Új privát üzeneted érkezett!

Hahó!
Mi most jöttünk meg az állatkertből, ahol ovis kiránduláson voltunk. Reggel ugyan kicsit szenvedés volt, hogy menjünk-ne menjünk, de aztán menés volt, és jó is volt így.

Hát, vezetés az megy, csak ha valami "váratlanság" van, akkor Kriszike kicsit elveszti a fejét és se kép se hang. De azt mondta oktató, hogy ha nem lenne semmi ilyesmi, szerinte elmennék a világ végére is. Ja, ha senki más nem lenne az utakon... :roll: :lol:

MIndjárt visszaolvasok.

Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Tigrincs!
Tudtam, hogy még kérdeztél... :oops:
Szóval: Panka ovi még két hét, aztán édeshármas... PAtyka meg szerintem most jött rá, hogy lehet válogatni, na de most már én sem vagyok kezdő. :lol: De azért lehet rám hatni egy kis bömbizéssel. :oops: Egyébként hol eszik, hol nem.

Vezetés: Most már menni kéne egyedül, néha meg is teszem itt a házak körül, de múlt kedden ültem először tök egyedül autóban. :roll: Apával vezetni idegesííííítőőőőő! A múltkor jól össze is vesztünk, mert nyúlkált a sebváltóhoz, aztán másnap meg megdícsért, erre mondtam neki, inkább ne is mondjon semmit, mert tudom, hogy csak azért, mert a múltkor veszekszés volt. Na. Azért mindig megkérdezi, akarok-e vezetni.

Aproo!
Hogy van Levi? Remélem nem kellett ügyeletre menni.

Rita!
Gyógyulást a lábadnak!

Veronikusz!
Kezed? Ha csajok itthon, áll a meghívás, ha én csajom is itthon, és nem ilyen szutyok idő van. :wink:

MEMME! Hol vagy?

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Hááááát.... mit ne mondjak, jó korán "kihalt" ma a topik! :roll:

Kriszike! (ez jó!) :lol:

Mi is 15-től nyomjuk az édeshármast!!!! :lol: :wink:
Jáz még annyira nem válogat....max. hogy most a jobb vagy a bal cickó kell inkább Neki!!! :lol: :wink: 8) Kaja egyforma mindkettőben....de naggyon finom és jó is :oops: :roll: ....meglátszik a súlyán!!! KOPPKOPPKOPP!!!!! 8)
Az meg mint jelent, hogy "váratlanság"? Az hogy több autó is van az utakon és egyszerre közlekednek Veled? :lol: :wink: De most komolyan....az a "gáz", ha mondjuk pl. hirtelen bevág eléd valaki, vagy piros lesz a lámpa pont mikor odaérsz, vagy nehezen indulsz zöldnél....vagy mi???
Pasikkal meg nem kell foglalkozni!!! Mindegyik azt hiszi, hogy csak ő tud vezetni!!! :evil: Én már a legelején leépítettem Apát!!! :lol: Mondtam Neki, ha nem akarja, hogy menet közben kilökjem az autóból akkor fogja be a száját, ha én vezetek!!! :twisted: :wink: Én sem szoktam belepofázni, mikor ő vezet!!! :twisted: :lol: Szóval hamar megtanulta, hogy nálam nincs kecmec. Vagy befogja, vagy mehet gyalog, mert én képes voltam félreállni és addig várni, míg befogta és nem nyomta tovább a szöveget!!!
:lol: :wink: 8) (ez kb. két alkalom volt!!! azóta nem szól egy szót sem!!! :lol: :wink: )
Úgy hogy csak keményen!!! Fog az menni, csak Bízz Magadban!! :wink:

Ren!

Csak várlak és várlak és várlak és várla és várl és vár és vá és v...... :lol: :wink: 8)

Tenci!

Na meg Téged is...... :lol: :wink: ....de hiába!!!! :oops: :roll:

Na jó van, ha nem jön senki, megyek én is! :lol: 8)

Szép álmokat Mindenkinek! :wink:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 

 
 

Kép


Kriszta!
vezetésben ne hagyd magad, tényleg jobban jársz h a1ül mész. és magadtól jössz rá a dolgokra....párod lehet h segíteni akar, tanácsokat mondhat később, de ne nyúlkáljon, sokkal nagyobb a "balesetveszély", és összezavar téged. Bénázni az elején meg úgyis mindenki bénázott, senki nem úgy született h beült az autóba, aztán uzsgyi...párod is így kezdte, egy nagy T betűvel, ezt ne felejtse el. És hagyja hogy a saját tempódban tanulj, a végén meg úgy belejössz h már csak te fogsz vezetni, párod meg nem :lol:
szóval csak nyugodtan! !!!

Kép
gablaty
 
 


Jó reggelt!

Tigrincs!
Elírtam: Krisztike. :oops:

Váratlanság: Ki kell kelrülni valamit, bevágnak elém, kinyitják az ajtót :evil:, meg ilyenek.

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Sziasztok!!!

Gyuzsó
merre vagy???

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


ki merre?
Hajógyári szigetre nem megy senki??
ott van most gyerekprogi hétvégenként és ingyenes...
ma Halász Judit van... :D

Gyuzso!
!! nagy a csend....hol vagy/vagytok??

Kép
gablaty
 
 


mi MÁR ITTHON :lol: :lol: :lol: :lol:
hát, szerda éjjel 11-kor megrepedt a burok lefekvéskor, úgyhogy 12-kor már vettek fel az osztályra.. :lol:
6.22.-kor reggelre megszületett Ábel, 3550 g, 56 cm, fekete haj és talán hasonlít a bátyóra is.. :lol:

48 óra után hazajöhettem ma reggel, elengedett a gyerekorvos (tandemszopi előnyei.. :lol: ), meg a mi drága tóth dokink is (aki most nagyon békés, szelíd és mosolygós volt!!!)
tök jól vagyunk, Miklós egy tünemény, Ábel meg szépen beilleszkedik, úgyhogy nincs semmire panasz
plussz itthon a nagyi és a kétgyermekes apuka is

köszönjük a drukkokat, átjöttek!!! :lol: :lol:

most zúzok el, de majd jövök még reflektálni az elmúlt napok termésére..

KépKép
Kép
gyuzso
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.15 11:35-kor.
Vendég
 


GYUZSO!!! HURRÁ

Isten hozott Ábel Baba!!!

Kép

2 nap után otthon? nem semmi.ügyesek vagytok nagyon!!!!!
Gratulálok!!

Kép
gablaty
 
 


Gyuzsó
gratulálunk :lol:

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


Gyuzso,
GRATULÁLOK!!!! Nagyon ügyesek voltatok!

Mi itthon, de kint szinte egész nap.... Meg amúgy se ülhetek a gép előtt, Anna folyamatosan menetel, persze ehhez még az egyik kezét fognom kell... Már a babakocsi is uncsi :roll: :)
Kép sétálunk Kép kiccsaládom :)

Judy
KépKép
KépKép
szjudy77
 
 


Sziasztok!

Minden szüli-és névnapost Isten Éltessen!!!

Gyuzso: Gratulálok!!!! Ügyesek voltatok!! Mennyivel jött korábban Ábel-baba??

Rita: Remélem mihamarabb felgyógyulsz!! Mikortól dolgozol megint?

KépKép

KépKép
cukorfalat
 
 


Zsu!
Innen is hatalmas gratula! Nagyon ügyesek voltatok!

Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Jó reggelt!

Gyuzso!
szívből gratulálunk! nagyon sok boldogságot, jó egészséget kívánunk!!! szuper ügyesek vagytok!!!


Kriszta!
oké :lol:
vezetés: nyugodj meg! senki se születik úgy, hogy ezeket a váratlan vezetési helyzeteket a kisujjából kirázza :D te is belejössz! :wink:

Judy!
kis család nagyon aranyos! már így teper Anna??? (két lábon!!) :shock: :lol: :lol:

Mi tegnap családi napot tartottunk VÉGRE!!!!!!! :wink: :lol: egész nap itthon volt a férjem. DE. a Normafánál volt egy ovis családos program. DU. pedig az erkélyen grilleztünk. :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Lányok!
Kispeti tiszta pötty, először azt hittem, melegkiütés, de tele van a lába meg a keze is. Láza nincs, szerintem nem is viszket neki, én nem tudom, mi lehet. Nézegettem a Kismamák nagykönyvét, meg anyóssal konzultáltunk, lehet, hogy rubeola? De hát az ellen a többi gyerek oltva van. Na mindegy, holnap reggel orvos.

Aproo!
Gyere, remélem, nioncs baj, és jobban van Levi.

Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Gyuzso, annyira örülök nektek, sok sok boldogságot Ábelhez!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
snooopy
 
 


Kriszta!
nem evett valami újat?? esetleg egy fél kálcium ampulla???? vagy Fenistil???? :oops: :oops: remélem semmi komoly!!!!!

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Sziasztok!

vasárnap délután-forma1-fiúk: bambulesz a tv előtt :lol: :lol: :lol: :lol:

GYUZSÓ NAGY NAGY GRATULA!!!!!
Ábelképeket várunk! :D

TIMI-gondolom te is nyomod! :wink: :wink: golyósparty jól sikerült??? :lol: :lol: :lol:

VERONIKUSZ-de jóóóó családi nap!-akkor felvagy töltve! :wink: :wink: és ma????vasárnap van-vagy ez már túl sok lenne????? :lol: :lol: :lol:

JUDY-unalmas babakocsi??? :lol: én is tudom:Mikey elindult10hósan-felejtő babakocsi-na akkor ugráltak rólam a kilók lefelé :lol: :lol: :lol: :wink:

RENÁTA-babanapló-miket nem tudsz???? :lol: :lol: én egyszerűen csak megvettem...következő terved???? :lol: :lol: :wink:

CBRIGI-hűűű akkor te leszel a következő????nincs már sok.....éééés mégegy fíús csapat!!!!! :lol: :lol: :lol: :wink:

ORSI-veletek minden okés????
VALENTINA-Viktorhiszti????akaratos?nálatok nincsen mindenenyém énakarom éntudom,egyedülcsinálom ,oktatomanyát :shock: felállás???-Mikey ezerrel nyomja! :lol: :wink: :wink: annyira imádnivaló!!!! :lol: :lol: :lol:

még ami lemaradt:DORKA BOLDOG SZÜLINAPOT-asszem még beleférek :D

Benedek ahogy nézi F1et berreg ezerrel-beszarás :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
etenci
Ercsi
 
 


Sziasztok!

Zsu, hatalmas nagy gratula, szuperügyik vagytok! Képeket kérünk ám!

köszönjük az aggódást, még mindig hőemelkedés-láz felváltva, fütyi picit begyulladt, állítólag ez is lehet gomba a fogzástól. Hánytunk is, de csak egyszer (de az alapos volt, apájával nem tudtunk lefeküdni, mert mindkét matracot nyakig), bár vmi bibi lehet, mert gyakorlatilag nem nagyon eszünk, csak szopizunk újra sokszor keveset, sokszor büfizik, túl sokszor.....
Antibigyóznunk kell.....emiatt fosizunk is, na, szóval kissé strapás a dolog.
Éjjel, meg megvolt az első iszonyú, magamat hergelem hiszit. Már csak azért sírt, mert sírt. Se ölben, se fekve, se cumival, sehogy sem volt jó, kis magány után is ott folytatta, ahol abbahagyta. Fél 3ig nyomta, bár igen idegtépő volt az egész, de nem fájdalmasan, hanem tipikusan magahergelő, öklendezős, totális kiakadás. Extradúrva volt.
Szóval nehéz napok ezek, kezdek teljesen kiakadni, bevallom, és apa is 24 órázik, kocsit elvitte, szóval egyedül, bezárva az eső miatt. Na, kicsit most nehéz... :oops: :oops: :oops:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok!

Zsu!

Gratula Ábelhez!

Aproo!

Gyógypuszik Levibébinek!!!

Tenci!

Igen nyomtam! :lol: Rajt isteni volt!!! :lol: :wink:


Képzeljétek! Jázmin ma (Forma 1 alatt! :lol: ) megfordult! :shock: :lol: :wink: És ráadásul HÁTRÓL-HASRA!!! :shock: :lol: :wink: Ugyanis Őnagysága utál hason lenni, ott max. 2 percet bír ki! :roll: Úgy hogy most gondban van :oops: :roll: mert a hasról-hátra még (nagyon) nem megy neki! De nem egyszer csinálta....vagy 6-7-szer egymás után...és azóta még egy jó párszor! Úgy hogy most leshetem!! :lol: :wink: De most legalább majd tutira tudom az ordítás okát!!! :lol: :wink: 8)

Robogok! Szép estét Mindenkinek!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Judy!

Ment privi! Olvashatod! :lol: :wink:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Kriszta!

Veronak igaza van. Ha van otthon Calcimusc ampulla (injekció) nyomjál be egyet Petyának! Hátha helyre rakja!
Nem evett esetleg túl sok epret??? Az is tud ilyet csinálni....allergizáló az biztos. Jobb ötletem nekem sincs....de majd a doki honap biztos mond okosat! :roll:

Tenci!

Szombati Ovibuli tök jó volt! :lol: Feladatokat kellett megoldaniuk, kaptak érte pecsétet és ha összegyűjtötték mind a 7-et, akkor választhattak zsákbamacskoszt! :lol: :wink: Anya fényképezett ezerrel :lol: :wink: (ugye mivel Apa nem toott jönni :? ) és egyik ovistárs Anyuja bevállalta Jáz tologatását :lol: 8) .....de hát Tündér az én Lelkem és 5 perc múlva aludt is!!! :lol: :wink: Úgy hogy cserébe AnnaAnyu kap tőlem tök jó képeket Annájáról! :wink: :lol: Volt bábelőadás is....nagyon élvezték!! :wink:
Golyósparty :lol: (évzáró) csütörtökön volt. Gondolhatod, hogy golyóim jobb esetben is kb. 5 percig tartottak...aztán kikötöttek a pocakokban!!! :lol: :wink: 8) Szokás szerint, rajtam kívül csak MaciAnyu meg IkrekAnyu csinált "házi sütit" :roll: ....a többi Anyu hozta a szokásos formáját és vett a boltban valami rágcsát! :twisted: :roll: De hát manapság ez is valami! :wink:

Vero!

Szép volt Apa!!!! Hajrá Család!!!! :wink: :lol: Örülök, hogy jól sikerült a szombat!!!! :wink:

Na jó, mentem pihengetni!

Szép álmokat Mindenkinek!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


BagolyRen!!! :lol:

Merre bújkálsz Anya?!?!?! :lol: :wink:
Má megint bealudtál???? Oszt majd jössz nekem hajnali 2-kor!!! Irgumburgum!!!! :lol: :wink: Akkó nekem má ne gyere, hanem alukáljál szépen tovább!!!!
Ja, "műsor" változott, majd megbeszéljük msn-en! :wink: :lol:

Most má tényleg léptem! :wink:

Pussz!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Tigrincs, de ügyes Jáz!!! gratulálok neki!! :lol:

Zsófi, annyira sajnálom, h Levi mindig beteg. remélem most már hamarosan meggyógyul és jobban lesznek a napok.

Tenci, mi jól. már egyre több rosszullét nélküli napom van, de azért nem tünt el végleg. :wink:

mit akartam még??? gyöngyösön vagyunk szerdáig, érik a cseresznye meg sok más gyümi, le kell szüeretleni nehogy a 81éves apósom akarjon létrára mászni, mert képes rá. iszonyú fitt, mindent megcsinál...de néha le kell fogni, h pihenjem má'. :lol: :shock:
és apáé a laptop ilyenkor mert azon dolgozik, szal..próbálom néha kitúrni, h legalább olvassam a mit írtok. :D

szép napot mindnekinek!!!

(és tudja vlki hányadik héten jött Ábel? csak kíváncsi vagyok mennyivel előbb) :lol:
snooopy
 
 


Jó reggel!

Orsi!

Köszi! Személyesen adom át gratulációidat a Kisasszonynak, ha felébredt! :lol: :wink:
Örülök, hogy azért egyre jobban vagy! :wink: Cserkót én is szedtem a fánkról (nem itt Érden) és még Apa is hozott Mamiéktól, úgy hogy gondolhaod, hogy mennyi van itthon! :shock: :lol: De egy adagot már betettem a fagyasztóba :lol: a másik részéből meg befőttes :lol: lesz! Meg azért hagyok valamit enni is! :wink:
Aztán szerintem 1 hét múlva szedhetem le a szomszéd bácsiék fájáról (két meggyfájuk van, egyik termése mindig az enyém csak nekem kell leszednem! :wink: ) a meggyet és mehet a meggy dzsem elrakása is! :lol: :wink: Úgy hogy lassan beindul a "nagyüzemi" befőtt és dzsem elrakás! :lol: :wink:
A 81 éves fitt nagypapikat/nagyikat/dédiket NAGYON CSÍPEM!!! :lol: :wink: Szeretem az öregeket, akik nem hagyják el magukat....néha túlzásba is viszik :roll: .....bár azért vigyázni kell rájuk! :lol: 8)
Nekem van egy barátom a Nagyija most lesz 96 éves :!: :!: :shock: :lol: :wink: és megy ósanba vásárolni, kertészkedik 1000-rel....veti/ülteti a borsót-babot-parit-paprit stb.....süt/főz az unokájának :lol: :wink: és néha kicsit össze is töri magát :oops: :? ,de nem lehet "lelőni" sem és agyban TELJESEN ÉP!!! :wink: Komolyan mondom engem most tutira lepipál!!! :oops: :roll: :lol: 8)
Tessék Apát dolgozni hagyni :lol: , de azért néha küldd el egy eü. sétára :lol: :wink: és akkor vesd rá magad a loptopra!!! :wink: :lol:
Kolos hogy van?
Zsu szerintem nem szült sokkal előbb. Ha jó emlékszem akkor már majdnem belépett a 39. hétbe. (talán 38+6) De majd jön és elmondja Ő pontosan . :lol: :wink:

Na megyek, mert nem tudok úgy írni, hogy közben "fetrenegek" a Pirítóson!!! :lol: :lol: 8)

Szép napot Mindenkinek....a ramaty idő ellenére is! :wink:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Judy!

Ment privi! :wink: Pussz!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Sziasztok!

Orsi: Én is kérdeztem Zsutól,hogy mennyivel jött Ábel-baba korábban,d e még nem kaptam választ. gondolom, ha lesz egy kis ideje, akkor jön és mondja.
Egyébként hogy vagy? Nekem is nagyon hamar látszott a 2. terhesség, míg Petyával 4-5. hónapban kezdtem csak a terhes gatyák hordását, most már a 6. héten el kellett kezdenem.
Vizsgákkal, államvizsgával hogy állsz?

Etenci: Igen én vagyok a következő. Kicsit izgulok, bár még fészekrakási láz nincs rajtam. A múltkor kérdezted, hogy bírom a meleget, ha sehová nem kell menni, akkor jól, de ha ki kell mozdulni, az horror. Bár szerencsére megkegyelmezett az idő, mert elmúlt a kánikula.

Tigrincs: Gratulálok Jázminnak!!! és ügyes voltál, hogy csináltál sütit. Én nem nagyon szeretek sütni.. Nem is nagyon tudok :oops:

Zsófi: Jobbulást Levinek!!! Megértem,hogy kivagy, nekem Petya most lépett a hisztikorszakba, de én is tépem a hajam, pedig ő nem is beteg....

Nekünk hétvége nagyon szar volt. Volt egy meghívásunk kerti sütögetésre, ahol éhen maradtunk..... Aztán anyósékhoz mentünk, ahol kicsit összevesztünk, mert beszóltak Petya hisztije miatt+megkaptam,hogy rossz anya vagyok...

KépKép

KépKép
cukorfalat
 
 


Szia CBrigi!

Mi vaaaaaan??? Beszóltak anyósék Petyahiszti miatt?!?!?! :shock: :evil: És hogy Te rossz Anya vagy?!?!?! :shock: :evil: Ezek már bocsássál meg :oops: emberek?!?!?! :shock: :evil:
Remélem férjed jól leteremtette őket!!! :oops: :evil: Azért ezt mindig durvának tartottam/tartom!!! Mármint a mások életébe való belepofázást!!! :evil:
Ne is törődjél velük!!!! Ahelyett, hogy inkább megkérdeznék, hogy tudnak-e valamiben segíteni!!!! :evil:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. inkább most megyek, Jáz úgy is kajás!!! Most ébredt!

Kitartást!!! És HIDD EL, HOTY TE NAGYON JÓ ANYA VAGY!!!! :wink:

Bocsi,de most robognom kell, mert sirókálás van a kajcsiért! Majd még jövök!!!

Soksokpuszi!!! És ne törödjél a hülékkle!!!!! :oops: :wink:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Jó reggelt!

Orsi!
hajrá! de jó hogy róka koma kezt eloldalogni :wink: és hajrá nagyizás!!!

Tigrincs!
Jáz szuper csaj! jó forgolódást!!! :wink:
Ovi-szombat: :lol: szombaton nálunk is ovis családi nap volt :lol: golyók meg .... :lol: látom jól sikerült!!! :lol: :lol: :lol:
Nem vagy elfelejtve! :oops: :oops: :oops: nagyon szégyellem magam!!! :oops: :oops: :oops: Csak családi hétvége volt! vasárnap se bírta a férjem nélkülünk. Elment dolgozni, de aztán DE. hazajött hozzánk :lol: igaz végül az irodájában kötöttünk ki, de akkor is legalább együtt voltunk. :lol: :lol:

Zsó!
hogy van LEvi! jobbulást neki!!!

Kriszta!!!
hogy álltok a pöttyökkel??? múlnak??? :oops:

na bocsi, de most ennyi voltam :oops: ma meg holnap csak Zsófi van. Ki kell használnom!!!! :D majd jövök :wink:

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Sziasztok!

Veronikusz!
Pöttyök múlnak, a doktornéni azt mondta, hogy valószínűleg valami vírusfertőzés volt. Lehet, hogy tőlünk kapta, mert mind a ketten kicsit hurutosak voltunk/vagyunk, és Petin így jött ki. De olyan rossz, mint a fene. Na jó, eleven. Pelenkázni már megtanultam úgy, hogy térdel, mert nem hajlandó hanyatt feküdni, de most ha hanyatt fekszik, átnyúlkál a lába között, ami akkor a legjobb, amikor nyakig szaros az egész gyerek. Persze utána kézmosás, és közben pedig próbáljam megakadályozni, hogy ne vegye a szájába a kezét.
A fürdőszobából ki van tiltva, mert rászokott, hogy a WC-ben matat. Azt most már lecsukva tartom, de most megtalálta a WC kefét és azzal vezényel, de a múltkor pl. "rendeltetésszerűen" használta, magyarul azzal kotort a klotyóban.
Főzni nem tudok nyugisan, mert felmászik a lépcsőn, és persze egy idő után megfordul és fejjel jönne lefelé.

Judy!
Kistarcsán ti merre vagytok? Sógoromék most költöztek ki, és ott lakik egy kolléganőm is, aki most szült 23-án az Uzsokiban. És alig értek be. 11.25-kor vették fel őket és 11.35-kor megvolt a bébi. De egyszer hajnalban már hazaküldték őket, pedig mondta, hogy az első gyereke is gyorsan jött, pedig faros volt. Mondta, hogy útközben megálltak a kistarcsai kórháznál, mert tolófájásai voltak, de aztán valahogy elmúltak és mondta a férjének, hogy menjenek tovább. :lol:

Na, kicsit hosszú lett.

Brigi!
Tojd le anyósékat, Te tudod, hogy nem vagy rossz anya, Petya is tudja, férj is tudja, kell több? :lol:

Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


sziasztok,

na végre, beengedett a bnet... Jártam erre minden nap, de csak privit engedett írni, semmi mást :?

Kriszta,
Mi a Gyepi-földek nevű telepen, ez a kórházzal szemben van, a 3-as út másik oldalán. Sógorodék merre? Egyébként a Kerepesit állítólag most feltúrták, alig lehet rajta közlekedni. Én általában elmegyek a nulláson az M3-ig is azon megyek be. Vagy elmegyek egész a 11es útig és a Szentendrein megyek be ha Óbuda felé van dolgom. Csak akkor használom a kerepesit, ha kimondottan Kőbánya és környéke a cél...
Anna is fejjel előre jön le a lépcsőn, de kifejlesztett hozzá egy saját technikát. Szívrohamot kapok folyton...
Kép

Veronikusz,
Köszi :) igen, egy kezemet fogva teper, szinte már szalad :) Szerintem már csak az elhatározás hiányzik :)

Zsó,
Levinek jobbulást. Megyek ma Érdre, ha nem lennétek betegek be is mennék a nullásról, de így nem merek.... :oops: Ne haragudj...

CfBrigi,
Ez durva. Ilyet épeszű ember nem mond. Ne foglalkozz vele!!!

Orsi,
jobbulást, remélem lassan már elmúlik ez az émelygés.

Mi most jöttünk tanácsadásról, őfelsége 8630g és 74 cm. Nem egy óriás közel egy évesen, de nem beteges és ez a fontos :)

Na megyek, hiszti van. Meg aztán lassan indulunk Érdre. Timi reszkess, jövünk ;) :D

Szép napot!!!!

Judy
KépKép
KépKép
szjudy77
 
 


Sziasztok!

Gyuzsó: Hatalmas gratula nektek! Sok Boldogságot Ábel-Babához :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Apro-zsó: Hogy van Levi? Gyógypuszikat küldök. Mi is belázasodtunk,de azt mondogatja Viktor, hogy a foga fáj,de nincs begyúladva az inye :oops: :?

Tigrincs: Gratula Jáz megforduláshoz :lol:

Judy: Nem semmi lányod van :P Viktor kapaszkodás nélül jön le a lépcsőről és az utolsó lépcsőről meg leugrik, a hajam égnek áll mikor meglátom :oops: :lol:

Tenci: Nálunk ilyen nincsen, inkább az van Anya te csináld! meg nekem nem megy! Meg hasonlók, pedig szoktam mondani neki, hogy egyedül csináld meg, csak ha már nem úgy megy ahogy ő szeretné, akkor csapkod és kiabál. :cry: :cry: :oops:
Most meg totál ellenkezője saját magának, most nincsen rohangálás csak bújunk anyához, és sehova nem engedjük el anyát van.
Most hogy lázas, most meg aztán végkép rajtam lóg :oops:

Na megyek mert már megint üvölt.
Szép napot mindenkinek.
Ja és a lényeg lemaradt.
Steffi?Eni? Heni? Memme? Gabbóka? Merci? Brigik? Ancsa? Adri? Mse? és mindenki akit kifelejtettem, MERRE VAGYTOK? HOGY VAGYTOK?
V

valentina
 
 


Köszönöm lányok Mindenkinek a jó szavakat! Férjem nem hallotta, mert ez bent volt a házban, ő meg szerelt valamit az udvaron. Utólag mondtam el neki. Kiakadt, de mondtam,hogy ne szóljon semmit, mert csak sértődés lesz belőle, azt nem akarom, Inkább egy ideig nem megyek hozzájuk.
Annyi volt a történet, hogy Petya nem akart aludni, hanem ki akart menni az udvara és mivel nem engedtem elkezdett hisztizni, de úgy,hogy hanyatt vágta magát. Erre szólt be apósom,hogy miaz, hogy nem tudom megnevelni a gyerekem és nem vagyok jó anya...

Kriszta: Tippem nekem is az lett volna, hogy valami kajától lett kiütéses. Az én Petyámnak már 2X volt ilyen. De a doki jobban tudja....

Judy: Nem semmi a kiscsaj lépcsőn-lejövő technikája :lol:

KépKép

KépKép
cukorfalat
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.15 11:36-kor.
Vendég
 


Tigrincs, hagytam én apát dolgozni. :lol: most épp a fiával fociznak, ami abból áll, hogy ő focizik, Kolos meg néha megkapja a labdád ekkor elrohan vele, majd vissza és az apjának dobja :lol:

Brigi, tényleg ne törődj apósod beszólásával...tudom, hogy bántó, rosszul esik, de te tényleg jó anya vagy!!!!!!!!!

Judy, nem semmi a kisasszony ahogy közlekedik a lépcsőn. :D

Zsó, hogy vagytok??
snooopy
 
 


Sziasztok!

Levi épp bebújt a pihiszék mögé és élvezi, hogy Ő most láthatatlan. :lol:

Köszönjük, már jobban, még hőemelkedünk néha, meg szednünk kell az antibigyót. Na, meg az étvágyunk eléggé pocsék, kb. a felét eszi a rendes adagjainak. Ebből este szokott némi nézeteltérésünk lenni, mivel mindig mondom neki, hogy a tejpépből muszáj ennie normál adagot, mert nem fogom óránként szopitatni éjjel. De aztán eddig mindig én nyertem. :oops:
Tegnap nem is ismertünk rá, elüldögélt az etetőszékében, amíg ettünk, eljátszott 10 perceket magától (a konyhapult tartófájának alján van egy vas kör alakú valami, tartószög talán, ami üreges. Pici üreg, ezért tele van mindig porral, mert az én ujjam nagy hozzá. Na, ebből vadássza ki a porcicákat, nagyon rendi. Csak résen kell lenni, mert meg is eszi rögtön, jó kis takarítógép, nyom nélkül tüntet el mindent... :roll: :oops: :lol:

Ma játszóházazunk, ha minden igaz délután a Savoyában, egy csomó anyuka, de ha vkinek van kedve, gyertek. remélem mi is tényleg befutunk és nem csak terv marad, mert apum is jön ki ma, befőzünk cserit-meggyet.
Jó mozgalmas napunk lesz, ideje is belekezdeni.

Szép napot Nektek!

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok!

Na, mégsem főzünk be, apumon újra egy csomó kütyü van. Már vagy 4 féle gyógyszert szed, 2 éve vacakol szíve, nem is értem ezt az egészet....csak eléggé félek...most már jöhetnének kicsiit nyugisabb napok.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Jó reggelt!


Judy!

Anna egy tünemény!!!! És ahogy dumál....!!!!! :lol: :lol: :wink: Örülök, hogy végre végre....!!!! :wink: Golyó ízlett? Vagy nem próbáltáok még ki? :wink:

Aproo!

Na akkor jóóóóóó, ha Levi bébi már jobban.....és még takarít is!!! :lol: :wink: Egy szavad sem lehet a fiadra!!!!! :lol: :wink:
Apukád meg gyógyulgasson!!! A betevés meg ráér!!! 1-2 hét csúszás az semmi!!! Cserkók-meggyek nem szaladnak el!!! :wink: :lol: Ebből a szempontból jobb, mint a gyerek!!! :lol: :lol: :wink:

Orsi!

Jól van!!! Nagyon rendes vagy, hogy hagyod Apát dolgozni!!! :lol: :wink:
Nálunk Adri focizik így!!! :lol: :wink: Csak Ő anyával!!!! :lol: :wink:
Bár azért Ő rúgja is a bőrt :lol: :wink: csak amikor már nagyon elfáradt, akkor veti rá magát a lasztira és nem engedi!!! Aztán persze hozzámvágja és jóóóót rötyög rajtam.... :lol: :wink: mert én meg úgy csinálok, mint aki összeesett!! :lol:

CBrigi!

Szerintem hátralévő heteidet (szülésig! :wink: ) olyan emberek társaságában töltsd, akik megérdemlik és segítenek!!! Mondjuk velünk!!! :lol: :wink: 8) Na persze azért nem kívánom egész nap, hogy itt legyél :lol: de egyszer egyszer kukk be ide is!!! :wink: A gyönyörű napsütéses időt pedig tessék kihasználni!!! Friss levegő, árnyékban ücsörgés :wink: , játék Petyával.....stbstbstb. :wink: Szóval csupacsupa jó dolgot tessék csinálni, amitől jókedved lesz! Apát meg innen is csókoltatjuk!!! :wink: És nagyon rendi vagy, hogy ezek után is még apósékat "kíméled".....férjedtől!!! :roll: :wink:

Köszi Mindenkinek a gratukat!!! Jáz füligérő szájjal nyugtázza!!! :lol: :lol: :wink: 8)

Megyek teregetni! Majd még jövök!

Legyen szép napotok! :wink:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


én is itt :lol: :lol: atom kómásan, 6-kor kelt a család, Miklóst 8-kor nyomtam vissza, töpszli 2 kaka után újra kosztol :lol:, legalább apuka alszik magától is.. :lol: :lol:

terminus számítás nehéz volt a szabálytalan ciklus miatt, de olyan 38+6-ra született Ábel :wink: Timinek veszélyesen jó a memóriája!!!! :lol: :lol: :wink:
Miklóst is ugyanígy szültem, csak ő este 6.22-kor született, Ábel meg reggel.. :lol: :wink:

Brigi,
ne is foglalkozz velük!! úgysem változnak meg.. (sajnos...)
ha hisztiben mérnék a "jóanyaságot", akkor csak rossz anyák vannak a világon.. :wink:

Zsó,
biztos a frontok borzolják apukád szívét... jobbulást neki!!
Levinek meg gyógypussz!!!

Orsi,
jó, hogy a várandós tüneteket lassan magad mögött hagyod!! jó családozást Nektek!!

a mi cseresznyefánk idén is bio minősítésre utazott... de idén is beelőzött a cseresznyelégy.... :wink: úgyhogy vesztettünk egy csatát.. :lol:

édeseka fotók, szívrohamot megértem a fejjel előre közlekedő gyerkők látványától :wink:

Vero, kezed meggyógyult???

ledőlök, mert szétesik a fejem.... :lol:

KépKép
Kép
gyuzso
 
 


Ja Brigi!

Tudtam, hogy akartam még Neked valamit! :wink: Azt szeretném kérdezni, hogy Bálint baba érkezéséről ki hozza a hír? Vagy majd Te írsz, ha hazaértetek? :wink:

Na most már tényleg mentem. Ne gyűrődjenek a ruhák!! :wink:

RenAnyu!

Merre vagy? Se itt, se a magánomban!!! :oops: :roll: Kicsit izgulok Érted!!! :oops: :roll: Vagy ennyire nyomod a babanaplót? :wink: Akartam is kérdezni, hogy hol vettél olyan "könyvet"? Papír-írószer boltban vagy ósan/teccőben is van szerinted?

Na léptem!

Pussz Mindenkinek! :wink:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Gyuzso!

Nem vagy semmi!!! :wink: :lol: Timi memóriáját meg hagyjuk!!! :twisted: :wink: :lol: De azért tényleg nem semmi vagyok!!! :lol: :lol: :wink: 8) Lehet, hogy mégis csak visszatér az agyműküdésem és nem leszek ennyire Szenilla??? :lol: :wink:
Akkor jó pihenést!!! Remélem kialszod a fejfájást!!! :wink: :lol:

Na most már tényleg.....küldjetek el!!!! :twisted: :wink: :lol:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Verokám! :wink:

Neked akartam még..... (ugye mégis csak szenilla van még előtérben! :lol: :twisted: :wink: )
Ne hülyéskedjél már!!!! Mondtam már (és többször nem mondom!!! :twisted: :wink: :lol: ) amikor időd engedi!!!! És kedved is van hozzá!!! Első a CSALÁD!!!! :wink:
Vagy talizzunk és akkor elmeséled!!! :lol: :wink: Lehet, hogy jobban járnánk!!!! :lol: :wink:
Ovibuliról képek vannak? Nekem még a fényképezőben figyelnek! :lol: De ma este már letöltöm őket!!! Meg AnnaAnyunak ígértem képet és péntekig még azt is meg kell csinálnom! :wink: Na jó, azt inkább Apára bízom, de azért én is ott leszek és segédkezem, ahogy szoktam....beteszem a fotópapírt a nyomtatóba! :lol: :wink: 8) Meg "ledirigálom", hogy melyikből mennyit nyomtasson!! :lol:
És vasárnap az irodában kötöttetek ki?!?!?!? :shock: :wink: :lol: És hányan??? Ez elég titokzatosan hangzik!!!!! :lol: :wink: :oops:

Na jó, most már tényleg.........rúgjon fenékbe valakiiiiiii!!!!!!! :lol: :wink: 8)

Páááááááá!!!! :lol: :wink:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Gyuzsó, persze a frontok is....de ez annál bonyibb. 18 éves kora óta bagózik és kávézik, de nagyim halála hozta ki rajta 2 éve ezt az egészet. Azóta semmivel sem lesz jobb, csak időlegesen.....jó lenne már valami tuti módszer, csak Ő meg abszolút nem jó "betegalany". Ha már picit jobban van, egyszerűen abbahagyja a szívgyógyszerek szedését. Totál fegyelmezetlen és már nem is változtatható meg. Azonnal újra kávézik, meg minden. Szóval persze a gyógyszer nem miden, mást is tenni kéne, de hát nem lehet ott mellett az ember 24 órán keresztül. Az egész úgy kezdődött, hogy egyik este felhívta nővéremet, hogy kicsit szédül, meg nem érzi jól magát. Aztán, ahelyett, hogy hívott volna dokit, hajnali kettőkor beült a kocsiba, hogy megkeresse az ügyeletet, mert azt sem tudta hol van. Akkor költözött. Ott benn meg hanyatt vágódtak, hogy 230/100valamennyivel hogy bírt odáig elvezetni. "Borzalmas" alak, de imádjuk, csak baromi önfejű és akaratos. Na, legalább nem kell vakarnom a fejem, kitől örököltem. Na, de ennyit erről....
Ábel képek???? Persze ha majd lesz 1 perced!
Cseri nálunk is kukacos, pedig permeteztük, ki kell áztatni!

Timi, hát a cseri már eléggé érett. De mivel kukacos, lehet, hogy pálinka lesz belőle. (pszt, persze legális... :lol: :wink: )

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Jó reggelt!

Gyuzso!
Zsombi mama! :lol: Isten hozott!!!

Zsó!
papádnak jobbulást!!! :oops:

Brigi!
bunkókat letojni! nekem is mondtak már hasonlót! :oops: hogy milyen ilyen-olyany lányaim vannak és meg kéne őket mutatni orvosnak!!! :twisted: :twisted: szerintem meg ezek az ÖREGEK már rég neveltek ilyen korú gyerekeket!!

Tigrincs!
szenilla nem játszik, mert még napközben is az eszemben jársz, hogy "jaj de baromira válaszolnom kellene már" :oops: :oops: az az helyzet, hogy már csak hét hét (ez és a jövő hét) és Szofinak bezár a bölcsi, úgyhogy most mint a mérgezett egér ... tegnap nagybevásárlás, bank, ma meg már Lacinak megyek névnapi ajándékot venni. (magamnek meg kéne egy jó kis fókazsírfogó fürdőruhát a Balcsira :oops: :D ) fúúú ! millió a dolgom. :oops: :oops: :oops: de talán holnap reggel .... igyekszem! :oops: persze lehet majd tali is!!! :wink: :wink: :wink: :wink:

most rohanok, hív Zsófi :D
szép napot!!!

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


sziasztok,

Timi,
Jáz is édes volt nagyon!!!
nem bontottuk még ki a golyóbisokat, tegnap még 1 órát bűvölte a nagyapját, aztán szunyált egyet a kocsiban. Este kilenckor meg rájött, hogy megy ez a séta kapaszkodás nélkül is, úgyhogy a szokásos fél 9 helyett 10-kor sikerült elaltatnom :roll: addig gyakorolt :D
Ma volt itt a védőnő, jót röhögtünk, hogy tegnap beírták a kartonjára, hogy kapaszkodva megy, ma meg beírja, hogy már jár, viccesen fog kinézni :D
Jáz ma is nyűgös? Anna ma alszik rendesen, úgy látszik arrébb ment a front...

Zsó,
remélem apukád rendben lesz. Levinek továbbra is jobbulást!
Aranyos lehet, mikor láthatatlan :D
Ez a hetem kicsit zsufi, de jövő héten játszóház vagy kopaszi?

Hopp, mennem kell, majd jövök még...

Judy
KépKép
KépKép
szjudy77
 
 


NA, hazaértünk a péktől. Számomra kissé szélsőséges, hogy vagy vihar és 15 fok vagy 35 fok és pusztulás. Amúgy is utálom a meleget, de most brutál, ami kinn van, menekültünk haza.
Ma végre hajlandó volt enni is vmit Levi ebédre, most meg persze nem akar aludni, pedig kéne őfelségének.

Én is remélem, hogy nem lesz gond apcival.

Judy, jövő hét még jó, utána utazunk.

Vero, Orsi, mi 26-30ig vagyunk Csopakon, szóval egy Füredi séta nagyon belefér ám! Hm??

Na, megyek, újfent megpróbálom lenyomni Prücsköt.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


GYUZSÓ, HIHETETLEN CSAJ VAGY! Szívből gratulálunk nektek. Nagyon szép napokat, heteket az összeszokáshoz!

Puszi Tünde

mtunde
 
 


Zsó, küldtem neked privit!

mtunde
 
 


Zsó,
köszi a tippet!!! meggymagozót tegnap a család beszerezte, indulhat a befőzés :D
nehéz beteggel nehéz az élet.... sok türelmet!!!

ma 5-től műszak.. :lol: :lol: koránkelő csapat :lol:
fotó másodszülöttünkről...

Kép Kép kicsiMiklós

KépKép
Kép
gyuzso
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?