Új privát üzeneted érkezett!

A pénz mindenkinek kell, mi is hónapról hónapra élünk (szerintem kevesen nem), de szerintem mindennél fontosabb a Baba és az én egészségem. :)
Én a júniust már úgy "dolgozom" végig, hogy alig leszek itt.
Az anyagiakat szerintem meg lehet oldani, csak picit jobban oda kell figyelni. :)

KépKép
aranynap
 
 


Sziasztok!

Petra, Anna: Köszi a hiányolást, aranyosak vagytok!

Szombaton voltunk dokinál. UH nem volt, de egyébként mindent rendben talált, zárt méhszáj, jó szívhang. Azért sikerült megnyugtatnia, hogy ne parázzak egész nap, ne gondoljak semmi rosszra. Vigyáznom kell magunkra, de ha minden jól megy, rendben leszünk. És így is lesz, tudom! Babót és a lepényt is szoktam szuggerálni, remélem hallgatnak rám. Anyumnak sikerült a munkahelyén megbeszélnie, hogy minden hónap végén 1 hét fizetésnélküli szabit vesz ki, amikor segít nekünk, Andrist hordja játszótérre. És olyan megnyugtató, hogy itt van velünk.

Két hét múlva megyünk megint a dokihoz, és akkor megbeszéljük, hogy mikor lesz a következő UH, kb. a 24.héten. Utána, megbeszéltem a férjemmel, elmegyünk még 4Dre is. Most próbálok egész nap optimista lenni, sikerül is.

Vicger: Drukkolok nektek, érzem, hogy minden rendben lesz! Csöppke stramm kis csaj! Nálam kétszer is felírták a pontos(!) súlyt az AFP-nél, szóval ez is okozhatta a rossz eredményt nálatok.

Brumi: Már alig várom a londoni beszámolót!

Tali: Én biztosan nem tudok menni. Messze is van tőlünk és ülni sem biztos, hogy tudnék ennyit. Eeznkívül jönnek hozzánk Andris keresztszülei este a 3 hónapos kicsi lányukkal, akit még nem láttunk. Már alig várom. 8 évnyi próbálkozás utáni lombik baba, úgyhogy nagy az öröm náluk!

Mabe: Tényleg szépen gömbölyödsz. Pocakfotót még egyet sem csináltam, de kb. itt tartunk mi is.

Ja, és képzeljétek, még csak 1,5 kg-t híztam 20 hét alatt. Andrissal ilyenkor már rá volt írva a papíromra, hogy DIÉTA! Most nagyon megdícsértek.

Kép

Kép
hgrita
 
 


Rita! Örülök, hogy jól vagytok!!

Tali, szervezők? Mivel eső lesz nagy valószínűséggel, biztos, hogy Városliget? Inkább a Szabadság tér akkor, vagy ha az pici (azt hiszem, azt írtátok), lehetne például valahol az Oktogonnál, ott van sok hely, nem? Vagy valamelyik Teaház.

floranan
 
 

 
 

Csajok,Széchenyi kert zárt http://www.szechenyietterem.hu/content/content_121.html ,de ha kell,felhívom őket.Nekem a péntek okés,de este 7re haza kell érnem,mert jön hozzám egy biztosítós pasi biztosítást kötni.Amúgy nekem is jó a 4 óra.

Kép
v.andi
 
 


[quote="v.andi"]C írta:v.andisajok,Széchenyi kert zárt http://www.szechenyietterem.hu/content/content_121.html ,de ha kell,felhívom őket.Nekem a péntek okés,de este 7re haza kell érnem,mert jön hozzám egy biztosítós pasi biztosítást kötni.Amúgy nekem is jó a 4 óra.


Nekem okés! Én kb fél 6-ra érek oda csak.

floranan
 
 


Nekem is jó.
Kinek a nevére lesz asztal foglalva? Mert akkor mindenki érkezik, amikor érkezik. :)

Boboka!
Találkozunk akkor előtte? Mondjuk Deákon f4-kor? De ezt még pénteken leegyeztethetjük.

KépKép
aranynap
 
 


Csajok,én a biztonság kedvéért felhívom őket,és foglalok asztalt.Nehogy ne tudjunk fedett helyre leülni.OKÉS????

Kép
v.andi
 
 


Én is a városligetre szavazok, megnéztem az étlapot, barátságos árak vannak :) és van somlói galuska is :lol: :lol: :lol: :lol:

Aranynap, persze, találkozunk előtte. Jó lesz szerintem a deák, földalattival mehetünk utána a városligetbe.
Vendég
 


Andi, ok, köszönjük :)
Vendég
 


Üdv mindenkinek!

Gratula a kisfiúkhoz és kislányokhoz.
Úgy néz ki nekünk is puncisunk lesz.:)

Dorottya üdv!

Sajnos én nem tudok menni pénteken,de szorítok,hogy a találkához jó időtök legyen!
Vendég
 


Rita, örülök, hogy rendben vagytok!

Kriszti, jó utat holnapra!

Aranynap, én nem vagyok szakember, csak szültem már nyolc gyereket :wink: (és majdnem mindig felülbírálom az orvosokat :P, van amit én tudok jobban) :lol:

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Szép estét kismamik!

Most van egy órám, így végig tudtalak olvasni Titeket végre, nyugodtan:) ( ha az nyugalom, hogy pocakpalántáim rugdalnak, mert úúúútálják ha a gép előtt görnyedek)

Elgondolkodtató volt az afp-para. Vicgerhez hasonlóan én sem kértem semmilyen genetikai vérvizsgálatot eddig, és mivel ikreknél meg még rosszabb eredmények jönnek ki, így nem is akarom tudni!!!!

Hétfőn tudok csak menni 4d re, de izgulok nagyon, olyan aranyosak ketten odabent:) Az az igazság, hogy észre vettem azt, hogy nehezebben tudok velük kommunikálni és kapcsolatot teremteni, mint egykéimmel. El vannak foglalva egymással, pedig kopogunk apával együtt nekik és sokat beszélünk hozzájuk, de csak akkor hajlandóak "szóba állni" velünk, ha kihancúrozták együtt magukat:) :)

Én még semmit nem vettem nekik, azt hiszem meg fogom várni babonából a 27. hetet. Na jó, apró dolgokat, ami hirtelen megtetszik ikreknek való közel egyforma, megveszem, de azok csak kicsi ruhácskák, a nagyobb tárgyakat majd lehet apuka rohanja le, mert én a kórházban nyaralok teljes ellátással:) :) :)

Babakocsi kérdés: én még mindig azzal szimpatizálok, hogy két darabot veszek és nem ikreset, mert egyszerre nehéz tolni, és nekem van segítségem, ha más nem a lassan 12 éves lányom, aki egy fagyival lekenyerezhető erre a feladatra :wink:

Mindenkinek jó pihenést estére és pisimentes éjszakát :lol: !!!

Kép

Kép

IKREIM
csunyeszka
 
 


Rita örülök, hogy jól vagytok!!!!!
Lina, gratulálok a kiscsajhoz!
Csunyeszka, hát az ikrek már csak ilyenek :D Nagyon jól elvannak ketten :)
Anna köszönöm!
Egy kicsit irigykedem a tali miatt, olyan lelkesen készültök :D :D Drukkolok, hogy ne essen az eső!

vicger
 
 


Sziasztok megjöttem még vissza nem olvastam,csak kicsit,de egy fontos dolgot szeretnék veletek megosztani.Főleg Vicger veled,ha még nem késő.
Hajdú doktornő keddenként 8-10 között rendel a régi máv kórházban,tök ingyen ,csak képet,meg videót nem ad,de megvizsgál,sajnos én a héten lecsúsztam róla,így most a Bátorfy dokihoz megyek csüt.A dokim azt mondta hogy ők ketten az ország legjobb géndiagnosztái.

sutimano76
 
 


No,beszéltem az étteremmel.Foglaltam 7 főre asztalt,16 órára,az én teljes nevemre.Így biztosan a sátortető alatt fogunk ülni.

Vicger,neked sok sok drukk holnapra,remélem azért sikerül majd egy picit aludnod.

Kép
v.andi
 
 


Vicger adj meg számot sürgőss,tudnék neked segíteni a spórolásba,de a táblázatba rossza a számod!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

sutimano76
 
 


Süti nagyon drága vagy, köszi!!!!!!!!!!!!!!!!!! :) :) :) :)
Jó a szám ;)

Köszönöm a drukkokat, holnap majd beszámolok... remélem minden összejön! Hallod, Nagyfőnök?! :wink:

Most elteszem magam, gyorsan kell aludnom keveset. 4kor ébresztő. Jó éjszakát :)

vicger
 
 


Sziasztok!

Gyors életjel: megjártam Londont, csüt-ön délután indultam, Lillám szombatra beteg lett, alig vártam a hétfőt, hogy jöhessek haza ... azért nagyon jó volt, ééééés: végre sikerült Lillust elválasztani, befejeztük a szopizást :)

A férjemmel váltottuk egymást, mától egyedül vagyok Lillával szombatig ...a férjem hősiesen helyt állt a londoni 4 nap alatt, főleg, hogy Lilla még beteg is volt, DE: gondolhatjátok, milyen csatatér várt rám itthon, és mától egyedül vagyok ... szóval, nem nagyon van időm és erőm írni, mert romot takarítok, és szaladok a kiscsirkém után, közben meg csak összeesni lenne erőm, mert Londonban napi 3-4 órát gyalogoltam, hulla fáradtan, de persze tele élménnyel érkeztem haza :) ... arról inkább nem írok, hogy váltam el a lányomtól csüt-ön (még nem voltunk soha 2-3 óránál többet egymástól távol!!!), vagyis csak annyit írok: az egész repülőutat szinte végig bőgtem, miután még felszállás előtt jött egy sms az uramtól, hogy felébredt, és engem keres, sírdogál ... na, ezzel mintha kést döftek volna a szívembe ... eszméletlenül hiányoztak az apjával együtt :)

Vicger: minden okés, minden rendben van ... jó, hogy az istenhegyire sikerült bejelentkeznetek, ott a legjobb kezekben leszel !!!

Pénteki tali: a férjem utazása miatt nem tudok Lilla nélkül menni, és a mexikói útig sem merek Lillussal egyedül elindulni ... persze, ha muszáj lenne, mennék és vezetnék, akár a városközpontig, de így inkább nem ... ANNYIRA SAJNÁLOM !!! ... nagyon szerettelek volna látni benneteket ...

Kép

Kép
bibiesbrumi
 
 


Vicger,megint megnéztem a számot,de egy 0 hiányzik.Mindegy már beszéltünk.

Andi,rám is gondoltál????Mert menek én is!!!!
Jön velem valaki?????Felvegyek valakit valahol???
17-16-15 ker vagy a pólusnál???????

Visszaolvastam,de olyan sokat írtatok,hogy reagálni már nem tudnék!!!Úgy gratula akinek jó eredménye,szép pocija vagy bármije van.

Kérlek drukkoljatok holnap nekem is,mert megyek a 18.heti gen.uh-ra,és utána az oepbe.Mindkét helyre kell a drukk!!!!

Floranan,nagyvonalakba számold ki a bruttó béred 70%-t,ez a táppénz és a gyed megközelítő eredménye lesz.(példa:havi bruttó 100 000-nél havi 70000 a tp.)de régebben írtam egy linket ahol levezették a pontos kiszámolást.

sutimano76
 
 


Süti,a szavazósban 8-an írtuk,hogy jönnénk,és Rita írta,hogy nem jön.Ezért foglaltam 7 főre és nem hétfőre :lol: :lol: :lol:

Brumi,örülök,hogy itthon,és minden oké.Sajnálom,hogy a picilány beteg lett,e gondolom,már meggyógyult.Apa és Lánya szuperek voltak.Kíváncsian várom majd a képeket.Azért a romoknak ne ess neki azonnal,megvárnak,pihenj is kicsit.

Kép
v.andi
 
 


[quote="v.andi"]S írta:v.andiüti,a szavazósban 8-an írtuk,hogy jönnénk,és Rita írta,hogy nem jön.Ezért foglaltam 7 főre és nem hétfőre :lol: :lol: :lol:


Kép


Brumi,jó hogy itthon vagy,örülök hogy jól sikerült,tök jó hogy Apa ilyen jól helyt állt.

sutimano76
 
 


talira visszatérve,bár csak felületesen de végig olvastalak titeket az elmúlt pár napba és ha jól emlákszem Móka nem jön,Aranynap meg igen,meg még Taranee is írta h jönne,szóval én már teljesen megkeveredtem,de tuti tudnak még széket ha többen lennénk.Én személy szerint nagyon várom már a talit,csak sajnálom hogy kb 35 topiclakóból csak ilyen kevesen leszünk. :(

Jó éjszakát mindenkinek és egy kis kedvesség a kertemből Nektek:

Kép

sutimano76
 
 


Lina ,ha jól emlékszem bejött nálad is a tippem,hogy lány lesz,gratula!!!

sutimano76
 
 


Sütimanó:köszi,de azt mondta a doki,hogy nem 100%,de valószínű.:)
Vendég
 


Suti, szépek a virágok!DRukk mára!

Andi, akkor hánykor és hol talizzunk, hogy felvegyél.

Szilvi, én becsöngettek érted ha jössz?!

Kép
kata05
 
 


Sziasztok!

Süti, nagyon szépek a virágok, megy a drukk mára :)

Lina, gratula a kiscsajszihoz :)

Én most megyek az afp eredményért, kicsi drukkot én is kérek :lol: :lol:
Vendég
 


Szép jó reggelt!

Vicger: Nagyon-nagyon szorítok Nektek! Semmi baj nem lesz, csak pozitívan, ahogy a többiek írták!

Kata: Köszi, nyugodtan csöngess be, szerintem 2 után már hazaérünk a lányommal a suliból, úgyhogy tudok menni én is.

Tegnap osztálykirándulni voltunk és annyira elfáradtam, hogy nem volt erőm megnézni titeket, azért nem írtam előbb, bocsi :(

Szép napot mindenkinek! Kép

taranee[/url][
Kép
Kép
taranee
 
 


Jó reggelt!

Vicger,ma minden drukkom neked megy.

Kata,felhívlak és megbeszéljük.jó?Talizhatunk arról jövők a pólusnál is,de nekem mindegy.Asszem még eltalálok hozzátok.

Boboka,én is ma megyek az afp eredményemért.Már bementem a kórházba,de leletkiadás csak fél 10től,szóval mehetek vissza :evil:

Süti,drukk neked is az UH-hoz.Gyönyörűek a tulik. :)

Kép
v.andi
 
 


Jó reggelt lányok!!!!

Remélem ti jobb kedvűek vagytok ,mint én ma reggel....Lehet az idő miatt van, de alig bírtam felkelni, bedagadtak a szemeim, el vagyok gémberedve stb......
Szerintem Soma is érzi a rossz időt, mert csak úgy ficánkolt reggel a hasamban....

Helló Brumi és Csunyeszka: üdv újra köztünk!!

Süti, csodaszépek a virágaid!! Nyugi, a vizsgálattal minden oké lesz.

Pénteki tali: én szabin leszek,mert reggel védőnős vizit van,utána csavargás az egyik kolléganőmmel,azután pedig lakástakarítás, mert jönnek szombaton leendő anyósomék.
De...ha időben végzek, akkor csatlakoznék én is.
Óbudáról megyek, de majd lecsekkolom az útvonaltervezőn, hogyan jutok oda.

Boboka: drukk az eredményhez!!! Ha megvan jelentkezz!
És persze Vicger nektek is!!!!!

KépKép
csikipetra
 
 


Lina!
Gratu a puncishoz, akár 100%, akár nem! :D Kíváncsi vagyok, nekem mit fog mondani a dokim 4-én. :D

Sütimanó!
Köszönjük a virágcsokrot, gyönyörűszép. Az egyik legkedvesebb virágom a tulipán!!! :)
És köszönöm, hogy figyeltél rám. :) Igen, ÉN IS MEGYEK PÉNTEKEN!!!! :) De bizti lesz hely. :) Most azt mondták egyébként a rádióban, hogy holnapra megint kisüt a napocska!!!! :D

Mindenkinek drukkolok, aki vizsgálatra vagy eredményért megy!!!!!!!! :) Én majd délután hívom fel az SZTK-t, hogy nekem megvan-e már az AFP eredmény.

Brumi!
Üdv itthon! :)

Csunyeszka!
Annyira édes, amiket írni szoktál a Picurkákról! :) Felváltva mosolygok, és lábad könnybe a szemem. :)
Miért kell egész nyáron a kórházban feküdni?

KépKép
aranynap
 
 


Sziasztok csajok!

Csak egy gyors lejelentkezés. Tegnap megjöttünk, minden nagyon szuper volt. Most megyek még a kórházba a kombinált tesztem maradék eredményéért, majd dokihoz. Remélem minden ok vele.

Utána jövök és visszaolvasok. Most bocsi ezért.

Kép Kép
manósziget
 
 


Megjöttem :)

AFP eredmény:

32,91 ng / ml
MoM érték: 1,03
MoM korrigált: 1,17

Hepatitis eredmény:

HBsAg kimutatás: nem reak
HBsAg kimutatás ext.: 0,63 IU / ml

Ezek szerintem jó eredmények. Ugye:?:

A többi értékem is jó lett (szerintem), ami kicsit eltér a ref. tartománytól, az a

glukóz: 3,9 mmol / l (a 4,1-5,9 helyett)
Összkoleszterin: 7,1 mmol / l ( < 5,2 helyett)

Ezek nem nagy eltérések ugye Mabe?

Andi, sajnálom, hogy reggel potyára mentél oda :cry: Lassan te is megkapod az eredményt.

Kriszti, minden rendben lesz, messziről is mennek a drukkok nagyon nagyon nagyon ++++++++++++++++++
Vendég
 


Floran, hát valóban nehéz előkapni egy folyékony spanyol meg angol nyelvtudással emberkét, de van egy akit tudok:)
Majd rákérdezek, hátha érdekli... mettől meddig tart a munkaidőd? és helyileg hol van? fizu kb?
priviben is küldheted, de ha már van emberkéd, akkor nem pofátlanokodok be:)

Vicger, ++++++++++++++++++++++++ mára! írj , ha már haza értetek!!

Hgrita, örülök én is, h jobban vagy, s tök jó, h anyud tud segíteni!

CSunyeszka, cukik lehetnek tényleg odabent..
Mi is kopácsolunk befelé, s velünk is ritkán áll szóba:)
de majd biztos változik...
Ők meg legalább nem unatkoznak..
KÜlönben egy petejéűek, vagy külön vannak?!
És az is lehet, h már írtad, csak én nem emlékszem jól, de tudjátok már a nemeket?!

Manó, milyen a pancsi Kehidán? A szállodában vagytok, vagy valahol a közelben?

Lina , gratulálok a kiscsajhoz!!

BibiésBrumi, üdv újra itt..
Kislányoddal újra együtt vagy, s most "bepótolhatod" az elmúlt napokat!!

Pont tegnap godolkoztam el azon, h jesszus menni fog majd minden?! képes leszek kis Gubacsunkat felnevelni, szeretgetni..?? Első pocakosok táborába tartózóként én az első 3 hónapot "átvészeltem", aztán a köv, olyan semmi különös nem volt, s aztán most kezdem érezni, h igen, ott van, és Ő nem olyan, h becsukom a szememet és eltűnik( HÁl Istennek:D).

remélhetőleg majd előjön a fészekrakós, vásárolgatós pillanatom is, mert lehet h egy-két dolog azért kéne:D

Szóval örülök, h valaki kitalálta ezt a 9 hónapot. :D

És ha már most aggódok érte , és már most nagyon szeretem , mi lesz később?!
Jó kismaminak lenne, végül azért erre jutottam:D És biztos szupi lesz Édesanyának is lenni!!

Süti, hellóóó! Hajrá Neked is a mai uhuhoz!!!

JAj, Andi nem tudom, h olvastad -e az elmúlt hozzászólásokban valahol, h én se tudok sajna jönni, Zalába megyek temetésre:(.
A jelölgetős izén nem húztam ki magam:(
Ugye nem csináltam olyan nagy galibát?!


afp eredménnyel meg gyertek !!

Petra, én napok óta kómás vagyok.. Ha a már meglévő kisbabókra kihatással van ez az idő, akkor a pocakosokra is biztos..
én tényleg 3 napja munka utántól reggelig fekszek..áááááá

Kép

Kép
móka:)
 
 


Bobóka, a koleszterined nem a legjobb(azt lehet nem fogják szó nélkül hagyni)! A hepahoz nem értek, a cukrod kicsit alacsony. Az afp-d tökéletes!

Kép
kata05
 
 


Boboka!
A koleszterineden kívül szerintem tök jók az eredmények. Legalábbis az AFP. A hepa-hoz én sem értek. :) De milyen jó, hogy ilyen hamar kész a hepa-d. Nekem azt mondták, 6 hét... :roll:

Móka!
Tök jól megfogalmaztad az érzéseidet. Én is sokszor elgondolkodom ezeken a dolgokon, de valahogy nagyon hamar mindig arra jutok, hogy tök jó anyuka leszek. Viszont a Páromnak már mondtam, hogy tinédzser korában átveszi tőlem a gyerekeket, mert én nem vagyok hajlandó lázadó tinikkel idegeskedni. :D ... Á, azért nem, csak Robi sokkal lazább és türelmesebb, mint én, ezért gondolom, hogy tini korukban majd Ő jobban meg fogja őket érteni. :)

KépKép
aranynap
 
 


Hahó!

Alig győztem jegyzetelni!!

Üdv itthon Brumi! A hős papának gratulálunk, remélem Lillus jobban van!!

Gratula Lina a nunishoz!!

Csunyeszka, biztos, hogy jó ötlet 2 kocsi? Biztos, hogy nem lesz olyan helyzet, hogy nem tud senki éppen segíteni, és egyedül kell elindulnod? Akkor hogy viszed őket? Nem létezik olyan tütü, amelyik két kocsiból áll, és szükség esetén össze lehet kapcsolni?

Vicger, drukkolok!!!!!!!!!!!!!

Andi, Manóka nektek is!!!

Boboka, örülök az AFP-nek, ha koleszterin nem ok, szólnak majd!

Süti, köszi, megnézem a linket, ha megtalálom!

Móka, írok privit!

Képzeljétek, szinte egyáltalán nem kelek már fel pisilni éjjel!!
Viszont a derekam egyre jobban fáj :(

És azt figyeltem meg, hogy fázósabb vagyok, az lehet?

floranan
 
 


Ezt találtam a neten:

"Terhesség alatt a koleszterinszint megemelkedik. Szülés után legalább hat hetet kell várni, amíg a koleszterint érdemes meghatározni".


Persze mostantól duplán odafigyelek a táplálkozásra
:)

Ja, és én hülye, nem néztem meg a legutóbbi orvosi vizsgálat után a kiskönyvemet, és a dokim még hátra írt be egy csomó mindent, hogy mit nézzenek a laboron... :) :) :)

Nagyon remélem, hogy azokat a vizsgálatokat elvégezték (van, amit a dokim írásából nem tudok kiolvasni, május 11-én kiderül:):)) :oops: :oops: :oops:
Vendég
 


Igen, Brumi, Manó, üdv itthon :)
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat.

Floranan, tegnap elfelejtettem begépelni a jegyzetet, ma pótolom és küldöm majd :)

Csunyeszka, örülök, hogy minden ok veletek is.

Floranan, szerintem lehet, hogy azóta fázósabb lettél. Van, aki eddig volt fázós és a szülés után állandóan melege van, sokat változunk ilyenkor.

Tényleg, az kiderült már, hogy Párod és Brumi egy gépen utaztak-e? :lol:

Móka, jó Anya leszel :)

Csajok, köszi a hozzászólásokat eredmény ügyben :)

Laikusként a hepatitist is jónak találom.

Majd megmutatom azért az Istenhegyin is az eredményeket jövő szerdán. Szerintetek ilyenekkel lehet őket "terhelni"? Végül is az AFP miatt úgyis rátekintenének a papírra, ugye?
Vendég
 


Csunyeszka!
Azért ne akarj a kórházban nyaralni, nem a legjobb, én Húsvétkor próbáltam, de legközelebb kézzel-lábbal fogok tiltakozni, ha menni kell. A végét valószínű így sem úszom meg...
Afp: nekem is jó lett, pedig ugyanígy paráztam rajta.
Babakocsi: amit mi veszünk írtó könnyű tolni, kipróbáltuk. Én is elcsodálkoztam. persze az ára is jó. :roll: :lol:

Móka!
Én azon szoktam gondolkodni, hogy ugyanúgy fogom-e szeretni őket. :lol: Már most érzem, hogy annyira külöbözőek, kiváncsi vagyok így lesz-e kint is.

Manó!
Drukk a jó eredményhez és a dokihoz! :lol:

KépKép
zsófikukac
 
 


Boboka, nem hiszem sajna, mert a párom végülis nem azon a gépen jött :)
Jegyzet ráér :)

Süti vadászom a linket, de nem találom.......

floranan
 
 


Én begépeltem a jegyzeteimet, de úgy láttam, Boboka többet ír. :)

Ide beillesztem, így mindenki el tudja olvasni. :)

- A 3. harmadban akkorát nő hirtelen a pocak, hogy a legtöbb dolgot érdemes megvenni még a 2. trimeszter végéig. :)
- Ha a légzésszámod nő, az normális, több vért kell pumpálnia a szívnek ugyanis.
- A szívünk bal kamrája vastagszik, mert megnövekszik a vértermelés, de hígul is a vér, úgyhogy nem baj, ha a várandósság végére vérszegénység alakul ki.
- Ha viszerességre vagyunk hajlamosak, akkor lehet venni erre a célra alkalmas gumiharisnyát, és ezt viselni is kell!
- Kb. a 37. héttől inkább a bal oldalunkon feküdjünk, ugyanis a méh inkább a jobb oldalra húz, és ott a főartériát elnyomva ájulást okozhat a jobb oldalunkon fekvés.
- Normális, ha a csont- és ízületrendszer fáj, mert a csípőtájékon tolódnak szét a dolgok. Ha nagyon-nagyon fáj, Algopyrint be lehet venni.
- Fájdogálhat a méh is, ahogy nő. Az a nem normális, ha csak egy oldalon görcsöl mindig.
- Normális a székrekedés, de ezt ki lehet küszöbölni a rendes táplálkozással, vagy a rostdúsabb táplálkozással.
- Fokozódhat a hüvelyi váladékozás, de ez csak akkor gond, ha viszket v. nagyon-nagyon csúnya a színe, állaga, szaga.
- Naponta 1-2 keményedéstől 10 keményedésig nincs gond, az fölött viszont szólni kell a nőgyógyásznak.
- Betegség esetén, főleg, amit láz kísér, mindenféleképpen menjünk háziorvoshoz, mert a babára az károsabb, ha nem kezeljük a betegséget. Nem kell félni az antibiotikumoktól sem.
- Egy nap meg lehet inni 1 pohár bort, sört, vagy egy kevés valamilyen gyenge alkoholt (krémlikőr), semmi baja nem lesz a babának, ellenben minket ellazít. :D
- A Magne B6 annyira nem szerencsés választás. A B6 van émelygésre, hányingerre, a magnézium a keményedések és a görcsök ellen. Mindkettő esetben minimum napi 2-t kell bevenni legalább egy hétig, mert csak úgy hat. A magnéziumot van, amikor az utolsó ideig javasolják, de ezt a nőgyógyásszal érdemes megbeszélni. Ártani nem ártunk vele, de ha rosszul használjuk, akkor nem is használunk.
- Ha viszket a bőrünk, főleg a has és a mellek környékén, az normális, ha nem kíséri semmilyen bőrtünet. Ha van bőrtünet, akkor fel kell keresni a bőrgyógyászt. EGyébként meg azért viszket, mert tágul.
- A terhesség vége felé jelentkezhet vizesedés, ezt sómentes diétával enyhíthetjük, vagy akár el is mulaszthatjuk.

KépKép
aranynap
 
 


Köszi Aranynap!!! :)

floranan
 
 


Ti szoktatok keményedni? Az milyen jellegű érzés?

Aranynap, köszönjük az összefoglalót!

Kép
kata05
 
 


A szexualitás belefért a témába végül? :)

floranan
 
 


Köszi aranynap!

Floranan, látom témánál vagyunk! :D Erre azért én is kiváncsi lennék, mert azon a felkészítőn ,amin én voltam erről szó sem esett.
( szerintem sok embernek még ciki beszélni róla)

Kata, lehet, hogy hülye példád mondok, de olyan mintha a lábadat húzná a görcs, csak éppen nem fáj. Én azt szoktam érezni ,hogy pár másodpercre megfeszülnek az izmok, és a hasam lent egy kemény gombóccá formálódik. ( de tényleg csak másodpercekig tart)

KépKép
csikipetra
 
 


Petra, akkor nekem múltkor együttlét után az volt. :? Akkor éreztem először olyat és azóta se.

Kép
kata05
 
 


Én is ált. akkor érzem plusz este, ha nagyon fáradt vagyok.

KépKép
csikipetra
 
 


Petra, nekem aztán nem ciki :D és mégis hogy lennénk bébivárók? Nem vagyunk Szűz Máriák :D
Nálunk elvileg a 3. előadásban lett volna róla szó (jövő héten), de azt mondta, sokszor a 2. végére csapják oda, azért kérdeztem.

Amúgy, ha jól tudom, ha minden okés, és a méhszáj zárva van, akkor baj nem lehet, a bébinek nem árt. Kérdés, hogy mennyire kell óvatosan, vagy vannak-e olyan dolgok, amire külön vigyázni kell.

floranan
 
 


Kata!

Az orgazmus méhösszehúzódással jár, tehát együttlétkor ez normális! :D:D Eddig is volt, csak pici volt a méhed, nem érezted...
Később önmagában is érezhető, ezt szokták jósló fájásoknak is nevezni, készjti elő a méhet a szülsére, de azért a szülési fájás más.
Akkor érdemes rá figyelni, ha sokszor van, illetve ha valami megerőltetés után jelentkezik, érdemes inkább pihenni.

Astrid

Kép
astrid
 
 


Astrid, köszi!! :D

Kép
kata05
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?