Új privát üzeneted érkezett!

Drága Lányok!És itt most mindenkit felsorolhatnék...!
Azt hittem, hogy ezalatt a 3 nap alatt már elsírom az összes könnyemet, de nem.
Köszönöm, az együttérző szavakat, a bíztatást és azt a kicsi reményt, amit még adtatok.Nem vagyok rosszul, nem görcsölök, néha azt érzem, mozog, még most sem bírom felfogni.Mindenképpen harcolni fogok azért, hogy megnézzék holnap reggel mégegyszer és lehet, hogy nem normális dolog, de én kérni szeretnék egy UH képet róla.Semmi más nem marad...
Tudom, hogy harmadik és hogy van 2 gyerkőcöm, de Ő is az enyém és soha nem felejtem el egyik "meg nem született gyermekemet" sem.
Holnap kiderül, hogy elvesztettem-e a reményt...
Ha igen, akkor a reményemet, az általam elvesztett boldogságot és a kisbabám lelkét remélem olyan embereknek adományozzák ott fönn, mint Alle, Baba, Puszi és a többiek, akik tudom, hogy nagyon fognak rá vigyázni.
Kérlek, drukkoljatok holnapra!Talán...
Ha hazaengednek majd jelentkezem.Addig is vigyázzatok magatokra és a pocaklakókra!
konak
 
 


Konak, természetesen nagyon drukkolunk és irtó megható, amiket írtál.

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Kedves Konak!
Annyira szívszorító amit írtál! :cry: Istenem,de jó lenne,ha tévedtek volna a dokik és minden rendben lenne a csöppöddel!Gondokok majd Rád holnap és nagyon drukkolok!


-----------------------------------------------------------------------------
Timi!
Örülök,hogy jólesett az uszi,a babók is biztos élvezték a lebegést! :D Derukkolok a habhoz a tortán! :wink:

Lois!
Jajj,szegény barátnőd!Mielőbbi jobbulást Neki!

Angel!
Orrszívás :arrow: az én kisfiam nemrég volt beteg....na,nála már 2 emberes (lassan 3) az orrszívás. :roll: Borzalmas küzdések voltak. :? :lol:

Jövő héten nem nagyon leszek,de azért próbálok minden nap bekukkantani és megnézni,hogy mi van a kismamikkal! :D

puszi és jó éjszakát mindenkinek

Ági
pálgi
 
 

 
 

Ági :D
van olyan technika, amivel egyedül meg tudod oldani.
gyerek a hátán fekszik, te fölé térdelsz úgy, hogy a térdeid között legyen a feje, a kezeit betolod a lábszárad alá. A térdeddel fixálni tudod a fejét, és ezen kívül nem sok választása van, hogy mit csinál.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi! :D
Köszi a technikát,legközelebb (remélem minél később) kipróbálom! :P Mindíg tanul az ember. :wink:

Na,tényleg lépek,holnap hosszú napunk lesz.

Ági
pálgi
 
 


Konak, nagyon megható, amit írtál. Olyan klassz lenne, ha tévednének... :roll: Ölellek.

Tilli, szülésznők 30-50 ezer között szoktak kapni.

Szandra, boldog szülinapot a fiúknak!

Még nem vettem lázmérőt és orrszívót. Milyet vegyek? Lázmérőből popsisat veszek. De milyen márkát? Orrszívóról meg elképzelésem sincs. :roll:

skrisz72
 
 


Konak :oops:
Annyira nagyon drukkolunk Neked!!!!! Szívből a legjobbakat holnapra!!!!!!! Várunk!!!!! :oops:

Skrisz,
húúú :shock: az nem kevés... :roll: (bár mi 4 milla felett már nem számoljuk :roll: :oops: )

Skrisz,
én csak a higanyos hőmérőben bízom (popsiban mértem Vackort is :roll: )

Lois,
gyógyulást a barátnődnek!!!

(Ma Vackor be akart mászni - a 35 kilójával :lol: - a kiságyba, csak hogy kipróbálja, biztonságos-e...lebeszéltem :D )

tillidian
 
 


Till :P Timi :P Ági :P Krisz :P
Köszönjük szépen!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára xandra_73 2009.07.06 07:44-kor.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
xandra_73
 
 


Konak, nagyon drukkolok!++++++++++++++++++++++++

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Konak: nagyon megható sorok, megkönnyeztem. :cry: Drukkolok Nektek nagyon!

Xandra: Csokigolyóknak utólagos boldog szülinapot!

Kép

Kép

Csak az veszít, aki feladja.
*puszedli*
 
 


Sziasztok!

Tobi! Itt is nagy gratula!

Xandra! Boldog szülinapot a fiúknak! Gyönyörűek!

Vanda! Boldog félévest a csöppöknek!

Angel! Gyönyörű a babód! Örülök, hogy otthon vagytok!

Konak! Nem tudok mit írni. :cry:

Lois! Krisz! Drukkolok ám. :wink:

Nyulasz! Sok-sok pihi!

Katerina! Hogy vagytok? Nagyon eltűntél.

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Jé, Hanna!!!Rég beszéltünk. Hogy vagytok?

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Köszi Hanna! :D

skrisz72
 
 


üdv!

Konak,
:cry:
+++++++++++++++++++++++

Vanda,
na akkor jegyzem, amit mondtál, készülök! :wink:

Lois,
barátnőd lábtörése :?

Skrisz,
én bejártam egy rakat gyóygszertárat az Orrszi-porsziért, csak mert egy sörényes hangyász figura van a dobozán - mintha a Makinak nem lenne tökmindegy :roll:
sztem nagy kül. nincs, de bmelyik bababoltban, patikában is a porszívóra tehetőt ajánlották, nem az elektromosat.
lázmérő fenekes van, Omron.

Hanna,
:D puszi Olivérnek!
angel37
 
 


Konak,holnapra egy csodát kívánok neked!
Vendég
 


Ja,voltunk időpontért...hatalmas mázli,csütörtökön ásó-kapa...

...most nagyon ki vagyok nyúlva...majd holnap jövök.
Vendég
 


Nyuszika!
Bekötik a fejed??? :P Kérünk majd képeket a jeles eseményről.
vovanda
 
 


Nyuszmák, vége a leányéletnek? Hát hogy megyünk így pasizni? :mrgreen:

Köszi Angel, akkor körülnézek.

skrisz72
 
 


Nyuszkó :D :D :D
Aztaaaa, nem semmi időzítés!!! :wink: :lol:
Hajrá csütörtök!!! :D (Milyen ruciban leszel? :P )

Én voltam ma masszőrnél, annyira fáj a hátam, nem bírtam tovább :oops: csak deréktól felfelé, meg talpat masszírozott, most jobb :P

tillidian
 
 


Nyulasz azta csütörtök,de izgííííííííííííííííííííííííííííííííííí!
Igen igen igen képet kérünk!!!!!! :D

Én tegnap voltam dokinál és vért is vettek sajna a progim picit esett így Harcikának kellet megnyugtatnia. :roll:
Azt mondta minden rendbe lesz, nem is lehet máshogy!!!!!!!

Itt egy tegnapi kép Túrógombócról!!! :lol: Kép

Kép

Kép
raniko
 
 


Rani, már mákos nudli formája van. :wink: Ici-pici édes csomag! Olyan klasszak ezek az első képek is! Melengetik az ember szívét.

skrisz72
 
 


Skrisz igen annyira jó ránézni el se tudom mondani!!!!! :lol:
Már most a mindenem! :roll: :lol:

Kép

Kép
raniko
 
 


Halihó!
Én is jelen, de csak most kerültem gépközelbe :oops:

Timi!

Édesek a lurkók nagyon :D Érdekes ez a lepény dolog, sosem hallottam még ilyet... :shock: De ez semmilyen gondot nem okoz később igaz??

Angyalom!

Hűű, mennyi tennivaló, Anyuka! :D Ügyesek vagytok nagyon :)

Pálgi!
Húúú, most olvastam milyen balhé volt "Odaát"... azta........ :shock:
Rókáért együttérzésem :?

Konak!
Annyira szomi ez az egész, nem jelentkeztél, ebből nem következtetek semmi jóra :cry: :cry: :cry:

Skrisz!
30-50 ezer a szülésznőnek?? Tyűha :shock: Én még a dokimnak sem tudom mennyit adjak..... :oops: A magánrendelőjében ki van írva, valami olyasmi, hogy " szüléskori rendelkezésre állás" összeggel, vajon ez lenne a tarifa??
Én sem vettem még orrszívót, de én porszívósat fogok venni, a Brendonban van többféle gyártmány, de mechanizmusában meg ránézésre is nagyon hasonlóak.

Hanna!
Köszi :wink: Igen, Katerina gyanúsan eltűnt :)

Nyulaszka!
Hűű, ez akkor rövid felkészülés a nagy napra :wink: És mi lesz, farmeros hippi-frigy?? :lol:

Rani!

Édes picurka!

Tilli!

Sajnálom a hátfájást, pocaktartó nem segítene??

Rólam:
Alig aludtam éjszaka, olyan jóslóim voltak, miért is reklamáltam, hogy nincs ilyenem.... :?
A lábfejem továbbra is pufisodik, sőt megjelentek rajta piros pöttyök is :shock:
Védőnéni szerint:
1. A meleg miatt
2. Hirtelen allergiás lettem a testápolómra :shock:
3. Nem bírja a májam :shock: :shock: :shock:
Mondtam, hogy nekem végül is tetszik így..... :roll:
De amúgy minden ok, vérnyomás, pisi stb. Már oda sem akarok menni többször.... :roll:

Kép

KépKép
Notes:

KépKép
loislane
Metropolis
 
 
 
 


Lois,
mi az a pocaktartó? :roll:

Rani,
nagyon cukor-gombóc! :lol:

Katerina-
reméljük, csak nyaral :P - megígérte, dob 1 smst, ha... :roll: :D

Lois, Drága
hűűű, már nagyon közeledsz :roll: :P Szééép ez az időszak is - bár én a leghosszabb napoknak éreztem ezeket :)

Skrisz,
Te hogy vagy? :P

tillidian
 
 


Sziasztok Lányok!
Sajnos nem tévedtek az orvosok.Bocsánat, hogy nem jelentkeztem, de az altatás utáni ébredésemmel megijesztettem pár orvost és nővért, úgyhogy nem engedtek haza csak este 7-kor.Akkor meg bezuhantam az ágyba és mostanáig aludtam.
Nagyon köszönöm az aggódást, a bíztatást!A legrosszabb pillanatban hihetetlenül jól esik, hogy valakik valahol szinte ismeretlenül is gondolnak rám.Az biztos, hogy sokat gondolok majd Rátok és izgulok értetek, de lehet, hogy én csak zugolvasó leszek.Nem akarok senkit a "rosszra" emlékeztetni, nem jó az ilyenkor babavárás idején.
Vigyázzatok a pocaklakókra!A babában reménykedőknek pedig zebrás csíkokat kívánok minél előbb!
Ölelek mindenkit!
Konak
konak
 
 


Jó reggelt!

Rani: nagyon kis aranyos Túrógombóc! Emlékszem (mert nem is régen) én az első ilyen képet folyton puszilgattam, mindíg vittem magammal még a lakásban is, hogy szem előtt legyenek. :wink:

Lois: nem tudom, hogy mi ez a lepénnyel, de nem értem. Majd két hét múlva okosabb leszek. Most már bármikor jöhet KisZé! Izgi!

Till: a pocaktartó egy széles rugalmas övszerűség, ami megtámasztja a derekat és segít tartani a pocakot. Szerintem hasonló lehet a bandázshoz, csak szorosabb. Én biztos beruházok rá, mert már most szétszakad a derekam.

Na, húzok AFP-re.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Sziasztok!

Konak! Nem tudok mit írni. Erre nincsenek szavak. Nagy ölelés.

Rani! Édes a bébid. :)

Baba! Köszi, jól vagyunk. Drukkolok nagyon!!!!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Konak, nagyon sajnálom. Erőt és jobbulást kívánok!

Lois, és milyenek a jóslófájások?

Tilli, én még jól alszom éjjel. Bár a szomszéd ház riasztója 3-kor bekapcsolt. Utána még kétszer. Klassz volt. :?

skrisz72
 
 


Sziasztok!

Először is Konak,rettenetesen sajnálom :( erre tényleg nincsenek szavak...én is ölellek!
Vendég
 


Konak, Drága :cry:
szívből kívánom, hogy a lehető leggyorsabban felépülj és vígaszt találj gyönyörű Családodban!!! :cry:
Ha csak miattunk nem jönnél, nehogy már! :oops: Ha van erőd, mindenképp gyere, közénk tartozol!!!!

Skrisz,
jó, ha tudsz aludni! :P

Timi,
akkor biza, Neked kell is a haskötöző, ikrekkel! :wink: (és a nyakamba akasztom a hasam, vagy hogy? :roll: :lol: )

Lányok, aki rendelt szopiparna.hu-ról, mennyi nap a kiszállítás? :roll: (júni 28-án rendeltem, de nem akar jönni :? )

tillidian
 
 


Nem hiszem,hogy lesznek fotók :oops: ez olyan befutunk,aláírjuk,és szépen elköszönünk esküvő lesz...

Van egy fekete nadrágom,ahoz vettem egy bandázst,meg egy csini felső,ebben leszek.Persze egy nap alatt 2 kiló plussz,szerintem főként víz,mert dagad a bokám,és picit az ujjaim is,szóval csütörtök reggel még felpróbálom azt a nacit,mert így is neccesen jött fel,és ha már nem jó,akkor gyorsan veszek egyet.

Szerencsénk volt az időponttal,mert jövöhét péntek-szombat lett volna csak,de akkor nyaralnak a tanúink,az utána levő hét meg még olyan messze van.ki tudja mi lesz addig...a héten a másik anyakönyvezető szabin van,de egy kis sóhajtozás meghozta a sikert,és mehetünk holnapután...

Lois,barátnődnek jobbulást!Neked meg kitartás,remélem izgulsz már rendesen :D

Rani,Gombóckád nagyon cuki :D A progit meg pótolod úgyis,nem lesz baj!

Skrisz,pasizni? :roll: :lol: ha a gyerek nem akadály,akkor mit nekem egy férj :lol:
Vendég
 


Konak - nagyon-nagyon sajnálom!!!!!
Till - én rendeltem még jó régen, hívd fel őket nyugodtan.

sztem a szülésznőnek a 30-50e enyhe túlzás, császárnál meg sok mindent nem csinál sztem

na mennem kell....

Kép

Kép
leo50
 
 


Nyulasz! Nekem kedden volt az esküvőm. :)
Lánybúcsú lesz? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


sziasztok!

Konak,
:cry: :cry: :cry:

Nyulaszka,
grat a csütörötki eseményhez! :D

Hanna,
tényleg? gratulálok, aszsony! :D
neked volt lánybúcsú? :wink:

Rani,
neked is grat Túrógombóc fotójához! :)

Lois,
te már nagyon közeledsz! :wink:


tegnap feltettem a babásba, ha nem bánjátok, ide is
Kép

avatarba szerettem volna, de béna vagyok :roll:
angel37
 
 


Konak: :cry: :cry: :cry:

Angel: édes, gyönyörű kókuszka! Kis höri! :)

Till: nem a nyakadba, hanem, mint egy övet a derekadon és a pocak alján át. Legalábbis gondolom én, aki még csak képen látott ilyet. :lol:

Nem is tudom, hogy le merjem-e írni. Párom legjobb barátjáéknál is jön ill. jött a baba. 20 hetesek voltak és ma reggelre úgy néz ki, hogy meghalt a baba. Én még reménykedem nagyon és nem is tudom felfogni. Egyszerűen nem lehet, hogy történhet ilyen!????? Bár nem lombikos, de a ti energiátok már olyan sokaknak segített! Egy kicsit küldjetek nekik is légyszives!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Till!
Pocaktartó:
Nem olyan mint a bandázs, inkább mint egy haskötő, csak keskenyebb, olyan 10 cm széles csak és tépőzáras. Én kettőt is kaptam kölcsön, de szerencsére nem volt rá szükségem.
Én a szopipárnásokra vártam vagy 3 hetet, reklamáltam, levélben, és utána megbeszéltük, hogy betegek voltak, és addig karanténba rakták magukat és nem nyúltak semmi babás cucchoz (mert ugye ez valami kicsi családi vállalkozás)

Konak!

:cry: :cry: :cry:

Skrisz!
Szóval milyenek a jóslók... a tömör verziót kéred?? Nem jók........vagyis inkább szar :oops: Erős menstruációs görcsök, hol erősebben, hol gyengébben összevissza, nincs benne periodikusság. De azóta semmi, aludtam éjszaka egyben vagy 9 órát (persze mínusz 4 pisi :wink: )

Timi!
Ez nagyon szomorú :cry:

Angel!
Diókád eszméletlen édes, úgy megcirókáznám :)

Én vígan vagyok, kb. 6-8 órát töltök a kórházban naponta a barátnőmnél, szokom a kh-i levegőt. Magánszobában van, ücsörgök ott egy fotelben felpócolt lábakkal és Őt szórakoztatom.
A lábam ennek ellenére ilyen vidáman néz ki:
Kép

Ez meg egy pocak 10 perccel ezelőttről:
Kép

Kép

KépKép
Notes:

KépKép
loislane
Metropolis
 
 
 
 


Angel,itt van 80x60-asba(80x80-ba nem akarja) Dióka :D És gyönyörűűűűűűűűűűűű :D
Kép

...mindjárt írok még,csak csörög a telefon...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.07.07 15:24-kor.
Vendég
 


Sziasztok!
Jó hogy emlegetitek a pocaktartót. Nekem van egy ilyenem:

http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =1&whid=25

Ha kéri valaki, kurjantson.
vovanda
 
 


Hanna,akkor én is gratulálok :D Lánybúcsú? :shock: :lol: :lol: :lol:

Timi,jaj,ez nagyon rosszul hangzik...nagyon drukkolok a barátaitoknak,hogy ne legyen gond!

Lois,szép paták :lol: Kicsit mamutos :D ...de nyugi,én is dagadok.Egyéb testrészed viszont bombajó :wink: Barátnődnek jobbulást!

Till,megnézted az ágyakat? :roll:
Vendég
 


Angel! Gyönyörű Dia baba!!!!

Lois! Szép Zé lak. :)
A lábam nekem is ilyen volt. :(
Szülés után kb 4 nap múlva szünt csak meg.

Nyulasz! Köszi. :)
Nekem már 4 éve volt. :)
Csak így jött ki.

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Hanna,ja,hogy 4 éve :lol: ...azt hittem a múlthéten :lol:
Vendég
 


Nyulasz! Ja, már régen volt.
Mindig mondogatom is ennyihosszúsokszépévután... :)

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Timi, ez nagyon szomorú dolog. Szegények, most mit élhetnek át... :(

Lois, igen erre voltam kíváncsi, hogy mensis görcsök-e. Csak hogy tudjam, mi micsoda... Lábaid "szépen" alakulnak. Viszont az alakod nagyon tetszik. Csinos vagy nagyon.

skrisz72
 
 


Hanna :lol:
Vendég
 


Lois: az nem is a te lábad! :shock: Valahogy nem igazán illik a szuper alakodhoz, de majd visszakapod a sajátjaidat nemsokára! :wink:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Sziasztok! :P

Timi
barátok :cry: ilyenkor csak imádkozni lehet :oops:

Nyulaszka,
sajna nem voltam az áruházban :( (Apa nem ért rá, egyedül meg nem merek menni: ma csúnyán begörcsöltem, 2 órát feküdtem, mire enyhült :oops: már másodszor a hónapban :oops: )De ha kijutok, azonnal megírom :P

Lois :shock: ez nem semmi :roll: kitartás!!!!

Angel :D
Gyönyörűűűűűűű!!!! :D Apa is megcsodálta Diókát :D

tillidian
 
 


...enyém apa is megcsodálta Dióbabát :D

Till,jaj,mi ez a görcsölés?Dokinak mondtad?
Az ágy nem olyan lényeg,csak ha ott jártok...apa nélkül akkor sehova!!!
Vendég
 


Angel!
Dió ÁLOMSZÉP!!

Nyulasz!
De jó, hogy sikerült idôpontot kapni! Azért egy fotót csináljatok, jó? :wink:

Lois!
Az én lábam is pont ilyen :cry: és fáj is néha. Pedig nekem ez eléggé korán van, nem? Dokinak mondtam, de nem hatódott meg. Mondjuk mindegy csak nehogy toxémia legyen nálam a vége. Féltem a babókámat. A meleg hozta ki, ahogy tegnap kicsit enyhült már jobb is lett. Alakod továbbra is szuper, irígykedem rendesen :D Talán jobb lett volna ha nem hagyom abba a meforált a 12. héten...

Till!
Görcsök hadjanak békén! Pihensz, ugye?

Hanna!
Én is azt hittem a múlt héten volt, még a blogodon is kerestem :lol:

Rani!
Cukrozott Túrógombóc :D

Lányok! Köszönöm az ágynemü dícséreteket! Sajna pont ilyet nem tudok már varrni, mert ezeket az anyagokat turiztam. De, ha valamelyôtök talál olyat amibôl szeretne ágynemüt szívesen összevarrom neki egy beszélgetés keretében. Most elmegyek 11 napra a zselici lankák közé alkotni, de aztán jövök!

Kép
lona1
 
 


Nyulaszkám, Lona,
pihenek, persze :roll: dokinak nem mondtam, mert elfelejtettem -mostanában mindent :? - de méhszáj zárt volt ugye, tehát valszeg csak nem kéne ennyit függőlegesben nyomulnom :oops:
egyébként asszem nem Lencsi, hanem valamelyik belső szervem rakoncátlankodik :roll:

Holnap megyek Péterfy-védőnőhöz beutalókér' (Angel :P tudom, Ti 9re mentek, sajna nem ígérem, hogy addig odaérek :roll: ), utána melóhelyre poroszkálok, intézni a t-gyást, aztán délután őssejt szerződéskötés...de Apa visz :roll: :P

tillidian
 
 


Lona,jó pihenést a lankák között :D

Till,én is így vagyok,a dokinál mindent elfelejtek...pedig akartam én is mondani neki ezt a hüvelyi nyilallást,de ott akkor nem éreztem,és ki is ment a fejemből.
Te már most intézed a tgyást?
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: