Új privát üzeneted érkezett!

betti mennek a ++++++++++++++++++++++++++++++drukkok hogy sikerüljön amit TI szeretnétek :)

melcsi: annyira jók a képek :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Nehezen jutok ide. Néhány dolog változott az elmúlt 2-3 hétben. Nem rendeljük már az ebédet, hanem én főzök, mert így olcsóbb, és már untuk is egy kicsit... Ezzel ugyebár naponta minimum 1 órám elmegy. Aztán bejöttek a kerti munkák (ez nagyjából végtelen). De ami a legfájóbb, hogy Mesike kevesebbet alszik, mint szokott. Eddig napközben nem volt okom panaszra, mert délelőtt 1,5 órát, délután pedig 3 órát, de néha még többet is aludt. Az esték ettől függetlenül nyűgösen teltek akkor is, éjszaka pedig kétszer még felébred. Mindez nem lenne gond, ha nappal nyöszörgés helyett aludna.
Persze, amikor kimerülök a sok sírástól, akkor eszembe jut, hogy közel 3 évet vártunk rá és többször feltettem magamnak a kérdést, hogy ha nem lesz olyan nyugodt és jó alvó, mint a nagyok, akkor is akarom-e. És persze, hogy akartam. Ettől függetlenül megvisel, és az idegeimet cincálja, amikor egész nap nyűglődik. És persze sajnálom is. Tegnap is 4 x fél órát aludt, ebből két alkalommal el kellett ringatni…. :( De tudom, hogy ez egy múló állapot, egyszer túl leszünk rajta és utólag az ember javarészt csak a jóra emlékezik.
Egyébként viszont nagyon kis helyes, aranyos, már jól meg lehet gyömöszkélni, és a nagyokat, amikor meglátja, majd kiugrik a kezemből. És nagyon csikis, szinte mindenhol: talpán, combján, nyakán, mellkasán – és mi ezzel időnként visszaélünk :lol:
Még mindig anyatejet eszik, de most már kiváncsiságból megpróbálom valamelyik nap az almát. Vajon mit szól hozzá? A tejen kívül eddig vizecskét próbáltam, de nem ízlett neki.
És 4,5 hónapos koráig nem használtunk cumisüveget. Most már viszont hetente egyszer úszni viszem a lányomat és barátnőjét és mivel van segítségem és tejcsim, cumisüvegből kap, amig nem vagyok (1 etetés). Az első alkalommal nem fogadta el és keservesen zokogott. :shock:
És képzeljétek! A férjemet kétszer nézték nagypapának…. :oops: Nekem egy kicsit rosszul esett, bár biológiailag valóban lehetne simán nagypapa (44 éves), de egyébként olyan fiatalos a mentalitása és többnyire farmernaciban és pólóban jár, viszont van egy kis állszakálla, ami erőteljesen őszülni kezdett és egy kicsit a haja is + egy kis kopaszodás. Szóval így állunk! Persze ő is jó fej, mert már kétszer fogalmazott úgy, hogy „éltes korunkra:shock: milyen nagyszerű ajándékot kaptunk (a babára utalva). Azt mondtam, hogy legközelebb bokán rúgom, ha ilyet mond. Nekem ez annyira vadul hangzik!!!

ICUS
Nagyon jó hírt hoztál, kár, hogy ritkábban tudsz jönni, de azért sok sikert a költözéshez!!!
Nekem is az jutott eszembe, ami Melcsinek, hogy nemrég a második gyerek vállalása ellen tiltakoztál és lámlám, már egész nagy a legényke. Aztán a költözésről kérdeztünk (legalábbis én rákérdeztem) és azt válaszoltad, hogy nincs rá esélyetek. Hm. Azért a sors milyen jó rendező, csak bízni kell benne. És a részletek engem is érdekelnének……

BETTI
Amit írtál a szélerőművekről, az nagyon szomorú és elkeserítő! De legbelül azt éreztem, hogy ez engem nem lep meg! És ez az igazán lehangoló, mert már annyi ilyen disznóságról hallottunk, hogy ez egy újabb a sorban, persze sok mindent „überel”. Az ezzel kapcsolatos írásaidat összegyűjtöm és kinyomtatom, hogy a férjem és az ismerőseink is el tudják olvasni.

NIKA
Ti aztán gyorsan átköltöztetek. Vagy csak nekem tűnt úgy? (Ja, amilyen ritkán jövök….)

FANNY
Igazán helyes a kisunokád. A farmerrucis képnél az jutott eszembe, hogy hamarosan mi is itt fogunk tartani (totyogó lányka lesz a kisbabánkból). Persze haj dolgában mi komoly lemaradással állunk szemben….
Nem semmi volt a húsvéti menütök. De ha már itt tartunk: én a keresztelőre készülök (júniusban tartjuk). Milyen tippeket adnál? (Ha magam főzök, akkor az egyszerűség híve vagyok, de most lesz segítségem. Ettől függetlenül nem fogom túlcifrázni)

MELCSI
Nagyon klasszak a gyerkőceid. Én továbbra is úgy látom, hogy alig van köztük méretbeli különbség. Némelyik képen kis túlzással akár ikrek is lehetnének.

ZSÓKA
Ügyes legyél a vizsgákon!!! A hajtás után jön majd a jól megérdemelt nyári szünet.

Kép
regina3
 
 


regi: elég gyorsan sikerült átmenni :):):):): de nagyon élvezem most sokkal nagyobb is stb igaz télen meg fogunk szenvedni mert nehéz lesz befűteni de hát muszáj majd kicsit többet költünk rá a gyerek miatt muszáj lesz :)

nika70
Salgótarján
 
 

 
 

Betti!
A gyülés előtt még meg kell próbálni minél több emberrel beszélni!!! Ne hagyjátok magatokat elkábitani! Ez egy agymosás lesz, tudatositsátok a népekben!
Regina!
Én is ilyentájt kezdtem el ujra főzni, épp az Általad emlitett okok miatt. Mostmár olyan pikk-pakk legyüröm a házimunkát a kicsinyeim mellett, néha visszagondolva, csodálkozom is, hogy mit tötyögtem annyit. Na jó, ahogy nőnek, könnyebb Velük.
Szóval a Te uradat is :shock: Az enyémet többször is nézték nagypapának, hát ez van, bizony a korunkba simán beleférne... De vannak 60 éves friss apukák is, ma már nem kor kérdése semmi.
Mikor az uszásról irtál, először azt hittem, Emesét viszed. :D Nem viszed?
És, sok sikert az almához, biztos izleni fog!
Valóban nem sok már a különbség a gyerkőcök között, épp oltásról jövünk, és Luku már 89 centi, Emese pedig 98 (pedig februárban már 100-nak mértem, lehet hogy csalt :D És 2,5 kiló a sulyuk között. És ami a viselkedésüket illeti, valóban majdnem mint az ikrek, a hülyeségre mindkettő harap, bárki kezdi, és ha Emese mutat valami ujat, Luku azt is gyorsan megtanulja.
A lányom ma mérgében (mert levettem a pulcsiját, azt gondolom 25 fokban talán nem kell...) befeküdt az ágyába és jól megbüntetett, elaludt! :lol: :lol: :lol:

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Lányok!

Mindenkinek nagyon köszönöm a támogatást!
Képzelhetitek, már milyen állapotban vagyunk... :)
Napok óta csak levelezünk, stratégiákat gyártunk...kínlódunk!

Egy viszont biztos: nagyon nagy disznóságot készülnek ellenünk elkövetni, s legyetek Ti is nagyon résen....

Ha egy-egy tájegység eldönti, hogy öneröböl vagy hitelböl állít egy szélkereket, hogy kisegítö árammal lássa el magát, természetesen nincs ok aggodalomra.

De amint befektetöi csoport jelentkezik (általában egy vagy több kis falut, elszegényedett vidéket szemelnek ki), villogjon a figyelmeztetö lámpa...Itt többmilliárdos befektetésekröl van szó, ami az investornak pár éven belül megtérül, s épp az összeg nagyságrendje teszi lehetövé, hogy a korrupció az ügyben ne ismerjen hatást.

Milliós kenöpénzek csusszanak, általában még évekkel a terv nyilvánosságra hozatala elött, a polgármestereket és a kenhetö képviselöket kiképezik, hogyan "ne tudódjon ki a dolog" lehetöleg az engedélyeztetés két éve alatt, utána meg már felesleges minden ellenállás.

Az említett www.epaw.org oldalon, ahol a tönkretett vagy épp kiszemelt és ostromolt favak, városok civilszervezetei tömörülnek, napról- napra nö a csatlakozó csoportok száma.
Már 320-an vannak Európa 18 országából!
Megdöbbentö!

A magyar energetikai hivatalra is óriási nyomás nehezedik. Nem tudom, tudtok-e róla, hogy több tucat befektetöi csoport vár ugrásra készen, hogy engedélyt kapjanak, s indul az invázió.
Kisbérnél az autópálya mellett már lehet a tájban "gyönyörködni"...legalább 20-25 áll egymástól nem messze...
s egész ilyen erömü-erdökre számíthatunk, ha az óhazában is beindulnak...
Vigyázzatok! A tájra, az egészségetekre, az ingatlanjaitokra......gyerekeitek jövöjére!

Ma délután 5töl pedig kérem a lehetö legnagyobb pozitív energialöketet, nagy szükségünk lesz rá...
És újra csak elnézést a témáért, én most ebben élek...a szülöföldem a tét.
betti444
 
 


Jaj, milyen hibásan írtam! :oops: (smile egy sorra feljebbre, ...hatáRt,stb.) Korán van és nem aludtam, elnézést...
betti444
 
 


betti hogy sikerült a megbeszélés bár mivel nem írtál péntek óta gondolom nem túl jól :( és ez már csak természetes hogy alkahelyed alegfontosabb neked :D jelentkezz

többiek?
addig is egy friss nyári frizus Gergő :)
Kép

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Két szó a gyülésröl: arogancia és cinizmus!

Most még annyira meg vagyok döbbenve, hogy szinte írni is képtelen vagyok róla...
Hazugságok, ferdítések, zavaros magyarázatok....nyilvánvalóan a polgármester és a képviselök többségének az "érintettsége"...ami természetesen nem bizonyítható...
Felolvastunk egy levelet, amelyet egy németországi orvosnö a kérésünkre írt a helyzetükröl...15 éve él 6 szélturbina szomszédságában, s már nemcsak az egészségük ment rá, de az ingatlanjuk sem ér egy fabatkát sem ...pedig anno ráment mindenük...a madárvilág kipusztítása, az állandó zaj, fényhatások, infrasugárzás csak hab a tortán..
S tudjátok, mi volt a válasz: hogy ez hazugság, Németországban mindenki elégedett az erömüvekkel...
Csak abban az észak- német tartományban több, mint 42 civilszevezet alakult az utóbbi években a széllobbi ellen...de a cégképviselö úr erröl sem hallott semmit...


Ja, és az említett kisbéri szélparkot is ez a cég keresztapáskodta ki, aki most minket öl.... 25 db van ott belölük...nagyon vigyázzatok...
Ha Kisbéren meg tudták csinálni, nyomulni fognak tovább Magyarországon...

Május 5-én Strassburgban az Európa-parlament elött sajtótájékoztatóval összekötött demonstrációt tartanak az áldozatok és ellenzök, hogy Európa végre ébredjen fel...
Az én segélykérö levelem is felkerült egy német oldalra, söt, az európai szélfarmok elleni tömegszervezettöl (EPAW) is sok jó tanácsot kaptam...de már alig látok a kimerültségtöl...
Megyek, próbálok aludni...

Nika, gyönyörü a fiad!

Regina, köszönöm...Téged klónozni kellene...akkor könyebb dolgom lenne a téma terjesztésében... :) ..nagyon rendes vagy!

üdvözlök mindenkit...
betti444
 
 


jajj Betti nagyon sajnálom :(:(:(

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Regi! De jó, hogy írtál :lol: ! Zajlik nálatok is az élet, az a jó :lol: ! Úgy el fog szaladni az idő Mesikével is. Az én Emesém is már olyan nagy lány, alig hiszem el :lol: , egyfolytában jár a szája. (pl. most kint a kertben írok, itt áll mellettem és hajtogatja: biztos megnyomtál valami gombot azért sötétebb :lol: , hívjuk Strapa tizedest !! :lol: :lol: ) Azért az éltes kor enyhe túlzás :shock: . De tényleg a mai világban már lehetnek 40 éves nagypapák, és 65 éves apukák is.... :lol: :lol: .

Betti! Sokat gondoltam Rád a hétvégén, azért reméltem, hogy egy kicsit jobban alakul :? :? . Nem is tudok mit mondani, sajnálom!
Van azért még valami remény?

Nika! Gergőnek továbbra is lehengerlő a mosolya :lol: :lol: !

Sajnos a közgazdaságtan zh nem sikerült, így még 9 vizsgám van, 11-től vizsgaidőszak, addig is megpróbálok egy-két nehezebb anyagot megtanulni.

Szép napot mindenkinek!

KépKép
mandula35
 
 


mandula sajnáloma vizsgádat :(

Gergő viszont elindult a szobatistaság felé vezető göröngyös úton :):):)
csütörtökön este fürcsi előtt sikerült a bilibe pisilnie igaz pár csepp a szőnyegre ment de sebaj mondtam neki hogy semmi baj legközelebb a bilibe pisilj és egyből ráült a bilire és volt is eredmény :)meg tegnap reggel is csak egy pincurka de volt és ma reggel egyből ébredés után levettem a pelust róla majdnem csontszáraz volt és gyorsan ráültettem a bilire egyből csurgott neki de még vagy húsz percet trónolt rajta alig akart felállni :):):) ennek örömére vettem ma neki hátom alsógatyit :):):)

Kép

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Bocsi, de érettségi lázban égünk, majd jövök, most csak Melindától akarom kérdezni, hogy mit szól a matek érettségi feladatsorhoz. Érdekelne egy szakember véleménye. ( a kisfiam nagyon ki volt akadva)
Éva
fanny01
 
 


Szia Éva!

Az a helyzet, hogy én még nem láttam a feladatlapot. Mivel nem osztottak be ügyelni az írásbelikre és Bencének is érettségi szünet van, így elutaztunk pár napra (most nincsenek érettségiző tanítványaim). Nemrég jöttünk haza. Az okm honlapján még nincs fent a feladatlap. Amint fent lesz, megnézem, mert engem is érdekel és utána szívesen elmondom a véleményemet.

Melinda
fermel
 
 


Szia Éva!

Elnézést, hogy csak most jelentkezem, de nagyon zsúfoltak voltak a napjaim. Megnéztem a feladatlapot. Számomra egyedül az utolsó feladat volt meglepő. Ugyanis a valószínűségszámítás témakörét eddig csak könnyebb feladatok szintjén érintették érettségin.
Egy feladatot viszont ki lehetett hagyni, így akár ezt az utolsót .
Az első 45 perces részből nagyon könnyen össze lehetett szedni a kettest ( ha valakinek csak az a célja) A második részből pedig már nem sok kellett a hármas eléréséhez.
Én nem találtam különösebben nehéznek a feladatokat, nem kellett különleges ötlet egyik megoldásához sem. Szerintem (ellentétben a televízióban elhangzottakkal) a négyes, ötös érdemjegy megszerzése sem volt olyan nagyon nehéz.
Amint lesz egy kis szusszanásnyi időnk a tizenegyedikes anyag feldolgozása közben, a tanítványaimmal is megoldjuk ezeket a feladatokat. Utána már arról is lesz képem, hogy a gyerekeknek mennyire fekszenek ezek a feladatok. Mindig érhetnek meglepetések, akár pozitív, akár negatív irányban.
Egyébként ezt az új érettségit én könnyebbnek találom, mint a régit. (persze csak a matematikáról tudok érdemben nyilatkozni) Régebben sokkal durvább feladatok is előfordultak .

Van már valami eredmény az írásbelikről? Hivatalosan még nem igazán lehet, de a tanárok azért meg szokták súgni, hogy mire lehet számítani, miután kijavították a dolgozatokat.
Drukkolok a fiadnak a továbbiakhoz!

Melinda
fermel
 
 


Sziasztok!

Melinda!

Én is megnéztem a feladatsort és meglepőnek találtam, hogy az első rész tényleg nem volt nehéz, mondhatni, hogy könnyű volt.
Az utolsó három feladatot én nagyon durvának találtam. Persze, minden attól függ, hogy ki milyen folyamatosan tanult, milyen tanárai voltak stb. Az én kisfiam csak ebben az évben kezdett el komolyan tanulni, azt gondolta, hogy ha elmegy egy-egy felkészítőre, meg korrepetálásra, az elég. Lehet, hogy elég lesz, de nagyon mérges volt, mert amikor hazajött úgy érezte, hogy nem sikerült, azt idegesítette, hogy ugyanúgy meg fog bukni, mint aki egész évben ki se nyitotta a füzetet. Persze, nem ez e lényeg, de nagyon mondta a magáét. Aztán lehet, hogy mégis sikerül. A magyar tanár az ofő, ő már elolvasta a nyelvtan-irodalom dolgozatot, az tuti ötös lesz. De hát akkor lepődtem volna meg, ha nem így lett volna. Az irodalom nagyon fekszik neki. Miután a történelem is esszé írás formájában zajlik, nagy baj avval sem lehet. ( az angol, földrajz már meg volt tavaly)
Most június 15-ig nyugi van, akkor lesznek a szóbelik.

Nika!
Ügyes Gergő a bilivel, képzeld már Hanna is van hogy ügyeskedik a bilibe!

Mandula!

Sajnálom a vizsgát, de majd túl leszel rajta.

Éva
fanny01
 
 


HOL VAGYTOK CSAJOK???

Igaz, én is csak képet rakok fel, majd jövök.

Fél évesek lettünk!!!

Kép Kép

Kép
regina3
 
 


Regina!

Nagyon édes :lol: :lol: ! Micsoda szemek!!!!!

Sajnos vizsgaidőszak van, most is csak pihenésképp néztem be, de érdemes volt :lol: :lol: .

KépKép
mandula35
 
 


Regina!

Gyönyörű a pici lány. Még mindig csak szopizik?

Melinda
fermel
 
 


Regi!

Micsoda pufi baba! Nagyon édes, és hát ez a főkőtő...
Jöhetnél gyakrabban is, de ezt már nem is írom.

Éva
fanny01
 
 


regi nagyon édes ez a kislány nagyon cuki a sapija :):) és boldog fél évet neki :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Azért nem jöttem eddig, mert elmerültem a babás témákban és nem akartam nagyon off lenni, vagy untatni a többséget, hiszen Icuson kívül mindenkinek jóval nagyobb babája van.
De akkor most írok pár sort.
A kislányunk elmúlt 6 hónapos. Méretei: 7.9 kg és 69 cm. Jó nagy és jó duci. Mindez persze csupán anyatejből…. Annyira finom husija van, hogy állandóan puszilgatni és gyömöszkélni kell és hát eléggé csikis, úgyhogy azt sem hagyjuk ki.
És most már egy ideje nagyon is jelen van, már nem alvó baba, hanem nagyon is aktív.
Nekem ismét nagyon tetszik, ahogy rácsodálkozik egy baba a világra és minden érdekli, mindent meg akar szerezni, hogy aztán a szájába gyömöszölje – na itt már nagyon résen kell lennünk. Az újságért és bizonyos technikai kütyükért (telefon, távirányító, kulcs) szabályosan remeg…
Az evésről annyit, hogy 5,5 hónaposan kezdtük kóstolgatni a pépeket: alma és krumpli, külön és együtt. Nagyjából ennyi. Most jön majd a répa, mandarin/narancs stb. Próbálom fokozatosan. De úgy tűnik, hogy nagyon jól etethető a kisasszony és néha egészen meglepő adagokat képes legyűrni pl. 150 gr alma és utána még persze egy kis szopi. Egyébként a fő táplálék még mindig a tej. Nappal 4x, éjjel 2x szopizik. Ez utóbbit nem bánnám, ha elhagyná.
Tudom, hogy helytelen egy babát másokhoz hasonlítani, de én azért néha ebbe a hibába esem. Igaz csak a tesókkal hasonlítgatom, bár ennek sincs sok értelme. Szóval 5,5 hónapos volt Mesike, amikor rádöbbentem, hogy nem csinál semmit. És akkor számba vettem, hogy Ádám ennyi idősen már réges rég átaludta az éjszakát, stabilan ült és már 2 hónapja volt 2 foga. Évi szintén átaludta az éjszakát egy ideje, már a 3. fog jött és majdnem ült és forgott is javában. Emese pedig nem ül, nem forog, nincs foga és nem alussza át az éjszakát.
(Pár napja végre kijött egy fogacska, de a doktor nénink szerint: „hű milyen sok foga jön egyszerre!!!” A férjem erre még rátett egy lapáttal, hogy neki anno még fogfrásza is volt magas lázzal, amikor sok foga jött egyszerre. Na, most akkor izgulhatok. Bár az okosok szerint láz nem lehet attól.)


Végül is tudom, hogy nem baj, ha lassú és lustácska egy kicsit, nem baj ha későn csinál valamit, csak ne maradjon ki semmi. Ezért a forgás dologra ráizgultam és megnézettem a doktor nénivel, aki gyógytornászhoz küldött, aki nem talált izomtónus problémát, de tény, hogy ez a pici baba nagyon nem akar forogni és igen, igen lustácska. Jobban, mint ahogy a hurkácskái indokolnák. Most naponta 2x tornáztatom (a gyógytornász 3 hatásos gyakorlatot mutatott). Közben beszéltem a Dévényi Alapítványnál egy szakgyógytornásszal, aki csütörtökön csinál egy állapotfelmérést. Ha talál valamit, akkor legalább időben tudunk lépni.
(Egyébként elárulom, hogy Ádám anno szintén nem forgott és tavaly találtak nála egy kis tanulási problémát /a magyar tanár javaslatára a nev.tan-ban jártunk, mert a gyerek írása ezt indokolttá tette/: és disgrafiára, dislexiára utaló maradványtüneteket találtak, bár nem volt határozott a „diagnózis”. Szóval úgy tudom, hogy ha kimaradt egy lépés a mozgásfejlődésben, az később tanulási problémát okozhat. Tehát ez motivál most engem.)

Ádámnál egyébként most enyhült egy kicsit a kamaszos vehemencia. Lehet vele kommunikálni és a múltkor még családi programra is velünk tartott (korábban kissé el voltam keseredve, mert pár hónapig nagyon zárkózott volt és otromba, arogáns és mindenért morgott, sehova nem akar velünk jönni stb.) Most végre a tanulásban is javít egy kicsit.

Évinél pedig érdekes dolog történt. Amióta a kistesó megérkezett, azóta 5x volt beteg. Igaz csak enyhén, de 3 alkalommal pár napig itthon fogtam, mert tényleg ment a hasa és hőemelkedése is volt. Viszont az olyan „fáj a hasam” és „fáj a torkom” típusú ellenőrizhetetlen, „figyelj rám” jelentésű betegséggel nem tartom itthon. Mert szerintünk tudat alatt így nyilvánul meg a „trónfosztottság”. Egyébként imádja a picit és nagyon sokat foglalkozik vele.
És azt még nem írtam, hogy pár éve jobb oldalon lágyéksérve van, vagy inkább vízsérvnek nevezik, de a lényeg ugyanaz: műteni kell. Most szántuk rá magunkat, hogy végre rendbe tetessük, mert hamarosan nagylány lesz és akkor egyre kellemetlenebb az ilyesmi.

Na, most írtam bőven. Kicsit zaklatottra sikerült, mert kb. 5x álltam fel közben, de azért hellyel-közzel érthető – remélem.

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Kép
regina3
 
 


Kép
Kép
Kép

Kép
regina3
 
 


Sziasztok!

Regi! Képzeld, épp most jöttem pszichológia vizsgáról, és elhatároztam, hogy lazítok egy kicsit: írok pár sort, hátha a többiek is jönnek :lol: ! És erre látom, hogy Te is írtál :lol: !
A lányaid nagyon aranyosak együtt, és külön is! Mesike nagyon szép kisbaba, de Évi annyira bájos, szép kislány, azt hiszem lassan aggódhattok :lol: .
Ugye milyen jó újra élni egy kis ember fejlődését!? Én is mindenen újra elcsodálkozom, és gyönyörködöm :lol: :lol: .
Írd meg mi volt a Dévényiben, bár szerintem nincs miért aggódni, tényleg nincs értelme hasonlítgatni.

Fanny! Van már eredmény az írásbelikről?

Nekem a vizsgaidőszak még júni. 19-ig tart (persze jó esetben, ha nem kell semmiből ismétlő vizsga.... :? )
Eddig négy tárgyból van eredmény: 2 kiválóan megfelelt, 1 jeles, és (sajnos) egy elégséges, de ha lesz időm, ezt kijavítom.
Szóval tanulok, csak most azt vettem észre, hogy nem tudok koncentrálni, valahogy nem fog az agyam.....
Emese minden délelőtt a Nagyinál van, addig tudok tanulni. Nagyon jól érzi magát szerencsére.
Próbálkozunk a bilizéssel, inkább kisebb mint nagyobb sikerrel. Nem is nagyon akar rá ülni, de ha rá is ül nem sokszor van eredmény.
Sokat vagyunk az udvaron, kapott homokozót, nagyon szereti. Olyan kis értelmes lett, és sajnos kicsit akaratos is, de gondolom ez életkori sajátosság (remélem kinövi)
Alex továbbra is hozza a formáját, nem akar tanulni, próbálkozik mindenféle feladat alól kibújni, kevés ráfordítással a legnagyobb hasznot húzni mindenből.... Őszintén szólva néha elszáll minden reményem vele kapcsolatban... :? :?
Kitti igyekszik, bár most látszik rajta, hogy év vége van. Ő a "betegségeivel" akaszt ki, amit általában a rajz vagy tesi tanár diagnosztizál is. Orvos már labdába sem rúghat ezek után, ha nem állapít meg valami betegséget akkor "hülye". (remélem kinövi :lol: )

Belefogtunk a kert rendbehozásába is, Gábor kerti tavat akar, már kiásatta a gödröt hozzá. Nagy munka lesz az egész, és kevés az időnk, de lassan majd csak meglesz.

Remélem a többiek is kedvet kapnak ezek után :lol: :lol: :lol: !

Szép hétvégét mindenkinek!

KépKép
mandula35
 
 


Regi nagyon édesek a lányok együtt :):):):)

én nekem meg a bőrgyógyásznál volt érkezésem és azt mondta rosaceás a bőröm amitől is olyan mintha kiskamasz lennék ami elég csúnya mert nem reagált semmire amit én akartam tenni ellene ezért mentem el a dokihoz és írt fel mosakodó krémet patikait azzal moshatom csak az arcomat meg nappali éjszakai krémet meg két féle tablettát de őszintén a tablettákat nem váltottam ki mert a krémek is 2500 ft-volt receptre de a tabletta a kettő együtt 6500 ft lenne erre most nekünk nincs pénzünk :(

Gergőt felvették az oviba júni.3-án lesz az első szülői értekezlet olyan furi nekem :):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Szia Nika!

Sajnálom a bőrbetegséget, remélem a krémektől is rendbe jön! Mitől jött ki?
Gege már oviba megy :shock: ? Szeptembertől? Már szobatiszta, vagy anélkül is mehet oviba?

Tényleg fura lehet :lol: !

Szép napot!

KépKép
mandula35
 
 


mandula: nem tudják mitől jön ki ez a betegség nem megelőzhető de tünetmentessé tehető az arcban lébő kis vérerek tágulata ez pontosabban stressz,bizonyos ételek stb előhozhatja nekem a terhesség hozta ki vagyis egy hatalmas hormonváltozás de szinten lehet tartani :)
Gergő csak januárban lesz három éves előbb nem mehet oviba de már most be kellett íratni csak februárban megy ha addig sikerül szobatisztává tenni mert ez feltétel ha alváshoz még nem szobatiszta akkor ebéd után el kell majd hozni de nem nagyon akar mostanában bilizni ráülni ráül de nem produkál de majd lassan rászokik itt a nyár van időnk rá :):):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Nika! Ha szinten lehet tartani, az jó :lol:
Emesének sem megy még túl jól a bilizés, bár lekopogom az elmúlt pár napban nagyon ügyes volt.

Teszek egy pár képet:

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Szép napot!

KépKép
mandula35
 
 


Sziasztok Lányok!
Emlékeztek még rám? :D
Az igazság az, hogy figyelem a topicot, de az utóbbi hetekben olyan szintü volt a pangás, hogy ugy érzetem, talán sok lennék magamnak, bár nekem volna miről irnom...
De először Rólatok: a gyerekek csodálatos szépek! A többi meg majdcsak lesz valahogy, nem igaz...
És most rólunk, dióhéjban. Örvendetes, és dicsekvésre ad lehetőséget, hogy az én kisfiam a szobatisztaság utjára lépett. Az éjszakai peluska kb 1 hete száraz, azt hiszem holnap meg is próbálkozunk nélküle aludni, lesz ami lesz... Reggel első dolga hogy bilire pattan, és napközben is önállóan megy és intézi, sőt, a kaki is sikerül. Mindezt egy hete kezdte, és töretlen az igyekezete. persze még nem tudom, hogy ruhában is müködne-e mindez, mert állandóan meztelenkedünk, igy sokkal könnyebb. De ma 2 órás jövés-menés-ügyintézés volt, és szintén száraz pelussal tértünk haza. A szókincse változatlan, elég érdekes nyelvjárást használ, bár mi értjük Emesével, de ez elég gyér az emberiség létszámát tekintve :shock: :lol: És megy a hiszti a köbön, bármiért és bármeddig képes, iszonyat!!!
Továbbra is Apa a fény az életében, én amolyan kiszolgáló mellékszereplő vagyok szükség esetén :? Imaként mormolja utolsó szavaként elalvás előtt, és ezzel a sóhajjal ébred. Az éjszakáink is még mindig változatosak, bár néhány napja csak 5-6 óra felé érkezik... de ez semmi biztositékot nem jelent a jövőre nézve...
Emesém az idény utolsó napjait tölti oviban, pénteken évzáró, és Ő csak szeptemberben megy legközelebb. Változatlanul imádja, ragadnak rá a versek, énekek, és a fantáziája is kibővült dinókkal, farkasokkal és oroszlánokkal, akik a szobánkban tanyáznak fürdés után :lol: Az Ő szobatisztaságával van egy kis gondom, éjszaka az Ő pelusa alaposan megtelik, és nappal, kint is hetek óta becsurgatja az elejét, nem figyel, és még csak nem is zavarja... Remélem ennek nem szervi oka van.
Ettől eltekintve roppant nagylány, a szoknyát, nadrágot a csipőjére huzkodja :evil: :shock: és olyan mozdulatai vannak, hogy még...
Most éppen énekesnőnek készül, mégpedig a Kormorán egyenes haju szőke nénije Ő (Géczi Erika), mikrofonba énekel a csuszda tetején, az a szinpad. Jól utánozza, az biztos, na jó az éenktechnikát még kell tökéletesiteni kicsit :wink:
Én Erdélyben voltam a hétvégén, énekelni mentünk Szovátára, és amit lehetett megnéztünk közben. Csodálatos élmény volt, főleg az emberekkel való találkozás, ők még tudnak magyarul, egyetlen idegen szót nem hallottam senkitől a mondandójába szőni. Rendkivül tájékozottak a multjukat, a kulturát illetően, és persze rengeteget tudnak beszélni, de jó volt hallgatni.
A sors különös iróniájaként most Dezső van ugyanott, egy barátjával mentek el, akinek háza és munkája van Szovátán, és már évek óta készültek, és készülünk mi is egy igazi erdélyi utazásra. Vasárnap éjjel jöttem haza, Dezső meg hétfő hajnalban ment el :D De érzem, hogy hamarosan együtt megyünk el oda és megnézünk mindent a gyerekekkel. Csodálatos táj! Volt valaki közületek? Rövid utazásom alatt a szivem egyik csücskét hagytam a hegyek között... Vissza kell mennem érte.
A házunk felujitása szépen halad, kialakult a vizes helyiségek elrendezése, aljzatbetonozás és burkolás a következő munkánk. Sajnos az anyagiak terén mi is érezzük a válságot, és lassabban halad mint terveztük, de ez van, majd lesz jobb is!
Na nem irok most többet, mert eltelik itt velem az oldal!
Puszi mindenkinek, Regi, csodálatos szép a gyermek!

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!

Jól eltűntem megint… bocs… igazság szerint többször gondoltam rá hogy abba kéne hagyni a babanetezést, így nincs is sok értelme… :cry:

Elkiabáltam hogy házat veszünk… talán veszünk is majd, de egyenlőre nem. Megnéztünk sokat de nem találtunk jót. Illetve egészen mások a szempontjaink a férjemmel :roll: Én pl. nagy konyhát szeretnék, tágas szobákat, hogy minden jól elférjen, lehetőleg egyszintes legyen és persze kertet. Én találtam is már ilyet de férjecskémnek nem felelt meg… Neki az a fő szempont hogy garázs legyen, jó helyen legyen, és ne kelljen felújítással bajlódnia ( annak idején a lakásunkban mindent ő maga csinált és nagyon beleunt). Természetesen olyan nincs ami mindkettőnk igényeinek megfelelne. Ő leginkább új építésűben gondolkodik, azt olyanra burkolnák amilyet választunk, de azok közül egy sincs aminek az elrendezése igazán tetszene ( nekem a teljesen egylégterű amerikai konyhás nappalik nem nagyon tetszenek, mert kérdem én, ki az akinek a konyhában állandóan gyönyörű rend van 2 pici gyerek mellett, ha rendes háztartást is vezet) És az sem tetszik hogy az összes háló az emeleten van az új építésű házakban, mert így a nappali továbbra is tele lenne a játékokkal, hiszen az idő nagyrészét lenn töltenénk. Én jobban szeretnék egy egyszintes házat ami inkább legyen régebbi és kevésbé szép, de az meg a férjemnek nem felel meg. Már az építtetés gondolata is felmerült de egy jó telek önmagában is nagyon drága, és az építtetés rizikós, a kimenetele bizonytalan, ismerve a magyar építőipart. Végül is most egyenlőre várunk, mégpedig arra hogy a szocpol eltörlése miatt az új építésű házak iránti kereslet csökken és így talán az áruk is jelentősen leesik.

Regi, gyönyörű a pici lányod!!:D
Én mind a 2 gyerekkel végigaggódtam/aggódom a mozgásfejlődést… Nekem mind a két gyerekhez járt Dévényes. Anna 6,5 hósan fordult meg, Levi ugyan 3 hósan elkezdte de aztán teljesen leállt, vártam vele is 6,5 hóig aztán neurológushoz vittem. Nagyobb baj nincs, de picit hypoton és izomtónus eloszlási zavart diagnosztizált mindkettőnél ( a Dévényes nem vette észre). Anna 15 hósan indult el, Levi se fog előbb, de ez nem baj. Addig aggódtam nagyon míg nem is mászott, mert a tanulási zavarok kialakulása szempontjából a mászás a legfontosabb – jobb-bal oldal összerendeződése, szem-kéz-láb koordináció, agyféltekék közti kapcsolatok kialakulása stb. A forgás annyiból fontos hogy a fülben lévő egyensúlyszervet ingerli ahogy a baba forog, de ezt forgatással tökéletesen lehet pótolni, ha Te forgatod a babát az ebből a szempontból ugyan olyan jó.

Melcsi
Luku nagyon ügyes a szobatisztasággal!! :D
Annának is megtelik éjjel a pelus, és nappal nálunk is gyakran picit becsurog az eleje…
Teszel képeket Szovátáról?

Mandula
Gratula a vizsgákhoz és kitartás a kamaszokhoz
Klassz képeket tettél fel


Annát végül mégiscsak beírattam oviba, bár eleinte nem terveztem, de minden vele egykorú barátja ovis lesz ősszel, csak a bébik maradnak a játszótéren. Így hát ő is ovis lesz, vegyes csoportba írattam, remélem jó lesz. Sokszor azt látom a játszótéren hogy 5-6 éves fiúkhoz odamegy barátkozni… ez egész meglepő volt eleinte. A vegyes csoportban lesz erre is alkalma, és hát a nagyobbak húzóerőt jelentenek mindenképp. És így később Levi is járhat majd vele egy csoportba.
Itthon zajlik az élet, mióta Levi mindenhez odamászik, elveszi, ledönti, szétszakítja… :wink: Új szabályok léptek életbe, pl. festeni csak akkor lehet ha Levi alszik, és kirakózni csak a nagy étkezőasztalon amit nem ér fel. Anna eleinte nagyon zokon vette az „atrocitásokat”, most már kezdi megszokni, sokszor egészen jól eljátszanak együtt., hancúroznak, bujócskáznak, Levi mindig koslat Anna után. Anna hol kedvesen odaadja a Kicsinek a játékot, hol azért is az kell amit Ő talált magának… de már tudja hogy nem szabad elvenni, kedvesen el kell kérni és többnyire ő is hajlandó odaadni ha én és Levi szépen kérjük… A rendrakás viszont nullára esett vissza, mert Levi egy perc alatt kiborogat mindent és így nincs semmi értelme, csak este pakolunk el.

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Icus!
Végre hogy Te is kibujtál a csigaházból. Egyébként nálam is napok telnek el gép nélkül, és mintha nem is hiányozna... Egyszerüen rengeteg a tennivaló, és amikor csak lehet, kint vagyunk, este meg már nincs rá energiám.
Mintha csak rólunk olvastam volna, a "kedvesen odaadást" kivéve :D Emese ugyanis vagy magától odaadja kedvesen, vagy sehogyse :? És már Luku is eszerint cselekszik. Vagy esetleg kioszt egy fülest kezdő nyomatékként. És valójában a lány meg is érdemli sokszor...
Tehát Anna is ovis lesz.Én ugy érzem, jól döntöttem, hogy Emesét odaadtam, mindkettő előnyére vált. Ugyan nekem semmivel se lett több időm, sőt kevesebb, mert elmegyünk-érte megyünk, és a közte lévő idő pillanat alatt elrőppen. Biztos Anna is jól fogja érezni Magát a nagy óvodások között.
Igen, rakok majd képet, de még nem töltöttem fel.
És Te is tehetnél ujakat...

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Melcsi
Az ovi több szempontból is jó ötletnek tűnik. Először is, ősz óta járunk az oviba egy 2 évet betöltött gyerekeknek tartott ún. komplex foglalkozásra ( heti 1x 1 óra, ebben van ének, torna, mese, kézművesség) 2 óvónéni vezette felváltva. Ezeken a foglalkozásokon azt láttam hogy Anna nagyon szereti, jól feltalálja magát, és az óvónéniket is kedveli, különösen az egyiket. Sokszor előfordult hogy ha én hívtam hogy csináljunk valamit, nekem nemet mondott, de ha a Manyi néni hívta, szaladt. Szívesen lépett kapcsolatba vele , leste minden szavát, és egyre inkább igényli a közösséget. Ráadásul némi protekcióval sikerült éppen ennek az óvónéninek a csoportjába beíratni, őt a szimpátián túl jó szakembernek is tartom. Úgy érzem Anna teljesen érett arra hogy ovis legyen, és szerintem szeretni fogja. Ha mégsem, nem fogom eröltetni.
Másrészt a nappali alvások kb. februártól szinte teljesen elmaradtak, minden nap lefekszik ugyan pihenni mert ehhez ragaszkodom, fekszik csendben 40-50 percet de nem alszik el. Persze ez nem is lenne könnyű hiszen Levi délelőtt és késő délután alszik, déltájban a legaktívabb, csörtet keresztül a lakáson, zörög a játékokkal, sikongat, nevet, sír, kiabál, hát nem az a nyugodt atmoszféra amiben Anna könnyen elálmosodhat… Szerintem ha ovis lesz és a sok inger kifárasztja, könnyebben visszaáll a déli alvás is.
Harmadrészt Levinek is kicsit több jutna belőlem, mert most elsősorban Anna igényei határozzák meg hogy mikor és hova jövünk-megyünk, mit csinálunk, a kicsi pedig alkalmazkodik. Pedig neki is jár hogy vele tudjak foglalkozni úgy igazán, ahogy Annával is amikor még egyedül volt…

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


pár kép...

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Melcsi
Emlegettél a múltkor valami Tali félét...
Tudok egy jó helyet Csepelen... :lol:

többiek??? mit szóltok hozzá?

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Icus!

Nagyon szépek vagytok :lol: ! Annyira aranyos két ilyen kicsi együtt!!

Annának micsoda dús haja van!!

KépKép
mandula35
 
 


Icus!
nagyon aranyosak!!! :D Nem is láttam Levit még függőlegesben...
Hát én is azért adtam oviba Emesét, mert ugy éreztem, Luku el van nyomva kissé. És most olyan jó, igaz hogy dolgozgatunk is ketten, de azért van idő összenevetni, kettesben könyvet lapozgatni, épitőzni is, és Ő nagyon szeret a konyhában a pulton ülve diskurálni velem. (ezzel ugyan nincs egyedül). Na és a hintázás kettesben, olyankor csak azt éneklem, ami Neki tetszik (Süsü a köbön)
Anna ott fog aludni? Mi délben hazajövünk, és nincs alvás. Multkor viszont ott aludt mikor elutaztam, és sikerült is szépen aludnia.
A csepeli hely szerintem éppen jó volna :wink: Mikor? Többiek?
Mandulácska!
Gyönyörüek a képeid! Az összes cseresznyét hasznositjátok, vagy jut a madaraknak is? Óriási az a fa. :D

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!

Végre, végre!

Icus!

Úgy örülök, hogy jöttél. Azon nagyon csodálkoztam, hogy a ház ügyben nem tudtok "zöld ágra vergődni". Bár, ha meggondolom,nekünk is többször volt ilyen fellángolásunk, és ugyanarra jutottam, mint Ti. Telket venni lehetetlenség ( az ára miatt), ha telekben, építkezésben gondolkozik az ember csak olyat érdemes, amin van egy eltakarítandó kis viskó, még azok "olcsóbbak", mint a tök üres építési telkek. Használt ingatlanhoz mostanában elég jó áron hozzá lehet jutni, de akkor valóban nem olyan amilyennek ti elképzelitek és még frissíteni is kell. (festés, mázolás, esetleg fürdőszoba felújítás). Új építésű ingatlant szerintem ki lehet fogni jó áron, de azok általában vagy sorházak, vagy ikerházak, vagy társasházak. Felénk legalábbis most nagyon "dívik", hogy egy normál építési telekre 4 lakásos társasházakat építenek, igaz itt már csak a kert illúziója van meg, mert úgy beépítik a telket.Szóval nem könnyű, de azért csak találtok valamilyen megoldást, ha már módotok van rá, ne maradjatok a lakótelepen.A szoc.pólos gondolatot nem nagyon értem, miért csökkennének az árak. Eddig még bármi történhetett az árak nem csökkentek. Ráadásul ti is elesnétek a szocpoltól- ezért is meggondolandó szerintem az új építésű ingatlan, mert ott a szocpolt is igénybe tudjátok venni és illeték fizetési kötelezettségetek sem keletkezik. ( legalábbis így rémlik)
Szeptemberben Anna már bőven 3 éves lesz, már "jogos" neki az ovi, attól függetlenül, hogy otthona vagy!Azon csodálkozom, hogy még nappal pelus van. A lányoknál ez gyorsabban szokott menni nem? Bár lehet, hogy a kistesó hatása, ezt te jobban tudod.
Nagyon szépek a gyerekek, az utolsó képen látszik, hogy mennyire hasonlítanak egymásra!
( ha mégis az építtetésnél maradtok én tudok ajánlani, nagyon szépen, gyorsan, megbízhatóan dolgozó vállalkozót, vagy esetleg még a felújításnál is szóba jöhet, ha a férjed nem akar vele foglalkozni,ami tényleg meggondolandó, mert házilagos kivitelezésben nagyon lassan haladnak a dolgok)



Mandula!

Hát az a kert!!!!!! Elképesztő! Nagyon tetszik a kerítés lábazata is.
A kettessel ne foglalkozz, semmit nem jelent, ha néha becsúszik egy rosszabb jegy! Az írásbeli érettségi eredmény hírdetés kedden lesz. De az már biztos, hogy a matek nem sikerült, de nagyon rendes volt a tanárnő, mondta, hogy "jobb is így", mintha kettes lenne, mert így a szóbelin majd felhúzzák hármasra. (Úgy legyen!) A többiről nincs hír.
Mi a hétvégén nem pihenünk, mert a kisfiam kitalálta, hogy tök ciki, hogy az ő 2 szobája kék, ezért hétvégén festés lesz, egyúttal akkor a mi hálónkat is kifestjük.
Hanna baba napról napra többet beszél, a teljes kollekció:
Hogy hívnak? Hannnnna (már a vezeték nevét is tanítja neki a K., de azt még nem tudja mondani)
Hány fogad van? tő, ( vagyis öt)
Hány kezed van? tettő
Hogy hánytál? blőőőőőőőőőőőő ( és még a nyelvét is nyújtja hozzá)
Mit mond a béka? brekeke, kígyó, szszszszs, hal: nyuszi.
Teljesen önállóan megismeri a gyerekeket a tv-ben és mondja, hogy: baba
továbbá: apa, anya, mama, papa,csücs,kaka,tétta (tészta), kakas és a legújabb, triksi ( Trixi, a kutya)pó-pó ( pont-pont, vesszőcske)

Ja, és teljesen "szabályosan" fogja a tollat és próbál firkálni.
És amin legjobban megdöbbentem, 5-6 féle figurát rajzolunk a füzetlapon jó messze egymástól ( és ráadásul a lap közepén van egy jó nagy pálcika baba) és teljes biztonsággal rámutat a figurákra, ha össze-vissza kérdezgetjük. ( hol a csillag, hold,csiga, stb)Amin én még nagyon csodálkozom, az az alvásigénye, estekb10-reggel 10-ig, délután kettő-három körül meg képes még 3 óra hosszát aludni, de amikor fennt van, "pörög, mint a ringispil".
Szóval nagyon ügyes.
Majd holnap teszek fel képeket is.

Melcsi!

De, jó hogy végre írtál! Tényleg én is várom a képeket a kirándulásról.

Éva
fanny01
 
 


Sziasztok!

Jajj, de örülök, hogy írtatok :lol: :lol: :lol: !

Melcsi! Nem ér azért nem írni mert más sem!!! Amikor úgy hiányoznak az írásaid! (persze mindenki másé is :lol: )
Luku milyen ügyes :shock: ! Emese is halad már, de inkább lassan mint biztosan :lol: :lol: .
Erdély..... én is nagyon szeretnék elmenni, de Emese annyira nem bírja a hosszabb utakat, hogy talán majd jövőre. Apósomék voltak tavaly, gyönyörű képeket csinált, és teljesen el voltak Ők is ragadtatva az emberektől.
Sajnos a cseresznye fáról örülnék ha a negyedét le tudnánk szedni. Sajnos öreg fa, és inkább kívül van a termés, amit sok helyen lehetetlen elérni, nagyon a szélére meg nem engedem Alexet, mert félek, hogy letörik.

Icus! Itt a nagy lehetőség, és nem tudtok megegyezni :lol: , de gondolom ráértek, majd csak találtok olyat ami mindenkinek megfelel!
Anna is oviba megy már, milyen furcsa.... Emesét is sokan kérdezik ,hogy mikor megy. Sajnos a jelenlegi állás szerint még mindig eléggé fél az idegenektől, nem is tudom mi lesz, pedig januárban szeretném és is vinni. Nincs valami ötleted, hogy mit lehetne csinálni?
Levinek nagyon édes mosolya van :lol: .

Fanny!
Köszönöm a dícséretet a kert nevében :lol: . A kőfalat Gáborék rakták, de nem a kerítés lábazata, hanem támfal.
Sajnálom a matekot, de akkor ezek szerint nincs minden veszve, majd a szóbeli biztos jobb lesz!
A kettes (most már kettő van :( ) csak azért zavar, mert pont a két legkönnyebb tárgyból kaptam. Igazság szerint a második kettesben a tanár "jóindulata" játszotta a főszerepet, kb. 25 ember egyest kapott.
De tegnap egy olyan tárgyból kaptam jelest, amiből a hármasért imádkoztam :lol: :lol: .
Hanna nagyon ügyes, olyan aranyosak amikor elkezdenek beszélni :lol:
A festés miatt nem irigyellek!

Emese csuklott valamelyik nap. Kérdezi: anya te is szoktál csuklani? Mondom, persze. Akkor kölcsön adnád a csuklószorítódat? :lol: :lol: Azt hittem megeszem :lol:

A taliról egyelőre nem tudok nyilatkozni, de ha szerveztek, akkor megpróbálunk elmenni. (de csak ha jönnek férjek is :lol: :lol: )

Szép napot mindenkine!

KépKép
mandula35
 
 


Sziasztok!


Fanny
Mindenképp Csepelen szeretnénk maradni a nagyi, dédi miatt. Itt egy jobb telek 25 Mft… esetleg 20-22 ott ahol se csatorna, se aszfaltút… Ez egy háznak túl drága, ha ikerházat építtetnénk rá ahhoz viszont már nem elég nagy ( főleg úgy hogy egyszintes legyen, ehhez ugye nagyobb hely kell ) túl kicsi kert marad. És akkor még keresni kell egy ikertársat, stb. elég bonyodalmas pl. nemrég a közelben leállt egy építkezés mert az egyik ikerfél tulajdonosai válnak, eladják a még csak alapig jutott építkezést, a másik ikerfél pedig nem tudja addig tető alá hozni amíg a másik is fel nem épül mert közös födém, közös tető lesz… ilyesmibe nem lenne jó belefutni. Ráadásul elég kevés eladó telek van errefelé. Konkrétan egyet láttunk ami nincs teljesen a préri szélén hanem viszonylag jó helyen.
A szocpolt úgy értem hogy azt jósolják hogy nagyon vissza fog esni a kereslet az új házakra mert a vevők nagyrésze szocpollal tudott csak újat venni, és ha ezt eltörlik nagy pangás várható az új építésű ingatlanoknál. És akkor az árak is esni fognak. Az építési vállalkozók már most is nehezen tudják eladni, csak áll a pénzük benne, a környéken több új iker-és sorház van, az ingatlanos több lépcsőben már 10%-kal lejjebb vitte az árat és folyton hívogat hogy már ennyiért is odaadják… de nem jó a beosztásuk, nem tetszik, és a kert akkora mint egy zsebkendő. Ha nem lesz kereslet, az építtetők valószínűleg kisebb haszonnal ( tehát olcsóbban) is hajlandóak lesznek építeni, mert örülnek hogy van megrendelés. Legalábbis erre számítunk. És akkor olyanra terveztetnénk amilyet mi szeretnénk. De nagyon tartunk az építtetés buktatóitól. Akit ajánlasz, honnan ismered? Tuti jól dolgozik? Lehet hogy majd aktuális lesz. Csak azt sajnálom hogy ezt a nyarat még mindenképp a lakótelepen kell kibírnunk, pedig már beleéltem magam hogy kertes házban fogunk hűsölni a kánikulában… de tényleg nem találtunk jó beosztásút az újak között, a régiek meg a férjemnek nem tetszenek… ez van.
Annának 2 éves kora óta nincs nappalra pelus, valamit félreértettél. Csak azt írtam hogy amikor szól hogy pisilni kell, pár csepp általában a bugyiban van már.
Édes lehet Hanna ahogy beszél :D , írjatok mindent, olyan jó később visszaolvasgatni.
Igen jó alvókája van a Kisasszonynak, de emlékszem hogy picinek is sokat aludt. Hát nálunk ez egyik gyerekről sem mondható el

Képzeljétek Levi 2 napja 1x fél órát aludt :shock: !! És még csak nyűgös sem volt, bár este 7-kor kidőlt. Aludna ő szegény többet is a saját ágyában de a játszótéren szokott beájulni délelőtt a babakocsiban és felébred arra hogy ricsajoznak a többiek körülötte vagy hogy haza kell jönnünk Anna miatt és hogy kiveszem a kocsiból amikor felmegyünk. Délután 2x próbáltam letenni mikor álmosnak látszott, feküdt 10 percet a kiságyban alfában, hol becsukta a szemét, hol kinyitotta, aztán meghallotta Anna hangját, széles vigyorgással felállt és vége volt az elalvási kísérletnek…
És képtelenség pohárból itatni, kifolyik a szájából :shock: , pedig Anna egy évesen már önállóan ivott pohárból. Mi lehet ezzel kezdeni? Vizet pedig egyáltalán nem is hajlandó még cumisüvegből sem, pedig Annával ez sem volt gond…

Melcsi
Hogy ott fog-e aludni még kérdéses, de ha nem tiltakozik ellene lehet róla szó, épp azért mert ott biztosan aludna is ( mikor 20 gyerek szuszog a félhomályban, az sokkal álmosítóbb mint amikor Levike csörömpöl amerre csak jár… ) és szerintem az alvás nagyon fontos. Ébredésre mennénk érte.
Na akkor teszek képet Leviről függőlegesben

Mandula
Szerintem mást nem tudsz csinálni mint hogy vidd gyakran közösségbe ( játszótérr, játszóházba stb) és majd megszokja az idegeneket.
Anna az idegenekről egy pillanat alatt eldönti hogy szimpatikus-e neki vagy nem. Vagy rögtön kokettál, vagy szóba állni sem hajlandó. Levi sokkal barátkozóbb egyenlőre, ha nem nyőgös épp valamiért, mindenkire mosolyog.
Nálunk a csuklóval kapcsolatban a következő volt pár hónapja: kérdezzük: hol a csuklód? Erre elkezdett Anna csuklani :lol:
Anna még a névmásokkal van bajban, pl. a napokban többször is hallottam hogy Tégeddel ( Veled) megyek.
Szerintem az én férjem jönni fog, majd megfűzöm

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Levi függőlegesben:

mamával: Kép

körben áll egy kislányka:
Kép

Kép

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Icus!
25 M egy telek :shock: :shock: ?? Húúú, az tényleg nagyon sok, itt 25 M-ból jó helyen, szép házat lehet építeni! Költözzetek ide, van is egy eladó telkünk :lol: :lol: :lol: . Jó, tudom kicsit talán messze van Csepeltől :lol: !
Próbálom Emesét gyakran emberek közé vinni, és a gyerekekkel már hajlandó is barátkozni. A felnőttekkel meg úgy van, hogy ha tolakodó akkor elsírja magát, de ha épp csak hozzá szól akkor egy idő után Ő kezd el barátkozni.

Nagyon jók a képek, a csíkos pizsamában annyira édes Levi :lol: !

Szép napot!

KépKép
mandula35
 
 


Sziasztok!

Mandula!

Elnézést kérek a kishölgytől! Nem akartam a pelussal a lelkébe taposni, biztos félre értettem valamit. Ha támfal, nem kerítés, akkor meg még jobban tetszik!

Icus!

Arra felé nem ismerem a telekárakat, de akkor ott is jó drága egy építési telek!A vállalkozó sem nem rokonom, sem nem ismerősöm, viszont évek óta rendre megnyeri a pályázatokat itt a munkahelyemen, mert annyira szépen és jó áron dolgozik, úgyhogy ha valaki akkor én közelről ismerem a munkáját, akkor vagyok nyugodt, ha ő a kivitelező. Teljes biztonsággal merem ajánlani.Esetleg majd ha érdekel telefonon értekezünk.

Nika!
Most hogy java részt előkerültünk, Te eltűntél?
Na, akkor a képek!
Éva
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára fanny01 2012.03.07 10:58-kor.
fanny01
 
 


Szia Fanny!
Na, valamit aztán már tényleg jól összekevertél pelus ügyben :lol: :lol: ! Ugyanis nem Emeséről van szó hanem Annáról :lol: :lol: !
Húú, milyen szép kislány Hanna! Még jó, hogy elfordította a fejét, legalább megcsodálhatjuk a gyönyörű göndör fürtjeit :lol: :lol: ! A 3. képen igazi fotómodell!

Megyek tanulom a statisztikát, bár meggyőződésem, hogy egyetlen számítást sem fogok tudni megcsinálni :? :? . Szerencsére azt mondta a tanár, h az elméletből is meg lehet :) !

Jó hétvégét mindenkinek!

KépKép
mandula35
 
 


Mandula!

Ez már tényleg a vég...., mindenestre, minden szobatiszta hölgytől elnézést.
Hanna nevében is köszönjük a dícséretet.

Melcsi!

Nem is írtam, hogy Luku meg a "fiúságához" képest nagyon ügyes! Bár nálunk is így volt, nekem a kicsi a bilizést szinte ki is hagyta, mert látta hogy a nagyobbik hogy pisil már a WC-be ( 3 év korkülönbség) és ő is odament.
Jó hétvégét mindenkinek!
Éva
fanny01
 
 


sziasztok lányok látom újra megindult a topik :):):)

nagyon jók aképek :)

Gergőt felvették az oviba szerdán megyek ismerkedő szülőire
szerintem nem lesz nagy gond februárban a beszoktatással mert már most látszik rajta hogy nagyon szereti a társaságot az utcán is mindig odamegy a ygerekekhez kissebbekhez nagyobbakhoz egyaránt :)inkább hazahozni lesz majd sírás eleinte
egyenlőre még nem szobatiszta de próbálkozunk vele csak nem akarom erőltetni :)
beszédje még nem igazán indult be de apa,anya,van sok szót megismétel ha mondom többször ismétli aztán többet nem emliti de azért most már kommunikatívabb mint pár hónapja most a legújjabb nála hogy mindenre azt mondja bizti nem vagyis biztos nem :):):):)
állatok hangját utánozza van egy kártyás abc-nk azon ha kérdezem hiba nélkül rámutat mindanre amit kérdezek sokszor én is meglepődök mert a tutaj meg xilofont nem igazán mondogatjuk de gondolom kizárásos alapon mondja meg a színelkkel még kicsit hadilábon áll szerintem tudja csak nem érdekli ilyenkor összevissza mutogat és vigyorog ebből tudom hogy tudná csak szórakozik velem :)
Vettünk a tescóba 200 ft: vol puzzle 9 db-os nagy fa puzzle van hat féle azokat már egyedűl is összerkja segítség nélkül

én voltam bőrgyógyásznál azt hiszem írtam már rosaceás a bőröm ha a www-re kattintotok tettem fel képet a kezelés előtt és a kezelés harmadik napján de azóta már azért szebb attól is az arcom de mondta a dokinéni hogy nem fog ez két hét alatt megggyógyulni hosszabb folyamat lesz de nem gond van időm :):):)

Icus sajnálom hogy nem sikerült álmaitok lakását házát megtalálnotok
itt is 25 millából nálunkkacsalábon forgó kertes házat vehetsz :):):):

nika70
Salgótarján
 
 


Kép Kép

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok

Én is itt vagyok, bár alig van időm valamire. Mindig mindennel el vagyok maradva :(

Csodaszépek és hatalmasak a gyerekek, Hannát még nem sokat láttam mosolyogni :) így az utolsó kép külön jó.

Icus, fura, hogy nem találtok házat, az ember azt hinné, annyi eladó ingatlan van :shock: Szocpolt nem is akarjátok igénybevenni? Mi most hozzáépítünk egy szobát (lehet, már írtam :roll: ) azért, hogy ne bukjuk el legalább a félszocpolt. Úgy is eladhatjuk később, de ezen most nem akartunk bukni. Lassan kezdődik az építkezés, és még akarunk felújítást is, de attól nagyon félek, pénzünk nincs, viszont így meg nem akarunk maradni már. Melcsi, nektek mennyibe kerül? Mennyit áldoztok rá?

Icus, emlékszem, nálunk is így volt minden, amikor még Levi 2x aludt, sokszor ki sem tudtunk mozdulni a házból, mert mindig aludt valamelyik.

Nálunk a két kicsi mindent sokára csinált, Hanna extrémen, 17 hósan indult el önállóan. Viszont időben másztak és sokáig. Remélem, így nem lesz gond, de Hannának az óvónénije múltkor szólt, hogy nem tud páros lábbal ugrálni a kislány, gond lesz belőle. HOztunk haza trambulint, stb. Akkor jutott eszembe, hogy valóban Hanna nemrégiben tanult meg egyáltalán ugrani, szinte Levivel egyidőben :shock: De szerencsére azóta már jól megy neki az ugrálás, remélem, nem lesz semmi gáz vele. De Hannus elég ügyetlen mindenféle tornában stb. a férjem iszonyúan pánikolós, és nagyon féltette pici korában, ezért rossz beidegződések maradtak benne, talán nem is szerette meg a mozgást :? Hát ez van. De a férjem is eléggé ügyetlen gyerek volt, ő sem tudott ugrálni, és semmiféle tanulási nehézsége nem volt. Van olyan barátnőm, akinek egyik gyereke sem mászott egy métert sem, és semmi gond a suliban. Szóval ez megint olyan dolog, amivel szerintem kicsit átesnek a ló túloldalára. Egyébként Hanna óvónénije fejlesztő pedagógus, és felmérte a mozgását, és nincs semmi kóros dolog szerencsére.

Sokmindent akartam még írni, de már lusta vagyok visszaolvasni, hogy mivel kapcsolatban :oops: Amúgy is annyira kikészít ez az egyfolytában pörgés, hogy ma pl. még főzni se volt kedvem, mondtam a férjemnek, hozzon valami kaját.

Az egyik topictársamnak meghalt a fél éves babája, így elég rossz passzban is vagyok, meg egyéb rossz dolgok is történtek a távoli családban, most kicsit összejött minden ahhoz, hogy leeresszek.

Mindenkinek jó gyereknapozást áés pünkösdölést kívánok!

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


True!
Megértelek...
Nekünk már kb 1 milkóban van eddig, de sajnos teljes szigetelést kellett csinálni (fél milla) mert szivárgott alulról.
Addig csináljuk, mig kész nem lesz, a fürdőt-konyhát rendesen, de megmondom őszintén, mivel el akarjuk tényleg adni, a szobákban laminált parketta lesz, és a hidegburkolatnál sem akarunk, és nem is tudunk nagyon elszállni, tehát meg kell elégednünk a rendes, nem csuszós, de nem is tul drága kővel. Most jönnek az aljzatbetonok, villanyszerelés, viz-fütés, ami kell, aztán a burkolás, a szobák azt hiszem meszelve lesznek, hacsak nem lódul meg ugy az üzlet, hogy fussa tapétára... Még legalább 2 hónap Dezső szerint hogy átmehessünk. Ez van, nem a legjobbkor álltunk neki, az biztos, de mostmár muszáj a gyerekek miatt.
Nika!
Biztos jó lesz Gergőnek az oviban! Micsoda nagy fiu!
Fanny!
Micsoda hajzat! Gyönyörü Hanna, tényleg az utolsó képen az a mosoly...
Na kár volt elkiabálni, mert a hideg évszak és a téli tuházat eljövetele miatt vissza is álltunk a pelusra, ugyanis elfelejti, nem szól! Ez Emesénél is igy volt persze.

Lányok, ki találkozott a kruppal??? Tegnap éjjel a lánykám iszonyatos levegővételeket produkált kb 5 percig, sirt, teljesen odavolt, aztán rányitottuk az ablakot, adtam inni, és mintha elfujták volna, elaludt. Ma elvittem az ügyeletre, kicsit hurutosan köhög, kicsit náthás is, de azt mondták, valszeg. kruppos köhögés volt! :shock: És hogyha ma éjjel rosszabbodna, hivjak ügyeletet, vagy mentőt!!! Ráadásul az allergiája is péntekre teljesen bekrepált, duzzadt szemek, iszonyatos viszketés, miegyéb...
Na majd jövök még a képekkel, csak megjött az uram, adok Neki enni.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Kép Medve-tó

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Most mégiscsak beugrott, mit akartam még írni.

Icus, neked akartam, hogy fontold meg azért azt az amerikai konyhás nappalit.... Én meg pont most akarom megcsináltatni olyanra, mert nekem külön van a konyha, az étkező és a nappali. És úgy gondolom, sokkal jobban rendet tudnék tartani a konyhában, ha egyúttal ott lennék a családi körben, ahol mindenki van. LÁtnám a sorozatomat vacsipakolás közben, és nem az lenne, mint most, hogy néha ha leülök a tv elé, akkor már nem is bírom rávenni magam, hogy összepakoljak normálisan a konyhában - hiszen az úgysem látszik (mondjuk az ebédlőt azt mindig össze szoktam). Szóval jó dolog több szemszögből nézni a dolgokat, és nálatok is Levi 1-2 év múlva akkora lesz, hogy nem igényel akkora odafigyelést, hogy közben lehet főzni, stb. Én amúgy is utálom, hogy tökre el vagyok szigetelve házimunka közben, hiszen egy nő szinte mindig a konyhában van :? Így legalább közben azért családi körben is....

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Most olvastam csak el Melcsi a hsz-odat, szerintem a köhögés is az allergia miatt volt. Nincs otthon Ventolin és Pulmicort inhalátorotok? Nálunk Levi mindig azt kapott,ami az asthmát is képes megelőzni. Voltatok allergiavizsgálaton? Nálunk nem találtak semmit, de szerintem mégis van náluk valami, tök sűrűn begyullad a szemük stb :cry: Ha ilyen komolyan befullad Emese, ne hagyjátok magatokat lerázni, kell kapjon valamilyen gyógyszert, vagy esetleg homeopátiás szert, mert valóban lehetnek belőle gondok, nem akarlak ijesztgetni, de a mentőknél dolgozom. bár nem teljesen kruppos, de kicsit fulladozós köhögése szokott lenni. A ventolin hörgőtágító, a Pulmicort pedig valami megelőző szer,

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?