Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Csak gyorsan jelentkezem: utóvizsga ősszel.... Részleteket priviben, akit érdekel.

Szabolcs négykézlábra állt, majd gyorsan fel is ült, azóta lázasan gyakorol. Úgy látszik Szeged levegője rá jobban hat, mint rám.

Majd lassacskán visszaolvasok, kivel, mi történt, aztán reflektálok!

Pusssssz!!!!
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Végre írtatokKép

Andi,
üdv nektekKép, Dorka már gyakorlott hozzátáplálóKép, mégis mi is 3 vagy több napig eszünk egy üveges babakaját. Még elég gazadságosan működik a csaj, mert egy csomót le tudok fagyasztani egy üvegbőlKép
Dorka simán elvan egyedül is bármeddig, kivéve, ha nyügi, akkor hurcoljuk egy kicsit, de általában az a megoldás, hogy leteszem és 10 perc múlva szunya.

Ági,
klassz a lakásfelújításKép, nálunk is kéne, de a kedvesem, mire hazaér munkából csak hanyattfeküdni szeretneKép így még várat magára..
Dorka egyelőre még nem hiányol engem túlzottan, lehet, hogy nem is tudja, hogy én vagyok az anyukája????
Simán eljátszik egyedül is, de a családból is bárkivel, ez voltaképp elég jóKép

Fcsacsi,
uvKép
engem mondjuk érdekel, hogy mi történt.
De örülünk neked, hogy megvagy, és Szabolcsnak is, hogy ilyen csudaügyesKép
Mámint 4kézlábazásból sikerült felülnie, vagy hogy? A védőnőm szerint állásból fog leülni. Dorka még a kúszásnál tart, néha sikerül kicsit mászni is de ez még elég véletlenszerűKép

Ja, ma voltunk úszni, mert holnap lesz a dipl. osztó és Dorka már olyan klasszul merül, csak vezényszóra. Már a vizet sem kell csorgatni előtte, simán lemerítjük és úsztatjuk (persze még végig fogva)4-5 'tempót' a víz alatt.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Szia Krisz!

Asszem írok egy köremilt a dologról... Valszeg csak holnap.

Bezony, ez úgy volt, hogy négykézlábraállt, egyik lábát kicsit maga alá húzta, aztán letette a fenekét kicsit oldalra, és hátrábbtette a kezét, kicsit áthelyezte az egyensúlyát, aztán meg felemelte a kezeit, már ült is, és vigyorgott. Remélem, érthető voltKép.
Fulescsacsi
 

 
 

Sziasztok!

Nagyon ügyik a babók!

Peti még csak fókázik, ami a kéz nélküli mászást jelenti nálam. Az arcán csúszik előre. Most feltettem a járókát az ágyra, mivel 1cm híján lefókázott. Nagyon szereti, onnan szemlélődik, egész jól elvolt egész nap.

Csocsi,
Andi

UI.
Mi most nem mentünk úszni, mert Kittit hoztuk haza a nagymamitól, de majd a jöv. héten. Ti hányra jártok? Mi 10-re, de késni szoktunk. Kép
andi68
 
 


Szia Andi!

Mi a kilencesre jártunk eddig, de áttértünk a nyolcasra, akkor még kipihent a Szabolcs, jobban bírja. A héten mi sem voltunk, mert még tegnap reggel Szegeden voltunk, a kis-sógorom ballagott nyolcadikból.

Úgy megijedtem! Szabolcs módszeresen a szivacsa legszélén ül fel, egy darabig eljátszik aztán dől. Az előbb éppen elkaptam, mert kis híján hanyattesett a parkettára. De a feje az előrehaladásnál is veszélyben van, mert amikor orrabukik egy csomó mindenbe be tudja ütni magát, a galéria egy oszlopa, a lépcső, a konvektor, és egy darab falszakasz. De ha rács lenne, akkor abba ütné magát, hát semmi sem jó igazán... Szóval állandó felügyelet, perzs tisztes távolból, nehogy már megszokja, hogy folyton mellette vagyok...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Ági,Fcs, és aki még jönne a Gellérthegyre, vagy a Szigetre, mikor jó nektek? Nekem a kedd nem jó, és a szerdai nap a Klauzál tér-é, ha minden jól megy, Andiékkal. Oda is jöhet mindenki!!!



Éváék
rizike
 
 


Szia Éva!

Akkor csütörtök, mert pénteken kettesnőis talink van. Szerdán mikor Klauzál?
Fulescsacsi
 


Szió!

Fcs, múlt héten fél 11-kor találkoztunk a Klauzálon, a mostani idQpont még nincs fixálva, de gondolom, ilyesmi lenne a jó idQpont, ugye? Pici Fiad mikor alszik de.? És mi van az alvásával?

Éváék
rizike
 
 


Szia Éva!

Hát, éppen most alszik. Máskor csak tíz körül alszik el, attól függ, mikor kel. Ma ötkor kelt.
Túl vagyunk ezen a szörnyű első napján a "módszer" kipróbálásának. Este 40 perc alatt aludt el, ebből kb. 20-25 perc volt sírás, de az rettenetes volt. Végül úgy aludt el, hogy ülésből előre dőlt. Mennyire fáradt lehetett szegénykém, te jó ég! Mindenesetre kihúztam alóla a lábait, arra sem ébredt fel. Ez kilenc órakor volt, aztán egykor ébredt, tizenöt perc nyüszi - nem az a kétségbeesett üvöltés, mint este - után visszaaludt, aztán háromnegyed háromkor ébredt, de egy perc múlva, egy hatalmas puki után újra elaludt. Négytől már szerintem csak szendergett, mert kb. húszpercenként sírt fel, megnéztem, nem volt kakis, nem is fázott. Ötkor aztán üvölteni kezdett, anyai szívem feladta, és megszoptattam, elaludt. de csak vagy tíz percre, eldumcsizott a kiságyban, aztán hatkor kiderült, hogy kakis. (valszeg már ötkor benne volt, csak nem akartam zargatni, hogy elaludt a cicin...) Hát így állunk. Már az első nap kiborultam, bár egyre könnyebb lesz állítólag...

Lényeg: nem hiszem, hogy megyünk, mert az anyukám itt lesz nálunk vasárnapig. Mi is jövünk-megyünk majd, holnapra a Füvészkertet tervezem, de lehet, hogy elmegyünk a Szigetre mi is, akkor találkozhatunk, pénteken a talira mindenképpen megyünk, majd addig megvár itthon. Szombaton uszin biztosan találkozunk! (Ha a nyolcasra jöttök). Mi volt múlt héten? Sikerült felkelni?
Fulescsacsi
 


Szisztok!
Holnap talizzunk a Klauzálon fél 11-kor, akinek van kedve egy "városi" kiránduláshoz, jöjjön!
Most rohannom kell.
Pusz,
Andiék.
andi68
 
 


Sziasztok!

Nagyon régen jártam erre, mentségemre legyen mondva hogy államvizsgáztam, lakásfelújítunk jelenleg. Így nem vagyok szinte egy topikban se jelen.

Na de tegnap Fülecsacsi szépen rámtalált a másik topikban ahova álnéven írtam, hogy borzolyam a kedélyeket. Rosszra ne gonoljatok, csak egy pozitív terhességi teszt volt. Igen igen, Zsankának jövő márciura már tesókája lesz. Most kérek egy kis drukkot, hogy a cisztám magától elmúljon, mert a dokibácsim azt mondta hogy most ne legyek terhes, de akkor már megvolt picurka, csak senki se gondolta, hogy pont most sikerül. Így mint a legidősebb gyerek anyukája nyitom itt is a sort, tessék követni a jó példát KépKépKép

Na ennek örömére meg dobok egy táblát, ha van új jelentkező az dobjon meg egy maillal, a címem a profilomban van.

<pre>
Anyuka Baba Baba szülinapja Baba adatai Baba névnapja Testvérek 2004.06.22
Nadine Zsanett 2003.06.03 3800g 52cm augusztus 21. pocaklakó 2005.02.26 12 hó + 19 nap
Era Anna 2003.06.04 3440g 51cm július 26. 12 hó + 18 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=rózsa-users%20]Szilvási Rózsa[/url] Norbi 2003.06.08 3600g 55cm június 6. Niki 2001.10.18. 12 hó + 14 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=katicabogár-users%20]Katicabogár[/url] Kincső 2003.06.11 2780g 48cm július 24. 12 hó + 11 nap
Ildianyu Janka 2003.06.12 3120g 48cm május 30. Lili 2001.10.28. 12 hó + 10 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=gallainémagdi-users%20]Magdi[/url] Zsuzsi 2003.06.21 3590g 55cm február 19. Niki 1991.05.16. Miki 2001.01.03. 12 hó + 1 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=zsuzsófi-users%20]Zsuzsófi[/url] Bence 2003.06.27 3770g 51cm ???? 11 hó + 26 nap
Orsi Szilárd 2003.08.27 3390g 52cm március 11. Szilvia 2001.10.29. 9 hó + 26 nap
Cory Zsombor 2003.08.31 2280g 48cm november 8. Balázs 2001.09.12. 9 hó + 22 nap
Krisszie Dorka 2003.11.02 3200g 52cm február 6. 7 hó + 20 nap
Fülescsacsi Szabolcs 2003.11.06 3220g 58cm július 28. 7 hó + 16 nap
Kis Éva Miklós Samu 2003.11.16 3850g 56cm december 6. 7 hó + 6 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=Ágiboszi-users%20]Ágiboszi[/url] Dani 2003.12.09 3440g 52cm július 21. 6 hó + 13 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=Tünde1122-users%20]Tünde[/url] Alexa 2003.12.25 3500g 56cm május 18. Anett 1998.12.09 5 hó + 28 nap
Szilvi Nikolett 2004.01.28 2950g 48cm szeptember 10. Zsanett 2001.10.17. 4 hó + 25 nap</pre>

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


SziasztokKép

Nadine,
Hatalmas gratula pocaklakóhozKép)))) Államvizsga sikerült?? bár gondolom irtad volna ha nem, igy ahhoz is gratula. Lakásfelújításhoz öszinte részvétem, mi is azt csináljuk, így tudom mivel járKép
Nagy nagy drukk a cicszta elmúlásához is.

pusziiii
Ági és Dani

Ui: tettem fel új képeket a topicunkba ide.

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Ági,
hát csuda édes ez a Dani srácKép, azok az alvópózok..., tündériKép és az a séróKép
Dorka is szokott igen kitekeredetten elaludni, olyan jókat szoktam nevetni rajtaKép

alig várom már, hogy találkozzunk és végre megismerkedjünk egymással és a picúrokkal.

Nadine,
neked gratula itt isKép

Fcsacsi,
mijaza módszer amit most próbáltok?

Elégedetlenkedés hallik a kisszoba irányából, megyek felderítem, hogy mi is a problémaKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Fcs, hát...akkor én egy szór sem szólhatok, nekem csak egyszer kell kelni éjjel...Nem lehet,hogy Szabolcs is éhes? Sami ma, az elQbb bevágott egy "nagy" tányér krumplit cukkinis csirkehússal, utána majdnem egy pohár Mildipépet, és szopi utána.Aztán szunya azonnal. Hogy álltok az evéssel?KépMitQl lehet ez a nyugtalan alvás??
Az altató módszer engem is érdekelne, hátha (biztos) szükség lesz rá.
Ági, akkor a héten nemigen találkozunk ezek szerint, ha ti pénteken nagy-taliztok; de remélem a jövQ héten megszervezzük!Megyek megnézni az új képeiteket!

Nadine, köszi a táblázatot!Mekkorák már a kölkök!
Példát elQbb-utóbb követjük, remélem! Ciszta el fog tqnni, állítólag egy csomószor visszahúzódik terhesség alatt!
Puszi mindenkinek

Éváék
rizike
 
 


Sziasztok!

Nadine! Itt is gratula mégegyszer! És az államvizsgához is! És leginkább így megkésve az egy éves Zsanettnak! (Mivel nem tettél fel táblázatot mostanság, nem emlékeztem, mikor is, van, azt hittem, hónap vége.)

Krisz, Éva! Van az a könyv: Jó éjt, gyermekem, vagy ilyesmi a címe, abban írják le, az index alvástopikjában találtam egy kivonatot a lényegéről, ha gondoljátok elküldöm, vagy felteszem ide. Bár elég hosszú egy itteni hsz.-hez képest. Kicsit brutál... Alvásról annyit: eszik az a gyerek eleget nappal, nem éhes, most már én is etetem szilárddal este is, egyszerűen ez egy rossz bevésődés, ha most nem állok a sarkamra, akkor tíz évesen is kelni fog éjjel, sajna sok ilyen példával találkoztam... (Éva, nálunk nincs husi, de most pl. bevágott a szigeten este fél hatkor majdnem egy egész üveg körte bébikajá. Nestlés volt, valamiért imádja... sajna cukor is van benne.)

Akartam is kérdezni: ti nem találjátok úgy, hogy a HIPP-ekben igenis van cukor? Annyira lekvárszerűen édes némelyik gyümijük, hogy csak na. Amúgy most már inkább frissezünk, őszibarack a menő.

Apropó tali: akkor ki mikor megy Siófokra? Engem azért érdekel, hogy elférünk-e. Mert két szoba van, ha jól emlékszem. És mennyi hálóhely? Nekünk még nincs utazóbabaágyunk, muszáj lesz egyet újítani... (viszont akkor azt majd Éváék leviszik nekünk előre kocsival, mi vonatozunk). Szóval, ha mégsem lenne elég hely, akkor valahogy váltásban kellene mennünk, hogy talizhassunk, vagyis mondjuk mi leszünk 31-1, akkor Kriszék 1-3, vagy ilyesmi, nem? (nem emlékszem ti mikor mentek.)

Na, ennyi most hirtelen.
Fulescsacsi
 


Fcsacsi!

Hallottam erről a könyvről én is, bár nekünk nincs rá szükségünk eddig, mert csudajól alszik a csaj. Mondjuk mostnában éppen egy kicsit nyűgösebb az elalvás, mert mindenáron hason akar elaludni (amit nem értek, mert voltaképp nem szeret hason lenni), de ha kicsit felébred meglepődik, hogy hason van és nyüffög. Kicsit kacifántos a gyermekemKép

Hipp: én olyan hülye naív vagyok, hogy elhiszem hogy nincs benne cukor, hiszen ha lenne benne akkor ezernyi E és társai is lehetnek, hiszen úgysem korrekt a felirat.
De nekem azért úgy rémlik, hogy az őszibari egy édes dolog nem?
Ma fogom kipróbálni a vilmoskörtéjét kíváncsi leszek.

Tényleg meg kéne beszélni ezt a Siófoki talit, de mi sztem 2-án tudnánk indulni, mert elsején hajnalig lagziban leszünk, azért nem célszerű úgy elindulni, csak hosszú út az.

Sztem először Évával kéne megbeszélni, hogy ő hogy gondolta.

Éva hahó! Hogy legyen a Balcsi?

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

A pontos idQpont tehát július 31-augusztus 7-ig. Négy felnQtt fekvQhely van, gyerekágyat és ágynemqt (felnQttet is, csak egy pár számára van párna+takaró) nekünk kell vinni; egyébként edények, stb. minden van. Ha mindenki jön, aki ígérte, akkor Samival együtt kb. 6 baba jön le (Andi68, Fcs, DanyÁgi, Krisszie, Ágiboszi+ Sami-idáig). Az utolsó napot én rendrakásnak meg ilyesminek szánnám a Családocskámmal Kép, úgyhogy 6 napunk van.
A nagyobb szobában két pár is elfér, sQt aludni tk. 3 pár is, a kicsiben egy.
FQ kérdés: Ki hogy alszik a babákkal? Együtt, külön, mikor fekszik a baba, stb. Ezt kéne tudni. Szóval hogy egyszerre mennyien bírjuk ki egy fedél alatt? KépKép

hIPP: még nem vettem, magam gyárom a kaját! Kecskemétit ajéndkba kapunk mindíg egy csomót, az cukros, de Sami nagyon csípte, hát odaadtam neki.

Puszi, írjatok

Éviék
rizike
 
 


Sziasztok!

Mi valószínűleg csak egy vagy két éjszakát leszünk lenn, Apának csak úgy van szabadnapja, meg nem is hiszem, hogy többet bírnánk.

Mivel úgyis a parton leszünk egész nap, szerintem, nem gond, ha sokan vagyunk lenn egyszerre.

Szabolcs ebben a pillanatban még képlékeny massza alvás szempontjából, hét végén többet tudok nyilatkozni, az biztos, hogy fél kilenc körül alszik el, és öt és hét óra között kel. Egyelőre nem alussza végig a köztes időt, de remélem, ez változik, azon vagyok éppen. Kép
Viszont külön alszik, nem tudom honnan szerzek ágyat... Nézegettem az utazóágyakat, nem hiszem, hogy be tudunk most fekteteni egy újba, használtan nem találtam a neten, kölcsönzést meg annyiért, amennyiért már vehetnék is... Nincs ismerősötök, aki esetleg kölcsön tudna adni? Mondjuk máshová is megyünk a nyáron, ahová kell, hát asszem muszáj lesz venni mégiscsak...

Alvásfejlődés: második éjszaka, hogy egy szó nélkül alszik el egyedül! Egyetlen este volt sírás-rívás csak.
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

A tegnapi alvásra vonatkozó kérdésem kissé naív volt: egy hónap múlva úgyis teljesen másképp lesz minden alvásügyben mindenkinél, nem igaz? Kép
Utazóágyat nekünk is kéne szerezni, hol lehetne? Használt is megfelel, tán hirdetni kéne itt a babaneten.
Szóval, ennél több, mint fentebb, szervezésileg nem jutott az eszembe. Nektek igen?Kép

Éva+2fogas-Forgó Sami
rizike
 
 


Sziasztok!

Szabolcs átaludta az éjszakát! Egyszer nyüszizett csak négy óra után, de vissza is aludt két perc múlva. Én sajnos nem aludtam kettőtöl ötig. Nem szabad délután aludnom, úgy látszik - tegnap ezt tettem ugyanis.

Éva! Nézegettem, újonnan is lehet már 13-14ezerért venni, és mintha minél olcsóbb, annál könnyebb lenne a dolog... (9 kiló a legkönnyebb.) De én is használtra pályáznék inkább mégolcsóbban...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fcsacsi, nagyon ügyesek vagytok, főleg SzabolcsKép
Még jó, hogy kipróbáltátok ezt a tuti módszertKép

Tényleg és a Balcsiba belemehetnek a csöppek?

Én is kérdezősködtem utazóágy ügyben de semmiKép
Még nem tudom, hogy fogjuk megoldani.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


SziasztokKép

Gratula Csacsikám, haladtok haladtokKép
Nálunk mostanában ebben a dög melegben egyszer felkel az éjszaka folyamán, tök változó időpontokban. Ma pl este tizenegykor kelt fel, éjfélig szorakoztatott, majd reggel hatig aludt.
KEzdek kicsit zombi lenni a megszakitott alvásoktól.

ÉviKép
Mi is csak max két nap szerintem mert apának is igy van szabadnapja, mert elötte van szabin, meg utána vagyis ebben az időpontban csak szabadnap jöhet szóba. Nekünk van utazóágyunk, igy van hol aludnia Daninak, még karácsonykor kaptuk a nagyitól, az Auchanban vettük 11 ezerért, nézétek meg ott, hátha van akció rá.

KriszKép
Én is ezt kérdeztem a barátnőmtől, azt mondta hogy tisztább a Balcsi mint bármelyik strand, igy simán bemehetnek... bár én nem vagyok még ennyire biztos benneKép

Nah menek mert őfelsége kiabál, zombi anya hiánya van, már mindent kidobott a kiságyból és nincs mivel játszania, kell egy hüle aki visszarakosgatja a dolgokatKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!
Balcsi:
Én most nagyon beizgultam, hogy végig lemennék ha tényleg nem zavarok és nem akarom senki elől elvenni a helyet!
Mivel én csatlakoztam utóljára közétek, megértem ha akármi miatt nem férünk be, higyjétek el! Úgyhogy szívesen mennénk, ha lehet.
Viszont még nem biztos, hogy épp ésszel átvészelem a majd 3 hetes Erdélyi utazást, ha nagyon gáz lesz, lehet hogy nem fogok többé sehova sem elmenni, de azért remélem ez jó edzés lesz Petinek.
Utazóágyat én is fogok venni, de én közvetlen mellette szeretnék aludni ha lehetséges!!! Viszont a férjem nem tud jönni, mivel nincs szabija. Ebből kifolyólag le tudok vinni egy felnőttet egy gyerekkel, így lesz tele a járgány.

Addig még sok víz lefolyik a Balatonon! Kép
Mindenkinek jó nyaralást!
Még jövünk!
Puszi!
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!

Andi! És Kitti? Addig nagymamizik?

Közben kiszámoltam, nekünk 3-4-e lenne jó, ha apa is jön, de eléggé fanyalog, mert sokat akart dolgozni a nyáron. Szóval Andi lehet, hogy elfogadjuk a szíves segítséget. De nekem nincs autósülésem... (se...) Azt nem is tervezek venni.

A nap eseménye azon túl, hogy jót barangoltunk a várban: Szabolcs felállt a kád szélébe kapaszkodva! Aztán el is csúszott, de nem érdekelte, felállt mégeccer.
Fulescsacsi
 


Lányok !
Elnézést, hogy ismeretlenül írok ide, de esetleg érdekel valakit délelőtti nyelvoktatás gyerekvigyázással? Angol, Upper-Intermediate szint, szeptembertől, 12.800 Ft/hó (3 hónap egy szint, heti 2*1,5 óra), a káposztásmegyeri Zabhegyező Játszóházban. Hárman vagyunk, kellene egy negyedik (vagy akár ötödik, hatodik) anyuka. Gyerekeink 2003.április-szeptember között születtek. Bővebben a tanfolyamról a www.dramateka.hu lapon olvashattok és ha valakit érdekel, akkor szabone.rozsa.edit@axelero.hu címen veheti fel velem a kapcsolatot.

Üdv: Redit
redit
 
 


Halihó!

FCS.
Ne vegyél ülést, ha csak erre az egy alkalomra kell nektek, nekem van kettő!
(Sőt 3, de az egyik nem kóserKép )
Nekem van egy hatalmas matracom is, 2 személyes és azon nagyon jól tudok Kittivel aludni, mivel őt is vinném, hogy legyen egy bébiszitterünk is, Kép ha nem gond. Így végül is egy ágyat sem foglalunk el. Évi mit szólsz?
Szerintem Danyó Ági nem fog jönni, onnan ahol ő van, ez túl macerás lenne, de mondta is.

Mi holnap megyünk a gyerekszigetre, ha nem zuhog az eső, de csak úszás után.
Persze lehet még az is, hogy egyikre sem megyünk el, mert mindketten olyan ááááááálmosak vagyunk ettől az esőtől. Szóval semmi sem biztos.


Sziasztok!
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!

Éva! Hol voltatok, nem voltatok úszni!!!! Mi a nyolcason voltunk, szuper volt! Be is aludt utána Manó azonnal, kb. így: megdörgölte a szemét, ahogy betettem a kocsiba, aztán oldalra csuklott a feje, és aludt is. És cumi nélkül ám! A kocsiban az esetek nagytöbbségében már így alszik, sőt szerintem éjjel is gyakran úgy alszik vissza.

Az a bajom az alvással, hogy fél kilenc-kilenc körül elalszik, aztán négykor, vagy ötkor felébred. Négykor még sikerül visszaaludnia, ötkor nem. Ha nem veszem ki, elhallgat egy idő után, játszik, de legkésőbb háromnegyed hatkor már meg kell etetni. Ha megetetem, akkor sem alszik el. Viszont nyolcra teljesen elfárad, nyolckor elalszik, tízig, fél tizenegyig nyomja a szunyát, ha hatig-fél hétig alszik, simán bírja tízig is. És ez most eléggé bekavar az úszásba, éppen a bejárat előtt tíz méterrel aludt el, aztán fel kellett ébresztenem fájó szívvel...

Andi! Sőt szerintem utazóágyat sem veszek, lebeszéltek, mert asszongyák az olcsóbbak nem valami strapabírók, az én kilenc kiló feletti súlyú gyerekemet már nem sokáig bírják meg, de huszonsokat nem költök erre... Majd alszik velünk addig a pár napig, így is úgy is fel fog kavarodni, meg felébresztik egymást, ilyenek... Mikor mégy akkor? Végig? Akkor megyünk mi is vled, aztán Apa lejön még hozzánk, amikor szabadnapos, és hazamegyünk vele negyedikén.
Fulescsacsi
 


Hali!

Na, persze hogy nem mentünk úszni, mi is bealudtunk a hajnali "műszak" (kb. 5től fél 7ig, brrrr) után, pontosan úgy ahogy FCs-éknál. Viszont mi majdnem 4 órát aludtunk, még Kitti is!
Persze csak ma tudtak jönni a váratlan vendégeim is, akiket 4 éve nem láttam.

Fcs!
Szerintem nagyon jól alszik a Manókád, én összetenném a kezem, ha Peti nem ébredne még mindig 3-4 óránként.
Most megfűzött a férjecském, hogy csak hétfőn menjek, mert akkor mi lesz ővele egyedül? Most mit csináljak?

Évi!
TÉnyleg nem szeretnél pár napot csak a családdal lenni? Mert akkor mehetünk később is. Én mondjuk 2-án mennék le, mivel szeretném a hétvégét az apuval tölteni, ha már úgysem látjuk egész héten,megkért, ja de ugyanezt írtam Eszternek is.

Azt hiszem jobb ha lefekszem!

Jövő héten mi a Ligetbe fogunk járni. Kitti ott lesz napközis táborban. Esetleg talizhatunk ott is!
13 órakor végez, onnan ráérek.

Puszi!
Andi
andi68
 
 


Andi! Jó lesz a hétfő is, akkor mi szerdán jövünk haza Apával. Alvás: hát a sarkamra álltam, amikor már hatszor is felkelt egy éjjel, és bejött a módszer. Liget: benne vagyok! De mi kb. háromig itthon alszunk, aztán merészkedünk csak ki, Szabolcs utálja a meleget, én nemkülönben...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Csak benézek, mert extra fáradt vagyok-látom, tervezgettekKépKép
Andi, szombaton mondjuk család, meg az utolsó nap-a többivel szabadon variálhattok!! Én már nagyon várom!!
Fcs, mi lesz DiósgyQrrel? Én a sátortól kicsit tartok!
Minden babó jól van? Képzeljétek, Sami hason csúszkál, és forog folyamatosan, nagyon boldog vele!

Puszi mindenkinek

Éviék
rizike
 
 


SziasztokKép

Itt egy hula bejelentkezése. Lányok segitesetek, mit csináljak Danival?? Szörnyű anyás lett... Nem marad meg senkivel, ha nem lát akkor annyira sír, hogy még a szája is remeg és hullik a könnyeKép Ez vonatkozik apájára is sajnosKépKép Még az ő kezében sem marad el, csak akkor nyugszik meg, ha én veszem fel. Nem lenne ez akkora nagy probléma, csak éppen semmit nem tudok megcsinálni miatta, most hogy lakásújítgatunk felfelé, próbált segíteni anyósom azzal, hogy elviszi sétálni két szopi között, de nem jött be, tiz perc mulva otthon voltak, mert a gyerek hisztizett. Ez szerintetek csak átmeneti, vagy ez marad és esetleg még rosszabb lesz????

Évi,
nekünk továbbra is aug 3-4 lesz jó, apája arra a két napra irta ki a szabadnapját, kedden reggel még bemegy rendelni és utána tudunk lemenni, de szerda este már jövünk vissza. Utazóágyunk van, azt visszük, mit vigyünk még? párna takaró?? stb??

Most megyek aludni, mert leesik a fejem a fáradtságtól...

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Ági, fel a fejjel, szerintem biztos hogy csak átmeneti "anyazavar" van Daninál. Pontosan abban a korban vagytok amikor ez jelentkezi szokott. El fog múlni, csak kitartás kérdése. Én mondjuk Kittivel nagyon hamar átestem ezen, mondjuk max. egy hónap ami gáz volt. Apája pont külföldön volt, így nem tudom vele el lett-e voltna, (hú, micsoda fogalmazás!) de csak velem akart lenni éjjel nappal.
A második gyerekben az a jó, hogy már tudja az ember, hogy a legtöbb gázos dolog el fog múlni, idővel......

Fcs!
Akkor mehetünk hétfőn, ha akarod arra kanyarodok felétek, mivel az ülés úgyis nálam van. Mondjuk elég kicsi hely marad a két szék között, de én is utaztam már úgy és nagy nehezen bepréseltem magam. Kép Mert Peti elöl ül ugyebár, a főnök úr!

Majd én is a sarkamra fogok állni alvás ügyben, de még olyan picik vagyunk, megvárom a 8-9 hónapos kort. Állítólag addig jó, amíg nem tud felállni az ágyban, attól kezdve sokkal nehezebben megy a "MÓDSZER".

Mi is utáljuk a meleget, ma amikor mentem Kittiért nagyon megizzadt Peti a babakocsiban, de ott a nagy fák között jó volt, csak a vissza út viselt meg....

De ha SZabolcs 3-ig alszik, akkor csak max, 4-re értek oda, én viszont egyedül 3 óra hosszat nem tudok ott tölteni, úgyhogy 2 variáció van, vagy jön velem valaki 1-től, 2 -től, vagy majd máshol máskor talizunk!
Kép
Évi?
Gratula Sami forgásához, mondtam neked hogy már majdnem mászik!
Hiába,én aztán csak tudom! Kép
Mentem aludni!
Puszi!
Andi+ Peti akit a mai napon megfogott a nap. (a 30-as védőgaktor ellenére!)
Ja, mi is forgunk ha jó kedvünk van!
andi68
 
 


Sziasztok!

No, kitaláltuk Évával, hogy beindítjuk a strand-projektet csütörtökön! Egyelőre úgy fest, hogy a rómaira megyünk, de még szétnézünk a neten, aztán döntünk. Gyertek velünk!!!!!! Aki jön szóljon, aztán egyeztetjük a találkát telefonon.
Fulescsacsi
 


Sziasztok !

Végre megint jó a gépünk és anyukámnál is vége a pakolászásnak. Kép
Eltelt egy kis idő mióta erre jártam és úgy látom nagyon le vagyok maradva az olvasással. Ezen mindjárt segítek Kép.
Ahogy olvasom, főleg a Siófoki tervezgetéssel vagytok elfoglalva. Sajna mi kihagyjuk Kép
Viszont egy nem tervezett lehetőséget kihasználva, mi csütörtökön készülődünk a Balcsira és a jövő héten ott leszünk. Kép

Köszi mindenkinek az együtt örvendezést a terpeszb.nélküliségért. Kép

Ági:
Ahogy mondtad, Alexa szinte napról napra sokat fejlődött mióta megszabadult a terpeszbetéttől és egy kis örökmozgó lett. A mászás ugyan még nem megy, de a 4kézlábazás nagyon izgatja a fantáziáját és nem nyugszik, míg ki nem talál vmit. Mindig újabb ötletei vannak hogyan lehetne haladni v. felülni, de eddig még nem úgy sült el, mint szerette volna, de meg kell hagyni nagyon ügyes. Persze, azt hiszem egy kissé elfogult vagyok. Kép

Andi:
Szia Andi ! KépÉn még nem üdvözöltelek közöttünk !

Minden örökmozgó babának gratu, mert ahogy elnézem mindenki sokat ügyesedett ebben a "néhány" napban/hétben.Kép

Végre sikerült frissítenem a fényképeket is az albumomban, ami itt megtalálható, bár még alakítgatom, ahogy időm engedi.

Jó pihenést és nyaralást Mindenkinek !

KépTündeKép
tünde1122
 
 


Sziasztok!

Már én is rég jártam erre, de mostanában nincs sok időm netezni.
Itt van Zsuzsiról néhány kép:
http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/show.cgi?tpc=7486&post=315491#POST315491
Na már hívnak is.
puszi

Magdi
gallainémagdi
 
 


Magdi!

Gratula az újabb egy éves nagylánynak!!!!!

Szuperek a képek, gyönyörű a csajszi!!!!

Olyan furi, hogy már ilyen nagyok ezek a manók... Szabolcs jövő héten nyolc hónapos lesz, te jó ég!
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Magdi, Tünde, csodaszépek a csajokKép

Azért most már érzem, hogy olyan gyorsan nőnek. Dorka pénteken lesz 8 hós. Voltunk méreckedni
67 cm és 8100 g a csaj. Mindenki rommá dicsért minket, hogy nagyrészt még anyatejes és milyen kis duciKép

Dorka sem mászik még igazából, de mégis bejárja már a szobát hátrafelé araszolva, forogva. Szétszedi a habtapit, még jó, hogy nincsenek kicsi darabjai, csak a számok. Próbálgatja az állást, de még csak a kezünkbe kapaszkodva. Ülve meg bármeddig eljátszik, elé rakok egy doboz játékot és 1 órán át tuti elvanKép

Balcsi kérdéses nálunk, mert július utolsó 2 hetére lehet lemegyünk Almádiba, ha maradunk addig átnézünk hozzátok is.
De persze még ez sem biztos.

Jó nyarat mindenkinek, addigra rendeljetek jó időt!

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Jó hogy visszatértek az "elveszett" tagok!

Peti ma kapott oltást, az 5 hós, de két hét késéssel. Méreteink: 7400g. 60 cm. MOndjuk szerintem hosszabbb, mivel sokszor már a 68-as ruhák is kicsik, főleg a badyk, de azok lehet hogy összementek?

Mennem kell, mindenkinek jó hétvégét!
Puszi!
Andi

UI.
Nagyon jók a képek!
andi68
 
 


Sziasztok!

Tünde! Most láttam csak, hogy Te is írtál. Megkukkantottam a képeket, hát hatalmas ez az Alexa, és még mindig nagyon szép. De hát Anett se kutya! Ugye jól kijönnek?

Andi! Gratula a nagyfiúnak! A bodyk nekem is mindig hamarabb kicsik, mint a többi ruha. Meg nem is egyforma ám a számozás!

Krisz! Irtó nagyot nőtt, meg hízott a csaj! Alig győzöm követni! Új képek?

Ma strandoltunk Évával és MikiSamuval. Hát egyszerűen csúcs volt! A két maszat mint két kis halacska a gyerekmedencében, még az én mimóza Szabolcsomat sem zavarta a sok ember, zsivaly, klasszul érezte magát. Lányok, alig várom a Balcsit, hogy ott mi lesz!!!! Amikor elaludtak a fiúk megengedtünk magunknak egy-egy lángost, és egy sört - szigorúan a tejtermelés serkentéséreKép. Aztán megint pancsiztunk, majd a tömeg elvonultával a két krapek becsücsült a kocsijába, és a medence mellett nézték anyáikat a nagymedencében úszkálni. Hű, hát elég lestrapált a kondink, bár Évi még meg is tett két hosszt - 100-200 m lehet összesen, nem t'om mekkora a medence pontosan -, de én alig jutottam el a medence kétharmadáig, meg vissza, aztán pihenő, utána még egyszer a feléig meg vissza. Teljesen kipurcantam tőle. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, megyünk még, és nagyon várunk másokat is beszállni a buliba.
Fulescsacsi
 


Ja! Szabolcsnak tegnap kibújt a bal alsó egyes, ma reggelre pedi a jobb alsó egyes is!!!!!
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fcs, tök jó, mindent leírtál, mehetek vacsorázniKép
És végre láttam Szabolcs Kék Szobáját élQben!Kép

sok puszi mindenkinek

Éva&Mikisamu
rizike
 
 


Sziasztok!

Nagy gratula Szabolcsnak a kibújt fogacskákhozKép

Fcs, olyan klasszul leírtad a strandolást. Kedvet kaptam tőle, de nálunk éppen esik az eső. Meg az a gáz, hogy a strandon a mazsolák medencéjébe felnőtt nem mehet be, ez eddig OK is, de Dorkát, hogy tegyem akkor be?
Ahhoz még kicsi, hogy egyedül fürödjön.

Na majd a BalcsinKép, közben egy elkezdtünk szervezni egy kirándulást a Tiszához, várom a megrendelt JÓ IDŐT végre.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Nagy-nagy gratula a nyolc hónapos Dorkának, és külön puszi fogas Szabolcstól szíve hölgyének!!!!
Fulescsacsi
 


Köszi Szabolcs!
Dorka is küldi a puszitKépKépKépKép

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Micsoda korai szerelem van itt kibontakozóban!

Én is gratula a fogacskákhoz, meg a strandoláshoz, meg mindenhez!

Sajnos nálunk Kitti beteg lett.

Peti pedig nem tud aludni, mert a szomszédban csőrepedés van és szétverik a házat!

Az eső is esik, pedig lementünk volna sétálni. Kép

Hopp kisütött a nap! Kép

Vagy ez nem az?

Most mennem kell!
Jó hétvégét!
Andi
andi68
 
 


SziasztokKép

FcsKép

Gratula a fogacskákhoz, vigyázz majd a szopinál, mostmár előszeretettel fog harapdálniKép

Évi,
de jó nektek, strandoltok, magamrészéről nem megyek ilyen helyre, mert árvízveszélyt okoznékKép belemennék oszt kijönne víz a medencébőlKép

KriszKép

Gratula Dorka mutatványaihozKépKépKép

AndiKép

Kittinek sok sok +++++++ energiát a gyors gyógyuláshoz. Ház szétverésKép

Az időjárásról ne is beszéljünk, fantasztikusan pocsék, és sokan azt jósolják, hogy az egész nyár ilyen leszKépKép

MagdiKép
megkukk a képeket, nagyon szépek vagytokKépKépKép

TündeKép
tök jó, hogy Alexa ennyire jól érzi magát az a ronda pelus nélkül, hamarosan tuti pakolhattok feljebb egy emelettelKép mi már elkezdtük...


Voltunk 7 hós mérésen (ugyan még van egy hetünk a betöltésig, de dokinéni megy szabira), jelentjük 8520 grammok voltuk egy hatalmas nagy reggeli után, és 68 cm. Megdicsértek minket, sőt azt mondták, ha nem ismernék az adatokat, tuti legalább 4 hónappal öregebbnek gondolnánakKép Szegény gyerek már most öregbítikKépKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Ági
Wow, Dani micsoda nagylegényKép
birod még hurcolászni? Bár lehet, hogy már szalad is, olyan rohamtempóban fejlődik ez a srácKép

Voltunk tegnap a Tiszánál, csak 1 napra sikerült lemenni. Igazából ezt egy próbaútnak szántuk mert a hétvégén megyünk Szlovákiába, és kíváncsi voltam Dorka hogy bírja az autózást. Mivel ez csak 1-1 óra volt, leginkább átaludta.

Tapasztalt utazó anyukák szeretnék ötleteket, hogyan lehet lefoglalni egy ilyen picúrt a hosszú autóút alatt és hogyan lehet kellemessé tenni neki az utat? Egyrészt meg fogunk sülni mert sajna no klimaKép, másrészt a kajálás hót macera lesz, mi még nem szopcsiztunk közterületenKép bár az autó nem azKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Krisz, de jó, ti is nagy utazók vagytok! Ne izgulj a szopi miatt, szerintem nincs benne semmi...

Lányok, kezdek nagyon elfáradni. Szabolcs az elmúlt időszakban egyre többet hisztizik, vagy nem is tudom, mit csinál... Voltaképpen mindig sírós baba volt, de amióta ez a fog-ügy élesebb lett, azóta sokkal jobban. Az úszáson már szinte kinéznek, az öltöztetés horror, bár most a vízben is volt már üvöltés. A többi baba szépen fekszik, ül, áll, a korától függően, míg öltöztetik, Szabolcs meg végig sír úszás előtt és után is. Még utána érthetőbb, akkora már fáradt, éhes nem, mert még fürdőruciban cicizünk, azzal kicsit megnyugszik, de úszás előtt ugyanakkora a hepaj. Ha megyünk valahova az is kezd horror lenni. legalábbis, ha emberek közé. A családi sétákat, boltba menést imádja. De sajnos már itthon is elkezdte. Ha kicsit fáradt már, akkor egyszerűen bármi történik üvölt. Tegnap ahogy állítottam fel a kádállványt a fürdőszobában, felborult a kád. Volt már ilyen, máskor fel sem veszi. Csattant, de ő a szobában volt, ott annyira nem hallani. Üvöltés. Szegénykém, megijedt, bemegyek, nyugodt hangon mondom, semmi gond, csak eldőlt a kád, mosolygok, simogatom, mókázok, játszani hívom, felveszem, énekelek, semmi hatás. Vagy fél óráig sikított, üvöltött, folyt róla a veríték, taknya nyála, könnye egybefolyt... Végül leraktam, mert csináltam a fürdővizet, akkor még jobban rákezdett. Aztán visszamnetem hozzá, megint elkezdtem vidítgatni, és érdekes, ugyanazokra a próbálkozásokra, amik az előbb nem jöttek be, most elhallgatott, öt perc múlva már sokkal vidámabb volt. A fürdésnél sem volt semmi, csak az esti lefekvés előtti játék maradt el, mert rögtön bealudt cicin. Viszont a másik furcsaság éjjel van: álmában sír. Nem hangosan, telitüdőből, hanem csak úgy sírdogál. Felmegyek hozzá, megsimogatom, bekenem az ínyét Dentinoxszal, belenyúlok a pelusba, nincs-e kaki, cumi ba szájba, és megnyugszik. Lemegyek, fél óra múlva újrakezdi. Ma éjjel volt a legdurvább, éjfél után valamivel volt az első, aztán fél óránként, óránként kezdődött elölről. Fél négykor felmentem, melléfeküdtem, mert a galérián is van egy ágybetét a kiságy mellett, fogtam a kezét, megnyugodott, aludt fél hatig, csak néha nyöszörgött, de csak pár másodpercig. Akkor cici, visszaraktam az ágyba, kicsit még legyen már el, mi meg szunyókálunk. Még láttam, hogy felült, játszott, aztán, amikor legközelebb, nem tudom, mennyi idő múlva kinyitottam, a szemem, már feküdt az oldalán és mélyen aludt. Cumi nélkül... Kilencig húzta a lóbőrt. Amúgy, ha nem fáradt - ami a mindenkori ébredéstől kb. egy-másfél órát jelent, akkor vidám, felszabadult, közvetlen, de máskor.... Csajok, ez a fogzás nálatok is ilyen horror?
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fcs,
hát a mai napom hasonlóan alakult ahhoz amit leírtál. Dorka hipernyügi volt. Valszeg a felső fogacskák már nagyon jönnének. Iszonyú nyáladzás, sokkal hisztisebb, 2x sikítva sírásig fajult a dologKép Az a fura, hogy abszolut hullámzó, mert közben meg tündérbogár, mosolygós, dumás a csajKép aztán jön egy hisztiroham vagy lehet, hogy nem hiszti, hanem fog, de a hüle anyja még ezt sem tudjaKép
Igazából nincs megduzzadva az inyje, szoktam kicsit masszirozni, néha tecc neki, néha nem.

Kíváncsi vagyok az éjszakára ezekután, most bezzeg szunya van, mert lefárasztotta magát.
A távirányítóval sikerült megvígasztalnom, annyira, hogy rekordmászott érte, majd 1/2 métertKép

Dorkánál is van pár napja, hogy felsír álmában, de csak kicsit és igazából nem ébred fel rá, így én sem bolygatom meg.

Fcs, kitartás, nem tart ez örökké, utólag már tudni fogjukKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


SziasztokKép

Én már nem is mondok semmit......
Mi már két hete olyan foku hiszti rohamokat élünk meg hogy már belefáradtamKép A top a hétvége volt, lementünk a telekre és lefelé, majd visszafelé és végig üvöltötte az utat, én vezettem és nem lehetett a kezemben ezért hisztizett, sikitott, majd megfulladt ugy sirt. Megálltunk itthon és megfogtam őt, mintha elvágták volna, már egy hangja nem voltKép Senkire nem tudom otthagyni, mert kb három perc után, ha nem lát akkor ugyanezt eljátsza. Dokinéninknek meséltem, azt mondta, hogy mondjam meg neki hova megyek, mondjam meg neki hogy mennyit várjon és ottvagyok ujra, utána menjek és csináljam amiért indultam, majd menjek utána vissza a gyerekhez és simogassam meg, adjak neki puszit, és mondjam meg neki, hogy látod visszajöttem, itt vagyok, nem hagytalak itt. (Mikor már pisilni sem tudok kimenni üvöltés nélkül, az már nagyon gáz)

Nah panasznak ennyi is elég voltKép

Dani is van amugy amikor felsir, de általában alszik is tovább, lehet hogy csak rosszat álmodik.

KriszKép

gratula a rekord mászáshoz, látom nálatok is a távirányitó a fönyeremény, nálunk is hatalmas öröm van mikor megszerziKép

CsacsikámKép
csak azt tudom mondani, hogy kitartás, több okosság nem tellik tőlem, mert ha tudnám a megoldás, akkor nálunk csak kacagás lenne, könny egy csepp se...Kép
Jó utat nektek holnapra és élvezzétek az egy hetetKép

Most megyek mert már szaglom annyira hulla vagyokKép (tudom a szappan és a víz csodákra képesKép)

puszi
Ági és a hisztimester Dani

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?