Sziasztok Lányok!
Adrienne,
hatalmas gratula, nagyon vigyázzatok magatokra!!!
lilisgabi és hendegabi,
Kitartás lányok, már nincsen sok hátra!
Elnézést, hogy nem jöttem mostanában, de egyrészt még mindig dolgozom, így nem sok időm marad, másrészt pedig jól fel is pörgettük nálunk az eseményeket. Tartottunk egy last minute esküvőt a múlt héten, befogadtunk egy kutyát, és közben még mindig vannak hiányosságok is az új házban. Azt hiszem, ez a tavasz/nyár örökre emlékezetes marad, mert kb annyit csináltunk pár hónap alatt, mint mások pár év alatt
Azért most már kezdek belassítani, holnap kezdem az utolsó hetem a melóhelyen.
Ábelbabával szerencsére minden rendben, már 3100 gr, befordult, és szerintem a hasam is kezd lejjebb lenni. Az UH szerint továbbra is nagyobb a koránál 2 héttel, meglátjuk mi lesz a végén. A doki néni egyre inkább hisz abban, hogy júli 20 körül kibújik, és nem várja meg az augusztus elejét. Most már azt hiszem, én sem bánnám, ha nem várnánk addig, kezd már néha sok lenni a mozgás. Közben a súlyom is szépen kúszott felfelé, most tartunk 12 kg-nál, és észre sem veszem, úgy megy fel mostanában
Emiatt kicsit kezdek aggódni, mert eddig eléggé sikerült odafigyelni, most meg egyfolytában éhes vagyok. Nem tudom, mi történt...