Új privát üzeneted érkezett!

Vivi,
Na, ez a másik amihez nem értek,(a sütésen kívül) a növények. Bármikor kaptam valami szép kis virágot, az 2 hét múlva meghalt. :roll: :roll: Sose tudom mit csinálok rosszul, pedig rendesen locsoltam őket. :roll: :roll: :roll: Így sajna nem tudok segíteni. :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Vivi, a muskátli elég szívós növény, szerintem túléli. Amit nagyon nem szeret, ha a leveleit víz éri. A napot elviseli de ált. úgy hogy kora délelőtti, vagy késő délutáni, a tűző naptól kiég. Azt nagyon nem szereti.

Lehet kapni Auchanban,Obiban kimondottan balkonnövényeket. Ezek általában egynyáriak. Ha erkélyed van, tudom ajánlani a Leandert. Ha tudod teleltetni, akkor nagyon szép és nagy, bokros növénykéd lesz éveken keresztül. És a virágai is szépek.

Judy, remélem a próféta szólt belőled. Én sem akarok már pé-t tesztelni. Kizárólag terhestesztet és pozitívat. Nem lehet olyat kapni ami már eleve +-os? :lol: :lol:

Nálunk a fiam utazott el anyuékkal vidékre, majd akkor megyünk érte, amikor nyaralni indulunk.
Most csend van itthon, nincs az állandó veszekedés, és Gina is elvan Melindával. Egészen békés két lánnyal az élet.
Bár bevallom, ha veszekedés van, nem mindíg a fiam a hunyó. :wink:

Mi is lassan indulunk anyósékhoz, este jövünk csak haza. Nekik kertes házuk van, Gina legalább kilevegőzi magát.
Tegnap délelőtt akkorát pancsolt az erkélyen!!! Felállítottam neki a kismedencét, jaj nagyon élvezte.

Majd teszek fel képeket.

Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Hali!

Mi is ma egész nap apóséknál voltunk vidéken.Van egy marha nagy medencéjük és a srácokat ki se lehetett imádkozni belőle :lol:
Képzeljétek Olika meg retteget a medencétől....de még attól is hogy a nagyok ki-be ugráltak meg fröcsköltek,pancsoltak..rettegve,sírva nézte őket :shock: :shock: mintha féltené őket...én ezt nem értem mert a kádban imád pancsizni..talán túl nagy volt neki a látvány.Itthonra is felállítottuk a miénket...az kicsit kisebb,remélem attól már nem fog félni..na meg azt is remélem hogy nyaralás alatt nem ezt fogja csinálni,hogy nem akar madj fürödni :shock:

Vivi!

Anno amikor emeletes házban laktunk és az erkélyre begóniát meg petúniát raktam.Amúgy most is ezekkel van tele a teraszom..én virágimádó vok :wink: Leanderem nekem is van,meg muskátlim és ahogy írtam petúnia,begónai töménytelen mennyiségben :lol: :lol:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 

 
 

Márti!

Igem,sztem Kamilla élvezné a bébipancsolót...de ha nagyon ki akarsz te is kapcsolódni akkor inkább hagyd a mamára :wink:

Olikát még nem vittük.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Panny, mi újság veled? Hogy érzed magad? Azért informálj minket is, mert érdekel!!!!! :lol:

Tegnap mi is egész nap anyóséknál voltunk. Ott ugyan nincs medence, de vittük a felfújhatóst.
Viszont van egy kb 50kg-os Németjuhász kutyájuk, "aki" azt hiszi Gináról, hogy a kölyke. Folyton körülötte sündörög, az orrával terelgeti, és nyalogatja. :lol: Nem győzöm törtölgetni a gyereket. :lol: Én még ilyen anyáskodást nem is láttam állatnál.

Most gyorsan kirántom a csirkecombokat, levest főztem tegnap és kimegyünk valahová vízpartra.

Teszek pár képet, amit ígértem tegnap.
Sziasztok
Kép

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz!

Egyenlőre minden OK,mellfeszülés van csak..hányinger csak nagyon ritkán(egyenlőre).

Nagyon édes Ginus!!

Jó strandolást nektek mára!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok csajok!
Jó volt a hétvége! Gyerekek nálunk is pancsoltak egész nap! Be sem jöttünk a kertből. Már a reggeli kávémat is a teraszon ittam! :D
Judy, egy ideig én is dettó virág-gyilkos voltam, de most elkezdett érdekelni!
Yusz, sajnos erkélyünk nincs, így csak az ablakba mehetne növény. De lesz már álló muskátlim, rózsaszín. Anyósom ad az övéből! :)
Panny, nálunk nincs medence-iszony, de mikor a matracról csúszkáltak a medencébe a nagyok, a kicsi nem mert bemenni.
És akárhányszor ráadtam a fürdőbugyit, mindig levette, hozzátéve: "kakás". Gondolom azért, mert folyt le a lába szárán a víz a bugyiból...
Yusz, édik a képek! De jó lehetett! Tök jó ez a zsiráfos pancsi! Ja, ELEVE pozitívos tesztről én még nem hallottam :D:D:D de ha gondolod, rajzolok Neked oda egy másik csíkot HAHAHAHAHA
23. nap, hőm 36,6
Vendég
 


Ja még egy vicces dolog. Ma az anyósom azt mondta, hogy húzzam már beljebb a hasamat, mert még azt hiszik, jön a negyedik!!! :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Sehol senki? Igaz, jó idő van....

Vivi! Anyósod lehet, hogy beletrafált a dolgokba! :wink:

Panny az jó, ha csak ritkán van hányinger.
Nekem sosem volt, én sajna zabáltam mert állandóan éhes voltam. Meg is ugrott a súlyom már az elején. :(
Dokihoz mikor mész? Gondolom megvárod a 6-7 hetes kort, előtte nem nagyon érdemes.

Hát lányok nekem valószínű, hogy megint peteérésem lehetett, mert tegnap estétől már nincs páfrány.
Apával így is dolgoztunk az ügyön, de az most elkeserít, hogy akkor megint két hetet várnom kell. Vagy nem?

A héten pénteken jönne meg, holnap meg a barnázásnak kellene indulni. Abban az esetben, ha az eddigi 28 napos ciklusokat követem. :roll:
A hasam fájdogál meg szúrkál, mint mensi előtt. Tök tanácstalan vagyok. :shock:

Azért ez hihetetlen, hogy ennyi évesen és három gyerek után még mindíg nem tudja az ember lánya megérezni a dolgokat!

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Vivi!

Anyós beletrafált :lol: :lol: :lol:

Yusz!

Nem megyek dokihoz csak jövő hét után(nyaralás előtt)..mert azt akarom hogy akkor már a szívhang is látszódjon :wink:

Ma egész jó vok...nekem inkább nincs étvágyam,ami önmagában nem lenne baj a súlyom miatt :oops: na de a babuci miatt azért kéne ennem :?

Simán lehet hogy 2x van pé...ilyen gyakran lehet...én nagyon drukk nektek!!!!!!

Judy!

Látom ma is 36,8 a hőd.Sztem egyátalán nem rossz..nekem Olikával anno nem ment 36,8 fölé!!

Mindenkinek nagy drukkkk!!!!!!!!!És szurkolok!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Hazajöttünk a nyaralásból és naaagyon jó volt :lol:
Voltunk élményfürdőbe is, de a Kiara nagyon félt a csúzdáktól. Alig lehetett belekönyörögni a vízbe, de aztán a végén felbátorodott és amikor már mennünk kellett akkor persze mindent ki akart probálni. Pici fiammal meg csak merültünk meg merültünk.... Ő nagyon élvezi ezt a dolgot, sajnálom hogy a Kiarát anno nem tudtam babaúszásra vinni, akkor talán most ő sem lenne ennyire félős a vízben, igaz merüni ő is tud mert még amikor pici volt gyakoroltunk, de csak itthon meg a mamáéknál a medencébe.

Panny, néztem a tesztedet, szerintem ez még homályosan is szép. :D

NAGY DRUKK mindenkinek a hasonló két csíkos tesztért!!!! Szerintem most már biztos össze fog jönni mindenkinek, hogy nagyjából egy időbe legyenek meg a babók :wink:

Kép
Kép
chlarissa
 
 


Sziasztok!

Hát ez a hónap sem az enyém. :cry: Reggelre szépen megjött a barna vacak. Pontosan, mint az atomóra. 28 napra. :(

Most nem is írok többet, mert eléggé magam alatt vagyok.

Judy, Vivi, remélem nektek sikerül. :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


A fenébe Yusz, nagyon sajnálom... :( :( :(
Vendég
 


Yusz,
Baszus............ :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Fene egye meg azt a hülye barnázást. :twisted: :twisted:

Én max 0,5%-ot adok ennek a hónapnak.Nem érzek semmit és különben is ebben a hónapban az LH-m két egyforma csíkos volt, nem volt a teszt csík erősebb mint a kontroll csík. :cry: :cry: Vasárnap kell megjönnie. :cry:
Chlarissa
Örülök, hogy jól sikerült a nyaralás, képeket nem akarsz dobni???Mi hónap végén mennénk 3 napra, de nem tudom, hogy lesz-e rá pénz. :roll: :roll: Majd meglátjuk. :oops: :oops:
Panny,
Nekem viszont Barbikával 37-re ment fel a mai naptól. Majd kiderül hétvégén. :roll: :roll: Csak már ott tartanánk. :oops: :oops:
Nem baj ha nincs étvágyad. A baba ugyis elveszi ami kell neki. Vitaminnal pótold, ha nem tudsz annyit enni. :lol: :lol:
Vivi,
Hát lehet tényleg beletrafált???Mikor akarsz tesztelni?? :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Köszi lányok.

Apával megbeszéltük, hogy adunk még egy hónapot magunknak. Aztán elmegyek dokihoz. :(
Valahogy az az érzésem, a fogi gátló tett velem valamit, mert soha nem voltak 28 napos ciklusaim, csak a gyógyi alatt. :(

Most ugyanúgy működök, mintha még szedném.

Na, majd meglátjuk. Szombat reggel utazunk két hétre, asszem kihasználjuk az időt. Viszem a nyamvadt mikroszkópot is, jól átvágott a dög. Még mindíg páfrányokat mutat. :evil:

Judy, neked a hőd totál jókat mutat. Szerintem ez most összejött.

Vivi, neked is mostanság aktuális a tesztelés, ugye?

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Judy!

A hőd szuper,neked is kezd trifázisos lenni :lol:

Yusz!

Remélem a környezetváltozás meg a pihi jó fog tenni és majd ott jönn össze a baba!!! :wink: :wink: Ne keseredj el lécci :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Yusz!

Sajnálom! Nyaralás alatt viszont sok baba szokott megfoganni! :wink:

Panny!

Eszméletlen jó volt Mogyoródon! Záróráig voltunk persze és csabim at mondta, hogy soha életében nem felejti el ezt a névnapot! Már megérte!
Én nagyon ki tudtam kapcsolni Kamilla mellett is imádta-élvezte a vizet, kacagott, minden. A srácok meg csak enni jöttek ki...Volt azért a férjemmel egy szabad óránk, míg Kamilla aludt, anyósom őrizte (ébren nincs el vele), sógorom meg a 3 srácra vigyázott. Na akkor élményfürdőztünk, ringtunk a lassú folyón (szerintem kifejezetten 5 hetes kismamáknak találták ki :wink: ), na meg azért bevllom, 2 lightos csúszdát kipróbáltam, de kizárólag fekve és nem kihomorítva! Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon megsültünk a naptejek ellenére is ( Kamilla azért nem), szuper volt!

Márti
borossné becz márta
 
 


Sziasztok! Mi este indulunk, most pakolászok, csak pihenésképp benéztem.
Yusz, hát ez a rohadt fogamzásgátló! Tudtátok, hogy elvileg mindenkit el kellene kivizsgálásra küldeni, mielőtt az aktuális fogamzásgátlót felírnák?!?! :evil: :evil: :evil: Tudjátok mikor küldtek el engem....
Igen nekem most ez a 25. nap. Múlt hónapban 27 napra jött. De mivel azelőtt meg 30 napra, így megvárom a 30-at és utána tesztelek. Pont haza is érünk addigra!
Tehát akkor még 5 nap.
Na pá lányok, majd Miskolcról jelentkezem!
Vivi
Vendég
 


Vivi,
Jó pihenést kívánok, és pozitív tesztel gyere ám haza. :lol: :lol: :lol:
Márti,
Hogy érzed magad???Mikor mész dokihoz? :lol: :lol:
Yusz,
Szerintem a mostani ciklusban tényleg vegyél LH tesztet, hogy lásd van-e pé-ed. Nem olyan drága, lehet innen is rendelni.Lehet csak egy kis progihiányod van, azt meg könnyen orvosolják. Doki jó ötlet, de azért remélem a kövi ciklusban végre összejön. :lol: :lol:
Panny,
Hát remélem tényleg baba okozza ezt a hőt. :lol: :lol: Kivi vagyok a következő pár napra. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Eszméletlen vagány kicsi lányod van! és látszik, hogy imádják egymást a bátyóval!
Te, én nagyon jól vagyok! Fiút sejtetően jól! :lol: Sőt! Bár a srácaimmal ilyenkor már sem a hűtő, sem a hgyma szagát nem bírtam, most abszolút nem vagyok még a szagokra sem érzékeny!
Jövő kedden megyek dokihoz!

Márti
borossné becz márta
 
 


Sziasztok!

Yusz!
Sajnálom :cry: De csak pozitivan és a következő hónap sikeres lesz!!!

Judy!
Próbáltam képet rakni, csak azt írja, hogy túl nagy úgy hogy le kellene kicsinyitenem őket, de az iwiw-re raktam most nyaralásosakat, ha gondolod jelöj be és nézd meg! Ja és tényleg huncut kicsi lányod van :wink: Megy már neki a bilizés?

Kép
Kép
chlarissa
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok a biztatást, már én is derülátóbb vagyok, mint tegnap.

Most a nyaralásra koncentrálok, ma nagymosás, takarítás, szombat reggel indulunk. Két hét lazítás.
Bár főznöm ott is kell, de majd kitalálok valamit, hogy ne kelljen a konyhában lennem folyton.

Judy, nagyon édes a kicsi lányod. A talpas képecske meg tündéri. Én is odavagyok Ginus talpáért. Bevallom szoktam neki puszilgatni. Ő meg dugja az orrom alá és várja a puszit rá. :lol:

Tegnap voltunk 15 hós oltáson. Szegénykém kettőt kapott. Egyet a karba, azon elkezdett pityeregni, hogy milyen gonosz dolog őt megszúrni.
A másikat a combjába, ráadásul izomba. Na, az fájt. Ordított!! De még öltözködés közben is. Úgy sajnáltam, majd a szívem szakadt meg érte. :cry: :cry:

Doki mondta, hogy kb 2 hét a lappangás, mire tünet lesz, de nem biztos, mivel ritkán van ilyen.

Judy, Panny, nálatok volt a piciknek valami tünet az oltás után?
Mi pont nyaraláson leszünk, nem lenne túl jó.

Judy, valószínű igazad lesz, veszek lh tesztet, a mikroszkópot meg jól elsüllyesztem a fiókba. A rohadék még most is páfrányos :evil:
Igaz még nem vérzek, de ha piri alatt is páfrányozni fog, összetöröm.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz!

És nem lehet hogy azért páfrányos mert babás vagy??Még nem vérzel igazán hanem csak barnázol,igaz??!!Csak találgatok..tudod én is barnáztam és mégis baba lett.

Nálunk semmi tünete nem volt a 15 hósoltásnak.Miért kapott kettőt Ginus?

Judy!

Nagyon drukk!A hőd ígéretes!!

Barbika tünemény!! :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny!

Egyenlőre barnázom, hol alig pár csepp, majd picit több. Ez ált 3 napig tart és jön a piri. Én csak azért vagyok pesszimista, mert egyik gyerekkel sem volt ilyen. Szépen elmaradt a mensim és kész. :(

A prevenar 3. adagját kapta meg. Ez az ősztől ingyenes oltás harmadik részlete. :?

Nem akarok semmire gondolni, de az előbb olyan brutál hányingerem volt, hogy le kellett kicsit feküdnöm. Igaz, nem reggeliztem csak kávé, de sosem szoktam. Meg szédelgek. Asszem ez a hülye idő mivel nálunk fúj a szél és elég hüvős van. :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz,
Lehet, hogy mégis baba lesz ott???Panny is barnázott, miért ne lehetne neked is?? :lol: :lol:
Barbika az oltás után pont 7 nappal belázasodott. 1 napig tartott, másnap már csak hőemelkedése volt, aztán semmi. :oops: :oops: Jól átvészeltük. :lol: :lol:
Márti,
mennek a drukkok jövő hétre, hogy lássanak szívhangot. :lol: :lol:
Chlarissa,
Megvagy nekem iwiw-en??Kiváncsi vagyok a képekre. :lol: :lol:
Panny,
Sajna a hőm mára megint alacsonyabb, én nem értem össze-vissza ugrál. Nem hiszem hogy összejött. :cry: :cry:

Ha most nincs baba, akkor a következő ciklusban abbahagyok minden vitamint, pihentetem a szervezetem. Lehet a hőmérőt is elteszem, csak LH-zok, hogy azért be tudjam lőni a pé napját. :lol: :lol:

[/b]

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Panny,
Olvastam hogy pénteken mész dokihoz, drukkolok egy szép petezsákhoz, de lehet már szívhang is lesz. Ja, és szép neveket találtatok. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Túl vagyok a toxoplazma-szűrésen! 2 hét múlva eredmény! De milyen rendesek a csepeli sztk-ban! És tök jól is néz ki a hely, ember nem gondolná, hogy mennyi vizsgálat folyik ott! Jól szúrt a laboros, alig éreztem! És kedvesek, emberségesek! Hát, ne is lássam többet a miklósi sztk-t! :lol:
Ja, és mivel semmei de semmi tünetem nincs már, csak csináltam még egy tesztet! Hát, mire kivettem a pohárból a tesztcsíkot, ott virított rajta a terhességet jelző csík! És sokkal erősebb is mint a kontroll csík!
Pedig messze nem a reggeli elsőből csináltam! Jaj, alig várom a jövő keddet! Arra azért kíváncsi vagyok, mit szól a dokim!
:lol:

Márti
borossné becz márta
 
 


Márti!

Miért kellett a toxoplazma? Te kérted? Úgy tudom nem szűrik rutinszerüen.
Én is szeretem a csepeli szt-t, azért is szerettem volna, ha 4-eske még ide születik....

Judy, én soha nem barnáztam a terhességeim előtt. Minden terhességem eleje mindíg ugyanúgy zajlott. Se barna, se piri, se hányinger. Csak +-os teszt és némi mellfeszülés.
Ezért gondolom, hogy most is jön a pirike. :(

Különben én is azt gondolom, hogy pihentetni fogom a dolgot. Ha kövi hónapban sem sikerül, akkor már úgyis átcsúsztam az új Gyed törvénybe, tehát mindegy mikor jön össze a baba.
Kivizsgáltatom magam, és szép ráérősen nekifogunk. :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz!

Tudom, hogy negatív vagyok, Kamillánál néztük, mert akkor lett 3 cicánk (bár macskákkal együtt nőttem fel, mindig volt otthon egy csomó, imádtam őket, az egyik még a karomban is ellett, mégsem estem át a betegségen fura módon), most pedig, mielőtt kiderült a baba, szintén befogadtunk egy kismacskát, akinek elég csípás volt a szeme, azt én kezelgettem, ezzel egyidőben pedig az egyik nagycicánk megsérült és volt egy csúnya ,nyílt, de össze nem varrható sebe, azt naponta 2x fertőtleníteni, a cicát gyógyszerezni kellett, az almot takarítani, a férjem meg épp Olaszországban volt! :?
Szóval muszáj volt minél hamarabb megcsináltatni, mert, ha véletelenül most kaptam el, egész terhesség alatt gyógyszert kell szednem, hogy a babónak ne essen baja!

Nem akarok benned hamis illúziókat kelteni, de nekem csak és kizárólag Bercivel való terhességem elején volt pici barnázás, pont, mikor meg kellett volna jönnie, de a hőm magas maradt. Általában ez akkor fordul elő, ha még alacsony viszonylag a hcg hormon mennyisége, magyarán, ha a baba a ciklus végefelé fogant. Aztán persze van, akinél alkati dolog! Egyébként a többi esetben nekem is csak szépen elmaradt a vérzés és kész!

Márti
borossné becz márta
 
 


Márti, így már érthető. :lol:
Én is macskákkal nőttem fel, anyunak mai napig is vannak. Az első terhességnél megcsinálták, akkor kiderült, hogy már átestem rajta.

Lehet, hogy igazad van, mivel a ovu mikroszkóp mutatott a ciklus vége felé is páfrányt. Igaz, utána is, de előtte meg a hó elején.
Lehet, hogy kétszer volt pé, vagy késett a tüszőrepedés. :roll:

Na, majd meglátjuk. Végül is sokan mondják, hogy minden terhesség más. :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Judy bejelöltelek!

Kép
Kép
chlarissa
 
 


Judy!

Az a hő még így is szuper!!! :wink:

Yusz!

Te nem esel bele semmiképp az új gyed rendszerbe mert 3 gyerekkel tök mindengy hogy 2 vagy 3 évig jár a gyes..elmehetsz gyet-re!A gyed-hez meg amúgyis van már annyi biztosított napod hogy minden úgy jár mint eddig!!Szal nyugi,ezen ne idegesítsd magad!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Jó reggelt!

Judy!

Hogy áll a hőd?

Többiek?Remélem jöttök utánam a márciusi topicba :lol: :lol:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok lányok! Itt vagyunk szüleimnél.
Nagyon jól érzik a gyerekek magukat, ma délután elmegyünk a nyéki tóra 3-asban a férjem, az öcsém és én. Bizt. kedvéért tamponálom magamat, nehogy valami fertőzést összeszedjek. Ezt még a nőgyógyászom mondta, mikor terhes voltam.
Ja, ma van a 27. nap de még piri sehol és a hőm 36,6. Múlt hónapban 27 napra jött, igaz nem reggel. Hát nagyon remélem...
A kislányom iszonyúan bújik hozzám, nem szokott! Szoval nagyon reménykedek! Nővéremnek se jött meg, már 31 napja, szoval van esély, hogy kb egyszerre is szülhetnénk, ráadásul Ő is ugyanott, ahol én, a Szt Imre kh-ban! :) Ja és a szülésznőnk is egy lenne... hihihi
Yusz nagyon szurkolok! Hőddel mi van? Hátha...
Mindenkinek nagyon szorítok!
Vivi
Vendég
 


Sziasztok!

Vivi, eddig tök jól hangzik! Bizti sikerült. Mindenesetre a drukkokat küldöm.
Én nem mérek hőt, mert az alvásom folyton bizonytalan.

Ma éjjel is Gina kisasszony felébredt fél 3 kor és 5-ig a nappaliban kellett vele virrasztani, hogy a többiek tudjanak aludni. :evil: Aztán aludtunk 5-7 ig. Ja, és a párom éjfél körül jött haza a melóból, utána feküdtünk le.
Most olyan vagyok mint a mosott sz@r! :(

De sajnos szinte mindennapos, hogy 2x, 3x fel kell hozzá kelnem. Viszont akkor RÖGTÖN és AZONNAL, nincs idő méricskézni!! :evil:

A barnázásom ugyanolyan. Hol pici, hol több. A derekam le akar szakadni (mondjuk mensikor is ilyen), a melleim irtóra fájnak. Szurkál a hasam, de olyan éles hirtelen késszúrás szerű.
Nem tudom, de ilyen még nem volt nekem se terhességnél, se mensinél. :( :(
Totál el vagyok bizonytalanodva. Erre még a fejem is fáj a tök jó éjszakától.
A hangulatom a béka s..gge alatt, az előbb ordítottam le a lányom fejét egy tök piti dolog miatt. Fú, nagyon útálatos vagyok ma! :(

Lassan én is pakolni kezdek, szombat hajnalban indulunk. Utánfutóval, ami tele lesz pakolva. :roll:
Persze, nektek nem kell bemutatnom, hogy 3 gyereknél mennyi cucc tud lenni...

Szép napot.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


sziasztok,

Szellemcsíkom van. Most sem jött össze. :cry: :cry: :cry: Nem értem a dolgot. És nagyon el vagyok keseredve. :cry: :cry:

Semmihez nincs kedvem. Már a tesóproject-hez sem. Lehet befejezem és íratok fogigátlót és éljük az életünket. Nem tudom. :oops: :oops: :oops:

Vivi,Yusz,
Nektek azért mennek a drukkok továbbra is. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!!!

Mi az a szellemcsík????
Ha jól látom a vonalzódon a 25. napon vagy. Még korai tesztelni! Tessék szépen összekanalazni magad, és nem negatívoskodni.

Nekem jogom van ezt mondani, mivel én is le vagyok amortizálva! :lol: :lol:

Szóval szerintem korai a teszt, várd meg a mensi első napját.
Fogigátlót meg ne irass, mert látod, hogy én is jól megszívtam. Nem tér észhez a szervezetem.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz,
A szellemcsík egy nagyon halovány csík ami a teszt vonal helyén jön létre kb 10-20 perc-el a tesztelés után. De az nem igazi csík. :cry: :cry:
Szerintem meg a 11. dpo-n már jeleznie kellene valamit. Márti is mensi előtt tesztelt és Panny is, és nekik volt teszt csíkjuk. :oops: :oops:
Vasárnap kell megjönnie.

Az is lehet, mivel császárom volt, hogy a műtét miatt összenőtt valami odabent, mert a görbém alapján van pé-em és meg is reped. Különben nem menne fel a hőm. :roll: :roll:

Na, majd meglátjuk. Mindenesetre, ha megjön akkor most abba hagyok mindenféle vitamint, hagy pihenjen a szervezetem. Aztán meglátjuk. Meg a hőmérőzés is az agyamra megy már. Minden reggel felkelni ugyanabban az időben, csak hogy megmérjem. Nem tudom magam rendesen kipihenni. :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy, lehet, hogy közhely, de tudom miről beszélsz. Sajnos.

Nekem is totál elegem van a pé figyelésből, a jelek figyeléséből, hogy új hónap, na most- ezt pl hallani is útálom. :evil:
A kudarc elveszi az ember kedvét, és már hinni sem tudom, hogy sikerül. :(
És nem vigasztal az sem, hogy van már 3 egészséges szép gyerekem. Mert ugye ezeket szokták mondani. :evil:

A mostani lelki állapotomban lesz@rom az egészet és élvezni fogom a nyarat. Nem akarok megint számolgatni, görcsölni hogy na most muszály együtt lennünk.
Majd ősszel visszatérek a témára, de előtte felkeresem a dokit.

Ismerek egy csajszit, aki 3 gyereket szült, spontán összejött neki, a 4. meg csak mesterséges megtermékenyítéssel. :shock:

De ez szerencsére egyedi eset, remélem eddig nem kell eljutnom.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Judy!

Ne csináld már!!!!!

Figyi,nekem csak péntek éjjel(2-kor)készült 10-es erősségű teszt mutatott ki nagyon-nagyon halvány csíkot!!Szal sztem még korai volt neked a teszt.Amúgy nekem is vasárnap kellett volna megjönnie.

Isten ments hogy közhelyes legyek,de tényleg ne adjátok fel mert ez a pár hónap próbálkozás még semmi...tudopm könnyen beszélek :? ..olvastam hogy vannak olyan periódusok hogy csak minden második hónapban van a nőnek pé-je..meg előfordulhat hogy apa kiskatonáival van valami pl.fáradtság miatt vagy ilyesmi...léccciiiinem feladni mert sikerülni fog!!Ha fejben feladjátok akkor sokkal kevesebb az esély...én ezt hiszem!

Homeopátiát nem akartok kipróbálni?Van egy barinőm akinek volt már egy fia(rögtön összejött)és rá 7 év múlva csak nem akart a tesó jönni...mikroszkópozott,LH-zott,hőmérőzött és semmi..eltelt 9 hónap mire már be is jelentkezett a dokihoz hormonszint vizsgálatra,de közben elkezdte a homeos szert szedni amit szintén egy barinőnk ajánlott mert attól lett terhes..szal a köv.hónapban babás is lett és dokihoz se kellett menni.Asszem Mastodyne(talán)a neve.


Vivi!

Mikor tesztelsz???Ne csigázz :lol:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny, aranyos vagy, hogy vigasztalsz. :wink:

Tudom, hogy türelmetlennek látszik ilyenkor az ember (mert az is), de inkább a tehetetlenség a "nem én irányítok" érzés kerekedik felül. Nem lehet igazán kontrollálni. :(
Gondolom fordított esetben te is hasonlót éreznél. Az ember rögtön magában keresi a hibát, pedig a természetben mindennek megvan az oka.
Lehet, hogy még nem a megfelelő minőségű pete érett be, vagy fizikailag nincs felkészülve a szervezet.
Én érzem, hogy az erőm maximálisan ki van most aknázva és nincs pihenésem. Ez is közrejátszhat.

A homeopátiás bogyó a Mastodynon, tényleg jókat hallottam róla én is.
Kipróbáltam már elég sokat de nekem még soha homeopátiás szer nem hatott. Se náthakor, se szüléskor nem tágított, sem a tejem nem lett több stb...

Holnap kellene megjönnie a pirinek, csak csendben jegyzem meg, hogy egyenlőre csak enyhe barnázásom van még mindíg, és brutál hányingerem és fejfájásom mellfeszüléssel spékelve. A vérnyomásom meg a béka s..gge alatt (85/65).
Szombat reggel fogok tesztelni, ha addig nem pirizek. A jelek esélyessé teszik a terhességet, de az keserít el, hogy nekem soha egyik sem volt.
Ebből gondolom, hogy most sem.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz!

Ne feledd hogy mindenterhesség más!!!
Lehet h most így kezdődik nálad!!!
Kiváncsiságból nem mérsz egy hőt reggel ha netán Ginus hagyja? :)
Nagyon drukkkkk!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Judy!

Nekem is vasárnap kellett volna megjönnie és péntek reggel teszteltem! És van egy lány a másik topicon, akinek egyszerűen csak 5 hetesen mutatta ki a teszt, hogy babás! Kitartás!!!

Neked is, Yusz!

Vivi!

Ez az! csak így tovább!!!

Márti
borossné becz márta
 
 


Lányok,

Köszönöm a bíztatást, de már görcsölget a hasam. :cry: :cry:

Yusz,
Ilyen egy szellemcsík. :cry:
Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy, ebből lehet később két csík!!!! :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz,
Nem hiszem, mert görcsöl a hasam, de azért a remény hal meg utoljára. :oops: :oops: :oops:

Ha reggelre lejjebb megy a hőm akkor ennyi ennek a hónapnak. :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Ne csináld már..nekem még sosem volt ilyen "szellemcsíkom"csak ha babás voltam.Ja és nekem pont ilyen halvány volt az első tesztem péntek éjjel.A görcsölés meg simán babás tünet is.

Én bízakodnék a helydben.
Hányas erősségű teszt ez?

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny,
Élőben azért nem ennyire látszik, ez fel van kontrasztolva egy kicsit.
Amúgy azért tudom hogy ez csak szellemcsík, mert 2 nappal előbb is ott volt és azóta nem erősödött.

Amúgy 25-ös a teszt. :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Nekem a lányomnál ugyanilyen tesztem volt és nem volt sokkal erősebb a csík rajt még 5 hetesen sem! Pedig akkor ő olyan váratlanul jött, hogy csináltam pár ilyen tesztet elhiheted. Az elsőt amikor megcsináltam ki is akartam már dobni amikor mintha elkezdett volna rajt látszani valami. Aztán akárhányat megcsináltam még késöbb is nem lett rajt erősebb és ha elolvasod a halvány csík is csíknak számít! A fiamnál ugyanigy volt, de vele már csak egy tesztet csináltam mert amikor megjelent az a kis halvány valami tudtam hogy terhes vagyok. Várj még egy kicsit szerintem azzal, hogy lemondasz erről a hónapról :wink:
( Ha gondolod le is fényképezem neked mert elraktam őket emlékbe :lol: )

Yusz!

Te se add fel, mert még könnyen lehet hogy nálad is baba van a dologba. Amig nem vérzel rendesen addig ne legyél ennyire elkeseredve!

Különben is szeretném ha pozitivan állnátok hozzá, mert ti vagytok azok akik miatt ki merem már mondani azt hogy 4 gyereket szeretnék. Nagyon örültem amikor olvastam, hogy nem vagyok egyedül és vannak még olyanok akiket az tesz boldoggá hogy ha sok kis manó futkozik körülötte :wink: Szóval ne adjátok fel!!!!!!!!
Biztos hogy összejönnek azok a babák :D

Kép
Kép
chlarissa
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?