Ezt még 3 és fél éve írtam, úgyhogy "friss" élmény, pár nappal a szülés után.
Hosszú lett, és nem szépítettem semmit, aki fél a szüléstől ne olvassa el:). Nincs benne semmi borzasztó egyébként, gyors volt nagyon, nem volt komplikáció.
"13 nappal a kiírt időpont előtt vagyunk, másfél nappal egy kiadós hegyi séta és egy esti pohár bor után (nem tudom ennek van-e köze az egészhez, de hónapokig nem ittam semmit előtte, úgyhogy talán igen). Délutáni ügyintézés, 3-kor a munkahelyemen bent adminisztrálok, és azon kuncogok magamban, hogy ha ezek tényleg fájások, vicces lenne bent megszülni, de angyali mosollyal hallgatom közben a tb-s ügyintézőt. Fél óra múlva a pasimat kérdezem a kocsiban, hogy van-e stopper a telefonomon - félve vallom be, hogy valószínűleg fájásaim vannak. Izgulok. Jó lenne túl lenni rajta, de azt sem tudom, hogy min... Van stopper. Ismerőst felvesszük a kocsiba, majd megállapodunk, hogy most talán nem megyünk fel hozzájuk, mert 4 perces fájásaim vannak. (Ebben nem voltam biztos, ugyanis azt sem tudtam mi az a fájás.) Kórházba be, ott kb 1 óra mire megvizsgáltak és felvettek, talán 4-fél 5 körül kerültem be a szobába, megfigyelésre. Rámtették a fájásmérőt. Az elején még vicces is volt, hogy láttam ahogy emelkednek a számok ahogy jön a fájás... aztán nem is tudom hogy jó volt-e vagy sem, hogy előre tudtam mikor jön, mert a férjem megszorította a kezem előtte a számok alapján. Állítólag csendben és hősiesen
viseltem a vajúdást, na én az egészből annyira emlékszem, hogy végig csukva volt a szemem annyira fájt, és csak azért nem sikítoztam, mert 1. tudtam hogy attól nem fog kevésbé fájni 2. a fájdalom annyira leszívta az erőmet hogy nem tudtam egy hangot sem kiadni 3. úgy éreztem, hogy rászedtek: senki nem mondta hogy valami tud enniyre borzasztó lenni. Talán a legnehezebb az volt, hogy tudtam hogy ezt végig kell csinálni, bármi történik is. Hogy most már nem lehet kiszállni.
Este 3/4 9-kor megszületett a kislányunk. Erről most nem is írok többet. Ma már (10 nappal utána) nagyon jó erre visszagondolni, de utána még napokig sírás fogott el ha rágondoltam. "
"3 embernek kell megköszönnöm, hogy ott voltak: a férjemnek, a szülésznőnek és az orvosomnak. A férjemnek, mert nélküle lelkileg biztos hogy nem bírtam volna. Ha ő nincs ott, akkor lehet hogy meg sem tudom szülni. A szülésznőnek, mert annak ellenére, hogy nem választottuk ki előre, úgy segített, mintha az anyám lett volna, pontosan akkor maradt ott az ágy oldalánál fogni a karom, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Az orvosom: rövid ideig volt velem, egyszer a vajúdás alatt jött be, aztán persze a kitolást ő irányította, de végig a lehető legnyugodtabban szólt (pontosan úgy, ahogy a terhesgondozás alatt - azaz egyszer sem paráztatott be semmivel feleslegesen), és hatalmas biztonságérzetet adott. Felajánlotta az EDA-t, de annak ellenére, hogy úgy gondoltam előtte, kérni fogom, nem kértem: nem tudtam elképzelni hogy a fájások közben még a gerincemen is matatnak egy tűvel. A kitolásnál az orvos elmondta, hogy hányadik tolásra fog kibújni a baba, és tényleg akkor tették végre a mellkasomra. Maga a kitolási szakasz nagyon váratlanul jött, egy ideje már ugyanolyan erősek voltak a fájások, nem erősödtek tovább. És egyszer csak nyomni kellett - borzasztó megkönnyebbülés volt. A kicsilányt magzatmázasan azonnal a mellkasomra tették, talán sírtam is - nem tudom - de végre megsimogathattam.
Aztán elvitték megmosdatni, közben volt egy nagyobb ájulás, felmosás, egy órányi lábadozás, majd egy órányi megállíthatatlan remegés, nem tudom hogy mindez előtt vagy után kaptam vissza a babát...szóval még két órát vele lehettünk...a szemem közben alá kellett támasztani hogy ne dőljek ki. Majd miután elvitték, pár órás fogságba kerültünk a szülőszobán, ami valamilyen szinten jó is volt, hiszen utána 3 napig kb 10 percekre láthattuk egymást. De ez már egy másik sztori: a gyermekágyas napok."
Annak aki a sote 1-en szül: nem kellett semmit vinni a babának, mindent adtak, ruhát is (én külön megkértem hogy saját body-ban lehessen, egyébként pólyázták). Látogatók nem mehettek a szobába, csak a folyosón lehetett megnézni. Nekem csak a férjem jött be, de 1-2 percnél tovább nem is vittem ki a picurt, tél volt. A csecsemősök nem voltak segítőkészek, de azóta lehet hogy változott a helyzet. Gátsebre kaptam fájdalomcsillapító tablettát, kellett is, és ha elfogyott, kértem, adtak:). Kórházi hálóinget is kaptunk. Első este nem volt velem a picur, csak hajnalban kaptam meg. A fürdetést a nővérek csinálták, anyukák nem is mehettek be.