Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lányok!

Kicsit eltűntem, de hát gondolhatjátok miért... MEGSZÜLETETT DANI FIAM!
Minden előzetes híresztelés (UH) ellenére normális méretekkel - 3500g és 52cm. Első baba létére irtó gyorsan kijött belőlem. A hagyományokat fenntartva röviden vázolom a szüléstörténetemet:

kedd, 12 ó:
elment a nyákdugó, egyébként semmi. Tök jól voltam, rohangáltam egész nap, mint ahogy szoktam, intéztem az ügyeimet. Azért telefonáltam a dokimnak, hogy minden ok, csak a dugó ment el, mondta ok, pihenjek.
Mivel még mindig nem volt meg a hálóingem, amiben szülni akartam + a hűtő is kiürült, elmentem bevásárolni a corába. Hálóing meglett, viszont kicsit lassítottam a tempómon, valahogy nem esett jól rohanni. Végül már vártam , hogy hazaérjek. Bár akartam főzni egy jó csülkös bablevest, hogy még szülés előtt belakjak belőle- elvileg még 1 hét volt hátra a kiírt időpontig- de hazaérve már csak pihenniakartam. A hasam keményedett, mint ahogy addig is tette időnként, de akkor este valahogy nem akart abbamaradni, rendszeres időközönként csinálta. Gyanús volt a dolog - bár nem fájt semmim- úgyhogy elkezdtem mérni a periódusokat.

19h:
10 perces "fájások", csak hát nem fájt semmim, csak egy picit a derekam.

21h:
8 preces fájások, semmi új, kis derékfájással. Tanácstalankodtam, ez most mi, gondoltam felhívom a dokim, de hát este 9-kor nem akartam zargatni ilyen hülyeségekkel, próbáltam a Margit szülészetet, hátha vmelyik szülésznő tanácsol vmi okosat, de nem vették fel. Úgyhogy maradt a dokim- azt javasolta, inkább menjek be a kórházba, legfeljebb hazaküldenek, ha nincs semmi.
Úgyhogy elkezdtem készülődni: zuhany, hajmosás, frissen vett hálóing kimosása-szárítása, férjemnek telefon, csomag készre pakolása....

23h:
beértünk a kórházba. CTG, vizsg. 1 ujjnyi, baba még nem ereszkedett le, nagyon az elején vagyunk, csak holnap d.e lesz ebből baba. Mondom akkor inkább hazamennék- nem, inkább maradjak- mondták.Felküldtek az 5. emeletre vajúdni. Ott aludni nem tudtam, annyira horkoltak mellettem, így kínomban mértem a fájásokat, amik erősödtek, s már 4 percesek voltak. Még bírtam volna odafennt, de gondoltam lemegyek a szülőszobára, hátha ott vmi csendes helyen pihenhetek egy kicsit.

03h:Szülőszoba
MEgvizsgáltak, 3 ujjnyi, mehetek szülni, kb. reggel 7-re meglesz a baba. Hívták a dokimat, én hívtam a nővéremet, jöhet be támogatni. Addig ctg- ekkor már eléggé nyüglődtem, egyhelyben ülni elég kínzó volta fájások közepette. De egy idő után már felkelni sem volt kedvem, pedig korábban azt hittem én majd sétálgatok, labdázgatok közben, hogy haladjon a dolog- hát ezt el sem tudtam volna akkor már képzelni.

03.30:
Doki megjött, burokrepesztés. Jöttek is a tolófájások rögtön. De annyira, hogy míg a szülésznő szépen készülgetett, hol bennt volt, hol kinnt, ctg furcsa hangokat adott, úgyhogy rámnéztek, s akkor már jött kifelé a kincsem fejecskéje! (homeopátia megtette a hatását!) úgyhogy elkezdtek nagyon sietni, gyorsan odakészítettek mindent, néhány tolófájás, s 04.00-kor megszületett Danika! Mint a tornádó...
Nővérem 04.05-re ért be, lemaradt.. fiam nem várt senkire. :)

Baba még 1,5 órát velünk volt a szülőszobán, szopizhatott, békén hagytak minket, nagyon jó élmény volt.

Kép
monostori
 
 


Monostori!

Gratulálok!!!! :D :D :D

Nagyon klassz szülésed volt! Kitartást kívánok az első nehéz hetekhez!
dóri797
 
 


Monostori!
Gratulálok!
Sok egészséget kívánok Nektek!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 

 
 

Sziasztok!
Én is a Margitban fogok szülni Dr. Burik Zoltánnál
tudtok róla esetleg valamit?
czombi
 
 


Sziasztok!
Én is a Margitban fogok szülni Dr. Burik Zoltánnál
tudtok róla esetleg valamit?

Kép
czombi
 
 


Sziasztok,

bocsi hogy csak igy hivatlanul... En is a margitban szultem 2008 oktobereben, Dr. Magyar Atillanal, hozza jartam terhes gondozasra is, es en nagyon meg voltam vele elegedve.
kristinka
 
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat, bocs, hogy eltűntem, először nem volt net, aztán elromlott a gép.. Mindkettő..:P

Elvileg júli 25.-én szülök, sajnos Sz dr még mindig nem tudta legutóbb, mikor megy szabira, remélem, máskor..:)
s.eszter
 
 


Sziasztok!
Szia Eszter!
Elvileg én is július 25-én szülök!:-) Az orvosom dr. Molnár Dezső. Tudtok esetleg róla valamit? Talán mostanában kerülhetett a kórházban, mert még nem olvastam a nevét az előző bejegyzésekben.
Érdekes volt olvasni a tapasztalataitokat, mert a fiamat a Szent Imrében szültem, semmit nem tudtam a Margitról. Köszi.
pozsi
 
 


Szia Pozsi!


Nem, még nem is hallottam róla.. Örülök, hogy te is akkor mész, talán tényleg találkozunk is!:)))
s.eszter
 
 


Sziasztok!
Még új vagyok ebben a topikban, és szeretném megkérdezni tőletek, hogy dr Ruzsvánszky-t ismeri e valaki? Mert vissza-vissza olvasgatva nem igazán láttam róla egy szót sem...

Előre is köszi a segítséget.
bonbon
 
 


Sziasztok!
Én elvileg Szigethy doktornőhöz járok...de azt mondta,legelső találkozónknál,hogy nem tudja....augusztus 22körül hol lesz....de bárkit szívesen ajánl ha Ő nem lenne....így nem idegesítem magam...ha szerencsém lesz Ő lesz ott!

Ruzsvánszky doktor nagyon szuper...de Én úgy halottam,hogy nagyon-nagyon sok a betege...nem nagyon vállal....

Magyar doktor úrról is csak jókat hallottam!!!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Szia Bonbon!

Én hozzá járok, hármat szültem vele. Alapos, profi, nagyon szeretem.
Ha valami konkrét kérdésed van, szívesen válaszolok.

Joha
joha
 
 


Szia Joha,

nagyon szépen köszönöm, aranyos vagy!
bonbon
 
 


Jelentem, fix már Sztanyik doktor nyári szabija, úgyhogy ha mást is érint, akkor már lehet nála rákérdezni!:)

Nekem mázlim van!:))))))

Nem tuti, amit írok, mert csak azt tudom biztosra, ami engem érint, de lesz szabin júniusban, aztán július elején, megjön júli második felére, és marad augugusztus első két hetében..

De mondom, nem 100%, annyira izgultam, mikor mondta, hogy igen, már megvan a programja, hogy mivel azzal kezdte, hogy megnyertem a hosszú ittlevős idejének a közepét, onnantól más már kevéssé érdekelt..:P

Jajdejó, jajdejó:))))

Most jöttem rá, mennyire izgatott ez a dolog, hogy ennyire megkönnyebbültem..

Azért első szülés nagyon rossz lett volna nélküle..
s.eszter
 
 


Közlemény:
Üzenet annak a kismamának, aki ma azaz 2009. március 17-én a Margit Kórház parkolójából kihajtott egy világos színű WW Golf személygépkocsival elhagyta az autója tetejére rápakolt és valószínű véletlen ott felejtett terhességével kapcsolatos leleteit egy dossziéban.

A dossziét a földön az úttest közepén megtaláltam és leadtam a kórház B portájánál. A kismama asszony nevét használja, valamilyen Dénesné és az AFP vizsgálatára áprilisban kerül sor.
A leleletek között több uh és vérkép eredmény is volt, nyilván fontos és szükségesek még a számára.

Kérem ha valamelyik kismama társatokra ráismertek szóljatok Neki!

köszönöm, üdv.: Kika
kika
 
 


Szia Bonbon!
Csatlakozom Joha-hoz. Ruzsvánszky dr.-ról csak jókat tudok mondani!!!!!!!! :D
Üdv.: Zselyke
zselyke1
 
 


Bonbon!
Én egy törpit szültem nála és én is csak csupa jót tudok mondani! :)
Nagyon alapos, odafigyel, rádszánja a figyelmet és az időt (nem csak a magánrendelésén, hanem a kórházban is)
dóri797
 
 


Sziasztok!
Köszi a hozzászólásokat
Már el is mentem hozzá, és tényleg rendkívül szimpatikus és nagyon kedves. Sajnos nálunk nem akar jönni a bébi - igaz "csak" 7 hónapja próbálkozunk és egyből javasolta amit gondolt, és tényleg mindent elmagyarázott, megmutatott meg minden.
Szóval nála maradok :-)
bonbon
 
 


Sziasztok!
Nem tudjátok véletlenül....mikor van szülés felkészítő?Hány alkalomra kell elmenni(hányadik hétnél kell elkezdeni?) és apa bent lehet....vagy ez is tanfolyamhoz kötött?
Köszönöm előre a válaszokat!!!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Kandi!
Ez nem tanfolyam, hanem inkább előadás. Egyik alkalommal egy orvos beszél a terhességről, szülésről, a toxoplazmozistól kezdve a magas vérnyomáson át egész a császárig. A másikon egy gyerekorvos és egy védőnő beszél a szülés utáni órákról. Mindkettőn lehet kérdezni is!
Én anno betelefonáltam a központi telszámra és ott megmondták mindig, hogy mikor milyen előadás lesz.

A gyerekorvosos védőnősre inkább a végén érdemes elmenni, a másikra az elején, mert sok jó tanácsot adnak, amit érdemes megfogadni. Apuka természetesen mehet mindkettőre, szinte mindenki a párjával szokott érkezni :)
dóri797
 
 


Az lemeradt, hogy tavaly keddenként volt, talán minden hónap 2. keddjén, de ez azóta már változhatott, sztem mindenképp telefonálj, a portán egy nagyon segítőkész krapek van :)
dóri797
 
 


Most első és harmadik hétfőn vannak. A téma ugyanaz, az elsőt Dr. Tűzkő Nándor tartja, az az osztálybemutatós rész.

A második a szüléses, kisbabás..

A honalpon még a régi rendszer van fent, amikor mind a négy hétfőn volt, de a lenti terhesgondozónál potnosan ki van írva, ugorjatok be, mikor mentek Uhra..
s.eszter
 
 


Dóri és Eszter!
Köszönöm szépen a válaszaitokat....oksi,akkor telefonálok és a terhesgondozóban jobban körül nézek legközelebb!
:wink:
Köszönöm!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Nincs mit!:)

Én is áprilisban szándékozom menni, egy barátnőm azt mondta, ne hagyjam a legvégére, mert ő úgy ment és majd meghalt, mire vége lett és a felére nem bírt odafigyelni, hanem inkább menjek el a hetedik hónap környékén, és max elmegyek még egyszer szülés előtt, ha úgy érzem..
Ráadásul dög meleg is lesz, szóval tényleg nem akarom a végére hagyni..
s.eszter
 
 


S.Eszter!
Majd szólj mikor indulsz és ha nekem is jó,akkor csatlakozok hozzád....ha nem baj!
:wink:
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Nem, dehogy, jó lenne:)

A héten felhívom őket, mert addig már nem megyek oda, hogy pontosan hogy kezdenek..

Legutóbb még minden hónap első és harmadik hétfője volt kiírva, vagyis gondolom, jövő hétfő, csak már nem emlékszem, hánytól.

Az van kiírva, hogy vigyük az apukákat is.
Nálunk első baba, úgyhogy szeretném, hogy jöjjön és elvileg jönne is, szóval maximum akkor nem tudunk menni most hétfőn, ha neki valamiért tovább kell dolgozni (nem tudom, miért kéne, de hátha bepánikol..:PPP)
s.eszter
 
 


Oksika....akkor egyeztetünk...
Én holnap megyek védőnőhöz,majd lehet nála is rákérdezek...vagy telcsizek!Nálam Apa nem jön szerintem,csak ha kötelező lesz....Natinál volt mindig,de akkor kötelező volt...ha ott akart lenni a szülésnél!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Annyi van kiírva, hogy ajánlják legalább a másodikra, de aki nem járt még ott, annak az első osztálybemutatóra is vinni az apukát..

Nálunk nem tudom, hogy lesz, én szeretném, ha apás szülés lenne, ő meg csak nagy csendben hallgat, és ha valaki kijelentené, hogy apás szülés lesz, akkor mindig megjegyzi, hogy na az azért közel sem biztos, mert igazából ő idegenkedik.. Ugyanakkor nekem személy szerint még sose mondta, hogy nem, pedig néha megkérdezem, mit gondol, akkor minidg azt mondja, hogy meglátja..

Igyekszem nem sokat nyüstölni, mert nyilván az is stresszeli, hogy tudja, hogy én szeretném..

Abban bízom, hogy neki valami éteri elvont fogalma van a szülés menetéről, és majd ott rájön, hogy nem lehet húzni egy vonalat, hogy na akkor innentől kimegyek..

Ő a nem apás szülést úgy képzeli, hogy együtt bemegyünk a kórházba, ő szépen leül, én szépen bemegyek, kinyomom azt a gyereket több kevesebb nehézséggel, amiben segítenek és akkor ő utána bejön..

Igen meglepődött, mikor felvázoltam neki, hogy ha a vajúdás egy nap, akkor nyár közepén személyzet híján igencsak rá leszek szorulva, hogy pátyolgasson, ráadásul csak annyi lesz, hogy fájni fog a hasam, semmi nyomás, meg vér, meg mészárszék..
Aztán miután szépen egy fél napot lógtam rajta (mert ha akkor nem jön be én elválok:P), akkor majd szépen kinyomjuk azt a babát, felőlem kirohangálhat, de szerintem addigra már túl leszünk a nehezén, ráadásul nem egy olyan pasi, akit ennyi nyűg után ne kezdene el érdekelni, hogy tulajdonképpen hogy is jön ki az a gyerek, ha már egyszer ő olyan nagyon szépen berakta.. :wink:

Ő ezzel a vajúdós dologgal, illetve az időarányokkal rohadtul nem volt tisztában, totál ledöbbentem..
s.eszter
 
 


Nah, felhívtam őket..

Ez az új rend és valószínű ez is marad jó sokáig, úgyhogy mindenki veheti készpénznek:


Minden hónap első és harmadik hétfője, 16.00-18.00-ig.
Gyülekező: 15.45-kor, az A-épület első emeleti ebédlőjében.

Ha munkaszüneti napra esik, akkor abban a hónapban nem lesz bepótolva az a foglalkozás.

(És kérik, hogy a kísérő apukák ne üljenek le, hanem adják át a helyeket az anyukáknak, ha túl kevés a szék.. Ez milyen már, ezek szerint ebből lehetett többször is probléma ?!?! :shock: )
s.eszter
 
 


Szija Eszter!
Ügyi vagy,hogy így utána is néztél!

Ebben az időben tuti nem tud jönni férjem...fiam pont edzésen lesz ebben az időpontban,szóval érte fog sietni....

Férjem végig izgulta nővérem szülését...már majdnem annyira,mintha a saját gyereke születne...na ekkor elhatározta,hogy Ő nem fog az ajtó előtt izgulni...Ő végig bent lesz...nem csak kósza mondatokból fog tájékozódni,hanem az ágy széléről!Így nálunk nem volt kérdéses az apás szülés...
-és nagyon megváltozik az apa viszonya ahhoz a nőhöz,aki végig csinál egy szülést!Szorosabb és érzelmesebb lesz....legalábbis szerintem!Mi nem bántuk meg,sőőőőt....

Akkor jövő hét hétfő 4óra?! Jössz-jöttök?
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Igen, jövünk!

Azért persze közbejöhet neki valami munka és akkor egyedül nem megyek.

Ide amúgy is jönne, a világon mindenhova jön és szépen végigüli velem akkor is, ha senki mást nem kísérgetnek, ami nagyon jól esik, meg érdekli minden, ezért is nem annyira feszegetem ezt a szülés dolgot. Szerintem úgyis be fog jönni, és ha mégsem, annak ellenére, hogy megkérem (úgyis meg fogom), akkor az jól megfontolt döntés lesz és nem fogom erőltetni szerintem.. Mondjuk baromi rosszul esne..
s.eszter
 
 


:lol: -értem!
Na akkor hétfőn! :wink:
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok Lányok!!!!

Akit nem ismerek ,annak üdv.
Igazából csak Kandit ismerem, tőle kaptam az infót, hogy itt vannak jó dolgok a MArgit Kh-ról.

Hétfőn megyek én is.
Kandi, 3/4 4 Kórház előtt.


Nekem is Sztanyik az orvosom, nagyon csípem!!!!Pont ma megyünk hozzá vizitre! :D

KépKép
csikipetra
 
 


Oksika Petra!
Ott leszek Én is!
:wink:
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Engemet Sztanyik doki magánrendelése érdekelne!
Még nyolc éve Békásmegyern jártam hozzá, és akkor nagyon kedves és hozzáértő volt!

Válaszotokat előre is köszönöm!!!

Üdvözlettel: Jessie
jessie
 
 


Jessie,

Sztanyik doktor úr magánrendelője:
Duna Medical
Bp.Kiskorona út 20.
tel:06 1 3871508
egy vizit 6000 Ft.

Üdv.
Petra

KépKép
csikipetra
 
 


Hú, Petra, igyekezz bent tartani azt a babát a végéig, mert különben pont szabin lesz! :wink:
s.eszter
 
 


Sziasztok Lányok!

Ne haragudjatok, hogy csak így betolakodok...! :oops:
Én is a Szent Margitban szültem az első babómat, aki most 2 és fél éves! Most várjuk a tesóját. Még nem voltam a megújult Margitban, de hamarosan odáig is eljutunk. Most vagyok a 10 hétben. Szerencsére eddig nem volt semmi baj, azt leszámítva, hogy az Sztk-s dokim egy nagy b-kó! Mikor az elején voltam nála, mert valami fertőzésem volt, említettem neki, hogy valszeg babát várok. Erre visszakérdezett, hogy most akkor tehes vagy nem??? Én meg mondtam, hogy nem tudom, akkor még a teszt sem mutatott volna semmit. Felírt egy olyan gyógyszert, amit nem is lehetett volna beszedni. Aztán, mikor kiderült, hogy jön a baba, elküldött genetikai tanácsadásra, és ő mossa kezeit. Szerencsére megtarthatjuk. Sajnos, még el kell hozzá mennem, mert a rákszűrés és a vérkép eredménye is nála van. De aztán búcsút mondok neki!!!
Lenne egy kérdésem Hozzátok. Persze, csak ha lehet...
Ismeri valamelyikőtök Dr. Vámosi Bélát? Állítólag ő is visszatért a Margitba.
Előre is köszi az infót!
Ildi Kép Dóri
szijartoildi
 
 


Sajnos nem is hallottam még róla.. Én Sztanyikhoz járok.

Szerintem telefonálj be hozzájuk, vagy nézd meg a honlapot.

De ne a hivatalos margitkorhaz.hu-t, mert az a régi, hanem a

www.freeweb.hu/margitkorhaz/news.php

oldalt, elég vicces, de ez a freewebes momentán az aktuális. Itt fent vannak az osztály mindenféle beosztású dolgozói, illetve az orvosok elérhetőségei.

Remélem, hamar megoldódik a dolog!
s.eszter
 
 


Lehet, hogy tényleg dolgoznia kell a férjemnek, és akkor nem fogunk odaérni..:(
Festettem itt az ördögöt a falra.. :cry:
s.eszter
 
 


Kár Eszter!
Mi ott leszünk Petrával....egyedül nincs kedved eljönni?
:wink:
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Ildi!
Nagyon édi ez a kép!Ő a lánykád gondolom?!
Én se ismerem a V.B. doktor urat!
:?
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Hát, egyedül inkább nincs..


Végülis, nem tehet róla, hogy nem tud jönni, pedig szeretne, akkor az olyan lenne, mintha direkt kihagynám, így, hogy nyugodtan mehetünk a következőre is..

Persze én is szívesebben megyek vele..:)

De még nem tuti, hogy nem, itthon dolgozik épp, de látom, hogy totálisan hulla, meg kezd idegbeteg lenni..:P

Majd felvetem neki három körül, hogy akkor belefér-e ma, vagy sem.
s.eszter
 
 


Aham, nem tudunk menni, nagyon sok még a munkája..:(

Azért nektek jó okosodást!:)
s.eszter
 
 


Eszter!
Én se tudtam menni....fiamat elvittem edzésre...Én "díszruhában"...fiam karate szerkóban....előbb oda vittem,erre edzője közli:MA MÁR TAVASZI SZÜNET VAN! Így haza kellett jönnünk,mégse vihetek oda egy karate ruhás 10évest az előadásra....
Szegény Petra egyedül van ott....majd kifaggatjuk....
Akkor a hátha a következőre sikerül mindegyikünknek elmenni!
:wink:
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Hát. vágülis bőven ráérünk még..:)

Ahogy látom, én szülök leghamarabb és még az is csak július..

Szóval majd megyek a májusiakra, nem cisnálok gondot belőle..:)

A férjem beígérte, hogy tuti becsszó rá fog érni..:P
s.eszter
 
 


Eszter!
Minden hónapban ugyan az lesz....?
-ez nem folyamatos dolog?Májusban elölről kezdődik?
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Igen, igen.
Ez fix.. Minden hónap első hétfőjén 4-6ig az első előadás és ugyanúgy minden harmadik hétfőn a második.

A sorrend nem kötelező, de nekem azt mondták, hogy azért egymásra épülnek a dolgok, úgyhogy praktikus először az első héten menni és aztán a harmadikra: az első az osztály bemutatása, információk, stb., a második maga a szülés.
s.eszter
 
 


Sziasztok,
csatlakoznék! :)


Itt értesültem az infóról - utólag is köszi - és tegnap el is mentünk a párommal az előadásra! Kicsit jegyzeteltem is, szóval ha vkit vmi konkrét dolog érdekel, hátha tudok segíteni!

Egy fiatal doki tartotta, elég száraz volt, pedig néha elővillantotta a humorát is... :) A szülésznő a végére aranyos lett, a szülőszobákat is megnéztük - az egész nagyon picinek tűnik, bár lehet, h azért, mert nemrég a MÁVban voltunk szétnézni, és ott nagyüzemi az ellátás. De egyébként barátságos hangulat volt alapjában, szóval tetszett.

Kell vinni a "szokásos" pakkon kívül:
-hálóinget a szüléshez
-magadnak lehet a szüléshez á.vizet, csokit, szőlőcukrot
-betét, cérnabugyi, stb...

Babónak meg
-56-os bodykat
-kiskesztyűt, sapit, talán zoknicskát is...
-popsitörlőt
-pelust

Hirtelen ennyi tűnt újdonságnak,
üdv:
Lili+1 (32. hét)
lille
 
 


BOLDOG NYUSZIT NEKTEK!

Lille!Üdvözöllek...köszke,hogy leírtad a hallottakat!
Na és majd várjuk a szüléses beszámolódat,hisz Te vagy itt a rangidős....akik ide írogatnak néha!!
Kép[quote][/quote]
kandi72
Budapest III. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?