Életjel!!!!
Bocsi, Lányok, most is csak futtában,ugye elkezdődött az iskola és most minden idegszálammal Csabin függök( a maradékkal meg azon, hogy el ne hanyagolja a törpieket), mert ugye nagyon sokat számít, hogy indul neki a sulinak. Egyenlőre tetszik neki, a tanító nénit már imádja (én is, egy tündér), szerintem mindent megcsinál majd neki Csabi, amit kér.
Apa most itthon van 2 hétig, közban Ő is beíratkozott, mert miért ne szerezzen még 1 diplomát, most építőmérnöknek fog tanulni.
Én reggel viszem, délben hozom Csabit, közban lótok-futok a srácoknak őszi ruhákért, a cipőket már megvettem tegnap (tényleg Honey, érdekel még a Tipetupa cipőbolt?), akciósan csak 25.000.-be került a 3 pár őszi cipő, Kamilláé is megvan már, szerintem gyönyörű, én totál beleszerettem!
Jövő héten meg kezdődik az ovi is,Lehelnek, úgyhogy nincs még vége a szeptembernek!
Közban nálunk a család nagy része szeptemberben szülinapozik, most hétvégén csak 2 tortát kell sütnöm. Ok., szívesen teszem, nagymamámnak eleve akartam is, de anyósom felhívott (ezt figyeljétek), hogy ugyan süssek már a kisebbik fia 30. szülinapjára tortát, majd megkéri az Ő barátnőjét, hogy az meg süssön az én férjemnek, mert Ő (anyós) nem ér rá ezzel foglalkozni! Hát komolyan, azt sem tudtam, sírjak vagy nevessek! A sógorom barátnője dolgozik, én itt vagyok 4.5 gyerekkel az iskolai-óvodai beszoktatás közepén és akkor a nyúgdíjas nagymama az, aki nem ér rá tortát sütni!!! Persze, mert folyton utazgat! Már megint jó 1 hete nincs itthon és jövő hétvégén megint mennek valahova. Na mindegy, megsütöm azt a tortát, de kizárólag a sógorom kedvéért és nem anyósom miatt....
Készülünk már Kamilla szülinapjára is, amikoris anyós persze elvárná, hogy megint lezavarjak egy 30 fős szülinapi bulit ( idén már 2-t megcsináltam, elég volt), nagyot nézett, mikor közöltem vele, hogy csinálok tuti jó szendvicseket, a keresztanyuja Kamillának tortát süt és persze jöhetnek akkor anyósék is, meg a sógoromék is, de az én családommal bizony 20.-a körül ünnepelünk, mivel ott konkrétan 4 szülinap és 1 névnap van akkortájt, úgyis együtt lesz az egész család, akkor lesz Kamillának megint tortája (kamillavirág-formájút szeretnék neki)! Hát láttam a fején, hogy nem tetszik anyósnak, de nem izgat. Szerintem semmi szükség most egy újabb nagy bulira, 7 fogásos menüvel!
Aprócska babóval minden rendben, gyomorégés elmúlt, hízás végre megállt, sőt fogytam is másfél kg-t, most, hogy nem nyomom magamba a rengeteg ropit, szendvicset. Hányinger még hébe-hóba előbukkan, de azért ez már a 14. hét, csak elmúlik már.
Kedden megyek dokihoz! Tegnap levették a vért a 2. toxoplazmához és nézték az AST-t is, mert legutóbb elég magas volt az érték.
Látom, előkerült már a bili-téma is, hát, akinél nagyon önálló a gyerkőc, ott nincs gond, de nagyon ráér egyébként ez 2 éves kor körül! Sokkal hamarabb lesz sikerélméye a gyerkőcöknek, nálunk ez a tapasztalat!
Humanka!!!
Ez igen!!!
Nagyon nagy és nagyon halk gratula! És hányásmentes pocakosságot Neked! Hogy lesz most akkor? Mész most így dolgozni vagy majd szülés után? Szoktatod vissza Bendőt a bölcsibe vagy nem lesz rá szükség?
Misike, Annácska, Ákos baba!
Nagyon boldog szülinapot Nektek!
A.m!
Remélem,gyorsan elmúlik már a hányós szakasz! kitartást!
Noni!
Jó, hogy újra jöttél!
Honey!
Köszi, hogy hiányoltál, igyekszem jönni, tényleg, majdcsak beáll az új napirend, de még nekem is szoknom kell! Cuki lehet Flóra!
Bocsi, csajok, de most csak ennyit tudtam reagálni, még főznöm kell, sietek!
Márti