Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok!

VICKY
Tetszett egy krém színű egyberészes, vagy barna volt már nem is tudom az volt 6000, a háromrészes az kék kisnaci (talán csíkos) kispulcsi és kiskabát. Hát az is annyira édes. Pedig akkor még nem is tudtam hogy Bogyó kukis, de már akkor nagyon tetszett.
Asszem az "csak" 5000, de nagyon jó meleg plüss ruci. Novemberben már elkél majd a kis pöcsösnek. :)

A párom azért tud de a gyereket nem igazán szokta meghatni hogy nyilvános helyen emberek között vagyunk. A múltkor is voltak nálunk vendégek és a teraszon ültünk. Hazajött levágta a biciklijét mint a sz...t és 5 percen belül kb. 6x olyanokat köpködött a terasz széléről mint a kocsis, kb. fél méterre a vendégektől, már az egyik férfi vendégünk szólt rá az apja helyett hogy ne gusztustalankodjon már, hát tiszta égő nem???

ZOÉ
Hajrá vásárlás. Remélem hogy nem lesz magas a cukrod.
Nekem volt egy tesztreggeli a 12. héten akkor még jó volt a cukker és a pipit is havonta nézték abban sem mutatkozott. Bezzeg most mindenben találtak valamit. :roll:

dita75
 
 


dita: Számodat megkaptam. Délelőtt lesztek a westendben, vagy délután? Nekem azok a 3 részesek tetszettek, aminek olyan jó vastag volt a nacija. Párod fia azért nem semmi, jóra fogja tanítani Milót. Remélem abban a kb. 5 percben majd tud viselkedni. Annyit csak kibírunk, nem? Úgyis neked kell majd vele hazamenni. :lol: Bocsi, ez most egy kicsit rosszindulatú volt.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok Csajok!

Mikor nem vagyok, mindig annyit írtok...

Mostanában ritkábban jelentkezek, ami azért van mert teljesen ellustultam. :? Nincs kedvem és erőm semmihez, csak olvaslak Titeket! :)
Azért most egy kis erőt vettem magamon, hogy írjak, de a hsz-em sem lesz egy nagy regény. :oops:

Rilla: gyönyörű kismama vagy, szép a pocid! A babaszoba is nagyon tetszik, ügyesek vagytok, szép tágasnak tűnik!!! Még mindig semmi Kristóffal??? 8)

Swanny, Bikmakk: ti is még mindig 2:1-ban????? :lol:

Zoe: nagyon sajnálom a sok rosszullétet és a kórházat! Engem is megviselt a hányingeres időszak, de azért nekem ennyi nem jutott belőle, szerencsére! Remélem, most már odáébb áll szmöre és hamarosan élvezheted te is a felhőtlen kismamiságot! :roll: :)

Vevikk, Kakti: aranyosak a rucik!

Dita: neked is nagyon szép a pocid!!! :lol: Teljesen kész vagyok, az utóbbi egy hétben állandóan álmos vagyok, amint leteszem a fejem, elalszom. :? :oops:
Utána meg olyan vagyok, mint akit fejbe vertek. Te bírod még?

Remény: és te? 1 héttel előrébb jársz, te nem vagy fáradékonyabb és lustább?

Egyelőre ennyire telik most tőlem, vigyázzatok magatokra és a babákra!!!!!

pusza mindenkinek!!!

Kép

puszi Trix
trix78
 
 

 
 

VICKY
Pedig jó lett volna ha egy kicsit magaddal viszed, a te temperamentumoddal lehet hogy sikerült volna egy kis jóneveltséget belészorítani! :wink: :lol:

Igen annak is vastag a nacija! :)
Délelőtt leszünk ott mert ebédre sietünk anyuékhoz!

TRIX
Mostanában én is jobban alszom, és mivel elég sokat pihenek napközben így minden nagyobb megmozdulás jól kifáraszt.
Pihizzünk ameddig tehetjük novemberben már nem lesz rá lehetőség.
Én úgy tervezem hogy elhozzuk szombaton a nővéreméktől a kiságyat hazafelé és ahogy elkezdődik a suli nekiállok a szoba rendezésének. Csüt-ön vagy pénteken hozzuk a pelenkázószekrényt meg a gardróbot de még azon gondolkozom hogy bezsúfoljam-e, attól függ hogy mekkora.
De jó lesz már nagyon várom. Még a Máriában elköltök egy 50-est és meglesz minden. A babakocsiból meg még van 30 ezer. Havi 10 és megvan, de lehet hogy előbb összespórolom rá. Már alig várom hogy az anyósomék is odaadják a Milónak szánt apanázst, anyutól már tavasszal megkaptuk de apósoméktól kitelik hogy csak november végén vagy szülés után adják oda. Kriminálisak. Nem tudom mennyit szánnak nekünk, de a Máriás vásárlást abból gondoltam kipengetni, csak így elég nehéz lesz mert én már a jövő hónapban el akartam intézni a dolgot.
:roll:

dita75
 
 


Dita: úgy látszik ez a fáradtság már a nagy pocak miatt van... De sebaj, most pihi, aztán Babázás! :wink: :)

Mi már megkaptuk mindenhonnan az apanázst és el is költöttük! :? :roll:

Elhiszem, hogy várod a rendezkedést. :)
Nekünk kb. szeptember elejére készül el a babaszoba. Lakás még mindig romokban. A 4 napos ünnepben remélem előre haladunk majd kicsit. Párom csak esténként tud bármit is csinálni, így nem nagyon haladunk sajnos. :?
Mosókonyhát bútorozunk, ajtókat is festetjük plusz még a maradék munkálatok a babaszobában.
Bababútor hamarosan megérkezik, aztán már csak rendezgetni kell a cuccokat. :lol: 8)

Az a helyzet, hogy játékokat még nem nagyon vettünk és van még jópár dolog ami hiányzik, ezért a Máriába még én is megyek. Egy csomó játékot ott néztem ki a Babóknak. Lényegesen olcsóbb, mint máshol.
Sőt, asszem Csillaghegyen lesz egy bababörze szeptemberben, amire még Norbi anyukája ki akar menni, gondolom oda elkísérem.
Elvileg vagy a héten vagy jövőhéten fog telefonálni, hogy megtudjuk, mikor is lesz pontosan a börze.
Ajánlom Colinnak, Vickynek és Reménynek is!!! :)

pusza

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


TRIX
Hát ez az. Apósomék meg olyan babonásak a múltkor is már azon voltam hogy ordítok. Folyton rám akarják kényszeríteni a dolgaikat.
Én nem vagyok az és már ne is haragudjanak, de lesz...m ha nekik más a véleményük. A fogantatás ugyan nem volt egyszerű de ennek ellenére ez a gyerek egészségesen fog megszületni és nem lesz semmi gond, miért kell a parát belém verniük a hülyeségeikkel, nem?
Véletlenül meglátták hogy már mennyi minden megvan és teljesen ki voltak akadva hogy miért vettem meg már ennyi holmit hogy október előtt nem is igen szabadott volna semmit, és jöttek a süket dumájukkal. Még egy mondat elhangzott volna asszem nem álltam volna jót magamért. Nagyon nem bírom az ilyen hozzáállást.
Azt hittem legalább a névnapomra odaadják, igaz pont elmentem akkor itthonról így nem tudtak átjönni, de hiába beszéltük meg későbbre nem jöttek köszönteni. Most volt anyósomnak múlt héten a névnapja, akkor egy csomót beszéltünk a babáról de a kelengyéről semmi szó nem esett. Pedig látták hogy tiszta rokkant vagyok már, mert kiszállni alig bírtam az autóból, nem tudom hogy képzelték hogy még az ulolsó hónapban kezdek csak el neki a vásárlásnak meg minden egyébnek. Én már októberben feltett lábbal akartam ülni a gyerekszobában.
Annyira gáz hogy nem anyuék laknak itt a közelünkben... :cry:
Már sokszor gondoltam rá hogy itthagyok csapot-papot és visszaköltözöm a családomhoz és a barátaimhoz közel.

dita75
 
 


Sziasztok!!!

trix78 majd szoljál léccike ha lesz ez a bababörze. Köszi!!
dita75 nálunk is Anyóstól csak az hallgatjuk,hogy ráérünk még vásárolgatni mert még nagyon az elején vagyunk. Szerintetek is???
Már túl vagyok a felén vagy úgy gondolták,hogy majd nagy pocakkal fogok rohangálni ágy,kocsi stb.... Hát nem kéne szerintem.
Van Üllön még a sogornőmék által használt kiságy ami kb 15 éve porosodik a padláson és arra akarnak rábeszélni,de én azt nem szeretném.tudom,hogy tudnánk vele sporolni de azért se kell.
Szépen lassan anyagilag le fogunk csuszni a béka popsija alá ha mindent megveszünk de hát ahogy Anyukám szokta mondani "egyetlen kincsünk a gyermek". Tudom már miért mondja mindig,hogy drága gyerekem.
Nagyon csinik vagytok mamik pocakosan csak én nem érzem magam tul jól a börömben. Van már kép csak nem tudom felrakni de talán jobb is. Ma megyek a doktorbácsihoz kiváncsi leszek hány kg hiztam kb 3-4 biztos.
Babaszoba ügyben még csak tervek vannak mert ugye lakótelepi lakásban nem sok lehetöség van. Na de majd megoldjuk!!

Na jó belölem ennyi elég!! :D :D :D
bikmakk,rilla,swanny mi a helyzet??

Kép
Kép
colin
 
 


Dita: hát, nem lehet egyszerű ez az egész. Sajnálom, hogy így reagálnak anyósodék. :( :?
Ilyenkor mindig elgondolkozom azon, hogy én milyen jó családba kerültem. Teljesen más a helyzetem, mint neked.
Nálunk már senkiben nem merül fel a családban, hogyan is fogantak a Babák. Mindenki boldog és örül a jövevényeknek! :lol:
Igaz, megvagyok ill. meg voltam eddig is kímélve rendesen, de nem ezért, hanem mert két Babókánk van!
Az igaz, hogy babonából mi sem nagyon vásárolgattunk június végéig, de ez inkább az ikerterhességem miatt volt.

Októberben már én sem akarok semmit se csinálni, max. olvasgatni az okosságokat és feltett lábakkal várni a szülésre! :lol: Igaz néha már így is unatkozom, de hát ez van. Szülés után nem fogok, az biztos.

Most hozta meg a posta a pelenkatárolót, most azt nézem meg... :lol:

Colin: természetesen szólok, ha lesz már infóm a börzéről! :wink:

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


TRIX
Amúgy egész jól megvoltunk elég sokáig a párom szüleivel de azt vettem észre hogy ahogy öregszenek meg már nem dolgoznak kezdenek meghülyülni otthon. Egymást marják jobb híjján.
Na nem is megyünk már annyit mint régebben pedig itt laknak a szánkba gyakorlatilag. Szerencsére arról is leszoktattam őket hogy váratlanul betoppanjanak mert képesek voltak vasárnap a piacra menet vagy jövet 7 órakor itt állni az ágyam lábánál hogy én még alszom??? Már miért ne aludtam volna, egész héten dolgoztam és gyerekem sem volt, sőt még most is csak pocaklakó, mi a frászért keltem volna fel??? Ja azért mert a párom már fent volt és reggelit kellett volna adni neki??? Hát csináljon magának ha éhes nem?
Megvan mindkét keze. Na emiatt haragszom nagyon anyósomra hogy teljesen feláldozta magát a családjáért hogy képes volt mindent feladni azért hogy maximálisan megadjon mindent a fiúknak és ők ezt jól ki is használták és elvárnak tőle most is mindent. Mamának ez már természetes valahol hisz már így él hosszú-hosszú évek óta de nekem eszem ágában sincs hogy engedjem ennyire kizsigerelni magamat mások által.
Szóval jobb hogy leszálltak rólam, ami remélem így is marad, majd én irányítom a családi életünket úgy ahogy én akarom, és ha valakinek nem tetszik a rendszer hát elmehet, már így is többet teszek meg mint bárki más, úgyhogy szavuk nem lehet, de mama2 nem leszek soha, ha azt akarják akkor költözzenek oda vissza.

COLIN
Látom te anyósod sem valami felvilágosult. Anyukám is próbált azért az elején egy kicsit visszafogni de aztán belátta hogy úgy sem tud megfékezni és hagyott.
Most már legközelebb ha jönnek hozzánk látogatóba akkor meg is csodálhatják a berendezett babaszobát. Biztos nagyon tetszeni fog neki mert az ő gyerekeinek nem volt, hisz a két nővéremmel még a szülői házban laktak (szoba konyha kinti budi ahogy Vickyéknél) aztán amikor 2-4 évesek voltak akkor építettek egy saját viskót. Én már odaszülettem, de anyuék szobájában voltam iskolás koromig és utána kaptam külön szobát. Nővéremék addigra már kirepültek és az ő szobájukat örököltem meg.
A tesóm gyerekeinek sem igazán volt azonnal külön szoba, csak az utolsónak a Viviennek, na ott már volt Arieles szőnyeg meg mindenféle csajos cucc. :) Érdekes módon most meg már nem szeret a szobájában lenni. Nem is alszik ott soha.

dita75
 
 


Azt elfelejtettem írni hogy ma is néztem a szüléseket a zone reality-n hát azt hiszem most már ettől is félek méghozzá nagyon.
Mondjuk amit eddig láttam komplikációmentesen zajlott, normális szülés volt, de elég rossz volt nézni hogy milyen szenvedéssel jár.
Az egyik csaj ráadásul félt a tűtől és nem akart fájdalomcsillapítót kérni de bezzeg végig szenvedett meg hisztizett hogy ő ezt nem bírja. Na őt nagyon gáz volt végignézni mit össze nyavalygott de biztos én még nála is rosszabb leszek.
Aztán volt egy másik csajszi akinek meg a kisfia végignézte az egész szülést. Hát nem tudom én nem biztos hogy engedtem volna.
Ilyen kicsi gyereknek nem hiszem hogy való az ilyesmi. Talán olyan 4 éves forma volt, de lehet hogy még annyi sem.

dita75
 
 


Sziasztok lányok!

A másik topilon jött a hír, hogy Rillánál elindult a szülés, úgyhogy drukkolhatunk neki meg Kristóf babának!!!

Swanny, veled mi újság?

Én éjjel összesen 1 órát aludtam, mert fájásaim voltak... Annyira reménykedtem.... Először 10 percesek voltak, 4 órán keresztül, aztán 3 percesek (!), de azok sokkal enyhébbek, ezért éjjel 3-kor kádba ültem - a szülésfelkészítőn mondták, hogy ezzel lehet a jóslót az igazitól elkülöníteni: a jósló elmúlik tőle...
El is múlt, de miután kijöttem, újrakezdődött, de már 12 percesek, nagyon erőps fájások.
Aztán reggelre az egész elmúlt...
Szóval mindez csak arra volt jó, hogy nem aludjunk semmit az éjszaka, szegény férjem tök kifacsarva ment be dolgozni....

De azért csak lesz valami már a napokban... :shock:

Valaki kérdezte a szülésfelkészítőt császárosnak.
Hááát, ha biztos, hogy császár, és ha programozott, azaz direkt hamarabb megcsinálják, mint hogy beindulna a szülés, akkor lehet, hogy felesleges szerintem.... De van olyan orvos is, aki megvárja, hogy beinduljon, és már egy kis vajúdás után kezdi el. Hát akkor esetleg jó lehet tudni, hogy a vajúdás alatt hogyan érdemes lélegezni. De összességében sztem császárnál nem nagyon kell a szülésfelkészítő.

Kép
bikmakk
 
 


RILLA
Nagyon drukkolokk! Lélekben veled vagyok!
Csodás szülést kívánok neked, remélem minden a legnagyobb rendben lesz. ++++++++++++++++++++

BIKMAKK
Köszi a híreket! Sajnálom hogy nem aludtatok az éjszaka a fájások miatt, legalább lett volna valami eredménye! Mármint hogy megszületik a Babácska. Holnap lehet hogy már megindítják?
Nagyon szurkolok neked is.

dita75
 
 


Rilla!

De jó, ezek szerint te lettél a befutó!!!!!
Drukkolok nagyon, gyors és minél könyebb szülést kívánok neked!!!

Puszi

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Most csak gyorsan jövök, mert 2-kor indulok a dokihoz.

Remény: Nagyon örültem a találkozásnak és hogy ilyen jól elbeszélgettünk. Remélem még majd megismételhetjük.

Teszek én is egy pocakfotót, tegnap fényképeztem az új gatyámban.

Kép
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Vicky, én nagyon jól éreztem magam és ezt máskor is megismételhetjük, akár mászkálás közben is. Nagyon kíváncsi vagyok mit mond a dokid a cukor miatt, várlak este a hírekkel. A csajszit addig letárgyalom, amiről beszéltünk...

Rilla, ezek szerint nálad megindultak az események?

Dita, elküldtem a vatelint, Vicky viszi majd neked...

Bikmakk szorítok mihamarabb meglegyen babácska....

remény73
 
 


Rilla: remélem minden rendben megy! Örömteli napokat kívánok a Babóval!!! :lol:

Bikmakk: neked is mennek a drukkok a mihamarabbi problémamentes szüléshez!!! :lol:

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Rilla, ha majd újra tudsz jönni közénk várunk a beszámolóval, s persze Kristóf fényképével. Problémamentes napokat kívánok...

remény73
 
 


VICKY
Nagyon szép vagy és a pocid is szépen kerekedik!

De jó hogy találkoztatok Reménnyel. Tavasszal hármasban Trix-szel is nagyon jól elvoltunk, számomra mindketten nagyon szimpatikus emberek az életben is, azóta is sajnálkozom, hogy olyan messze élünk egymástól.

Várom a dokifejleményeket.

REMÉNY
Köszi! Remélem tetszeni fog az aventes cucc! :)

dita75
 
 


Dita, ha úgy látod duplán kell a vatelin, s kell még a másik ugyanekkora megvan, majd jelezd, ha az is kell, addig nem teszem fel a netre...

Örülök, hogy Vicky itt lakik a közelben, de amíg dolgozik, addig keveset tudunk találkozni, de talán majd után többször...kedves lány...örülök, hogy megismertem.

remény73
 
 


REMÉNY
Oksi :)

Azért nagyrészt így "csetelve" már megismertük egymást de azért élőben sokkal jobb volt nem? A körmünk legalábbis nem kopott a gépeléstől! :lol: :lol: :lol:

Neked még mi hiányzik a babakelengyéből?

dita75
 
 


Dita, még elég sok minden, mint pl. kiságy, amit remélem mire kell megkapom a jelenlegi tulajdonosától, ha nem majd pár hétig mózesben leszünk...
Aztán a matrac, a kis kád, a cumisüveg és apróságok, ha nem kapok mellszívót az, gondolkozom fülhőmérőn és mérlegen, hordozó autóba, eldobható pelus, törlőkendő, vízhőmérő, csörgők, meg társai, meg nem is tudom most hirtelen. Még lesz mit otthagyni a Máriában...

remény73
 
 


Vicky, ha hazaértél, majd keress overall ügyben, akár már csütörtökön nálam lehet...

remény73
 
 


Dita, nem indítják holnap. Itt nem indítanak, ha nincs rá ok...
Majd 10 napos túllépésnél beküldenek a kórházba, és ott eldöntik.
Az még egy hét....

Kép
bikmakk
 
 


Lányok!
Csütörtökön érkezik hozzám egy ismerős anyuka gyerek ruhatára 0-3 hós azt hiszem, főleg unisexek, neki nincs ideje eladni, gondoltam felteszem majd ide őket, akit érdekel majd jelzi. Ha nem kell sincs gond, abban maradtunk, ha valakit érdekel akkor viheti az adott áron, ha nem visszaadom neki.
Vicky, ő az akiről meséltem az overallt és a vastag rugit is hozza.

remény73
 
 


Még kicsit visszakanyarodok az előzőhöz. Felmerülhet miért csinálom? Sajnos bak vagyok, és bennem van a segíteni akarás.
De nem ez a fő szempont most, hanem a párom bosszantása. Tudjátok 10 éve élünk együtt élettársiban, és a 10 év alatt bárhova is szerveztem utat, ott volt mindig anyuka, s néha húgicája is.
2-3 éve betegesebb az anyósom, és emiatt a kisfia még inkább próbálja társaságba vonni, sajnos káromra, hiszen így nem kettesben vagyunk. Tegnap kiborult nálam a bili, mert megint az volt a fontos anyukája ne legyen a 4 nap alatt egyedül otthon mozduljunk ki, de mire kiderült már 4-en lettünk megint. Megvagyok anyósommal, igaz az idén ők elfelejtették a névnapom, de megvagyunk. Sajnos a cukorbetegséggel járó napi dolgaim nem érzik át teljesen, így a program szervezésénél sem sikerült felfogatnom velük nem szúrok mindenhol (utca, tömegközlekedés, illemhelyek) inzulint, s nekem adott időben ennem kell, s nem szendvicset. Így döntöttem el, hogy nem megyek velük, helyette a csajszinak segítek ruhákat elbótolni, ha sikerül, s legalább lekötöm a gondolataim.
Párom biztos kiakad, hogy sok ruha lesz itt megint, de csak átmeneti lesz.
Talán rájön végre, hogy én is vagyok, s ha őneki anyuka a fontos, menjenek, ha én, akkor végiggondolja ezt a dolgot...
10 év után megelégeltem, hogy mindig én alkalmazkodom a helyzethez, most sztrájkolok.

Bocsi a kifakadásomért...

remény73
 
 


Sziasztok!

Nem voltam pár napig és erre tessék, mennyi új hír!
Először is:
RILLA!
Kívánom, hogy nagyon gyorsan és fájdalommentes válj gyönyörű kismamából gyönyörű anyukává. Remélem azért minél hamarabb kapunk hírt Rólatok!
Zoé!
Nagyon sajnálom ezt a fránya hányást, remélem azért nem lesz durva következménye. Ha tudsz, akkor vigyél be sok Calciumot, mert a hányás eléggé megviseli a fogzománcot is!
Én előtted vagyok pár héttel, de még én sem vettem semmit (kivéve két kis ruhát, amiről már tettem fel képet). Nem is nagyon sietek, mert még azt sem tudjuk, hogy hol fogunk lakni Pindur Pandúrral, mivel a mostani albérletben nem nagyon férünk el :cry:
Vicky!
Nagyon csinos pocid van Neked is. Már teljesen látszik, hogy babahas!
Remény!
Örülök, hogy végre kicsit jobbak az eredményeid, legalább van eredménye az önkínzásnak! A ruhákat majd mindenképpen tedd fel, mert érdekelne engem is, főleg, ha végre kiderül, hogy ki lakik Bennem (Léna vagy Nimród)
Ditus!
Nagyon sajnálom, hogy Téged is utolért a cukor-gond. Remélem az csak valami pillanatnyi gond volt és a következő alkalommal minden rendben lesz. Nagyon aranyos a pocakod is!
Amúgy azért kell elmennem külön 4d-re, mert a doki azt mondta (gondolom ismeri az UH-os kollegáját), hogy a kórházban nem nagyon fognak alaposan UH-ozni, a legszükségesebbeket megnézik gyorsan, 2-3 perc alatt, aztán kész!
Szerintem még úgy is jól jársz, ha csak később adják oda anyósék az "apanázst", mintha semmit nem adnának. Mi sajnos semmit nem kapunk se az én anyukámtól, sem a párom szüleitől, de nem is baj, valahogyan megoldjuk :lol:
Heni!
De jó, hogy Te is benézel Hozzánk! Gratula a fogyáshoz, hihetetlenül ügyes vagy és kitartó, nagyon becsüllek érte!!!!! Aztán lassan jó lenne, ha már átköltöznél ide Hozzánk Sajt@-al és Rony-val egyetemben (meg még az a jó pár ember, aki a másik topikban ragadt)
Rony!
Nagyon drukkolok Neked Drága! Már csak 1 hét, ha jól számolom? Sok szeretettel várunk itt!!!!
Mindenórás kismamik!
Hogy vagytok? Van már valami jel a babák érkezésére? Remélem minden úgy alakul, ahogyan Nektek jó.

Még egy csomó mindent akartam írni, de időközben elfelejtettem (terhességi szenilités) :lol: :shock:
Bocsi, ha valakinek nem írtam, még jelentkezem (sajnos elmarad a nyaralásunk, nem megyünk sehova, így lesz időm olvasni Titeket és Írogatni!

Sok puszi és pocaksimi MINDENKINEK!

Kép
akire79
 
 


Köszi a pocakdícséreteket. Voltam dokinőnél. Azt mondta, hogy egyenlőre 160 gr-os diéta és hétfőn reggeli után menjek be és nézünk terheléses cukrot, meg megnézzük, hogy jól mér-e a mérőm (meg állítólag leveteti az AFP-met, legalább csütörtökön nem kell megint megszúrni). Ha többször mérek 7 felett, akkor inzulin. Ebben az esetben jövő héten kedden be kell feküdnöm két napra inzulin beállításra. Nyaralásra kint lennék. A vacsi utáni cukrom 6,8 lett, szóval így kéne tartani és akkor nem kéne inzulin (erre azért nem annyira számítok). A gyógyszert meg abba kell hagynom fokozatosan a jövő hétig.

trix: Ha tudod a bababörzét, akkor én is kérek időpontot és helyszínt. Legalább lesz okunk Reménnyel megint találkozni és talán Colin is velünk tud jönni.

remény: Arra gondoltam, hogy hétfőn összefuthatnánk és akkor odaadom a cuccot, amit Dita hoz szombaton. Sajnos nem nagyon fogok ráérni, mert így a jövő hetemet eléggé betáblázta a dokinő. Még nyaralásra vásárolgatnom kell és a kolléganőm is csak a jövő héten lesz itthon Prágából. De összehozzuk, ha neked is jó. Az overállról meg a vastag ruháról majd tudnál nekem képet meg árat küldeni? Legfeljebb ezeket is át tudom venni hétfőn, ha a páromnak is tetszik.(Még jó, hogy nem vásárolgatok. :D) A kifakadásodat megértem. Anyuka a barátnőméknél volt ennyire fontos. Világ életében utálta a barátnőmet és amikor nagyon beteg volt, akkor a férje a megkérdezése nélkül odaköltöztette hozzájuk! Szerinted ki volt anyukával a legtöbbet? Hát persze hogy a barátnőm. Még meghalni is az ő karjaiban halt meg, a fia meg nem volt sehol. Hát vannak azért kedves férjek.

dita: Nálam a babonás vásárolás-megvonás eddig tartott. Igazából majd nyaralás után fogok vásárolgatni, az meg már a genetikai uh. utánra esik. Addig meg nincs túl sok lóvém. (Bár a jó üzleteket nem hagyom ki most sem.)

akire: Hogy hogy elmarad a nyaralásotok? Mi történt? Pedig még a baba előtt biztos jó lett volna pihenni egy kicsit nektek is.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Last Minute utat néztünk Töröko-ba, de ma amikor a párom ment befizetni, akkor kiderült, hogy a szállodával minden OK, csak a repülőn nincs már hely !!!!!!!
MÉg jó hogy az ár tartalmazza a repjegyet is. Még mindig fennt van a neten az út hirdetése. Ja és persze eheti indulással semmilyen repülőn nincs már hely!!!!!!!Az volt a válaszuk, hogy menjünk 1 héttel később, akkor talán lesz hely a repülőn.....
Hát mondanom sem kell már 2 hónapja kértem a szabit, így sem örültek neki nagyon (amióta bejelentettem hogy babát várok, azóta én vagyok a közellenség, aki szerintük minek megy szabira, ha nem sokára úgyis befejezi a munkát)

Szóval elment mindentől a kedvem. Ez is csak egy újabb dolog, ami nem jött össze. Már megszoktam.
Most legalább lesz 4 nap, amíg pihenek, aztán újra meló :cry:

Kép
akire79
 
 


akire: Pont most kaptam reklám emailt last-minute-es utakról. Elküldtem neked, hátha találtok benne valami izgit.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Vicky!
Csütörtök délelőtt jön a csajszi, délután tudok fényképezni, s ha bárkit bármi érdekel, vagy aznap este vagy vasárnap tudok legkorábban mérni majd.
Hétfőn reggel védőnő, majd megyek a pajzsmirigyes vérvételre, délután meg 4-re házidokihoz, így max. ebéd után és a házidoki közti időben tudunk találkozni.

Örülök, hogy a vacsis cukrod jó lett, nekem az ebéd után 7,7 lett, lehet a tízórais nápolyim miatt, vagy a 2 falat ebédre evett görögdinnye miatt.

Akire, első körben azt kértem a csajtól, hogy unisex cuccokat hozzon, de majd kiderül miket szed össze. Majd ha valakinek lányos cuccok kellenek, jelezzen, s max. legközelebb azt szedetek össze vele. Ha van konkrét kérés milyen rucikat szedjen össze azt is írhattok. Most mikor hívott egy Brendonos szettet emlegetett, melyben van fejvédő, baldahin, meg még valamik, de azt mondta inkább fiús, mert kékes színe van. Én sem láttam még, így minden ruha nekem is új lesz, de bármilyen kérdésre megpróbálok választ adni.És őszinte választ, hiszen senkit nem akarok becsapni.

Remélem Trix, Colin, és Vicky, akik vásároltatok már meg vagytok elégedve azzal, amit vettetek tőlem...

remény73
 
 


Vicky, vagy még a házidoki és a vacsi közt is szabad az időm...Tehát csak találunk egy szabad időpontot magunknak a talira.
Ha valami tetszik, és az ára is megfelel, majd jelzed, s elviszem, s ha élőben is megfelel, viheted, rendben?
A többieknek meg azt tudom felajánlani, hogy a kék vagy piros metró vonalára esetleg el tudom vinni, vagy a Margit-hídig...

remény73
 
 


remény: Szerintem nekem hétfőn a délután is jó, merthétfőn mindkét kolléganőm kint van soroksáron. Kedden már távmunkáznak otthon, remélem nem kell befeküdnöm.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Dita! A Disney-t még nem döntöttem el, hogy sima szoba lesz vagy örült micimackós :lol: , de jelentkezem ha kell a cím. Nagyon helyes poci!

Rilla! Gyönyörű szoba és jó nagy pocak, bár mire ezt olvasod, már nincs akkora. Remélem minden rendben volt a szülésnél.

Vekvikk! Nagyon jól néz ki a babakocsi!

Trix! Két babával a pocakban persze, hogy fáradt vagy. Csak szép nyugisan.

Vicky! Micsoda pocakod van, jól megnőtt mióta találkoztunk. :lol:

Lassan én is elkezdek vásárolni, mert úgy tűnik nem kapunk elég ruhát. Tudnátok segíteni, hogy hol lehet olcsón vásárolni (akár használtat is). Mi az a Mária?

Nekem is megvolt első terhes kálváriám. Elmentem a vérvételre, kérdi a nő pisit hozott, mondom: hát a doki nem mondta, na itt a pohár tessék belepisilni. A lényeg: én nem szeretek idegen wc-be elmenni, hiszen fiatalkoromtól kezdve félek a fertőzésektől. Iszom egy csomó és 1,5 óra alatt 3 csepp pisit sikerült összehozni, de végén már sírva hívtam fel anyut, hogy most mit csináljunk, mert új papír kell ha holnap akarok visszajönni és a doki szabin van. Kiderült, hogy egy sima teljes vizelet vizsgálat, így szerencsére egy orvos ismerős megcsinálja nekem egy másik kórházban hétfőn, ahova már viszem a reggeli pisit. Szóval tiszta dili vagyok és utólag visszagondolva elég vicces volt a szitu, csak akkor ott nem tudtam értékelni.

Kép
tigriske1978
 
 


Tigriske: ha legközelebb vérvételre mész, mindig vigyél magaddal vizeletet! :wink: A vérvétellel együtt mindig nézik a vizeletet is.
A Mária egy babadiszkont, az alábbi linken találod:
http://www.bebibolt.hu/

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Sziasztok!

Tegnap már csak elolvastam este hogy mit írtatok de nem volt erőm meg idegem írni.

REMÉNY
Már nem olyan vészes ami hiányzik.
Nálunk sajnos meg kell venni végül a kiságyat és majd a járókát is mert tesómék végre felmentek a padlásra és hát a kiságynak nincs meg minden eleme meg nagyon ratyi. A járóka még annál is kakibb, úgyhogy azt hiszem majd a nagyiktól járókát kérünk karácsonyra.
Kiságyat meg már lehet 10 körül is kapni újat, de majd még körbeérdeklődök itt az ismi között hátha van valami jó minőségű valakinek nem túl drágán.

Látom nálatok a kedves mama a "gyerek". Ugyanaz a szitu mint nálunk a párom fiával, bár ebbe a variációba még jobban bele tudnék törődni mint a sajátomba. Sajnálom hogy te is ilyennek vagy kitéve. Tudom mit érezhetsz. A hsz végén leírom hogy tegnap mi történt.

AKIRE
Akkor még jó hogy egy pár napot kiruccantatok Olaszba, ha már a nagyobb nyaralás elmarad legalább ennyi kijutott neked.
Nekünk is kéne már egy kis kikapcsolódás de hát ez idén sem fog összejönni, meg eleve én kettesben szeretnék menni hisz nekem az a kikapcsolódás, de kitörne a parasztháború ha a kölköt itthon hagynánk. Eleve most a párom cégénél új rendszer van és egy hónapig most nem is kapott fizetést. A tp-ből kellett megélnünk és egy hónappal így most el is vagyok maradva néhány befizetnivalóval. Szóval sehogy sem jönne most össze a kiruccanás, de legalább a szombati bulira el tudunk menni anyuékhoz ahol ott lesz az egész népes családom, meg ha nem túl hideg a víz a medencében akkor kicsit élvezem ha már más vízbe nem mehetek. Hát én is már lassan megszoktam hogy amit én akarok soha nem jön össze, úgy látszik én mindig az utolsó vagyok mindenben. De beletörődni nem fogok.
Persze ha az erőm elfogy az örökös harcban akkor meg inkább lépek.

VICKY
Remélem azért nem lesz inzulin meg kórház, magam részéről is ebben bízom!

Tegnapi történés:
Mondtam a páromnak hogy nem csodálkozom hogy magas lett a cukrom, mert totál tönkrevágom már magam a fasza kis családja miatt.
Tegnap bekészültem hogy előhozom a tervemet hogy csüt-ön csak kettesben csináljunk egy napot. Pénteken lemennénk a gyerekért a Balcsira és elmennénk Suskáékat (másik fórumos barátnőm) meglátogatni. Szombaton ugye anyuék partija lesz, vasárnap meg csináljanak azt amit akarnak, peca vagy mittudomén, én meg kitakarítok.
Erre még be se lép az ajtón már hívja az ex emelt hangon hogy mi az hogy leszídta a gyereket amiért eltörte az 5000 ft-os orsóját, hogy szegény gyerekkel mindenki csak kiabál meg pöröl, és hogy nem is akar lejönni hozzánk (HÁL ISTENNEK) mert fél az apja miatt (mintha verné vagy ilyesmi) meg hogy mi az hogy ha megszületik a kisbaba akkor nem jöhet akkor amikor csak akar, miért stresszeljük a kicsi gyerekét ...... stb...... Hát nagy erőfeszítés kellett hogy ne tépjem ki a telefont a párom kezéből és küldjem magasabb éghajlatra a nőt. Mi az hogy nem szídhatja meg mikor minden héten csinál valami kárt és baromságot nyilván nem fogjuk szó nélkül hagyni. Így is alig szól rá valamiért a párom pont ezért is van elkanászodva, most ezekután még annyira sem fog rászólni nehogy a kedves mama megint kikérje magának hogy neveljük a gyereket. Azt meg hogy mikor jöhet ide és mikor nem azt hiszem nekem kéne eldönteni nem neki, ez a ház mégis csak az enyém és én melózok utána naphosszat és még csak meg sem köszöni senki sőt! Annyira felhúztam magam, a párom is tiszta idegben volt. Amúgy is a munkahelyen is problémák vannak, tökre hiányzik hogy csórikámat én tartom itthon idegben hogy folyton a gyerekügyben témázok, a munkahely, és még akkor az ex is itt osztja az észt neki és már azt sem tudja kinek feleljen meg. Aztán persze kiderült hogy mamáék is csak keverik a szart mert azt mondták hogy novembertől csak szombaton jöhet hozzánk a gyerek, pedig én annyit mondtam hogy jöhet péntektől - vasárnapig de nem minden hétvégén, hanem ahogy más családoknál is kéthetente. REmélem nem várja el a kurva tőlem hogy a csecsemő mellett minden hétvégén még 6x zabáltatom a fiát naponta, mosok,vasalok pakolok és takarítom a koszt utána?????????????
Ma nagyon gondolkozom azon hogy munka után felhívom a csajt, csak az a baj hogy amilyen állapotban mostanában vagyok biztos hogy nagyon összevesznék vele, aztán utána a gyerek apjával is hogy minek avatkoztam bele. De hát könyörgöm azért nekem is van beleszólásom, ne csak a munkát várják el tőlem a gyerekkel kapcs. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

dita75
 
 


TIGRISKE
Vannak jó a turik a körúton, de érdemes körbenézni a teszveszen, meg hát ahogy elnézem Remény által is biztos sikerülni fog találni jó darabokat. :)

Sajnálom a históriát. Most velem is ugyanez volt hogy a cukkerre azt mondta a védőnő hogy csak közben kell egyszer pipilni egy szóval nem mondta hogy kell vinni reggeli pipit is. Én meg jól kipipiltem magam és nem tudtam semmit kicsikarni. Megittam a cukros löttyöt és azonnal mentem is mondta a csajszi hogy legalább egy ujjnyit préseljek már ki magamból amig nem szívódik fel a cukor, és hát majd utána is kelleni fog pár csepp a 2. és 3. vérvétel között, ráadásul úgy hogy nem is ihatsz közben. Hát nem volt egyszerű. Bezzeg itthon 5 percenként látogatom a vécét! :twisted:

dita75
 
 


Na lányok, jöttem!

Ma kiderült, hogy nem is Csillaghegyen lesz a bababörze, hanem Békáson a Csobánka téren. Ez még jobb is nektek, Csajszik, nem? :wink: :) Ha meg lesz az infó, szólok majd!

Vicky: szép pocak! Jó vásárlást a nyaraláshoz! Drukkolok a diétához neked is! :wink:

Remény: nyugi, én elégedett vagyok a cuccosokkal, amiket tőled szereztem be! :lol:
Ügyes vagy már a diétázásban!!! :)

Dita: nálam most jött el az étvágytalansági időszak. Ugyanis a gyomrom úgy összeszűkült, hogy kevés kajától is dugig érzem magam, utána meg állandóan savam van és minden büfögtet (bocs a kifejezésért). Már az ebéd is kicsúszik pár órával, vacsira meg már csak gyümi megy...

Akire: jó, hogy jelentkeztél! Sajnálom, hogy nem jött össze a nyaralás, ez bosszantó lehet, hogy rajtatok kívülálló okok miatt kell itthon maradnotok. :evil:
Próbálj azért pihenni a 4 napban. Meddig is tervezed a melót Babásan? 8) :)

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


tigriske: Én nekiálltam vaterázni és tesz-veszezni. Jó olcsóak a cuccok, csak ki kell fogni. Nem akarlak elkeseríteni, de ez a máshol pisilés hogy fog nálad működni, ha be kell feküdnöd? Nálad azért a 3 babó miatt eléggé esélyes a kórház, nem? Doki nem mondta, hogy mikortól számíthasz rá? Persze ne legyen igazam.

dita: Hálistennek a kórház csak két nap lenne, amíg beállítják az inzulinomat és megtanítják a beadást. De remélem ezt is elkerülöm. Én már pedig felhívnám a nőt. Megmondanám a páromnak, hogy fel fogom hívni, számítson rá. Azért könnyű más faszával verni a csalán. Ne hogy már ő döntse el a dolgokat, zavarja netán a saját fia? Ezrt ilyen egyébként a gyerek, mert ilyenkor a párod nem küldi el az exet a fenébe. Ha otthon van, akkor sem hívja fel a gyerek a férjedet, hogy anya bántott. Ez olyan gyerekes. Kihasználja őket egymás ellen. Ne hagyjátok, mert még jobban a fejetekre nő.

trix: Csobánka még jobb. Várjuk az időpontot. Nyaraláshoz már olyan sok minden nem kel, de azért még van mit venni pl. homeós bogyók nekem az útra és a páromnak is kellhet még egy pár féle gyógyszer.

Ma reggel 7 alattit mértem, úgyhogy még jó vagyok gyógyszer nélkül is.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Dita!

Add meg a ribi számát, majd én felhívom, és elmagyarázom neki, hogy mi merre hány méter. :lol: :shock: :lol:
Húúú basszus miket élhetsz át, hát én bizti nem bírnám idegekkel.

Én biztos megmondanám a páromnak a magamét, hogy b@zd meg, vagy te mondod el neki a frankót, vagy én, de szerintem ne várja meg, míg én beszélek vele.

Csak nehogy valami baj legyen, hogy így stresszeled magad miatta. Nem tudom mondani, hogy nyugodj meg, mert most én is a plafonon vagyok emiatt a hülye kölök miatt!!!!!

De azért nyugodj meg!!!!! Lécci!!!! :lol:

Isten őrizz, hogy megbántsalak, de a párod elég tutyimutyi ebben az ügyben, nem igaz, hogy nem lehet elküldeni az exet a pi..ába!!! Ez az ő dolga lenne, és nem a tiéd!!!!!!

Imádlak, nehogy megsértődj miatta, nem bántásnak szántam!!!

Puszillak

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Ja igen, és tökéletesen egyetértek Vicky vel!!!!! Ugyanezeket akartam írni én is!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Olyan aranyosak vagytok, és tök jó hogy meghallgattok mert ha nektek nem mondhatnám el a nyomoromat már rég totál kikészültem volna. Amúgy néha még röhögök is a tanácsokon amellett hogy teljesen igazatok van, csak olyan jópofán adjátok elő hogy még egy kicsit jó kedvre is derülök a sok rossz történés közepette.
Most írtam egy levelet de még gondolkozom hogy elküldjem-e neki.
Talán inkább az lenne a legtisztább hogy végre leülünk valahol, a két szülő, mamáék meg én és áttárgyaljuk végre hogy hogyan tudnának mentesíteni az állandó feszkó és extra munka alől mert amit párom talált ki hogy minden hétvégén itt akar hagyni a picivel hogy a lakli gyereket abajgassa az minden csak nem megoldás. Nehogymár ennyi ember ne tudjon valahogy komprumisszumra jutni egymás között, hogy ne csak mindig mi szívjunk a párommal?

HENI
Azt hiszem felfogadlak testőrömnek! :)
Természetesen nem sértődtem meg, rád soha! :)
Mondom igazad van, csak akik ebben mélyen benne vannak és elfogultak a kiscsávóval szemben azok másképpen látják mint én vagy ti, és így elég nehéz dülőre jutni.

VICKY
Örülök hogy a gyogyi nélkül is jót mértél. Lassan már én is mérni fogok remélem hasonló sikerekkel.

TRIX
A babák már biztosan sok helyet foglalnak ezért kisebb helye van a gyomrodnak. Ezt már én is kezdem tapasztalni. Ezért is írják a könyvek hogy az utolsó időszakban már csak a gyerek hízik az anyuka nem nagyon mert kevesebb étel fér a gyomorba.
Eddig mennyit szedtél fel? Most már elégedett a doki a súlyoddal?

dita75
 
 


Rilluka!

Remélem minden rendben zajlott és megdícsérted Kristófot, hogy megvárta a dokitokat :D :D

Bikmakk, Swanny!

Mintha már ti is kicsikét el lennétek tűnve..... :roll:

Vicky!

Nagyon csini pocid van, már kezd alakulni. Kár, hogy neked is bekavar ez a cukor dolog. De aztán lehet, hogy nálad nem kell sokáig inzulinozni?

Dita!
Hallod, nálad mindig zajlik az élet, akárcsak nálunk :D :D Ez a leülünk és megbeszéljük dolog is jó ötlet, csak először szerintem ne a komplett család üljön le, hanem az ex-el kettesben (vagy hármasban, hogy legyen erősítésed :wink: ) beszéljetek hátha úgy megoldódik. Kicsit párodért is aggódom, mert lehet kezd túl sok lenni a jóból :D Nem kéne még az ex hülyeségeit is hallgatni.
Mi lenne ha megkérdeznéd a drágádat, hogy ki tegye helyre a csajt, én vagy te???? Ha azt mondja Ő, akkor megmondanám, hogy de úgy tedd helyre, hogyha nem sikerül, akkor jövök én!

Heni!
Lehet rád is irigy-birigy lenni kicsikét? :D Csodállak a kitartásodért és persze a - kilókért

Remény!
Legyél kitartó ha el akarsz érni valamit, eddig mindig te engedtél, most ideje hogy úgy alakuljanak a dolgok ahogy te szeretnéd. Főleg ha a baba is kinn lesz, ti lesztek a család nem a rokonság.

"A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg."
(Rodin)
rony77
 
 


Dita: hát, szerintem is le kellene ülnötök ezt a dolgot átbeszélni a családdal. :roll: Ezt a sok megpróbáltatást már én sem bírnám.
Szerencsére az én páromnak nincs másik gyereke, nem is tudom, hogyan élnék meg hasonló helyzetet.
Hajrá, Bogyi és a Te érdekedben! :wink:

A kilókra áttérve, azért felszaladt már vagy 8 kiló, de ebből szerintem nem sok az én plusz súlyom. Mára már a két Babó kb. 2,5 kiló lehet, ilyenkor már nagyon gyarapodnak. Meg a magzatvíz, lepény, cicik súlya.
Néha meg van elégedve a dokim a súlygyarapodással, néha diétára fog. Ha kevesebbet szedek fel két vizit között, akkor nem szól semmit, ha kicsit többet, akkor szénhidrát diétára fog. Amit én úgy csinálok, hogy csekély mennyiségű kenyérféleséget eszek és későn este már nem eszek, se tésztát, se kenyeret. Mondjuk általában csak reggelire szoktam kenyeret enni.
Mondjuk hiába szűkült össze a gyomrom (nem fér annyi kaja), azért a Babók súlyával még biztosan gyarapodni fogok. Hacsak azt számolom, hogy hetente kb. 200gr-ot híznak (valahol ezt olvastam), legalább 400 grammal több vagyok hetente. Azért ez még lesz pár kiló többlet,
még legalább minimum 4 szerintem, de örülök, ha ennyivel megúszom. :? :lol: És akkor zárnék +12 kilóval, hááááát kíváncsi vagyok, sikerül-e tényleg ennyivel megúsznom...

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


bár ez a Babasúlygyarapodás, lehet ikreknél azért kevesebb...
38. hétre még nem hiszem, hogy 3 kilósak lennének...

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Rony!

De ari vagy, végre engem is irigyel valaki itt, igaz, hogy nem azért amiért idejöttem, de legalább valamiért!!! :oops: :wink: :wink:
Na mindegy, hamarosan mi jövünk!!!!! És rád és rám fognak irigykedni végre, ja és persze azért mert baba lesz a pocakunkban!!!

Trixikém!
Bár még sosem voltam terhes, de szerintem nem gáz a +8 kg, főleg a te esetedben. És aki 25-30 kilókat hízik egy terhesség alatt???

:shock: :shock: :D :D

Puszi

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Henikém: jó, hogy itt vagy! :wink: Bárcsak már minél hamarabb itt lennétek Ronyval együtt. :lol:

Most találtam egy leírást a terhesség alatt felszedett kilókról:

Baba:3-4 kg
Magzatvíz: 0,5-1 kg
Méhlepény: 0,5 kg
Méhizomzat: 1-2 kg
Mellek: 250 gr
Izom és zsír: 4-5 kg
Vér és víz a sejtekben: 0,5-1,5 kg.

Bár ennek a végleges súlytöbbletet kéne mutatnia.....

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Sziasztok!
Amint látom ma van mit olvasnom, de az a jó, ha afórum aktív.

Trix, a sógornőm a 32. hétig 11 kilót szedett fel, és mivel nálad két baba van, szerintem nem sok. Mondjuk az én 3,5 kilómra azt mondta ma a dietetikus, ez jó.
Fáradékonyság? Hát reggel tudnék még aludni, főleg, hogy sokszor fel kell kelnem éjjel is, meg későn fekszem, így kevés az alvás, de napközben meg nem nagyon tudok aludni, mert 1 óra nekem kevés. Mire elaludnék kelhetek is fel. Biztos ez változik idővel, de a diéta miatt max. 1-1,5 órám van, azalatt meg próbálok hasznosat cselekedni.
Délelőttöm a főzéssel megy el, meg a bevásárlással a kajákhoz...

Ma voltam dietetikusnál, megdicsért, hogy jól csinálom, s nem lesz gond, de ahogy nő a baba több inzulin kell, hogy ne a baba termeljen helyettem majd, s ne legyen nagy súlyú és a születéskor gond vele.
Azt is mondta a cukor miatt nem szokott korábban jönni, ha az jól van kordában tartva, a pajzsmirigyem miatt jöhet max. de ha azt is kordában tartjuk nem lehet gond.

Vicky, megkérdeztem ezt a befekvéses dolgot a dokinőtől, ő sem értette a befekvést, hiszen a beszúrást meg tudod csinálni, hiszen szurkáltad magad eleget, az inzulin meg nem fog 2 nap alatt beállni, sőt folyamatosan növelni kell. Nekem is azt mondta ha a reggelinél 7 fölé kezdenék menni emeljem 2 egységgel. Aranyos volt a doki néni...


Dita, sajnálom, hogy te szívsz mindig a mamlasz kölyök miatt...remélem a párod elintézi ezt az exnél...ha nem szerintem nincs vesztenivalód, de előtte tényleg jelezd a párodnál, hogy mire készülsz...

Tigriske, nem tudom merre laksz, de ha teszek fel képeket, akkor nyugodtan kérdezz, s ha kell valamelyik megoldjuk az átadást. A csajszi most hoz egy adag ruhát, remélem nem több zsáknyit, s teszek fel, de mondom továbbra is, ha van valakinek konkrét igénye, hogy hálózsák, rugi, vagy bármi kell, jelezze, s azt is elhozza a csaj. Ő is árul a teszveszen, de most nincs sok ideje, nekem meg még belefér az időmbe, s így megpróbálok segíteni.

Ha a farmernacik kellenek azt is jelezzétek, bizományiba vették volna be a másik csajtól a nacikat,meg nem is mindet, így ha kell valamelyik megoldható, hogy idekerüljenek megint. Általában a méréseim szerint 62-től 74-es méretig vannak, ezek közt vannak vékonyabbak, és kifejezetten pamut bélésesek, amik télre valók.
Még a 32 hétig besegítek nekik, utána már nem foglalkozom hasonlóval...

remény73
 
 


Dita, a járókát én majd karácsony körül, vagy január elején veszem meg, így azt nem is vettem számításba.
Anno én a kiságyat a Brendonban néztem ki, de abban a boltban, amiről a múltkor beszéltünk Nikica ott is láttam a webükön, s nem volt drágább...

remény73
 
 


remény: Ügyes vagy akkor, hogy megdícsért a doki. A bent fekvés akkor én sem értem, bár nekem az is olyan furcsa volt, hogy már ma az ügyelete alatt bent szeretett volna látni, holott még azt sem tudjuk, hogy tényleg hányszor mérek majd 7 fölött. Mintha kórházi napokra fizetnék. :? Egyébként rendes volt, bár azt nem értettem, hogy a köldökpiercingem mit befolyásol a cukromon, mert azt is ki akarta vetetni. Eléggé beleszólósnak tűnik, de majd én megnevelem. :D Azért nekem is van a dolgokba beleszólásom.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Ebéd utáni cukor gyógyszerrel 7,7. :( Lehet hogy mégsem kéne már szednem. Holnap nem veszek be. Francba.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?