Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Még egyelőre nem találtam sehol topicot, ahol ezzel a témával foglalkozna bárki, pedig nekem sarkallatos kérdések ezek: hogyan tudom átvészelni nagy pocakos időszakomat a 2-3 éves gyermekemmel, mit csináljak, mikor hazamegyünk a picivel a kórházból és ott a másik babó is, mi van akkor, ha a pici szopizni akar, a nagyobbik meg bilizni v. hasonló, hogyan indulunk el télen sétálni, mikor kettőt kell öltöztetni rajtam kívül, mi van ha mindkettő beteg, az egyik ekkor alszik, a másik akkor alszik és ilyen kérdések megválaszolása érdekelne, hiszen ez még az első gyermek vállalásánál is nehezebbnek tűnik.
Egy cél lebeg a szemem előtt: egy testvérke kell a kisfiamnak - szerintem, de nem tudom, képes leszek -e rá.
Szóval az időbeosztásról, a gyermekek összehangolásáról, egyéb problémákról szeretnélek faggatni Benneteket, kétgyermekes anyukákat, apukákat, ha válaszoltok nekem.

Üdv: Ágota
agota
 
 


Szia Ágota!Fel a fejjel nyugodtan vállalj második babátKéphadd legyen tesója a babádnakKépnálam is a nagyfiam és a középső gyermek között 3,5év a különbség a kicsi és a középső között 2,5 évKépa szerencsénk az hogy nem voltak féltékenyek egymásra alig várták hogy hazajöjjek a babávalKépa könnyebbség hogy a nagyfiu ovis lett ősszel és gyakorlatilag reggeltől du.4-ig a középsővel voltam együtt elmentünk az oviba a nagyért ...a picike pedig "szeretetfürdőbe"érkezett hozzánk mindenki alig várta hogy megérkezzen a sikeres mindennapokhoz szükség van nagy adag türelemre állóképességre egy jó és segitő Apára és nálunk még egy jó Nagyi is van az Anyukám a szomszédom persze vannak napok amikor senki nincs csak anya van ...a szoptatásnál a lecsepegő tejecskét mindig megkapta a kicsi 2,5 éves Kép röviden ennyit tudok neked irni egy szuszra ha kell még infó irj üdv.veraKép

Kép
Kép
vera70
 
 


Agota,
talan ez a topic errol szol, Egy kicsi meg egy pici cimmel:
http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/279/426.html
afonya
 
 

 
 

Az Áfonya által linkelt topik pontosan erről szól Kép. Én nyitottam meg (húú, már ennyi ideje lenne), akkor amikor megszületett a kislányom. A fiam akkor volt két éves 4 hónapos.
Ágota,
bízz magadbna és a gyerkőceidben!! Sikerülni fog.
üdv
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Ágota!
Nekem 3 éves volt a fiam amikor a lányom született.
Amik beváltak :
Gergő segített a tisztába tevésnél - boldogan vitte a pelust a szemétbe
- Ő bontotta ki a pelust , Ő kente be a popsiját
- segített a fürdinél
Amikor szopott a kicsi , én előre odakészítettem a bilit , az iszit , a rágcsát
- amig Blanka szopizott addíg olvastam a nagynak , vagy a szőnyegen legóztam vele (a kicsinek tök mindegy hol kapja az éltető nedüt! Kép )
Egyelőre ennyi
Kanga

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
[img:ba0f9b55a6]http://www.tickerclub.com/cache/e49f5b8951.png[/img:ba0f9b55a6][img:ba0f9b55a6]http://www.tickerclub.com/cache/dceb25d9d6.png[/img:ba0f9b55a6]
kanga0216
 
 


Nagyon szépen köszönöm a bíztató szavakat, örülök, hogy írtatok és ha majd írtok még, bár úgy látom, hogy a megadott másik topic is uerről szól, úgyhogy lehet, hogy ez tényleg felesleges.
Mindenesetre azért még bíztatlak Benneteket, hogy ide is kukkantsatok be.

Üdv: Ágota
agota
 
 


Ágota,
én biztos kukkantok, mi lassan készülgetünk a másodikra Kép
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok! Szerintem az is fontos, hogy ne csak a gyerekednek akarj tesót, hanem Te akarj még egy babát, mert akár milyen jól csinálod, nem fogja mindig díjazni a nagy, hogy ott a kicsi, és nem jó, ha akkor csalódottnak érzed magad! egyébként nekem is 2 év van a nagyok között, és egyetértek az előttem szólókkal, és tényleg fontos az önbizalom. Kell, hogy tudd, jó vagy, és hosszútávon mindenki jól jár a kicsi létével! Sok türelmet és kötélidegzetet! C
claire
 
 


Sziasztok!
Szeretnék második babát,de gyakran fáj a hátam.Múltkor alig tudtam felkelni.2-3 nap után jobb lett.Ki tudna vmi jó kis hát-gerinctornát?Hely,kazi,könyv,v. leírás is érdekel.Köszi.E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Agota, tök jó, hogy nyitottad ezt a topikot, anno én is akartam, csak nem mertem, mert tudom, hogy nem szeretik, ha egy témában van már topik, és másikat nyit az ember. Csak az "Egy kicsi meg egy pici" topik már nagyon hosszú, jótanácsokért el is olvastam, de ugyanakkor beszélgetni (itt és most, jelenvaló emberekkel) is jól esne. Szóval én örülök ennek a topiknak.

Nálunk az a helyzet, hogy most jön majd a kistesó, kb. három hét múlva. A fiam két éves múlt május végén, és a hasamban lévő baba is fiú, bár a magzatmozgásból ítélve - ha lehet következtetéseket levonni - kicsit kevésbé lehet temperamentumos, mint a bátyja. Aki totál kitölti az életemet, a család életét.
És meg kell hogy mondjam, teli vagyok kétellyel. Most már (a terhesség hátralevő idejében) szinte CSAK ezek a kétségek foglalkoztatnak. Nem mintha most lenne még lehetőségem másként dönteni... De valahogy nagyon aggódom. Nem csak a gyakorlati problémák lehetősége miatt, hanem valahogy az érzelmi problémákon is. Hogy el nem bírom képzelni egyrészt hogy én még egy embert ugyanúgy szeressek majd, mint Ádámot, másrészt hogy távol kell tőle töltenem öt napot. Nekem, aki néhány órára is csak nagy aggodalmak közepette hagytam őt akár a nagyszülőkre is. Most öt nap... És ez az aggódás már odáig fajul, hogy éjszakánként aludni se tudok.
Szóval ha még járnál erre Ágota, valamint a többiek, szívesen beszélgetnék ezekről, és ha meg megszületik a pici, akkor nagyon szívesen megírom neked, hogy hogy is megy nálunk ez a dolog. Hátha jól fog menni, és hátha az majd biztatást jelent a számodra. De ha nem fog jól menni, akkor úgyis lesznek, akik meg azt írják, hogy nálunk ez meg ez segített. És akkor az jelenthet biztatást a számodra.
Egyébként - még ennyi - nem véletlen az aggodalmam. Amit írtak, hogy kell a jó apa meg a jó nagyszülők az ilyenhez... Nos, nálunk a nagyszülők messze laknak, persze jönnek, ha kell, de nem ugyanaz, mintha itt élnének a közelben. A "jó apa" meg valamilyen szinten megvan, de hát nem mondhatom, hogy a férjem túl lelkes az apai szerep terén. Szóval egyrészt szerintem alig várja, hogy a strapás évek (szerintem szép évek) elmúljanak. És azt is mondta, hogy ezúttal sem igazán számíthatok a segítségére, mert nem igazán volna jó csődbe vinni a céget, és itt állni két gyerekkel meg egy csomó adóssággal pénz nélkül... És igaza van. Viszont korrekt volt, azt mondta, keressek a egy bébiszittert. Kerestem is, majd a héten már jön egy kicsit "összeszokni". Kíváncsi vagyok, mi lesz. Fiatal lány, gyereke nincs, szóval nem úgy áll a fiamhoz, ahogy mondjuk a nagyszülei. Hanem olyan "fiatal lány"-osan.

Na, ha erre jársz még, szívesen dumálnék majd még ezekről a - nálunk nagyon aktuális, és engem épp nagyon foglalkoztató - dolgokról...

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Szilde, a családom nagy hátszakértő, mert mindenkinek ilyen baja van. Amit te írsz, ott szerintem torna kevés! Ha komolyan fáj a hátad, nézesd meg orvossal, nehogy a terhesség során komolyabb baj lépjen fel. (Az unokanővérem belevágott a második terhességbe fájó háttal, és nagyon pórul járt.)

A nagynénémnek pedig a csontkovács vált be, de nagyon. Igen súlyos volt az állapota, és a kezelés végére tkp. panaszmentessé vált. Azóta sincs baja. A szüleim viszont semmit se csináltak, és ők is sokszor nagyon megjárták már, apukám pl. egyszer egy hónapig nem tudott megmozdulni (egyáltalán).

Tornázni is kell persze (ha az orvos is javasolja), de a hátizom erősítése a fontos (nem a gerinctorna, amit valaki valahol kitalál, nem személyedre szabva).
Hátizomra van pár jó gyakorlat. Konditeremben sokkal könnyebb ilyet csinálni, mint máshol, mert a konditeremben nem a földön hasalva kell a hátizomerősítést végezni, hanem van ehhez egy kényelmes gép. Nekem az nagyon bevált. A hátizom fontos a terhességnél, az tudja tehermentesíteni a gerincet. Az első terhességnél csináltam előtte sok hátizomgyakorlatot, nem is volt baja a hátamnak a terhesség alatt. A második előtt nem csináltam ilyet, pl. mert elköltöztünk a jó kis konditerem közeléből. Hát, most fáj is a hátam, de szerencsére csak kicsit. Amit te írsz, attól azért messze van.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok! Hátfájás ügyben csatlakozom az előttem szólóhoz, sőt szerintem az orvossal érdemes azt is megbeszélni, nem tudsz-e rásegíteni ásványi anyag bevitellel, stb. A Sport Kórház fizioterápiás osztályán nagyon értik a dolgukat, de biztos másutt is, csak én azt ismerem. Ha már jártál orvosnál, és tudod a pontos okát a hátfájásnak, szívesen segítek, (gyakorlatok, beszedhető kütyük, stb).
Adrienn! teljesen megértem az érzelmeidet. Az én két nagyfiam között is 2 év van, és uezen aggódtam amikor a kicsit vártam. Azért nem bántam volna, ha lány lesz, mert hogy az annyira más, hogy kevésbé lesz ez az érzés, stb. Aztán ott volt, fiú volt, és nem lehetett nem szeretni, kevésbé szeretni, legfeljebb másképp szeretni, mert annyira más, máshogy fejezi ki a szeretet igényét is! Szóvaal fel a fejjel, kis idő múlva az lesz elképzelhetetlen, hohy állt a világ nélküle is! C
claire
 
 


Adrienn!
Mintha a soraidat én írtam volna még januárban. És teljesen felesleges volt aggódnom. A kórházi napok elteltek, a férjem mindennap behozta a nagyot látogatni, és este és reggel is beszéltünk telefonon - a mobilszámlám jól nézett ki Kép -, egyébként meg egész nap aludtam, meg szoptattam és mindenféle újságot, csokit összevásároltam a nagynak, hogy mikor jön, majd odaadhassam neki. Amíg nem szültem, imádtam a nagyot, aki egy tökéletes gyerek, féltem, hogy a kicsi már nem lesz annyira tökéletes, és én sem fogom annyira szeretni. Most 4 hónapos a kicsi, és nem emlékszem rá, hogy milyen volt nélküle. A nagy állandóan mozgásban van (4 éves), beszél, folyton történik vele valami, a kicsi csak néz és mosolyog. Ugyanolyan tökéletes, mint a nagy. Amint a kezembe adták, abban a pillanatban imádtam őt is. Gyakorlati tanácsot egyébként szívesen adok, ha akarod, bár szerintem olyan könnyen fog menni a dolog, hogy észre sem fogod venni a problémákat. Sok sikert! Üdv Bucska
bucska
 
 


Köszönöm, amiket írtatok. Remélem, két-három hét múlva már én is hasonlóan látom majd a világot. Csak addig kell ezekkel a kételyekkel együtt élni anélkül, hogy begolyóznék tőlük. Hát... mit mondjak, aludni se nagyon tudok, bármit teszek is. Alig várom már a végét. Ezért is, meg amúgy se a kedvenc állapotom a terhesség (és akkor enyhén fogalmaztam).

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn,
nyugi Kép Foglald el magad, ha tudod, minden mással, aminek semmi köze a babához, illetve ha van ra egy mód, csináljatok a pároddal - vagy akár csinálj egyedül - külön programot magadnak, hátha eltereli a figyelmedet. Emlékszem, én annak idején szülés előtt kevesebb mint két héttel elmentem moziba megnézni a Harry Potter kettőt... Két kispránát vittem magammal, a plázában a jegyszedő fiúk csak pislogtak: pici nő hatalmas pocakkal, egyedül, viszont mindkét hóna alatt egy-egy kispárnával Kép

Claire,
hátfájás témában majd én is kérhetek tanácsot?

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Köszönöm,hogy írtatok!Ha csak lehet,irány a doki.Egyszer már röntgenezték a gerincemet,és két gerincgyöngyöt találtak rajta,amiről a dokinéni azt mondta:ártalmatlan születési rendellenesség.
Amire gyanakszom,az az ,hogy a nagyon enyhe gerincferdülés,az ártalmatlan gyöngyökkel,már nem biztos hogy olyan ártalmatlan.Nyomódhat vmi. idegszál,vagy mittuménmi.
Adrienn!Jó lenne itthonra egy olyan gép,akkor nem kéne itthonhagyni a babát.KépNéha nem tudom kire hagyni.
Claire!Doki után erre még térjünk
vissza.KépMit értesz azalatt,hogy ásványianyag bevitel?Nem elég a napi multivitamin,v.Elevit esetleg vassal,v.magnéziummal megtumkolva?(vérvétel után)
Bye:E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Szilde, ilyen kondigépre gondolsz? Igen, én is szeretnék ilyet. Azaz egy kombigépet használtan. Kérjél a családtól karácsonyra, hogy együttes erővel vegyenek neked. Használtan nem annyira drágák ezek. Főleg ha nem baj neked, hogy csúnya (nekem nem lenne baj, kondigépet nem a kondigép szépségéért tart az ember) Kép

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Szilde, van egy topik a vitaminokról, elég hasznos elolvasni. Én kaptam belőle info-kat. Valahol a várandósság témakörön belül találod.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Köszi Adrienn!
Tudnál arról vmit mondani,hogy használtan mennyi egy ilyen masina,és hol lehet hozzájutni?(Hírdetés,lerakat..)E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Hirdetés. És hogy mennyi - az az állapotától függ. Húszezer körül már van. A kombigép a jobb dolog, mert többmindenre használhatod. Én ha majd arra kerül a sor, akkor hirdetés útján keresek. De inkább a neten érdemes, mert ott valahogy olcsóbban szoktak mindent meghirdetni, mint újságban. Hirdetős oldalakat sajna nem tudok. De ha te tudsz, szólj, mert nálunk is aktuálissá válik hamarosan. Kb. egy hónap múlva. Egyelőre egy abswingünk van, de a terhesség alatt vettük, úgyhogy még csak most fogom felavatni, ha megszületett a baba.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!

Adrienn, tk. tökéletesen megfogalmaztad helyettem, amit én is érzek. Nagyon becsüllek (és más anyukákat is!) azért, hogy ilyen kicsi korkülönbséggel vállalod a második babát. El nem tudnám képzelni, hogy Ákos mellett (most lesz 2 éves)már ott legyen a kistesója, hiszen annyira szüksége van rám egész emberként és nekem is magamra :-))!
Gyakran ülünk be az autóba, hogy kiruccanjunk vhova, kimegyünk "motorozni", játszótérre megyünk, hogy lehet ezt egy + icipicivel? Na igen, ezt már megkérdeztem és megválaszoltátok, hogy lehet, nem kell aggódni, de .....
Lehet, hogy nálunk szükség lesz még pár évre, mondjuk 4 -re. Akkor Ákos már ovis lesz, de még tudnak együtt is játszani...
Mi a véleményetek erről? Mekkora az ideális korkülönbség? Lehet, hogy ez a szülői hozzáállástól is függ?

Ágota
agota
 
 


Sziasztok! nem tudom tegnap mi volt, de hiába küldtem el a választ, nem ment át ! ez a technika ördöge? Úgyhogy most rövidebben: Kriszi! Persze, szívesen! Neked is fáj a hátad? Tudod, hogy mitől? csináltátl már vele vmit? ( ha úgy egyszerűbb, keress a 3255099-en, csak ne este 7 és 9 között, mert az a nagyüzem).Nekem serdülőkoromban vették észre, hogy van egy nyitott csigolyám. Végül nem tiltottak el a sporttól, hanem erősíthettem hátat 1000-rel. Szerencsére minden ígéret ellenér eterhesség alatt nem okozoztt gondot, viszont a hátizmaim már nem sokat érnek,szóval majd most kezdhetem az erősítést újra!
Szilde! Én pl. most, amikor az ikreket vártam, az eleviten felül is szedtem néhány dolgot, pl ásványi anyag tablettát, ami természetes alapú, és tartalmaz kálciumot, magnéziumot, stb. Mivel mészvázú tengeri állatok vázából készül, állítólag jobban felszívódik , meg ilyenek. De szükség lehet porc és csont építő anyagok bevitelére, azért kéne tudni, mitől fáj! Pontosan mi az a gerincgyöngy?
Adrienn! Hová teszed otthon a gépet? Bár én amúgí sem vagyok egy otthon tornázós, lassan újra irány az erdő, megyek futni! (bár még fogalmam sincs, hogy szervezem meg, de nem bírom sokáig nélküle). Jártam egyszer callaneticsre, ami szerintem tényleg látványos eredményekre képes, ha itthon, akkor talán arra ráveszem magam. De egyelőre nem megy túl rendszeresen, az izmaim meg nagy 0-ák!
Ágota! Én csomó mindent elolvastam a testvér kapcsolatokról, mert ez engem is izgatott, aztán leszűrtem a következőt: nincs ideális korkülönbség, nincs recept! Minden korkülönbségnek van előnyös és hátrányos oldala. A szülői hozzáállás sokat számít, mennyire felkészültek, miért és hogyan akarták a másodikat (amikor el sem tudod képzelni, az nem az az állapot, amikor vállalni kell), hogyan kezelik a tesókat, gyerekként nekik milyen élményeik voltak, stb. És persze a gyerekektől is sok függ. Mindenesetre szerintem minden testvér összeállításból ki lehet a jót hozni! Te hogy látod magad körül? C
claire
 
 


Ágota, szerintem ha még nem érzed magadat érettnek a kistesóra, akkor ne sürgesd! Ha lányod lenne az elsőszülött, akkor azt mondanám, hogy siess egy kicsit, mert mondjuk a nagylány az esetleges öcskössel nem sok mindent tud kezdeni négy év korkülönbség esetén. De mivel fiad van, szerintem a négy év még nem sok. Hat nyolc se, ha úgy intézed, hogy azért legyen közük egymáshoz.
Jelenlegi lelkiállapotomban (majdnem minden este szép csöndben itatom az egereket, ha a lelki dilemmáim eszembe jutnak - márpedig eszembe jutnak, akár akarom, akár nem) azt mondanám, hogy tényleg érdemes addig várni, hogy az első gyerek már kifelé is tekintsen egy kicsit az anyja közeléből. Én egyébként 15 hónapos koromban kaptam kistesót. Egyfelől megszenvedtem a dolgot lelkileg, másfelől viszont hosszú távon jó volt, hogy megértettük egymást, nem választott el minket egymástól egy fél világ.
Amúgy meg Claire-nek igaza van, nem az évektől függ a testvéri szeretet.

Claire, van egy szobánk, amit én vendégszobának nevezek, a férjem sportszobának. Az a gép(ek) helye. És ott van a testedzés helye is. Alig várom, hogy használhassam.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Claire!
Ezeket a dolgokat orvos írja fel,v. gyógyszertárban kaphatók?És milyen név alatt keressem?Anyagilag húzós?Meddig kell szedni? Kúraszerűen v. rendszresen?
Adrienn!
Ne búsulj!Sokszor az ember "fejben" akar mindent megoldani,lesakkozni mi hogy lesz,és ekkor,v.akkor mit fog csinálni.Sokat agyal,aztán az élet mást hoz,másképpen.
Én is ilyen tervezgetős típus vagyok,de próbálok leszokni.Nekem az segít,ha mindig csak épp a következő lépésre gondolok,nem előbb.Apró célokra,eseményekre amíg biztosan ellátok,és ami lelkesít.
Szülés előtt el se tudtam képzelni,milyen lesz a babyvel élni minden nap,hát még hogy megy oviba,iskolába,és hogy bírni fogom-e a tanárt...Nnnaa állj!Mondtam magamnak!Kár előre ilyenen aggódni,majd lesz vmi.Most pedig elmegyek és veszek inkább babaruhákat.
Ugye érted mire gondolok?Biztos te is át tudod gondolni,hogy a te esetedben miben rohantál előre,ha így volt.
Tuti,hogy van olyan célod,ami aznapra szól,és örömöt okoz.Egy terv,hogy aznap mit szeretnél elvégezni,v.vkit.felhívni,vmit.intézni,venni vmit. stb.Elég minden napnak a maga baja!Kép
Nekem ez vállt be,erre törekszem,ha elszállna az agyam.Ilyesmi a problema?
Hidd el alkalmas vagy a feladatra,jó anya vagy,a többi biztos menet közben kialakul,de csak lépésről-lépésre.Step by step.Kép
A helyzetünk ugyan külömbözik,de a gondolkodásmódunk gyakran nem?KépRemélem segítettem vmennyire.Kép
E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


E! (Szilde) Amit én szedtem, az egy termék család, nekünk amúgy a gyerekorvos ajánlotta, saját diszkontjog váltható ingyen, és magad vásárolsz, rendelsz,(nekem ilyen van), vagy megkérsz olyat, akinek van diszkontjoga, hogy vegyen neked. A probléma megkonzultálható hivatalos orvos tanácsadókkal, akár telefonon is, de nyilván könnyebb úgy segíteni, ha kezedben van mindenféle kivizsgálás eredménye, esetleg a gyógyszer, amit az orvos adott. Ezek nem gyógyszerek, inkább vitaminok, táplálék kiegészítők, ezért nem javasolt az orvos által előírt szernek hátatfordítani, legfeljebb kiegészíteni azt. csak sajnos az a tapasztalatom, hogy ilyen tipusu panasszal ritkán tudnak mit kezdeni. Bár a Sport kórházban pont van olyan doki, aki elég sokféle orvoslásban járatos, és azokat rugalmasan alkalmazza.Problémától is függ, hogy kúraszerűen vagy rendszeresen kell szedni, az ilyen porc és csontépítőket inkább kúra szerűen. Persze pl az anyukám a csontitkulására folyamatos ásvanyag bevitelre szorul.Az ár: nem ismerem az anyagi helyzetedet, nálam az egészség megőrzés elég fontos helyen van ahhoz, hogy ennyit költsek rá.(közalkalmazotti gyed + a párom fizetése= semmi extra) Bocs, ha túl kimerítő válasz volt! (Te is nyugodtan felhívhatsz, ha még infót szeretnél, tel. lásd feljebb )
Adrienn! Nyugi, ez nem csak a probléma nagysága miatt van, már a sírás, hanem a másállapot tényleg más, hormonálisan, stb is. Tudom, hogy ettől még vacak, de meg fog oldódni. Módszerben egyetértek az előttem szólóval. ami a saját tapasztalatot illeti: nekem az első év nagyon húzós volt, amikor a kicsi született (2évre a második fiú), de nekik ez egy jó különbség lesz, a kicsi annyira követi a nagyoz, hogy hamar összenőnek. Mindenkit megvisel egy kistesó, bármikor jön is, de pl. mikor a kicsi rajongva követi, az sok mindenért kárpótolja őt.
Sok erőt és türelmet! (Amúgy az jó és inspiráló is, ha van egy ilyen tesedzős hely a lakásban). Most leteszem egy szem lányomat a kezemből, mert már zsibbadok! Claire
claire
 
 


De jó, hogy írtatok. Most is pont azért keltem fel, mert a hülye gondolataim nem hagynak aludni. Jó volt olvasni lelkesítő soraitokat. Főleg azt a mondatot, hogy mikor a kicsi rajongva követi a nagyot...
Amúgy célom minden napra van. Csak sajnos éjszaka, mikor - szokatlan módon - nem tudok aludni (és ez újabban rendszeres), akkor jönnek a szorongások. Na, mindegy. Tényleg köszi. Remélem, már hamar vége, mert szörnyű ez a sok éjszakai gondolatroham...

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn!Remélem nem értettél félre.Gondoltam,hogy vannak céljaid,csak van úgy hogy az ember nappal is úgy belemerülhet a gondolataiba,hogy mindentől elmegy a kedve.
Az álmatlanság,az más..Kép
Velem is volt a terhesség vége felé,hogy csak néztem a plafont,és vártam,hogy elaludjak,aztán egyszer csak reggel lett.Már nagyon untam.Azzal lett vége,hogy megszületett a baba.Amikor nem tudtam aludni,zenét halgattam,v.olvastam.Jobban telt az idő,elterelte a gondolataimat,és volt,hogy el is álmosított.Valaki a langyos tejre esküszik..
Bye.E.
Mennyi van még hátra nektek?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Sziasztok!
Szóval az ideális testvérkérdés elég nehéz, de ahogy Claire is írta, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Biztos láttatok a környezetetekben példát arra, hogy nagy korkülönbséggel jó testvérek, és kis különbséggel utálkozók. Mivel én nem tudtam elképzelni, hogy bírnám a kicsi mellett egy még kisebbel és segítségem is kevés van, mi tehát vártunk. 4 év különbség van a lányaim között, s bár még nagyon az elején tartunk (a kicsi 4 hónapos), talán nem navigálom el magam nagyon, ha úgy vélem, nem lesz óriási gond köztük. Egyelőre nagyon kedvelik egymást, a nagy szívesen csörgőzik, énekel, mondókázik a kicsinek, de tartott már bábelőadást is neki, a kicsi meg úgy néz a nagyra, mint az Istenre. Ágota! Ne aggódj, ha az elejétől úgy szoktatod őket, semmiről sem kell lemondanod. Mi járunk kirándulni, bábelőadásra, tornázni, stb. A kicsit is visszük magunkkal. Megtanult aludni babakocsiban, kézben, kenguruban, autóban, természetesen zajban is. Megszoptatom bárhol, mindig találok egy helyet, ahova el tudok vonulni, ha más nem egy nyilvános wc-t. A nagy meg közben mellettünk áll és csicsereg... Kép Most, hogy látom, milyen a kettővel, már bátran vállalkozom a harmadikra is Kép
Üdv Bucska
bucska
 
 


Szilde, nem értettem félre. Kép Mennyi van hátra? Szerintem még vagy három-négy év. Legalábbis olyan érzés... Amúgy két hét - elvileg. De lehet, hogy több. Ilyenkor tud két hét éveknek tűnni. Kép
És - mivel második gyerek - most nem is tudom annyira várni a szülést, mint a megváltást, mert emlékszem, az első gyerek esetén a megszületése után hetekig az ment, hogy napi 2szer 3 órát alhattunk csak, főleg én. És a végén szó szerint émelyegtem a fáradtságtól. Szóval az sem annyira jó. Ezért még az a "jaj, hamarosan vége, és milyen jó lesz" érzés sincs, mint az első terhesség végén. Inkább olyan "ltszik az alagút végén a fény, de nagyon messze van..." érzés...

De azért köszi a biztatást. Kép

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn! Én az ikrekkel eléggé nehezen feküdtem már a végén, mert mindenütt ők voltak. ha nem bírtam aludni, én is olvastam, lehetőleg olyan regényt, ami vmi egész máshová viszi az agyamat. engem minden terhességnél gyötörtek rémálmok, illetve ilyen rémes éjszakai szorongások, pedig amúgy alszom, mint a bunda. A rémképzetekből semmi nem jött be természetesen. Én, ha nem bírtam elmeséltem a páromnak, már ahogy meséltem távolodtam a dologtól, néha röhejes volt, persze nem tűnt el, de más szemmel tudtam nézni! Szorítunk neked! Ja, és vannak olyan újszülöttek, akik hipp-hopp elkezdenek hosszan aludni, nálunk sajna egyik sem ez a típus, de hátha neked összejön!
Bucska ! Üdv ebben a topikban is! Milyen korkülönbségre tervezitek a harmadikat? C
claire
 
 


Most nagyon bátor vagyok, jöhetne bármikor, de mivel császár volt eddig mind a kettő, hát 1 évet mindenképpen várnunk kell. Egyébként azért vagyok ilyen bátor, mert nekem a második tényleg csak eszik, alszik, meg mosolyog. Na jó, néha nyüszizik egy kicsit. De tényleg nagyon kicsit. Az éjszakai szoptatásra meg még az első gyerekemről emlékszem, mert ez a második még soha nem kelt fel éjszaka. Vannak ilyen gyerekek, bár én azt hittem, csak másoknak lehet mázlija.
Claire!
Még a szoptatás topicban is szerepelek Kép. És te?
Üdv Bucska
bucska
 
 


Hú, nekem a 4-ből 1 sem olyan , aki ne enne éjszaka! Ez mázli kérdése, vagy eleve rosszul csinálok vmit?
A szoptatás nekem eddig nekem elég sima ügy volt, ezzel együtt pont ma találtam oda arra a topicra, még írtam is bele. Olvasgatni sokba szoktam! C
claire
 
 


Sziasztok!

Nem tudtam végigolvasni még az egész topikot, (8 hónapos a kisfiam, ha ez mentség), de a tanácsotokat szeretném kérni. Ahogy Ágota, én is szeretnék a kicsimnek testvérkét, de nem tudom,mennyi idQnek kell eltelnie 2 terhesség között ahhoz, hogy ne legyen a második baba kárára. (koraszülés, nem eléggé regenerálódott anyai szervezet, stb.) Ha tudnátok esetleg könyvet ajánlani, vagy tanácsot adni, nagyon megköszönném.

Sziasztok

Éva
rizike
 
 


Ideális korkülönbség nincs. Hogy fizikailag hogy állsz, azt a doki meg tudja mondani, szerintem az a döntő, hogy te mikor érzed úgy, hogy vágysz rá, és el is bírod.
Amúgy egy ismerős, aki nagy családot szeretett volna meglérdezte az orvost, az 2 évet javasolt, így van 5 gyerekük 2 évente születtek. Szerintem így szülni 5-t egy kicsit durva, de azért nagyon függ az egyéntől. Nekünk a két nagy között2 év van, az eleje kicsit húzós volt, de aműgy nem rossz, főként nekik. Utána kicsit nagyobb szünetet szerettünk volna, így 3 és 1/4 évre lett a következő, ez azért húzós, mert ikrek, haha. Nem tudom, segítettem-e!? C
claire
 
 


Szia Claire!

Abszolút segítettél! Közben a neten láttam egy olyat, hogy 16 hónap legalább legyen a két szülés között, de akkor ezek szerint ez kevés. Nem akarok én programszerqen szülni, csak már 32 vagyok sajna, és olyan nagyon sok idQm sincs már, meg a kistesó nagyon jó lenne.
Meg sem merem kérdezni, hogy szerinted lehetne-e iylen tervekkel, párhuzamosan, PhD-zni. Azt hiszem, nemigen, ugye?

Éva
rizike
 
 


Rizike! Emberedre találtál, ugyanis nekem is van egy félbe hagyott phD-m, igaziból a szigorlatot még letudtam még az ikrek születése előtt, a disszertációm azonban nem áll sehogy , és fogalmam sincs, hogy fogom befejezni. ráadásul már a 2. gyerkőc születésénél halasztottam, szóval mostmár muszáj beadnom 2005. szept 1-ig. Az anyag osszegyűjtve a gépbe, de a feldolgozás... Belegondolni is rossz! Amúgy biztos lehet, szerintem azt a kérdést kell feltenni , hogy mi mennyit ér, mennyire fontos, vagy szükséges. Én még gyerek vállalás előtt kezdtem, ha most kéne, nem tudom, hogy belefognék-e. viszont elvileg a munkahelyemen is kell.... nehéz ügy. most viszont már nem akarom abbahagyni, ha sose használom (amit előre nem lehet tudni), akkor sem.
Amúgy 32 évesen még nem vagy matuzsálem, persze attól is függ, milyen népes családot tervezel!? Örülök, ha segítség volt. (Ja, és még egy, amit szerintem mát írtam vhol: szerintem enm szabad pusztán azért vállalni a másodikat, hogy legyen kistesója a nagynak, csak ha te is akarod. Mert aztán amikor épp nem örül neki, az csalódás lehet! Persze gondolom te sem csak azért vállalnád! )
Miből PhD-zel/nél? C
claire
 
 


Sziasztok Lányok,
még új vagyok az oldalon de a téma megragadott. Nekem is 4 gyerkőcöm van:7, 5, 3 évesek és egy 22 hónapos. Nem mondom, az utolsó terhességem kicsit nyűgösebb volt, fizikailag kicsit fáradt voltam, de nem akartunk sok időt a lurkók között. Az első után engem is aggasztott a kérdés, hogyan lesz egy másodikkal, a harmadiknál már természetesnek tűnt, hogy őt is imádni fogom és rá is jut majd időm...Én csak bíztatni tudok mindenkit, vágjatok bele!!!
Barnus
barnus
 
 


Sziasztok!

Milyen jó kis topik ez!

Adrienn!
Ha már kialakultak a dolgok, és van kedved, írd meg légyszi, hogy hogyan alakultak ezek a dolgok, amik miatt aggódtál szülés előtt! Biztos, hogy egy csomó aggódás felesleges volt, nem?
Sztem a mondás, hogy "úgy még sosem volt, hogy sehogyse lett volna" a babanevelésre a legigazabb.

Éva!
Nem olyan nagy segítség, de én már a hathetes kontrollon kérdeztem a dokimat, hogy mi a MINIMÁLIS korkülönbség, ami még nem gázos. Ő azt mondta, hogy fél éven belül ne nagyon essek megint teherbe, de azért a 2-3 év az igazi.

Én és a férjem is 34-ek vagyunk mindjárt Kép, és állítólag 35 előtt jó a gyerekeken túl lenni a genetikai dolgok miatt, ezért sürgős lenne, de egyelőre úgy tűnik, a szopi miatt semmi esély a dologra. Azt már nem is mondom, hogy én igaziból minimum egy harmadikat is szeretnék...

Bóbita
bobita
 
 


Bóbita!

Ismerős a dolog. Én sem estem teherbe az istennek sem amíg szopizott a fiam, de olyan szinten, hogy a napi 1 esti szopinál sem. Amint leszokott a szopiról másfél hónapra rá terhes lettem, vagyis 1 ciklus... kb.
A szervezeted tökéletesen működik, hiszen amíg a kicsi szopik elvileg nem lehet teherbe esni. Biztos vagyok benne, hogy 36 évesen sem lesz semmi baja a babádnak.

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sasha!

Ó, a fenébe, pedig mintha hallottam volna olyasmit, hogy a napi egy-két szopi már nem sok hatással van a havi ciklusra. Remélem, hogy a te eseted a ritkább. Viszont a gyors ismétlésben szeretnék hasonlítani.Kép
Életkor: arról meg azt hallottam, hogy pl. a Down-kór esélye 35 év feletti szülőknél 1%. Ha ez igaz, akkor ez iszonyatosan magas, minden 100 babából 1! Utána is fogok nézni alaposan, mert, ahogy elnézem, erős az esélye, hogy aktuális lesz a kérdés.

Bóbita
bobita
 
 


Sziasztok Lányok,
a szoptatás önmagában nem nyújt védettséget a teherbeesés ellen, ugyan kihat a peteérésre. Általában a menstruáció akkor indul meg amikor a baba már nem 2-3 órás rendszerességgel szopizik, persze ettől vannak szépszámban eltérő esetek. Nem egy olyan lányt ismerek, aki a három- négy hónapos babája mellett lett terhes...Én mindegyik szülésem után 8-10 héttel már menstruáltam, pedig a 3 nagyot legalább 1 évig szoptattam.
Barnus
barnus
 
 


Barnus!

Hát ez az, hogy önmagában nem nyújt védettséget, de ha kimondottan SZERETNÉD, hogy teherbe ess, akkor tutira te leszel az, akinek mégis védettséget nyújtKép. Mint én.

Bóbita
bobita
 
 


Sziasztok!

Én is majdnem írtam már reggel, aztán sikerült elklikkantanom a topikot és elszállt. Nálunk két év van az első és második között, majd 1 perc a 2-3 közöttKép, végül pedig közel 8 év a negyedikig. Elsőnél a harmadévet fejeztem be, ikreknél államvizsgáztam, ikrek 3 évesen oviba, ott kezdtem a phdt, négyeske előtt a szigorlat megvolt (már pocisan), ill be tudtam adni a disszertációt, a védésre már 9 hós volt. AZt hiszem sok függ a témától, nekem olyan volt, hogy otthonról nem lehet vele mit kezdeni, szóval jobb volt addig csinálni, mig nem volt itthon pici gyerek.
Szopi-foggátlás:ismerek pár tandemszoptató anyukát, nekik se védett... Nálunk meg semmi szopiritkulás nem kellett ahhoz, hogy megjöjjön, és ahogy magamat ismerem, nem lenne nehéz teherbeesni sem.
Jó lenne azt is megkeresni, hogy 35 év alatt mennyi a Down kór esélye. AZért ez nem olyan, hogy 34 évesen még nagyságrenddel kisebb, mint egyetlen évvel később!!

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Hát a sógornőm akkor esett teherbe,amikor még szoptatott,és a kisasszony 5hónapos volt.Ciklusügyileg nem faggattam.
Mindenesetre a nőgyógyászom felhívta a figyelmet,hogy attól,hogy valakinek még nincs vérzése,simán teherbe eshet.Úgyhogy vigyázzunk.Kép
Sokaknál úgy jött a második baba,hogy ezt nem tudták.A sógornőm tudta,és vhogy mégis besikerült.KépPersze nagyon örülnek neki,de ha lehetett volna inkább várnak még.Kicsit nem árt regenerálódni.
Könnyebb teherbe esni mint gondolnád!Hol is olvastam ezt?Vagy egy cikk,v.könyv címe nem tudom.
Esetleg ti?
Üdv.E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Vannak nők akik 45 évesen egészséges gyermeket szültek...E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Sziasztok!

Még-még ilyen történeteket, ahol valaki könnyebben esett teherbe, mint gondolta volna!
Szeretnék simán teherbe esni, pedig nincs is vérzésem!!! Kép

Down-kór: exponenciális függvény szerint növekszik az esély a kor előrehaladtával. Így azért viszonylag könnyebb olyan pontot találni, ahol már veszélyes, mert egyszer csak megszalad a görbe. Rákerestem, és rengeteg találatot adott ki a Down-kór + 35 (év), ez eléggé általánosan elfogadott korhatár.
A pontos adat: "csak" 0.3% az esély 35 év felett. És ez úgy, hogy akkor már szűrik is.
Nyilván 34 évesen sem az igazi a dolog, de pont a megugrás miatt itt már minden év számít.

Bóbita
bobita
 
 


Sziasztok!

Bóbita, most akkor a 2 vagy a 3 év?! Kép Mikor teszek jobbat, ilyen vén Kép fejjel? Három év múlva 3 évvel öregebb leszek, azaz 35 és 1/2 éves. Pont benne a kritikus tartományban, haha. Vajon Neki mi lenne jobb?
Ildi, kezdek remélni! Hogy csináltad??? Én pl. csak éjjel tudok tanulni, de azon az áron, hogy úszik minden a lakásban. Ikrek&államvizsga-nem mesélnél bQvebben?
Egyébként nekem sincs még menzesz, bár néha olyan menzesszerq fájdalmacskák vannak, csak valahogy nem indul be a gépezet. Jó ez? Vagy jobb lenne, ha beindulna?
Lányok, köszi az eddigi tanácsokat!

Éva
rizike
 
 


Éva, van egy Baba és tanulás: lehetséges egyszerre? vagy ilyesmi cimű topik, no várj csak megkeresem.

Ezaz:
Erről - arról: Baba és iskola - lehetséges egyszerre?

ha jól emlékszem ebben volt szó ilyesmiről.
Mondjuk nekem ikreknél annyiból könnyű volt, hogy pociban voltak államvizsga alatt, igaz 3 napra rá be kellett feküdnöm, és éppen mire osztották a papirt, ki is jöttünkKép. Sok-sok segítség kell az embernek, nálunk a nagyik sokat ott voltak, illetve vizsgaidőszakokban kiköltöztünk a nagyikhoz, nem kellett háztartást csinálni és a gyerkőccel is sokat voltak. Ja és mi párommal egyszerre csináltuk az egyetemet, tehát mindketten "otthon voltunk" vizsgaidőszakban.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Ildi, köszi, már megyek is olvasni-illetve majd kb. 2 óra múlva, amikorra ösvényt sikerül vágni a dzsungelben...esetleg eljutok a konyháig meg egy kis gyönge kávéig...
Mi is tanulunk mindketten a párommal, csak Q dolgozik is mellette. Nehéz döntések jönnek, úgy érzem, mindenesetre. Jövök olvasni titeket, ahogy bírok.

Éva
rizike
 
 


Ildi! Mindenesetre gratulálok, és tényleg szívből és nagyon komolyan! Nekem a doktori szigorlaton voltak pocakban az ikrek, akik nálunk 3.-4. gyerkőcök, de sajna a disszertáció azóta is döglik, és bár mindenki megértő, és tényleg rengeteg dolgom van, sőt, a nagyiknak is, azért én tudom, hogy lelki erő kérdése is. Pl most a disszertációm ügyében is nyomkodhatnám a gépet! Persze vannak objektív okok, de egyre inkább úgy érzem, igaz az a brutális mondás, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja!
Tényleg, neked nem volt lelki furdid, hogy te itt a vizsga baromságokkal szöszölsz, és nem a lurkóval foglalkozol? Tképpen nálam az is a gond, hogy fontosabbnak érzem ezeket a visszahozhatatlan időket, mint a phD-t. Közben azért nyomja a lelkemet, mert ahhoz mostmár sok meló van benne, hogy ott hagyjam, az időpont meg szorít! C
claire
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?