Új privát üzeneted érkezett!

Pesten (XVII.ker) a szüleim kaptak egy levelet a Gázművektől (csütörtökön), melyben új szerződési feltételeket javasol a gázművek, és már ma (szombaton) jönnek is aláiratni. A szüleim persze nem akarják aláírni, mert nagyon kedvezőtlen az ajánlat. Viszont más gázszolgáltató nincs, mint tudjuk. Érzésem szerint ez monopolohelyzettel való visszaélés.
A szerződés úgy nézne ki, hogy a fogyasztó előre megadja, mennyi gázt akar fogyasztani, ha azt túllépi, akkor a fölötte levő mennyiséget 25 százalékos felárral kapja. Ha viszont nem fogyasztja el, akkor az el nem fogyasztott mennyiség 80 százalékát kifizettetik vele. Magyarán akkor is büntetést fizet, ha többet fogyaszt, akkor is, ha spórol.

Találkozott valaki ezzel a levéllel? Ti is így értettétek? És végül: hová lehet fordulni ilyenkor?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Klasszikusan fogyasztóvédelmi dolog.
http://www.fvf.hu/
Leht itt is panaszbejelenteni, aszem a legalsó menüpontban. Fent vannak az eddigi ügyek is, aszem. Szóval hajrá.
Másik lehetőség a versenyhivatal: http://www.gvh.hu/ itt nem találtam meg, hogy hogyan lehet jelezni, ha valami gáz van. Kép

Sok sikert.
Zsunya

zsunya
 
 


Adrienn!

Ez félelmetesen és hihetetlenül hangzik! Ráadásul, mint xvii kerületi, jól meg is vagyok ijesztve. Mi -egyelőre- nem kaptunk semmi ilyesmit.
Viszont: fel tudnád tenni a pontos levelet? (párom kapásból rávágta, hogy nem, ez nem lehet igy, biztos valamit félreértettetek)

Ildi

Ildi
pildi
 
 

 
 

Hú, tegnap még otthonról írtam, fel is akartam tenni, de Ádám elég fárasztó abban a lakásban a szüleim számára, úgyhogy nem tehettem meg, hogy fél órát gépelek. Mert hosszú a levél. Most meg már nem is vagyok otthon, hazajöttem Kecskemétre - ahol szerencsére híre sincs semmi ilyesminek. Még.
Nem tudom, mért pont a szüleim kaptak, és az ismeretségi körben más fővárosiak nem. Először azt hittem, valami rossz vicc az egész. De nem, ez rendes hivatalos levél. Majd felhívom őket, hogy mi lett. A dolog egyébként csak a családi házasokat érinti, ha távfűtési hálózaton van valaki, azt nem. Nem tudom, ti hol laktok, ha emeletes házban, akkor lehet, hgoy azért nem kaptatok.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Nem, nem, kertes házban! De ha csak most kapták, lehet, csak napok kérdése. De inkább nem szeretnék ilyet kapni!
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi, ma volt apukáméknál meg minden szomszédjuknál a pasi, hogy aláírassa a lakókkal a szerződést. Majd kapják a levelet mások is. Kép
Apukám nem írta alá, elég csúnyán elküldhette a hapsit, mert minden különösebb magyarázat nélkül távozott. A nagybátyám, aki a szomszéd lakásban lakik, türelmesebb fajta, ő el akarta magyaráztatni a fickóval, hogy hogy is van ez, de nem sikerült, így a fickó megígérte, hogy szerdán újra megy, hogy addig legyen ideje a nagybátyámnak áttanulmányozni a szerződést. Persze addigra nyilván valami normális ügyvéd is áttanulmányozza majd, mert a nagybátyám sem egy könnyen puhítható ember.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


A fogyasztóvédelemnek nem jelzitek? Ezért vannak, vagy mi.

zsunya
 
 


Apukám jelezte állítólag.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!

Kivancsi vagyok, mi lesz a vege. Elsore nekem is nagyon durvanak tunt. Aztan most eszembejutott, hogy a Matavnak is van valami hasonlo tarifa-csomagja, nem? Es az legalis.

-Afonya
afonya
 
 


Afonya!

Égető különbség, hogy ha nem tetszik a matáv, sőt, ha nem tetszik a matáv adott tarifa-csomagja, választhatok másikat, akár nem matávot is. Viszont gáz-szolgáltató egyelőre csak egy van!

Ildi

ui:még nem hoztak levelet. (ma csak áram nem volt egész nap, bejelentetten, meg közben még jöttek vizórát cserélni, na gondoltam, most még a gázművek kéne mellé aztán teljes)

Ildi
pildi
 
 


Szerintem van még egy nagy különbség. Ha elértem a matávnál a határt, nem telefonálok többet abban a hónapban, de ha -20-van, akkor 20-dikától nem fűtök?
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


PIldi,
a monopolhelyzetre gondolsz? Itt Gyorben vezetekes szolgaltato szerintem szinten egy van, gyanitom, az orszagban még sok helyen. De az igaz, hogy masik csomagot valaszthatsz. Igy tenyleg nem jo a parhuzam. Viszont akkor azt kizartnak tartom, hogy az elso hozzaszolas "igaz", kotelezo ervenyu legyen, biztos van benne valam felreertes. Mert az tenyleg abszurd.


cory,
de, csak fizeted a felarat, ha rosszul tippelted meg a fogyasztasodat. A Matavnal is igy mukodik meg mobilosoknal is. Realistan nezve meg igen, nem futesz. Mint ahogy nem telefonalsz. Szolgaltatas ez is, az is.

De megint erosebb az az erzesem, hogy ez igy nem stimmel, ez igy igen nagy atveres.
Adrienn, mi ujsag?

-Afonya
afonya
 
 


Sajnos nincs félreértés, ez már vasárnap kiderült, mikor jött a muksó aláiratni. Holnap megy vissza a nagybátyámékhoz, majd megírom a fejleményeket. Mások még nem reagáltak (fvf).
Az viszont biztos, hogy hamarosan megy a levél más családi házakba is, csak valahogy területenként kezdték szétküldeni, ezt magyarázta a pasi.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=156398&DocID=134675

Annyit talaltam benne, hogy a Dijbeszedo RT.-tol atveszik a szamlazasi rendszert. Nem csak valami atalanyszamitasi modszerrol lehet szo? Valahogy még mindig hitetlen vagyok.
-Afonya
afonya
 
 


sziasztok

Nem olyan lesz ez mint villany szamlazasi rendszer? Ahol havonta fizetek valamit es evente egyszer megnezik tenylegesen mennyit hazsnaltam es fizetem kulonbozetett?

Napocska
napocska
 
 


Őszintén szólva kizártnak tartom, h erre kényszeríthetnek bárkit is. A villanyszámlánál is választani lehetett, h kérem-e az évenkénti számlázást vagy maradoka havinál.
Mindenesetre, ha ez valóban így van, semmiképpen sem szabad alárni azt a szerződést, hanem írni a fogy.véd-nek, illetve bemenni hozzájuk személyesen is, úgy gondolom gyorsabb az ügyintézés.
Nem hiszem, h ez lenne az egyetelen választható mód a díjbeszedőnél...

Zsóka
zsóka
 
 


En is csak azert ragodom itt /mert bar marhara nem erintKép/, de annyira irrealis a dolog, marmint a kezdo hozzaszolas, hogy elkepzelni nem tudom, hogy ez lenne a teljes valosag.

-Afonya
afonya
 
 


Hát, legyen igazatok. Én elolvastam a szerződéstervezetet, de nem láttam, hogy lenne az embereknek más választása. Meg a fickó, aki apukáméknál volt az aláíratással kísérletezni, ő sem mondta, hogy lehetne mást választani.
De tényleg azt szeretném, hogy igazatok legyen. Mert ha nem, az nagyon sokba fog kerülni.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Mi van, ha egyszerűen nem írják alá? Akkor nem kapnak gázt? Ez jó kis csámcsogni való volna a kereskedelmi tévéknek...
Virág
 


Nos, ezt így nem írták le, csak azt, hogy gázt szolgáltatni ezen feltételek mellett hajlandóak. Ők.
De hát más nincs. Azt nem értem, miért nem kapta még meg senki a mi utcánkon kívül ezt a levelet.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


OFF:

Ez kezd arra a dologra hasonlítani, amikor pár éve Dunakeszin az önkormányzat néhány tetszőleges lakásra kivetett ún. építményadót, 450 forintos félévi díjjal. Ez még kb. az az össszeg, amit az ember morgás nélkül befizet. Később derült ki, hogy nem mindenki "kapta", csak a kiválasztottak, és pl. a szomszéd lépcsőházban lakók nem is tudtak róla, hogy van ilyen...
Miután megtudtam, hogy mi ez, nem fizettem be többet, és csodák csodájára nem is küldtek több csekket...
Érdekes, nem???
foltvarró_cili
 
 


Durrrrrva!

Kísérletet végezne a gázművek, hogy milyen lenne a fogadtatása/elfogadási statisztikája egy ilyen dolognak? Hogy hány százalék megy bele szó nélkül? (És akkor milyen jó lesz nekik, már a gázműveknek) Megpróbáltam tegnap elérni a honlapjukat, de nem sikerült. (www.fogaz.hu -hátha másnak sikerül)

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi és Cili! A feltételezés nagyon logikus, szöget is ütött a fejemben, és körrbekérdeztem néhány ismerőst, hogy kaptak-e. Apuék környékén (Madárdomb) mindenki kapott, és már két nappal később ott is volt a kollega aláíratni. Ellenben amit tudok: Rákoshegyen, Rákosligeten még csak nem is hallott senki erről az egészről, azóta se. És eszerint ott se Ildi, ahol ti laktok. Tehát nagyon is el tudom képzelni, hogy csak tesztelték a népeket. Az külön gyanús, hogy apukámat szó nélkül otthagyta az aláírató kollega, nem is kísérelte meg meggyőzni. Továbbá a szembeszomszéd is kidobta, és azzal se erőszakoskodott. A nagybátyámat se győzködte, csak megígérte, hogy ma visszamegy. De eddig még nem ment. Szóval amit írtok, azt nagyon el tudom képzelni: tesztelik.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Na, elért hozzánk a gázművek!
Pénteken jött a levél, ma jönnek ők.
Nem írjuk alá.
Tényleg az van benne, amit fent irt Adrienn.
Méghozzá eldugva.
Van egy tájékoztató a részszámlázásról, meg hogy mindenképp ird alá stb, ott egy büdös kukk nincs erről.
Aztán ha nekiállsz böngészni a szerződést, még akkor is kitartónak kell lenni. Két hasábos, apróbetűs oldalakról van szó, szám szerint 6 ról (A4-es), és a legutolsón van.
Olyan cimmel, hogy a közüzemi fogyasztó (ez lennél te) szerződésszegésének esetei. Ennek is a végén.
8.2.14-es pont:
"Amennyiben a szerződésben rögzített havonkénti szerződött gázmennyiség és a fogyasztó által eltérés túllépi a megengedett határértéket, a Fogyasztó köteles kötbért fizetni. A kötbér mértéke a ténylegesen elfogyasztott és a megengedett határértékkel korrigált, szerződött gázmennyiség eltérése alapján számított gázdíj 80 %-a meghiúsulás, illetve 25%-a mennyiségi eltérés esetén."

Ahol magyartalan, azt is idéztem, igy vala irva.
Ezek után szerződött mennyiségről, meg határértékről egy kukk sincs, illetve annyi, hogy a lekötött teljesitmény változására irányuló szándékodat a gázév (amiről nem tudjuk mikor van) kezdete előtt jelezni kell, 5%-nál nagyobbnál indokolni.

Félelmetes, értitek? Akkora átverés és tuti rengetegen aláirták, a tájékoztató (4 oldal, nagyobb betúkkel egy hasábos) egy kukkot se ir erről, a részletes dumát nem olvassa át mindenki, ráadásnak még ebben sincs benne minden, nem tudod, hogy jön ki az éves mennyiség, mennyi a megengedett határérték és különben is, a gázfogyasztás az időjárás függvénye, ha hideg a tél, több kell, ha enyhe kevesebb, nehogy már emiatt kötbért fizessek!!!

Párom közölte, ha jön az ürge, küldjem lazán el, nem irjuk alá.
Ciki, hogy valami gázkészülék felmérés is esedékes nekik vele, na ha azt nagyon akarja, engedjem meg.
Semmi kedvem az egészhez, kettesben a kicsivel, jobb esetben épp mikor aludna....

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Hat ez igy tenyleg eleg gaz.
Raadasul szerintem tok ertelmetlen is. A "meghiúsulás" ellenparja a "mennyiségi eltérés"?
Nem lehet, hogy ez a resz valami nagyfogyasztokra vonatkozik? Felhivni nem probaltad oket? Egy telefont tuti megerne.

-Afonya
afonya
 
 


Pildi!
Elejétől olvastam a "Madárdombi meséket"Kép.
Remek helyzet.
Felénk egy másik szolgáltató van. Ők ott használták ki az apró betűket, hogy a gázóra ellenőrzésénél, ha valami hibát találtak - nem rongálást, csak sima meghibásodást, akkor a tulajnak az orra elé dugott papíron azt is elismertették, hogy a rongálást a tulaj követte el... Így sokan önként azt írták alá, hogy megpiszkálták a gázórát.
Vicces.
Senkit sem engedek be (ezek miatt sem), egyszerűen szólok, hogy nincs itthon a tulaj, jöjjön vissza később.
Nálunk a csatornával lesznek gondok hamarosan.
Hiába van egy tényleges kiömlést mérő szerkezet, nem fogadják el. Kertes házban pedig gáz nyáron a locsolás. És itt nem számolnak be nyáron egy cseppnyi vizet sem a locsolásra.
Fogyasztóvédelmet hívtátok már?
Mit írnak arra az esetre, ha nem írjátok alá?

Csi
csii
 
 


Apukámék írtak a fogyasztóvédelemnek, fel is hívták őket telefonon (Apuék a fogy.véd-t), és a fv azt válaszolta, hogy nem hozzájuk tartozik az ügy. Sajtóorgánumoknak is jeleztük már, de ők sem foglalkoztak a témával. Ez elég nagy baj, mert tuti, hogy sokan aláírják, és az rengeteg pénzbe lesz azoknak (lakosság oldalról), akiket érint. Kép
Valamit csinálni kéne, az biztos.
Én minden kerületi ismerősömnek szóltam, hogy olvassák át alaposan. De nincsenek olyan sokan. A többség nem fogja alaposan átolvasni. Kép Valahogy szólni kéne.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Egyébként szerintem keresni kéne egy ügyvédet. Az lenne a legtisztább. De ilyenkor van az, hogy - mivel az emberek zömének nincs ügyvédje - mindenki arra vár, hogy majd mások keresnek ügyvédet. És végül senki nem keres. Én se tudnék hirtelen egy ügyvédet leakasztani a szögről. Szóval nem egyszerű.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Ott a tévé ügyvédje, a nagyhírű Juszt professzor! Kép Vajon reagálna-e rá? Megpróbálni mindenesetre nem kerül semmibe...
kíváncsi
 
 


Nem reagált. Elsők közt próbáltam. És az "Élesben" szerkesztősége se. Kép Sőt, apukám a Magyar Nemzetet kereste meg, de az sem. Meg egy kerületi újságírót is felkeresett, és őt sem érdekelte igazán, sőt, ha Apu nem szól neki, alá is írta volna. Így azonban legalább végigolvasta, és végül nem írta alá. De sajtó elé vinni nem segít.
Szerintem sokan el se hiszik az egészet. Nem veszik komolyan, hogy ilyet lehet. A másik része (a többség) meg nem olvassa el, és aztán szépen aláírja. Én - ha én kaptam volna - sajnos valószínűleg ez utóbbiak közé tartoztam volna. Aztán az első számlánál verném a fejem a falba.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Na, nem csalódtam benne. A többiekben se. Lehet, nem is értik, miről beszélsz.
Próbáld meg talán a sokat emlegetett "barátnőmet", ő eléggé lát a pályán és még XVII. kerületi is. Talán elkapja a gépszíj.
kíváncsi
 
 


Huh, ezek után nem tudom, nekünk merre lenne érdemes elindulni. ma nem jöttek végül, vagy csak nem szólt a csengő és nem vettem észre, de postaládában sem hagytak semmit. Addig jó.
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi, van újságíró ismerősöd? Mert talán neki kéne szólni. Vagy ha van ügyvéd ismerősöd, meg kéne kérdezni, hogy ha nem írja alá az ember, akkor mi van?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!

Most olvastam el,amit írtatok,megdöbbentő...

PIldi!

És az csak egy dolog,hogy a gázfogasztás időjárás függvénye,de ha "ügyes" a cég,akkor szépen elkezd rontani a gáz fűtési értékén,amit ugye te nem tudsz,csak azt érzed,hogy egyre többetkell fűtened,hogy meleg legyen...és máris túllépted a meghatározott mennyiséget...
Jó kis politika.Egyenesen gusztustalanok!!!!!KépKép

Nálunk meg több száz embernek túlszűmláztak "véletlenül",természetesen.Anyukámék szerencsére észrevették és szóltak,hogy "nem jól lett leolvasva" a gázóra,mert több,mint 1 héttel később érte el azt az állást,amit ők,nem tudni mikor,leolvastak.Ez + 20ezer Ft-ot jelentett volna nekik!És ezt megcsinálták egy rakás emberrel!!!!

Anyapoc

anyapoc
 
 


Most jutott eszembe, hogy Jakupcseket nem próbáltátok, mint tájékoztató fórum? (Én mondjuk nem tudom, hogy hogy mennek ezek a dolgok, hogyan lehet kapcsolatba lépni velük, csak eszembe jutott, hogy ő szokott elég gyorsan reagálni dolgokra.) Egyébként egészen elképesztő a sztori, én nem is értem, hogyan lehetséges az ilyen.Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok!

Szüleim is a XVII.ker.-ban laknak. Meg is kapták a levelet és aláírták a szerződést. Tegnap olvastam végig a topikot és kérdeztem tőle, hogy ő olvasta-e az apróbetűs részt. Nem.Kép
Ma felhívta a gázműveket és ott azt mondták neki, hogy az a rész amit Pilidi is beírt ide,
-80 %-a meghiúsulás, illetve 25%-a mennyiségi eltérés esetén." -
szóval ez nem a lakosságra vontatkozik.

Kisvuk
tkriszta
 
 


Sziasztok!

Ez utóbbival az a baj, hogy ez a szerződés szövegéből nem derül ki, és ilyen alapon -szóban- mondhatnak most valamit, és majd amikor pénzre megy a dolog és ott áll a számla, mondhatnak mást. Igaziból egyébként ez az egész szerződés rettenetesen slendrián, mind nyelvezetileg, mind a benne szereplő kifejezések definicióját illetően nagyon pontatlan, a helyesirási dolgokról nem is beszélve.
Továbbra sem jöttek, se nem hagytak itt üzit, én nem fogok rohangálni utánuk.

ILdi

Ildi
pildi
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?