Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Jó kis mozgalmas hétvégén vagyunk túl :)
Szombaton a verseny nagyon jó volt, de most sajnos "csak" másodikok lettünk. 6 kerékpáros csapatból persze ez is nagyon szép, csak mivel kétszer megnyertük, szerettük volna megőrizni az első helyünket, de most egy új csapat letaszított minket a trónról. :( Azért remekül szórakoztunk, és nyertünk is egy csomó ajándékot, pl. családi belépőt a hortobágyi pusztai állatparkba, eg yüveg bort, és hozzá nagyon design-os bontókészletet, üvegfestéket, gyöngymozaik készletet, két könyvet. 28 km-t bicikliztünk, úgyhogy jól el is fáradtunk, én pl. a tavalyi verseny óta nem ültem bicajon, úgyhogy a sejhajom sajgott rendesen :) . Egyébként ezt a versenyt a madarak és fák napja alkalmából rendezik, gyalogosan (tömegközlekedéssel) és kerékpárral lehet résztvenni. Egy 50 pontos kérdéssort kell megválaszolni, de ez csak úgy megy, ha végigjárjuk azokat a helyszíneket, amire a kérdés vonatkozik. Van 5 állomás is a város különböző pontjain, ahol ügyességi feladatokat kellett megoldani. A verseny a Főtérről indul, és a Nagyerdőtől kezdve az Agrárig mindenfelé vannak kérdések. Mindez időre, 4 óra hossza van rá. Szerintem nagyon jó szórakozás, mindenkinek ajánlom, ha nem kerékpárral, de tömegközlekedési eszközzel!

Tegnap pedig a keresztelő szintén nagyon jól sikerült. Nagyon szép volt a szertartás is, nagyon aranyos volt a lelkésznő is (a kersztszülők barátja). Kicsit hosszúra sikerült, mert most volt a református ovoda 10 éves, és azt is ünnepeltélk az istentiszteleten, és a püspök tartotta az istentiszteletet, úgyhogy maga a keresztelő ugyan csak kb 15 perc volt, de az egész majdnem délig tartott, úgyhogy Szabival már fél 12 körül ki is jöttem a templomból, mert már nyűgös volt, de addig nagyon jól bírta. Most csak őt keresztelték, aminek nagyon örültem, mert a másik két gyerek keresztelőjén olyan sok gyereket kereszteltek egyszerre. Utána nálunk volt ebéd az udvaron, nagyon jó volt rá az idő. Aztán a gyerekek még fürödtek is a medencében! Már 21 fokos a víz! :) A menü hidegtál volt (a húsokat rendeltük, a salátákat csináltam) sportszeletet csináltam és sütöttem egy meggyes csokitortát, aminek óriási sikere volt.
A receptje: http://fozzunkolaszul.blogspot.com/2008 ... torta.html Nekem nem lett ilyen szép, de finom volt nagyon! Teszek a Picassára képeket.

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Kriszti! nagyon boldog szülinapot Neked!!!!! Jó sűrű Nálatok a május! :wink: :D

Andi! Édesek a gyerkek, ahogy napoznak! Dorka milyen csodálattal nézi a bátyját! :D

Alíz! Jó lehetett az Aquaticum, Balázska de drága, hogy így élvezte! Vikike mindig ilyen jó kislány? Bár, gondolom, igen, mert sose írtad az ellenkezőjét! :wink:

Zsebi! Gratulálok a verseny eredményetekhez! :wink: A képek de jók! Örülök, hogy ilyen jól sikerült minden! Szabi is milyen nagyfiú már! De még mindig tiszta Apukája! :wink:

Anita! Sikerült szandit venni Annának? Hozol képeket a kehidai pihenésről? :wink:

Nekünk szuper volt a tegnapi nap. Na, mondjuk azt leszámítva, hogy reggel Pannika leesett a fésülködőasztalról..... Lacival volt a nappaliban, elszaladt, és 5 mp múlva puffanás.... :( Csak sejtjük, hogy megint fent állt a tetején, és úgy esett, hogy a szék is felborult vele. Most elöl-hátul púpja van... :? A koncert tök jó volt. Bár, az igaz, hogy a 3-4 éves gyerkőcök voltak azok, akik végig is tudták ülni, de rendgeteg ilyen kicsi, sőt még kisebb is volt. Az első 20-25 percet ültük végig elöl a helyünkön. Pannika le volt nyűgözve az énekléstől, hangszerektől. Tátott szájjal nézte és tapsolt! :D Gitárt ismeri, mert szoktak itthon is az apjával, imádja is. Csak a dalok közti mesélést-poénkodást Ő még nem értette, és az nem is kötötte le egyáltalán. Aztán nem bírt már ülni egy helyben, de nyitva volt az oldalbejárat, ott a füvön szaladgált kint sok gyerkőc, főleg az ilyen kicsik. És ha jött 1-1 olyan szám,a mit ismerünk, akkor bementünk, és akkor megint nagyon tetszett neki. Aztán hazafordultunk a babakocsiért, mert láttuk, hogy nagyon fáradt, és úgy mentünk ebédelni. Kint ültünk a kertben, szuper idő volt, és isteniek voltak a kaják. Pannika aludt ott majdnem egy órát, addig mi majdnem meg is ebédeltünk. AZtán meg szaladgált, nézte a lovakat, bement a raktárba, a pult mögé.....Gyerek, na! :lol: Ekkor már csak felváltva tudtuk befejezni az ebédet Lacival. :lol: Utána kimentünk még a vásárba, de csak szandit venni. Szomabton akartunk, de a bolt zárva volt, és ki volt írva, hogy kint vannak, így gondoltuk, talán olcsóbb is lesz. Igazam lett, amúgy is olcsóbban adták kint a cipőket, és még kaptam 500 Ft kedvezméynt is, mert ismer a csaj, eddig minden cipőt ott vettünk. :) Jól el is fáradtunk, mire hazaértünk. Aztán este még átrendeztük a szobát, hogy Pannika ne tudjon felmászni az asztalra..... :roll: De kiváncsi vagyok, mikor jön rá, hogy pl. a székről is fel lehet.... Szerintem nem kell rá sokat várni.... :?

Kép
zsuzska81
 
 


tettem fel képeket a Picasara!

Kép
zsuzska81
 
 

 
 

Sziasztok!

Zsebi!
Gratula a 2. helyezéshez, az is nagyon szép eredmény, nincs okotok a csüggedésre.
Nagyon szép valóban ez a torta, gondolom hogy finom is, főleg hogy nagy sikere volt.
Medence.... hmmmm..... éppen azon gondolkodunk mi is, hogy elektromos vízmelegítőt, napkollektort vagy valamit kellene venni a medencénkhez, mert úgy sokkal többet ki lehetne használni és nem lennénk annyira kitéve az időjárás szeszélyeinek. Tavalyelőtt szuper volt, mert az éjszakák is melegek voltak, nem hűlt le a víz, de tavaly minden reggelre hideg lett a víz, és csak délutánonként tudtunk kicsit pancsolni, mire ismét felmelegedett.

Alízkám!
Már tudom kb. merre van Kétpó, és biztos jó lesz a nyaralásotok ott.
Élményfürdőbe mi is a héten készültünk, illetve már a műlt héten, csak éppen közbejött Tibi balesete, így meg elég macerás lenne mennem két gyerekkel.Köszi egyébként jobban vagyunk, gyerekek ma már mentek és én is dolgoztam. Tibi itthon van még a jövő hét közepéig mindenképpen, akkor kell majd visszamennie a Kenézybe is és a háziorvoshoz is, majd akkor derül ki mikor engedik dolgozni. Persze menni csak mankóval tud, mert a lábát továbbra sem terhelheti.
Naná, hogy vásároltam a vásárban. :lol: :lol: Tegnap délután mentem ki, egyedül, akkor legaláébb nyugisan szét tudok nézni. Mert sem a gyerekekkel, sem a férjemmel nem lehet egyébként, ők állandóan rohannak, unják, nyűgösek.
A Füredi utca felől ahol a románok árulnak , az elején, egy fickó árult vadiúj , csomagolt, cimkézett gyerekruhákat 500 Ft/db áron. (Szerintem valami kamionról "leesett" ruhák lehettek)Még szerencse, hogy visszafelé jövet észrevettem. Vettem is Dorkának ott egy farmerszoknyát, egy farmernadrágot és két kordbársony szoknyát. Az utóbbiak később lesznek jó rá, de majd belenő. Bencének ugyanitt vettem egy bermudát és egy rövidnadrágot. Egyébként kis vászoncipőt is vettem Dorkának, meg egy papucsot, magamnak bugyikat és egy halásznadrágot. Itthon mérgelődtem még, hogy annyira megérte volna sokkal több dolgot venni a gyerekeknek, mert 500 Ft darabjáért nem volt pénz. Na de későn gondolkodtam.... de az a 6 db is nagyon megérte.

Zsuzsi!
Nagyon édes Pannika a képeken, nagyon átéléssel hallgatta a koncertet. Örülök, hogy jól sikerült a tegnapi napotok.
Pannika nagyon kis ügyes, hogy mindenhova fel tud mászni... persze a szívbajt hozva Rátok.
Megvan már az új franciaágyatok?????????

Kép
Kép
bendor
 
 


Andi! Nincs még meg az ágyunk- Igaz, lejárt az egy hónap, amit ígértek, de hívtak szombaton, hogy most már tényleg minden napra várják a kamiont Lengyelországból :shock: , és nem felejtkeztek el rólunk. Úgyhogy remélem, hamarosan meglesz! Ja, ügyes pannika, de én jobban örülnék, ha csak a földön közlekedne.... :roll:

Kép
zsuzska81
 
 


Zsuzsi!
Elhiszem.... a frászt tudják a kicsik a szülőkre hozni egy-egy vad tettükkel. Persze nekik még semmi félelemérzetük, és mindent ki kell próbálni alapon hajtja őket a kiváncsiság. Aztán vagy meg tudjuk védeni őket , mert éppen mellettük vagyunk, vagy nem és akkor kopp... leesnek. :? :? :?
Nagyon át kellett rendeznek a szobát Pannika mászása miatt??? :lol: :lol:


Vicc:
- Mennyibe kerül az új Barbie ott a kirakatban?
- Melyik? - kérdezte az eladó.
- Van "Barbie tornázni megy" 19,95-ért,
"Barbie labdázni megy" 19,95-ért,
"Barbie vásárolni megy" 19,95- ért,
"Barbie strandra megy" 19,95-ért,
"Barbie szórakozni megy" 19,95- ért és az
"Elvált Barbie" 375 dollárért.
?????????
- Miért kerül az "Elvált Barbie" 375 dollárba, amikor az összes többi csak 19,95 dollár?- kérdezte a meglepett apa.
Az eladó válaszolt:
- Az "Elvált Barbie"-hoz jár még "Ken kocsija", "Ken háza", "Ken hajója", "Ken kutyája", "Ken macskája" és "Ken bútora”.

Kép
Kép
bendor
 
 


Kép

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszönöm a megemlékezést, aranyosak vagytok!

A szülinap jól sikerült, szerencsére anyós nem nagyon beszélt( mi történhetett?), így nem volt konfliktus :lol: :lol: :lol: .
Egy húzás azért mégis volt.
Megbeszéltük mindenkivel, hogy pénzt kap Olivér, mert nincs értelme a 620. kisautónak.
Persze anyóssutyiban adott neki, majd jól hallhatóan megjegyezte mikor Olivér kérdezte, hogy mikor kapja az ajándékokat "éééééén
hoztam neked autót"
Fulladjon meg az autójával, szégyelheti magát!
Már csak a többiekkel szemben is bunkóság volt, így akarja megvenni a gyerek szeretetét. Szerencsére Olivér lesz...a, azt mondta a drága, hpgy ő mindenkit szeret.
Az autó el is tűnt a homokozóban, szívhatja a fogát a vén csont.
Teszek fel képeket is, csak L. megint variált ide rakja-oda rakja a képeket, győzzem megtalálni.
Pénteken Nelly babám szülinapja lesz, nagyon várom!
A tortát csütürtökön rendelem, kiváncsi vagyok mit szól hozzá. :lol: :lol:
Remélem nem kiabálom el, de mostanában álom aranyos mindkét gyerekem, remélem így is marad.
Nelly dumál, mit a gép "ledobo" (ledobom), tegggyé (tessék). Ezt nagyon szereti (kérem-köszönöm-tessék játék , naponta 5000x)

Andikám, örülök, hogy meggyógyultatok, lassan Tibi is rendbejön, lehet újra tekerni! Mennyi ideig van fent a gipsz? Utána kell gyógytorna stb.?
A Római-part véletlenül jött nekünk. L.-ék egyik céges üdülője, no de a TB-nél minden fullos, az üdülők is szuperek piti pénzért.
26.-án megyünk, mert L. 27.-én államvizsgázik és hülyeség lenne 2 fizetni a benzint.
Szép nagy parkja van, közvetlenül a Duna parton (Királyok útja), nagyon szeretünk kavicsozni, hattyúkat, kacsákat etetni.
Vidámparkba, a Ramadába, Tropikáriumba, Visegrádra bobozni, a Közlekedési Múzeumba és az Ikeába megyünk, de ha jó lesz az idő leugrunk a Balcsira is vagy Esztergomba az élményfürdőbe (nagyon dícsérik)..
Annyira várom!

Zsuzsi, tart még Pannika nemevése? Az akrobata mutatványok nem semmik, hát igen sajnos hamar megvan a baj... :shock: :shock:

Zsebi, gratulálok a csapatnak, szép a 2. hely is!
Tündérbaba volt Szabi a keresztelőn. Ez a Vörös templom? Furcsa lelkésznő, nem is láttam még ilyet . :wink:

Alízka, fúúnagyon szép a Kétpói kastély, megkukkantottam a neten.
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de talán Zsebiék itt voltak tavaly..

Ennyi voltam, bolond egy idő van, csapkodja a huzat az ajtókat, de olyan dög meleg van, hogy 15 percig bírtam napozni, be kellett jöjjek.
Jöjjön egy kis eső!!!


Csókica.



Sziasztok!

Kriszti! Esztergomi élményfürdő tényleg szupi, mi 3 éve voltunk. Az rossz idő esetén is jó!
Igen, ez a Vörös templom. Szerintem nagyon szép! Lelkésznő a keresztszülők barátja, úgy kerültünk oda.

Mi nem Kétpón voltunk tavaly, hanem Almamelléken, az is klassz volt.

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, csak a pici miatt nem nagyon tudok jönni. Jól vagyunk, bár orditani még mindig jobban szeret, mint aludni :)
Viszont éjszaka már 5-6-7 órát is szokott egyhuzamban aludni.
Most éppen az új lakást intézzük, mert szombaton lesz a műszaki átadás, viszont a használatbavételi csak augusztusban lenne, aztán most ezt akarják megsürgetni a szocpol miatt, amit ugye júliusban eltörölnek. És az a 2.4 millió azért nem kevés pénz.
Vendég
 


Hello Lányok!

Húúúú de nagy itt a pangás.
Már mindenki nyaral?????????????? :shock: :shock: :shock:

Kriszti!
Anyósod magánakciójához NO COMMENT. :roll: :roll: :evil: :evil:
Majd hozz képeket!!!
Kérdezted:
Férjemnek mút szerdán vették le a gipszet és tettek fel helyette egy spéci csizmát a lábára. Ezt 6 hétig kell hordania, csak még azt nem tudjuk, hogy a műtéttől számított 6 hétig, vagy a varratszedéstől, mert a kettő között van egy hét különbség. De jövő szerdán ugyis vissza kell menni és rákérdez. A legrosszabb az neki, hogy már 2 hete folyamatosan spiccben van a lába és begörcsöl folyamatosan a vádlija, a combja. Szedi a MagneB6-ot, de eddig sokat nem használ. :cry:
Drága édes kislányodnak nagyon boldog szülinapot kívánunk!!!!!!!!
Kép

Lilla!
Na ez végre jó hír, akkor az éjszakáitok kicsit nyugisabban telnek mint eddig. Örülök neki.

Alízkám!
Megkuksiztam én is a neten Kétpót és a Kastélyszállót. Tényleg szép helyre mentek. Biztos szuper nyaralás lesz.

Kép
Kép
bendor
 
 


Nelly babának nagyon boldog első szülinapot kívánunk!!!!!
Zsuzsi és Pannika

Kép
zsuzska81
 
 


Sziasztok,

Végre eljutottam a fotókig:-)))

Pannika nagyon nagy lány már, és milyen helyes. Nagyon cuki lesz az esküvőn. Zsuzsi anyukád jól van már?Festés?

Zsebi
Nagyon helyesek vagytok a közös családi fotón. Szabi tiszta apja:-)) Tök jó lehetett Gergő bulija. Nektek mekkora kertetek van?Olyan sok minden elfér benne . . .
A panzió már működik?

Kriszti
Nellynek nagyon boldog első szülinapot és jó bulizást holnapra!!!!

Jó éjt

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!!!!

Kicsit elhanyagoltalak titeket,lusta vagyok írni :oops: és most úgy látom egyedül vagyok kismami,már mindenkinek van aprósága,egy kicsit kivülállónak éreztem magam.
Andi tök jó ez a lista.

Olimami nekem is Jakab a dokim,én eddig nagyon meg vagyok vele elégedve.Érzem hogy érdekli a sorsom.
Neked milyen tapasztalatod van vele kapcsolatban???

Zatiknál is voltam tavaly,de csalódtam benne,így ejtettem.

Szép hétvégét mindenkinek!!!

Kép

Kép
krisztinaa
 
 


Sziasztok!

Anita! A kertünk valóban jó nagy, 360 négyszögöl a telek. Rendbentartani túl nagy, de szeretjük, hogy tényleg minden elfér benne! A vendégház még nem indult be, igazából még az engedély sem jött meg, de remélem, a jövő héten meglesz, meg a hirdetős oldalakat is most intézem.

Kriszti! Nelly babának boldog szülinapot kívánok!!!

Tegnap báloztunk, a Bogiék iskolájának volt az alapítványi bálja. Szabira addig anyósomék vigyáztak. Nagyon jól éreztük magunkat, tök jó volt kicsit táncolni!

zsebi_baba
 
 


Sziasztok Lányok!!
Szoktalak olvasani titeket,meg nagy ritkán írok is.

Most azért jöttem mert van huggies midi pelenkám eladó.
16db-os csomag,és ebből van 12 csomag.
40ft/db.

Ha valakit érdekel írjon pü-t,és küldöm a számom.



Kata&Milán


oszman777
 
 


Sziasztok! :P

Szoktalak olvasgatni benneteket,irni viszont nem nagyon mostanába.Igaz nem nagyon tudok hozzá szolni mivel ennyi idő után sem ismerek senkit.Ti nagyon jol ismeritek egymást és igy könnyebb a beszélgetés.
A bölcsibe volt a csoportba bárányhimlös gyerek és nem tudom elkapjuk e.Már kb 8 nap telt el azota.

Amugy nézegetve a képeket nagyon tündéri minden baba. :)

olyan szép idő van .felébred manó kimegyünk a nagyerdőre.Csak az a baj én hamar elfáradok.Kiderült hogy vérszegény vagyok és ettöl vagyok fáradt,hullik a hajam is kicsit.meg még sok minden ennek tudható be.
Ennyi most mennem kell de ha lesz időm fogok irni,hisz olyan jó kis csapat van itt.
Sziasztok ,szép délutánt mindenkinek.
Ja!amugy üzenem hogy Zatik jó orvos nem lehet benne csalodni.!!![/b][/quote]
cilamila
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, nagyon eltűntem. :oops:

Sajnos nem sok időm és energiám van munka-Emili mellett netezni, ami mégis van az meg elmegy most a lakás intézésre.
Merthogy veszünk egy ikerházfelet Fóton.Le van foglalózva.

Csak ezt az oldalt olvastam át.

Lilla!
Milyen lakást vesztek?
Úgy érted, hogy a szocpolt csak a használatba vételi után adják??
Mert mi úgy tudjuk, hogy azt most kell megigényelni júni 30-ig, és akkor jár, utána már nem igényelhető!Nem függ az adása a használatva vételi engedélytől, az csak a banki hitelnél számít, mert csak utána fizet a bank, ha megvan a haszn. vételi. :roll:
De jó kis baba Anna, éjszaka szépen beállt akkor!

Kriszti!
Nellynek utólag is bolodg szülinapot kívánok!

Cilamila!
Én azért ismerek olyat is, akinek kockán forgott az élete, és Zatik volt az orvosa!

Emikém most taknyos-lázas is volt, így csüt.ig nem mehet bölcsibe, itthon vagyunk.

Szép estét!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok,

Panka nem csodálom, hogy nincs időd, pláne még ez a házvásárlás is. De örülök, hogy végre lesz saját lakásotok. Mikor költözhettek?Kp-ra veszitek az egészet?
Eminek jobbulást.

Én is taknyos vagyok, lázam nincs szerencsére, de akkor is rossz nagyon, folyik és dugul az orrom non-stop. Mostanában annyit vagyok náthás, hogy szörnyű. Még az a szerencse hogy Annának erős az immunrendszere és ő sosem kapja el!Inkább én legyek beteg mint ő.

Megint vágtam a hajából, olyan gyorsan nő neki és most ebben a nagy melegben az a kevés is ami rálógott a nyakára izzadt és láttam hogy melegiti is nagyon. Úgyhogy most pici kleopátrára vágtam, oldalt a füle alatt, hátul meg igy nem lóg a nyakára. De igy is helyes:-)))minden haj jól áll neki
Már nem is igérek fotót, mert még a kehidás képeket a szgépre sem tettem fel, nemhogy a picasara:-(((

Kriszti
Hogy sikerült a buli Nelly szülinapjára?Vagy a múltkori buli az is volt egyben?Már nem emlékszem. . .

Ma megyünk Józsára anyuékhoz, tesómnak kell matekból segitsek meg otthon legalább többen vagyunk Annára is, ő is jobban érzi magát nagyobb társaságban.

Ne tudom irtam-e hogy feltöltötték a teraszt és füvesitettek is. Most locsoljuk ezerrel, persze 3-4 nap alatt ideszoktak a hülye madarak és most eszik ki a fűmagot:-(((((Nem is mondom milyen mérges vagyok.!!!!!

Mindenkinek kellemes napot!

Puszi

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Anita!
Fényképekkel én is így vagyok;)
Várhatóan szeptemberben költözünk, vagy amikor lesz pénzünk konyhabútorra:?Kp??????Sajnos nem vagyunk milliomosok:(Így marad a hitel.Meg ki akartuk még használni a szocpolt, ezért is vágtunk most bele ilyen hirtelen.
Biztos aranyos lett Anna haja, ahogy elképzeltem.:)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Panka, de jó, hogy sikerül a kertes ház!!! Végre a tiétek!!!
Emili gyönyörű a képeken is!!!!!Legalább 3 évesnek néz ki!! :wink: :wink:
A szocpol. egy részét tényleg csak a használatbavételi után adják ki (10% talán, már nem emlékszem), a többit a ház készültségi fokától függően (mindig jön a szakértő és szakért...).

Anita, sajnos a madarakkal (nyulakkal) ez a helyzet, tenni kéne rás egy kis réteg földet, hogy ne lássák a szemetek.
Jobbulást neked!

Zsebi, 360 négyszögöl???? Az közel 1300 nm !!!!!!!!!!!!
Azta, akkor ti nagybirtokosok vagytok!!!
A miénk 230 nm.......
Jó nem is nagy, de a tiétek nem semmi! Mondjuk látszik is a képeken, hogy szép nagy, és a kerted hmm, az se tavalyi ültetés..
A legjobban a medencétekre csorog a nyálam.
Ide csak bébipancsoló fér el, no de azért nem panaszkodom.

Krisztinaa, most olvasom, hogy Jakab doki az orvosod!
Velem is végig ilyen volt, hihetetlen ember! Professzori konzíliumról lejött hozzám , hogy ne nekem kelljen keresgélnem az NST eredményemmel.
Pénteken született Nelly, vasárnap civilben is bejött a gyerekeivel, hogy minden ok-e? Lehet, hogy nem csak hozzám, de akkor is megnézett bennünket. Ha felhívom tudja a keresztnevemet, császárral szültem stb. Azért ez nem semmi szerintem...
Nem akarok indiszkrét lenni, de Petra kinél született? Nem kell beszélend róla, ha nem szeretnél..

Évi, milyen volt a keresztelő??? Szabi "hisztizett" gondolom ....
Tündér az a gyerek, add már kölcsön, rázza gatyába Nellyt.

Andi, mi újság? Tibi lába? Te hogy bírod a kiképzést?

Zita, fogadjunk PatrÍcia már fut és azért nem jössz, mert egész nap utána loholsz!!!!!

Cila, hűha bárányhimlő! Akkor ti sem oltottátok be Partikot? Én nem tudom mit tegyek. Olivér nagyon hamar túl volt rajta, de mi van ha Nellyt megviseli, szövődményt okoz. jaj, miért ilyen nehéz ez????
Nekem Zatik amnioszkópiája nagyon fájt, durva keze volt és türelmetlen..


Olgi, Alíz, Edina merre jártok???

Nálunk borzasztó anyaszerelem van, megint egész nap ölben van Nelly. Iszonyúúúúúúúúúúúúúúúú.!
Áll a zuhanykabin előtt és ordít , amíg zuhanyozok, rángatja a törölközőt rólam stb.
Leteszem sír, mert fel akar jönni, felveszem tol el le akar menni. :evil: :evil: :evil: :evil: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Aludni megint nem alszik, a Viburcol kúppal 3x ébred. Így megint jön a chamomilla.Persze most alszik.
Pár lépést tett a kanapé mellett, de még nagyon kapaszkodik.
Tegnap evett először epret, imádta!!!Két kézzel tömte a kis szájába, még jó, hogy keveset adtam neki!
A szülinap nagyon jól sikerült, örült az ajándékoknak, kulturáltan fogyasztotta a tortáról a marcipánt. A tortából nem evett.
Olivér tündér volt az ünnepségen, énekelt, táncolt, nagyon büszke voltam rá és magamra is , mert csak egyszer sírtam.
Tettem fel képeket a Picasara.

Lányok, tanács kellene!!!
A Vaterán megvették a bébiőrünket, meg is érkezett hibátlan állapotban. Kipróbálták, de nem elég "érzékeny" nekik, mint a régi készülékük volt, ezért visszakérik a pénzt!
Szerintem ez nem jogos, hiszen baja nincs a bébiőrnek, rendesen működik,.
Vélemény????? :shock: :shock: :shock:

Csókica és jégeső nélküli szép napot!



Sziasztok!!

Olimami,Petra is nála született,akkor még nem volt orvosunk és ő volt az ügyeletes akkor éjjel.Ott ismerkedtünk meg vele,nagyon rendes volt,a lelki állapotunkkal is törődött és minden alkalommal mikor találkoztunk a kórházba megkérdezte hogy hogy vagyunk mi és a baba,és próbált mindig vigasztalni.Pedig hozzáteszem akkor ott senki nem kapott pénzt / nem az volt a legfontosabb /.

Csajok kellene egy kis tanács,nagyon meg vagyok rémülve.
Voltunk egy karti partin és ott volt egy bhimlős kislány,és csak 1 óra múlva közölték hogy az.Nem voltam a közelében és végig szabadban voltunk,amint megtudtuk azonnal eljöttünk.
Szerintetek van esély rá hogy rámragadt????
Nagyon be vagyok parázva.....

Kép

Kép
krisztinaa
 
 


Sziasztok,

Kriszti
Mi az hogy nem elég érzékeny a bébiőr??????Sztem ez hülyeség!!! Bár nem ismerem az összes márkát, de nekünk a legolcsóbb készülék van és azon is jól lehet állitani az érzékenységet. Nektek milyen készüléketek volt?
Nem tudom milyen szabályok vonatkoznak ilyen esetekre a vaterán, de sztem ha nagyon nem kell nekik, akkor fizessék vissza a postaktg-eket (oda-vissza) és ha kellett vmi jutit fizetnetek akkor azt is. De alapból hülyék sztem, már bocs.

Puszi

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Krisztinaa
Még a fertőző fázisban volt a gyerek a bárányhimlőnek?Én mindenképp beszélnék orvossal, hogy mi a teendő ilyenkor. De azért elég felháboritó, hogy ezt nem mondták korábban!!!

Kép

Kép
lolita_78
 
 


ja és tettem fel pár fotót Anna hajáról, nem a legjobbak, de most ezekre futotta

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Hali!!

Lolita pénteken voltunk és azt mondta az anyja hogy kedden lett pöttyös.
Orvossal még nem beszéltem,hisz ha rámragadt ő sem tud mit csinálni,babásan még védőoltást sem lehet kapni.
Nagyon mérges voltam,komolyan szóhoz sem jutottam,hihetetlen milyen felelőtlen emberek vannak.Ráadásul felnőtt társaság volt.
Azért reménykedem hogy,mivel nem voltam vele közvetlen kapcsoltaban,elkerül a dolog.
2 éjszakát már átsírtam miatta :cry:

Kép

Kép
krisztinaa
 
 


én nem vagyok még teljesen képben de a pöttyök megjelenése után még fertőz?mennyi ideig?

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Én sem tudok sokmindent róla,azt olvastam,hogy ha már pörkösödik akkor nem fertőz,de azt nem tudom mennyi idő után van.

Kép

Kép
krisztinaa
 
 


Egy kicsit utánaolvastam, de mindenhol mást irnak. Egyik helyen hogy a lappangási idő alatt a legfertőzőbb, de utána is el lehet kapni. Te nem voltál még bárányhimlős?Mert ha igen akkor elvileg már nem kapod el még egyszer - bár erre is olvastam ellenpéldát:-((
Én mindenesetre szurkolok.

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Anita! Én vagyok az ellenpélda! Én Gergőtől elkaptam, holott gyerekkoromban már voltam bárányhimlős. Mondjuk azt olvastam akkor, hogy 25 év után lehet elkapni. Én úgy tudom, 2 hétig fertőz.
Krisztina! Szerintem is beszélj orvossal, hogy egyáltalán veszélyes-e, mert én úgy tudom, a bárányhimlő inkább a szülés előtt veszélyes.

Képzeljétek, voltunk zenebölcsiben. Egy ismerősöm tartja a Turmalinban, egyszer nektek is ajánlottam, amikor ilyet keresett valaki. Szabi volt természetesen a legkisebb, de borzasztóan élvezte. Dumált, sikongatott, és majd elrepült. :D

zsebi_baba
 
 


Zsebi
Már egy ideje meg akartam kérdezni, hogy te honnan is vetted azt az erszényt Szabinak?Szándékodban áll eladni majd ha már ti nem használjátok?Egyáltalán azt meddig lehet használni, a baba mennyi idős koráig?

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Képeket még nem néztem meg, de hamarosan pótolom.

Krisztinaa!
Huuuu.... nehéz helyzetben vagy, lehet a nőgyógyászon kívül még gyerekorvossal is jó lenne ha beszélnél, hisz a bárányhimlő inkább gyerekbetegség, ők tudnak róla legtöbbet.
De ha a szabadban voltatok szerintem nem lesz semmi gond.
Egyébként épp most lett bárányhimlős egyik munkatársam gyereke, aki be volt oltva. Tünetek oltás mellett is jelentkezhetnek csak maga a betegség enyhébb lefolyású. Ja és én is sok ellenpéldát hallottam már hogy aki átesett a betegségen az is újra elkapta. :roll: :roll: :roll: Pedig "hivatalosan" nem kapható el, védett lesz az ember.

Kriszti!
Hát.. ez a vaterás dolog kicsit bosszantó lehet. Olyan mintha ez a nem megfelelő érzékenység csak kifogás lenne, nem?
Nem tudom mi ilyenkor a teendő..... aki kifogásokat keres az ne vásároljon neten keresztül, látatlanba. Hát nem??????????
Áhhhh........

Szerintem minden orvosra lehet mondani pro és kontra véleményeket, különbözőek vagyunk mi is, a dokik is, nekik is lehet rossz napjuk, mi is lehetünk érzékenyebbek. Persze alapkövetelmény a szaktudás, őszinteség, bizalom, emberség, normélis hangnem stb. Ha mindez megvan egy orvosban akkor jónak számít . :lol: :lol: :lol: Tudom ez manapság ritka, sajnos egyre kevesebb orvos ilyen, sokan a pénzre hajtanak csak. Sajnos. :cry: :cry: :cry: :cry:

Bocs, most nincs többre időm.
Majd még jövök.

Kép
Kép
bendor
 
 


Anita!
Jobbulást Neked!!! Nagyon rossz tud lenni a tartós orrdugulás és orrfújás, tudom, majdnem 3 hétig küzdöttem. Végre túl vagyok rajta, a két gyerek szintén, most apa kezdte a változatosság kedvéért. :roll:
Perpillanat mi is a bárányhimlő miatt vagyunk várakozó állásponton, egyre több gyerek az ismerősi körben, sosem lehet tudni mi mikor kerülünk sorra. Bence már volt, Dorka még nem, és én sem. :? :cry:
Annak a munkatársamnak akinem a beoltott gyereke most elkapta, az ovijukban el is marad a ballagási ünnepség, meg az évzáró is, hisz olyan nagy méretet öltött most a himlő, hogy alig jár gyerek a csoportjukba. :roll: :roll: Brrrr.....
Anna babának nagyon cuki lett a haja, édes vele nagyon. Jó dús haja van.

Kriszti!
A kiképzést bírom.Hisz mást amúgy sem tehetek. De láthatjátok, ritkábban jövök mostanság, mindig fáradt vagyok.
Dorka éjszaka legalább 1x még mindig ébred, és olyankor csak anya a jó (ha épp apa lába nem fáj akkor is) . Nappal is nekem kell pörögnöm, ott lennem mindenhol, mindent intéznem, vennem, cipelnem, pakolnom, a gyerekeket intéznem, vinnem, hoznom, stb.
Tibit holnap viszem vissza a Kenézybe kontrollra, meglátjuk mit mondanak.
Nagyon jók a szülinapi, anyáknapi képeitek, megnéztem mindet.
Szép a kis ünnepelted, a tortája is guszti volt. Olivér pedig nagyon csini az anyáknapi ünnepségen. :wink:

Panka!
Emilinek jobbulást, gyógyuljon meg hamar !!!! Gyógypuszik repülnek!!!
Nagyon felpörögtek az eseményeitek, nem unatkoztok, gondolom mostanában. De úgy jó, hisz lesz szép házikótok, azért érdemes most kicsit hajtani. :wink:

Cilamila!
Azt hogy összeszokott a társaság, az lehet hogy igaz, de nem egyszerre kezdett itt mindenki babanetezni. Változó ki mikor kapcsolódott be és milyen intenzitással. Mindenkit szívesen fogadunk. Ha gyakrabban jön, ha ritkábban akkor is. :wink:

Zsuzsi!
Tündérke Pannika a kis koszorúslány ruhájában nagyon. Nagy sikere lesz az tuti.

Zsebi!
Szépek a keresztelős képeitek (is).
Szép kis család vagytok.
Hajrá a vendégház-projekttel!!! Sok vendéget a házikóba!!!


Erre rég járt báránykáink merre vagytok?????????????? (Zita??? :shock: :shock: Évi??? :shock: :shock: , Alíz?? :shock: )

Kép
Kép
bendor
 
 


Krisztinaa!
Sajnos apörkök is fertőznek:(
De ha nem voltál vele testkontaktusban, akkor nem valószínű hogy elkapod, de ha voltál, akkor sem biztos.Mindenestre menj el dokihoz, meg meg kérd ki oltási tanácsadó véleményét is szerintem, vagy hívd fel a Szt.Lázsló kótházat itt Pesten, ott biztos tudnak okosat mondani.Drukkolok, de szerintem nem lesz gond!;)

Anita!
Nagyon édes lett Anna haja, tényleg jól áll neki!!:)

Zsu!
Pannika nagyon kis vattacukorfalat abban a ruciban!!!!!

Mi is megyünk majd esküvőre júni. 20.-án, majd én is szerzek be vmi édes habos-babaos rucit:)

Na megyünk ismér csempevadászatra:)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Oli:embere válogatja a dokikat is.Mondjuk mikor én szültem spontán akarták,de este 11,20 kor jakab mondta hogy császároznak mert 10 percen mult patrik és az én életem is de az egész kezelés alatt velem normlis volt zatik.

a szomszédasszonyom gyereke a pocakjában volt bárányhimlös.

Nekünk a bölcsibe kb 12,14 napja szoltak,még 1 hét és megtudjuk.de szerintem mi már nem kapjuk el ha eddig nem jött ki rajta. :roll: .


Sziasztok,szép napot nektek,mennem kell dolgozni. :(
cilamila
Debrecen
 
 


Sziasztok!!

Köszi a sok tanácsot.Most várok,és reménykedem.Szerintem dokit hiába hívok fel,úgysem tud mit csinálni,max azt mondja hogy akkor hívjam vissza ha elkaptam.
Én is sokat olvastam róla,de ez lutri hogy ki kaja el és ki nem.Végülis ilyen alapon bárhol össze lehet szedni,a boltban,játszótéren is.
Nyugtatom magam és pozitívan állok hozzá...

Kép

Kép
krisztinaa
 
 


Sziasztok!

Beköszönök már én is, mert aztán megint nem leszek. Holnap indulunk Esztergomba, vasárnap jövünk haza. Hálistennek úgy tűnik, jó időnk lesz!

Zsebi! Zenebölcsi szuper lehetett. Mi is akartunk menni, de persze mikor aludjon nagyot a lányom? :) Negyed 4-kor kelt, így ugrott a program. AZért is akartam megnézni, mert láttam, hogy kedd délutánonkánt van, és lehet járnánk. Nem is mondtam még szerintem, hogy voltunk a varrónőnél, nagyon szimpatikus, és szépen is dolgozik azok alapján, amiket mutatott, na meg a Te ruhád is szép volt! Köszi még egyszer!

Panka! Gartulálok a házvásárláshoz! :wink: Biztosan sok dolgotok lesz a következő hónapokban, de utána meg olyan jó lesz! Amúgy a csempe, falszínek, bútorok kiválasztása szerintem tök jó program! :)

Andi! kitartást Neked továbbra is! De jó, hogy végre meggyógyultatok! Néztem a képeket! Dorka bekötött lábán úgy nevettem! :lol:

Anita! Édes lett Anna haja, de hát tényleg minden jól áll neki! és rengeteg haja van! :D

Kriszti! Aranyos a két kis szülinaposod! Na, meg Olivér az anyák-napi ünnepségen!

Most csak ennyi, megyek is gyorsan, mert Pannikát letettem, és így haladok érdemben a vasalással-pakolással. Bár, biztos segítene pakolni.... :lol:

Jók legyetek, jövő héten jövök! Puszi!!!!

Kép
zsuzska81
 
 


Zsuzska
Nagyon kellemes kikapcsolódást nektek és fotózzatok sokat!

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Ma intézkedős napunk volt.
Időpontra mentünk Bencével szemészhez, mert az oviban már nem intézik a szemvizsgálatot (régebben igen, de mostmár nem) így megnézettük, suli előtt amúgy sem árt. Szerencsére minden rendben van. Ha már ott volt Dorka is megnézték őt is, nála is minden okés. Majd rohanás bölcsibe, oviba, onnan a munkahelyemre, kicsit dolgoztam (ami halaszthatatlan volt), azt befejezve irány a Kenézybe a férjemmel kontrollra. Szépen gyógyul a lába, de még 3 hétig hordania kell a spéci csizmáját, és nem terhelheti a lábát, továbbra is mankóval tud közlekedni.
Délután itthon egy gyors zuhi után bezuhantam az ágyba egy óra hosszára, férjem alig tudott felébreszteni, mikor mennem kellett a gyerekekért. Vele még a háziorvoshoz is kellett volna ma menni, de úgy elfáradt a mai "túrában", hogy nem vállalkozott rá, így oda holnap megyünk.
Vár egy nagy halom vasalnivaló, főznöm kellene valamit, törölgetnem.... :roll: :roll: :roll: közben Dorka el nem mozdul mellőllem, áááááá.....


Zsuzsi!
Nagyon szuper hosszú hétvégét, jó időt, sok élményt, kellemes kikapcsolódást kívánok Nektek!!!
Fényképezőt itthon ne hagyjátok. :lol: :lol: :lol:
Várunk majd vissza az élményekkel!!!
Hát ja.... Dorka haláli. Befáslizta a saját lábát, apa mintájára. Segített beadni apa hasfalába a trombózisveszély elkerülése miatti szurit 2x. Jól beledöfte apába szadista módon. :lol: :lol: :lol: Másodszor szegényke megszúrta a kis kezét annyira intézkedett, :cry: ugyhogy azóta távol tartja magát a tűtől. :? Persze a mankóval snookerezni továbbra is csodajó dolog. :lol: :lol: :lol:

Panka!
Csempevadászat szerintem is klassz dolog, nem tudom Te élvezed-e, de én szerettem a felújítás előtt. :wink:
Emike jól van már?Remélem igen.

Zsebi!
Ahhhh.... nagy kert.... max. csak álmodni tudok róla. Akinek még egy zsebkendőnyi kertje, udvara sincs annak csak ennyi jut. :cry:
Ezért is vagyunk sokat anyuéknál, ott van a medence, hintaágy, homokozó stb. Élvezik is nagyon a gyerekek.Ugyhogy amikor csak tehetjük megyünk. Szombaton is készülünk.

Márti!
Te merre vagy??????????
Te lábad? A régi már?
Férjemre még a 6 hét letelte után (amiből már csak 3 hét van hátra) gyógytorna vár. :?

Pusssz!
Elveszett báránykák írhatnátok végre!!!

Váááááááááááááááááá......... Dorkát most mértük meg 37.4. :evil: :evil:
Na mostmár totál kész vagyok. Ezért bújik ennyire. :)
Tegnap úgy látszik sikerült elkiabálnom, hogy jól vannak a gyerekek. :evil: :evil: :evil: :evil: :roll: :roll: :roll: :roll:

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Zsuzska! Örülök, hogy meg vagy elégedve a varrónővel, remélem, a munkája is tetszeni fog!
Zenebölcsi keddenként 15 órától van, nekünk tetszett, bár igazából Szabi még kicsi hozzá, de teszett neki a gyerektömeg, meg a zene is, nyáron úgysem lesz, majd ősztől lehet, hogy fogunk járni.

Jó hétvégét nektek!!

Andi! Jaj, istenem, már megint betegség! Remélem, csak valami gyorsan gyógyuló!!

Anita! A babaerszényt itt vettem: http://www.babakozelben.hu/bolt/bolt_erszeny.htm Majd szándékomban áll eladni, de még szerintem sokáig jó, bár mostanában inkább a kendőt használom, az már kényelmesebb nagyobb súlynál, a babaerszény igazából az első hetekben volt nagyon jó, amikor itthon gyakorlatilag nem tudtam Szabit letenni.

Tegnap Gergővel fogorvosnál voltunk, a bal egyes fogából letört egy darab. Persze már maradandó. Nagyon ügyes volt, egy hős ez a gyerek! Be is jelentkeztünk jövő hétre barázdazárásra, utána pedig fogszabályozás. Csak hogy nehogy kiadás nélkül maradjunk már!

Aztán elmentünk az Aldiba a kirándulásra bevásárolni nekik, holnap mennek mindketten, Gergőék csak ide az álatkertbe, Bogiék két napra Bogácsra. Szombaton mi is megyünk utánuk, már nagyon várom!

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Szerencsére Dorkának hőemelkedése csak szerda este volt, de ettől függetlenül nem vittem bölcsibe, hanem inkább dokihoz. Ő azt mondta jól tettem, mert kis hörghurutja ismét van és kicsit a torka is piros, ha lehet a héten maradjon itthon. Így is tettünk, apa vigyázott rá. Szerencsére már jól van a leányzó, igaz néha köhög kicsit, arra kap gyógynövényes szirupot. Ennyi.

Zsebi!
Nagyon ügyes Gergő a fogorvosnál, tényleg igazi kis hős.
Fogszabályozásra nekünk is fog kelleni mennünk Bencével, persze majd ha már kint lesz minden foga. De már most látszik, hogy egyik másik kissé ferdén áll. Persze tudom ezek is még rendeződhetnek, de majd meglátjuk .
Fogszabályozással kapcsolatban mondták kolleganőim, hogy elég változatos áron dolgoznak az orvosok, van amelyik szemrebbenés nélkül akár százezres nagyságrendű összeget kér, vagy még többet, de van amelyik 10-20 ezernél, nem kér többet. Persze gondolom függ a fogszabályzó típusától is, minőségétől is... vagy ennyire szabadárasak??? :shock: :shock: :roll:
Bogiéknak és Nektek is jó Bogács-ozást!
Gergőék már túl vannak az állatkerti látogatáson, de gondolom tetszett nekik.


Bencéék tegnap a Kamaraszínházban színházi előadáson voltak, a Csillagszeműt nézték meg, nagyon tetszett neki(k).
Jövő hétfőn záró angol órájuk lesz, ahova szülők is mehetnek. Ott a helyem. :lol: Pénteken pedig évzáró-ballagási ünnepség, erre az alkalomra megkapták a Rektori Hivatal dísztermét, ugyhogy a háttér is szép lesz. :wink: Készülnek ezerrel, mindig szívhez szóló, szép műsorral készülnek, gondolom most sem lesz ez másként.
Képzeljétek, van egy hozzám hasonló, fényképezési mániás kolleganőm, ez ma derült ki számomra. :lol: :lol: :lol: Átmentünk a Botanikus kertbe, naná, hogy kattingattunk rendesen. :lol: :lol: Pár képet itt meg is nézhettek (persze csak akit érdekel) Nem mind ott készült, de a képek második fele igen. (Van amelyik anyuéknál, van amelyik a Bákástónál, van amelyik még Donovalyban... de ugyis rájöttök, melyik hol lett fotózva :wink: )
http://picasaweb.google.hu/andidocsa/MertSzepek#

Holnap végre megyünk anyuékhoz, felállítjuk a medencénket, már nagyon várjuk. Jövő hétvégén ha az idő is engedi pancsolni szeretnénk. :P :P :P

Zsuzsi!
Nagyon jó időt fogtatok ki, biztos jól is érzitek Magatokat!
Várunk majd vissza!!!

Szép hétvégét Mindenkinek!!!
Puszi

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Bocsánatot kívánok mindenkitől hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem.
Az az igazság hogy nem nagyon van időm ( még olvasni sem) mert Szabika lefoglal amikor pihizik akkor irány a kert.Nagyon szeretnék ebben az évben füvesíteni legalább a felét és persze a járdát is szeretnék lebetonozni.Ehhez pedig ki kell takarítani a tarackot teljesen.Egy kicsit babrás de megéri. :wink:

Vannak nálunk történések is :D .Vasárnap volt a keresztelője Szaszának.Jol sikerült!Olyan volt mint egy mini esküvő :lol: :lol: :lol: .Gondolom mondanom sem kell hogy Szasza csak dumált és visongatott jó kedvében.Sírás nem volt csak éppen fel akart ülni kézzel-lábbal amikor megdöntötte a keresztapja hogy "leöntsék".De keresztapu erősebb volt :lol:

Fejlődünk szépen.(Én is fejlődök de Szabika a lényeg :) )Mászik négykézláb (kb egy hete jött rá) és feláll mindenhol ahol meg tud kapaszkodni ezt már több mint egy hete csinálja.Édes tündér pofa mert menni is szeretne úgy hogy nem kapaszkodik és esik "pofára" akkorákat ... de fel sem veszi a fájdalmat egyből megy valamihez hogy újra felkapaszkodjon.Én nagyon sajnálom de így fog rájönni hogy mi is az az egyensúly :oops:

Ne haragudjatok hogy nem írok mindenkinek külön de ,ost is csak azért tudok írni mert Szabi nagyinál és a mára tervezett kerti munkával hamarabb végeztem.Igaz kaja még nincs( :oops: ) de minden nap eszembe van hogy írok nektek hogy lássátok élek még.
Ígérni sem ígérek hogy mikor jövök.....jaj és fényképeket is kellene felvarázsolnom tudom :oops: erre viszont bizti hogy csak jövőhéten lesz időm.

Mindenkinek sok sok puszit küldünk.
A nemrég ünepelteknek pedig Sok Boldog Szülinapot!

Pusza
Évi & Szasza

Kép
awe
 
 


Sziasztok

Én is ezer bocsánatot kérekhogy nem jelentkeztem ezer éve. :roll: :roll: :oops: :oops:
Nagyjábol ugyanaz a helyzet mint Éváéknál. Mindennap anyunál vagyunk reggeltől estig. Egyedül ott tudok fordítani mert valamelyik nagyi vigyáz Patrícire. Muszály nagyon belehúzzak a fordításba mert sok idő kimaradt és kb sose fogom utolérni magam.
Ha nem dolgozom akkor a kertet rendezem. Amit anyu nehezebben csinál azt én csinálom, és tudjátok hogy van ez, mire befejezed kezdheted elölröl. :?
Nagyjából ezzel telnek napjaink. Mire haza érek akkor főzni kell meg takarítani, alig jutok gép elé hogy ne dolgozzak hanem olvassak. De majdnem minden nap olvaslak benneteket és remélem mostmár keritek egy kis időt is mindennap hogy írjak, ugyanis nagyon hiányoztok. :wink: :wink:

Patrícia hihetetlen sokat fejlődött az utóbbi hónapban. De tudjátok hogy már rég feláll mindenhol és össze mássza az egész házat, mindent kipakol, elpakol, persze a legérdekesebb ami tiltó listán van, olyankor olyan cukin visszanéz hogy most szabad-e vagy nem.
A múlkor felállt a konyhába a széknél, el akart indulni hátra esett és magára húzta. Kicsit sírt de nem kell mondjam hogy én jobban megijedtem mint ő.

Pár pillanatig elengedi a dolgokat és egyedül megáll, aztán ppersze el veszti egyensúlyát és seggre ül. nagyon ügyesen megtanult esni, nagyon ritkán üti be magát. Kaptunk járássegitőt kölcsön éés azt egyfolytába maga elött tolja és körbe járja a szobát. Ha mondjuk neki hogy tánci-tánci vagy meghall egy zenét, akár a zongoráján is akkor elkezd táncizni, olyan cuki.
Mondja hogy wa-wa (wau wau) ha kutyát hall vagy lát, pá-pá, baba, de id (gyere ide) ezt is a kutyának és a kezivel mutatja hogy jöjjön, dá-dá. Ha kell valami akkor mutatja ezt is a kezivel hogy kéri. A szájával halacskázik ha éhes. Nyuszizik.Vigyorog, kacag egész nap.
Még kétszer szopizik, reggel és este, de már nagyon kevés a tejcsi. 7kor kel, szopizik. Igy 9 kor reggelizik, vajas kenyeret kocka sajttal és csirkemell sonkával és paradicsommal. Katonákat csinálok neki és a tányérjára teszem, onnan ő szépen elveszi és a szájába rakja, olyan ügyes. Megszerette végre a vizet meg a teát is. Mostmár egyáltalán nem adok neki gyümilevet. Tápszert nem szereti, löki el, igy most fürdés elött gyümölcsjoghurtot eszik amit imád. Amúgy majdnem mindent eszik már, egyáltalán nem válógatós. Epret is evett már meghámozva, semmi baja nem lett tőle. persze nem sokat
de most itt a cseresznye és majd azt fog kapni. Még mindig én főzök neki amit tudok, de sokszor van hogy a mi kajánkat eszi ami olyan.
Egyfolytába járni akar, már leszakad a hátam sokszor, a füvet imádja tépni, és a földet túrni. Estére tiszta a retek a gyerekem. De így szép egy gyerek. :lol: :lol:

Kedden lesz a 2. házasságii évfordulónk, 8-án megyünk Balatonra egy hétre, Csopakra, 21-én lesz a keresztelő.

Ne haragudjatok hogy most csak magunkról írtam, de már fáradt is vagyok és már anyi mindent írtatok hogy nem tudnék rá válaszolni. Innentől majd pótolom, legalábbis megteszek mindent ezért.

Minden kis és nagy ünnepeltnek Boldog Szüli és Név-napot kívánok utólag is.

Megnéztem a képeiteket is, minden gyerek csodálatosan szép és ügyes. Andi a virágok és tájképek fantasztikusak, Nyithatnál egy kiállitást, le is mentettem párat háttérnek. :lol: :lol:

Nekünk is van új címünk a képeknek: http://picasaweb.google.hu/jancsozita

Ja és a legfontosabb amit nem mondtam még, és ami nagyon lefoglal, hogy teljes gőzerővel nézegetjük a házakat, szeptemberig el akarunk innen költözni, kibirhatatlanok a felsők. :evil:

Jó éjszakát mindenkinek, és sok sok puszi.
Vendég
 


Sziasztok!

Évi, Zita!
Örülök, hogy adtatok életjelet Magatokról és hogy minden oké nálatok, csak éppen el vagytok havazva.

Évi!
Tündér lehetett a kis Szasza a keresztelőjén.Várjuk majd a képeket. Ő olyan kis nyugis, kiegyensúlyozott kisfiú, szinte nem is meglepő, hogy nem sírt.Klassz kisfickó már most is.
Igen, sajnos a babák esések árán tanulnak meg stabilan állni, lépkedni stb. , ezt az időszakot át kell vészelni a szülőnek is . De nagyon ügyesek a kicsik, hamar megtanulnak jól esni, hogy ne üssék meg magukat. Popsiraesés talán a legbiztonságosabb, ott legalább véd a pelus. :lol:

Zita!
Megnéztem Patrici képeit, szenzációsan pózol a leányzód a képeken.Egyenesen zabálnivaló a kiscsaj. Formás kis husika szépséges rucikban. :P
Balcsis nyaralásotok biztos szuper lesz, remélhetőleg az időjárás is Veletek lesz, a keresztelő meg biztos szép és meghitt lesz.
És míg el nem felejtem, igaz kicsit előre, de:
Gratulálok a házassági évfordulótokhoz, nagyon sok együtt töltött évet kívánok szeretetben, szerelemben, örömökben, élményekben!!!
Ugyan már, kiállítás?! :shock: :lol: Ezek a képek ahhoz "kicsit" messze vannak. De ha legalább egy képem is tetszett akkor már megérte. :wink:
Egy ismerősöm fia fotós, minden évben cseréli a gépét a legmodernebbre és gondolhatod nem 50 ezer Ft-os a gépe, mint nekünk. :? :? :?
De ha nyerek a lottón (csak még előtte venni is kellene) akkor többek között biztos hogy beruházok egy profi gépre. :wink: :wink: :wink: :lol: Addig meg elbohóckodok azzal ami van. :lol: :lol:

Ma anyuéknál voltunk, a medencét felállitottuk, feltöltöttük.
Persze a víz még hideg benne, de reméljük egy hét múlva birtokba vehetjük.
Naná, hogy fotóztam ma is, pár képet tettem is fel:
http://picasaweb.google.hu/andidocsa/Gyerekek2009Majus#
Ma nagyon fújt a szél,legalábbis anyuéknál megállás nélkül. :roll: :roll: Egyszer még a műanyag székeket fel is borította. De azért sütött a napocska is, Dorka mindkét karját jól le is kapta. :wink:

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Mint igértem, itt vagyok! Anyunál, dolgozom. De mára már meg volt a bosszuságom, természetesen az "ellenséggel" kapcsolatban. Mint mindig, úgy látom hogy ez a téma sose ér véget. Kriszti is írt egy pár jó mdolgot "ellenségről".
Van a szomszédba 3 németjuhász kutya, és Patrícia nagyon szereti nézegetni őket, ott tanulta meg hogy wa-wa. Teljes lázba jön mikor meglátja őket, persze meg is ijed mikor először ugatnak dehát a kutyának ez a dolga. És Ő ilyenkor azt tanitja a gyereknek hogy dá-dá wau-wau, csúnya kutya, nem szabad ugatni. Szerintetek normális???!!!! :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: A gye4rek meg azt szűri le hogy minden kutya csúnya és rossz és meg kell verni, már most azt mondja minden látott kutyára hogy da-da wa wa. Olyan ideges lettem, anyit mondtam szép tónussal hogy a kutya az jó és szép és szeretni kell. erre felháborodva vissza pofáz hogy "jajjjjj nekem már semmit sem szabad mondani, mert te mindig le ugatsz." Múltkor a fű miatt csinálta ugyanezt mert ő azt gondolja hogy én a asaját gyerekemnek rosszat akarok és megengedem hogy megegyea a fűvet. Nagy sértődötten hátat forditottés elment közbe mondta hogy na jól van akkor hagyad egye meg a füvet. :evil: :evil: :evil:
Ja és a másiik nagy baja velem hogy mért nincs már anyi tejem hogy 3szor szopizzon egy nap, biztos én tehetek róla, mert nem akarom szoptatni a gyereket. :evil: :evil: Na mindegy, bocsánat hogy nektek hánytam ki magam de füstől a fejem. Nem bírom elviselni ezt a nőszemélyt. Pedig 7 napból, 7. vele van napi 6 órát. És még így is panaszkodik mindenért.

Képzeljétek az este már egyáltalán nem akart szopizni, 7kor evett egy joghurtot, mert mást nem akar, tejpép, tápszer, gríz stb. és fél 9kor már aludt és reggel 9kor kelt.
Volot egy pár nap a héten hogy este nem akart 11 elött elaludni, és ülve szopizta az újját és dölt el olyan álmos volt, ha bementem akkor üvöltött. De mostmár a délutáni alvását kihagytam és utoljára 4kor alszik, így este fél 9kor már kidöl.

Éva: De jó hogy hírt adtál magadról te is, szóval már megvolt a keresztelő? Hol tartottátok? És utánna volt valami összejövetel? Hányan voltak? Mesélj ha van időd. A kert biztosan szépűl, és nem irigyellek a sok munka miatt. Nagyon ügyes fiu, végre megindult, ezekl a fiuk kicsit lustibbak de a végére behozzák a csajokat és még el is hagyák őket. Olyan kiváncsi lennék rá. patrícia megtanult esni, mindig a popsira esik és sose fáj, pedig néha akkorákat hogy még nekem is fáj. :lol: :lol: :lol: :lol:

Andi: Köszi a képdicséreteket, én is ilyen fotóbuzi vagyok, majdnem mindennap készül kép róla.

folytatás következik, megyek etetni
Vendég
 


Andi: De jó hogy összeszereltétek a medencét, jövőhéttől nagyokat locsizhattok, de jó lesz nektek. Meddig kell Tibi lábán legyen az a járógipsz? Vagy mi az?! Édesek a gyerekek ahogy szolidaritást vállaltak vele.
És a többi kép is édes, ahogy Dorka segít mosogatni.
Ma is voltunk 2 házat nézni, most is oda megyünk, úgyhogy húzok is.

Millió puszi mindenkinek, és kellemes vasárnapot továbbra is. Eléggé borongós az idő.
Vendég
 


Sziasztok!

Zita!
Gyere....itt kiengedheted a gőzt. Látod, nagy többségünknek ilyen frankó rokon jutott. :roll: :roll: :roll: Azt hiszik mindig mindent jobban tudnak, és mi anyák nem a legjobbat akarjuk a gyerekünknek. Persze lehet eltérő a véleményünk tőlük, mégiscsak különbözőek vagyunk, sőt.... 2 különböző generáció sok mindent lehet másként is lát, így el kellene a sárkányoknak fogadni hogy mi így gondoljuk, ez is helyes és kész. Na de ezt beleverni egy makacs fafejbe elég nehéz. :roll: :roll: :roll:
Na arról meg miért is tehetnél, hogy már csak napi 2x tudsz szoptatni? Nem is értem. Más nagyon is örülne ha eddig tudna akár napi 1x is. Hogy feltételezhet ilyet anyósod??? Ááááá.... Nem is tudok mit írni. :roll: :roll:
Ezt a "Pedig 7 napból, 7. vele van napi 6 órát." ... hogy érted? Minden nap 6 órát vagy vele? :shock: :shock: Mert ha igen, akkor részvétem. Én annyit tutira nem bírnék ki. Én már diliházban lennék. Nekem a heti 1-2 alkalommal 1-2 óra hossza is bőven sok. :evil: :evil:

Hajrá a házkereséssel, remélem hamarosan megtaláljátok a megfelelőt. Most éppen merre néztek? Azon a környéken ahol most laktok?Vannak jó házak, amik esélyesek és nagyon tetszenek? Vagy még eddig semmi? :shock:

Ti a keresztelőt mekkora körben tervezitek, hányan lesztek? Kik lesznek a keresztszülők? Hol lesz megkeresztelve Patrici, melyik templomban?
Ruhácskája van már a szép alkalomra?

Tibinek még 3 hétig van a lábán a "csizmája". Gondolhatod nagyon unja, meleg is, nehéz is, kényelmetlen is.... így sokszor le is veszi. Doki szerint lehet, de csak ésszel, nehogy erőltesse a lábát. Továbbra is spiccben van neki a lábfeje, az Achilles-ina ne terhelődjön.
A medencézésre azt mondta a férjem, hogy nem bírja ki hogy ne másszon bele, inkább nejlonzacskót húz a lábára, de megmártózik a vízben ha jó idő lesz hétvégén. :lol: :lol: Gyerkőcök is várják már, és persze én is a pancsizós időszakot.

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok,

Évi én is örülök, hogy hirt adtál magatokról. Biztos klassz volt a keresztelő, remélem teszel majd fel fotókat is. Néha remélem pihensz is kicsit. Tudom nagy a kert és sok a tennivaló, de azért neked is szükséged van néha egy kis töltődésre.

Zsebi
Tényleg ügyes fiú Gergő, hogy ilyen klasszul viseli a fogorvost. Általában az még egy felnőttnek sem a kedvenc helye :-) A költségeket ne is emlitsd, István már kb 2 hónapja jár fogorvoshoz, egy gyökérkezeléssel kezdődött, de azóta már egy fogpótlásnál tartunk, ami önmagában 60ezerbe kerül. Szóval nekünk is minden hónapra kijut a költségekből.
Te melyik méretet rendelted a babaerszényből?Mert ha egyszer adódik rá alkalom felpróbálnám a tiedet ha lehet, hogy lássam milyen is használat közben. . .

Andi
Remélem Dorka már teljesen jól van. Biztos klassz lesz ha felmelegszik a viz a medencében, jó dolog is pancsolni amikor nagy a meleg. Még nem néztem meg a fotóidat, de biztos vagyok benne, hogy Zita nem túloz és nagyon szépek. Hamarosan pótolom.

Zsuzska
Ma jöttök haza vagy jövő vasárnap?Milyen volt a kirándulás?Jól éreztétek magatokat?Várjuk a fotókat!

Zita
Én is boldog házassági évfordulót kivánok és sok sikert a házkereséshez, kivánom, hogy találjátok meg álmaitok házát és alkudjatok sokat!Jövő héten sétálhatnánk egyik nap, feltéve ha ki tudsz hagyni egy napot a munkából.

És akkor most kicsit magunkról:
Anna nagyon édes. Jó úton halad a "jó kislány" felé is :-))) Nem tudom irtam e korábban, de kaptunk kölcsön egy járókát, amit eleinte nem nagyon szeretett, de a héten már olyan ügyesen eljátszott benne, hogy öröm volt nézni. 3-4 készségfejlesztő játék van bent csak, azokkal van hogy 1 órát is elbibelődik, aztán feláll és körbe-körbe mászkál, beszélget, énekel. Tündéri kis hangja van, egyre többet beszélget, persze főleg a saját kis nyelvén. Kb 1-2 hete tanult meg integetni, bár még nem mondja hogy pá-pá, de ha mi mondjuk neki, akkor elkezd integetni. Változatlanul mondja hogy hej-te, ezen kivül, hogy baba, papa, néha vmi olyasmit is hogy mama. Kapott szandit amit bent is használunk, úgyhogy kissé enyhült a lábujjhegyezés. Mindenhol feláll, mindenben megkapaszkodik. Ha csak ketten vagyunk, akkor egész szófogadó, pl ha azt mondom, hogy nem szabad a virághoz nyúlnia, akkor megfordul és nem piszkálja. De ha van itt vki, akkor nem nagyon hallgat rám :-((( Úgyhogy még van mit fejlődnünk. Nagyon kis mosolygós, imád kint lenni, mi sokat sétálunk, hiszen nekünk nincs nagy kert ami lefoglaljon:-)) Munka az éppen akad, de a takaritás, vasalás megvár. Még van egy hetem a céges könyvelésre, beszámolóra, idegesit is rendesen, de remélem be tudom fejezni időben.
És akkor a végére hagytam a nagy hírt: Annának kistestvére lesz. Az elképzeléseink szerint csak évvégére kellett volna ennek bekövetkeznie, de a jó isten másképp akarta és hamarabb beköltözött. Decemberre vagyok kiírva, még nem tudjuk mi lesz. Jövő hét csütörtökön leszek 12 hetes terhes. Elsőre kissé sokkolt bennünket a hír, hisz nagyon kicsinek tűnik a korkülönbség a két gyerek között, de hamar túlestünk az első döbbeneten és mostmár ugyanolyan nagy szeretettel várjuk mint Annát. Ezért volt a nagy fáradtság, rosszullétek, fejfájás. Mostanra már kezd enyhülni, remélem júniustól már tele leszek ismét energiával, legalább a második harmadban. Szerencsére a nagyszülők tudnak majd segiteni, főleg az első félévben, mert úgy gondolom az lesz majd a legnehezebb időszak, de utána meg jó lesz, mert hamar összenőnek.

Mindenkinek jó éjszakát!

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Na megnéztem a fotókat Andi, és tényleg nagyon szépek. Ahogy a gyerekek is. Dorka nagyon helyes a kis csatokkal, na meg abban a kalapban, igazi kis angyalarcú. Bence meg nagyon sportos: foci, lovaglás. Nem semmi. Mi ez az ehető euro?Vmi ostya vagy mi?

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Anita!
Szívből gratulálok a kis pocilakóhoz!!!!
Ez nagyon-nagyon jó hír, nagyon örülök neki. Hurráááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szépséges pocakos heteket Neked, élvezd minden pillanatát!!!
Problémamentes terhességet és egészséges kisbabát kívánok !!!
Tényleg nagyon örülök Veletek én is a jó hírnek.

Kép
Kép
bendor
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: