Új privát üzeneted érkezett!

Anikó! Lara baba gyönyörű, és tényleg szépen gyarapszik. Gondolom, hogy tejecskéd most is van bőven. És milyen jó, hogy ennyire nyugodt, kiegyensúlyozott baba!
Andriska pedig már nagy legényke, hogy ilyen szépen halad a szobatisztaság felé. A beszédtanulás is egy nagyon aranyos korszak. ( Az aranyköpéseket már innentől érdemes feliirni.)

Eperke! Ahogyan iirtad, gyorsan elröpült ez az egy év is. És ezt valóban leginkább a gyerekeken látni. Okosodnak, ügyesedenek és -nem utolsó sorban- iszonyatosan gyorsan növekednek. :D
Zsófi is milyen ügyes! Nagy gratula a pelusnélküliséghez!
Receptet ha nem felejted el, köszönöm. A szülinapi jókiivánságodat úgyszintén. A torta elég nagy, és bizony hand made lett. Most próbáltam ki először a dekor tollat, amit a Sparban vásároltam nem is olyan régen. Elsőre a képen láthatóan sikerült a diisziitése, de most már tudom, hogy legközelebb mit és hogyan fogok csinálni. A lényeg, hogy nagyon finom lett (belül sakktábla szerűen volt a 2 krém), és Gábornak nagyon bejött a pillangós, virágos, csigabigás, csillagos, betűs, számos diisziités. Lehet, hogy a vett marcipánfiguráknak nem is lett volna ilyen nagy a sikere.

Tücsi

KépKépKép
mtücsi
 
 


Vicsok: Örülök hogy hallunk rólatok és minden rendben van! :D Lara bab milyen nagyot nőtt már, nem is látszik a kép alapján, ha nem tudnám, hogy mennyi idős, biztos többre saccolnám, mint 2 hónap. :D

Tücsi: Köszönjük a gratulációt!
Tényleg szépek voltak a tortán a dekorációk! :D Én színes marcipán masszát szoktam venni (olyan mint a gyurma, van benne 5-6 színből kis darab marcipán) és abból gyurmázom a gyerkőcöknek a tortára figurákat, Zsófi is jobban örül neki, mint a boltinak. De ez a megoldás is ötletes. Meg is nézem, ha legközelebb Spar-ban járok, ezt a dekor tollat.

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Eperke! Tortadiisziitésben is úgy látszik hasonlókat tapasztalunk. :D A dekor tollnak csak a neve toll, valójában 4 kis tubus van a dobozban. Kinyújott marcipánmasszára rajzoltam/iirtam vele. Legközelebb én is többsziinű marcipánt fogok venni. Majd addig még elválik, hogy mik lesznek a kedvencek. A bolti marcipánfigurából egy nem is elég, ha összejön a család. Most is 7 kisgyerekre lett méretezve a torta diisziitése. Persze azért Spongyabobra és Patrikra nem mernék vállalkozni. Petinek ugyanis ezek voltak most a kedvencei a star warsos hősök után, de ezeket a hősöket még nem is láttam marcipánfigurákban.

Viszont az iskolatáska.......nos, ez egy külön történet. Lényeg, hogy Ádi beleszeretett egy star warsos hátitáskába, ami valóban massziivnak és formatervezettnek tűnik, na de az ára!!!! És Peti is olyat szeretett volna mondván, hogy egy rajongónak miért is ne lehetne olyan iskolatáskája. (Drága csillagom, teljesen igaza volt.) Alig tudtuk lebeszélni róla, ugyanis ez inkább kisebb gyerekeknek való. Ő pedig már 4. osztályba fog menni. A lényeg, hogy Peti egy órás-iránytűs-karabiineres Budmil táskával "beérte", de iigy is éppen hogy csak 20 eFt alatt volt a két táska. (Két évre levetiitve már nem is olyan drága.)És akkor hol van még a bele való tk és a többi cucc? :roll: Milyen jó, hogy már szabadságon vagyok, és nem csupán a gyedet kapom, hanem a teljes fizetésemet.

Tücsi

KépKépKép
mtücsi
 
 

 
 

Tücsi: Köszi, hogy leírtad mit keressek! Közeleg Esztike szülinapja( :shock: ) , meg is nézem hamarosan. :D
Én is attól félek, mi lesz ha már mindenféle hősöket kell gyurmázzak. Szerencsére Zsófi egyelőre beéri törpével, csigával, katicával, pillangóval és hasonlókkal. :D De azért már most sem volt mindegy mi volt a szülinapi tortáján, rendelésre gyártottam rá a figurákat. :D

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Gondolom nem két Ft-ba kerül nektek az iskolakezdés...Elképesztő milyen árakat kérnek a tancuccokér, a könyvekről nem is beszélve... :roll:

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


SZiasztok,

Vicsok! Gratulálok a szép Lányodhoz, nagy Édes!!!

Nálunk minden oké, még mindig Balcsi, és hőség...
Holnaptól kicsit átmegyünk Anyukámhoz Szhelyre, neki is kijár az unoka :wink:

Boti tegnap reggel bejelentette, hogy pisilni kell, és életében először produkált a bilibe egy pisit. Nagy volt az öröm, hirtelen el is hittem, hogy lehetünk szobatiszták még a nyáron...na azóta már feladtam ezen álmaimat. Azóta semmi...nem akar ráülni, na és megint nem szól. Persze gondoltam én, hogy ez nem ilyen egyszerű, csak hát úgy meglepődtünk, hogy előre szólt... na mindegy. Ez is valami....és akkor nagy öröm volt mindenkinek, amikor megtörtént.

Az aranyköpéseket már szerintem is írni kellene, mert már akadnak, és tuti elfelejtjük őket...
Vendég
 


Sziasztok,
én is itt, megjöttünk a nyaralásból :lol: szuper volt minden, most viszont a doktor nénit várjuk, Lillunak ugyanis mandula gyulladása van :cry: visszaolvasni meg se próbáltam, de most már jövök :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


A nyaralás nagyon jól sikerült Fertő-tó környékén voltunk, jó sokat kirándultunk. Kár, hogy vége lett :wink:

Hoztam Lilluról is pár képet, már úgyis rég mutattam:


Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Ildi: Először is Lillunak jobbulást! Azt a mindenit, Lillu milyen szép, nagy lány már! Nagyon helyes a képeken! :D

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Ildi, Lillu édes nagyon!!! szép Kislány azaz Nagylány már.....

Nekünk persze hogy nyáron megy tönkre a fényképezőgépünk, egész Balcsis ottlétünk alatt nem tudok semmiről sem képet készíteni...... :evil:

Mi most épp szhelyen a héten...

Azóta sem akar hallani Boti a biliről... :cry:
Vendég
 


Köszi :lol:

Babett, bili miatt ne izgulj, mi is hol ilyen-hol olyan napot fogunk ki... tegnap szinte minden bugyi és pelus száraz maradt, tegnap előtt meg alig győztem cserélni őket. :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Babett: Bilis témában meg tudom erősíteni Ildit. Zsófinak is vannak olyan napjai,mikor a bili mellé megy a dolog, Boti pedig még kisebb is, ráér még. Bár szerintem Zsófinál ez már szándékos bosszantás, hogy vegyem észre. Pedig igyekszem sokat foglalkozni vele, de néha mégis olyan dolgokat csinál, hogy a hajam szála égnek áll. :roll:

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Sziasztok!

Mi is egyik nyaralásról a másikra váltunk....most éppen a szüleimnél töltjük ezt a hetet és van egy kis időm bejelentkezni.

Nagyon szépek a kis- és nagylányok. Lara baba édes nagyon, Lillu pedig gyönyörű nagylány a csini ruhákban. Remélem már múlóban a betegség.

Mi három hete voltunk nagyon lázas betegek, torokgyulladás lehetett, de 5-6 nap után elmúlt, amikor már éppen Sopronban nyaraltunk. Nagyon jól sikerült egyébként, tetszett a hotel is, kirándulgattunk és Blanka most először fürdött medencében, amit nagyon élvezett. Elmentünk Ausztriába a Sonnentherme nevű strandra, már sokat hallottam róla, hogy milyen baba-gyerekbarát hely és tényleg szuper volt. Tisztaság, többféle kinti-benti medence, rendeteg nyugágy, mindenhol pelenkázók, babakaja melegítő még szoptatósarok is volt. Babett ti lehet, hogy ismeritek, Szombathelyhez még közelebb van szerintem, Soprontól is csak 20 perc volt autóval. Ezek után egyébként könnyebben indulok Blankával mindenhová, mert az első éjszakától eltekintve aludj jól, illetve úgy, mint itthon. Úgy látszik korábban az utazóágy nem tetszett neki, most rácsosban aludt.

Ügyesek nagyon a pelust elhagyó gyerkőcök. Én még igazság szerint nem akarom véglegesen levenni a pelust, pedig már mindig mondja mi zajlik éppen és tegnap még azt is megvárta, hogy ráüljünk a bilire, aztán pisilt. Úgy gondolom, ha elkezdem nincs visszaút, hogy ha nekem kényelmes inkább pelus legyen, szóval várnék pár hónapot, csakhát akkor már ősz lesz, ami nem a legalkalmasabb.

Tücsi, hogy készíted fel a gyerekeket arra, hogy hamarosan dolgozni fogsz újra? Főleg Gáborkát? Én még nagyon távolinak érzem, persze ha nem jön össze a tesó 1 éven belül, menni kell nekem is nincs mese. Pedig korábban imádtam a munkámat, mégis amióta Blanka velünk van, olyan nagyot fordult a világ, megváltoztak a prioritások.

További jó nyaralást!
Szilvi

Kép

Kép
szisz05
 
 


Hoztam pár képet a nyárról.
Kép Zsófi és a havasi legelő
Kép Eszti virággal Kép Eszti Kép Pancsolás, strandolás Kép Kép

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Szilvi: Nem olyan macerás ám a pelus nélküliség. A pelusozással is épp annyi gond van, főleg egy izgő-mozgó gyerkőcnél. Ebben a melegben meg a gyereknek is jobb. Na és ami nem utolsó szempont, pénztárca barát is. :wink: Ha Blanka hajlandóságot mutat rá, szerintem most érdemesebb megpróbálni, mint ősszel-télen.

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Eperke, nagyon-nagyon nőttek a lányaid :lol: Zsófi is Eszti is csudaszépek :wink:

Á mi azért még szívunk a pelus nélküliséggel... Lillu reggel csak bugyit kért, bilibe pisilt... most meg mossuk a kakis bugyit :shock: pedig eddig a kaki szinte mindig bilibe talált... most pelus is van rajta...
Amúgy tényleg egyrészt pénz kímélő, nálunk 1/3 annyi pelus fogy csak így is, hogy kísérletezünk... másrészről szerintem vétek elszalasztani a hajlandóságot, mert nekem van ismerősöm aki ezt tette és utána egy év volt, mire újra rábeszélték a kisfiút...

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Lányok, hoztam magammal Valakit :)

A mai 12 hetes uh után így örömmel tudatjuk, hogy sok-sok várakozás után, ha a Jó Isten is úgy akarja, február 17-én Lillunak testvére születik.

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Ildi: Nagyon-nagyon örülök a hírnek és szívből gratulálok! :D :D :D Problémamentes szép várandósságot kívánok!
Nem tudom, de valahogy megéreztem, hogy jössz a jó hírrel. :D :wink: Pont a napokban gondoltam rá, de rákérdezni nem akartam, ha eljön az ideje úgyis megosztod velünk...és így is lett. :lol:
Hogy vagy? Hogy viseled?

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Ja, és köszönik a lányok a dicséreteket! :D

Panndi: Ti hogy vagytok? Rég hallottunk rólatok. Remélem minden rendben!

Tesó témánál maradva: napokban megkérdeztem Zsófit, hogy szeretne-e kistesót még Eszti mellé és azt mondta, hogy igen egy kisfiút, Botikát. :D Ehhez hozzátartozik, hogy itt voltak unokatesómék múlt héten, az ő kisebbik fiuk (6 hónapos) Boti és Zsófi sokat szöszmötölt vele, szeretgette. Biztos innen a határozott válasz. :D

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Sziasztok!

Jaj de jó ilyen hírre jönni:

Ildi: nagyon sok szeretettel gratulálok! :lol: :lol: :lol:

Képek nagyon jók, gyerekek szépek és nagyok :shock:

Mi jól vagyunk, Zsófi napalra szobatiszta, leszokott az ujjszopásról és egyedül alszik el :)

Fruzsi meg egy tünemény, négyszer eszik egy nap, szinte sosem sír, este 10-től reggel nyolcig alszik :)
Vendég
 


Sziasztok!

Ildi: Sok szeretettel gratulálok nektek!!! Szuper jó hír!!! Szép babavárást!! :wink:

Eperke: Lányok csuda édesek :lol: Vivi nekünk is szokta mondani, hogy szeretne még egy kistestvért, és majd így (mutatja) fogja tolni :D Remélem valóra válhat az álma....

Én most nagy melókeresésben vagyok egy bő hónapja, hááát, nagyon sz.r :( Teljesen el vagyok keseredve :( Mi lesz velünk jövő hónaptól??!! :( :(
lamme
 
 


Lányok köszi nagyon! :lol:

Eperke,
Szédülök, hányok, meg fáradt is vagyok, de ha ez az ára, nem érdekel :lol: :lol: :lol:

Panndi, szuper ügyes lányaid vannak :wink:

Lamme, Neked drukkolunk, hogy gyorsan megtaláld álmaid munkáját :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Ildi! Nagyon örülök a 2. vonalzón látott 12. hetednek! Gratula!!!!! :D Lillus még mindig gyönyörűség. Gondolom, hogy a tesód is hasonló véleményen van. :wink: Mandulagyulladás remélhetőleg azóta már rendeződött.

Panndi! Valóban, egy szavad nem lehet a lánykáidra! Mkettő nagyon ügyeske.

Szisz! A nagyok tudomásul vették, hogy anya is dolgozni fog menni újra, Gábor pedig még nem tudja, hogy mi az a bölcsi. Igazából akkor lesz érdekes a helyzet, amikor már ott leszünk, ill. visszamegyek dolgozni. Kicsit tartok a dologtól. Főleg az elválás az, ami már most rossz érzés.

Lamme! Neked pedig a legjobbakat kívánom álláskeresés terén is! Mi a végzettséged?

Mi a j.héten készülünk pár napra Sopronba, ahonnan kicsit Ausztriába is át szeretnénk majd menni. Természetesen a kastélyokat nem fogjuk kihagyni, de Petyókám nyelvtanulása végett muszáj határon túlra is mennünk. (Németet tanul az iskolában, és hogy továbbra is maradjon a lelkesedése, kell egy kis sikerélmény.)

Mindenkinek jó hétvégét, jó nyaralást és jó egészséget kívánok!

Tücsi

KépKépKép
mtücsi
 
 


Tücsi, mi is voltunk most is Ausztriába, szerintem megéri ott is kürölnézni, szép magyar vonatkozású várak vannak ott is :lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Sziasztok!

Ildi, csodálatos hír, szeretettel gratulálok!! Remélem a rosszullétek is hamar elmúlnak. Nekem kb 12 hetesen kezdtek enyhülni.

Panndi, nagyon ügyesek vagytok mindannyian. Gondolom azért nem csak szerencsén múlik, biztosan jó a nevelési módszered is. Ujjszopásról hogy sikerült leszoktatni Zsófit?

Szilvi

Kép

Kép
szisz05
 
 


Én a rosszullétek elmúlásában mérsékelten reménykedem csak, Lilluval 40. hétig hánytam, most sem látom múlni, de azért szerintem egy kicsit jobb, mint anno volt...
Mindenestre -3 kg-nál tartunk, ami a plusz súlyom miatt sajna inkább szívderítő, de azért jó lett volna korábban és nem most hányással elveszíteni :lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Ildi: szuppper ilyen jó hírre benézni!!!!! nagyon örültem, tényleg!!! :lol: :lol: :lol: :lol: És Szabóhoz mentél végül vissza?

Panndi: Zsófi nagyon ügyes, nem semmi kis csaj, de ha jól emlékszem ő mást is elég korán csinált anno...

Nálunk most semmi új hír, bilizés egyenlőre elnapolva. Most szerintem sztájk van, mert már azt is ritkán mondja, ha bekaklit, előtte meg már tök régóta mondta. Na mindegy. Marad a tavasz, szerintem. Hiába, fiú....

Kellemes további nyarat...
Vendég
 


Igen, Szabó dokihoz járunk most is és elégedettek vagyunk. :wink:

Szerintem Boti korát nézve reális az a tavaszi bilizésre szoktatás, addigra biztos nagyon ügyes lesz.

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy nem reagálok senkire, még rendesen elolvasni sem volt időm a hsz-eket :(

Holnap megyek két helyre állás ügyben, légyszi, aki tud, drukkoljon!! Köszi!!

Ja, még azt el szeretném mondani, hogy tegnap voltunk egy kiállításon, az a neve, hogy Láthatatlan kiállítás. Szerintem kihagyhatatlan! Vakok szervezik, azt mutatják be, hogyan élnek, és végigvezetnek egy totál elsötétített kiállító helységben, különböző élethelyzetekben. Hihetetlen, hogy néhány mp alatt felerősödik a többi érzékszerv, nagyon érdekes!! És nem is egy drága dolog. Mi sokat nevettünk is :) A mi csoportunkban volt két 5-6 éves korú gyerek is, ők is nagyon élvezték. Nekünk, látóknak ez szórakozás, de mégis több annál, mert megismerjük az ő élethelyzetüket, kicsit a bőrükbe bújunk, és ezek után, ha a mindennapokban találkozunk egy vak emberrel, teljesen másképp fogunk rá nézni, és érezni felé. Nagyon tudom ajánlani! Itt találhattok róla infókat:

www.lathatatlan.hu


Na megyek, majd megpróbálok bekapcsolódni lassan.... Remélem mindenki jól van!
lamme
 
 


Sziasztok!

Igen, Zsófi elég hamar kezdett mindent.
Ujjszopás: mondtuk neki egyszer, hogy ne vegye a szájába, mert koszos, fogott vele csigát, simogatott lovat, homokos, stb. Ő meg forgatta az ujját, nézegette, és mondta, hogy koszos, fujj. Azóta nem szopja :D Szóval ez szerintem nem a mi érdemünk, ő volt ügyes :)
Vendég
 


Lamme, én még régebben voltam ezen a kiállításon, nekem is nagyon tetszett, meg nagyon megdöbbentő is egyben.

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Panndi: Lánykáid nagyon ügyesek! :D Ha Fruzsi így folytatja, hamarosan Te is jöhetsz az újabb jó hírrel. :D Továbbra is úgy szeretnétek, hogy amint lehet kistesó, igaz?

Ildi: Neked kitartást ehhez az időszakhoz. De ahogy írtad, ez ilyenkor nem számít, a lényeg a baba. :D Vigyázz magatokra!

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Lamme: Neked drukkolunk!

KépKép
KépKép
eperke21
 
 


Ildi,

Szívből gratulálunk Kiscsillaghoz! Kívánunk Neked problémamentes, boldog babavárást!

Anett és Eszti

Kép
waterlilly
 
 


Anett köszi Nektek is :wink:
Veletek mi újság, írhatnál nekünk egy kicsit :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Igen, szeretnénk a harmadik babát, nem védekezünk :)
Vendég
 


Szia Ildi,
Aranyos vagy, de hát mit is írhatnék... Jól vagyunk. Eszti kicsit nyűgösebb volt az utóbbi hetekben, kevesebbet és rosszabbul aludt, mint szokott, emiatt kevesebb szabadidőm volt netezni is. Aztán 3 napja egyértelmű lett, hogy a 4. szemfoga a bűnös, amióta kapja rá a szereket, megint nyugi van. Amúgy már olyan nagylányos dolgai vannak, pl. elhagyta a tápszert, leszokott a hálózsákról, nagylányosan takaróval alszik, és a lefekvés előtti tápszer-ivás közbeni összebújást esti mesével helyettesítjük.
Én megvagyok, egyre feszültebben a közelgő 2. tárgyalás miatt. Az építési vállalkozó olyan szemen szedett hazugságokat állít, hogy hihetetlen! Persze így könnyű lesz ráhúzni a vizes lepedőt, hiszen a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, de akkor is dühítő. A hétvégén sikerült olyan szinten csikorgatni a fogaimat éjjel, hogy még most sem tudok enni csak pépeset...
A férjem sokat dolgozik, most is Angliában van, de a jövő héten szabadságon lesz, így egy kicsit többet fog Esztizni, én meg elmegyek végre fogorvoshoz (hogy csináltassak fogvédőt a fogcsikorgatás ellen...), nőgyógyihoz (csak rákszűrés, nem baba...), fodrászhoz, pedikűröshöz... Már alig várom, kicsit elcsigázottnak érzem magam.

Kép
waterlilly
 
 


Anett, drukkolunk a tárgyaláshoz, remélem megfizet az a vállalkozó :twisted:

Apás napokig meg kitartást, utána meg jó kikapcsolódást :lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Lilly! Dejó, hogy jöttél, és kicsit írtál magatokról! A fogcsikorgatás okát sajnálom. Nagyon szorítok nektek, hogy minél hamarabb hozza meg a javatokra a bíróság az ítéletét, és végre olyan otthonotok legyen, ahol minden a Ti elképzelésetek szerinti és minőségében se hagyjon kívánni valót maga után.
Nem lehet egyszerű egyedül, apa nélkül Esztivel, de a jövő hét már hamar itt van. Milyen jó is az, ha végre együtt a család! (És végre saját magadra is jut egy kicsivel több időd. :wink: )

Ma voltam bölcsis szülői értekezleten. Nagyon szimpatikusnak találtam mindent, mindenkit. Itt a napidíj 408 Ft, amin felül havi 300 Ft csoportpénzt is szednek. Itthonról nem kell vinnünk váltóruhát, csak váltócipőt és zoknit. Akiknek még pelus kell, azoknak természetesen pelenkát is kell vinni egy csomag szemetes zacskó kíséretében. A bölcsi 6.30-tól 17.30-ig van nyitva, és vannak gyerekek, akik a szüleik távol lévő munkahelye miatt már nyitáskor bent vannak. Sajnos Gáborom már 1/2 8 előtt bent lesz, de délután sietek érte, hogy uzsi után el tudjam hozni. Szept. 1-én kezdjük a bölcsis beszoktatást, és Ádikámmal az első osztályt.

Lamme! Mesélj, hogyan sikerültek az állásinterjúk! Én is sokat gondoltam rád, drukkoltam neked. :D

Tücsi

KépKépKép
mtücsi
 
 


Hú Tücsi, izgalmas szeptemberetek lesz :lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Hú, Tücsi, azért kemény lesz! Majd írjál a bölcsis beszoktatásról bőven, tényleg kíváncsi vagyok, hogy megy ez.

Két kis sztori máról:
1. Elromlott a lift, lépcsőn megyünk le. Eszti, ahogy lépeget: egy, tettő, hár...
1. Lenn vagyunk az udvaron egy ideje, amikor látom, hogy megjött a postás. Szólok Esztinek: Gyere, most már menjünk be és vigyük fel a leveleket! Erre egy kis szöszmötölés után jön, kezében egy falevéllel (amit aztán akkurátusan fel is hozott...).

Kép
waterlilly
 
 


Sziasztok!

Nem bírok aludni :?

Anett, Eszti is jó nagy lehet már :)
Tücsi: tényleg nem fogtok unatkozni :)

Mi egyik nap a következő párbeszédet folytattuk le:
én: Ha jó leszel, Apa este elvisz a játszótérre, jó?
Zsófi: Jó!
én: Akkor minek kell lenned, hogy játszóterezhess?
Zsófi: Hajó!

:lol:
Vendég
 


Panndi: díjnyertes! :D

Kép
waterlilly
 
 


Én csak bekukkantottam, nincs is időm végigolvasni mindent, de megakadt a szemem valamin :wink:
Ildi :lol: :lol: :lol: Jó ám látni az új vonalzót, gratulálok, vigyázz magatokra!!!!

Jövök majd, de most még nyaralunk. :lol:

KépKép
kutyfül
 
 


Kutyfül köszi, addig is jó nyaralást :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


csak egy gyors off: :roll: az Üllői úton a La Scarpe cipőboltban 7000 Ft-ért vannak Siesta csizmák és téli bakancsok. Még elég nagy a választék.

KépKép
kutyfül
 
 


Hú ezt én is megnézem, nekünk is fog kelleni mindenféle cipő, mert Lillu az összeset kinőtte...

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Sziasztok!

Iskola és bölcsikezdésen már túl vagyunk. Ádi hiányolja a nagyobb tempóju tanulást. Már szorzótáblát szeretne gyakorolni. :roll: Gábor pedig eddig (kopp-kopp-kopp) nagyon jól érezte magát a bölcsiben. Olyannyira, hogy ma már több, mint 3 órát töltött el nélkülem, és az ebédet is mind megette. Nagyon jókedvűen jött ki hozzám a csoportból. Jó volt látnom iigy, ilyen vidáman. J.héten már ott fog ebéd után aludni. (Nem velem, összebújva.... :cry: )

Tücsi

KépKépKép
mtücsi
 
 


Tücsi: Gábor nagyon ügyyes, hogy ilyen jól beszokott a bölcsibe! Te mikor kezded a munkát?

Ildi: Hogy vagytok?

Mi is most kezdünk visszazökkenni a hétköznapokba. Olyan rossz, hogy már kezd korábban sötétedni.
Egyébként mi jól vagyunk, Barnus elvileg nov. 30-án kezdi majd a bölcsit. Szoktunk bejárni játszani, az nagyon tetszik neki.
Már mindent beszél, sokszor olyat is, amit nem kéne :roll:
Hoztam egy képet:
Kép

KépKép
kutyfül
 
 


Tücsi, Gábor tényleg nagyon ügyes, hogy ilyen jól megszokja az új helyzetet.

Kutyfül, Barni nagyon vagány ezen a képen :lol:

Mi jól vagyunk, már túl az Afp-n. Hányinger, hányás nem múlik, de nem olyan kibírhatatlan, mint Lilluval volt. Nemét még nem tudjuk, szégyenlős babánk van :lol: 23-án megyek genetikai uh-ra.

KépKép

KépKép
beneildi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?