Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kisbogárka! Hááát, épp hogy megvan 100-zal számolva a napi mennyiség, de simán vannak napok, amikor nincs meg. Ebben a hónapban már csak 400 g-ot hízott, ami sokkal kevesebb, mint eddig. Tudom, hogy bizonyos mértékig normális, hogy 5 hónaposan már kevesebbet híznak, de ennyivel?

Minden etetés rémálom! Ha meglátja az üveget, a legtöbbször elkezd sírni, de a legtöbbször, ha eljut odáig hogy rákapjon a cumira, akkor megeszik 160 ml-t. Sajnos sokszor csak akkor eszik, ha közben sétálok vele, de a végére már remeg a karom.
Tegnap írtam a Kismama újság pszichológusának, Sződy Juditnak, mert nagyon félek, hogy valamit elrontok, illetve hogy ez a cirkusz később is minden evésnél elő fog jönni.

Red: Ti hogy álltok a kajálással? Vissza kellett menni kontrollra?

Én Alexának akartam adni homeos bogyót a hasmenésére, de nem fogadta el, kiköpte a folyadékot. Szülés előtt én is szedtem valamelyiket, a nevére nem emlékszem, és 3 ujjnyira nyitva voltam, amikor a doki a CTG után azt mondta, hogy fáradjak át a vajúdóba, mert szerinte aznap szülni fogok. Én sem tudom, hogy az segített-e, vagy más, de fél 4-kor még a CTG vizsgálaton voltam, és 8-kor megvolt ALexa.

Na megyek, felébredt a kis szörnyeteg! Egész nap sikongat, a férjem szerint az utcán lehet hallani (nyitva volt az ablak, de akkor is). És folyton forog az oldalára... végre, lehet, hogy egyszer mégis megfordul?

Kép
Kép
detty74
 
 


detty:
Örülök, hogy Alexa elkezdett forgolódni - így picit kezd megnyugodni az anyai szíved :)
Még nem voltunk kontrollon, ápr -ba n lesz esedékes.

Panna mostanában a napi 600 ml-s átlagot megette, úgyhogy ennek örülök.
Viszont tegnap óta hasmenése van :(
Csak tápot és egy kis tejpépet hajlandó megenni, gyümölcsöt semmit, főzeléket pláne nem... de legalább iszik rendesen.

Már komolyan kezdem unni, hogy mikor végre minden rendeződni látszik, akkor tutira jön valami újabb gikszer :x

Nekem meg úgy fáj a jobb csuklóm, hogy csütörtökön muszáj leszek a sebészetre elmenni - bár nem tom mit tudnak kezdeni velem, mert begipszeltetni nem hagyhatom, hisz akkor hogyan látnám el a lányt? :shock:

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Red: Mi van a csuklóddal?

Nekem is olyan érzésem van, hogy ha az egyik rossznak vége, 1-2 nap, és jön a következő.

Alexa a ma reggelt 60 ml-vel kezdte, pedig este fél 9-kor evett utoljára. Tegnap nagyon szépen evett, igaz, sétálni kell vele, már kezdtem megnyugodni, erre tessék: 60 ml.

Nem tudom, hogy már a fogai zavarják-e, illetve az is lehet, hogy pár napja görcsöl a hasam, mintha meg akarna jönni. És ma még oltásra is megyünk. Meg kereket cseréltetni, csekket feladni, pénzt kivenni a takarékból és én megyek tanítani. Legyen már este!!!

Szép napot!

Detti

Kép
Kép
detty74
 
 

 
 

Hogy bírtátok az oltást Detti?
Mi jól vagyunk, továbbra is két óránként megy a kajcsi. Hiába van itt a jó idő és alszik el lent a kocsiban, időre felkel.
Édes, ahogy elkalandozik a figyelme a kajáról. És időnként már akkora lendülettel fordul oldalra, hogy hason találja magát. Akkor meg ordít. :)
Pöttyeitekkel mi újság? Nekünk kedden kellett volna visszamenni, de nem volt semmi, így hát maradtunk. Erre tegnap megint tiszta pötty lett. Úgyhogy hiába is mentünk volna kedden, mert akkor semmi nem volt. Most újra kenem. Gondolom, a gyógyszertári kutyult krém nem olyan erős.

Lányok! Lessétek meg ezt a honlapot, tök jópofa!
http://www.kki-darany.hu/
és már van egy tojásocska :D

Kép
Kép
nicolca
 
 


Sziasztok!

Remélem, mindenkinél javul a helyzet.
Nekünk múlt héten Zsombi ismét felfedezte a hüvelykujját, és azóta voltak csodálatos teljesen önálló alvásai. Nagyon büszke vagyok rá! :D Most jöttem csak rá, mennyire fárasztó altatni, még ha csak 10 percig nyűglődik is, mielőtt elalszik.
Detty: mi a helyzet evés fronton? hogy viselte az oltást? Ez a 3. kötelező volt?
Red: tart még a hasmars?
Az evéssel nálunk ugyanaz a helyzet, a fiatalembernek nagyon jó az étvágya, nem mindig tudom eldönteni, hogy tényleg jóllakott-e, mert amikor már öt perce csak nézelődik meg gagyarászik nekem, akkor le szoktam venni a ciciről, és mivel ő se sír, ha éhes, nem derül ki, hogy 100%-osan jóllakott-e.
Nicolca: hogy álltok a súlyotokkal? Mármint Babócáéra gondoltam
:oops: És Babóca forog már? Zsombi most kezdte csak el ezeket a mini fekvőtámaszokat, egy kézzel, eddig nem is értettem, mi az. De vannak napok, amikor 5 percig nem bírja hason tartani a fejét. Szerintetek a babaúszás jó dolog? ÉN nem nagyon szeretek úszni, meg a habtestemet se szívesen vinném most emberek közé (meg lusta is vagyok), de ha annyira jó, akkor lehet, be kéne vállalnom.
A homeopátiás dolgoktól én nem vagyok elájulva, bár azt hiszem, a hatékonyságuk egyik összetevője az, hogy hisz-e benne az ember. Nos, nekem nem váltak be eddig, de nem zárkózom el, próbálkozni fogok még.
pzsuzsi
 
 


És utólag boldog hófordulót mindenkinek!
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Az evés még mindig hullámzó. A mennyiség ok (180 ml körül), de az evést megelőző cirkusz gáz. De már rájöttem, hogy sétálni kell vele, és minden ok. Ha persze, ez is gáz.

Én pont ma telefonáltam egy csajnak babaúszás ügyben, és most már bizti, hogy nem megyünk. Hozzátenném, sem én, sem a párom nem rajongunk az úszásért. Egyfelől nagyon drága: a 4 alkalmas bérlet 8000 Ft, plusz kell úszópelus, meg speciális úszónadrág, amit a Brendonban lehet kapni, így az ára annak sem két fillér. És kell orvosi igazolás az én és a gyerek orvosától. Szóval, ennyi macera nekem nem hiányzik. Tegnap a gyerekorvostól is megkérdeztem. Ő azt mondta, hogy ettől a gyerek nem fog megtanulni úszni, ez csak egy szabadidős program, amikor az anyuka 100 %-ig a gyerekre koncentrál. Ezt ingyen is meg tudom oldani. És én félek, hogy Alexának begyullad a füle: a múltkor csak a hajmosásnál belement egy kicsi víz, és külső hallójárat gyulladást kapott.

Az oltást jól viselte (igen, a 3. kötelező volt, mert a januári hasmenés miatt egy hónapot csúsztunk), és most nem is lett nyűgös tőle. Igaz, a szúrásnál úgy sírt, mint korábban sose.

Lenne egy intim kérdésem :oops: : a menstruációs görcs azt jelenti, hogy meg is fog jönni, vagy csak fáj, és majd elmúlik? Milyen az "első" alkalom? Tényleg sokkal jobban vérzik, mint szülés előtt? És fájdalmasabb? És tovább tart? Na jó, ez nem egy kérdés lett, hanem egy csomó, de kissé bizonytalan és tanácstalan vagyok, arról nem is beszélve, hogy semmi kedvem ahhoz, hogy újra beinduljon.

Kép
Kép
detty74
 
 


Detti! Nekem az első alkalommal bepótolta az elmúlt kb.11 hónapot. Aztán másodjára sok görcs, kicsi maszat egy napig, aztán maradt a tiszta görcs három napig még.
Zsuzsi! Az túlzás, hogy forog. Oldalra fordul és néha onnan átbillen. No meg a hátán pörög körbe. Hason abszolúte. Ha mégis sikerül néhány percet, akkor az öklét rágja és nem is igazán mocorog, legfeljebb néha átfordítja a fejét.
Babóca hiába fedezte fel a hüvelykujját, nem alszik el vele. Talán majd később. Egyelőre egyedül sem hajlandó elaludni. Este elég rossz "bebújni" mellé a kiságyba, hogy ne érezze egyedül magát, mert az kevés, hogy a kezemet fogja.
Ma bűnöztem egy kicsit és adtam Neki néhány kanál préselt almalevet. Mint egy éhező, úgy kapott a kanál után. De nem mertem többet adni. :oops:
nicolca
 
 


Sziasztok!

Olyan jó, hogy végre csodaszép idő van :D
Tiszta izomlázam van, mert amióta itt a jó idő, délelőtt és délután is órákig sétálunk, elég sok parkos rész van itt a közelünkben, hát valami fantasztikus a levegő, tele van ibolyával a környék és zeng a madárfütty-től... nem tudom, ki élvezi jobban : Panna vagy én :oops:

Ja, a csuklómon most egy fémbetétes merevítő van, kikunyiztam a dokinál hogy ne gipszelje be - remélem elég lesz és javulni fog a fájdalom, mert nagyon ódzkodok a gipsztől. Na jó, bevallom: UTÁLNÁM!!!!
Mondjuk elég idétlenül nézek ki, ahogy ezzel az izével a kezemen tologatom a csajszit, kb úgy néznek rám az emberek, mintha két fejem nőtt volna.
És hát elég nehezen boldogulok így Panna altatásával/öltöztetésével stb...
Dehát ez van. Majd lesz valahogy.

Ó, és rájöttem, hogy sürgősen le kéne fogynom vagy 5 kilót - mióta nem szoptatok, szép alattomban kúsznak ám felfelé a dekák... :evil: :cry:

Babaúszás:
Én imádok úszni, korosztályos válogatott úszó voltam hajdanán, épp ezért tudom, milyen iszonyú makacs és agresszív baciflóra él egy-egy ilyen közmedencében.
Az tuti, hogy én Pannát nem fogom kitenni ennek még egy pár évig, majd pancsizunk élővízben, annak sokkal emberbarátibb az ökológiai egyensúlya, még akkor is, ha akad benne ez-az. Öntisztító, vegyszerek nélkül, és a dögerős vegyszereket túlélő fertőzések nélkül...
Senkit nem akarok lebeszélni, biztos vannak nagyon jó helyek és nagyon jó oktatók, ahol csak öröm lehet egy babának/mamának uszizni. De a közelünkben ilyen nincs.

Pannának elmúlt a fosi (hál istennek). Csak ímmel-ámmal eszeget, tápi nem nagyon kell neki továbbra sem. De bőven iszik, ebben a melegben legalább emiatt nem kell aggódnom.

Tegnap megtanulta kihúzni a fiókokat. Ma meg folyvást azzal szórakozott, hogy belehúzta az arcába a sapiját séta közben, aztán meg reklamált hogy nem lát.
És az összes lábbelit el kell dugni itthon, mert ha megkaparint egy papucsot vagy bármit, azonnal a talpát kezdi el nyalni, de olyan átszellemülten, mint más a tejszínparfét...

Detty:
Nekem az első mensim kb másfélszer annyi ideig tartott és valóban kissé nagyobb volt a mennyisége. De én korábban sem görcsöltem előtte, és mostanában sem szoktam.

Nah, megint sikerült kisregényt írnom :oops:

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltűntetek, biztos a jó idő miatt! :)

Red: Köszi az infót a babaúszásról, így már bizti, hogy mi kihagyjuk. Kicsit meg is könnyebbültem. :)
Hogy van a kezed? Mi történt vele, hogy ennyire fájt? Lehet, hogy írtad, és én lemaradtam.

A görcsök elmúltak, de végül nem jött meg, talán majd jövő hónapban. A tej mennyisége is visszaállt nagyjából, bár Alexa még mindig nem eszik sokat, így lassan elkezdem kiönteni a felesleges tejet. :(

Tegnap vettem egy hordozókendőt, hátha Alexa kicsit lenyugszik. Próbálom napközben is többször "betenni", terápiás célzattal. :)
És ma veszek 4-es cumit a cumisüveghez, hátha azért cirkuszol, mert lassan jön a kaja. Úgy nagyjából eszik, ha a tejbe belekeverem az almapürét!!! És 2 napja kapott először almát sütőtökkel. Nagyon bejön neki, úgyhogy azt hiszem, nem lesz gond a szilárd kajával. Csak a tej nem kell neki.

Megyek rendet rakni... valahogy sosincs vége! ÉS az ablakokat is meg kellene pucolni, de nem visz rá a lélek. Ti hogy álltok a tavaszi nagytakarítással?

Detti

Kép
Kép
detty74
 
 


Egyenlőre sehogy :)
Holnap kezdődik a Zuramnak a tavaszi szünet, és majd akkor esünk neki a lakásnak. Ablakok, takarítógép, parkettafényezés - minden... frankó nap lesz asszem.

Panna kiskutyázik :D :D :D nagyon édi, egxenlőre szenvedve csinálja, de csinálja...

Detty: tök jó, hogy ilyen jól fogadta Alexa a sütőtökpürét is :) Bíztató kezdet

Kép

Kép
redwings
 
 


Hát, akkor jó hétvégét :) Pannával mit csinálsz, míg takarítotok?

Ja, a sütőtök OK, de bárcsak a tejet is ilyen jól fogadná!!! Nem túl jó érzés naponta többször fejni úgy, hogy tudom, hogy csak nyűglődés a köszönet!

Kép
Kép
detty74
 
 


Addig ő ott kukackodik majd körülöttünk a szőnyegen, vagy tekereg a pihenőszékében - remélem jó napja lesz és nem hisztizik majd sokat, hogy tudjunk haladni. Legszívesebben rábíztam volna vmelyik nagyszülőre néhány órára - de egyiket se sikerült leakasztani :)

Ja ,a kezem meg: régi sportsérülés, és most a terhelés miatt bekrepált. legalábbis valszeg emiatt, mert Panna már kb 8 kilós.

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok! De jó ez az idő! Bocs, de nincs türelmem ilyen napsütésben sokszor gép elé ülni. :) Szinte egész nap kint vagyunk, most csak egy kósza alvás miatt írok. :)

Nagytakarítás, hm... Én apránként csinálom. Tudom, hogy így tovább tart, de ha más csinálja, úgysem jó, Csupanyál (mindjárt Csupafog - egyszerre 5-6 foga jön...) meg nem igazán tűri mostanság a látóteréből kikerülésemet. Úgyhogy amit lehet addig csinálok, míg alszik (ez mostanság egész nap összesen egy-másfél óra - jobb esetben nem négy felvonásban), vagy a hátamra kötöm kendőben, de hát azért úgy nehézkes, az inkább arra jó, hogy megnyugodjon, de dolgozni nagyon intenzíven nem lehet úgy, akkor inkább főzök. Úgyhogy inkább lassan, de biztosan haladok. Viszont fejlődés történt, a porszívó, amitől annyira félt, most éppen jóbarát, nagy vigyorgás és bambulás van rá, és ha egy órát megy, akkor egy órát lejátszik magában, csak néha kukkantsak be hozzá.

Red! Édes lehet Panna kiskutyázva! Annyira jó, mikor már így mocorognak. És mos tmár itt a jóidő, én a kiskölkömet alig tudom visszafogni, ha bent vagyunk a lakásban, állandóan menne ki. Volt olyan nap, hogy reggel 10-től este 6-ig kint voltunk. Már gondoltam arra is, hogy kéne venni bérletet az Állatkertbe... :)

Most már Zsombi és Alexa is egyre többet fog ficánkolni. :)

Zsuzsi! Gratula az alváshoz! Ügyik vagytok!

Detty! Alexa majd rákapcsol, nyugi, most már jönnek a friss zöldségek meg gyömülcsök, lehet majd válogatni.
Menstruáció: nekem az első görcsölt, aztán nem, szerintem inkább pszichés volt, hogy tudjam, jön. :) Meg előtte rendszeresen éreztem, hogy ilyenkor fog megjönni, mert tompán gölcsölgetett havonta, illetve kis pöttyöcskék voltak a babám arcán olyankor. És először nagyobb mennyiség volt, de hát ez szerintem érthető is, mióta hízik már az a nyálkahártya... De a következő már teljesen OK volt. Most meg már gondolkodom, hogy veszek egy tesztet, mert egy hete csak várok... De ha pozitív lenne, akkor az majdnem csoda számba menne... Csak nem tudom mire vélni és azért jobb lenne biztosat tudni...

Babaúszás: hát, engem semmi pénzért nem tudnátok berángatni oda. :) A legtöbb helyen csak a babától kérnek igazolást, holott valljuk be, egy baba baciállománya kerekítési hiba lehet csak az anyukájáéhoz képest. És mivel én minden egyes uszilátogatás után mehettem eddig a nődokihoz, inkább nem próbálkozom. Majd jön a Balcsi nyáron, vagy olyan ismerősnél látogatás, ahol van kicsi, korlátozottan látogatott medence. :) De szerintem akár a kád is megtenné még, elvégre olyan kicsik, hogy ha jól teleereszti az ember, akkor ugyanúgy tudnak benne úszkálni. :D Bocs a kategórikus véleményért, de már talán kezditek megszokni tőlem. :oops:
A doki kérdezte, hogy nem akarok-e menni babaúszásra, ránéztem, hogy miért, kéne? Szerinte? Erre azt mondta, hogy jaaa, inkább ne, csak annyira divat, és kíváncsi volt a véleményemre, ha azt mondtam volna, hogy akarok menni, akkor inkább utána nézett volna, hogy hova menjek, mert szerinte nagyon kevés hely van, ahol tényleg figyelnek a higiéniára... (úgyhogy még egy ellenvélemény, egy gyerekorvostól...)
De pl. a barátnőm jár, sőt, még oktató is (sajnos messze, vidéken), és soha semmi bajuk nem volt, se neki, se a babájának. Pedig oktatóként jóval többet mennek, mint egy átlagos család.
Hát, így legyen okos az ember...

Nicolca! Mizújs a nagyevővel? :) Még mindig bejön neki az alma? :)
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Na, ma reggel megjött a mikulás, és bár nem ért váratlanul, mert már egy hete sokat sejtetően görcsöl a hasam, egyáltalán nem vagyok elragadtatva.
Viszont ez talán megmagyarázza, miért nem eszik Alexa, igaz, azt nem, hogy a korábban lefejt - lefagyasztott tejet miért nem eszi, de azt hiszem, kezdek beletörődni. Megkínálom tejjel/tápszerrel, és ha nem kell, jön a püré. Szerintetek attól nem lehet baja, hogy nem eszik elég fehérjét? Húst még nem kaphat, a zöldségekben meg ugye nincs.

Ma reggel a férjemmel is jól összeugrottunk. Tegnap vásároltam, Alexával elhoztuk a férjemet a munkahelyéről este, és még kivette a bevásárló zacskót, de félúton valahol (talán a postaládánál) letette, és ott is hagyta. Reggel tűnt fel, hogy a zsömle nincs meg, keresni kezdtem a többi cuccot, és akkor jöttünk rá, hogy egyikünk sem pakolta ki a zacskót. Kb. 6000 Ft-ért vásároltam, és nagyon dühös lettem. Gondolom, a piros betűs nap sem segített a dolgon, de leginkább az dühített, hogy a férjem közölte, hogy ő nem tehet róla, nem az ő hibája. Akkor ki, a Hufnágel Pistié???? :twisted:
Majd ezután elmenekült itthonról, én meg tök idegesen itt maradtam, Alexa nyűgös (gondolom, éhes, de hogy ne legyen az, ennie kéne - ezt magyarázzátok el egy 5 és fél hónaposnak), a mélyhűtőből kiesett 3 lefagyasztott tej, persze mindhárom pohár szilánkokra tört, és úgy alapjáraton semmi sem működik. Viszont most, hogy Alexa nem eszi meg a tejet, és kiöntöm fejés után, megettem 5 konyakos meggyet és megittam fél liter kólát!!! Ez a bosszúm.
Egyébként úgy döntöttem, hogy befejezem a fejést. Igaz, csak lassan, mert nincs kedvem egy mellgyulladáshoz, de nagyon meguntam, és mivel Alexa úgysem igényli az anyatejet, minek szenvedjek. Talán én is könnyebben fogom kezelni a nem evést, ha nem a véres verejtékkel lefejt anyatejet kell a mosogatóba önteni, hanem a tápszert.

Ja! És Alexa ínye belül nagyon duzzadt, nem tudom, mennyi kell még, míg áttörnek a fogai (szerintem a kettő egyszerre fog kijönni, mert nincs nagy különbség köztük). Red, Kisbogárka: Nálatok nagyon durva volt a fogzás? Volt étvágya a babótoknak?

Na, megyek, azt hiszem, felébredt. Elviszem sétálni, hátha attól megjön az étvágya az ebédhez.

Még egy kérdés: naponta hányszor kellene ennie egy 5,5 hós babának? Szerintem az 5 etetés Alexának sok, főleg most, hogy nem akar enni, de nem merem csökkenteni, mert félek, hogy tényleg nem menne bele elég kaja.

Jó hétvégét!

Detti

Kép
Kép
detty74
 
 


Bocsi, hogy ilyen hosszú lettem, lehet, hogy elkezdek regényt írni.

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok!

Detty: sajnálom ezt az evés-mizériát (azért a kóla-konyakos meggy kombinációért irigyellek)!!! Főleg azért, mert nálunk fordított a helyzet: Zsombi enne ezerrel, de nem biztos, hogy sokáig bírom már az iramot tartani vele. Mondjuk most a 4 hós mérésen 7720 g volt (40 g kell a duplázáshoz), 23 dkg-t hízott 2 hét alatt, ami több, mint a minimum, de jövő héten vissza kell mennem egy kontroll-mérésre, és a védőnő szerint ha nem hízik eleget, tápszert kell adnom neki. Nem tudom, miért, de annyira nem akarok tápszert adni neki, az összes tej-parám közben az tartotta bennem a lelket, hogy csak tápszert ne. Tudom, hogy hülyeség, a mai tápszerekkel nincs semmi baj, de akkor is így érzek. Én azt gondoltam, hogy ha már kell pótlás, akkor 4 hónaposan el lehet kezdeni rendes kajákat adni, de a védőnő a bőre miatt nem javasolja (szegényt tényleg minden kiüti, örökölte az anyjának a jó kis fehér és érzékeny bőrét). Azért úgy gondoltam, ne a védőnő döntse már el, ha tényleg gáz a helyzet, megkérdezem a gyerekdokit is, mit adjak neki még enni. A másik az, hogy így is marha nehéz, jókedve van, pisil-kakil eleget, akkor miért kell még jobban felhízlalnom?
Amúgy vicces volt, egyik reggel fejtem egy kicsit az egyik mellemből, mert reggel mindig csöpög, és gondoltam, odaadom neki este. Erre este slukkolt belőle kettőt, majd "aszonta" köszöni szépen, és fordult a cici irányába. Vicces volt...
Ja, és ma laza könnyedséggel, mintha mi sem lenne természetesebb, átfordult kétszer egymás után a hasáról a hátára. :D Apa le is maradt az elsőről, de a gyerek megmutatta neki is.
Örülök, hogy Ti sem rajongtok a babaúszásért.
De jó, hogy ennyi időt töltötök a szabadban. Zsombi 20-30 percet alszik a babakocsiban, aztán felébred, és egy idő után iszonyú nyűgös lesz. Szóval most kétszer viszem le sétálni, de mindkét alkalom max. 1 órán át tart.
Bocsi a litániáért.
pzsuzsi
 
 


Nicolca: Te bírod még rendesen szoptatni Babócát?
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!Hát igen, itt a jó idő, ritkábban járunk erre :)
Nálunk (mint nyugaton) a helyzet változatlan: kétóránként evés. Most rászokott, hogy felkel reggel fél ötkor, fél hatkor mindkétszer eszik, majd fél hétkor is felkel és részéről vége az alvásnak. Továbbra is evések előtt alszik fél órákat. Gondolhatjátok, hogy állok a "tavaszi nagytakarítással"...
Arról nem is beszélve, hogy három napja a levegőn való sétálás is igen "jól" alakul: kb. 20 perc elég a babakocsiból és szépen fogom kézben és tolom az üres babakocsit. Valahol olvastam, hogy egy ekkora gyermeket még nem lehet elkapatni. Nem a fenét!!! Nekem iszonyúan sikerült :D
Hasról még nem fordulunk hátra, viszont már a hátról hasra nagyon rutinosan megy :)
Meg persze a kacagások Apával. Már nem kell Apának semmit csinálni, elég rámosolyogni, máris megy a telivigyor. Meg utána a csuklás rögtön.
Almát azóta nem adtam neki, őszintén szólva, félek, hogy leszokik a ciciről :oops:
Zsuzsi! Nektek tápszer javasolt a védőnő? Hát nekünk mit javasolna? Azonnali felfújást? Még mindig "csak 6 kg. Majd jövő kedden megyünk dokinénihez, kíváncsi vagyok, mit szól. Tyű, én most is szoktam kólát inni :?
Babaúszás: én örülök, hogy vásárolni eljutunk, az nekünk túl hosszadalmas program lenne. Elég egyelőre a kádban pancsi. Időnként Apával a nagy kádban oszt kész.
nicolca
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni hozzátok, ha nem bánjátok. A topik ahol eddig dumcsiztam a csajszikkal szinte teljesen kezd leállni. Nagyjából mindenki megszült és most hogy itt a jóidő, többnyire kertes lakók, egész nap kint vannak. Én meg sóhajtozom a panelba szorulva. :(
Visszaolvasgattam egy két oldalt, de az egészet nem, mert annyi időm azért nekem sincs.
Nos, hát én két gyermekes anyuci vagyok. Lilikém 5,5 éves, szeptemberben megy iskolába, mert az oviban nagyon rossz, Lettikém meg a ti babáitokkal idős, 23-án lesz 5 hónapos. Olyan érdekes, amiket írtatok, most mind két lánykámnál végig tudom vezetni, egyik probléma az egyiknél volt jelen, a másik a másiknál..
Bár Lettikével őszintén szólva igazán nincs sok gond, sőt! Álombaba. (persze mint mindenkinek a sajátja :lol: )
Mi sem akartunk nagy korkülömbséget a két gyerkőc között, de hát így alakult. Az is csoda, hogy egyáltalán van gyermekem, nemhogy kettő és akkor már kit érdekel a korkülömbség. Végül is a napokban döbbentem rá, hogy pont így jó. Lilikém, bár néha bedurcizik, de jobban megérti, hogy a baba sok időt lefoglal, mint mondjuk egy 1,5-2 éves, aki még szintén csak magának akarja anyát és nem is érti meg miért nem lehet ez így. De ha alszik a kicsi akkor meg csak az övé vagyok, meg apának is sokat odapasszoltam a kicsit.. persze eleinte erőltetni kellett.. de már elválaszthatatlanok, de muszáj volt, Lilinél sokat okultam! Szerencsére Lilivel nem volt probléma, nem lett viselkedési problémás attól, hogy jött kistesó és imádja Lettikét, meg a kicsi is őt. Úgy néz és vigyorog aléltan a nővérére, mintha Istennő lenne.

Most én is tejparában vagyok Lettivel, hogy nem elég ami van, igaz nnapok óta nem is volt lehetőségem etetések után fejni, de ha meg is próbáltam nem jött semmi, és északa is többször felkel, mint szokott. Lehet, hogy fejlődési ugrása is van megint (volt 3 hónaposan is rendre), de a tej is kevesebb, érzem is és látom is az esti fejésnél. :( Igaz az evés-ivás is kevesebb, talán a megfázásom miatt. Most azon dolgozom, hogy valahogy visszahozzam a tejcsit. Még így is nagyon jók vagyunk Lilihez képeset, mert Lilinek már az első hónapban kellett tápszert pótolgatni, sok eü. problémánk volt.. és az aggódástól apadozott, aztán valamennyire visszaküzdöttem, de nagyon bukós volt, így egy etetés naponta spéci tápszer kellett legyen.. aztán 5,5 hónaposan olyan beteg lett... a kórházban se fejni se tárolni nem tudtam a tejet.. stb. meg bőgtem mint a barom.. így aztán teljesen el is ment.
Ehhez képest Lettikével minden más. A szülés is normális volt és könnyebb és azóta csak anyatejet kap, és már 5 hónapos lesz. Annyira jó, hogy legalább vele így alakult, bár sok mindenben tudatosabb voltam, és nem hagytam eluralkodni a pánikot, pedig van gondunk elég, nem is kicsik. A válság meg még csak duplázza.

Én is azt tudom mondani, hogy ne foglalkozzatok a mennyiséggel etetésenként, tényleg jobb napi szinten nézni és persze a hízások alapján. Eleinte én is gondolkodtam Lettinél, de megtaláltam Lilike füzetét, mert nála mindig mérni kellett és írkálni mennyit evett minden egyes etetésnél stb.. borzasztó megterhelő volt. De legalább láttam a füzetben, hogy nála is hektikus volt, hol ennyit, hol a dupláját ette. Végül is nekünk sincs mindig ugyanolyan étvágyunk. Nem is túráztattam magam rajta és igény szerint szopik. Hát ez sokkal jobb, mint nézni, hogy eltelt 3 óra etetni kell. HHa igényli vagy álmos, nyűgős, vagy minden orrszívás után (azt utáljuk) megkínálom. Sőt nap közben ezen is alszik el. Sokkal nyugodtabb is mint Lili és nincs annyi gondom az altatással. Karban csak annyit van, amenniyit muszáj, amúgy jól elvan a játszópokrócon szinte egész nap. Ha már nyűglődik hason és épp nem sikerül megfordulni, mert azért már megy, akkor segítek neki és megint elvan egy ideig. Sokat segít Kisvakond kománk is amit beteszek neki a dvd-be. Nem vagyok tv-buzi, de Lilinél is bevált. Meg az akváriumban is szeretik nézni a halacskákat. :) Nekem is ebben a korban kezdte Lilcsike, hogy állandóan látnia kellett. Volt egy kiszuperált babakocsi, kaptuk valakitől, és abban kitoltam a konyha ajtóba, amíg főztem, mosogattam, kedvenc játékait oda és közben beszélgettem hozzá ő meg vissza. Jól eldiskuráltunk. :D Így nem karban van, de mégis együtt vagyunk. És igen, 4 hónaposan már igencsak el lehet kapatni a babákat... tapasztalat.
Már egy regény írtam, nem terhellek titeket, de mennem is kell. Jó babázást mindenkinek és ne aggódjatok, esznek annyit amennyi nekik kell. Talán ha nem erőltetitek és megnyugszotok, nekik sem tortúra lesz az evés és ők is megnyugszanak, rákapnak újra a szopizásra rendesen. Kitartás, és nagyon édesek a babáitok!
kchriske
 
 


Bocsi, nagyon nagyon hosszú lettem :oops:
kchriske
 
 


Kchriske! Üdv itt! És nyugi, néha mi is hosszúra sikerülünk. :)

Sikerült az orvosváltás, ráadásul többé nem kell találkoznom sem az ex-dokinkal, mert az új megoldja levelezés útján. Sajna csak a harmadik kerületben sikerült találni egyet (talán még emlékeztek, az az orvos, aki az öcséimet is kezelte, és megvizsgálta Alexát még a hasmenéses rémálom elején). És találtunk egy nagyon jó homeopata orvost is, és ő is, meg az új orvos is azonnal egy gasztroenterológiai kivizsgálást kérnek (csak a háziorvos írhat beutalót), mert ugyan lehet, hogy tényleg nincs fizikai baja Alexának, de elég sok "nem normális" dolgot produkál (csak valami keményre fektetve eszik (karban nem), órákkal kaja után is képes visszabukni a kaját a sűrítő ellenére, nagyon sokat pukizik, stb.), amit ki kell vizsgáltatni. És mivel az állandó lakcímünk Budakalász (a 3. ker. mellett), így az 1. gyerekklinikához tartozunk, ahol állítólag nagyon jó a gasztroenterológia.
(Most kaptam időpontot ápr. 30-ra, egész délelőtt telefonáltam egy nyamvadt időpontért!!!)

Alexa egész hétvégén csak a tápszert fogadta el, anyatejet egyáltalán nem, de tegnap reggel már ok volt, és ma is ette. Szóval most eszeget (persze, mire találtam egy normális orvost!!!).

Zsuzsi! A tápszertől én is rettegtem, és szerintem is - bár nem vagyok orvos - nyugodtan adj neki gyümölcsöt pótlásnak. Mivel Zsombi eszik anyatejet, fehérje mindenképp jut a szervezetébe. Én is csak azért adom a tápszert, mert néha egy csepp anyatejet sem fogad el Alexa. Egyébként szépen eszi a sütőtök pürét, az almát, őszibarackot. A banánból csak az üvegeset. A múltkor összenyomtam neki egy kis darab "igazit", hát nem semmi fintorokat vágott, és végül a nyelvével kitolta az egészet. Vicces volt.

Tök jó, hogy a ti babóitok forognak. Alexa néha hajlandó hasról hátra átfordulni, de hátról hasra... SOHA!!! szerintem nem is fog. Talán tényleg refluxos és zavarja, ha hason van. Az oldaláig elfordul, és tényleg csak egy kis billenés kellene, de ott megáll, és visszahuppan. Tulajdonképp még nincs lemaradva, és majd csak megtetszik neki.
Mi egyre gyakrabban sétálunk kenguruban vagy hordozókendővel, a babakocsi nálunk is szenvedés. Nincs a fekvés és az ülés között pozíció, így fekvésből nem lát ki, a teljes ülés meg még kényelmetlen neki (bár már képes támasz nélkül is üldögélni pár percig, aztán felborul, mint egy lisztes zsák. Szóval így sétálunk, közben beszélgetünk, és ő ráordít minden mozgó dologra, legyen az cica, vagy sétáló öregasszony. Az itthoni macskát is terrorizálja, szegény már moccanni sem mer, mert Alexa mindig leordítja a fejét. Szerencsétlen naponta 10 évet öregszik.

Jézusom! Abbahagyom, mert a Bűn és Bűnhődés novella hozzám képest!

Legyetek jók, és azért jelentkezzetek néha!

Detti

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok

üdv neked is, új mami :D

Jelentem, túléltük a húsvétot: mi a férjemmel a Zabálást ( :oops: ), Panna meg a rokonok dédelgetését...

Tegnap voltunk oltáson, 8 kilós és 70 centi.
Majdnem lekúszott az asztalról, mert a dokinéni egy pillanatra nem figyelt oda, én meg épp hogy oda tudtam ugrani :evil:
És amikor a védőnő a mellkaskerületet akarta mérni neki, jóóóól kidüllesztette a pocakját, mint amikor apájával játszanak, és most is várta a pocakcsikizést - a védőnő meg csak lesett, hogy mit művel...

detty: örülök, hogy találtatok normális dokit! majd írd meg, mi lett a gasztro-vizsgálat eredménye, nagyon érdekel.
És bár sztem jó döntés, azért csak óvatosan a fejés elhagyásával, nehogy mellgyuszi legyen a vége.
Vicces lehet, ahogy ordítozik a népekre a lányod. :D

nicolca: hogyan oldjátok meg a nagykádban pancsit apával? te mondjuk készenlétben állsz a törölközővel, kiveszed a babát, öltöztetd stb?
Nálunk is volt egy időszak, hogy nem tudtunk sétálni, mert nem maradt meg a kocsiban. Ez a régi nagykocsinál volt, ahol fekve már uncsi volt, de félülő pozíció nem volt rajta, csak normál ülő, ami még korai volt neki. Így kb két hétig ölben hordtam le, aztán megvettük az új kiskocsit és azóta vígan elvan, imád sétálni.

zsuzsi:
mi is a 4.hó betöltése után kezdtünk el gyümölcsözni - az már más tészta, hogy egyáltalán nem maradt tejem és így tápos lett a lány- és semmi gondot nem okozott az emésztésében vagy az immunrendszerében.
Ennyire komoly a babód bőrproblémája, hogy tiltják a gyümölcsöket?
És mondjuk az almától, krumplitól, és hasonló "semleges" zöldségektől/gyümölcsöktől is el vagytok tanácsolva?

Lányok, hogy bírják a lurkók a meleget?

Panna ma is olyan hisztis volt, hogy a hajam kihullott szálanként.
Ó, és a múlt héten kezdődött attrakció (sztem a meleg miatt, de ez csak tipp): napközben nem hajlandó enni SEMMIT!!!!
illetve kb ilyen mennyiségeket: 1,5 kanál gyümölcs tízóraira; 3 kanál főzelék ebédre, 1 kanál pép uzsira. És amint lemegy a nap, ráveti magát a cumisüvegre, és úgy teleeszi magát, hogy nem képes hason feküdni, mert elborul a hordóhasán oldara...
Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, amikor nagy fanyalogva hajlandó egyáltalán kinyitni a száját a kanál láttán - aztán irtó muris pofákat vágva forgatja a szájában a falatot és nagy kínszenvedve lenyeli, hogy aztán egy présgép erejével szorítsa össze a száját a következő kanál láttán.

És profi önhintáztató kiskutyivá képezte magát, 4-5 hinta, aztán a két térdét összeszorítva döccen előrefelé egyet. Ha külön próbálja mozdítani a lábát, akkor rendre borulás a vége.

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az üdvözleteket! :)

detty: az jó, hogy orvost váltottatok, fontos egy jó gyerekorvos, mert mi anno Lilivel nagyon pórul jártunk az idióta körzeti miatt (ez még Erzsébeten volt). Kh-ba is kerültünk, persze mentővel vitték, mert már annyira fulladozott a köhögéstől. Szörnyű volt. Akkor ment el végleg a tejem, pedig még normál esetben tudtam volna szoptatni.
Remélem Alexának nincs nagyon komoly baja. Kíváncsi vagyok mit mondanak. (Egyébként a reflux elvileg nem zavarja őket a forgolódásban, Lili is az volt, és a spéci tápszer hol hatott, hol nem, de már 4 hónaposan keringett, mint a körhinta, így közlekedett :D ).
Apropó tápszer: ne féljetek a tápszertől, bár anyatejpárti vagyok, semmi bajom a tápszerrel sem. Nem lesz tőle baja a babuciknak. Lili is azon nőtt fel. Most Lettivel annyira jól sikerült az anyatejezés, hogy rengeteg plusz tejem marad és már nem tudtam hova lefagyasztani. A védőnő hozott egy kismamát, hogy neki kellene tejecske. Volt némi aggodalmam a dologgal, mert semmi vizsgálatot nem kértek a férjem meg majdhogy nem megtiltotta (mondván lehet rejtett betegségem amiről nem tudunk és ha baja lesz a másik babának ...).
A gyerekorosunkat kérdezve a következőt válaszolta: én nyugodtan adhatok tejet másnak, de ha fordított eset lenne, akkor inkább a tápszert javasolná még a saját gyerekének is, mert az jobb a babának. Meg ha a másik anyuka orvosa ezt engedi, hát legyen. Ha anyuka mindennap úgy dönt, hogy megöli a gyerekét, az ő dolga. (na ettől elhűltem!! kissé erős volt). Szóval nincs baj a tápszerrel.

Babakocsi: igen, ebben a korban már látni szeretnének, Letti is folyton fel akar ülni, olyan mintha hasprés gyakorlatokat végezne :lol: Nekem Lili akkor marad meg csak a kocsiban 4-6 hónaposan, ha félig ült szemben velem és mindig rajtam tarthatta a szemét. Ilyen korban kezdődik az anyától való elszakadás félelme, ezért van ez. Főzni is úgy tudtam, hogy kivittem a konyhaajtóba és miközben rágcsálta a játékait " beszélgettünk" egymással. Időnként követelt egy fakanalat, vettem neki picit és vidáman dobolt és ütögette a műanyag tányért (főzött? :) ). Mindehova vinnem kellett, hogy lásson. Jó erre pihenő-, vagy etetőszék vagy babakocsi..
A fekvős babakocsikba ahol nincs átmenet nem tudtok tenni valamit amivel kipárnázzátok félig ülővé? Kispárna, vagy szoptatós párna akármi.. ugyanis így hamarosan le fog szakadni a derekatok, legalábbis én nem bírtam. Letti meg egy kis óriás. Már most 7 kg kb. (hétfőn méreckedünk pontosan) és már a 68-as ruhák éppen csak jók. Kb egy hónapja volt 66-67 cm. És még csak az 5 h-t tölti 23-án.
Szerintem is muris lehet ahogy Alexa ordítozik a járókelőkre, megnézném a fejüket, kandikamerát nem készítetek? :lol:

red: én nem tapasztalok semmi különöset Lettin a meleggel kapcsolatban. Max. hogy nem nyekereg ha megyünk valahova, mert nem kell múmiának beöltöztetni, és kedvére tud mozogni :)
Szerintem Pannánál az evésgond valami más lesz. Fogacska nem készülődik? Én akkor tapasztaltam ilyet. Vagy amikor fájt a torka, dehát ő még mondani nem tudja. Az 1-1 kanál főzi után próbáld megkínálni tejcsivel (tápszer? nem tudom mit eszik), ha az jobban esik neki ne éhezzen ki estére, talán nem lesz olyan nyűgős napközben sem. (Ja és a műanyag kanalakat utálta a nagylányom, viszont a szilikonossal rendesen evett akkor is ha jött a foga, közben megrágcsálta kicsit és jól esett az ínyének)
Cuki lehet a kiskutya-hinta -borulás művelet, nálunk ez a nagy csajszival kimaradt, viszont profin kommandózott aztán meg féloldalasan ülve csúszkált, meg tolatott. / Mászni meg most mászik, mert görkorizni tanul és azt találtam mondani, ha eljut a saroktól a mi ajtónkig (kb. 20-30 m) akkor "jutalom falatot" kap. A 10. térdreborulásnál fogta és négykézláb haladt tovább :lol: /
Kivácsi leszek Lettikére..

zsuzsi: talán most jobb lesz, mert jönnek az idény zöldségek, gyümölcsök, amikben nincs annyi vegyszer stb.. talán nem fogja annyira kiütni. Próbáld majd nagyon fokozatosan. Egy -egy kanálkával kezdeni és kanalanként haladni tovább, mire végre egyféléből megeszik majd egy adagot. Most a répa pl. ideális lehet, mert az már friss lesz és attól nem nagyon lehet baja. Ha bírja akkor lehet tovább próbálkozni majd mással, krumli, alma(ha van házi, amiről tudod, hogy semmi nincs benne). Ja, azt ugye tudjátok, hogy azt a krumplit, ami zöld a héja alatt, NEM szabad babáknak adni!! Mérgező!(ha már érzékenységről van szó)
Cukkini, sem bánthatja. Esetleg egy kis anyatejjel lehet higítani és akkor talán nem annyira erősek az új anyagok, védi a gyomrocskáját az anyatej és talán a szervezete így jobban befogadja, nem baj ha híg. Én, amikor nem bírta annyira a lányom akkor annyira hígra csináltam a főzit, hogy picit kivágott cumisüvegből pl. szopizva simán megette!

Red: ezt te is kipróbálhatnád Pannánál. Hátha így működik a főzi evés.
kchriske
 
 


Üdv közöttünk Kchriske!

Red: a nagy kádban pancsi az leginkább csak lubickolás. Ázik egy kicsit és kifele. ott állok a kád mellett, a törcsi a mosógépen oda rárakom Babócát aztán uzsgyi be a fűtött szobába öltözni. Először csak leste, hogy mit keres az Apja a vizében, meg talán félt is kicsit a sok víztől, de aztán szupi lett. Igazából kb, kéthetente egyszer van ilyen. Bár a kis kádból már állandóan kipacsál az ágyra. Vannak olyan napok, mikor olyan a pancsi, mint egy keresztelő: belemártom oszt kiveszem. Máskor meg leszakad a derekam, ahogy hajolok, olyan jól elvan. A meleget kifejezetten utálja, olyan hisztis ha túl meleg van, hogy még. Én nem tudom, mi lesz velünk nyáron...

Kedden megvolt a kötelező oltás, teljesen jól viselte, abszolút nem sírt. Nem volt láz se. A súlya 5,85kg. Ez bizony csak 30 dkg egy hónap alatt! De a doktornő nem szólt semmit, még arra se, hogy még mindig kétóránként eszik. Leszúrt viszont, hogy nem nyomja ki magát fekvőtámaszba. Na, ezek után az almáról nem is szóltam neki. Olybá tűnik, hogy az orvosok nem sok mindenre jók. Vagy nem mondanak semmit, vagy egy nagy marhaságot.
:?
Úgyhogy most megint elkezdtem két ciciből adni, hátha jobban hízik. Bár hurkái vannak még. És a legújabb: állandóan vigyorog. Ha ránézek evés közben, majd kifordul a száján. Csakhogy esti altatásnál is belevigyorog az arcomba :D

Zsuzsi, Bogárka! Elmostak a locsolók benneteket???

Kép
Kép
nicolca
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek! Kibújt Alexa első foga! Sajnos ennek köszönhetően nagyon nyűgös, hirtelen felsír, és alig tudom megnyugtatni.

Nicolca! Mi is kipróbáljuk a nagy kádban való fürdést, hátha tetszik Alexának.
Abban tök igazad van, hogy az orvosok nem sok mindenre jók! Tegnap voltam az új dokinál, aki egyből közölte, hogy ilyen súllyal (8 kg és 70 cm) logikus, hogy Alexa nem tud átfordulni. Én meg még örülök, hogy legalább vannak hurkái, mert alkalmanként 140 ml körül eszik, ami ugye eléggé a normális alatt van. És Alexa csak 230 g-ot hízott majdnem egy teljes hónap (3,5 hét) alatt. Mellesleg az oldalára már átfordul, és csak a karját kellene jó helyre tenni, hogy teljes fordulat legyen, ez viszont nem a súlyán múlik. A fekvőtámasz alatt azt érti, hogy csak a keze és a lába esetleg a térde) legyen a földön, a többi a levegőben? Vagyis mászó pozíció? Jól emlékszem, hogy Babóca kb. 4,5 hónapos? Ugye, ezt nem gondolta komolyan?

A vigyorgás nálunk kaja közben szokott felerősödni. Amikor egyáltalán nem akar enni, akkor rágja az üveget (a cumit), és vigyorog, mintha azt akarná mondani, hogy a "fejed tetejére is állhatsz, akkor sem eszem". Aranyos, de fel tud vele bosszantani.

Az tényleg vicces, mikor ráordít az emberekre, vagy az állatokra az utcán, vagy vásárlás közben. Néha nem győzök bocsánatot kérni. Persze, ha az ordításra valaki odajön, hogy "jaj, de aranyos", Alexa elkezd nyüszíteni, és úgy tesz, mintha mindjárt sírva fakadna.

Szép hétvégét mindenkinek!

Detti

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok!

detty: a doki szerintem is hülyeséget mondott. Akkor ennyi erővel Letti sem tudna megfordulni, nem sokkal térnek el a paraméterei Alexától.
Amennyire én tudom, a fekvőtámaszt úgy értik, hogy csípő, láb még lent, viszont a karocskáit egyenesen kinyújtja.

Nálunk is megy a vigyor ezerrel. Kb. 3 perc cicizés után vigyorog és dumál, én meg nem tudom eldönteni, hogy már ilyen hamar jól lakott, vagy elfogyott a tejcsi (eddig 10 perc volt, jó nagy kortyokkal) Általában elfogadja még a másik cicit, de kb. 1 perc. Aztán persze fél óra-óra múlva újra cicizne.

Anya- és társasághiány is van már. Tegnap már őt is ki kellett vinnem a konyhaajtóhoz, mert egész délelőtt nyűglődött, ha nem voltam bent a szobában akkor sírdogált. Ott aztán jól elvolt a játékaiva meg velem. Viszont amint eltűnök pl. kétbetűsre (oda mégsem vihetem), akkor megy a visítás.

Az ismeretlenekre Letti is sírva fakad, sőt rég nem látott rokonokra is. Húsvétkor (három hete nem látta apámékat) úgy bömbölt mikor hozzá hajoltak, hogy alig lehetett megvígasztalni. Aztán a vállam mögül kikukucsolt, hogy eltűntek-e már, de mivel még mindig a szobában voltak megint bömbölt a vállamba fordulva... szegények, pedig alig várták, hogy babázzanak.

Jó hétvégét!
kchriske
 
 


Sziasztok! Szia Kchriske, üdv nálunk! :)

Hát, csak most sikerül írnom, az elmúlt kb. másfél hét komoly türelempróba volt... evés és alvás szempontjából rémesre sikeredett. de most már kezd visszaállni a normális rend, legalábbis kaja fronton. Az alvásba meg kezdek beletörődni. Gyakorlatilag most már normálissá vált az éjjelente kétszeri kelés. Eddig nagy üvöltéssel, és csak a kaja nyugtatta meg, és nem is kevés, mindkét alkalommal két cici komplett elfogyasztása (így aztán reggel nem tudott annyt enni amennyit szokott), persze nap közben nem evés, ettől éjjel megint felébredés... Most egy kcisit visszavettem, hagytam, hogy hadd szopjon inkább, ha nem kér főzeléket, és így két nap alatt visszaállt az evés normálisra, most már megint megy a főzelék is rendesen. És így az ébredés sem üvöltés, inkább nyöszörgés aztén ha ne mreagálok időben, alakul csak sírássá. De ha elkapom időben, akkor csak kb 20g-ot eszik (az azért kell még, mert szopi nélkül elképzelhetetlen az éjjeli műsor), és meg is nyugszik. Én abszolut szeparációs félelemnek látom ezt. Hétfőn találkozun a dokival, majd rákérdezek. De már nap közben is egyértelműen az van, hogy abban a pillnatban, ahogy kikerülök a látómezőből, üvölt a kis banditám, úgyhogy szinte mindn nap használjuk a kendőt. Nekem nagyon bevált, és amióta ilyen nagy (8kg), hátra is veszem, pillanatok alatt megnyugszik tőle.

Detty! Nagyon vicces ez a doki, még ilyet sem hallottam... Megnézted már a kiskönyvben a grafikont, hogy mekkorának kellene lennie? (az még viccesebb) Csupanyál sokkal könnyebb, mint az előírás, és sokkal hosszabb (8 kg, 73 cm, 7 hónapos). A doki szerint pedig így tökéletes. De én azt vettem észre ,hogy súlyban nagyon elmarad a tábálazitől, hosszban meg lehagy mindekit. Mégis úgy látom, tök normálisan fejlődik. Szerintem egészen mindegy, mit mondott, ne foglalkozz vele. Próbákozik, amivel edzi a kis izmait, aztán egyszer csak rájön a kezére is, hogy hova tegye, és akkor nincs megállj... :)

Na megyek reggelizni, kihasználom, hogy alvás van, és tudok Apához is nyugodtan szólni. :)
kisbogarka
 
 


Na, senki nem jár erre? (Nyugi, Kchriske, azért nem fog kihalni ez a topik is.) Akkor én írom tovább. Tegnap éjjel tetőzött a kínlódás, most már a foga is rátesz. De olyan édes, nincs hiszti, inkább csak panaszkodás. Én meg annyira sajnálom szegényt, ahogy ilyen kis türelmesen-türelmetlenül nyöszörög. Egy ideig álltam a kiságynál (kb. fél órát) és simogattam, addig aludt, de ahogy elmentem, nyöszörgött tovább, ezt eljátszottuk kétszer, úgyhogy a vége az lett, hogy oda vettem magamhoz. Így legalább félálomban "aludtunk" másfél-két órát, mert így már "csak" a foga volt a gond. Annyira édes volt, fogta a kezem, és húzta az arcához, hogy simogassam, meg rágta a kezemet és a rágókáját felváltva. Aztán mikor azt hittem, hogy végre talán elaludt, visszatettem, de kezdtük előről az egészet. Reggelre már olyan fáradt volt, hogy végre a cici trükkel nyertem, és elaludt, egészen két órát sikerütl aludnunk! Megváltás volt... Most is alszik, de nagyon felületesen. Kíváncsi vagyok, mit fog mondani a dokibácsi ma, hátha van valami jó ötlete... Szerintem a kaja probléma is ettől volt.

Detty! Nektek megoldódott, mióta kibújt a fogacska?

Red! Panna eszik már?

Nicolca! Csupanyál elkezdte utánozni Babócát. Kétóránként evett (de ő keveset), nem is tudom, mit fog szólni a doki. Bár talán most már jobb a helyzet, tegnap már csak hátszer evett... :) Nem csukottál? Sokat emlegettelek. :)

Zsuzsi! Zsombi forgolódik továbbra is?

Szép napot! De jó, hogy végre megint eltűntek a felhők! :)
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Tudom, hogy régen nem írtam, de úgy látszik, azért nálunk is mindig van min aggódni, ahogy a topik címe is sugallja...

Szóval egyrészt úgy döntöttem, egyenlőre nem adok tápot Zsombinak, megpróbálom, hogy éjjel lefejek a "jobbik" mellemből, és azt másnap este odaadom. Szerdán este lesz az 1 hetes mérés, akkor döntöm el, hogy ez így jó lesz-e.
Amúgy azóta nem forgott egyszer sem, sőt, olyan, mintha kicsit visszafejlődött volna. Persze ez nyilván nem igaz, valójában úgy gondolom, ezen az egyen tényleg nem érdemes aggódni, hogy mit mikor csinál. Úgy még baba nem maradt, hogy ne forgott volna előbb-utóbb. Tegnap este pancsi közben meglepett minket egy kis kacagásfélével, nagyon-nagyon aranyos volt, nagyon meghatódtunk apával. :D
Viszont nem tudom, írtam-e, de kijöttek rajta kiütések. A gyerekorvos szerint a ruha kezdte ki, mert először csak az álla vonalában voltak. Aztán amikor másodszor mutattam neki, felírt valami kenőcsöt. 2 nap után iszonyú ronda lett, összefüggő piros foltok lettek az arcocskáján is, és nagyon meleg volt az egész pofija. Mivel mindez szombaton volt, amikor sehova nem lehet vinni, bekentük Sudocrem-mel, attól elhalványultak a foltok. Ekkor döntöttem úgy, hogy gyermekorvoshoz többet nem viszem bőrproblémával. Keresgéltem a neten, és megtaláltam, hogy az Örsön a Zuglói egészségházban van gyermek bőrgyógyászat, így ma elvittük oda. Egy nagyon kedves doktor néni volt, rögtön kibökte, hogy ekcéma a dolog, aminek nem örülök, de annak igen, hogy végre neve van a gyereknek. Vettünk jó drága napvédő krémet, meg írt kenőcsöt, tejtermék 1 éves koráig nuku, ha nem múlnak a tünetei, nekem is tejtermék nuku. Egyenlőre ennyi. Bocsi, hogy megint hosszú voltam.

Előre rettegek a fogacskáktól....

Kisbogárka: remélem, a mostani éjszakátok jobb lesz!!!
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Hát lányok, kitartást a fogacskákhoz! Nem irigyellek titeket....
Nekünk még sehol egy árva kis dudor/pirosság/keménység. Mondjuk nekem is 8 hósan bújt ki az első fogam, lehet h örökletes ? Nem tom, de ha az ,akkor jól járt, mert nekem jó kemények a fogaim, apjának meg mint a szivacs :shock:

Kérdeztétek az evést: volt 2-3 hűvösebb napunk, és akkor teljesen normálisan evett. Most megint meleg van, és mondjuk már nem annyira rémes a nem-evése, de nem is rendes mennyiséget fogyaszt napközben. Kb a felét, de én már ennek is örülök.
Ó, és reggelente nem kell neki a tápszer, helyette tejpépet adok, mert azt szívesen eszi (kb 50 grammnyit). Így csak napi 2x eszik tápot, este és hajnalban. A doki szerint ez kevés, de kíváncsi lennék, hogy ő hogyan tömné bele egy ellenkező gyerekbe :? én inkább nem is erőltetem, mert csak megutálja a kajálást.
Amúgy szerintem is borzalmas íze van ennek a tápszernek, remélem hamarosan elhagyhatjuk a HA-t és normált kaphat, az nem olyan keserű, talán azt szívesebben eszi majd.

zsuzsi:
szerintem se aggódj, ha Zsombi most éppen "pihenteti" a tudományát. Majd néhány nap múlva megint rákezdi, ez teljesen természetes. Most lehet hogy épen a beszédfejlődése került előtérbe, aminek a kis kacaj is mutathat
:P
Az ekcéma-hajlam egész életére megmarad? Csak helyi kezelése van, vagy teljesen el lehet mulasztani?

kisbogárka:
Panna is csüng rajtunk mostanság. Valakinek lehetőleg simiközelben, de legalábbis látótérben kell lennie - persze legjobb, ha ölbe veszik a kiskiránylányt. Sokkal többet kívánkozik ölbe, mint egyébként, és tényleg, 1 percre sem lehet magára hagyni, mert hányásig tudja hergelni magát. Én még wc-n is úgy vagyok, hogy a csajszi ül az ajtóban a pihenőszékében...

Detty:
ez szerintem is hülyeség!!!!
Panna is ekkora paraméterekkel rendelkezik, és szó sem volt róla a dokinál, hogy ez bármiben is hátráltatná. Majd Alexa is rájön a nyitjára, ne aggódj.
És igen, a fekvőtámasz : lábak, csípő lenn, kinyújtott karral tartja a mellkasát.

Upssz, hallom hogy szólítanak a másik szobából : ANYAAAAAAAA G YEREEEE, KAKI VAN.....
:roll:

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Én is írtam tegnap, de eltűnt!!! Illetve meg sem jelent. :(

Szóval nálunk a fogacska még pénteken okozott gondot, Alexa nem akart enni és egész nap nagyon nyűgös volt. Szombattól viszont visszatért a régi, vigyori Alexa. A védőnéni szerint örökletes, hogy mikor jönnek a fogak. Nekem nagyon korán, 4 hónapos koromban kibújt az első kettő, és az is igaz, hogy akármit csinálok, nagyon könnyen romlanak és törnek a fogaim. Alexánál a második is hamarosan aktuális lesz, már az is nagyon fent van.

Az evés hullámzó. Még mindig csak akkor eszik, ha a kiságyban, pelenkázón vagy a mi ágyunkon fekszik. Ha a karomban tartom, elfordítja a fejét. Furcsa.
Red: nem lehet könnyű Panna nem evése! Nem irigyellek! Voltatok kontrollon?

Alexa egyre többet forgolódik, már nem kell sok neki, hogy teljesen átforduljon, de azért még segíteni kell neki. Főleg, hogy magától nem nagyon akaródzik neki, csak az oldaláig. Viszont 2 napja támasz nélkül is képes ülni, igaz, csak rövig ideig.

Én tegnap kaptam egy jó kis agyrázkódást, még mindig fáj, zúg a fejem és szédülök egy kicsit. A babakocsit akartam kivenni a csomagtartóból és még nem nyílt fel teljesen, amikor behajolás közben teljes erőből nekivertem a fejem. Fel is szakadt a bőr, jó véres lett a fejem. Remélem, hamar elmúlik, mert ma még vezetnem is kell.

Szép napot!

Detti

Kép
Kép
detty74
 
 


Sziasztok!
Kisbogárka: nem, nem csuklottam. Viszont küzdöttünk mi is alaposan hétvégén: óránként-másfél óránként evett Babóca. És közben kiordította a lelkét. Nem tudom, hogy az a nyüves almalé volt-e a bűnös vagy mi. De egész hétvégén így ment. Ráadásul éjszaka is kétóránként. Hétfőn feladtam minden elvemet és felhívtam a dokit, hogy nem jó ez így. Az asszisztenssel sikerült csak beszélnem, azt mondta méregessem mennyit eszik és délután beszélünk újra. Addigra visszaér a doki és felíratja a tápszert :( Méregettem: 60g, 80g, 40g. Még jó, hogy 100 grammot kéne ennie legalább. Már teljesen összeomlottam, hogy jön a tápszer (tudom, hogy hülyeség, de én ezt "kisebbfajta" tragédiaként élem meg). Sétáltunk a lánykám sulijához és összefutottam a dokival. Neki is előadtam a gondom. Azt javasolta, hogy ne adjak cicit, hanem csak vizet és háromóránként cicit. Hogy adhatnék háromóránként mikor normál esetben is kétóránként eszik??? Jó, bólogattam, megpróbálom. Azt mondta, ha nem változik a helyzet, két-három nap múlva beszélünk. Mondanom se kell, hogy a vizet nem hajlandó meginni. Egyszerűen amint megérzi kiköpi. Mondtam apának, hogy ez így nem fog működni, adok neki másfél óránként aztán majd lesz valahogy. Ma már végigaludta az éjszakát - egyszer sem kelt fel, és napközben két és fél óránként evett. Igaz két ciciből. De van, hogy a második cici már nem kell neki. Csak azt nem tudom, mit csináljak: hívjam fel a dokit, hogy minden oké vagy üssem a vasat a tápszerért? Mert most minden a réginek tűnik, de ha hétvégére megint elromlik???
Dilemma a javából. Nem gondoltam volna, hogy mindig aktuális lesz a topiknév kiválasztása. :oops:
A hason fekvés azóta sem kedvenc, de próbálkozunk. Újabban nekiállt ő is kiabálgatni, de nem konkrétan valakire, csak úgy a vakvilágba. A pancsival küzdünk, mert fekve nem tetszik neki, ülve meg én bénázom.
Úgy látom, hogy az ínyén van egy fehér pötyi, hogy az most mi?! Szúrni nem szúr, az ínye nem dagi. Érdekes, hogy örökletes a fogzás, mert én két foggal születtem, lánykámnak pedig három hónaposan bújt ki az első.
Mindig van valami.
Ja, az ekcéma is változatlan. Sőt már a kezén is van. :( A tejtermékről már korábban leszoktam, nem tudom, hogy miről kéne még...
Jajj: képzeljétek: ma csináltattunk igazolványképet Babócáról, csak hogy legyen. Kérdi a fotóscsaj, hogy hívják a kislányt (hogy nevén szólítsa, hogy rá figyeljen) én meg halálos természetességgel: kisfiú és Babóca :lol: :lol:
MÁr rég itthon voltam, mikor leesett, hogy mit is mondtam, de senkinek sem tűnt fel :D
Tyűűű, bocsi, jó hosszú lettem.
nicolca
 
 


Sziasztok!

Tegnap én is úgy jártam Detty ahogy te. Írtam egy csomót, és elveszett, tök fehérség és azt írta: Nem tud kapcsolódni az adatbázishoz??!! Most megint ezt csinálja..L Így aztán már két napot sűrítettem be jó hosszan.
Hogy van a fejed?
Amit a dokitok mondott tényleg hülyeség. Letti most 6,8 kg és 70 cm, de nem zavarja a forgásban, meg semmiben. A védő tegnap látta, teljesen elégedett volt a mozgásfejlődésével is. Lilikém ilyenkor még vaskosabb volt, 7 kg és 65 cm.. de ő is forgolódott végig a szoba hosszában.
Fogacskák: én is úgy tudom örökletes és minél később jön annál jobb. Lilinek 11 hónaposan jöttek az elsők, de csoportosan, rémesen gyorsan. Az unokatesómék 11 hónapos babájának is most jönnek a fogai, neki is egyszerre 4. Remélem Lettike is ezt örökölte. Sokkal jobb így, kevesebbet szenvednek is.
Ekcéma: Zsuzsi, nekünk is hasonló ekcémánk van Lilivel. Először teljesen sebes lett két-három nap alatt.. most már annyira nem szokott előjönni, mint kisebb korában. Állítólag úgy kamasz kora körül kinőheti, és kb. addig ha lehet ne nagyon használjunk a gyógyszertári fürdető krémen kívül mást. Ha előjön (inkább télen, akkor mi Elocom tartalmú krémet kapunk . Talán nektek is csak átmeneti.

Ma reggel megjártuk a szemészetet a kicsivel, mert születése óta könnyezik meg gennyesedik az egyik szeme és a szemcseppektől meg nem múlik. Azt mondta az orvos, hogy be kell menni a Mária u.-ba és nem ússza meg az átfecskendezést. Hát élből két embernek kell majd lefognia én meg tudom előre, hogy bömbölni fogok. Szegénykém, ez nem tűnik valami kellemesnek. Valakinek van már ilyen téren tapasztalata?
kchriske
 
 


Nem lehet valami jó, ha nem eszik rendesen a babótok. Szerencsére nem igen volt még ilyen gondom, viszont most Lili nagyon rossz evő lett, és már nem tudom mivel hassak rá. De hát mit várok, mikor az óvónő olyan baromságokat mond, hogy nem kell husit enni, ha nem akar, (addig megette, szerette), meg ne egyék meg pl. a petrezselymet, mert mérgező..

Red: szerintem is jó, hogy nem erőlteted az evést, ha nem akarja. Az a legrosszabb lenne, ha megutálná az evést, azt nagyon nehéz utána helyrehozni. Úgyis követelni fogja majd, ha éhesebb lesz.

Nicolca: sokszor hallottam már olyat, hogy kiváltották a tápszert, hogy ha kevés a tejcsi biztos, ami biztos alapon legyen otthon. Erre megnyugodott anyuci és lett megint tejcsi bőven, és babuci is megnyugodott, persze a tápot odaadták másnak végül.

Egyik hajnalban, mikor Letti nyöszörgött mire feltápászkodtam visszaaludt és rendesen még két órát szundiztunk reggelig. Remélem sűrűsödnek az ilyenek :) Lilim már két hónaposan átaludta az éjszakát, jó lenne már nagyot aludni. Mostanában meg rászokott arra, hogy nem tud visszaaludni reggel 9-ig, de viszont már rendre délben elalszik. Ha nem altatom el időben, akkor magától álomba mormogja magát a játszótakarón. Tegnap előtt a nagy is mellé heveredett és két perc múlva csak a hortyogásokat hallottam. Kidőltek délben a nappali közepén :lol: Édesek voltak, le is fotóztam őket.
kchriske
 
 


Sziasztok!

Nicolca! Én is hasonlóan éreztem a tápszerrel kapcsolatban, amikor Alexa egy hónapos korában úgy éreztem, hogy nagyon elapadt a tejem. Mi is kaptunk tápszert, és a doboz hetekig csak ott figyelt a hűtő tetején. Én megnyugodtam, hogy nem fog éhen halni a gyerekem, amitől megindult a tejtermelés. Azért egy ideig estére kevés volt, ekkor adtam Alexának tápszert, de kb. 2 hónap után a rendszeres fejéstől annyi tejem lett, hogy már estére is maradt bőven (már írtam, hogy Alexa nem szopik, hanem a lefejt tejet kapja üvegből). És érdekes, hogy az esti tápszerezéstől kezdve alussza át az éjszakát, most már akkor is, ha anyatejet kap.

Kchriske! Remélem, nem lesz baj a szemészeten! Egy barátnőm kisbabájának csináltak ilyet, amikor még szinte újszülött volt a baba. Nem volt kellemes, de nagyon hatásos volt. A fejem javul, bár a seb környékén még nagyon fáj. Viszont a szédülés elmúlt, és ez már nagyon jó.

Befejezem, mert megyünk a védőnőhöz, és még össze kell pakolnom, míg Alexa alszik.

Detti

Kép
Kép
detty74
 
 


Szia kchriske!
Üdv mindenkinek!

Bocsánat, hogy csak úgy bepofátlankodom ide, de mi is átéltük a gennyesedést Nóri szemével, gondoltam megosztom a tapasztalatainkat. először mi is kaptunk szemcseppet, ami nem segített, aztán küldték átmosásra. ezt könnycsatorna elzáródásnak hívják, vagy legalábbis nekünk az volt. Nekünk a heim Pált javasolta az orvos. ott kb 1 perc alatt átfecskendezték a szemét, és azóta semmi baj nincs vele. ja és ott az asszisztens néni fogta le Nórit. mindez 2 hónapos korában volt.

Gyakran olvasom, hogy kinek milyen problémája van, kinek mekkora a babája é milyen tanácsokkal látnak el titeket.
Nóri 8 hós, 7700g és 66,5cm, tehát elég picúrka némelyik itteni babóhoz képest, de nekünk még 1x sem mondta a védőnéni, hogy tápszerezni v bármi mást kéne csinálni vele ezért. ő reggel, este szopik, napközben meg kajci van.

Puszi mindenkinek!
Tündi
Vendég
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszönöm a szemészeti hozzászólásokat. Sikerült elég hamar időpontot szereznem, nem kapcsolgattak össze-vissza és már jövő héten csütörtökön mehetünk délre. Minket a Mária u-i szemklinikára küldött a váci kh. szemészorvosa. Nem ismerem annyira, de kikérdeztem az asszisztensnőt, nagyon kedves volt. Azt mondta, hogy ez egy fejlődési rendellenesség, mert születéskor hártyácskák vannak a csatornában aminek szépen fel kellene szívódni. Egy éves korig ez megtörténhet, de pl. 2-3 hónapos korban még ritkán szokták átfecskendezni. Viszont Lettikének reggelre már annyira összeragad, hogy percekig tart, míg elővarázsolom a gyönyörű kis szemét és persze megviseli. Remélem itt is hamar megcsinálják és nem lesz vészes. Azt mondták lehet, hogy többször is kell. Hát bízom benne, hogy megússzuk egy alkalommal. De ennél nagyobb baja sose legyen! Állítólag van egy kis donga lába is, de ez elég vitatott.. azért elhordom az ortopédiára, de a sínt ritkán tesszük fel, mert nem tud benne aludni.. Lilikém jobban szenvedett ilyen koráig, neki komolyabb gondjai voltak. :(

Tápszer, hozzátáplálás: Nekem sem mondta a védőnőm, meg a dokim se, hogy tápszert kellene adnom Lettinek, bár a súlya pont megfelel, de most annyira lecsökkent a tejem, hogy minden második etetésre van annyi, hogy pont jóllakik (150 ml). Pedig eddig még másik babának is adtunk a miénkből és amellett is még fagyasztottam le.
Így aztán lett kb 8 l fagyasztott anyatejem az első 4 hónapban, úgyhogy abból pótolgatom Lettinek az etetést és szerencsére nem is fintorog rá, simán megissza. Mondta a védőnő, hogy ez így teljesen jó, és elég ha 3 óránként vagy kiszívja vagy lefejem, sűrűbben nem kell- és vissza fog jönni a tejcsike, csak most idegesebb vagyok (GONDOK). Szerintem simán kihúzzuk még így egy hónapig, aztán 6 hónaposan már úgyis be kell vezetgetni főziket, husikat... majd meglátjuk.

Tündi! De jó nektek, ti így ki tudjátok élvezni a ruhákat! Lilivel mi is minden méretet szinte az előírt időig tudtunk hordani és olyan klassz kis ruhácskákat gyűjtöttem össze vele.. Lettire bár 3 hós szezonális eltérés van köztünk, még a felét sem tudtam ráadni, mert annyira gyorsan nő, hogy agyban én lemaradtam :( Mire elővettem pl. a 62-es ruhákat, amiből még sokat hordhattunk volna, addigra a zöme már kicsi volt. Pedig úgy szeretek minden kis darabot, Liliről is rendgeteg fotó van bennük és olyan édes rajta.. Hát Letti úgy tűnik részben saját ruhatárat harcol ki magának. Persze nem is tudom mire gondoltam, hiszen eleve 57 cm-vel született. Csakhát Lili meg 56-al, és messze nem nőtt olyan gyorsan.. de most elgondolkodtam: mert mikor 3 hetesen légzéskimaradással beszáguldott velünk a mentő a Heim Pálba, akkor 54 cm-t mértek. Néztem, hogy azért össze csak nem ment az a gyerek!! Tehát mostmár akkor biztos, hogy a születésekor, csak sacc/kb mérték meg. Persze a légzésével voltak jobban elfoglalva gondolom, mert lila volt szegénykém.
Fene ebbe a méricskélésbe. De azért Letti tényleg jóval hosszabb az átlagnál.

Detti gyógyulgass, örülök, hogy nincs nagy baj.

Na takarítani kellene.. sziasztok
kchriske
 
 


Sziasztok!

Hajnalban kivételesen nem nyöszörgésre ébredtem, hogy anya kérek cicit, hanem arra, hogy döng a fal és kaparászás (gipszkarton, a magasabb védő meg száradt), meg kiságyrács kaparászás-ütögetés.. a szokott időnél egy órával később. Benézek a kiságyba és a gyerek teljesen éberen vígan játszadozik a sötétben. Persze nálunk nincs vaksötét, de fél 4-kor még világos sincs, mégis a lepedő Micimackója és a kiságyrács stb.. simán kivehető. Tök jól elvolt. Kivettem hogy mi ez a partizánkodás és csak nézett rám hosszan a sötétségben, jééé ki ez az anyahangú sötét alak :lol: mire végre rájött, hogy én vagyok és mint az éhes kiscicák úgy bújt hozzám mohón cicit keresve. Vicces volt az egész. Várhatom, hogy átaludja az éjszakát, ha így eljátszogat és majdhogynem észre sem veszem. :oops:
Egy másik éjszaka meg arra ébredtem, hogy dumázott, de hosszan, gondoltam majd visszaalszik, még nincs etetésidő, de csak nem aludt és egyre jobban belejött és hiába tettem cicire stb.. semmi csak mondta tovább reggelig. Persz aznap mindketten holdkórosak voltunk.
Te jó ég, mi lesz később!! Lili aludt, de ez a kis csibész.. folyton meglep valamivel.
kchriske
 
 


Ma voltunk dolgozóban!!! :D
Nagyon élvezte a kis csibész! Evett, aztán már ezer kéz nyúlkált érte versengve, hogy büfiztessék. Úgyhogy amíg én dolgozgattam, ringatva volt a feneke. Kolléganőim is odáig voltak. De persze érvényes volt az alapigazság: anya csak egy van! Egy idő után kevésnek találta hogy csak addig van nálam, míg eszik :)
Újabban rákapott, hogy telefonon "beszélget" apával! Hihetetlen finoman fogja meg a telefont, mikor kihangosítom neki apát. Nem is veszi a szájába, csak fogja és vigyorog. Tündéri. Még mindig nagyon meghatódom, mikor apa hazaér, és látom Babócán, hogy mennyire örül neki :D
Ma délután pedig megtalálta a lábát is, megy a zoknihúzkodás ezerrel :lol:
Attól meg egyenesen kész vagyok, hogy melléfekszem, hogy elaltassam és kinevet. Már tiszta urigeller vagyok: 1,2,3 aludj! De persze ezen is csak nevetett :D
nicolca
 
 


Tadadadaaaaam:
Panna első szava : "Pa!" - apa. Fotókon is felismeri, és a hasonló karakterű emberekre messzebről kiabál az utcán :) Aztán meg csalódottan szusszan, hogy mégse ő...
Minden más élőlény/mozgó valami "baba". Minden mozdulatlan tárgy pedig "tada".
Ezt is megértük, hihetetlen. Most született - nem érem utol magam a gyönyörködésben meg a csodálkozásban.

kchriske:
Aranyos lehetett Lettibaba ezzel az éjjeli akcióval.
Én arra szoktam ébredni hajnal 3 körül, hogy hangosan korog Panna gyomra. Mire mocorogni kezd, már ott állok a meleg tápszerrel - bevetésre várva :)
A ruhákról: hát ja, marha gyorsan kinőnek mindent, volt olyan, hogy csütörtökön ráadtam a rugit, adnám rá vasárnap és kicsi :S. Hozzáteszem , többször mosott, bevált darab volt, tutira nem ment össze vagy ilyesmi.
Pannám 49 centivel született, minden nagy volt rá eleinte, aztán kb két hét alatt kinőtt egy méretet. Volt, ami sose került sorra, ott állt a szekrényben vadi újan, és aztán csomagolhattam el...

nicolca:
Már dolgozol? Heti 5 napot 8 órában fogsz, vagy részmunkaidőben sikerült visszamnenned? Vagy ez "látogatás" volt?
:D édi lehet Babóca, ahogy telózik apájának.

Ja, és megmutatom az új kiskutyánkat, néha ugyan sokat nyáladzik, de amúgy pont jó ide a panelba, mert elég kicsi:
Kép

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok, Lettike vagyok :)

Megpróbáltam képet betenni ide..., de csak így sikerült. Kattincsatok az első mondatra.
Ha tudtok segítsetek légyszi, hogy kell képet kicsinyíteni és ide betenni, ahogy ti szoktátok?

Nicolca: a telefonálás apával nálunk is ment ezerrel Lilinél. Az még édesebb lesz, mikor majd bele is szól, és mindent elmesél babanyelven :D
Lilcsi a mai napig nagy telefonáló és mikor játékból dumcsizik, viszontlátom a saját gesztusaimat + mostmár a tv-ből ellesett affektákat, na és a szavaimat.. Mókás így tükörbe nézni :lol:

Nálunk most az megy, hogy apa mindig későn jön haza (szezon van), és Lili meg akarja várni, így aztán mindenféle módon próbálja húzni a lefekvés idejét (jajj anya megint annyira megéheztem.. stb,) vagy az ágyban ébren tartani magát, bábozik a játékokkal, meg susorog. Megható, de egyben rémesen bosszantó is, mert egyre fáradtabb, és aggódom, csak nőnek a fekete karikák, az oviban meg nem szokás aludni. Azt mondják, nincs rá szüksége, ezért nem alszik, de akkor ha itthon van hv.-n akkor miért is alszik 2-2,5 órákat ebéd után? Persze óvónéninek macera mindenkit rábírni alvásra.
Lettike meg napokig nem látja apát, mert 7-kor már fürdés fekvés. Kidől. Reggel meg még alszik. De mikor talákoznak, vagy cak a hangját meghallja fülig ér a szája.
Kinevet? :lol: :lol: Mese? Hátha közben elnyomja az álom. Próbáld valahogy kicselezni. Aludni kell, az nagyon fontos, még a későbbi iskolai teljesítményeket is befolyásolja, hogy mennyit aludt és pihent kicsi korban.

Red: nagyon édi az új kiskutyátok! :lol: Tündéri. Még beszél is és apakereső funkcióval ellátott :) Cuki :)
Mi is panelban raboskodunk, majd megőrülök, ugyanis kerteshez szoktam. :cry: Ráadásul 4. em, nincs lift és mindig rám marad a cipekedés. Így bármennyire vágyom levegőre sérára, meggondolom, amúgy ha legalább fszt-en, vagy elsőn lennénk egész nap csak csámborognánk, vagy ha kertesben, akkor a kertben játszanánk, mint Lilivel anno. Rájöttem, minket azért nem visel meg annyira a meleg, mert nálunk jár a levegő. Ugyanis az egyik oldalunk az szabad térre néz, nincs mögöttünk ház és nem szorul be levegő, messzebb hegyekre néz. A tavaly nyári nagypocakos állapotot is tök jól átvészeltem itt magas vérnyomással.
kchriske
 
 


Sikerült, sikerült, sikerült!!! :D

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1240563827.2229.jpg[/img] Sziasztok, Lettike vagyok :)

Így dőltek ki a múltkor délben :lol:

[/img] Kép Déli szundi
kchriske
 
 


Ó nem Red, még nem dolgozom teljes erőbedobással. Csak be kellett menni, mert sajnos még mindig nem tudnak nélkülözni. Örülnének, ha újra dolgoznék, de könyörgöm: fél éve vagyok itthon, hát ezalatt nem tudták megoldani a pótlásomat??? Egyébként meg nincs az a pénz, amiért én bébisintért fogadnék!!! ÁÁÁÁÁ. Még belegondolni is szörnyű. Nem, én nem az a karrierista típus vagyok. Tegnap is fél szem a melón fél szem Babócán. De azért megyünk jövő héten is két órácskára (most is annyit voltunk).
Felhívtam ma a dokinőt, hogy nem sok változás van: éjjel-nappal két óránként eszik, vízre rá se néz. Erre a dr-nő: legyek erős - meg apa is - és hagy ordítson, ki kell bírnia a három órát.
Mondtam neki, hogy az nem fog menni, és a súlya sem jó. Erre ő: akkor is, csak keményen és menjünk jövő héten egy mérésre. nem tesz jót Babócának sem, mert nagyon kitágul a gyomra. Tiszta ideg vagyok a hülye óra miatt, de hősiesen próbálkozom, már elsőre sikerült 2,5 órát kibírni. De éjszaka tuti nem hagyom ordítani.

Sajnos ha beszélek hozzá, vagy énekelek neki, ébren marad. Csöndben, csukott szemmel kell mellette feküdni, úgy a leghatékonyabb. Ezt is én rontottam el :lol:

Kép
Kép
nicolca
 
 


Édesek a lányok, kchriske!
jó, hogy tudtál fotót berakni :)

nicolca:
nem irigyellek, nagyon nehéz hagyni ordítani a babát :(
a dokinő szerint meddig kell ezt a tortúrát csinálnotok? VAjon mikorra áll majd be Babóca?

Upsz, Panna elkommandózta magát a szoba másik végébe, és most a babakocsi kerekét környékezi :shock: mennem kell

Kép

Kép
redwings
 
 


nicolca: nem könnyű sírni hagyni a babát, de muszáj.. ha következetes és kitartó vagy hamarabb hozzászokik és kevesebbet fogtok szenvedni, ő is és ti is. Néhány nap alatt túl lesztek rajta és beáll. De ha néha- néha ellágyulsz (éjszaka) akkor sokkal tovább tart a tortúra. Mind az evésidőnél és alvásnál is. Ja, és még most inkább, mint később, mikor már nagyobb és akaratosabbh, na akkor igazán nehéz. Én már végigzongoráztam ezt Lilivel. Nekem a 11 hónapos gyerekkel kellett megküzdenem: ő az ágyban visított 50 percet én meg kívül mellette a takaró mögött zokogtam.. ugyanis a drágám nem volt hajlandó fekve maradni, mindig felállt, így még álomba sem tudtam simogatni, végül azt mondták finoman le kell fogni.... Egy hét volt mire beállt.
Minden nap jobb és jobb lesz. Hát nem irigyellek, kitartás!

Szerintem nem rontottál semmit az alválsnál, Lilinél is Lettinél is ez volt, van, egyszerűen csak egyre éberebb Babóca és minden ingerre figyel. Érthető, kíváncsi. Nekem is így működik az alvás..,valakinek meg más jön be, ének, mese..

red: köszi:) úgy örültem neki, hogy sikerült. Én is várom már, hogy Letti is nekiinduljon, mint Panna.

Jó hétvégét mindenkinek!
kchriske
 
 


Tündi! Dehogy pofátlankodsz ide, ne viccelj! Jó, hogy Nórival minden OK!

Nálunk még mindig éjjeli ébredés van, általában kétszer egy éjjel, de már kezdem kilőni az okokat, olyan sok nem maradt, még azokat végig járjuk, aztán kiderül előbb-utóbb, mi a gáz... Addig meg felváltva alszunk Apával a fürdés előtt fél-fél órát, hogy bírjuk a folytatás. :)

Kchriske! Édesek a lányok ahogy így durmolnak a nappali közepén. :)

Red! Annyiszor eszembe juttok Pannával, hogy hogy bírjátok a cirkálást? Én ha "kiteszem" Vigyorkát a szőnyegre, elbarikádozom a TV szekrényt a járókájával, meg egy-két párnával a dohányzó asztalt, így még kevés pakolással biztos a terep. De nem merem egyedül hagyni egy percre sem. Ha csöngetnek vagy fut a kaja, vagy a hónom alá csapom, vagy megy be a járókába. :oops: Nálatok ez hogy van?

Nicolca! Kitartás, ha már elkezdted, vidd végig, csodálom az erődet! Azt mondjuk nem értem, hogy ha 80-akat eszik egy-egy alkalommal, akkor mitől is tágulna ki a gyomra? (De jó, hogy nem tudja az a dokinéni, hogy az én gyerekem néha 290-300 grammokat reggelizett egy időben - fogalmam sincs, hogy fért bele...) Talán ha majd mást is kap, akkor változik a helyzet. És egyébként ez hogy működik? Ordítás van, ha éhes, és nem húzod tovább, és adsz neki? Vagy csak nyűgös? Nem tudsz valami olyan elfoglaltságot kitalálni neki, ami leköti olyankor? Én olyankor tettem ki őt hemperegni, birkózni, csiklandozni, és általában bevált, egy fél órát használt. De minden gyerek más, lehet, hogy Babócát ez csak még jobban behergelné.

Detty! Hogy van a fejed? És Alexa evésmizériája? Fura ez a fekvő póz. Voltatok aztán a dokinál?

Zsuzsi! A tesómnak születése óta ekcémája volt. Sokáig kente a kutyult krémekkel, hol jobb volt, hol nem. Aztán egyszer egy ismerőse olivaolja kúrára fogta, azzal kenték minden nap három-négy hétig, illetve tengerben fürdött csak (persze akkor külföldön élt - ti esetleg tengeri sós vízzel tudnátok lemosni) és teljesen visszahúzódott. Kérdezz rá esetleg a dokinéninél, hogy ilyesmit ilyen pici babánál lehet-e használni. Csak jobb lenne, mint a szteroidos krémek, nem? Persze ha lehet...
Az Elocom nekünk az oltásra végül bevált, de a lábujjára pl nem, két alkalom után nem kentem tovább, mert az oltás sokkal rondább volt, mégis elmulasztotta egy kenés. Inkább nem kenem a lábára, még ha meg is mosom reggel, egész nap azt szopogatja... :) Szerintem az egyébként attól csúnya nekünk, hogy állandóan rágja. Mi lesz, ha lesz foga?
Ja, nem lehet egyébként, hogy nagyon nyáladzik és attól pöttyös? Vannak gyerekek akiknek a szájuknál csípi ki a fogzós nyál (hónapokkal a fogacskák előtt) a bőrt, és vannak, akiknek a popsijuknál.

Na, megyek aludni, nem várom tovább a menetrend szerinti ébresztést, Murphy altatja ma a gyerekemet... :)
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Látom, pörög a topik a maga módján, helyes-helyes....
Olyan aranyosak a fényképek Pannáról, Lettikéről és a két kis alvó lánykáról!!! Nekünk egy képet se sikerült még csinálni, amin Zsombi mosolyogna, pedig szokott. Képzeljétek, múlt vasárnap bemutatott egy icipici kacaj-félét, és csütörtökön jókedvében többet is.

A krém, amit felírt a doki néni, hatott, most már alig látszanak a foltocskák, lassan abbahagyom a kenést. Szerintetek már most tavasszal is kell kenni az arcocskáját napvédő krémmel, ha végig árnyékban megyünk akkor is? Nem akarom fölöslegesen kenegetni, csak ha tényleg muszáj.

Ja, és szerdai mérés: 7920 (12 dkg plusz múlt hét óta), úgy látszik egyenlőre beválik a lefejős-este megevős taktika. Amúgy meg rájöttem, hogy a mi védőnőnkön és dokinéninken kívül senkit nem érdekel, hogy meglegyen a heti 10 dkg hízás, így engem sem fog érdekelni, amíg Zsombi jókedvű. A duplázás már úgyis megvolt.

Nicolca: nem irigyellek, de kitartás, már csak pár hét, és kezdődik a hozzátáplálás! Azt én sem értem, miért tágulna ki a gyomra, ha sokszor keveset eszik, de biztos megvan a maga logikája a dolognak.

Detty, Red: hogy álltok az evéssel?

Kisbogarka: az éjjeli ébredések nem lehetnek valami jók :( , hol tartotok az okfelderítésben? Nekünk is volt most két nyugtalan éjszakánk, mindig az az érzésem, hogy szomjas lehet, mert nekem is irtóra kiszárad éjjel a torkom, de a víz nem kell neki, csak cici. Most az jutott eszembe, újra használni kéne a párásítót, mert hiába nem fűtenek, a panel azért panel...
pzsuzsi
 
 


Ja, még egy dolog: amióta van mérlegünk, az tűnt fel, hogy az egyik cicimben mindig kevesebb a tej. Ez önmagában még nem baj, de most sokkal kevesebb van benne: egyikben 200, a másikban max. 120, amikor régebben 180 is volt benne. Szerintetek ezzel lehet valami kezdeni?
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

kisbogárka: Jól emlékszem, Zsombi kb olyanidős mint Letti? Nem lehet, hogy éhes marad az első éjszakai evés után és azért kel fel mégegyszer? Vagy ezt az okot már kilőttétek?
Nálam akkor volt ilyen, és észrevettem, hogy csak feleannyi tejem van. Minden 2. etetésre gyűlik össze annyi, amennyit eszik minden etetésre (150 ml). Így aztán elővettük a nagyon sok fagyasztott tartalékunkat és abból pótlok neki, és odafigyelek, hogy este jól bekajáljon. Azóta rendeződtek a dolgok, és az este 7 órás fürdés-kajcsi után alszik hajnali fél 3-ig. Van hogy tovább, de ez az általános. Addigra pont összegyűlik a kellő adag és megint alszik 4 órát egybe. Ha a készülő családra nem ébredne fel reggel fél hétkor akkkor tovább is aludna. Most próbálom visszahozni, úgy veszem észre már valamivel több van, de még kell a pótlás.
Egyébként is minden gyerek más. Nekem Lili pl már két hónaposan átaludta az éjszakát (este 9-reggel 6-ig) és ez meg is maradt (kiv. betegségek). Lettinél ez nem megy még, nála fokozatosan növekszik az alvásidő, de nem hinném, hogy bármiről lekéstünk. Doki mond erre egyébként valamit?

zsuzsi: persze, hogy lehet, vissza tudod hozni a gyengébb cicit. Próbáld meg arra a cicire tenni először mikor szopizik, zömmel az legyen az első, hogy az erősebb inger azt érje.. Éjszaka, vagy reggel mikor nagyon éhes akkor meg főleg! Néhány nap, max egy hét múlva helyreáll, csak azért néha a másik is legyen első, nehogy megforduljon a dolog. Én úgy jártam :lol:
kchriske
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?