Új privát üzeneted érkezett!

Ditus
Sajnálom, hogy még mindig nem derült ki Bogyó titka, de szerintem inkább kislány ő, mert ha kukis lenne, azt azért már inkább látná a doki az uh-n ! :wink:

Kép
Kép
rilla_
 
 


Sziasztok!

Rengeteget írtatok alig bírtam visszaolvasni.

Egyáltalán nem volt tegnap semmi vizsgálat, mert szabadságra ment a dokim, és ő ezt még 4 hete lehet hogy nem tudta, vagy ha igen akkor csak a szokásos mondókáját mondta, miszerint mához 4 hétre találkozunk.

De ha a doki nem gondolkozik előre attól még a recepciós mondhatta volna hogy kismama kérem ezen a héten nem lesz az orvosa ezért ne jöjjön. Még jó hogy nem taxiztam fel mert anyukámék itt voltak és felvittek kocsival a 40 fokban. Amiatt voltunk leginkább kibukva hogy emiatt is főttünk kora délutánig és nem a parton.
Ezért is értünk haza 8 órakor mert kevés volt nekik az a pár óra lubickolás. Tök jól fújt a szél és akkora hullámok voltak mint Horvátországban. Nagyon rossz kedvem volt hogy én mindezt csak a partról nézhetem, és nem is bántam hogy tegnap hazamentek és ma már nem kell ott ücsörögnöm a parton egyedül.
Ezért nem is mentem le tavaly mert imádom a vizet és ha láttam volna hogy mások milyen jól elvannak benne lehet hogy kockáztattam volna, bár nem tudom.
Az azért más volt hogy csak a bacik miatt féltem, de most már egy kis életet féltek itt a szívem alatt.
Anyu meg még rá is tetézett, hogy két kismamát is látott bent a vízben és hogy nekem ki mondta ezt hogy nem lehet bemenni a vízbe. Én meg annyit tudtam erre mondani hogy ők biztos nem 7 évig vártak a gyermekáldásra, és eszembe jutott hogy tényleg milyen hosszú volt ez az idő és hogy az utolsó 3 év milyen gyötrelmes volt. Majdnem elbőgtem magam.

Megjött a micimacis függöny. Már legszívesebben fel is tenném.
Persze megvarrva még nincsen. Viszont rendelnem kell még belőle mert annyira tetszik hogy eldöntöttem nemcsak a fodor része lesz megcsinálva a baldachinnak a sötétítőből hanem akkor már voile függöny része is legyen micimaci mintás. Mert először azt úgy gondoltam csak simán fehér lesz.
Ez most lehet hogy nem lett valami értelmes mondat, na mindegy.
Ha kész lesz minden úgyis fotózok majd ezerrel. :)

Amúgy most én is gondolkozom hogy elmegyek 4d-re, csak nemigazán van kedvem felmenni pestre, pedig csak az egyik úton kéne buszoznom vagy vonatoznom. Még meggondolom.
Azt láttam hogy a savoyában hétvégén is vannak, és az nincs messze a tesóméktól.
Csak most ebben a hónapban már nem akartam kiadni másra.
Még a légzésfigyelőt is megrendeltem, a másik meg hogy még várni akartam a 25. hétig.
Hát nem tudom! Anyától akartam kérni a névnapomra a 4D-t de persze ő egyből lebeszélt hogy inkább vegyünk neki valami hasznosat. :roll:

Bocsi hogy nem reagálok az előző oldalra de olyan kómás vagyok, elolvastam mindent de már szinte alig emlékszem valamire. :roll:
Nálunk is nagy szél volt éjjel és attól fogva hajnalig megint virrasztottam, nem gondoltam hogy ennyivel Bogyó születése előtt gyakorolni fogom a nem alvást! :roll:

dita75
 
 


Sziasztok csajszikák!

Rátok találtam. Mostanában eszméletlen rosszul vagyok, csak lézengek a lakásban, nem bírom a 35 fokokat, álmos vagyok de nem tudok aludni egész éjjel, hányingerem van és fáj a hasam, tipikus koraterhes tünetek.BORZASZTÓ!!!!!!!
A kisfiammal is nagyon megszenvedtem 5 évvel ezelőtt.
Most még nem hánytam, de határon vagyok folyamatosan. A szagokat nem bírom, a parfümömet félretettem, a hűtőt nem nagyon nyitogatom nehogy behányjak.
Ti is így vagytok? Nyugtassatok meg mert én nem vagyok a topon így 5-6 hetes terhesen....Ja és remélem nem tart 9 hónapig mint a kisfiamnál.....rémálom volt.

Egyébként úgy érzem hogy most is kisfiút várok! Nem tudom miért, megérzés, Gergőcskémnél is bejött, ott is éreztem, az orvos meg is lepődött, hogy igazam lett amikor a 16 héten megnéztük az uh-n.

Persze semmi nyavalygás, hisz erre vártam másfél évet! Csak mindig éppen az a nehéz, amiben vagy... :?
csézjang
 
 

 
 

DITA!

Igen, én is voltam tegnap Agárdon, megőrültem hogy nem mehetek be a vízbe ebbe a rohadt melegbe miközben mindenki hűsítette magát a habokban.....Iszonyat sz@r volt,mindenki fürdött csak én nem....De nem akartam bekockáztatni egy fertőzést :?

Amúgy nem tudom nálatok csajok mekkora vihar volt, de itt Martonban éjjel azt hittem leviszi a ház tetejét, tök fostam, én egyébként is rettegek a vihartól, és szombaton még durvábbat mondanak.Asszem ki se mozdulok szombaton....
csézjang
 
 


dita: A doki mondta, hogy nem mehetsz vízbe? Van ennek valami különösebb oka, vagy csak óvatos vagy? Csak mert én rákérdeztem az olaszországi pancsira és egyik doki sem mondta, hogy ne menjek a vízbe. Sőt! Azt mondták, hogy a természetes vizek a legjobbak. Sajnálom, hogy nem mentél a balcsiba, én biztos nem bírtam volna ki. Így is olyan nehezen viselem, hogy amíg utrózom nem szívesen mennék strandra. De lehet hogy a jövő hét végére már csak esti utró marad, akkor irány a velencei-tó. Szerintem a terhesség lefolyásának már semmi köze ahhoz, hogy mennyit vártunk és küszködtünk a babákért. Vigyázni sem fogunk rájuk jobban idekint, mintha természetes úton fogantak volna.

csézjang: Üdv itt is. A hányingeres időszak nálam is 5-6 hetesen kezdődött ha jól emlékszem. Kb. 1 hete kezd jobb lenni.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Csézjang
Üdv itt ! :lol: :D

Kép
Kép
rilla_
 
 


Sziasztok!

BRIGI!
Nagyon gratulálok a kislányhoz! Írigykedem :lol:
DITA!
Ez hihetetlen, hogy ilyen szégyenlős :shock: Lehet, hogy azért csinálja ezt, mert már nagyon szeretnéd tudni.
Az én drágaságom se mutatja me magát, elég szégyenlős, pedig a 2010 januári kismamák topicban egy csomón tudják már, hogy ki lakik a pocakjukban. És mi is kislányt szeretnénk :oops: (fiúban nem is nagyon gondolkodom)

VÍZ téma:
Elég sokat olvasgattam, érdeklődtem a témáról, mert vízmániás vagyok (8 évig úsztam stb...) Szóval: TERMÉSZETES vizek közül Velencei tó abszolút nem ajánlott (mivel tó, így nem cserélődik a víz olyan mértékben, hogy tisztulni tudjon.
Balaton szintén nem ajánlott főleg ebben a főszezonban, amikor naponta ezrek fürdenek benne, áztatják magukat, belepisilnek, stb... Amúgy főszezonon kívül lehet, mert a kis csatornák miatt valamennyire cserélődik a vize annak ellenére, hogy tó.
Tenger jöhet minden mennyiségben.
MESTERSÉGES vizek: gyógyvíz, melegvíz nem ajánlott, mivel a meleg nagyon jó táptalaj a gombáknak, stb és elég egy ember akinek valamilyen fertőzése van.
Uszoda mehet, mert ott eleve fertőtlenítik a vizet és ha mégis sikerülne összeszedni valamit, akkor az kikezelhető anélkül, hogy a babócá(k)nak bármi baja legyen.

Nekem nagyon rendes a párom, mert inkább ő sem megy vízpartra, csak nekem ne kelljen a parton szenvednem, amíg ő fürdőzik (pedig anyósomék Velencén laknak).

Na mostmár eldugulok.

CSÉZJANG!
Isten hozott köztünk! Nagyon boldog babavárást kívánok!
VICKY!
Remélem téged sem kínoznak tovább a róka-tünetek. Kitartást, szerintem a 12. hét után jobb lesz!

Kép
akire79
 
 


akire: Én azért hallottam a természetes tavakat, mert azt mondták, hogy annyira sok benne a víz, hogy a fertőzés koncentrációja lesz nagyon kicsi. De nem tudom, én szeretnék fürödni még a nyáron és valószínűleg fogok is. Majd ha az utrós szezon lemegy/lecsökken végre.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Lányok, tegnap voltam cukorterhelésen, s amitől anno féltem most bekövetkezett, magas lett a 2. óra után a cukrom, így diétáznom kell, s mehetek belgyógyászhoz.
Ha valakinek volt ilyen "baja", segítsen ez mit jelent s meddig tart? Most teljesen magam alatt vagyok...

remény73
 
 


Remény!
Hát ez nem túl jó hír. Két ismerősömnek is diétáznia kell így állapotosan, mert magas lett a cukor-értékük.
Elég jól kordában lehet tartani. Csak azt nehéz megszokni, hogy naponta 6-7x kell enni (majdnem mint a babáknak 3 óránként) keveset és nem szabad elcsúszni az időpontokkal, mert akkor nagyon ingadozni fog az inzulin-szint.
Van néhány szabály amit be kell tartani: például csak reggel lehet lassan felszívódó CH-ot enni (de például szalonnát este is lehet :lol: ), meterséges cukor helyett inkább gyümölcscukor (és semmiképpen sem mesterséges édesítő).
A doki biztosan jobban el fogja mondani. Az esetek nagy többségében a szülés után a cukor-szint visszaáll a normálisra. Pont azért kell betartani a diétát, hogy később ne okozzon gondot, mert a cukorbetegség az egyik legalattomosabb betegség, ami létezik.

Kép
akire79
 
 


Remény
Szerintem ne aggódj előre, várd meg mit mond a doki, mindenkinek máshogy kell diétáznia, lehet, hogy a Tiéd nem annyira komoly !!
De ha mégis, akkor megmondják majd, hogy mikor mit ehetsz és azt be kell tartani. Biztos nem egyszerű, de hozzá lehet szokni és hát elvégre nem örökre kell diétázni.
Azért remélem, hogy Nálad mégsem kerül erre sor !!

Kép
Kép
rilla_
 
 


Sziasztok!!

Ismét egy alvás nélküli éjszakán vagyok tul ez már a 3.
Jó lenne ha ez a szél abbahagyná mert már nagyon fáradtak vagyunk. Persze az én kicsi fiam is hajnali 4 órakor tartja a reggeli tornaóráját.
remény73 ne legyél magad alatt azt Ádám is megérzi és az nem jó.
csézjang szia!! Én is rettegek a vihartól azért nem alszom már napok óta nyugodtan. Én kb a 10 hétig hánytam majdnem minden napi aztán mintha elvágták volna úgyhogy kitartás!!!!! :wink: :wink:
kakti nagyon helyes a vonalzód.

Kép
Kép
colin
 
 


sziasztok!

REMÉNY
Nagyon sajnálom a magas cukrot, ez az egyik rémálmom!
Tudok ajánlani csajszikat neked akik már profik a témában de először tényleg a dokiddal egyeztess. Tudnak neked küldeni táblázatot, meg mindenféle jó kis dolgot hogy könnyebben átvészeld a hátralévő heteket.

COLIN
Ne is mondd egész héten alig aludtam én is valamit. Egész éjjel nyitottam, csuktam most is az ablakot.
Bezzeg reggelre alábbhagy a szél.

AKIRE
Hát bizony én is ettől félek hogy amilyen peches vagyok biztos benyelek valami fertőzést. Elmegyek majd anyuékhoz pár napra az ő medencéjükben biztos nem kapok el semmit.
Legalább legyen idén egy kis nyaram ha már tavaly sem volt.
Előtte jó volt mert a tenger sós vizében semmi veszély nem fenyegetett, de idén erre nincs pénzünk.

Amúgy érzel valamit hogy kislányod lesz-e vagy kisfiad?
Engem eleinte sokat szekáltak hogy biztos fiú lesz mert hogy nagyon lányt szeretnék és én már teljesen el is hittem, de már egy pár hete kislányt érzek, csak azt nem tudom hogy ez rendes érzés-e vagy csak a vágyam!

CSÉZJANG
Üdv végre köztünk és itt is fogadd őszinte gratumat.
Hogy fog örülni a földid hogy végre átjött a kedves babakocsitologatótárs! :)

Jól tetted hogy nem fürödtél.
A rosszullétek meg a terhesség velejárói nálad. Bár mondják nincs két egyforma terhesség, lehet hogy a második trimeszterben már nem lesznek gondjaid mint a kisfiadnál voltak.

dita75
 
 


remény: Én is voltam cukorterhelésen, kedden tudom meg az eredményt. Mennyinél fogtak diétára és hány gramm szénhidrátot ehetsz. Én egy időben számolgattam pl. a kenyérből olyat vettem, amire rá volt írva a szénhidrát-tartalma. Nem egyszerű megsaccolni a többi ételt. Szerintem max. szülésig tarthat, de van akinek hamarabb javul. Egyébként én ettem édesítőt, csak nagyon meg kell nézni, hogy milyet veszel. Van egy növény (most nem fog eszembe jutni a neve) és ez természetes édesítőként funkcionál a szénhidrát-tartalom nélkül. Csokiból én pl. vettem cukormenteset.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Vicky, sokat nem tudok, a doki azt mondta a 2. órás 9 körüli. Hétfőn megyek hozzá, s kiderül hova küldenek majd. A neten a 180 grammos elkeserítő, nem ehetnek banánt, gyümit, kenyeret is csak teljes kiörlésőt, amit láttam. Ma vettem abonettet, de nem az esetem. Hétfőn kiderül mi vár rám.
A 12 hetes jó volt, az 6,7 volt azt hiszem. Bíztam most is jó lesz, nem jött össze.

Köszi Dita, hétfőn lehet jelentkezem érte nálad...

Csézjang üdv. köztünk....

remény73
 
 


remény: Nekem mondta a doki, hogy azért csinálják igazából a 24 hetes vérvételen a cukorterhelést, mert akkor sok kismamának megugrik. A gyümiről szerintem nem kell teljesen lemondanod, csak másfajtákat kell majd enned vagy kevesebbet. Egyébként nekem a teljes kiőrlésű kenyér jobban bejött, mint az abonett, mert ennek legalább kenyér állaga van és nem olyan ropogós. Nekem az egy idő után mindig feltörte a szájpadlásomat. Próbálkozni kell. Egyél sok husit és salátát. Tésztából durum búzásat ehetsz. Főzeléket is csinálhatsz, de vagy saját magával sűrítsd, vagy étkezési keményítővel. Mindegy, csak nem finomliszttel. Ha küldesz egy e-mail címet, akkor átküldöm a táblázatokat, amiket a cukros kollégámtól kaptam. Ebben elég jól le vannak írva, hogy miben mennyi és ráadásul jó mennyiségek vannak benne pl. nem 1 kg barackot ír, hanem egy közepes méretű barack.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Vicky!
Köszi, privi ment.
Tudom, hogy a teljes kiőrlésű kenyér jobb, de ma már annyit lehet hallani, hogy káros anyag van benne, hogy tartok tőle... Holnap kiderül mit mondanak,nem próbálkoztam diétával.
Sohasem voltam az a nagy kövérség, jó most a 158 cm-hez járul 58,5-59 kiló.
Tudom sokszor a súlynak nincs is köze a cukorhoz.

remény73
 
 


Sziasztok!!

Nagyon kihalt itt minden. Hol vagytok?? Mindenki nagyokat sétál??
Mi most megyünk a párommal sétálni.

Kép
Kép
colin
 
 


remény: A terhes cukornak végképp nincs köze a testsúlyhoz. Szerintem ha egy pár hétig diétázik az ember és teljes kiőrlésű dolgokat meg édesítőszert eszik, attól még nem lesz baja. A cukornak viszont jót tesz. Sajnos ez egy ördögi kör.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Látom nagyon megy a cukor téma.
Remélem én nem ismerkedem meg vele ennél jobban.
A cukortól még talán a szülésnél is jobban félek.

REMÉNY
Remélem hogy nem kell drasztikusan változtatnod az életmódodon, majd gyere a hírekkel hogy mit mondott a dokker.

Én valszeg csüt. délutánig nem igen leszek mert tegnap párommal nagyon csúnyán összebalhéztunk és a végén az jött ki az egészből hogy neki fontosabb a fia mint én és Bogyó úgyhogy inkább elköltözik.
Felmegyek anyukámékhoz hogy nyugodtan tudjon pakolni.
Sajnos csüt.-ön vissza kell jönnöm mert fél egyre dokihoz vagyok hivatalos most hogy múlt héten szabin volt akkorra hívtak vissza.

Ma bemegyek veszprémbe a tp-es papírommal mert a szomszéd szabin van és nem tudta bevinni a múltkor sem így már megint hetek óta nem kaptam manit, és már csak pár ezer froncsim van csekkek meg halomban. Délután még azért majd felugrom mert csak holnap megyek fel anyuékhoz.

dita75
 
 


Jó reggelt Csajok! :wink:

Csézjang: örülök, hogy téged is a körünkben üdvözölhetlek! Problémamentes babavárást kívánok!!!!! :lol:

Remény: őszintén sajnálom, hogy rossz lett a cukorterhelésed! :( Csak próbáld meg betartani az orvos utasításait és minden rendben lesz.

Én még nem tudom mikor megyek pontosan. :roll: Szerdán lesz a szokásos kontroll a dokimnál, akkor megbeszélem vele, hogy mikor menjek vérvételre, lehet még a héten elküld. :? :roll:

Dita: ez mennyire komoly köztetek? El is költözik?
Sajnálom, hogy a várandósság alatt ilyen nézeteltéréseitek és gondok vannak a magánéletedben. Neked egyáltalán nem hiányzik most az ilyesmi! A zurad meg monnyjon le!!!!!!!
Nem is tudom, mit mondjak, remélem minden jóra fordul! puszika

Csajok, nekem ma semmihez sincs kedvem. :(
Már 5 óra óta fent vagyok, már csomót dolgoztam itthon, de mostanra besokalltam.
Mostanában nem alszom jókat, de pihenten ébredek, bármikor keljek is fel.
Napközben meg nem megy a durmolás. :?
Szombaton tovább lustiztam, de azt is kár volt, fáradtabban ébredtem, mint bármikor máskor. Ha ez így megy tovább napi 5 órás alvásokkal előbb-utóbb kimerülök. :(
Viszont jó hír, hogy a Babákok jól vannak, pocimat növesztgeik erősen. :lol: Rengeteget mozgolódnak egyre erőteljesebbek a ficánkolások. :)

Képzeljétek, hétvégén már babaszobát festünk és a tervektől eltérünk! De ezt meglepinek tartogatom, mert nem csak festés lesz, úgyhogy 7végén még nem hull le a lepel a szobáról.
:)
Pénteken új dolgokkal bővültek a babafelszerelések :lol: :lol: : pl. pelenkázós fürdetőállvánnyal, két babahordozóval (autóba szerelhető), két hálózsákkal és két kis vastag sapekkal.
Sajnos téli cuccokat még mindig nem nagyon tudtam beszerezni, de talán a héten már igen.
:wink:

puszka

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


dita: Sajnálom hogy így alakultak a dolgok, de meg kell hogy mondjam, hogy nekem ez a dolog már gyanús volt egy ideje azokból, amit írtál. Hogy inkább te foglalkozz egy 12 éves kamasz fiúval, ahelyett hogy Bogyóval pihennél, állandó főzés, szennyes stb. Szerintem még megváltozhat a párod véleménye, csak ha könyörög, akkor fogadd vissza. Akkor beszélj meg vele mindent, ne engedj túl könnyen. Ha már meg lesz Bogyó, úgyis szeretni fogja szerintem. Ha meg állandóra ketten maradtok Bogyóval, akkor sem lesz semmi. Melletted jó nevelést fog kapni és ha ne adj isten mégis fiú lakozik odabent, akkor te nem fogod hagyni, hogy ennyire a fejedre nőjjön. Drukkolok azért nektek.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Trix!
Irigyellek, hogy ilyen kipihent vagy.
Mi egész hétvégén pakoltunk meg takarítottunk, hogy tudjam hová pakolni a kisruhákat, mert a héten venni is akarok, és kapok is párat egy barátnőmtől kölcsön. Meg a saját matracunkat takarítottunk, mert az utro hagyott egy-két foltot, hiába volt lepedő, az vékony volt. Most veszünk majd egy matracvédőt.
Úgy elfáradtam, hogy tegnap este már a pocakom is fájt, Most próbálok sokat feküdni (bár ez orvosi utasítás is lenne), de ha lefekszem, akkor meg rögtön elalszom.
Úgyhogy jó lenne egy is energia.

Dita!

Sajnálom, ami köztetek történt. Remélem minden megoldódik. Legkésőbb Bogyó születése után szerintem a párod kenyérre lehet majd kenni. Az apák mindig elgyengülek a lányuk láttán. :)

Kép

Kép
vevikk
 
 


Vevikk: sajnálom, hogy így kifáradtál, de inkább pihengess és mondd meg a párodnak, hogy neked pihenned kell. Csak kevésbé megerőltető dolgokat csinálj, nehogy baj legyen. :wink:

A héten nálunk is ez lesz program, igaz takarítás nélkül.
Kisszoba kipakolása :wink: , szekrények kiürítése. Nem lesz egyszerű, mert még fogalmunk sincs mit hová fogunk elrámolni. :? Mivel olyan dolgok vannak a leendő babaszobában, amik nem odavalók. Régi számítógép, számítógépasztal, kis tv, cd-k, könyvek, rengeteg ruha, porszívó és nagyon-nagyon sok lom ezen kívül.
Gondolhatod szombatra ki kell rámolni mindent, hogy a szekrények mozdíthatók legyenek. Ettől azért kicsit én is tartok és a párom már előre kijelentette, hogy Ő fog pakolni. Azért teljesen nem hagyom magára, majd valami könnyebb melót én is csinálok.
Egyébként, ha elfáradok nekem is szokott fájni a pocakom. :(

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Dita
Sajnálom, hogy így összekaptatok a Pároddal, de remélem, hogy ez csak egy pillanatnyi fellángolás volt és hamarosan kibékültök és megoldjátok a problémákat !! Ha másért nem, akkor Bogyó miatt !!

Trix
Nem irígyellek, mi is átestünk a babaszoba kiürítésén pár hónapja....hát nem volt egyszerű, de mostmár mndennek meglett a helye !

Kép
Kép
rilla_
 
 


Dita, nagyon sajnálom, ami történt. Remélem párod rájön hülyeséget csinált, s megoldódik a probléma. Remélem könyörögve megy majd vissza hozzád. Tudom, nem hiányzott neked sem ilyen teher még az eddigi mellé, drukkolok, hogy mihamarabb újra jó legyen minden. Ha fent leszel talizhatunk, ha gondolod. Úgyis van nálam a hálózsák, nálad meg a cumimosó és cumi...

Én ma voltam a dokimnál, és a házidokinál, és holnap 9-re megyek a diabetológushoz, és ott kiderül mit kell tennem. Ádám és a magam érdekében megteszem.

Irigylem a babaszoba készítőket, nekem még mindig romhalmaz. Tegnap varrtunk, de nem sült el túl jól, amíg nem mostam ki szupi volt, de kimostam, s elferdült, így most bonthatom ki, s kezdhetem némelyiket elölről. Szerencsére csak a fele volt, a másik felét most mosom, s ha megszáradt majd varrjuk, ha nincs gond, ha igen, a fércet könnyebb bontani, mint a már készre varrottat.

Megvettem hétvégén a légzésfigyelőm, ajándékba kaptam hozzá szemetest, ma ahhoz is vettem utántöltőt, majd meglátjuk, beválik-e.

A hét végén hozza az ismerős a nacikat, fotózok, s teszek képeket, akit érdekel írjon majd melyik képről mi kell neki.
1 hétig lesznek nálam a nacik, utána felkerülnek a netre, majd ami nem kel el a turiban köt ki, ha minden igaz. Így 2 hét áll rendelkezésre, hogy válogassatok. Akit amelyik érdekel mérek, és megírok róla mindent, amit kértek.

remény73
 
 


REMÉNY
Még nem vettem meg a cumit de megveszem ha megyek fel.
Volt nagyon sok úgyhogy biztos van még belőle bőven.
A telefonodon kereslek majd valszeg hogy mikor megyek még nem tudom pontosan hogysmint lesz.

Kiváncsi vagyok mit mond a diabetológus. Drukkolok! ++++++++

Angelcare-t vettél? Milyet és mennyi volt? A captiva kuka akinek van azt mondja tök király csak nagyon drága bele az utántöltő, de viszont néztem a neten hogy lehet kapni olcsóbban, kaptam is egy mintát mert nekem is olyan kukám lesz. Érzékeny vagyok a szagokra...... :roll: :oops:

Amúgy sokat gondolkoztam azon hogy ha nem is mindig de néha teszek rá mosható pelust. Egyik barátnőm jelenleg teszteli. Ha neki beválik akkor lehet hogy én is beruházok rá mert állítólag baromi sokat lehet vele spórolni.

RILLA
Akkor remélem hamarosan fotózol!
Sikerült már projektoros forgót találnod???

TRIX
Együttérzek, én is alig alszom mostanában, hol a szél miatt, hol valami más fennforgás van. Azt nem gondoltam hogy ennyivel előbb elkezdődik az "edzés a nemalvásra".
Ne csigázz ezzel a meglepivel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon kiváncsi vagyok mi lehet az!
Én is szerettem volna pelenkázós fürdetőállványt de használtan nem találtam a környéken, újonnan meg nagyon drágállom, főleg hogy csak pár hónapig fog kelleni.
Sokat törtem a fejem azon hogy legyen a fürdetés, mert elég messze van a fürdő a szobától és mindig cuccolni a teli kádat elég gáz lenne, főleg hogy egy idő után meg már pancsol a gyerek és csurom víz lenne a szoba. Viszont a fürdőbe sehol nem tudnám pelenkázni és azt sem akarom hogy rohangálok a csurom vizes gyerekkel a lakáson keresztül. Végül azt találtam ki hogy csináltatok egy állványszerűséget a pelenkázónak (lehet hogy gurulósat), veszek rá feltétet és még el is fér a fürdőben, mert szerencsére elég nagy.

Hol találtál te vastag sapekot? Én már annyifelé voltam de feladtam, majd októberben már biztos mindenhol lesz.

VICKY
Köszi a megértésed. Biztos nem gondolta komolyan amit mondott, de az igazat megvallva nem is érdekel. Amúgy sztem nagyon féltékeny leszek, ezt már most tudom, hogy tutira kitulajdonítom magamnak teljes mértékig Bogyócit. Családom meg a barátok már előre bejelentkeztek dajkálni és már most kész vagyok tőle hogy kézről-kézre fog járni szegény Bogyó. Pedig nem lenne baj ha szokná az embereket mert az a jó ha elvan más kezében is nem mindig az enyémben. De hát annyira szeretem már most. Még jó hogy a pocakomból nem tudják elvenni! :lol: Pedig megtennék. Most hogy itt voltak anyuék egyfolytában simizni akarták a pocakomat, főleg a Vivien, én meg nem engedtem igazán abból kifolyólag amit hallottam. Tök ki voltak akadva, és emiatt kérdezte meg anyu hogy később meg majd nem engedem hogy felvegyék meg dögönyözzék??? Erre eddig nem is gondoltam annyira eddig de most hogy így megkérdezte ............. :roll: :roll: :roll: :roll:
Aztán lehet hogy még örülni is fogok hogy egy kicsit egyedül lehetek vagy pihenhetek mert más elfoglalja.

VEKIKK
Lassits kicsit még van idő, csak szép komótosan.
Én szombaton voltam annyira gyenge hogy szinte egész nap feküdtem...... emiatt is borult ki a bili hogy hazaküldtem a mosnivalóját a gyereknek, mert nem vagyok mostanában a topon és tudtam hogy megint jönnek a 35 fokok és nem akarok ilyen dög melegben órákat vasalni. Azt hiszem hogy a hasmenés miatt voltam annyira gyenge hisz minden kijött belőlem.
Vasárnap már szerencsére elmúlt, de ma reggel megint előjött.
Remélem csak a sárgabarack miatt van, legalábbis ezt figyeltem meg.

Megjöttem Veszprémből, ezúttal nem ájuldoztam szerencsére.
Megvettem a homeos bogyót az ájuldozásra de még nem tudom hogy kell használni, így holnap fel kell hívnom egy számot ahol majd megmondják.

Elintéztem a tp-t, nézelődtem kicsit, bevásároltam. Vettem magamnak egy ugyanolyan papucsot mint tavaly, mert imádom és épp ma néztem hogy szétjártam a talpát.

Már kész is a pöri nokival és kovi ubival.
Az a frankó az egészben hogy nem is tudom mi a francnak főztem! ???? A szokás hatalma. (főleg hogy én nem is eszem disznóhúst, (nekem maradt krumplistészta a hétvégéről, mert akkor meg a fiúknak karaj volt rántva) .......na jó azért egy kis szaftot rá szoktam tenni a nokellóra hogy legalább ennyi kijusson ha már izzadtam és szenvedtem főzés közben, és könnyeztem a hagymától.

dita75
 
 


Trix!

Köszi az orvost. Visszajött a szabiról és csütörtökön mehetek hozzá, remélem elvállal. Bár a telefonban csak annyit mondott három? hűha! Szóval remélem azért összejön. Köszi még egyszer!

Dita!
Sajnálom a pároddal történteket és remélem, hogy számotokra legjobb módon fog rendeződni, hiszen most Te és Bogyó vagytok a legfontosabbak. Apa meg majd lesz valahogy.

Rólunk: Ha három lurkó termeli a hormont rendesen, de még ennek is örülök, mert a rosszullétek azt jelentik, hogy laknak odabent.

Kép
tigriske1978
 
 


Rilla: jó nektek, hogy túl vagytok rajta. Én még nem látom a végét a melónak. :roll:

Dita: szóval múlt hét pénteken nem bírtam magammal és párom anyukájával mégis csak elmentünk a babyoutletbe.

A fürdetőállványt akciósan vettem 12.990 Ft-ért, az alábbi linken megnézheted.
http://www.babyoutlet.hu/viewer.aspx?pr ... 9&mainid=1

Mivel nekünk sincs helyünk pelenkázni (pl. mosógép a mosókonyhában van), azért akartam minden áron venni egyet.
Ha nem lett volna ilyen jó áron, akkor valószínűleg én sem vettem volna.

A kis sapekok is innen valók:
http://www.babyoutlet.hu/viewer.aspx?pr ... 2&mainid=2

Brendon Sapka 411/58/Moris2025/2 Blue
1 390 Ft

A másik kis sapek is szintén ugyanez a fazon, csak az meg 990 Ft volt. Erről nem találtam fent képet. :(

Sajnos sok dolgot nem tudtam még venni a Piciknek télre, viszont az outletben a héten rakják ki a téli cuccokat. Valamikor még vissza kell mennem bundazsákot ill. egy-két vastag rugit is venni. :)
A fenti sapekok is szerintem kifutó darabok, csak azért voltak kirakva.

Ja, és a bébiörző is meg lesz a corából pontokra, csak meg kellett rendelniük. :wink:

Kovi ubit én is most raktam el, kb. csütre jó lesz. Már várom, mert imádom. :lol:

Tigriske: nagyon szívesen, remélem tényleg elvállal. Én is szerdán megyek hozzá kontrollra. Drukkolok nektek! Ha elvállal, remélem elégedett leszel vele! :wink: :) :)
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára trix78 2009.07.27 19:02-kor.

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Dita! Igen, Angelcare 301R-st vettem 28-ért a Bippában, mert ott még volt akciósan. Ahol néztem, ott 30-ért volt, de mire mentem volna már 36500 lett, az meg sok nekem. De szerintem a Bippa is emel, mert kiéreztem a nőből, hogy ez még a korábbiból maradt.
Most a Brendonos kuponnal vettem 3 utántöltőt.

remény73
 
 


Sziasztok!
Dita !
Csak azt tudom írni, mint az előbbiek: sajnálom ezt a potya idegeskedést, és biztos vagyok benne, hogy rendbejönnek a dolgok köztetek.Talán kell a párodnak is egy kis "gondolkodási idő", aztán rájön, hogy merre van a helye...Persze, nem azt akarom mondani, hogy a fiát felejtse el, de a helyedben én is nehezen viselném a hasonlóakat.(Én ugye könnyen beszélek...).Fel a fejjel!!!!Bogyi minél kevesebbet érezzen ezekből a történésekből!!!Nehéz ez a helyzet, de szerintem túllesztek rajta, és amire Bogyi megszületik, minden rendben lesz. Drukkolok Nektek!!!!
Többieknek is üdv.

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Sziasztok!

Jajj Dita annyira sajnálom, ami történt, de igazad van, hogy nem hagyod magad!!! Nehogymáááá ebben a helyzetben fontosabb legyen egy tizenéves gyerek, mit TE az állapotoddal!!! Nem is értem a párodat!!!! Hiszen Bogyi is az ő gyereke, bekéne látnia, hogy nem vagy annyira toppon, mint a várandósság előtt. És mi van akkor ha hazavitte a gyerek a szennyest???? Az anyja nem tud mosni, nincs náluk víz??? Vagy mi a franc? Igazán észrevehetné magát a párod, hogy nem neked kellene nevelni e Ricsit!!!

Na mindegy, azért szívemből kívánom, hogy észheztérjen, mert úgy is az lesz, csak kérdés, hogy mikor? Drukkolok nagyon, és NEM SZABAD IDEGESKEDNI, ezt ne felejtsd el!!!!!!!

Puszillak, kitartás!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Remény
Jelentkezz ma, hogy mi volt a dokinál...drukkolok !

Dita
Még mindig nem sikerült körforgót vennem, mert drágállom mindenhol....bár mostanában nagyon időm sem volt evvel foglalkozni.
Jövő hétttől már nem dolgozom, szóval lesz időm ezt is elintézni majd !
Sikerült kibékülni a Pároddal ?

Trix
Még van 15 heted...az bőven elég, hogy időben befejezzétek a szobácskát ! Mi sem kezdtünk neki hamarabb !

Kép
Kép
rilla_
 
 


TRIX
Már én is néztem abban a boltban hogy feleáron adják a fürdetőt csak nekem az annyira nem jön be.
Leginkább olyan tetszik ami szekrény és abból lehet kihúzni a kádat, vagy felhajtani a pelusozót és alatta van a kád, de az 30-tól kezdődik. Aztán asszem a CAM márkájú állványos fürdető az ami nekem bejön. A Brevi és társai valahogy nem tetszenek.
Lehet hogy nem pontosan írtam le a márkákat, tehát nem vagyok benne biztos hogy már melyik az a márka amibe bele vagyok szerelmesedve. Annyi a lényeg hogy még a vaterán láttam egyet és nem is volt rossz árban de nem postáztva volna az illető én meg nyilván Piripócsra nem megyek el érte.

Már most kirakják a téli cuccokat? Ez jó hír! Jó vásárlást neked! :)

REMÉNY
Én is Angelcaret vettem bébiörzővel kombinálva.
Kiváncsi vagyok hogy válik be neked majd a kuka.
A taliról annyit hogy ma mégsem tudtam felmenni mert nem egy napra akarok nyilván, és holnap tüdőgondozóba kell mennem az allergiám miatt, csüt.-ön meg dokihoz úgyhogy pénteken fogok menni korán reggel. Tehát olyan 9 körül sztem talizhatunk ahogy múltkor is, persze ha ráérsz és van kedved. :)

HENIKÉM DRÁGA
Köszi a kedves szavaidat és a megértésed!
Mi újság van mostanában, IR ügy???

BRIGI
Neked is köszi és gondoltam is rád a veszekedés után hogy máshol bezzeg meg tudják oldani a kérdést csak nálunk van minden a feje tetején. Nem is tudod mennyire irigyellek.
Bár igazság szerint én azokat irigylem leginkább akiknek olyan férjet sikerült kifogniuk akik nem elváltak, és nincs előző házasságból gyerekük. Pedig aztán hülye voltam mert mindenki próbált lebeszélni de hát az elején ugye a nagy ájlávjú meg hát akkor még a gyerek is kicsi volt és aranyos, szófogadó, most meg szarik a fejemre. :roll:

RILLA
Tegnap csak köszöntünk egymásnak. Igaz bejött a szobába aludni de én kivonultam a nappaliba. Addig biztos nem fogok békülni amíg nem jutunk kompromisszumra.

Gondolom már alig várod hogy vége legyen a melónak.
A volt osztálytársammal levelezem egy ideje két hét van köztünk én 23 ő 25 hetes és még a perceket is számolja hogy mikor mehet végre szabadságra. :)

TIGRISKE
Remélem neked is beválik a doki mint Trixnek!

dita75
 
 


Sziasztok!

Ditus!
Na, ezek jó hírek, hogy nem költözött el, szerintem pár nap és megnyugszik, és elnézést kér majd!!! Dehát tudod 4 betű:
PASI, ezek már csak ilyenek!!!!

Én tegnap voltam dokinál, hát végülis, hogy összefoglaljam semmit nem mondott ami már ne tudtam volna eddig is. De: felírta a gyógyszeremet!!!! Napi 2x500mg Merckformin. Meg is lepődtem, mert egyből 3x850mg re számítottam, de ezek szerint ez is elég lesz. Csak tudja mit csinál. 3 hónapig semmilyen teherbeesésre ne gondoljak :cry: :cry: :cry: utána újra vérvétel ( cukor és inzulinszint méréssel ) és megbeszéljük majd az eredményt!!!!!
Nagyon remélem, hogy jó lesz, mert nagyon rajta vagyok a diéta dolgon is!!!!! Eddig 8 kg ot fogytam. Az első 5 kg olyan "könnyen" lement a következő 3 már nehezebben. Mondjuk sport az sajna egyáltalán nem megy, örülök, hogy menni bírok ebbe a nagy melegbe, nemhogy pl futni :shock:

Na velem nagyjából ennyi!

Trixikém!
De örülök, hogy beindul a babaszobamunkálat!!! Nehogy emelj!!!Pusszantalak, vigyázz a kicsikre!!!!

Remény!
Drukk, hogy minél előbb megoldódjon ez a cukorproblémád!

Rilla!
Izgulok nagyon érted, hiszen Kristóf lassan bármelyik pillanatban jöhet.

Vicky!
Köszi a táblázatot, ne izgulj az UH miatt, minden OK s lesz!!!

Swanny???
Rólad olyan rég olvastam......

Puszi mindenkinek!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Sziasztok!
Dita!

Igen, én tényleg könnyebben vagyok, de azt ne hidd egy percig se, hogy nálunk minden ok. ezen a téren. A legtöbb vita nálunk is emiatt van, csakhát ugye, nekem is van egy gyerek, akit meg ő is nevel, úgyhogy nekem is vissza kell(ene) fognom magam.
Szóval: nem könnyű...
De én továbbra is drukkolok Nektek...

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Dita
Remélem azért mindketten megenyhültök egymás felé mihamarabb, így Bogyónak sem jó !

Heni
Drukkolok, hogy Te is hamarosan már ennek a topicnak a lakója legyél !!!

Kép
Kép
rilla_
 
 


Tigriske!

Ezt a képet neked küldöm:
Kép

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


HENI
Hát akkor sajnos csak annyi maradt hátra hogy türelem és én egy hipergyors gyógyulást kívánok neked erre a szarságra, mekkora szívás hogy a saját szervezetünk is kibabrál velünk. :(
Szuper hogy lement ennyi kiló, csak így tovább. Mire meglesz a lurkó egy extracsini mamája lesz. Nézd ezt az oldalát a dolognak. :)
Amúgy neked is olyan képességeid vannak mint nekem, megérezted hogy valami az IR-eddel lehet utánamentél és igazad volt.
De legalább már megvan a baj amit orvosolni lehet, úgyhogy élvezd ki még ezt a pár hónapot hogy mindent csinálhatsz aztán már úgysem lehet egy csomó mindent. Pancsolni pl a Balatonban, kekszelni stb..... De persze a babáért te is mindent kibírsz majd. :)

BRIGI
Bizony nagy szivattyú ez szülőnek, gyereknek és új partnernek.
Én gyerekként is végigcsináltam, most meg új partnerként, reméltem hogy a szülő szerepében már nem kell majd végigcsinálnom, de ha így megy tovább akkor valszeg a harmadik szerepben is tündökölhetek. :( :roll:

dita75
 
 


RILLA
A teszveszt nem szoktad nézni?
Most is vannak elviselhető áron forgók, pl ez:

http://www.teszvesz.hu/item689852359_fi ... l_nma.html

dita75
 
 


Sziasztok!

Hát Poronty 1.0 utálja vagy a virslit, vagy a mustárt. Olyan rosszul lettem vacsi után, hogy le kellett dőlnöm... Még a víz is kivert... :?
És elromlott a hülye mosogatógépünk, ezért kézzel kellett mosogatnom... Teljesen elkényelmesedtem, mióta a gép megvan! :)
Megyek is és visszadőlök, mert még most sem százas a gyomrom...

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Megjöttem uh-ról. Minden rendben, a baba 58 mm és szépen mocorog. NT: 1,9, úgyhogy ez is jó. A cukrom 7,7 lett, de a doki elküldött egy dietetológushoz, hogy a 24. hétre ne legyen sokkal rosszabb. Egy képet kaptam csak, azon az arca van, de szegénykém úgy néz ki, mint egy ufó. :D Megnyugodtam. Holnap hívom a nőcit a kombinált teszt miatt. Dokihoz legközelebb aug. 25-én kell mennem.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!
Gyors jelentés és eszek.
Voltam a dokinál, aki megnyugtatott, hogy bízzunk benne elszáll terhesség után a cukor probléma, de ezt így nem lehet kijelenteni, mert akinél egyszer kijött, annak oda kell figyelnie magára.
Most vettek megint vért, meg vizeletet, s mennem kell szemészetre szemfenék vizsgálatra.
Vennem kellett vércukor mérőt, hát kissé drága volt, de a gyerekért mindent, mint mondani szokás :)
Eddig amit mondtak, hogy kezdjek el diétázni, megadták mikor hány g szénhidrátot ehetek, naplót kell vezetnem róla mikor mit mennyit ettem és mennyi szénhidrátot számoltam belőle. Kaptam egy listát is, meg tájékoztatót, de azt mondták a tejet azt inkább este és keveset igyak, reggel nem lehet. Semminemű olyat nem ehetek, amiben cukor van, és a kristálycukor is tabu mától.
Jövő héten találkozom a dietetikussal, ő pontosan elmondja a részleteket, és rá 2 hétre újabb vérvétel és vizelet.
Naponta kell mérnem lehet többször is étkezés előtt, illetve utána a cukrom, így napi 1-2 ujjbökögetés lesz az tutkó.

Hát most ennyit tudtam meg. Megyek eszek, mert éhes vagyok. Nem tudom hogy alakul, de a napi 6 kajálás az lesz nagyon nehéz, meg a számolgatás mikor mi fér bele, s hogyan csináljam. Majd csak sikerül...

remény73
 
 


Vicky, te is diétázhatsz, majd bátorítjuk egymást, s talán neked könnyebb lesz. Kíváncsi leszek mit mondanak neked. Hova mész? Margitba, vagy a Vörösvári úti rendelőbe?
A 7,7 még diétázással megoldható, de szerintem lesz majd konzultálásunk, de ne legyen igazam... Félek, hogy te sem úszod meg azt, amin most én keresztül megyek. Nekem a doki azt mondta akit elér a terhességi cukor, annak már esélye mindig ott lebeg a cukorbetegségre később is. Ha jól kezelik nem lehet gond.

remény73
 
 


remény: Nekem is kell majd vennem cukormérőt, de azt mondta a doki, hogy ha nem tudok, akkor adnak kölcsön. Az ÁEK-ba megyek, most már a dokim miatt mehetek oda és szeretnék minél több helyet megismerni. Majd rákérdezek a dokinőnél a merckforminra, még szedem. Lehet hogy az kordában fogja egy kicsit tartani.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Én úgy tudom nem szedhető terhesség alatt a gyógyszer, legalábbis nekem azt mondták diéta, vagy kiegészítésnek inzulin.
Mondjuk nem értek hozzá, a dokik biztos jobban tudják. Én most szenvedek mikor mit és mennyit egyek, hogy teljesüljön a CH mennyiség.
Nekem meg kellett venni a mérőt, és a tartozékai egy vagyonba kerülnek, majd megkérdezem lehet-e receptre.

remény73
 
 


Remény!
Jajj, Te szegény!
Remélem egy kis odafigyeléssel kordában udod tartani a cukrot és Ádám születése után pedig el is tűnik.
Hidd el hamar hozzá fogsz szokni az új étrendhez és egyben diétázni is tudsz :lol:
És drukkolok, hogy ne most legyél kívánós és állandóan éhes, mert úgy tényleg nehéz lesz.

Kitartást, ölellek!

Kép
akire79
 
 


Ebben a topikban mit jelent a laptetű??????????? :lol: :lol: :lol:

Kép
akire79
 
 


Akire, köszi. Most röhögtem az előbb egy jót. A köztes étkezés 20 g szénhidrát, és ettem görögdinnyét. Tudjátok mekkora adagot jelent? 10X6,5 cm. Nem volt nehéz legyűrnöm. Ennyit ehetek naponta 3-szor: tízórai, uzsi és utolsó étkezés vagy pótvacsora.

Ditta, most még jónak tűnik a péntek...

remény73
 
 


REMÉNY, VICKY
Nagyon sajnálom nem lesz könnyű nektek!
Az ismerősömnek meséltem egy lányról a másik topicból aki nagyon megszenvedett a cukorral és ő is mondta hogy nem kellett volna megvenni a drága kütyüt mert adnak kölcsön is.
Kitartás nektek csajok, remélem minden rendben lesz.

KAKTI
Ne is mondd nekem már több mint 3 éve megvan a mosogatógép és most egy jó hónapja elromlott, ráadásul 40 ezer lenne bele az alkatrész meg a javítási költség. Már csak emiatt is küldtem haza a gyerek mosnivalóját mert nem elég hogy egész hétvégén mosok, teregetek és vasalok még a rengeteg szennyes edényt is kézzel kell mosogatni. Én majdnem mindennap főzök úgyhogy van mit gondolhatod! :roll:

AKIRE
Veled mizujs? Látod annyira el voltam foglalva a nyomorommal hogy a priviben el is felejtettem megkérdezni. jól vagy ( tok ) ???

dita75
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?