Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kicsit irigykedem a Balatoni nyaralókra, de augusztusban mi is lemegyünk pár napra. Azért vízben mégiscsak elviselhetőbb ez a nagy meleg. Sokat járunk strandra, főleg a Rómaira, nagyon jó ott a gyerekmedence is, Levi imádja!!! :D :D :D :lol: :lol:

Hétfőn apa szabin volt így megcsináltuk a az előkertet nagyon kis helyes lett, büszkék vagyunk rá. Majd teszek fel képet róla. A hátsó kert ma lesz kész. De sajna a gyepszőnyeg miatt 1-2 hétig nem lehet még rámenni. De utána majd ott fogunk hancúrozni Levikémmel. Ja azt el is felejtettem hogy hétfőn délelőtt ugye megcsináltuk a kertet, utána 1-re mentünk 4D UH-ra és annyira jó képeket csinálta a doki a kiscsajszinkról, tiszta Levi csak a szája vastagabb mint a Levié. Kétszer is láttuk a punciját szóval most már teljesen biztos hogy Panna lesz. Mikor hazaértük úgy el kezdett zsibbadni a jobb oldalam hogy csak na. A jobb lábamat alig éreztem, és már a derekam jobb oldala is nagyon fájt. Kicsit megijedtünk mert este is alig tudtam aludni. Valószínű túl erőltettem magam, úgyhogy tegnap szigorú pihenés volt. Levit átvitte apukám magukhoz, így egész nap aludtam és nagyon jól jött. Szóval innentől mindent csak óvatosan fogok csinálni.

Mindenki jól van? Mi pénteken meg csütörtökön ráérünk, akár strandra, akár hogy átgyertek.

Teszek fel pár képet. Mi is kérünk képeket!!:-)))
Kép Napkrém bekenése nem egy egyszerű művelet!
Kép Huncutkodás!
Kép Ropi evés a kis hercegemmel!
Kép Pancsolás papával!
Kép Tessék csak tolni!
Kép Anyával a legjobb huncutkodni! Na meg apával is!
Kép Otthon a kis medencében!
Kép Igazi pasi, már most!!!!
Kép Na íme a kis előkertünk, sajna a színeket annyira nem adja vissza.
Kép
Kép
KépKép
boganna07
 
 


Bocsi, csak egy kis hirdetés:
nincs szüksége vlkinek, vagy barátnőiteknek, ismerősöknek egy pár hónapos esernyőkocsira
van egy ismserősöm ő szeretné eladni, megkért érdeklődjek.

itt a link:

http://www.koelstra.com/nl/buggys/simba ... cts_id/213

és egy hauck traxx babakocsira?
http://babaszoba.hu/csevego/temak/Hauck ... 1?#8563297

Köszi!!
snooopy
 
 


anna mi ráérünk, de kocsi nélkül nehéz átjutni a X.be, nincs kedved nektek átjönni? Itt is van hatalmas kert. Lehetünk a lakásban is. Ma is jó, meg holnap délig. Másvalaki?

Kép
nyafi
 
 

 
 

Anna, bocsi tegnap nem volt időm reagálni:
nagyon helyesek vagyok! :)
a naptejezés nálunk is közelharc...szerintem tök csini vagy, és édes a pocid.
sajna mi mától szüleimnél vagyunk, a brutál meleg miatt. Tényleg sajnálom, hogy nem tudunk menni, de ígérem ha nem lesz 40 fok megnézzük a szép új házat, akkorra már fű is lesz. ja és szép lett az előkert.
snooopy
 
 


Boldog névnapot Flórika! :!: :!: :!:

dhbetty
 
 


Sziasztok!

Utólag...
Nagyon Boldog Névnapot és Szülinapot kívánok azoknak, akik az utóbbi
2-3 hétben ünnepeltek!!! :wink:
Remélem most már tudok jönni rendesen... kicsit nehéz, hogy itt van a
keresztlányunk, Anyós szabin van, ide-oda megyünk...

Voltunk a másik nagyiékhoz, Vadasparkban, strandra járunk.. most szombaton lesz
dédunokatalálkozó Debrecenben (Apósom testvére szervezi)... pörgünk :lol:

Levinek még most is csak 12 foga van... 2-3 napja már nagyon "szenved" -
állíndóan a szájában van a keze vagy valami játék.. kibújhatna az a két fog..
de ettől függetlenül jól alszik. Éjjel még most is 10 - 12 órát, délután 1,5 - 3-at.
Este lefekvés előtt még most is van cici...
Rengeteget beszél, már mindent mond... :lol:

Betty
Nagyon csinos vagy... szépen gömbölyödik a pocak :P

Vivi is szép nagylány már...

Anna
Szép az előkert. (irigy-irigy)
A tesó - még van 2 hónapunk...
(szerintem nehezen fog összejönni, mert idén még csak 3x jött meg..)
A lakás.. még sajnos nincs vevő.
Építkezés.. biztos nem lesz...max akkor, ha nyerünk a lottón.. :lol: :roll:
..marad a használt ház...
Neked is szépen nő a pocak... :P
Az IKEA-s ágy szép... mi pár napja nézegetjük a bútorboltokat, a netet...

Flóra nagyon édes a vízbe - jó az a kép :lol:

1-2 kép:
Lovagoltak...
Kép Kép
Kép Kép
Kép Kép
Horgásztunk is...
Kép Kép

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Köszönjük a meghívást Anna! Nagyon szép a házatok így utólag is. Meséltem is róla Gábornak, hogy mit szólna ott egy házhoz...nem... :x na mindegy, még nem adtam fel. Levike nagyon aranyos volt, Gigi meg nem aludt este 10-ig. Sztem fel volt pörögve. Meg a foga is nagyon jön.

Kép
nyafi
 
 


Nyafi nagyon szívesen gyertek máskor is.

Már úgy várom a holnapot, jön egy kis lehűlés, már nagyon rám fér, ebben a melegben folyamatosan csak aludnék.

Niki épp tegnap gondoltam rátok hogy vajon mi lehet veletek. Miért nem írsz??? Jó lenne ha csak egy két mondatot írnál milyen így két gyerkőccel az élet. Meg néhány képet is szívesen megnéznék rólatok. Hogy áll a házatok?

Többieknek puszi! Írjatok pár sort kivel mi újság.

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Képeket akarok - remélem más is...
Mutassátok meg a nagylányokat, nagyfiúkat és a pocakokat! :wink:


Dédilátogatás
Kép Kép
hazafelé alvás volt.
Mindennapjaink: (a dátum nem jó)
Kép Kép

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Kép fürcsi az erkélyen Kép no comment Kép ott

Kép
nyafi
 
 


Kia, már azt hittem a 2. vonalzóra, hogy bébi lesz. :lol:
nagyon édesen alszik Levi, ő is kiszedi a karjait a biztonsági övből? Kolos is. utálja az ülését.


na akkor először egy félig pocikép: Kolos kukoricázik, imádja, azárt látszik picit a hasam, de fogok csinálni egyet.
Kép
Káptalanfüred, apa és fia sziesztázik :lol:
Kép
Kolos így szaladt a balatonban. ő is a nyakig érőt imádta.
Kép
fagyievés
Kép
medencés képek:
épp merülünk: imádja, ha az apja lemeríti a víz alá. csak pár mp-re, de úgy örül magának mikor kijön. :lol:
Kép
Kép
snooopy
 
 


sziasztok, csak segítséget szeretnék kérni, nem kell vlkinek egy avent bébiőr??

Szóval, van egy bababolt ami megszűnik, és én vennék tőlük egy bébiőrt, de olcsóbban mint ahogy ők árulják. Teljesen új, gyári dobozban, 2év garanciával, mindennel.
A csaj akivel beszéltem kérdezte nem kéne-e két bébiőr mert akkor adja csak olcsóbban. Ez azt jelenti, hogy db-ja 20e, de a bolti ára meg 40e. amúgy 30ért akarták. Sógornőmnek van ilyenje, és tök jó, én is kipróbáltam.

Az lenne a kérdésem, nem kell vlkinek bébiőr? Philips avent scd489. csatolom a képet.
nem segít ki vlki? ha megveszi a másikat akkor jót tesz velem, mert már egy ideje kajtatok egy ilyenért, és most tök jó áron van.
esetleg megkérdezem nem adják-e oda 18e/db-ért.

Amúgy csomó aventes cuccuk van, azt mondta ha bármi kell szóljunk!
és tök újak, ki sem voltak bontva.

Ja és vissza tudtok szólni hamar??

ő lenne az
Kép

ha van vlki, vagy tutok olat aki esetleg érdekel akkor szóljatok!
snooopy
 
 


Sziasztok!

Nyafi :P

Orsi
Szép nagy már a pocak.
Nagyon jók a képek. :P
..ahol apával együtt olvasnak :lol:

Igen, Levi is kiszedi a karját a gyekerülésben... de nem rögtön..
Ha épp fogni akarja az ajtót vagy fáradt , akkor pár mp alatt kibújik. :P

...hogy tesó a második vonalzó - az esély megvan rá.. :lol:
(néha a hév nyer :oops: :lol: )

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Ne de mennyiért van az a bébiőr?

dhbetty
 
 


Betty én úgy látom 20ért. Nem tudok sajnos Snoopy. Hol van egyébként ez a bababolt? Vagy a nagyobb törpiknek már nincs sokminden?
Snoopy én babaszobán vettem meg a bébiőröm, légzőfigyelős, meg minden angelcare 301 talán. 18ért adta a csaj. Azóta is király, mindig használjuk, mert külön szoba van. Persze tök jó ez az ár, de ha nem jön össze (de már miért ne jönne), akkor a www.babaszoba.hu n kimondottan ilyenek vannak. és ez a tipus ott olcsóbb is. Jó tudom használt, de nem volt vele semmi bajunk nekünk se. Sztem használtban csak alsónacit és gyerekülést nem vennék. Meg cumit.

Kép
nyafi
 
 


Köszi Nyafi de kapok kölcsönbe egyet,én kicsit fanatikus philips avent rajongó vagyok. tök jók a termékeik. és ezt próbáltam is.
tudom nekünk is van anglecare, de abban az a rossz, hogy abban az ágyban kell feküdnie ahol az érzékelők vannak. és ő nem ott alszik, vagyis nem mindig. :) amúgy meg én nem szerettem az angelcare-t mert nem vette elég jól a jelet vagyis a gyerek már rég ébren volt de nem hallottam, hogy szólt volna. sokszor volt, hogy az ajtón keresztül hallottam, h dumál de az örző ezt nem észlelte. szóval ha kell vlkinek angelcare ELADÓ. :lol:

most látom csak Nyafi, hogy tettél fel képeket. a vödrös nagyon tuti. :D

Kia, akkor hajrá tesó. :lol:
snooopy
 
 


Sziasztok Csajok!


Az összes kép nagyon szuppper! :D :D :D


Október 7.-én műtik Flórit a veséjével.8-9 napot kell bent maradnunk a kórházban.
Jó lenne már túl lenni rajta.


Niki:mi újság van Veletek?


Huncika:mikortól kezdesz dolgozni?
Héten valamikor találkozzunk máááár......

Zuzi:hogy vagy?

Többiekkel mi újság?
kingiii
 
 


Sziasztok!!!

Bocsi, hogy így eltűntem de zajlik az élet :) Néha olvasgatok....kb. hetente 1-szer...ha van időm de azt is csak iccaka....mert nappal képtelenség!
Most is csak azért tudok jönni mert Rékuci nagyizik....Kornél meg csucsul!
Köszi a hiányolást jól vagyunk majd jövök részletesebben is.....mert szept.-től 1gyerekes leszek....Rékucit felvették a bölcsibe....ami tök jóóóó....és...már nagyon kell neki mert itthon halálra unja magát!
Két gyerkőccel az élet még mindig nagyon kemény és nehéz....én nem is hittem volna hogy ennyire....de.....már könnyebb lesz...jövőhéttől kezdjük beszoktatni Rékucit.....aztán szept. elején költözünk végreeeee :lol:

Zuzi Gratula nektek és szorítok hogy kislány legyen!!!

Kia hajráááá kistesóóó!!!

Kingiii drukkolok Flórikának!!!Kórházat sajnálom mi is megjártuk Kornéllal borzasztó volt!!!Ne ijedjetek meg semmi baja sincs makk egészséges csak .....na ez egy hosszú történet!

Húúúú asszem Cicus lassan szülni fog :shock:
Tud valaki valamit róla???

Puszi Mindenkinek!!!

Niki
Vendég
 


Sziasztok!

De jó Niki, hogy jelentkeztél :) Biztos nem lehet könnyű két kisgyerekkel, de ahogy telik az idő egyre jobb lesz :) gondolj bele milyen kalassz lesz ha már szépen eljátszakat együtt... Én már nagyon várom.
Köszönöm a gratulációt és azt, hogy szorítasz a kislány miatt :)

Amúgy jól vagyunk, legalábbis fogjuk rá. Patrik szerencsére jól van, minden rendben van vele.
Én már kevésbé vagyok a toppon. Néha olyan vacakul vagyok, hogy a fejemet sem szívesen fordítom el.
Van olyan nap, hogy kutya bajom, a másik nap meg tiszta szarul vagyok egész nap. Hányinger van, de teljesen rendszertelen, van, hogy reggel, van, hogy délután.
Nekem ez nagyon furcsa, mert Patrikkal az ég világon semmi bajom nem volt.
Na ennyit a panaszkodásról :) hétvégén megyünk Balcsira, lent leszünk 2 hétig, remélem nem lesz rossz idő, mert akkor nem nagyon lehet mit csinálni.

Kingii, nagyon szorítok Flórának, hogy minden simán menjen és hamar túl legyen a műtéten.

No megyek is, mert Manó éhes, egyfolytában a hűtőhöz cipel :)

Kép
zuzmara08
 
 


Kingii, nyaraltunk, ma értünk haza.Taknyos vagyok, pancsiztam a hidegben :oops: ezen a héten nem jó már, de jövö héten tiéd vagyok, alkalmazkodom ( a csüt nem jó egyedül).Szept 6-tól van beszoktatás, okt 1-től dolgozom még nem hivatalosan (szabim alatt), hivatalosan csak nov 2-től.

Niki, örülök, hogy böclsis lesz, sztem tök jó lesz neki.

Kia,drukk a ketteskéhez.

Zuzi, remélem, jó időtök lesz, nekünk minden 2. nap szar volt.
Vendég
 


hol nyaraltatok Hunci? Mikor eszik a fiad Zuzi?

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok,

Kingii, jaj, szegény pici lány. drukkolunk.

Hunci, jobbulást!

Niki, jó hallani felőletek is. ha lesz időd kérünk képet a gyerkőkről.

Cicről tud vlki vlmi?? én írtam neki sms-t még múlt héten de nem válaszolt. aztán emailt is de arra sem (gondolom a nethiány miatt)
snooopy
 
 


Szia!

Ajánlom figyelmedbe, ha szeretsz utazni és szereted az extrém kedvezményeket!

Turisztikai - információs portáljainkon keresztül több száz szálláshely között válogathatsz, illetve exclusive üdülési csomagokat vásárolhatsz extrém olcsón!

Dióhéjban a vállalkozásról:
www.szallasszerviz.hu portál belföldi szálláshelyekről és kapcsolódó szolgáltatásokról ad információkat a hazai utazni vágyó közönségnek.

www.familytravel.hu portál kiemelten a családoknak szóló, gyermekbarát szálláshelyeket és a kapcsolódó szolgáltatásokat katalogizálja és teszi elérhetővé a családok számára.

www.aukciosutak.hu portál üdülési ajánlatokat, programcsomagokat kínál eladásra licit formájában, illetve direkt ajánlatokon keresztül.

Amennyiben szeretnéd igénybevenni az extrém, esetenként 40-50 %-os kedvezményeket, kérlek kattints az alábbi linkre és igényelj Travel Action Klubkártyát most díjmentesen!

www.szallasszerviz.hu/oldal.php?megnyit=1004

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Sajnálom Hunci, hogy nem volt jó időtök :( már én is felkészültem, hogy nem lesz valami ragyogó idő. Néztem a 14 napos előrejelzést, de elég vegyes napok leszenek...

Nyafi: kb. fél 8 körül szokott vacsizni, de ha nasizik akkor kicsit csúszik, így nyáron erre állt be. Nasi alatt a joghurtra gondolok.

Kép
zuzmara08
 
 


Balatonlellén voltunk, nem volt rossz, csak kétnaponta hideg volt és a víz is (23fokos volt), bár 2 naponta strandoltunk, sokat, tényleg, gyerek is karúszózott meg állandóan merülgetett meg be-beugrált, ő mindjuk csak félórákat volt bent 2 órás száradásokkal tarkítva, de ezt leszámítva, jó volt.

Cic, költözik épp, netjük nincs, de lesz nemsokára.Szép nagy a pocija.

_akiknek bölcsis lesz a gyerekük, ez hogy van?minden kerületben más?Mert itt pl (4) aki dolgozik, csak annak vették fel a gyerekét, tehát pl mint Nikiéknél, ebben az esetben elutasították volna....nem értem.minden bölcsi más?
Vendég
 


Hunci, és hova költözik Cic? és mikorra is van kiírva. ciki de nem emlékszem. :oops:

Nyafi ti hogy vagyok?

Zsuzsi volt még nagyon régen erre. mi lehet vele?
akit kifelejtenék bocsi, de nem alszunk túl sokat mostanság és az agyam már nem a régi. :lol:
snooopy
 
 


Mi remekül snoopy most vett ki a férjem két szabadnapot. Holnap megyünk egész napos kirándulásra. Már nagyon várom.
Cicnek már egy hónapja is jó nagy pocója volt.
Hunci igen kerületenként változik, attól függ mennyi a gyerek. Itt is így van a 15-ben ,ahogy nálatok. Niki asszem Nyíregyházán lakik. Hova mész vissza dolgozni?
Miért nem alszotok sokat snoopy?

Kép
nyafi
 
 


Nyafi, de jó! és hova mentek?
hát Kolos elég korán kel. ma pl. fél 6, és akkor ő már kialudta magát tehát nekem vagy apának is fel kell kelni. igaz fél 9kor már alszik, de mi csak később fekszünk le. és hát eléggé kifáraszt mindkét gyerek. :wink:
snooopy
 
 


hát feküdjetek korán, amíg ilyen korán ébred...tudom könnyű mondani, de legalább ágyból tévézzetek, vagy olvassatok...Esztergomban és párkányban voltunk. Nagyon jó időnk volt, nagyon élvezte az egész család. holnap esküvőre megyünk csak Gáborral, vas meg Vácra. Már várom ezeket is...

Kép
nyafi
 
 


Nyafi, igen azt én azt teszem...remélem hamar elhagyja ezt a korénkelt mert hosszú távon nem fogom bírni. már most nagyon fáradt vagyok.
snooopy
 
 


Hétvégénk Ausztria-Voralberg, Damüls:

http://ausztria.dhbetty.fotoalbum.hu/

dhbetty
 
 


De édes ez a Panna, nagyon tetszik az a kép, ahol ráhajol az asztalra. És hol volt ez a tó? Hideg?

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Zuzmara
Jó pihenést!

Azt hiszem Cicc szept-re van kiírva...

Nyafi
1-2 kép a kirándulásokról?

A hányingeres kismamiknak JOBBULÁST!

Kicsit eltűntem pár napja..
..szombaton esküvő Debrecenben, tegnap 3-asban voltunk "itthon" Apával (nagyon jóóó volt),
ma kettesben Manóval.. bár már hazaért Anyós .
Az új ágy - péntek délelőtt érkezett, Levi szereti.. már 4x aludt benne.
Az első 3 alkalommal én a saját helyemre feküdtem, ő oda és úgy aludt el,
ma már egyedül hagytam a szobában az ágyán és így is elaludt :lol:

Levi ismét kezdi mondani, hogy kaka, pisi...
Tegnap sikerült a parkettára pisilnie :P
Anyós állandóan pelus nélkül akarja járatni, de akkor takaríthatnék :roll:

Nemsokára jönnek vissza a sógornőmék (voltak dédilátogatóba tegnap és ma).. vége a csendnek..

Betty
csodaszép lányod van :P
...és a pocak is szépen kerekedik :wink:

1-2 kép:
Kép Kép
Kép Kép
Kép Kép

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Köszönöm csajok átadom neki is. :)

Nyafi. Ez a hármashatár és környéke Németország-Ausztria-Svájc.
Az a tó a hegyek között volt, "tengerszem" hideg volt nagyon és kavicsos..de hogy mennyien fürödtek benne?!

Kia!
Jó az ágy, mi is a héten készülünk venni, mert a kiságynak lassan új lakója lesz.
Valami ilyesmi kellene nekünk is.

dhbetty
 
 


Bazilika tetején Kép
Kép főtér Kép kilátó
egyedül eszem Kép

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok

Panna tényleg édes az asztalra hajolós képen, és a táj...gyönyörű. én is úgy kirándulnék már vlmerre. :)

Kia, ismerős ez a padlóra pisilés. anyáéknál sokszor van pelus nélkül, de én nem szeretm mert ő még nem szól ha bármit is kéne csinálnia és csak takaríthatok utána. persze a 35 fokban megértem, hogy jó neki meztelenül.
és annyira aranyosan alszik Levi. jó az ágy. nekünk is kéne már vennünk újat...

Gigi egyedül eszem!! :lol: Édes, és mit evett?
snooopy
 
 


sütőtököt. Ált már darabosat eszik, az nem ilyen koszos...lányok ki hol vett esernyős dönthetős olcsó babakocsit?

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nyafi
Szépek vagytok!

Nekünk nincs ernyőkocsink.
Akartam venni... de mégsem vettünk... ami van, azt könnyen össze lehet csukni, elfér a kocsiban (pedig nem nagy)...

Tegnap jó volt otthon lenni , rengeteg rég látott ismerőssel találkoztam.
...és láttuk élőben az IrigyHM-et, Kefírt... (ha már Bp-en nem sikerült :lol: )
Levi körhintázott, ugrálóvárazott... nagyon élvezte :lol:

Felébredt Levi (éjjel még közöttünk alszik), kérte a cumiját, lemászott az ágyról és
felmászott a saját ágyára, lefeküdt :lol:

Szép napot!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Nyafi, nekünk sincs esernyőkocsink, de szeintem nézd meg vatera, teszvesz, babaszoba. vagy csak írd be a keresőbe, h esernyőkocsi. ha van kinézett márka akkor azt. biztos rengeteg kidob.
snooopy
 
 


Sziasztok! kicsit eltüntem, mert szerteszét voltunk és most meg vagyunk fázva mindketten, de ha rendbe jövünk mi is szívesen találkozunk....Anna igyekszünk vmikor meglátogatni.


Nagyjából visszaolvastam, de most nem reagálnék mert fáradt vagyok.

Nyafi nekünk Bebe go volt, de eladtam mert nekem túl nehéz volt tolni a Jane bkocsi után, de sokan szeretik.

Zs

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


és most milyen van Zsuzsi? Nem akarok neten, mert ha használt, akkor ezek olyan gyorsan tönkremennek, hogy már a 2. nem tudja használni.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk a nyaralásból nagyon jó volt!!!
Teszek fel pár képet.
Kép Kis itós!!
Kép A mi kis sofőrünk!
Kép Esti kép a Lellei kikötőben.
Kép Huncutkodás anyával!
Kép Az én kis vizimentőm!
Kép Tiszta kockahas:-)
Kép Anya homokos a lábam!!
Kép Vár építés apával és anyával!
Kép Altatás
Kép Alvás!
Kép Panna babát is lehűtöttem egy kicsit!

Látom mindenki jól töltötte a nyarat. Minden baba nagyon cuki igazi kis egyéniség.

Orsi képeket igértél a pocidról, de nem kaptunk.:-)

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Anna:szépek vagytok!



Most csütörtökön van kedvetek taálkozni a Mamut játszóházában?


Hunci és Többiek?
kingiii
 
 


Anna, jók a képek.

Kingii, nekem tárgyalásom lesz aznap a peremben.Máskor jobb lenne...
Vendég
 


Ok.

Péntek délelőtt?
kingiii
 
 


az tök jó nekem.mikor és hol?

többiek?

jövő héttől bölcsi....
Vendég
 


Hát lányok úgy néz ki sikerül a bölcsi, felveszik.:-)
A héten megyünk megbeszélni a dolgokat, és utána el is kezdjük a beszoktatást, annyira örülünk neki. Remélem sokat segít majd nekünk, mióta mondom neki hogy megy mintha kicserélték volna méga játszótéren is odaadta egy kislánynak a dömperét, és ez nálunk nagy szám, mert nagyon irigy a játékaira. De az is lehet hogy totál véletlen volt.

Pénteken mi sajna nem tudunk menni mert ha minden jól megy akkor már elkezdjük a héten a beszoktatást, mert aki szeptemberben kezd azok a héten már el is kezdték.

Viszont én nem vagyok valami jól. 2-3 naponta visszatérő hasmenéstől görcsölget a hasam, szóval ma felhívom a dokimat. Valakinek van valami ötlete mitől lehet ez???
Ja és iszonyúúúúúúúú álmosság gyötör egész nap. Mintha belefáradtam volna mindenbe. Lehet hogy vitamin hiányom lenne, pedig rengeteg gyümölcsöt és zöldséget is eszem. Ha van valakinek valami ötlete....

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Anna:szerintem is hívd fel a dokidat.Magnéziumot kell még szedned?
Gratulálok a bölcsihez sok sikert a beszoktatáshoz!

Oké legyen péntek,délelőtt 10 óra Mamut 2 játszóházában(3. emeleten van)

Többiek???
kingiii
 
 


Kingii mi nem tudunk menni, mert Vikiéknél lesz tali, tudod anyatanya! Te miért nem jössz oda? Én már eligérkeztem...Mi jövő kedden megyünk bölcsibe szoktatásra. Ma voltunk szülőin.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Anna
Szépek a képek - látszik, hogy mindenki élvezte a nyaralást :P

Manó ma 15 óra előtt aludt el - kicsit elhúzódott a doki miatt.
Fel kellett iratni 1-2 dolgot és Levi hétvégén azt mondogatta, hogy fáj, ha pisilt.
...a kukira azt mondta a drnő, hogy gomba, kaptunk egy krémet... esténként be kell kennem..
..hol kaphatta el :roll:

Bölcsi...
Mi majd november környékén megyünk..
..de ha addig jelentkezik a tesó, akkor csak azért mennénk, hogy lemondjuk (ez lenne a legjobb) :lol:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?