Új privát üzeneted érkezett!

Süti, köszi, igazából nem aggódok, csak jó lenne már érezni :)

floranan
 
 


Hát már én is csak sárgulok az irigységtől,mert lassan csak én nem érzem,sőt sokan akik nálam fiatalabb terhesek is érzik ,de én még nem igazán.


Azt szeretném tudni,hogy mikor érzitek,fekvés vagy ülés vagy jövés menés közben is????

sutimano76
 
 


Sütimanó!
Nyugalmi állapotban csak, ha fekszem, vagy ülök. És ne aggódj, alkati kérdés. Első babánál igazán erőteljesen valóban csak a 20. hét körül lehet érezni. Én sem folyamatosan érzem, hanem időnként. Biztos bukfencezik, és hozzám ér. :) Ilyenkor még sok a hely Nekik, szóval nagyon ritkán, és nagyon finoman érnek a pocakunkhoz. :wink:

KépKép
aranynap
 
 

 
 

Floranan, már csak egy óra és láthatod Csokikát :) :) :)

Süti, nekem nyugalmi állapotban lehet inkább érezni, ülés vagy fekvés közben. De már napok óta nem nagyon éreztem. De ez ilyenkor még természetes, hogy nem minden nap érezzük. (De meghallgattam a pici szívét, szépen vereget :) )
+ rajtam is van ugye nem kevés súlyfelesleg, és általában a vékonyabb lányok érzik meg hamarabb a babót. Szóval még én sem parázok, bőven van ami felfogja a rugdosást
:lol: :lol: :lol:
Első babánál szerintem bőven jó, ha a 20. hét körül érzed majd, csak tudom, ilyenkor türelmetlenül várja az ember 8)
Vendég
 


Csajok, ne aggódjatok már! Valszeg a ti lepényetek mellső falon van megtapadva, nem? Mert akinek ott tapad, az később érzi meg... Különben is még nincs elkésve semmi.

Süti én már szinte mindenhogy érzem, de próbáld ki, hogy este kaja után hanyatt fekszel, nyújtott lábakkal... Én így érzem (és MÍrával is így éreztem) a legjobban.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára manósziget 2009.04.15 15:29-kor.

Kép Kép
manósziget
 
 


Lányok, köszi a drukkot!

Suti: Férjemet azért sajnálom, mert eddig is rengeteget segített, ő tényleg egy mintaapa-mintaférj. De mivel ő is nagyon sokat stresszel, félt minket itthon, majd hazajön, Andris lefekvésig csak őt ígényli, miközben kéne csinálni az összes olyan dolgot, ami napközbeni feladat lenne, este 9re már kipurcan. És most úgy néz ki, hogy kb. 20 hétig így lesz a dolog. Aztán jön a baba és ugye utána no pihi! Szóval, azért sajnálom nagyon.

Anyum délután tud jönni 3ra, de nagyon hosszú a nap negyed8tól 3ig. Andris pedig menne, futna, játszana. És neki még nem lehet 100%ban megmagyarázni, hogy mi a helyzet, csak szegényem annyira zavart.

Manó: Gratulálok az öcsihez! Eredményeid szuperek!

Én már fekve és ülve is érzem babót. De tényleg türelem, ha bent minden rendben hamarosan kint is jelentkeznek majd. :)

Petra: Sajnos kiürülni nem fog a vérömleny, mivel már megkötött, olyan, mintha vastag megszilárdult vér lenne. Pedig az a jobb eset ha kiürül.

Kép

Kép
hgrita
 
 


Hát itt a bibi ,nyugalmi helyzet,az mi???Én du hazaérek,kicsit ideülök,akkor semmi,aztán kezdődik a vacsifőzés,és reggeli csomagolás,fürdés,aztán újra ideülök a gép elé sokszor még a tv -t csak félfüllel nézem-hallgatom,majd alvás.Mostanában kicsit túlzásba estem az izgés-mozgással.De lassan megpihenek,nehogy baj legyen.

sutimano76
 
 


Hát nekem a lepény is jófej volt,mert hátul fent tapadt,de kipróbálom ma este ha hazaértünk a vásárlásból és megkajáltunk a hanyatfekvést.

Rita ti hol is laktok pontosan???

sutimano76
 
 


Még egy fontos kérdés,apa mikor fogja kivülről is érezni,mert már szeretné nagyon.Néha úgy érzem h tényleg kicsit ki van rekesztve ebből a terhesség dologból.

sutimano76
 
 


Nálunk apa először úgy érezte, hogy odatette a fülét a hasamra ( így ő előbb érezte, mint én.)
Én feküdtem hanyatt, ő meg lelkesen magyarázott, hoy most éppen honnan milyen irányból érez mocorgást!!

Szerintem sem kell aggódni a mocorgás miatt.Én most vagyok a 21. hétben ,de igazából cska pár napja érzem igazán ,hogy Soma kepesztet ott bent. :)

KépKép
csikipetra
 
 


Sziasztok, elhúztam UH-ra!!! Drukk!! Puszi!!!

floranan
 
 


[quote="sutimano76"]H írta:sutimano76át nekem a lepény is jófej volt,mert hátul fent tapadt,de kipróbálom ma este ha hazaértünk a vásárlásból és megkajáltunk a hanyatfekvést.

Rita ti hol is laktok pontosan???


A XI. kerületben, a volt budai Skálánál, a Fehérvári útnál.

Kép

Kép
hgrita
 
 


Floranan!
DRUKKOLUNK!!! :)

Feltettem a gmail-es közösre képeket én is, és beírtam magam a táblába. Most már maradok. :)

Szebbnél szebbek az UH-k!!! :)

KépKép
aranynap
 
 


Rita,az nekem nagyon messze van,gondoltam besegítek,neked gyerekre vigyázásban,meg játszóterezésben,de így nem igazán menne.

Aranynap megyek nézelődni!!!

sutimano76
 
 


Aranynap csak 2,kérünk többet!!!!!!

sutimano76
 
 


Rita!!Szorítok, hogy minden rendben legyen, remélem tudsz pihenni.

Aranynap,szuper,megyek én is nézelődni.

Csajok,holnap megyek afp-re.Ehetek-ihatok előtte??????

Kép
v.andi
 
 


Egyelőre nincs több. :)
De van UH kép is egy. :D

Andi!
Én nem ehettem AFP előtt. Azt mondták, éhgyomorra kell menni.

KépKép
aranynap
 
 


Aranynap, ugye azért lehet bennünket is követni :?: :wink: Örülök, hogy maradsz :) :)
Vendég
 


Ha nem mindenkinek mindig reagálok, akkor végülis igen. :D

KépKép
aranynap
 
 


Mano,gratulálok Öcsihez!!!

Floranan,drukk az UH-hoz.Kíváncsi vagyok,hogy van CsokiManó!

Én is fekve,vagy ülve érzem Juniort,de nyugalmi állapotban,illetve amikor elfekszem a fürdőkádban,akkor ő is úszik pár hosszt Kép Kép Kép

Süti,tegnap megnéztem Danis kiskönyvem,és Danit a 20. héten éreztem először.Nem vagy lemaradva.

Kép
v.andi
 
 


Na,felhívtam az Uzsoki szülészetét,és lehet enni.Meg is nyugodtam.

Kép
v.andi
 
 


Andi, szerintem éhgyomorra kell menni.

Én is holnap megyek :) Viszont inni szerintem lehet előtte ásványvizet, legalábbis nekem nagyon nehezen található a vénám, és a múltkori vérvétel előtt kiküldött inni a nőci :lol:
Vendég
 


Boboka,annyit rohangáltam ma,hogy elfelejtettem bejelentkezni az Istenhegyire Kép Kép Holnapra beírtam magamnak,hogy ne felejtsem el.Hiába,korral jár :lol: :lol: :lol:

Kép
v.andi
 
 


Andi, ha nem felejtem el én is szólok holnap :lol:

Akkor én már nem értem ezt az afp-s dolgot. Van ahol azt írják, hogy éhgyomorra kell menni, van ahol azt, hogy lehet előtte enni.
Végül is én 7-re megyek kb. vérvételre, addig simán kibírom kaja nélkül. Majd utána bepótolom :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

hazajöhettem a kórházból, sokat kell pihennem és gyógyikat szedni. babácskák jól vannak, szépen nőnek.

Puszi mindenkinek, majd próbálok újra bekapcsolódni!!!

Andi!
Lehet enni afp előtt!!!!

KépKép
zsófikukac
 
 


Zsófi, tök jó, hogy már otthon lehetsz :)

Nagyon rossz volt a kórházban?

Örülök, hogy a babácskák szépen növögetnek :)
Vendég
 


szerintem ez úgy van csajok hogyha csak az afp-re veszik le a vért akkor lehet enni,de nekem pl.kért a doki teljes vérképet és azt viszont szerintem éhgyomorral csinálják.Mivel nekem az afp-t az integrálttal együtt vették le ,így ehettem,hiszen Floranannak is így csinálták és ő d.u.6-ra kapott időpontot,szép lett volna addig nem enni.A teljes vérkép,ellenanyagra pedig úgy mentem,hogy nem ettem.Jaj azt nem is írtam,hogy az negatív lett.ez biztos jó,csak Mabe mit is jelent az ellenanyag?????

sutimano76
 
 


Zsófi, már nagyon hiányoltunk,örülök hogy hazamehetettek,és minden oké a babákkal.

sutimano76
 
 


Zsófi Csunyeszkáról tudsz valamit,már nagyon rég járt errefelé???

sutimano76
 
 


Zsófi,de jó,hogy otthon pihengethetsz.Örülök,hogy babácskák jól vannak.Hogy vagytok?Gondolom most a babák születéséig szigorú pihi!

Kép
v.andi
 
 


Sziasztok!

Andi, lehet enni, de látom már telóztál is!

Mabe, kocsi kép?

Aranynap, hurrá maradsz!! :D

Suti nekem is a hátsón tapad és már a 16. héten éreztem, ez szerintem egyén függő(és nem vagyok vékony). Most meg ma pl. 1-2 órás szünetekkel egész nap mozgott.

Zsófi, üdv itthon vigyázz magatokra!

Floranan, drukk az uh-hoz!

Én pénteken is megyek egy + uh-ra(remélem nem árt a babának) a kórházba és a dokimmal is találkozom.

Kép
kata05
 
 


Zsófi, nagyon örülök, hogy jól vagy és kiengedtek :D Pihenj sokat!

Süti, az ellenanyag a vércsoport miatt kell, ha mondjuk AB+ vagy, akkor nem is lehet semmi gond, az Rh- anyáknál, lehet gond ha a többedik baba pozitiv (de ma már mindenkinek adnak injekciót szülés után...), vagy ha nullás az anya és a baba A vagy B vércsoportú, de ez első babánál (ha nem volt korábban vetélésed csakis és kizárólag neg. lehet, semmi izgulnivalód nincs rajta! :wink: )

Rita, írok privit.

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Bocsi újabb parajelenség.most olvastam a várandós naptárban a terhességi foltokról,tegnap este ezt vettem észre a lábomon-nem zokni nyomta meg és nem ütöttem be!!!!!
Kép Kép
Kép

Ez olyan folt szerintetek????

sutimano76
 
 


Köszi Anna,sejtettem de nem voltam biztos,mondjuk én 0 Rh + vagyok páron meg B -,és volt tavaly egy 8 hetes méhenkívülim.de ezek szerint nem kavart be.

sutimano76
 
 


húúú én sem tudok reagálni ám aranynap mindenkire...sőőőt.. de remélem azért nem haragszik meg senki. Azt viszont most el szeretném mondani, hogy tök nagy segítség, hogy így együtt vagyunk és lehet rátok számítani mindenféle jótanácsban:)))) Csomó minden segített amit írtatok - a leginkább mano mellbimbó krémének örültem eddig:))) huhh az kellett
Manó NAGY GRATULA :)))
Kép

És akkor most is szeretnék kérni egy kis segítséget:))
Elkezdtem itthol összeírni a net segítségével mi is kellhet...azaz babakelengye listát gyártottam...
Megnéznétek? Aztán gondoltam ha esetleg feltennénk a picasara mint dokumentum ..... vagy nemtom... de első babásoknak szerintem nagy segítség. Főleg ha átnéznétek mi kell egyáltalán és mi felesleges....Miből kell sok sok.... HM? Lehetne?
Aztán gyárthatnánk ilyet a kórházas bentlétre is.....

KépKép
dorkamartini
 
 


Köszönöm szépen mindenkinek a szíves fogadtatást!

Kórházban rossz volt, főleg lelkileg és hát hogy benne volt a pakliban, hogy végig ott kell maradni. Úgyhogy most minden egyes itthon töltött napnak örülök. és hát Babákokért mindent!!!

Amúgy az jó volt, hogy minden nap reggel és este volt szívhanghallgatás. A kislányom annira utálta, hogy mindig menekült, tegnap este 3-szor jött vissza a nővér mire megtalálta, már sík ideg volt. :lol:


na majd még mesélek, csak csöngettek...

KépKép
zsófikukac
 
 


NNo ...hát íme:

BABAKELENGYE LISTA

RUHÁZKODÁS
10 db body - 56-os méretben, de nem árt előre vásárolni 62-es méretből is, mert nagyon gyorsan nőnek a kicsik. (hosszú és rövid ujjút is - elöl gombosat! )
10 db rugdalózó - 56-os méretben, de ebből is lehet előre vásárolni néhány 62-es méretűt. (ujjatlan és ujjas, elöl gombos)
5 db kis pulóver.
10 hálórugi
meleg kocsicipő
5 db hosszú ujjú poló
4 db zokni - nullás méretben.
4 db kis harisnya.
3 vastagabb rugdalózó - 56-os méretben.
Vastag overál vagy kocsikabát a kinti sétákhoz.
Vastag és vékony kissapka. (vékonyból többet)
Vékony kiskesztyű - arra az esetre, ha hosszú körme lenne és marná magát, illetve téli sétákhoz.

Mosószer, öblítő, külön szennyestartó a manó ruhácskáinak.
szekrényke

PELENKÁZÁS

Pelenkázó asztal, pelenkázó lap, szemetes a koszos pelenkáknak.
Eldobható nadrágpelenka - Newborn méretben legalább egy csomaggal. Túl sokat nem nagyon érdemes betárazni, mert hamar kinövik.
Popsitörlő - Sensitiv legyen, mert nem tudhatod, hogy mennyire lesz érzékeny a kicsi bőre.
Popsikrém - az orvos írja fel.
Fültisztító pálcika - biztonsági a kicsi füléhez, sima a köldökcsonk tisztításához.
Hintőpor - az orvos írja fel.
Alkohol - az orvos írja fel.
Steril gézlap - 10x10 cm-es, a köldökcsonk tisztításához.

FÜRDETÉS, TESTÁPOLÁS

Kiskád - esetleg állvánnyal együtt.
Vízhőmérő.
Fürdető krém - az orvos írja fel.
Fürdető szivacs és/vagy fürdető kesztyű.
Testápoló krém - az orvost kell megkérni külön, hogy írjon fel valamilyet.
Hajkefe, fésű.
Körömvágó olló, vagy körömvágó csipesz.
2-3 db frottír kifogó.
1 db tetra kifogó.
2 db textil pelenka - egyet lehet a kádba tenni eleinte, hogy a baba biztonságban érezze magát, a másikkal pedig fürdés után könnyű megtörölgetni.

kapucnis fürdőlepedő (a fiúk hajlamosak pisilni több lepedő kellhet nekik)

ALVÁSHOZ

Kiságy - számtalan változat létezik, egyetlen dologra érdemes figyelni, hogy a rácsok közötti távolság 6 cm-nél ne legyen nagyobb. Egyébként már szinte mindegyiknek állítható a magassága, az egyik oldalán kivehető rácsok vannak, vagy az egész oldala levehető.
Matrac - kókuszból, szivacsból és ezek kombinációiból készült matracok közül válogathatunk. Csak a puhaságra kell figyelni, hogy ne süppedjen a matracba az újszülött, mert az a gerincének nem jó, hason fekve pedig megfulladhat.
2-3 db gumis szélű lepedő.
és gumi lepedő ( a kisebb balesetek miatt ne az egészet kelljen cserélni)
Kispaplan és hozzá tartozó huzat - kispárna tilos.
Pléd vagy vékony takaró.
4-5 db textilpelenka, hogy a feje alá ki tudj feszíteni valamit, ami a büfiket felfogja, így nem kell minden alkalommal az egész lepedőt lecserélni.
Baldachin, baldachintartó igény szerint.
Fejvédő - eleinte ennek esztétikai szerepe van csak, később fontos, amikor már mocorog a baba, hogy ne ütődjön a buksija nagyot az ágy rácsán.
Éjjeli fény - egy biztos pont a lakásban, amit a bébi a sötétben is lát.
Igény szerint játszó cumi.
Hálózsák. - a takarót gyakran lerúgják..célszerű 3 db mert meleg és mindig legyen tiszta....
Szobahőmérő - 23 foknál melegebb szobában nehezebben alszik el a csecsemő.

ETETÉSHEZ:

db cumisüveg cumival - figyelni kell a cumin lévő lyukak nagyságára. Ha túl nagy lenne a nyílás a cumin, könnyen leszokik a baba végleg a szopizásról.
Cumi-mosó kefe.
Cumisüveg sterilizáló - a mikrós sterilizálókat ajánlom.
Fertőtlenítő folyadék vagy tabletta.
Előke.
Szoptatós párna.
Mellszívó, tejtároló zacskók, poharak, melltartó betét.

SÉTÁKHOZ:

Babakocsi.
Kinti pléd.
Lábzsák, esővédő.
bundazsák
Pelenkázó táska - amiben minden hasznos és haszontalan dolog belefér.
Babakocsira függeszthető játék.

BETEGSÉG IDEJÉRE:

Orrszívó pumpa és orrszívó porszívó. Létezik elektromos kézi orrszívó is, de nekem nem volt igazán jó.
Kiskanál, amit célszerű sterilizálni.
Lázmérő - a digitális fülhőmérő drága, de megéri megvenni.
Kamilla tea.

ÉÉS MÉG:
Légzésfigyelő - Ezt is lehet kölcsönözni is.
Pelenkázó táska - Amibe belefér egy pár holmi, ha utazásra kerül sor.
Párásító készülék, vagy páramegkötő - a relatív páratartalomnak 50% környékén kell lennie.
Cumisüveg melegítő.
Kenguru, háti hordó, hordozó kendő.
Pólya vagy kókuszpólya, mindkettő huzattal értendő.
Utazó ágy.
Bébiőr.

autóba napellenző

alvó cumi és játszó cumi

pihenőszék (éjszakai nehéz alváshoz)

KépKép
dorkamartini
 
 


Dorka, az előbb nézegettem pont a picasas képeket, és már szólni akartam :lol: :lol: , hogy rég voltál, tessék jönni gyakrabban :lol: :lol: :lol:

Tök jó ötlet a lista, de ha beírjuk a google-ba onnan is puskázhatunk:)
Bár a több gyermekes anyukák tapasztalatai sokkal többet érnek. :)

Aranynap, jók a képeitek. Hogy milyen zöld szeme van a párodnak :)

Egyébként én sem mindenre reagálok, nem azért mert nem szeretnék, hanem mire odajutok, hogy mindent elolvastam, már elfelejtem, hogy mit akartam írni, cetli meg nincs mindig a közelben, hogy olvasás közben jegyzeteljek :oops: :lol:
Vendég
 


Dorka, nagyon jól összeszedted, köszi :)
Vendég
 


Dorka,van fenn már a picasán a dokumentumok között ilyen lista,egyébként jól összeszedted.

Kép
v.andi
 
 


Dorka, már van fent egy babakelengyelista. Azért tettem fel, hogy azt lehetne bővíteni, törölni... stb. Kukk meg. Ott esetleg lehetne az egyik oszlopba megjegzéseket is írni... Pl. sztem a 10 db 56-os body sok, seperc alatt kinövi és inkább 62 kell...
Bár az nem ilyen részletes, mint a tied.

Kép Kép
manósziget
 
 


Boboka,nyiss egy word-öt,és abba tudsz jegyzetelni Kép :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
v.andi
 
 


Ááá, sztem képtelenség mindig mindenkinek reagálni.

Aranynap örülök, hogy maradtál végül. Beírtalak rendesen a sorba, ne árválkodj ott a végén. ;)

Zsófi, örülök, hogy újra otthon. :)

Tényleg, megint jó sokan eltűntek. :cry:

Kép Kép
manósziget
 
 


[quote="v.andi"]B írta:v.andioboka,nyiss egy word-öt,és abba tudsz jegyzetelni Kép :lol: :lol: :lol: :lol:

Vagy 2 helyen nyisd meg a babanetet. Egyiken olvasom, másikon írom. ;)

Na, én elrohantam dokihoz. Pusz.

Kép Kép
manósziget
 
 


Tettem fel a picasára a dokumentumok közé terhesség alatti,,és szülés alatti homeos bogyókról infót.

Kép
v.andi
 
 


A lényeget lehagytam: Manó gratula a fütyishez!!! :D

Rita, hidd el minden rendben lesz, mert úgy kell lennie!

Tettem fel Lőrinc babáról uh képet!

Aranynap szépek vagytok!!

Kép
kata05
 
 


Csak annyit fűznék most a listához, hogy a babák rajonganak a piros színért (az anyaméhben tiszta pirosban vannak :wink: ), úgyhogy még törölközőből is jobb a piros.
Nekem a felsoroltakból nagyon sok minden nem volt, nincs, és nem is lesz (cumi, cumisüveg és minden ami hozzá kell pl.)

Testápoláshoz az én tapasztalataim szerint a legjobb a fürdetés előtti mandulaolajos kenegetés.
Most rohannom kel krumplit ültetni, mert a nagy leszedi a fejem, a többiről majd később! :wink:

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


hűűűű aztaaa
én nem nézegettem annyit a picasat..- nagyon jókat tettetek fel
akkkor minden vissza.. tök korrekt ami fenn van
:)

KépKép
dorkamartini
 
 


Andi, Manó, köszi a tippeket :)
Andi, lopom ám rendesen az új "szmájlikat" :lol: :lol: Kép Kép Kép
Vendég
 


Boboka,csak nyugodtan,de ha gondolod,küldök egy kupacot mailben :wink:

Kép
v.andi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?