Új privát üzeneted érkezett!

pár kép innen, és majd jönnek a fürcsisek is
Kép Kép
Kép
önarckép - kolos magáról fényképezte :lol:
Kép
snooopy
 
 


Eszembe jutott egy új dolog Lináról, gyorsan leírom, mert nekem ez a fórum amolyan babanapló is.
Néhány hete már, hogy elkezdte mondani a saját nevét, és úgy is játszunk, hogy mondja, hogy ki csináljon és mit. Húz a függöny mögé, hogy bújjak el, és mondja, hogy mama; ma pedig miután a nyuszikája is szopizott, elvette a cicimről a nyuszit, mondta, hogy Lina, és ő kezdett szopizni.

Kint voltunk a héten a telken, este egy gombos pizsamát adtam rá; mondom neki, hogy mindjárt kész vagyunk, és elkezdtem számolni a gombokat. Egy, erre ő mondja ettő. Mondom kettő, erre ő mondja háom. Mivel nem akartam hinni a fülemnek még egyszer megszámoltam a gombokat, de akkor is velem számolt. Másnap már a Dunán a kacsákat is megszámoltuk…

Kora, te írtad a múltkorában, hogy szorongasz a munkába állásod miatt? Mi a helyzet azóta? Én nagyon nyomasztónak érzem, ha arra gondolok, hogy vissza kell majd mennem dolgozni, mert a volt cégem és a volt munkám nagyon nem baba-barát. Meg innen már nagyon messze is van. Csak az volt a jó, hogy jól kerestem. Ha viszont arra gondolok, hogy új munkahelyet kell keresnem, akkor nagyon elkezdek aggódni, és szorongani…

Ja, még nem válaszoltam arra, hogy hova megyünk nyaralni.
http://w3.enternet.hu/fortuna1/
Kicsit most hullámvölgyben vagyunk a párommal, szeretném, ha legkésőbb a nyaralás jobbulást hozna.


Timi, azért Lina gondoskodik éjjel arról, hogy legyen tejem. Egyébként visszaszokott az ébredés utáni tejcizésre is. De érzem, hogy egyre kevesebbeket szopizik bizonyos alkalmakkor. Én inkább Momoskátóé meg Korától kérdezném, hogy a napi csak egyszeri szopnál is fent tud maradni a tejtermelődés?

Lina imád fogat mosni, főleg amióta az unokatesójával együtt tette ezt és Ákos köpött is. Hát azóta Linának is nagyon megy. Ha nem akar fogat mosni, és ezt mondom, gyere, megyünk köpni, akkor rohan. Persze nem köpi ki, hanem lenyeli a vizet, de utána előre hajol és úgy csinál, mint anno a TV Maci: pö.

Mostanában nagyon henteregve, nyugtalanul alszik, és megint iszonyú erővel sír a megébredésekkor. Remélem a szokásos, és azért van, mert jön 3 foga…

Jó ez a pakolós sztori, Edina. Én ha mondom Linának, hogy pakoljunk vissza, olyan örömmel kezd segíteni. Csak mondjuk a végén megint borít ki mindent, azt is rendkívül élvezi. És persze az utolsó összepakolás mégis rám marad.

Edinának utólag is boldog szülinapot!

Orsi, olyan jól nézel ki (nem is tudtam, hogy szemüveges vagy), kismanó a pocakban, nagyobb manó a kocsiban. Idillikus és szép.

Kép

Kép
csürci
 
 


Sziasztok!
Ma hazajöttünk a telekről, majd oltás után megyünk ki újra.
Nagyon jó volt! Csend és nyugalom és sok-sok együtt töltött idő. Férjem éjszakás volt, így napközben aludt pár órát, de jövő héten szabin lesz, úgyhogy még több időt lehetünk együtt! :)

Dávid is nagyon élvezte, egész nap motorozott, homokozott, stb...

Edina!
Utólagosan Nagyon boldog születésnapot!
Nálunk az utóbbi pár napban akkor javult az éjszaka, mikor hűvősebb lett. Lehet már unod a homeopátiát, de szerintem érdemes lenne elmenni egy homeopátiával foglalkozó szakemberhez, aki részletes anamnézist venne fel és úgy tudna egy alkati szert javasolni. Csak azért jövök ezzel, mert nekünk már sokszor jól jött a homeopátia és Dávidnál is érezhető a különbség, ha adok neki Viburcol kúpot.

Évi!
A befőzést nem irigylem, de elővenni tényleg nagyon jó! :wink:

Orsi!
Kolos magáról készített képe nagyon jól sikerült! :lol:

Kép
Kép
tina82
 
 

 
 

Csajok, légyszi gyertek... Szabi elhúzott pécsre koncertezni, egyedül vagyok Kolossal... vlkivel dumálni szeretnék.
kolos épp most szedi szét a lakást...mennem kell. de még jövök! :lol:
snooopy
 
 


sziasztok!

rossz idő van, esik az eső, Tibi Lilivel játszik, uh. van egy kis időm, bár kel a bagettem a kenyérsütőben, aztán sütöm a sütőben, de még egy kis idő van.

Szerdán levették megint a körmöm egy részét, meg a körömágyból is, most csúnyább, ma vették le a kötést, láttam. Vasárnap megyek még egy kötözésre, aztán majd magamnak kötözöm egy darabig.

A fogmosással kapcsolatban már én is akartam kérdezni, hogy ki használ fogkrémet? Mert vettem olyat, ami 0-6 éves korig használható, viszont Lili sem tudja még kiköpni, lenyeli. Ő is úgy csinálja mint Lina, lenyeli, (nem lesz tőle baja?) aztán mondja hogy pö. Igaz csak egy lehelletnyit teszek a fogkefére. Lili mondjuk szeret fogat mosni, először én mosom meg "rendesen", aztán odaadom neki, rágcsálja. Bár én reggel elektromossal mosom, este a fürdésnél rendessel, ott csak olyan van, de mindkettővel tűri.

A számolás az nekünk is megy, már elég régóta. Én - nem is tudom hány hónapos volt, talán amikor elkezdett szilárdat enni, mondókáztam az: egy, megérett a meggy..... stb. és most már amikor lővesszük a golyós számolót, előre mondja sorba tízig.

A homeos cuccokkal kapcsolatban elég szkeptikus vagyok, eddig semmi nem használt Lilinél.

Bea,
akkor a jövő héten itthon lesztek? Játszótér valamikor??? Nem is voltunk már 2 hete.

Még valami amit kérdeznék. Most találtam a neten egy angol-magyar szókártyákat tartalmazó "könyvet", dobozt, melyben 300 kártya található. Mi a véleményetek, érdemes elkezdeni használni, így hogy még nem beszél "rendesen"? Ti gondolkodtatok már ilyenen?

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

A napokban nem mentünk a strandra, mert lehűlt az idő :) hiányzott is rendesen Annának a sok pancsolás és mozgás :P

Az éjszakáink visszatértek a szokásos kerékvágásba, éjfél körül ébred, utána aztán csak hajnalban.

Holnap megy Geri táborba, Baranya megyébe, péntekig. Még soha nem volt ottalvós táborban, biztos furcsa lesz, habár már volt távol, mert többször volt nélkülem szüleimnél 2-3 hétre is.

Eddig még nem vágyakozott ilyen táborba, úgy látszik, most érett meg rá.

Edina, én nagyon konzervatív vagyok az idegen nyelv tanítása tekintetében. Ilyen kis korban én csak a testmozgást és az anyanyelvi foglalkozásokat tartom szükségesnek és hasznosnak.

Persze, nagyon aranyosak, ahogy idegen nyelven szpíkelgetnek, mert olyan az agyuk, mint a szivacs és nagyon hamar megjegyeznek mindent.

Ám igazából az fog tudni jól 1-2-3 idegen nyelvet, akinek nagyon biztos alapokon nyugszik az anyanyelvi tudása. Két nyelvűként akkor cseperedjen a gyerek, ha 1. a család külföldön él, 2. kétnyelvűek a szülők.

Tudom, a Helen Doron módszer pont az én elméletemnek mond ellent, hiszen már 1 éves kortól tartanak foglalkozásokat, de ettől még az én véleményem nem változik.

Geri révén tapasztalom, mivel 4 osztályt már elvégzett, hogy az anyanyelv alapos elsajátítása sem egyszerű, nem egyszer csodálkoztam el a nyelvtani szabályokon és olyan is volt, hogy csak a helyesírási szótár fellapozása után tudtam neki válaszolni.

Tehát én egyáltalán nem beszélek, énekelek, mondókázok stb. Annának idegen nyelven semmit, hanem mindig, mindent csak magyarul.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Orsi, ismerős, Anna is rendszeresen szétszedi a lakást.
Időnként gyakrabban összerakom, máskor pedig csak ha lefeküdt.
Mert a dobozokba rendezett játékok mintha vonzanák, hogy kiürítse őket, de ha a földön vannak, akkor már hidegen hagyják :lol:

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Sziasztok!

Túléltük a lázas időszakot, keddi nap nagyon húzós volt, semmi nem vitte le neki (borogatás, nurofen, hűtőfürdő, kúp), már jó ideges voltam mire éjjel lement neki hőemelkedésig. Még csütörtökön is hőemelkedése volt, pénteken meg lassacskán megérkeztek a pöttyök.

Hát mi nem tudunk számolni és 2 betűt ismer fel (c, a) és mondja is, hogy betű meg hogy milyen. Hihetelen agyuk van és tényleg csak attól függ mit tudnak, hogy mit tanít nekik az ember. Az angol vagy más idegen nyelv ügyében én személy szerint Évával értek egyet, nem látom értelmét, hogy más nyelven beszéljen amikor még magyarul sem tud, de sokan tanítják a gyereküknek és ők persze meg is tanulják mert okosak. Minden esetre én is úgy vagyok vele először az anyanyelvét tanulja meg, aztán suliban mehet a többi. :)

Orsi nagyon tetszenek a képek, jól sikerült az "önarckép" is és nagyon jól nézel ki te is!! :)
Majd írj kiderül-e a dokinál fiad lesz vagy lányod!

[quote]K írta:ora, te írtad a múltkorában, hogy szorongasz a munkába állásod miatt? Mi a helyzet azóta?

Sajnos semmi nem változott. Illetve úgy tűnik bölcsibe nem vették fel ( bár hiába telefonáltam többször konkrétat még mindig nem tudok :roll: ). Szóval ha bölcsi sincs akkor meg végképp nem tudom mi lesz + szóltak a munkahelyemről, hogy már úgy áll anyagilag a főnök, hogy tuti nem tudok visszamenni ha akarok akkor sem. :(

[quote] írta:n inkább Momoskátóé meg Korától kérdezném, hogy a napi csak egyszeri szopnál is fent tud maradni a tejtermelődés?


Levi egyik nap egyik, másik nap másik cicit nyomja, nem hiszem, hogy sokminden van benne, de úgy tűnik neki elég. Inkább megnyugtatásnak használja, szükséges neki az esti elalváshoz. Eddig úgy tűnik a büdös életbe nem fog róla leszokni!

Hűű, megyek, megjött apa, megyünk a macikhoz!

KépKép
kora
 
 


szaisztok,
hat nem kellett megeroltetnem magam a visszaolvasasban:-)
megjottunk tegnap delutan mi is. aliznak pont ma delutan 3ig tartott a lenyugvasa itthon, marmint hogy csak akkor kerdezte meg eloszor, hova megyunk ma. igy - amig a fiuk obiban voltak - mi lanyok megneztuk a jegkorszak 3-at. en mar csak ilyen animacios filmekre jutok el..de ez is vmi
hajduszoboszlo tuti volt. nagyon jol fogtuk ki az idot is. elso ket nap hoseg, akkor meg ujdonsag elmeny volt a bazi nagy strand, de mi nem igazan birjuk az olyan nyaralasokat, h. mindennap ugyanazt csinaljuk, ezert jol jott a szerdai enyhules, bar strandido volt, mert napos-szaraz, de picit enyhebb, ezert ravettuk magunkat szerdan-csutortokon kirandulasokra (hortobagy, debrecen), s penteken mentunk megint csak strandra (addig estenkent a szalloban medenceztunk csak), ott ebedeltunk, s jottunkhaza utana kispapucsban, mezitlab, rovidnaciban, pesten meg majd megfagytunk. nem tudom, nalatok milyen ido volt, de anyukam azt mondta, ott minden nap esett, ahhoz kepest mi csak napsutest lattunk 1 hetig.
a szalloda is nagyon kedves, s a legnagyobb talalmanya, hogy a jatszoszoba a hallban van kozvetlen az etkezo es a barpult mellett (egy masik ilyen szalloban kulon az elso emeleten alakitottak ki, az nem volt idealis, mert akkor voltak ott a kolkok, ha a szulo is csak azt tehette), itt meg ucsoroghettuk, olvasgathattuk, iszogathattunk a hallban, vagy a kajalasok utan a kolkok ecceruen kiszaladtak a jatszoba, mi meg kajalgattunk tovabb.
a gyerekmedenceje is idealis volt, de borisz az elso nap vegen beleesett a lepcsorol, azota nem birta, inkabb a termalmedencekben volt, de meg a 20 fokos szaunahoz tartozo medencevel sem volt baja. szerencsere a strandon mindegyik medencet birta, igy nem kellett vegig fogni.
aliznak voltak vele koru cimbijei, borisz meg egy harom eves kiskolokkel haverkodott, motoroztak, kezenfogva setalgattak a varosban stb. szal elviselnem meg egy ideig, foleg a takaritas-fozes-mosas mentesseget.
de igazan lefaradhattak a kolykeim, bekavart - mint mindig- a redonynelkuliseg, foleg az elso nap, n7kor ebredt borisz, aliz meg aszitte a feny miatt, h. mar felkelhet, ezert reagalt borisz szolonagatasra, innentol mar boriszt sem lehetett visszatenni, amugy a mi nagy szobankbol nyilt egy kis fel szoba, ott laktak ok. aliznak egy komplett franciaagya volt, buszke volt magara. azota a faradtsagot pihenik. elso este itthon borisz 12 orat aludt nyekkenes nelkul, majd delutan meg 2 s felet, s most is bevagta rogton a szunyat.

kepkedveloknek, s batrabbaknak itten vannak a kepek:
http://picasaweb.google.hu/papaijulia/H ... 4blnYyvag#

Kép
Kép
momoska
 
 


orsi, mult szombaton mi is voltunk gyerekszigeten, olyan 3-f7 kozott. ime egy bizonyitek...:
Kép

ezt a korhintat nagyon birta, bar a legnagyobb rohogeseket a dodzsemben csapta...de nagyreszt kulon maszkaltunk, azaz kette valt a csalad, mert aliz meg a feladatos-kalandos dolgokat csinalta vegig, borisz meg fel orat fejte a mutehenet. kar, hogy nem talalkoztunk, de tenyleg nagyon jol nezel ki a kepeken (persze koli is, mint mindig). rovidebb a hajad??? jolall igy kibontva.

csurci,
az en gyerekeim minden etkezesnel ket mellbol szopcsiztak, ezt teszi borisz is most is estenkent, nemtom, mennyit, nyel neha, de nem hinnem, hogy mennyisegre hajt, viszont egyre nehezebben hagyja abba, bar -kegyetlen modon - 10 percnel tobbet nem engedek, de neha mar csak ugy tudom levalasztani, ha elkezdek poenkodni, o meg elrohogi magat:-)

edina,
egyetertek nyelvtanulas szempontjabol az elottem szolokkal. bar nem hinnem, hogy artassz vele, csak haszna se sok van hosszu tavon.

borisz nem szamol meg. :shock: :? :twisted: :evil: :cry: :cry: :cry: :cry: :mrgreen:
bar az szamolos versbben a nyolc(!) utan mondja a tizet(!):-)
amugy sem tudom dicsergetni beszedileg boriszt, mert bar beszel, s utanoz mindent (de ez azert az atlag), s hasznalja is rendesen, birtokos esetet is, de annyira keves massalhangzoval gazdalkodik, s meg abban sincs logika, hogy inkabb rohogunk rajta...viszont humorerzeke van, mert poenbol mindig szoktam javitgatni. mar irtam, hogy a bacsira azt mondja tácsi, ami nem logikos mert a bababan megy a b-betu, de a papirra is azt mondja, hogy tatij, pedig papa is van, meg papo (pakol) stb. na de neha mondtam neki, hogy bábábábácsi, erre o bábábá..tácsi, s ezen jokat rohogunk, de mar egy ideje nem mondtam, multkor viszont a szekre azt mondta tét, erre en: ssssssssssssssssssssszzzzzzzzzszek, erre ő sssssssssssssz...tet, majd nagy nevetgeles kozepette egyszerrcsak: babababa...tácsi!, s rohog tovabb. azert ez emlekezetnek es logikai kotesnek sem semmi. apja mondta is: "hm. milyen okos, mintha nem is a mi fiunk lenne."

Kép
Kép
momoska
 
 


ja. fogmosas. mi most kezdtul el a fogkremet. csak este mossuk mi (azaz az apja), ha engedi, mert inkabb kiszedi apja kezebol a fogkefet, s szivogatja le rola a fogkremet, amig nem volt neki rajta fogkrem, addig mindig alizet kerte el. mar a vizet is kifolyatja a szajan utana, legalabbis egy reszet, reggel nem mosom neki, csak a kezebe adom a fogkefejet kis fogkremmel, mikor mi is mossuk a fogunkat, probalgat utanozni, s utana is oblitunk, de ha lenyeli, az se baj, a tejfogakra valo fogkrem (gabi, silan, vademecum stb.) nem art, ha max. borsonyit hasznalsz, persze akkor mas flourtartalmu szert (van, aki ad kulon ilyen gyoccert) ne kapjon. en elmexet vettem neki, mert az legalabb nem gyumolcsizu, ugyanis aliz alig bir raszokni a 6 ev felettiek fogkremjere, mert nem izlik neki a sok edes gyumolcsizu utan...aszongya csipnek..

Kép
Kép
momoska
 
 


Jóregglt,

mi gyöngyösön...tegnap jöttünk. sógornőmék is a kis Olival...volt egy kis harc ki hol alszik, de mi győztünk. :)
tudniillik van egy jó nagy kinyithatós kanapé ami tök jó kemény (utálom ha belesüppedek a matracba) és persze mindeki ezen szeret aludni. és ők is úgy alszanak mint mi, hogy a gyerek köztük. mivel a múltkor mi adtuk át nekik, így most ők nekünk.

Oli kicsit nyafi, jön a foga és rosszul tűri. éjfélig ordított, aminek nagyon örültem mert alig tudtam tőle aludni. meg is állapítottam ha ők tervezik lejönni, én tuti nem jövök mert alvás nem sok volt. Szabival mindketten fejfájással ébredtünk. elszoktam én már a gyereksírástól...vagyis nem is szoktam hozzá, mert Kolost ennyire nem viselte meg a foga (vagy bármi) ő csak nappal volt nyafi, de éjjel aludt mint a bunda. jó, volt, hogy 1-2x felébredt éjjel, de rögtön visszaaludt.

tegnap itt volt Dani (tudjátok velük szoktunk talákkozni ha gyöngyösön járunk, a kolos korabeli kisfiú). hát ezek olyan jól megértették egymást! tök jól elvoltak együtt, még poénkodtunk is, hogy egyik héten nálunk lesz Dani másikon náluk Kolos így legalább nem nekünk kell velük játszani. :lol:

Örülök Momoska, hogy jól sikerült a nyaralás. Mi volt szüleimmel hajdúszoboszlón még picik voltunk, de mi tavasszal, így csak benti medencét használtunk. ti melyik szállóban voltatok?

fogmosás: mi nenedent baby-t használunk, asszem ezt le is nyelheti mert fluorid mentes, még a védőnő ajánlotta. én nem is akarok mást adni neki amíg nem tud köpni. anyósom vett vademecum gyerekfogkrémet, de arra is rá van írva, higy csak szülői felügyelettel mert a gyerek lenyeli.
ezek szerint azt mondod Momoska, hogy lenyelheti?? nem lesz baja??

Kolos sem számol, de ezek a lányok milyen ügyesek!!! :D
kolos még nem is mond semmit, se táttáj, se tácsi...semmit. csak hogy apa. meg rám, hogy ata

kár, hogy nem futottunk össze! na mind1, amjd legközelebb. jó lenne találkozni vlmikor, meg Timivel is, de a héten megint meleget mondanak így mi biztos szüleimnél húzzuk meg magunkat a jó langyos medencében. :lol: :lol:

mit akartam még?
ha rájövök hogy kell képeket kicsinyíteni akkor rakok.
snooopy
 
 


megvan: köszi lányok a bókokat! :oops: most még jól is érzem magam, de ha nőni kezd a hasam, úgy érzem majd magam mint egy bálna. szeretek csinosan öltözködni, de egy görögdinnyével a hasamon nem nagyon lehet. :shock:
és a hajam, csak össze van fogva hátul, elöl meg kicsit megnyirattam, hogy ha összefogom úgy nézzen ki mintha rövid lenne. :lol:
snooopy
 
 


Lilinek utólagos boldog névnapot (ha most tartjátok)
snooopy
 
 


sziasztok!

Itt nálunk hőség van, de gondolom máshol is. Voltunk ma oltáson, remélem nem lesz semmi gond. Délután megyünk a telekre.

Momoska!
Jók lettek ezek a családi képek, látszik, hogy van bennük élet! :lol:
Melyik hotelben voltatok? (Képek alapján annak tűnt.)

Edina!
Tudtam, hogy van valami 11-én és most, hogy Orsi írta!
Boldog névnapot Lilinek!!!
Ha addig nem "beszélnénk", akkor jó nyaralást!

Orsi!
A héten mész UH-ra, ugye azt írtad? Mindenképpen számolj be!

Szopi: Dávid reggelenként mindkét ciciből szopizik, de szerintem 5 kortynál több nem jut bele. Annyira már nem igényli.

Beszéd: nahát mi aztán elvagyunk "maradva" a javából. Dávid semmit nem mond csak a maga nyelvén. Akárhogy figyelem, nem találok összefüggést, hogy bizonyos szótagokat használna egy-egy dologra. Lehet majd a miért korszaknál visszasírom ezt az időszakot. :lol:

Fogmosás: én úgy tudom, hogy amíg nem tudnak köpni, addig nem kell fogkrém. Mi nem használunk. Nálunk Dávid mossa az én fogamat, én meg közben az övét. :lol: így engedi.

Megyek még pakolászni.
Szép hetet mindenkinek! :)

Kép
Kép
tina82
 
 


Tina, Edináék most mennek nyaralni?
snooopy
 
 


sziasztok!
Köszönjük a köszöntéseket! vasárnap volt egyben az én szülinapom, meg a Lili névnapja megtartva. A játékok egy részét el kell tennem későbbre, mert még kicsi hozzá, de később jó lesz!


Még itthon vagyunk, jövő héten szerdán indulunk.

Tegnap bementünk játszótérre egy kis vásárlás után, de nem voltunk talán fél órát, annyi volt a szúnyog, hogy nem lehetett elviselni. Gondoltam a héten az egyetlen nap amikor még kint lehetünk egy kicsit napközben.

Ma már megvolt a bolt, posta, főzés korán reggel. Lili már megint hajnalban kel 3/46, 6, 6.15 ezeket váltja. Szerencsére most pár nap csak kb. f1 körül ébred először, utána mondjuk 2-3x de legalább addig alszok egy hosszabbat is.

Hú fodrászhoz nekem is el kellene mennem, hosszú már , pántot kell használnom, hogy ne lógjon a szemembe, nyáron még nehezebben viselem, a meleg miatt.

Tényleg Orsi, kell még a liberós vonalkód? Bocs de elfelejtettem.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ezzel zavarok, de gyermekeim kinőtt ruháit szeretném eladni. A ruhákat az alábbi linkre kattintva találjátok meg:

http://indafoto.hu/fruzsinap/collections

Kérésre természetesen mérek.
Ahogy időm engedi folyamatosan töltöm fel a ruhákat.
Személyes átvételre Budapesten van lehetőség, illetve el tudom küldeni postán is a vásárolt ruhát, a postaköltség a vevőt terheli.

email címem: fruzsinap@freemail.hu
fruzsinapp
 
 


huu...jol kihaltatok.

Kép
Kép
momoska
 
 


jaja, kihaltunk.

K. most aludt el. egész déleőtt hisztizett, csapkodott. biztos a meleg rossz hatással van rá, avgy nem tudom, csak rossz napja volt. remélem ha felébred jobb lesz.
snooopy
 
 


én is itt, de nem sok mindent tudok írni, na meg már Lili is fönt van, írni nem nagyon hagy.
Mi bent vészeljük át a meleget, 25 fokban elég jól elvagyunk, csak estefelé megyünk az udvarra.
Tegnap is fölállítottuk a pici medencéjét a fűre, abban ugrabugrált, élvezte nagyon. Aztán átjött az ismerős kislány (8 hónappal idősebb) hogy együtt fürödjenek, de ő nem egy vizicsibe. Inkább csúzdádott. Lili meg csak ült mozdulatlanul, szótlanul a medencében és nézte Hellát ahogy játszik....

KépKép
domidina
 
 


ez fura, en sosem kimeltem hosegben agyerekeimet, bar ketsegtelen strandon elviselhetobb, de annyira nem zavart engema hoseg, h. emiatt ne menjunk ki. most pl. elindulunk az arkadba (elotte meg eppen a medenceben ulnek az erkelyen) jo kis tomegkozlekedessel, de a biciklin is viselheto a meleg, de meg sima set kozben is, persze jatszoternek az itteni azert jobb, mert arnyekos, de arnyek sok helyen van. napon be vannak kenve, viz van nalunk. gond nem lehet:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Ma délelőtt Anna is hisztis volt. Igaz, azt is nehezen viseli, hogy a bátyja nincs itthon. Ezt nem is gondoltam volna, hogy ennyire megviseli :(

Este egész egyszerűen nem akar lefeküdni az ágyába, máshol befészkeli magát az ölembe, ott elalszik és utána teszem ágyba. Napközben is nyűgösebb, mint máskor.

Geri viszont jól érzi magát és ez a lényeg. :) Lesz nagy öröm, ha hazajön és találkoznak :)

Mi ma is strandon voltunk délután, remekül hűsíti az ember fejét :D és Anna is imád pancsolni, ugrálni, jönni-menni.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


hát úgy néz ki fiúnk lesz, ismét. :lol: :cry: igazából nem egyik szemem sír a másik meg nevet, mert nagyon akartam a lányt és csalódott vagyok, de tudom, hogy tök jó lesz Kolosnak. tök jól el tudnak majd játszani, nem kell lányruhákat vennem (bár ennek párom örül csak, és mindig nézegetem a tescoban a kislányos holmikat...annyira édesek)
snooopy
 
 


orsi,
:-)
hat egy ido utan mar termeszetesen mar teljesen mindegy lesz, fiu-e vagy lany. nem az a lenyeg. en lanyt akartam masodiknak is, pedig 28 eves koromig el se tudtam kepzelni, h. nekem lanyom lesz. (bar aliz utan azert kicsit arra is kivancsi voltam, hogy milyen lenne egy fiu, aki belolunk valo). most meg mar tudom, hogy mindegy. nem mintha, ugyanolyanok lennenek, de nem a fiusagot vagy lanysagot elvezem bennuk:-)
A 3. meg meg lehet nalatok lany:-))

Kép
Kép
momoska
 
 


Orsi :) gratula :)

Nálam a család azt hitte, fiú lesz, valahogy úgy érezték, meg szinte természetesnek vették :lol: de hogy miért, nem tudom.

Aztán az amniocentézisnél kiderült, hogy lány. Viszont én utolsó percig szkeptikus voltam, mert hiába kértem, hogy mondják meg a gyerek nemét, nem írták rá a papírra. Felküldtek a laborba, hogy kérdezzem meg, ott mondták, hogy lány, de úgy voltam vele, hogy mi van, ha véletlenül másét nézte. :roll:

Az egyik UH-n mondta a szonográfus is, hogy kislány, na akkor már jobban bíztam benne, de akkor lettem biztos benne, amikor kibújt. :lol: :oops:

Örültem, hogy a fiú után lesz egy kislányom is, hogy megtapasztalhatom a másik nemet (a sajátomat :oops: ) de igazából mindegy volt, a lényeg, hogy egészséges legyen, nekem ez volt a legfontosabb. :)

Ancsiból lassacskán vízicsibe lesz vagy kacsa, nem tudom, de nagyon belejött a fürdésbe. Most már rendesen dobáljuk a vízbe, de akár magától is beleugrik a másfél méteresbe, úgy kell kihalászni :lol: Ha a gyerekmedencében felbukik és elmerül, nem zavartatja magát, feláll, megtörli a szemét és megy tovább.
Persze mindig ott vagyunk a sarkában, de hagyjuk, csináljon, amit akar.

Ami néha nehéz, hogy soha nem a saját dolgai kellenek (úszógumi, labdák, játékok), hanem mindig az, amit más hozott. Ebből többnyire nincs is gond, mert más is így gondolja, hogy amit hoz, bedobja a medencébe, hogy játsszanak vele a gyerekek, mivel más gyerek is ilyen.
Akkor van gond, ha kerül néhanapján egy-egy gyerek, aki még azt sem engedi, hogy hozzáérjenek az úszógumijához :?
A múltkor jött egy kislány egy nagy rózsaszín műanyag csónakkal, benne babával és ha közeledett valaki, már menekült tovább.
Na ez az eset szegény Annát is kiborította. Már 7 óra felé volt, ő már eléggé fáradt ilyenkorra, és teljesen megviselte ez a kísértés, hogy még hozzá sem érhetett a babához. :lol: :( Szegény úgy sírt, de aztán sikerült megvigasztalni.

Szerencsére nagyon ritka az ilyen eset. Meg aztán lassan ő is szocializálódni fog. :)

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


sziasztok!

Orsi, én is gratulálok, tényleg Kolosnak ez nagyon jó lesz, jól eljátszanak majd együtt! De azért megértem hogy egyik szemed sír a másik nevet, én is így éreznék.

Momoska
én nagyon nem bírom a meleget, ezért sem megyünk ki. A terhességem után talán még kevésbe mint előtte. Csak úgy folyik rólam a víz, én nem bírok hosszasan a napon lenni. Én nagyon rosszul tudom érezni magam. A víz mellett azért más a helyzet, ott jobban el lehet viselni, de itthon. Meg a magas sugárzás miatt sem megyünk 11-16-ig ki.

Évi,
báror kislány Anna. Lili is szeret ugrálni a vízbe, ő sem ilyed meg attól ha vizet nyel, vagy véletlen lemerül a víz alá, de ilyenkor mindig nyeli is a vizet. Nem tudja hogyan kell ilyenkor nem levegőt venni. De ez nem tántorítja el attól, hogy folytassa tovább, szerencsére.
Tegnap meg előtte nap a szomszédba mentünk át - igaz nem ezért - de fürdés lett a vége. Van egy szép nagy épített medencéjük, és nem tudta kihagyni hogy ne menjen bele.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok,

tudom, hogy ha megszületik mindegy lesz, hogy nmilyen nemű...de azért szerettem volna ha van egy lányom. így úgy érzem kimarad vlmi az életemből.

Edina, én sem bírom a meleget. Ha itthon vagyunk ki sem megyünk, de ha szüleimnél akkor jó, mert ott van medence, és mivel Kolos is imád fürdeni, ott vagyunk végig. persze mi sem megyünk ki csak 3 után. és az alvása is ebben a sávban van.
snooopy
 
 


Sziasztok!

Tegnap jöttünk haza! Jól éreztük magunkat, csak Dávid szombattól belázasodott, ami sajna még ma is tart. A legmagasabb 38.9 volt. Ettől függetlenül nagyon jó volt a közérzete, meg sem látszott rajta, hogy lázas. Vártam a kiütéseket, de még nem igazán jöttek. A fején van pár pötty, de szegényt úgy összecsipkedték a szúnyogok, hogy alig lehet megkülönböztetni. Levittem dokihoz, azt mondta, hogy valamilyen vírus, de ez nem az a 3 napos kiütéses láz.

Évi!
Anna nagyon bátor, hogy így csobban a vízben. Dávid még a kismedencébe is alig akart először belemenni, bár pár nap után már alig bírtuk kiszedni belőle. :)
Akkor lesz nagy öröm, ha Geri hazaér. :)

Orsi!
Valamelyest áttudom érezni, hogy fiú vagy lány kérdést. Bár én igazából Dávidnál voltam úgy, hogy talán inkább lány szeretnék, de azóta már el sem tudom képzelni, hogy nekem lányom legyen. Most meg már úgy vagyok, hogy ha esetleg lesz tesó, akkor Ő is legyen inkább fiú.
Aztán meg ahogy a többiek írták, még a harmadik lehet lány. :wink:
Neveken gondolkodtatok már?

Edina!
Akkor utólagosan boldog szülinapot kívánunk!
Holnapra pedig nyűgösségmentes, kellemes utat! Vigyázzatok magatokra!

Kép
Kép
tina82
 
 


Sziasztok!

Nincs sok időm, csak pár képet teszek fel.


Kép Majmokat néznek a neten :-)
Kép Fürdés Kép
Cipőpróba Kép Kép Kép Kép Kép Úszószemüveg keresés Kép Kép Kép Kép Kép Zsákmányoltam egy úszógumit :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára háromszéki 2009.07.21 23:10-kor.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Rajzolok
Kép Kép
Kép Íme a művem :-)

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Kedves Babanetes Közösség!

Egy topiklakó kisfiú, Roli, nagyon nagy bajban van. Vízbe esett és most tág pupillákkal, agyműködés nélkül fekszik. Kérünk Titeket, hogy ki-ki hite, világszemlélete szerint imádkozzon, szorítson Roliért, drukkoljon a felépüléséért. A közös akarat sokszor csodákra képes, és most erre van szükség. Mától minden este tíz órakor Rolira fogunk gondolni, az ő gyógyulására. Kérünk Titeket, tartsatok velünk!

2005 ősziek



Kép

ayse
 
 


Sziasztok,

mindenki nyaral? és merrefelé?

Mi megjöttünk balcsiról. jó volt, de jó itthon lenni.

2x is átmentünk füredre, annyira jó volt sétálgatni a sétányon és a strandot is felujították, én vagy 10 éve voltam ott utoljára. mióta papa nem él, mama nem megy le, és mi sem.
sokat voltunk strandon, fürödni inkább Kolos fürdött, élvezte, hogy leér a lába a kisvízben, néha nyakig ért neki de akkor is ment előre és ő sem engedte, hgy fogjuk a kezét.

képzeljétek: vagy 10en nézték lánynak Kolost! nem értem, szerintem tök fiús. meg volt egy bácsi, kérdezte mennyiért adjuk, mert olyan édes megveszi.
dobott neki K. puszit, meg integetett! mindenkit levett a lábáról, a fagyizóban az eladócsajt, kapott tőle egy ostyát.
:lol:
snooopy
 
 


Sziasztok!

Tényleg nem vmi sűrű a forgalom! :)

Mi nem nyaralni, csak komolyan elkezdtem a tornát (elegem van a dagadtsádból) és a szokásos napi teendőkkkel jól elmegy a nap. Na jó, be kell vallanom , hogy ha van egy kis idő akkor inkább pihizek v. olvasok, lusta vagyok írni. :oops:

Jó rég nem voltam, úgyhogy kezdem azzal, hogy aratula Orsi mostmár konkréta a kisfiadhoz! Legalább nem kell ruhákat venni. Jó-jó tudom, te szívesen vásárolnál, de ahogy a többiek mondják majd a 3.nál! :) Örülök, hogy jól telt a nyaralás!


[quote]v írta:agy 10en nézték lánynak Kolost!

:x :x Komolyan mondom nincs szemük az embereknek!

Hűűű anna milyen vizitündér!!!! :shock: Mint egy delfin! :D még úszószemüvege is van! Hát Levi nem nagyon van vízben, jövőhétem megyünk barátainkhoz akikkel elugrunk a Balcsihoz is, kiváncsi leszek...

Levi csúnyán rákapott a szédülés érzésére. Vagy az apjával sergeti magát vagy forog körbe-körbe és nagyon tetszik neki, hogy szédül utánna! :roll: 8)

Végülis Dávidnál a 3 napos láz volt?

KépKép
kora
 
 


aratula=gratula 8)

KépKép
kora
 
 


en - bevallom - azert nem jottem, mert neha megneztem a gyerekek-magzatok kor szerintet, s lattam, h. meg mindig ugyanaz a hizzaszolas, akit nem is ismerek, ezert meg se neztem, bar vhogy anna kepei kimaradtak. nagyon edes kis vicipocok! s boldog nevnapot neki (csak 1 nap kesesben vagyok:-)).

kozben aliz volt visegradon kezmuvestaborban. 4 napot...6-ot lett volna, de hazahoztuk, mert azert aznap este mar erzodott rajta...sot, hogy ekkora gyereknek 2-3 nap ottalvas is sok..., hazakerte magat, de az apja mar 2 napja haza akarta hozni. addig eleg nyugi volt, kicsit tan uncsi is, mert aliz betolti a hazat, de megjott, s felporgetett minket. csutortokon jott haza, penteken mar strandolas, szombaton egesz napos gyerekvasutazas, borisznak amr a vasutazas resze eleg volt az elemnybol, de csillebercen aliz kapott kis kalandparkot is. kepek itt, ha vkit erdekel:
http://picasaweb.google.com/papaijulia/ ... -4oZrM0gE#

kozben borisz kapott egy plusssüsüt borisznapra, mar az uzletkozpontban atadtuk neki, mikor megvettuk, eleinte csak szoritotta magahoz, s ugralt, sikoltozott, majd szaladt vegig 1-2 m-re elottunk, s azt nezte, ki veszi fel vele a szemkontaktust, annak mind odanyujtotta buszken, s kiabalta: süsü stattaj. s ugyan napkozben, ha faradt, nyugos stb., akkor meg mindig a vavajat hozza(addikt-kutya), de alvashoz mar: "vava, süsü".
bar tegnap voltunk a nagy bolhapiacon (aliz kedvenc helye), s vettem neki ket jarmuvet, amit a homokozoba tud vinni csereeszkozkent . szal kapott egy japan gyartmanyu kicsi hokotrot 200 ft-ert, s 100-ert vettem neki egy kisebb tuzoltoparancsnoki szemelyautot, magyar tuzoltosag felirattal, h. az majd jo lesz cserelni, erer itthon kiderult, h. elemes, s beszel: "figyelem, riado, kekfenyt es szirenat bekapcsolni", aztan szirenazik es villog, most egesz nap ez megy...szorakoztato.
aliznak meg ket napig itt van a baratnoje, vele most nincs gond:-)

szerdan meg megyunk zamardiba a nagybatyamekhoz 4-5 napra, s 7.-en meg egy hetre nyaralni morahalomra a baratnomekkel...aztan meg mindjart suli:-(.

orsi,
nem lehet, hogy a nyaklanca miatt nezik kolost lanynak, mert nekem ez a gyanum borisszal, a strandon szinte mindenki azt mondja, de miota kistrikokban latszik a lanca, egyre tobben a jatszon is, s 1-2 ember meg hozza is fuzte: "pedig lanca van", mikor mondtam, hogy fiu. engem ugyan nem izgat, csak a kedvesem mondja mindig, h. most meg nem gaz, d remelhetoleg kesobb majd nem mondogatjak, mert neki meg 6 evesen is azt mondtak, hogy lanyos, vagy olyan szep, mint egy lany, s arra mar emlekszik, hogy ezt o nagyon cikinek tartotta, s nem keves komplexust okozott neki. majd addig levesszuk a lancat:-), pedig pont azon morfondiroztunk, h. annyira regen lattuk lanc nelkul, lehet, hogy ugy mar nem is tetszene nekunk:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


Momoska, én is a láncra gondolok, meg a strandon kendő van a fején, így csak a nagy barna szemei + hosszú szempillája látszik, lehet ezért. :) amúgy engem sem izgat, csak kicsit gyanús volt hogy ennyien nézik mostában lánynak.

Kolos nem ragaszkodik semmihez ilyen nagyon. aranyos lehet Borisz a sárkányával.

mi délután megyünk játékboltba, mert mama szeretne neki egy kismotort venni, lábbal hajtós. van neki egy nagy chicco, zenél meg minden, de az túl nagy még, nem tudja igazán jól hajtani. vlmi tök egyszerűt gondoltam.

tényleg: Anna nagyon édes a vízben, és szépen rajzol. :)
veletek mi van Évi? nyaraltok vlmerre?
snooopy
 
 


Bocsi, csak egy kis hirdetés:
nincs szüksége vlkinek, vagy barátnőiteknek, ismerősöknek egy pár hónapos esernyőkocsira
van egy ismserősöm ő szeretné eladni, megkért érdeklődjek.

itt a link:

http://www.koelstra.com/nl/buggys/simba ... cts_id/213

és egy hauck traxx babakocsira?
http://babaszoba.hu/csevego/temak/Hauck ... 1?#8563297

Köszi!!
snooopy
 
 


Sziasztok!

Jól eltűntem...! Nővéremék házat újítanak fel Kápolnásnyéken és ahol tudunk segítünk (3 fiacskája van), na és megvolt Eszti életének első nyaralása! Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt! Mielőtt mentünk volna, a párom azt mondta: úristen, mit fogunk mi Bükfürdőn csinálni 1 hétig?? aztán ez az 1 hét jól elszelelt!! nagyon gyorsan vége lett 8)

Először is Orsinak gratulálok a fiúkájához!!!!Tapasztalatból mondom, hogy nagyon jó az azonosnemű tesó! Persze megértem én, hogy vágytál egy kislányra (nővérem is így volt), és titkon én is azt szeretném,h a köv baba fiú legyen :) (párom mindenképp lányt szeretne újra). Nagyon jók a képek, tehetnél egy olyat is, ahol jól látszik a pocid! Kolosnak nagyon vagány kis szerkói vannak!

Momoska látom nálatok is jó volt a nyaralás! és jók a képek, mondtam is a páromnak,hogy csináljunk pár képet, ami nem túl beállított, mutattam példának a tieiteket 8)

Hú, Anna milyen édes Geri ölében! és milyen bátor csaj a vízben (is).
Eszti is imádott pancsizni, azóta is mondogatja füdeni, pancsizni! De ő nem teszi bele a fejét a vízbe, sőt, jó magasra feltartja,ha pedig ráfröccsen a víz, már dörgöli is a szemét, nem szereti. Viszont édesen tempózott a lábával a nagymedencében és mondogatta ő is,hogy: tempó-tempó, közben taposta a vizet, zabálnivaló volt!
De most néztem, Anna milyen szépen fogja a ceruzát! Aztaa!!

Mi újság Dáviddal? Elmúlt már a lázas időszak?

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


Eszter nagyon sokat fejlődött "beszédileg" 8) , már egyszerű mondatot is mond, pl: mama, gyeje gyosan,hozzám! vagy: mama, gyeje,csüccs ide- és mutat a kisszékére- mese- és tolja elém a kiválasztott mesekönyvét. Mindenkit számbavesz a különböző tevékenységeknél (pl.alvás), mama is, apuci is, Ádi is, Obi (Robi) is, Szabi is...(nővérem fiai).
Ja és most mindenre: ez micsoda? és ezt százszor megkérdi ugyanarra :D
Ő is számol, kb így: egy, kettő, hámom, kienc. Ezt lépcsőzésnél felfelé szokta és körömvágásnál.
Szól, ha bekakilt, a k-t még mindít t-vel helyettesíti : tati (kaki), babatocsi, stb. mindent mond már!
Házikó lett a jele a bölcsiben és a süni csoportba került! :lol:

Ő is mos már fogat, én nyomok neki egy negyed pötty fogkrémet is, találtam a colgatetól kevés kalciumosat. Imádja (ez nem édes, normál fogkrém ízű, persze nem csíp)

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


"most még jól is érzem magam, de ha nőni kezd a hasam, úgy érzem majd magam mint egy bálna."
Orsi, szerintem neked nem kell ettől tartanod, mivel vékony vagy, nagyon is csini kismama leszel/vagy!!
én nagyon élveztem mikor megnőtt a hasam, jó nagy volt, pont mert én is vékony vagyok,így minden előre került :D Jól éreztem magam a hatalmas hasammal!! (bár,most hogy leírtam eszembe jutott egy ismerősöm, aki szintén vékony,mégis alig látszódott rajta a terhesség, valahogy annyira a medencéjében feküdt a baba, úgyhogy jól ellentmondásba keveredtem magammal! :lol: )

Eszter sem ragaszkodik így egy tárgyhoz sem. A bölcsiben is mondtam,hogy az egyetlen alvósjátéka is én vagyok 8)
Nagyon félek a bölcsiben alvástól...meg az egésztől!
Attól is tartok,hogy milyen lesz úrja a munkahelyemen, de már egy más beosztásban dolgozni (ha minden igaz..), nagyobb elvárásokkal és nagyobb,több szaktudást várva...

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


Orsi, megnéztem a sportkocsit, amim van azt nem igazán szeretem,mert nem dönthető a háttámla, így szeretnék egyet..
mennyiért adja?

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


Timi, köszi. tudom, én is örülök, h van egy húgom, de annak is hogy van az öcsém akit amőhy nem terveztek csak úgy jött. :lol: de én örülök, h 3man vagyunk így ha anyagiak engedik én bevállalnék egy 3.at. :shock:

én meg pont azt utáltam, hogy vlkony vagyok, így a gyerek nem tud befelé elbújva maradni, előre jött a asam, és óriási volt. most mindenki azzal húz(ott), hogy mi van ikreket várok??... szal most sem lesz kicsi hasam. remélem ez nem azt jelenti, h a gyerek is nagy. :roll:

esernyőkocsi: hát...elég húzós, mivel írja a csaj, hogy alig használták, szép megkímélt. 25e-30e. újonnan is elég drága.
ha érdekel komolyabban, akkor írj egy árat, továbbítom.
én jövő héten találkozom vele, mert megnézi az én traxx-om és remélem elviszi. :)
snooopy
 
 


Sziasztok, csak egy gyors örömhír erejéig:

Csilla írta:

július 20án megszuletet Gergő, hajnal 3.51-kor, (37. hetre) 2780 gr es 51 centivel.
snooopy
 
 


Csillánnak nagyon-nagyon gratulálok!!!!!!!! De jóóóóóóó!!!

Orsi, te hogy vagy? Hogy viseled ezt a meleget? Pociképet tehetnél!!
Esernyőkocsi: már a linkről láttam,hogy ez egy drága darab :)
ennyiért tuti nem veszek sportkocsit, úgyhogy asszem nem tudnánk megegyezni, hacsak nem adják oda 10 e-ért 8)

Kaptam egy biciklit és most hétvégén vettünk rá egy gyerekülést Esztinek, így a játszón kintleszünk 5 perc alatt és a Liget is hasonlóan közel lesz így! Csak még meg kell szoknom!Régen bicajoztam már...még kell egy bukósisak Esztimnek.

Párom is 3 gyereket akart, de mióta látja nővéremék három fiát ez megdőlni látszik :lol:

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


Csürci, milyen volt a nyaralás? Jól sikerült?
(vagy lehet, hogy még nyaraltok?!, akkor remélem,hogy nagyon jó :wink: )

Timi
KépKép
Kép
verti
 
 


sziasztok!

Megjöttünk a nyaralásból pénteken. Gondoltam majd alig bírok visszaolvasni, úgyhogy hagyom is, csak írok, azán majd később, de látom nem volt nagy forgalom......

Nagyon jól sikerült, várakozáson felüli, már ami Lili hozzáállását illeti az utazáshoz, a tengerben fürdéshez. Nagyon jól viselte az utat, 6,5 óra, 2x áltunk meg egy rövid időre, míg megettük a szendvicsünket. Persze volt amikor menet közben kivettük az ülésből és az ölünkben volt (szabad, nem szabad), de nem volt semmi sírás, semmi hiszti, lefoglaltuk.

Egy kis faluba mentünk (nem így terveztük, de nem volt más)ahol az apartan jó volt, viszont ami a tengerpartot illeti ennél csak jobb helyeken voltunk. Főleg autóval (pár km) mentünk fürödni kavicsos részre, de gyalogosan is volt hely, csak kicsi és nem szép.
De Lili élvezte a fürdést nagyon, a végére már karúszóval egyedül úszkált, alig lehetett kicsalogatni a vízből. Ha nem úszkáltunk a part széli kis vízben pancsolt, gyűjtötte a víz alól a kavicsokat, csigákat. Néha összefutottunk egy-egy hasonló korú gyerekkel, akkor vele volt elfoglalva.

Elmentünk a közeli városi homokos strandra is, ott meg a vízben "játszótér" volt felállítva, tranbulin, mérleghinta, széles felfújt híd amin szaladgálni lehetett, de a csúszdát élvezte a legjobban főleg hassal, háttal lefelé csúszott a vízbe.
Kép

Igaz nehezen ment be, mert itt zavaros volt a víz, és növények úsztak a tetején ami nem tetszett neki.

Képzeljétek, még jobban aludt kint, mint itthon. Franciaágyon aludtunk ketten, és többnyire 1x kelt éjjel, meg 6 körül. Igaz, uralta az egész ágyat, nekem csak a szélén maradt egy kis hely. Aztán itthon minden visszatért a régi kerékvágásba, tegnap is szörnyű éjszaka volt, de ezt nem részletezem.

Szóval jó volt, csak rövid sajnos. ÉS ami még bosszantó volt, hogy az utolsó napon mentünk el egy másik települést megnézni, ill. a tengerpartját, és oda kellett volna mennünk minden nap, mert az volt az igazi adriai part, gyönyörű volt, ez ott készült, igaz ez ebből nem látszik:
Kép

és még egy-két kép:
Kép
Kép
Kép

KépKép
domidina
 
 


Szia Edina!!!! jó téged is látni errefelé. :) én mindig benézek, de látom, h senki sem túl aktív, így hagyom a dolgot.

tök jók a képek, örülök, h jól sikerült. és a karúszót hogyan tudjátok használni mert nekünk is van, de k. nem szereti. nem érzi magát biztonságban.

miéyen szép tiszta a víz! :lol:

Timi, oké, értettem majd fotók pocit. :)
hát...elég nehezen viselem ezt a dög meleget. csak vízparton lehet elviselni, így tök jó h anyáéknál van medence.
snooopy
 
 


Orsi,
Én attól féltem, hogy majd nem tudom ráadni a karúszót, mert nem fogja magán elviselni, de nem, olyan természetesnek vette, hogy azt oda fel kell tenni..... nem volt gond.
Én az első napokban csak úgy vittem a vízbe hogy közben fogtam, tartottam, mintha nem is lenne rajta, nem engedtem egyedül lebegni, mert éreztem hogy még ő sem érzi magát biztonságban, meg szoknia kellett.

Aztán az utolsó napokban próbálkoztam azzal, hogy lazábban fogtam, néha-néha elengedtem a kezem róla, vagy odatoltam a vízen a nagyihoz, nagyon közel volt, de egyre nagyon távolságokra. Aztán azt is játszottuk, hogy forduljon meg, és nézze meg ki van a háta mögött és hagytam magától mozduljon, érezze hogyan kell a lábaival manőverezni hogy ez sikerüljön neki. Aztán az utolsó napon már nem volt gond azzal hogy nem fogom. Persze ez még távol áll attól, hogy egyedül lubickol a vízben, mert ott vagyok mellette de azért már el lehetett engedni és nem félt ha nem tartottam.

Mi is délutánonként pancsolunk, a kicsi medencéjében, itt valahogy még a meleget is nehezebben viseljük. A tengernél más a meleg is. Na meg néha átszabadulunk a szomszédba - tegnap is voltunk - nekik van egy épített nagy medencéjük, és megmártozunk benne. A széléről ugrál a vízbe. Nagyon résen kell lenni nála, egy pillanatra se vehetem le róla ilyenkor a szemem, mert veszélyérzete az nem sok van.

Csüt. megyünk 18 hós oltásra, remélem nem lesz semmi utána.

KépKép
domidina
 
 


na elesszuk mar fel ezt a topikot!!!! vagy miert nincs kedvetek?
nagyon irigylesremelto ez az adriazas, edina...s lili cukipofa!

tegnap mi is megjottunk. meg ha csak a magyar tengerrol is, s pentekig ittho is maradunk. zamardi olyan, mintha hazamennenk. ugyanaz a fullservice a nagybatyameknal. bar en osszeszedtem vmi hugyuti fertozest (regen sokat kuzdottem vele, de aliz szuletese ota nem jott elo), igy sor helyett cickafark tean eltem/elek. brrr!
a balaton 25 fokos volt. igy mar en is elviselem borisznak van a legjobb bore a csaladban, ra kellett jonnunk, jo kis barna lett! borisz megszerette az uszogumit. kis problema volt csak vele, h. kizarolag a parton hordta. egyszer a vizben is raadtuk, azaz a partrol begyalogolt vele, de panikrohamot kapott...kesobb rajottunk, h. csak akkor nem birja az uszogumit, ha nem er le a laba...ertsd: amikor szuksege van ra. ezert inkabb kisebb vizbe mentunk, a (neki) nyakig eroben is siman kozlekedett. bar vele nehezebb, mint anno alizzal, aki megult velunk a pleden, borisz nem tesz ilyent, ha kijon a vizbol, rogton azt nezi, kinel van vmi jatekjarmu, s becserkeszi...nem lopja el, ha van mellette gazda is, csak mutogat ra, s mondja: auto, tejeauto(teherauto) tatto (traktor), totoh (motor) stb...s altalaban megkapja. meg mindig ilyen viccesen beszel a kis dog. de nekem az a gyanum, hogy egyszeruen a nyelv ritmusa/dallam tetszik neki, mert FOLYAMATOSAN nyomja a vakert, amikor nem jut eszebe valami ertelmes, akkor halandzsazik, vagy skandal valamit pl_ (sz)ia apa, (sz)ia anya, ia aiz, ia vava, ia auto (s amit meg meglat). a legujabb az, hogy megtanulta a vezeteknevet (persze a sajat betuteveszteseivel), de a sajat keresztnevevel nem hasznalja, csak alizeval, s most mar mindenhez hozzateszi: dajej aiz, dajej apa, dajej anya, dajej süsü, dajej auto (ezt csak a mi autonkra), dajej tatto (ezt meg csak a sajat traktorjara) stb.mindenhez hozzateszi ... s ezt kepes enekelgetni percekig. ketsegtelen, hogy aliz ennyi idosen meg foleg a szavak elejet emlegette csak, s nem beszelt tomondatokban, mint borisz: (sz)ia anya, gyeje, csücsü ide! (mindig koszon, ahogy meglat valakit, meg ha csak a masik szobabol jovok ki, akkor is), de alizzal azert jobban lehetett kommunikalni, ot altalaban az is erdekelte, amit kerdezunk tole, s probalt valaszolni ra, boriszt meg nagyreszt az erdekli, h. o beszeljen, mindegy mit! nem tul jo kilatasoka jovore nezve.

timi,
kedvesem elso kezbol szamolt be az eszti fele "ez micsoda?" kerdesrol. irigyellek, hogy igy kommunikal mar:-)

s csurci, kora, evi...hahooo! gyertek vissza!!!!

s csillanak sok sok boldogsagot a kicsi gergovel bovult csaladdal! (mar ha beszelsz vele, orsi!!)

Kép
Kép
momoska
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?