok még olyant is a csajok közül, akik Szfehérváron voltak. Esetleg az is képbe jöhet?
Remélem mihamarabb megoldódik ez a tarthatatlan állapot nálatok.

Tej...jelentem ma határeset volt. Nagyvonalakban elég, bár minden egyes cicizésnél ha még lett volna, tuti tudott volnba kortyolni.
Tegnap is későn feküdtem, franc a hülye agyam. De ma ismét korán.

Ma együtt fürödtem a fiammal. Imádta, hatalmasakat kacarászott. A végén nézett mint a lukinyúl, hogy én hova húzok (ő a fürdőkádban maradt abban a fürdető fotel-ágyban). De gyorsban törölköztem, bugyit-pólót magamra rántottam, s jött az úrfi az esti krémes rituáléja.
Ja, s a fürdőkádban ciciztünk, rémesen élveztük. Olyan kiselőadást, magyarázást levágott utána széles jókedvében, hogy csak néztem.

Kép
kissmanó
 
 


Tabati: mintha Dávidról írnál, közel egyformán működnek fiaink :) Dávid sem képes tíz percnél tovább egyedül eljátszani, de ha együtt csináljuk, akár fél óráig is püföl meg magyaráz ezerrel :) Nálunk az elalvás mindig külön program, általában párom találja ki, hogy milyen pózban jó neki, az pár napig beválik, utána jön a következő találós játék :) És Dávid is forog, soha nem úgy találom reggel a kiságyban, ahogy este letettük. Keresztbe, sarokban, keze kidugva a rácson (már elbarikádoztam mindenfélével, de mindig talál egy kis helyet, ahol kidughatja... szóval minden reggel egy meglepetés :)
Nálunk egyébként két fix pont van: este 9-11 között elalvás, reggel 7-9 között felkelés. De majd csak alakul, alakul...

Heni, Benitó továbbra is csodálatos, tündéri kisfiú!! Milyen ügyesen fogja már a labdát!
magdii
 
 


Tabati: közös fedél alatti lakást sajnálom. Tudom, hogy tudatában vagy annak, hogy ha albérletbe mentek, akkor húzódik a házatok befejezése. Miképp azt is tudom, hogy tuti jól esik neked kiönteni ide a lelkedet. Még 3,5 hónap, s kezdheted a kisfiadnak a hozzátápit. Az aztán nagy élmény, meg egyre több is fogy belőle, s azzal is jól le bírod kötni magad. Meg ahogy nő, egyre több programot bírsz csinálni vele, kevesebbet agyalsz anyósékon.
Na, közben írtad is, hogy ma Noé is nyűgös, párod sincs otthon, időjárás sem teljesített maximálisat...szal érthető a kifakadásod.

Enyimgyerekek az ilyen hűtőrágókat leszarták a magas lóról. Azon a véleményen voltak, hogy ne majd én szabjam meg nekik, hogy mit vigyenek a szájukba. Gézus is a kezét részesíti előnyben. S köszöni szépen, a nővérei nyomdokán van, ráér ő még bármit is fogni, inkább szórakoztassa anya. Mert az sokkal mókásabb neki (ha időm van, akkor nekem is).

Benitó is tündéri. Áron meg hatalmas.
Tényleg, a fővasgyúróról, Lorkáról kéretik fotyó!

Kép
kissmanó
 
 


És még valami, Tabati, és akit még érdekelhet a kendővel hordozás:

Nemzetözi Babahordozó Hét szeptember 20-27 között a Kesztyűgyárban (VIII. Mátyás tér 15.), részletek: www.hordozas.hu

(a Kismama magazinban láttam a hirdetést, gondoltam, beteszem, hátha érdekel valakit)

Mindennap lesz hordozós és szoptatási tanácsadás.
magdii
 
 


Manó, milyen az az esti krémes rituálé? Masszázs? Milyen krémmel?

Nálunk ma rém nyűgös nap volt...remélem csak az időjárásváltozás - szél - nyaralnivoltunk - hármas kavart be és holnapra elmúlik!
Fogacskát még nem látok...

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 


Noémi: a kence amit a dokinéni írt fel a bőrpanaszra. Fürcsi a speckó fürdetővel, utána a krém, majd 1-1,5 óra múlva a szteroidos kence (advantan milk)

Kép
kissmanó
 
 


Ja, más régóta akarom írni: aki lázra, fájdalomra (oltás és társai) kúpot kényszerül nyomni a béb popsijába, s inkább homeós párti, annak ajánlom a Heel márkájú Viburcol kúpot. Tétának bevált, most is van itthon (naná itt Ro-ban Heel termékeket nem forgalmaznak)

Kép
kissmanó
 
 


Tabati,
panaszkodj nyugodtan, mi is szoktunk. Én sem anyukámat, sem anyóst nem bírom 2-3 napnál tovább magam mellett, pedig imádom őket.

Manó,
köszönöm a segítséget. Rettenetes, amikor tép-mar, mert nem jön a tej, és nem egy elégedetten szuszogó, hanem egy mérges csecsemő van a karodban szoptatás után. És Beni nem egy türelmes fajta, ha csak csurran-cseppen, nem kell. Anyósom hasonlóan volt a férjemmel ő krumplin meg répán nőtt fel.

Noémi, remélem holnap jobb napotok lesz!

Ma nagyon fontos dolgokat vettem Benjáminnak, egyszerűen nem élhet e nélkül:

http://www.brendon.hu/ProductSearch/viewer.aspx?mainmenu=jatek&submenu=bebijatek&category=ragoka&empty=1&productid=195459&pageno=3&whid=32

:lol:

És persze továbbra is a kezét rágja.

Benta

Kép
benta
 
 


Sziasztok :)

Csodaszép babaképek! Minden hófordulós babának és szüleinek nagyon sok boldogságot :D (Heni Beni fiad imádni való, remélem még mindig egyetértesz, hogy a két lurkót majd valahogy megismertessük)

Mi kivittük Emmát. Ugye Ékesanyuéktól való a babakocsi, és hát egyszerűen szuper :D Ráraktam a vastagabb kupolát, úgysem lesz már olyan meleg, a téli mózesvéget, be a mózeskosarat. Prücsit felöltöztettem, sapi, és csuklyás termo kabátka (vékonyabb fajta), kiscipő és irány kifelé. Mint a bunda úgy aludt.
Sőt délután megdöntötte minden alvások rekordját! 2 körül kajcsi, utána székébe került mi is ettünk, 3-kor már aludt, betettem a kiságyába és mi is leheveredtünk :oops: 4-kor felsírt, de kettőnk közé vettem és negyed-fél 6-ig aludt!!! :D

Nekünk a tegnapi nap volt eszméletlen nyűgös :( Gondolom a front nyomta, mert mikor ráeredt a zuhé hirtelen álomba zuhant :D

Most már lassan aludni fogunk :) Fél 8-kor fürcsi, majd kencézés, 8-kor evés, most meg pilledezik. Tök szuper, hogy éjjel olyan jó alvó.
Egyébként vettünk olajradiátort, mert fagyosak vagyunk, és fürcsi előtt bemelegítjük a fürdőt, amíg fürdünk a szoba melegszik. A hősugárzó nem volt elég :( Reméljük itt jó lesz a fűtés, mert a régi lakásban örültünk, ha télen 16-18 fok volt.

Megyek, mindenkinek jó éjt :)
Vendég
 


Anuk: akartam írni, csak folyton felejtem. Mi most per pill. 3-as Huggiest használunk. Hát gumírozása nem igazán van. sehol.

Ékesanyuékról semmi újabb infó?

Kép
kissmanó
 
 


ezt már olvastam máshol, de most nektek is:
http://www.babanet.hu/lazi/hetrol_hetre ... id=0909031

Kép
kissmanó
 
 


Kismanó, etetés közben eszembe jutott, hogy hülyeséget kérdeztem...csak a babamasszázson járt a fejem.

Tökmag, mi lesz a jógával? Szerdán 15.45 - 16.45 között van. (gondolom ősztől ez az új időpont) Sajnos most már nincs előtte babamasszázs, viszont óra sem (utána sem), így gondoltam megkérhetnénk Katát, hogy 1-2 alkalommal óra előtt tartson nekünk masszázst. Mit szólsz?

Mi is voltunk sétálni...Én jobban fáztam, mint Áront, őt beöltöztettem!

Benta, ilyen kendő nélkül tényleg nem lehet élni! :):) Nekünk is van - kék és elefánt van rajta. Áron kezében mostanában folyamatosan van valami - vagy a pelus, vagy valami ruha, de ezt a rohadt morzsikendőt nem akarja megfogni! :) (hülye anyja akarja csak nagyon)

Heni, Benito tényleg nagyon ügyesen fogja a labdát! Áron még ilyeneket nem csinál, de tényleg olyan hatalmas, hogy azt beszéltük Viktorral majd első nap a bölcsiben elver mindenkit! :9 (vagy a dadusok megmutatják az utat az ovi felé...:))

Megyek olvasgatok egy kicsit...mi is lehet már játszani...

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 


Huggies-nak nincs gumirozása?? :shock: Ez új... :shock: Az egyesnek hátul jó kis gumija van...

Noémi!

Noé is extra nyügi ma. Na pont ezért is akadtam ki, mert amikor épp elalszik nagy nehezen, anyósomék akkor kezdenek valami zajos elfoglaltságba. :evil: Most is, de már nem idegesítem magam... Amúgy tényleg nem veszik észre magukat, mert amikor Noé nagyon sírt, anyósom megkérdezte, hogy tud e valamit segíteni. Mondtam neki, hogy nem, de legszívesebben azt mondtam volna, hogy ha végre elalszik akkor ne zajongjon, csak abból sértődés lett volna...

Köszi a hordozós linket! :D Hát gyermekeink akkor nem túl önállóak. :lol:

Kissmanó!

Már alig várom azt az időszakot, de abban is meglesznek tuti a nehézségek. :lol: De így szép az élet nem igaz? :wink:

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok!

Benta! Ha jól emlékszem, Sosi gasztroenterológus.... Csak már rég járt erre sajnos,úgyhogy valószínűleg nem fog tudni segíteni. De hátha olvasó üzemmódban itt van néha....

Tabati: fel a fejjel, megértelek. Mi együtt laktunk anyuékkal esküvőtől Dani 2 éves koráig (4 év). Voltak súrlódások,de mindenki igyekezett alkalmazkodni. Mikor végre sikerült vennünk egy lakást és kész lett a felújítás,már minden cuccunk ott volt, csak a babaágy és néhány apróság nem. Még 2-3 éjszakát anyuéknál töltöttünk, matracon, mert mindig kiokoskodtam valamit, hogy még ne kelljen az új lakásba aludni. Pedig rettentően vágytam rá, mégis nehéz volt elszakadni anyuéktól, holott néha falra másztam,mert folyton beleszóltak,mit-hogy rendezzek a fiam körül :evil: Aztán férjem besokallt és átvitte a babaágyat is (a szomszéd utcába költöztünk amúgy,tehát nem messzire),így már muszály volt a következő altatásra átvonulni az első saját lakásba. Na,onnantól egy kicsit sem vágyódtam vissza,max.látogatóba! Ma már nem bírnék ki egy éjszakát sem közös lakásban!!!!!

Tökmag:Gyongyó???????

Jó éjt mindenkinek!

Banyoszka
banyoszka
 
 


Iszonyat balek vagyok!!! Tegnap vettünk új mikrót, erre ma beraktam sterilizálni a mellszívot, cumisÜveget, az összes cumit...hát sz@rrá olvadt az egész, a sterilizátor és a tartalma, hihetetlen dÜhÖs vagyok :twisted: ráadásul holnap vasárnap, venni se lehet...

Pedig épp alhatározam, megint fejek három óránként, hogy felturbózzam egy kicsit a tejhozamot, erre tessék...

a legsz@rabb, amikor csak magára lehet dühös az ember
preta
 
 


na bánatomban jót röhögtem ezen - emailben kaptam, hátha nem ismeri vki

*Amit addig nem tudsz, amíg nincs gyermeked?*

*Az első 6 hónap *
-az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az
tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad.
- a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor.
- úgy tűnik, az egész nap egy végtelen szoptatás.
- napi 4-5 óra alvással is lehet élni.
- ha választhatsz a szex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni.
- gy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.
- a séta csak neked séta, ő ebből semmit nem vesz észre.
- elindulni otthonról egy 2 órás procedúra.
- ha eddig nem kötötted be a biztonsági öved, ezen túl befogod.
- kurva nehéz a babahordozót cipelni, gyerekkel együtt.
- minden babazokninak szűk a szára és bevág.
- a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, azután kinövi.
- aki a fürdetőkrémet kitalálta, azt lapáttal vernéd agyon.
- az egész terhesség alatt azt várod, hogy végre megint hason alhass.
Szülés után a 2 irgalmatlan méretű csöcsöd miatt továbbra is csak ábránd
marad...
- már nem szereted a vendégeket.
- sírsz, ha az alvó gyereked nézed.
- sírsz, ha valaki hangosabban szól hozzád vagy ingerültebb veled
- sárkány leszel, mindenért baszogatod a férjed.
- egész nap várod, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt
várod, hogy mikor kel fel végre.
- ha elszabadulsz otthonról pár órára, amit addig alig vártál, akkor
egész távolléted alatt otthon jár az eszed.
- a férjed túl csinos, túl szexi és minden nő biztos őt akarja.
- akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy "egyben vagy még?", na azok
mostantól nem fognak. A napok múlásával, már senki nem fog hívni, csak a
család.
- a nagyszülők azt hiszik, nekik szülted a gyereket.
- kiderül, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben.
- kiderül, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már).
- anyósod még annyit sem.
- fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától.
- a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen.
- amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze.
- a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig.
- van 70 dekás teli pelenka!!
- a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással sajnos.
- a mélyhűtőben már csak a fagyasztott anyatejnek van hely, kajának nincs.
- egész nap otthon vagy, még sincs este meleg vacsora és kupi is van
pluszban. És még fáradt is vagy.
- a melltartóidat sárkányeregetésre is használhatod.
- zuhanyzáskor meg kell emelned a melleid, hogy alatta is megmosd.
- a hátközépig fosás mindig akkor jön el, amikor sorra kerülsz a dokinál
és le kell vetkőztetned a vizsgálathoz.
- a babagondozással kapcsolatban nincs egyetlen téma sem, amiről ne adna teljesen eltérő tanácsokat a védőnő, az orvos és az anyád.
preta
 
 


Sziasztok!
Preta, ez tényleg nagyon vicces :D :D :D , de sajna igaz is. Ha nem is minden pontja... :)

Benta, Beninek 5 ilyen állatkája van (látogatóktól kapta :)) és kb 6-7 rágóka, ami közül egy olyan, amit nem lehet hűtőbe tenni, és mégis a kezét rágja. Úgy látszik, ő is úgy van, mint Géza baba, juszt sem a játék kell neki. A szájában amúgy sem tűr meg semmiféle "idegen" anyagot, még a cumit sem. Szegény Benid, sajnálom őt nagyon, hogy éhes marad. Lehet, hogy figyelmetlen voltam korábban, és írtad, de a védőnővel nem beszéltél? Biztosan van vmi megoldás erre...

Anuk, hát persze! Ha már megvárták egymást a születésüknél... :)

Pelenka: Mi a 4-es Pamperst hordjuk, viszont eddig egy darab pelust nem kellett vennem. Ha vki jött látogatóba, és megkérdezte, mit hozzon, pelust kértem. Nem mondtam, milyet, de Pamperst kaptunk. Nagyon kényelmes (gondolom), semmi gond nincs vele.

Heni

Kép
tücsök75
 
 


Heni: Tétának is volt egy pillanat, hogy a 3-as Pampiből kifolyatta a cuccost. Akkor vettem 4-est, az jó volt, csak vicces, mert enyimgyerek még nem érte el a csomagoláson levő alsó határt (hja, ezek a mai gyerekek...carnak a csomagoláson feltűntetett adatokra...lásd Gézu 6300 grammal még a 3-6 kg-os Pampiben nyomult).
Aztán egy adott pillanatban apa nem figyelt az itthoni útmutatásra, s 3-as vett a lánynak. Akkor bejött. Aztán a 4-est elég sokáig használtuk, volt a megapackos csomagolás, egy karton dobozban a 4-esből 132 db. Na, abból használtunk alaposan. Aztán az 5-ösből is elfogyott 4 doboz, most az 5-ik doboznál belassított a használattal, hisz már csak éccakára kell.
Azért elég okos dolog, hogy megkérdik mit vigyenek nektek, s tök jó, hogy szót is fogadnak a pelusos felkérésre.
Egyszer vittem én is a keresztfiam bátyuskájának, s anyája összetette a 2 kezét úgy köszönte meg, hisz épp a pénzszűke dúlt náluk, pelust fogytán s már elég tanácstalanok voltak. De kihúztam a kátyuból őket, ráadásul úgy, hogy előzőleg nem is egyeztettem.
Nekünk valami kis őszi overall férne fel, fiús kiszerelésben. Hát nem sok 5letem van, hogy kitől is kaphatnánk :roll:

Kisfiam kezd "elromlani". Rettenet nyűgös elalvás előtt, s vagy a végletekig panaszosan nyűglődik míg végre sikerül elaludni, vagy anya szépen lefekszik mellé, cici, s kis kaja után hamar be is vágja a szunyát. De mi lesz itt 1 hét múlva :shock: :?:

Preta: ezt már nagyon sokszor olvastam, s valahogy úgy adódik, hogy mindig akkor is megkapom, mikor pici baba van a házban. Olyankor újraolvasom, s nem győzök eleget bólogatni. De a zenélő forgónk nem ilyen, elemes, szal ez a pont kihúzva. Duplán. Mert Gézengúz nem szereti.

Kép
kissmanó
 
 


Benta: ment privi

Kép
kissmanó
 
 


Manó,
köszönöm itt is a segítséget!!!

Lányok,
apósom meghozta az Osanit-et, aki kért, küldjön címet!

Nagyon vártam apósomat, régóta nem láttuk. De nem tudtam nem sírni azon, hogy az én apukám már sose jön hozzánk. Ugyan ez a telefononnal :(

Ma rémes napja volt Benjáminnak, így eleinte nekünk is, de aztán sikerült humorosan venni a folyton nyígó kisbabát, és rengeteget röhögtünk, néha kínunkban.

Képzeljétek, egy csomó rucit kaptunk a papától, meg egy csajtól vettem nagyon jókat, fel van ruházva a fiatalúr. Holnap fotózok nektek divatbemutatót.

Merre vagytok?

Benta

Kép
benta
 
 


Köszi Benta, priviben írok címet!

Én ma ikeátam...

Nagyon fáradt vagyok, lehet most heverem ki a nyaralást? :?: :D
Még mindig nem értem a mosás végére, nehezen száradnak a cuccok, így a lakás úgy néz ki, mintha bombát robbantottak volna...

Viktor sajnos sokat dolgozik, péntek délután óta szinte nem is láttam...:( holnap itthon lesz, de biztosan hulla fáradtan, szóval csak félig - meddig leszünk együtt!

Nagyon kíváncsi vagyok a rucikra!

Jó éjt!

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 


Sziasztok

Hivatalosak voltunk anyóshoz bár ne mentünk volna :( :( :(

A mai napunk ritka car lett. :cry:

Kezdődött azzal, hogy reggel 6 órakor Prücsi iszonyat megkínlódott a kakálással, be kellett segíteni neki. Aztán miután egy nagy adagot kinyomtam belőle (eszméletlen kemény volt, jól be is krémeztem utána a popsiját, szerencsére nem volt véres nem sérült) csomagoltam be, erre összefosta magát háta közepétől a köldökéig :oops: kijött a maradék adag is. Na a tortúrán úgy felzaklatta magát, hogy nem volt hajlandó enni. Megdajkálgattam, elaludt így visszafektettem és 9-kor ettünk.

Anyós persze dumált, hogy bezzeg nem viszem a gyereket (helyébe mi? lófa..... meg még mit képzel?) milyen ritkán látja bla bla bla. De kujtorogni arra van esze! :evil:
Most volt ugye hófordulós, és Rebeka névnap is, anyuméktól meg külön a tesómtól kaptunk virágcsokrokat, ajándékokat . Rugit, bodyt, pelust (az előző hozzászólásban lévő olajradiátort is ők fizették én csak kiválasztottam). Mi Roddal meg kisnadrágokat (derékban marha bő, de a szára jó). Erre a vén boszorka mit mond, ő nem vesz semmit, mert minek annyi kacatja van, különben is tele van mindenféle ócska ronggyal :evil: A vén szuka! Szépen járatom a lányom!!! Sokkal szebb ruhái vannak mint nekünk.
Aztán mielőtt eljöttünk beolvastunk neki. Azuram, hogy bezzeg a másik nagyszülők messze laknak mégis veszik a fáradtságot, hogy hetente megnézzék az unokájukat, sőt vigyáznak is rá, meg segítenek is ha kell. Én meg rákontráztam, hogy ráadásul mindig tele pakkokkal jönnek! Kapunk két-három napra ebédet, zöldségféléket, gyümölcsöt, lisztet stb, meg a kicsinek is mindig hoznak vagy pelust, vagy popsitörlőt vagy egyéb ilyesmit!

Szegény gyerek hazáig (30 perc) sikoltva üvöltött, én meg bőgtem hogy mikor érünk már haza. Megmondtam Rodnak soha többet nem megyek a boszorkához minek?! Mindig megbánt, mindig beszólogat és mindig felzaklatja a picit!

Szerencsére már alszik, remélem nem fog rosszakat álmodni, holnap meg sokat dajkálgatom, hamar elfelejtse a mai napot.
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi a kéretlen üzenetért, de eladnám kisfiam által viselt ill. nem viselt átmeneti ill. meleg ruháinkat.

68-as gyerekruha csomag
Összesen 40 tételből áll + 3 darab tappancsos zokni ajándék.
overál nélkül 9000 Ft
Tartalma:

- 6 db hosszúujjú body
- 11 db rövidujjú body
- 3 db hosszúujjú pulcsi, felső (új)
- 1 db thermo pulcsi (új)
- 1 db füles fehér sapka
- 1 db vastag téli hálózsák
- 3 db kardigán (2 db új)
- 2 db rugi
- 2 db kantáros nadrág
- 1 db farmer kantáros
- 5 db melegítő nadrág
- 2 db tutyi

+1 db overál ez külön is eladó, ha valakit érdekel, írok árat

Használatot illetően: vannak egyáltalán nem használt darabok és persze vannak a kedvencek, amiket többször használtunk. A hosszúujjú pulóvereket nem hordtuk. Anyagukat tekintve 100 % pamut a legtöbb. Foltot nemigen találsz rajtuk.

Mi nem dohányzunk, a ruhák ki vannak mosva és össze vannak hajtogatva. Nem turkálósak, újonnan vásároltak. A kicsinek nem volt fertőző betegsége és nincs semmilyen bőrproblémája.

74-es gyerekruha csomag
Összesen 31 tételből áll + 2 darab tutyi ajándék.
(overál nélkül 9000 Ft)
Tartalma:

- 1 db melegítő nadrág és 1 pulcsi zöld színű
- 2 db pamut nadrág (narancs és barna)
- 1 db pulóver sötétkék (majdnem új)
- 1 db új!! jegesmacis kardigán
- 3 db pamut rugdalózó
- 3 db frottír rugdalózó (Lőrinc most is ilyenben alszik)
- 8 db hosszú ujjú body (sok Kenguru Goldos)
- 7 db rövid ujjú body (közlekedési eszközös sorozat)
- 1 db rövidnadrág + póló
- 2 db póló (fehér- kék csíkos és narancs- kék csíkos)
- 2 db tutyi Brendonos

+1 db overál ez külön is eladó, ha valakit érdekel, írok árat

Használatot illetően: vannak egyáltalán nem használt darabok és persze vannak a kedvencek, amiket többször használtunk (zöld melegítő kicsit bolyhosabb). Anyagukat tekintve 100 % pamut a legtöbb. Foltot nemigen találsz rajtuk.

A két overál együtt és külön- külön is eladó.

És akkor a két fotó a végére,
68- as csomag 74-es csomag
ha valakit érdekelnek a rucik, légyszi írjon privit! Kép 68- as csomag Kép 74-es csomag

Üdv: Vikkata
torolve_20130114141731
 
 


sZiasztok!

Csak egy gyors életjel, még nem olvastam végig. Hétfőn megyünk dévényes gyógytornászhoz, kíváncsi vagyok, mi lesz. Hasonfekvés még mindig percekre megy csak, igaz, akkor elég jól kinyomja magát. Fordulni Borcsa csak segítséggel tud, de a kezét már mindig kiszabadítja, nem kezd el vinnyantgatni. Most valahogy könnyebb úgy beállítani a tornát, hogy játszunk egy jót... de azért már elegem van ebből az egészből, mert úgy érzem, hogy egy nagy hajsza, és ki tudja, miért. De remélem, holnap ez a gyógytornász legalább alaposan megnézi.

Kép

Kép

Kép
csillagtancos
 
 
 
 


Anuk, ne idegesítsd Magad anyósodon. Szegény Emma még jó, hogy nem érti még, mi zajlik körülötte. Igenis szép a kislányotok akármibe van öltöztetve, és ha ez megnyugtat, soha nem láttam még olyan képet, amin ócska rongyban lenne. Lehet, hogy magából indul ki. Talán ő nem öltöztette a gyerekeit szépen... Még jó, hogy a szüleid és a tesód másképp állnak a dolgokhoz! Az a lényeg... meg hogy Rod is látja, kire számíthattok és kire nem. Boldog névnapot Emmának Rebeka napra így utólag is!

Benta drága! Pontosan tudom, miről beszélsz sajnos. Az én apukám mindig szerette volna, ha lenne unokája. Szegénykém, ő sem láthatja már Benit, pedig biztosan nagyon büszke lenne rá... :(

Kérdeznék: hogy álltok az autósülésekkel? Én most nézegettem őket, mert Benitó lassan kinövi a Maxi Cosiját, amiben eddig a kocsiba tudtam tenni. Gondoltam, nézek olyan gyermekülést a kocsiba, ami 9-36 kg-ig jó. Találtam is, tök szuperek. Igen ám, de a 9 kg-s gyerek már 8 hónapos, és elvileg tud ülni annyira, hogy nem gond, ha egy ilyen ülésbe teszem. Beni viszont ha így halad, egy-két hónapon belül 9 kg lesz (most 7,3kg) addigra 4-5 hónapos lesz, és ha ültetem, az egyáltalán nem tesz jót a gerincének. Szóval a kérdés: milyen gyerekülést vettetek a kocsiba? Manó? Noémi? Köszönöm a segítséget!

Heni

Kép
tücsök75
 
 


Heni,
nem fogod megúszni 2 üléssel, 3 fog kelleni. A hordozót addig használd, amíg csak bele tudod préselni a gyereket, mert az a legbiztonságosabb. Fél éves kor után lelassul a gyarapodás, nem fog ilyen iramban hízni a fiad. Következő ülésnek válassz a 9-18 kg-osok közül, csak a pénztárca szab határt. Még Krisztián a maga 8.5 évével is rendes ülésben ül, a Máté meg pláne a 22 kg-jával, izofixesben.

Csillag,
remélem holnap megnyugtat a gyógytornász.

Kedden indulunk Alsópáhokra, nagyon várom, rám fér egy kis kikapcs. Remélem Beni is élvezni fogja, megúsztatom végre. Visszük magunkkal a fél házat, ez furcsa, a nagyokkal már nem kellett.

Benta

Kép
benta
 
 


Sziasztok Lányok (vagyis már jó éjt... :) )

Sikerült összepakolnunk, mi is felcuccoltuk a fél házat, már mondtam is Tibinek, hogy jobban járnánk, ha inkább a házat tolnánk el a Balcsiig :D Azt még nem tudom, hogy fog minden elférni az autóban :shock:
Izgulok rendesen, hogy milyen lesz, Dávid mit szól majd a változásokhoz. Remélem, minden okés lesz Vele, jól fogja magát érezni :)

Benta, sajnálom :cry: Remélem sikerül nagyon jól kikapcsolódnod Alsópáhokon!

Anuk, anyósod tényleg nem százas... :evil: _Biztos vagyok benne, hogy szuper anyukája vagy Emmának, és abban is, hogy szép rucikban pompázik kislányod! Istenem, miért van ennyi rosszindulat a világban????? :?

Preta: mikró hjaj :evil: Felolvastam férjemnek amit beírtál, sűrűn bólogattunk, és nevettünk, hogy mennyire de mennyire igaz némely pont :D

Manó, nem lehet, hogy kisfiad a frontok miatt nyűgös? Lehet pár nap, és újra a régi, nyugodt Gézu baba lesz :)

Na megyek, elteszem magam holnapra. Szorítsatok, hogy kibírja Dávid az utat sírás nélkül. És azért is, hogy beférjen a sok cucc :)
Elvileg lesz internet a szállodában, viszünk laptopot, így ha lesz időm, írok majd!
Jó éjszakát!
magdii
 
 


Banyoszka!

Na, akkor én is köteles vagyok kitartani még 2 évig! :lol:

Benta!

Én is küldtem privit!

Preta!

nekünk nemhogy bevág a kiszokni, hanem inkább mindegyik lecsúszik. :evil:

Mikróban hogyan sikerült elolvadnia mindennek? :shock:

Anuk!

Minek mentek anyóshoz egyáltalán? :evil:

Csillag!

Biztos jó lesz, nekem egyik ismerősöm ment dévényes gyógytornászhoz a gyerekével és csak pár alkalommal kellett menniük, gyorsan rendbejött. :wink: Igaz, hogy elég drága, úgyhogy használjon már... :roll:

Kép
Kép
tabati
 
 


Magdi!

Mennek a drukkok, jó nyaralást!! :wink:

Kép
Kép
tabati
 
 


Magdii,
érezzétek nagyon jól magatokat! Majd írd meg, hol vagytok/voltatok, és mennyire vált be a hely.

Ma feladom a homeós bogyókat, számlaszámot írok priviben, de csak hétvégén.

Lányok,
felmondok, Benjámin taknyos. Csak elkapta az unokatesótól, bármennyire próbáltam elkülöníteni őt a temetéskor. Megyünk dr-hoz, remélem gyorsan jobban lesz és nem kell lemondanom az utat. Buknánk az előleget, a tesók lelke meg összetörne. Kérek gyógyító energiát!

Benta

Kép
benta
 
 


Benta: drukk! Nyomj bele egy fél tubus oscillococcinumot. Tétának tuti volt ilyenkor. (icipici forralt vízben feloldod, műanyag kanálkával kevergeted, s pl. Nurofenes szirup adagolójával, ami fecskednő típus beadagolod neki a szájacskába).
Muszáj mindenkinek a kikapcs, sztem menjetek, hisz jót tesz nektek az otthontól távol.

Magdi: kellemes időtöltést, remélem jól érzitek majd magatokat.

Anuk: anyóst továbbra is lődd ki a holdra. Nem érett, s nem is fog megérni arra, hogy a családotok oszlopos tagja legyen. Mert a mostani állapot csak kényszer.

Heni: ne is gondolkodj 9-36 kg-os autósülésben. Azoknak nincs önálló bízti övjük, engem ez még a 6 évesemnél is zavart, mert folyton kimászott (Edina, ezelőtt 2 évvel....Adrikám fegyelmezettebb). Arról ne is beszéljek, hogy Gréta képes a saját bízti öves szék öve alól is kipréselni a kezét (de legalább azért derékban kötve van). S ezt azért nagyjából bármire való kisgyerek eljátssza.
Amúgy Bentának igaza van: addig préseld a hordozóba míg tudod. Mert minden székben már ülni kell. Amúgy vannak 0-18 kg-osak, állítólag 2 féle képpen köthetők be: egyik hordozó típusú fekvős pózban, a másik meg székben. Menjetek el boltba, s ott próbáljátok meg esetleg az ilyent is.
Bár kíváncsi vagyok Ági mit mond ebben a témában, Lorka ha már 8 kg. akkor neki is téma lehet ez.
Ezért is örülök, hogy van egy 0-13 kg-s hordozóm is, így remélem a telet a kis "töltött káposzta" stílusban kihúzzuk. Mert ez a guban, hogy a vastag overallban kell őket begyúrni.

Kép
kissmanó
 
 


Ja, s van homeos orrspray is. Heel termék, Mo-on kapható. Euphorbium Compositum névre hallgat.
Ma reggel Gézum is szörcsögött, kis dugó volt a nóziban. Fújtam mindkét lyukacskába, nem tudván melyik adja a hangokat. S mert nem tetszett neki, jött a hapci, s egy rém ronda piszukaka bukkant elő, így még porszívózni sem kellett
(Téta 2,5 hós volt mikor 2 éve az Udvarhely-i az offrod verseny volt. elmentünk mi is apa után kis kikapcsra, de porszívót is vittem magammal. nézett is a kis faházikók felügyelője mikor vittem a porszívót az emeletre. megnyugtattam, nem takarítani akarok. s lévén falun volt az egész, hát még akkor is így :shock: :shock: :shock: nézett rám)

Kép
kissmanó
 
 


Apa megy Borcsával gyógytornászni. mellgyuszim van + influenza :(

Kép

Kép

Kép
csillagtancos
 
 
 
 


Csillag: bakker, ez nem jó. Sajna mellgyuszi lehetséges az idő előrehaladtával is, nem csak az elején.
Kitartás, meleg vizes zuhany alatt masszírka ezerrel. S Borcsa kisasszonyt kérd meg vegye elő a legjobb kompresszorát.
Influenzára neked is oscillo.

Kép
kissmanó
 
 


Jó reggelt Lányok!

Jó kis éjszakánk volt: Áron már 1/2 4 körül nyögdécselt...felkeltem akkor jött haza apa. Persze beszélgettünk, majd visszafeküdtem. Egy óra múlva újra nyüsszögés, megcsináltam a kaját. Áron visszaaludt, így én is visszafeküdtem. 5 körül újra ébredés - most már meg is etettem. Erre sms a barátnőmtől, akitől a tejet kapjuk, hogy tönkre ment a mellszívója - gáz van, adjam kölcsön az enyémet. Már a hideg kezdte rázni. Szóval összepakoltam, és vártam - kezemben a telefonnal - hogy megérkezzen a férje. 1/4 7-kor vissza is tudtam aludni. Aztán Áron 9-kor keltett.

Heni én is most kezdtem utána nézni az autósüléseknek, és szinte ugyan azt tudom írni, mint Manó és Benta.
Nekem is azt mondták, hogy két üléssel nem fogom megúszni. A következő ülés ezért az lesz, ami 18 kg-ig jó. (van olyan ami 0-tól kezdődik és van amelyik 9-től) Az utána lévő ülés viszont 36-kgig jó, és az mát szétszedhető csak ülésmagasítóvá is.

Én néztem a concord típusút, de az elég drága, a römer szintén.
Én most úgy gondolom maradok a maxi cosinál. 9-18-ig használható az ülés 4 pozícióban dönthető. Ami nem tetszik, hogy szűkítő nincs benne a fejnél, de lehet hozzá külön venni. Még így is jóval olcsóbb lesz, mint a Concord.
Egyébként nem tudom hogy fogom Áront beszuszakolni a hordozóba, mert széltében nőttük ki, úgy hogy még nincs is kabát szezon...
De karácsonynál előbb tuti korai lenne a következő ülés, szóval addig muszáj lesz!

Még mindig nem értem a mosás végére! Megőrülök!!
Megyek, ma házimunka nap van!

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 


Sziasztok!

Tegnap Marci keresztelője volt. Szűk családi körben.

Rakok pár képet:

Kép

Kép mi

Kép

Kép

KépKép
begane
 
 


Sziasztok!

Bepakoltunk! :) Minden befért, de jó púpos lett az autó :D
Noémi, ahogy olvaslak, a nyaralás utáni állapot nem valami rózsás :( Már lélekben felkészültem, hogy három napig mosok, vasalok... de ezek szerint arra is felkészülhetek, hogy Dávid nyűgös lehet. Sajnálom, hogy most Áron rosszul alszik, de remélem minél előbb visszaáll a megszokott napirendje!

Begane, fantasztikusak a képek Marci keresztelőjéről!

Benta, sajnálom Benjámint, remélem és szorítok, hogy ne legyen betegebb, és holnap tudjatok menni nyaralni!

Csillag, mellgyuszi, influenza ajaj :( Remélem minél előbb végére érsz mindkettőnek!!!!

Dávid meg a pakolás végére elaludt. Most várom, hogy felébredjen, utána megetetjük picit és indulunk.
Szép, sírásmentes, betegségből gyorsan javuló napot kívánok Mindenkinek!
magdii
 
 


Jaaaaa és amit elfelejtettem: köszönöm Lányok a drukkokat és a jókívánságokat a nyaralásra! :)
Dávid még mindig alszik, lehet csak este indulunk :D (persze eddig soha de soha nem aludt ilyenkor... :D )
magdii
 
 


Hát igen Magdii, utána vissza kell állni nekik is - ahogyan nekünk is!
Érezzétek nagyon jól magatokat!
Ha nem is lesz strandidő, biztosan nagyon jókat fogtok sétálni a parton, és ami a lényeg hármasban!

Benta, az előbb el is felejtettem írni, hogy jobbulást Beninek. Én is oscilo párti vagyok! Nekem mindig nagyon beválik!

Begane, Marci jól bírta? Nem sírt?

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 


Csillag!

Mellgyuszi? :shock: Az meg mitől lett? Gyógyulást!! :?

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok!
Csak bekukkantottam,látom autósülés a téma.
Minket még ugyan nem érint a kinövés témája, de azért hoztam egy linket. Nekünk ilyen ülésünk van (a legelső,0-13-ig), nagyon szeretjük,és szerintem mi a következőnek is ilyen márkájút veszünk.
A hordozót 9900,-Ft-ért vettük újonnan, tehát nem túl drága szerintem.
Nézzétek meg,biztos van ettől sokkal jobb is, de mi elégedettek vagyunk vele és Niki is jókat alszik benne :D
Hátha Nektek is megtetszik :D
(ez itt a reklám helye:))

http://giraffeclub.hu/autosules.php




Betegeknek jobbulást, nyaralóknak jó időt!

Sziasztok
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára banyoszka 2009.11.22 00:44-kor.

Banyoszka
banyoszka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?