Új privát üzeneted érkezett!

íme itt a kép a 21. hétről Kép Minőségéhez képest egész jól látszik az arca, meg hogy nagy mosolyt eresztett meg felénk Kép
(a feje a bal oldalon van jobbra meg a pocija) Kép

Sapi


Kép
sapi
 
 


Sziasztok

Látom egész szépen alakul mindenkinél a babavárás. Szeretném azonban ha egy kicsit segítenétek.
:o Ma voltam a dokimnál és sajnos eléggé nyugtalanít amit mondott. A 39.hétben járunk és a kicsike még túlságosan fent van. Fájásaim is csak épp hogy vannak. Mennyivel lehet a kicsit túlhordani? Árthat a babócának ez?

Segítségetek előre is köszi
Üdv Timi
hrabtimi
 
 


Sziasztok!

Szerencsésen visszaérkeztünk a Balcsiról, megúsztam ezt a hétvégét is, de az események azért szépen felpörögtek velünk! Képzeljétek, vasárnap reggel elment a nyákdugó, de tudtam, hogy ettől még nem biztos, hogy a szülés is megindult. Úgyhogy nyugisan megvártuk a délutánt, és akkor indultunk haza. Éjszaka viszont megint "fájásaim" voltak, már 3 percenként is ismétlődtek, de megint sikerült elaludni végül! Úgyhogy aztán másnap reggel bementem a dokimhoz, aki megvizsgált, és közölte, hogy rövidült a méhnyak, kinyílt a külső méhszáj (ezért is jött ki a nyákdugó), de a belső még zárva van. Ma megyek CTG-re (először!!), és csütörtökre rendelt vissza (ha addig nem találkozunk.... Kép ) Egyébként mondta, hogy az éjszakai események teljesen normálisak, és azért vannak, mert olyankor az ingerszegény környezet miatt sokkal jobban odafigyel magára az ember, nincs, ami elvonja a figyelmét, meg minden. Lehet, hogy nappal is vannak ilyen "fájásaim", csak akkor nem veszi észre őket annyira az ember a csomó minden más miatt, ami leköti a figyelmét. Szóval, Ti se ijedjetek meg, ha ilyesmit észleltek! Kép

Sapi: tényleg nagyon aranyos a kép a babáról, és tényleg úgy tűnik, mintha mosolyogna! Kép

Újbaba: Üdv körünkben! Én sajnos nem ismerem az általad említett orvost. Kép

Timi: szerintem egyáltalán nem kéne aggódnod, még van hátra jó két heted, és amint látod (pl. esetemben is), az események előbb-utóbb szép lassan beindulnak!! Én is pont ott tartok, ahol Te, és szerintem az én babám sincsen még egészen lent (igaz, nekem ő már a második). Majd lemegy! Kép Egyébként, a Honvédban az a szokás, hogy 1 héttel a kiírt időpont után indítják meg a szülést. (Máshol ez akár 2 hét is lehet.)

Na, egyelőre ennyit, várom az új fejleményeket Tőletek!! Üdv, Hello (38+5)
hello
 
 

 
 

Sapi!

Nagyon aranyos a babciKép


Timi!

Szombaton pont erről volt szó az osztálytársaim körében - éppen a vizsgára vártunk -, és az egyik lány 3 héttel hordta túl a kisfiát. Mondjuk a fiúkra mondják, hogy szeretnek tovább bent maradni. A doki mondott valami érdemlegeset vagy csak annyit, hogy fent fekszik a gyerkőc? Amúgy én is úgy tudom, hogy van akinél az utolsó pillanatban fordul meg, úgyhogy ezért nem hiszem, hogy aggódnod kéne.


Hello!

Elindult a visszaszámlálásKépKép Irigyed vagyokKép

Ezek a fájások görcsök vagy amikor a méh megkeményedik? (az utóbbi nekem kb. egy hete naponta többször van) A jóslófájások miben különböznek az igazi fájásoktól?
Ezekről nem tudok semmit sem.

Tegnap voltam védőnőnél, rákérdeztem a málna teára, annyit mondott, hogy tapasztalata nincs róla de rosszat nem hallott, így nyugodtan ihatom. Persze csak a vizsgák utánKép

Szia Újbaba!

Sajnos én sem ismerem a dokit.
subesz
 
 


Subesz: Én is megkérdeztem a málnalevél teáról múltkor a védőnőmet, azt mondta róla, hogy a 36. héttől ajánlott inni, előtte nem, napi fél litert. Mivel a nyálkahártyát izgathatja, ezért bodza teával érdemes keverni, így elkerülhető a köhögés esetleg gyomorégés. Én is fogom inni, de az még messze van Kép De ilyenkor (36. hét) már el lehet kezdeni a Laktoherb teát is inni, szintén napi fél litert, ami a tejgyarapodást segíti. Ha ennyi teát iszunk egy nap, más folyadék már nem is fér belénk Kép

Hello: de izgi, csütörtök már nagyon itt van Kép

Szia Újbaba, üdv körünkben. Kép

Timi: bár én nem vagyok gyakorlott, de azt olvastam erről, hogy 1-2 hét túlhordás teljesen normális rendszeres ellenőrzés mellett semmi baja nem lesz tőle a picinek! És tegnap született egy ismerősünknek egy gyönyörű kislánya két hét túlhordás után és minden rendben mindkettőjükkel Kép Úgyhogy szerintem se aggódj, ha a doki szerint sincs semmi gond.

Ma megyünk dokihoz, remélem minden ok odabent. Az azért megnyugtató, hogy tegnap nagy bulit tartott a babóca a pocakomban, csak úgy hullámzott fel-alá éjszaka Kép Kép

Sapi
sapi
 
 


Subesz!

Hát pont ez az, hogy amikor "fájások"-at írok, akkor azok tényleg fájnak (menstruációs görcshöz hasonlítanak, csak még erősebbek), és ezért hiszem azt olyankor, hogy mégiscsak a szülés indult meg, főleg, hogy gyakran már szabályos időközönként ismétlődnek. De amint írtam korábban, a doki elmondta, hogy miért érzem így. (Látod, reggelre elmúlnak, márpedig az igazi fájások nem fognak megszűnni, hanem egy szép kis babócát fognak eredményezni, ha minden igaz!!!)
A "keményedések" nálam is nagyon régóta (kb. 14. hét!!) vannak, de azok egyáltalán nem fájnak, csak olyankor kőkemény lesz a hasam, max. egy kicsit kellemetlennek mondanám, de fájdalmasnak semmi esetre. Napközben ezeket szoktam érezni én is még most is, kb. naponta vagy 10-szer. Egyébként, ezekre szokták adni a Magne B6-ot (amit én egyáltalán nem szedtem, mert örültem, hadd dolgozzon, "melegítsen" csak a méhem). Ja, és ezek nem szabályos időközönként ismétlődnek, hanem rendszertelenül jelentkeznek, inkább a napi "terheléssel" függnek össze (pl. ha takarítasz, vagy sokat járkálsz, stb., olyankor jönnek, legalábbis nálam így van).

Hát ennyi, remélem kielégítő választ tudtam adni! Hello! Kép

Ui.: Ne irigykedj Kép, Nálad is gyorsan eltelik majd az a pár hét, észre sem fogod venni! Kép Kép
hello
 
 


Hello!

Köszi a gyors választKép

Annyira a kisfiam jár az eszemben, hogy alig bírok a tanulásra koncetrálniKép

Vigyázz magadra

Subesz
subesz
 
 


Sziasztok!

Már gondolom azt hittétek, hogy eltüntem, de nem csak nincs lehetőségem netezni.
Nálam semmi újdonság, jó sokáig tartott míg elolvastam minden levelet. Bár valószinű, hogy szülés előtt nem tudok már benézni a topic-ba mert elvileg holnap után kéne jönni a babócámnak, bár holnap még megyek vizsgázni, remélem odaérek.
Egyenlőre semmi jele annak, hogy ki akarna bújni a kis pocak lakó. Holnap du. megyek a dokimhoz, ctg is lesz. Képzeljétek, már 2 hete ha megy valahova a dokim ahol nehéz őt elérni akkor mindíg felhív, hogy mi van velem. Nagyon rendes nem? Szombaton voltam a kórházba ctg-n azt mondták, hogy szép fájásaim vannak, na én egyáltalán nem éreztem.

Ennyi, sziasztok

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Sziasztok!

Voltunk dokinál, minden rendben a babócával, és szinte teljesen tuti biztosra mondta, hogy kislányt várunk Kép És mi ennek természetesen örülünk, ahogy a kisfiúnak is örültünk volna. Kép Csak annyi a probléma hogy harántfekvéses, de még van 10 hete arra, hogy megforduljon, mert ha nem akkor programozott császár lesz belőle már augusztusban. Úgyhogy megint van min aggódni és drukkolni Kép De azért reménykedünk, hogy 10 hét alatt rá tudjuk beszélni a leányzót, hogy forduljon irányba és ne legyen már most különc Kép
Remélem mindenkinél minden rendben! Hello mi újság a fájásokkal?

pusz Sapi
sapi
 
 


Sziasztok

Kedves Sapi, Subesz és Hello nagyon szépen köszönöm a nyugtató soraitokat. Egy kicsit én is utánna jártam a dolognak és mostmár teljes a lelki békénk.

Kedves Hello

Te mint tapasztalt anyóca már úgy látom rutinból beszélsz. Főként hozzád intéznék még egy kérdést, a kórházban ugye nem hívei a szülésindításnak? Van kedved leírni, hogy is telt az első szülésed? Mikor indultak be a dolgok, mennyit vajúdtál stb? Örömmel olvasnánk ha lehet. Kép
Én már csak azért vagyok így "betojva" mert ez az első babánk és a kórháztól 30 km-re lakunk (remélem nem veszed tolakodásnak).

Üdv mindenkinek
Timi
hrabtimi
 
 


Sziasztok!

Ma éjszaka is voltak fájások.... Kép Most viszont mintha még mindig lennének, és elég gyakran jönnek is. Úgy érzem, hamar itt lesz most már a baba! Persze lehet, hogy nem jól érzem... Kép

Kedves Timi!

Kicsit hülyén fog hangzani amit most mondok, de dacára annak, hogy már a második baba, terhesség és szülés szempontjából ugyanúgy érzem magam, mintha az első lenne! Majdnem 13 év telt el azóta, hogy szültem, és azóta igen nagyot változott a világ, a terhesgondozás és a kórházak rendszere is. Annak idején egészen máshogy nézett ki a dolog, nem voltak szülési alternatívák, "tervek", kívánságlisták, apás szülések stb. stb... Az én első szülésem 1991-ben teljesen átlagosnak mondhatóan zajlott le: reggeltől kezdve éreztem "fájásokat" (akkor persze még nem igazán tudtam, mit kellene érezni), délben bementem a kórházba, csak hogy megtudjam, mi is van most, és mivel 1 ujjnyira voltam tágulva, bent is tartottak. Na, mai szemmel nézve ez hiba volt, mert szerintem még nem kellett volna feltétlenül kibújnia a fiamnak! (Akkor még 6 napom volt is hátra a kiírásig.) Ezek után előkészítettek a szokásos módon: borotválás, beöntés (nem volt semmi eredménye, előtte biztos voltam otthon wc-n, csak azt senki nem kérdezte), majd pedig a folyosón sétálgattam. Amikor felszabadult egy ágy, felfektettek, rámtették a ctg-t, és telt-múlt az idő. Közben olyasmi történt, ami a legrosszabb emlék maradt számomra: a szülésznő azon a címen, hogy "megvizsgál", vmi fém dologgal tágíthatta a méhszájamat, mert olyan iszonyatosan fájt, hogy még ma is emlékszem rá!!! Na, ma már szerintem ilyet sehol nem csinálnak. Abban az időben meg gondolom ez volt a szokás, hogy minél előbb végezzenek az emberrel, ne foglalja már mások elől olyan sokáig a helyet.... Szóval, egy-egy ilyen után jól fel is gyorsultak az események, egyre erősödtek a fájások, majd jöttek a tolófájások, később megérkezett az orvosom is (késve, mert már régen éreztem azt a bizonyos székelési ingert, amit rohadt nehéz volt visszatartani!), jól rákönyökölt a hasamra, és szinte "kinyomta" belőlem a gyereket. (Na, ez sem divat már manapság!) Mindez du. 1/2 6 körül történt, szóval időben kb. 10 óra volt az egész mindenestül. Aztán még a szokásos dolgok: lepényi szak, gátvarrás (fájt), és a végén megkatétereztek (ma már szintén nem divat). A gyereket persze még véletlenül sem adták oda, messziről nagy kegyesen megmutatták, hogy hogy néz ki, elvitték, és kész. 2 óra megfigyelés után már a 6 ágyas kórteremben feküdtem az ágyamban. Hát ennyi. Gondolom, ezek után érthető, hogy 2004-ben nem szívesen emlékszem vissza erre az egészre, és most talán másképp lesz 1-2 dolog. Ja, és ami a legfontosabb: mindez a János kórházban történt, nem a Honvédban! Az orvosom pedig az akkori legjobbnak mondható volt! A kérdésedhez pedig: a szülést a Honvédban 1 hét túlhordás után indítják meg állítólag.

Hát, elnézést, ha nem voltam túl jó hatással valakire ezzel a történettel, de sajnos a rendszerváltás körüli időkben még az effajta szülések voltak általánosak Magyarországon. Ennek ellenére, most sokkal bizakodóbb vagyok, és párom is velem lesz, a dokim is sokkal jobb, a kórház pedig "családiasabb", mint a "futószalag" János.

Most megyek dolgomra, amíg még tudok...

Sziasztok, Hello
hello
 
 


Sziasztok!

Látom, mindenkinél alakulnak az események!Kép
Mi holnap megyünk manuális és vizuális kukucsra. Remélem, hogy haladunk előre. Nálam már a keményedések is nyöszörgést eredményeznek, mert már kezdenek fájni. Az a legfurcsább, hogy vannak olyan periódusok, amikor nem tudom megmondani, milyen időközönként fáj a derekam, hasam és lábam (ide kisugárzik úgy térdig), mert inkább egyhuzamban fájok 3-4 órát.

Nagyon kíváncsi vagyok...

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Látom, mindenkinél alakulnak az események!Kép
Mi holnap megyünk manuális és vizuális kukucsra. Remélem, hogy haladunk előre. Nálam már a keményedések is nyöszörgést eredményeznek, mert már kezdenek fájni. Az a legfurcsább, hogy vannak olyan periódusok, amikor nem tudom megmondani, milyen időközönként fáj a derekam, hasam és lábam (ide kisugárzik úgy térdig), mert inkább egyhuzamban fájok 3-4 órát.

Nagyon kíváncsi vagyok...

Üdv: Linamina
linamina
 
 


SZIASZTOK


Nagyon szépen köszönöm "Hello" hogy írtál. Igen sok minden változott az elmúlt néhány évben. Valószínűleg a mostani szülésed már egy kicsit baba-mamabarátabb lesz. Sajnos én is már elég sok szörnyűséget halottam a régi technikákról. Például pont ezt a fogom és kinyomom a gyereket a mamából eset volt ami megdöbbentett(sajnos tizen évvel ezelőtt ez volt az egyik legkedveltebb módszer a babóca megindítására). Szerencsére a kórházi felkészítő során egy csecsemős és egy szülész hölgy teljesen megnyugtatott arról hogy a Honvéd kórház talán az ideális a babák és mamák számára. Persze azért egy két dolog lehetne másként de semmi sem lehet tökéletes(főleg a magyar eü.-ben)

Más:
Ahogy egyre telnek a napok jobban és jobban rámjön a fészekrakási ösztön már a baldahintól kezdve az egyéb kütyükig mindent el kezdtem varrni, szabni, szerelni csak a vasalás ne lenne. Ti hogy álltok ezzel? Van még energiátok ilyenekkel foglalkozni?

Üdv Timi
hrabtimi
 
 


Szia Timi!

Nekem muszáj hogy legyen energiám a fészekrakásra, mert még felújítunk ezerrel mi ketten a férjurammal, "magad uram ha szolgád/pénzed" nincs alapon Kép Még csak az előszobát és a konyhát tapétáztuk/festettük újra meg téptük le a falról a lambériát mindenhol, úgyhogy még a gyerekszobához,ami a fészekrakás lényege még hozzá sem szagoltunk Kép Igaz én csak háttérmunkás vagyunk, adom a férjem kezébe a szerszámokat főleg, de azért elég fárasztó így kettecskén felújítani, egész napos álldogálást, rohangálást jelent. Nem baj, legalább edzésben maradok Kép Alig várom, hogy már az érdemi résszel, a berendezéssel, kiegészítőkkel lehessen foglalkozni Kép Szerintem az a legjobb része az egésznek Kép

Sapi (24 hét)
sapi
 
 


Szia Sapi

Örömmel hallom hogy milyen aktívan töltöd a napjaid. Nálunk a fészekrakás egyedül rám maradt(a párom pont most kezdett egy új mhelyen és eléggé lefoglalja)Mondjuk így a barkácsolás varrás és lakásdíszítés egyedül az én részem de ezt néha nem is bánom-egész jól el lehet bíbelődni egy két szabásmintán vagy épp szerelési útmutatón. A minap épp varrtam egy baldachint és most vettem babatipegő szabásmintát. Mondjuk így a vége felé(39.hét) azért már eléggé lelassultam és levegőt is csak néha kapok.
Ha jól látom te még a közepe felé vagy és van még egy kis időd szépíteni csinosítani a lakást.

Üdv Timi
hrabtimi
 
 


Sziasztok!

Dr. Kiss Attila jún. 7-étől szabin lesz.Kép(((
Valamint visszazárultunk, ezért már senki nem tud semmit. A legjobb tanács: ne kíméljük magunkat, irány a lépcső!

Babácska nagyon érdekesen reagált a mai uh-ra: öltögette a nyelvét és grimaszolt, rázta az ökleit. Amúgy nagyon édesen csinálta. Nem lett óriási a terhességi cukor ellenére, viszont szépen ki van párnázva. Talán 3100 gramm lehet.Kép

Remélem, mindenki jól van!

Üdv:
Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Végre hazaértünk...
Mint azt akkor írtam,május 14.én befektetett a dokim a kórházba.Hétfőn megindították a szülést reggel és végül 18:53 felsírt a Babám!!3720grammal és 57cm-vel született.Ha vlakit érdekelnek a részletek,szóljon,és leírom szívesen.Azt nem ígérem,hogy azonnal válaszolok,mert még eléggé szét vagyunk esve,de megpróbálok sietni a válasszal.
üdv
zsuh
zsuh
 
 


Kedves Zsuh!

Nagy-nagy gratula a babához!
Remélem, jól vagytok. Aztán majd mesélj, ha már kicsit rendeződtek a dolgok.

Üdv:
Linamina
linamina
 
 


sziasztok! 1000éve próbálok bekapcsolódni, de a központ bénázott vmit a regisztrálással. Vagy én, mindegy, remélem most már menni fog. Hellonak tán még nem késő: Én már 3x szültem a Kovácsnál, legutóbb ápr. 2-án ikreket, és nagyon jó tapasztalataim voltak. Szerintem semmi szükségtelent nem hajtott végre, a méh kaparás meg úgy hülyeség, ahogy van. Most az ikreknél is először megvizsgáltál a méhlepényt, és mivel teljesen ép volt, nem csináltak utána semmi beavatkozást. Nem mondom, hogy alternatív volt a szülés, de nekem mindegyik jó élmény maradt (pedig az első indított volt, mondjuk az feleslegesen). És nagyon hálás vagyok a dokinak, mert engem is jól "összerakott". Mellesleg ha nem muszáj, gátmetszést sem csinál! Szerintem a kórházban is rendesek voltak. Ja, és van új szülőágy, ami nagyon tuti. Ha bármiben tudok segíteni, írjatok, majd néha megpróbálok a géphez leülni! Üdv, és drukkolok !
claire
 
 


Sziasztok

Kedves Claire és Zsuh gratulálok a babáitokhoz. Látom mindkettőtöknél szükség volt szülésindításra ez a kiírt időpont után mikor volt nektek?

Másik kérdésem az lenne, hogy a kórházban a dokim azt mondta az UH-val kapcsolatba hogy a kórházi gépen a mért adatok alapján nem tudják elég pontosan bemérni a baba súlyát. Ti mit tudtok erről?

Üdv Timi
hrabtimi
 
 


Szia Zsuh!

Nagy gratula a babádhoz! Kiváncsian várom a szülésről a beszámolót soksok részlettel! Kép

Szia Claire, üdv itt Kép

Sapi
sapi
 
 


Timi!Köszi a gratulációt! Az első kölyköt indították, mert szerintük már túl volt hordva, és túl volt az általuk számolt időponton. Aztán megszületett, és mindenki megállapította, hogy nincs is túlhordva. Valószínüleg én elég hosszan hurcoló típus vagyok, a másodiknál már a dokim sem aggódott, az ikrekkel sem fektetett be, pedig 36 hét után elvileg be kell. Én meg 39 hétig cipeltem őket "szabadlábon". Szóval, ha nincs vmi súlyos ok, jobb elkerülni az indítást. Nem azért, mert túl élhetetlen, hanem mert felesleges mindkettőtöknek, jobb mindig a természetes út, szerintem.
Ami a súlyt illeti: fej méretből becsülik az UH-nál, és ez azért nem függ egyenes arányban össze. És persze az utolsó UH után még hízhat, ki tudja mennyit! De ha jó az ultrahangos doki, akkor azért elég jól meg tudja tippelni!
claire
 
 


Sziasztok!

Végre lezárultak a vizsgák és teljes erővel tudom nézni a topicot.

Zsuh!
Gratulálok a babócádhozKépKép Ha esetleg van rá időd leírnád mint zajlott a szülés? Szerintem nem vagyok egyedül az érdeklődésselKép.

Timi!

Hol lehet szabásmintát venni? Ügyes vagy, hogy baldachint is tudtál csinálni, sajnos én eléggé antitalentum vagyok ezen a térenKép

A fészekrakási ösztön nálam most, a vizsgadrukkk elmúltával jött ki, de nagyon! Egyelőre nem vettünk semmit - bár a babaágyat már kinéztük -, mert hétvégén derül ki, hogy az ismerősőktől mit fogunk kapni.

Kedden megyek a dokimhoz...talán már mond majd valamit.

Subesz
subesz
 
 


Sziasztok

Remélem mindenkinek kellemesen telt/telik a hosszú hétvége.

Subesz!
Szabásmintát Pesten a Vámház körúton lévő Burda üzletben szoktam venni de van egy üzlet a WestEnddel szemközt is ahol méterárúk kaphatók(a felüljáró és Kossuth mozi közt). Itt vannak katalógusok amelyekből lehet választani. Általában egy csomag babaruhák esetében 3-4 szabásmintát tartalmaz(pl rugdalózó kising nadrág sapka) de vannak felnőtt és minden más minták.
Az pedig egyáltalán ne zavarjon,hogy nem értesz hozzá mert van egy tanfolyam ahol megtanítanak hogyan s mint kell varrni-szabni ha komolyan érdekel. Na meg egy kis kreativitással a baldachin könnyen elkészíthető. (Tartóvasat én a Madrinában B.örsön vettem 1500 Ft volt.) A Burda üzletben az eladók nagyon segítőkészek ha felemlíted, hogy egy kis segítségre szorulsz.
Azért egy jótanács: ha anyagot akarsz venni és nem idegenkedsz a használttól érdemes benézni néhány second hand üzletbe. A Burda boltban kb 1000 Ft/méter áron kapsz anyagot azonban jócskán spórolhatsz ha egy kicsit turizol. Régi sötétítő függönyanyagból lehet a kicsinek fejvédőt, baldachint varrni.

Na egyenlőre ennyit

Üdv Timi
hrabtimi
 
 


Subesz: mondott valamit a doki? Tegnap voltál nála, ugye? Mi újság?

Sapi
sapi
 
 


Szia Sapi!

Köszi az érdeklődéstKép bocsi, hogy nem jelentkeztem eddig. Nos, igen, kedden voltam a dokinál, kicsi fiam 37-38 hetes, a doki szerint 3 kiló körül/fölött van már, szerinte szép termetes baba leszKép. Megnézte a babci szívhangját is, minden rendben, a méhlepény még jól működik bár látható volt sok kis fehér pötty - meszesedés - az ultrahangon, de a doki szerint ez természetes. A magzatvíz fogyóban van, már csak az álla körül és a popsijánál fönt volt egy kis szabad terület. Erre persze én kellőképpen berezeltem, de a doki erre szintén azt mondta, hogy ez normális. Félig már befordult a szülőcsatornába, és képzeljétek, úgy búcsúzott el tőlem, hogy bármi van csörögjek, mert bármikor - ha babci is úgy akarja - elindulhat a szülés.


Timi!

Köszi a tippet, remélem gyerkőcöm nyugodt baba lesz, és el tudom majd foglalni magam ilyenekkel. Kikapcsolódásnak se lehet rosszKép.



És nálatok valami változás?Kép
subesz
 
 


Sziasztok Lányok!

Na, ezt senkinek sem kívánom: szerdán bementem a szokásos heti vizsgálatra, már haza sem engedtek, mert a vizsgálat során vérzést tapasztaltak. Befektettek. Kérdezték, vannak-e fájások. Mondtam, nincs. Aztán délután 5 körül kb. 2 órán keresztül klassz 10 perceseim, majd utána 3 perceseim lettek. Éjfélkor már előkészítve a szülőszobában voltam, ahol egészen hajnali háromnegyed ötig voltak 3 perceseim, de nem tágultam 1-2 ujjnyinál tovább. És hirtelen vége lett.
Azért ma már hazajöhettem, igaz, szerintük hamarosan visszamegyek. Én már nem hiszem. Csütörtök hajnal óta egy icipici fájásom vagy keményedésem sem volt. Szerintem a jövő hetet simán kibírjuk. Az lesz a 41. hét már. Aztán indítás lesz.

Remélem, jól vagytok.

Sziasztok
Linamina
linamina
 
 


Linamina!

És nem mondták, hogy mitől volt a vérzés és a fájások?

Subesz
subesz
 
 


Linamina! Szerintem egyezkedj a gyerkőccel, neki is jobb, neked is, ha természetesen indul, nem indítják! Bocs, most rohanok! Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Subesz:
tágulási vérzés volt, ami azért lett, mert a méhszájban lévő erecskék megpattantak. A fájások nem tudom, mitől voltak. Igazából a szülésznő és az orvosok is tanácstalanok voltak. Ezért döntöttek úgy, hogy inkább hagyják az egészet és várnak.

A héten még ctg-re bemegyek, aztán, ha vasárnapig semmi, akkor be kell feküdnöm és 1 hét múlva indítás lesz.

Claire:
a gyerek nem hallgat rám.Kép

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Linamina!

Vigyázz magadra, vasárnapig még van idő. Egy ismerősünk előbb szült bő egy héttel az állandóan változó front miatt.


Claire!

Kép Ezek a babócák tényleg nem szófogadók -még-.Kép Ha van jó ötleted, hogyan lehetne megbeszélni velük, írd le légyszi. Én próbáltam a sajátommal, eddig nem sok eredménnyel.


Subesz
subesz
 
 


Ennél már csak szófogadatlanabbak lesznek, ahogy elnézem az öt évesemet! De a poént félre téve érdemes relaxációval, agykontrollal, autogén tréninggel próbálkozni, ha értesz vmelyikhez. Ha nem, a pozitív hozzáállás is segíthet, meg hogy igyekszel a dokiddal egyezkedni, mikor indít, milyen jelekre, stb. Az elsőt nekem is indították, a 41. héten, aztán nem is volt túlhordott. A másodiknál már a tudat, hogy csak később küld be a kórházba, ahhoz elég volt, hogy ne pánikoljak, így 2 nappal a kiírás után meg is született magától. (nem akarok mindent erre kenni, de a 2, fiam jóval kiegyensúlyozottabb -egyelőre-). A nemrég született ikrek is spontán beindultak, amikor meglett a befektetés időpontja, és 2 napig mondogattam nekik, hogy csak szülni akarok bemenni! Félreértée ne essék, nem hiszem, hogy ezek tuti módszerek, de számít a hozzáállásod! Bízz bennük, meg magadba, meg... (ki-ki ízlése szerint).Lehet, hogy ez nem sok segítség, bocs. Drukkolok! C
claire
 
 


Sziasztok!

Most írok először erre a fórumra!
Terhességem 9. hetében járok, egyenlőre úgy tűnik, hogy a Budai Honvédban fogok szülni Dr Vértes Andrásnál, ha vki ismeri, írja meg nekem mi a véleménye róla.

Köszi
gyongy78
 
 


Claire!

Köszi a tanácsokatKép Megpróbálok nem pánikolni (valahogyan)Kép.

Viszont képzeljétek, dokim kedden adott papírt, hogy menjek vizelet-vizsgálatra és kérjek időpontot UH-ra. Terheléses vércukorvizsgálatom csak a 28. héten volt, ma viszont az asszisztensnő - aki egyébként kedves - azt kérdezte, hogy miért nem volt nekem még egy terheléses vizsgálatom a 36. héten, mert az KELL!
Gondolhatjátok, a vezérhangya újra beindult az agyamban. Most kell vagy nem??? Régebben kérdeztem a dokimat, hogy lesz-e még ilyen vizsgálat, de azt mondta, hogy nem. (lehet, hogy azért, mert a 28-ik heti eredmények jók lettek).
Ennek ellenére lesz vizelet vizsgálat - vittem itthonról -, és vettek vért a vizsgálathoz, bár így a cukrot nem tudják nézni, mert reggeliztem. Mondjuk a hölgy mondta azt, hogy ettől függetlenül csináljuk meg a vizsgálatot. Ezek szerint a többi eredményt nem befolyásolja az étkezés?

Pluszban UH-ra a jövő hétre akartak ip-t adni, de miután bizonygattam, hogy 14-ére vagyok kiírva be tudtak tenni péntekre, de állítólag nagyon tele vannak, és max. 10 főt (plusz-minisz 1 fő) fogad az UH.

Mit szóltok hozzá? Bocsi, ha egy kicsit össze-vissza írtam, de még nem nyugodtam meg teljesen.

Subesz
subesz
 
 


Subesz, igaz a fiam már több mint egy éve született, de szó sem volt dupla terheléses cukorról. (AZ első gyerekkel egy sem volt.)

Nyugi!

so
sofka
 
 


Szia Subesz!

Ne idegesítsd magad! Ha nem fértél volna be, akkor 14-én fentről küldték volna le a papírodat és akkor soron kívül fogadtak volna.

A vér és vizelet miatt se aggódj! Tőlem is vettek a múlt héten, kell a szülés előtt.

Az én kispockom annyit késik, lehet, hogy találkozunk. Egyelőre nem akar kijönni, ezért úgy néz ki, hogy 13-án befektetnek és 14-én indítanak, aztán talán lesz valami pozitív fejlemény is.

Már várom Hello jelentkezését, mert szerintem találkoztunk a múlt héten, de olyan nyuszi vagyok, hogy nem mertem kiabálni, hogy Hello, itt vagy?

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sofka, Linamina!

Köszi a gyors választ mindkettőtöknek, kicsit megnyugodtam...Kép

Linamina!

Lehet, hogy találkozunk bent, bár Őkegyelme nem nagyon akar kibújni. 15-én megyek újra a dokihoz, és ha addig semmi - erre nagy az esély -, akkor naponta kell ctg-re járnom a kórházba. Környezetemben mindenki azt mondja, hogy inkább feküdjek be, mint naponta 1 órát ingázzak ebben a melegben, de minő meglepetés ez az ötlet valahogy nem igazán lelkesít.

Szurkolok nekedKépKépKépKép

Subesz
subesz
 
 


Subesz! nekem az ikrekkel is csak egy terhességi cukor vizsg. volt, az is a tej+zsemle típusú, nyugi!
szerintem ne feküdj be, ha lehet, inkább a dokit kérdezd meg, nem elég-e 2 naponta a ctg!? Nyugi, arra dresszírozz, hogy minden ok lesz! Terhesen az ember még a töle megszokottnál is pánikolósabb, nekem rémálmaim is voltak, beszéld vagy írd ki, ne hagyd, hogy legyűrjenek! Én az izgalmakkal együtt is irigyellek titeket, akik mentek szülni, mert igen katartikus élmény!! hajrá!c
claire
 
 


Sziasztok!

Subesz! Inkább járj be minden nap és mászd meg az öt emeletet! Hátha beindul magától a szülés. A befekvést én sem akartam, ezért könyörögtem ki, hogy múlt pénteken hazajöhessek.
Viszont vasárnap délután már muszáj befeküdni, mert hétfőn indítanak. Nagyon remélem, hogy sikerül.
Sajnos, találkoztam egy olyan kismamival, akinek 30-án kellett volna szülnie, kétszer indították és nem sikerült. Holnap viszont már császár...Kép

Na, ezt én nem akarom. Nagyon szeretnék már a hét elején szülni, mert akkor sokkal hamarabb haza lehet jönni.

Üdv: Linamina

Ui.: legközelebb már megszülten jövökKép
linamina
 
 


Linamina, harmadszor is csak akkor császár, ha nem indul! És fel a fejjel! Sok sikert.
sofka
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem tudtam előbb bejelentkezni, Linaminának így látatlanban is drukkolok.Kép

Sofka!
Hogy van a pocaklakó?Kép Szoktad méregetni a hasadat?

Claire!
Ha neked az ikrekkel is csak egy cukor-viszgálat volt, akkor teljesen megnyugodtam. Ezek szerint csak az asszisztenső túl reagálásáról lehetett szó.

A dokim ma ügyeletes - dr. Hunka -, jó lenne, ha ma megindulna magától a szülés. Pénteken voltam genetikai uh-n a kórházban, a babci teljesen felkészült, befordult, végül is minden készen van. De csak nem akar.
Az orvosomnak elmondtam, hogy milyen adatokat állapítottak meg, pl.: BDP 99mm, pocak: 102 mm, a reagálása az volt, hogy "húha", ez már a 40. hét, nagy gyerek lesz. Az uh-s dokinő szerint is pufók a fiam.Kép

Már csak a várakozás van hátra...

Puszi mindenkinek

Subesz
subesz
 
 


Subesz, negyedik gyereknél az ember már nem méreget. Kép
A nagynak meg nem kell bedőlni, pont akkora, amekkorának lennie kell. Hajrá!

s
sofka
 
 


Sziasztok!
Úgy néz ki,hogy én is a honvédban fogok szűlni,igaz csak októberben.Már tudjuk,hogy kisfiú a pocaklakó.Nekem Ő lesz a negyedik babám,igaz a legkisebb már hat éves..Csaszár lesz.Ha valaki lenne olyan kedves,legalább priviben írna valamit leendő dokimról?(Dr.Unk Péter)Még nem ismerem,a héten fogok először találkozni Vele.Előre is köszi.Üdv mindenkinek!
Ibolya
ibolyka
 
 


Ibolya! Az előzőeket hol szülted? Miért mész éppen a Honvédba, épp ehhez a dokihoz? A nagyok fiúk, lányok?
Subesz! Hajrá, örülök, hogy megnyugodtál! Egyébként nekem is mind "nagy " volt, egyetértek Sofkával, akkora, amekkorának lennie kell, szépen megszületik, és minden ok lesz! ( A 2,5kg-os éppúgy normális, mint az4,5 kg-os!)
Sofka! Nálad milyenek a nagyok?
Kismamák! Hogy bírjázok ezt az állandó időjárás változást? Üdv: C
claire
 
 


Claire!
Mind a három kislány.Az előzőeket a Margitban szűltem,de orvosommal etikai problémám volt 1.5 éve.Véletlenűl kerültem a Nyírőbe,de ez nekem nagyon messze van.A Honvédba naponta járunk,mert párom oda dolgozik.Erről a dokiról eddig csak jót és szépet hallottam.És,mint utóbb kiderült párom,aki fogtechnikus épp csinálta is a fogát.Mondjuk ez véltetlen.Szerintem a doki nem is tudja.De a fogorvosnő,akinek dolgozik a párom,szintén ajánlotta.Mivel még nem taliztam vele,ezért szerettem volna,olyan infót,amit egy nála szűlt nőtől tudok meg..
Amúgy nekem,mind a három elég nagy volt..(4.30, 3.90, 4.40)
pusza Ibolya
ibolyka
 
 


Ibolyka, nekem Unk nagyon szimpatikus volt, bár anno egy kezdődő vetélést állapított meg. Kapcsolatunk nem mélyült tovább.

Claire, 9 és 5 éves csajok, meg egy 15 hónapos fickó. És ugye erre jön a kis desszantos, akiről szó se volt soha. Decemberben. Nálunk, ahol alapállásból a négy éves korkülönbség volt az etalon. Kép
sofka
 
 


Sofka! az jó, mi ikreink közül a kisfiút szoktuk "bonus"-nak, meh "ráadás"-nak hívni! És a 4 év bejött nektek? Bár minket ez már nem erint, azt hiszem! talán a lányoknak azért "hasznát" is veszed majd nem?
Ibolya! Sajnos az én dokim külsős, az említettet csak látásból ismerem. A kórházzal amúgy eégedett voltam!
claire
 
 


Sofka,Claire!
Köszi az infót.Hétfőn megyek a dokihoz,ma beszéltem Vele,hangja kedves volt.Remélem kölcsönösen szimpatikusak leszünk egymásnak.
Szép álmokat
ibolyka
 
 


Ibolyka!

Nem semmi súllyal jöttek világra! Olyan aranyosak, amikor pici hurkácskák vannak rajtukKép Ha esetleg nem lenne szimpatikus neked a doki, akkor tudok ajánlani másikat.


Miért is jó a 4 év korkülönbség? Azt hallottam, hogy az a jó ha nagyon kicsi ill. nagy - kvázi - a két gyerek között az évek száma.


Vasárnap - ha semmi se történik - be kell feküdnöm és megindítják a szülést. Valamilyen zselét helyeztnek fel a méhszájon át, infúziót is adnak, és utána jön a reménykedés. Erről tud valaki többet mondani?

Subesz
subesz
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?