Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Tündi, a finisről annyit, hogy semmit nem alakultam vasárnap óta, vagyis de:a babó feje beilleszkedett, de kimozdítható.

Jó kis prognózis, nem, Zsolka? Úgyhogy holnap megyek ..bemutatásra"(ti hallottátok már ezt a kifejezést? Azt jelenti hogy a főmufti megvizsgál és elmondja ő is, hogy ez biza császár lesz csüt reggel.), és már megpróbálok nem is reménykedni mert annál szarabbul érzem magam. Mint kiderült, azért mégis megvisel a csaszi gondolata:( Leszámítva a műtét utána borzadmányokat, meg hogy hogy a bánatban fogom én is emelgetni a nem egészen másfél évesemet is, az a legrosszabb, hogy ezután esélyem sincs normál szülésre :cry: Pedig ha másra nem hát erre kiváncsi voltam egész életemben. A menyasszonyságosdi meg a férjezősdi valahogy kimaradt :lol:
Meg az még rossz érzés hogy hiába keményedik egyfolytában a hasam, nem alakít semmit. Úgy néz ki, nem elég erősek az összehúzódások. Mondjuk nem is fájnak, csak kellemetlenek.
no sebaj. Beejezem a rinyát és öltöztetem a prüntyögőt, mert megyünk beszerezni egy vastag horgolótűt. Mivel feltett szándéka ennek a büdös kölöknek, hogy bekrémezett kézzel végigpaterolja az egész tapétát, az emberem kitalálta, hogy kéne egy falvédő. Én meg kitaláltam, hogy horgolok egyet. Úgyis olyan sok időm lesz a két gyerkőc mellett! :D

Szép napot mindenkinek!

Ja de hülye vagyok: engem érdekelne a Sherpa kabát, de M-es és nagy rád, Rita? Hát mekkorára nőttél, te nő? Szóval érdekelne, de én csak az L-esekbe férek bele. Kár...

Enikő, Kata! Szopiügyhöz nem tudok hozzászólni Gergő magától abbahagyta a szopizást 7 hónaposan, de azért olvaslak ám benneteket!

Uh-ról meg annyit, hogy ma találkoztam ctg-nél egy csajjal, akinek nem is volt hasa!!!!!, pedig ő is túl volt már a kiíráson. És az ő babóját is 4 kilóra saccolta a gép. Na, innentől lehet kötni a fogadásokat :)

Akkor most már tényleg lépek, a fiam vár. Sziasztok!

Kép
Kép
háziboszi
 
 


Sziasztok!

Megmondom őszintén,azért nem szoktam hozzászólni a témákhoz - néhányat kivéve..-mert egyszerűen nincs rá időm... Végigböngészem,amit írtatok,de egyenlőre ennyi a kapacitás... :roll: :roll:

Boszi:
Azért AKKOR IS drukkolok. Majd akkor lesz biztos a császár,ha kerek perec közlik veled. Addig meg nyugi!!
És egyébként meg...,az a lényeg,hogy egészségesek legyetek. Ha mégoly elcsépelten is hangzik :roll: ...

Hoztam egy kis vidámságot.... :D :D :D
A nagylányom már gyakorol.......
Kép

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Boszi! csatlakozok az előttem szólóhoz. Még beindulhat magától és akkor gyors vajúdás mellett ripsz-ropsz megszülöd. Másrészt ha nem, akkor is próbálj kérni indítást, h kicsit vajúdhass. Sok helyen igenis adnak csaszi után oxyt, én is kaptam egy kicsit, igaz nem indításra, csak a végén egy kis segítséget, de nálunk ugyanúgy indítottak volna oxyval is, csak max. jobban figyelik a szülő nőt.

Rita! Engem érdekelne a kabát, kívül, meg a bélése is, Sídzsekinek kéne, a régim már nagyon gáz. Jöhet kép priviben. Én is S-es vagyok, de egy sídzsekiből nem árt nagyobb. Max ha tetszik, kérek méretet, ok?

Kép

Kép
megymag
 
 

 
 

Egyszer nyitok webshop-ot, akkor is beégek:) Az a helyzet, hogy anyukám jött délután a gyerekekre vigyázni, a kabát elől volt, mert már csináltam fényképeket róla, erre anyu felpróbálta, és már vitte is...bocsánat mindenkitől Lányok,aki érdeklődött!! Álmomban nem gondoltam volna, hogy anyukámat érdekli egy élénk piros túrakabát...

Boszi!
Tudom, hogy milyen felfokozott ilyenkor egy kismama lelkiállapota, és nagyon megértelek, h idegesít a szitu, mert szeretnél természetes úton szülni. Én is nagyon szerettem volna, ezért sok mindent meg is tettem, aztán mégsem úgy alakult, Villőt is császárral szültem. Mégis máshogy éltem meg a két szülést:rájöttem, h az odavezető út volt teljesen más. Hidd el, az, megvan Benned az igény arra, hogy a második szülés más legyen, azért teszel is, már nagyon sokat számít Neked és a babádnak! Az, hogy sikerült teljesen elfogadnom a szülés körülményeit, és béke van bennem, nagyban annak köszönhető, h megjártam ezt a belső utat, volt kivel megosztanom a bennem lévő gondolatokat, érzéseket...ahogy Te is teszed.
Nagyon drukkolok Neked, hidd el, úgy lesz, ahogy lennie kell és a legjobb Nektek!

Rita

Kép,
Kép
ritmit
 
 


Itt vagyok, hozom-küldöm a táblázatot mindenkinek priviben, aki írt adatot. Nem teljes a lista, de lehet bővíteni majd. Aki még nem írt, csajok, privire fel! :roll: :wink:

Kép

Kép
zsolka
 
 


Sziasztok!
Zsolka!
Megnéztem: Intrauterine Growth Restriction. Hát ez volt Ágoston.

Barbamami!
Édes a lányod, ahogy szoptat egy, mit is? Zsiráfot? :D

Boszi!
Semmi gáz, nem kell még izgulnod! Tényleg történhetnek csodák, abban sem bíztál, h egyáltalán alakul vmi, nem? A bemutatás ismerős. Nekem is volt ilyen professzori bemutatás, de nem a császárnál (az menet közben derült ki, h kell), hanem előtte kb 1 évvel, amikor ciszta műtétem volt. Hát, a Klinikán nem egy népünnepély a bemutatás! Persze a kismamákkal biztos nem azt csinálják, amit a többiekkel! Izgi volt: függönyökkel elválasztott nőgyógyászati székek, te felfekszel, jön a doki, jön a professzor, gumikesztyűt vált rohanvást, belédnyúl, közben a dokid elmondja, h mi a tényállás, hümment, h rendben, gumikesztyűt menet közben leveti és fut a következő függöny mögé. Eszméletlen volt! A cipőmet már csak kint köthettem be, h jöhessen a kövi paciens! :shock: :D

Borakata!
Enikővel egyetértek, de úgy látom Te is így gondolod, h nagyrészt rajtad múlik, h mi lesz az éjszakai szopi sorsa. Nálunk is rögtön külön került Ágoston, Miki nem, ő kb 5 hónaposan ment át a bátyushoz. Amikor már nem akartam, h éjjel is szopizzanak, akkor adtam nekik tejpépet vacsira, a szopi után. 1-2 napon belül mindkettőnél bevált. Szóval őket is valóban a pocakjuk keltette fel, nem csak cicizni akartak. H. viszont gondolom már nem éhes, ahhoz már idős, h ne bírja végig az éjjelt kaja nélkül. Viszont gondolom, h pont amiatt, h a rítus hiányzik neki, még nehezebben megy a leszokás/leszoktatás róla. Hát, olyanokat hallottam, h ölbevétel, vízitatás, nyugtatgatás, stb. Feltételezem, h azért még lefekvés előtt el kell neki mondani (akár napközben is többször), h éjjel mostmár nem lesz cici, mert anyának nem jó, stb. Jobb ötletem nincs. :D

Zsolka!
Látom, már megint egyszerre pötyögünk itt! Még jó, h nem pont ugyanazt írjuk! :D

No, mára ennyi!
Üdv: Viki
Vendég
 


Zsolka! Milyen adatok kellenek pontosan? Az enyémek láthatóak, vagy más is kell? Én is szeretnék táblát!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Enikő,
tényleg, nálad majdnem minden látható... ami plusz, az a szülések helye (kórház), és a császárok oka. Ezeket szoktuk még elfelejteni folyton. Ha gondolod, írd meg, s már küldöm is a frissített verziót. 8)

Boszi,
milyen falvédőt horgolsz???

Éjjeli szopiról akartam még, de eldőlök. Éjjel meg szopi lesz :lol: Úgyhogy megyek, nehogy túl nagy előnyre tegyen szert a kiscsaj...

Kép

Kép
zsolka
 
 


Ajmár... :? visszamentem megnézni az elküldött privik közt a leveleket, erre a fele a "kimenő üzenetek" fiókban kuksol. Azokkal most mi lesz? Míg én alszom, a fiók dolgozik helyettem, és elküldi? Vagy azok már ottragadtak???
Aki nem kapta meg, nagyon bocsi, én mindenkinek elküldtem, a fiók a ludas! Remélem, reggelig lesz idejük elrepkedni... vagy ez nem így működik? Utálom ezt, a vonalzókkal is annyit vacakoltam (kellett nekem lecserélni azokat, amiket Borgmama gyártott nekem, ugye...), mire ideértek épségben, most meg ezek a privik...! :evil: Tényleg jobb lesz, ha alszom.

Kép

Kép
zsolka
 
 


Zsolka!

Köszi a táblázatot!

Boszi!

Bábakoktélt, gyömbéres koktélt nem próbálod ki?

Kép[/url
Kép[/url]
Kép[/url]
b.tünde
 
 


Jó reggelt, jó szurkolást!
Boszi, mizujs??

Rétes és Megymag: a Ti leveletek még mindig ott parkol a kimenők közt :( Totoja ez a babanet, tegnap este óta 2 privit bírt elküldeni :evil: Ha türelmesek vagytok, kivárjátok, ha bevállalósok, írtok nekem mailt priviben, és odanyomom secc-perc alatt :roll:

Kép

Kép
zsolka
 
 


Sziasztok!

Felétek is ennyire fúj a szél? Nem is érdemes kimenni…óóó! Hát igen, böjti szelek fújnak, de azért ennyire nem kellene, hogy az ember fejét is lassan leszedik!

Huncutom még mindig nagyon köhög. Legutóbb is hosszú ideig tartott a köhögése, sajnos ez ébreszti fel, ezért nem tud szegénykém pihenni.

Enikő!
Köszi a tanácsokat!
Igazad van, tényleg én vagyok a „hibás”, mert gyenge vagyok, és nem képes, hogy „keményebb” legyek. Most beteg, ezért szünet van, de hosszabb távon tényleg nem lenne jó, mert szerintem se ő, sem mi nem tudunk rendesen pihenni.
Igen, egy szobában, sőt egy ágyban alszunk Huncuttal…ez azért alakult így – nem így akartuk – mert kisebb korában volt, hogy 1,5 óránként szopizott, éjjel is, és én nem bírtam, csak úgy, ha magam mellé vettem, mert bealudtam a szoptatáskor. Így Huncut mellettünk ragadt. MoSt már jó lenne, ha beleszokna a kiságyába, de elképzelni sem tudom, hogy sikerülhet. Több okból: 1. kisebb korában még a hempergőben sem maradt meg, ki kellett tennem őt a szőnyegre…2. ha napközben bele akartam tenni a kiságyba, csak pár percre is, akkor ordítás ezerrel…szóval nagyon félek már a project gondolatától is.
Az antennák tényleg nagyon működhetnek a gyerkőcöknél, mert most már valahogyan érzem, hogy ha sír, rám néz, és azok a könyörgő szemei mindent elárulnak…én meg ellágyulok.
Érdekes, ahogy írtad az „alvós ciciket”. Ezt tényleg meg tudja érteni egy 10-11 hós gyerek? Meglepő!
A „cicibár” éjszakai bezárása jól esne, már csak azért is, mert érzem a fogacskákat…
A teljes leállást még nem szeretném a szopiról, mert az a tudat, hogy szopizik, legalább megnyugtat, hogy evett valamit, ugyanis az evőkéje továbbra sem a legjobb.

Boszi!
Nem irigyellek a „bemutatás miatt”! Én is átéltem ilyet, ill. ehhez hasonlót még 17 éves koromban – igaz akkor vesetükrözésem volt, de az még borzasztóbb, mint a „másik” helyen történő vizsgálat, mert húgycsövön keresztül történt – mert sokáig nem tudták mi a bajom. Akkor odacsődült pár orvos…ó szegénykém! Ám ahogyan a többiek is írták, beindulhat még a szülés, és akkor pikk-pakk megkapod végre Aliz-babádat!
Tök jó, hogy neked magától abbahagyta a szopit Gergő! Ez a leghumánusabb megoldás…
A „saccológép” szerintem nem jó, ahogyan írtad!
Kitartást!!!!!

Barbamami!
Édes a kislánykád! Milyen érdekes, hogy a lánygyerekekben működik ez a dolog…

Ritmit!
Köszi az utakról szóló gondolataidat!
Erről jut eszembe: tegnap hallgattam a Kossuth-rádiót és 11:25-től van egy jó műsor minden hétköznap, a Vendég a háznál című. Biztos ismeritek. Gyerekekről felnőtteknek szól, mindenféle témákról. És tegnap mi volt a téma? A császármetszés! Későn tudtam meg, így nem tudtam nektek megírni.
Egy Dr. Bedecs Péter nevű szülész beszélt a témáról. A riporter hivatkozott arra a cikkére, amelyben megírta, hogy a császáros gyerekek mások. NA persze az adsásban nem tudta megindokolni, hogy miben. Vártam a válaszra, de számomra nem derült ki. Annyit mondott, hogy vannak élmények, és a császáros ill. nem császáros gyerekeknek ezek az élményeik különböznek. Az anyákkal kapcsolatban pedig ritmit által említett utakat mondta. Azt, hogy ki hogyan számított a császárra, ki hogyan járta meg a hozzá vezető utat, ki hogyan dolgozta fel ill. kinek mennyire volt indokolt és azt hogyan fogadja el stb. Amikről ti itt oly sokszor írtok. Bocsi, ha kissé zavaros, de nem egészen volt egyértelmű a doktor úr. Egy anyukát is megszólaltattak, ő pedig veszteségről beszélt a császáros szülésével kapcsolatban. (őt nem hallgattam végig)

Zsolka!
Köszönjük a táblázatot! Hasznos!

Rétes!
Én is adok Huncutnak tejpépet vacsira, de ettől függetlenül felébred és cicizik, szóval igazad van, a komfortérzet miatt csinálja, meg a testközelséget igényli, ebben biztos vagyok.
Szerintetek ez visszavezethető ara, hogy átkerült egy másik kórházba a műtéte miatt és lelkileg visszahat rá? Vagy csak nekem szolgál ez ürügyül? Kíváncsi vagyok, mi a véleményetek!
Huncut a cumisüveget már régóta nem fogadja el, így pohárból iszik. Éjjel ezt kicsit nehézkesebb megoldani így sajnos. Cumizni sem cumizik.
A mondogatás (nem lesz cici stb.) tényleg hat?

Na mennem kell, kell az „uramnak” a gép…

Szép napot!

borakata
Vendég
 


Boszi??? Nagyon csendben vagy!! :D :D :D

Borakata:
Mióta köhög a kislányod? Mit mondott a doki,"sima" hurut?
Napsugárnál az -kellett volna,hogy legyen...gyanús-,hogy sokszor kellett neki hörgőtágító szirup. Már vagy 4 éves volt,mire kivizsgáltattam és kiderült,hogy "rejtett asztmás". Magyarán olyankor jön ki,mikor folyik az orra.
Így is elszenvedtünk vagy 2-3 évet,mire megint kivizsgáltattam,hogy MIÉRT asztmás. Akkor derült ki,hogy komolyan refluxos :roll: ,attól van az asztma..
Persze NEM azért írtam,mert minden kis köhögés mögött komoly betegségeket kell keresni!!
Csak.. Muszály az embernek rágni a dokik fülét,ha valami nem stimmel,vagy bármi gyanús,mert ők nem fognak lépni..

Ja,és amit a császáros-nem császáros gyerekekről írtál..
Azt hiszem,igazából nem maguk a gyerekek között vannak különbségek (mármint a császáros-nem császáros gyerekek között),hanem talán abban,hogy maga az anya hogy dolgozza fel magában a dolgot..
Én megmondom őszintén,amikor a fiam megszületett- először szültem "simán"- hát iszonyatosan büszke voltam "magamra",vagyis inkább rá :D Ezek nagyon érdekes és furcsa dolgok.
Egyébként is,ha az ember szül egy gyereket,úgy érzi,hogy valami egetrengető,egyedi és megismételhetetlen dolgot tett. És még ha ugyanabban a másodpercben 200 gyerek született a Földön,AKKOR IS egyedi,megismételhetetlen és egetrengető dolgot vitt véghez!
Hogy császárral vagy sem.. Az mindegy kell hogy legyen. Így is úgy is "életet adott" egy kicsi lénynek. :D :D :D :D

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Borakata! Sztem nem Huncutra hatott ez így "vissza" hanem terád. Gondolok itt arra, hogy ilyen helyzetben fokozott aggódás stb stb alakul ki az anyában, és szetm ez jó időre megmarad. Ily módon előfordulhat, hogy az anya jobban köti magához a gyermeket, mint egyébként - persze teljesen jó értelemben. Sztem csak ennyi.

Én már többször elhatároztam az éjszakai cicistoppot és valahogy véghez is fogom vinni, de egyelőre mindig betegség lett belőle. Hmm-hmm, ugye a dilemma, hogy azért ordít, mert beteg lesz, vagy csak azért mert cicit akarna és mivel nem kapja meg ahányszor csak akarja, inkább gyorsabb beteg lesz... :lol:

Tegnap iszonyatos kruppos rohama volt K-nak, mint derült égből a villámcsapás, semmi előzménye nem volt, csak annyi h nem nagyon akart ebédelni. Aztán letettem aludni és 20 perc után fulldokolva ordítva ébredt. Még jó, hogy tudtam mit kell vele csinálni, különben mentőt hívtam volna. Nem kívánom senkinek, hogy megtapasztalja, milyen az amikor fullad egy baba. Szerencsére nem estem pánikba, rohanás a mélyhűtőhöz, hidegpára, addig a hűtőből kibányásztam az életmentő kúpot. Sajnos a vége így is szuri lett, a kúpokat Kolos képes fél órán át kilövésre készen tartani, így nem szívódott fel teljesen se az első se a második és jött megint a roham. Hamarosan megérkezett az inhaláló pumpa, azzal kapott 4 puffot, meg után a szurit, akkor kezdett javulni. Az éjszaka már rendben volt. Benyalt vmi vírust.
Másfél éve volt Ábelomnak is ilyen, de az kutya füle volt ehhez képest.
Mára csak szimplán taknyos. de tegnap egy hajszál volt a kórház.
megymag
 
 


Megymag! Sajnálom a kruppozást, remélem nem ismétlődik meg! Bálint is benyalt valami,t helyesebben rányalt az előzőre, már jobban volt kemény két napig, erre elkezdett iszonyatosan köhögni. Én ilyankor adok neki Calcimuscot és Fenistil cseppet éjszakára. De ami szerintem igazán jó, az ultrahangos hidegpárásító. Az előző éjszakát végig köhögte, most bepárásítpttunk a szobájába, és semmit sem köhögött. Meg adok lándzsás utifüvet is neki, úgy vettem észre, az is nagyon jó. Ezek az igazán jó hidegpárásítók sajnos elég drágák, nekünk Boneco márkájú van, ezt ajánlotta egy gégész, és tényleg nagyon jó. Salvus vizet teszünk bele, úgy méginkább hatásos. Ha nincs párásítótok és érdekel, biztos van a neten használtan is.

Tünde!
Szépek a gyerekek!

Rita

Kép,
Kép
ritmit
 
 


Borakata!
Szerintem addig, amig veletek egy ágyban alszik esély sincs az éjszakai szopik leszoktatására!
Én azt gondolom, hogy elég nagy már egy gyerekágyhoz, leesésgátlóval (ha soha nem szerette a kiságyat és nem marad el benne), és ha van rá mód, akkor a ti szobátokban elhelyezve (később át lehet tenni a saját szobájába). Én először a mi ágyunkban altatnám és ha elaludt, akkor átteném a saját ágyába, egy idő után meg a sajátjában is altatnám.
Én a ciciről való teljes leállás csak éjszakára gondoltam (ha egyszer kap, egyszer nem úgy nem tud leszokni). És igen elég értelmesek. Ebben a korban márr többnyire mindent értenek. Én nappal is és este is beszéltem vele, hogy nem lesz cici éjszaka, persze azért megpróbálta, de hamar rájött, hogy hiába.

A "császáros gyerekek mások"-kal kapcsolatban:
Én valószínünek tartom, hogy ez a másság, ha van egyáltalán, az anya gyerekhez fűződő viszonyából adódik! De császár és császár között is oriási a különbség.
L-el kapcsolatban emlékszem csalódást éreztem a szülés után, egy picit a gyereket hibáztattam, hogy túl nagyra nőtt, nem indult el, stb. Persze ez egy idő után oldódott, rájöttem az általam elkövetett hibákra is és elég szoros lett a kötődés.
M-el kapcsolatban nem éreztem ilyet. Ő kissebb lett, a feje pl jóval kisebb volt, mint L-nek (simán megszülhető lett volna), ráadásul magától be is indult, szóval itt csak magamat hibáztattam (bábakoktél), mégis nagyon magam alatt voltam az első pár hétben.

Megymag! Sajnálom a kruppos rohamot! Remélem sosem kell megtapasztalnom!
Érdekes ez a cicimegvonásos betegség!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Sziasztok!

Barbamami!
A kisfiam kb. 1,5 hete köhög. Látta orvos, ma is, és azt mondta, hogy továbbra is fenistil meg kis sinecod.
Ait írtál a betegségekkel kapcsolatban: nem is gondoltam volna, hogy van összefüggés az asztma és a reflux között!

Megymag!
Sajnálom a kruppot! előfordulet ez már máskor is K-nűál, vagy ez az első? Én eddig csak olvastam róla, de hál Istennek még nem "látogatott" meg minket. Az azonnali teendők között csak a hűtőgép van a kúp mellett? És milyen kúpot kell adni? Vagy rögtön mentő?
Jobbulást K-nak!
Huncut is utálja a kúpokat és ordít, ha beadom neki.

Ritmit!
Jobbulást és gyógyulást minden betegeskedő gyerkőcnek, Bálintnak is! Sajnos nálunk is egy vírus okozza a galibát.

Nekünk is éppen boneco típusú párásítónk van és mi is nagyon meg vagyunk vele elégedve. Nekünk is ajánlotta egy ismerős, de most még jobban megnyugodtam, hogy a gégész is jónak tartja, mert elég drága volt!
Nem is tudtam, hogy salvus vizet ill. más vizet is lehet bele önteni! Mi is kipróbáljuk! Egyszerű boltban is lehet kapni vagy csak bio-natúr boltokban? Egyébként milyen hatása van? Illóolajat is lehet bele önteni?

További szép napot!
borakata

Ja lányok, írjátok wordben a hsz-eket és másoljátok be utána, így nem száll el!!! Én mindig így írok és nem volt még probléma!
Vendég
 


Sziasztok!
Vagyok ám csak van úgy, hogy kimaradnak napok...
Megírtam a szüléstörténetünket, mellékletben csatolom, elég hosszú lett, de egyszerűen nem tudtam tömörebbre fogni... :wink:
Akit érdekel részletesen, kattintson ide:
szüléstörténet

Amúgy jól vagyunk, igazából minden oké, Bence továbbra is nagyon szépen viselkedik a picivel, néha feltűnően hisztizik, hogy végre rá figyeljünk, de ez minden. Mondjuk a jövő héttől azért félek, akkortól leszünk nap közben 3-asban :roll:
Egyelőre az válik be, hogy ha hárman vagyunk és Zsombi nem alszik, hogy magamra kötöm (kendőben) és így tudok Bencézni.

Borgmama, nekünk az ütögetés (fellökéses változattal kombinálva) néhány hónapja volt, de egyik napról a másikra lecsengett...
kislilla
 
 


Enikő!

Egyszerre írtunk, ezért később került be a hsz-em!
Köszi az ötleteket, megszívlelem és kipróbálom! Anyósom úgyis megígért nekünk egy kiságyat...

Lilla!
Köszi a történetet, mindenképpen elolvasom!
Sok erőt a "mesterhármashoz"!

Tudjátok, amiket korábban és most írtatok a császárról vagy gyereknevelésről, érdemes lenne összefoglalni és egy honlapra rátenni, vagy kis füzetkében kiadni, olyan jók! Vagy benneteket megszólaltatni egy Vendég a háznál műsorban, akkor biztosan értelmesebb lett volna, mint pl. a tegnapi rész!

Ítéletidő van nálunk!!!!Pedig úgy örültem a tavasznak!
Vendég
 


Sziasztok!

Kislilla!
Elolvastam a születéstörténetedet, olyan megható volt, meg is könnyeztem.......

Ma voltunk a 10 hetes mérésen, 6,4 kiló Ármin. Oltást még mindig nem kapott, a doktorbácsink szabit vett ki.....
Középső rosszcsontom úgy leesett a konyhai székről, hogy kicsit felrepedt a fejecskéje..... Napi 50x felállt a székre, ma elbillent alatta......

Kép[/url
Kép[/url]
Kép[/url]
b.tünde
 
 


Lilla!
Köszi, hogy leírtad nekünk, nagyon szép volt!! Igazán boldog lehetsz, hogy így alakult:)

Kata!
Salvus vizet simán patikában lehet kapni, talán drogériában is, semmi különös, nem drága, fiziológiás víz, ami nagyon jó a légutaknak. Az arcüregmosáson, ahova sokat vittem Bálintot is ilyen vízzel mossák a gyerekek arcüregét.

Tünde!
Középső lurkónak jobbulást! Kis izgő-mozgó:)

Rita

Kép,
Kép
ritmit
 
 


Tündi jobbulást a kisfiadnak!
Háziboszi gigadrukkok!
szüléstörténet mindjárt kész, de ide nemigen teszem fel, irjon privit aki kéri!

Kép
borgmama
 
 


Sziasztok!
Borakata!
Osztom Enikő véleményét azzal kapcsolatban, h addig biztosan nem tudod elkezdeni Huncutot leszoktatni az éjjeli szopiról, amíg egy ágyban alszotok. Az én véleményem elég sarkos az együttalvásról, mi max 10X aludtunk együtt a két fiúval összesen. Számomra a mi ágyunk, a mi várunk. Az az intim zónánk a férjemmel, és számunkra ott a gyerekeink sem kívánatos vendégek. Én pl azt sem nagyon pártolom, h játszanak a hálószobánkban, nem mintha olyan titkos helység lenne, de övék az egész ház, azt igazán megkímélhetnék. :D
Az ember annyira el tud mindenféléket képzelni, h mit tud elfogadni a gyereke és mit nem, aztán sokszor éri meglepetés. Mi 5 hónapig kb nem altattuk egy szobába a fiúkat, és akkor is csak nagyon félve tettük be a Mikit Á-hoz, aztán nem lett semmi (de tényleg semmi) gond, már első éjjel is kisebb nyöszi után alvás volt. Pár napja délután is együtt alszanak a fiúk (eddig Mik a télikertben aludt a babakocsiban), ettől is nagyon fáztam, aztán ebből se lett semmi gond, nem rajcsúroznak, nem keltik fel egymást. Szóval sokszor nem az történik, amire számít szegény szülő. Lehet, h simán venné a másik ágyban alvást Huncut is.
És igen, elég idős már ahhoz, h megértse pl a cicialszik-ot. Sokszor nem is látszik rajtuk, h felfogták, nem adnak azonnal visszajelzést, de ilyenkor már megértik ezeket.

Megymag!
Jaj, de rossz ez a krupp! A családban több gyereknél is előfordult, és tényleg nagyon ijesztő! Még jó, h tudtad, h mi ez, és mit kell tenni!!!! Ügyeletet hívtál ki hozzá?

A császáros gyerekek mások: Nagy vesszőparipám ez, teljesen ki tudok akadni rajta, amikor bizonyos jellemvonásokat annak próbálnak betudni, h a gyerek császárral született! Szerintem ez marhaság! Minden gyerek másmilyen, de nem azért, mert császárral született! Ha egyszer vki venné a fáradtságot és megnézné vmi bazi nagy mintán, kiderülne, h a császárral született gyerekek közt egyáltalán nem gyakoribb a kötődésre való képtelenség, meg a dolgok feladása, a kész várása. Ilyeneket olvastam, h ezekre hajlamosabbak a császáros gyerekek. Felnőtt korban jó kis hivatkozás lenne, nem? (Nem tehetek róla, h 5 házasságom válással végződött, végtére is császárral születtem, az az oka. Pl. Ez abszurd!) Igen, ha van, akkor tényleg az anya hozzáállásában van különbség. Az anyai szem pedig sok mindent belelát a gyerekébe.

No, elolvasom Lilla történetét!
Üdv: Viki

Ja, Zsolka!
Én nem kaptam meg a privit.... Elküldenéd újra? :D
Vendég
 


Na, Zsolka, ebben a pillanatban kaptam meg!!!
Vendég
 


Lilla!
Nagyon szép szülésed volt! Gratulálok! Ahogy az ember olvas pár történetet óhatatlanul is eszébe jut, h mennyire más minden szülés! Mindenki mást emel ki belőle, és mindenkinél más a lefolyása! Ez nekem nagyon tetszik! :D Harmadszorra a Tiedhez hasonlót elfogadnék.
Viki
Vendég
 


Jaj Kislilla,
de szép volt! Kétszer is végigolvastam, egész előhozta a saját élményeimet! Pont ilyen hangulata volt az egésznek. Egész belefeledkeztem...
Köszönöm szépen!

Borakata: az éjszakai szopiról akartam még írni pár sort.
Nálunk anno az volt az utolsó szinte, amiről le tudtam szoktatni Andrist. Nappal már a sok tevékenység rég elfedte a szopi-vágyat, ha jól ment a nap, de este és éjszaka nagyon vágyott rá. Én aztán elszántam magam, hogy most már elég - közben terhes is lettem és nem esett jól - , és akkor nekifogtunk. Bevallom, én nem a mindent-vagy-semmit elve alapján dolgoztam, de hát ez látszik más témákban is: nekem ez így nem megy. Szóval lehet másképp is, csak mondom. Én is sokat mondtam Andrisnak, hogy most már nem lesz, mert ez nekem nem jó. Ez volt a mondanivalóm lényege: NEKEM nem jó, bár tudom, hogy neki jó lenne. Viszont itt maradok vele, mikor szomorú miatta, ki fogjuk bírni, meglátja. És ott is maradtam, és duruzsoltam a fülébe, hogy semmi baj, de én ezt most már nem szeretném... És volt, mikor borzasztóan elkeseredett. Olyankor aztán előbb-utóbb, mikor úgy éreztem, hogy most már nem bírjuk tovább, mégis megszoptattam. Attól megvigasztalódott. És nem éreztem úgy, hogy ettől következőleg erőszakosabb lett volna. Inkább úgy, hogy azért érezte, hogy nem kőbe vésett dolog ez a nemszabad, hanem olyan, amit felülírhat az ő szomorúsága, bár az irányt azért megszabtam. És lassan-lassan mégiscsak sikerült leszoknia. Néhány hónap azért kellett így, az igaz.
Amúgy a nagy ágyból kiszoktatása úgy történt, ahogy Enikő írta. Először átpakolósan, aztán az ő ágyában melléfekvősen. Ezt amúgy még mindig igényli, kivéve, ha a húga is ott van, mert szoptatom (ha nincs itthon a férjem altatáskor). Olyankor érdekes módon ő maga mondja, hogy üljek csak mellé, fogjam a kezét.

Megymag, ez a krupp... jaj! Egy szörnyeteg, szörnyen ijesztő lehet szegény anyukáknak és kicsiknek. Nagyon talpraesett vagy, hogy ilyen nyugodtan reagáltál, és sikerült elkerülnöd a rosszabbat!

Ritmit: arcüregmosás - brrrr....

Csajok, aki még nem küldött adatot, tegye, ha szeretné! Indul a második kör!

Kép

Kép
zsolka
 
 


Hehe, és megint egyszerre pötyögünk!
Azért ez botrány, tegnap ilyentájt küldtem!!! :x

Kép

Kép
zsolka
 
 


És Rétes: szólj ám, ha jön egy harmadik! :wink:

Kép

Kép
zsolka
 
 


Sziasztok4

nem volt most időm visszaolvasni, elnézést mindenkitől, ha nem reagálok.
Hát, nem jön a csaj, holnap reggel megyünk kórházba, remélem, nem jön közbe senki sürgős és akkor császármetszés mihamarabb. Emberem jön majd a hírekkel!
Tegnap este még nagyon kibuktam, aztán ma a bemutatás után(ami nem volt vészes, és nagyon aranyosak voltak a dokik, elpoénkodtuk az egészet) egyszerűen megnyugodtam. Eddig mindent megtettem, tovább én sem akarok már várni, le a kalappal a doki előtt is, most már látni akarom ki az, aki így megvárat minket :D Elég ráérősek a gyerekeim... 8) Azon röhögtünk ma rengeteget, vajon milyen meglepit tartogat nekünk: a nyerő ötlet: ott üldögél a hasamban, ölében egy ,,RÖGTÖN JÖVÖK" táblával :wink:

Szóval köszi mindenkinek a drukkokat és nagyon hálás vagyok nektek, csajok! Aztán nemsoká jövök majd én is mesélni!

Sziasztok, szép álmokat mindenkinek!

Kép
Kép
háziboszi
 
 


Sziasztok!

Én csatlakozom Barbamamihoz - mindig olvaslak benneteket, de hozzászólást nem sokszor írtam. Persze azért pü az ment, és köszönet Zsolkának a táblázatért. Nagyon tanulságos.

Amihez most tudok mit írni:

A vendég a háznál az egy nagyon érdekes műsor, régen nagyon szerettem. Mióta saját gyerekem van, valahogy nem látom olyan nagy számnak, nagyon kevéssé vannak benne kifejtve a témák, szerintem. Az is igaz, hogy a műsoridőt jól megnyirbálták, nem lehet nekik könnyű dolguk.

A terhespatológiában sajnos bőven volt részem, 4 hetet voltam kórházban. Csak azért bírtam ki, hogy a kritikus 32. hét meglegyen ott, úgymond fizikailag biztonságban, utána szépen hazajöttem - szükségem volt arra a pár hétre babó születéséig, hogy lelkileg nagyjából helyrejöjjek az után, amik ott voltak.

Kislilla, nagyon örülök, hogy jelentkeztél. Még nem olvastam el, a szüléstörténetedet, de ami késik, nem múlik. Szükségem van pozitív élményekre.

Az éjszakai szopihoz és persze Borakatának:
Én pillanatnyilag semmilyen szoktatást nem alkalmazok, minden úgy alakul, amilyen passzban éppen babó és én vagyunk. Mi nem alszunk egy ágyban, de egy szobában vagyunk még mindig, és én továbbra is ugrok szinte minden nyekkenésre, mint ahogy eddig is. Szinte mindig kell neki szopi, hogy megnyugodjon, elvétve nem. Engem ez kizárólag akkor zavar, ha túl sokszor történik egy éjjel és fizikailag nagyon kimerülök, de ha ilyen veszély van, végülis tudunk együtt is aludni, engem nem zavar (csak ebből azért a férjemmel közösen döntve mégsem akartunk rendszert). Én nagyon szeretném azt megérni/megélni, hogy nem szoktatással, kényszerrel vagy bármiféle irányított módon választom el őt sem éjjel, sem nappal, hanem majd ő elválasztódik. De én valóban szeretek szoptatni, nem okoz számomra semmilyen fizikai vagy lelki kellemetlenséget. Másrészről tudom, hogy ezt valószínűleg nem tehetem majd meg, hogy addig várok (kivéve, ha esetleg a kisasszony pár hónapon belül elválasztja magát), mert a terhességi problémáim miatt semmiképpen nem szeretnék majd a következő terhesség alatt szoptatni. Szóval nem tudom még, hogyan lesz ez, de mindenesetre nem kell még most döntenem erről, ezért türelmesen várok, hogy alakulnak a dolgok. Egyébként azt látom magunkon, hogy ha lenne türelmem ehhez, akkor valószínűleg ez egyszer magától bekövetkezne, mert babó, ha éppen nincs valamilyen extra érzelmi nyűgje (vagy ki tudja mi), vagy nem fogzik éppen, egyre többeket alszik, vagyis többször alszik többeket. csak ez egy lassú folyamat.
De nem akarok megfelelni semmilyen olyan külső sugallatoknak, ami esetleg a környezetemből származnak, hogy furcsa, hogy ilyen sokáig szoptatok, vagy miért nem nevelem már le az éjszakai szopiról, stb. Én ezt úgy csinálom, hogy a magunk, kettőnk számára megfelelő legyen. Ennélfogva a dolog természetesen nem csak a táplálásról szól, hanem az érzelmi jóllétről is. Ha babó éppen azért igényli ezt, mert csak bújni akar, megkapja.
Borakata, ezt most csak azért próbáltam érzésekben ilyen részletesen leírni, mert számomra nem egyértelmű, hogy te tényleg akarod-e ezt, vagy csak valaminek meg akarsz felelni - úgymond erős akarsz lenni, ilyesmiket írtál. Tényleg úgy érzed, hogy nem vagy elég határozott vagy erős, vagy ezt valahogyan sugallják feléd, miközben te jól éreznéd magad ebben a helyzetben - szerintem ez nagyon nem mindegy. A fizikai kellemetlenségekhez nem tudok mit mondani, nálunk babó kizárólag akkor harap egy kicsit, mikor éppen jön a foga, most is ez volt 2-3 hétig, ebben azért nevelem őt egy kicsit, ezt nem hagyom (meg mensikor is érzékenyebb vagyok egy kicsit). Szerintem sokkal fontosabb az embernek a saját jó érzése, hogy annak feleljen meg, mint bármiféle külső elvárásoknak. De ha valóban úgy akarod, akkor szerintem el kell dönteni ezt magadban és megtenni , mert akkor nektek ez így lesz jó. És ki tudja, tényleg lehet, hogy nem is kell hozzá hosszasabb szoktatás.
Vendég
 


Háziboszi, neked meg nagyon drukkolok. Örülök, hogy nem volt rossz élmény a bemutatás. Akkor most mi is lesz veletek?
Vendég
 


Boszi! Kitartás, megnyugvás, derű! Sok erőt kívánok neked a következő napokhoz és gyors felépülést! Szeretettel várjuk a jó híreket!

Jóccakát!

Kép

Kép
megymag
 
 


Sziasztok!

Csatlakozom az előttem írókhoz, én is inkább csak az olvasásig jutottam mostanában :roll:

Boszi :) Nagyon-nagyon drukkolok és várjuk a híreket rólatok!

Kislilla :) Elolvastam a szüléstöridet, jó volt olvasni, hogy minden ilyen gyorsan és zökkenőmentesen zajlott :)

Borgmama :) Léna egy kis gyönyörűség és nagyon örülök, hogy a csaszi ellenére pozitív élményként maradt meg benned a szülés! :lol:

Kata :) Műsorról sajnos lemaradtam :( Ha küldesz nekem egy mail címet, szívesen átküldöm a listát. Éjjeli szopi leszoktatás: nálunk kottára ugyanez volt, mint nálatok. Együtt aludtunk, sokszor csak rám csatlakozott és aludt tovább. Ha jól emlékszem, én úgy 1,5 éves kora körül döntöttem úgy, hogy jó lenne, ha leszokna erről. Én is mondogattam, hogy éjjel a cici is alszik, meg volt simizés, puszilgatás, összebújás, viszont inni csak vizet adtam, aztán egyszer csak elmaradt az éjszakai szopi. Külön ágyban a mai napig úgy alszik el, hogy vmelyikünk ott van vele és mikor éjjel ébred, átjön hozzánk és bebújik közénk. Engem nem zavar :)

Zsolka :) Lemaradtam kicsit, pontosan milyen adatokat küldjek priviben?

Rólunk: túl vagyok egy 2. antibiotikum kúrán (pedig azelőtt idejét nem tudom, mikor kellett szednem), kezdett rámenni a hörghurut a mellhártyámra :( Lázas szerencsére nem voltam, csak köhögtem és nagyon fájt az egyik oldalam. Most már "csak" köptetőt kell szednem, remélem minden rendben lesz. UH-ra kedden megyünk legközelebb.

Szép napot nektek!

KépKép

KépKép
timika
 
 


Meggymag:
:( :( Nagyon ijesztő lehet egy ilyen roham.. Én nem tudom,tulajdonképpen milyen, de az asztmaroham alapján..,hát a krupp se jobb semmivel.. :(

Lilla:
Nagyon SZÉP a szüléstörténeted! Azt hiszem,ilyen szülést kívánna magának mindenki :D Nagyon örülök,hogy így alakultak a dolgok, emlékszem az első szülésedre..

Timika:
Hát.. :( Jobbulást!! :P :P

BOSZI:
Woww,akkor már lehet,hogy meg is született a kicsilány,mire most itt írok???? :D :D :D :D :D :D
Gyors felépülést,és nagyon szép élményeket kívánok!!!

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Sziasztok,
hát sajnos én is tovább rontom a statisztikát. Másfél óra múlva befekszem a kórházba, holnap császár. Tegnapelőtt az összes leletem, 3-4 szonográfus és az orvosom átnyálazták a leleteimet, és vágást javasoltak. Ezután még 1 órát agyaltunk kettesben az orvossal pro és kontra érveket felhozva, hogy mi legyen. A méhszáj teljesen zárt, ránézésre semmi remény, hogy magától beindulna a szülés. A lepény még jó, de valami nyílván nem stimmel vele, ha nem nő rendesen a baba. A magzatvíz már napok óta kevesebb a kívánatosnál, ez sem jó jel. Úgyhogy mindent összevetve: a lepény bármikor felmondhatja a szolgálatot, és akkor úgyis vágni kell. Utolsó opcióként még felmentünk a főorvoshoz, aki egyetértett az orvosommal, bár engedélyezte volna, hogy bentfekvésssel, nagyon sűrű vizsgálatok mellett várjak pár napot. Akkor hazajöttem, és átrágtuk a dolgot a férjemmel is, és úgy döntöttünk, bízunk az orvosom megérzéseiben. "Beszéltem" a babával is, hogy van 3 éjszakája elindulni, ha készen áll rá, de sajnos kettőt már elpocsékolt. Még szomorú vagyok, de túl leszek rajta. pénteken már megszületik a kisbabám, és ha minden jól megy, kedden-szerdán már itthon is lehetek. És szombaton már akár lúdláb tortát is ehetek, jó sok csokival. Próbálok a pozitív dolgokra koncentrálni, ügyesebb voltam, mint 5 éve, sokkal tudatosabb, sikerült elkerülnöm a terhespatológián vegetálást, bele tudtam szólni a velem kapcsolatos döntésekbe, sokkla nagyobbra növesztettem a babámat, és mindent összevetve nagyon jó kis terhességen leszek túl 1 nap múlva.

Drukkoljatok, remélem jövő hét elején már újra innen beszélgethetek veletek!

Kép

Kép
eveta
 
 


Boszi!
Gondolok Rád!

Eveta!
Itt senki sem ront semmiféle statisztikát!! Jó hogy itt vagy és megosztod velünk a gondolataidat, mi meg segíthetünk Nektek. Ne legyél szomorú, hanem erősítds magadban az utolsó momdataidat, a pozitív gondolataidat!! Kívánom, hogy szép élmény legyen a szülés, és az első találkozás:)
Várunk vissza!!

Rita

Kép,
Kép
ritmit
 
 


Sziasztok!

Lilla!
Elolvastam a szüléstörténetedet! Nagyon megható volt számomra, ahogyan befelé tudtál figyelni és az a tény is, hogy sikerült! Köszi, hogy megosztottad velünk ezt az örömöt!

Tünde!
Szépen növekszik Ármin fiacskád! Mi van a fülecskéjével? Meggyógyult már? Hogy van?
Én szeretném elolvasni a szüléstörténetedet! Kérlek, küldd el nekem priviben!
Gáborkának jobbulást, remélem begyógyult már a fejecskéje! Hunor is ezerszer esik és most kezd el felmászni mindenhová…

Ritmit!
Köszi, igyekszem beszerezni! Ma éjjel már itthon aludtunk, és természetesen ment a párásító! Nem is köhögött annyit H.! Tényleg szinte „csodaszer” ez a hidegpárásító!

Rétes!
Köszi a hsz-t! Olyan jó olvasni azt, ahogyan bátorítólag, szinte „felszabadító buzdításként” leírod gyereknevelési tanácsaidat, ahogyan Te megéled! Én úgy érzem, hogy nagyon nyugodt emberke lehetsz! Ez olyan jó! Szeretnék én is kiegyensúlyozottabb, optimistább, bátrabb lenni! Ezek a dolgok teljesen átjönnek a soraidon! Köszi! Próbálok bátrabb lenni, nem annyira parázni!
És igazad van! Szerintem is az anya hozzáállásán van a hangsúly a császár-nemcsászár témakörben!

Enikő!
Bogarat ültettél a fülembe…már alig várom, hogy vegyünk egy kiságyat!
Apropó! Mizu a szoptatással?

Lányok!
Valamelyikőtök vett leesésgátlós-hosszabbításos kiságyat és képet is ígért, hogy felteszi! Nem emlékszem már, ki volt!

Boszi!
Értékelem a humorodat, ilyen körülmények között is mennyire vidáman szemléled a dolgaidat! Le a kalappal!

Virág!
Őszintén köszönöm a gondolataidat! Nagyon sok igazságot találtam soraid között, amelyek tökéletesen jellemzik a lelkivilágomat! Mélyen elgondolkodtattál! Igen, a megfelelés…ez sajnos sokszor nyomaszt…az, hogy a hivatásom miatt sokszor belelátnak, vagy bele akarnak látni a magán szférámba…igen, ezek sokszor zavarnak, pedig tudtam, hogy ezekkel számolni kell a szolgálatban. A sugallatok, igen, azok is jönnek, és igazad van, a mi kapcsolatunk a gyermekünkkel az első és az a fontos, nem amiket mondanak, vagy tanácsolni akarnak…Igen, alapjában véve én úgy érzem, hogy kiegyensúlyozott a babám, szuper a kapcsolatunk, nagyon szoros a kötődésünk egymáshoz. Az éjszakai ébredések fárasztóak, az igaz, de az anyaság az ezzel jár, és el kell fogadni. A szoktatásokkor kudarcot vallottam, és lehet, hogy többet kell várnom, türelmesebbnek kell lennem. Szóval köszönöm, hogy elgondolkodtattál!
Ja és még egy reag neked! Én sajnálom, hogy zárt topic lett az ápr-máj-os, mert én bele-beleolvasgattam, hiszen kíváncsi voltam, hogy a Huncutommal egyidős gyerkőcök hogyan fejlődnek. De megértem, hogy így döntöttek sokan, és nem akarnak nyílt topicot.

Mindenesetre bezsebeltem tőletek, lányok a jó ötleteket és a kiságyas dolgot kipróbálom, amint tudom!

Timika!
Köszi a reagálást Neked is, jó hogy jöttél és örülök, hogy javulgat a köhögés!

Eveta!
Azt kívánom, hogy az Isten gondviselő szeretet legyen veletek és erősítsen benneteket!
Nagyon tudatosan készültél, mindent megpróbáltál, és ahogyan leírtad, tényleg jó kezekben vagy, jó orvos-szakemberek vesznek körül és magadnak tudhatod a párod támogatását is! A soraidból azt érzem, hogy nyugodt vagy és kiegyensúlyozott, és határozott is!
Adja Isten, hogy minden jól alakuljon, vigyázzon Rátok! Jó babázást, sok tejcit, gyors felépülést és sok-sok erőt Neked/Nektek!

Ma én is sokat gondolok Boszira, talán már túl is van a műtéten és vígan babázik….
Remélem minden oké velük!

Szép napot!
borakata
Vendég
 


Zsolka!

Neked is köszi az ötleteket! Bocsi, hogy kihagytalak! Meg mindenkinek köszi!

Arra gondoltam, hogy a táblázatba beírhatnánk az anyuka születési évét is, persze ha nem gond!És köszi, hogy fáradozol a tábliért!

Süt a nap!
Vendég
 


Sziasztok!
Boszi!
Most olvasom csak a tegnapi bejegyzésedet! Lehet, h már meg is született a babád! Ösrülök, h sikerült megnyugodnod, biztosan így még sokkal felszabadultabb és örömtelibb lesz a találkozás!!!!! Remélem minden rendben megy/ment a műtét közben! Várunk haza, és a beszámolóra is nagyon kíváncsiak vagyunk!!!!

Eveta!
Remélem sikerül lassan elfogadni a tényt, h császár lesz megint. Igaza van Ritmitnek, nem rontasz Te semmilyen statisztikát, ez nem verseny! A császárnak azért legtöbbször reális oka van, és erről nem Te tehetsz! Hálás lehetsz a dokidnak, h ennyire felnőtten kezelt és veled együtt átbeszélte a dolgot!! Ezt nem minden orvos tenné meg. Azt hiszem Te is beláttad (legalábbis a soraidból ez derült ki számomra), h ez volt a jó döntés. Minden jót kívánok, remélem gyors lesz a felépülésed! Mostmár hamarosan veled lesz a második gyermeked, ez azért felül tud írni sok egyéb szomorúságot, ugye? :D

Btünde!
Szeretném én is, ha elküldenéd priviben a történetedet!

Borakata!
Azért nem vagyok egy nyugodt ember! :D Az viszont tény, h nem akarok nagyon megfelelni senkinek. Mondjuk nagyon senki nem is akar beleszólni, h hogyan neveljük a fiúkat. Nem is tudom ki írta, h az anyósáék piszkálódnak (arra emlékszem, h Megymag két oldalról is kapja az észt... :D ). Nahát, én hálát adok az Istennek, h a mi családunk egyik részről sem az a beszólogatós fajta. Az egyik sógornőmnek 5 gyereke van, az ő véleményére sokat adok, úgyhogy ha tanácsra van szükségem hozzá szoktam fordulni. De kéretlenül ő sem okosít ki semmiről.
Képet nem tudok most feltenni Á. ágyáról (nem én ígértem a képet amúgy), de elmesélem: ez egy kutya alakú ágy (kaptuk! Felejtsd el, h mi vennénk ilyesmit! :D ) , a korlát közepén egy nyílással, ahol fel-le lehet közlekedni. Elég nagy a lyuk, de még csak 1x fordult elő, h a szőnyegen talált rá a férjem (de ott is aludt, nem ébred fel rá, h leesett/lecsúszott). Szóval szerintem biztonságos, és a gyerek maga tudja használni. Én anno attól izgultam a leginkább, h mivel ki tud jönni, elkezdődik a "vándorlásos" időszak. De csak 1x jött ki lefekvés után a nappaliba, akkor mondtam neki, h nem szabad mászkálni, azóta nem jön ki. Bár Á. elég könnyen irányítható gyerek.

Hú, a mindenit, de sokat írtam! Megyek is, hímzek egy kicsit! Este majd Zsolkával egy időben újra jövök!!! :D

Üdv: Viki
Vendég
 


szia Timika! Alexom nagyon szeret oviba járni,és a te kisfiad még nem ovis?Terhesség alatt én is nagyon beteg voltam a 6. és 7.hónapban,én is 2adag antibiotikumot kaptam,/augmentint/meg jártam a fülészetre 2hétig inhalálni is.érdekes ,mert amúgy soha nem szoktam beteg lenni,csak a terhesség alatt biztos gyengébb voltam.szia

mó73
 
 


sziasztok!

Borakata, Rétes
Melyik szül. történetemet küldjem el? Egyszer már ide is leírtam, de előkeresem, ha gondoljátok!

Sajnos a babát holnap viszem torokváladék leoltásra, mert úgy néz ki, benne van még mindig ez a fránya gennykeltő baci! Aztán lehet, hogy mégis csak kórházba kell vonulnunk!

Borakata!
Megkaptad a mailt?

Kép[/url
Kép[/url]
Kép[/url]
b.tünde
 
 


Sziasztok!
Kérdés a táblázattal kapcsolatban: felmerült, hogy a mi nevünk (a polgári keresztnév) is bekerüljön a táblázatba, illetve az is, hogy a mi születési dátumunk. Ehhez kérek véleményt. Lehet úgy, hogy csak aki akarja, de úgy is, hogy ha valaki megvétózza, akkor inkább senkié ne kerüljön be. Aztán lehet mindkettőt, de lehet csak az egyiket. S persze lehet egyiket sem... Kérek véleményeket először, nem akarok önkényesen semmit beírni - én úgy vagyok vele, hogy inkább tudjunk kevesebbet, mint hogy valaki utólag kellemetlenül érezze magát. A babák adatait leginkább emlékeztetőként szedtük össze, ezért az más, ezeket már megosztottuk egymással, csak könnyű elfelejteni. A nevek és születési dátumok mások.

Borakata: tök aranyos vagy, ahogy akkurátusan reagálsz mindenki hozzászólására :) De részemről felmentelek: akkor is tudom, hogy jól esett egy másik véleményt elolvasni, végiggondolni, ha nem szentelsz nekem külön levélkét, vagy ha az enyémre véletlenül nem reagálsz épp ezúttal - épp elégszer megteszed máskor. Nagyon kevés az időnk, itt-ott lopott percek, és ismerjük már egymást annyira, hogy ez ne okozzon fennakadást. Szóval: csak lazán, kislány! 8) De tényleg: ne vállalj túl sokat, mert aztán a végén nem fogod szívesen csinálni, az viszont igazán kár lenne velünk kapcsolatban! :wink: (Ha a hatalmas lendületed visz ennyire, akkor visszaszívom, nehogy leállítsd magad, minden szónak örülünk, csak magamból indultam ki :oops: )

Lépek vacsizni. Aztán még bekukk, ha sik....

Kép

Kép
zsolka
 
 


Naaa! Ennyire nem lehettem nyomasztó! :( Mi lesz csajok, hol marad a reggeli lendületbehozó napkezdő olvasgatásom, ha Ti nem írtok?

Háziboszi és Eveta, itt várjuk a híreket ezerrel, nagyon gondoltunk Rátok és az Érkezőkre! Remélem, minden rendben is van, és hamarosan itt lesztek megint (és eszitek a lúdláb tortát és horgoljátok a falvédőt és satöbbi)!!

Kép

Kép
zsolka
 
 


csajok! Én azt hiszem lemaradtam valamiről...............Hol lehet Lilla szüléstörténetét olvasni???

Ennyire vak volnék?

Kép

Kép
megymag
 
 


Megymag:
március 18. 16: 41 :wink:
A szöveg közepe felé, kék betűkkel van a melléklet "linkje" (szüléstörténet). Nem túl feltűnő tényleg, de ott van, lessed, megéri! :D

Kép

Kép
zsolka
 
 


Én is megígértem már,hogy leírom valamelyik szüléstörténetemet,múltkor a chat-en is kérték,hamarosan megírom,de melyiket még azt nem tudom.sima szülést,vagy császár altatásban vagy császár érzéstelenítős,vagy az iker gyerekeim születése.hát majd neki ülök és írok valamelyikről.

mó73
 
 


Ma megint úgy kukkantgatok be, mint amikor Borg szült: várom a két jóhírt:)
Tényleg, ki is fog legközelebb szülni?? Tényleg, Timika!! Hú, aki ráadásul beteg! Jobbulást, remélem most már kilábalsz belőle.

Kata!
Ahogy Zsolka írta, tényleg annyira aranyos Tőled, h próbálsz mindenkinek válaszolni a Tőled megszokott kedvességgel, figyelmességgel. Egy színfolt vagy itt, az biztos :wink: Én nem vettem észre, hogy ne lennél kiegyensúlyozott és optimista! Csak biztos máshogyan és más tekintetben.

Zsolka! Tőled kifejezettn akartam valamit kérdezni, de elfelejtettem :? na megyek is kicsit pihenni, hátha eszembe jut...

Rita

Kép,
Kép
ritmit
 
 


Boszi??? :?: :?: Valami kósza hír? :roll:

Tünde:
Hát ez nem semmi! "nincs szabad szülőszoba",mint egyik császár ok?? Ez valami elképesztő! :shock:
Tényleg nagyon tanulságos a tábla,KÖSZI ZSOLKA,hogy fáradsz vele!!!
Remélem,megússzátok a kórházat.. :roll:

Eveta:
Csatlakoznék...... Hagyd a francba a statisztikákat!Ha már lesz 1-2 hetes a bébid (már csak azért,hogy a császársebed jobban lesz..),abszolút nem lesz érdekes,HOGY jött a világra,csak az,hogy KINT VAN,és egészséges,és gyönyörűűű :D :D :D

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Sziasztok!
Btünde!
Bocsi, nem a Történeted az, amit még nem olvastam, hanem Borgmamáé!! Te már tényleg megosztottad a tiedet! Bocsi... :oops:

Szóval, Borgmama!
Szeretném ha nekem elküldenéd a történetedet! :D

ez a sok "b" betűs niknév kifog rajtam.... :oops:

Zsolka!
Engem személy szerint nem zavarna, ha nevesítenénk magunkat magunk közt! A születési dátumom pedig végképp nem titok! :D
Hogyhogy tegnap nem egyszerre írtunk?! Érthetetlen!!!

Mik megfázott, úgy néz ki. Takony és köhögés, fuj! :? Nem is aludt vmi jól este, mert köhögött, bár a férjem azt mondta, h fél 1 után reggelig csend volt, nem köhécselt a ded. Viszont annyira jönnek a fogai! 3 egyszerre, bár az egyik rágóból már 2 v 3 csücsök kilóg. Miért nem növeszt egyszerre csak 1 fogat?! :shock:
Elmesélem, h milyen őszinte az én nagyfiam! Tegnap a nyaka köré csavart egy bazi hosszú mérőszalagot, és én már csak azt láttam, h rángatja a zsinórt, de nem jön le. Úgy rákiabáltam, h csak na, leszedtem róla és kidobtam a kukába. Erre persze hiszti lett. Miután lenyugodtunk elmondtam, h veszélyes, féltem őt, ki kellett dobnom, mert mivan, ha nem vagyok ott és a többi. Ma reggel azzal fogadott, h "Nagyon rondán viselkedtél anya!" Mármint amikor kidobtam a mérőszalagot...
A mamám lábai nagyon fájnak, és elég "totyogósan" tud már csak menni. Egyszer minden előzmény nélkül elkezdett Á. is úgy menni, és vihogva mondta, ha a dédimama így megy. Tök rossz volt látni, h nevet a dolgon, elmeséltem neki, h a dédinek fáj a lába, mert már nagyon öreg, azért megy így, és sajnáljuk miatta, mert ez neki milyen rossz. Azóta elő szokta adni a dolgot, de már nagyon komoly arccal és hogy mennyire sajnálja szegény dédit.
Na, ezt a két történetet akartam megosztani veletek, nekem nagyon tanulságosak. Most pedig amúgy se nagy a forgalom, bár gondolom azért mindenki idenéz, h mizújs van BOSZIval és EVETAval.

No, megyek is, megiszom a teámat!
Viki
Vendég
 


Sziasztok!

Örömmel és büszkeséggel tudatom Veletek, hogy Háziboszi :twisted: világra hozta gyermekünket, Alízt. Mindketten nagyon jól vannak, a kicsi boszi 3,70 kg és 53cm magas lenne, ha fel tudna állni :lol: . De már :shock: és :D valamint néha :twisted: .Az öreg Boszi is nagyon boldog, bár igazi szülést akart, de végül az nem jött össze. Alíz boszi csak nem akart lejebb jönni (az okokról majd a :twisted: részletesen is írni fog), így 19.-én reggel megműtötték. De azért nagyon boldogok vagyunk (Ő is 8) ). és az a lényeg hogy minden rendben zajlott. Ha lesz egy szusszanásnyi időm és el tudom végre rakni a képeket a gépre, akkor itde is beszúrok 1et.
Üdv Mindenkinek
:D

Kép
Kép
háziboszi
 
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?