Új privát üzeneted érkezett!

Fú, csajok, néha amikor olvaslak titeket, rájövök, hogy az én problémáim eltörpülnek a tieitek mellett.

Red: mielőbbi jobbulást, ilyenkor kicsit szerencse, hogy nem szoptatsz már, már ha szabad ilyet írnom.

Tündi: Nektek is jobbulást és boldog hófordulót!
pzsuzsi
 
 


Detty: tudom, hogy ez csak apróság a Te gondjaidhoz képest, de nálunk meg az van, hogy Zsombi reggelenként nem akar rendesen enni, csak úgy a normál adag 2/3-át. Sík ideg vagyok miatta, mostmár minden reggel kifejem a maradékot a cicimből, mert úgy parázok, hogy apadni kezd a tej. Ma már teljesen besötétítettem, hogy ne vonja el a figyelmét semmi, és próbáltam a szájába tömni a cicimet, nagy sírás lett a vége, és akkor úgy elszégyelltem magam, hogy mégis ő tudja, mi a jó neki, mikor, mennyi stb. Szóval többet nem erőltetem, ha annyit eszik, akkor annyit eszik.
Én is csak annyit tudok írni, hogy kitartás, előbb-utóbb csak javulnak az evésgondjaitok.
pzsuzsi
 
 


kchriske:

drukkolok a járókához, és örülök, hogy túl vagytok a beavatkozáson!
pzsuzsi
 
 

 
 

Sziasztok!

Minden betegnek jobbulást! Remélem, hamar vége lesz!
6-os számú gyerekbetegség? Jézusom! Mit ki nem találnak?

Zsuzsi! Kitartást nektek is! :) Alexa is ezt csinálja már hónapok óta! Reggel a 180-at két (néha 3) részletben eszi. Sőt, újabban az orvosság adagolóval fejezzük be, mert úgy legalább nyeli a tejet, mint kacsa a nokedlit.
Én már odáig jutottam, hogy valami csörgő izét adok a kezébe, hogy lekösse magát, és addig nyugodtan eszik (persze még mindig az ágyban fekve). És szól az ágyán lévő zenélő, amire elalszik, hogy az is nyugtassa. De kb. 100-120 ml után elfordítja a fejét. Akkor mondom neki, hogy jó, akkor én most kimegyek, és ki is megyek. 5 perc múlva újra próbálkozunk (persze előtte meg kell melegíteni a tejet, mert hidegen már nem issza meg), és ha szerencsénk van, akkor megissza a maradékot. Ha nem, akkor kiveszem az ágyból, játszunk, és mielőtt visszatenném aludni, akkor issza meg. Ha akkor sem, akkor vagy jön az adagoló, vagy nem foglalkozom vele. És nyugi, velem is előfordult már, hogy kicsit erősebben nyomtam a cumit a szájába, mert annyira felbosszantott.
Tudom, hogy rá kellene hagyni, egyen, amennyi neki jó, de akkor a fele sincs meg annak, amennyit elvileg ennie kellene, és félek, hogy kiszárad.
Tegnap óta átálltunk a napi négyszeri kajára, így 4-5 óránként kap enni. Pl. ma reggel 7-kor kapott tejet, és délben 100 ml után leállt. Megint az adagolóval kellett próbálkozni. Viszont így tegnap megevett egy üveg őszibarackot és még egy kis almapürét is, igaz, mindkettő HIPP-es. Az igazival már nem is merek próbálkozni.
Mivel a gyerekorvos mondta, hogy napi négynél ne egyen többször, így nem akarom hagyni, hogy egy étkezésre keveset egyen, mert tuti nem fogja kibírni az 5 óra szünetet. Remélem, gyorsan beáll erre a módszerre.

Na, megyek, mert a férjem viszont enne.

Kép
Kép
detty74
 
 


Detty! Napi négyszer???? Hát egy sulisnak ötször kell: reggeli, tízorai, ebéd, uzsi, vacsi. Sőt az egészséges felnőttnek is!
Nem semmi, hogy milyen türelmed van az etetéshez!
És ha a hippes üvegbe teszed az általad elkészített almát?

Kép
Kép
nicolca
 
 


Nicolca! Köszi, sajnos én nem érzem, hogy türelmem lenne. Legszívesebben világgá mennék egyes napokon, vagy sikítanék, vagy összetörnék mindent,a mi a kezem ügyébe kerül, olyan tehetetlennek érzem magam! A HIPP-es üveget megpróbáltam, de nem tudtam átverni a kiscsajt. :? Nekem is kevésnek tűnik ez a négy kaja, de most úgy néz ki, beválik. Sokkal kisebb volt ebéd óta a cirkusz a kajával. Valószínüleg 4-5 óra elég volt ahhoz, hogy tényleg éhes legyen Alexa. De nagyon rossz nézni, hogy pl. délután kapott egy üveg őszibarackot (kisebb rábeszélés után meg is ette), majd este fél 9-kor jött a vacsi. Már 7 felé elég éhesnek tűnt, de tudtam, hogy ha akkor kap enni, akkor nem lesz vacsi, így el kellett foglalni, meg kapott inni. Úgy fájt érte a szívem. Viszont hosszú idő óta először este cirkusz nélkül betolta a 200 ml-t (sajnálom, hogy nem tettem többet az üvegbe, azt is megette volna) és utána szó nélkül elaludt. Megpróbálom így egy pár napig, főleg ha közben rá tudom venni, hogy egy kicsit nagyobb mennyiségeket egyen, és meglátom, hogy hogy alakul a súllya. Ha hízik így is, akkor ok, ha nem, akkor visszaállunk az öt kajára.
Ti el tudjátok képzelni, hogy egy fél éves baba 4,5 - 5 óránként egyen?

Kép
Kép
detty74
 
 


Nekem furcsa, azért is írtam. Igaz, én a másik véglet vagyok (2 óránként evett éjjel-nappal) :lol: De szerintem a 3 óra az ideális. Meg van ugye a "többször keveset" elv. De hát azt kell csinálni, ami beválik.

Zsuzsi! Húzzatok bele! Már oda-vissza megjárja Babóca a nagyágyat! :D

Kép
Kép
nicolca
 
 


nicolca: ezt nem teheted velem! :lol: Pont most akartam eldicsekedni azzal, hogy Zsombinak már rutinszerűen megy a hátról hasra téma. Hasról hátra nem nagyon igyekszik, de gyönyörűen fekvőtámaszozik. Tényleg: ha azt akarom, hogy hasról hátra forduljon, hova kell tenni a játékokat? Hátról hasra arra rájöttem.

Nem baj, súlyban mi győzünk: csütörtöki mérés szerint 8320 g.

Ez amúgy azt jelenti, hogy Babóca kúszik ezerrel? Mióta? És mik a fokozatok?

A védőnő azt mondta, nem szabad ülésbe húznom Zsombit. Hogy jön majd rá, hogyan kell? És ez mikorra várható? Most a forgolódás miatt vérszemet kaptam...
pzsuzsi
 
 


Háát súlyban tuti győztesek vagytok. Viszont én megint fogytam két kilót :D

Neem, nem kúszik. Forog. Folyamatosan. Úgy vonul végig az ágyon. Mindig úgy fordul vissza hátra, hogy elég volt a hasalásból, aztán meglátja a játékot és újra hasra fordul.
Miért ne húzd ülésbe? Magától később fog felülni, mint egyedül megülni.
Majd visszasírjuk mi azt az időt, mikor csak feküdtek!!! :lol:

Kép
Kép
nicolca
 
 


Sziasztok!

Olvastalak titeket hétvégén is, de írni nem volt időm-erőm...
Red: jobban vagy már? Ez a betegség nem jött valami jókor. :(
6-os számú gyerekbetegség? Arról még én sem hallottam. :shock: Nektek is jobbulást Tündi.

Zsuzsi, Nikolca: hát forgásban minket is lepipáltok. Még mi is csak hasról hátra fordulunk, bár az is négykézlábról huppanva :lol: Vissza nem akaródzik hiába fektettem a hátán, mert úgy meg unatkozik és tehetlen. De fokozatosan növelem az idő és hátha megerőlteti magát. Nekünk egy kosárban vannak a játékok, már tudja, abból szokta kiborogatni és kiválasztani amivel épp játszani akar. Sokszor az a játék, hogy kiboríthatja. Addig ügyeskedik hason, míg eljut a kosárig..
Zsuzsi, nem értem a védőnő miért mondta, hogy ne húzd ülésbe.. nekünk helyeselt is, még korábban elkezdtem, a két kezénél fogva úgy emeltem fel pelusozás után, mert ez is erősíti a nyakát és mérce, hogy mennyire meg tudja tartani a fejét.. :shock: Persze ülnie magától még nem szabad, csak az öledben, rövid ideig.
Nyugi, rá fog jönni majd magától.. négykézlábról fog majd leülni asszem.., de ahogy Nicolca írta előtte már ül majd egyedül ha eljön az ideje és bírja tartani magát.
Reggel Letti is szeret körülnézni, náluk meg nem is lehet rendesen besötétíteni. Néha én is türelmetlen voltam, de aztán hagytam. Inkább letettem játszani és fél óra múlva már ő könyörgött, hogy együnk. Zokszó nélkül szopizott.

Detty: szerintem is nagy türelmed van az etetésmizériához. Akkor is ha időnként kiborul a bili. Tényleg kevésnek tűnik a 4 etetés, de emlékszel, ezt írtam korábban, hogy lehet, hogy Alexa emésztése lassabb és több idő kell neki két etetés között. Talán most nem is bukik annyit, vagy még mindig? Szerintem rendeződni fog a dolog, ez be fog válni.

Mi meg az alma után elkezdtük az őszibarackot. Úgy tűnik ez jobban csúszik az almánál. :) Kecskemétit adtam neki, mert a pancsigépem bedöglött, így a fagyasztottam még ott figyel. De ízlik neki. Szerencsére akció volt, 199 Ft-ér nem tűnt olyan drágának, mint a többi helyen. Azért várom már az igazi gyümiket. Annyi biztos lesz Dédi kertjében amennyit Letti eszik.

A tejem szerintem szinte teljesen elment.. de azt mondják még akkor is van remény, ha hónapokig egy csepp sincs, még akkor is a visszahozható türelemmel, kitartással.. hát rajta. Ráadásul időnként már el se fogadja a cicit, csak a tápszert.
A tápszer meg nagyon gyorsan fogy. A Bebát már elég jól elfogadja, de a Milumilt nem szereti.. így azt nem tudom adni időnként, hanem keverem a kettőt. 3 kanál Beba 2 kanál Milumil. Meddig kell vajon HA-t ennie? Mert a sima sokkal olcsóbb és nem csak gyógyiban kapható, könnyebb lenne. Meg van egy csomó kapott sima Milumil. Igaz az is 0-ás, de keverve elfogy.
Amíg HA-s tápszert kap, addig tejpépet sem adhatok neki?
Red: ugye te írtad, hogy a Rossmann-os tejpép bevált és olcsóbb is. A DM-st is próbáltátok? Az milyen? Én azt szemeltem ki és sokkal olcsóbb, mint a többi. 499 Ft. De vajon jó-e.
A védőnő a múltkor ajánlotta hogy adna és ezt is lehet, de csak olyanja volt ami 8 hónapostól adható (Nestlé- gondolom promóciós adag).
kchriske
 
 


Sziasztok!

Hát, köszönöm mindenkinek a jó szót, bevallom, rettentő jól esik, mert nagyon nehéznek érzem már ezt a helyzetet.
Annyira kiszámíthatatlanul, össze-vissza eszik Alexa, hogy már rég nem tudom, mit csináljak. Tegnap este egy slukkra lehúzott 220 ml-t, és utána még 40-et, ma reggel meg 50-nél megállt, és még fél óra múlva sem kérte a maradékot. Viszont, mivel délig ki kellene húzni kaja nélkül, 8-kor odaadtam neki adagolóval, és úgy simán megette.

Tegnap beszéltem a gyerekorvossal. Mivel nekem is fogy a tejem, és nem is nagyon jön vissza (igaz, nem is fejek gyakrabban), kérdeztem, mit adjak neki. Van még itthon Beba HA-s tápszer, de azt egyre kevésbé fogadja el. A doki nekünk azt mondta, hogy mivel én nem vagyok allergiás (csak az eperre), nyugodtan kipróbálhatjuk a sima Bebát (nem HA-s), és figyeljük, hogy lesz-e valami jele allergiának. Egyébként HA-t tegnap láttam a Cora-ban (kb. 2600 Ft-ért), úgyhogy nem csak gyógyszertárban kapható. Mivel nem tudtam, melyiket válasszam, bementem a gyógyszertárba, ott a Bebát javasolták (2990 Ft). Megvettem, mert nem akartam visszamenni az áruházba (a Cora gyógyszertárában voltam), de legközelebb már ilyen helyen fogom venni, mert olcsóbb.
Én tejpépből Nestlé-t vettem (gyümölcsöset), mert még volt a DM-ben kedvezményes kuponfüzetem, és így olcsóbb volt. Még nem próbáltuk ki, de kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá.
Viszont tegnap kipróbáltuk a HIPP-es őszibarack-alma-rizspépet, és nagyon bejött.

Kchriske! Szerintem 6 hónapos korától már nyugodtan adhatsz neki normál tápszert (nem HA-t), főleg ha a családban nincs ételallergia. És szerintem a HA-s tápszer és a tejpép nem zárják ki egymást (max. 4 hónaposoknak való tejpépet vegyél).
Érdekes, hogy a bukás 2 nappal a hatodik hónap betöltése után elmúlt. Igaz, ha evés után sokat forog, akkor jön még vissza egy kis folyadék (tegnap a barack leve), de az szerintem normális. Így legalább nem kell havi 4000 Ft-ot költeni a sűrítőre.

Zsuzsi! Hogy álltok a reggeli kajálással? Egyébként másokkal is az a helyzet, hogy reggel nem esznek a babák? Én nem nagyon értem, mert Alexa nem eszik egész éjjel, vagyis kb. 10 órán át nem kerül kaja a pocijába, és reggel nem éhes. Lehet, hogy holnap kipróbálom, hogy reggel, ébredéskor nem kap kaját, csak jóval később (8-9 felé). Szerintetek?
Szerintem is húz nyugodtam ülésbe Zsombit, csak ne ültesd megtámasztás nélkül. Alexa is úgy "mozog", hogy végigpörög az ágyon, csak győzök utána kapni, hogy le ne essen. Én nem rakosgattam neki a játékokat, magától fordult át hátról hasra, gyakorlatilag akkor, amikor megszűnt a bukás. Senki nem hitte el, hogy a kettő összefügg, és a bukás miatt nem akart megfordulni.

Megyek, kinyírom a macskát, mert randalírozik és felébreszti Alexát.

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok

a mandulám nagyjából rendbejött, de most meg van egy masszív arcüreggyulladásom, és hogy ne legyen egyszerű, panna is taknyol picit, porszívózom az orrát.
a hisztikitörései mérséklődtek, de így is az összeomlás határán vagyok, meg is kértem anyámat hogy vegyen ki mára szabit és jöjjön segíteni.


Hú, alig győzlek visszaolvasni titeket :)

6-os számú gyermekbetegség? jesszus, már nem is nevet adnak csak számokat?! hogy van a kis beteg azóta?

detty: én nem furcsállom, hogy Alexának ez a ritkábban-de-többet módszer jön be az evésnél. mások az igényeink, ennyi. .. remélem beválik végre, nem semmi, amit végigcsináltál ebben az evés-mizériában a lánykáddal!
amúgy panna is ébredés után kb 1-1,5 órával reggelizik mostanság.

kchriske:
a dm-es meg a rossmannos tejpépek kb ugyanolynok és árban is egy szinten mozognak. én nem veszek már más gyártmányúakat, csak ezeket. nekünk beváltak!
(amúgy azért szeretem a natúr ízűt, mert ha gyümölccsel tuningolom fel, akkor sem lesz nagyon gej össze-vissza íze. mert van olyan, hogy nem kell neki tízóraira a gyümipép, hát akkor délután szívfájdalom nélkül belepakolom neki a tejpépbe, hogy csakazértis egyen gyümölcsöt aznap :D a tejpép meg nagy kedvence, az mostanában mindig elfogy)

na megyek körtét+banánt trancsírozni...
Ja, képzeljétek, bővült a szótár, mostmár minden kutyafazonú állatra (pl a plüssoroszlánjára is :D )mondja, hogy : VU-VU!

Kép

Kép
redwings
 
 


hm, anyám hozott Pannának "Holle" gyártmányú bio babakajákat az előbb, pl kölespépet: édesítés és gluténmentes, tej nélküli; meg babakekszet: tojás- só- és cukormentes, búzamentes, tönköly- és rizslisztből; meg "Bohlsener Mühle" - féle zabkekszet, ami tej és tojásmentes.
ez tök jó, mert a tojás késleltetett bevezetése miatt nem ehetett eddig kekszféléket, de ezeket most nyammoghatja.
Persze méregdrágák voltak(elfelejtette kivenni a blokkot a zacsiból), csak viszonyítási alapnak : a kölespép 250 gramm és 1200 ft, a babakeksz 150 gr és 1050 ft, a 190 grammos bio spenótpüré meg 450 ft !!!! mondtam is anyámnak, hogy nagyon örülök ezeknek mind és köszönjük szépen, de nehogy vegyen üveges bébikaját legközelebb, mert eddig is jó volt a mirelit alapanyag (amiből nem volt friss), hát ezután is jó lesz...
mert ez rablás!!!! felháborító!!!! kiakadtam...

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Red: remélem sikerül pihennetek és gyógyulnotok. Köszi a tejpépinfot.. asszem én is ezt fogom kipróbálni.
Édes lehet ahogy Panna vu-vu-zik.
Alig várom már hogy Cincike is "értelmesebben" gagyogjon. Az ő babaszótára is bővül.. és formálja hozzá a pici száját és arcmimikázik is.. mókás, simán lehetne szinkront alá festeni, mint a Nicsak ki beszélben? . :lol: A számítógépnek nagyon szokta mondani.
Már rendszeres az anaananana - időnként- anyananya, hallottam már többször ba-ba-ba-ba-t és ada-ada-ada-ezt főleg ha éhes. Van amikor meg iszonyatosan panaszosan jajajajaj :lol: persze ezek még többnyire nem tudatosak, bár előfordul.

Detty: lehet én is megnézem a Corában, ha ilyen "jó" áron van. A mi gyógyszertárunkban 3300 Ft lett volna recept nélkül, és recepttel lett volna 2600. Igaz, az a Beba Ha Aktív + volt. Az Auchan közelebb van, megnézem majd ott is, régóta nem jártam, korábban meg nem is néztem.

Megyek, ma valahogy nem tud elaludni a kisasszony, pedig nagyon fáradt. Már 3-szor próbálom altatni. (bár ebből egyszer egy barom discot rendezett a parkolóban és felébresztette az pont elalvó picikémet :twisted: )
kchriske
 
 


Sziasztok!

köszönjük, már meggyógyult a kis beteg, már szombaton nagyon virgonc volt, szerencsére!
Sajnos, az egyik vizsgám nem sikerült, így most arra kell készülnöm még, aztán, remélem, mi is többet tudunk levegőre menni.
bizony, nagyon drágák a babakaják, ezért én is inkább főzőcskézek, meg turmixolok.
ritkán veszek üvegeset, csak ha megyünk vhová.

Puszi mindenkinek!
tündi
Vendég
 


Sziasztok!

Jó, hogy mindenki gyógyulóban, bár az arcüreggyulladást nem irigylem. Nálam minden második megfázás szövődménye arcüreggyuszi, és nagyon utálom.

Red: A "ritkábban-de-többet" elv azért nem érvényesül, mert ritkábbnak ugyan ritkább az evés, de nemhogy nem többet, hanem néha még kevesebbet is eszik. Most pl. fél 12-kor ebédelt, igaz, hogy akkor a megszokotthoz képest többet evett, de most fél 5-kor (vagyis 5 órával később!!!), szinte alig tudtam pár kanál tejpépet beleimádkozni. És most izgulhatok, hogy nagyobb háború nélkül megússzuk estig, mert gondolom, ezek után fél 9-ig éhen fog halni. Próbálkoztam a nagy kedvenc sütőtökkel is, de most eltolta a kezem és sírt. Majd megszakadt a szívem, de sírás közben lapátoltam bele azt a pár kanál tejpépet, hogy kibírja valahogy estig. Hülyeséget csináltam? (mindjárt elbőgöm magam, nagyon kivagyok már, és iszonyúan elfáradtam)
Még az is lehet, hogy ma áttört a foga, mert sírás közben mintha egy kis lyukat láttam volna az ínyén, de nem vagyok benne biztos, azt meg nem engedi, hogy a szájába nyúljak. És ma hiper hisztis a kiscsaj, még jó, hogy délelőtt itt volt a kórházi szobatársam a kisfiával (Alexával egyszerre születtek, csak ő 1 órával előbb bújt ki), így könnyebb volt kibírni.

Ma telefonált valaki az Alliance Hungáriától (rejtett szám), hogy Alexa születése alkalmából szeretné az Alliance ajándékát átadni. Azt sem tudtam, mit mondjak, végül "megegyeztünk", hogy 3-án eljön. Szerintetek mi ez? Titeket is hívtak?

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok!

Detty: engem nem hívtak. Főleg nem hogy ajándékot adjanak át!! Esetleg nincs Alliance-nál valami biztosításotok, életbizti, lakásbizti.. ? Bár minket sehonnan nem hívtak, honnan is tudnák, hogy gyerekem született? Ilyenről nem hallottam még.
Én a helyedben óvatos lennék!! Jó lenne, ha a férjed is otthon lenne, vagy inkább betelefonálnál előbb, hogy megtudakold mi is ez, tudnak-e róla, ismerik-e az illetőt, valóban ott dolgozik-e. Lehet én vagyok paranoiás, de elég gyanús ez a dolog. Kértél telefonszámot, hogy ha mégsem jó az időpont lemondod? Miért rejtett a száma? Nem vonakodott megadni? Valamint miért fél évvel később jelentkeznek?
Másvalakinek van ilyen tapasztalata?

Tudom, hogy kétségbeejtő Alexa evésgondja, de sírás közben inkább ne pakold a kaját a szájába, mert ha durvábban nyel félre abból baj lehet. Nem ilyesztgetni akarlak, de ezzel vigyázz. Talán mostmár tényleg kint lesz a foga és helyre áll az evés. Ha nem engedi, hogy a szájába nyúlj, akkor lehet a kanál is zavarja, fájhat még a szilikonos is. A tejpétet, bébikaját nem tudod az adagolóval adni neki ha folyékonyabbra csinálod? Talán az adagolóval azért eszik mert oldalt teszed be és nem ér az érzékeny részéhez az ínyének. Más ötletem nincs. Bárcsak segíthetnék. :( Tarts ki valahogy!

Ma Letti sem remekelt, kajában és alvásban sem. Először evett banánt du. de ugye az még csak pár kanál, aztán almát adtam neki, de azt kiköpte és összezárta a száját. (mert a simára varázsoló gépem krakk és utálja, ha nagyon darabos, a reszelőset sem bírja).Ezek után már a gyümilevet sem fogadta el, meg sem kóstolta. Ha nem hát nem... menni kellett Liliért. A gyümilevet elvittem. Mikor hazajöttünk még sétiztünk kicsit, közben ivott belőle, mert nagyon meleg volt, folyt róla a víz. Aztán már csak este evett fél 8-kor, akkor is csak kb. 100 ml-t.

Az alvás viszont aggaszt, ugyanis a drágám már tudja mikor és hogyan altatom és akármilyen fáradt lázad ellene. Abban a pillanatban felébred ahogy beteszem a kiságyba, eddig is így volt, de akkor gyorsan benyomtam a cumit a szájába félálomban, kettőt cuppant és kiejtette mert elaludt. Aztán már cumi sem kellett.. most meg kiköpi, és hisztizik, négykézlábra ugrik csukott szemmel is és veszekszik, hogy hogy merem őt altatni. A mai 4. próbálkozásnál már miután elmagyaráztam neki, hogy nagyon fáradt és most alvásidő van, tessék aludni.. - NEM- hát otthagytam. Végül 5 perc visítozás után (közte hatásszünetekkel :lol: ) elaludt. Este szerencsére még nincs ez a cécó, remélem nem is lesz. És már rendre fordítva alszik el. Lehet megpróbálom fordítva betenni holnap.
Nem szeretném a lefogós technikát alkalmazni, kissé még korai lenne, bár most könnyebb és hamarabb megtanulja, de azt utálom. :oops:
kchriske
 
 


Sajnos nem kértem telefonszámot, annyira hirtelen és gyors volt az egész. Holnap felhívom az Alliance-ot, hogy tudnak-e erről. Kicsi idegesít a dolog. A férjem azt mondta, hogy ha nem tud róla senki, akkor ne nyissam ki az ajtót. Nekem is az a furcsa, hogy Alexa már 6 hónapos is elmúlt, miért most jut az eszükbe ez az egész. És semmi kapcsolatunk az Alliance-szal, mit akarnak tőlünk?! Még a címünket is tudta a csaj, aki egyébként nagyon kedves volt.

Arra nagyon figyeltem, hogy csak pici falatokat adjak Alexának, és amikor betettem a szájába, mindig abba is hagyta a sírást, míg lenyelte, és csak utána kezdte újra. Amikor felébredt, a tejpép olyan folyós lett, hogy betettem az itatós pohárba, és úgy simán megitta a maradékot. És a vacsival sem volt gond, bár a figyelmét el kellett terelni egy kicsit. Szerintem sokszor unja a kajálást.
Viszont Red példáját követve holnap nem adok neki azonnal reggelit, hanem megvárom, hogy vagy ő reklamáljon, amikor akar (azt kezdem felfogni, hogy ébredéskor nem éhes), vagy 8 felé, amikor visszateszem aludni, megpróbálom megetetni. Remélem, beválik!!!

Lekopogom, de nálunk az alvás az egyetlen stabil pont. Azonnal látom, hogy mikor fáradt annyira, hogy aludjon. Így a legtöbbször az is elég, ha beteszem a kiságyba a markolászós kendőkkel és egy pelussal (nőtt az alvós cuccok száma), belefúrja magát és utána kimegyek. Általában pár perc múlva már alszik is, és nagyon ritka, ha vissza kell mennem valamiért.

Kép
Kép
detty74
 
 


Detty, engem is hívott egy Alliance-os.
már nem először, több telefont is kaptam már, de most először jöttek az ajándékos dumával. közöltem, hogy nem tartok igényt rá, és semmilyen pénzügyi- biztosítási- és egyéb ajánlatokra sem, mert meg vagyok elégedve a jelenlegi szolgáltatómmal, erre elkezdett nyomulni, hogy ajándék így-meg-úgy és hogy csak egy találkozót adjak neki, pár perc lenne..., egyre pofátlanabbul szövegelt, de miután harmadszor utasítottam vissza kategorikusan és mégsem bírta felfogni, kicsit bekeményítettem (ügyfélszolis tapasztalat:D bárkit le tudok alázni telefonban úgy, hogy közben teljesen udvarias vagyok).
végül kértem az adataim törlését az adatbázisukból. Az eddigi ügyintézők mind normálisak voltak, ez meg mint egy bulldog - majdhogynem lehülyézett mikor azt mertem mondani, hogy nem tartok igényt a nyamvadt plüssmacijukra!
Amúgy kerestek már a generalitól is, meg még egytől, és azok el is mondták, hogy a kórházban átvett ajándékcsomaghoz ugye ki kellett tölteni egy adatlapot, így jutottak az infókhoz.
Nyugodtan kérjétek az adatok törlését, ha nem akartok vacakolni a további ajánlatokkal.
de kaptam már jópofa promós mintákat: pl nestlés tejpép + kiskanál+előke , ennek pl örültem.
a niveától is kis kiszerelésű termékeket asszem 3-4 db-ot, ezek a minták praktikusak utazáskor, szal szintén örültem.

ja, én is amellett vagyok, hogy sírás közben inkább ne adj a szájába kaját/itókát, mert könnyebben félrenyelhet.
És kitartás!!!! Inni jól iszik Alexa? a kiszáradás miatt kérdem csak, mert ha iszik eleget, akkor ne aggódj annyira az evés miatt.
csak kibújik már az a fránya fogacska neki...
amikor bejött ez a nagy meleg, Panna szívesebben evett éjszaka mikor hűvösebb volt. esetleg kipróbálhatod.
Alexa szereti trancsírozni a darabos kajákat? pl almaszelet, banánkarika stb? pár falatot ezzel is lenyelhet, ahogy nyomingálja a kis kezével és próbálná enni.


kchrike: érdekes, hogy az alvással küzdötök, nálunk pont fordítva van, mostanság jellemzőbb az egyórás alvás, ami haladásnak számít a korábbi félórásokhoz képest. igaz, keményen front volt a napokban, tegnap még jégeső is esett (20 fok volt közben)

És panna detto ezt csinálja: mikor lerakom, elkezd tekeregni ha háton van és nyílik is ki a szeme, ha meg hasra tenném, azonnal négykézlábra vágja magát, de közben olyan álmos, hogy a szemét nem tudja ám nyitva tartani. és természetesen üvölt közben , ahogy a torkán kifér. nála nem válik be, hogy otthagyom, mert NAGYON belelovalja magát, egészen hányásig képes hergelni magát (7-10 perc alatt) - és én ennél a pontnál általában feladtam az önállóságra szoktatást.

és az alvásban megtáltosodott egyszem magzatom az evésben is ámulatba ejt, nem győzöm adni neki a hamit, igaz, hogy már átálltunk a min4 órás időszakokra és néha az ebéd és az uzsi közt 5 óra is elmúlik. viszont majdnem dupla annyit eszik, mint korábban ( még mindig nem éri el a korosztályos előírást, de erre már régen teszek...)


bumbike: örülök h jobban van a kisasszony :D

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Red: De jó, hogy írtad, hogy titeket is kerestek már!!! Kezdtem azt hinni, hogy valami maffiával van dolgom. Ugyanis felhívtam ma az Allianz-ot és ott mondták, hogy tőlük nem hívott senki (a Call Centerből sem). Megnézte a csaj a telefonos híváslistát. Az apámék szerint nem kellene beengedni, mert biztos ki akarnak rabolni, stb. Na, nem mintha tudnának bármi értékeset is elvinni. Az egyetlen értékünk a gyerek és a macska (na, ha ezt a férjem látná! Ő a macskát szívfájdalom nélkül odaadná! :) ).

Ami az ivást illeti, hát jó, ha 50 ml lecsúszik egy nap, pedig kínálgatom, de most az sem kell (na, nem mintha régen olyan nagyon kellett volna). Adtam már a kezébe almadarabot, de én inkább attól ijedtem meg, mert valahogy lecsócsált belőle egy kis darabkát (tényleg ici-picit), és valahogy nem bírta lenyelni. Köhögött tőle, minden baja volt, folytak a könnyei (nem sírt) én meg nem tudtam kivenni a szájából, mert nem volt hajlandó kinyitni. Végül valahogy lenyelte.
Banánt nem adok neki, mert egyébként sem szereti, így tényleg csak a trutyi lenne vele, de enni nem enné.

Viszont kipróbáltam reggel, hogy nem adok neki kaját ébredés után, hanem játszottunk egy kicsit, forgolódott, és csak akkor álltam neki melegíteni, amikor már nyűglődött. És láss csodát, nem csak a szokásos 160 ml-t tüntette el cirkusz nélkül, hanem később, amikor lefektettem, még reklamált, és a frissen fejt tejből még 40 ml-t megevett. Így viszont tuti, hogy kihúzza délig kaja nélkül, de az is lehet, hogy 1-ig is (8 körül evett). Engem azért zavar, hogy csak 4-szer eszik, mert szerintem kicsi a mennyiség, de hát ki vagyok én, hogy ellenkezzek egy hat hónapossal. Majd legfeljebb még többször próbálom az itatást. Szerintetek a baba tea is ronthatja a fogakat, mint a gyümölcslé? Igaz, amennyit Alexa iszik, a 100%-os gyümölcslé sem tudna nagy kárt okozni a fogaiban. :)

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok!

Detty: jobban megilyesztettelek... bocsi. :oops: de hát ki tudhatja. Viszont amit Red írt, hát igen, a biztosítósok most nagy kakiban vannak és már minden eszközt megragadnak, hogy kössenek legalább egyet.
Elvileg a babalevekben sincs hozzáadott cukor, és csak akkor rontják a tea is és a picit cukros levek is fogakat, ha tartósan lóg a gyerek szájában az iszike.
Örülök, hogy működik a későbbi etetés dolog.

Red: azokat a bio meg szuper babaizéket én is néztem a DM-ben. Hát valóban nem olcsó!!! De hát ezek nélkül is felnő a gyerkőc és tök igazad van a fagyasztott dolgokkal is. Amúgy szerintem a neten lehet ilyen babakeksz recepteket találni. Pl. a babaszoba.hu-n tök jók vannak, csak mindig el kell olvasni a dietetikus véleményét is, mert anyukák nem mindig jó korhoz sorolják a receptjeiket.
Az alvás eddig nekünk is stabil pont volt, de asszem túl agyas a kisasszony és hamar kitapasztalta, hogy már napirendszerűen, "kötelező" jellegűnek érzi a dolgot. Két napja megy a bál. De ha egyszer fáradt!! Tegnap is és ma is bevált, hogy megbeszéltem vele, hogy most alvás van mert látom fáradt. Ne sírjon, jót akarok. Szép álmokat és puszi és kész. Mikor nagyon visítozott akkor azért benéztem és rászóltam, meg nagyon meleg volt, csináltam levegőt aztán visszatettem mindig mikor négykézlábra állt, simogattam kicsit aztán újra közöltem CSICSI IDŐ van szép álmokat és kimentem. Sírt még, de pár perc múlva aludt. Ha ez így működni fog akkor végül is elviselhető. De szegénykém vagy egy órát tudott csak aludni, mert a mögöttünk lévő iskolaudvaron zenebona lett, meg nagy jambury és kettővel alattunk megint furni kezdtek. Na a kettő együtt megtette a hatását. Eleinte még aludt aztán annyira nagy zaj lett a kettőből, hogy sírva ébredt. Mivel pont hajat mostam nem is tudtam berohanni, tök megviselt volt szegénykém.

Segítség!! Ez a gyerek! Ma már 3. szor veszem el a szekrénytől, sőt már a szekrényből. Ki tudja nyitni. Elhűltem. Pedig azt ott nem nyitogatjuk alul egyiket sem és nem láthatta! Lili soha hozzá sem nyúlt picinek sem. Nem érdekelte, de ez a kis csibész!!! Túl gyors ez nekem! Nincs olyan szekrényzáró műanyagom sem és drága is. :( Még nem tudok vaterázni, de asszem itt az ideje, hogy elintézzem.
Persze megszidtam és nyomatékkos nem, nem de le se tojja a fejem újjabban. :shock:

Ja, és már tuti, hogy tudatos, hogy anya-anya. Mikor sír, hív. Csak akkor mondja, meg mikor vigyorgunk és udvarolunk egymásnak :D

Rohanok..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 21:03-kor.
kchriske
 
 


Lilikém:

A minap megcsikiztem és bohóckodtam, nevetgéltünk. Közben elkezdett csuklani, aztán megszólalt:
- :lol: Anyaaaaa ne röhögtesss mert fáj a csuklásooom :lol:

Ma meg vacsi közben csacsogott egyfolytában:
- Képzeld anya, hogy egész nap büdöske bogarakat gyüjtögettünk a Biankával..
- Micsodát? Az milyen, hogy néz ki?
- Hát ekkorka bogárka (két ujjával mutatot egy méretet) és barnás és lapos és Bianka azt mondta, hogy büdös tud lenni.
- Poloska. Azt a bogarat úgy hívják. :D
- Neeem anyaa. Az Büdöske.
- A poloska arról híres, hogy büdös szokott lenni, ha bajban érzi magát, és úgy néz ki ahogy mondtad.
- De az Büdöske. Mi így hívjuk. .. Édesek vagyunk nem? Mert nekünk mindere van másik saját mondásunk! :)
- :lol: Édesek :lol:
kchriske
 
 


Tündériek ezek a gyerekszájak :D Az én Lánykámnak már nagy a szája. Állandóan visszajár :? Kíváncsi leszek majd Babócára.

Tegnap voltunk dokinál és 7 kg 20 dkg! Majd egy kilót hízott mióta mást is kap anyatejcsin kívül! Nem ajánlott más gyümit az alma helyett. Tegyek bele még több meggyet, hátha jobb lesz. De mennyire még többet? A savanyúra meg fintorog. Erre súgja a védőnő,hogy nem hallja a doktornő, lázmérőzzem meg egy kicsit, ha nagyon nem jön a kaki. Persze hallotta a dokinő és csak nevetett. Örülök, hogy nincs használható javaslatuk. Lázmérőzés! Már a szótól is rosszul vagyok! Nagyon irtózom tőle. Egyik ismerősünk kicsi korába állandóan lázmérőzte. Most két éves elmúlt a gyerek és még mindig bajos a kaki. Egy hónap múlva megyünk megint addig ezzel szórakozzunk!? Ha úgy van, inkább pihentetem az almát, veszek fagyasztott őszit. Vagy bébikajába a gyümit.

Red! Arcüreggyuszi elmúlt??? Tündérpannával mi újság?

Zsuzsi! Te nagyon elfoglalt vagy, ritkán jössz!

Detty! Lehet, hogy hülyeség, de az jutott eszembe, hogy nem lehet inkább a nyeléssel a gond? Mert az adagoló kicsit adagot ad, könnyen megy, a tejpépet meg csak másképp nyeli és megint másképp a tejcsit.

Kchriske! Tudom kontár megoldásnak tűnik, de amíg nem tudtok venni zárót, le lehetne ragasztani a szekrényajtót. Átmeneti megoldásként... :oops:

Kép
Kép
nicolca
 
 


Sziasztok!

Mostanában valahogy úgy rohannak a napok, egyre többször tör rám a háziasszony és mivel Zsombi mostanában csak 1,5 órákat alszik, kevésre van időm, estére néha nagyon hulla vagyok, főleg a napi 2 séta miatt....

Zsombika megint változtatgatja a napirendjét: most volt 3 nap, hogy nem volt hajnali kelés, hanem rendesen ébredt 7-1/2 8 körül. Ez szuper is lenne a napi 5 szopi szempontjából, meg a 1,5 órás alvással, erre tegnap aludt 3 órát délután, így 1/2 4-kor "ebédelt", ami nem jó a későbbiekre nézve. Szerencsére estére mindig ott van az éjszakai és a reggeliből maradt lefejt adag, így azért tele pocival tudott lefeküdni. Most hajnalban megint ébredt enni, szóval a mai nap nem tudom hogy fog alakulni, most lenne szuper a 3 órás alvás, mert akkor 4-kor kelne, és enne negyedszer, erre tuti nem lesz több 1,5 óránál...

Red: múlik az arcüreggyuszi?
Tündi: örülök, hogy Nóri meggyógyult, drukkolok, hogy legközelebb sikerüljön a vizsgád. Le a kalappal, hogy baba mellett tanulsz!
kchriske: Lilcsi nagyon édes lehet, amikor ilyeneket mond. Tudom-tudom, ne sürgessem az időt, de én is várom már az aranyköpéseket, lehet írni is kéne majd valahova, hogy később el lehessen mesélni.
Nicolca: gratula a súlyotokhoz. Egye fene, nem bánom azt se, ha leelőztök. Kaki-témában nem (sem) vagyok jártas, nálunk napi 3-4 van, eddig (lekopogom) ezzel legalább nem volt gond.
Detty: hogy álltok a kajálással? Zsombi reggel továbbra sem remekel, de azért javult némelyest a helyzet, és a súlya is megy: tegnap este 8380 g volt.

Az Allianz-os sztori elég kemény. Biztos bunkónak tartotok, de ha csörög a telefonom, és bemondják, hogy banktól vagy egyéb biztosítótól, pénzintézettől, stb. vannak, akkor én le is teszem. Egyszerűen nem hagyják, hogy megszólaljon az ember, hogy köszöni szépen, nem kér semmit.

Az alváshiszti nálunk is megy napközben, Zsombi amikor elkezd nyafizni, akkor tudom, hogy itt az idő, le kell fektetni. Amint leteszem, rögtön kinyomja magát, amíg el nem éri a fejével a zenélő forgót, majd egy idő után rájön, hogy komolyan le akarom fektetni, és akkor iszonyatos hisztit csap. Amíg sír, addig simogatom a hátát, meg énekelek neki, de amint abbahagyja, és újra elkezdi kinyomni magát, akkor otthagyom, mert tudom, hogy ez csak a produkció része. Egy idő után elalszik.
Viszont ami aggaszt, hogy inni még mindig nem nagyon hajlandó, max. pár kortyot. Eddig próbáltam az alma-hibiszkuszos, az alma-citromfüves, és a sima barackteát. Lehet, hogy holnap vízzel próbálkozom, szerintem azt a pár kortyot abból is megissza, és így tuti nem rongálódnak a fogai.

Hú, mekkora regény lett. Bocsi. :)
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi: regény? Örülünk, hogy végre hallunk rólatok :D
Hát bizony fel kell írni, mert én most áldom az eszem, hogy annak idején felírogattam, hogy miket hogyan mondott Lili, mert hát sok minden kiesik a rohanó életben az ember fejéből. Olyan jó időnként visszaolvasni és ő is élvezi. Jókat kacag magán és látja ebből is, hogy ő is ugyanolyan nagyon számít nekünk, őt is úgy szerettük, szeretjük és dédelgettük, ittuk minden szavát, mint Lettikének. A videókról is sokat vissza tudunk nézni, és olyan, de olyan jóóóó! Nekem is és Lilinek is volt egy szavunk kicsi korunkban, amit nem tudtak a szüleim, meg mi megfejteni. A szüleim elfeljetették már mi volt az, mi megörökítettük Liliét. BUBUDEEJJ sokszor ezt mondogatta de több mindenre :lol: Fogalmunk sincs a mai napig mit jelentett, de olyan édesen és lelkesen magyarázta ezt. :lol: Kár, hogy nem lehet ide videot beszúrni, úgy megmutatnám, olyan édes volt! :D
Ivás: Ha nagyon szomjas lesz a vizet is megissza. Azt olvastam, hogy nem szabad kiforralni, mert akkor olyan lúgos az íze, hanem csak gyöngyözzön picit és akkor jó íze marad. Vagy próbálhattok olyan babavizet, amit nem kell forralni, azoknak jobb az ízük. Mert van ahol ihatatlan a csapvíz, főleg Pest egyes területein. Rossz, fluoros ízük van.
Higított gyümilét próbáltatok már? Vagy Zsombi még nem kap ilyeneket? Mert nekünk azt nagyon issza Letti, meg a teákat is felturbóztam, úgy az is megy már. Fentebb írtam valahol, hogy hogy. A lényeg, hogy meg kellett találnom a savanyú és édes egyensúlyát.
A bankokkal kapcsolatban meg igazad van.
Hát akkor ti is szendvedtek az alvással. Én most tanácsot kértem egy nagyon jó ismerősömtől, aki 20 évig nevelési tanácsadó volt. Lilinél nagyon sokat segített nekem. Kíváncsi vagyok, hogy mit mond.

Nicolca: a lázmérőzés tényleg jó alkalmanként, 1-2 napig mehet, de utána azért gond. Nekünk egyszer Lilinek 5 napig nem volt széklete.. végül glicerines kúpot adtam neki és több nekifutásra repedéssel véresen sikerült "megszülni". Egy kis szilva is fellazítja és rendbejön a probléma, vagy lehet erre valami lekvárt kapni a gyógyszertárban ami asszem babának is adható. (Tamarinlax, ha jól emlékszem, ezt kismamák is ehetik, de inkább kérdezd meg)
Furi, de nekünk az alma nem fogja meg a kakit ennyire. Ráadásul napok óta vezetgetjük be a banánt és utána almát kap, de nincs gond. Próbáld meg, hogy forró vízzel higítod az almát, vagyi leforrázod, vagy a már forrásban lévő vízbe téve egy-két pillanatig párolhatod is egy külön kis edényben, akkor nem lesz ilyen gondotok. Annyi idő alatt nem veszít annyi vitamint, és még savat sem csinál.
Visszaszájalás: az már nálunk is megy 5-6 évesen is, de azért még kezelhető. :)
Szekrény: köszi, igen leragasztom, de csak fölül tudom és úgy nem az igazi a védelem. Ugyanis annyira kíváncsi-fáncsi, hogy piszkálgatja, kapargatja a ragasztót. Félek, nehogy lejöjjönbelőle egy darabka és fulladás miegyébb. Így viszont az ujjacskáival azért betúrja magát alul és odacsípheti a kezét. Eddig még megúsztuk a nagyobb bajt, de jó lenne már az a járóka.
Apropó járóka: Állítólag beteg lett a srác, akinek le kellene kicsinyítenie.. most nem tudja megcsinálni. Max két hét múlva.
Ja, egyébként a szekrényprobléma azért lett mert Apa rosszul rakta fel az ajtókat, fejjel lefelé, és a fogantyú (nem lukas) alul van :lol: :cry: Mekk-mester.
Ja és a hasról forgás már nagyon megy klasszikus módon is, csak néha a tiltott helyen és bevágja a fejét a tv pult alsó sarkába, mint most is. Asszem jobb oda a puff és inkább másszon az asztal alá... :( :( Csakhogy már ülni próbál és félek a székekbe kapaszkodva felhúzná magát. De ezek a székek könnyűek és borulnak még tőle is.. :cry: :cry: :cry:
Járóka, járóka, járóka... nem várok két hetet!!!

Alvás: Lettike újjabban megint kétszer kel éjjel. Éjfél és hajnal 4. Tegnap 5-től nem aludt, ma 4-kor már nem aludt vissza. Hulla vagyok. :cry: Pedig biztos, hogy nem az éhség, mert csak cumizik a cicin éjjel is.. Remélem mond valami okos de kíméletes dolgot az ismerősöm. Nappal meg ma úgy altattam, hogy nagy ágy és fekve ciciztettem, így aludt kétszer. Hátha az hiányzik,hogy nem tud hozzám bújni eleget, mert a cicizés már csak pillanatokig tart, hiszen szinte üres. Csak így meg én nem tudtam pihenni.

Na megyek összeesni... meg megint orbitális büdi a pelus!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 21:07-kor.
kchriske
 
 


:D muszáj elújságolnom, mert szétrepedek a büszkeségtől :wink: :oops: :lol: :
Panna az előbb kb egy métert mászott négykézláb, aztán erre rá 5 percre meg belém kapaszkodva felállt!!!! ( a sütimet akarta lecsekkolni 8) )
asszem megyek és megnézem, hogyan kell átszerelni a kiságyat alsó állásba...

nicolca
Gratula a súlyhoz!!! :D
A lázmérőzés állítólag tényleg nem túl optimális hosszabb távon. Sajna Panna is elég szorulásos a tápszer miatt, bár már kitapasztaltam, hogy őszibarackkal, körtével, szilvával tudok segíteni a dolgon. a doki javasolta a glicerinkúpot, egy felet adhatok neki, ha nagyon muszáj, illetve, amin meglepődtem ,de eddig még mindig hatásos volt : langyosvizes beöntés (én langyi kamillateával szoktam). először nagyon féltem, hogy meg kell gyötörnöm a gyereket (na nem mintha a szorulást megszülni kellemesebb lehetne neki), de aztán nem volt vészes, és másodszorra már mint a messiásnak, úgy örült az előkészületek láttán - biztos emlékezett, hogy neki utána milyen megkönnyebbülés volt.
Ja, és neki a banán is fogja, ha benne hagyom a magokat.


kchriske:
nálunk gumizva vannak a szekrényajtók, mert nem fogantyúink vannak, hanem fogógombok :)
szereztem ilyen jó vastag, piros színű "ipari" gumit, azzal van kidekorálva a lakás, eléggé idétlenül néz ki, de nem tudtam jobbat kitalálni, hogy ne kelljen megvenni a méregdrága zárakat, amiknek aztán a felszerelésével úgyis én bajlódtam volna.
mi a helyzet járókaügyben?

zsuzsi: hozzánk is jöhetnél ám takarítani, ha megint kibújik belőled a háziasszony és nem tudod visszatuszkolni... :D

detty: mizu az evéssel/ivással? bírod még...?????

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy nem jelentkeztem, csak volt egy kis válság itthon: a férjemet hazugságon kaptam, és bár nem nagy dologban, de nagyon rosszul esett. Becsapva érzem magam, bár már kezdek túllenni rajta. Azért egy éjszakára átköltöztem Alexához audni, illetve nem aludni, mert járt az agyam, Alexa meg nagyon mocorgott, így nem tudtam elaludni.

Red! Ez tök jó!!! Gratulálok! Lassan járhattok igazán sétálni! Sikerült a kiságyat letenni?

Az evés mizéria javul, vagy csak engem nem érdekel már annyira, nem tudom. Tegnap a tejpépet is szívesen ette, csak iszonyú trutyit csinált, a nyaka még hátul is pépes lett.
Nicolca: Én is gondoltam már a nyelési zűrre, de még a gasztrodoki sem reagált a felvetésemre.

Nálunk a nagy újdonság, (bár már kb. 2 hete csinálja, csak nem ennyit) hogy mindenre rázza a fejét. Pl. tegnap este fektetésnél mondtam neki nevetve, hogy micsoda kis rosszcsont, erre elkezdte rázni a fejét, hogy nemnem. Utána mondtam, hogy tessék aludni, erre is jött egy fejrázás. Nagyon komikus volt. Nem tudom, mennyit ért abból, amit mondok, és hogy mennyire tudatos ez a fejrázás, de néha tényleg vicces. A múltkor a kocsiban megkapta a lakáskulcsom, és persze a szájába akarta venni. Erre mondtam, hogy ha folytatja, elveszem a kulcsot. Persze, folytatta, és amikor felemeltem az ujjam, hogy nana, elkezdte rázni a fejét. És közben mindig vigyorog. Nem lehet kellő szigorral mondani, hogy nem szabad, ha közben belevigyorognak az ember képébe.

De, hogy ne legyen minden tökéletes, Alexa megfázott. Szörcsög, köhécsel. Szívjuk az orrát, és csöpögtetem, bár inkább sumo birkózáshoz hasonlít a dolog.
Red! Te hogy vagy? Elmúlt az arcüreggyuszi?

Na, megyek, ma jönnek a T-Home-tól bekötni valami dobozt, és szalad a lakás.

Alexának is változott a kaki termelése: eddig naponta legalább 3-szor termelt, most meg jó, ha napi egy van. Igaz, az elég emberi mennyiség, és nem kemény. Szerintetek ez normális? Lehet, hogy a tápszer miatt van? A körte is hashajtó? Én most őszi- és sárgabarackot adtam neki, a körtéről nem tudom, lehet-e. A szilvát még nem próbáltuk, így az nincs itthon.

És még egy kérdés. Szerintetek letegyem Alexát a parkettára, hogy kússzon? Ott könnyebben megtanulja? Most még az ágyunkon forgolódik, arra teszem a hab szőnyeget. A parkettával nálunk az a baj, hogy a macska miatt nem tudom soha 100%-ig tisztán tartani. Felmosom, de elég, ha a macsek egyszer végigmegy, és máris elhagy pár szőrszálat. Igaz, szőr mindenhova kerül, így Alexa találkozott már vele. Főleg amikor sikerül elkapnia a macskát, és egy maréknyi szőrt tép ki a bundájából. Szóval, nem tudom, hogy letegyem-e.

Zsuzsi! Tart még a takarítási lázad? Hozzánk is jöhetsz, ha Redéknél végeztél! :)
Zsombi lassan utoléri Alexát súlyban (8560g). Alexa most nem nagyon hízik: 3 hét alatt hízott 40 g-ot (!), ami szerintem nulla. Szerintetek?
Inni Alexa is csak mostanában kezdett el, úgyhogy ne aggódj! Ha melege lesz, biztos elfogadja. Esetleg próbáld ki, hogy csőrös pohárból adod neki. Alexa sem fogad el semmit üvegből, csak tejet, így inni csőrös pohárból adok neki. Ő is megfogja, és együtt emeljük a szájához.

Kép
Kép
detty74
 
 


Hoppá, valahogy elcsúszott a búcsúzás. :)

Kép
Kép
detty74
 
 


detty:
Nagyon édi lehet Alexa ahogy a fejét rázza! az unokahúgom is csinálta, szerintem tudatos az esetek döntő többségében.

A tápitól lehet olyan, hogy ritkábban van kaka, sok babánál komoly szorulást is okoz. Pannánál is ritkult és az állaga is gyurmásabb lett, amióta meg hozzátáplálunk, azóta a szorulás is előfordul sajna, pedig próbálom a gyümikkel ellensúlyozni. Neki a körte is székletlazító hatású a szilván és az őszibarin kívül (én amúgy a körtét rögtön az alma, meggy, és az őszibari után adtam - na meg zöldségek közül a répa, sütőtök, krumpli ment első időkben). Szerintem kipróbálhatod, hogy mit szól a pocakja a körtéhez, Pannát először felfújta picit, de másodszorra már semmi gondot nem okozott. A szilva meg elsőre sem.

Én amúgy amondó vagyok, hogy a parkettán jobban tudna mozogni, mint az ágyon. szerintem tedd le. neki is izgi lesz az új perspektíva, és hát stabilabb is mint az ágy.
A szőrhöz meg ezek szerint szokva van. Esetleg az megoldható, hogy abban a szobába, ahol ALexa garázdálkodik, ne menjen be a macsek? Az ajtóba meg tegyetek plusz lábtörlőt, vagy vegyétek le mindig a papucsot és keféljétek le a ruhát - bár ez macera. Én mondjuk allergiás vagyok a macskaszőrre, ha 1 db szőrszál van 10 cm-nél közelebb, menten tüsszögőrohamot kapok. Szerintem, ha eddig nem jött ki ALexánál, akkor csak azért, mert a földön kófickodna, nem súlyosbodna a dolog. Immunizálódott már :D

Az összezörrenést meg sajnálom.
Valahogy mindig meg tudnak lepni minket a férjeink, nem igaz? Akár jó, akár rossz értelemben, de mindig képesek mutatni vmi újat magukból...

A kiságyat simán átszereltem 8)
az arcüreggyuszi javul, már szelel mindkét oldalon az orrmányom, de most meg elkezdtem köhögni, mint egy göthös gebe :( döntöm magamba a köptetőket, remélem mostmár kilábalok ebből, mert kezdem NAGYON unni, hogy mindig van valami gyíkom mostanában. Öregszem úgy látszik...

Kép

Kép
redwings
 
 


Tényleg aranyos, bár időnként kiakaszt, hogy még a pelenka a seggén, de már ellent mond. Igaz, én is ilyen voltam... :oops:

A körtét már korábban kipróbáltuk, csak azt nem tudtam, hogy hashajtó hatása is van. Igaz, most két napig Alexa őszi- és sárgabarackot, meg körtét kapott, így a mostani (a mai negyedik!!!) kaki enyhén híg volt, kicsit ki is folyt hátul :( . Azt hiszem, bevált a terápia. Így délután már sütőtököt kapott.

Sajnos a macsek csak a gyerekszobába nem mehet be, de napközben általában a nappali-hálóban vagyunk. Talán "beköltözünk" a gyerekszobába, igaz, akkor én semmit nem fogok tudni csinálni, csak őt nézni. És előbb-utóbb a macska is kirekesztettnek fogja érezni magát, amit éjszaka szokott megbosszulni. Mindegy, majd gyakrabban takarítok (napi két porszívózás, ajajaj).

Megyek, mert várakozásommal ellentétben nem akar aludni a kis szörnyeteg.

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok!

Napok óta csak olvasni tudtam jönni azt is kutyafuttában..
Most is csak pár sorra van időm, de annyi mondandó gyűlt fel, hogy túl sok lenne egyszerre, meg van amivel dicsekedni is akarok :wink:

Szóval: szombaton volt Lilikém ovis évzárója és ballagása. Ennek örömére miután Dédis sütizésből hazaértünk ebédelni, Lettike meglepett minket azzal, hogy felült egyedül. Pont a második mozzanatnál vette észre Lili, így aztán 3 lépésben meg is tudtuk örökíteni. Úgy vigyorgott ahogy 3-man tapsikoltuk, fülig ért a szája és kacagott. :lol:
Vasárnap ingyen bejutottunk az állatkerbe. Egész jól bírta a 3 órás sétát, persze sok nézni való volt. "Légy ott" ismertetők és állatbemutatók voltak így Lili is jobban élvezte. Utána meg a barátnőimnél voltunk és este fél 8-kor értünk haza. Tök jól viselte és az olyanoknál is vígan nézelődött, akik állították, hogy náluk minden baba sír, nem merik megfogni. Na hát most babázhattak. :)
Amire még nagyon büszke vagyok, hogy a tegnapi iskolai szülői értekezletet, 1,5 óra, szinte hang nélkül végig bírta, szemben a nagyobb 2-7évesig gyerekekkel.
Hétvége óta tüsszögött sokat, aztán csöpögött az orra. Tegnap már eléggé és reggel hőemelkedése is volt, valamint a kaki is változott, hasmenéses is. Néztem az ínyét, de semmit nem láttam, de ma a doki azt mondta, hogy a tűnetek alapján mégiscsak az lesz. Szóval ő mást örökölt, mint Lilikém. Remélem nem sínyli majd meg nagyon.

Mennem kell, holnap minden másról beszámolok és hozzászólok és képeket is teszek fel a felülésről.
Addig is:
Red: próbáld ki a Hedelix cseppeket (homeopátiás) nagyon jó a köhögéses dolgokra, és jobbulást kívánok.
Detty: szerintem is nyugodtan tedd le Alexát a parkettára, mert terhesség alatt is és már csaknem 7 hónapja kint is simán hozzászokott a cicához és a szőréhez, főleg ha meg is tépkedte. Együtt nő vele, ilyenkor kisebb a kockázat, mintha most hoznál egy macsekot a házhoz.
És gratula minden babateljesítményhez. :D
kchriske
 
 


lányok, ha jól rémlik, többen is kis korkülönbséggel terveztetek kistesót... hát... lehet igyekezni, hogy még beleférjetek a 3 évbe :?

kchriske: kösz a tippet, majd lehet h kipróbálom, most épp Stodal szirupot iszom, szintén homeopata köptető (kezdek jobban lenni, de nem merem elkiabálni).

várom ám a képeket, ha lesz egy kis időd :D és jobbulást a kicsilánynak!

Kép

Kép
redwings
 
 


Hááát, mi rajta vagyunk a dolgon. Június legelején kell megjönnie, utána megyek rákszűrésre, és még júniusban próbálkozunk a kistesóval. Jó lenne, ha úgy menne, mint Alexával: ő első próbálkozásra megfogant.

Nálatok is katasztrófa helyzet van? ALexa ma alig alszik, és csak sír, nyűglődik egész nap. Ehhez hozzájön, hogy a házban két emelettel feljebb ablakot cserélnek, és állandóan vésnek, fúrnak. Zeng a ház. És holnap folytatják, így korán elhúzunk anyukámhoz.
De biztos a hülye időjárás is ludas a dologban. Jó lenne, ha már 9 óra lenne!

Kép
Kép
detty74
 
 


pfffh, de még milyen nyűglődés volt nálunk is!
a hidegfront miatt egész nap ment a p*csogás, nem-evés, nem-alvás
+nálunk is szereltek(izgi mikor a vasbetont ütvefúrják...) :evil: és az ablakunk (többek között) egy sportpályára néz, ahol körmérkőzéses megyei kispályás focibajnokság volt 9-16-ig, dudálós/ordítozós/hujjogós/pfujjogós szurkolótáborokkal és 80-90-es évek válogatott diszkóslágereivel a mérkőzések között...

hát mit mondjak? örülök h véget ért ez a nap
:shock:

Kép

Kép
redwings
 
 


Halihó! Nagy nehezen csak ideértem. Hát, az utóbbi egy-másfél hét... Red, készülj fel, mert most jön nálatok is... Csupanyál felállt kb két hete, pár napra rá megtanult egyedül ülni is. Na innentől elszabadult teljesen. Most már bármerre jár, feláll, sőt, már egyik kézzel nem is kapaszkodik, hadonászik vele mindeféle játékkal. Iszonyúan élvezi, de el is fárad gyorsan. Viszont hiába ültetem le (magától is le tudna, mert ha midnen kötél szakad, leül, de nem akar, mert állni akar), felpattan, és áll tovább. Valamelyik nap két órán keresztül állt, egy-egy perces megszakítással kb fél óránként. És az első fél órában OK volt minden, de utána ordított. És tök mindegy, mit csinálok vele, állni akar, de fáradt, ezért ordít. Úgyhogy kínomban elmentem vele mindefelé, henteshez, stb. Addig is vagy kendőben volt, vagy kocsiban. A következő nap adtam neki egy nagykanalat, azzal hajlandó volt játszani időnként néhány percet ülve vagy hemperegve, de utána azonnal felállt. Szóval nagyon büszke vagyok rá, meg ő is magára, de azért várom, hogy ne legyen akkora szám, hogy egész nap állni akarjon csak. Viszont ez sajnos úgy látom, még egy kicsit odébb van, úgyhogy jobb lesz beletörődnöm, talán azért is üvölt szegénykém, mert a negyedi foga már két hete áttörni készül, de még mindig nem jött ki. Pedig a másik három egy hét alatt kibújt mind. Tegnap már a járókába kapaszkodva ment egy métert is, úgyhogy készülök, hogy nemsokára be kell olajozni a rozsdás derekamat... (Ja, Red, én nem használok rá semmit, csak gerinctornát, de mostanában azzal is el vagyok úszva, mert az elmúlt egy hétben újra visszajött az éjjel másfél óránként kelés és a nappal nem alvás, gondolom a fogak miatt, úgyhogy mocanni sem bírok már, mire tornázhatnék...)
Na tessék, eddig tarott az alvás... Spuri ebédet csinálni. Viszont végre van már etetőszékünk, nagyon jókat lóbálja a lábát benne Csupanyál, én meg addig mint a villám, öt perc alatt összepakolok, mert akkor tutira nyugi van... Muszáj mennem, sziasztok!
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Még nem tudtam mindent végig olvasni, de remélem, hamarosan lesz rá kapacitásom.
Nóri szerencsére kijött a betegségből. Már úgy kúszik, hogy pillanatok alatt kimegy a bejárati ajtóig, kijön utánam a fürdőbe is:)
foga viszont még nincs, bár az ínye már helyenként meg van duzzadva.
Mindenhol feláll, még a babakocsiban is, pedig be van kötve!

amikor rosszat készül csinálni, vagyis olyat, amit nem szabad, akkor mutatni meg mondani szoktam neki, hogy na-na, és már ő is megtanulta ezt mutatni. tegnap előtt voltunk játszani egy barátnőméknél, ahol a kisfiú egyidős Nórival, és ő eléggé hangos kisfiú, Nóri megijedt tőle, sírt, felkéredzkedett az ölembe és odafordult a Mátéhoz, nagyon komolyan mutatva, hogy na-na van:)

Hát vége a vizsgaidőszaknak, sajnos az utcsó vizsgám nem sikerült. majd egy másik félévben talán fog.
most már igyekszünk pihenni is, mert lassan neki kell kezdenem megírni a szakdogámat.

puszi mindenkinek
Vendég
 


sziasztok!

Szombaton voltunk esküvőn és még azóta sem tértem magamhoz. Olyan álomkóros vagyok, hogy az valami elképesztő :oops:
Kicsi fiam csodálatosan jó fiú volt. Simán vette az akadályokat: végig kocsikáztunk dudálva a városon és még az esküvői tortát is meg tudtam várni, aztán mentünk aludni. Mivel helyben volt a szoba, így mikor már elaludt Lánykám felügyeletére hagytam és leszöktem táncolni egyet meg a töltött káposztát nem bírtam kihagyni. És képzeljétek: nem lett tőle baja! Vagy azért, mert bírja, vagy mert nem eszik semmi anyatejet :? Bár ez utóbbi nem valószínű, hisz bőszen cicizik és még büfizik is.
Ahogy küzdöttünk azzal, hogy hasra forduljon, most úgy megy a küzdelem, hogy visszaforduljon aludni. Előbb-utóbb hason fog aludni is. Tündéri ahogy nézi a tévét.
Szókincs is bővült: a tetete meg amitől pláne kész vagyok: apapapa. Biztos, nem tudatos (vagy csak reménykedem benne), de teljesen kész vagyok tőle.
Az evés rendeződni látszik: maradt az óramű pontosság, de most három óránként. Az éjszakát meg simán végig aludja. Csak a mennyiségek érdekesek: ha 120-at adok, annyit eszik meg, ha 90-et annyi is elég. Ivászat ugyanaz. Bármikor bármennyit adok, az az elég. És gyümivel is kibírja a 3 órát. Furi.
Ma körtét adtam almával, kiv leszek a hatásra. Szelek azok járnak rendesen :lol:
Zsuzsi! Ti ugye még mindig csak ciciztek?
A három év miatt nem aggódom, hisz jövőre új kormány lesz, úgyis visszaállítják.
Én is gratulálok az izgő-mozgó babáknak!
Lettit akkor már ültettétek?

Kép
Kép
nicolca
 
 


Sziasztok!

Végre eljutottam hogy írjak erre szétkapcsolt a net és eltűnt :twisted:

Képek:
Az oldalra nyújtott lábra még nem figyeltünk, mert azt már napok óta csinálta, az a lába került hátra, így lett Z ülés.

Nicolca: nem ültettük, mert amíg nem ül fel egyedül a baba addig nem lehet tartósan ültetni. Csak az ölünkben ült rövid ideig, többnyire félfekve, a babakocsiban is úgy. A pelenkázásból ülésbe húztam, de azonnal fel is vettem. Ennyi. De nem ettől tud ülni. Lili is ült már ebben a korban, de ő nem négykézlábazott előtte ennyit. Előbb ült, mint kiskutyázott.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 21:10-kor.
kchriske
 
 


Szóval megpróbálok neki futni újra:

Red: jobban vagy már? Fincsi lehet az a focipályás történet. Tuti megőrülnék. A fúrás itt is megy, de hónapok óta és mindig a legrosszabbkor. És persze vasárnap is du. mikor a gyerekek aludnának, meg van, hogy regge fél 7-kor és este 9-11-kor. Minek az a k.... házirend, ha senki nem tartatja be az ilyen pofátlanokkal. :twisted:

Detti: szerintem aranyos Alexa, hogy visszabeszél. Minden baba csinálja, főként mert tőlünk tanulják a szavakat mozdulatokat :D Azért tudatni kell vele, hogy te vagy a főnök és szót kell fogadni. Ha azt mondod alvás akkor alvás. Ha következetes vagy hamar rájön, nem érdemes ellenkezni, bár neki ez még játék. Letti szó szerint röhög ha veszekszem vele, mégha csúnyán is nézek rá.. hiába. De olyan: jajj anya tudom, hogy úgyse haragszol, szeretlek szépen nézős röhögéssel amire nem lehet haragudni.

Tündi: hogy tud felállni Nóri a babakocsiban bekötve?! A vizsgád miatt meg ne bánkódj, így is hős vagy pici mellett ez végigcsinálni!! Majd következő nekifutásra sikerül és sok erőt és időt a szakdolgozathoz.

Kisbogárka: nem irigyellek, de hamar rájön ő is hogy jobb neki. Minden csoda 3 napig tart. Kitartás.

Lettikém leszedte tegnap a ragasztót a szekrényről és egy galacsinként rágcsálta :shock: .. pont időben jöttem vissza. Két percig rázott a hideg, hogy mi történhetett volna. :oops: Kérnem kellett egy erősebb ragasztót, mert nekünk nem volt! De most hogy ül.. hát remélem azért azt nem tudja olyan könnyen leszedni, bár ez is hihetetlen hogy sikerült neki.
Amúgy minden tiltott területet szivesen kipróbál főleg mikor kiteszem a lábam a szobából és pillanatok alatt, fogalmam sincs néha hogy kerül oda ahová. Hihetetlen pózokban és helyeken találom meg sokszor.. majd mutatok vicces sztárfotókat.
Új kedvenc: a kemény játékokat ütögeti a szekrényhez :shock: Rászólok, rám néz, újra ütögeti, megint szólok rám néz, óvatosabban de újra kipróbálja.. mindaddig, míg oda nem megyek, hogy elvegyem őt onnan vagy a játékot, ugyanis visszamegy ám oda újra és megint csinálja. Na most ha már felállok, akkor skera hátrafelé négykézláb, menekül :lol: :lol:

A doki azt mondta, hogy legalább 1 éves koráig HA tápszert kell ennie és ha bevállt a BEBA és nem komolyan indokolt akkor nem jó váltani. Csakhogy anyagilag nem bírjuk és a Mildibé olcsóbb lenne sokkal. Az Auschanban 1600 Ft. Na mindegy. Azért rendes volt, mert inkább akkor a Start Actív-ot írta fel megint, mert az jóval olcsóbb mint a 2-es Aktív. Az Auschanban meg nincs 2-esből HA. Ráadásul kiderült, hogy gyógyszertáranként mekkora különbség van, így mindenhol megkérdezem mennyi ott a tápszerünk, és a legolcsóbb helyen váltom majd ki. Hihetetlen, hogy két gyógysztr. között akár 400 Ft különség is lehet, az 4 doboznál már 1600 Ft egy hónapra. Abból két DM-s tejpép kijön, + 2 üveg gyümilé. De nekünk egy doboz egy hét, ha semmivel nem keverem. (már elfogyott a HA 0-ás Milumil, amit kaptunk a nem HA-st meg nem merem adni. Ma egy kanállal kevertem a BEBÁ-hoz, de piros pöttyök lettek a hasán. Persze nem biztos, hogy ettől.)
Ezért hát abbahagytam az újabb gyümölcs bevezetését és elkeztem főzeléket ebédre. Ma volt a 2. répás napunk. Ízlik neki. Így lassan még egy etetéssel kevesebb táp kell. 3-4 féle főzi után majd újra jön valami új gyümi, vagy esetleg tejpép. Anyám besegít ezeket megvenni, időnként majd hoz egyet-egyet és úgy jól kijövünk majd. Ja és addigra már Mamikámnál is teremnek majd a fincsi zöldségek, ezzel is könnyebb lesz, remélem.

Ja, Nicolca: annyit még az üléshez, hogy már annyira tartja magát, hogy próbáltam hátra dönteni és ellentart, de nem is akárhogy!! Nagyon erősen! :)
kchriske
 
 


Jó hétvégét mindenkinek! Ti is tehetnétek fel képeket!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 21:13-kor.
kchriske
 
 


nagyon nagyon szépek a lányok!!!!
ez az utolsó díjnyertes kép szerintem... :wink:

most zűrös napjaink vannak, és elég gáz, mert amikor tudnék írni, nincs net, amikor meg lenne net, akkor meg nem jutok ide :?
qva szélvihar meg jégeső, tiszta zizi a lányom, szegényke :(

nah, megint ordít, pedig már 2x elaltattam.... :shock: ki vagyok nyúlva, mint a békamatrica a kamion után
jó pünkösdölést mindenkinek, éljen a szabad hétfő

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok! Na, végre kibújt az a fogacska, Csupanyál tegnap már végig aludta az éjszakát megint. Már nap közben is jobb volt a kedve, estére meg rájött, hogy ha erősen kapaszkodik, odébb is tud menni állva. Na, ezt ma tökéletesítette, így aztán a járóka sarkai között mászkált. De ha kiveszem, akkor is feláll és megy, csak akkor időnként le kell ülnie és átmászni máshoz, mikor elfogy amibe kapaszkodott. Szerencsére ez most leköti. És mivel elfárad benne, le is ül. :D Úgyhogy sokkal könnyebb volt már a mai nap! Azért még inkább csak akkor veszem ki, ha közvetlenül mellette vagyok, mert ajárókába tettem be egy pár nagyon vékony párnát, amin nem tud felmészni, de tompít, ha zakózik. Inkább ott tanuljon még egyensúlyozni, itt kint már nehezített a terep. :) És most, hogy nem fáj a foga, megint elvan a játékaival, csak persze legyek látótávon belül. És ezen a héten úja 200g-ot hízott, ami az előző hóanpok heti 30-40g-jához képest óriási ugrás, meg is látszik rajta. :) De csak ledolgozza majd a mászkálással.
Jaj, de jó így! :)

Pihenjetek sokat a három nap alatt, használjátok ki, hogy otthon vannak az urak! (Erről jut eszembe, ezt le kell írnom. A múltkor mondom a szomszéd asszonynak, hogy az urával beszéltem, hogy... Itt belém is fojtotta a szót, hogy neki ugyan nincs ura, náluk az van, amit ő akar. Ennyit a humorérzékről...)

Kchriske! Nagyon édesek a lányok!!! :D

Tündi! Csupanyál is feláll, ha behergeli magát. Simán kibújik a szíj alól. A múltkor ki kellett vennem sétánál, akkora műsort rendezett. Persze nem bírtam sokáig a kezemben (nem volt velem a kendő), úgyhogy végül feltettem a fogantyúra ültetve (a miénken keresztben egyben van), előre nézve. Nagyon tetszett neki. Két perc múlva simán vissza tudtam rakni. Még egyet ordítani próbált, de a közepén elaludt... :lol:

Red! Kitartás, csak jön a jóidő nemsokára!

Nicolca! Most már Babóca is mocorog!
Ja, én meg pont azon gondolkoztam, hogy most megint lesz egy jó kis ugrás, mindenki ráhajt, aki még tud. Úgyhogy még pont várni kéne egy kicsit, hogy ne a "tömegbe" jöjjön a kistesó...
Vicces, és akkor itt egy cikk a bal oldalon, hogy csökken a népesség... Hát ha nem támogatja az állam, hogy állampolgárokat és jövendő adófizetőket neveljen az ember...
Kíváncsi vagyok, hogy mi fog változni, ha jön az új széria, de én is bizakodom.

Zsuzsi! Detty! Mi van veletek?
Tényleg, Detty, mi lett az Allianzos ügy vége?
kisbogarka
 
 


Sziasztok! Na, végre kibújt az a fogacska, Csupanyál tegnap már végig aludta az éjszakát megint. Már nap közben is jobb volt a kedve, estére meg rájött, hogy ha erősen kapaszkodik, odébb is tud menni állva. Na, ezt ma tökéletesítette, így aztán a járóka sarkai között mászkált. De ha kiveszem, akkor is feláll és megy, csak akkor időnként le kell ülnie és átmászni máshoz, mikor elfogy amibe kapaszkodott. Szerencsére ez most leköti. És mivel elfárad benne, le is ül. :D Úgyhogy sokkal könnyebb volt már a mai nap! Azért még inkább csak akkor veszem ki, ha közvetlenül mellette vagyok, mert ajárókába tettem be egy pár nagyon vékony párnát, amin nem tud felmészni, de tompít, ha zakózik. Inkább ott tanuljon még egyensúlyozni, itt kint már nehezített a terep. :) És most, hogy nem fáj a foga, megint elvan a játékaival, csak persze legyek látótávon belül. És ezen a héten úja 200g-ot hízott, ami az előző hóanpok heti 30-40g-jához képest óriási ugrás, meg is látszik rajta. :) De csak ledolgozza majd a mászkálással.
Jaj, de jó így! :)

Pihenjetek sokat a három nap alatt, használjátok ki, hogy otthon vannak az urak! (Erről jut eszembe, ezt le kell írnom. A múltkor mondom a szomszéd asszonynak, hogy az urával beszéltem, hogy... Itt belém is fojtotta a szót, hogy neki ugyan nincs ura, náluk az van, amit ő akar. Ennyit a humorérzékről...)

Kchriske! Nagyon édesek a lányok!!! :D

Tündi! Csupanyál is feláll, ha behergeli magát. Simán kibújik a szíj alól. A múltkor ki kellett vennem sétánál, akkora műsort rendezett. Persze nem bírtam sokáig a kezemben (nem volt velem a kendő), úgyhogy végül feltettem a fogantyúra ültetve (a miénken keresztben egyben van), előre nézve. Nagyon tetszett neki. Két perc múlva simán vissza tudtam rakni. Még egyet ordítani próbált, de a közepén elaludt... :lol:

Red! Kitartás, csak jön a jóidő nemsokára!

Nicolca! Most már Babóca is mocorog!
Ja, én meg pont azon gondolkoztam, hogy most megint lesz egy jó kis ugrás, mindenki ráhajt, aki még tud. Úgyhogy még pont várni kéne egy kicsit, hogy ne a "tömegbe" jöjjön a kistesó...
Vicces, és akkor itt egy cikk a bal oldalon, hogy csökken a népesség... Hát ha nem támogatja az állam, hogy állampolgárokat és jövendő adófizetőket neveljen az ember...
Kíváncsi vagyok, hogy mi fog változni, ha jön az új széria, de én is bizakodom.

Zsuzsi! Detty! Mi van veletek?
Tényleg, Detty, mi lett az Allianzos ügy vége?
kisbogarka
 
 


Bocs a duplázásért...
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Úgy kivagyok, hogy már a nevemet sem tudom. Két napja voltunk az Okmányirodában, mert lejár a személyim. Utána indultunk haza, és félúton meg kellett állnom, hogy megnézzem a csomagtartót, mert nem emlékeztem, hogy betettem-e a babakocsit. Pedig betettem.
Alexa szombatra virradóra felkelt 5-kor és utána nem nagyon akart visszaaludni. Evett is, de mégsem. És nyűglődik ezerrel. Ma reggel fél 7 előtt kelt, kapott kaját, játszottunk vele, és összesen fél órát sikerült aludnia. Most a férjem küzd vele, mert nyűglődik, semmi nem jó neki. Mindketten hulla fáradtak vagyunk. A férjem könyvelő, most végeztek a zárásokkal, mérlegekkel, látástól mikulásig dolgozott, így nincs szívem azt mondani, hogy vigyázzon reggel ő a gyerekre, amíg én pihenek.
Mág az is lehet, hogy elindult a felső fogacska is, mert Alexa folyton a szájába nyúlkál, és felül nyomkodja az ínyét.

Az evés hullámzó, bár jobb, mint az átlag. Valamiért újra elfogadja a kaját kézből, igaz, kb. a két harmadáig, utána büfi és a kiságyban fejezzük be. Sajna annyira elfogyott a tejem, hogy már csak napi egyszer tudok fejni, és már nem is olyan tápláló, mert elképzelhető, hogy Alexa azért ébredt olyan korán, mert már éhes volt. Tegnap kipróbáltuk a csokis tejpépet. Azt gond nélkül megette, csak úgy nézett ki, mint egy kismalac. Majd teszek fel egy képet, ha a férjem lekicsinyíti. És ma kipróbáljuk a sárgarépát husival. A tegnapi csirkepörköltből kivettem neki pár kocka húst, mielőtt igazán megfűszereztem volna. Így van egy kis íze. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá. Ja! Kérdés: ti adtok friss sárgarépát a babóknak? Az anyósom azzal jött, hogy nem szabad, mert túl sok benne a nitrát. A gyerekorvos meg azt mondta, hogy még addig szoktassam hozzá, amíg új, mert ilyenkor még édes. Nesze.

Az Allianz-os csaj elméletileg szerdán jön 10-re. Így, hogy tudom, nem a maffia, azt hiszem beengedem, de megpróbálom nagyon rövidre fogni a látogatását. Igazság szerint egy fillérünk nincs, amit biztosításra tudnánk költeni, így jöhet akármilyen jó ajánlattal.
Főleg most, hogy indul a kistesó projekt... Szerintetek apasszam el gyorsan a tejet, mielőtt teherbe esnék? Félek, hogy a fejés, meg a terhesség egyszerre teljesen kimeríti a szervezetem.

Csütörtökön megyünk a gyerekorvoshoz hét hónapos (azt írtam, hogy egy hónapos, de még idejében észrevettem) kontrollra. Kiváncsi vagyok, hízott-e a kiscsaj, mert olyan rapszódikusan eszik, hogy szerintem nem sokat. Itthon már nem mérjük, mert rövid a mérleg és ordít, ha ráfektetjük. Viszont a hasán a bőr nagyon furcsa: mintha száraz lenne, de úgy néz ki nagyon közelről, mintha apró libabőr szerű izék lennének rajta. Olajozom, mert kenem gyógyszertári testápolóval, de nem változik. Remélem, nem a normál tápszer okozza, bár szerintem már azelőtt is volt, hogy a tápszert elkezdtük volna.

Eleget fárasztottalak titeket, megyek, iszom egy kávét és benyomom a fejem a hideg víz alá, hátha ki tudom nyitni a szemem 10 másodpercnél hosszabb időre is. Mi lesz velem, ha itt lesz a kistesó, aki még éjszaka is kelni fog????

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok!

Köszi, nekem is az a kedvenc képem. Meg van egy másik amit asszem nem tettem fel még ide, de imádni valók rajta.
Red: Szegény Panna, meg is értem. Hülye egy időjárás van. A felnőttek is nyűgősek, Letti is kissé, bár már nem igazán tudom, hogy mitől. A fogát illetően is bizonytalan vagyok, vajon tényleg jön-e, és emiatt folyik-e az orra??
Ehhez képest, meg hogy nem aludt semmit még tegnap mikor délben kezdődött a családi buli, tök jól bírta. Megint csak apám feleségénél visított. Mindenki másnál viszonylag jól elvolt. A feleség legkisebb, 14 éves lánya, meg olyan hebrencs módon, szinte ledobta (mint egy kismacskát), hogy akkorát koppant a feje a számítógépes széklábon meg a parkettán. :twisted: . .nagyon megijedtem, de szerencsére nem lett baja. Így még talán a szemátmosáson sem sírt szegény. Legszívesebben .... volna a Kingát, mert Lilivel is szokott durva és obszcén is lenni és még csak lelkifurdalása sincs ha valami bajt okoz. Most se, meg se nézte, vagy kérdezte jól van-e a gyerek és persze megint még csak le se szidta az anyja. Apám meg nem nevelheti.

Képzeljétek, amikor van rá lehetőség (meg pocakban is hallgatta), akkor úgy mesélünk Lilinek, hogy Letti is ott legyen, meg Lilike is szokott neki kitalált mesét "olvasni" a könyvekből. Ennek köszönhetően Lettike is elkezdett mesélni babanyelven. Bár mesélés közben is mindig beleszólt, de most önállóan, akár a csipogós pancsis könyv, akár a kis mesekönyvei kerülnek a kezébe csak mondja-mondja... Olyan cukiiii! :lol:

Detti: bocsi, hogy én is fárasztalak, de én nem adnék még Alexának a felnőttek ételéből. Az ő ételüket egyáltalán picit sem szabad sózni mert a kis veséjüket nagyon leterheli. A másik meg, hogy a babáknak külön, saját edényben kell főzni, ami csak az övék! Lehet kapni a kínaiaknál, vagy bármely piacon 6 részes (3 pici lábas és hozzájuk való üvegfedő) baba lábas szettet. Lilinek is csak ebben főztem és a husit is, húslevest is sózás nélkül befalta. Hidd el, hogy nekik még így is nagyon ízes mindez, hiszen újdonság a tejhez képest. Sőt, külön fagyasztottam kis adagokban és picire vágva a husit is. Mikor terhességeim alatt nem ehettem sót (magas vérnyomás), akkor 1 hónap "tisztulás" után kiérződött mindennek az eredeti íze és egy-két kivétellel (pl tészta) jó ízük volt. Bocs, hogy beleszólok, csak jó tanács :oops:
- A tejapasztás-kistesó projecttel kapcsolatban: szerintem egy nőgyógyász tud érdemben tanácsot adni, hogy el kell-e apasztani vagy sem. (Szerintem nem, de kérdezd meg).
- Répa: Ilyenkor tényleg édesebb a friss, zsenge répa, jobban ízlik nekik. Letti is imádja, Lili is falta. Nézd, ha gyerekorvos monda, akkor azért időnként csak tudja mit beszél. Ha bevizsgált helyen vásárolsz akkor nem lehet benne nitrát, mert figyelnek rá. Ha kéz alatt nénikétől, akkor ki tudja milyen földben nevelte, kútvízzel locsolta-e. Ha nagyon aggaszt akkor vegyél biorépát, amennyit Alexa megeszik, főleg elsőre, csak néhány darab kell, amíg bevezeted. Arra viszont figyelj, minden zöldségnél, főleg ami gyökértermés, hogy ne legyen repedezett, mert abba a gombák stb kórokozók befészkelték magukat! Az felnőtt fogyasztásra sem jó! Ja és ha zöld a krumli a héja alatt, akkor tilos babáknak adni, mert mérgező számukra! Devics Józsefné: Csecsemők szakácskönyve – minden benne van, mire kell figyelni, és hogyan kell elkészíteni az egyes ételeket. :)

Alvás: rájöttem mi volt a nappali altatásos hiszti. A múltkor már nagyon fáradt voltam, szédültem is, így bevittem a nagyágyra és úgy tettem cicire, összebújtunk. Körbebarikádoztam, hogy akár alszik, akár nem de nekem muszáj volt ledőlnöm. Két perc múlva aludtunk mint a bunda 2,5 órát. Azóta is csak így hagyja magát altatni és rájöttem, hiányzik neki a szopizásos összebújás, hosszú cicizés, mivel most már csak cseppecskék vannak, így két másodperc az egész, van hogy már nincs is türelme csak rögtön tápszer. Hát így pótolja a kiesést. Ha ott maradok vele aludni akkor általában nagyobbakat alszik, mintha kiosonok, úgy tűnik hiányzom neki, ilyenkor meg csak rá figyelek.
Éjszaka már 3 ébredésnél tartottunk. Nem tudtam eldönteni, hogy éhes-e vagy megint anya hiány.. mindenesetre az egyikről (az éjfél-2 óra közötti kelés) fokozatosan talán leszoktunk , mert nem keltem fel hozzá egyáltalán. Egyre kitolódott és egyre rövidebb nyekkenések voltak, míg ma éjjel már fel sem ébredt. Remélem így marad. (persze én megszokásból még igen :shock: és csak hallgattam a csendet, meg hogy forgolódik és vajon most fog-e felébredni, de aludt tovább)
Elkezdünk gyúrni a második kelés elhagyására, de az már vizes project lesz, mert jobban szokott visítani.

Na megint hoztam a formám.. :oops:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2010.01.19 21:16-kor.
kchriske
 
 


Sziasztok!

Jaj, annyira ügyesek ezek a babák, napról napra többet tudnak!

És kchriske: a gyerekfotók egyszerűen tündériek!!! Lettike elképesztően ügyi!!!

Nálunk még mindig csak cici van, de nagyon rá vagyok már indulva a hozzátáplálásra. Jövő hét szerdán lesz Zsombi fél éves, aznap akarom elkezdeni. Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy hogy is van ez pontosan? Ha jól tudom, tízóraira almalével kezdhetjük, első nap 1-2 kanál, másnap picivel több, egyre több, stb. Hogy lesz ebből egy komplett étkezés? Valami táblázatot adott a védőnő, abban mintha az lenne, hogy magát a gyümit csak 7 hónapos kortól lehet adni. Mondjuk pár nap után lehet főtt krumplit is adni hozzá? És hosszútávon miből fog állni a tízórai? Olyan butának érzem magam...

Amúgy pont egy hete volt, hogy egész nap forgott, hátról hasra, hasról hátra, erre másnap már csak kétszer fordult hasról hátra, azóta meg egyáltalán nem akar, csak hátról hasra, állandóan hason akar lenni. Ezen kívül a térdecskéjét húzogatja folyton, mintha el akarna kezdeni kúszni, és így forog lassan körbe a hasán. Ez már biztató dolog?
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Kchriske
Köszönömö a biztatást a sulival kapcsolatban!
Nóri babahámmal van bekötve a babakocsiba, mivel nincs a kocsihoz tartozó öv, ezért tud megfordulni és felállni benne. Nem akarom szorosan bekötni, mert akkor nem tud előre hajolni a játékához.

Detty,
Én a répáról még nem hallottam, hogy nitrát lenne benne, de elképzelhető. Viszont azt tudom, hogy a sóskában meg a spenótban van, így azokból biztos nem adok Nórinak 1 éves koráig egy egész étkezésre, hanem csak éppen egy kis kóstolót engedek.

Pzsuzsi,
Én eleinte csak két szopi között adtam Nórinak gyümilevet és kajcit is, amíg csak 1-2 kanállal lehetett, s mivel 1-2-3 naponta növeltem az adagját, így egy idő után kijött belőle egy étkezés. Amikor már több kanállal adtam, azt már olyankor tettem, amikorra megéhezett (szopi előtt) és utána még kipótoltam szopival, ha kérte.
A babagondozási kiskönyvben, amibe a védőnők írják a hosszát és a súlyát, benne van, hogy mit mikortól lehet adni.
Vendég
 


Sziasztok!

Zsuzsi: köszi :)
Igen, a lábhuzogatás és körbeforgás bíztató, most már nem nagyon lesz nyugtod. Mi is így kezdtük, csak a körbeforgolódást a hasán már nagyon korán kezdtük, így elérte a játékokat, aztán jött ez a lábhuzogatás, csak a kúszást kihagytuk. Vagyishát hátrafelé kúszik úgy, hogy próbál négykézláb hintázva előre indulni, de elfárad, visszacsúszik hasra és hátratolja magát a kezével :lol: Viszont szerintem a héten már mászni is fogunk előre, mert kezd rájönni a dologra.
Alma, banán, őszi, szilva, meggy... ezeket biztosan adhatod már neki és fokozatosan ahogy olvastad és írtad. De előbb valóban a levekkel kell kezdeni és ha már az adott gyümik levéhez hozzászokott, utána lehet a gyümit is fokozatosan. Szerintem azért írták a füzetbe, hogy 7 hónapos kortól adható gyümi, mert abból indulnak ki alapként, hogy a baba 6 hónapos korig csak szopik és előbb a levek következnek.
Gyümihez nem kell főtt krumli. Majd mikor a főzelékeket bevezeted akkor a krumli főzi saját külön étkezés lesz ebédre.
Ha bizonytalan vagy, akkor neked is nagyon tudom ajánlani az a könyvet amit Dettinek írtam tegnap. Nekem sokat segített Lilinél.
Én a rendes etetési időben kezdtem el a levet is, meg a többit is és kipótoltam tápszerrel (már nemigen van mit szopizni). Másnap több kanál, kevesebb tápszer és szépen változtak az arányok, amíg 5-7 nap alatt kitett egy etetést a lé (később a gyümi és a főzi). A következő lé úgy jön, hogy abból is pár kanál aztán azzal folytatod amivel először kezdted, és fokozatosan lecserélődik. A harmadiknál már folytatásnak kétféléből is választhatsz, mire a 3.-ból is eléritek a teljes adagot. Érhetően írtam, vagy túlbonyolizáltam?

Tündi: így már értem a felállást, de ez így veszélyes, főleg ha úttesten haladtok át. Szerintem már megérti ha rászólsz és elmagyarázod, hogy nem szabad és leülteted. Valahányszor feláll türelmesen vissza kell ültetni és egyszer csak feladja, hogy nincs értelme, anya kitartóbb.

Szokata valaki nézni a Viasat3-mon a Segítség, szülő vagyok! című műsort? Sok hasznos nevelési tipp van benne, amikor a szuperdadus segít a szülőknek a gyerekek nevelésében. Abszolút kezelhetetlennek tűnő gyerekek is elég hamar megváltoznak, és a kicsik nevelésében is jó módszerei vannak. :) És olyan jó, hogy Lili is nézi, mert teljesen az én módszereimet látja és már érti miért is és bizony ez így helyes, bár én eddig is mindig mindent elmagyaráztam neki. Azt is, hogy miért is van büntiben, ha arra kerül néha sor.

Vészhelyzet, rohanok, asszem megint répakaki van :lol:
kchriske
 
 


Gratula az egyre ügyesedő babáknak!!!

zsuzsi:
hozzátáplálás:
nálunk a cél 1 kaja mihamarabbi kiváltása volt, ezért én úgy csináltam, hogy tízórai kaja előtt kínáltam gyümivel (először almalével, de annyira bejött neki, hogy a többiből már egyből pürével). elnyammogott 2-3 kiskanálnyit, rögtön utánna bedöntötte a szokásos adag tápiját.
másnap duplaannyi gyümit evett, és picivel kevesebb tápit ivott meg utána.
harmadnap jól bezabált gyümiből és harmadannyi tápot evett - kb ez a mennyiség maradt meg vagy 2-3 hétig, közben ugye elkezdtünk egyéb gyümiket, zöldségeket. Végül egyszer csak eljutottunk oda, hogy úgy bezabált gyümiből, hogy mindig csak kb 30militápot evett meg utána, én meg bekeményítettem, és nem kínáltam tápit neki eztán tízóraira.
ja, és ha már elkezdtek gyümizni, néha kínáld meg külön folyadékkal, vagy plusz cicivel, hátha többször szomjas.
én az első időkben almát, répát(ezt a mai napig utálja), őszibarackot, sütőtököt, krumplit, meggyet kínáltam.

bumbike, ez a babhám milyen? és hol szerezted be?

detty: kíváncsi vagyok, mi lehet ez Alexa pociján! majd megírod? ja, és én adok neki friss sárgarépát, de megbízható helyről van, tutira nem vegyszeres.
ha meg rákényszerülök, hogy ismeretlen helyen vegyek zöldséget, meg szoktam kérdezni, hogy vegyszeres-e mert kisbabának viszem, és akármit is válaszol, a pillanatnyi reakcióból le tudom mérni, hogy hazudik-e... de az esetek többségében bevallják, hogy inkább akkor ne vegyem meg.

kchrikse: én már biztos réges rég felrúgtam volna ezt a hülye kiscsajt! mi az, hogy nem szólnak rá?!?! nem tudnád megbeszélni a szülőkkel négyszemközt, hogy ha a te lányaidat bánja, akkor te igenis tenni fogsz ellene, ha már ők képtelenek megfékezni a csajszit?


képzeljétek, ma volt nálunk az öreg Mekk Elek ezermesterünk és berakta az új szobaajtónkat. mivel méretre kellett vágni a léceket a kerethez, meg egyébnyalánkságok, ezért egész délelőtt itt fúrt-faragott-kopácsolt. Panna meg mint az istent, úgy bámulta végig, el nem mozdult mellőle. De a legjobb: elment a manusz, megettem pannát, leraktam játszani. Erre ő fogta magát, előkapta a játszós kanalát, odamasírozott az ajtóhoz, kilökte (csak be volt hajtva) és elkezdte a nyelével ütni az ajtókeretet. pár perc után átment a másik oldalra, és ott is megismételte, majd szusszant egy nagyot, és becsukta maga mögött az ajtót!
:shock: :D

Kép

Kép
redwings
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?