Új privát üzeneted érkezett!

Katus, nagyon ügyes vagy és jó hogy végre írtál! Jobbulást Nektek!

Reni, tényleg jó, hogy összefutottunk, bocs, hogy nem mutatkoztam be, de egy kicsit ideges voltam...
Örülök, hogy Nektek bejött a vizsgálat és hordjátok majd Attit.
Nekünk igazából csak a kedd 10-es csoportos foglalkozást mondta, mikor mondtam, hogy azt nem tudjuk megoldani, akkor kiakadt, hogy egy 16 hónapos gyerek hogy-hogy bölcsis és az egyéni tornát nem javasolja, mert azt is biztos végig üvöltené.
én meg ismerem a gyerekem és tudom, hogy a csoportos tornán meg a gyerekekkel foglalkozna és nem tudnám tornáztatni, mint ahogy már 8 hónaposan sem tudtam Vele jógázni...

Jó hétvégét,

Viki

KépKép
KépKép
wiki12
 
 


Viki, sajnálom, hogy így alakult. Nem is értem, hogy kinek mi köze van hozzá, hogy a másik gyereke mikortól jár bölcsibe. Ha jól sejtem sokan szívesen maradnának otthon, ha a feltételek adottak lennének.
Látod, nekünk mindenképpen valakihez el kell járnunk vele, mert a lábikájának a hosszát meg kell oldani. Az izomgyengeség kevésbé érdekelne, mert az szerintem könnyebben orvosolható.

Adri!!! Akkor majd megadod a számot vagy elérhetőséget? :oops:
almi
 
 


Adri! Hiszen megkaptam! Rákattintva mutatta, de simán nem. Bocsi!!! És köszönöm!!!!
almi
 
 

 
 

Viki, Judit sajnálom, hogy ilyen keserű tapasztalatokkal jöttetek el a tornáról :roll: :roll: :roll:

A TSMT is nagyon jó módszer, kb 1 éves kortól javasolják a gyerekeknek. A Komjádi uszodában van a központjuk, betanítják a gyakorlatokat, amiket otthon tudtok végezni, ez kb. 8.000 Ft, és másfél-két hónap múlva kell menni az új gyakorlatsorért, ami szintén ennyibe kerül. A két találkozó között félidőben javasolják, hogy egyszer menj vissza megmutatni, hogyan sikerült elsajátítani a gyakorlatokat, ez azt hiszem, hogy 6.000 Ft. De a módszer egyébként tényleg jó és működik, nagyon jól fejleszti az idegrendszert is (ezért nekünk a pszichológus is javasolta).

A dévény torna Vikinél 4.300 Ft (de ez 50 perc/alkalom), a Dévény központban a Moszkva téren, beutalóval viszont csak 2.500-3.000 Ft. Mi is itt voltunk először, de kiszámoltam, hogy mire oda bebumlizunk kocsival és vissza, addigra majdnem elautókázzuk a benzint, ami a különbözet lenne. Időben pedig kb. a háromszorosa.

Viki egyébként ezeket a szűréseket azért találta ki, hogy ne óvodás vagy iskolás korban derüljenek ki a problémák a gyerekekről. És mivel rengetegen járnak hozzá és nála pl. szinte állandóan teltház van, nem hiszem, hogy az anyagi haszonszerzés lenne a célja.

Szóval sajnálom, hogy balul sült el a dolog, és remélem, mindenki megtalálja a számára legjobb mószert.

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


Rádöbbentem, hogy 2 hét múlva húsvét :shock: Na nem magáért az ünnepért vagyok oda, hanem a gyerekekkel a készülődést nagyon szeretjük, díszek, tojásfa, tojásfestés, és még tojáskereséshez sem szereztem be semmit.... Ideje lenne elkezdeni :oops: :)

Anita
putyu
 
 


Adri! Micsoda felfedezést tettem! Orsi lehet nem olvassa... Említettem a férjemnek, hogy névrokonok a nagyimmal és Szolnok. Erre ő felkapta a fejét, hogy volt ilyen nevű osztálytársa általánosban, de elment a suliból (mint Orsi férje). Az nem lehet, hogy ilyen kicsi a világ, hogy most szinte szomszédok??? Annyira kíváncsi lettem, hogy nem tudom kivárni, míg legközelebb találkozunk.... (Bűvös 31 lesz hamarosan....)
almi
 
 


Kata,

Ne viccelj, nehogymár Te érezd Magad rosszul!!!Te jót akartál és én elhiszem, hogy sok gyereknek szüksége van rá és bejön a módszer is, meg a gyógytornász is. Köszönjük, hogy szóltál róla. Mondom nekem a Ti gyógytornászotok nagyon szimpatikus volt és Zorkának is.
Csak azt nem értem, hogyha minden nap gyerekekkel foglalkoznak hogy gondolták, hogy 20 perc alatt normálisan fel tudják mérni a helyzetet? És, hogy a csajszi hosszas kínlódás után annyit mondott, hogy a gyerek lábujjhegyezik...jé tényleg?!De azt fel tudta mérni, hogy kell a terápia, meg, hogy abban a cipőben járjon, amit náluk lehet megvenni...Na mindegy. Túl vagyok a dolgon, megyünk tovább máshova:)
Vendég
 


:cry: Nagyon rossz éjszakánk volt. Úgy látom sikerült valahol valamikor megfáznunk. Már tegnap gyanús volt a legény, de éjjel végig köhögött, szürcsög az orra... Azt szeretném kérdezni, hogy most elvigyem a dokihoz, vagy ha nincs láz, akkor van valami házi patika erre a dologra? :shock: :shock: Hűűű, még sosem volt beteg. :cry: :cry:
almi
 
 


Elmegyek a gyógyszertárba orrcseppért... Remélem csak egy kis nátha!
almi
 
 


Reni!
Én a Dórit csak nátha miatt nem vittem el sosem dokihoz (szerencsére más nagyobb bajunk eddig még nekünk se volt), mert úgyse mond mást, minthogy szívd az orrát porszívóval, és a nasivin csecsemőorrcseppet használd. (Az egyik oltásnál egy kicsit náthás volt, és akkor is ezt mondta) Én a nasivint csak nagyon ritkán használtam, inkább a sterimare (vagy valamelyik másik)izotóniás sóoldatos orrsprayt fújtam neki minden orrszívás előtt. Így könnyebben kijött.
Jobbulást Ati babának!
Szólj, ha kell segítség!

Dórinak tegnap este végre kibújt a nyolcadik fogacskája is! :P :P :P :P
Remélem most lesz egy kis nyugi, és az orrfolyás is gyorsan elmúlik.

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Gratula az új fogacskához Dórinak!

Én sem vittem, csak gyógyszertárba:-) Vettünk orrszívót, mert az elemes ....sem ér. Vettem Nasivint, bár észrevettem, hogy Sterimare van itthon. Mindegy.

Adri, írod, hogy előtte cseppentés. A védőnő telefonba azt mondta szigorúan miután kiszívtam az orrát :evil: :roll: :?: Az utóbbiban én nem sok logikát látok, de ezek szerint te azt mondod előtte cseppentés. Ez olyan, mint amikor mondtam, hogy fürdés után olajozom be, és a védőnéni azt mondta, hogy fürdés előtt kell, hiszen amúgy hogy fogom a ruháit kimosni :oops:
Van új vonalzód! :lol:

Ja, meg vettem Panadolt, bár ne legyen rá szükség, de nem árt, ha van itthon.

Várom, hogy mikor hívnak fel a Mozgásfejlesztőből időpont ügyben. Remélem Atit valaki elvállalja, mert eddigi próbálkozásunk nulla sikerrel járt :shock: Vinném már, türelmetlenkedek itt magamban.
almi
 
 


Reni!
A sterimart előtte használom, a nasivint én is utána, hogy tudjon hatni, de akkor nem sokkal később újból kell szívni.
A vecsésit próbáltadŐ sem fogad?

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


www.deveny.hu lapon megtaláltam a regisztrált gyógytornászok névsorát.
Adri, írtam pü-t. Kijön, és a listán is ott van a neve :-) Köszönöm!
almi
 
 


Csajok!

Vásároltam ma a Penny-ben és be kellett mennem utána a nagy CBA-ba így volt alkalmam összehasonlítani az árakat:

Amit vettem: 3csom Katjes gumicukor (én fogyózom!!)
2 tej
2 kefír
2 füstölt hal konzerv
1 nagy tubus Globus mustár
1,4 kg banán
0,7 kg zeller

Tényleg csak az összehasonlítás kedvéért írtam fel mindezt (a CBA_ba ugyan ezeket a márkákat néztem!!) és a Pennybe 2625 Ft-ot míg a CBA-ba 3515 Ft-ot fizettem volna. És ez még nem is volt sok minden.... 890 forinttal fizettem volna többet :shock: ezen nagyon meg voltam döbbenve. Különben minden tétel olcsóbb volt a P-ben de ami eget verő az a banán P: 379/kg, CBA: 599/kg

Ha már egyszer takarékoskodni kell, gondoltam megosztom veletek.

Sz

szandrakiss
 
 


Hozok egy báli képet, megmutatom a ruhámat! :lol: :lol:

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Gyönygi!
De szép! :P :P :P :P

Szandra!
Megdöbbentő! Nem is nagyon szoktam kenyéren, kiflin, és egy kis felvágotton kívül semmit!

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Adri! Elmentek??? Nincs az elküldöttek között, pedig 3szor írtam :? :?:

Gyöngyi! Nagyon csini vagy!

Szandra! Bosszantó dolog az összevetésed! Sajna :-( Én mindig a gyümölcs teámon döbbenek meg. DM: 530, CBA itt 780 körül, és már kaptam anyukámtól ua-t 980-ért. :evil:
almi
 
 


:lol: :lol: Nem is olyan vészes a helyzetünk! Nagyon örülök!! :D
Ati manó enyhén hypotón babákra jellemzően néz ki, ami korrigálható. Kicsit gyengébb a bal oldala, és azért tokás, mert kicsit felhúzza a vállát. Vicces figura. Élvezte a foglalkozást, keményen ordított 1 órán keresztül. De könnyeket nem potyogtatott. A kis csibész, már most nagyon akaratos :-) Aztán végül felöltözni is alig volt idő, azonnal elaludt. Tündéri.

Adri! Köszi a számot. Így sokkal könnyebb lesz, mintha be kéne bumlizni vele a városba....
almi
 
 


Sziasztok!

Ritkán írok, de most úgy érzem témába vágóan megosztom Veletek az én tapasztalatomat :

http://www.origo.hu/uzletinegyed/magyar ... kosar.html

S sajnos tényleg tapasztaltam, nem csak a budaörsi áruházaknál.
Például van egy Bonduelle konzerv, amit nagyon szeretek használni, a Tescoban AKCIÓSAN (összenyomodott) 280-ért vettem, 365-ről leértékelve, ugyanez az Auchanban mindenféle hiba és akció nélkül 250.
A tej (3,5%-osat szoktunk venni), a Tescoban 319, az Auchanban 279.
Coraba ritkán járunk, de álmomban sem gtam vna, h még az is olcsóbb...

Tudom, h Vecsésen csak Tesco van, de akkor is megéri megnézni az árakat.

zsanett
 
 


Reni, jobban van Ati? Én is mindig Stérimar-t fújok Marci orrába, és Nasivin-t is adok neki, de erre az utóbbira nekünk azt mondta a dokinéni, hogy csak max 3 napig lehet használni, mert aztán stimulálja az orrnyálkahártyát.
Örülök a jó híreknek is! Hol voltatok végül tornán? Vecsésen, Tetszett?

Gyöngyi, nagyon jól néztetek ki, a buli is jó volt? :)

Szandra, a CBA-ban néhányszor már én is nagyon megszívtam a vásárlást, úgyhogy megfogadtam, hogy oda többet nem megyek. Ráadásul azért sem, mert a nagynéném pont ott lakik mellette, és unatkozó nyugdíjasként naponta többször átsétál. Ő mesélte, hogy jó néhány alkalommal volt szemtanúja annak, hogy bár jelezte, hogy valami romlott termék van a polcon, levették, de másnap ugyanazt kirakták, mintha semmi baja nem lenne.... Szóval nagyon gáz.

MI szombat óta Győrben voltunk, az Uram kivett néhány nap szabadságot, úgyhogy kihasználtuk azt, hogy a nagyszülőknek már Marci-hiányuk volt. A kisfickó is nagyon élvezte, hogy velük lehet, úgyhogy mi egész nap kettesben jöttünk-mentünk, nézelődtünk, kávézgattunk.. Úgy feltöltődtem, mintha egy hetet nyaraltunk volna az Adrián :lol:

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


Kata, nagyon jó, hogy kikapcsolódtatok picit! Mi még küzdünk a náthával, mert remélem csak az. Vasárnap picit már érződött, és remélem mára volt a csúcsunk. Szívtam szorgalmasan a nózit. A Nasivin-t inkább nam használtam, gondoltam hátha elég ez a másik készítmény. Ha holnapra nem javul, akkor azt is cseppentek. Hallottam róla, hogy bedagadhat a nyálkahártya tőle, és akkor szintén nehezen tud levegőt venni. Popsiban mérve a max hőmérséklet 37,9 volt... Ez még elfogadható talán.
Torna ügyben tegnap felhívtam a vecsési hölgyet, aki ma meglátogatott minket.
Talán így könnyebb lesz így, hogy nem nekünk kell utazni, árban meg hasonló (4E).
A mozgás hatása már este letagadhatatlanul jelentkezett :-) Ati vigyázzba vágta magát, és hasrapördült :-) Oda-vissza teljesen önállóan. Pedig eddig napi 1-2 alkalommal csinálta, és csak hasról. Sőt most a másik irányt is tudta egyedül (bal kéz felé). Jó látni, hogy ilyen hatással volt rá. Úgylátszik azért az ordításon kívül más is eljutott hozzá.

CBA :twisted:

Évi? Adri? Nálatok mi lett a diagnózis?
almi
 
 


Anyós úton ide. Hurrááá:) Egy hétre jelentkezett be.
Na nem baj, legalább el tudok intézni egy-két ügyes-bajos dolgot.
Vendég
 


Judit!
Részvétem!

Csajok jó volt tegnap találkozni egy kicsit!

Sajna Dóri reggelre belázasodott (38 fok), így elvittem az Esekhez, és azt mondta, hogy mivel napok óta folyik az orra kezdődő középfülgyulladása lett. Kaptunk antibiotikumot, és lázcsillapítót, és továbbra is szívnunk kell a nóziját.
Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy fertőz-e. Szerintetek? A hétvégén ugyanis jönnének hozzánk vidékről rokonok, ahol van egy 16 hónapos baba. Anyukám szerint hadd jöjenek, mert ez nem fertőz.

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Judit!
Részvétem!

Csajok jó volt tegnap találkozni egy kicsit!

Sajna Dóri reggelre belázasodott (38 fok), így elvittem az Esekhez, és azt mondta, hogy mivel napok óta folyik az orra kezdődő középfülgyulladása lett. Kaptunk antibiotikumot, és lázcsillapítót, és továbbra is szívnunk kell a nóziját.
Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy fertőz-e. Szerintetek? A hétvégén ugyanis jönnének hozzánk vidékről rokonok, ahol van egy 16 hónapos baba. Anyukám szerint hadd jöjenek, mert ez nem fertőz.

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Sziasztok!

A Lidl-ben szuper kis babaház-bútorok vannak! Konyha-szoba-fürdi-gyerekszoba..... Fából-1800-ért. :-)

anett
kállai
 
 


:cry: Dóri, jobbulást!

Én a napsütésben kúráltam magunkat az elmúlt 2 nap. A jótékony hatás legalább az alvás terén érezhető. Ati rengeteget alszik. Tegnap este 8-tól hajnal 4 (gyors kajcsi és szunya tovább), ma pedig már fél7-kor elaludt. Legalább 3,5 órát csavarogtunk. :lol: Most érzem egy picit, hogy hiányzik a városi nyüzsi. Sehol egy lélek, csak egyik utca a másik után. :? Ez van...
almi
 
 


sziasztok!

Arra gondoltam, hogy hétfőn tarthatnánk egy össznépi elő-húsvétot nálunk a kertbe... kis tojás festés, beszélgetés, locsolkodás, gitározás (ok Katus? :wink: )

Nagyon örülnék , ha sok mindenkit láthatnék és csinálnék egy össznépi topik fotót! Kezdés: fél !

Judit!

Anyós jöhet: övé az orvosi sátor! :lol:

Anikó!

Remélem még birod!

:P


anett
kállai
 
 


mármint fél 4
kállai
 
 


Juj Anett!! mi ott leszünk!! :lol: :lol: Szuper lesz! :lol:

Holnap babaruha börze lesz Gyálon az Ady E. ált iskolában (a zöldséges piacnál)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Anett, de jó :lol: próbálok nagyon igyekezni, hogy odaérjünk!

Anita
putyu
 
 


Anett,

Fú ez tök szuper ötlet, az orvosi sátor meg pláne:)))De nem ígérem biztosra, Zorka harmadik napja lázas, de csak éjszaka meg a délutáni alvásnál lázasodik be. Napközben semmi baja, jókedvű, stb. Ha hétvégén is lázas lesz, akkor hétfőn Lakos. Amúgy nem taknyos, de köhög. Délelőtt voltunk az állatkertben, nagyon élvezte.
Nem csináltunk sok képet, de azért itt egy pár:

Kép Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Anett!

Hétfőn sajna nem tudunk menni, de kedden mindenképpen megyünk :wink: Addig még hívlak!

Judit!

Milyen bátor Zorka :shock: !

A jegesmacis kép szenzációs!

Ja, és azért van 3 vonalzónk, mert mivel igazán egyik sem tetszik nem tudtam választani :oops: ...sajna a "kedvenc" nőivonalas nem műxik :(

ÉvIMAMI


Kép

Kép
benettke
Vecsés
 
 


Nagyon tetszik a macis kép!
kállai
 
 


Évi!

ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ ki fog locsolkodni?

Nóra!

Itt a helyetek!

Andi!

Ha olvasod: titeket is nagy szeretettel látunk!
kállai
 
 


Évi,

Nekem a kiscipős vonalzó tetszik legjobban:)

Anett,

Köszi, én is büszke voltam rá, hogy milyen jó pillanatot sikerült elkapnom:) CSak azt sajnálom, hogy csak egy koszos üvegen át lehetett fotózni, így nem elég éles és vissza is tükröződik kicsit.
Vendég
 


Anett!
Mi is tudunk menni, bár van egy szuper cseh kortársfotó kiállítás és valamikor el akarok menni de akkor azt átrakom másik napra :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: .

Judit!
Jobbulást Zorkának, csak nem lesz semmi baja. Lehet anyósod üti ki ennyire :wink: , délutánra már elfogy az ereje. Tényleg aranyosak a képek.

Gyöngyi!
Bocsi de ez ma nem jött össze.

Évi!
Pedig a középső vonalzód nagyon Zétis!!!

Sz

szandrakiss
 
 


Évi, én is a kék tappancsosra szavazok :)

Anett, szeretnénk mi is menni - csak nálunk ugye az alvás miatt szűk keresztmetszet az indulási időpont, de igyekszünk :)

Judit, jobbulást Zorkának, nagyon jók a képek! Az a rózsaszín cipő... :)

Néhány kép:
A fiúk tegnap fodrásznál voltak - Marci haja már akkora volt, hogy le kellett vágni:
Kép

Kint voltunk a Hungaroringen egy nyílt napon, ahol a kisfickó minden nagyobb berregésnél és fékcsikorgásnál hangosan röhögött:
Kép

Itt pedig lelkesen kertészkedik:
Kép

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


Judit,
nahát Zorka már tud olvasni? :lol: nagyon jók a képek, itt nem látszik rajta, hogy beteg, kúráld ki gyorsan!

Évi,
a tappancsos :D de a békásat is megértem :wink:

Kata,
egyre nagyobb fiú Marci :D most már értem miért nem hívtok kertészt :D

Nagyon jó ez az idő, tegnap egész nap a kertben voltunk :), bár estére már fogni sem tudtam :( de lassan kinéz valahogy a kert :)

Holnap jó lesz találkozni mindenkivel :lol:
Anett, mit vigyünk?

Anita
putyu
 
 


Anett!
Mi biztosan nem tudunk menni. Egyrészt Dóri még mindig nem teljesen oké. Csütörtökön este 7-kor már 39,1 volt a láza. Háromszor fürdettük, és kúpoztuk, mire legalább egy kicsit lejebb lement. Pénteken napközben egész jól volt, csak egy kis hőemelkedése volt, de este hétre már megint 38,7 lett a láza. Ráadásul, hiába adtam a kúpot, és hiába fürdettük, 38, 4 alá nem tudtuk neki levinni. Még reggel is 37,9 volt neki. Egész bágyedt volt, és nem nagyon ment lejebb a hője. Szerencsére estére már nem ment sokkal feljebb, és ma reggel már nem volt láza.
Ha holnap jól lesz akkor fél négy és négy között jön hozzánk a gyógytornász. Így sajna lemeradunk a fotóról. Legfeljebb küldünk egyet magunkról, és rávarázsolsz minket is.

Gyöngyi!
Köszi a segítséget!

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Sziasztok!

Nincs jó hírem!

A mi egész hétvégi programunkat áthúzta a betegség.

Köhécselnek, taknyosak, és Tami többször úgy néz ki mintha lázas lenne (vörös, szem, meleg test, hideg végtagok), de csak hőemelkedése van.

Szóval olyan betegek is vagyunk meg nem is.

Mivel a lányaim nem túl puszilkodósak (nem tudom kitől örökölhették :roll: ), úgy gondolom hogy a holnapi szabadtéri összejövetelet nem kell lefújni, de azért várom a véleményeket.

Ha megtartjuk: házisütit kérek 8) :P ... és tojást festéket, írókát (ha van) befőttes üveget, ötleteket.

Holnap reggel még helyzetjelentek....

Drága Dórinak gyógyulást!

Szandra!

Kortársnak itt leszek én és még ki is állok.... :lol:

anett
kállai
 
 


Sajnos elnaponi nem tudom, mert szerdán elutazunk és ha minden jól megy csak másfél hét után jövünk haza!

Marci nagyon édes! Egyébként én többször láttalak benneteket a közelmúltban. Egyszer mögöttem jötettek kocsival, máskor a Marketban kajáltatok (mi is azurammmal). :P

Reni!

Mi fél évet Dévényeztünk (Központban) és csodás eredményeit ma is látom Szonján. 8 hetes korában kezdtük el. A mi Doktronőnk már 4 hetesen beutalt, mert látta Szonján a tüneteket. Iszonyú hálás vagyok érte!

anett
kállai
 
 


Most csak ennyit:

Betegeknek jobbulást,

Anett,
ha lesz holnap buli, mi megyünk. Gitárostul.

Puszi mindenkinek
K

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Sziasztok!

Hát............ ahogy Gyöngyi mondaná nem vagyunk 100-ok, de aki mer jöjjön délután. Köhögés , taknyosság....

Mivel kint lennénk a kertbe úgy gondolom nem lesz gond, de azért nem sértődök meg, ha mésképp döntötök....

Aki jön, nagyon-nagy szeretettel várjuk!

anett
kállai
 
 


Sziasztok Anyukák!

Teljesen új vagyok az oldalon, most találtam rátok. A segítségeteket szeretném kérni: kislányom novemberben lesz 3 éves és mivel hamarosan Vecsésre költözünk, így oda szeretnénk őt beiratni óvodába.
Az lenne a kérdésem, hogy Ti melyik óvodát javasoljátok? Melyik óvodáról, óvovnőkről mi a véleményeket?
És tudjátok, hogy mikor van a beiratkozás időpontja? Mert nem szeretnénk lemaradni.
Mivel senkit nem ismerünk Vecsésen, ezért fordulok Hozzátok, mert beleolvasgatva a topicba, úgy vettem észre, hogy eg összeszokott társaságra sikerült rátalálnom.

Előre is köszönöm a segítségeteket:

Üdvözlettel: Andrea
vago_andi
 
 


Anett, mi azt hiszem, maradunk, mert Marci bármit képes elkapni már akkor is, ha csak ránéz valakire, az immunrendszere még mindig nem olyan, mintha időre született volna... ne haragudj, legközelebb mi is csatlakozunk!

Andi, üdv a topic-ban! Én sajnos nem tudok ebben segíteni, de a többiek biztosan!

Judit, Adri, hogy vannak a lányok?

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


Most csak egy gyors kérdésem lenne. Remélem tudtok nekem segíteni :-(
Ati bőre tiszta kiütés lett. A védőnő púdert és fenistil krémet mondott telefonba. A dokink ma szabin. Elvigyem a Lakoshoz? Hozzá be kell jelentkezni? Vagy már megint túlpara vagyok???? Egész éjjel dobálta magát, vakarózni még nem tud, de ahol elérte magát, ott nagyon csúnya lett. Láz nincs, csak a náthánk még mindig :-( Allergia? De mire ilyen hirtelen? Semmi nem változott, amivel érintkezik... :?:
almi
 
 


Hoztam képet róla: Kép
almi
 
 


oK Kata!

Reni!

Fogalmam sincs! Segítsetek kisbabások ez lehet anyatejes kiütés majd 5 hónaposan? ÉN elvinném... Lakost nem ismerem, de úgy tudom kell időpontot kérni.

Szias Andi!

Mi a Falusiba járunk. Nagyon jó pedagógusok vannak. Sajnos az ovik tele, de próbálkozni kell. Azt hiszem április végén kell iratkozni, de kifüggesztik a kapura. Ha kikerül, megírom

anett
kállai
 
 


A "nagybetegek" ma:

Kép

Kép
kállai
 
 


Ez még a családi szülinapomon készült... nagyim fényképnézegető nagyítója :P

Kép

Kép

anett
kállai
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?