Új privát üzeneted érkezett!

Tinu, Tündi,
Még mindig egyben? Ejha :D Azt hittem, h kész babaözönre fogok benézni :wink: Hajrá csajok!!!

Rylie,
Lakás miatt ne kenődj el, sajna tényleg nagyon halott a piac, ráadásul mindenki inkább eladja a hitele miatt. Gondolom a házon belül is kitettétek a hirdetést? Nekünk úgy lett meg a vevő egy órán belül a hirdetés kiragasztása után :wink:
Ovit még csak most sikerült kiderítnem, h hova tartozunk. Remélem szimpi lesz. Bár nekem olyan hely feküdne, ahol egyben van a böli és az ovi, de ilyenről itt Érden csak álmodozhatok. Élmény lesz meló előtt majd két helyre szaladgálni egy éven keresztül :roll: már ha sikerül a felvétel.

Deni,
Srácaid igazi nőcsábászok már most :D Bencus frizkója külön rúl :wink:

Barbi,
Képeket én is megkaptam :D Imádnivalók a csajok :wink: És igen, sajna nem sikerült még befejeznem a sztorit :oops: :lol: Mondjuk én a tiedet várom nagyon :wink:

Kép Kép
curse
 
 


[quote="denizsa"]
írta:
denizsaTi tudtátok, hogy márciusban változott a prevenar (pneumococcus elleni) oltás rendje? Már 2 év alatt is elég állítólag az 1 (és a piciknek is kevesebb kell), mi most mentünk volna Bencussal a másodikra, aztán kiderült hogy már nem is kell. Mondjuk nem bánom, de remélem ez helytálló, nemcsak a megszorítások miatt van.. Tud erről vki bővebbet, hogy miért változott?


nekünk a 3. oltás hiányzik, s 1-2 hete beszéltem meg a dr nővel, hogy nyáron kapja meg Adrika, mikor az MMR-t. viszont ezt találtam: Mikor oltassam be a gyerekemet?

A pneumococcus oltást 2 hónapos kortól lehet először adni. A csecsemők és 6 hónapnál fiatalabb kisgyerekek 3 oltást kapnak 1-1 hónapos kihagyással, majd egy negyedik oltást két éves korban. A 7-11 hónapos gyerekek két oltást kapnak 1 hónapos kihagyással, majd a harmadik oltást két éves korban. A 12-23 hónapos gyerekek 2 oltást kapnak legalább 2 hónapos kihagyással. 2-5 éves gyerekek számára egyszeri oltás elegendő.

mellesleg Heni megint benyalt valami hányós vírust :/, ezektől totál kivagyok.

a meningococcusnál azt vettem észre, hogy Heninek anno 6 ezerért vettük, Adrikáé meg 2eFt-ba került kb.

a pneumo mennyi? mert Heninek lassan meg kell vennem. :(
ancsipancsi
 
 


Ancsi :) Köszi! Nem tudom mennyi most a pneumo (mi anno 17ezerért vettük Bálintnak), de két éves kor alatt ingyenes. De változott ez a rend, amit leírtál, nemrég bogarásztam át az ÁNTSZ honlapját ezügyben, mert mindenkitől mást hallok :roll: már nemcsak a gyerkőc kora számít, hanem hogy mikor kapta az első szurit, veszélyeztetett-e, stb. szóval eléggé megkavarták :roll: ezért is kérdeztem, ki mit tud, hátha megvilágosodom...
Henikének bulást +++++++++++++++++++

Tinu :) Hajrá-hajrá!!!!!

Barbi :) Én is köszi :D És gratula Emma szuper alvókájához!!


Jaj és mindenkinek köszi a bókokat a srácaim nevében :lol:

Kép
Kép
denizsa
 
 

 
 

Prevenar:

Álmos megkapta, az elsőt 5 hónaposan, a másodikat 7 hónaposan fogja, pont mert most változott az oltási rendje. Dokinénink szerint Fülesek 6000huf körül lenne.

Pocakosoknak drukkhegyek!

csók

macs
macskanyu
 
 


Ancsi,
Nekünk Alex most 2 hósan kapott, a kövit 4 hósan fogja és nekem még mondott olyat a védőnő, h az mmr után is kell még egy az új oltási rend szerint.
Viszont a szomszédasszonyom pont tegnap mondta (nálunk csak 2 hóval idősebb Niki Alexnél), h csak 2x kell beadatni és ezt már a dokinő mondta. Tehát ők is letudták. Szerintem a védőnő vmit nagyon benézett.

Lányok,
Mivel időm nem nagyon van vásárolni. A köviket keresném, hátha vmelyikötök szívesen eladná:
-74-es vagy nagyobb méretű 68-as fiú kardigánt nem kötött, hanem inkább olyan hatásút, mintha kabát lenne. Vmi nagyon jópofát,
-92-es csajos halásznacit, fehér, halvány vagy erősebb (pirosba hajló) naracs színűt. Ha mindkettő van, akkor mindkettő kell :)

Kép Kép
curse
 
 


Egyébként a prevenart én is 16e ft-nak tudtam még régebben, amikor gondolkoztam, h Adél is megkapja (aztán szerencsére pont bevezették az ingyenes oltást). Gondolom azóta biztos, h lejjebb vitték az árát.

Ancsi,
Nálatok a meningo hogy nézett ki? Hányszor kellett beadatni?

Kép Kép
curse
 
 


Pocakosoknak hajrá hajrá!!

Deni: lemaradt: helyesek a fiaid!! És rólam is van hasonló lovaglós kép :) szegény Bibi kutyának a fülét is eltörtem a nagy lovaglásba, az meg csak tűrte.

Oltás: passz, Borinak még egy hiányzik. Majd megyünk az egy éves státuszra akkor kiderül, hogy mikor adják bé neki.

Túl vagyunk az ovibeiratkozáson :roll: Háááát nem sok jóval kecsegtettek :? 4 oviba irattam be, utolsónak a körzetesbe is. Persze mindenhol végighallgattam a litániát, hogy sok a gyerek, kevés a hely, a körzetest veszik előre, akinek az anyja dolgozni megy pláne előre veszik. Persze Bori velem volt (nem tudtam hova rakni) és hülye módon bevallottam, hogy még egy évet itthon fogok héderelni :( Nem tudom mi lesz...Ha nem veszik fel egyikbe se, akkor nem is tudom melyikünk fog előbb falnak menni :roll:
Persze azt mondták, hogy valahol a kerületen belül biztos találnak neki helyet. Na kösz, azért bárhová nem adom be, inkább itthon szívjuk majd egymás vérit. Úgyhogy most marhára drukkolok, hogy vegyék be a három szimpa közül valamelyikbe, avagy/és Anyut végre küldjék már el nyögdíjba!
Úgyhogy kissé most le vagyok törve... :(

De, hogy írjak valami + is, hétvégén voltunk az alcsúti arborétumban. Kiváló hely kirándulásra! Nagyon szép! A parkolás viszont übergáz, semmi hely, ezért mindenki a főút szélén parkol :o
http://www.alcsutiarboretum.hu/

Teszek fel pár képet:
Koronás híd, Kamillával a hátiputtonyba:
Kép
Nagy fák-kicsi gyerek
Kép
Nagy fenyő - óriás tölgy-szép fa
Kép
Kép
Kép Oroszlános kút
Kép

Rylie
rylie
 
 


Tinu,
NAGYON BOLDOG SZÜLIT!!! :D És továbbra is hajrá!!! :wink: Vagy már lehet, h a kórházban vagy? :?

Tündi,
Neked is mennek a drukkok bár lehet, h már te is megszültél? :wink:

Rylie,
Tényleg nagyon szép hely ez az alcsúti arborétum :) Ovihoz pedig mennek a drukkok!! Nekem is el kéne menni megnézni az ovit, de két gyerekkel egyedül totál extrém, főleg, h Adél nem fogad szót és mindent elkövet azért, h idegeljen :roll: Nem is tudom mások hogy csinálják a kétfelé szakadást másodpercenként, ha vhova elmennek :?

Kép Kép
curse
 
 


Rylie: tényleg jók a képek, én is nagyon szeretem ezt az arborétumot.

Curse: még itthon vagyok. :wink:

Kép
Kép
tinu
 
 


Ja, és köszönöm a köszöntést! :P

Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu :) Nagyon boldog szülinapot!! :D :D Ja és drukkkkk!
Kép

Rylie :) Hú de klassz ez a hely!!! :D Ovihoz meg drukkolok, remélem sikerül oda bekerülni, ami tetszik!

Curse :) Kétfelé szakadás :lol: Isten hozott a klubban! :lol:

Kép
Kép
denizsa
 
 


Május 6-án, anyukája szülinapi ajándékaként 23:45-kor megszületett Csongor Viktor! 55 cm és 3700 g. :D :D :D
SOK BOLDOGSÁGOT!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Sok Boldogságot Tinu Család :D

Kép
akata
 
 


sziasztok!

ó de jó hírek 8)
nagyon sok BOLDOGSÁGOT kívánok Tinuéknak és nagyon jó egészséget a gyönyörű mérettekkel rendelkező Csongor babának!

én meg még mindig egyben :cry: pedig hajnalban azt hittem mehetünk mi is, de nem! próbálok türelmes lenni! :wink:
tundiii
 
 


Tinu: hatalmas gratula, micsoda szülinapi ajándék. Boldog szülinapot Nektek.

Tundiiii: akkor most neked drukkolunk. Kitartást és hátha Tinuval még találkoztok.

Kép
Kép
johanna1975
 
 


De jó hírekre néztem be :D SOK BOLDOGSÁGOT TINUÉKNAK!! ISTEN HOZOTT CSONGOR VIKTOR!!! :D :D

Nem semmi, Tinu még 7-kor ideposztolt :lol: gyors szülése lehetett megint :D

Tündi,
Kitartást!!! Veled érzek 8)

Kép Kép
curse
 
 


sok boldogságot a Tinu-családnak! :DDDDD

ancsipancsi
 
 


Gratula Tinunak és családjának!!!!!!
sok boldogságot!!!


btw: nincs vkinek 8 felesleges dm pontja? :roll:

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Tinu,
Micsoda születésnapi ajándék! Nagyon sok boldogságot Csongorhoz :D
kisün
 
 


Isten hozta Csongort! :D

Sok Boldogságot Tinunak és a Szülinapi Ajándékának! :)
macskanyu
 
 


Nagy gratula Tinuéknak!!! Isten hozta Csongort!! :D :D :D

Tündiii :) Hajrá és drukkhegyek Neked is!!!
denizsa
 
 


BAZSÓNAK BOLDOG NEGYEDIK SZÜLINAPOT!!
Anyájának meg nagyon szép, napfényes, NYUGODT és VIDÁM napot!!!!

Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Sziasztok!

köszi a drukokkat! hát még azóta is semmi :cry: nagyon lusta kicsilány :wink:

Curse most,hogy írod Tinunak tényleg gyorsan ment! :lol:
bizakodom hasonlókban :wink:

Bazsót Isten Étesse!
tundiii
 
 


Sziasztok lányok! Olyan kérdésem lenne, hogy aki mostanában szült vagy fog Balogh Tibornál, mi igaz abból, hogy egy ideje már csak annak vállalja el a szülését, aki a magánrendelésére jár terhesgondozásra?
Köszi előre is a választ. Ja és a másik, az igaz, hogy csak az választhat szülésznőt, aki orvost is választ?
Vivi
Vendég
 


Bazsónak nagyon boldog szülinapot!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kép
denizsa
 
 


Tinu!GRATULÁLUNK!!! :lol: :lol: :lol:
Akkor duplán volt okod ünnepelni este a sarki pubban

BOLDOG SZÜLINAPOT A FÉRFINAK, AKI ELŐSZÖR SMACIZTA LE A LÁNYOM! :lol: :lol: :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Bazsit Isten éltesse sokáig. úgy rohan az idő, hogy ma-holnap már iskolába fog járni.
ancsipancsi
 
 


Nagyon szépen köszönjük a köszöntéseket!!!!!! :D :D :D :D :D


Tinu!
Szívből gratulálunk Nektek, és nagyon sok boldogságot kívánunk! :D :D

Tündi!
Hajrá :D :D :D Most már nem lehet sok hátra!

Barbi!
:mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Zsanci!
Bazsinak nagyon tetszett a verdás lufi :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Tinuéknak naaaaaaaagy gratula!!!!

Bazsit Isten éltesse :D :D

KépKép
fibi
 
 


Rylie!
Látom, szerettek ergoval kirándulni :wink: :lol: Egy másik úticél: http://www.seszi.hu/
Már reklámoztam télen is, karácsonykor volt ott kézműveskedés. De most lehet az igazi!
Aki volt már, meséljen, mert mi is csak készülőben vagyunk :D

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Sziasztok lányok!

Nagyon sok boldogságot minden aprónak és nagynak!!!
Isten hozott Csongor-baba!!!!

Jelentem mi 10 kerek napon át küzdöttünk a H&F-al, de megúsztuk kórház nélkül, plusz én minden régi cuccomba beleférek :-D

És nagynéni lettem lasssan már két hete. Friss infók KZ és MG párosról:
gyönyörű, csendes,háborítatlan (IKEA szobás), guggolva szülős, vágás nélküli szépséges szülésben volt része a nővéremnek. Szóval csupa ++++ a levezetők részére, s bátran ajánlhatjátok mindenkinek őket, akik ilyen gyöngéd szülésre vágynak!!!

Vivi,
márhárom éve sem vállalt BT Sztk-sasszonykákat, köztük engem sem (szerencsére :wink: ), mennyi idős terhes vagy? Mégbiztos tudsz találni maganak orvost: van bőőőőven , hogy a gyerekeim szava járásáthasználjam :-D Másik kérdésedre nem tudok biztos választ,de szerintem nem kötödik a kettő egymáshoz...

Rylie,
sztem egész nyugodtan szerződhetsz mindenféle ingatlanossal, ha sürget az idő, mert lehet,h végül mégiscsak kell a segítség, plusz ők azért általában legalább visznek érdeklődőt, s nem érzed úgy,h SENKI nem megy, nem keseredsz el annyira időközben. (nekünk soook érdeklődöt hoztak, s magán hirdetésre alig páran jöttek, véül mégis ügynök nélkül ment el: Cursékhoz hasonlóan csakmi egyszerűen bazi nagy betűkkel az ablakunkra írtuk ki a tel.számot, meg h eladó, hogy a buszról islátni lehetett,meg autóból is ;-) -ez bejött!!)
hajrááááááááá....!!!

Pusssz

Kép
Kép
szelloke
 
 


Sziasztok, Szellőke, köszi a választ, hát 3 éve bizony engem elvállalt, mert sztk-ba jártam hozzá és 2 éve szültem Nála. És, azóta, amióta itt feltettem a kérdést, priviben egy anyuka válaszolt, hogy Őt vállalta, szoval ezekszerint most a doktorúr válogat? Nem értem. Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Te előtte szültél nála, mikor megkérdezted? Mert még azt tudom elképzelni, amit Nekem is mondott, hogy azért vállal el, mert már egyszer szültem Nála.
De most akkor is ezt hallottam, na mindegy. Majd kiderül. MÉg nem biztos, hogy terhes vagyok, jövőhéten kiderül. De az is lehet, hogy ügyeletben szülök, csak Hozzá járok terhesgondozásra!
Vendég
 


Anginak nagyon boldog szülinapot!!!!
Kép
denizsa
 
 


Köszönöm mindenkinek a gratulációkat és szép szavakat! Mindjárt rakok képeket is. Szüléssztorit most nem nagyon van kedvem feltenni, mert nem mindig és mindenben voltam elégedett, de nem is haragszom különösebben senkire sem, de nem szeretném annyira nyilvánossá tenni. Amúgy semmi traumatikus, gyors voltam, fél 11 körül csekkoltam a szülőszobán és 3/4 12-kor megvolt Csongi. :) Gyakorlatilag Ica vezette le a szülést, UM akkor ért be, mikor már Csongor a hasamon héderezett. :P
Képek:
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT ANGINAK ÉS BAZSÓNAK!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D

Rylie,
tök jók a képek, mi többször jártunk már arra, eddig mindig szerencsénk volt a parkolással (van vmi kis parkolószerűség, teljesen á la vadon a parkkal szemközti oldalon) és tényleg szuper a hely! :D

Zuz,
köszi a linket, még nem is hallottam erről a helyről! :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Wow, Tinu, ez szupergyors volt :D
széepk vagytok! :D
szrekuc
 
 


Tinu,
Milyen gyönyörű Csongor!! (És Te is fantasztikusan nézel ki Csongorral!!! Az első képre annyira jó ránézni!!!
Minden a világon benne van egy képben!!!)

Tündinek sok kitartást a tesóhoz - nálunk újra fellángolt Peti részéről a féltékenység, de tapasztalatom szerint kislányok jobban veszik a tesó-akadályt...

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


sziasztok!

még jó hogy beugrottam :lol:

Tinu HATALAS GRATULA, NAGYON SZÉPAK VAGYTOK, bazi gyors voltál, gyönyörű Csongi :lol:
sajnálom,hogy nem voot minden tökéletes, de tényleg remélem nem volt komoly akkor!

na úgy látszik csak nem talizunk a kórházban mert én még mindig egyben, :wink:
szeretnék már nagyon túl lenni rajta és én is kezemben tartani az én kicsimet! :wink:
tundiii
 
 


Sziasztok!
Bocsi, hogy ezer éve nem írok és most is "csak" egy SOS kérésre jöttem.

Szóval kérdés:
SOS kérdés!:
Van Valakinek eladó kismama biztonsági öve / övterelő autóba.
Nem nekem kell :mrgreen:, hanem egy kedves ismerősömnek, aki nagyon szeretne.....
Várom a válaszokat akár priviben is. Úgy emlékszem, mintha lenne Valakinek..... :roll: Jelezzétek légyszíííí!!!!! :)


Ölelés Nektek!
szmagdi
 
 


Tinu :) Jajjj de gyönyörűek vagytok!!!! Hatalmas gratula Nektek!!! :D :D :D Tényleg gyors voltál! :)

Tündi :) Drukkok mennek!! Most már igazán szülhetnél :mrgreen: :lol: :lol: megértem, hogy már várod! Meddig maradhatsz otthon, mikor kell esetleg befeküdnöd a kórházba?

Mása :) Nekünk nincs sajnos :( Mi újság Veletek? Azért írhatnál néha! :wink:

Kép
Kép
denizsa
 
 


ANGINAK NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!! :D :D

Csongor baba nagyon éééédes :D

Mi meg a Skanzenben voltunk tegnap kirándulni, nem nagyon ájultam el töle, valamiért mást vártam asszem... (ja, és ölég húzósak az árak....)

Mása,
övterelönk nekem van, de sajna nem eladó, mert a hugomnak tartogatom :)

KépKép
fibi
 
 


Szrek, Deni, Fibi! Köszönjük :lol: :lol: :lol:
Oooooolyan szuper napja volt Anginak :lol: :lol: :lol:

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT BENCUSNAK!!! :lol: :lol: :lol:

Tinu! Szuuuuuuuuperül néztek ki mind2en :lol: :lol: :lol: !!! Naaaaaaaagy gratula még 1x!!!
(szüléssztori: nálam is vannak olyan részek amiket ide nem fogok leírni, de személyesen kijöhet, mán csak buli kell hozzá :wink: )

Szellőke! Még egyszer nagy gratula tesódnak, s tök jó, hogy ilyen körülmények mellett így sikerült! Szuper nőszemély lehet! 8)

Tündi! hajrák a druszának :lol:

Mása! nemolyrég volt téma, s remek olcsó megoldások vannak. Én a fejtámla alá gyűrtem be az övet.
S tök mókás voltam, mert már vagy ötödszörre vezettem amikor leesett, hogy nincs pocaklakóm, s még mindig csinálom :lol: :mrgreen:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


mennyi májusi gyerök... :D

Bencusnak is nagyon boldogot!!! :D
fibi
 
 


BENCUSNAK IS NAGYON BOLDOGOT!!!!! :D

Mennyi május-júniusi baba! :D még február környékén volt tömeges babaszülinap :mrgreen: de ez a nyár eleje mindent visz :lol: :lol:

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


ANGINAK (UTÓLAG) ÉS BENCUSNAK NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!

holnapra pedig, ha nem lennék, EMMÁNAK kívánok nagyon boldog szülinapot!!!!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Angi, Bazsó BOLDOG SZÜLINAPOT! :D :D :D

Tinu :) :) :) és mégegyszer :) :) :) :) nagyon szépek vagytok

már mi is a szülinapi bulira készülünk (emeletes tortát rendelt az ünnepelt rózsaszín gyertyákkal 8) mint Annáé a mesekönyvből :roll: )
ésésés szerdán megyünk bemutatkozni az óvónéninek :) Junius 1-től indul az ovi :cry: :cry: :D :D

Kép
akata
 
 


köszönjük  :lol:  :lol:  :lol:
Csajok a Hban botrányos állapotúak a ruhák. a textilpelus pedig csodaszámba megy.még mindig H: a pszihónak olyan szép neve van:Víta. én még sosem hallottam. csodáxom,h nem trendi mostanság... 8)  Akata! én meg megrendelem a kukactortát sajátszülire :lol: (csak viccelek, bár megkostónám szívesen :wink: ). s már tudjátok, h felvették?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Köszönjük a jókívánságokat Bencus nevében is!! :D :D :D
Legnagyobb ajándékot mégis én kaptam, mert megtanult cuppanós puszit adni, és nagyon büszke az új tudományára, elhalmoz óriási cuppokkal ahol csak ér :lol:

Igazatok van, sok a májusi baba :D úgyhogy mára is jut egy szülinap :lol: :
Emmának mi is nagyon boldog szülinapot kívánunk!!!!

Akata :) Júniusban kezdi Ákos az ovit? Nálunk akkor már csak összevont csoportok vannak. Nem emlékszem, ez melyik milyen ovi, ahova járni fog?
denizsa
 
 


Barbi,
milyen pszihónak a neve Víta? én még tavaly olvastam egy Vítáról a Kismamában :) (nekem továbbra is a Maja a kedvenc lánynevem most :wink: :lol: )


Melyik Emma szülinapos ma? Manokáé v Kátyáé? :oops:

KépKép
fibi
 
 


Deni,
hű mégegy szülinap :) :)
BENCUSNAK is boldogságos szülinapot!!! :D :D :D

és Emmának is is füle érjen bokáig

Deni, Barbi :) tudod ez volt a múltkori vitaindító a magánovi kontra önkorm ovi :? :?
Sajnos nekünk semmiképp nem megy az önkorm ovi sok okból kifolyólag, szal ez magánovi, emigy aztán csoportokat sem vonnak össze. Viszont Augusztusban bezár és már most gondolkodunk a logisztikán, tekintve Apa Gyese lejár Május 23-án :) és másfél hónap szabi után épp visszamegy dolgozni mire bezár az ovi.

Kép
akata
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?