Új privát üzeneted érkezett!

Cini

SZoktam lenni, csak biztos elkerüljük egymást.
Majd msn en beszélünk

Sziszi

Adrienn mondta hogy hivatkozzak rá, és akkor be kell hogy engedjenek. Szeretném már tudni hogy mi a fene van, nem tudok addig várni. Pesten sosem kellett időpontot kérnem, odamentem aztán annyi. Akkor holnap majd találkozunk. Remélem manóra is tud majd vigyázni valaki. Ezért sem egyszerű.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Sziasztok!
Gyors leszek mert most értünk haza Pestről és a családoktól és ráadásul a főbérlő jön fel mindjárt úgyhogy nincs sok időm!


4D UH EREDMÉNYE:
Először két picur fogant meg,tehát ikreket vártam,de a másik nem tudott beágyazódni ,így egy maradt,így két méhlepényem van egy kicsi és egy nagy!De szerencsére ez nem fog a továbbiakban gondot okozni!MINDEN RENDBEN VAN VELE,MEG SEM ÁLLT,JÁRT A KEZE-LÁBA FOLYAMATOSAN!!INTEGETETT,AZTÁN KINYITOTTA A PICI SZÁJÁT!NAGYON ARANYOS VOLT..MEGKÖNNYEZTEM :oops:
JÓ VOLT ZOLIT LÁTNI AHOGY MEGPILLANTJA A BABÁJÁT !!
éS HOGY A KIVÁNYCSISÁGOTOKAT TOVÁBB NE HÚZZAM ...ELÁRULOM:KISLÁNYT VÁRUNK :D :D a mi kis Elizabetünk!!!
Most rohanok,mert mindjárt 6 óra!!!majd jövök!!!

Kép
nicoleangel
 
 


Nikikém!!!!

Szívből gratulálok a piciny kislányotokhoz!!!!Olyan boldogan olvastam a soraidat! :lol: :lol: :lol: Elárulom,én is megkönnyeztem most egy kicsit! :lol: :lol: :lol:

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 

 
 

SziasztoK!!!
Gratula a kislányhoz!!Mi majd 24-30 hét körül megyünk 4d-re,amikor már van egy kis zsír a bőre alatt!!!Gondolkodtam,de nem akarom még tudni a nemét!!!Bár ma mondtam Pistikének,hogy beszéljen a kistesóhoz,mondom szóljál a kisöcsédnek,erre rázta a fejét,de meglapogatta a hasam....lehet azt akarta mondani,hogy nem fiú!!! :lol:
éRZI,HOGY VAN OTT VALAMI,MERT SENKI HASÁT NEM LAPOGATJA A CSALÁDBÓL,CSAK AZ ENYÉMET!!jA,mondtam,hogy elindult?????10 hónaposan....olyan kis ügyi!!!
Ja,ez a pocakfotó!!!!Vagy bendő???? :lol: Kép

Kép
Kép

Kép
melinda1985
 
 


Sziasztok!

Melinda!
Jó nagy pocid van már! :lol: :lol: :lol:

Szóval csajok,voltam ma uh-n! Jól szorítottatok nekünk! :wink:
Minden rendben a picivel! :lol:
hallottam,ahogy ver a pici szíve!Olyan jó volt! :D :D :D
És képzeljétek,sikerült kikunyiznom egy képet!!!!! :D :D :D :oops:
Majd felrakjuk a gépre és délután felrakom ide!

Hettie!
Bocsi,hogy már nem vártunk meg,de mennem kellett az Adriennt megkeresni utána meg időpontot kértem a 12.-ik heti uh-ra!
Neked mondtak valamit az uh-n?Kiderült valami?
Remélem semmi komoly!
Jó volt Veled beszélgetni,örülök hogy találkoztunk! :)

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Sziasztok!

Nicol: Nagyon örülök, hogy minden rendben van. És annak is, hogy lány lesz. Már tuti, hogy Elizabet lesz a neve?

Sziszi: Örülök, hogy veletek is minden ok. Te nem tudsz semmit a neméről? Fogadjunk, hogy titkolózol. Ha nem akarod elmondani nem kell, de ha vannak már nevek (fiú, lány), azt elmondhatnád.
Szoktál még rosszul lenni?

Melinda: Hát nem semmi, hogy Pistike ilyen korán elindult :shock: .
Nem is gondoltam volna, mert a fiúk később indulnak (úgy tudom), meg hát Pistike eléggé husika is volt.
Milyen gyerek? Még most is olyan nyugodt mint régen? Köztetek alszik még?

Hetti: Már megint elkerüljük 1mást?

Puszi mindenkinek!

KépKép
Kép
cinix
 
 


Sziasztok!

Na végre ide is eljutottam :oops: Vacakolt a netünk, hol volt hol nem volt :cry:
Tegnap végre kiértek megnézni, és leszakadt kint egy kábel amit ha a szél úgy mozgatott akkor nem adta a jelet :roll:


Sziszkó!!

Gratulálok!!! Nagyon örülök, hogy összejött a baba a legjobbkor!
Hogy érzed magad??


Pepissimo!!

Neked szintén! Gratula!!! Akkor épp hogy megmelegszel a melóhelyen!


Melinda!

Szép nagy pocid van!!!
Gratulálok Pistikének az első lépésekhez!!!

Niki!

Képet kérünk a kishercegnőről!!!!!! Nagyon szép nevet választottatok neki!!


Hetti!

Mi volt a dokinál? Mi ez a hasfájás??

Cini!

Mizujs? Emma?

Anna mostanában megint éhség sztrájkba kezdett. És folyton játszani kell vele, vagy olvasni neki. Nem nagyon van el egyedül!
Vendég
 


Na végre Sensi!

Ha unatkoztok, bármikor eljöhettek hozzánk. Szívesen látunk Emmával Titeket.

pussz

KépKép
Kép
cinix
 
 


Sziasztok!

Cinix!Nem,mi még nem tudjuk a nemét!De mi is el akarunk menni oda,ahol Nikiék voltak tegnap.Úgyhogy kb 6 hét és mi is megtudjuk! :lol: :lol: :lol:
Neveken gondolkodtunk.Lány:Fanni Fiú:Martin vagy Patrik. Igaz,több lánynevünk is van,de a Fanni a befutó. :)

Sensi!Hát nem vagyok valami jól.Néha kimondottan sz.rul érzem magam.Kerülget a vuk,meg szédülök,gyengének érzem magam.De azt mondják,ez jó jel a babára nézve! :lol: :lol:

Niki!Akkor írj egy sms-t,hogy mikor jössz,ok? :lol:

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Ja,majd elfelejtettem!Lányok,hogy kell ide felrakni képet?
Amit ma kaptam a pocaklakóról azt akartam bemásolni,de semmit nem csinál! :cry: :cry: :cry:

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Sziasztok!

KÉPET ÉN SEM TUDOK FELTENNI!!!PEDIG MÁR SOKMINDENNEL PRÓBÁLKOZTAM!! :cry: :cry:

Cinix:
Már régóta tudjuk a neveket,azt szinte az első hetekben eldöntöttük:)

Sensi:
Örülök,hogy újra itt vagy velünk!!!

Hettie:
Hogy vagy??

Sziszi:
Szép neveket választattatok!!!Még nem tudom biztosan melyik nap megyek,de mindenképpen sms-ezek előtte!!!A kép nekem sem akar összejönni!!!!

Kép
nicoleangel
 
 


Sziszi!

Képet a melléklet feltöltésbe tudsz felrakni: Lehet, hogy túl nagy akkor le kell kicsinyíteni.
Igen azt mondják a rosszul lét jót jelent: legalább tudod, hogy jól van a picurka!


Cini!

Majd megdumáljuk!!!Most perpilla ki se tudunk menni, mert itt vannak a kőművesek, csinálják a járdát :wink:
Vendég
 


Lányok az iwiw-re felraktam a pindúrt!Egyenlőre ott meg tudjátok nézni.De még itt is próbálom felrakni!

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Kép Pocaklakónk 9 hetesen :-)

Na,remélem sikerült!Le kellett a képet kicsinyíteni min 600X600 pixelesre.

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Hál Istennek lehet mégsem halok meg :oops: :D Már eléggé féltem. AZ derült ki az uh-n hogy nagyon nagy a petém, ezek szerint lassan 1 éve ez van. De 3x nagyobb mint a normális méret. Még jo hogy fáj. AMugy aranyos volt a rövid tupiros haju velem.
Na de azért megjárattak. Bemntem volna vérvételre, de nem volt jo a papir amit adott Adrienn, ugyhogy kérnem kellett beutalot a nögyogyászatrol De előtte le kellett menni bejelentkezni. Na utána megvolt a vérvétel is meg a vizelet. Aki vette a vért az is nagyon aranyos volt, nem is éreztem. Utána át az uh-hoz, végülis olyan 10kor bementem megkérdezni hogy mikor jöhetek de nincs beutaló. Akkor mondta hogy nem lehet, stb, én mondtam hogy most kell. Aztán azt mondta dél körül menjek vissza. visszamentem, szerencsére az utolsó volt bennt, és bementem a végén, ugyhogy nem is vártam akkor már sokat, csak reggel. Ott voltam több mint 2 orát.

Sziszi

Én is örülök hogy találkoztunk:) Nem baj, ha menni kellett.

Cini

Igen megint elkerültük de azért mert 3-ra értem haza, pedig nem felejtettem el hogy 1 körülre beszéltük meg, csak nem gondoltam igy elhúzodik a dolog az sztk-ban.

Niki

Gratulálok a kislányhoz! SZép nevet választottatok.

Sensi

Már hiányoltunk:) Akkor jo járdaépitést:) Nekünk nem tudom mikor lesz meg....mert a pénzünk elfogyott.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Sziasztok!

Cini! Köszönöm szépen! :)

Melinda! Milyen szép pocid van már! Még hogy a fiúk lusták...Marci is 10 hónaposan indult el. :)

Niki! Gratula a kislányhoz! Tényleg szép nevet választottatok neki.

Sensi! Végre előkerültél! :)

Hetti! Csak 2 óra? Mázlista. Én sosem úsztam meg 3 óra alatt. Úgy "szerettem" odajárni. :twisted: Gyerkőcre visszatérve...még 4-5 évig tuti nem szeretnék. Aztán majd meglátjuk.

Kép
Kép
beus.
 
 


ELIZABET BABA 15 HETESEN :D Kép

Kép
nicoleangel
 
 


Helló lányok!

Gratula a kismamiknak!!!!

Képzeljétek tegnap voltam dokinál és megnézte az összes eredményemet(hormonok+vizelet+ir+uh)És mindent rndben talált nálam is meg a páromnál is és jövö hónapban kezdjük a z inszeminációt!!!Annyira örülök már csak annak is hogy semmi bajom!! :lol:
jajjj annyira jó érzés hogy lehet hogy a következő hónapban én is kismama lehetek bár nem élem bele magam.

Jucus

Kép
jucus1013
 
 
 


HOL VAGYTOK CSAJOK???? :( :(

Kép
nicoleangel
 
 


Itt vagyok

Tegnap elmentem a demjéni fürdőbe. Nagyon király!! Próbáljátok ki ti is. Az egész a szabadban van, van 3 medence , mind meleg vizes . Jo a vize is, nekem kicsit ekcémás a kezem és tök jot tett neki. Van szauna is. Na az durva. Ahogy bementem azzal a lendülettel ki is fordultam :lol: De utána bementem 2x is 2-3 percre, mert utána meg jo volt, kitisztitotta az orromat. Apa addig vigyázott manora.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Valaki használ (használt) szoptatós párnát,arra a kiflialakú párnára gondolok!!!Mi a tapasztalatotok???

Kép
nicoleangel
 
 


Sziasztok,
mi most itthon vagyunk, mert Pepének tüdőgyulladása van.
Tegnap voltunk tüdőröntgenen, mert vérvételen.
A férjem ment be vele a röntgenre, mert én ugye nem mehettem.
Nagyon ügyes volt a vérvételen is, mert meg sem nyikkant. Csak nézte, hogy mit csinálnak. holnap lesz eredmény.
Utána sírt picit, mert érzékeny volt a karja.
Kap szurit most 3 napig. Ma is kapott, meg holnap is fog.
Az ügyeleten ma jó sokan voltak ilyen szurira, sok a tüdőgyuszis gyerkőc.
A vérvétel eredménytől függ, hogy kap-e még majd szurit, vagy mi lesz még.
Majdnem a kórházba is beküldött minket a gyerekdoki, de szerencsére nem olyan súlyos... még jó, mert az nagyon rossz!Még több mindent nem akartam összeszedni

Niki, mi nem vettünk olyan kiflis szoptatópárnát. Nem tudom milyen! Megvoltunk nélküle, nem hiányzott egyáltalán.
az elején sima párnára tettem picurt és azon szoptattam, aztán meg nem is kellett semmi.
peppisimo
 
 


Niki!
Nagyon boldog 16.-ik hetet Nektek!

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Lányok,egy kérdés!
A hajfestés tényleg káros a babára?Én kb 5 hete voltam festetni,de már most le van nőve a hajam.Nagyon gáz.Mi lesz így velem október végéig???? :oops: :oops: :oops:

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Sziszi

Én sem festettem, mert féltettem manot, ugy is néztem ki mint egy ápolatlan... de a következő terhességnél már én is be fogom festeni, mert amugy is ronda voltam, dagadtan, stb. Legalább a hajam legyen normális. De van természetes hajfestési modszer is, pl henna, stb.

Niki

Nem használtam én sem olyan párnát, de nem lehet rossz. Jo a terhesség alatt is betenni a térded közé ha fekszel, mert a vége felé már nekem is kellett tenni oda.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Sziszi,

én melíroztattam a hajam, akkor szőke voltam, néha, de csak a 12. hét utántól.
A fodrászom, aki szintén várt már babát, azt mondta nem gáz, ha nyitott ablaknál, ajtónál csináljátok.
Most sötétbarna a hajam, még kb. 3 hetet ki kell bírnom, de utána befestem nyitott ablaknál. Kb. 8- 9 hete volt festve a hajam.
Szerencsére nem látszik a lenövés nagyon, csak kicsit kikopott a színe. Azért ez szerencsésebb, mint a melír, mert az jobbam meglátszott hamar.
Próbáld meg nem olyan gyakran festetni és nem nagyon beszívni!
peppisimo
 
 


Niki!

Nekem van ilyen párnám, igaz nem szopihoz használtam, de terhesség alatt nagyon szerettem, és mikor Anna megszületett őt is sokszor altattuk rajta.
Vendég
 


Sziasztok!
Mi megvoltunk párna nélkül,de elhiszem,hogy jókat lehet rajta pihenni!!!!
Én nem férek a sok mindenségtől,áldom az eszem,hogy nem vásároltam össze mindent,pedig terhesen nézegettem,ez is jó lenne,az is,most meg nem tudnám hova tenni!!!
Így se férek,komp,babakocsik,etető,hinta!!!
Panelosok,ti hová pakoltok?????Én a kertesbe nem férek!!!

Kép
Kép

Kép
melinda1985
 
 


Sziasztok!

Sziszi! Én a végig festettem a hajam kb másfél havonta. Nem a reklám helye, de a Garniernek van ammónia mentes bemosója, ami kitart elég sokáig. Próbáld ki! Egyetértek Pepissimoval, ha nyitott ablaknál csináljátok, akkor nem gáz.

Niki! Nekünk sem volt szopis párna, de az ismerőseim akik vettek szeretik.

Melinda! Én (mint panelos) sem vettem meg minden hülyeséget, inkább praktikus dolgokat. Pl. nekünk nincs kompunk( amúgy is hülyeségnek tartom), aztán az etetőszékünkből lehet hintát csinálni, a babakocsink meg az ajtó előtt van (rendes ház, nem lopnak), ja volt járókánk(még az enyém) azt hazavitte apu. Én inkább a ruháktól nem férek el. Lassan kezdem eladogatni. A játékokról ne is beszéljünk. Akkora játéktároló dobozt vett a férjem, hogy Marci simán elfér benne kétszer. :D

Kép
Kép
beus.
 
 


Beus,te egy igazi kis praktikus csajszi lehetsz!Amiket leírtál azok tök jó dolgok!Az etetőszék tetszett a legjobban!!! :D

Kép
nicoleangel
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok a praktikus tanácsokat hajfestés ügyben!

Voltam az előbb Adriennél vizsgálaton.A méhszájat nézte,mondta minden rendben.
Hát csajok,azt mondom le a kalappal Adrienn előtt.tudom sok rossz vélemény van róla,de én nem panaszkodhatok rá.Most közöltem Vele,hogy 1 hónap múlva sajna nem tudok jönni hozzá,a piszkos anyagiak miatt.Mondtam,hogy párom munkanélüli és minden második hónapban tudok csak hozzá menni.Erre azt mondta,hogy semmi gond,akkor a magánrendelésén 2 hónap múlva találkozunk.És mához 4 hétre,28.-ára kedd délelőttre jelentkezzek be az sztk-ba és akkor ő lesz.(Szóval tudják ők előre,hogy mikorra vannak oda beosztva!) És mondta,hogy akkor vesz bakter kenetet,meg megvizsgál és ad beutalót a 16.-ik heti AFP-re is.
Szóval nagyon meg vagyok Vele elégedve.

Hettie!Írj,hogy mit mondott Adrienn! :lol:

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Sziszi!
Örülök,hogy minden rendben van veled!!
Tényleg rendes volt Adrienn!!Én személyszerint nem vagyok rossz véleménnyel róla,csak úgy gondoltam,hogy Nadim talán tapasztaltabb!!Amúgy velem is nagyon rendes volt azon az egy vizsgálaton!!

Kép
nicoleangel
 
 


Sziszi

szerencsére minden rendben, meg használt a gyogyszer is amit szedtem. Azt mondta ha megint fáj akkor csináljak megint egy 5 napos kúrát azzal a gyógyszerrel.

A komp az szerintem sem jo dolog, tönkreteszi a gyerek gerincét.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Sziszi

Ja és nem kért most semmi pénzt:) Mondjuk most csak megnézte a leleteket, meg megbeszéltük a dolgot.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Ezt a kompos hülyeséget hülyeségnek tartom,engem is tömtek minden baromsággal,így a gerince,úgy nem tud majd járni,másnak komp nélkül se indul el 1 évesnél hamarabb,mi használtuk,10 hós 2 hetes volt,mikor elindult magától.Én nem bántam meg,hogy vettünk,úgy elkoslatott vele,mert se ülni,se állni nem akart 4 hónapos korától,feküdni meg végképp.
A férjem is abba "nőtt fel",semmi baja a hátának.
Hajat nem festettem,de gondolom írtam a kövesdi esetet,amikor a gyereknek baja lett,na azt nem bocsájtanám meg magamnak,úgyhogy inkább igénytelen kinézetű leszek,de nem festem....
Amia,te merre jársz????Többiek????
Jahhh,ruhák,nekünk még sokáig kellenek,így nem adhatom el...de férni már én se férek....

Kép
Kép

Kép
melinda1985
 
 


Sziasztok!
Tudtok valami jó baba boltot.Mármint valami nagy bevásárlócentrumra gondoltam,ahol nem csak 2-3 babakocsi meg ilyenek vannak,hanem vagy 20!!
Találtam egyet a Babyoutlet-et Pesten!!Van még ilyen Pesten vagy talán Egerbe???

Kép
nicoleangel
 
 


Sziasztok!

Rossz volt a gépünk.

Sziszi, Nicol: Nagyon édesek a babók!
Nekem is van ilyen képem Emmáról, és emlékszem már azon a képen láttuk, hogy milyen a szája formája. Olyan mint a nagyanyjáé.

Nicol: Mi a KenguruGold-ban szoktunk vásárolni. Nagyon jó üzlet, sok minden van. Babakocsi is több mint 20, bútorok stb. Dunakeszi Auchan mellett van a Buy Way-en.

Komp:
Én sem akartam, de kaptunk egyet, és beletettem, hogy tetszik-e neki. És imádta. Én is szerettem, mert biztonságban volt benne, és odamehetett ahová akart, így kielégíthette a kíváncsiságát, nem kellett cipelni, mindig jött utánam.
Szerintem sem lett semmi baja a gerincének, 11 hónaposan már biztosan járt.
Szóval szerintem egyáltalán nem árt a babának, sőt!
Nálunk azért nagy hely van, pici lakásba biztos nem jó.

Hetti: Örülök, hogy ilyen jól elvoltak a lurkók. Kár, hogy nem csináltunk képet.

Szopispárna: Mi nem vettünk, de hiányzott. A nagy pocim miatt kényelmesebb volt, ha betettem egy párnát a térdem közé, talán jobb volt az egyensúly, nem tudom, de így aludtam kényelmesen.
Aztán Emmát is egy kispárnára téve szoptattam, mert kényelmesebb úgy fogni. Nekünk van szoptatós fotelünk is az is kényelmes.
De ha lesz még egy gyerkőcöm, megfogadtam, hogy csak fekve szoptatom majd ha lehet, mert addig is tudok majd pihenni.

puszi

KépKép
Kép
cinix
 
 


Cini

Én is örülök, hogy megint találkoztunk. A manó miatt meg ne haragudj, hogy rossz volt az elején, legközelebb jobban résen leszek.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Rakok pár képet,véletlenül 3-sal nyírtam meg Pityeszt.... :oops:
Este volt,fáradt is,sötét is,gyorsan akartam...a 9-eshez képest kopasz.... :lol: Kép
Kép

Kép
Kép

Kép
melinda1985
 
 


Cinix:

Jó hogy újra itt vagy!!!Köszi az ötletet,majd megnézzük a KenguruGold-ot!Megnézem hátha van honlapja is!!

Melinda:Szerintem nagyon vagány a kisfiad így is, én imádom,ha kiskopaszkák a lúrkók!!!


Csajok itt a tavasz!!!!! JUUHHHÉÉÉÉ :D :D
Voltam ma sétálni a Sárhegynél,elmentem anyummal a Mátrai utról Farkasmályig,de nem a kerékpárúton,hanem a kerteknél a hegy lábánál.Nagyon sütött minket a nap,olyan jó volt!!!Sétáltunk vagy 2 óra hosszat ,de utána úgy elnyomott,hogy aludtam egy olyan jót utána!!!

Kép
nicoleangel
 
 


Sziasztok!

Niki!Amit kinéztél magadnak (ill. Elizabetnek :lol: ) azt a szép babakocsit,na hát abba én is beleszerettem!K..va jól néz ki!De Te azt írtad,hogy drága.Ha jól láttam 40 ezer ft.Ez egyáltalán nem drága egy ilyen szupi babakocsiért,szerintem.De Tomi is ezt mondta.Képzeld,tegnap bennt voltunk egy bababoltban a Török Ignácon,és ott is láttam egy nagyon szépet,csak ahhoz volt hordozó is,na az drága:100 ezer ft!Meg néztünk egy használtat a piac alagsorában.Azt 42 ezerre tartsa a csajszi.Formára okés,csak már szegény ki van kopva nagyon.Azért olyanba nem szívesen raknám a bébim.
Lányok,azoktól kérdeznék akiknek már van gyerkőcük!Ti hol vettétek a babkocsit?itt Gyöngyösön érdemes venni?És újat vagy használtat?

Melinda!De nagy már a Pistike! :lol: :lol: Nagyon vagány! Ha nekünk kisfiú lesz,tuti hogy mindig ilyen rövid lesz a haja!
Amúgy is,így jobban erősödik!

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Sziasztok!

Sziszi: Mi a Brendonba vettük a babakocsit, 100 e Ft-ért. Van hozzá hordozó, mózeskosár,lábzsák, óra és hőmérő van benne. Greco márkájú.
Szerintem se vegyetek használtat, sok baj lehet vele.
Jól gondoljátok át, hogy milyet vesztek. Meg kell nézni a kerekét, a belsejét,hogy kényelmes lesz-e a babának, állítható-e a ülés tábla, változtatható-e a menetirány, nem fog-e nagyon besütni a nap, neked kényelmes-e, (nem alacsony, nem magas, esetleg állítható magasság) a súlya sem lényegtelen (kell majd emelgetni), könnyen tisztítható-e, nagysága (befér-e az autóba?) stb.

Pistike: Csuda édes kis pasi vagy! Anya majd hessegetheti a csajokat mellöled.

Nicol: Biztos jó lehetett a séta, ilyen szép időben. Mi is szinte egész nap az udvaron, ill. sétálni voltunk. Emma már nagyon fáradt volt, de mire hazaértünk jött az unokatesója és még volt energiája szaladozni vele. A vége felé azért már sokszor leült a lécsőre :lol:

Hetti: Dehogy is haragszom. dél körül ha tudsz gyere Msn-re-


Szép napot mindenkinek!

KépKép
Kép
cinix
 
 


Sziasztok!

Niki! Mi is a Brendonban vettük a babakocsit (ABC Design). Hordozóval (ami autósülés is) együtt volt 50 ezer. Nekem nem kellett mózeskosár és lábzsák sem. De az fontos volt volt kényelmesen tudjam tolni, ezért állítható a tolókar magassága. A háttámlája is állítható, szerintem ez is fontos. Tavaly vettük egy Hauck márkájút, ami sport babakocsi. Könnyebb és kisebbre csukható, nyaralásnál pont jó volt/lesz. :) Amúgy használtat én sem vennék. Gondolj arra, hogy nagyon sokat fogod használni és az eleve használt hamarabb tönkremegy.
A KenguruGold tényleg jó bolt. Néha ki lehet fogni olcsó dolgokat, de amúgy elég drága. Mi sokat vásároltunk a Babyoutletben Pesten, Brendonos cuccok vannak kb. feleáron. De nagyon sok Tescos ruhánk van. Még egyik sem ment tönkre, pedig sokat voltak mosva. Ja, meg a kedvenc bolt a C und A. :)

Végre jó idő van! Indulunk is Füredre, ott legalább normális a játszótér. :)

Kép
Kép
beus.
 
 


Én Mezőkövesden vettem egy kis boltba,de naggyon olcsón megúsztuk,(össz 50)szerintem lábzsák mindenképp kell,főleg,hogy télen mész majd vele...Minél nagyobb a kereke,annál jobb,én gumi kerekűt vettem,az nem kopik úgy,mint a műanyag...igaz ezt meg pumpálhatom....volt hozzá mózes (azt majd most használom először)
meg pelenkázó táska.....Ja képem is van.... Kép

Kép
Kép

Kép
melinda1985
 
 



Kép
Kép

Kép
melinda1985
 
 


A párommal megegyeztünk,hogy megvesszük az újat amit kinéztem,bár egy barátnőm most szólt,hogy neki van egy kislányos bordós babakocsija,küldött képet is és nagyon jól néz ki.Ő 25-re tartja,de még megnézem és utána döntök!!A lényeg hogy még nem nem veszünk csak jun-júl környékén..babonából!!!

Sziszi:
Melyik szinek tetszenek!!Amit én néztem az kislányos ,néztetek fiús színben is...vagy már tudtok valamit???? :D Bár még nagyon korai lenne :D Ahogy láttam csak interneten lehet azt megrendelni,de majd írok nekik egy levelet,hogy Pesten esetleg van-e olyan üzlet ahol megtalálható ez a márka!Gyöngyösön nincs az tuti!! :(

Kép
nicoleangel
 
 


Sziasztok!

Bocs a betolakodásért, azok olvassák tovább, akik szeretik a természetet, a kirándulást, és szívesen járják / járnák az erdőt kisbabával is.

Készítettem egy kirándulós-babakocsis honlapot, ahol összegyűjtöttem azokat a túrákat, amik babakocsival bejárhatóak. Vannak könnyű, bármilyen kocsival megtehető utak, és nehezebb, csak sportbabakocsival teljesíthető kirándulások is.

www.kirandulababa.turistautak.hu

Remélem sokaknak hasznos lesz a honlap.
Nagyon várom a ti útvonalaitokat is, hogy még több túralehetőség közül lehessen választani. Ha valakinek van kedve küldeni útvonalat, vagy töltse ki a honlapon található táblázatot, vagy csak írja le pontosan, hogy merre járt, és én elkészítem a túraleírást. Ti olyan szép helyen laktok, ott a Mátra is, szuper lenne, ha tudnátok ajánlani valamit. Ha igen, írjátok a honlapon szereplő címre, vagy a Kirándul A Baba fórumba, ide:

Társalgó - Programok, ajánlatok - "KIRÁNDUL A BABA" - babával kirándulók fóruma

Itt a tavasz, jó túrázást kíván a KIRANDULABABA!
Kép

sushy
 
 


Sziasztok!

Nicol!Nekem úgy néz ki,hogy a szerda délelőtt okés lenne! Végül is a kedd is,csak nem akarlak megterhelni még "magammal" is,ha aznap délután találkozol a barátnőddel. :oops:

Hát már több mindenkitől azt hallottam,hogy érdemesebb új babakocsit venni.Végül is már 40 ezertől nagyon szépek vannak.
Pelenkázónk már lesz,azt kapunk.Sógorom kisfiáé volt.Még a babaágy lesz a lényeg.Na meg persze a ruhák és egyéb apróságok.

Lányok mi a véleményetek a légzésfigyelőről?Az csak pénzkidobás vagy hasznos?

Sziszkó

Kép
sziszkó29
 
 


Sziszkó!

Szerintem is érdemesebb új kocsit venni! Jó lesz majd a kistesónak is:) Nekünk Bergon Cross van. Nagyon imádom téliesíthető is és pelenkázótáskával esővédővel együtt volt 60E

Légzésfigyelőnk volt!!! Én így voltam nyugodt!!! Nem mondom, hogy néha nem volt téves riasztás, de inkább keltem 100X feleslegesen mint hogy 1x baj legyen!!
Vendég
 


Sziszi:Nekem a szerda jó lesz!A keddi barátnőm még nem jelezte vissza,hogy akkor jön-e,de délelőtt leszalad hozzám egy barátnőm,aki hoz pár ruhát Elizabetnek!Úgyhogy szerdán akkor sétafika!!! :D Megnézhetünk pár bababoltot is :D

Légzésfigyelőt mi tuti hogy veszünk,én is azt az elvet vallom,mint Sensi!!!

Kép
nicoleangel
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?